Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 25 találat lapozás: 1-25

Névmutató: Nagy Tibor

2000. május 19.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület máj. 18-án tartotta Nagyváradon közgyűlését, a református püspöki székházban. Tőkés László püspök jelentésében részletes beszámolót tartott saját tevékenységéről is. Ebből kiderült, hogy az utóbbi időszak minden egyes napjára jutott valamilyen szolgálat, itthon, illetve külföldön. Tőkés László püspök először az eltelt tíz évről beszélt. Megállapította, hogy az egyházi szövetségek (nőszövetség, IKE nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az ifjúsági szövetségek romokban állnak. Zsinati vonalon a kritikus helyzet megoldódott, az Erdélyi Egyházkerülettel helyreállt a kapcsolat. /Nagy Tibor: Egyházkerületi közgyűlés. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 19./

2000. május 27.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület egy hónappal hamarabb, idejében meghirdette a május 18-19-i évi rendes közgyűlését. A püspöki jelentésben Tőkés László hangsúlyozta az igazságtétel fontosságát. A '89-es események felelősei büntetlenül élhetnek, ami azt bizonyítja, hogy gyenge lábon áll a jogállamiság; hasonlóképpen nem folytatták le a fegyelmi eljárást Papp László és Nagy Gyula volt püspökök ellen. Akik '89 előtt sokat dolgoztak, most is sokat dolgoznak, mások meg csak a minimumot nyújtják. Nem csoda, hogy belső szekták, mozgalmak kelnek életre - mondta a püspök. A vezetőtanács munkája jónak mondható. Tőkés László pozitívumként említette, hogy a székházat hosszú, szívós harc árán sikerült visszaszerezni. Az utóbbi időben nagymértékben növekedett a magyar kormány támogatása. A kétmilliárd forintos támogatás jelentős részét a Partiumi Keresztény Egyetem fogja kapni. Javult a román kormány támogatása is, ennek első jele a lelkészek fizetésének biztosítása. Ami a Snagovi Nyilatkozatot illeti, Tőkés püspök elmondta, hogy nem teremtődtek meg a feltételek az aláírásra, mivel a román kormány kirakatpolitikát folytat a külföld felé, mindent megígér, és minden az ígéretek szintjén marad. Különben Jakubinyi érsek is Tőkés Lászlóval értett egyet, ami az aláírást illeti. - Az egyházkerületi közgyűlés egyhangúlag elfogadta a püspöknek a Snagovi Nyilatkozattal kapcsolatos álláspontját. A püspöki jelentés befejező része nem hangzott túl derűlátóan: egyházunk, népünk helyzete olyan súlyos, hogy a következő tíz évben megpecsételődhet Erdély sorsa. Jakabffy Zsolt előadó a közelmúltban került az ifjúsági ügyosztály élére. Jelentését meghallgatva a püspök abbeli reményét fejezte ki, hogy jó kezekbe kerül az ifjúság ügye. /Nagy Tibor: Református közgyűlés. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 27./

2000. június 26.

Jún. 24-én kevesen jöttek el a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének /RMGE/ Nagyváradon tartott közgyűlésére. Bodnár András, a Bihar megyei szervezet elnöke megnyitotta a gyűlést, megválasztották az elnökséget: Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke, Sztranyiczki Szilárd országos ügyvezető elnök, Bodó Géza országos gazdasági alelnök és Bodnár András lett a tagja. Az RMGE tízéves tevékenységéről szóló beszámolót Horváth Géza titkár olvasta fel. Sebestyén Csaba felolvasta azt az együttműködési megállapodást, amelyet az RMGE a magyar szaktárcával kötött Torgyán József magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter júniusi erdélyi látogatásakor. A vidéki gazdakörök a mezőgazdasági munkák miatt nem képviseltették magukat, ezért a tisztújítás elmaradt. A következő közgyűlés dec. 10-én lesz. /Nagy Tibor: Elnapolt tisztújítás. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 26./

2000. november 10.

Az utóbbi napokban kiemelt helyen szerepel a magyar média híradásaiban a román határátkelőhelyeken a belépő gépjárművek térítés ellenében való fertőtlenítése. A magyar kormány felszólította Romániát a rendelet visszavonására, mondván: Magyarország területén nincs járvány. Marius Rotar, a borsi vámhivatal vezetője nyilatkozott a Bihari Naplónak. Elmondta, hogy a szóban forgó ügy törvényileg nem rájuk tartozik, viszont a vámnál egy bizonyos cég már elkezdte a fertőtlenítőberendezés építését. Szerinte a témában a Mezőgazdasági Minisztérium az illetékes. Pete István, a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkára közölte: egy 1999 decemberében kibocsátott kormányrendelet alkalmazásáról van szó, amely kizárólag az áruforgalomra vonatkozik. Az érvényben lévő állat-egészségügyi törvénynek megfelelően az állatokat szállító járműveket eddig is fertőtlenítették, ez nem újdonság. A botrány akkor robbant ki, amikor a varsándi átkelőnél elkezdték válogatás nélkül a belépő járművek fertőtlenítését, beleértve a személygépkocsikat is. Az államtitkár szerint túlkapásról van szó, amely ellen az RMDSZ máris tiltakozott, ugyanis a személyszállító járművekre nem alkalmazható a kormányrendelet. /Nagy Tibor: Borsnál még nem fertőtlenítenek. Újabb túlkapás a határon. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 10./

2000. november 17.

A Magyar nyelvű térképet a magyar osztályokba elnevezésű akció keretében Szilágyi Zsolt képviselő, az RMDSZ képviselőjelöltje és Szatmári Judit irodavezető nov. 16-án több Nagyváradhoz közeli településre vitt el magyar nyelvű Közép-Európa-térképet. Partiumi és erdélyi szinten összesen 500 Magyarországról származó ilyen térképet osztanak ki. /Nagy Tibor: Magyar térképek ajándékba. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 17./

2001. február 16.

