udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Segesvári Erzsébet
2007. december 29.
Karácsonyi szokások bemutatásával, néptánccal, verssel zárta az idei évet a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet. Műsorukra a dévai Magyar Házban került sor, ahol a Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai verssel köszöntötték az egybegyűlteket. A szavalatokat követően a bukovinai székelység körében hagyományos karácsonyi katonajátékot mutatták be a színpadon. A hagyomány-elevenítést követően szatmári táncot járók alatt recseghetett a színpad, majd szeretetvendégségre került sor. A céljuk az volt, hogy ezt a szép bukovinai székely hagyományt felelevenítsék, népszerűsítsék, hogy a fiatalok is megismerjék a régi szokásokat, a gyökereiket, mondta Segesvári Erzsébet nyugdíjas tanító, a Hunyad megyei közéletben jelentős szerepet betöltő, fiatalon elhunyt fia emlékére alapított egylet alelnöke, aki magas kora ellenére rendkívül aktívan vállal szerepet ma is a dévai magyar közösségi élet megszervezésében. /Gáspár-Barra Réka: Néphagyományt elevenítettek fel Déván. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./
lapozás: 1-1