udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1480 találat lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1471-1480

Névmutató:

2010. december 17.

„Veszélyes és ostoba játékot játszik a Fidesz" – interjú Markó Bélával
Fideszes hátszéllel szeretnék megosztani a romániai magyarság politikai képviseletét, de ezzel csak azt érhetik el, hogy végül megszűnik a parlamenti képviseletünk – mondta a Hírszerzőnek adott interjújában Markó Béla. Az RMDSZ elnöke tizennyolc év után távozik a szövetség éléről.
- Miért most távozik? Korábban is lett volna rá alkalma, ígérte is, mégis maradt.
- Az elmúlt 18 évben valóban többször fontolgattam a lépést, de nyilvánosan soha nem mondtam, hogy vissza fogok vonulni. Annyit igen, hogy nem tervezem hosszúra a politikai pályámat, mert szerintem író embernek, alkotó értelmiséginek nem kell hosszasan a politikában ragadnia. Aztán egy idő után rájöttem, jobb, ha ilyeneket nem mondok.
- De miért most?
- Tizennyolc éve vagyok az RMDSZ elnöke, 1989 decembere óta politizálok, bőven elég volt. Felnőttek új politikus nemzedékek, akik eleve ezt a pályát választották, nekik is módot kell már adni a szemléletük érvényesítésére
Mi az RMDSZ legnagyobb sikere és kudarca az elmúlt időszakban?
- A legnagyobb siker szerintem maga az RMDSZ léte: hogy sikerült egy folyamatos, egységes parlamenti képviseletet biztosítani a romániai magyarság számára. Ez az egység csorbult, csökkent az utóbbi időben, de folyamatosan ugyanolyan súllyal bírt. Kérdés persze, hogy ezzel mit értünk el: ezt mindenkinek módjában áll megítélni, ez klasszikusan a félig tele, félig üres pohár esete: hosszan beszélhetünk arról, ami benne van a pohárban, és arról is, ami még hiányzik.
Azt gondolom, politikailag azért az erdélyi magyar vezetők eredménye, hogy a román politikai életben mára nem lehet eltekinteni az RMDSZ-től, legyen az egy fontos parlamenti döntés, vagy egy kormánykoalíció – ezt nem én, hanem román politikusok mondják. Változni is sok minden változott, ma már a magyar nyelv nyilvánosan használható, teljes körű az iskolahálózat, széles körű egyetemi oktatás van, és az új oktatási törvényben az eddigi tiltásokat is eltöröljük.
- A román kormány hosszú ideig mostohagyerekként kezelte a magyarlakta területeket a fejlesztések szempontjából, ez mennyire változott?
- Az RMDSZ kormányzati részvételének fontos eredménye, hogy ez mára megváltozott. Kiegyenlítettük a korábbi hátrányos helyzetet, bár nem dolgoztuk le teljesen a lemaradást. Romániában kézi vezérléssel történik a költségvetés elosztása, ezért is nagyon fontos, hogy ott legyünk a kormányban, mert sajnos még ma is Bukarestben mondják meg, hogy egy erdélyi megyében milyen útfejlesztésre kerüljön sor. Mára leküzdöttük a hátrányt.
- Na és mi volt a kudarc?
- Maradjunk az infrastruktúránál: Erdélyben korábban nem volt autópálya. Elértük 2004-ben, hogy elkészült az észak-erdélyi autópálya terve, megkötötték a szerződést is. 2010-re el is kellett volna készülnie 200-300 kilométer autópályának a határtól, ehhez képest van ötven. Ez fölfogható kudarcnak is. Az autonómia ügyében is keveset haladtunk előre.
- Az RMDSZ nem is beszélt sokáig az autonómiáról, majd amikor más, rivális politikai erők elkezdték követelni, önök is programjuk részévé tették. De minta mindig is fél szívvel támogatták volna. - A riválisainknak ez mindig is komoly vádja volt az RMDSZ-szel szemben, hogy mi nem vívtuk ki az autonómiát. De ez kezdettől fogva nem volt igaz. Az autonómia a programunkban is benne volt. De valóban volt egy alapvető különbség: az RMDSZ cselekvési helyzetben volt: a parlamentben politizáltunk, el kellett érni eredményeket, majd 1996-ban kormányzásra is vállalkoztunk. Minden pillanatban szembesültünk azzal, hogy mit lehet kinyilatkoztatni, és mit megvalósítani. Ebben a helyzetben nem azt tartottuk fontosnak, hogy naponta kiabáljuk ennek fontosságáról, sőt valóban úgy éreztük, hogy néha más, fontos célok érdekében megéri kicsit nem beszélni róla. De engem egy 1995-ben Londonban tartott előadásomért az autonómiáról a román szenátus határozatban ítélt el, tehát nem igaz, hogy soha nem beszéltünk róla.
- Egyszer Szász Jenő Magyar Polgári Pártja formájában már kapott kihívót fideszes hátszéllel az RMDSZ, most itt egy másik, Tőkés László új mozgalma formájában, szintén a Fidesz-kormány által megtámogatva. Ez most mennyire jelent komoly kihívást? Nem fenyeget az a helyzet, hogy megoszlanak a szavazatok és elvész a parlamenti képviselet?
- Ahogy maga is mondta: ebben a kezdeményezésben éppen a budapesti hátszél az aggasztó. Ez elég erős, sőt tudomásom szerint döntő tényező: Tőkés Lászlóék nem fogtak volna pártalakításba, ha nem kaptak volna támogatást egy úgynevezett Demokrácia Központ-hálózatot hozzanak létre. Én ezt egy rendkívül felelőtlen döntésnek tartom, főleg annak fényében, hogy 2007-ben – igaz, sok vitával – mi egyezségre léptünk Tőkés Lászlóval. Lehet erről azt mondani, hogy ez csak egy deklaratív tett volt…
- Ők ezt mondják, hogy nem teljesült belőle szinte semmi.
- Közös listát indítottunk az EP-választásokon, bejutott három képviselőnk, köztük Tőkés László. Elismerem, ez közös érdek volt, de nem lehet azt mondani, hogy nem hajlottunk a kompromisszumra. Ezen az úton lehetett volna továbbmenni, az összefogás lenne a szándék. De itt nem erről van szó, hanem hogy ki veri jobban fejbe a másikat. A cél az RMDSZ eljelentéktelenítése, szétszedése egy új párttal. De az RMDSZ tud nyitni, és ki tudunk terjeszteni egy közös ernyőt mindazok felé, akik politizálni akarnak.
- A mindenkori magyar kormányok mennyire játszottak a határon túli magyar politika megosztására? Minden kormánynak megvoltak a maga által kedvelt szervezetei, még ha ezek nem is egyeztek a választók preferenciáival. Önről például köztudott, hogy a baloldali kormányokkal ápolt jó viszonyt. - Rám nagyon sok magyarországi politikus azért „haragszik", mert mindenkit zavart, hogy az RMDSZ önálló politikát folytat. Én senkinek nem engedtem, hogy diktáljon, se Budapestről, se Bukarestből, miközben szinte mindenki megpróbálta. Bukarestben hamarabb rájöttek, hogy ez nem megy, Magyarországról folyamatos volt a sértődöttség, hogy nem tudtak ránk telefonálni, hogy „fiúk adjatok már ki egy nyilatkozatot", vagy csináljátok ezt, vagy azt. Számtalan példát hozhatnék fel ezekre a próbálkozásokra – akiben volt bölcsesség, előbb-utóbb rájött, hogy ez nem megy. Valóban, nekem a szememre hányják, hogy a baloldali-liberális kormányokkal jó volt a viszonyom, de mit kellett volna tenni, ha nyolc évig ilyen kormánya volt Magyarországnak? Ellenzékbe kellett volna vinnem az erdélyi magyarságot? Szükségünk volt az anyaország támogatására, ezt kellett szem előtt tartanom. Számunkra a magyar kormány nem egyik, vagy másik párt kormánya, hanem Magyarországé. Lehet prédikálni a határon túli magyarok pluralizmusáról, de azt szeretném, hogy aki ezt prédikálja, otthon is eszerint cselekedjen. Számunkra két fontos tényező van: az 5 százalékos parlamenti küszöb, és a 6,9 százalékos romániai magyarság – ezen belül kell értelmezni a pluralizmust Erdélyben.
- De szükség van még etnikai alapon szerveződő pártokra? A Híd, szlovák-magyar vegyes formáció sokkal sikeresebb volt, mint az etnikai alapú Magyar Koalíció Pártja. A szlovákiai magyar választók jelentős része láthatóan pragmatikusan gondolkozik: arra szavaz, akitől fejlesztést, hatékony képviseletet remél.
- Én mindig azt mondtam, hogy egy entitásként működni akaró közösségnek szüksége van egységes képviseletre – hogy milyen formában, arról persze lehet beszélni. Mert vannak sajátos érdekek. Azt is illúziónak tartom, hogy amikor az etnikumok közti viszony már megoldódóban van, nem olyan fontos ez a képviselet. Ez egy naiv szemléletből táplálkozik, abból, hogy a történelem előre megy: a történelem visszafelé is mehet. Ha a román parlamentben most nincs ott az RMDSZ, és úgy csinálnak egy új oktatási törvényt, a nacionalizmus (főleg a gazdasági válság miatt) pillanatok alatt fölgerjed, és amit már elértünk, egy pillanat alatt visszavehető. Ezért van szükség az érdekképviseleti egységre. Szlovákiában valószínűleg arról van szó, hogy a magyar párt több éven át nem tudott eredményt elérni ellenzékben, miközben nőtt a feszültség szlovákok és magyarok között, és a magyarok a párbeszédre szavaztak inkább a feszültség helyett. Vagyis van két lehetőség, de Budapesten sajnos most éppen a harmadikon, a legostobábbon gondolkoznak.
- Hogy érti?
- Etnikai képviseletet akarnak, de azt viszont megosztva. Ezáltal magunkat verjük szét. Kárpátalján is ez történt, sikerült tökéletesen kettészakítani a magyarságot.
- De legalábbis időnként az erdélyi magyarok is túllépnek az etnikai korlátokon: amikor Traian Basescu elnök megbuktatásáról vagy újraválasztásáról volt szó, az RMDSZ jelöltje, és felhívásai ellenére is nagy részük a román elnökre szavazott. Talán azért, mert Basescu sok fejlesztést ígért.
- Gazdasági racionalitás volt emögött, meg egy olyan politikusi attitűd, ami Basescu személyében tetszett a magyaroknak. Ez nagy tanulság volt. De alig telt el egy év, és ugyanezen emberek egy része azért szid minket, hogy miért léptünk koalícióra Basescuval.
- A határon túli magyaroknak juttatott pénzeket mennyire pártalapon osztják? Most eléggé nagy a felháborodás azok között, akik nem kaptak. Mennyire próbálják a magyar kormányok kézből etetni a határon túli szervezeteket?
- Legyünk őszinték: teljes elfogulatlanságot sosem lehetett érvényesíteni. De ezek a támogatások működtek időnként jobban, időnként rosszabbul, valamikor kikérték a véleményünket, és figyelembe is vették, most egyelőre úgy tűnik, a rosszabb változat érvényesül. A Szülőföld Alap pályázatainál a kuratóriumokban részt vevő kollégáinkkal egyszerűen közölték, hogy ez van, ezek a szervezetek kapnak és kész, nem vették figyelembe a döntéseinket. A Látó című irodalmi lap sem kapott egy fillért sem – vagy azt hitték, hogy még én vagyok a főszerkesztő (holott 2005 óta már nem), vagy azt gondolták, a lap ideológiai, irodalmi hol-állásánál fogva nem támogatandó, holott kiváló gárda dolgozik ott, a főszerkesztő Kossuth-díjas költő. Szeretném azt hinni, hogy ezek balesetek, de úgy tűnik, nem csak a politikát, a kultúrát is át akarják rendezni, ami azon túl, hogy ostobaság, nem is szokott sikerülni, csak ellenállást vált ki.
- Nem érzi úgy, hogy a magyar kormányok hajlamosak egyfajta paternalista szemlélettel viszonyulni a határon túliakhoz, akik még biztos népviseletben járnak, hátrányos helyzetűek, nem tudnak önállóan dönteni? - Mindig az volt az érzésem, hogy a magyar politika a ló egyik oldaláról a másikra esik, biztos valamilyen történelmi frusztráltság az oka. Hol azzal kell szembesülnünk, hogy „ti most már önállóak vagytok, nem támogatunk titeket", hol azzal, hogy „támogatunk, de úgy, ahogy mi akarjuk, mi jobban tudjuk, és különben is nálunk van a pénz" – ami persze igaz. De biztosan van valami nagyságrendi probléma a magyar kormányok szemléletében.
- Ezt hogy érti?
- Vegyünk például engem: egy 22 milliós lakosú, 230 ezer négyzetkilométer alapterületű ország egyetlen miniszterelnök-helyettese vagyok, valós és erős hatáskörökkel. Elég nagy befolyással tudok lenni a román kormány döntéseire. A román művelődési tárcát magyar politikus vezeti. Magyarországon ezek még mindig nem tudatosultak. Felnőttek a határon túli közösségek, és szó sincs róla, hogy valami paternalizmust rájuk lehetne erőltetni. De sajnos való igaz, hogy egyesek még vállalják ezt a gyerekszerepet: rohangálnak Budapestre, és hozzák a híreket, hogy engem X támogat, őt Y, pontosan lehet tudni, hogy ki támogatja Szász Jenőt, ki Tőkés Lászlót.
- És most? Vissza az irodalmi életbe? A Látó szerkesztőségébe?
- A Látót már mások szerkesztik, bár barátaim, nem megyek vissza. Egyelőre a politikából sem lépek ki teljesen, a közéletből még kevésbé. Megtartom a kormánytisztségemet, amíg az RMDSZ úgy akarja, és a kormány bírja szusszal – ez nem biztos, hogy hosszú idő lesz. De a parlamentben is szenátori mandátumom van 2012-ig. Könyvkiadás, lapkiadás, és hasonlók – ezekkel akarok majd foglalkozni. Kósa András, hirszerzo.hu, Erdély.ma

2010. december 20.