Január első napjaiban indult a gyermektáncház Nagyváradon, a várad-réti református templom alagsorában. Barta Anikó és Benedek Árpád, a Partiumi Keresztény Egyetem zenepedagógiai karának hallgatói nemcsak a néptáncot próbálják megszerettetni a gyermekekkel, hanem népdalokat és különböző népi játékokat is megtanítanak a 120 résztvevőnek. /Nagy Tibor: Gyermektáncház Nagyvárad-Réten. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 16./

2001. február 19.

Tőkés László püspök fővédnökségével jótékonysági farsangi bált rendezett febr. 16-án Nagyváradon a nagyvárad-réti református egyházközség. A befolyt összeget a gyülekezeti ház építésének támogatására ajánlották fel. A réti ifjak farsangi műsora után a Partiumi Keresztény Egyetem néptáncosai léptek fel. /Nagy Tibor: Jótékonysági bál a réti gyülekezeti házért. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 19./

2001. február 28.

Febr. 22-én Nagyváradon találkozott Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő a város iskolai magyar tagozatainak képviselőivel, hogy tájékozódjon a problémákról. Miklós Mihály főtanfelügyelő-helyettes a jelenlévők segítségét kérte, hogy a Művészeti Középiskolában az idén is indulhasson magyar kilencedik osztály. A gondok: a magyartanárhiány krónikussá vált. Negyvenen vannak, akiknek különbözeti vizsgát kellene tenniük a kolozsvári magyar tanszéken, de a magas költségek miatt erre nincs lehetőségük. Nincs elegendő tankönyv, a meglévő tankönyvek többsége pedig rossz minőségű, gyakran magyartalan. Az iskolák könyvtárában alig 10-15 százalék a magyar könyvek aránya. Szilágyi Zsolt arra kérte a pedagógusokat, hogy foglalják írásba a problémákat, ő pedig továbbítja a panaszokat a megfelelő helyre. /Nagy Tibor: Magyar tagozatok gondjairól volt szó. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./

2001. április 2.

Emlékünnepélyt rendeznek Horváth Imre tiszteletére ápr. 11-én, a magyar költészet napján Nagyváradon, a Bihar megyei magyar költők, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa, a Megyei Könyvtár, az Ady kör és a Kiss Stúdió. A Rulikowski temetőben ünnepélyesen leleplezik a költő síremlékét; megemlékező beszédet mond Kapy István nagyváradi alpolgármester, Tempfli József római katolikus megyés püspök és Gheorghe Nemes lelkész, városi tanácsos. A Kiss Stúdióban a költő életművéről lesz kerekasztal-beszélgetés. A moderátor Tavaszi Hajnal könyvtáros, a rendezvény vendége dr. Ambrus Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. Az előadók: dr. Indig Ottó irodalomtörténész (Nagyvárad), dr. Constantin Malinas egyetemi tanár, a Megyei Könyvtár igazgatója (Nagyvárad), dr. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője (Kolozsvár) és Jakobovits Miklós képzőművész (Nagyvárad). A Megyei Könyvtár kiállítást nyit és megjelentet egy retrospektív bibliográfiai kiadványt Horváth Imre munkásságáról. /Nagy Tibor: Horváth Imrére emlékeznek. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 2./

2006. február 7.

A református fiatalok szervezete, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) új elnöksége mutatkozott be, felvázolva a január 20–22-én Algyógyon lezajlott stratégiai megbeszélés eredményeit. Nagy Tibor az egyesület elnöke, Kocsis András alelnök, Veres Csaba az IKE titkára, Hegyi Géza pedig az egyesület helyettes titkára új stratégiát dolgoztak ki. A hatékonyabb stratégia a kapcsolatok kiépítésére, a struktúrára és az anyagi háttér előteremtésére fektet hangsúlyt. Fontos a belső kommunikáció erősítése, az IKE-szórványmunka beindítása, a rendszeres kapcsolattartás az egyházi vezetéssel és a médiával. Az IKE-csoportok három különböző területen működnek: Kolozsváron és Kalotaszegen, Marosvásárhelyen és környékén, valamint Sepsiszentgyörgyön és környékén. A nagy területen szétszórt csoportok koordinálása miatt szeretnék a marosvásárhelyi területi irodát bővíteni, valamint a sepsiszentgyörgyi „virtuális irodának” székhelyet találni. Ugyanakkor tisztázni szeretnék az IKE-lelkészek státusát a református püspökkel, hogy minél több lelkészt alkalmazhassanak a jövőben. /D. I.: Új elnökség, új stratégia. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

2006. február 10.

IKE /Ifjúsági Keresztény Egyesület/-csoportok minden európai országban tevékenykednek, az erdélyi 1921-ben jött létre, a kommunizmus megszüntette, majd a rendszerváltozás után 1992-ben alakult újra. Az erdélyi IKE élén a novemberi tisztújító választások után új vezetőség áll. A szervezetről, célokról, programokról számolt be Nagy Tibor elnök, Jakab István volt titkár, Kocsis András alelnök és Ferenczi Levente területi titkár. Az IKE-tisztségviselők, területi irodák és szakosztályok képviselői január végén Algyógyon találkoztak, ahol stratégiai előkészítő munkát folytattak. Kocsis András alelnök a jövőbeli tervek közt felsorolta az erdélyi IKE negyven csoportjának átfogását, az élő kommunikációs lánc kiépítését, és kiemelte a szórványvidékek csoportjainak összefogását. Az erdélyi IKE-hez negyven csoport tartozik – mintegy hatszáz fiatallal, viszont programjaik jóval több személyt megmozgatnak. Kolozsvár rendelkeznek egy területi irodával, Marosvásárhelyen az iroda három éve működik, és a közeljövőben tervezik a sepsiszentgyörgyi beindítását is. Maros megyében 11 bejegyzett IKE-csoport létezik, a három marosvásárhelyi csoport mellett Sáromberkén, Mezőzáhon, Maros-keresztúron, Marosszentannán, Csittszentivánon, Marosfelfaluban, Szederjesen és Marosludason gyűjti köreibe az IKE a fiatalokat. Rendeznek színjátszófesztiválokat, szavalóversenyeket és ifjúsági találkozókat. A havonta megjelenő Visszhang című lap tájékoztat az aktuális programokról. /Mészely Réka: Ökumenikus szervezet a fiatalok itthonmaradásáért. IKE a tisztújítás után. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./

2006. június 27.

Az Illyés Közalapítványnak (IKA) írt nyílt levélben tiltakozik az erdélyi országos ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) az IKA Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági szaktestületében történt pályázati elbírálások módszere és eredménye miatt. Mint írják, közismert tény, hogy a hazai alkuratórium, illetve a szaktestületek többségében az RMDSZ iránt elkötelezett személyekből állnak. Aki jártas a hazai magyar köz- és politikai életben, arról is tud, hogy a MIT és az RMDSZ országos vezetősége között kialakult lehetetlen állapot immár több mint öt éve tart. Az RMDSZ vezetése az elhallgatás és a gazdasági ellehetetlenítés minden eszközét kihasználva továbbra is ellenségesen viszonyul a MIT-hez, és ez tükröződik a szaktestület döntésében is. Az Ifjúsági Szaktestületben hozott döntések módszertana minden szakmaiságot nélkülöz. A beérkezett 531 pályázatból 124 nyert, ebből a MIT és tagszervezetei (hét országos ifjúsági szervezet, valamint azok helyi fiókjai, illetve szervezetei) a leadott 99 pályázatra összesen 2 250 000 forintot, míg az RMDSZ-szel együttműködő MIÉRT és tagszervezetei a leadott 85 pályázatra 5 365 000 forintot kaptak. Az egyik csoportosuláshoz sem sorolható szervezetek kb. 3 165 000 forintban részelültek. (Százalékban kifejezve a MIT 21, a MIÉRT 50 százalékot kapott.) A szaktestületi ülésen 50 perc alatt döntöttek, a tagok többsége ugyanis előre egyeztetett döntéssel érkezett, így csak felsorolásszerűen vették át a pályázatok listáját. E döntés alapján a MIT két országos ifjúsági szervezete, a MISZSZ és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) egyetlen pályázatára sem kapott támogatást, ezzel szemben a MIÉRT-nek ernyőszervezetként 700 ezer forintot ítéltek meg. A kép teljességéhez hozzátartozik az is, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem különböző karain működő hallgatói önkormányzatok támogatását sem tartotta szükségesnek az Ifjúsági Szaktestület. A MIT június 17-i küldöttgyűlésén több országos tagszervezet szorgalmazta a tanács két szaktestületi tagjának azonnali visszahívását, mivel értelmetlennek látják a szaktestület ülésein folytatott szélmalomharcot. Ezek ismeretében a Magyar Ifjúsági Tanács elnöksége nevében Sándor Krisztina, a MIT elnöke, Somogyi Attila, a MISZSZ elnöke, Nagy Tibor, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke, Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke, Kis Zoltán, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetségének elnöke kéri a kuratóriumot, hogy: ,,1. Vizsgálják felül a Romániai Alkuratórium Ifjúsági Szaktestületében hozott döntéseket, és adjanak nyilvános magyarázatot a szaktestületi döntésekre és annak módszertanára. 2. Az őszre tervezett szaktestületi tisztújítások során vegyék figyelembe mindenekelőtt az Illyés Közalapítvány vonatkozó okiratát. Idézet a 21. fejezetből: A Kuratórium a határon túli magyar közösségek demokratikusan megválasztott vezetőséggel rendelkező, országos hatáskörű képviseleti és szakmai szerveit a Kuratórium munkáját segítő testületek (alkuratóriumok) létrehozásával bízhatja meg. Az elmúlt években többször is kértük, hogy a pénzalapok szétosztásában a politikai tényezők mellett a civil szervezetek és egyházaink is beleszólási joggal rendelkezzenek. Az erdélyi magyar civilszférában az elmúlt években az IKA Romániai Alkuratóriuma igen sokat veszített hiteléből. Immár az RMDSZ elnöke részéről is érkeztek olyan jelzések, miszerint a jelenlegi támogatási rendszer nem működhet így tovább. Bízunk abban, hogy a közeljövőben a politikum részéről valóban lesz kellő akarat arra, hogy a jelenlegi rendszert közösen megváltoztassuk.” /Meg kell változtatni a jelenlegi rendszert (Nyílt levél az Illyés Közalapítvány kuratóriumához). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./

2009. május 19.

„Az erdélyi macska a házhoz és nem a gazdához hűséges. Markó Béla az erdélyi kortárs irodalom és közélet megkerülhetetlen alakja. A filmből az író, költő és politikus önmagának választott sorsát és hitvallását ismerhetjük meg. ” – olvasható a Markó Béláról készült dokumentumfilm beharangozójában, Markó Béla verseiből, és önvallomásaiból áll össze a költő politikusi arculata. Az erdélyi macska. 2008-ban készült magyar dokumentumfilm. Rendezte, a forgatókönyvet írta és szerkesztette B. Nagy Tibor, Duna Televízió. /B. D. : Tüntetnek értünk a hangyák. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./

2010. október 26.

Az erdélyi ügy 1956-ban (2.)
A Dobai csoport nem az egyetlen, mely Erdély sorsán, népünk sorsán, jövőjén rágódott.
Egész kisgyerek korom óta tudtam arról, hogy édesapám foglalkozik egy olyan megoldással, amelyet ő akkor elfogadhatónak tartott elvben a románok és a magyarok részéről is, diákkora óta ehhez gyűjtötte az anyagokat, úgyhogy én ezt tudtam. Véglegesítette ezt a javaslatot Márton Áron püspökkel háromszor egyeztetve. '56-tal ez úgy kapcsolódik, hogy '56 körül egyeztetett Márton Áronnal, s akkor tartóztatták le. Aki betette a lábát a gyulafehérvári püspökségre, mindenkit követtek, azt remélték, hogy '56 kapcsán Erdély kérdése valamilyen formában megint időszerűvé válik, '56-ban sokan bizakodtak a nyitásban. Ezért kapcsolódik '56-hoz. Évtizedekig tanulmányozta gazdasági, népismereti, közlekedési és minden szempontból Erdély helyzetét, és neki az volt a véleménye, hogy nem egymásba ékelődve és egymással összekeveredve tud a magyar és a román együtt jól meglenni, hanem mint jó szomszédok, akik egymással nem összekeveredve élnek. Az volt a véleménye, az lenne tisztességes, hogy határkiigazítás történjen Románia és Magyarország között, de lakosságcserével, s ne egy éles beékelődéssel. Ez volt az ő javaslata szerint az a megoldás, ami tisztességes lehetett volna mind a két részről. Ő ezt kidolgozta térképen is, dokumentumban, meghatározta, hogy minden átköltöztetett helység hol találja meg azt a gazdasági és minden egyéb környezetet, amely legközelebb áll a jelenlegi helyzetéhez. Ha valakit átköltöztetünk egyik helyről a másikra, az legyen minél hasonlóbb ahhoz, ahonnan elment. Ezt is meggondolta. Nagyon sok elképzelés volt mindvégig Trianon óta. Volt olyan is, amelyik ilyesmiben gondolkodott. Ő azt szerette volna, hogy ne legyenek ezek a beékelődések, ezért lett volna szükség lakosságcserére. Ez volt az egyik felfogása. A másik pedig az, hogy ezt elfogadhatják, vagy remélte, biztos eljön az az idő, amikor ez megint aktuális lesz. Meg volt győződve, hogy ez a rendszer nem lesz végleges, s a határok sem. Ő megjárta a Szovjetuniót mint fogoly. Sok mindent előre látott. Például megmondta, hogy a Magyar Népi Szövetség igyekezete, hogy kiegyezzen a románokkal, ez is zsákutca lesz. Az is volt. Ő úgy látta, hogy a kérdés rövidesen megint időszerűvé fog válni, és legyen akkorra már egy elképzelés. (Fodor Imre, 1937, Marosvásárhely) Az elképzelések megvoltak hát, s a vélt út is: kijuttatni az emlékiratokat az ENSZ-ülésre, ott előtárni azt a háború utáni helyzetért felelős testületnek. És azelőtt szinte természetes volt, hogy minden út az erdélyi Rómába, Gyulafehérvárra vezetett, Márton Áron püspökhöz, az erdélyi magyarság legnagyobb egyéniségéhez, élő lelkiismeretéhez. A tiszta emberhez, akinek tisztaságát még ellenségei sem vonták kétségbe. Mind Dobai István, mind Fodor Pál akkor bukott le, akkor került a szekuritáté kezébe, amikor felkeresték Márton Áront. Ezt még megengedte a hatalom, hiszen Márton Áron ellen is kellett a ,,terhelő dokumentumokat" gyűjteni. Olyanszerűek ezek a vélemények, hogy vagy egyénileg vagy a testületeknek számított a véleménye, és ezek között a végén nem volt, aki Márton Áronnal beszéljen, hát menjek én. Jól ismertem Márton Áront, már azelőtt jártam nála, még a forradalom előtt, és szóval Márton Áronhoz elviszem én. Ez volt március 20-án, és hát... (Dobai István, 1924, Nagyvárad) Jöhetett és jött is a megtorlás. Dobainak és csoportjának, s jött Fodor Pálnak és mindenkinek, aki tudott az általuk végzett munkáról, kidolgozott tervről. Mert hogy is tűrhette volna el a hatalom, hogy az erdélyi magyarság nemzetközi fórumhoz forduljon az ő problémáival? Hiszen boldogságban éltünk, a legnagyobb boldogságban, mely a történelem során ráragyoghatott az emberiségre. Építhettük a szocializmust, hogy megteremtsük, megteremthessük a majdan virágzó kommunizmus alapjait, mely itt, Románia területén csak a trikolór színei alatt volt elképzelhető. Akkor már elkezdődött a parasztság beterelése a ,,boldog életbe", a kollektív gazdaságokba, már készen állt a rabszolgarend modellje, ahol a legnagyobb bűnnek számított ellentmondani a mindentudó és mindent látó, legtökéletesebb hatalom akaratának. És még ennél is nagyobbnak, ha gondolkodni mertél. És ha népedért akartál tenni valamit. Ők ezt akarták, s kis híján életükkel fizettek ezért. Amikor Márton Árontól hazafelé jöttem Gyulafehérvárról, '57 március 20-án letartóztattak az állomáson, és a szekuritátéra vittek, egyszer hat hónapra, aztán pedig háromszor vagy négyszer visszavittek újabb és újabb vizsgálatokra, háromszáz napot voltam a szekuritátén. Halálos ítéletet kértek, ha jól tudom, háromszoros életfogytiglanra ítéltek. Kényszermunkára. Hát ez nem érdekes, ha nem végzik ki az embert, én jogász vagyok, tudtam, mi van... (Dobai István) És a rendszer dühöngővé vált. Elindultak a fejvadászok. Fejüket kellett venni azoknak, akik egy kicsit fölébe emelkedtek az átlagnak. Ugyanazon éjszaka tartóztatták le Páskándi Gézát, Dávid Gyulát meg engem. Jöttek a vádak. Az a memorandum, amit ismertettek ott, az egyetemen... Kikerült külföldre. Megvolt a kapcsolatunk. (Bartis Ferenc, 1934, Gyergyószárhegy)
És azoknak is, akik esetleg valamikor fölébe emelkedhettek volna, legyenek azok akár tizenéves gyermekek. Mert ugye a boldogság birodalmát nem lehetett, nem szabadott megzavarni. És ami azután következett, azt a történelem szégyenének is nevezhetnénk. Amikor a börtönök megteltek kínzásra, megtorpanásra kiszemelt tízezrekkel, s amikor ,,az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak haraggal!" Ötvenhat ébredését a terror újabb, ebben a szörnyű korban nehéz lenne leírni, hogy ,,sohasem látott" dühöngése követte. Mert a módszerek már megvoltak, itt, ezen a földön szabadon lehetett agyonverni, agyonlőni embereket, akár ítélet nélkül is. És ítélet? Mit számított az! Lehetett gyártani szükség esetén tonnaszámra is. Nem kellett ahhoz sem tény, sem ok, sem semmi. Csak szándék és utasítás. Amiként a vádanyagot is lehetett gyártani. Az Igazság volt az, ami legkevésbé érdekelte ama hatalom urait. A cél — letörni a szabadság akarásának még a gondolatát is, belefojtani a szót és a szuszt is azokba, akik a nemzetükért akartak tenni bármi keveset is — szentesítette az eszközöket. Oda voltam bilincselve, s úgy ütött. Csinálta azt is, hogy kitépte a két kicsi lábujjam körmét. Mikor a fadarabot beverte a fülembe. Olyan is volt, hogy önmagát hergelte... Tizenkilenc csonttörésem volt. Rájöttem arra, hogy az egészet mondvacsináltan fogalmazták meg, neveket tettek be ártatlanul. Nagyon jól tudták az írást is utánozni... Bevittek a tárgyalásra... Ott volt Várhegyi, Demény, Kiss Kálmán... Én akkor voltam azon a tárgyaláson, a bíróság elrendelte az orvosi kezelést, s akkor engem elvittek Văcăreşti-be, a rabkórházba, ott hónapokon át kezeltek, akkor vissza a börtönbe... A szüleim, édesanyámék fellebbeztek. Bukarestből is kijöttek, az már nem a régi bíróság volt... Nagy Tibor, a kolozsvári ügyvéd, amikor kezdett védeni, hogy elvtársak, politikai dolgok, olyan a vérmérséklete, a bíró rászólt: Felhívom a védelem figyelmét, neki is biztosítunk egy cellát Szamosújváron. Rá volt írva a dossziéra, hogy kinek mit kell adni, és azt fent, Bukarestben döntötték el. Oda mentek a szálak, ezek eszközök voltak, pribékek. Én kereken és pontosan öt évet voltam a szamosújvári börtönben... (Bartis Ferenc)
Aztán elszedték a szemüvegemet, mindenütt nekivitt a falnak, valahogy legurultunk a pincébe, ott a betegekkel ugyanabban a kabinban, s azt mondja, Ia scoateţi scaunul! Vegyem ki a széket. Mikor vettem ki a széket, azt mondja: Mi van, meg akarom ütni? Úgy pofon vágott, hogy annál nagyobb pofont azelőtt soha nem kaptam. S akkor a falnak állított, s rám öntött egy veder vizet, úgyhogy már másnap nagyon de nagyon rossz állapotban voltam, másnap reggel már reszkettem, már gyomorgörcseim voltak, már nem tudtam józanul gondolkozni sem a félelemtől, és a fázástól sem, főleg az idegességtől. Ilyen körülmények között aztán felvittek egy cellába, ott voltam vagy két órát, ott találkoztam az első politikai fogollyal, hasonlóképpen, frissen megverve éppen úgy, olyan gyenge állapotban. Alig mertük egymásnak a nevünket elmondani, gyanakodtunk egymásra, s akkor már a kihallgatáson az a szöveg hangzott el, hogy félre voltunk vezetve mi, fiatalok a reakció által, s amit ők évekig építenek, mi pár nap alatt tönkretesszük, meg ilyen szövegek. (Lay Imre, 1938, Brassó) De akkor már olyan fáradt voltam, hogy elmentem, s lefeküdtem. Lefeküdtem egy vasrácsra, mert nem volt szalmazsák. Takaróm se volt, úgy átfáztam reggelre, hogy a hónom alatt is hideg volt. Mondom a társaimnak, nézz oda, én is lefeküdtem... Ha lenne élelmem! Ha lenne ruhám! Kapnék rendes ágyat! Közben én nagyon erős voltam, tornásztam, atletizáltam, erős voltam. Addig. De nem kapok semmit, csak akkor, amikor már minden késő lesz. Ez volt novemberben, a következő év márciusában megállapította Cserna Feri orvos, rabtárs, hogy ez tébécé s tüdőgyulladás, már akkor nem tudtam se beszélni, semmi, járni még kevésbé, feküdtem a vasrácson, és... és... nahát — úgy tűnt — mentség semmi. (Dobai István) Az őrök azt mondták, hogy ti nem azért vagytok idehozva, hogy életben maradjatok, hanem hogy megsemmisítsünk. Ez a megsemmisítő osztály. Kb. 1430-an voltunk átvíve, és ebből fele, ha életben maradt. A többiek meghaltak... (Kelemen Imre, 1935, Szováta) Hát így. A pokol útjai szinte kimeríthetetlenek voltak. És a bűnöd az volt, hogy nem voltál bűnös. Vagy még egyszerűbben, hogy embernek születtél. Embernek, s esetleg magyarnak is
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. november 2.

Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak
A Reformáció Emlékünnepén Nagyvárad protestáns magyarsága közös ünnepi istentiszteletet tartott a Nagyvárad-Újvárosi református templomban október 31-én. Az istentisztelet keretében ünnepi műsorra került sor és kiosztották a Czeglédi György-díjakat is.
Luther Márton 494 éve, 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, amellyel kezdetét vette a református vallási mozgalom. Ezen az évfordulón Nagyvárad református, unitárius és evangélikus magyar lakossága ismét együtt ünnepelt, mint már két évtizede minden esztendőben. Az újvárosi templom megtelt a hívekkel. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Papp Béni Zsombor marosvásárhelyi lelkipásztor Máté Evangéliumából választva az alapigét (Mt. 14, 22–33.). Prédikációjában elmondta: a reformáció alkalmával arról az örökségről emlékezünk meg, amelyet reformátoraink hagytak ránk, viszont az is fontos kérdés, hogy 2011-ben hogyan kellene reformálni életünket. Hozzátette: „Az igéből kiolvasható a válasz, Isten által, aki nem akarja, hogy magánvállalkozás legyen a mi életünk, hanem az Ő akaratába belesimuljon. A mennyek országának törvénye szerint nem történhet velünk bármi, csak amit Isten megengedhet.” Kiemelte továbbá, hogy életünkben nem elég a szaktudás, az összefogás, a tapasztalat, ahhoz, hogy sikereket érjünk el, Isten segítsége szükséges; ahogy Jézus is mondja: „aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál”(Jn. 14, 12.).
Czedlédi György-díj
Az istentisztelet keretében ünnepi műsorral szolgált a Bihari Egyházmegye lelkészkórusa, valamint Orosz Zsolt, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákja szavalta el Luther Márton Erős vár a mi Istenünk című versét, József Attila fordításában. Veres Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztor üdvözölte evangélikus, unitárius és református lelkipásztor társait, majd felolvasott a Protestánsok Világszövetségének erre a napra szánt üzenetéből egy részletet: „A reformátusok nem egyszerűen hagyományokat őrző emberek, hanem állandóan újuló, újító mozgalom részesei. Tárjuk ki magunkat Isten megújító munkája előtt. Hiszen megújított és mindig megújítandó egyház vagyunk.” Az Úr asztalát megterítette az újvárosi, rogériuszi és szőlősi gyülekezet, a hívek három helyen vehettek úrvacsorát. Ezt követte a Czeglédi György-díjak átadása az arra érdemes egyházi munkásoknak, presbitereknek, gondnokoknak. A díjat 2007-ben alapította a Nagyváradi Református Gyülekezetek Szövetsége, és évente a Reformáció Emlékünnepén adományozzák a tíz váradi egyházközség egy-egy presbiterének, akik munkájukkal, tevékenységükkel és személyes példájukkal kiérdemlik e kitüntetést. Veres Kovács Attila lelkipásztor elmondta, hogy a Gyülekezeti Szövetség Elnöksége évente a Reformáció Emlékünnepén változik a rotáció elve alapján. Idén az újvárosi egyházközség veszi át az elnökséget. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult.
Díjazottak
A Czeglédi György-díj idei kitüntetettjei a következők: néhai Papp Kálmán presbiter (Biharpüspöki), néhai Szebeni István református lelkipásztor (Nagyvárad-Csillagváros), Kuin-Nagy Tibor-Imre presbiteri-jegyző (Nagyvárad-Olaszi), Barabás Mihály presbiter (Nagyvárad-Ősi), Újvárosi Ernő gondnok (Nagyvárad-Rét), néhai Virágh Csaba presbiter (Nagyvárad-Rogériusz), Széll Lujza Erzsébet presbiter (Szőlős), Szabó Margit presbiter (Nagyvárad-Újváros), Szabó Mária Magdolna presbiter (Nagyvárad-Velence).
Nagy Noémi
erdon.ro

2012. december 18.

Szolidarizál a magyarországi diáktüntetőkkel a Sapientia és a PKE diákszervezete
Közös nyilatkozatban biztosította a magyarországi hallgatókat támogatásáról nyolc erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és újvidéki magyar hallgatói önkormányzat hétfőn.
„Mi, a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények hallgatói megdöbbenéssel értesültünk a magyarországi felsőoktatás 2013-as hallgatói keretszámainak erőteljes csökkentéséről, a nagyarányú forráskivonásról, valamint az intézményi autonómiát szűkítő tervekről. A legnagyobb magyarral, Széchenyi Istvánnal egyetértve úgy gondoljuk, hogy a magyarság megmaradása, gyarapodása és jövője a kiművelt emberfők sokaságán múlik, ezért minden tehetséges diáknak biztosítani kell a továbbtanulás lehetőségét, hogy talentumait kibontakoztathassa és tudását később nemzete javára fordíthassa. Azon intézkedések ellen, amelyek ezt akadályozzák, a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek kell felemelnie szavát.
Mi, határon túli magyar egyetemisták és főiskolások tisztában vagyunk azzal, hogy a sikeres és erős anyaország a mi jövőnk egyik zálogát is jelenti. Sikeres és erős országot azonban csak úgy lehetséges építeni, ha a tudás nem válik a legtehetősebbek kiváltságává. Ezért az összmagyarság iránt érzett felelősségünk tudatában, valamint a határokon átnyúló nemzeti szolidaritás jegyében egyértelműen kiállunk céljaitok mellett és messzemenően támogatjuk törekvéseiteket. Az egyetem a Tiétek, a jövőtök a kezetekben van! Küzdjetek érte!” – áll a Vajda Attila (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke), Kovács-Szécsi Attila (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat elnöke), Ferencz István (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat elnöke), Lukács Andor (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat elnöke), Kovács Nándor (Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete elnöke, Nagyvárad), Valent Ákos (Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke, Révkomárom), Nagy Tibor (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzat elnöke, Beregszász) és Gulácsi Beáta (Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzat elnöke, Szabadka) által aláírt nyilatkozatban.
Megkeresésünkre Vajda Attila hangsúlyozta, azért tartották fontosnak szolidaritásukról biztosítani a magyarországi diáktüntetőket, mivel a mostani egyetemisták a jövő értelmisége, ők fogják meghatározni a magyarság jövőjét határon innen és túl. Ha nem lett volna állami finanszírozású oktatás, nem lenne annyi magyar Nobel-díjas, a magyarok mindig kiemelkedően teljesítettek a különböző tudományterületeken, és fontos, hogy ez a továbbiakban is így maradjon – fejtette ki. A magyarországi diáktüntetők „értünk is küzdenek”, hiszen Erdélyből is sokan tanulnak Magyarországon – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány a tandíj alól mentesítené azokat a jól tanuló diákokat, akik vállalják, hogy Magyarországon maradnak, kifejtette, nem tartja magát illetékesnek a kommentárra, de különvéleményt fogalmaz meg: úgy gondolja, a magyaroknak ott kell maradniuk, ahol élnek, Magyarország határain belül és kívül is, és fontos, hogy az egyetemek el tudják látni a magyarlakta régiókat olyan szakemberekkel, akik otthon érvényesülnek szakmájukban.
(hírszerk.)
Transindex.ro

2013. március 15.

Nemzeti ünnepünk a közelmúlt fotóin
Kiállítás a várban
Március 15-e megünneplése Marosvásárhelyen – arcok, emberek, akik már nincsenek közöttünk, vagy nagyon megváltoztak. Helybeli és vendég szónokok, politikusok, lelkészek, művészek, őrséget álló székely ruhás fiatalok, sokasodó szimbólumok, változó feliratok, bővülő helyszínek, régi és új emlékművek, megszaporodó vagy megfogyatkozó tömeg, nemzetiszínű szalag a kutyus nyakán és közelkép arról, ahogy a kezünkre ég a gyertya – több mint száz régi és kevésbé régi fényképen egy darab történelem. A megyei múzeum várbeli épületének emeleti előadótermében tegnap délben nyílt meg a Népújság fényképgyűjteményéből válogatott fotókat bemutató kiállítás, amely egyben nyitánya a március 15-i ünneplésnek. Szervezője az RMDSZ városi szervezete és a megyei múzeum.
A képek politikatörténeti üzenetet hordoznak, hisz sok minden kiderül abból, hogy kik állnak az első sorban, kik voltak egy adott időszak meghatározó személyiségei, kik álltak egymás mellett, milyen nemzeti szimbólumokkal ünnepelt a közönség, melyik korosztály alkotta a tömeget – a történelmi vonatkozásokon túl a szakember számára az is beszédes, ahogyan az eltelt 22 év alatt a divat alakult – hangzott el Novák Zoltán történész nyitóbeszédében.
Ezek a képek ma már történelmi dokumentumok, ez adja meg az értéküket – vélekedett Vajda György, a Népújság szerkesztője, aki nagy munkával és lelkesedéssel válogatta ki a Népújság és saját archívumából 22 év március 15-i ünnepeinek jellegzetes mozzanatait. A kiállítást szervező Vajda György mellett Szász Károly, Karácsonyi Zsigmond és Nagy Tibor fotóit tekintheti meg az elkövetkező hét során a közönség. Nehéz volt kikeresni, összeválogatni, azonosítani az éveket – de megérte. A kiállítás szervezését támogató megyei múzeumnak felkínált anyag történelmi és kommunikációs szempontból is pótolhatatlan értéket jelent, hisz éveken át a Népújság volt az egyetlen lap, amely ezekről az ünnepekről tudósított. Kezdetben fekete-fehér felvételeken, később színes fotókon, amelyeken az ünneplő tömeg mellett jellegzetes részleteket, gesztusokat is megörökítettek a fényképészek. A folyosón levő tárlókban régi Népújság- kollekciók tükrözik az ünnepségekről készült írott beszámolókat, s a részvevőket kokárdakészítésre is megtanították.
A március 15-i megemlékezések jelentőségét, az ezekről szóló fotókat az tudja igazán értékelni, aki megélte azt a korszakot, amikor legszebb nemzeti ünnepünkről csak titokban lehetett szót ejteni. A közelmúltat felidézni pedig azért fontos, mert ezek az események hullnak ki a leghamarabb a közös emlékezetből.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

2013. november 5.

In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres Sándor
Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában
Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát.
A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt.
A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik.
A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt.
Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza.
A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink.
Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg.
Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot.
A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről.
A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója.
Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 7.

Emléktáblát avattak a szalacsi iskolában
Húsvétvasárnap emléktáblát avattak a szalacsi iskola földszintjén a budapesti Molnár Béla emlékére, aki a helyiek Béla bácsijává lett, és a falu díszpolgári címét is megkapta évekkel ezelőtt. Az emléktábla civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült.
A Szalacs díszpolgári címével kitüntetett Molnár Béla a valamikori Ikarusz budapesti Művelődési Házának igazgatójaként a sors jóvoltából megismerkedett Szabó Tibor szalacsi származású agrármérnökkel, aki annyit beszélt neki Szalacsról és az itteni vidékről, emberekről, hogy az meggyőzte a nagyvállalat igazgatóját: engedélyezze, hogy a romániai változások után meglátogassa a falut a művelődési ház autóbuszával és egy ottani csapattal. Pár napos szalacsi tartózkodásuk közben bebarangolták a vidéket, beszédbe elegyedtek a híres szalacsi pincesor gazdáival, megismerkedtek a tantestülettel és sok-sok iskolás gyerekkel. A látogatás vége az lett, hogy Molnár Béla elvitte magával a tantestület által kiválasztott, leginkább rászorulónak vélt 40–45 gyereket egy 5–6 napos anyaországi kirándulásra. Sikerült neki varázslatos programokat kitalálni, azokat megvalósítani úgy, hogy gyermekeink semmit nem adtak, csak kaptak.
Élményekkel megrakodva
A mindenki számára tanulságos kirándulást követően az következett volna, hogy a következő esztendőben mi, szalacsiak fogadjunk egy ottani csapatot, de Béla bácsi – már bátran nevezhetjük így, mert ő lett a szalacsiak „Béla bácsija” – azt mondta: még mindig mi következünk. Így ismét ők vitték, ellátták, nyaraltatták, majd épségben és ajándékokkal meg élményekkel megrakodva hazahozták gyermekeinket. Ki tudja, meddig folytatódott volna ez a folyamat, ha Béla bácsit meg nem támadja a gyilkos kór. Hosszas és fájdalmas műtétek sorozata következett, munkaadója beteg-nyugdíjazta, de ő nem adta fel: könyvtárosi, népművelői munkát folytatott, tanított több iskolában is, tevékenyen vezette a gyermelyi nyugdíjasok körét – és Szalacsra látogatott minden falunapon, míg az egyiken díszpolgára lett. Sajnos a kórt nem tudta végleg legyőzni, 2013-ban örökre itthagyott bennünket. Ezen a húsvéton neki állított emléket az a kétmaroknyi ember, akik Bokor Szilárd kezdeményezésére (aki maga is a kiránduló gyerekek között volt egy alkalommal) felavatták a Béla bácsi tiszteletére igazgatói engedéllyel elhelyezett emléktáblát, mely teljesen civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült egy hozzáértő vésnök keze munkája nyomán.
Civil kezdeményezés
Az avatón részt vett Béla bácsi nagyobbik lánya, Kata és pedagógus férje, két volt diák, Jagos Helén és Nagy Tibor megkoszorúzta az emléktáblát, Pitó Lajos római katolikus plébános megszentelte, Szabó Zsolt református lelkész pedig megáldotta és méltatta Béla bácsi tevékenységét. Jelen volt a díszpolgári címet adományozó akkori polgármester, Dávid Károly, és Horváth Béla mostani elöljáró, valamint Vida Attila szintén mostani polgármester, az iskola volt igazgatói közül Rácz Barna és Bokor István, illetve a mostani igazgató, Kiss Edit is. A Dunakesziről jött Bokor Tünde (szintén pedagógus) és fia, Balázs Béla bácsi kedvenc dalát adták elő, egy negyedikes kislány, Boróka pedig Petőfi-verset szavalt. Beszédet mondott Szabó Csongor és Bokor István, mindketten Béla bácsi közeli ismerősei, barátai. Molnár Béla hozzátartozói meghatottan köszönték meg e civil kezdeményezésből létrejött megemlékezést.
A tábla felirata
„A világlátás nagy nevelőiskola, nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiírtja az előítéleteket. Molnár Béla (1936–2013) 1990–1992 között a Budapesti Ikarusz Művelődési Központ igazgatójaként, több mint 100 szalacsi iskolás és pedagógus anyaországi utaztatását és ottlétének finanszírozását szervezte erőn felül teljesítve, szívügyének érezve a szalacsiak sorsát. Készíttették az emlékét őrző egykori diákok és pedagógusok.”
Bokor István
erdon.ro

2015. április 17.

Ifjúság – Hollandiai cserediákprogram kulturális szemlélettágítással
Kolozsvári Református Kollégium
A Kolozsvári Református Kollégium idén másodjára szervezett cserediákprogramot a Hollandiában, Groningenben és környékén működő Gomarus keresztyén iskolával. A program célja az adott kultúrák megismerése, a diákok nyelvtudásának fejlesztése és a külföldi kapcsolatok építése, ápolása volt. Nagy Tibor Sándor tanár úr kíséretében a kolozsvári repülőtérről indultunk Eindhovenbe, ahol a társiskola tanárai már vártak bennünket.
Családoknál szállásoltak el ottlétünk idején. Akadtak olyanok, akik a városban vagy a városhoz közeli faluban, mások pedig farmon tengették életüket. Az ott töltött egy hét remek alkalom volt arra, hogy megismerjük a helyi szokásokat, a nyugati mentalitást, betekintést nyerhessünk egy holland család mindennapjaiba, meglátogassunk helyi nevezetességeket, látványosságokat. Sajátos élmény volt saját bőrükön megtapasztalni, milyenek egy holland diák hétköznapjai, úgy, hogy közben próbára tettük angoltudásunkat. Elég korán észrevettük az alapvető különbségeket. Többek között a hideg és esős időjárás volt szokatlan, hiszen amíg itthon hét ágra sütött a nap, addig Hollandiában komor esőfelhők fogadtak. Emellett talán a legnagyobb újdonságot a közlekedés jelentette: ott a legtermészetesebb dolognak számít az, hogy a tanulók reggelente 10-15 kilométert bicikliznek az iskoláig. Nagy meglepetést jelentett az, mikor reggel a tömegközlekedési eszközök helyett biciklit toltak elém, és jó utat kívántak. Amellett, hogy a kerékpár olcsó és környezetbarát megoldás, a jól kiépített bicikliutaknak köszönhetően gyors közlekedést is biztosít.
Zsigmond Előd
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-25