udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Tamás Julianna
2009. január 26.
Idén is kitűnő énekesek neveztek be a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyre, melynek döntőjét – a hagyományokhoz híven – Szatmárnémetiben, a filharmóniában tartották. Az első helyen a délvidéki Kupuszináról érkezett Csizmadia Anna végzett, a második díjat a csángóföldi Pusztina képviseletében Tamás Julianna nyerte, a harmadik pedig magyarországi versenyző lett: a nagykőrösi Tóth Orsolya. A romániai országos magyar kulturális szervezetek azonban nem vállalták fel a területi döntők szervezését, pedig a segítségükkel akár tömegmozgalommá is válhatna a hagyományápoló vetélkedő. /Babos Krisztina: Színvonalas népdaléneklési verseny. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 26./ Tizennyolc évéhez méltón felnőtt ez a verseny és mind tartalmában, mind pedig résztvevőinek számában a legrangosabbak közé tartozik – mondta Olsvai Imre kolozsvári akadémiai népzenekutató, a Szatmárnémetiben tizennyolcadik alkalommal megrendezett Hajnal akar lenni Kárpát-medencei népdaléneklési vetélkedő zsűrijének elnöke. Egy másik ismert szakember, Birinyi József budapesti népzenekutató és egyetemi tanár megerősítette Olsvai Imre véleményét. /Sike Lajos: A népdal ünnepe Szatmárnémetiben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./
lapozás: 1-1