Reform vagy zsarolás?
A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t.
Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
„A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében.
Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni.
A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb.
Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől.
Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja).
De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne...
Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 21.

A helyesen feltett kérdés
Az autonómiára vonatkozóan a leginkább feltett kérdés, hogy mikor? Illetve a mikor utáni időszakra vonatkozó optimista jóslatok. A helyes kérdés azonban nem a mikort firtatja, hanem a hogyant – nyilatkozta a hétvégén Kelemen Hunor. Ebben teljesen egyet lehet érteni az RMDSZ – minden jel szerint – jövendőbeli elnökével.
Ugyanis a követelés kinyilatkoztatásának rengeteg példáját láttuk már, kezdve az RMDSZ programjába való beiktatástól az autonómia-nagygyűléseken keresztül egészen a népszavazásokig – a populista diskurzusokról nem is beszélve. A hogyanról azonban elég kevés szó esett. Azok is, akik azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy nem tartja eléggé felszínen a kérdést, immáron befutottak egy eléggé tanulságos pályát: kezdődött egy lehetséges autonómia-statútum kidolgozásával, aztán folytatódott törvénytervezetek benyújtásával a bukaresti parlamenthez. Rendeztek referendumot, nagygyűléseket, aláírásokat gyűjtöttek, civil fórumokat szerveztek, civilszervezeteket építettek fel, pártot alakítottak (az is lehet, hogy a másodikat is megalakítják a közeljövőben). Nem sikerült azonban kilépniük saját árnyékukból: a követelést a román sajtó kapta fel közben, inkább mint egzotikus szenzációt, a román politikusok pedig, ha nem unták már a kérdést, akkor nacionalista-populista vonalon igyekeztek pontot szerezni egy-egy vonatkozó nyilatkozattal.
A lényeg marad, a kérdésben áttörést senki sem ért el: sem az RMDSZ, sem a többi, kizárólag az autonómia kivívásáért létrejött szervezet nem tudott semmit mozdítani ebben a kérdésben. Annyit értünk el, hogy ha felmerül a kérdés, akkor a román közvélemény nem kezd rögtön székelyföldi búzamezőkben rejtőzködő tankhadosztályokról cikkezni. Ez is fontos előrelépés, de nem elegendő, teljes szemléletváltásra lenne szükség. Arra a szemléletváltásra, aminek a lényegére részben Kelemen Hunor is rátapintott: nem a mikor kérdése a fontos és nem is az igény kinyilatkoztatása. Mindkettőről esett rengeteg szó, az első kérdésre egyáltalán nem tudjuk a választ, a másodikról kiderült, hogy a valamilyen szintű belső mozgósításon kívül nem tud egyebet elérni. Arra jó – és erre szükség is van –, hogy az érdeklődést fenntartsa, de a kivíváshoz ez csak az egyik minimálfeltétel. A nélkülözhetetlen és elégséges feltételek tömkelegére van szükség ahhoz, hogy elérjünk valamiféle áttörést. A decentralizáció és a helyi kezdeményezések erősítése (két téma, amiben a székelyföldi RMDSZ kétségkívül sok eredménnyel dicsekedhet) jó irány egyrészt a közösség erősítésére, másrészt az autonómia-követelések előli többségi elzárkózás hangulatának oldására. Komoly lépés lehet ebben az irányban a megfelelően végrehajtott regionalizáció, illetve a kulturális autonómia fogalmának meghonosítása is.
Mit hiányolnak azonban az emberek mégis az autonómia-küzdelemből, miért lehet még mindig azzal kecsegtetni a választókat, hogy egy új alakulat pluszt adhat, annak ellenére, hogy az azt alkotó személyek eddig is előhúzhatták volna az adut, és megoldják a kérdést?
Azt hiszem, az emberek nem abban hisznek, hogy valaki eredményesebb lesz, nem azt várják, hogy csodák szülessenek: azt hiányolják, hogy valaki nem adott egy koherenciát az autonómia-harcnak. Nem született egy, kicsit sarkítva, erdélyi magyar konspiráció az autonómia kivívásáért. Nem adott nekik senki egy stratégiát, egy keretet, amiben a fenti „hogyan?” alapján reálisan láthassák a „mikor?” kérdésének válaszát is.
Ez lehetne Kelemen Hunor programjának az első lépése is: megalkotni azt a stratégiát, ami végre egy csokorba foglalja a lépéseket, amiket az erdélyi magyarság bejárt és bejárhat, illetve be kell járjon annak érdekében, hogy elnyerjen különböző autonómia-formákat. És ebben akár a Tőkés-vonulattal is meg lehet találni a közös hangot, de ha Szász Jenő csatlakozna, annak sem szabad akadálya legyen – hiszen elvileg az autonómia közös ügy.
Isán István Csongor
Hargita Népe (Csíkszereda)

2011. január 20.

