udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 26 találat lapozás: 1-26

Névmutató: Márkus András

1995. július 27.

A debreceni nagygyűlés megkezdésének időpontjában, délután négykor, Kovászna megye minden templomában megszólaltak és tíz percen át zúgtak a harangok. "Minden embert kötelez anyanyelvének és önazonosságának megőrzése" - így kezdődik a felhívás, amelyet Incze Sándor református esperes, Márkus András római katolikus plébános, Török Áron unitárius és Fejér Katalin evangélikus lelkész írt alá. "A tiltakozás létkérdés - írta vezércikkében Fábián Ernő, a Debrecenbe indult küldöttség egyik tagja a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilapban. A Háromszék felidézte az erdélyi iskolaháború öt esztendős történetét. /Új Magyarország, aug. 4./

1996. november 16.

Sepsiszentgyörgyön két katolikus templom épül, az Őrkő alatti cigánytelep lakosainak lelki gondozására pedig Márkus András, eddigi Csíki utcai plébános vállalkozott. Márkos András elmondta, hogy 1992-ben felépült a városban a Teréz Anya Leányai temploma, akkor felfigyelt a cigánygyerekekre, foglalkozni kezdett velük. Engedélyt kért, hogy csak a cigányok pasztorációjával foglalkozzon, ezt idén megkezdhette. Építik a lelkipásztori központot, ahol tervei szerint iskola is lesz, a felnőttek oktatására is gondol. 1993-ban nyolcvan gyermekből álló első áldozó csoportot gyűjtött össze, közben rádöbbent arra, hogy a legtöbb gyermek írni-olvasni sem tud. Ketten jöttek a segítségére, hitoktatónők, akik azóta is tanítják a cigánygyermekeket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16-17./

2000. február 22.

Virgil Magureanu, aki hat éven át volt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ igazgatója volt, jelenleg a Román Nemzeti Párt elnöke a magyar veszélyről beszélt. Pártjában külön részlegeket hozott létre, ahol tanulmányokat dolgoznak ki. Az első megállapította: "a Budapest által támogatott erdélyi magyar papok Románia föderalizálásán munkálkodnak". A papok a csángókat és a cigányokat megfenyegették, hogy magyaroknak vallják magukat. Az erdélyi magyar papok felkorbácsolják a nacionalista, az alkotmány- és államellenes szellemet, folyamatosan követelik azon egyházi javak visszaszármaztatását, melyeket magyarnak számítanak, azon dolgoznak, hogy megteremtsék az előfeltételeit a Magyarországba való integrálódásnak, ami a magyar revizionizmus stratégiája. Magureanu felsorolta ezeket a papokat: Csató Béla, Lovász Reinholdt, Csiha Kálmán, Bodó Imre, Tőkés László. Árus Csongor László, Erdély Zoltán és Herdian Gyöngy(i), Márkus András, Krizbai Imre, Haray Pavel, Tempfli József, Reizer Pál és Bárányi Ferenc. Magureanu szerint mindezt a magyar-zsidó Sörös Alapítvány támogatásával végzik. /Gyarmath János: (Nemzet)furfangos papok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./

2000. május 19.

Tízéves a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas-szervezet. A főegyházmegye területén Caritas-kirendeltségek a következő helységekben vannak: Gyulafehérváron (a központi iroda), Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Déva, Torda, Dés, Nagyenyed, Kolozsvár és Kapnikbánya. Csíkszeredában üzemel a Caritas központi raktára, Csíksomlyón van a Caritas információs iroda, valamint a Venczel József Vallásszociológiai Intézet. - A szegényekkel való találkozás a plébániai Caritas-csoportokon keresztül történik. - A képzésekre és továbbképzésekre a csíksomlyói, Jakab Antal Tanulmányi Ház nyújt lehetőséget. A gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Házat 1994. április 30-án szentelték fel. Számos színvonalas találkozónak, szimpóziumnak, német nyelvkurzusnak adott helyet. - A Caritas gyergyószentmiklósi mezőgazdasági részlege 1994-től működik, ahol tavaly 124 fiatal gazdát készítettek fel, ezek közül 74 gyakornok utazott Svájcba, 50 pedig Németországba. - A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon ünnepélyes felavatását 1996. szeptember 18-án tartották, jelenleg 106 lakója van. - A kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthont 1995. szeptember 10-én szentelték fel. - A csíkzsögödi gyermeküdültető /Caritábor/ 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit. - Roma gyermekek számára épült fel Sepsiszentgyörgyön a Néri Szent Fülöp Pasztorációs Központ, ebbe a Caritas is besegített. A város 70 ezer lakosából körülbelül 5 ezer a roma. Márkus András plébános megkezdte integrálásukat. 1999. október 15. óta romaiskola működik a központban. - A Caritas házi betegápoló és szociális gondozó központjainak feladatai: házi szak- és segédápolás, háztartási és szociális vonatkozású adminisztratív segítségnyújtás, önkéntes segítők felkészítése és tevékenységük megszervezése. Nagyenyeden és Déván 1997-ben alakultak meg a szakápoló központok, Székelyudvarhelyen és Szecselevárosban 1998 decemberében, Marosvásárhelyen és Szászrégenben pedig 1999 decemberében. Az öt éve működő székelyudvarhelyi Szent Lukács Egészségügyi Központ keretében három alaptevékenység zajlik: szakrendelések, gyógyszerkiosztó központ és művégtag-gyártás és -javítás. - 1999-ben kilenc árvíz sújtotta területen 851 családnak nyújtottak segítséget. - A Caritas működését három forrás biztosítja: a külföldi támogatók, a gyulafehérvári főegyházmegye híveinek adományai és a Caritas tulajdonában lévő három gazdasági egység. A Caritas tulajdonában lévő gazdasági egységek: a Com-Carlia és a Csíksomlyó Tours korlátolt felelősségű társaságok Csíksomlyón, valamint a gyergyószentmiklósi Fraternitas Kft. /Tízéves a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas-szervezet. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 19./

2002. október 19.

Okt. 17-én Illyefalván megnyílt a roma kisebbség szociális kérdéseiről és oktatásáról szóló konferencia, amely másnap előadásokkal folytatódott. Márkus András plébános /Sepsiszentgyörgy/ és Kovászna Megye Tanácsa szervezte a konferenciát, melyen Báthory János, a magyar kormány kisebbségi tanácsosa hangsúlyozta, hogy Magyarország és Románia számára a romakérdés kezelése nélkül nincs EU-csatlakozás. Kovászna megyében negyven iskolában tanulnak roma gyermekek is, közülük néhányban külön cigányosztály működik, két iskolában (a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Általános Iskolában és Nagyborosnyón) cigány nyelvet is tanulnak. Bakó Béla Pál marosvásárhelyi ferences atya az anyanyelvüket beszélő cigányközösségek körében tapasztalt jelenségekről értekezett: erős az identitásérzésük, a faji ranglétra legalsóbb fokán lévőknek tartják a cigányul nem beszélő társaikat. /Fekete Réka, Benkő Levente: Cigánykonferencia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./

2003. augusztus 25.

