udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Portik Ferenc

2007. március 12.

A kétszáz évvel ezelőtt született Batthyány Lajos miniszterelnök, valamint a gyergyóremetei szabadságharcosok emlékére szerveztek megemlékezést Gyergyószentmiklóson. A rendezvényt az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Hargita Megyei Kulturális Központ Szárhegyen működő művelődési központja szervezte. Laczkó Szentmiklósi Endre gyergyóremetei helytörténész beszédében a helybeli hősök – Portik Ferenc főhadnagy, Bernád Antal és Veres István honvédek – tevékenységét méltatta. Az emlékezésen fellépett az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Dalkör, az 1848-as hangulatot pedig a „barandások” – ostorral és pásztorbottal harcoló katonák – hagyományőrző csoportja, valamint a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárjai biztosították. /J. A. : A helyi hősökre is emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./

2014. március 28.

Ráduly: „a rendőrség semmibe veszi a csíkszeredai önkormányzatot”
Több napirendi pontban döntött Csíkszereda önkormányzati képviselő testülete pénteken. Csíkszereda polgármestere többek között a rendőrség munkájának áttekinthetőségét kéri, mivel eddig passzívan viszonyultak a számonkérésre. Továbbá elemző bizottságot hozott létre a csíkszeredai önkormányzat, amelynek feladata lesz megvizsgálni azokat az eseteket, ahol a fűtés és melegvíz-költségek lakrészenként nagy eltérést mutatnak. A képviselő-testület márciusi soros ülésén továbbá döntött még a Székely Hoki Társaság megalapításáról is.
Kérdések és interpellációk napirendi ponttal kezdődött a márciusi ülés is a csíkszeredai városházán. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség nem tett eleget a jogi bizottság összehívásának, hogy összegezzék a rendőrség múlt évi tevékenységét.
Ráduly: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot”
„A rendőrség az önkormányzat meghívását megtagadta. Javaslom a testület mind a tizenkilenc tagjának, hogy ezt a típusú, semmibe vevő magatartást ne engedje el csak úgy a füle mellett” – hangsúlyozta Ráduly. Hozzátette: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot.” Mint kiderült a rendőrség levélben válaszolt a jogi bizottság meghívására, amelyben azt írták, a kérdéseiket írásban rögzítsék és juttassák el hozzájuk. Ráduly kijelentette az ilyenfajta intézményi magatartás elfogadhatatlan, „mindnyájan tudjuk, hogy a fejétől büdösödik a hal.
„Örömmel olvastam az újságban, hogy Dumitru Marinescut, Kovászna megye prefektusát leváltották, annak is nagyon örvendtem volna, ha azt olvasom, hogy a Hargita megyei rendőrparancsnok mondott le” – fogalmazott az elöljáró. Ráduly elmondta, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel is beszélni fog, hogy lépjenek ez ügyben. Szabó Soós Klára a jogi bizottság tagjaként hozzáfűzte: „számon kérjük a rendőrségtől ezt a magatartást, hiszen a törvény előírja, hogy be kell számoljanak a tevékenységükről, kötelezettségük, hogy a feltett kérdéseinkre érdemben válaszoljanak. A törvény betartása rájuk is vonatkozik.” Az önkormányzati képviselőtől megtudtuk erről átiratot küldenek a rendőrségnek.
Vigadó a Norvég Alapból
Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk lehetőség nyílt arra, hogy a Norvég Alaphoz pályázzanak a Vigadó épületének felújítására. A kiírás feltételei miatt viszont a korábban 24 hónapban meghatározott kivitelezési időtartamot lecsökkentették 14 hónapra, azaz ekképpen módosították az ingatlan felújításának megvalósíthatósági tanulmányát.
Elemző bizottság alakult
Megszavazta a képviselő testület egy olyan elemző csoport létrehozását, akiknek feladata lesz megvizsgálni a fűtés- és melegvíz-költségek, lakrészenkénti eltéréseinek okát, ugyanazon lépcsőházon belül, azonos típusú lakrészek esetében. A bizottság három tagból áll: egy-egy szakemberből a városházától és a Közüzemektől, illetve harmadikként az érintett lakószövetségi elnökből tevődik össze. A polgármesteri hivataltól Tamás Imre, a Lakástulajdonosi társulásokkal kapcsolattartó iroda munkatársa, végzi el ezt a feladatot. A lakosság, ennél az irodánál jelezheti, ha kiemelkedően nagy költségbeli különbségeket tapasztal.
Megalapították a Székely Hoki Társaságot
A csíkszeredai önkormányzat mellett három alapítótagja van a Székely Hoki Társaságnak: Becze Tibor, Demeter Attila, valamint Portik Ferenc személyében. A hokiakadémia a fociakadémia mintájára alakult, a tervek szerint már ősztől elindítják a korosztályos jégkorongozók képzését intézményesített formában. Csíkszeredán kívül érintettek Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva valamint Kézdivásárhely csapatai is.
További határozatok
Tárgyalóbizottságot neveztek ki a képviselő-testületi döntésre, amely révén a Gál Sándor utcai parkolót megvásárolnák tulajdonosától. „Jó néhány éve alakítottunk ki ott parkolót, de kiderült, hogy arra az ingatlanra kiadtak egy birtoklevelet, és tekintettel arra, hogy nem volt betelekkönyvezve, ezért nem tudtuk, hogy magántulajdon” – mondta a polgármester. A tulajdonossal végül egyeztetnek, aki hajlandóságot mutatott arra, hogy eladja a városnak a 86 négyzetméteres területet. A márciusi ülésen továbbá elfogadták az Octavian Goga Nemzeti Kollégium hőszigeteléséről szóló pályázatot is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék