udvardy frigyes
A romĂĄniai magyar kisebbsĂŠg tĂśrtĂŠneti kronolĂłgiĂĄja 1990-2006
 

talĂĄlatszĂĄm: 19 talĂĄlat lapozĂĄs: 1-19

NĂŠvmutatĂł: NĂłtĂĄros Lajos

2000. ĂĄprilis 21.

Ápr. 20-án Aradon a Csiky Gergely Líceum diákjai bemutatták a színpadra állított rockpassiót. A szerző Piktor László, az iskola mérnöktanára, aki elvégezte a teológiát is. A szaktárgyak mellett a hittant is ő tanítja. A rockpassió ősbemutatója Kisiratoson volt. /Nótáros Lajos: Nagycsütörtöki rockpassió. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 21./

2000. jĂşnius 1.

A templomot s az iskolát címen Pilisborosjenőn tartottak konferenciát, ahol az Apáczai Alapítvány, a Rákóczi Szövetség és a HTMH vezetőivel találkoztak a határon túli egyházi iskolák képviselőivel. Szabó Tibor, a HTMH elnöke biztosította az egyházakat, hogy továbbra is előnyben részesülnek a határon túliaknak juttatandó segítség kezelésében, elosztásában. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a határon túli egyházi iskolák képviselőivel együtt akciótervet készítenek. /Nótáros Lajos: Budapest kiemelt támogatást ígér az egyházi tanintézeteknek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 1./

2002. ĂĄprilis 8.

Nem választották újra Éder Ottót az Arad megyei oktatás támogatásában kiemelkedő szerepet játszó Alma Mater Alapítvány élére az ápr. 6-i közgyűlésen. Az Arad megyei magyar oktatás egyik legfontosabb intézménye az 1991-ben létrehozott Alma Mater Alapítvány. Király András, az RMDSZ megyei elnöke ? aki maga is pedagógus ?kifejtette: Éder nem lehet egyszerre a Csiky Gergely Iskola igazgatója és a jelentős pénztámogatásokat elosztó alapítvány elnöke. A 26/2000. számú kormányrendelet megtiltja, hogy az alapítványi támogatást élvező intézmények vezetői az alapítvány vezetésében is szerepet vállaljanak. Az elmúlt másfél évben az Alma Mater erőfeszítései kétségtelenül a Csiky Gergely Iskola s főként a visszakapott bentlakás felújítására irányultak. Király András szerint fontos, hogy az alapítvány jogszerűen működjék, és szeretnék, ha az RMDSZ-nek nagyobb betekintése lenne az Alma Mater vezetésébe. A közgyűlésen megválasztották a kilenctagú kuratóriumot. Az RMDSZ által javasolt három személy közül csak egynek sikerült bekerülnie a kuratóriumba. A kuratórium által megválasztott új elnök, Pálfi Sándor kijelentette: ?Nem tartom szerencsésnek, ha a politikum beavatkozik a civil szervezetek működésébe.? /Nótáros Lajos: Tisztújítás két menetben. Éder Ottót leváltották, mégsem nyert az aradi RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./

2003. mĂĄjus 31.

Aradon külön útra tért a magyar társulat és a színházalapításra létrehozott alapítvány.Kenyértöréshez vezetett az Aradi Magyar Színház megalapozásán fáradozó különböző csoportok ellentéte. Miközben a színház alapítását kezdeményező színész és társulata Nádas Péter Temetés című darabjának bemutatására készül, az aradi Jelen Házban a simonyifalvi iskolások néptáncműsorát nevezték ki a színház évadzáró előadásának. - Hát ez nem tudathasadás? - kérdezte Tapasztó Ernő fiatal színész. - Hogyan lehet évadzáró színházi előadásnak tekinteni egy többnyire elemi iskolásokból álló néptánccsoport műsorát? Úgy, hogy a hírt Böszörményi Zoltán lapja közli, aki az Aradi Magyar Színház megteremtőjének tekinti magát, noha nincsen színtársulata. Tapasztó Ernő pártfogója, Nótáros Lajos tanár elmesélte az aradi magyar társulat megalakításának történetét. Nótáros kétszer felvételizett a marosvásárhelyi színművészeti főiskolára, s ha nem is vették fel, a színház szívügye maradt. Tapasztó Ernő jelezte, hogy hazajönne a békéscsabai színháztól. Tapasztó Ernő hívására két békéscsabai színész, Kohut Manyi és Bodor Richárd is vállalta, hogy a nyári hónapokra Aradra költözik, és itt is bemutatják otthoni produkciójukat. A tervnek a Nagyváradon játszó, de szintén aradi származású Simon Mátyást is sikerült megnyerni. A Federico Garcia Lorca szövegek alapján összeállított Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája színpadra állításához azonban némi pénzre és valamilyen jogi keretre is szükség volt. Tapasztó ekkor kereste meg Böszörményi Zoltán vállalkozót, akit minden magyar kulturális ügy pártfogójaként, első számú mecénásként ismernek nemcsak Aradon. Böszörményinek megtetszett az ötlet. A színészek rendelkezésére bocsátotta a kulturális központként működő, általa építtetett Jelen Ház nagytermét. Abban állapodtak meg, hogy Tapasztót a Nyugati Jelen kulturális referenseként alkalmazza. A próbák Nótáros irányítása alatt kezdődtek el, aki Tapasztó kérésére végül vállalta a rendezői feladatot. Bejárták a környező magyar falvakat, és mindenütt sikert arattak. A kiszállásokhoz a Nyugati Jelen biztosította az autókat, ezek egyike volánjánál pedig Balta János, a lapot kiadó Concord Media Részvénytársaság igazgatója ült. A magyar színház ügyének az aradi román társulat tagját, Lovas Zoltánt is sikerült megnyerni, aki magyarul is bemutatta a korábban románul játszott egyszemélyes előadását. A sikereken felbuzdulva a társulat elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy olyan produkciót is bemutasson, mellyel immár a szakma elismerését is elnyerheti. A választás Nádas Péter Temetés című drámájára esett. A bemutatót június 15-ére tűzték ki. A rendezést ezúttal is Nótáros vállalta. Ehhez már komolyabb befektetésre lett volna szükség. Balta János azonban leszögezte: a szórványban könnyű, szórakoztató darab kell. Olyan, amivel körbe lehet járni a falvakat. Kezdetben a kalapozásból összegyűlt pénzt Tapasztó Ernő osztotta szét a társulat tagjainak. Elkezdték szervezni az Aradi Magyar Színházért Alapítványt. Tapasztó neve kimaradt az alapítók sorából. Versenyvizsgát hirdettek meg a színházigazgatói állás betöltésére. Balta János elmondta, hogy Tapasztóval és társaival az első pillanattól nehéz volt együttműködni. A kiszállások rendre a kocsmában kezdődtek. A társulat pedig egyre népesebb volt. A végén már zenekart is akartak vinni magukkal. Nem lehetett őket fegyelmezni. Az ellentétek oda vezettek, hogy Tapasztó április közepén benyújtotta a felmondását a Jelen kulturális referensi állásából. Időközben megegyezett a városi kultúrház vezetőjével, hogy az intézmény keretében tovább működhet a társulat. Tapasztó Ernő később kérte a városi tanácsot, hogy az előirányzott pénzt ne az Aradi Magyar Színházért Alapítványnak, hanem a Városi Művelődési Háznak utalják át. A Nemzeti Kulturális Alapprogramnál pedig immár a városi kultúrház fejléces papírján pályázott egy Carlo Goldoni-darab színpadra állításának támogatására. Május 8-án Budapesten támogatandónak ítélték a pályázatot, és 900 ezer forintot ítéltek meg rá. Míg Nótárosék a június 15-i bemutatóra készülnek, Balta János elmondta, több frissen végzett színésszel is tárgyaltak már, és azt remélik, hogy hat vagy hét tagú fiatal társulattal indítják a következő évadot. A fiataloknak lakást és méltányos fizetést ígérnek. Mindenképpen színházat csinálnak, közölte Balta János igazgató. /Gazda Árpád: Ki építi és ki ássa el az aradi színházat? = Krónika (Kolozsvár), máj. 31./