Aug. 20-24-e között lezajlott a második Zetelaki Írótábor, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL) legjelentősebb rendezvénye. A meghirdetett téma az erdélyiség, pontosabban: létezik-e erdélyi irodalom, miként definiálható, ha létezik, jó vagy rossz, az erdélyi íróknak hasznukra vagy kárukra válik erdélyiségük. A tábor ideje alatt naponta átlagosan 70-90 szerző volt jelen. Sor került a kezdő versírók számára meghirdetett pályázat kiértékelésére. Első díjban a mindössze tizenhat éves Márkus András és Ármos Lóránd részesült, a második díjat Barabás Blanka érdemelte ki. Sokan eljöttek a táborba, mert fontosnak tartották a találkozást, a szakmai, baráti beszélgetést. /Gyorsjelentés az EMIL- táborozásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./ A naponta megrendezett költői szemináriumokat Fekete Vince és Karácsonyi Zsolt vezették, a nagy népszerűségnek örvendő csapattag a KILL (Kiskorú Írók Ligája) volt, a fiatal Márkus András vezérletével. Az előadásokat Szőcs Géza és Beke Mihály András tartották. Killék felolvasása mutatta, hogy ez a fajta vulgár poétika feltörőben van. /(bb): Mit nekem, te Kárpátoknak? (erdélyiség ma). Véget ért az idei zetelaki írótábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 25./ Fried István összefoglalóját úgy összegezte, hogy a mai erdélyi írónemzedéknek végre nincs kisebbségérzése és kisebbségtudata, és képes öniróniával szemlélni önmagát is, ami a korábbi nemzedékekre nem volt jellemző. Láng Gusztáv kifejtette, hogy az összmagyar irodalomban az erdélyi irodalom magyarországi recepciója kismértékű. Egyed Emese Erdélyi zordon címmel, arról értekezve, hogy miért oly komor, bús, tragikus hangvételű az erdélyi irodalom. Balázs Imre József az erdélyiség hasznáról és káráról beszélt, megállapítva, hogy többször káros, "megbélyegző", mint ahányszor hasznos. Balázs Imre szerint ezt a helyzetet csakis úgy lehetne megszűntetni, ha stratégiát dolgoznának ki az egységes magyar irodalom megteremtésére. A romániai magyar irodalom történetén dolgozik, hogy felépüljön egy rendszer, ami Magyarországon is kanonizálható lenne. Jelenleg a magyarországi irodalomtörténet torz, elnagyolt képet fest az erdélyi irodalomról. Először fel kell mutatni az egységgé összeálló értékeket, azután lehet megkeresni, miként épülhetnek be az egységes magyar irodalomba. Fekete Vince beszámolt az idén tizedik évét ünneplő Serény Múmiáról, a Helikon című irodalmi lap mellékletéről, melynek a kezdetektől ő a koordinálója. A Serény Múmia hozzájárult a fiatal írónemzedékek (pl. transzközép-társaság) elfogadtatásához. Aug. 23-án tartották az EMIL közgyűlését. Fodor Sándor elnök megnyitotta a gyűlést, Sántha Attila ügyvezető beszámolt a liga eddigi tevékenységéről. Sikerült nagyon sok író-olvasó találkozót szervezni, melyek során olyan kisebb, eldugottabb településekre is eljutottak, ahová magyar író hosszú évek óta nem tette be a lábát. Jelenleg 108 tagja van a ligának, zömük természetesen erdélyi, de vannak felvidéki, magyarországi, ausztriai, svédországi, kanadai tagok is. Sikerült jelentős pénzjutalmakkal járó díjakat átadni: a tavalyi EMIL-díjazottaknak összesen 4600 eurót osztottak ki. Szóba kerültek a könyvterjesztési problémák. Ferenczes István vázolta: elkészült egy irodalmi könyvesház létrehozásának terve, melyben minden erdélyi kiadó könyve megvásárolható lenne, s amely lerakatként is működne. Szóba kerültek még a szerzői jogdíjak, a felvidéki, délvidéki írókkal való kapcsolattartás nehézségei is. /Zsidó Ferenc: Erdélyi írók seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

2003. november 8.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája után új irodalmi liga alakult meg Kolozsvárott, a kiskorúaknak. A Kiskorú Írók Ligáját (a továbbiakban KILL!) Márkus András és Visky Zsolt alapította idén nyáron kizárólag kiskorú írók és költők számára. A nyáron megjelent egy lapjuk, a Fiatal és Banán, mely tulajdonképpen egy demo változat volt. Novemberben fog megjelenni az AB-ART Kiadó támogatásával egy ezúttal már igazi változat, az első szám. Ígéretet kaptak a kolozsvári Koinónia Kiadótól is, hogy megjelentet egy KILL antológiát. Az interneten, az Erdélyi Terasz oldalán is olvashatóak műveik. Van egy kékharisnya is, Albert Anna, ő hivatalos múzsa. KILL tagok névsora: Farkas Zsolt (író, költő), Horváth Előd (író), Kelemen Csongor (költő), Márkus András (író, költő), Mósa István (író), Sós Dóra (író, költő), Visky Ábel (író), Visky Zsolt (költő), Benedek Levente (illusztrátor), Albert Anna (múzsa, kékharisnya), Kovács Andrea (illusztrátor, főmúzsa), Réka (Zsolt fiktív főmúzsája) stb. /Schmekker-Fekete Péter: KILL! Interjú a Kiskorú Írók Ligájával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

2004. március 18.

A kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör márc. 15-i meghívottja Márkus András költő volt, aki 16 éves kora ellenére alelnöki tisztséget tölt be az irodalmi kör vezetőségében, továbbá a Kiskorú Írók Ligájának alapítótagja és egyben elnöke. A Bulgakov kávéház pincéjében hetente jelentkező irodalmi körön immár második alkalommal kaphattunk ízelítőt írásaiból. /Pintér Hajnalka: Költészet a forradalom napján. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2004. szeptember 30.