Nagyobb bennük a vitalitás" - Törzsök Erika szociológus a kettős állampolgárságról és a szavazati jog kiterjesztéséről
A korai SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt, majd különböző beosztásokban állami tisztségviselőként is a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. Az általa elnökölt Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványát a jelenlegi kormány lehetetlenítette el - a politika nem tart igényt arra a szaktudásra, ami pedig muníciót szolgáltathatna a máig uralkodó, avítt 19-20. századi eszméken alapuló kisebbségpolitika alternatívájához.
Magyar Narancs: A magyar állampolgárság állandó magyarországi lakhely nélküli megadása, illetve a szavazati jog tervezett kiterjesztése a határokon túlra miként hat az ottani közösségek életére?
Törzsök Erika: Két nagy problémát is látok. Az egyik a magyar politika fáziskésése. 2004-ben uniós tagok lettünk, s mi nem a régiós együttműködések lehetőségén kezdtünk gőzerővel gondolkodni, hanem Patrubány Miklóssal az élen és a Fidesz hathatós támogatásával népszavazást rendeztünk a kettős állampolgárságról. Pedig már akkor, amikor Románia még nem is csatlakozott, elmondható volt, hogy abban a két országban, ahol a legnagyobb lélekszámú magyar közösség él, a magyar érdekképviseletek ciklusokon át részesei voltak az adott országok kormányaiban a források elosztásának, a törvényhozásnak. De ezt a magyarországi politika a legtöbbször nem akarja tudomásul venni: talán mert kedvelt sérelmi politkájába belezavarna a valóság, és akkor hogyan lehetne szónokolni itthon és határokon túl nemzetről meg magyarságról? Manapság újra ezt látom: és persze, hogy egyszerűbb koszorúzni, kopjafát meg turulszobrot állítani, mint a realitásokkal szembenézni. Holott uniós tagállamokban él a határon túli magyarok több mint 90 százaléka: ha úgy tetszik, ők már kettős állampolgárok, hiszen uniós állampolgárok vagyunk valamennyien.
MN: És miben látja a másik problémát?
TE: A jelenlegi magyar politika nem tudja eldönteni, hogy földet vagy embert akar: autonómiát a határon túli magyaroknak, vagy pedig kettős állampolgárságot és szavazati jogot adni. Utóbbival ugyanis a Magyarországra csábítás folyamatát erősíti. Orbán Viktor ki is mondta 2000 körül, hogy Magyarországnak több millió munkáskéz áll a rendelkezésére a környező államokban, és ezekre szüksége is van, ráadásul e munkaerő társadalmi beilleszkedése nem okoz gondot. Ebben az esetben viszont kinek akarja a magyar kormány „kiharcolni” az autonómiát? Kinek nyújtja a közjogi megoldást?
MN: Nem új keletű az a fajta kormányzati politika, amelynek az a lényege, hogy a magyarországi döntéshozók jobban tudják, mi a határon túliak érdeke, mint maguk az érintettek.
TE: Ez a törekvés most a korábbinál is erősebben érzékelhető: a kormányzat nem tudja kordában tartani azt a hajlamát, hogy felülről és kívülről avatkozzon bele a határon túli magyar közösségek életébe. A szlovákiai vagy romániai magyar pártokat irányítani próbálják, és ha ez nem megy, akkor a meglévőt ellehetetlenítik és újat kreálnak. Ez zajlik most Romániában. Ezzel együtt is azt látom, hogy a romániai és a szlovákiai magyar közösség mentális állapota jobb, mint a magyarországié: túl fogják élni a Fidesznek ezt a megosztó politikáját.
MN: A tervezett Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt veszélyes lehet az RMDSZ-re? A Fidesz korábbi próbálkozásai, mint például a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt rendre kudarcot vallottak.
TE: Az RMDSZ-t sokan szidják helyben, és mint az egyetlen érdekképviseleti szervezettel, valóban van is probléma vele – de ez minden párttal így van. Az RMDSZ azonban a kulturális autonómia megteremtésében lényegében mindent elért. Most is okkal mondhatják: igen, bementünk ebbe a vitatható koalícióba, de elértük, hogy immár a földrajzot és a történelmet is az anyanyelvünkön tanulhatjuk, és az óvodától a doktorátusig minden szintű képzés magyarul folyik. Egy ilyen hatékony magyar képviseletet kívülről erőszakosan fölszámolni, az egyszerűen történelmi felelőtlenség. A magyarországi „nemzeti” politikusok képtelenek megérteni, hogy nemzeti entitás nemcsak az önálló államiságban, hanem kulturális autonómiákban is megélhető, hogy a nincs csatlakozás a világhoz kisebbségi életérzés jelentősen megváltozott. Mindenesetre, néhány székelyföldi jelenségen kívül az ottaniak pontosan tudják, hol élnek, hol van annak az országnak a fővárosa, hol kell az ügyeket intézni, mit kell ahhoz tenni, hogy egzisztenciálisan viszonylag biztonságban legyenek. Szerencse, hogy az RMDSZ és a szlovákiai Híd rendkívül rugalmasan politizál. Hiába lövik e pártokat hol Magyarországról, hol az adott országban, mennek a maguk útján cikkcakkban, és ezért nem is találják el őket. Ez a metódus eltér a bevett magyar politikai kultúrától; nem eresztik le a horgonyt a tengerfenékre, hogy aztán évtizedekig egy helyben vesztegeljenek, és ezt a mozdulatlanságot aztán erénynek hirdessék. A határon túli magyar szervezetek jobbára nyitottak, és megtanulták, hogyan kell túlélni. Az RMDSZ amúgy a Fidesz beavatkozásától függetlenül is változás előtt áll, hiszen Markó Béla elnök visszavonult.
MN: Markó Béla egyszerűen csak belefáradt a másfél évtizedes elsővonalbéli politizálásba, vagy a döntésébe belejátszott a Fidesz erdélyi nyomulása is?
TE: Magyarország miniszterelnöke nem fogott kezet a román miniszterelnök-helyettessel, aki történetesen magyar nemzetiségű. Ezek után Markó Béla, aki ügyes, rugalmas politikus, alighanem úgy ítélte meg, hogy nem megy bele abba a háborúba, amit a magyar kormány az általa kreált erdélyi szervezet érdekében az RMDSZ ellen fog folytatni.
MN: Pedig 1998-2002 között már átélhetett hasonlót.
TE: Markó egyelőre miniszterelnök-helyettes marad, és nyilván segíti továbbra is az RMDSZ-t. A következő pártelnökválasztáson a több jelölt közül én Kelemen Hunort látom esélyesnek, aki Markó mellett az elmúlt években beletanult a politizálásba. Nehéz időszakban kell majd helyt állnia, hiszen a Fidesz generálta leendő Tőkés-párttal neki kell majd megtalálni a hangot, s együttműködni, vagy adott pillanatban konfrontálódni vele. Úgy látom, hogy az RMDSZ-nek olyan társadalmi beágyazottsága és hatalmas rutinja van, a bukaresti világban úgy képes eligazodni, hogy nincs esélye vele szemben az új formációnak. AZ RMDSZ-nek talán nem is tesz rosszat e versenyhelyzet: frissülhet, összeszedheti magát, hogy aztán a következő választáson ismét helyt álljon.
MN: A leendő Tőkés-pártot sem lehet leírni…
TE: Ezzel egyetértek. A magyar kormányzat szervezte erdélyi Demokrácia Központok lényegében az új szervezet infrastrukturális és financiális hátterét teremtik meg.
MN: …márpedig a romániai magyar szavazók az 5 százalékos parlamenti küszöb miatt legfeljebb egyetlen pártot képesek a bukaresti törvényhozásba juttatni
TE: Ez valós veszély, de ezzel az ottani választók is tisztában vannak. Az RMDSZ mellett épp a már említett rugalmassága és az elért eredményei szólnak. Az, hogy szembenézett és elfogadta az ottani realitást, és ennek szellemében politizál. Ez a fajta valóságszemlélet a sikere a szlovákiai Hídnak is, amely az RMDSZ-hez hasonlóan nehéz helyzetben van, hiszen nemcsak belpolitikai, de magyarországi kormányzati támadásoknak is ki van téve. A Magyar Koalíció Pártja egyes vezetőinél azonban mintha megállt volna az idő. Különösen igaz ez Duray Miklósra, aki mintha 1990 óta nem venne tudomást a körülötte lezajlott változásokról. Hogy például vége a forradalomnak – ne feledjük, Duray néhány éve a magyar parlament előtt is forradalmat vizionált. Ez a fajta gondolkodás sok más mellett azzal sem számol, hogy az emberek nem forradalmat, felfordulást, hanem együttműködést, nyugalmat, kiszámíthatóságot és jólétet akarnak. A magyarországi politika pedig sok más mellett azzal nem számol, hogy 1989-ig mind Romániában, mind Csehszlovákiában egy mocskos diktatúra működött. Annak a bukása után mindent jobbnak tartottak annál, mint ami volt. Persze, hogy történnek ronda dolgok, de az ottani magyarok az elmúlt két évtizedben mégiscsak egy diktatúra utáni világot élnek meg, ahol folyamatosan bővülnek a szabadságjogaik és a lehetőségeik, ugyanúgy, mint Romániában. Már csak ezért is abszurd, hogy Magyarország 2011-ben „Demokrácia Központokat” nyit uniós tagállamokban. A szavak árulkodóak, és ismét a magyarországi szűklátókörűségre utalnak. Aki akarja, utálja nyugodtan Romániát – de azt senki nem mondhatja, hogy nem demokratikus ország. Az önkormányzatok komoly jogosítványokkal rendelkeznek, a választásokon a magyarok atrocitások nélkül részt vehetnek.
MN: Említette, hogy Magyarország mentális állapota rosszabb, mint a környező országok magyarságáé. Mit ért ezen?
TE: A problémák előli menekülést: nem szembenézünk velük, hanem önigazolást keresve megmagyarázunk. Jó példa erre mindaz, ami manapság zajlik. A sorozatban elszúrt kormányzati lépésekre adott külföldi kritikák miatt ahelyett, hogy visszalépnénk kicsit, elgondolkodnánk és rendeznénk a sorokat, inkább az egész társadalomra rázúdítjuk az „egyedül vagyunk” ideológiáját, illetve elképesztő arroganciával reagálunk. Ami egyébként olykor kifejezetten nevetséges és szánalmas, mint amikor például a magyar miniszterelnök lesajnálóan nyilatkozik a német kancellár asszonyról. Ami pedig a konkrét témánkat illeti: mindeközben nem vesszük észre, hogy körülöttünk megváltozott a világ. 1996-97-től például Romániában komoly gazdasági-társadalmi fejlődés indult meg. Szatmártól Nagyváradon át Aradig, Temesvárig dinamikusan fejlődik Románia északnyugati régiója, amely már most messze elhagyta Magyarország dél-alföldi, délkeleti része. Az európai integráció utáni vágyakozásban megfeledkeztünk arról, hogy észak-déli irányban is figyeljünk egymásra, és kezdjük revitalizálni e térségeket, amik ráadásul történetileg kialakult egységek. Szabadon mozoghat a munkaerő a határon, vagyis már rég el kellett volna kezdeni a közös gondolkodást a közös munkaerőpiac kialakításáról, a közös intézményekről. A verseny és az együttműködés jegyében kellett volna ezeket a térségeket szemlélni, kormányközi megállapodásokkal megteremteni a decentralizáció és az együttműködés feltételeit. Nem ezt tettük, hanem népszavazást rendeztünk, majd 2010-ben „bosszút álltunk” Trianonért, pontosabban, és most szó szerinti idézet következik, mert fölírtam, ilyet nem tudnék magamtól kitalálni, szóval: „a nemzeti összetartozás jegyében lelki mozgósító erőt adtunk a népnek”. A történelem kínálta lehetőséget pedig másnak hagytuk: a románok például elkezdtek élni vele, és ha a román politika a maga ugyancsak hülye, bürokratikus módján tette is mindezt, mégiscsak jutott valamire. Menjen végig a magyar-román határ mentén, vagy mondjuk Kolozsvárig. A változás mértéke és sebessége elképesztő. Tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kellett volna a régiós kooperációról, mert együtt még előrébb tarthatna mindenki, hiszen 90 év után már mindenki láthatja: a természetes régiók földarabolása minden érintettnek rendkívül káros évtizedeket hozott. Az ET Európai Területi Együttműködésekre /egtc/ teremtett joganyaga mintha csak nekünk íródott volna. Alig történik ez irányban valami. Nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Bár a nemzetállam a maga önzőségével, kisszerűségével és persze tőkeszegénységével ebben a térségben nem megoldás senkinek. De ahelyett, hogy normális dolgokon járattuk volna az agyunkat, éveken keresztül zajlottak az értelmetlen közjogi viták a velencei bizottság döntéséről, meg a státusztörvényről. A fülkék forradalma után ez még kártékonyabban folytatódik, és a győztes magabiztos elvakultságában elfelejtette például, hogy konfrontatív politikájával azoknak okozott kárt, akiknek a nevében föllépni óhajtott – lásd a Magyar Koalíció Pártjának tavaly nyári kiesését a szlovák parlamentből. Magyarország újra kívülről mászott bele ezeknek a közösségeknek az életébe.
MN: Hol jobban, hol kevésbé, hol gyorsabban, hol csikorogva, de valamiféle együttélési technikák kialakultak az elmúlt húsz évben a határon túli magyarok és a többségi nemzethez tartozók között. Vannak közös vállalkozásaik, és például egy szlovákiai magyar épp oly büszke volt az euró bevezetésekor, mint egy szlovák honfitársa. E viszonyokba bekavarhat-e a jelenlegi magyarországi politika?
TE: Nyilvánvalóan Huncik Péternek van igaza, amikor a Határesetek című munkájában azt írja: ha a politika békén hagyná ezekben a térségekben az embereket, etnikai konfliktusok nélkül is tudnának együtt élni. Hogy a kettős állampolgárság felmelegítése és a szavazati jog kiterjesztése milyen következményekkel járhat, ezt egyelőre nehéz megítélni. Például azért is, mert a kormány, amely ugyan szavakban mélyen elkötelezett a magyarság-ügy mellett, egyetlen kutatást sem végeztetett el a témában. Azt látom, hogy egyrészt a magyar társadalom belefáradt már ebbe, másrészt azt, hogy az érintettek különböző, főleg érzelmi okokból a magyar állampolgárságot adott esetben elfogadják, de szavazni már nem akarnak. Mi több, tapasztalataim szerint visszautasítják azt a feltételezést, hogy ők automatikusan Fidesz-szavazók. Volnának. Persze, az egyes térségekben és korcsoportoknál nyilván mások az arányok mind a szavazási hajlandóság terén, mind a magyarországi pártok megítélésében. A Székelyföld aprófalvas, elöregedett lakosságú településein biztosan másképp gondolkodnak ezekről, mint a nagyvárosokban. De, még egyszer, erről egzakt tudásunk tudományos fölmérések híján nem lehet. Az viszont több évtizedes tapasztalat, hogy a szomszédos országok magyar lakossága mindenekelőtt azt szereti, ha Magyarország kiszámítható, nemzetközileg megbecsült ország, olyan, amelyikre föl lehet nézni. Ez nekik is sokkal előnyösebb, mint az, amikor a magyar kormány mindenkiben ellenséget látó, konfliktuskereső politikát folytat.
MN: A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a határon túli közösségek elöregednek, a fiatalok elvándorlása megállíthatatlan folyamatnak tűnik.
TE: Ráadásul Magyarország már nem annyira vonzó, mint akár egy évtizede. Sokak számára csak átmeneti megoldás, mert előbb-utóbb tovább mennek. Az tehát rendben van, hogy Magyarországnak jólképzett munkaerőre van szükség, mert hogy az utóbbi két évtizedben elfelejtettünk szakmunkásokat képezni, de a munkaerő csak akkor jön ide, ha megéri idejönni.
MN: Mindaz, ami most történik, indíthat-e el rövidtávon visszafordíthatatlan, káros folyamatokat akár a magyar-magyar, akár a szomszédos országokkal való viszonyban?
TE: A határon túli magyar közösségek tagjai nem hajlandók belemenni abba, hogy a magyarországi belpolitika meghosszabbított karjaként szerepeljenek. Inkább akár Magyarországot is megkerülve keresik egymással a kapcsolatot: ez igaz a vállaklozói és a politikai szférára is. Varratmentes Európában gondolkodnak, egy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, akár a Földközi-tenger felé orientálódó egységes térben. A mozgásszabadság megvan ehhez, és ami fontos, a vállalkozó kedv is. Ez utóbbi sokkal inkább jellemzi a határon túli magyarokat, mint az itthoniakat. Szabolcsból, Békésből vagy BAZ megyéből Nyugat-Magyarországig sem mennek el – hihetetlen depresszió ül az ország keleti részén. Ezzel szemben tudjuk, hogy nemcsak románok mennek milliószámra Olasz- és Spanyolországba munkát vállalni; az ottani magyarok is jelentős számban próbálkoznak Nyugat-Európában és Amerikában, kétkezi munkások és értelmiségiek egyaránt. Sokkal nagyobb bennük a vitalitás és a kezdeményezőkészség, mint a magyarországi magyarokban.
MN: Egyik négy évvel ezelőtti esszéjében arról írt, hogy miközben az országhatárok eltűnnek, a fejekben újraépülnek a mentális határok. Az ön által mondottakból úgy látom, véleménye ebben nem változott.
TE: Tragédiának tartom, hogy az itthoni új generáció egy része, amit a Jobbik reprezentál, milyen sötétségben él. Hogy a saját történelmünket nem tudják, az egy dolog; de hogy ezt agresszíven a szomszédos országokban élő magyarokra is ki akarják terjeszteni, az már nyugtalanító. Döbbenetes, hogy például Székelyföldön Vona Gábor az etalon magyar politikus – Orbán csak ezután jön. Mellesleg a kormány e téren is elszámolta magát. Amennyiben a határon túli magyarokban engedelmes szavazói tömeget lát, és itthoni befolyását az ő remélt segítségükkel akarja tartósítani – úgy, ahogyan azt Mikola István megfogalmazta 2006-ban –, akkor bizony tévedésben van. A nagymagyar ideológiára fogékony, és a magyarországi szavazásokon részt venni akarók körében ugyanis a Fidesz már most teret vesztett a Jobbikkal szemben. Ezt a szellemet a Fidesz szabadította ki a palackból, és nagy ügyességet igényel e helyzet rendezése. Ráadásul mindez ártani is fog az ottaniaknak – hiszen a környező országokban is élnek derék nacionalisták, akik a saját pozícióik erősítésére használják majd ki a „magyarveszélyt”. A Fidesz-kormánynak be kell látni, hogy egy leértékelődött imidzsű Magyarország a szomszédos országok magyarságának csak hátrányt jelent. A határon túli magyarok pedig újra csak azt fogják majd látni, amit oly sokszor megtapasztalhattak már: a zengzetes budapesti szólamok ellenére csakis magukra számíthatnak, a saját ügyességükben és politikai bölcsességükben bízhatnak. Ezért is gondolom azt, hogy a kinti magyarok túlnyomó többsége egy kis baksisért nem fog beállni a Fidesz pártkatonájának. Magyar Narancs (Budapest)

2011. január 26.