2003. jĂşnius 20.

Az utóbbi hetekben az aradi magyar nyelvű színjátszás ügyében az ország különböző sajtóorgánumaiban számos vélemény és állásfoglalás jelent meg. Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen főszerkesztője, a hivatásos aradi magyar színjátszás mecénása baráti megbeszélésre hívta Nótáros Lajost, aki tavaly májusban az aradi hivatásos színjátszás egyik kigondolója és elindítója volt. Megegyeztek abban, hogy a jövőben tartózkodnak minden olyan megnyilatkozástól, amely veszélyeztetné a hivatásos aradi magyar színjátszás jövőjét. Ugyanakkor megegyeztek abban is, hogy a jövőben folyamatosan konzultálnak mindenfajta félreértés elkerülése és a kibontakozó hivatásos magyar színjátszás továbbvitele érdekében. /Böszörményi Zoltán, Nótáros Lajos: Az Aradi Magyar Színházról. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./

2006. szeptember 12.

Nótáros Lajos ironikusan írt a magyarverésről. „Jön két magyarországi bringás, és elkezdi szidni a romániai utakat magyarul. Kérdés, hogy akkor meg miért jöttek ide kerékpározni, másrészt, hogy miért nem veszik már észre a román gazdasági csodát, s főleg azt, hogy történetesen egy mihályfalvi magyarnak szidják az oláh anyját.” /Nótáros Lajos: Egy szál haragvirág. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./

2006. oktĂłber 13.

A demokrata pártiak legkedveltebb „politikai elemzője” Cristian Tudor Popescu (CTP) keményen ostorozta népét s annak választott elnökét: Traian Basescut. A népről azt mondta a Gandul című lap vezéregyénisége: hiányzik belőle az erkölcsi véna! Hozzátette: ez nem érvényes minden románra. Tamás Gáspár Miklós (TGM) immár nem tartozik a legkedveltebbek közé, talán ezzel magyarázható, hogy miután kifejtette: Gyurcsánynak le kellene mondania, megtartandó óráira hivatkozva felállt, és távozott az éppen zajló tévéműsorból. TGM egy értekezésben kifejtette, hogy a magyarok a vereség kultuszának hódolnak. Főként a jobboldali nacionalisták. /Nótáros Lajos: A Nép és az Ő prófétái. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2006. oktĂłber 20.

Ötvenhat ember demonstrál jelenleg a Kossuth téren, írta a hét elején az egyik legismertebb magyar internetes újság. Vajon ki számolja meg, hogy éppen hányan tartózkodnak a Kossuth téren, s milyen célzattal? Kirendelt megfigyelőik megkérdeznek mindenkit, aki a belép a térre? Majd, ötven-ötvenhat év múltán, a történészek eldönthetik azt is, hol húzódott az a törésvonal, amelyik mentén szétszakadt a magyar nemzet és nem volt hajlandó osztozni a Kossuth téren, miért épp ötvenhat magas rangú külföldi képviseltette magát, és talán még azt is tisztázzák: ki volt a csőcselék és ki volt a forradalmár ötven évvel ötvenhat után. /Nótáros Lajos: Ötvenhat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

2007. mĂĄrcius 9.

Bodor Pál véleménye szerint a jelenlegi magyar kormány, s annak miniszterelnöke végzetesen lejáratja magát azzal, hogy átszervezi a magyar-magyar kapcsolatok intézményrendszerét. A rendszer, amely a rendszerváltás éveiben alakult ki, néhány kormányintézményből és közalapítványból állt. Ezek közül párat átszerveztek: HTMH (Határon Túli Magyarok Hivatala), Szülőföld Alap, többet megszüntettek: Apáczai, Illyés, Új Kézfogás Közalapítványok, Teleki László Intézet. Helyüket az átszervezett Szülőföld Alap és az EÖKIK (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány) veszi át. Bodor szerint nincs az a diktatúra, amelynek lett volna bátorsága megtenni mindezeket. Az ÚMSZ cikkírója történelmietlennek érzi ezt a megjegyzést. – Fejtő Ferenc hozzászólt: nincs abban semmi rossz, hogy a kormány átszervez. A régi szervezetről kijelentette: ott baj volt: financiális visszaélések. Tamás Gáspár Miklós is reagált, ellentmondva Fejtő Ferencnek, megjegyezte: „Tessék bölcsebben szeretni a kormányt!” /Nótáros Lajos: Amiről a harag szól? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

2011. oktĂłber 10.

KĂśzlemĂŠny
Október 5-én Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokvium alkalmával találkoztak az erdélyi magyar színházak képviselői, valamint a magyarországi színházi szakma kiemelkedő személyiségei: Márta István, a POSZT művészeti vezetője, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke, Horányi László, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke.
A tanácskozás célja, Béres László, a kollokvium házigazdája kezdeményezésére, Gáspárik Attila előterjesztése alapján egy olyan erdélyi magyar szakmai színházi szövetség alapítása, amely felvállalja a régió színházművészete sajátos érdekeinek képviseletét országos, Kárpát-medencei és egyetemes magyar viszonylatban. A tanácskozás résztvevői kinyilvánították egyetértésüket a Romániai Magyar Színházi Szövetség létrehozásával.
A résztvevők megalakították a kezdeményező testületet, amely a szervezet alapszabályzatának kidolgozására hivatott. A jelenlevők a kezdeményező testület figyelmébe ajánlották, hogy olyan intézményes keretet dolgozzanak ki, amely biztosíthatja az önálló entitást képviselő erdélyi színjátszás minőségi kiteljesítését, a régió kultúrájában minőségteremtő transzkulturális lehetőségek kihasználását, az egyetemes magyar kulturális integráció megvalósítását. Kidolgozták a szövetség létrehozásához szükséges ütemtervet.
A kĂśzlemĂŠny alĂĄĂ­rĂłi:
Balázs Attila – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár; Béres László – Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós; Bodó Ottó – szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat; Deák Gyula – Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy; Gáspárik Attila – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat; Kolcsár József – Kézdivásárhelyi Városi Színház; Nagy Pál – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely; Nótáros Lajos – Aradi Kamaraszínház; Pál Attila – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat; Parászka Miklós – Csíki Játékszín, Csíkszereda; Sebestyén Aba – Yorick Stúdió, Marosvásárhely; Szabó K. István – Szigligeti Színház, Nagyvárad; Szilágyi-Nagy Sándor – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy; Zakariás Zalán – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy. Népújság (Marosvásárhely),

2012. szeptember 29.

Ötéves az Aradi Kamaraszínház – ünnepi évadkezdés Erdély egyik legfiatalabb teátrumában
Interjú Tapasztó Ernő színházigazgatóval
Tapasztó Ernő és Gujdár Gabriella házaspár merészet gondolt, és Bukarestből hazaköltöztek Aradra, hogy teljes erővel igazgathassák az általuk alapított Aradi Kamaraszínházat. Ekkor 2007-et írtunk, s most öt évvel később górcső alá vettük, mit sikerült megvalósítaniuk. Kiderült, hogy a mintegy 15 ezer fős magyar közösséggel rendelkező Aradon más erdélyi színházak által is megirigyelhető nézőszámmal rendelkezik az új társulat, amely földrajzi és kulturális adottságok miatt főleg magyarországi társulatokkal és művészekkel fonta szorosra az együttműködést. Ennek az izgalmas közös munkának az eredményessége nem csak közönségsikerekben, hanem szakmai elismerésben is mérhető. A következőkben a Tapasztó Ernő igazgatóval készített interjút olvashatják.
– Honnan ez a vágy, hogy színházat alapíts?
– Már tizenegy éves koromban, amikor elkezdtem verseket mondani, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha Aradon ismét létezne magyar színház. Legutóbb 1948-ban volt hivatásos magyar színjátszás. Nem volt könnyű megalapítani az új intézményt, de többen segítettek. Meg kell említenem feleségem mellett Nótáros Lajost, aki jelenleg is a színház művészeti tanácsadója, valamint Fekete Rékát, aki a mai napig is velünk dolgozik. Külön elismerésem Demeter Andrásé, aki akkoriban a román kulturális minisztérium államtitkáraként dolgozott, és sokat segített nekünk az induláskor. De hasonló elismeréssel kell szólnom Bognár Leventéről, Arad alpolgármesteréről, aki szintén felkarolt bennünket. Óriási segítséget nyújtott Radu Dinulescu rendező is, aki akkoriban az aradi bábszínház igazgatója volt. Ő befogadott minket az általa vezetett intézménybe, ahol jelenleg is működünk. Ott van két kis irodánk, valamint a próbáinkat is ott tartjuk. Időközben már kinőttük az ottani Kamaraszínház termét, és időnként a nagy színházban kell megtartanunk előadásainkat, akkora az érdeklődés. A színházunk kedden indította az ötéves évforduló jegyében az új évadot, és eddig nem látott érdeklődéssel fogadta a közönség az idei első bemutatónkat, a Tótékat, amelyre mintegy ötszáz ember volt kíváncsi. Ebből is látszik, hogy a nézők szeretik a színházat. Az idei évadra sikerült valamennyi bérletünket értékesíteni, úgyhogy rendkívül pozitív előjelekkel kezdődik az új évad.
– Milyen nehézségekkel küszködik a színházatok?
– Jelenleg arról tárgyalunk a városi önkormányzattal, hogy saját épületet kapjunk, hiszen nehéz társbérletben működni. Az utóbbi időben voltak is súrlódásaink, mivel a helyi önkormányzat összevont több helyi kulturális intézményt, így több nehézség merül fel az adminisztráció és a pénzügyek terén, de reméljük, hogy sikerül mielőbb új épületet kapnunk, amiről folyamatosan egyeztetünk az alpolgármester úrral. Egy új székhely nemcsak a színházunknak jelentene nagy előrelépést, hanem az egész aradi magyarságnak, hiszen így a városnak lehetne egy igazi magyar kulturális központja. Aradon két magyar intézmény működik, az egyik a Csiky Gergely Főgimnázium, amely rendelkezik saját épülettel, a másik a mi színházunk. Tény, hogy a színház nem jöhetett volna létre, ha nem támogat a helyi önkormányzat, a román kulturális minisztérium, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a román és a magyar nemzeti kulturális alap, a Bethlen Gábor Alap. Emellett nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2010-ben nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánították Budapesten az Aradi Kamaraszínházat, így ennek köszönhetően évente normatív támogatásban részesülünk.
– Milyen lett az Aradi Kamaraszínház öt év alatt? A jelen találkozik-e az eredeti elképzelésekkel, vagy időközben eltértetek a tervektől?
– Kis színházat képzeltünk el, amely öt év alatt kinőtte magát. Kezdetben úgy terveztük, hogy befogadó színház leszünk, amely évente létrehoz egy-két produkciót, és ezek tükrözik az általunk vallott művészi koncepciót, a színházról vallott nézetünket. Csakhogy közben sokkal több előadást mutattunk be. A megalakulás után fél évvel megszületett az első produkciónk, a Rudolf Hess tízparancsolata, amelyet azóta negyvenkilencszer játszottunk, és hamarosan következik az ötvenedik előadás. Ez az előadás számos szakmai sikert hozott színházunknak, és utólag nézve, rendkívül szerencsés választás volt, hiszen ez olyan erős indulást eredményezett, ami megkönnyítette a folytatást.
– Számokban kifejezve, mit tud felmutatni az Aradi Kamaraszínház?
– Öt év alatt tizenkilenc saját előadásunk volt, negyvenkét színházi fesztiválon léptünk fel, Aradon kívül százhetvenkilencszer játszottuk produkcióinkat. Aradon évente átlagban 40 előadásunk van, ami azt jelenti, hogy szinte minden héten játszunk. Évente előadásainkat 12–14 ezren tekintik meg.
– Hogyan határoznád meg a színház művészi profilját?
– Úgy alakítjuk ki a repertoárunkat, hogy az egyik vonalat a saját előadásaink képezik. Ezekre a minimális díszlet, a kevés szereplő, az erőteljes színészi játék jellemző. A másik vonalat a befogadó színházi jellegünk képezi, ami azt jelenti, hogy vendégelőadásokat hívunk meg Aradra. Ebben a vonulatban már helyet kap a kabaré, a vígjáték, az operett és a musical, hiszen a közönség ilyen jellegű előadásokat is látni szeretne. Megpróbáljuk egyensúlyban tartani művészi terveinket azzal az elvárással, hogy a közönség is kapja meg azt, ami jár neki. Azt látjuk, hogy a nézőink bérletet váltanak, hogy megnézzék Bajor Imrét, de szeretik a mi előadásainkat is. Idéntől megpróbáljuk hangsúlyosabban megújítani a színház profilját, enyhíteni akarunk az általunk eddig képviselt kegyetlen minimálszínházon, amely a kortársszínház legdurvább szálát ragadta meg kemény emberi tragédiák és sorsok bemutatása révén. Erdélyi kabarészínházat akarunk alapítani, hiszen ennek a műfajnak olyan kiválóságai fogadták el az Aradi Kamaraszínház felkérését, mint Maksa Zoltán, Nádas György, Aradi Tibor, Lung László Zsolt, akik a Magyarország, szerellek! című kabarét mutatják be az idén. A jelenetek egy részét a friss Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József írja Thaiföldről. Reméljük, hogy sok helyre eljutnak majd kabaré-előadásaink.
– De ez nem azt jelenti, hogy lemondtok a művészi elképzeléseitekről, csak megpróbáltok egyensúlyt teremteni a művészszínház és a közönség számára befogadhatóbbnak tartott műfajok között?
– Igen, hiszen úgy gondolom, hogy minden műfajban a jó előadás a fontos.
– A változatosság hiányzik?
– Unalmasnak tartom, hogy mindig kemény és kegyetlen monodrámákat vagy két-három szereplős produkciókat mutassunk be, amelyekbe mindig beleszakad az ember. Szakmailag persze ezek hozzák a sikereket, hiszen öt év alatt huszonhárom díjat nyertünk, van saját arculatunk, és ebből nem akarunk engedni.
– Egy évadban általában milyen arányt képeznek a saját produkciók és a vendégjátékok?
– Hatvan százalék a vendégjátékok aránya, és 40 százalékot tesznek ki a saját előadásaink. Az idén úgy alakult, hogy fele-fele arányú lesz ez a megoszlás.
– Arad földrajzilag és kulturálisan is határhelyzetben van. Ott van az etnikailag sokszínű Bánság, valamint Partium és Magyarország határán. Az együttműködések terén melyik irányba kerestetek inkább partnereket?
– Egyértelműen Magyarország felé mentünk, hiszen közelebb van hozzánk. Véletlenszerűen alakult ez így. Elsőként Harsányi Attilát kértem fel együttműködésre, akinek akkor már volt Szegeden egy színháza, amely a Hetek Csoportja nevet viseli. Ő elfogadta, hogy eljátssza Rudolf Hesst, ami nagy sikereket hozott színházunknak és személyesen neki is. További keresések után csapódott hozzánk Pécsről Bacskó Tünde, de van aradi is köztünk, például Éder Enikő. Ez a magyarországi orientáció meglátszik a befogadó színházi programunkon is, hiszen főleg magyarországi társulatokat, színházakat hívunk. Ennek két oka van, az egyik a kulturális, hiszen az aradi magyarok a Magyar Televízión nőttek fel, így sok vígjátékból és kabaréból ismerik a magyarországi színészeket, például Kern Andrást, Bajor Imrét, Esztergályos Cecíliát, vagy Eszenyi Enikőt. A másik ok a földrajzi, hiszen sokkal könnyebben eljut hozzánk Budapestről a Karinthy Színház, mint Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház. Mondjuk az sem mellékes, hogy Magyarországon a vígjátékot, a kabarét, a musicalt, az operettet, a stand-up műfajt profi módon játsszák, sokkal jobban, mint Romániában.
– Konkrétan kik a partnereitek?
– Előadásaink koprodukcióban készülnek el más társulatokkal, ami hatalmas könnyebbség számunkra, e nélkül nem is tudnánk létezni. A legfontosabb partnerünk a Szegedi Maszk Egyesület, de együtt dolgozunk a Pécsi Horvát Színházzal és a Pécsi Harmadik Színházzal, valamint a Gyulai Várszínházzal. Jó viszonyt ápolunk a Zsámbéki Színházi Bázissal, mostanában a budapesti Thália Színházzal vagyunk állandó kapcsolatban, akárcsak a Bakelit Multi Art Centerrel. Erdélyből a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal is állandó kapcsolatunk van.
– Fiatal színház vagytok még, szakmai irigységet nem tapasztaltatok a partner- vagy más színházak részéről?
– Egyetlen romániai és magyarországi színházzal sincs rossz kapcsolatunk. Folyamatos egyeztetésben vagyunk például a Miskolci Nemzeti Színházzal Harsányi Attila miatt, akinek az aradi sikereire a miskolciak is büszkék, hiszen az általa nyert díjakról ők is rendszerint beszámoltak honlapjukon.
– Mit tekintesz a legnagyobb eredménynek az elmúlt öt évben?
– Sikerült Aradon olyan társulatot összekovácsolni, amelynek tagjai kemény alkotói folyamatban vesznek részt, és nem taposómalomban vannak. Kialakult a társulaton belül egy kemény mag, akik sokat dolgoznak együtt, jól ismerik a színészek egymást, ezért nehéz bekerülni ebbe a magba. Megújuló műhelymunka zajlik, amelyben mindenki része az alkotófolyamatnak. Valami miatt – első perctől kezdve – még a vendégművészek is teljes odaadással dolgoztak, talán azért is, mert ennek a színháznak van egy jó légköre, jó hangulata, ami vélhetően amiatt van, hogy többet akar annál, mint egyszerűen létezni. Az Aradi Kamaraszínháznak és Aradnak is van egy különleges légköre, ezért fogadta és fogadja el meghívásainkat például Mácsai Pál, Esterházy Péter, Kepes András, Vágó András vagy a Kaláka Együttes.
BORBÉLY TAMÁS
SzabadsĂĄg (KolozsvĂĄr)

2013. november 13.

A város érdekei mindenekelőtt
A fenti címmel jelent meg Puskel Péter helytörténész újabb könyve, Salacz Gyula mikromonográfiája, ahogyan a szerző nevezi. A könyv az aradi városi tanács támogatásával jelent meg magyar és román nyelven, utóbbira Fekete Réka és Nótáros Lajos fordították.
Az egykori városvezető mikromonográfiájának hivatalos, román nyelvű bemutatójára hétfőn délután került sor a polgármesteri hivatal dísztermében, ahogyan Bognár Levente alpolgármester fogalmazott: családias hangulatban.
A 84 oldalas könyvről Nótáros Lajos beszélt a jelenlévőknek, de Bognár Levente is megköszönte a szerzőnek és a fordítóknak a szóban forgó kiadványt
Salacz Gyula 26 évig volt Arad polgármestere, a kötetben életét és munkásságát igyekszik összefoglalni a szerző magánéletét is érintve, habár Salacz Gyula civil életéről nem sok feljegyzést tartalmazott az akkori sajtó.
Puskel Péter elmondta, a kötet megjelenését egy hosszas és intenzív kutatómunka előzte meg, mely április elején elkezdődött.
„Feszes a szöveg, mert átnéztem monográfiákat, amiket „nagyobbak” írtak, és bizony minden monográfia elég szűkszavú. Nem eresztettem én sem hosszú lére, de a lényeg az mindenképp benne van és minden adat szigorúan a tárgyhoz kötődik, nincs mellébeszélés” – árulta el a szerző a könyv tartalmáról.
Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy Salacz Gyula oly mĂłdon vitte vĂŠghez megvalĂłsĂ­tĂĄsait, hogy kĂśzben nem emelte a helyi adĂłkat.
A jelenlévő dr. Corneliu Pădurean egyetemi tanár a kiadvánnyal kapcsolatos örömének adott hangot, elmondta, nagyon jó ötletnek tartja a román fordítást, hiszen vannak adatok Salacz Gyuláról, amiket eddig csupán magyar hírforrásból lehetett beszerezni, ezzel a fordítással azonban megmarad a városnak román nyelven is.
A kötetet a szerző, illetve Bagyinszki Zoltán fotográfus fényképei színesítik.
A könyvbemutató végén, miközben a szerző dedikált, elhangzott egy javaslat arra vonatkozóan, hogy a kötet megérne egy nemzetközi nyelvre való fordítást is.
A város érdekei mindenekelőtt című Salacz-mikromonográfia magyar nyelvű bemutatója november 18-án 18 órától lesz a városháza dísztermében.
DemÊny Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

2014. augusztus 13.

Bezárult a XII. Nagyzerindi nemzetközi képzőművészeti alkotótábor
Negyven ĂŠves a helyi kĂŠptĂĄr
Kettős eseményre telt meg vasárnap délután a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési Ház nagyterme: egyrészt ekkor került sor a tizenkettedik alkalommal megrendezett nemzetközi képzőművészeti alkotótábor záró kiállítására, másrészt ekkor emlékeztek meg ünnepélyesen a helyi képtár megalakulásának 40. évfordulójára is.
A két eseményt nemcsak a helybeliek tisztelték meg jelenlétükkel szép számban, hanem arra „ráharaptak” az írott sajtó és az elektronikus média képviselői is.
Siska-Szabó Hajnalka köszöntő szavai után előbb a helybeli Ibolya táncegyüttes szilágysági tánca teremtett ünnepi hangulatot, majd Simándi Sándor nagyzerindi polgármester jelezte: helyi önkormányzati erőforrásokból, megyei tanácsi támogatással, helybeli magáncégek és magánszemélyek bevonásával mind több támogatást kívánnak nyújtani a művelődési élet fellendítésére, a hagyományok megőrzésére. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Nagyzerinden mind több anyagi jut a szellemiségre, így lehet a mostani esemény is nemcsak a község, hanem a régió és a megye magyarságának az ünnepe is. Kiemelte, hogy még Aradon sincs hasonló, kortárs képzőművészeti gyűjtemény, ám arra is javaslatot tett, hogy érdemes lenne ennek egy különleges státust teremteni, amelynek révén hatékonyabban lehetne értékesíteni a község érdekében.
Ezt követően a képtár megalapítói – Fazekas József ötletgazda, Csanádi János, Csáky Barna, Bondár Ferenc és Szabó József – oklevelet vehettek át „A Nagyzerindi Képzőművészeti gyűjtemény létrehozásáért és a község kulturális életének gazdagításáért”.
A nagy „bölények” közül sorra Fazekas József, Csáky Barna és Csanádi János kapott szót, mindegyikűk más-más megközelítésben emlékezve a negyven évvel ezelőttiekre, illetve az azóta bekövetkezett eseményekre, amelyek közül a legfontosabb az alkotótábor újrateremtése és évenkénti megrendezése.
Fazekas József különben erre az alkalomra az otthonában megőrzött, a képtárral kapcsolatos valamennyi írásbeli dokumentum másolataiból állított össze egy igazi, gondolaébresztő válogatást. Csáky Barna arra hívta figyelmet, hogy – szabadok lévén – éljünk ezzel szellemi értékeink megőrzésében. Csanádi János nem is kevéssé meghatottan ajánlotta: rá kell érezni az élet apró szépségeire, amelyekre igazi ráadás a művészi szépség nyújtotta élmény.
Szekernyés János temesvári műkritikus értékelésében nem kerülhette meg a 40 éves évfordulót, ennek kapcsán viszont beszélt az alkotótáborok és a művésztelepek múltjáról, hagyományairól, a szükségességüket övező vitákról, kitérve ugyanakkor a jelenkori vizuális művészet követelményeire: szemmel és lélekkel látni, modern módszerekkel értelmezni a valóságot! Ami az alkotótáborban – a megadott, a Vissza a jövőbe témakörben – készült alkotásokat illeti, azokat változatos, jó minőségű, jól megkomponált munkáknak minősítette, amelyek kiemelik a dolgok lényegét, és különböző megoldásokkal keltenek feszültséget, sűrűn ihletődve a helyi élményekből.
A jól sikerült, már-már estébe nyúló rendezvényt Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének rövid zenés hangulatos összeállítása zárta, amelynek keretében néhány saját szerzeményt (szövegíró Nótáros Lajos) és nemzetközi slágert adott elő Borsos Pál akkordeon-kíséretével.
A vasárnapi események alkalmából a szervezők két kiadvány is megjelentettek: az egyik a hagyományos katalógus az éppen aktuális alkotótábor résztvevőiről, a másik – 40 éves a Zerindi Galéria címmel, 2014 – egy szép kivitelezésű album, amely nemcsak visszaemlékezéseket tartalmaz a négy évtizeddel ezelőtt történtekre, hanem elképzeléseket is megfogalmaz a jövőt illetően, sőt egy bő válogatást is tartalmaz a képtár gazdag anyagából.
Az ünnepi záró vacsorán, természetesen, nem hiányozhatott a jubileumi torta, s az ígéret a művészek részéről: bármikor örömmel térnek vissza Nagyzerindre!
Kiss KĂĄroly
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 7.

SzĂśvĂŠtnek, 2015 augusztus
A macska rĂşgja meg
Böngészem a Szövétnek legújabb számát, s azon kapom magam, hogy időnként „nahát, ez igen, azt a” és hasonló „értelmes, sokatmondó” megjegyzéseket fűzök hozzá. Amiből az olvasónak azt kellene leszűrnie, hogy határozottan tetszik, amit a jelenleg Juhász Béla szerkesztette aradi kulturális szemle augusztusi számában látok.
Aztán, letéve a 40 oldalas lapot, az fut át rajtam: ez a kiadvány valójában a szellemi érdeklődésű olvasóhoz szól. (Na, bumm. Hát kihez szólna?) A „szellemi érdeklődésű” pedig közelebbről és konkrétabban azt jelenti: a történelmi, helytörténeti, kultúrtörténeti, irodalmi, zenei stb. érdeklődésű, mondjuk így: „kultúrember” olvasóhoz. Mert akit csak a napi megélhetés apróbb-nagyobb, kétségtelenül létező gondjai, netán üzleti ügyei, családi problémái köt le (van-e olyan, aki ilyet nem ismer?), az nagy valószínűséggel a Szövétneket sem fogja elolvasni. Őket nem érdekli, mondjuk, a vers (ebben a számban Böszörményi Zoltán, Szabó Péter, Brittich Erzsébet, Gál Z. Csaba alkotásai), az olyan lírai szösszenet, karcolat, mint a Fekete Rékáé vagy Juhász Béláé, Nótáros Lajos kitűnő Arad marad sorozatának írása (e számban A magyar kérdés), dr. Vajda Sándor A szabadságharc ábrázolása Thorma János festészetében, az aradi Móré-Sághi Annamária Németországban kiállított munkái, Tatár Etelka egykori aradi, ma Chicagóban élő magyartanár beszámolója az Amerikában bemutatott Liliomról, és folytathatnánk.
Vajda Anna Noémi Irányvonalakc. írásában azon kesereg – joggal –, hogy Bartis Attila (több mint húsz nyelvre lefordított) erdélyi író, a júniusi Aradi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál meghívottjának magyar felolvasóestjére alig volt kíváncsi a helybeli magyar közönség. Merényi-Metzger Gábor az aradi vár foglyaként elhunyt legendás Simonyi óbester (ezredes) ugyancsak Aradon (1868-ban) elhalálozott) özvegyének családjáról ír, a kisiratosi gyökerű, a neves, többszörösen díjazott Sarusi Mihály az Iratosi kertek alatt c., a Lönni vagy nem lönnikönyvéből vett sorozatát folytatja a Dorobánci grániccal. Piroska Katalin ny., egykori aradi (ma magyarországi) magyartanár, színháztörténész kedves témáját, az aradi színház történetét folytatja az elfelejtett aradi énekesnőről, Várady Margitról szóló írásával. (Érdekes: már újságíró voltam 1971-ben, amikor elhunyt, és nem emlékszem, hogy akár egy sor is megjelent volna róla – ha csak nem egy gyászjelentés – , az akkori aradi magyar sajtóban.) A Piroska házaspár férfi tagja, István írása (Kitörölt lapok a régi Arad történetében) arról szól, hogy az Arad városi tanács 1849. április 21-i ülésének – a Habsburg ház trónfosztását üdvözlő – határozatának jegyzőkönyvében az erre vonatkozó részeket utólag vastagon áthúzták. (Hogy ne lehessen a megszavazókat később felelősségre vonni?) Piros Dénes ny. tanár folytatja a Gondolatok, emlékek a 70 éves UTA-ról c. sorozatát a II. résszel („Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban”), az egykor tündöklő aradi textilgyári labdarúgó- csapat fénykorát idézve. Matekovits Mihály egy nemrég elhunyt aradi pedagógus, Baróthyné Guld Mária emlékére ír nekrológot. S még nem is szóltam a „világjáró” Puskel Péter Gibraltárról szóló Andalúz áprilisc., (az általam nagyra becsült öniróniáról árulkodó fotóval illusztrált) cikkéről, Jakab István LEKKJ-konferenciáról, a zsidóság és az európai evangélikus-lutheránus egyházak közötti párbeszédről (magam most hallok róla először) szóló írásáról, Cs. Borócsik Irén–J. Péterszabó Ilona tornyai Mária-jelenésekről szóló cikkéről.
Ennyi talán bőven elég lenne a szellemi érdeklődésű olvasó kíváncsiságának felkeltésére a Szövétnek legújabb száma iránt. Utoljára hagytam az általam talán leginkább „díjazott” két írást. Az egyik Ódry Mária képzőművész-költő (az idei érettségi találkozóján elhangzott) beszéde (Gyerekek, nincs baj): szép, megható kisesszé a barátságról és emberi tartásról, a másik dr. Kövér Péter (Németországban élő) egykori aradi eszmefuttatása a káromkodás jelenéről és történetéről A macska rúgja meg címmel. Okos, találó, (eredetinek tűnő) észrevételek sokasága (legközelebb megkérdezem tőle: mind a saját kútfejéből származik?), amiből annyit biztosan érdemes megjegyezni, hogy a legkorábbi, írásban fennmaradt káromkodás a magyar nyelvben 1458-ból származik, s a Váradon összeállított dubnici krónikában lelhető fel. Nem feltétlenül kell dicsekedni vele, de a magyar – az e tekintetben harmatgyenge angollal, némettel stb. ellentétben – ízesen, zamatosan, változatosan, gyakran alpárian tud káromkodni. (Némelyek szerint azonban az oroszokkal szemben alulmaradunk.) Azt olvassuk a szerzőnél: „a káromkodás erősíti a hatékony munkavégzést, stresszoldó hatása van, befolyásolja az indulatokat, és még a szociális kapcsolatokat is erősíti”.
Ne feltĂŠtlenĂźl higgyĂźnk neki, inkĂĄbb ne kĂĄromkodjunk. Ha tehetjĂźk.
JĂĄmbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2015. december 16.

Adventi SzĂśvĂŠtnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet ĂŠrdemel a MemoĂĄr rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros DĂŠnes ĂŠs MĂłrĂŠ-SĂĄghi AnnamĂĄria Ă­rĂĄsaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)

2016. mĂĄrcius 1.

Miről ír a legújabb Szövétnek?
Megjelent az Aradi KulturĂĄlis Szemle XX. ĂŠvfolyamĂĄnak I., azaz 2016. februĂĄri szĂĄma. Mint megszokhattuk, ezĂşttal is kellemes ĂŠs tanulsĂĄgos, de akĂĄrmelyik kategĂłriĂĄban szĂ­nvonalas olvasmĂĄnyokkal.
Szokás szerint az első oldalakon líra: a József Attila-díjas Böszörményi Zoltán, valamint Grosz László, Gál Z. Csaba, Szabó Péter, Ódry Mária, Andrényi Lajos versei. Fekete Réka a Salento… emlék c. nagyon szép és ugyancsak lírai kisprózával jelentkezik. (A város egyébként Olaszországban van – szerk.) Nótáros Lajos Arad marad nagyszerű sorozata immáron a hetedik résznél tart, az egykoron aradi Tatár Etelka magyartanár Chicagóból küldött (Énekeljünk együtt! címmel) tudósítást. Ha nem olvasnánk, nem is tudnánk, hogy „a világ túlsó szélén” még ápolják az odaszármazottak a magyar népdalt és kultúrát. Dr. Vajda Sándor cikke (Dr. Réthy László, tudós akadémikus, alias Lőwy Árpád pajzán költő II.) időben távolabbi, de térben közelebbi témáról ír. Aki olvasott bár 2-3 pajzán Lőwy-verset, annak aligha kell bizonygatni: a tudós akadémikus „disznólkodó” bár, de ötlettel teli, ragyogó humorú kiváló költő volt: Toldi c. (átírt), állítólag nevéhez fűződő alkotása (szerintem) remekmű a maga műfajában. Itt csak a cikk végszóját idézem: „Azért csak annyit mondok, ifjú népem / Disznólkodni szabad – de csakis szépen”.
Örömmel fedezem fel újra, hogy a Szövétnekben hosszú ideje „megátalkodott” volt (azóta elszármazott) aradiak publikálnak, közöttük Szabó István (most: Egy különleges nagyasszony sírja a körösháti temetőben), Piroska Katalin (Színlapi ritkaságok Aradon az 1920-as években) és Piroska István (Furcsa történetek az aradi háremek életéből), dr. Perneky-Simonits István (Milyen volt orvosnak lenni?), Kövér Péter (Gagarin gatyája… vagy mi a kő) – és a természetesen mostani aradiak: Juhász Béla főszerkesztő, Réhon József (őt kétlakisága miatt nem is tudom, hová soroljam), Ujj János, Puskel Péter, Piros Dénes, Móré-Sághi Annamária, Ilona János (aki kimaradt, attól elnézést kérek – egy-két névről magam se tudom, hova soroljam). Nélkülük nem állna össze ez a jövőnek is, dokumentumként is szolgáló kiadvány, amely minden számával néhány órányi tartalmas szórakozást szolgáltat a nem csak aradi olvasónak.
-r- a. Nyugati Jelen (Arad)

2016. ĂĄprilis 20.

SzĂśvĂŠtnek, szĂĄztizenegy, ĂĄprilis
A cĂ­mbeli 111 azt jelenti, ennyi szĂĄmhoz ĂŠrt el az aradi SzĂśvĂŠtnek. Minthogy nem napi- vagy hetilaprĂłl van szĂł, a szĂĄm tekintĂŠlyt parancsolĂł.
Juhász Béla főszerkesztő Április c. kis vezércikkében azt olvasom: „Elsején átejt valaki. Jót nevetünk. Egész évben átejtenek. Mosolyogni sem tudok.” A Szövétnek azonban nem ejt át, hozza szokásos formáját, jó cikkeit, verseit, beszámolóit, tanulmányait. Akaratlanul is arra gondolok: valamikor jó forrás lesz arra, hogy Arad kulturális és iskolai eseményeiből, történéseiből gazdag ízelítőt kapjon az, aki nem élt ebben a korban.
Matekovits János arról ír, hogy Arad alpolgármestere megkapta a Kötő József-díjat. Minthogy laudációról van szó, nem kerülhetett bele, hogy elsőként az országban – pedig ez se mellékes. Dr. Vajda Sándor Petőfi kevéssé ismert Zoltán fiának rövid életéről nyújt számomra sok ismeretlen elemet tartalmazó képet (mint kiderül: hatalmas bibliográfiából dolgozott), Réhon József a 75. életévét nemrég betöltött Csanádi János magyartanárt, értékes könyvek szerzőjét méltatja (csatlakozik hozzá Fülöp Ferencné). Brittich Erzsébet Simonyifalva alapításáról ír lírával átszőtten, és a jövőben való bizakodással, Penke Botond professzor Az öregedés és az Alzheimer-kór c. érdekes sorozatát folytatja. Nem hiányzik a sport sem, persze nem a napi történések szintjén: a mostani számban egy volt híres aradi származású sportolótól, Killik Lászlótól vesz búcsút Piros Dénes, Pálfi Kinga pedig az egykori olimpikonnál, Veres Károlynál tett látogatásáról számol be.
És hát természetesen az irodalom.
A költészet a nemrég magas magyar állami kitüntetést kapott Böszörményi Zoltán, valamint Grosz László, Ódry Mária, Gál Z. Csaba, Szabó Péter, Ioan Dehelean révén szerepel – a hátsó borítólapon pedig egy Weöres Sándor-vers található. Prózát közöl (igen jó félperceseket) Juhász Béla, a Memoár rovatban Móré-Sághi Annamária, a kisiskolás (!), mesével jelentkező Almási Dorka, Regéczy Éva, Radnai István és hát Sarusi Mihály a 2009–2013 közötti Szalbek-Iratosról, ami szépirodalmi igénnyel született igen érdekes falurajz, egy régebbi folytatása. Puskel Péter az aradi „vörös kakasok” (tűzvészek) történetére tekint vissza, Rudolf Ágnes tanárnő egy tapasztalatcsere céljából tett törökországi látogatásra, Tatár Etelka Chicagóból egy ottani magyar kulturális összejövetelről számol be. Ha mindezekhez hozzávesszük Nótáros Lajos sok szám óta menő sorozatát, Kövér Péter áprilisi számból sem hiányzó humoros írását, Siska-Szabó Zoltán és Breznay András képzőművészeti témájú cikkeit, remélem, semmit se hagytam ki az áprilisi számból, amelyet érdemes elejétől a végéig elolvasni.
-r -a
Nyugati Jelen (Arad)

2017. jĂşnius 24.

KĂĄnikulĂĄban egy kĂŠnyelmes fotelben felĂźdĂ­t a jĂşniusi SzĂśvĂŠtnek
Kicsit késve került a nyomdába, technikai okok miatt. A nyomda új termelési felelőse meg három-négy nap helyett egy hetet kér a nyomtatási folyamatra. Azt mondja, hogy egy ilyen színvonalas tartalmú folyóiratot, mint amilyen a Szövétnek, megfelelő minőségben illik kinyomtatni, ami több időt igényel. Ezért aztán elnézést kérünk türelmetlen olvasóinktól, akik már keresték a lapot a könyvesboltokban, és sürgették telefonhívásaikkal a terjesztőket.
Kukkantsunk bele a júniusi számba, amelynek címlapján, Kurunczi Ferenc felvételén az arad-belvárosi római katolikus templomban első szentáldozáson résztvevő 20 kislány és kisfiú állt össze egy csoportkép erejéig az oltár előtt. A hátsó borítón Allerhand István gyönyörű fotója és Garai Gábor szép verse idézi a nyár hangulatát. A két színes belső borítón: képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak néhány, a tanévzáráshoz kötődő eseményéről, illetve bekukkantás a Kölcsey Képtár 9., Simó Margit Száz illusztráció Dante Isteni Színjátékához című kiállításába.
Az Irodalom, művészet rovatban találkozhatunk házi szerzőink legújabb munkáival: Szabó Péter (korsók), Böszörményi Zoltán (Az akaratról), a hódmezővásárhelyi Arany-Tóth Katalin (Szerelmes vers), Ódry Mária (Volt egyszer egy Flórián-kápolna) és Grosz László (ha csend van…) versével, a budapesti Radnai István (Ma is megkívánom), Juhász Béla (Előadáson, Gyerekmedence), a szegedi Kurunczi Mária (Hegyi utakon) rövidprózával jelentkezik. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium két tehetséges diákja, Köteles Nikolett (Halott oltalom) és Simpf Angelika (Világ) munkái ebből a számból sem hiányoznak. Tatár Etelka Chicagóból küldött levelet (ifj. Fekete István legújabb kötetéről), Nótáros Lajos folytatja Arad marad – A román kérdés című regényét a VII./9. résszel. Puskel Péter Battonyán járt, meglátogatta a Molnár C. Pál-emlékházat és olvasóinkkal is megosztja élményeit, miközben bemutat néhány érdekes mozzanatot az aradi Főreálban végzett művész életéből ( Egy kicsita „miénk” is. – Battonya nagy művésze).
A nemrég megünnepelt Pünkösdről értekezik a Hitéletrovatban Bátkai Sándor (Évszázadok csodája). Horváth Csaba, a Kiskapuson élő és dolgozó evangélikus lelkész egy régi emlékét idézi (A Cosmos ura). Új munkatársunk, Fiegel Erzsébet filozófiai prezentációval jelentkezik; most induló sorozatának bevezetőjeként  bepillantást nyújt a metafizikába (Az élet lényege – A metafizikai tradicionalitásról). A rovatot az áprilisi számból kimaradt Minorita anekdota zárja, Matekovits Mihály tollából.
Örömhír, hogy az Oktatás rovat fiatal szerzőt avat Módi Kinga személyében, aki Nagyenyeden járt, a 400 éves, Bethlen Gábor nevét viselő református kollégiumban (Protestáns felekezetek országos olimpiája). Az Arad megyei magyar iskolákat talán legjobban ismerő személy Matekovits Mihály, nyugalmazott matematikatanár. Írásában bemutatja röviden a megye magyar iskoláinak névadóit (Nevesített magyar iskolák Arad megyében).
Sok kedves olvasónk szereti aMemoár rovatot. Ezúttal is csemegézhetnek. Koreck Aladár (Diákok a színpadon) és dr. Perneki-Simonsits István (Mesél a műtéti napló) gondoskodnak erről. Végéhez közeledik Regéczy Szabina Perle Szemek tüzében című naplójegyzet-sorozata (Közösségben a közösségért).
A Történelem rovatban dr. Vajda Sándor mutatja be Arad megye egy több évszázaddal ezelőtt épült várát (A borosjenői vártörténete). A rovatot Fritz Mihály, az 1867-es Kiegyezésre emlékeztető érmének reprodukciója zárja.
Ujj János igen jól dokumentált írásában Arad városnegyedeit idézi elénk (Egy másik tisztviselőtelep). A LÖNNI VAGY NEM LÖNNI című iratosi írói falurajzát egészíti ki a továbbiakban Sarusi Mihály (Hodács: magyarosan!). Mindez a Helytörténet rovatban, amelyet Siska-Szabó Zoltán két fotója zár (Régi és új Arad – A víztorony).
Ismét régi újságokat lapozgatott Piroska István, és megosztja olvasóival élményeit (Azt írta azújság – Az 1916-os,utolsó magyar koronázási szertartás egy érdekes aradi vonatkozása).
Milka Péter az Útinapló rovatbeli írásában folytatja színes beszámolóját a Chicagóban töltött hetekről(Amerikában jártunk).
Egy ismerősöm nemrég megsúgta, hogy alig várja a Szövétnek megjelenését, és benne a Keresztrejtvényt. Brittich Erzsébet sok rejtvénykedvelő olvasónk szórakoztatásáról gondoskodik (Ügyvéd volt megyénkben).
És a végén a Humor rovat, és benne Kövér Péter (A nemzés misztériuma, avagy az oroszlán és a disznó). Eláruljuk, hogy ez a szellemes írás része a szerző következő, alakuló kötetének. Reméljük, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a tavaly nyomdafestéket látott „Barkácsolj egy tavaszt!”.
Állandó, veterán grafikusunk, Kett Groza János júniusban is letette kéznyomát a lapban néhány jellegzetes rajzával. Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, a szerkesztő felkérésére művészi illusztrációt készített a júniusi Szövétnekbe. Eláruljuk, hogy a tizenkettedikes diáklány rajzai egy nemrég megjelent novelláskötetet is díszítenek.
JuhĂĄsz BĂŠla Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 12.

HĂşszĂŠves a SzĂśvĂŠtnek
Megjelent aradi kulturĂĄlis szemlĂŠnk Ăźnnepi szĂĄma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
SzomorĂş hĂ­rt kaptunk Sarusi MihĂĄly barĂĄtunktĂłl: Szolnokon elhunyt VĂĄgner SzabĂł JĂĄnos, rĂŠgi, kedves munkatĂĄrsunk, akinek utolsĂł Ă­rĂĄsa nyomtatĂĄsban a SzĂśvĂŠtnek oktĂłberi szĂĄmĂĄban jelent meg. (ErdĂŠly szerelmese volt). NyugodjĂŠk bĂŠkĂŠben!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

lapozĂĄs: 1-19




(c) ErdĂŠlyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | MĂŠdiaajĂĄnlat | AdatvĂŠdelmi zĂĄradĂŠk