,,A XX. század magyarsága a népesedési mutatók tekintetében zuhanó pályára került. Számbeli fogyatkozásunk a Kárpát-medencében drámai méreteket öltött. Mindez arra készteti a felelősen gondolkodó magyar közéletet, egyházakat, intézményeket, civil szervezeteket, iskolákat, tudományos műhelyeket, gazdasági szakembereket, hogy a tudományos igényű helyzetfelmérésen túl a lehető legszélesebb összefogást keresve olyan cselekvési programot készítsünk, amely nem csupán a fájdalmas demográfiai helyzetünkre tekint, hanem a sorvadás mélyén húzódó bajokat akarja orvosolni” – olvasható az Áldás, népesség – Sorskérdés a Kárpát-medencében témájú konferencia meghívójában, amelyre október 1-jén és 2-án Nagyváradon és Félixfürdőn kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Polgári Magyar­orszá­gért Alapítvány rendezésében, Vizi E. Szilveszter, a ­Magyar Tudományos Akadémia fővédnöksége alatt.  Megnyitóbeszédet Orbán Viktor volt miniszterelnök mond, az Áldás, Népesség Mozgalom célját és működését Csép Sándor ismerteti, Erdély demográfiai jelenéről és jövőjéről Veres Valér beszél. Népesedésünk 1100 esztendeje címmel dr. Für Lajos és Balog Zoltán tart előadást, ezt követően a Kárpát-medencei népesedési helyzetkép bemutatására kerül sor, Lőrincz Csaba a Kárpát-medencei migrációról, Kiss Tamás az erdélyi migrációról beszél. A hasznosítható tapasztalatokat Berszán Lajos (Gyimes), Böjte Csaba (Déva), Gergely István (Csíksomlyó), Lukácsi Szilamér (Erdőcsinád), Márkus András (Sepsiszentgyörgy), dr. Molnár János (Zsobok), Szegedy László (Kőhalom) a konferencia vitaalapjaként terjeszti elő. Október 2-án Mikola István volt egészségügyi miniszter Testi és lelki népesség címmel értekezik, Vasile Ghetau A román és magyar demográfiai jelentések összevetése, Szilágyi N. Sándor Az asszimiláció, vegyes házasságok és terápiák hatékonysága, Lászlóffy Pál Demográfiai szakkérdések az oktatásban és a teendők, a magyar kormány képviselője pedig a Népesedési Kormánybizottság eredményeit taglalja. Vetési László az erdélyi szórványjövőt vázolja, Somai József a Romániai Magyar Közgazdásztársaság programját, Kötő József az EMKE demográfiai programját mutatja be. A konferencián ismertetik az erdélyi történelmi egyházak népesedési programját. A konferencia hat munkacsoportjában gazdaság, településfejlesztés, oktatás és szórvány, család-egészségügy, egyházi-karitatív, a média és a sajtó témakörök szerepelnek.   A kétnapos konferencia tanulságainak összegezését, a zárónyilatkozat és a felhívás előterjesztését Tőkés ­László püspök végzi el.  A résztvevők az első nap Csép Sándor Egyetlenem című filmjét, másnap a jeles újságíró-rendező Áldás, népesség című alkotását tekintik meg.  /Sylvester Lajos: Áldás, népesség konferencia Nagyváradon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./

2005. december 19.

Megérdemeljük, hogy saját magunkat ünnepeljük, vélte Márkus-Barbarossa János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, a Kolozsváron december 17-én megtartott évzáró gálaesten, ahol az idei irodalmi kitüntetéseket osztották ki a liga tagjainak. – Bár az E-MIL adja át a díjakat ezen az estén, ezek mégsem E-MIL-díjak, hanem támogatók jóvoltából született kitüntetések – hangsúlyozta Márkus-Barbarossa János. A kiosztásra kerülő irodalmi díjak Méhes György Kossuth-díjas írónak, Böszörményi Zoltánnak (költő, író, főszerkesztő), egy bécsi, valamint egy sepsiszentgyörgyi kiadónak köszönhetők. Négy Irodalmi Jelen-díjat osztottak, tulajdonosai a következők: Eszteró István Egy könnyű garni című verseskötetéért, Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel (novellák), Orbán János Dénes Búbocska (ördögregény), Mózes Attila Céda korok történelme (irodalomkritika). Négy elsőkötetes fiatalt tüntettek ki a Méhes György-debütdíjjal: Ármos Lorándot, Burus János Botondot, Márkus Andrást és Muszka Sándort. Idén a Méhes György-nagydíjat Bréda Ferenc kapta. /Köllő Katalin: Kiosztották az irodalmi díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2006. augusztus 21.

A kézdiszentléleki Perkő-hegy a történelmi Háromszék és a Szentföld néven nyilvántartott Felső-Háromszék augusztus 20-i búcsújáró helye. Szent István király napján a régió öt más településén is tartottak ünnepet és zarándoklatot, valamint szentmisét celebráltak. Kézdiszentléleken és Mikóújfaluban falunapok előzték meg a búcsút. Ugyancsak Szent István a védőszentje Kovászna fürdőváros templomának, ahol T. Márkus András sepsiszentgyörgyi plébános és a környék papsága tartott ünnepi szentmisét. Sepsiszentkirályon augusztus 20-án, a református templomban gyűlt össze a falu népe. /Kisgyörgy Réka: Perkő-hegyi búcsú. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

2007. október 26.

Kolozsváron a Bretter György Irodalmi kör ülésén bemutatták Bréda Ferenc Golania Magna Secunda /Irodalmi Jelen, Arad, 2007/ című esszékötetét. Újrakiadásról van szó, először a Golania Magna 2005-ben látott napvilágot a Grinta Kiadónál. -A mi kultúránkban a mitokritika csak most kezd gyökeret verni. Marginális műfaj – jellemezte Bréda a mitokritikát. A könyv többek között két olyan szerzőről is szólt, akiknek a könyv születésekor még nem adták ki kötetüket (Muszka Sándor és Márkus András), a Bretter-körökön elhangzott szövegeikből inspirálódott az író. /Varga Melinda: Golania Magna Secunda. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2007. december 18.

Továbbra is Magyari Tivadar vezetheti a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát, ha a tagozat vezetőtanácsának döntéseit az egyetem szenátusa is megerősíti. A szociológus 2007 februárjában került a Salat Levente politológus lemondásával megüresedett tagozatvezető rektor-helyettesi tisztségbe. A december 17-i szavazáson egyedüli jelöltként méretkezett meg. Magyari az ötven leadott szavazat közül 39-et kapott. Változás történt a magyar tagozatnak járó másik rektor-helyettesi poszton. Erre a tisztségre a testület Márkus András matematikust, az algebra tanszék vezetőjét választotta. A tisztségből leköszönő Nagy László fizikust a vezetőtanács az akadémiai tanács alelnöki teendőinek ellátásával bízta meg. Szamosközi István pszichológus neve, aki korábban viselte e tisztséget, el sem hangzott a gyűlésen. A magyar tagozatnak járó akadémiai tanácsi tagságra kellett két jelölt közül választania a testületnek. Pozsony Ferenc néprajzkutató és Benedek József versenyét az utóbbi nyerte. A döntéseket egyébként egy olyan testület hozta, amelynek létét hivatalosan nem ismerte el az egyetem szenátusa. Magyari Tivadar ennek ellenére bizakodónak mutatkozott a döntések szenátusi elismertetése tekintetében. „Nem volt még példa rá az egyetemen, hogy a magyar tagozat által jelölt vezetőket akár tanszéki, akár kari, akár egyetemi szinten ne fogadták volna el a román kollégák. Ráadásul Andrei Marga rektorjelölt is azt ígérte, akárkit választanak a magyar oktatók, elfogadja a döntésüket” – nyilatkozta Magyari. /Gazda Árpád: Bizalom Magyarinak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./ A 61 éves Andrei Marga professzor 1993 és 2004 között két alkalommal vállalt mandátumot a BBTE élén, 1997–2000 között pedig oktatásügyi miniszterként tevékenykedett. 2004 óta az Akadémiai Tanács elnöki tisztségét tölti be. /Nánó Csaba, Pásztor Krisztina: Marga, a nagy visszatérő. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

2008. január 3.

