udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3
találat
lapozás: 1-3
Névmutató:
Halonen, Tarja
1995. február 1.
Strasbourgban febr. 1-jén megkezdődött az ET parlamenti közgyűlésének téli ülésszaka. A Florin Radulescu Botica szenátor vezette román parlamenti delegáció, melynek Frunda György RMDSZ-szenátor is tagja, meghallgatta az ET Állandó Bizottságának jelentését, amely szerint Romániában folytatni kell a felvételkor vállalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzését. Atkinson képviselő, az emberjogi bizottság tagja bírálta Romániát, mert nem tett eleget a kötelezettségeknek, javasolta, hogy a raportőrök számát kettőről háromra emeljék föl. Hallonen asszony kilencpontos javaslatban követelte az ellenőrzés megszigorítását és a kötelezettségeinek megszegő országok megbüntetését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./2006. március 30.
Új alapokra kell helyezni a magyarországi kisebbségpolitikát, és ehhez fel kell mérni a szomszédos országokban a rendszerváltozás után felnőtt magyar nemzedéknek az anyaországgal szembeni elvárásait – mondta Sólyom László magyar köztársasági elnök március 29-én Helsinkiben, miután tárgyalt finn partnerével, Tarja Halonen elnök asszonnyal. Az államfő a kétoldalú kapcsolatokon kívül főleg a finnugor együttműködésről, a „zöld elnökök” informális hálózatának tervéről, valamint az Európai Unió jövőjéről, a regionális közösségeknek az EU-n belüli szerepéről folytatott eszmecserét. /Kisebbségpolitika új alapokon. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./2008. június 10.
Románia nem vállalhatja egyedül a felelősséget a külföldön élő romák cselekedeteiért – jelentette ki Traian Basescu államfő, azt követően nyilatkozott, hogy finn kollégájával, Tarja Halonennel találkozott bukaresti hivatalában. A megbeszélések egyik témája a romák ügye volt. Basescu leszögezte: Románia soha nem fogja korlátozni saját állampolgárainak szabad mozgását. Rámutatott: a romákat befogadó országok kormányaival közösen kell megoldást találni a bevándorlók okozta problémákra. A finn elnök jelezte, hogy országa kész átadni a romák társadalmi beilleszkedése terén szerzett tapasztalatát. Ezen a téren a legfontosabb, hogy a roma fiatalokat tanulmányaik befejezésére ösztönözzék, és biztosítsák nekik a civilizált lakhatási körülményeket. /Nemcsak Romániáé a felelősség. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 10./
lapozás: 1-3