udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
69
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-69
Névmutató:
Szabó K. István
1999. december 7.
A Magyarországon élő Mérő Béla vállalkozott rá, hogy Székelyudvarhelyen, a székely anyavárosban létrehozza a színházat. A színházalapítás sikerült, a Tomcsa Sándor Színház az első hivatásos színiévadot 1998. nov. 6-án a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabbal nyitották. Mérő kifejtette: nagyszerű szakembereket sikerült megnyerniük az ország minden tájáról, de az egykori Népszínház tagjairól sem feledkeztek meg. Jelenleg már tizenegy színészünk van és egy rendezőjük, Szabó K. István, aki most végez Marosvásárhelyen. Magyarországról két színháztól kaptak komoly támogatást, a Békés Megyei Jókai Színháztól és az egri Gárdonyi Géza Színháztól. - Vannak problémáik is, hiszen az irodalmi titkárt menesztették, a közönségszervezőknek fel kellett mondani, rossz munkát végeztek. Mérő Béla emlékeztetett: ő magyarországi, és "csak a fél életemet tudom itt élni." - A mentalitással van itt némi baj, jellemezte a viszonyokat, ha ő nincs itt, megbénul a munka. - Udvarhely olyan végvár, ahonnan nincs hová visszamenni. Ráadásul Mérőt feljelentették a magyar minisztériumban, hogy miért akar Udvarhelyen színházat vezetni? Azért, mert rajta kívül más nem vállalta. /Nagyálmos Ildikó: Csak a fél életemet tudom itt élni. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 7./2001. július 3.
Átmeneti évadot zárt a Tomcsa Sándor Színház, szögezte le Szabó K. István, a színház rendezője. Az évad Merő Bélának, a színházalapítónak, és egyik az alapszínész, Gábor László Zalaegerszegre való távozásával kezdődött. Túlélési stratégiával kellett dolgozniuk, folytatta a rendező, a színház költségvetése nem támogatta a produkciós kiadásokat, azokat önerőből és pályázatokból tudták kivitelezni. Az évad végére valamelyest rendeződtek a dolgok. Az átlagnézőszám tavaly 322 volt, most pedig 306. A következő évadban bemutatják Nyírő József Jézusfaragó ember című művét. Az évadot egy Shakespeare-darabbal nyitják - Sok hűhó semmiért. Ez a Szarvason működő Weöres Sándor Színházzal közös előadás lesz. Ezzel a színházzal az együttműködést szeretnék szélesíteni. /Katona Zoltán: Átmeneti évadot zárt a színház. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 3./2001. augusztus 10.
Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház fennállásának harmadik évadját kezdi szeptemberben. A Magyarországról szerződtetett Merő Béla rendező távozása után Szabó K. István vette át a rendezői tisztséget. Kifejtette, hogy sikerült beszerezniük korszerű színpadi világítást és hangosítást biztosító berendezést. Együttműködési szerződést kötöttek az anyaországi, szarvasi Weöres Sándor Színházzal. Lesz néhány közös előadásuk, melyet Székelyudvarhelyen és Szarvason is bemutatnak. Három színész csatlakozott a társulathoz: Vidovenyecz Edina Békéscsabáról, Szabó Eduárd Marosvásárhelyről és Dehel Gábor Kolozsvárról. /Bágyi Bencze Jakab: A színház a városé. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./2002. április 3.
Kortárs magyar dráma ősbemutatójával jelentkezik májusban a ploiesti-i színház. Siposhegyi Péter budapesti drámaíró legújabb drámáját /Díszpolgárok/ Szabó K. István székelyudvarhelyi rendező román nyelvre fordította, és a ploiesti-i társulattal közösen viszi színpadra. Az ősbemutatót máj. 12-re tervezik. Ploiesti-en, a című, kétfelvonásos színművének próbái. /Zilahi Imre: Díszpolgárok a változások korában. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./2002. augusztus 28.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház 2002-2003-as évadterve elkészült. Szabó K. István rendező elmondta: mindig pénzhiánnyal küszködnek, ennek ellenére reménykednek abban, hogy kivitelezhetőek lesznek az előadások. Új színésszel, Szabó Jenővel gyarapodott a társulat, aki Nagyváradról szerződött az udvarhelyi színházhoz. Megpróbálnak együttműködési rendszert kialakítani a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal, kölcsönösen játszanának egy bérletes nagyszínpadi előadást, valamint egy gyermekelőadást. /Nagyálmos Ildikó: Hosszú távra érdemes színházat tervezni. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 28./2002. augusztus 30.
A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház életében elkezdődött a 4. évad. A színház a városé, gazdaságilag a Művelődési Házhoz tartozik, annak égisze alatt működik. Szabó K. István rendező elmondta, hogy a próbákat már augusztus első napjaiban elkezdték. A teljes évadra kész repertoárral rendelkezik a színház, de az anyagi gondok megmaradtak. - Gyergyószentmiklóson a második évtizedét taposó Figura Stúdió Színház sikeres évadot zárt, nyári magyarországi körútja pedig állandó budapesti fellépések lehetőségét is felvillantotta. Aug. 3-11. között Várpalotán, Nagyvázsonyban, Zsámbékon és Budapesten fel a társulat. /Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./2002. szeptember 20.
Feszült hangulatban kezdi az új évadot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Jére Ágoston technikai igazgató elmondta, hónapok óta betöltetlen az intézménynél az egyébként jóváhagyott asztalosi állás. Szabó K. István, a társulat művészeti vezetője elmondta: "Színházunk szervezési szempontból része az udvarhelyi Művelődési Háznak. A teátrumnak nemcsak színészekre, de a produkciók megvalósításában szakképzett technikai személyzetre is szüksége van." A helyi önkormányzat által működtetett színház költségvetését a helyi tanácsi határozatok az utóbbi években a minimumra szorították vissza. /Zilahi Imre: Asztalos hiányában a színészek fűrészelnek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./2002. december 23.
Székelyudvarhelyen dec. 21-én átadták a Pro Urbe-díjakat, a polgármesteri díszokleveleket. Szász Jenő polgármester díszoklevéllel tüntette ki dr. Szakács István Pétert irodalomtörténeti és irodalmi munkásságáért, Wass Albert életművének népszerűsítéséért, Komoróczy Györgyöt a több évtizedes nyelvművelő és -őrző munkájáért, Elekes Gyula tűzzománcművészt az Európa-szerte ismert képzőművészeti munkásságáért, Szabó K. István rendezőt rendezői tevékenységéért. Díszoklevélben részesültek a Ferenc-rendi nővérek, akiket gyermeknevelő és szociális-karitatív tevékenységükért tüntettek ki. /Pro Urbe-díjak Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./2003. március 7.
Sikeres évadot zár Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház. Az ötszáznegyven férőhelyes nézőtéren az átlagnézőszám ötszáznegyven volt az utóbbi időben - ismertette helyzetüket Dunkler Réka dramaturg. A szűkös anyagi lehetőségek miatt nem tudnak annyi vendégművészt, díszlettervezőt foglalkoztatni, mint amennyire szükség volna. Tavaly októberben a Marosvásárhelyen megrendezett Látvány-színházi fesztiválon Stanislaw Wyspianski nyomán készült Menyegző című kamaraelőadásuk elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat. A fesztiválon négy díjra jelölték az előadást, így a legjobb női mellékszereplő díjára Pető Nóra színművésznőt jelölték; a legjobb rendezés díjára Szabó K. István rendezőt; a legjobb látványterv díjára szintén Szabó K. István rendezőt; ugyanakkor a legjobb előadás díjára is jelölték a produkciót. Általában három bemutatót tartanak és egyet egy vendégtársulat. Ez utóbbi minden évben más-más társulat, most két éve a Csíki Játékszín volt, tavaly a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, idén pedig a gyergyószentmiklósi Figura. Kevesen vannak, mindenkinek sok feladattal kell megbirkóznia. /Sarány István: Tomcsa Sándor Színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./2003. július 10.