Andrei Marga egykori rektor újabb mandátumot nyert a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorválasztó szenátusi ülésén. A következő négy évre Magyari Tivadar rektor-helyettes, magyartagozat-vezető megmarad tisztségében. Magyari az ülés után elmondta, a magyar tagozat vezetőit egyhangúlag választották meg. A másik rektor-helyettes a magyar tagozat részéről Márkus András matematikus. Az Akadémiai Tanács alelnöke Nagy László fizikus lett, aki mostanáig az egyetem egyik rektor-helyettese volt. Benedek József történész az Akadémiai Tanács tagja lesz a következő négy évben. Újdonságnak számít, hogy Marga javaslatára hatról kilencre bővítették a rektor-helyettesi tisztségek számát, s az egyik újonnan létrehozott funkciót Szamosközi István pszichológus tölti be. Magyari Tivadar nyilatkozatában hangsúlyozta, a következő négy évben meg kell találni a megoldást a magyar tagozat szakmai-tannyelvi önállóságára. Ennek elmaradásáért azonban ő nem vállal felelősséget. Az új rektor támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek a kisebb létszámú, ezért könnyebben tanítható magyar évfolyamok esetében azt szolgálják, hogy a diákokkal több kérdésben személyesebben foglalkozzanak. Magyari a magyar tagozat alapszabályzata módosítását kezdeményezte, és megbeszélte az új rektorral, hogy a Chartát is olyan értelemben kell módosítani, hogy alapdokumentumként garantálja a szakmai alapú önállóságot. A BBTE-n jelenleg 7200 magyar diák tanul anyanyelvén, ők az egyetem diáklétszámának a 27 százalékát teszik ki. A Margával folytatott megbeszéléseken a felek egyetértettek abban, hogy a magyar tagozat sokat fejlődött, de orvosolni kell a lemaradást az oktatói létszám tekintetében, különösen bizonyos karokon, illetve a vidéki tagozatokon és a magyar tanítóképzőkön. Megteszik az utolsó lépéseket is, hogy a magyar nyelven oktatott tantárgyak teljes körűek legyenek az 59 szakon. /Pásztor Krisztina: Új-régi vezetőség a BBTE-n. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 3./

2008. október 17.

A doktori iskolák együttműködéséről született elvi egyezség október 15-én a BBTE és a Debreceni Tudományegyetem között Kolozsváron. Egyetértettek abban, hogy a doktori iskolák közötti diákcsere, amit a budapesti egyetemekkel jól működtet a BBTE magyar tagozata, alkalmazható a Debrecen–Kolozsvár kapcsolatokra is. A Debreceni Tudományegyetemet dr. Fésüs László rektor képviselte, akit dr. Magyari Tivadar rektor-helyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője, illetve Márkus András rektor-helyettes fogadott. /Tötszegi Orsolya: Egyetemek közti megállapodás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

2009. augusztus 22.

Őrkőn a vallásosság valóban mély gyökereket eresztett, és hatása a mai napig erősödik. Évtizedek óta foglalkozik a katolikus egyház az őrkői cigánytelep lakóival Sepsiszentgyörgyön, és különösen az utóbbi húsz évben e munka kimondottan látványos eredményeket szült. Amióta elárasztották Sepsiszentgyörgyöt az árapataki és hidvégi, illetve az Olton túli, Brassó megyei román cigányok, még inkább szembeszökő, amit Baricz István, a Caritas jótékonysági egyesület felelőse így fogalmaz meg: szentgyörgyi cigányt nem látunk koldulni a városban. Aki végignézi, hogyan viselkednek a hívek az apácakolostor melletti templomban mise közben, az mérheti le igazán, mekkora a változás az alig két évtizeddel korábbi állapotokhoz képest, jegyezte meg Márkus András plébános. A Teréz anya alapította kolostorban a főnök asszony elzárkózott a beszélgetéstől. A rend szabályaira hivatkozott, meg arra, munkájuk eredménye önmagában is beszédes. Teréz anya, aki a világ püspökeivel levelező viszonyban állt, a gyulafehérvári Bálint Lajos érsektől is megérdeklődte, hova lenne sürgős bizonyos szociális gondok megoldása végett – a rend a szegények legszegényebbjeit hivatott szolgálni – apácákat telepítenie. Az érsek tudott Sepsiszentgyörgyön élő őrkői cigányokról, úgy vélte, itt érdemes elkezdeni. Teréz anya négy apácát küldött Szentgyörgyre 1991-ben. Az apácák foglalkoznak a cigány családokkal. Jelenleg harminc gyermek készül első áldozásra. /B. Kovács András: Misszió az Őrkőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./

2010. január 31.

A Bretter irodalmi kör tagjai Székelyhídon
Bihar megye – Székelyhídon megrendezett Magyar Kulturális Napok zárórendezvénye a kolozsvári Bretter irodalmi kör tagjainak könyvbemutatója, felolvasóestje volt.
Bretter György Irodalmi Kör Kolozsváron működő, romániai magyar nyelvű irodalmi műhely, alkotói csoportosulás és vitakör, a kolozsvári diákság mindenkori irodalmi fóruma. A kör fő célja az ifjú tehetségek felkutatása és bemutatása. A székelyhídi estre három író, költő látogatott el: Muszka Sándor, Márkus András és Murányi Sándor Olivér. A rendezvényen résztvevőket Béres Csaba polgármester köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy immár negyedik alkalommal látogattak Székelyhídra az ifjú tollforgatók.
Az egybegyűlt érdeklődők elsőként a székelyhídi Kisbojtárok furulya és gitárcsoport játékait, énekét hallgathatták meg. A gyerekek produkcióit követően a kolozsvári tollforgatóké volt a főszerep: néhány munkájukat felolvasva a hallgatóság ízelítőt kapott a kortárs irodalom egy szegletéből, a költők életszemléletéből, jövőképéből. Forrás: erdon.ro

2012. április 2.

Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a Bulgakovban
A fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták.
A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken.
Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm.
Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt.
Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk.
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

2013. január 24.

Irodalom, képzőművészet és zene a Magyar Kultúra Napján Kolozsváron
Képzőművészet, irodalom, zene és humor egyaránt helyet kapott a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Kolozsváron tartott kétnapos ünnepség programjában, amelyet a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezett, kultúránk alkotó jelenére és jövőjére fókuszálva. Az eseménysorozat helyszínéül a Reményik Sándor Galéria szolgált, ahol kiosztották az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat is.
Házigazdaként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután, hangsúlyozva: a kultúra olyan boltív, amely sokféleségünk ellenére is képes összekapcsolni bennünket. – Egyetlen oka van annak, hogy a négy-ötszáz személy befogadására alkalmas templomunk helyett a Reményik Sándor Galéria ad otthont a Magyar Kultúra napi ünnepségnek: az örömhír, hogy ezen a héten hozzáfogtunk a templom restaurálásához. Inkább tartalmi jellegű változás a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem kizárólag a múltra figyelünk, hanem kultúránk életerős, alkotó, termékeny jelenére és jövőjére is. Leginkább a kortárs szó jellemzi a rendezvénysorozatot – magyarázta a püspök. Kodály Zoltánt idézte – „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” –, majd Pilinszky János Imádságért című írásának tolmácsolása után a Concordia vonósnégyesnek adta át a terepet, amelynek tagjai (Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet – brácsa, Ortenszky Gyula – cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adták elő.
– Január 22-én fejet hajtunk a múltunk előtt, kulturális értékeinkkel szembeni tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor az alkotások, az alkotók jelenére is gondolunk, a jövő felé fordulva – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ által tavaly januárban alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kapcsán kifejtette: az elismerést olyan személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik alkotó, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához, továbbviteléhez. Az első alkalommal idén odaítélt díjban Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült. A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor nyújtotta át az ünnepségen jelen lévő Részegh Botondnak (laudációt mondott Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár) és Székely Csabának (Tompa Andrea színikritikus laudációját Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolta), Bocsárdi László pedig, aki munkája miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, a következő napokban kapja meg a díjat (laudációt mondott Bodó Ottó dramaturg, egyetemi tanár). (A méltatásokat pénteki lapszámunkban olvashatják.)
Németh Júlia műkritikus nyitotta meg ezután az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot, amely különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként jött létre. – A Magyar Kultúra Napját ezzel a sajátos Intermezzóval ünnepeljük, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., valamint Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és a Kolozsvár Társaság, Székely Géza és Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek, szóljanak akár a szemnek, a fülnek, vagy az értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány – részletezte a műkritikus.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat tegnap délután, borkóstolóval, Muszka Sándor hangulatos székely stand-up comedyjével, valamint Márkus András és Vass Ákos verspárbajával zárult.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

2013. május 4.

A közönségbarát költészet
Sepsiszentgyörgyön tartották az Erdélyi Slam Poetry-bajnokság második, székelyföldi fordulóját. A kezdeményező Márkus András költő neve nem ismeretlen a háromszéki fiatalok körében, több alkalommal is fellépett, azaz slamelt Sepsiszentgyörgyön. A műfaj sajátosságairól, erdélyi elterjedéséről kérdeztük.
– Mi a slam poetry jelentése, milyen műfajról beszélhetünk? – Kockázatos meghatározni, mert gyakorlatilag mindenkinek van külön értelmezése erről. Persze, rá lehet fogni, hogy a rap és a költészet közötti valami, sokan a zenével kapcsolják össze, sokan improvizatív jelleggel ruházzák fel. A lényeg, hogy előadói műfaj, saját (nem föltétlenül előre megírt) szöveg előadásáról van szó. Közönségbarát, a közönségnek szól. Az előadás alatt sokkal közvetlenebb a viszony a közönséggel, mint például a szépirodalom esetében. – Van-e „képlete”: mennyi az irodalom és mennyi az előadóművészet? – Ez változó. A slam művelői többnyire költőkből, színészekből, rapperekből kerülnek ki. Az utóbbiaknak az előadói rész az erősségük, és a szövegben kell felzárkózniuk, míg a „hagyományos költőknek” az előadói részre kell inkább odafigyelniük. De olyan is akad, aki csak simán előkerül a semmiből, és slammer lesz. Nekem ez utóbbiak a kedvenceim. – Erdélybe hogyan gyűrűzött be a műfaj? Kik a legfontosabb képviselői? – Nagyon fontos szerepe volt az erdélyi slam bepörgésében a magyarországi vonalnak. Nem majmoljuk őket, de tanulunk tőlük, építkezünk belőlük. Itthon a Slam Poetry Erdély ad ennek hivatalos formát, összefogva minden ilyen jellegű erdélyi mozgolódást. Nekem az erdélyi kedvenceim: Bartha Loránd, Csinta Áron, Kocsis Pityu, Müller Heni és Vass Ákos (jelentős a sepsiszentgyörgyiek aránya – szerk. megj.). Egyrészt azért is Sepsiszentgyörgy a helyszíne a székelyföldi fordulónak, mert itt működik legjobban ez az egyre inkább feltörekvő, alulról szerveződő kultúra. Ugyanakkor Kolozsvár után itt él a legtöbb aktív erdélyi slammer. – Minek köszönhetően lett egy ilyen műfaj ennyire kedvelt Sepsiszentgyörgyön? – Sepsiszentgyörgyön a fiatal kultúra (s ezen belül aztán vitázhatunk, hogy underground, hipszter vagy alternatív) iszonyatosan bepörgött az utóbbi években. A wUnder köré csoportosult művész- meg kreatív brigád hatalmas szerepet játszik abban, hogy a fiatalok ízlését „jó irányba” terelje, illetve olyan újszerű, izgalmas megközelítést kínál az ifjúságnak a kultúra felé, amely lehetővé teszi, hogy a jelenleg divatos ágazatok által a hagyományos vonalakat is megismerjék. Úgy érzem, a fiatalok maximálisan fogékonyak a kultúra iránt, ezért nemcsak passzív nézői akarnak lenni, hanem aktív résztvevői, szervezői. Ez az, ami Sepsiszentgyörgyön sikerül a wUndernek. – Nagyon fontos a közönség. Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy pár perc alatt te lehetsz a király, vagy elnyelhet a süllyesztő. Ez az úgynevezett 15 perc hírnév, vagy annál többet is jelenthet? – Ebben az a szép, hogy míg az irodalmi életben, ha az ember valami rosszat csinál, annak a híre sokkal tovább tart, mintha valami jót csinált volna, addig a slamben sokkal kisebb a hibalehetőség – azaz sokkal több hiba megengedett. A slamnek erősebb a közösségformáló jellege. A kortárs szépirodalom folyamatosan belső, személyes vagy éppen politikai érdekeknek esik áldozatul, míg a slam teljes mértékben érdekektől mentes, mindenki azért csinálja, mert élvezi. És ettől annyira vagány.
TUROCZKI EMESE
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-26




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék