udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Sebestyén Árpád
2004. április 29.
Ápr. 28-án tartották a Báthory-napok rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját, amelyen Tőkés Elek igazgató köszöntőbeszéde után az I–IV. osztályos diákok mutatták be Az én iskolám című verses-zenés összeállításukat. Ezt követte az iskola néptánccsoportjának műsora. Különböző kiállításokat is meg lehetett tekinteni: sportkiállítás, rajz és kézimunka- kiállítás, valamint Sebestyén Árpád kalotaszegi és széki képeiből összeállított tárlat. /Dézsi Ildikó: Ünnepel a 425 éves Báthory-líceum. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./2008. április 16.
Kolozsváron a Farkas utcai református templomban a Kálvin Énekkar ünnepelte az énekkar zászlóavatásának 70. évfordulóját, illetve a kórus fennállásának 83. évfordulóját. Fazekas Zsolt lelkész igehirdetésének fő gondolata a gyülekezeti éneklés volt. Az 1925-ben alapított énekkar történetét Sebestyén Árpád kórustag vázolta. Megemlékeztek az énekkar egykori karnagyairól: László Éváról, László Dezső református lelkipásztor feleségéről, emléklappal hálálták meg a László Évát követő karnagyok – Sógor Márta, Péter Éva, Almási István és Radovics József – többéves munkáját. Ugyancsak emléklappal köszönték meg Balázs Ágnes tevékenységét, aki több mint hat éven át vezette az énekkart, jelenleg a tordaszentlászlói kórust vezeti. Bejelentették: az új karnagy Boldizsár Katalin zeneakadémiai hallgató. Több egyházközségi kórus fellépett, az ünnepség szeretetvendégséggel zárult. /Nagy-Hintós Diana: Énekeljetek az Úrnak! Kántorváltás a Farkas utcai református templomban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
lapozás: 1-2