Falusi székely emberek lesznek a Kőlik-legenda alapján íródó passiójáték, a Máréfalvi Mirakulum szereplői. Tömöry Péter, a júl. 11-én hatvanadik születésnapját ünneplő rendező, aki egyben a bonni színház művészeti vezetője, elmondta, hogy lélekben sohasem költözött el Székelyudvarhely környékéről, bár több állam polgára is volt. Kolozsváron született, de egyéves korától Udvarhelyen nevelkedett. Az elmúlt 35 évet a színházban töltötte. Máréfalvával kapcsolatos gyermekkori emlékei, a Kovács Piroska tanítónő által könyvben bemutatott máréfalvi székely kapuk, az itteni sajátos közösségi kultúra mindig is vonzotta őt. Másrészt csodálattal követte az Artera Alapítványt létrehozó Lőrincz család szinte heroikus munkáját, amint egy devalválódó világban valódi értékeket igyekeznek felmutatni, megmenteni. Ehhez a családhoz tartoznak közeli munkatársai, Lőrincz Melinda színésznő és Horváth Károly zeneszerző, nemzetközi sikereket is értek már el közösen. Horváth Károllyal már Bukarestben is együtt dolgoztak, a közszolgálati tévéadó magyar adásában, utóbb Magyarországon, Németországban, Jugoszláviában is. Egyébként három évvel ezelőtt Magyarpolányban a polgármester kérésére egy passiójátékot rendezett, most is nagy sikerrel játsszák, a mű tavalytól az Europassio szövetség tagja. Az előadásban a falu lakói játszanak. Máréfalván szintén a helyiek fognak játszani. Társrendezője Szabó K. István, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház rendezője. A bemutatót augusztusra tervezik. /Zilahi Imre: Lélekben nem költöztem el Udvarhelyről. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./2003. július 26.
Négy új színésszel bővül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, közölte Szabó K. István, a társulat rendezője. A Csehov-évre való tekintettel, az orosz szerző Sirály című komédiája lesz az első bemutató. Sajnálatos, hogy két magyar állampolgárságú színésznő, Pető Nóra és Vidovenyecz Edina letelepedési gondok miatt megvált a társulattól. Csurulya Csongor pedig a marosvásárhelyi rendezői főiskolán folytatott tanulmányai miatt távozott Udvarhelyről. A három távozó színész helyére négy végzős fiatalt szerződtetnek: Szalma Hajnalka, Szűcs Gellért és Ráduly Csaba Kolozsváron, Szász Krisztina a marosvásárhelyi színiakadémián végezte tanulmányait. Az új évad tervezett előadásai: Füst Milán A lázadó című darabja, operett is lesz, Budai Dénes Csárdás című művét Dehel Gábor alkalmazza színpadra, Cocteanu Vásott kölykök című kisregényének feldolgozása és a Hamupipőke kerül előadásra. /Szász Emese: Tomcsa Sándor Színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 26./2003. augusztus 18.
A hónapokig tartó próbákat követően Máréfalva lakói aug. 16-án a Máréfalvi Miraculum premierjén, nagyközönség előtt is bebizonyították rátermettségüket. A falu hatvanhét műkedvelője mellett az Udvarhelyi Néptáncműhely táncosai is hozzájárultak a produkció sikeréhez. A tatárjárás idejére visszanyúló legendát feldolgozó Miraculumot Tömöry Péter és Szabó K. István közösen rendezte. A történet egy közismert helyi legenda - a Kőlik-legendája - alapján íródott. /(Szász Emese): Máréfalvi Miraculum. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./2003. november 12.
Örömmel fogadta a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata a Marosvásárhelyen megrendezett IX. Látványszínházi Fesztivál megosztott rendezői díját. A Sorin Militaru által rendezett Csehov-művet, a Sirályt legközelebb nov. 14-én játsszák Székelyudvarhelyen, a jegyek már elkeltek. Az udvarhelyi színház egy bukaresti rendezőt, Sorin Militarut kérte fel az évadnyitó előadás megvalósítására. Tavaly a Tomcsa Sándor Színház társulata a Szabó K. István által rendezett Wyspianski-művel, a Menyegzővel vívta ki a zsűri elismerését. /Zilahi Imre: Sirály Militaru módra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./2003. november 28.
Szabó K. István, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője levélben kérte fel a városi elöljárókat, vegyenek részt, az intézmény átszervezésével kapcsolatos megbeszélésen. A Művelődési Ház keretei között működtetett színház fejlődését korlátozza, hogy nincs önálló jogi státusa. Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója a 2003-2004-es évad elején jelezte, csak akkor látja megvalósíthatónak a színház önállósodását, ha sikerül megtalálni ehhez a szükséges pluszpénzalapokat. A művészeti vezető szerint az előadások rendezése során számos nehézséget okoz, hogy nincs külön műszaki személyzet. Az RMDSZ-színekben megválasztott alpolgármester, Péter Pál egyetért azzal, hogy a színházat külön jogi személyként kell bejegyezni. /Zilahi Imre: Cél az önállóság. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./2004. június 4.
Sikeresen szerepelt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház az első alkalommal megrendezett marosvásárhelyi TOPFEST (Thalia Open Festival) színházi seregszemlén. A május 20–30. között sorra került fesztiválon a társulat Forgách András Vásott kölykök című stúdió-előadását vitte színre, melyet a legjobb rendezésért járó díjjal jutalmazott a zsűri. Szabó K. István rendező, az udvarhelyi társulat megbízott igazgatója vette át a díjat. A 2003/2004-es évadban ezennel harmadik alkalommal díjazták a székelyudvarhelyi színház munkáját. A XI. Nemzetközi Látványszínház Fesztiválon, Marosvásárhelyen Csehov Sirály című drámája rendezéséért kapott díjat Sorin Militaru rendező; a társulat fiatal színművészét, Szalma Hajnalkát pedig UNITER-díjjal jutalmazták Bukarestben – szintén a Sirályban nyújtott alakításáért. /Szász Emese: Díjazták az udvarhelyi színházat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./2004. szeptember 7.
Jére Ágoston műszaki igazgató távozását követeli az székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Jére több ízben is ellehetetlenítette a színpadi produkciós munkát. Ennek a helyzetnek véget kell vetni, szögezte le Szabó K. István művészeti vezető. /Zilahi Imre: Elmaradhat Figaro házassága? = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./2005. november 15.
A hét évvel ezelőtti, első premierre emlékeztek Székelyudvarhelyen a színházbarátok. 1998-ban indult a város színháza, a Tomcsa Sándor Színház. Szabó K. István rendező, a társulat művészeti vezetője elmondta, intézményt teremtettek. 2005-től saját költségvetésük van, de még csak a nullponton vannak, összegezett a művészeti vezető. A helyi RMDSZ sokáig nem tudta megbocsátani a színháznak, hogy az Szász Jenő kezdeményezésére született, később a polgármester nem értett egyet a színház önállósodási törekvéseivel. Közel negyven bemutató és mintegy ötszáz előadás, hét fesztiváldíj a munkájuk eredménye. /Kovács Csaba: Udvarhelyi sabbath. A Tomcsa Sándor Színház hét éve. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./2005. november 23.
Temesváron folyosói beszélgetések témája, hogy ki lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Színház igazgatója, Demeter András István utóda, aki a minisztérium egyik vezérigazgatói posztját tölti be egy hónap múlva. Szász Enikő, a társulat tagja, a megyei RMDSZ művelődési alelnöke, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke elmondta, hogy játszik a gondolattal. Balázs Attilát, a színház Jászai-díjas művészét egy ideje a sajtó Demeter András riválisaként tartja számon, ő azonban leszögezte, soha nem volt célja, hogy kitúrja az igazgatót. Ha azonban az önkormányzat, valamint a temesvári magyar közösség támogatását megkapja, akkor részt vesz a versenyvizsgán. Szabó K. István kategorikusan cáfolta, hogy az igazgatói posztra fájna a foga. Jelenleg még a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Székelyudvarhelyen, de november elsejétől Temesvárra szerződött főállású rendezőként. /Pataky Lehel Zsolt: Három nevet “hoztak hírbe” a Csiky Gergely-színházzal. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./2006. február 10.
A temesvári Csiky Gergely Állami Színház igazgatói állására kiírt versenypályázatra hárman jelentkeztek, Horányi László, Szabó K. István és Szász Enikő. Horányi László magyarországi színész, rendező, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetője, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke. A temesvári társulattal többször is játszott. Szabó K. István a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház rendezője, ideiglenesen kinevezett igazgatója volt, novembertől a temesvári magyar színház főrendezője. Szász Enikő színművész évtizedek óta a Csiky-társulat tagja, jelentős közéleti-közművelődési tevékenysége révén is ismert: az RMDSZ színeiben megyei kulturális alelnöke és a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke. /Pataky Lehel Zsolt: Hárman az igazgatói székért. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./2006. február 22.
A Csiky Gergely Állami Színház /Temesvár/ igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgát Szász Enikő színésznő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a megyei RMDSZ művelődési alelnöke nyerte meg. A győztes elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetett a magyarországi és vajdasági színházakkal, közművelődési intézményekkel való kapcsolatra és az eurorégiós pályázatokra. Szabó K. István, aki szintén pályázott, fellebbezett. A versenyvizsga szabályosságát, a lebonyolítás módját kifogásolta. /Pataky Lehel Zsolt: Szász Enikő a színigazgatói versenyvizsga győztese. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./