Bunta: Szász nem dolgozik,
Szász: Bunta leszámol
A székelyudvarhelyi önkormányzat döntéshozó testülete csütörtökön tárgyalja Szász Jenő alpolgármesteri tisztségéből való leváltását. Bunta Levente polgármester szerint Szász havi 12-13 órát tölt a hivatalban, ennek ellenére erkölcstelenül felveszi a fizetését, Szász viszont azt mondja, Bunta politikai tisztogatásának kicsúcsosodása lenne az ő eltávolítása. A végső szót minden bizonnyal ezúttal is Jakab Attila zöld párti tanácsos mondja ki: Szász eltávolításához ugyanis elegendő a tisztségben lévő tanácsosok fele plusz egy szavazata. Jakabon kívül a testület 9 RMDSZ-es és 9 MPP-s tagot számlál.
Nem dolgozik semmit, de erkölcstelenül felveszi a fizetését – nyilatkozta a Hargita Népének Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Szász Jenőről. Az alpolgármester tevékenységét a kamerarendszer segítségével figyelték meg, Bunta szerint Szász havonta 12-13 órát töltött a hivatalban. „Más csökkentett fizetéssel 172 órát kell dolgozzon” – jegyezte meg a városvezető, hozzátéve: ennyi idő alatt értelemszerűen nem is tudta ellátni feladatait, ennek ellenére „erkölcstelenül, gátlástalanul felvette a fizetését. Ezt a tarthatatlan állapotot kezelni kell, ezért terjesztettem a testület elé az utolsó napirendi pontot. Olyan alpolgármesterre van szükség, aki hajlandó dolgozni, tenni is a városért, s aki nem munka nélkül veszi fel a fizetését.” Bunta nem minősítette Szász Jenő tevékenységét, „állandó akadékoskodását”, de hangsúlyozta: az alpolgármester csak hébe-hóba fordul meg a hivatalban, munkaidejének tíz százalékát sem tölti az irodában, ez pedig mindennél beszédesebb tény.
Hiányolt építő jellegű javaslatok
“Le kell váltani, egyértelmű, dolgozni sem jár” – jelentette ki megkeresésünkre Péter Pál. Az RMDSZ-es tanácsos – aki Szász idejében az alpolgármesteri funkciót is betöltötte – úgy látja, olyan személyt kell választani, aki tenni, dolgozni is akar a városért. „Ilyen nehéz gazdasági helyzetben megengedhetetlen, hogy kidobjuk a pénzt az ablakon a semmire. Márpedig ebben az esetben ez történik.” Péter szerint Szásznak soha nem volt építő jellegű javaslata, észrevétele egyetlen szakbizottsági ülésen sem, ami pedig alpolgármesteri munkáját illeti, „gyakorlatilag ingyen kapja a fizetését, holott nem hiszem, hogy rá lenne szorulva: abból a bérből egészen biztosan nem lehet Mercedeseket vásárolni, fenntartani”.
Szász: Kelemen Hunor keze van benne
„Több mint fél éve tudok Bunta Levente azon ügyködéséről, hogy meggyőzze a Zöld Pártot, szavazzon ellenem” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Szász Jenő. Az alpolgármestert éppen ezért saját bevallása szerint nem érte meglepetésszerűen a kezdeményezés, számított rá. Szász azt mondja, munkaideje kötetlen, s különben is, sok időt tölt terepen, az emberek között. Szerinte sokkal inkább Bunta politikai leszámolásaival, átláthatatlan ügyleteivel kellene foglalkozni. „A polgármester korábban elküldte a személyzeti osztály vezetőjét, majd a főkönyvelőt, aki komoly tapasztalattal rendelkezett, sok-sok évig kezelte a város pénzügyi dolgait, hogy aztán a közintézményekből is leépítsen jó néhány személyt.” Az alpolgármester fájlalja, hogy szegényes hatáskört kapott, holott tizenkét évnyi polgármesteri tapasztalattal biztosan el tudta volna látni az alpolgármesteri feladatokat is. Azt mondja, azért volt szálka a városvezető szemében, mert sok mindent látott, hallott a városházán, s „félinformációkból is rájött, hogy elherdálják a közpénzeket”. Szász továbbment: szerinte az sem lenne meglepő, ha Kelemen Hunor keze is benne lenne a leváltásában, hiszen az utóbbi időben számtalan kritikával illette az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó politikust. Az alpolgármester próbált nyomást gyakorolni a Zöld Párt tanácsosára, aki gyakorlatilag kimondja az ítéletet a feje fölött: „Itt az ideje, hogy a Zöld Párt képviselője színt valljon, holnap kiderül, hogy Jakab Attila beáll-e az RMDSZ mögé vagy sem. Az mindenképpen jó, hogy erre most derül fény, jobb, mintha jövőben, választások előtt érnének meglepetések.” Az MPP visszaszól
Molnár Miklós MPP-s tanácsos úgy látja, két kritériumnak kell megfeleljen az a személy, aki napjainkban munkát vállal a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalban. „Legyen butább, mint Bunta Levente, legyen gyáva, ne merjen visszakérdezni se” – élcelődött a tanácsos. Molnár is azt mondja, a városvezető fél éve készíti elő ezt a lépést, „a nagy kérdés csak az, hogy Jakab Attila beáll-e a bandájukba”. Szerinte igen, a holnapi tanácsülés nem tartogat számára ilyen szempontból meglepetéseket, s pesszimizmusát az az érv is alátámasztja, hogy Bunta fél év után csak most terjeszti a testület elé az alpolgármester leváltását, vagyis biztosra megy. „Inkább olyan kérdésekkel kellene foglalkozni, mint a városközpontba felszerelt égők, amelyekről természetesen azt nem mondták el, hogy Ferenczy Károly RMDSZ-közeli udvarhelyi üzletember cégétől vásárolták. Szász Jenőnek rálátása van ezekre a dolgokra, ezért nem nézik jó szemmel, ezért kell meneszteni” – fakadt ki a tanácsos. Arra a kérdésre, hogy miként lehetett rálátása, ha átlagban naponta fél órát sem töltött a polgármesteri hivatalban, Molnár kijelentette, „az úgynevezett monitorizálást Buntáék végezték, vagyis nem hitelt érdemlő, másrészt ne feledjük azt sem, hogy Szász Jenő nem rendelkezett jóformán semmilyen hatáskörrel, hiába kért több feladatot a város polgármesterétől”.
A számok döntenek
Jakab Attila zöld párti tanácsost nem hiába tartják a mérleg nyelvének: a kilenc RMDSZ-es és kilenc MPP-s tanácsos mellett ő is tagja a székelyudvarhelyi önkormányzat döntéshozó testületének. A csütörtöki tanácsülésen – ha egyenlő létszámban jelennek meg a két nagy frakció tagjai – tulajdonképpen az ő szavazata dönt az alpolgármester sorsáról. Természetesen mindkét fél részéről megkeresték már, árulta el a Hargita Népének, ő azonban mindent a Zöld Párt székelyudvarhelyi szervezetének megbeszélésétől tesz függővé. „Kértem a polgármesteri hivatalban egy részletes kimutatást az alpolgármester munkájáról: mennyit jár be, ezért mennyi pénzt kap.” Jakab azt mondja, eléggé szubjektív dolog megítélni egy alpolgármester tevékenységének minőségét, a mennyiséget viszont a számadatok egyértelműen bizonyítják. „A részletes kimutatás függvényében döntünk, jómagam pedig a párt döntését fogom képviselni az önkormányzatban.” Jakab Árpád. Hargita Népe (Csíkszereda)

2011. január 27.

Nem Szász Jenő Székelyudvarhely alpolgármestere
Menesztette Szász Jenő MPP-elnököt alpolgármesteri tisztségéből ma Székelyudvarhely önkormányzata. Az alpolgármester leváltásáról szóló kezdeményezést Bunta Levente polgármester terjesztette elő, arra való hivatkozással, hogy Szász nem látta el megfelelően a teendőit.
Bunta kifejtette: az elmúlt időszakban az alpolgármester havonta csak összesen 12-16 órát tartózkodik a munkahelyén, ami szerinte nem elégséges ahhoz, hogy megfelelően elláthassa a rábízott teendőket. A polgármester szerint ahhoz, hogy valaki dolgozzon, szükséges a személyes jelenléte a munkahelyén. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy ha valaki nem végzi el a munkáját, és ennek ellenére felveszi a fizetését, az „erkölcstelenségbe keveredik".
Válaszában az érintett elmondta: véleménye szerint a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban politikai tisztogatás zajlik, amelynek most ő vált a célpontjává. Az alpolgármester szerint képesség kérdése is, hogy kinek mennyi időre van szüksége egy feladat megoldására.
A városatyák hosszasan vitatkoztak Szász Jenő felmentéséről, majd mielőtt a titkos szavazásra sor került volna, a Magyar Polgári Párt frakciója kivonult az ülésteremből. A bent maradó 10 önkormányzati képviselő mindenike a menesztés mellett szavazott.
Kovács Csaba. Erdély.ma

2011. január 28.

Zöld jelzés Szásznak: le is út, fel is út
A kilenc tagú RMDSZ-frakció mellett a Zöld Párt tanácsosa, Jakab Attila is Szász Jenő leváltása mellett szavazott a csütörtöki székelyudvarhelyi tanácsülésen. A bonyodalmaknak azonban várhatóan nincs vége: az MPP-sek valószínűleg bírósági úton támadják meg a döntést, s az is tovább borzolja a kedélyeket, hogy a zöldek máris bejelentették: kizárólag MPP-s alpolgármesterre adják a voksukat...
Székelyudvarhely önkormányzata döntéshozó testületének tagjai a csütörtöki ülésen hamar eljutottak az alpolgármester leváltását napirendre tűző 18. ponthoz. Az előterjesztő Bunta Levente polgármester elmondta, régóta figyelik az alpolgármester tevékenységét, aki munkaidejének tíz százalékát sem dolgozta le, ennek ellenére felvette a fizetését, amely a huszonöt százalékos megszorításig havi 4088 lej volt. “Más a csökkentett fizetésért dolgozik annyit egy nap, mint Szász Jenő egész hónapban. Elvártuk volna tőle, hogy a köz érdekében legalább napi nyolc órát dolgozzon. A város polgármestereként, fő hitelutalványozóként kötelességemnek éreztem megtenni ezt a lépést” – hangoztatta Bunta, azt sem rejtve véka alá, hogy más alpolgármesterrel jobban tudna együtt dolgozni. A Polgármesteri Hivatal kimutatásából kiderült, hogy Szász Jenő októberben 11, novemberben 16, decemberben pedig 12 órát töltött alpolgármesteri irodájában, a “rekord” pedig május öt órával.
A járványt sikerült megelőzni…
A hozzászólások során Fóri Györgyi MPP-s tanácsos kifejtette, nem tárgyalhatnak a kérdésről, hiszen a jogi szakbizottság nem véleményezte azt. A polgári frakció másik két tagja, Balázs Árpád és Sebestyén Csaba azzal érvelt, hogy nem pontos, ennél fogva nem is hiteles a kimutatás, illetve nem kell valaki egész nap az irodában üljön, hogy jól végezze a munkáját. A szintén MPP-s Molnár Miklós arra lett volna kíváncsi, hol írja azt, hogy menyit kell egy alpolgármester a hivatalban töltsön, hogyan néz ki a jelenléti napló a polgármester esetében, illetve szakmai kérdésről vagy személyi ellentétről van-e szó. Jakab Attila Zöld Párti tanácsos kérdésére válaszolva Szász Jenő kijelentette, igen, igaz, hogy vállalta, naponta nyolc órát dolgozik a város érdekében, ennek írásos nyoma is van. A polgáriak azt is fájlalták, hogy Szász kevés hatáskört kapott felettesétől, mire Bunta kifejtette, az alpolgármester felel teljes egészében a szociális feladatokért és a polgárvédelemért, vagyis hatáskörébe tartozik egyebek mellett a fűtéspótlék ügye, a kolduló roma gyerekek helyzete, az árvízvédelem és a járványmegelőzés. Szász kijelentette, jól végezte a munkáját, mert nincs járvány a városban…
“Hazudsz, Levente!”
A vitázók egy idő után indulatosabbak lettek, gyakran személyeskedésbe csaptak át a szóváltások. Molnár Miklós azt kérdezte Buntától, kapott-e Szász korábban figyelmeztetést a hiányzásai miatt. Bunta igenlő válasza után Szász kifakadt: “Azt hazudsz, amit akarsz, Levente, egyszer sem szóltál!” A polgáriak azon felvetésére, miszerint ez nem szakmai, hanem politikai vita, Péter Pál RMDSZ-es városatya leszögezte: ez természetes,, hiszen nem szakmai, hanem politikai testületnek a tagjai.
“Védőbeszédében” Szász Jenő kijelentette: maradéktalanul elvégezte munkáját, kiszállásaira pedig soha nem kért pénzt a hivataltól. “Tizenkét évig tudtam irányítani polgármesterként a várost, senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem birkóztam meg azzal a kevés feladattal, amit a városvezető rám bízott. Több feladatot kértem, de nem kaptam.” Az alpolgármester azt mondta, sok időt töltött terepen, az emberek között, felkereste a város összes szociális intézményét, csakhogy “ezt a hivatalban felszerelt kamerák nem rögzíthették.” Szász furcsának találta, hogy a polgármester munkaidejének alig hatvan százalékát tölti a hivatalban, de ha távol van, akkor is a várost képviseli. “Ez érvényes lehet rám nézve is, hiszen olyan helyeken képviseltem Székelyudvarhelyt, ahová a polgármestert meg sem hívták” – mondta Szász. Hangsúlyozta, alpolgármesterré való választása óta fizetéséből 12 ezer lejt adományozott különböző alapítványoknak, egyesületeknek, ő finanszírozta a szakszervezeten keresztül a Polgármesteri Hivatalból elbocsátott alkalmazottak bírósági perét, illetve a tizenkettőből négyezer lejt adományozott az általa alapított Székelyudvarhelyért Alapítványnak is.
Tíz igen voks
Öt kamera vezet az alpolgármester irodájáig – panaszolták a polgáriak, emiatt sok cégvezető, intézményvezető nem mert a hivatalban találkozni Szásszal, mivel állítólag féltek Bunta megtorlásától. Az MPP tagjai titkosszolgálati módszereket, megfélemlítést emlegettek. “Pénzkidobás a kamerarendszer, arról nem is beszélve, hogyan jön Bunta ahhoz, hogy egy választott tisztségviselőt kamerákkal figyeltessen?” – méltatlankodtak. Szász szerint működik a Bunta-rendőrség, lehallgatják az alkalmazottak telefonjait, megnézik az emaileket, a hivatalnokok félnek, nem mernek egymás között sem beszélni. “Paranoiás vagy, Levente, és azt se feledjük, minden amit csináltál, azt tőlem örökölted!” – veszítette el türelmét egy idő után Szász. Bunta Levente pontosított: nem a kamerákkal, a kapussal figyeltették meg, mikor jön be és mikor megy ki a kapun Szász Jenő.
Az MPP-sek tiltakozásból nem voksoltak: az RMDSZ-frakció kilenc tagja és a Zöld Párt képviselője, Jakab Attila is Szász Jenő alpolgármesteri funkcióból való leváltása mellett szavazott. Játszd újra?
A tanácsülést követő sajtótájékoztatón Jakab Attila ismételten leszögezte: nem az alpolgármester munkájának minőségét, hanem mennyiségét vizsgálták. “Szász Jenő aláírta, hogy napi nyolc órát dolgozott, ezért fizetést vett fel. Ezt nem tolerálhatjuk, függetlenül attól, hogy ki az alpolgármester, ezt azt arroganciát még Szász Jenő sem engedheti meg magának” – jelentette ki a tanácsos. Dósa Barna, a Zöld Párt helyi elnöke elmondta, az alpolgármester választásnál bizalmat szavaztak az MPP-nek, ezzel viszont Szász csúnyán visszaélt.
A székelyudvarhelyi városvezetésben egyhamar nem csillapodnak le a kedélyek, a zöldek ugyanis bejelentették: Jakab Attila nem kíván alpolgármester lenni, ugyanakkor – a választók akaratát tiszteletben tartva - csakis egy MPP-s jelöltet hajlandóak támogatni…
Jakab Árpád. Hargita Népe (Csíkszereda)

2011. január 28.

Együttműködne az RMDSZ-szel az Erdélyi Magyar Néppárt
Választási pártot vagy akár pártszövetséget is alapítana az RMDSZ-szel közösen az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentették be tegnap Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei vezetői. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének szükségességét hangsúlyozták tegnapi sajtótájékoztatójukon a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetői is.
Biharban tegnap kezdték el az új párt bejegyzését támogató aláírások gyűjtését.
Az EMNT eredetileg nem azzal a céllal alakult, hogy később párt létrehozását kezdeményezze, de az azóta eltelt idő alatt rá kellett ébredniük: sem az RMDSZ, sem a politikai élet más szereplője nem ül velük tárgyalóasztalhoz, amíg nem lépnek fel pártként – magyarázták tegnapi sajtótájékoztatójukon az EMNT megyei vezetői, Török Sándor megyei elnök, Zatykó Gyula alelnök, illetve Orbán Mihály partiumi régióelnök. Hangsúlyozták: az új párt bejegyzésével nem az erdélyi magyarság további megosztását, hanem egységét kívánják szolgálni, meggyőződésük ugyanis, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt olyanokat is visszacsábít majd a szavazófülkékbe, akik egy ideje nem vettek részt választáson, vagy csalódtak az RMDSZ-ben. Ahhoz azonban, hogy helyhatósági pozíciókat vagy parlamenti jelenlétet szerezzenek, együttműködésre van szükség.
Orbán Mihály kijelentette: ha valóban egyfordulóssá válnak az önkormányzati választások, sok helyütt reális esély nyílik arra, hogy magyar legyen a polgármester – például a legutóbbitól eltekintve az első fordulót Nagyváradon is mindig a magyar jelölt nyerte.
Török Sándor azt is elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum gyűlésein mind az EMNT, mind az RMDSZ küldöttei is sokszor értetlenkednek annak láttán, hogy Bihar megyében semmiképpen és semmilyen témában nem sikerül megegyezésre jutnia a két oldalnak, holott máshol bizonyos ügyeket közösen is képesek képviselni. Kijelentette: a készülő új párt már csak azért sem a széthúzást szolgálja majd, mert elsődleges célkitűzéseként épp azt jelöli meg, amit megalakulásakor az RMDSZ: az autonómiát.
Mindhárman leszögezték: azzal, hogy valaki aláírja a párt létrehozását támogató ívet az EMNT önkénteseinél vagy a demokrácia-központokban, nem lesz a párt tagja, sőt aláírásával akkor is támogathatja a bejegyzést, ha más politikai alakulatban tevékenykedik. A néppárt létrehozásához 25 ezer aláírásra van szükség 18 megyéből, illetve Bukarestből.
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének szükségességét hangsúlyozták tegnapi sajtótájékoztatójukon a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetői is. „Tőkés Lászlónak erkölcsi és nemzeti felelőssége, hogy megalakítsa az Erdélyi Magyar Néppártot” – jelentette ki Nagy András megyei ügyvezető elnök. A politikus szerint ugyanis Tőkés személye lehet a garancia arra, hogy megvalósul az autonómia, ő képes rá, hogy az erdélyi erőket összefogja, megfogalmazta és megtartotta azt a nemzeti minimumot, amiből nem engedhet az erdélyi magyarság. Tőkés a kiállásból mutatott példát, amikor megvédte az Európai Parlamentben az Orbán-kormányt, jelentette ki Nagy András, aki hasonló magatartásra biztatja párttársait és a magyar elöljárókat.
„Tőkés László, tetszik, nem tetszik, az erdélyi magyarság ikonja, és ezen sem Markó Béla, sem Szász Jenő nem tud változtatni, mert Tőkés magasra tette a mércét, és mindent megtesz, hogy ott is tartsa” – szögezte le az MPP-s politikus. Hangsúlyozta, Tőkést segíteni kell abban, hogy a magyar szervezetek a nemzeti minimum mentén összefogjanak, hiszen szerinte ő a garancia arra, hogy létrejöjjön egy koalíció az erdélyi magyar szervezetek között, és megvalósuljon az autonómia. Hozzátette, az MPP megyei ügyvezető elnökeként hajlandó segíteni, hogy összegyűljenek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges aláírások.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke hozzátette, az erdélyi magyar jobboldalnak össze kell fognia. Mint mondta, ez okból keresték meg az EMNT háromszéki vezetőit, ugyanis szerintük a koalíciókat még a pártbejegyzés előtt meg kell kötni. Krónika (Kolozsvár)

2011. január 28.

Kooperáció, konfrontáció
Kivel kell együttműködni és kivel kell akár konfrontációt is vállalni az erdélyi magyar közösség ügyében? A kérdés első megközelítésben elméletinek tűnhet, de már csak azért is érdemes elgondolkozni rajta, mert megtörténhet, hogy a soron következő választásokon három magyar politikai alakulat jelöltjei közül választhat az erdélyi magyar ember.
A választás lehetőségének jótékony hatásai lehetnek. A piaci verseny hatékony működésre sarkallja a cégeket, a politikai verseny a politikusokat kényszeríti arra, hogy közelebb kerüljenek a választóikhoz, próbáljanak megoldást keresni a bajaikra.
Azt is tudni kell azonban, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő erdélyi magyarság csakis a politikai szereplők összefogása által lépheti át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Csakis a magyar pártok kooperációja biztosíthatja a közösség képviseletét a bukaresti vagy a brüsszeli parlamentben. Jó tehát a verseny a magyar többségű önkormányzatokban, de szükség van az összefogásra is az országos és az európai politikában. Nos, ez az elméleti felvezetés adhat értelmezési keretet Szász Jenő székelyudvarhelyi alpolgármester leváltásához.
Ez csak részben tekinthető ugyanis önkormányzati csetepaténak. Szász Jenő az egyik magyar párt elnöke, leváltásával a szövetség a magyar–magyar konfrontáció útjára tért. Az a szövetség, amelyik a román politikában fűvel-fával összeköltözik egy-egy kormányzati ciklus idejére.
Kétség nem fér hozzá, az RMDSZ-nek van mit törlesztenie Szásszal szemben. Neki sem reszketett a keze, amikor Székelyudvarhely polgármestereként az RMDSZ-t üthette. A magyar politikai szereplőknek azonban tudatosítaniuk kell, hogy csakis a fair play keretei között tartott magyar–magyar verseny teszi lehetővé az országos szintű együttműködést. Ha a viszony elmérgesedik a magyar többpártrendszerben, lőttek a parlamenti képviseletnek.
Talán Markó Bélát idézhetnénk, aki egy 2004-es SZKT-ülésen éppen Szász Jenő felvetésére reagált eképpen: „A mi mérkőzésünk román–magyar mérkőzés, és még csak a félidőnél tartunk, polgármester úr! Nekem úgy tűnik, hogy végre valahára vezetünk, de ha önök félidőben abba akarják hagyatni velünk ezt a küzdelmet, és egy magyar–magyar konfrontációt akarnak kirobbantani, akkor biztosan mindent el fogunk veszteni.”
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

2011. január 31.

Kooperáció, konfrontáció
Kivel kell együttműködni és kivel kell akár konfrontációt is vállalni az erdélyi magyar közösség ügyében? A kérdés első megközelítésben elméletinek tűnhet, de már csak azért is érdemes elgondolkozni rajta, mert megtörténhet, hogy a soron következő választásokon három magyar politikai alakulat jelöltjei közül választhat az erdélyi magyar ember.
választás lehetőségének jótékony hatásai lehetnek. A piaci verseny hatékony működésre sarkallja a cégeket, a politikai verseny a politikusokat kényszeríti arra, hogy közelebb kerüljenek a választóikhoz, próbáljanak megoldást keresni a bajaikra.
Azt is tudni kell azonban, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő erdélyi magyarság csakis a politikai szereplők összefogása által lépheti át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Csakis a magyar pártok kooperációja biztosíthatja a közösség képviseletét a bukaresti vagy a brüsszeli parlamentben. Jó tehát a verseny a magyar többségű önkormányzatokban, de szükség van az összefogásra is az országos és az európai politikában. Nos, ez az elméleti felvezetés adhat értelmezési keretet Szász Jenő székelyudvarhelyi alpolgármester leváltásához.
Ez csak részben tekinthető ugyanis önkormányzati csetepaténak. Szász Jenő az egyik magyar párt elnöke, leváltásával a szövetség a magyar–magyar konfrontáció útjára tért. Az a szövetség, amelyik a román politikában fűvel-fával összeköltözik egy-egy kormányzati ciklus idejére.
Kétség nem fér hozzá, az RMDSZ-nek van mit törlesztenie Szásszal szemben. Neki sem reszketett a keze, amikor Székelyudvarhely polgármestereként az RMDSZ-t üthette. A magyar politikai szereplőknek azonban tudatosítaniuk kell, hogy csakis a fair play keretei között tartott magyar–magyar verseny teszi lehetővé az országos szintű együttműködést. Ha a viszony elmérgesedik a magyar többpártrendszerben, lőttek a parlamenti képviseletnek.
Talán Markó Bélát idézhetnénk, aki egy 2004-es SZKT-ülésen éppen Szász Jenő felvetésére reagált eképpen: „A mi mérkőzésünk román–magyar mérkőzés, és még csak a félidőnél tartunk, polgármester úr! Nekem úgy tűnik, hogy végre valahára vezetünk, de ha önök félidőben abba akarják hagyatni velünk ezt a küzdelmet, és egy magyar–magyar konfrontációt akarnak kirobbantani, akkor biztosan mindent el fogunk veszteni.”
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

2011. február 3.

Szász Jenő: az erdélyi magyar jobboldal fogjon össze az RMDSZ ellen
Az erdélyi magyar jobboldal összefogása az egyetlen járható út az RMDSZ zsákutcába vezető politikájával szemben – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Mint mondta, a helyhatósági választásokon az MPP készen áll arra, hogy saját jelöltlistáin helyet adjon az EMNT vagy az SZNT képviselőinek, ám ha megalakul az EMNP, a jobboldalnak koalíciót kell létrehoznia az RMDSZ ellenében.
Az erdélyi magyar jobboldal összefogása az egyetlen járható út az RMDSZ zsákutcába vezető politikájával szemben – jelentette ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (képünkön). Leszögezte: a polgári párt hajlandó az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) együttműködni, akkor is, ha a Tőkés László szervezete nem tudja bejegyeztetni az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Szász Jenő elmondta: a 2012-es helyhatósági választásokon az MPP készen áll arra, hogy saját jelöltlistáin helyet adjon az EMNT vagy az SZNT képviselőinek, ám ha megalakul az EMNP, a jobboldal koalíciót kell létrehozzon az RMDSZ ellenében. A politikus szerint az MPP kényszerhelyzetben van, hiszen a törvény szerint ha egymás után két parlamenti választáson nem indít jelöltlistát, nem működhet tovább pártként. „A nemzeti oldal megerősítése esély arra, hogy rendszerváltásra kerüljön sor az erdélyi magyar politikában, ám ha nem állítjuk fel a nemzeti alternatívát, óriási lehetőséget szalasztunk el” – mondta a pártelnök. Szász Jenő elmondta továbbá, a közeljövőben tárgyalni kíván javaslatairól Tőkés Lászlóval, a találkozó előkészületei javában zajlanak. „A közösség érdekei fontosabbak az egyéni sérelmeknél, s bár az elmúlt időszakban Tőkés László sokszor megcsípett, ezeken felül tudok emelkedni” – szögezte le az MPP vezetője.
Szász szerint Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi találkozásuk alkalmával kijelentette, amennyiben Kelemen Hunor lesz Markó Béla utódja az RMDSZ élén, a szövetség megítélése a Fidesz szempontjából semmit nem változik. „Kelemen Hunor hamarabb lett győztes, mint jelölt, és káderlapja bizonyítja, hogy a személycserén kívül érdemben nem változik semmi az RMDSZ-ben” – szögezte le Szász Jenő, aki újra kitért arra, hogy Kelemen Hunor családja 1989 előtt többet járt a pártszékházba, mint templomba.
A polgári párt elnöke bejelentette továbbá, hogy februárban több székely városban, így Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen is nyitnak úgynevezett állampolgársági irodát, ahol a honosítás megszerzésében nyújtanak támogatást. Gyergyószentmiklóson már működik MPP-s állampolgársági iroda, amely a demokrácia-központokhoz hasonlóan teljes körű szolgáltatást nyújt az érdeklődőknek. „Megvan a magyarországi politikai támogatottság erre, és az MPP irodáinak a segítségével összeállított iratcsomókat a konzulátusokon és magyarországi önkormányzatokon is elfogadják” – mondta Szász Jenő.
„Szász Jenő kérjen bocsánatot”
„Szász Jenő valótlanságokat állít Kelemen Hunorról és szüleiről, és azt kérjük a polgári párt elnökétől, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot nyilatkozataiért” – olvasható többek közt abban a nyílt levélben, melyet a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola egykori és jelenlegi igazgatója látott el kézjegyével. Fülöp Aranka nyugdíjazott pedagógus és Fülöp László iskolaigazgató a levélben utalnak az MPP-elnök egy korábbi nyilatkozatára, melyben kijelentette: nagyon érdekesnek találja, hogy az 1989-es rendszerváltáskor egyetlen családot üldöztek el a csíki medencéből, Kelemen Hunor szüleit. A pedagógusok levelükben leszögezik: a politikus édesanyja, Kelemen Magdolna kultúrigazgatóként és Kelemen János, a helyi termelőszövetkezet, majd ’90 után a gazdatársulás vezetőjeként köztiszteletnek örvendtek Karcfalván, és csak 2004 után költöztek el a faluból. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2011. február 3.

Toróék nem kérnek Szászból
„Senkivel sem vagyunk hajlandók együttműködni valaminek az ellenében, ha szövetkezünk, akkor valamiért szövetkezünk” – reagált az ÚMSZ kérdésére Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke Szász Jenő tegnapi kijelentésére.
„Senkivel sem vagyunk hajlandók együttműködni valaminek az ellenében, ha szövetkezünk, akkor valamiért szövetkezünk” – reagált az ÚMSZ kérdésére Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke Szász Jenő tegnapi kijelentésére.
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-el szemben „nemzeti alternatíva” létrehozását szorgalmazta. Szász szerint az MPP, a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács összefogásával a helyhatósági választásokon „kisebbségbe szoríthatják” az RMDSZ-t.
Toró T. Tibor szerint a bejegyzés előtt álló EMNP autonomista párt lesz, így az autonómia elérése érdekében el tudják képzelni a párbeszédet más alakulatokkal, így az MPP-vel és az RMDSZ-szel is. „Nem a polgári párttal, hanem Szász Jenővel nehéz párbeszédet folytatni, különösen azóta, hogy megpróbálja lejáratni Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét” – magyarázta Toró. A politikus szerint az MPP és az EMNT viszonya csak akkor normalizálódhat, ha a párt visszavonja legutóbbi, gyergyószentmiklósi kongresszusának határozatait. „Azon a kongresszuson Tőkést közellenséggé kiáltották ki” – emlékeztetett Toró.
Szász tegnapi sajtótájékoztatóján arról is beszélt: informális úton találkozót szervez Tőkés Lászlóval az RMDSZ elleni összefogás tárgyában. Toró T. Tibornak viszont nincs tudomása arról, hogy az EMNT vezetője hamarosan leül tárgyalni az MPP elnökével. „Nem tartom teljesen kizártnak, de az EP-alelnök belpolitikai tanácsadójaként nem tudok ilyen találkozóról” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.
Toró tájékoztatása szerint „az év első felében” összegyűlnek azok a támogató aláírások, amelyek az EMNP bejegyzéséhez szükségesek. A politikus elhárította Borbély Lászlónak, az RMDSZ ügyvezető alelnökének azt a kijelentését, miszerint a honosítási eljárásról tájékoztató demokrácia-központokat pártalapítási szándékkal hozták létre.
Borbély a napokban kifogásolta, hogy miközben az RMDSZ-nek is megvannak a lehetőségei tájékoztatni a magyar állampolgárságért folyamodó erdélyi magyarokat, a magyar kormány szerinte jelentős összeggel támogatja az EMNT működtette demokrácia-központokat, ezáltal pedig közvetve az EMNP létrejöttét.
Toró elismerte: a demokrácia-központok irodái és az EMNT területi irodái többnyire egy épületben találhatók. Szerinte nincs kifogásolnivaló abban, hogy az EMNT ezekben az irodákban aláírásokat gyűjt az új párt megalakítása érdekében.
„Azt viszont határozottan tiltjuk, hogy bármilyen árukapcsolás legyen a honosítási kérelmek kitöltését és a pártalapításhoz szükséges aláírások gyűjtését illetően” – jelentette ki az EMNT ügyvezető elnöke. Ezzel azokra az állításokra utalt, amelyek szerint az iroda alkalmazottai és önkéntesei csak azoknak a személyeknek segítenének a gyorsított honosításban, akik előbb aláírják a pártbejegyzéshez szükséges íveket.
Cseke Péter Tamás, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 5.

Sikeres csapatjáték vagy vesztett meccs
A Fidesz—KDNP fölényes győzelme után a magyar nemzetpolitikában bekövetkezett változások — amint ezt nem csupán sejteni, hanem előre tudni lehetett — az erdélyi közéletbe és pártéletbe begyűrűzve jelentős erő- és befolyásátcsoportosításhoz vezettek.
Ennek személyhez köthető eklatáns példája Tőkés László és a köréje szerveződött politikai erők hazai, Kárpát-medencei és európai szerepkörének megerősödése, érzékelhető dominanciája, közösségi szinten az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a politikai élet fő sodrásába kerülése. Ez gyökeresen átalakította a magyar—magyar viszonyokat, már az első nemzetpolitikai lépéseknél érzékelni lehetett, hogy pillanatnyilag, de távlatilag is az EMNT lesz a jobbközép magyar kormányzat meghatározó romániai partnere. Azon utólag is csak csodálkozni lehet, hogy az RMDSZ-nek a hazai pártok körüli váltakozó rajzása és ingajárata, a magyar szocialista és balliberális körökkel ápolt kapcsolata a szövetség vezetőit nem ébresztette rá erre, és a Gyurcsány-kormány bukása után is a pártok közötti azonos, egyenlő partnerkapcsolatokról nyilatkoztak. Az RMDSZ magyarországi bizalomvesztésének első tünete az, amikor a határokon kívül rekedt magyarságnak a magyar nemzethez való jogi kötődését nem az RMDSZ húsz év alatt hierarchikusan kiépült hálózatára bízták, hanem a Demokrácia Központokat részesítették előnyben. Volt is — van is — emiatt bizonyos körökben durcás féltékenység, a legjellemzőbb, mára már mosolyt fakasztó versengés, hogy a könnyített eljárással megszerezhető állampolgárság ügyintézését ki tartsa a kezében, mert tudni lehetett, hogy a magyar népesség egészét érintő kezdeményezés egyben partner- és pártválasztást is jelenthet. Ennek eddigi utolsó akkordja, hogy Szász Jenő — akit én nem azonosítok az MPP tulajdonképpeni tagságával — ugyancsak demokrácia-központosdit játszik, sőt, Tőkés László politikai és morális lejáratási próbálkozásai után, érezvén a sáfrány illatát, egy erdélyi magyar jobboldali szövetség létrehozásáért agitál — és most kapaszkodjunk meg — az RMDSZ ellenében, mintha az RMDSZ húszéves politikai szerepvállalását csak az őszödi rém, a gyurcsányizmus határozta volna meg, és nem lenne tagságának zöme a magyarság sorsa iránt elkötelezett. A szűkebb pátriánkban, Háromszéken már egy ideje hangoztatott kezdeményezés — a magyar pártok, szövetségek és a civil szféra összefogása — egyelőre országos szinten nem talált meghallgatásra. Enélkül pedig a hazai magyarság az országos politikai pályán még labdaadogató sem lehet.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 8.

Őszödi csepegés az RMDSZ-csapból?
A Maros megyei RMDSZ január 27-i zárt üléséről kiszivárogtatott hangfelvétel összefoglalója jól érzékelteti, a hírcímnek elsősorban annyi köze van Őszödhöz, hogy az ott történtekhez hasonlóan valaki(k) a zárt RMDSZ-ülés hangfelvételét kilopták, és szétkürtölték a sajtóban. Különbség viszont hogy a hírhedt őszödi beszéd állítólag nem a párt lejáratásának szándékával fogalmazódott meg és hangzott el, míg a marosvásárhelyi „zárt ülés", éppen az Őszöddel való összefüggésbe hozatala miatt, az RMDSZ lejáratását célozza.
Ezzel kapcsolatosan a legkeményebben Eckstein-Kovács Péter fogalmazott, aki a személyre szóló titkos szavazás mellőzését s az újságírók kitessékelését az átláthatóság megcsúfolásának és a demokrácia súlyos sérülésének minősítette.
Figyelemre méltó Eckstein-Kovács Péternek az a kitétele is, hogy sem Tőkés László, sem Orbán Viktor, sem pedig Traian Băsescu oldalán nem áll, de elment és beszélt Tőkéssel, „mivel kell a közös akarat ahhoz, hogy 2012-ben ott legyünk".
A szövegidézések közben ne ejtsük el azt a politikai szálat, hogy Eckstein-Kovács is a tulipán jelképével száll választási ringbe, és a Tőkés képviselte EMNT-vel keresi a közös koalíciós választási partnerséget, hiszen tudja, hogy e nélkül végveszélybe kerülhet a romániai magyar parlamenti képviselet. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy a Szász Jenő képviselte MPP pedig az RMDSZ ellenében keresi az EMNT-vel, illetve az alakulófélben lévő Erdélyi Magyar Polgári Párttal a választási szövetséget. Az sem mellékes viszont, hogy nem ezt az utat választja több MPP-s területi szervezet, amely hajlandó szövetségre lépni az RMDSZ-szel. Eckstein „politikai dörzsöltségére" vall az is, hogy a sajtó zárt ülésről való eltávolításának demokráciaellenességét abban a nemzetközi politikai közegben erősíti föl, amikor a magyar „sajtóalkotmányt" a sajtónyilvánosság és a sajtószabadság vélt korlátozása miatt orkánszerű támadás éri. A Tőkés–Orbán–Băsescu triótól való távolságtartás kinyilatkoztatása az államelnöki tanácsadói szerep jelentőségét minimalizálja, amire Kelemen Attilától meg is kapja a „szúrós" választ: nem szeretné, ha Băsescu tenne „nekünk elnököt", de azt sem szeretné, „hogy valamelyik magyarországi párt gondolná azt, ezentúl az RMDSZ a zsebében lesz, és majd akkor csepegtet nekünk, ha úgy gondolja, hogy megérdemeljük". Ezt a passzust Kelemen Attila mestervágásnak szánja Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelölt felé is, aki programja egyik alappillérének tartja a Fidesszel való termékeny együttműködést, akárcsak Tőkés László és köre. Kelemen Attila és Markó Béla a „politikai külvilág" számára nem éppen rokonszenvesen erőlködik a sajtó képviselőinek indokolt távol tartásáért.
A különvélemények marosvásárhelyi ütköztetése tartalmában nem, csak technikájában emlékeztet Balatonőszödre. A vélemények alapján viszont világos, hogy a magyar szövetségeknek, pártoknak és a civil szférának, valamint az egyházaknak népszámlálási és választási egyezségre kell lépniük, másképp oda jutunk, mint a balatonőszödi titkos tanácskozás pártja.
Egyébként megérdemelten.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 10.

Megbékélési modellek
„Az MPP elnökének vannak erősségei és vannak gyenge pontjai. A kommunikációval ellentétben a stratégia-alkotás, a pártépítés, és -szervezés, a helyes erőfelmérés nem tartoznak az erősségei közé. Most a jelek szerint a kommunikációja is gyengül. Egyik oldalról nekimegy Kelemen Hunornak és eléggé el nem ítélhető módon a jelölt szüleit támadja, ráadásul úgy, hogy állításaira hitelesnek tűnő forrásból igen hamar cáfolat érkezik. A másik oldalról ismét előveszi azt a retorikai fordulatot, mely első megfogalmazásakor sem volt hiteles, tételesen, hogy Tőkés László elkésett a pártalapítással, mert már 1990-ben kellett volna pártot alapítania. Első hangzásra tetszetős szöveg, de kétlem, hogy a címzettek „beveszik”. A politikailag aktív rétegek nagy része még emlékszik a húsz évvel ezelőtti eseményekre, a korhangulatra, s ily módon fel tudja mérni az abszurditását ennek a kijelentésnek, mely annyira valóságidegen, mintha megfogalmazója nem élte volna meg azokat az időket…”
1990-ben az egész erdélyi magyarság a közös cselekvés, a szervezeti egység, az összefogás lázában égett. Ebből a lázból még tartott 1993-ban is, amikor az egyébként paradigmatikus autonomista döntéseket meghozó brassói kongresszus nem Tokay Györgyöt ítélte el, akinek hét évig tartó szégyenletes pártújságírói múltját Szőcs Géza egy pamfletben tette közzé, hanem a tiszta múltú, a Ceauşescu-rendszerrel nyíltan szembeforduló költőt. S nemcsak azért, mert a küldöttek egy része kontraszelektált volt és nagy vajtömeggel a fején magát védte azzal, hogy Tokayt védte. Hanem azért, mert még három esztendő múltán is majd’ mindenki hitt az egységben. Hatalmas árulásoknak, Neptun-ügynek, Nagy Benedek-ügynek, puccsszerű kormányzati szerepvállalásnak, ultimátum-visszavonásos játéknak, a kudarcot sikernek beállító hazug propaganda állandóvá válásának kellett megtörténni ahhoz, hogy felébredjen a politikai elit s a választóközönség számottevő része s felismerje: az egység tévút ott, ahol az egységes szervezetet idegen érdekek mozgatottjai vezetik.
Meg merem kockáztatni a kijelentést: 1990 elején a magyar egység lelkesült napjaiban még a magyarság akkori legnépszerűbb vezetője, Tőkés László is belebukhatott volna a saját pártalakításba. Arról nem is szólva, hogy felelőtlenség lett volna mindaddig külön úton elindulni, amíg a korrekt elvi alapokon építkező, s a magyarság legjobb erőit akkor még összefogó RMDSZ jobb útra térítésére esély mutatkozik. Mert az alapvető cél nem az, hogy lenyomjuk a másikat, hogy a „baloldalra” megsemmisítő vereséget mérjünk.
A fő cél az lenne, hogy az erdélyi magyarság megmaradhasson és gyarapodhasson szülőföldjén, alkotmányjogilag garantált létkeretek között. A cél, ha úgy tetszik, a román államtól való minél nagyobb fokú függetlenség kivívása és a legnagyobb fokú magyar közösségi szuverenitás elérése. Nem a „baloldal” a belső ellenfél, hanem a komprádorság, a karrierizmus, a saját klikkérdek kedvéért a nemzetérdeket sutba vágó nemzetsemlegesség, rosszabb esetben nemzetellenesség. Ez a mentalitás Magyarországon – ellentétben a világ számos pontjával, a kurdoktól Dél-Amerikáig – a baloldalon vált meghatározóvá. Nem az a baj a magyar „baloldallal”, hogy fontosabbnak látja az állam szerepvállalását a szociális szférában, mint a szabad piacot. Annál is inkább, hogy ez éppenséggel nincs is így: a magyar „jobboldal” gazdasági szempontból sokkal baloldalibb a magát balosnak hazudó nemzetellenes, MSZP-SZDSZ-es politikai konglomerátumnál. A probléma az, hogy az RMDSZ-t fokozatosan átvette a román nemzetstratégiai érdekeket politikai alamizsnáért kiszolgáló kisebbség, s ezt a perverz játékot álságos politikai kommunikáció útján nemzet és magyarság-védelemnek tudja eladni még mindig elég embernek ahhoz, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon az MPP által támogatott független jelöltek elvérezzenek az RMDSZ jelöltjeivel szemben.
A cél tehát ma is az, hogy az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete egységes legyen az autonómia képviseletében, hogy minél szélesebb cselekvési egységfrontot lehessen kialakítani autonomista alapon. De ezt nem azzal lehet elérni, ha azt hirdetjük fennen, hogy Tőkés Lászlónak az „MPP-re fáj a foga”, hogy a bulvársajtót idéző módon mások magánéletében vájkálunk, hogy suttogó propaganda útján próbáljuk vélt ellenfeleinket besározni, míg színleg a jobboldali összefogást hirdetjük.
Szász Jenő zátonyra futtatta az MPP hajóját alapszabályzat- és törvénysértéseivel, az RMDSZ vezetőit is megszégyenítő belső pártdiktatúra bevezetésével, az elvhűek kizárásával s ezzel lényegében lépéskényszerbe hozta az elvszerűséghez, törvényességhez, demokratikus alapelvekhez ragaszkodó autonomista politikusokat.
Most pedig úgymond fátylat borítana a múltra, mert a politika „nem a személyes bosszú terepe”. Hasonlít ez kissé ahhoz a román-magyar megbékélési modellhez, amit Iliescuék hirdettek a kilencvenes évek közepén hasonló „őszinteséggel”, a múlt lezárásának szükségességét hangoztatva. Akként is kell kezelni.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2011. február 11.

Toró: az EMNP az autonómiával szeretne összefogni
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a pártbejegyzésről és a magyar autonómiatörekvések esélyeiről – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Választmánya január derekán, Kolozsváron tartott tanácskozásán – a Küldöttgyűléstől kapott feladatának eleget téve – életre hívta az új párt beindítását felvállaló Kezdeményező Testületet, amely azután döntött a pártbejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtéséről. Ön akkor azt monda, hogy nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. Van-e már valamilyen összegzés arról, hogy az elmúlt három hétben hogyan haladnak az aláírást gyűjtők? A várakozásoknak megfelelően gyűlnek a támogató aláírások az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez? – A kilenc tagú Kezdeményező Testület a felkérést követően azonnal munkához látott, hiszen a román párttörvény szerint regionális pártot bejegyezni nem egyszerű feladat: ismeretes, hogy a pártbejegyzéshez szükséges 25 000 támogatói aláírást legkevesebb 18 megyéből és ezen felül a fővárosból kell összegyűjteni, tehát óhatatlanul túl kell lépni a Kárpátokon. Még nehezebb, ha magyar pártot akarunk – márpedig az Erdélyi Magyar Néppárt nem csak nevében, de céljaiban és megnyilvánulásaiban is erdélyi és magyar lesz. Nincs tehát vesztegetni való idő. A párt értékrendje – a közérthetőség kedvéért hadd mondjam azt, hogy a Tőkés László nevével fémjelzett értékek rendszere – adott és az alapvető célok is világosak, letisztultak és kikristályosodtak az elmúlt két évtized békés eszközökkel vívott politikai szabadságharcában. Tudjuk, kire nem számíthatunk és azt is tudjuk, hol keressük a támogatókat és a szövetségeseket. A támogató aláírásokat nem titokban, „a kertek alatt” gyűjtjük, szándékunk világos és nyilvános: annak a politikai közösségnek akarunk szervezeti keretet teremteni, amely a különböző közösségi autonómiaformák jogi kereteinek megteremtésében, tartalommal való feltöltésében és intézményeinek demokratikus működtetésében látja az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar jövő garanciáját. Hisszük, hogy ehhez a politikai közösséghez tartozni jó és hogy ezt mások, elegendően sokan gondolják így. Amúgy a pártbejegyzéshez szükséges aláírások az ütemterv szerint gyűlnek. Minden törvényes lépést megteszünk azért, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot ez év nyaráig bejegyezzük. – Annak idején a Magyar Polgári Párt bejegyeztetése is nagy nehézségekbe, több évig tartó gáncsoskodásokba ütközött. Az új párt Kezdeményező Testülete vajon el tudja-e kerülni a már megtapasztalt buktatókat?
– Többen vannak a Kezdeményező Testületben, akik 2004-ben vezető szerepet játszottak a Magyar Polgári Szövetség bejegyzését kérő több mint 54 000 aláírás összegyűjtésében és később a jobb sorsra érdemes Magyar Polgári Párt megszületésénél is bábáskodtak, tehát tapasztalatban nincs hiány. Tudjuk, mit kell tennünk és ezt meg is tesszük. Értékelésem szerint a belpolitikai helyzet is kedvezőbb a néhány évvel ezelőttinél és a jogállami gyakorlat is valamelyest konszolidálódott, bár maradt azért tér a gáncsoskodóknak és ellendrukkereknek is. Nem félünk tőlük, de számolunk velük.
– Az új párt bejegyzése megosztja a romániai magyar közvéleményt: a pártbejegyzéssel sem az RMDSZ, sem az MPP nem ért egyet. Az MPP elnöke, Szász Jenő legutóbbi, kolozsvári sajtóértekezletén jobboldali összefogást szorgalmazott ahhoz, hogy kellő erejű alternatíva legyen az RMDSZ legyőzéséhez. Mennyire lehet életszerű egy ilyen összefogás az RMDSZ ellenében létrehozandó erdélyi magyar rendszerváltáshoz? – Természetes, hogy sem az RMDSZ csúcsvezetése, sem az MPP elnöke nem örül az Erdélyi Magyar Néppárt színrelépésének. Az egyik a parlamenti képviselet monopóliumát, a másik az ezzel szembeni alternatíva látszatának kizárólagosságát félti tőlünk és a monopólium megőrzése érdekében nem lesznek gátlásaik. Ez azonban nem lesz elegendő, hogy megakadályozza az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulását. Szász Jenő jobboldali koalícióra való felhívása nagyjából annyira hiteles és életszerű, mint Kelemen Hunor RMDSZ-elnökjelölt csábító szirénhangjai a szövetségi akol melegéről. Mindkét esetben kilóg a lóláb: úgy szeretnének összefogni velünk, hogy nem kínálnak semmilyen garanciát az erdélyi magyar autonómia-program érvényesítéséhez. Támogatásunk és a Tőkés László politikai márkanév kell nekik, de lehetőleg az általa megjelenített értékek felvállalása nélkül. Egy biztos: az Erdélyi Magyar Néppárt csak olyan együttműködési megállapodásban lesz partner, amely elsődlegesen az autonómiáról és az ahhoz vezető lépések megtételéről szól.
– A pártbejegyzés kapcsán többször nyilatkozta azt, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert a másik kettő nem képviseli érdemben az autonómia ügyét. Felvázolná-e azokat az elképzeléseket, amelyek az erdélyi magyar autonómiatörekvések ügyét végre kimozdíthatnák a holtpontról? – Az elmúlt húsz évben az autonómia-programnál jobb és reálpolitikai szempontból is értékelhető közjogi megoldást nem tudtunk kitalálni, amely hosszútávon szavatolná a számbeli kisebbségben élő magyar közösségek megmaradását és gyarapodását a Kárpát-medencében. Ezért minden kül- és belpolitikai cselekvésnek valós értelmet az ad, ha az közelebb visz ezen stratégiai célunkhoz. Ez határozza meg tehát a viszonyunkat és együttműködésünket a román pártokkal, az egész román társadalommal és külpolitikai mozgásainknak is ez ad zsinórmértéket. Az Erdélyi Magyar Néppárt azon lesz, hogy ezekben a kérdésekben – a nemzeti minimum tartalmában – alakuljon ki a konszenzus a többi magyar párttal és azt ne veszélyeztesse semmilyen pártpolitikai megfontolás.
Ebben az igyekezetünkben legfontosabb szövetségesünk a közösség maga, amely ha kellően tájékozott, nem lehet megvezetni álmegoldásokkal. El szeretnénk jutni oda, hogy ne lehessen olyan politikai vonalvezetéssel többséget szerezni, amely törvényi keret helyett lemutyizott engedmény-morzsákkal elégszik meg, ráadásul olyanokkal, amelyeknek legfőbb haszonélvezője nem a közösség, hanem azok, akik a közösség érdekeinek képviseletére kaptak mandátumot. Olyan ez, mintha a munkavállalók közösségét arról akarnánk meggyőzni, a kollektív munkaszerződés helyett elégedjenek meg azzal, hogy szakszervezeti képviselőik jóban vannak a munkaadóval és időnként egy-egy szabadnapot vagy soron kívüli fizetésemelést némelyiküknek – persze, csak azoknak, akik jól viselkednek – el tudnak rendezni. Tehát a lényeg: az országos és nemzetközi politikában időnként adódó kedvező helyzeteket – kegyelmi állapotokat – a közösség stratégiai céljainak és nem a vezetők egyéni vagy kiscsoportok érdekeinek érvényesítésére kell használni.
– A Székely Nemzeti Tanács egyik megnyilatkozása szerint áttörést az hozhatna az erdélyi autonómia ügyének, ha népi kezdeményezésként sikerülne több országból összegyűjteni azt az aláírás-mennyiséget, amely nyomán az Európai Parlament foglalkozhatna Székelyföld autonómiájának ügyével. Mennyire tartja reálisnak egy ilyen kezdeményezés kivitelezését? – A Lisszaboni Szerződés valóban lehetővé teszi a részvételi demokrácia ezen formáját és nekünk, a Kárpát-medence magyarságának élnünk is kell ezzel az eszközzel, mégpedig az elsők között Európa nemzeti közösségei között, ha azt akarjuk, hogy a kezdeményezés elérje a „nagyok” ingerküszöbét. Hasonló feladat ez a pártbejegyzéshez, csak európai léptékben: legkevesebb hét EU-tagország egymillió polgárának kell a kezdeményezést aláírásukkal támogatniuk és ráadásul az illető országok lakosságával arányos számban, a magyarok pedig számottevő őshonos közösségben csak a Kárpát-medence öt EU-tagállamában élnek. Szép feladat. Nehéz, de nem lehetetlen. Egy azonban biztos, ezt is csak a legszélesebb nemzeti összefogással lehet teljesíteni. Éppen ezért óvakodnék bármilyen, a kizárólagossági szándék legkisebb veszélyét hordozó voluntarizmustól. Talán a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak kellene a kezdeményezés élére állnia, hogy azt sikerre is lehessen vinni. – A közelgő tisztújító RMDSZ-kongresszust megelőzően az EMNT elnöke, Tőkés László a három RMDSZ-elnök-jelöltből kettővel, Eckstein-Kovács Péterrel és Olosz Gergellyel találkozott. Ez azt jelzi, hogy az EMNT-nek van konkrét elképzelése arról, hogy a leendő új vezetőséggel milyen kapcsolatokra törekszik?
– Az RMDSZ kongresszusi küldötteinek dolga, hogy kit választanak a Szövetség élére. Az említett találkozókra a jelöltek, és nem a mi kezdeményezésünk nyomán került sor, de ezek a kezdeményezések azt jelzik, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a mozgalom támogatását bíró leendő Erdélyi Magyar Néppárt egyre fontosabb szerepet tölt be az erdélyi magyar politikában. Jó érzés, hogy számolnak velünk, még jobb lenne, ha a történéseket sikerülne az autonómia megvalósulásának irányába terelgetni. Azon vagyunk, hogy így legyen, bárki is álljon a többi, nevében vagy céljaiban magyar pártpolitikai szervezet élén.
– Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyar szervezetek közül az EMNT építette ki a legjobb kapcsolatokat a magyar kormánnyal. Egy előző interjúban már elmondta, hogy ezek a kapcsolatok nem véletlenszerűen alakultak így, hanem ez a Fidesz és az EMNT vezetői közötti hosszas együttműködés gyümölcse. Ez azt jelenti, hogy a leendő új párt is a magyar kormány első számú partnerének fog számítani Erdélyben. Az eddigi politikai úzus szerint azt hallhattuk, hogy nem szerencsés, ha egy határon túli szervezet teljesen elkötelezett egyik vagy másik kormánypárt irányába, ez ugyanis megkérdőjelezi az illető szervezet önálló döntéshozatali esélyeit. Ön erről hogyan vélekedik?
– Mi a magyarországi politikai elvbarátainkat a közös értékek alapján választjuk és nem olyan merkantilis számítás nyomán, hogy éppen kormányon vannak vagy sem. A FIDESZ és az EMNT közötti stratégiai partnerség gyökerei a rendszerváltozás kezdetéig nyúlnak vissza és azért erős ez a kapcsolat, mert kiállta az idők próbáját. Fontos számunkra a FIDESZ vezetőinek álláspontja valamely nemzetpolitikai relevanciájú kérdésben és azon vagyunk, hogy ennek kialakításában érvényesíthessük sajátos erdélyi szempontjainkat is. De azt is el tudjuk fogadni, hogy a sajátos erdélyi közelítést a Kárpát-medencei léptékű nemzetpolitika időnként felülírja, ha ennek a szuverenitás-korlátozásnak a forrása nem a zsákmányközpontú pártpolitikai szempont, hanem a határokon átnyúló nemzeti érdek és szolidaritás. Mert egy a nemzet és magyarnak lenni úgy jó, ha figyelünk egymásra.
Erdélyi Napló. Erdély.ma

2011. február 16.

Alakuló összefogás (Háromszéken tárgyalt az EMNT és MPP)
Országosan nem, de Háromszéken megtörtént az első lépés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Magyar Polgári Párt (MPP) közeledésére, sor került egy nyitó, tapogatózó megbeszélésre, amelyen sikerült közös témákat, terveket is feltérképezni — mondta el Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke.
Év elején Kulcsár kezdeményezte az egyeztetést, majd Szász Jenő pártelnök is megismételte: szükség van az erdélyi magyar jobboldal összefogására. Háromszéken premierként jött létre a beszélgetés, mindkét szervezetet megyei vezetői képviselték. Nem politikai kérdésekről tárgyaltak, arról egyeztettek, hogy a szakbizottságok vezetői közösen veszik majd számba, ágazatonként — egészségügy, oktatás, gazdaság —, mire van szüksége Sepsiszentgyörgynek, Háromszéknek. Kidolgoznának egy megállapodásmodellt is, mely a majdani hivatalosított együttműködés alapja lehet. Kulcsár-Terza abban bízik, a háromszéki példa ragadós lesz, más megyei szervezetek is elkezdik a tárgyalásokat, és ha alulról megfogalmazódik az együttműködés igénye, akkor az elnökök sem zárkóznak el, s létrejöhet az összefogás.
Farkas Réka,Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 18.

A szászok és Semjén Zsolt
Vári Attila, Élet és Irodalom
A napokban, a határon túliak állampolgárságáról beszélve, a miniszterelnök-helyettes valami olyasmit mondott a hajdani magyar alattvalókról, amiben benne volt az utóbbi bő száz esztendő minden tévedése s a birodalmi tudat pannon-turáni felületessége, az, ami Trianonhoz vezetett már egyszer.
A napokban, a határon túliak állampolgárságáról beszélve, a miniszterelnök-helyettes valami olyasmit mondott a hajdani magyar alattvalókról, amiben benne volt az utóbbi bő száz esztendő minden tévedése s a birodalmi tudat pannon-turáni felületessége, az, ami Trianonhoz vezetett már egyszer.
A brassói szászokkal példálózott. „A magyar állampolgárságot nem etnikai alapon kell igényelni, mert az diszkriminatív lenne, hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Példaként említette, hogy ha valaki brassói szász felmenőkkel rendelkezik, de kötődik a magyar kultúrához, a magyar nemzethez és valamilyen szinten beszéli a nyelvet, akkor ő ugyanúgy megkaphatja a magyar állampolgárságot, mint azok, akik önmagukat etnikai értelemben vallják magyarnak.”
Nem a máramarosi huculokkal, nem Rákóczi „leghűségesebb” ruténjaival példálózott, s még a trianoni béke ellen fegyvert fogó burgenlandiakkal sem. Nem. Példaként a legrosszabbat választotta, azokat a szászokat, akik várakozási idő nélkül lehettek a múltban is a Német Szövetségi Köztársaság állampolgárai, s akikkel a Ceauşescu-diktatúra éveiben sem tudott az erdélyi magyarság nemzetiségi kérdésekben szót érteni.
Ha csak az utolsó háromszáz esztendejét vizsgáljuk a magyar–szász kapcsolatoknak, láthatjuk, hogy már a kurucmozgalmak idején is fegyverrel és pénzzel támogatták a császáriakat, s utána is mindig Bécs oldalán álltak. 1848/49-ben sem volt mindez másként, s talán tízévnyi időről beszélhetünk, amikor némi érdeklődést tanúsítottak az erdélyi magyarok irányában. Ez pedig az 1922 táján kezdődő román alattvalóként történő ébredésüktől a hitlerizmus 1933-as diadaláig tartott.
1970 karácsonya előtt Kemény Jánossal Kós Károlytól jöttünk, s a kolozsvári sétatéren az erdélyi asszimilációról beszélgettünk, s természetszerűen került terítékre a magyar–szász ellenségeskedés, az, hogy miért nem vállalnak ma sem sorsközösséget velünk.
Ellentétben Semjén Zsolttal én éltem Brassóban (újságíróként ott kezdtem 1968-ban), nagyon sok szászt ismertem, de nem voltak sem nekem, sem pedig nemzedéktársaimnak még egyetemi éveink alatt sem szász barátaink. Még közeli kapcsolatot sem lehetett létesíteni velük. (Abban az időben még majdnem háromszázezren éltek Erdélyben, ma kb. tizenötezren, s átlagéletkoruk közel hetven év.)
Enyhén szólva lenézték az erdélyi magyarságot. A szász Universitas történelme olyan különálló, még ha a térkép színes papír-rongyán egyazon helyre kerülünk is velük, olyan, a valósnál is több, mint autonómia, amilyenről ma Európa egyetlen kisebbsége sem álmodozhat. Államot alkottak az államban, hétszáz esztendőn keresztül, egészen a kiegyezésig.
Még a kereszténységben sem voltunk egyek. A reformáció korában ők egyöntetűen a lutheri hitet követték, a magyarság pedig kálvinista, később egy részük Dávid Ferenc hatására unitárius lett.
Kemény János, a marosvécsi találkozók házigazdájaként, nem sok sikerrel próbált valamilyen egységfrontot kialakítani a szászokkal. Nem volt elfogult, sem pedig magyar nacionalista, higgadtan beszélt róluk, objektíven látta a két kisebbség viszonyát. Az évszázados feszültségeket elemezte Kemény János, és akkor rákérdeztem a szászok Romániához fűződő kapcsolataira. Arra, hogy a legenda szerint miért mondták 1918. december elsején, a gyulafehérvári román egyesülési nagygyűlésen a szászok azt, hogy akár az ördöggel is, de a magyarokkal többé soha.
– Hát ez nem igaz, nem így igaz, 1918-ban nem voltak ott, bár eléggé gyűlöltek minket, hogy hihető legyen ez – mondta Kemény János, és az 1848-as évekről kezdett mesélni, azért, hogy jobban megértsem az újabb keletű s végleges szász–magyar ellentétet. Arról, hogy a szász nemzeti mozgalom vezérét, Stefan Ludwig Rothot törvényes alap, sőt az amnesztia ellenére kivégeztette 1849-ben a magyar forradalmi főhatalom, s a szász univerzitás jogállásáról tartott előadást nekem, az évszázados vámmentességükről, arról, hogy a nemzeti fejedelmek korában a kerített városokba még a fejedelem sem léphetett be fegyveres kísérettel.
A Romániához csatolt németség önrendelkezése, utoljára ebben a formában, csak a megszálló román hadsereg gyakorolta lelki kényszer hatása alatt és Iuliu Maniu ígéretében bízva történt meg, amikor 1919. január 8-án a szász népszervezet bővített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: „a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. (…)” – idézte Kemény János, aztán valami olyasmit mondott, hogy Stefan Ludwig Roth olyan volt a szászoknak, mint nekünk Kossuth és Petőfi együttesen, s hogy képzeljem el, milyen lenne a magyarság érzelmi történelme, ha az osztrákok általános amnesztia után kivégezték volna őket.
Nézd meg ezeket a gyönyörű szász városokat, mondta. Azokban csak elvétve éltek magyarok, soha nem keveredtek velünk, nem ismerték nyelvünket sem, de a kiegyezés után a hivatalos nyelv a magyar lett, s egy kis túlzással, ez szinte olyan volt akkor, mintha Hollandiában akartuk volna egyik napról a másikra kötelezővé tenni a magyart. És Stefan Ludwig Roth kivégzésétől még két évtized sem telt el.
Szóval a brassói szászok.
De mit csodálkozok ezen a történelmi analfabetizmuson? Miniszteri irodákban látható „Nagy-Magyarország”-térkép valójában a Magyar Korona országait mutatja, s nem a Trianon előtti Magyarországot. És az autókon szinte felségjelzésként is árpádsávosan. Ilyen nincs sehol Európában. Képzeljék el, nemzetes uraim, finn térkép Karéliával egy helsinki miniszternél ugye hihetetlen lenne? S hiába kutatok emlékeimben, mert nem láttam soha Hamburgtól Passauig Nagy-Németország-térképet D felségjelű kocsikon, sem pedig Velencétől Lembergig nyújtózó Nagy-Ausztriát hirdetőt, az Osztrák Császárság- térképet, szomszédjaink autóin.
Semjén Zsolt tehát egyoldalúan megbékélt a szászokkal, állampolgár-kezet nyújtott feléjük. Ó, jaj, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, ők nem elmagyarosodott dunai-svábok, s ha már velük tetszett példálózni, talán érdemes lenne többet tudni róluk. (…) Nem csodálkoznék ezen a brassói elszóláson, ha nem tendenciát látnék benne. A birodalmi dölyfösségét.
Itt némely urak megbékélésről papolnak, de nem hajlandóak kezet sem fogni a magyar-szlovák közeledést hirdető Most-Híd vezetőivel, nem éljenezték hozsannázva azt a korszakalkotó román tanügyi törvényt sem, amelyet mostanában fogadtak el odaát, mert azzal az RMDSZ kormányzási sikerét ismernék el. Nagy-Magyarország álmodóinak nem kell a higgadt kisebbség. Újabb és újabb hűbéres pártokkal kísérleteznek Erdélyben, amolyan udvarhelyi Szász Jenőket találnak ki szövetséges gyanánt, mert Markóék túlságosan függetlenek tőlük, azt is mondhatnám, hogy transzilvánok. (…) Nem akarom fokozni. Csak annyit mondok egészen halkan, hogy ez a nemzetiségekkel szembeni érzéketlen tudatlanság vezetett Trianonig, s Isten a tudója, hogy a mai nagy szólamoknak milyen lesz a holnapi böjtjük
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 22.

Szász Jenő forgatókönyve
Az RMDSZ-elnökválasztáson Eckstein-Kovács Péter visszalép Olosz Gergely javára, aki tulajdonképpen a Demokrata Liberális Párt (PDL) embere – vázolta elképzeléseit a szövetség hétvégi kongresszusával kapcsolatban Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
Szász Jenő kedden, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: úgy értesült hogy a hétvégi RMDSZ-kongresszuson Eckstein Kovács Péter elnökjelölt visszalép Olosz Gergely javára, csak még az nem egyértelmű, hogy ezt az első vagy a második fordulóban teszi meg.
Az MPP elnöke szerint a stratégia hátterében valójában a PDL és a Cotroceni palota áll. Az RMDSZ jelenlegi vezérkara, Markó Béla, Verestóy Attila és Frunda György révén valójában a Szociáldemokrata Párttal (PSD) szimpatizál, a jelenlegi kormánykoalíció a PDL-vel csak pillanatnyi érdekszövetség, mondta.
Kelemen Hunor a Markó Béla neveltje, ezért a nagyobbik kormánypárt inkább a saját emberét, vagyis Olosz Gergelyt látná a szövetség élén, fejtegette Szász, aki szerint Olosz nagyobb eséllyel pályázza meg az RMDSZ-elnöki tisztséget, és ezért fog Eckstein-Kovács visszalépni.
Olosz Gergely megjelenése nem volt véletlen és a háromszéki képviselő nem is esélytelen, vélekedett Szász Jenő. Hozzátette, az sem véletlen, hogy a két nagy román párt elnöke, Emil Boc és Victor Ponta részt vesznek az RMDSZ kongresszuson.
Szász Jenő úgy fogalmazott, az RMDSZ a román politikai pártok mindenkori „etnikai ügyintézője”, ezért a román alakulatoknak szükségük van a szövetségre, ám fontos, hogy az RMDSZ melyiknek a vazallusa.
Eckstein Kovács Péter a Krónika megkeresésére hangsúlyozta, megígérte az őt támogató Kolozs megyei szervezetnek és mindenkinek, hogy bárki lesz is az ellenfele, semmiképpen nem lép vissza, és az adott szavát tartja. „Ezonkívül, bárhogy is számolok, mindenképpen be fogok jutni a második fordulóban” – szögezte le Eckstein Kovács Péter.
Születésnapi ünnepségre készül a Magyar Polgári Párt
Szász Jenő elmondta, 2008 március 14-én jegyezték be az MPP-t, ezt ünneplik meg március folyamán a háromszéki szervezet kérésére Kézdivásárhelyen. Ugyancsak az udvarterek városában szervezik meg az MPP Március 15-i központi ünnepségét is. Szász Jenő elmondta, az ünnepség jellegéről ezután döntenek, de mindenképpen lesz egy politikai része is, amikor felvázolják a jövőt, készülnek a 2012-es helyhatósági választásokra. Az ünnepségre meghívják az SZNT és az EMNT képviselőit is, mert továbbra is fenntartják a nemzeti alternatíva létrehozásának szükségességét, mondta Szász Jenő. Az MPP márciusi rendezvényein részt vesz Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

2011. február 23.

Tőkés László szkeptikus az RMDSZ-kongresszus előtt
Nem fűz nagy reményeket az RMDSZ „megváltozásához” Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki „nagymértékű szkepticizmussal” tekint az RMDSZ hét végén sorra kerülő tisztújító kongresszusa elé. Erről maga Tőkés beszélt kedden nagyváradi sajtótájékoztatóján. Tőkés szerint Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely inkább „változás párti”, mint Kelemen Hunor.
Az EMNT elnöke, aki egyben az Európai Parlament alelnöke, arra az újságírói kérdésre, hogy a három RMDSZ elnökjelölt közül kit látna szívesebben a szövetség élén, kifejtette: ez a kérdés nagymértékben Markó Bélától, a szövetség jelenlegi elnökétől függ. Hiszen amennyiben Markó „úgy megy, mintha maradna” – tette hozzá Tőkés –, vagyis megtartja befolyását és hatalmát az RMDSZ-ben, akkor teljesen mindegy, hogy névlegesen ki veszi át az elnöki tisztséget.
Tőkés megállapította, hogy inkább Kelemen Hunor két ellenjelöltje a változás párti, hiszen Eckstein-Kovács és Olosz is nyilatkozataikban „nagyobb mérvű változást vetítettek előre”, mint „a Markó utódjául kinevelt” Kelemen.
Az EMNT elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról is beszélt. Ezt a pártot – amely Tőkés László értékrendjét képviselné majd – az idén tervezik hivatalosan bejegyeztetni. Az EP alelnöke hangsúlyozta, hogy az új pártot nem az RMDSZ ellenében hozzák létre, hanem a közösség érdekében, hogy legyen egy olyan politikai alakulat is, amely „nem rendeli alá az erdélyi magyarság érdekeit a bukaresti kormányzati politikai érdekeknek”.
Rámutatott: a cél továbbra is az összefogás, így a romániai magyar politikai szervezeteknek meg kell találniuk a közös hangot. Tőkés szerint ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzati választásokon adott településeken ne versenghetnének egymással magyar jelöltek, viszont országos választásokon az új pártnak meg kell találnia az együttműködés módját mind az RMDSZ-el, mind a Magyar Polgári Párttal (MPP) – mondta Tőkés László. A szövetség kongresszusa kapcsán tegnap Szász Jenő, az MPP elnöke kijelentette, hogy információi szerint Eckstein-Kovács Péter visszalép a kongresszus előtt „a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által támogatott” Olosz Gergely javára, akinek így jó esélyei lehetnének a győzelemre annak ellenére, hogy Kelemen Hunor a favorit. Eckstein-Kovács Péter lapunknak cáfolta ezt a felvetést. Elmondta: első pillanattól kezdve közölte, hogy nem lép vissza senki javára. Mint mondta, esze ágában sincs ilyet tenni, hiszen semmi oka nincs erre.
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1471-1480




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék