udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 53 találat lapozás: 1-30 | 31-53

Névmutató: Dancu, Vasile

0. augusztus 1.

A státustörvénnyel kapcsolatban Vasile Dancu tájékoztatási miniszter azt hangsúlyozta, hogy a kérdést elsősorban diplomáciai úton kell rendezni, szerinte ez sikerülni fog. Ha a probléma mégis a parlament elé kerülne, akkor véleménye szerint el kellene kerülni "a szélsőséges megoldásokat", mivel az rendkívül veszélyes lenne. A Demokrata Párt politikusai szintén a diplomáciai megoldást szorgalmazták, de nem tartották kizártnak, hogy végül a parlament hoz valamilyen formában törvényt a státustörvény romániai alkalmazásának tilalmáról. A Nemzeti Liberális Párt képviselői ugyanakkor értelmetlennek látják az ellentörvények eszközét, mivel véleményük szerint egy ilyen lépés "törvényhozási háborút" robbanthat ki a két parlament között. A Nagy-Románia Párt vezetői arra emlékeztettek, hogy a párt már a magyar törvény elfogadásának másnapján beterjesztette a román ellentörvényre szóló javaslatát. A párt politikusai rendkívül keményen bírálták Adrian Nastase miniszterelnököt, mivel véleményük szerint nem lépett fel kellő eréllyel és "nem tette helyére" a marosvásárhelyi találkozó során a magyar kormányfőt. /"Ellenstátustörvény" készül a parlamentben? A liberálisok szerint Európa kellene hogy legyen a döntőbíró. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2000. december 5.

Továbbra sem végleges az RTDP kisebbségi kormányának összetétele. A leendő miniszterelnök, Adrian Nastase listáján három kolozsvári politikus neve is szerepel: Vasile Puscast, a Babes-Bolyai Tudományegyetem történészprofesszorát az Európai Uniós csatlakozással megbízott kormányképviselői tisztség betöltésére /Puscas 1996 előtt Románia amerikai egyesült államokbeli nagykövetségén dolgozott/, Ioan Rus megyei tanácselnököt a belügyminisztérium, Vasile Dancut, a Metro Media Transilvania közvéleménykutató intézet vezetőjét pedig a tájékoztatási minisztérium vezetésére kérték fel. Puscas Románia amerikai egyesült államokbeli nagykövetségén dolgozott. /Kiss Olivér: Három kolozsvári a Nastase-kormányban? Ioan Rus lehet a belügyminiszter. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

2000. december 12.

Dec. 11-én a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) központi vezetőségének ülésén Adrian Nastase kijelölt kormányfő ismertette a kabinet összetételét. A külügyminisztériumot Mircea Geoana, az európai integrációs minisztériumot Hildegard Puwak, a pénzügyminisztériumot Mihai Tanasescu, a honvédelmi minisztériumot Ioan Mircea Pascu, a belügyminisztériumot Ioan Rus, az igazságügyi minisztériumot Rodica Stanoiu, a fejlesztési minisztériumot Leonard Cazan, az ipari minisztériumot Dan Ioan Popescu, a mezőgazdasági minisztériumot pedig Ilie Sarbu vezetné. A környezetvédelmi tárca élére Aurel Constantin, a turizmushoz Dan Matei Agaton, a közlekedéshez Miron Mitrea, a munkaügyhöz Marian Sarbu, a tanügyhöz Ecaterina Andronescu, a művelődéshez Razvan Theodorescu, az egészségügyhöz pedig Daniela Bartos kerül. További miniszterek és kormánytisztségviselők: Dan Nica, kommunikációs miniszter, Octav Cosmanca közigazgatási miniszter, Acsentie Gaspar, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter, Vasile Dancu kormányszóvívő. Vasile Puscasra az európai uniós csatlakozással megbízott tárgyalócsoport vezetését bízták. /Végleges formát öltött a Nastase-kormány. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2000. december 13.

Az új kabinet beiktatására valószínűleg karácsony és új év között kerül sor - nyilatkozta a Szabadságnak Vasile Dancu, a tájékoztatási tárca várományosa. A jövőben ezen minisztérium hatáskörébe tartozik majd a Kisebbségvédelmi Hivatal is. Dancu kifejtette: ″Három minisztériummal lesz több mint előzőleg, de lecsökken a nagy bérezésű tisztségek a száma. Eddig a kormányfőnek alárendelve több államtitkársági rangú ügynökség működött. Ezeket az új kabinet beépíti különböző minisztériumokba, és ez létszámcsökkentést, vagyis költségcsökkentést is jelent. Minden eddigi tervben minimálisan 30 százalékos költségcsökkentéssel számoltunk.″ /Gál Mária: Karácsony utánra várható az új kormány beiktatása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2000. december 16.

Az most létrehozandó tájékoztatásügyi minisztérium három hivatalt fog magába foglalni: a bel- és külügyi kapcsolatokért felelős hivatalt, a határon túli románokkal foglalkozó hivatalt és a kisebbségügyi hivatalt. Vasile Dancu, az RTDP által kijelölt tájékoztatásügyi miniszter kijelentette, mivel nincs ″politikai színezettsége″, nem áll szándékában politikai hovatartozás szerint válogatni meg munkatársait. Ezért nem látja akadályát annak, hogy együtt dolgozzon az előző kabinet szakembereivel. /Dancu: nem számít a politikai hovatartozás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ Nem tartják ″a legszerencsésebb megoldásnak″ a távozó kormány eddigi kisebbségügyi miniszterei azt, hogy az új kormányzati struktúra kialakításakor az RTDP a nemzeti kisebbségi hivatal jelentőségének lefokozását tervezi. Adrian Nastase kijelölt miniszterelnök ugyanis bejelentette: a készülő új kormányában nem lesz a kisebbségek kérdésével foglalkozó miniszter, a nemzeti kisebbségi hivatalt pedig beolvasztják a most létrehozandó tájékoztatási minisztériumba, amelyet a kolozsvári szociológus, Vasile Dancu vezet majd. /Lefokozzák a Kisebbségvédelmi Hivatalt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

2001. január 16.

A romániai magyar kisebbség érdekeit nem csak egy államtitkár-helyettes, vagy miniszter képviseli, hanem az egész Nastase-kormány - jelentette ki Vasile Dancu, a tájékoztatási tárca vezetőjét. Az 1996-2000 közti kormánykoalícióban tárca nélküli miniszter által vezetett Kisebbségi Hivatal felszámolása, illetve e hivatalnak a tájékoztatási minisztérium hatáskörébe helyezése az új vezetés azon igyekvését tükrözi, hogy a különböző kérdésekkel csakis az ezekben illetékes szaktárcák foglalkozzanak - mondotta Dancu. A miniszter nyilatkozatában Eckstein-Kovács Péter szenátornak kívánt válaszolni, aki hét végén Kolozsváron kijelentette: a hivatal főosztállyá való lefokozását, és a tájékoztatási minisztériumba való beolvasztását szerencsétlen ötletnek tartja. A tájékoztatási tárca keretei között működő etnikumközi kapcsolatokért felelős főigazgatóság célja szavatolni a nemzeti közösségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását, orvosolni az esetleges jogsérelmeket. ″A Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozását a volt kormánykoalíció találta ki azért, hogy az RMDSZ követeléseit kielégítse. Mivel az RMDSZ nincs már a kormányon, a magyar nemzeti közösség képviselete a Nastase-kabinet egészére hárul. Az új kabinet programja konkrét elképzeléseket tartalmaz a kisebbségek kultúrájának és oktatásának fejlesztésével kapcsolatban - mondotta Dancu. /Dancu megnyugtatott: kisebbségügyi miniszter híján. Nastase és csapata képviseli a magyar kisebbség érdekeit a kormányban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ A Hivatalos Közlöny jan. 10-i 16-os számában jelent meg Köztájékoztatási Minisztérium megszervezésére és működésére vonatkozó kormányhatározat. Az új minisztérium alárendeltségébe kerül a Rompres Hírügynökség, megyei köztájékoztatási hivatalok létesülnek. Az új minisztérium kidolgozza és alkalmazza a kormány stratégiáját a köztájékoztatásra, a határon túli románokra és az interetnikus kapcsolatokra vonatkozóan. Véleményezi a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat, monitorizálja a vonatkozó hazai és nemzetközi jogi előírások betartását, továbbá a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzését szolgáló programokat dolgoz ki. A megszűnt a kisebbségügyi főosztály - ugyanúgy a megszűnt határon túli románok főosztálya - személyzetét vizsga vagy versenyvizsga alapján átveszi a Köztájékoztatási Minisztérium. A minisztérium keretében egy államtitkár felel az interetnikai kapcsolatokért, alárendeltségébe 4 igazgatóság tartozik: a civil szervezetekkel és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatok igazgatósága, a program-támogatási igazgatóság, a romaügyi országos hivatal és az interetnikus kapcsolatok regionális hivatala. E két utóbbi hivatal élén helyettes-államtitkár áll. Hogy mit is jelent, és hány alkalmazottja is lesz ennek a hivatalnak, az a kormányhatározatból nem derül ki. /Hecser Zoltán: Mit takar a megnevezés? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 16./

2001. március 1.

Erdély - egy európai régió fejlődése, változásai és kilátásai címmel konferenciát rendez Londonban az ottani Közgazdasági és Politikatudományi Egyetem (London School of Economics and Political Sciences, LSE) márc. 3-án. Az LSE-t az etnikumközi konfliktusok kutatásának élenjáró műhelyeként tartják számon a nagyvilágban, de csak most szentel először Erdélynek egésznapos rendezvényt. Az értekezleten meghívott előadóként részt vesz dr. Vasile Dancu információs miniszter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológia karának dékán-helyettese, a Metromedia Transilvania közvélemény-kutató cég igazgatója, dr. Chris Binns ismert brit Románia- és Kelet-Európa-kutató, Schöpflin György, a Londoni Egyetem társadalomtudományi karának professzora, Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnök, Gabriel Andreescu, a Helsinki Watch Emberjogi Bizottság romániai fiókjának elnöke, valamint Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője. Az értekezletre eljön Ion Iliescu elnök szóvivője is. A Szabadság főszerkesztője a magyar sajtó, közelebbről pedig a Szabadság szerepéről szól majd az erdélyi etnikumközi viszonyok és az európai beilleszkedés fényében. Balló Áron márc. 1-jén az erdélyi magyarság helyzetéről tart előadást a Warwick Egyetem meghívottjaként, Coventryban. /Londoni értekezlet Erdélyről. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

2001. március 9.

Londonban a Gazdaság- és Politikatudományi Egyetem (LSE) két doktorandus hallgatója, Füzesi Julianna és Valentin Mandache nemzetközi konferenciát szervezett Erdély: EU-bővítés, regionalizmus és kisebbségi politika Romániában címmel. Az értekezlet anyagából kötet készül. Tom Gallagher, ismert Románia-szakértő, a Bradfordi Egyetem tanára leszögezte, hogy senki sem akarja Erdély elszakadását Romániától, legfeljebb a rossz kormányzás szül mesterséges feszültségeket, amelyeket táplálhatnak a megoldatlan gazdasági kérdések. Nem lehet a nacionalizmus áttörő sikeréről beszélni. A Románia Ceausescu után könyv szerzője nem talált elég bizonyítékot Clinton volt amerikai elnök ama értékelésére, miszerint Románia modellszerűen megoldotta volna a kisebbségi kérdést. Gabriel Andreescu ismert emberjogi aktivista vitatta Molnár Gusztáv erdélyi devolucionista elméletét. Andreescu a konszenzuson alapuló demokrácia mintáját és az egység megőrzését találta a magyar kisebbség számára követendő útnak céljai elérésére. Az értekezletre, ígérete ellenére, nem jött el sem Vasile Dancu információs miniszter, sem Ion Iliescu elnök szóvivőnője. A román és a magyar hivatalosságok jelenléte mégis számottevő volt. A rendezvényre eljött nemcsak a magyar külügyminisztériumot képviselő Szesztay Ádám és Csikos Imre, de a román külügyi tárca főosztályvezetője, Mihai Dobre, a londoni román nagykövetség két alkalmazottja, valamint - a nagy-britanniai román katonai attasé... A megjelent románok szaporán jegyzeteltek, és magnóra vettek mindent. Képviselőjük pedig vitába szállt mindegyik előadóval, kommentárjai már-már külön kiselőadás méretét öltötték. A romániai magyar előadóktól semmit sem kérdeztek. Schöpflin György arra figyelmeztetett, hogy "a románokat", "a magyarokat" csak a nacionalisták veszik egy kalap alá, a valóságban különböző magyar és különböző román tudatformákról beszélhetünk. Ha az erdélyi román öntudat a magyar kultúra hatására nagyban különbözik a regátitól, az erdélyi magyar nemcsak más, mint a magyarországi, de azon belül is jól elkülönül a székely, belső-erdélyi és partiumi magyar identitás. Schöpflin üdvözölte a magyar státustörvényt, amelyet a jelek szerint az EU is elfogad, de feltette a kérdést, hogy mi lesz Schengen után az erdélyi románok húsz százalékával, akik a magyar szürke gazdaságban dolgoznak? A magyar irredentizmusról Füzesi Julianna tartott előadást. Kifejtette, hogy a két világháború közötti időszakkal szemben Magyarország és Románia esetében ma már nemcsak hogy nincs, de nem is lehet irredentizmusról beszélni Erdély kapcsán, hiszen ennek korábbi okai megszűntek. Balló Áron a romániai magyar sajtó etnikumok közötti és az európai integrációban betöltött szerepéről beszélt, Tokay György aradi képviselő jellemezte a korábbi kormányok tevékenysége tükrében a mai erdélyi helyzetet és az EU-integrációs esélyeket. A román politika csak akkor lehet sikeres, ha egyszer már kiszámítható és hiteles lesz. A Nagy-Románia Párt nem nacionalista alapon való sikerével kapcsolatban a volt kisebbségügyi miniszter megjegyezte, hogy sokak gondolkodásmódját még mindig az álmok (EU), rémálmok (irredentizmus) és félelem (Erdély elszakítása) vezérli. Tokay szerint a románok nagyon is sérülékenyek. Takács Csaba Londonból figyelmeztette Bukarestet, hogy azt a szerencsés állapotot, amikor mind a román, mind a magyar kormány, mind pedig az erdélyi magyar kisebbség egyaránt Románia minél hamarabbi EU-betagolódását támogatja, elképzelhetetlen anélkül fenntartani, hogy a romániai magyarok kéréseit ne teljesítsék. /Balló Áron: Erdély-konferencia Londonban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2001. március 21.

Román részről különösen fontosnak tartják az újjászerveződő román és a magyar közszolgálati hírügynökség közötti kapcsolatok fejlesztését - hangsúlyozta Vasile Dancu, tájékoztatási miniszter, aki márc. 20-án Bukarestben fogadta Dorogi Sándort, a Magyar Távirati Iroda elnökét. A miniszter szerint a magyar és a román közösség között ma sem elégséges a kommunikáció, s éppen ezen a területen nagyon sok segítséget nyújthatnak a hírügynökségek a maguk tárgyszerű, kommentároktól mentes híreivel. Az MTI elnöke Bukarestben kötetlen megbeszélést folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével is. Dorogi találkozott az MTI romániai partnereivel, a Rompres és a Mediafax hírügynökségek vezetőivel is és a hírügynökségi együttműködés erősítéséről, lehetséges új területeiről tárgyalt. /Romániában az MTI vezetője. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 21./

2001. április 11.

Vasile Dancu tájékoztatási miniszter nyilatkozott a Duna Televízióban: szeretne változtatni a Székelyföldről - az ország többi részében - kialakult negatív képen, de a kampányban beígért országos sugárzású magyar TV-adót nem lehet indítani elegendő pénz hiányában. A miniszter szerint két hét múlva parlamenti bizottság megy székelyföldi munkalátogatásra. /RMDSZ Sajtófigyelő, ápr. 11. - 70. sz./

2001. április 12.

Sűrűn látogatják a miniszterek mostanában Székelyföldet. Néhány napja Hargita és Kovászna megyében járt Silvia Ciornei, a kis- és középvállalkozókért felelős miniszter, egy hete járt Sepsiszentgyörgyön Nicolae Berechet belügyminisztériumi államtitkár, az elmúlt hét végén pedig Vasile Dancu tájékoztatási miniszter volt Sepsiszentgyörgy vendége. Tegnap váratlan villámlátogatásra érkezett Ioan Rus belügyminiszter is, aki előbb a prefektúrán tájékozódott, aztán találkozott a megyei tanács elnökével, Demeter Jánossal, majd a megyei rendőrparancsnokságon folytatott kétórás megbeszélést a minisztériumnak alárendelt intézmények vezetőivel. /Sűrűn látogatják a Székelyföldet. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 12./

2001. május 19.

Máj. 18-19-én Marosvásárhelyen szemináriumot tart a Project on Ethnic Relations amerikai nemkormányzati szervezet és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Témája: a helyhatósági törvény alkalmazása a kisebbségi anyanyelvhasználat területén. Eredetileg Octav Cosmanca miniszter is jelezte részvételét, végül azonban munkatársa képviseli. Várták Vasile Dancu köztájékoztatásügyi minisztert is, aki azonban lemondta részvételét. 18-án előadást tartott többek között Frunda György szenátor, Markó Attila helyettes államtitkár és Virág György, a Maros megyei tanács elnöke. /(Máthé Éva): Kisebbségi nyelvhasználat a közigazgatásban - PER-rendezvény Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./

2001. június 20.

Jún. 19-én Kolozsvárra érkezett Adrian Nastase miniszterelnök, a repülőtér belföldi és külföldi termináljának ünnepélyes átadására. A kormányfőt elkísérte Ioan Rus belügy-, Ioan Mircea Pascu honvédelmi, Vasile Dancu tájékoztatási miniszter is. A repülőtér új épületszárnyainak felavatását követően Nastase a Műegyetemre látogatott. Gheorghe Lazea, a Műegyetem rektora arról számolt be, hogy a felsőoktatási intézmény keretén belül 10 ezer diák tanul, a különböző PHARE-projektek révén pedig mintegy 4 millió dollár támogatást nyertek. - Inkább szolidaritásról és együttműködésről tennénk tanúbizonyságot ahelyett, hogy lövészárkokat ásnánk és egymás ellen harcolnánk - utalt Gheorghe Funar polgármester nyilatkozataira a kormányfő. Nastase sajtóértekezletén ismertette Kolozsvár gyenge gazdasági mutatóira vonatkozó adatokat. - Gheorghe Funar polgármesternek le kell vonnia a következtetéseket. Egy gerillaövezetben senki nem fektet be. Amennyiben a polgármester ezt nem érti meg, akkor a megye és Kolozsvár lakói is szenvedni fognak. A kormányfő meggyőződése, hogy a polgármester végül is alkalmazni fogja a törvényt. Az ország mintegy háromezer polgármesteréből ő az egyetlen elöljáró, aki nem értette meg a jogszabály előírásait. Nastase a sátustörvényről kifejtette: a kormány nem akadályozhatja meg, nem befolyásolhatja a magyar törvények elfogadását és alkalmazását Magyarországon. A státustörvény nem vonatkozik Ausztriára, amely az Európai Unió állama, holott ott is élnek magyarok. Ez azt igazolja, hogy a jogszabály nem egyeztethető össze az európai szellemmel. Ahogy a törvény nem vonatkozik az ausztriai magyarokra, mi is azt mondhatjuk, hogy a romániai magyarokra nem alkalmazandó. Egyetlen Budapesten elfogadott törvény sem alkalmazható Románia területén. Ez az alapszerződésre természetesen nem vonatkozik - mondta. "A törvény jellege diszkriminatív és ellentmond az idevágó nemzetközi dokumentumoknak. A román fél maximális hajlandóságot mutatott arra, hogy megfelelő szöveg szülessen meg. Elejétől kifejtette: nem kíván egyezkedni a törvény előírásait illetően, hisz ez magyar belső jogszabály, de azt szeretné, ha észrevételeit figyelembe veszik annak érdekében, hogy a kétoldalú egyeztetések ne csupán formálisak legyenek." /Kiss Olivér: Román kormánynyilatkozat a státustörvény ellen. Kolozsvárra látogatott a miniszterelnök. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

2001. július 12.

A bálványosi szabadegyetem az átmeneti időszak legstabilabb intézménye és az alapgondolat, amelyre a tábor indulásakor épült, ma is érvényes - jelentette ki Toró T. Tibor, a Reform Alapítvány csíkszeredai sajtótájékoztatóján, amelyen a tizenkettedik Bálványosi Nyári Szabadegyetem /júl. 22-29., Tusnádfürdő/ programját ismertették. A meghívottak között található Orbán Viktor, Németh Zsolt, dr. Deutsch Tamás - a magyar kormány részéről, Duray Miklós, Kasza József, Kovács Miklós, Markó Béla - a határon kivüli magyar politikai szervezetek vezetői, Tőkés László, Kató Béla, Böjte Csaba, Lucian Muresan - egyházi méltóságok, Adrian Nastase, Smaranda Enache, Vasile Dancu, Andrei Marga, Serban Mihailescu, Viorel Coifan, Pavel Abraham - a román politikai élet személyiségei. Az idei megbeszélések a "kényszerek és lehetőségek" téma köré épülnek. Az előadások témái között említhető: "Schengenen innen és túl", "Erdélyi magyar magánegyetem, Sapietia Alapítvány - látható eredmények és láthatatlan akadályok", "Közigazgatási decentralizáció és re-centralizáció az EU-ban", " Az egyház társadalmi szerepvállalása és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása", "Regionális biztonságpolitika és együttműködés", Dél-kelet-európai nemzeti vágyak és célok az euroatlanti integráció tükrében. Ez utóbbi téma meghívott előadói Orbán Viktor magyar miniszterelnök valamint Adrian Nastase román miniszterelnök. /(Daczó Dénes): XII Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

2001. július 23.

Júl. 23-án kezdődik a tusnádfürdői Univers Kempingben a XII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Bencze Tibor főszervező szerint már a rendezvény nyitónapján ki lehet tenni a megtelt feliratot. Legkevesebb 1000 regisztrált résztvevő lesz ott a szabadegyetem megnyitóján. Az első napi előadások témája: Schengenen innen és túl, jelen lesz Berta Krisztina, magyar belügyminisztériumi államtitkár, Vasile Dancu román köztájékoztatási miniszter, Pavel Abraham, román belügyminisztériumi államtitkár, Túri-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter. Délután 50-es évek a Székelyföldön, Ifjúság-munkaerőpiac-elvándorlás, Csángókérdés, Bankrendszer román-magyar viszonylatban valamint a Média kihatása a román-magyar kapcsolatokra tematikákban tartanak előadásokat. /Orbán Ferenc: Mától a tusnádfürdői Univers Kempingben. XII. Bálványosi Szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./

2001. július 28.

A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos európai normarendszer elfogadása csak a minimális programot jelenti - hangsúlyozta Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára júl. 27-én Tusnádfürdőn a nyári szabadegyetemen tartott előadásában. A térségben is követendő példaként említette, hogy a francia-német megbékélés mintájára a szomszédos nemzetek egymásról kialakult képének megváltoztatását a történelem-tankönyvek közös felülvizsgálatával lehetne kezdeni. Simicskó István, a polgári titkos-szolgálati ellenőrző minisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a nemzetben és az egész nemzet biztonságában gondolkozik. Mint mondta, a határon túli közösségek helyzete az országok közötti feszültség forrása lehet, ha a közösségek jogait korlátozzák, ugyanakkor a jószomszédi viszonyt erősítheti helyzetük rendezettsége. Magyarország ez utóbbira törekszik. Victor Babiuc volt védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a térségbeli országok az együttműködésre vannak ítélve, nincs más lehetőségük. Smaranda Enache, a Pro Európai Liga vezetője úgy vélte, hogy ma már a térségbeli együttműködés számos formája alakult ki, de a folyamat csak akkor válik visszafordíthatatlanná, ha ezeket a formákat sikerül valós tartalommal megtölteni. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke kifejtette: döntő, hogy egy adott ország miként viszonyul a területén élő kisebbségekhez, rizikófaktornak tekinti-e azt, avagy stabilitási tényezőnek. Elmondta: jogilag nem biztosított Romániában a kisebbségi nemzeti identitásfejlesztés, és eddig egyetlen román kormánynak sem volt komoly ajánlata a magyar kisebbség irányában a közösség specifikus gondjainak megoldására. A honatya konklúziója szerint a hazai magyarság még mindig veszélyforrás az állam szemében. /Bálványosi nyári szabadegyetem. Vitafórum a regionális biztonság és együttműködésről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./ A státustörvény a térség stabilizációját fenyegető folyamatokat - feketemunka, illegális kereskedelem - akarja feltartóztatni - hangsúlyozta Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, aki a státustörvényről szóló vita moderátoraként vett részt a XII. bálványosi nyári szabadegyetemen. Elsőnek Vasile Dancu tájékoztatási miniszter szólalt fel, aki leszögezte: ő annak a Nãstase-kormánynak az álláspontját képviseli, amely a törvény visszavonását szorgalmazza. A státustörvény kiváltotta bonyodalmak nem nyári szabadegyetemeken oldódnak meg. Ez a vita nem több "csoportterápiánál". A vitában felszólalt Németh Zsolt magyar politikai államtitkár, Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, és Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke. Markó Béla szövetségi elnök szabadságára hivatkozva nem vett részt a vitán, ahova szintén hivatalos volt. /Sz. K.: Vasile Dancu: a státustörvény körüli bonyodalmak nem efféle csoportterápián oldódnak meg. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

2001. július 30.

A román közvéleménynek szüksége volt arra, hogy valamilyen apropó kapcsán megfogalmazza a magyarokkal szembeni komplexusait, de amikor a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény életbe lép, ki fog derülni ezeknek a komplexusoknak az alaptalansága - jelentette ki Németh Zsolt júl. 27-én a bálványosi szabadegyetemen a státustörvényről szóló vitában. A magyar külügyi államtitkár az előtte szóló Vasile Dancu felvetéseire válaszolt, a tájékoztatási miniszter egyszemélyben képviselte a román kormány státustörvénnyel kapcsolatos álláspontját a rendezvényen. Dancu aggodalmának adott hangot, miszerint a törvény oda vezet, hogy a romániai magyarok a magyarországi belpolitikához fognak kapcsolódni, kettős szocializációnak lesznek kitéve, mi több kettős identitás alakul ki náluk. Németh Zsolt cáfolta, hogy a román és a magyar álláspont távolodna egymástól. Németh Zsolt korrektnek nevezte azt a román álláspontot, miszerint a romániai magyarság jogainak biztosításáért a román állam a felelős.

2001. augusztus 15.

A Kovászna és Hargita megyei románok civil szervezeteinek képviselői a marosfői nyári egyetemen kijelentették: elégedetlenek azzal, ahogy az elmúlt tíz évben Bukarest a kisebbség-többség kérdéseit kezelte. Szerintük az utóbbi évtized román kormányai figyelmen kívül hagyták a két megye román lakosainak helyzetét". Ezért sürgetik "új támogatási módozatok felkutatását identitásuk és hagyományaik megőrzésére és ápolására". A kovásznai és a hargitai románok vezetői elhatározták, hogy létrehozzák a két megye román közösségi szervezeteinek civil fórumát. Elképzelésük szerint ez az intézmény "reprezentatív jellegű lesz és a románok érdekeit fogja képviselni az ország politikai vezetésével folyó politikai párbeszédben". A rendezvényt a tájékoztatási minisztérium támogatásával megszervező Hargita-Kovásznai Európai Tanulmányi Központ tanácskozásán megjelent Vasile Dancu tájékoztatási miniszter, Vasile Puscas, Románia EU-csatlakozásának főtárgyalója, Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, Adrian Severin, az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezete (EBESZ) parlamenti közgyűlésének elnöke és más román politikusok is. /Marosfői nyári egyetem. Panaszkodnak a székelyföldi románok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2001. augusztus 16.

Aug. 15-én Füzesmikolán búcsún való részvétellel kezdődött meg az Adrian Nastase miniszterelnök által vezetett magasrangú kormánytisztségviselő küldöttség - többek között Ioan Rus belügyminiszter, Mihai Tanasescu pénzügyminiszter, Vasile Puscas integrációs miniszter, Vasile Dancu tájékoztatási miniszter - Kolozs megyei nemzeti öntudaterősítő körútja. Füzesmikolán Bartolemeu Anania érsek cerebrálta a liturgiát. A búcsún mintegy kétszázezren vettek részt. A népes kormányküldöttség délután Aranyosgyéresre utazott, ahol részt vettek Mihály vajda mellszobrának leleplezésén. Az ünnepség után a delegáció Mihály vitéz sírjához látogatott el. Adrian Nastase egy marék földet vett a sírhantról, és egy olyan urnába öntötte, amelybe minden olyan helyről föld fog kerülni, amely a vajda nevéhez fűződik valamiképpen; az urnát végül a dealui kolostorban fogják őrizni. Adrian Nastase beszédében figyelmeztetett: 22 millió román szenvedi meg az illegális határátlépők vétkét, és lényegében ezen felelőtlen személyek miatt nyögi Románia a vízumkényszer súlyát. A miniszterelnök többször is utalt rá: Mihály vajda a román nemzet és az egyesülés szent szimbóluma; a románoknak jobban kellene vigyázniuk egymásra, és gyanakvással kellene figyelniük minden olyan tényezőt, ami ez egység megbontására irányul. /Sz. Cs.: Népes kormányküldöttség Kolozs megyében. Adrian Nastase nemzeti öntudaterősítő körútja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./ Aug. 15-én Adrian Nastase miniszterelnök megjelent Aranyosgyéresen, Mihai Viteazul mellszobrának felavatásán. "Ez az a hely, ahol láthatjuk, mit jelent a román történelem. Ha nem tudjuk, kik vagyunk, és mit akarunk, a továbbiakban is jönnek majd mások, akik nem tudom, milyen millennium ünnepléséért húznak fel lobogókat, és avatnak revizionista történelmi emlékműveket" - fogalmazott a miniszterelnök az integráció szükségességének ecsetelése közben. Romániának a nyugat-európai államokkal fenntartott kapcsolatait fejtegetve Nastase elmondta: mindazon országok közül, amelyek jó tanácsokat osztogatnak, nem mindegyik akarja feltétlenül Románia érdekeit is. A miniszterelnök ugyanakkor kemény fellépést ígért azon román állampolgárok ellen, akik külföldön Románia kedvező arculatát rontják. Adrian Nastase ezután Kolozsváron találkozott a PSD területi állandó bizottsága és az egy hónapja létrehozott, egyetemi professzorokból álló Akadémiai Konzultatív Bizottság tagjaival. A miniszterelnök aug. 16-án az Avram Iancu Tűzoltócsoportnál folytatja Kolozs megyei látogatását, majd a 4. Erdélyi Hadtest fennállásának 85. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vesz részt. /Lázár Lehel: Nastase: milyen millennium? Revizionista emlékműveket emlegetett a kormányfő. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./

2001. augusztus 21.

Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Marosfői Nyári Egyetemet aug. 12-20-a között a Kovászna-Hargitai Európai Tanulmányok Központja, a Határon Túli Románok Nemzeti Alapítványa, a Kovászna-Hargitai ASTRA szerveződés és a Közép- és Kelet-Európai Nemzeti Kisebbségek Hivatal szervezésében, a román Köztájékoztatási Minisztérium támogatásával. Jelen volt karhatalom, amely kisebbfajta állami erődemonstrációnak is beillett. A rendezvény idei kerettémája: A románok és az euroatlanti integráció. A csángókról szóló előadást Kisebbség és hitvallás a moldvai katolikusoknál címmel rendezték, az érintettek hiányában. Főszereplői Anton Despinescu jászvásári teológusprofesszor és Gheorghe Bejan, a bákói Dumitru Martinas Római Katolikus Szövetség elnöke voltak. Despinescu szerint a moldvai katolikusság sértésként fogja fel, ha őket csángóknak nevezik. - A probléma eljutott az Európa Tanácshoz is, bizonyos Tytti Isohookana-Asunmaa finn raportőrnek köszönhetően, aki természetesen rokoni kapcsolatban állhat a magyar néppel. Ez az asszony összeállított egy jelentést. Ioan Robu érsek kötelességének érezte, hogy erre a jelentésre válaszoljon és azt elküldje az Európa Tanácsnak. A főpap levele szerint "a jelentés egy megalapozatlan vészkiáltás (...), a szerző úgy mutatja be a moldvai csángók csoportját, mint egy elhanyagolt, mindenki által elhagyatott közösséget. (...) Az igazság az, hogy az úgynevezett csángók Moldvában egy olyan püspöki egyházmegyét alkotnak, mely teljességgel a kánoni jog alapján van megszervezve." "A jelentés kétértelmű és elárulja a magyar propaganda befolyását. (...) Jeleznem kell önöknek, hogy azok, akik ma csángó nyelven beszélnek, számbelileg nagyon kevesen vannak, és tulajdonképpen egy íratlan nyelvről van szó, amelyet szájról szájra terjesztenek a generációk (...), így ezért nagyon furcsa a magyarság állhatatos, őket illető követelése. (...) Egyetértünk a szerzővel, amikor így fejezi ki magát: "csángó nyelv", amelyet mi is meg szeretnénk őrizni, mint kétségbevonhatatlan értéket, de nem akarjuk tönkretenni a magyar nyelv bevezetésével. A jászvásári katolikus püspök létrehozott egy kutatási főosztályt, amely annak lehetőségét elemzi, hogy megállapítsanak egy írásmódot a csángó nyelvre. Ez a bizottság népszavazást fog szervezni a katolikus helységekben, hogy kijelöljék azokat az egyéneket, akik csángó nyelvű tanítást és misét igényelnek. (...) Egy korlátozott számú, magyar soviniszta körök által lefizetett csángócsoport tesz csak kétségbeesett kísérleteket, hogy a magyar nyelvet a csángó helyett bevezessék. Reméljük, hogy a jelentés szerzője nem áll az ő oldalukon. (...)" - Bejan, a bákói ellen-csángószövetség elnöke felolvasta a "román római katolikusok" álláspontját: felháborító, hogy valaki megpróbáljon kínos és cinikus módon beavatkozni egy román vallásos közösség történelmébe csak azért, mert valahol, egy szomszédos ország fővárosában van néhány politikus, akiknek gondolkodásában régmúlt idők tündöklése és nagyravágyása tükröződik. Felszólalt a rendezvényen Vasile Dancu tájékoztatási miniszter is. Tusványoson - elmondása szerint - 300 magyar fütyülte ki ama axiomatikus megállapítását, hogy a csángók románok. Úgy vélekedett a finn raportőr jelentéséről, hogy az Európa Tanácshoz számtalan ilyen összeállítás érkezik, és nem kell több tízezer dollárnál (!), hogy valakit egy ilyen jelentés megírására ösztönözzenek, még akkor is, ha az nem mindig alapszik valós tényeken... - Az Erdélyi Napló kérdéseire válaszolva Dancu elmondta, hogy nem tartja a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ellenrendezvényének a marosfőit. /Kristály Lehel: Magyarellenes hangulatkeltés Marosfőn. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 21./


lapozás: 1-30 | 31-53




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék