udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Palkó Sarolta
2001. január 8.
Jan. 6-án Csíkszeredában, a református templomban nyolcadik alkalommal osztotta ki a Julianus Alapítvány a magyarság szolgálatáért adományozott díjait olyan személyeknek, akik az elmúlt év során munkáságukkal a szórványban élő magyarság megmaradásáért cselekedtek. A mostani kitüntetettek között volt Dávid Ibolya, a Magyar Köztársaság igazságügyi minisztere, aki az aradi Szabadságszobor kiszabadításáért több ízben is szót emelt és kétoldalú román-magyar megbeszéléseket kezdeményezett. A szobor kiszabadításában szerepet vállaló P. Csergő Ervin és Matekovics Mihály szintén díjat vehetett át Csíkszeredában. A díjazottak között volt Haáz Sándor zenetanár is, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője, valamint dr. Szántó Árpád és Székely Pál, akik a cserhalmi emlékmű felállításában játszottak fontos szerepet, Nagy Dénes és Palkó Sarolta tizenegy gyermekes nagycsaládjuk elismeréseképpen vehették át a tetemes pénzösszeggel járó díjat. Az alapítvány elnöke Beder Tibor köszöntötte Julinus huszadik századi követőit. Dávid Ibolya miniszter asszony a nemzet jövőjéről szólva elmondotta: ebben az évszázadban a családnak kell fontos szerepet betöltenie, mert minden nemzet elsősorban a családjaiból építkezhet, ugyanakkor mindent meg kell tenni azért, hogy iskolává váljon minden család, hiszen a tudás értéke az, ami megkülönböztethet másoktól. Dávid Ibolya a csángó magyarokhoz is üzenetet küldött, amiben együttgondolkodásra szólította fel őket, mondván: Magyarország számon tartja őket. A díjjal járó pénzösszeget megtoldva még kétszer annyival, visszaadta az alapítvány elnökének azzal, hogy ezt a szórványban élő magyar gyerekek táboroztatására használják fel. A díjazottak között volt Nagy Dénes és Palkó Sarolta, akik tizenegy gyerek szüleiként vehették át az alapítvány elismerését. A Julianus-díj mellett Nagy Dénes egykori játszótársa, Benkő Sándor vállalkozó is díjat ajánlott fel. A család legjobban tanuló diákjának taníttatását az egyetem elvégzéséig amerikai támogatók segítik. A díjátadás után a miniszter asszony röviden nyilatkozott a sajtónak: "Számomra van egy nagyon személyes vonatkozása is a díjnak: tiszteletadás nagyapámnak, aki csángó-székely ember volt, és jelenti azt is, hogy az a szabadságszobor, mely az egyetemes szabadságnak a szobra számomra, visszanyerte a szabadságát, ezt már többé bezárni nem lehet. Nagyon bízom abban, hogy az elkövetkező egy-két éven belül sikerül létrehoznunk a Megbékélés parkot, amely végleges otthont ad majd Aradon e szoborcsoportnak, amely egyébként az aradi tizenhárom vértanú emlékére épült″. /(Daczó Dénes): Nyolcadik alkalommal osztották ki a Julianus-díjakat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ A díj átvételekor Dávid Ibolya kijelentette: ″A történelem nagyot lépett az elmúlt időszakban, és megadta nekünk annak lehetőségét, hogy most már nem társadalomban, határok között élő állampolgárokban, hanem nemzetben, magyarságban gondolkodhatunk.″ Az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a magyarságot területileg feldaraboló, kultúránkat fenyegető XX. század után a XXI. században is szükség van a magyarság összefogására. Elismerte, hogy felgyorsult a szórványban élő magyarság asszimilációja, és kijelentette: "Mire az Európai Unió megadja nekünk azt a jó helyzetet, hogy ellégiesült határaink legyenek, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a szórványban élőket meg tudjuk tartani őket kultúrájukban, hitükben, abban, hogy büszkén éljék meg magyarságukat.″ /Julianus-díj Dávid Ibolyának. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 8./
lapozás: 1-1