udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Román Mihály
2008. december 17.
Egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium: a folyosóra kihelyezett nagyméretű képernyőn az iskola életét bemutató hírújság látható. Bálint István igazgató elmondta, azzal a céllal hozták létre ezt a médiafelületet, hogy az iskola életének fontos eseményeiről – a tanulókat érintő pályázatokról, rendezvényekről – tájékoztassák mind a diákokat, mind a tanárokat. Horváth Éva ötletgazda, aki Román Mihály újságíróval közösen megszerkesztette az első adást is, hangsúlyozta, azt szeretnék, ha a diákok minél jobban bekapcsolódnának az anyagok elkészítésébe. /(karácsonyi): Képújság a Bolyaiban. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./
lapozás: 1-1