udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 22 találat lapozás: 1-22

Névmutató: Mester Zoltán

1991. február 9.

Szovátán febr. 9-én megalakult a Bernády György Közművelődési Egyesület. Tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán, elnöke Mester Zoltán. /Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

1994. január 15.

A Szovátán működő Bernády György Közművelődési Egyesület elnöke, Mester Zoltán elmondta, hogy egyesületük a környék, Sóvidék művelődési életének egyik szervezője. Idei tervükben szerepel Bánffy Miklósról való emlékezés /januárban/, Ady Endréről, Werner Hugó tanár tartja, tisztújító közgyűlésük februárban lesz, márciusban Egyed Ákos történész jön előadást tartani, közös kiadványt terveznek a szászhalombattaiakkal. Jún. 19-26-a között nemzetközi kórusfesztivál színhelye lesz Szováta. Az egyesületnek még mindig nincs épülete, már régóta kérik a volt Bernády-villát, remélik, hogy azt megkapják. /Bölöni Domokos: Bernády György Közművelődési Egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./

1995. június 15.

Szovátán 1990 novemberében alakult meg a Bernády György Közművelődési Egylet, 1991 januárjában történt a bejegyzése, az alapítók: Bölöni Domokos, Domokos Edit, Tófalvi Zoltán és Mester Zoltán. Az egylet működik, adott tájékoztatót Mester Zoltán, rendszeresen tartanak irodalmi esteket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

1997. január 29.

A szovátai Bernády György Közművelődési Egyesület 1997-es terveit ismertette Mester Zoltán, az egyesület elnöke. Febr. 1-jén a Márton Levente vezette néptáncegyüttes lép fel. Meghívják Ráduly János néprajzkutatót, márc. 15-re emlékműsort készítenek elő, de lesz Káli Dénes emléknap is. Káli Dénes lelkész 1961-ig volt Szováta református papja, művészember volt, faragott, prózát írt, festett. Áprilisban kiállítják Mester Zoltán gyökérszobrait. Hazanéző-estet is terveznek a Sóvidéken élő szerzőkkel. Két jeles személyiséget köszöntenek, mindketten idén töltik be hatvanadik életévüket: Márton Béla tanár, nyelvjáráskutató, néprajzi író, nyelvművelő 1937. márc. 25-én született, Ráduly János kibédi néprajztudós, gyűjtő és kutató pedig 1937. okt. 27-én. /Népújság (Marosvásárhely), jan. 30./ A Hazanéző Korondon jelenik meg 1990 óta, a Firtos Közművelődési Egyesület kiadványa.

1997. október 1.

Szovátán a Bernády György Közművelődési Egylet szept. 30-án tisztújító közgyűlést tartott, újraválasztották elnöknek Mester Zoltánt, Tófalvi Zoltán pedig megerősítették tiszteletbeli elnöki címében. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./

2001. november 3.

Nov. 2-án tartotta a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a város egykori polgármestere tiszteletére szervezett Bernády-emléknapot, amely koszorúzással kezdődött. Először a Bernády sírnál, majd a Bernády téren, a Teleki-ház előtt álló Bernády-szobornál koszorúzott Dorin Florea polgármester, Csegzi Sándor és Fodor Imre alpolgármester, valamint Borbély László, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és Mester Zoltán, a szovátai dr. Bernády György Egyesület elnöke. A koszorúzást a fotókiállítás megnyitója, majd az ünnepi est követte. A Párhuzamok, hasonlóságok Marosvásárhely és Kecskemét 20. század eleji építészetében című kiállításon Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész és kecskeméti kollégáinak munkái azokat a hasonló stílusú épületeket mutatják be, amelyek mindkét város arculatát meghatározzák. A tárlatnyitót követően Dr. Bernády György városa és kora című zenés körképpel, tudományos és művészi előadással emlékeztek a néhai városépítő polgármesterre. Az egykori elöljáró idejében épült a Kultúrpalota, a városháza, a városi szanatórium (ma régi szülészet), az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem épülete (akkor kadétiskola), a Kaszinó, valamint a Víz- és Közművek épülete. Szintén Bernády Györgynek köszönhető a város ivóvízhálózatának és csatornarendszerének kiépítése, az utcák aszfaltozása, Marosvásárhely modern arculatának kialakítása. /Antal Erika: Bernády-emléknap. A városépítőre emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

2002. december 19.

December közepén tartotta háromévenkénti tisztújító közgyűlését a szovátai Bernády Közművelődési Egylet. 1999 tavaszán kis szobát kaptak székháznak az RMDSZ-épületben. Mester Zoltán elnök tartott beszámolót, felsorolta az egylet rendezvényeit 1999-től napjainkig. 2002 januárjában volt Csávossy György könyvbemutatója a Teleki Oktatási Központban, majd ugyanott Kusztos Endre kiállítása. Március idusán ünnepi műsor a Petőfi- szobornál, színpadi játék, versműsor. Júniusban vendégül látták Zenta város kórusát. Augusztusban Szent István-napon az Intermezzó kamarakórus fellépett Hármasfaluban. Szeptemberben Márton Márta Ágota kiállítása a TOK-ban, majd Reményik Sándor-est a református templomban. Októberben zentai vendégszereplés, az Intermezzo fesztiváli fellépése Óbecsén. Novemberben Százhalombatta testvérvárosban is felléptek. Legújabb könyvük Márton Béla albuma a szovátai székelykapukról és faragásokról. /B.D. [Bölöni Domokos]: Erdélyi lélekkel, európai szemmel. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./

2003. január 7.

A Bernády Közművelődési Egylet /Szováta/ 152 tagot számlál. Ünnepi alakuló ülése 1991. február 9-én volt. Elnöke Mester Zoltán, tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész, újságíró. Az egylet dec. 12-én tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen zömmel a régi vezetőséget választották újjá. Tófalvi Zoltán javasolta, hogy állítsanak szobrot Domokos Kázmér püspöknek. Elkészült az egylet 2003-as terve. /Bölöni Domokos: Közművelődés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 7./

2005. augusztus 2.

Kelementelke kicsiny falu, de egyszer nagy esemény színhelye volt: 1605. májusában itt tartották a székely nemzetgyűlést, amely jóváhagyta a Bocskai István vezetése alatti felkelést. Kelementelke május 30-31-én szervezte első falunapját. A 400 éve itt tartott országgyűlésre és az 1848/49-es szabadságharc hőseire emlékeztek. A kilencszáz alatti lélekszámú települést zömmel református magyarok lakják. Az alkalomra felújított templomot megáldotta és igét hirdetett dr. Pap Géza püspök. Bocskai fejedelemről szólt dr. Egyed Ákos professzor előadása. Bocskai háborújának legnagyobb eredménye a református vallás szabadságának kivívása volt. Dr. Pál-Antal Sándor előadásában vázolta Kelementelke történetét. A falu monográfiájának ez az alapos kutatási eredmény kell az alapját képezze. Felállítottak a templom oldalában kopjafát, mely a 400 éve történt eseményre emlékeztet. Mester Zoltán, a szovátai Bernády György Egylet elnöke szavalt. Szép sikernek örvendett a szőttes-kiállítás és Sándor János székelyszentistváni faragó címerkiállítása. /B. D.: Falunap Kelementelkén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./

2006. március 29.

A Szovátai Hírmondó márciusi számában olvasható Péter Ferenc polgármester március 15-i ünnepi beszéde. Mester Zoltán interjút készített Fazakas Attila költővel. Az Erdőszentgyörgyi Figyelő /Barót/ márciusi száma Kányádi Sándor Öreg iskola ünnepére című versével és Sebestyén Péter jegyzetével indul. Andrássy Árpád öregdiák cikkében a magyar oktatás, a magyar kultúra őrhelyének nevezte az erdőszentgyörgyi iskolát. A Sulilapi két oldalán vetélkedők, kirándulások, ünnepségek hírei találhatók. /b. d.: Kisrégiós laptükör. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./

2006. december 14.

Vannak olyanok, akik a művelődési élet megszállottjaiként azon dolgoznak, hogy fenntartsák a magyar kultúrát és valamivel többet, szebbet nyújtsanak az érdeklődőknek, legyen az irodalmi est, színtársulati fellépés, koncert, bármilyen élő műsor. Anyagi támogatás hiányában művelődési rendezvényt szervezni nem könnyű, sőt, inkább hálátlan feladat. Ilyen körülmények között dicséretre méltó, hogy vannak még amatőr színjátszó körök, tánccsoportok, a településeken irodalmi esteket, képzőművészeti tárlatokat szervezők. Szászrégenben alapítványt hoztak létre a kulturális élet támogatására, elkészült a mikházi csűrszínházi projekt, Dicsőszentmártonban múzeum és a Magyar Ház várja vendégeit és így tovább. Az is igaz, hogy az előadásokon egyre kevesebb az érdeklődő és főként a fiatal. A szakhatóságoknak jobban oda kellene figyelniük az olyan „kultúrmindenesek” munkájára, mint: Bőjte Lídia, Kovrig Magdolna, Kakassy Sándor, Kádár Gyöngyi, Mester Zoltán és sokan mások, akik szívből éltetik a kultúrát. /Vajda György: Megérdemlik a támogatást. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./

2009. február 5.

A szovátai Bernády Közművelődési Egylet elmúlt évi tevékenysége változatos volt. Januárban Dzsingisz kán és a mongol birodalom című előadás hangzott el, majd dr. Veér Győző beszélt az ujgurokról. Februárban jótékonysági estet szerveztek a Mezőhavas népi zenekar, a Szent Ferenc Alapítvány és a szovátai Szent József Otthon javára. A műsor bevezetőjét Mester Zoltán tartotta. Márciusban, Wass Albertre emlékeztek. A március 15-i megemlékezésen a kulturális műsorok szervezését ezúttal is az egylet vállalta fel. Áprilisban együtt ünnepelték az EMKE megyei szervezetével a magyar közművelődés napját Marosvásárhelyen. Az egylet Intermezzo kamarakórusa Fülöp Judit vezetésével fellépett. Júniusban a nagybányai művésztelep tárlatát nézték meg. Szeptemberben Beder Tibor, a Julianus Alapítvány, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke volt az egylet vendége. Október 6-án a református egyházzal közösen emlékeztek meg az aradi vértanúkról. Az egylet emlékezett a 70 éve elhunyt dr. Bernády Györgyre. Mester Zoltán előadásában kirajzolódott Bernády kevéssé ismert profilja: az Erdély magyarsága iránt aggódó ember arca, akinek városvezetése idején a városnak – a huszonötezer lakosú Marosvásárhelynek – tizennégy (!) közkönyvtára volt, és öt magyar napilapja. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Felső-Nyárád menti fotóalbumát mutatta be novemberben Józsa András tanár, helytörténész. Nagy Lajos székelykeresztúri tanító néprajzos könyvét mutatták be: Katonadalok a siklódiak emlékezetében. Decemberben az egylet szervezésében mutatták föl a szovátaiaknak a Bocskay Vince szobrászművész munkásságát méltató albumot. Még ebben a hónapban Kovács Mózes ny. agrármérnök harmadik könyvével ismerkedtek a városka emberei. Kovács Mózes kutatja s papírra teszi a szűkebb pátria, a Sóvidék és környéke közelmúltját. Az Intermezzo mellett a 15. Mátyás Huszárezred és a Mátyás Vilmos vezette Mezőhavas népi zenekar elmaradhatatlan tényezői a városkultúrának, jelezte a rendíthetetlen hitű Mester Zoltán. Ebben az ében volt már elődadás, melyet Magyar himnuszok az évszázadok folyamán címmel dr. Orosz-Pál József és Józsa András tartott. /Bölöni Domokos: Mester Zoltán, a reménymagyar. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 5./

2010. november 16.

Versekben tündöklő Sóvidék
A szovátai Bernády Közművelődési Egylet az önkormányzat támogatásával holnap délután 5 órai kezdettel a szovátai városháza dísztermében tartja Versekben tündöklő Sóvidék című rendezvényét, melynek során bemutatják a 111 vers a Sóvidékről című verseskötetet. Meghívottak. Ambrus Lajos, Ráduly János és Tófalvi Zoltán. Közreműködik: Kovács Katalin és Mester Zoltán. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

2013. április 23.

Ablak a nagyvilágba
Székely Ferenc könyvbemutatója Szovátán
A Székely Sóvidék világhírű természeti kincseivel egyike a Kárpát-medence legismertebb térségeinek. Egyik világrekordja maga Korond nagyközség, mely nem büszkélkedhet a világ legnagyobb heliotermikus tavával, mint Szováta, a világon egyedülálló gyógyhatású sóbányával, mint Parajd, ennek ellenére neve éppolyan ismertté vált, mint természeti kincsekkel megáldott szomszédai. Ennek az ismertségnek a titkát a korondi székelyben kell keresnünk, ki a Kárpát- medence legszegényebb régiójának számító Székelyföld közepén a térség leggazdagabb települését hozta létre.
Ez a gazdagság nem a községen végighúzódó bazársorral kezdődött. A történelmi forrásokban hunoknak is nevezett avar őseink is a sötét korondi völgyet jelölték ki főemberi szálláshelyül. A középkorban a gazdag korondi kereskedők nehéz vasalt szekereikkel látták el sóval a szász székeket. Miután az osztrák Sóhivatal ellehetetlenítette a sókereskedést, a korondiak malmokat építettek, nem egyet, nem kettőt, hanem közel harmincat, többet, mint a Székelyföld összes városa együttvéve. S mikor a modern hengermalmok üresen hagyták a malmaik garatját, a jég hátán is megélni tudó korondi székely megmutatta, hogy a föld sarából is tud kincseket teremteni.
Ebből a gazdagságból bőven juttattak a kultúra asztalára is. A Firtos Művelődési Egylet, az általa kiadott Hazanéző folyóirat, az örökmozgó Ambrus Lajos főszerkesztővel az élen, maga köré tudta vonzani a Kárpát-medence neves íróit-költőit, tudós kutatóit, a kultúra terén is a térség leggazdagabb településévé téve Korondot.
A Firtos Művelődési Egylet által kiadott Hazanéző Könyvek Sorozatának, a könyvbemutatók számából is következtetve, egyik legsikeresebb kiadványa Székely Ferenc: A megmentett hűség című interjúkötete. A kötetet bemutatták Korondon és a szerző munkahelyén, Erdőszentgyörgyön, majd ezután szinte havi rendszerességgel jöttek az újabb bemutatók. Segesváron a deres hajú közönséghez szokott íróemberek irigykedve nézték a termet zsúfolásig töltő, jórészt fiatalokból álló hallgatóságot. Székelyudvarhelyen a Magyar- Örmény Kulturális Egyesület igazi örmény szakács által készített valódi örmény vacsorával szerzett meglepetést meghívottainak.
Szovátán a múlt héten csütörtök este mutatta be Mester Zoltán, a Bernády Művelődési Egylet elnöke a 25 jeles személyiséget megszólaltató interjúkötetet. Példák százaival bizonyította, milyen jól megválasztott, személyreszabott kérdésekkel sikerült a szerzőnek vallomásra bírnia interjúalanyait a bölcsőhely, a legbelsőbb meghitt alkotói világról.
Székely Ferenc a nagyvilágba nyíló ablaknak nevezte kötetét. Valóban míg a Hazanéző név befele fordulást, a szülőföld felé irányuló képsorokat idéz fel bennünk, kötete ablakot tár a nagyvilág felé, bemutatva a világ száz részébe szóródott Korondhoz, a Székely Sóvidékhez szülőhelyként ragaszkodó vagy a sors szeszélyéből idesodródott és itt gyökeret eresztett, új otthonra lelt személyiségeket.
Szót kaptak a jelen lévő szerzőtársak, az interjúalanyok is, elsőnek a könyvbemutatóra Budapestről ideutazó Deák-Sárosi László költő, író, szerkesztő, a szovátai Molnos Ferenc író, szerkesztő. A legnagyobb, leghosszabb tapsot a 87 éves, de ifjúkori szellemi frissességét megőrző Kusztos Endre festőművész, a székely gótika megalkotója kapta, meghatóan szép lírai vallomásáért. Az irodalmi estnek is beillő könyvbemutatóra a koronát a sorozatot szerkesztő, az életrajzi anyagot megíró Ambrus Lajos költő, író, szerkesztő tette fel, kinek egy mesterhez illő írói bravúrral sikerült a kötethez, a szerzőhöz kötődő helységeket, Korondot és Erdőszentgyörgyöt Szovátával egybekapcsolnia, érettségi vizsgájának derűs, nagy kalandját elmesélve.
Nagyon soknak tűnhet az egyetlen helységhez, Korondhoz kötődő 25 jeles személyiség, viszont azonnal eltörpül ez a szám, ha végiggondoljuk az első kötetből kimaradtak hosszú névsorát. A teljesség minden igénye nélkül, csak példaként kiragadva néhány nevet: az egyik legnagyobb kortárs magyar szobrászművész, Bocskay Vince, Kuti Dénes neves festőművész, Gub Jenő etnobotanikus vagy a néprajzos, technikatörténész Márton Béla nevét említhetnénk.
(Józsa)
Székely Ferenc: A megmentett hűség
Korond – Székelyudvarhely, 2012. Hazanéző Könyvek Sorozat. Szerkesztő: Ambrus Lajos, A szöveget gondozta: P. Buzogány Árpád. Az életrajzi adatokat írta: Ambrus Lajos.
Népújság (Marosvásárhely),

2013. szeptember 23.

Százéves a szovátai városháza
II. helytörténeti konferencia
A Teleki Oktatási Központ, Szováta város önkormányzata, a Bernády Közművelődési Egylet a Sóvidék kulturális folyóirat szerkesztőségével közösen immár második alkalommal szervezte meg szombaton a fürdővárosban a szovátai helytörténeti konferenciát, amelynek tematikája volt: 100 éves a városháza. Az egynapos szakmai rendezvényen helyi és vendégkutatók, történészek a Sóvidékkel kapcsolatos tudományos munkáikat mutatták be.
Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ igazgatója és a Sóvidék kulturális folyóirat főszerkesztője lapunknak elmondta, a konferencia célja az, hogy a Sóvidékkel kapcsolatos tudományos kutatásokat – legyen szó bármely szakterületről, néprajzi, régészeti kutatásról – a nagyközönség elé tárják, hogy ne csak különböző szakfolyóiratokban jelenjenek meg, amelyekhez esetleg nem, vagy csak nehezen lehet hozzáférni. Ez két úton valósult meg, egyrészt szombaton meg lehetett hallgatni az előadásokat, akiknek erre nem volt lehetősége, az majd elolvashatja a konferencia anyagából összeállított kötetet, amelyet az év végére a Sóvidék folyóirat ad ki a helyi önkormányzat anyagi támogatásával. A másik fontos cél, hogy teret biztosítsanak a kutatóknak, szakembereknek a találkozásra, tapasztalatcserére. A főszervező kifejtette, a tavalyi, első konferenciát a 75 éves Fekete Árpád és Márton Béla valamint a 85 éves Derzsi Ferenc tiszteletére szervezték, akik sokat tettek a Sóvidék múltjának a kutatása terén; az idén, mivel adott volt a kerek évforduló, 100 éve épült a szovátai városháza, úgy gondolták, legyen ez a tematika. Helyi szakemberek, kutatók, helytörténészek érkeztek Korondról, Marosvásárhelyről, Szovátáról, de Magyarországról is.
Eleve községházának épült
A konferencia első előadója Józsa András szovátai pedagógus, kutató volt, aki Százéves a szovátai városháza című előadásában ismertette a felépítés történetét. A szakember elmondta, a hét végi konferenciának is otthont adó épület eleve községházának épült, és mai ismereteink szerint a felülete ugyanekkora volt, mint most. Később, ahogy a város nőtt, és egyre több teremre volt szükség, a kezdeti, tágas helyiségeket mind kisebbekre szűkítették. – Az akkori vezetők tapasztalták, hogy rövid időn belül duplájára, sőt triplájára nőtt Szovátának a lakossága, a legnevesebb fürdőhellyé vált, így ők már a majdani városnak építkeztek. Ezt onnan tudjuk, hogy az első világháború idején rengeteg új intézmény, bizottság, többek között a Vöröskereszt foglalkozott árvák, özvegyek megsegítésével, hadisegélyek kiosztásával, és ezeknek mind tudtak helyiséget biztosítani. Ez a nagy terem, ahol a konferencia tartatik, eleve gyűlésteremnek épült, a képviselőtestület – így nevezték akkor a település vezetőségét – itt tartotta a gyűléseit és a demokrácia jegyében itt hallgatták meg a község lakóit a települést érintő dolgokról – fogalmazott Józsa András.
Egy érdekességről is szó esett, Szováta rendtartó székely falunak egykor volt egy épülete, amely a történelmi iratok szerint a hónap 29 napján kocsmaként, egy napig pedig községházaként működött. Ennek a hátterében az áll, hogy akkor nem volt állami segély, sem uniós pénz, a község pedig fenn kellett tartsa magát, emellett a lakók mindenhez közmunkával hozzá kellett járuljanak. Építkezésekhez, hídépítéshez, piactér kialakításához, ki szekérrel, ki lapáttal, mindenki hozzájárult. Józsa András a szovátai városházával kapcsolatban még egy érdekességet elárult: amint Vásárhelyen a Kultúrpalota hangversenytermét egy időben az akkor a technika csodájának számító mozivetítésnek szentelték, úgy az 1910-es években, amikor a legnépszerűbb fürdőhelynek számított Szováta, akadt egy élelmes vállalkozó, aki jelentkezett, hogy állandó moziteremként működtetné a városháza gyűléstermét. A képviselőtestület akkor megvitatta, hogy anyagilag milyen hozadéka lett volna ennek, ám írásos emlék nincsen arról, hogy ez végül megvalósult-e vagy sem – magyarázta a kutató.
Fekete Árpád az örmény eredetű szovátai magyarokról értekezett. Elhangzott, hogy a környéken élő örmények megélhetési forrása a kereskedelem volt, fakereskedéssel foglalkoztak, kocsmákat működtettek, sokan mészárosok voltak. Ma a környéken élő leszármazottaik nem beszélik a nyelvet, viszont a közösségtudat annál erősebben él bennük, örmény eredetű magyaroknak vallják magukat.
Fábián Gabriella a Szovátán élő vallási közösségek múltjáról tartott előadást, Ambrus Lajos pedig Az Erdélyi Magyar Unitárius Egyház 1841-es korondi zsinatának határozatai az anyanyelvű oktatás kiteljesítésében címmel érkezett. Ez utóbbiban elhangzott, hogy Brassai Sámuel polihisztor, aki részt vett a zsinaton, megállapította, hogy annyira rosszak a tankönyvek, hogy azokból lehetetlen jól oktatni, ezért a zsinat elhatározta, hogy jobb tankönyveket kell biztosítani. Egy másik határozat szerint kötelezni kellett a szülőket, hogy iskolába küldjék a gyerekeket, mivel akkor száz gyerekből hatvan nem járt iskolába – fejtette ki előadásában a kutató.
Szolláth Hunor a városról szóló fürdőkalauzok, tájékoztató kiadványok időbeni alakulását ismertette, tartalmi, illetve esztétikai megközelítés alapján. A felkutatott anyagból egyértelműen az derül ki, hogy az I. világháború előtt megjelent első kiadványok óta ezek egyre színesedtek, külsőre egyre mutatósabbá váltak, viszont tartalmi szempontból idővel leszegényedtek, szinte kizárólag reklámcélokat szolgálnak. A továbbiakban Mester Zoltán, Szi-lágyi Zsolt, Pánczél Szilamér, Pál-Antal Sándor, Berekméri Róbert, Mihály Ferenc, Nemes Gyula, Márton Béla, Zepeczaner Jenő és Tófalvi Zoltán Szováta, illetve a Sóvidék történetével kapcsolatos szakmai előadásaival folytatódott a konferencia.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 3.

Király László költőt, írót köszöntötték Szovátán
Könyvbemutatóval egybekötött ünnepségen köszöntötték hetvenedik születésnapján a sóváradi születésű Király László költőt, írót Szovátán. A rendezvénynek a városháza díszterme adott otthont november 28-án, csütörtökön. Az eseményre a Bernády Közművelődési Egylet és Szováta város önkormányzata szervezésében került sor.
A neves költőt és a közönséget a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán köszöntötte. Előadásában Király László kiemeltebb műveit ismertette a résztvevőkkel, melyekhez rövid idézeteket társított. Ezt követően az elnök felolvasta a költő életrajzát. "Király László 1943. november 19-én (pénteken) született Sóváradon. Szovátán érettségizett, ezután a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán végzett 1966-ban. 1968-tól az Előre kolozsvári tudósítója, ezt követően ez utóbbi szerkesztője, 1990-től a Helikon szerkesztőségi titkára, majd főszerkesztő-helyettes, 2007-től főmunkatárs. S mi, szovátaiak, sóvidékiek tegyük hozzá, hogy a Hazanézőnek is munkatársa Király László. Első verseskötete, a Vadásztánc 1967-ben jelent meg, közel 30 kötetet publikált. Legutóbbi verses könyve Készülődés Pazsgába címmel jelent meg. Számos rangos irodalmi díj, köztük a József Attila-díj kitüntetettje, idén az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjával és a Magyar Írószövetség Arany János-díjával tüntették ki" – hangsúlyozta Mester Zoltán.
Az esten a költő verseit Kertész Ildikó tanárnő és Stefán Renáta egyetemi hallgató szavalta el. Többek között elhangzott a Menyasszonybokrok – Kusztos Endrének, az Ebben a városban, az Olyan – édesanyámnak, a November és a Költők múzeuma. Az esemény a fiatalokat is mozgósította, nagy érdeklődéssel hallgatták a szebbnél szebb költeményeket. A sóváradi származású költő tiszteletére a településről is jelen voltak, többek közt a polgármester, Madaras Árpád is, akit büszkeséggel töltött el Király László munkássága. Ugyanakkor megjegyezte, hogy szívesen látnák a helyi közművelődési otthonban is egy hasonló rendezvényre.
Az est folyamán bemutatásra került a költő Készülődés Pazsgába című legújabb verseskötete is, mely az Orpheusz Kiadó gondozásában látott napvilágot. Mester Zoltán kérésére Király László ismertette az újonnan megjelent könyvét és címadó versének történetét. "1992-ben meghívtak a Finnugor Népek Világtalálkozójára, amit a Komi Köztársaságban rendeztek" – mesélte a költő. Itt a szervezők elvitték a delegációt Pazsgába, egy kis erdei faluba, hogy megnézzék a legszebb komi embert. "Beültettek autóbuszokba és elvittek egy helyre, ahol derékig érő hóban, lila fényben, a helyi emberek borjú nagyságú kutyákkal közlekedtek az utcán, hogy védekezni tudjanak a medvék ellen, mivel a településen 200-300 méterre voltak egymástól a házak. Ezt hívták Pazsgának. Az itt elő emberek gyűjtögetésből éltek, gombát szedtek, s bogyókat, melyeket télire eltettek. S akkor azt mondták, hogy most megyünk a legszebb komi emberhez, és kiderült, hogy ez egy ágszobrász volt. Bementünk az öregember műhelyébe, teljesen olyan szerszámok voltak, mint nálunk. A műhely tele volt csodálatosabbnál csodálatosabb ágszobrokkal. Tehát a Készülődés Pazsgába erről szól" – mesélte tovább visszaemlékezve a költő.
A figyelemfelkeltő történeteknek és szavalatoknak köszönhetően a rendezvény igazán sikeres volt. A szerző újonnan megjelent verseskötetét a helyszínen meg lehetett vásárolni és dedikáltatni. Aki valamilyen okból kifolyólag nem tudott eljutni a rendezvényre, az az új kötetet ezután is megvásárolhatja Szovátán, a polgármesteri hivatalban Kiss János kulturális referenstől.
Urbán Izabella
Népújság (Marosvásárhely)

2014. február 22.

Gub Jenő öröksége
Gub Jenő-emlékülést és a Természetismereti Tudástár megnyitóját tartották az elmúlt hétvégén Szovátán, a Teleki Oktatási Központban. A Gub Jenő Természetismereti Tudástár megnyitására az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárának és a szegedi székhelyű CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület kiállítási anyagainak felhasználásával és rendezésében került sor.
A rendezvény az emléküléssel vette kezdetét, melynek a Bíró István-terem biztosított helyet. A résztvevőket a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán és a Teleki Oktatási Központ oktatási és kulturális igazgatója, Szolláth Hunor köszöntötte. A központban már rég nem került sor olyan eseményre, amely kimondottan szovátaiaknak szól, ezért a szervezők fontosnak tartották az emlékülés megrendezését, hiszen egy olyan emberről emlékeztek meg, aki Szováta értelmiségijei közé tartozott, nyilatkozta Szolláth Hunor. Gub Jenő önéletrajzát a Bernády Közművelődési Egylet elnöke ismertette, majd dr. Ilosvay György, a Szegedi Tudományegyetem oktatója – aki egyben a Csemete Egyesület társelnöke – mutatta be a tudós pedagógus munkásságát. A rendezvény második előadója Fekete Árpád nyugalmazott pedagógus volt, aki Gub Jenővel való baráti és kollegiális kapcsolatáról beszélt a résztvevőknek, olyan személyes emlékek felidézésével, melyeket mások nem ismerhettek. Az emlékülésen részt vett a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Lászlófy Pál is, aki beszédében Kányádi Sándor néhány verssorával emlékezett meg a néhai Gub Jenőről: Falak omolhatnak, kövek is váshatnak, magaslik, nem porlad a megtartó példa. – Én azt hiszem, hogy Jenő bácsi ilyen volt, ahogy Kányádi Kós Károlyra emlékező versének néhány sorát idéztem, rá is illik ez – zárta gondolatát Lászlófy Pál. Ezt követően a néhai tudós pedagógus felesége, Gub Rozália is megosztotta gondolatait, férjére emlékezve. A rendezvényt az Intermezzo kamarakórus fellépése színesítette, Fülöp Judit karnagy vezetésével. Az emlékülést egy rövid kémiai kísérlet bemutatásával zárták, ezt követően sor került a Gub Jenő Természetismereti Tudástár megnyitására. A tudástár létrehozása összefüggésben áll azzal a felismeréssel, hogy napjainkban már nyilvánvalóvá vált, a tudományok iránti érdeklődést a lehető legkorábban fel kell kelteni a fiatal korosztályban, továbbá ez folyamatos gondozást és fejlesztést is igényel. A kiállításon az üvegfalú szekrénybe zárt tárgyak, állatok megtekintése mellett valódi, minden érzékszervükre ható élményekkel is gazdagodhatnak a látogatók. Ettől a pillanattól kezdődően a Teleki Oktatási Központban elszállásoltak kiállításként tekinthetik meg a Természetismereti Tudástárat, tudtuk meg az oktatási és kulturális igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy a város lakosságát is nagy szeretettel várják a kiállítás megtekintésére egy tárlatvezetés keretében. Ugyanitt interaktív foglalkozásokat is fognak majd tartani, amikor témának megfelelő szaktáborokra kerül sor, azaz biológia-, környezet- vagy természetvédelem-táborra.
Urbán Izabella
Népújság (Marosvásárhely),

2014. február 28.

EMKE, a magyar nemzeti öntudat ápolója
„Ki a köznek él: annak élni érdemes!” (Szász Károly)
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ben alakult Kolozsváron, azzal a céllal, hogy ápolja a magyar nyelvet, érősítse a magyar nemzeti öntudatot, kulturális intézményeket hozzon létre és segítse a gazdasági felemelkedést az erdélyi magyar közösség körében. Magyarország szétdarabolása után, az 1920–1940 közötti időszakban, az Erdélyt megszálló hatalom gáncsoskodása miatt az egyesület működése ellehetetlenedett, de az intézmény nem szűnt meg. 1941–1944 között, Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása révén az igában tartott magyar kultúra újra fejlődésnek indult, így az EMKE is szabadon fejthette ki a tevékenységét. A második világháború befejeztével a kommunista berendezkedés és hatalomátvétel után az egyesület nem folytathatta tovább munkáját, 1948–1990 között nem működött. Az újraindulásra 1991-ben adódott lehetőség, április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE, beindultak a megyei szervezetek.
Az egyesület Maros megyei szervezetének elnöke 2001-ig Szabó György Pál volt, 2001-től 2014 áprilisáig dr. Ábrám Zoltán töltötte be ezt a tisztséget, napjainkban Kilyén Ilka színművésznő megyénk EMKE elnöke. Dr. Ábrám Zoltán volt elnök, jelenlegi alelnök a helyi szervezet gazdag tevékenységéről számolt be lapunknak.
„Az EMKE tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült”
„Ha egy múltba tekintő rövid összegzést végezve néhány eredményt számba veszek, akkor a következőkről kell beszámolnom:
Március 15-én évről évre három helyszínen ünnepel Marosvásárhely magyarsága, kettőt közülük az EMKE hozott létre: Petőfi-plakett a Teleki-házon, Petőfi-szobor a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál.
Maros megyében 1991 óta immár több mint száz Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozóra került sor, az EMKE szervezésében.
A Don-kanyari emlékmű felállításával nemcsak egy nálunk is elhallgatott tragédiára emlékezünk évről évre, hanem az 577 Maros megyei áldozaton túl minden erdélyi áldozat számára emlékművet emeltünk.
A Marosvásárhelyi Napok kulturális eseményeinek a bővítésén, minőségi és nagy tömegeket megmozgató események szervezésén túl – nótaest, testvérvárosi kapcsolatok stb. – tisztelettel emlékezünk több évtizedes kulturális tevékenységet folytató, közművelődés-szervező személyiségekre. Javaslatunkra öt személy vált Marosvásárhely díszpolgárává.
Maros megyében elsőkként szerveztünk ünnepi műsort a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.
A számadatok, az aktivitás, a pénzügyi mutatók azt bizonyítják, hogy nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk: az EMKE Maros megyei szervezetére, annak tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” – mondta el dr. Ábrám Zoltán.
A magyar közösség szolgálatáért
Továbbá megtudtuk, hogy az EMKE 2008-tól ünnepli minden év április 12 körül születésnapját – 1885. április 12-én alakult meg az EMKE – valamint az Erdélyi Közművelődés Napját, melynek keretén belül Maros megyei személyiségeket tüntet ki. 2008-tól a következő személyeknek nyújtottak át oklevelet:
2008
Mester Zoltánnak, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnökének közösségmegtartó, népművelő tevékenységéért.
Jenei Sándornak, Szabéd unitárius lelkészének és az egész faluközösségnek a Szabédi László emlékének a megőrzéséért kifejtett tevékenységért.
Barabási Attila tanárnak, a kibédi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Lukácsy Szilamér lelkésznek, az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes szervezőjének.
2009
Nagy Lászlónak, Marosvásárhely unitárius lelkész-esperesének az EMKE működésének támogatásáért.
Sinkó András tanárnak, a Cinige és a Picinige ifjúsági-gyermek népi zenekarok megalapításáért és fenntartásáért.
Papp György kultúrigazgatónak, a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Hajdó Károly karnagynak, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi zenei kultúra és kórusmozgalom fellendítésére irányuló tevékenységéért.
2010
Tófalvi Zoltán újságírónak, az EMKE működése elősegítéséért.
Szekeres Erzsébetnek, az EMKE társult szervezeteként működő Lórántffy Zsuzsanna Egyesületben kifejtett áldozatos tevékenységéért.
Szász Teréz tanítónőnek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Bartha József holtmarosi református lelkésznek, Wass Albert irodalmi és szellemi hagyatékának ápolására irányuló tevékenységéért.
Keresztes Géza műépítésznek, a Kelemen Lajos Társaság működése gazdagításáért.
2011
Kovács András karnagynak, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskar, valamint a Psalmus kórus irányítójának.
Ötvös József lelkész-esperesnek, a marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet keretében zajló közművelődési események méltatásaként.
Suba Gyöngyi kultúrház-igazgatónak, a néptánc értékeinek a megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.
2012
Bíró István lelkésznek, a segesvári közművelődési életben való részvételéért.
Tóth Sándor tanárnak, közművelődés-szervezőnek, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetőjének.
Demeter József vállalkozónak, a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klub működtetőjének.
2013
Gagyi Zoltán közösségszervezőnek, a dicsőszentmártoni és környékbeli közművelődési életben való részvételéért.
Both Gyula fotóművésznek, a Marosvásárhelyi Fotóklub elnökének, az egyesület tagjai által elért sikerek méltatásaképpen.
2014
Mezei Ildikónak, a Mustármag közösségben vállalt szolgálataiért.
Demeter József lelkésznek, a szászrégeni Diakónia-Ifjúság-Oktatás Háza (DIO-Ház) megálmodójának és megalkotójának.
Farkas Miklós tanárnak, a Gaudeamus Alapítvány létrehozójának.
Ugyanakkor az EMKE neves személyiségek születésnapját is megszervezi, melynek keretén belül méltatások hangzanak el. Ilyen esemény volt például az idén Asztalos Enikő néprajzkutató, Boros Zoltán televíziós szerkesztő, és Tófalvi Zoltán újságíró-történész születésnapjának ünneplése a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében.
A jövőbeni kihívásokkal kapcsolatban Ábrám Zoltán alelnök a következőket mondta: „A civil szférában a közművelődési szervezet megmaradása és fennmaradása minél jobban kibontakozó intézményes kereteket, közművelődési szakembereket, a mai elvárásokhoz igazodó pályázatokat kíván meg. Ezért fontos feladatunknak tekintjük az intézményesülés folytatását, ami az igazi fellendülést jelenthetné, és biztosíthatná a meglevő, sikeresnek bizonyuló programok folytatását, a hagyományos rendezvények megtartását, sőt újabb tevékenységek beindítását is.”
kozpont.ro,

2014. április 15.

Könyvbemutató Szovátán
Könyvbemutatót tartottak Szovátán, melyre a Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat szervezésében került sor a városháza dísztermében. Az eseményen fellépett az Intermezzo kamarakórus Fülöp Judit karnagy vezetésével.
A rendezvényt a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán nyitotta meg, felkérve a résztvevőket nemzeti dalunk eléneklésére. Ezt követően köszöntötte a könyv szerzőit: Derzsi Ferenc nyugalmazott tanárt, Hegyi Noémi joghallgatót, Szolláth Hunor helytörténészt és a jelenlévőket.
A könyvet Szolláth Hunor mutatta be, beszédéből kiderült, hogy a könyv megírásának ötlete 3-4 éve született meg a társszerző, Derzsi Ferenc fejében. "Akkor jött a tanár úr az ötlettel, hogy az ’56-os szovátai ifjaknak emléket kellene állítani, nemcsak egy könyv, egy összefoglaló és ismeretterjesztő könyv, hanem akár egy emlékoszlop formájában is. Az ötlet megfogalmazását tettek követték, és el is készítettük a kötetet. Nem ment simán, ezt is el kell mondanom, hiszen több akadály is gördült a könyv megjelentetése elé. Akadály volt a téma is, az előhívott történelmi esemény, amely, miután elindítottuk, még inkább köztémává vált, hiszen oly sokan vannak olyanok manapság is Szovátán, és voltak nagyon sokan, akik azt mondták, 1956 Szovátán nem létezett. Hát jelentem alássan, hogy igazuk is van, meg nem is, ha abból a szempontból nézzük az 1956-os események szovátai vonatkozását, amilyen szempontból például Budapestet láttuk, hallottuk és értesültünk-értesültek róla, akkor így van, igazuk van, semmiféle ilyen esemény Szovátán nem történt, sőt egész Erdélyben, még Romániában sem. Történt viszont egyéb, történtek olyan dolgok, amik azt vonták maguk után, hogy 4, 6 vagy 8 évre ítéltek el szovátai származásúakat."
A történetet tovább nem ismertette a helytörténész, mivel minden részletesen le van írva a kötetben, hogy miként történtek az események, mi volt ennek a folyamata, továbbá szó esik a perről is. "A könyv borítóját és a könyvet magát is a csíkszeredai Státus Kiadó készítette a szovátai származású Birtók József vezetésével. A címlap pedig Szováta méltán elismert és megbecsült festőművésze, Kusztos Endre egy művének a felhasználásával készült. A korrektúrát Dimény Orsolya és Székely Anna végezte el, reméljük, hogy sikerrel. Maga a könyv Tófalvi Zoltán ajánlásával kezdődik, amelynek egy részét a helytörténész felolvasta a résztvevőknek, mivel az ajánló írója nem jelenhetett meg személyesen a rendezvényen.
A kötetnek érdekes színfoltjai a Hegyi Noémi joghallgató által írt fejezetek, hiszen itt perről, jogrendelkezésről, ítéletekről van szó, és ki lehetne ennél hivatottabb, mint egy jogász. Ő a kötetben ennek a törvénykezésnek a részleteit tárgyalja."
A kötet külön értékét képezi, hogy a mellékletekben az általunk fellelhető szovátai résztvevők portréja is megtalálható. Ami minden kétséget eloszlathat, az a szovátai ’56-os szervezkedésről szóló perirat, ami a CNSAS (a szekuritáté iratait vizsgáló szervezet) irattárából származik.
Szolláth Hunor hangsúlyozta, hogy a kötet ismeretterjesztő írás, melyet azzal a céllal adtak ki, hogy eljusson minden ez iránt érdeklődő szovátaihoz.
A könyvbemutatón nagy volt az érdeklődés, zsúfolásig telt a díszterem, idősek és fiatalok egyaránt részt vettek az eseményen. Az ismeretterjesztő kötet nagyban hozzájárul a fiatalabb, személyes tapasztalatokkal nem rendelkező olvasók ismereteinek a bővítéséhez, fogalmazódik meg a bemutatott könyv hátoldalán.
Urbán Izabella
Derzsi Ferenc – Hegyi Noémi – Szolláth Hunor: In memoriam 1956 – Szováta /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2014/ Népújság (Marosvásárhely)

2015. február 23.

NÉGYES KÖNYVBEMUTATÓ
A héten négyes könyvbemutatót szerveztek Szovátán, a Városháza nagytermében. Bemutatták Pál-Antal Sándor, Szabó Miklós, Sebestyén Mihály és Weisz Attila könyvét. Józsa András helytörténészt az a megtiszteltetés érte, hogy édesanyjáról, Józsa Nemes Irénről szóló kötetet ismertethette.
A könyvbemutatót Mester Zoltán, a Bernády Közművelődési Egylet elnöke nyitotta meg. Elsősorban köszöntötte az egybegyűlteket és a könyvek szerzőit, bemutatóit, majd felkérte Káli Király Istvánt, a Mentor Kiadó vezetőjét Pál-Antal Sándor “Történelmi szimbólumaink. A székelyföldi pecsétek” című könyv ismertetésére. A tervek szerint ezt a könyvet Sebestyén Mihály mutatta volna be, de betegség miatt a Mentor Kiadó vezetőjét kérte fel, hogy tolmácsolja szavait.
A könyv ismertetését követően maga a szerző, Pál-Antal Sándor is felszólalt, tartott egy rövid kivetítős előadást, melyben bemutatta a kötetében megjelent történelmi szimbólumokat és székelyföldi pecséteket. A bemutató után Cornel Sigmiren egyetemi tanár ismertette Szabó Miklós “Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1918 között” című könyvét, majd Pál-Antal Sándor akadémikus bemutatta Sebestyén Mihály “Időtár IV (Marosvásárhely története adatokban 1945-1989 között)” című kötetét.
A rendezvényt Weisz Attila “Józsa Nemes Irén” című könyvének bemutatásával zárták, melyet Józsa András helytörténész mutatott be.
A könyvek bemutatását követően a résztvevők feltehették kérdéseiket, véleményezhették a bemutatást, majd megvásárolhatták és dedikáltathatták a könyveket. A könyvbemutatón megvásárolható volt a Sóvidék kulturális folyóirat legújabb száma is. A bemutatóra a Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat szervezésében került sor.
https://sovidek.tv



lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék