udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1360
találat
lapozás: 1-30 ... 1081-1110 | 1111-1140 | 1141-1170 ... 1351-1360
Névmutató:
Németh Zsolt
2013. június 2.
Nemzeti összetartozás napja - Rendezvények országhatáron belül és kívül
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.
A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség - értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este hat órakor az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd megnyitja a Közös tér - közös örökség - Műemlék-helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet. A liturgiát követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Szabadkán ünnepi koncert lesz a Szent Teréz templomban, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola diákkórusával.
Kedden nemzeti emlékhellyé avatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vándorkiállítását Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mutatja be.
Nyíradonyban is emlékhelyet avatnak: Halász János kultúráért felelős államtitkár és Tasó László polgármester (Fidesz) átadja a nemzeti összetartozás emlékhelyét. Jászberényben az önkormányzat szervezésében Trianon-emlékművet avatnak az Apponyi téren.
Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél, a Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében tartanak ünnepséget, amelyen beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen.
Budapesten Tarlós István főpolgármester a József Attila Színházban tartandó ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt. A III. kerületi önkormányzat megemlékezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány elnöke, míg a KDNP budapesti szervezetének rendezvényén, a XII. kerületi Turul szobornál Szalma Botond, a párt fővárosi elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója mond beszédet.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát. A rendezvényen felszólal Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő is.
A nap folyamán számos más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
MTI2013. június 3.
A nemzeti összetartozás napja
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak Magyarországon és a határokon túl holnap, a nemzeti összetartozás napján.
A budapesti Magyarság Házában ifjúsági programok zajlanak, felavatják a külhoni és magyarországi diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség – értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megnyitja a Közös tér – közös örökség – Műemlék- helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Budapesten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát- medencében címmel tartanak konferenciát.
Népújság (Marosvásárhely)2013. június 4.
A nemzeti összetartozás napja
Országszerte megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak ma a nemzeti összetartozás napjának alkalmából.
A fővárosi Magyarság Házában Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Áder János köztársasági elnök határon túli magyar fiatalokat fogad a Sándor-palotában. Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, majd beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot nemzeti emlékhellyé avatják, az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Nyíradonyban Halász János kultúráért felelős államtitkár részvételével átadják a nemzeti összetartozás emlékhelyét, Jászberényben, a Tolna megyei Tamásiban és a főváros XVI. kerületében pedig Trianon-emlékművet avatnak.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen. Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél tartandó ünnepélyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond beszédet.
Budapest III. kerületi önkormányzatának ünnepi rendezvényén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szólal fel. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a József Attila Színházban a nemzeti összetartozás napja és a Határok nélkül Kárpát-medencei ifjúsági találkozó alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt.
Balatonalmádiban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékezik meg a nemzeti összetartozás napjáról.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát mások mellett Morvai Krisztina független EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő részvételével.
A nap folyamán sok más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak; ott és a Szabadkán folytatódó ünnepségen Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. Dörner György igazgató vezetésével az Újszínház küldöttsége Tamási Áron szülőfalujába, a romániai Farkaslakára utazik, hogy megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
MTI2013. június 4.
Ballagnak a Sapientián
Idén háromnapos rendezvénysorozat keretében ballagnak a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar végzős hallgatói június 6–9. között. A ballagási ünnepélyen részt vesz Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is, akinek az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseként átadják a Sapientia EMTE Bocskai István-díját.
A rendezvénysorozat csütörtökön 18 órakor kocogással kezdődik. A hagyomány szerint az útvonal a Deus Providebit épületétől a Sapientia koronkai campusáig tart. A kilenc ballagó szak hat helyszínen csatlakozik: az automatika és alkalmazott informatika a Deus Providebit Háznál 18 órakor, az informatika és a számítástechnika a Bolyai-téren, a Pszeudoszféránál 18.05-kor, a fordító és a tolmács a Poklos-hídon 18.15-kor, a mechatronika és a távközlés a Fortuna-megállóban 18.20-kor, a kertészmérnöki, valamint az egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások a Corina-megállóban 18.25-kor, a kommunikáció és közkapcsolatok szak pedig az OMV-benzinkútnál 18.30-kor. A kocogás után az egyetem udvarán tábortűz fényében gulyásozásra kerül sor, 21 órától pedig hajnalig tartó buli zárja az első napot.
A Sapientia EMTE idén Marosvásárhelyen szervezi központi évzáróját és ballagási ünnepségét, amelyen részt vesz Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is, akinek az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseként átadják a Sapientia EMTE Bocskai István-díját. Az ünnepély június 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik az aulában.
Június 9-én, vasárnap 21 órától kosaras bállal zárul a ballagási rendezvénysorozat. A hangulatról az gondoskodik.
Gáspár Botond
szekelyhon.ro2013. június 5.
Trianon erőt adó forrás a magyarságnak
Országszerte megemlékezéseket tartottak tegnap Magyarországon a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Budapesten a Magyarság Házában Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg az emléknap ifjúsági programjait, majd Áder János köztársasági elnök határon túli magyar fiatalokat fogadott a Sándor-palotában. Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartottak, amelyen beszédet mondott Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot nemzeti emlékhellyé avatták, Nyíradonyban átadták a nemzeti összetartozás emlékhelyét, Jászberényben, Tamásiban és a főváros XVI. kerületében pedig Trianon-emlékművet avattak. Képünkön a Magyarság Házában felállított nemzeti összetartozás fája, amelyet határon túli magyar fiatalok készítettek.
Ma a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet összetartozását, soha nem múló egységét ünnepeljük – jelentette ki Répás Zsuzsanna kedden, a nemzeti összetartozás napján, Budapesten, a Magyarság Házában, külhoni és anyaországi diákok részvételével tartott ünnepségen.
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja legyen. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint újrafogalmaztuk önmagunkhoz, a nemzethez való viszonyunkat, a nemzet fogalmához kapcsolódó elképzeléseinket. Korábban csak mély fájdalomként élt bennünk Trianon, de meg kellett látni a nemzet nagy teljesítményét, az emberek áldozatait a talpra állásban – fogalmazott.
Az ünnepségen lelepleztek egy mintegy háromméteres, terebélyes fát, Az összetartozás fáját, amelynek ágain egy-egy Kárpát-medencei tájegységi ház makettjét helyezték el, és ezek oldalára, falára üzenetet fogalmaztak meg a külhoni és anyaországi diákok a nemzeti összetartozásról.
Répás Zsuzsanna elmondta: a fa azt jelképezi, hogy „a gyermekeink már egy olyan nemzedéket képviselnek, akik számára az összetartozás az alapélmény”. Azt jelképezi, hogy a több évtizedes küzdelem létünkért, önmagunkért, a magyar identitás újraértelmezéséért sikeres volt – közölte, kiemelve: a fiatal nemzedék már a nemzet egységére olyan adottságként tekint, amely érték és erőforrás a számára. Ez a nemzeti összetartozás napjának alapelve: a múlt – diadalaival és árnyoldalaival együtt – olyan erőforrást képezzen, amelyből a jövő magyarsága merítkezhet, és ahová mindig visszanyúlhat – emelte ki.
Áder János köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János a nemzeti összetartozás napja alkalmából felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában.
A köztársasági elnök a diákokkal és kísérőikkel találkozva köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő nemzedékek magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.
Áder János megköszönte azokat a leveleket is, amelyeket a Sándor-palotába látogató diákok írtak neki, összefoglalva, mit is jelent számukra magyarnak lenni. A köztársasági elnök hangsúlyozta, a diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János.
A magyar Országgyűlés tegnapi ülésén is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát. Közölte, a magyarságnak ez a nemzeti gyász napja, míg az egykori európai döntéshozó politikusoknak csak egy történelmi tény, amelyről el lehet felejtkezni, és amelynek következményeit úgy kell elfogadni, ahogy évtizedek során kialakult. Ezt „eurocinizmusnak” lehet nevezni – mondta.
A Fidesz szerint a nemzeti összetartozás napja alkalmat ad annak az egységnek a kifejezésére, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”. Évről évre egyre növekszik azok száma, akik a nemzeti összetartozás napján – mind Magyarországon, mind a határainkon túl – megállnak, és arra emlékeznek, hogy erős nemzet vagyunk és összetartozunk – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője. Hoppál Péter fontos cselekedetnek nevezte, hogy az Országgyűlés megalkotta az új magyar alaptörvényt, amelyben benne van a határokon túl élő magyarság iránti felelősségvállalás. Az is fontos, hogy megéljük és ezen a napon fejezzük is ki ezt az egységet, hogy minden magyar felelős minden magyarért – tette hozzá.
Trianon következményeit visszacsinálni nem lehet, de meghaladni igen; ehhez az kell, hogy ne a múltba révedjünk az évszázados sérelmek miatt, hanem a jövőbe tekintsünk – olvasható az MSZP elnökének a trianoni békeszerződés évfordulóján kiadott közleményében. Mesterházy Attila szerint csak akkor boldogulhatunk, ha az ellenségeskedés helyett több lesz bennünk az elfogadás. Mesterházy Attila hozzáfűzte: a mindenkori magyar kormányoknak kötelessége minden eszközzel segíteni a határon túli magyarokat, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak, magyarként megőrizhessék identitásukat, az adott ország polgáraiként pedig megélhessék teljes egyenjogúságukat. Ehhez korrekt, tisztességes, európai viszonyra van szükség a határon túli magyarokkal, politikai képviseleteikkel és a környező országok kormányaival is.
Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont. Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én „nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.
Szabadság (Kolozsvár)2013. június 9.
Németh Géza-emlékhely létesült Gyimesbükkön
Bővült a Deáky Panzió köré létesített történelmi emlékpark Gyimesbükkön. Az erdélyieket és a moldvai csángókat felpártoló református lelkész születésének 80. évfordulóján Németh Géza-emlékhelyet létesítettek az ezeréves határ közelében.
Németh Géza budapesti református lelkész volt, aki a nyolcvanas években kiállt az erdélyi menekültek mellett, megsegítésükre szervezte meg Budapesten az Erdélyi Gyülekezetet és a karitatív jellegű Reménység Szigete nevet viselő intézményrendszert. Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium államtitkárának édesapja sokszor járt Erdélyben, a Gyimesekben és a moldvai csángó falvakban.
A csíkszeredai pedagógusok egy csoportja Németh Géza 1995-ben bekövetkezett halála után – hálájuk jeléül – megalakította a Németh Géza Egyesületet. A Csikós Klára által vezetett egyesület 2003 óta évente kiosztja a Németh Géza Emlékdíjat, idén pedig emlékpadot, emlékhelyet létesített.
Deáky András gyimesbükki nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Bákó megyéhez csatolt település magyar nyelvű oktatását újraindító, a település számára minden téren maradandót alkotó, sikeres vállalkozó köszöntötte az emlékhelyavatóra egybegyűlt erdélyi, moldvai és anyaországi vendégeket, hangsúlyozva, hogy Németh Géza az 1980-as években sok erdélyi embernek adta vissza a hitet és a reményt.
Kisgyörgy Borbála az gyesület nevében ismertette röviden Németh Géza életpályáját, majd felolvasta Németh Géza A fehérvárcsurgói birkalegelőn című versét. Ennek egyik szakasza került fel az emlékpadra: "De annak, akit nyírnak / annak bőrébe valahogy/ mindig belebújok"/.
Csikós Klára, az egyesület elnöke Németh Gézával kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, ökumeniai nyitottságáról, munkásságáról, meghurcolásáról, illetve lelkészi és irodalmi és tevékenységéről beszélt. Megtudtuk, hogy Németh Géza elsőként foglalkozott Magyarországon kábítószeres fiatalok lelki gondozásával, börtönmisszióval, menekült magyarok felkarolásával, ifjúsági vezetők képzésével.
A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Szarka Gábor konzul köszöntötte az ünneplőket, majd felolvasta a Németh-család üzenetét. A levélben Németh Géza három fia, ifj. Géza, Zsolt és Áron az édesapjuktól kapott értékeket osztottak meg, emlékeztek arra a lelkészre, aki szinte mindvégig üldözött volt, de mégis részt vett a társadalom gondjainak megoldásában.
Az emlékhelyet Salamon József gyimesbükki plébános áldotta meg, mondott imát előtte, majd a padra leülve elmondta: „A padon ülve el tudunk gondolkodni a világ dolgain, születhetnek filozófiai gondolatok, de nagyon fontos, hogy a padra, embertársunk mellé leülve el tudunk beszélgetni, meg tudjuk beszélni fontos dolgainkat.”
A moldvai csángók legismertebb népdalénekese, a pusztinai Nyisztor Ilona, illetve Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár szép népdalokat adott elő, majd a jelenlévők elénekelték a székely, a magyar és a csángó himnuszt. Ezt követően koszorúzásra került sor, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nevében, Sógor Csaba koszorúját Lukács Borbála, a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanárnője helyezte el. A gyimesi Németh Géza-emlékünnepség egy hársfa-, illetve két gesztenyefa-csemete elültetésével, illetve kerekasztal-megbeszéléssel zárult.
Dobos László
szekelyhon.ro2013. június 10.
A társadalomnak kell multikulturálisnak lennie (NémetH Zsolt Marosvásárhelyen)
Nem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szombat délelőtti ballagási ünnepségén.
Németh Zsolt azt követően szólalt fel a ballagási ünnepségen, hogy átvette a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. Beszédében többek között azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a térségnek, Romániának, de egész Európának is az egyik legnagyobb értéke, hogy különböző kultúrájú, különböző nyelvű és identitású emberek élnek benne. Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai vitákban vannak, akik az intézményeken belüli multikulturalitásért szállnak síkra. Úgy vélte, ez a megközelítés alááshatja a kulturális sokszínűség megvalósítását. „A magyar kormány azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. Ezt nevezzük autonómiának” – nyomatékosította az államtitkár.
Dávid László, az egyetem rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szakon szerzik meg a mesteri képzés elindításának a jogát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. június 10.
Több mint kétszázan ballagtak a Sapientián
Bocskai-díj Németh Zsoltnak
Szombaton Marosvásárhelyen tartotta központi évzáróját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a marosvásárhelyi karon hét szakról 230 végzős hallgató vett búcsút az egyetemtől. A koronkai campusban tartott ünnepség díszvendége Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, akit az egyetem alapításában és fejlesztésében nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bocskai István- díjjal tüntettek ki.
Mesterképzést szervezhet az egyetem
Dr. Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szak esetében szerzik meg a képzés elindításának a jogát – közölte a jó hírt a rektor, amit a hallgatók vastapssal fogadtak. Dr. Dávid László hangsúlyozta, a tizenhárom évvel ezelőtti vállalásnak, hogy létrehozzák és úgy töltik meg tartalommal ezt az egyetemet, hogy az versenyképes legyen a már hagyománnyal rendelkező felsőoktatási intézmények sorában, eleget tettek. – Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy megérte, végre teljes értékű egyetem lett a Sapientia, amelynek legfőbb érdeme, hogy alkot, értéket teremt és közösséget épít – fogalmazott a rektor, majd a végzősökhöz szólva, arra intette őket: bármit tesznek majd az életben, az nyomot fog hagyni, ehhez igazodva éljék az életüket. Szilágyi Pál, a Sapientia Alapítvány elnöke, valamint dr. Tonk Márton, a kolozsvári természettudományi és művészeti kar dékánja Németh Zsoltnak az egyetem alapításában szerzett érdemeit hangsúlyozták.
Győztünk!
Németh Zsolt azután szólalt fel az ünnepségen, hogy átvette dr. Dávid Lászlótól a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. – Közel 12 évvel ezelőtt, amikor a Sapientia működési engedélyét megszereztük, Csíkszeredában találkoztunk, és akkor azzal kezdtem a beszédemet, hogy: Győztünk! A működési engedély megszerzése óriási győzelem volt számunkra, mert nagy ellenállással szemben kellett megalapítani az egyetemet, majd nyolc éven át ellenállásokba ütközve életben tartani. Voltak, akik kishitűségből azt mondták, törődjünk bele, hogy a román állam nem osztott ilyen lapot a romániai magyar közösségnek, mi viszont többre tartottuk a célt, és az idő minket igazolt. Ma is vannak kishitűek, akik 12 év sikeres működés után sem hiszik el, hogy az egyetem életben maradhat. Vannak, akik úgy vélik, a magyar kormány máshonnan vonja el a támogatást, amit az erdélyi magyar egyetemnek juttat. De ez nem támogatás, hanem befektetés a magyar nemzet, Románia és az egész Közép-Európa jövőjébe. Az önálló magyar intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok otthon érezzék magukat a szülőföldjükön. Az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői. Akik ellenzik az önálló magyar felsőoktatási intézményeket, sokan azért teszik, mert azt akarják, hogy a magyarságnak ne legyen ilyen jövője – fogalmazott az államtitkár, utalva egyben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának létrehozása útjába gördített akadályokra is. Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai viták során vannak, akik az intézményeken belüli multikultu-ralitásért szállnak síkra. A magyar kormány viszont azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez pedig önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. – Ezt nevezzük autonómiának – jelentette ki Németh Zsolt, majd az aggasztó népszámlálási adatok kapcsán, miszerint egyes térségekben a magyarság száma egyre csökken, hozzátette: – Nem tűzhetünk ki magunk elé kisebb célt, mint hogy megmaradjunk – zárta beszédét a politikus.
A ballagási ünnepségen jelen lévő dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere pár szóval magyarul köszöntötte a végzősöket, majd a Sapientiának a város életében betöltött fontos szerepéről szólt, kiemelve, hogy a felsőoktatási intézmény mindig is támogatta a város nagyméretű projektjeit. Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar dékánja arra biztatta a hallgatókat, ne feledjék, a hittel és értelmes célért végzett munkának mindig meglesz a gyümölcse. – Legyenek értelmes céljaitok, de a pénzszerzés még önmagában nem az. Kövessétek lelkiismeretetek hangját, és nem fogtok eltévedni, ne menjetek el a jelenségek mellett anélkül, hogy magyarázatot keresnétek azokra – hangzott a dékán útravalója. Ezt követően dr. Imre Attila, dr. Forgó Zoltán, dr. Kovács Lóránt, dr. Kátai Zoltán és dr. Márton László, az egyes tanszékek vezetői búcsúztak diákjaiktól, majd Lukács Andor, a hallgatói önkormányzat elnökének szavait követően az egyházak képviselői Isten áldását kérték az egyetemet elhagyókra.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)2013. június 17.
Erősödik az anyaországi felelősségtudat
Németh Zsolt reményei szerint Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek már képviselői is lesznek a parlamentben.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az államhatárokon kívül élő kisebbségi nemzeti közösségekkel való kapcsolattartásról Párizsban rendezett miniszteri szintű nemzetközi konferencia szünetében nyilatkozott az MTI-nek.
Hélene Conway-Mouret, a külföldön élő francia állampolgárokért felelős miniszter meghívására harmincegy ország – köztük Magyarország és Románia – kormányának tagjai cseréltek eszmét a külföldön élő nemzeti közösségekkel fenntartott kapcsolatok sikeres gyakorlatairól. Németh Zsolt szerint az anyaországok egyre fokozottabb mértékben vállalnak felelősséget a külföldön élő nemzeti közösségekért. Ez Magyarország szempontjából az államtitkár szerint azért fontos, mert nemcsak hagyományos nemzeti közösségeink vannak a szomszédos országokban és távolabb, az 56-os emigráció körül, hanem léteznek új típusúak is: az Európai Unió területén mintegy félmillió magyar él és dolgozik.
„Magyarország fontosnak tartja a nemzeti közösség megszerveződését, amely a Kárpát-medencében az autonómia biztosítását jelenti, a nagyvilágban pedig például a vasárnapi iskolák, az egyházközösségek körül szerveződő cserkészcsapatok vagy más egyesületi formák támogatását” – hangsúlyozta az államtitkár. Kiemelte, a kettős állampolgárság mellett a szavazójog megadásával a külföldön élő magyarok számára a politikai részvétel is megteremtődött, s ennek eredményeképpen a következő választások után, amikor a külföldi közösségeknek is lesznek képviselői a parlamentben, az államtitkár reményei szerint Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni, amely szavai szerint ennek a kapcsolatrendszernek az alapját képezi.
szekelyhon.ro2013. június 28.
Jön a „magyar tavasz”?
A kilencvenes évek derekán a Magyarok Világszövetsége és más civil szerezetek közreműködésével rendezték azt a nemzetstratégiai konferenciasorozatot, amelynek keretében egy sor ma is aktív politikus és gondolkodó fejtette ki meglátásait a magyar jövő kívánatos alakítási módozataival kapcsolatban. Jelen volt Tőkés László, Markó Béla, Németh Zsolt, Szőcs Géza, Gál Kinga, Pokol Béla, Lovas István és Tőkéczki László is, hogy csak néhányukat említsem. A talán legsikeresebb, legszervezettebb – sorrendben a második – konferenciának Székesfehérvár adott otthont 1995-ben, amelyen Sebestyén István, Svájcban élő gondolkodó az euroszkepticizmusról beszélt. Ekkortájt nemhogy az euroszkepticizmus, de még a globalizmus problematikája is csak elvétve foglalkoztatta a nemzetstratégia iránt érzékeny közönséget, így a legtöbben értetlenül hallgatták a látnoki előadót.
Mire az európai uniós csatlakozás elérhető közelségbe került, már más volt a helyzet. Ha kizárólag azt a tényt említjük, hogy a magyar gazdák uniós támogatásként az osztrák gazdák támogatásának negyedére számíthatnak, s ennek saját forrásból való kiegészítését megtiltották a magyar kormánynak, már evidens, hogy mi is volt itt a cél: nem a felzárkóztatás, hanem a különbségek megőrzése, távlatilag pedig a magyar termőföld felvásárlása minél alacsonyabb áron.
Veszélyes kritikák
Gyarmatnak kellettünk, nem partnernek. A gyarmattartók pedig évszázados szokás szerint ezúttal is megtalálták a maguk helytartó elitjét a „bennszülöttek” között. A magát baloldalnak nevező politikai-hatalmi bűnszövetség ugyanolyan engedelmesen és készségesen hajbókolt új urai előtt, mint tette azt nem sokkal korábban a szovjetek felé.
A nemzeti érdekérvényesítés magatartásirányító politikai kategóriaként, motivációs értékbázisként éppúgy nem volt jelen sem a nyilatkozataikban, sem a politikájukban, mint ahogy korábban sem. Sőt, hatalmas médiaerejükkel sikerült olyan közhangulatot kialakítaniuk, hogy aki az uniós csatlakozás valódi arcáról mert beszélni, szakmai érvei dacára könnyen a politikai szalonokon kívül, az állítólagos szélsőségesek között találhatta magát.
Orbán Viktort is kitámadták akkor, aki annyit mert leszögezni, hogy a hátrányok és az előnyök között az előnyök nyomnak szerinte többet a latban. A hátrányok puszta említése is csípte a hangadók szemét. A Panasz című kötetben szereplő Vádlók és vádlottak című írásában Szabó Dezső által oly érzékletesen bírált kötelező optimizmus – amely akkor is országvesztésbe torkollott – elevenedett meg a szemünk előtt. Nemcsak a ballib rétoroktól hallhattunk hamis hozsannázó szólamokat az unió nagyszerűségéről és a magyar történelmi célok beteljesüléséről, de ugyanazt a nótát fújta teli tüdőből az MDF-es Dávid Ibolya is.
Rejtett kamerák
Az unió valódi természetével a 2010-es választási győzelem után ismerkedhetett meg a magyarság. Az Európai Parlamentben valóságos gyűlöletszeánszokat rendeztek a magyar médiatörvény és a magyar alkotmány kapcsán, úgy, hogy a hozzászólók többsége a legalapvetőbb tényekkel sem volt tisztában. Most a Tavares-jelentéssel revolvereznek, a néppárti Viviane Reding pedig szinte napi rendszerességgel támadja Magyarországot, s attól sem riad vissza, hogy új, az uniós szerződés aláírásakor még értelemszerűen nem létező „közbülső” szankciók megalkotását, és Magyarországgal szembeni foganatosítását javasolja. Mi több, a Magyar Nemzet című napilap információi szerint ugyanez a személy a globalista világhatalom egyik félhivatalos, a nyilvánosság kizárásával működő fórumán, a Bilderberg-csoport legutóbbi ülésén arról beszélt, hogy mindent megtesz a jövő évi magyar választások legitimitásának gyengítése érdekében, arra hivatkozva, hogy a választók legutóbb a szavazófülkékben sem merték kifejezni akaratukat. A Magyar Nemzetből azt is megtudhattuk, hogy az Európai Bizottság egyik, névtelenséget kérő olasz tisztségviselője szerint Reding a konferencia résztvevőinek kifejtette: már folytatott tervéről előzetes megbeszéléseket olyan magyarországi, nem kormányzati szervezetek képviselőivel, amelyek anyagi támogatásuk legnagyobb részét az Egyesült Államokból kapják. ők biztosították a bizottsági alelnököt arról, hogy olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek szerint akadtak, akik láttak a szavazófülkék fölé helyezett rejtett kamerákat.
Török forgatókönyv?
Ennyit hát az Európai Unióról, amelyről sokan azt remélték, hogy a globalizmus elleni európai bástya lehet. Ehelyett az EU nem más, mint a globalista háttérhatalom által irányított népszínház. Ha valaki nem hajlandó a neki szánt szerepet eljátszani, azt első menetben körbeugatással, politikai nyomással, majd intézményesített szankciókkal próbálják megregulázni, utána meg jöhetnek a Reding által emlegetett, konkrétan még nem körvonalazott „közbülső eszközök”. Legvégső esetben pedig a kívülről irányított „magyar tavasz”, mert biztosan találnak majd a destabilizációra törekvő háttérerők valami tetszetős nevet a török forgatókönyv mentén zajló, kívülről szított belső lázadásra (lásd még a hasonló forgatókönyv alapján zajló „őszirózsás forradalmat”). Nemrégiben már Tamás Gáspár Miklós is arról nyilatkozott, hogy „békés forradalomra” van szükség, a magyar „demokrácia” már nem állítható vissza szavazati úton, Viviane Reding pedig már most azt tervezi, miként fogja hitelteleníteni a magyar választás eredményét. Természetesen a „demokrácia” nevében semmisítve meg a demokráciát. „Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened” – nemdebár? Hogy Reding most tagad? Semmivel sem jelent többet, mint a napot az égről bármikor lehazudni kész leleplezett kommunista vezetők mosakodó nyilatkozatai.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. július 3.
Máért és magyar–magyar párbeszéd Tusványoson
A magyar–magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek július 23–28. között Tusnádfürdőn – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár tegnap az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.
Németh Zsolt szerint a szabadegyetem alapgondolata, hogy a közép-európai térségben a stabilizáció és a történelmi megbékélés legfontosabb eszköze a kisebbségi jogok biztosítása. A múlt heti, a második világháború magyar és szerb ártatlan áldozatai előtti magyar–szerb államfői főhajtás kapcsán hangsúlyozta, hogy a Tusványos kiemelt témái között szerepel a Nyugat-Balkán is. Emellett valóságos „mini-Máért”, azaz Magyar Állandó Értekezlet is lesz a szabadegyetemen, amelyre az összes Kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét várják. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tábor nyitott mindenki számára, így számítanak román politikusokra, köztük kormánypártiakra is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere már jelezte részvételét – tette hozzá. Emellett várják az RMDSZ vezetőit és magyarországi ellenzéki politikusokat, köztük Schiffer Andrást, az LMP társelnökét is. „A Tusványos attól erős, hogy sokszínű, erre törekednek a szervezők” – mondta Németh Zsolt.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke annak kapcsán, hogy az idei Tusványos mottója A mi időnk!, arról beszélt, hogy „talán sikerül előbbre lépni az erdélyi együttműködésben”. Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a tábor a magyar–román párbeszéd helyszíne is, a kiemelt témák között pedig szerepel a Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke által meghirdetett autonómia éve, az erdélyi autonómia kérdésköre. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a szabadegyetem résztvevői tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, mely sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé viheti az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. július 3.
Kiemelt téma lesz a Tusványoson a magyar-magyar párbeszéd
A magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek július 23-28. Között Tusnádfürdőn – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.
Németh szerint a szabadegyetem alapgondolata, hogy a közép-európai térségben a stabilizáció és a történelmi megbékélés legfontosabb eszköze a kisebbségi jogok biztosítása. A múlt heti, a második világháború magyar és szerb ártatlan áldozatai előtti magyar-szerb államfői főhajtás kapcsán hangsúlyozta, hogy a Tusványos kiemelt témái között szerepel a Nyugat-Balkán is.
Emellett valóságos „mini Máért", azaz Magyar Állandó Értekezlet is lesz a szabadegyetemen, amelyre az összes kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét várják. Az államtitkár hangsúlyozta, a tábor nyitott mindenki számára, így számítanak román politikusokra, köztük kormánypártiakra is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere már jelezte részvételét – tette hozzá. Emellett várják az RMDSZ vezetőit, és magyarországi ellenzéki politikusokat, köztük Schiffer Andrást, a Lehet Más a Politika társelnökét is.
„A Tusványos attól erős, hogy sokszínű, erre törekednek a szervezők" – mondta Németh Zsolt, hozzátéve, hogy a főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a szerdán kezdődő, a Tusványoshoz hasonló témákkal foglalkozó 21. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem mellett a hónap második felében a felvidéki a 12. Gombaszögi Nyári Tábor megrendezésében is szerepet vállal.
A 23 helyszínen zajló több száz programról, amely több ezer fiatalt vonz évről évre, Tárnok Mária, a Pro Minoritate kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a nagyszínpadon felvidéki és erdélyi zenekarok mellett fellép a Magna Cum Laude, a Beatrice együttes és Demjén Ferenc is. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke annak kapcsán, hogy az idei Tusványos mottója A mi időnk!, arról beszélt, „talán sikerül előrébb lépni az erdélyi együttműködésben".
„Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki" – fogalmazott Toró, aki hangsúlyozta azt is, hogy a tábor a magyar-román párbeszéd színhelye is, a kiemelt témák között pedig szerepel a Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke által meghirdetett autonómia éve, az erdélyi autonómia kérdésköre. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek" – jelentette ki a néppárt elnöke, hozzátéve, a szabadegyetem résztvevői tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, melyek sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé vihetik az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.
Szabadság (Kolozsvár)2013. július 6.
Németh Zsolt: vonzó jövőkép kell a külhoni magyarságnak
Mivel a nemzetpolitika és a szomszédságpolitika elválaszt- hatatlan egymástól, a határon túli magyarok elemi érdeke, hogy Magyarország szomszédságpolitikája sikeres legyen – jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Felsőszinevéren, a XXI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott vitaindító előadásában.
A Választások, eredmények, lehetőségek a Kárpát-medencében című, külhoni magyar politikusok részvételével rendezett tanácskozáson Németh Zsolt elemezte a magyar kormány nemzet- és szomszédságpolitika terén eddig elért eredményeit, s vázolta a jövő feladatait. Mint hangsúlyozta: a szomszédságpolitika legfontosabb kérdése a nemzetpolitika, és mivel elsősorban a határon túli magyarok érdeke, hogy nekik kedvezően működjenek az anyaország szomszédsági kapcsolatai, ezért a szomszédságpolitika egyben nemzetpolitika is.
A politikus az eltelt három év legkiemelkedőbb eredményeinek a működő egyeztetési mechanizmus létrehozását, a könnyített honosítást és a választójog ezzel kapcsolatos gyakorlásának biztosítását, a külhoni magyar felsőoktatási intézmények fejlesztését és az anyaországi társadalomban a nemzetpolitika – mint fogalmazott – emancipálása terén elért lényeges áttörést nevezte. Hozzátette: a környező országokban, Ukrajna kivételével, mindenütt kormányváltások voltak, ám a magyar külpolitika összességében sikerrel vette az akadályokat, talán Románia kivételével. Szerbiával sikerült áttörésszerű eredményt elérni a megbékélési gesztus révén, amelynek elsősorban a vajdasági magyarság lehet a haszonélvezője – emelte ki. Ukrajna kapcsán kifejtette, hogy Kijevvel sikerült kedvező légkört kialakítani. Úgy vélte, a magyar kormány határozott fellépése hozzájárult ahhoz, hogy tolerancia, félelemmentes légkör jellemzi a magyar kettős állampolgárság kérdéséhez való viszonyt Kárpátalján. Kiemelkedő fontosságúnak mondta a beregszászi magyar főiskolával nemrég aláírt együttműködési megállapodást is.
Szlovákia esetében az államtitkár a kedvező légkör, a „stratégiai türelem" kialakítását hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ennek kisebbségpolitikai eredményekben is testet kell öltenie. Romániáról szólva kifejtette: az előző kormány idejét jellemző „mézeshetek" a kormányváltással befejeződtek, de „sikerült elkerülni jóvátehetetlen károk bekövetkeztét, s van remény a konszolidációra". Előadását összegezve Németh Zsolt kiemelte: az igazi kérdés a magyar közösségek megmaradása szempontjából az, hogy „mindezek az eredmények összeállnak-e vonzó jövőképpé a határon túli magyarok számára". Úgy vélte, ennek érdekében javítani kell a nemzetpolitikát érintő kommunikációt, hangsúlyosabban kell kezelni a nyelvtörvényekkel, nyelvhasználati jogokkal kapcsolatos kérdéseket. Ki kell terjeszteni a határon túlra a családpolitikát, együttműködést kell kialakítani a mezőgazdaság terén, s újból divatba kell hozni a magyar kultúrát, magyart a modernizáció nyelvévé kell tenni – zárta előadását Németh Zsolt.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMN) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy pártjának a legutóbbi romániai választásokon elért eredményei feljogosítják az EMN-t a folytatásra. A jövő szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az erőegyensúly kialakítását a két legnagyobb romániai magyar politikai erő között, mert – mint fogalmazott – a többségi hatalommal szemben csak ekkor lehet hatékony az érdekérvényesítés. Ezt az erőparitást 2016-ig sikerül majd elérni – tette hozzá Toró.
A magyar autonómiáért folytatott küzdelem kapcsán elmondta: nem szabad, hogy lankadjon a jelenleg meglévő tenni akarást, ki kell aknázni a közösség erejében, az önszerveződésben rejlő lehetőségeket. A külhoni magyarok európai érdekvédelmét tekintve a magyar diplomáciának kell a „lándzsahegy" szerepét játszania – fogalmazott az erdélyi magyar politikus.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke beszédében kiemelte: a szerb-magyar megbékélést öt év kemény munkájával sikerült elérni, amelyben a magyar kormánynak is fontos szerepe volt. A határon túli magyarok politikai érdekérvényesítése kapcsán rámutatott: ez csak akkor lehetséges, ha a magyar szervezetek ott vannak a politikai porondon, s ki vannak építve a kommunikációs csatornáik a többségi politika irányában.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a kárpátaljai magyarság helyzetét elemezve azt emelte ki, hogy a magyarok az ukrán választójogi rendszer korrumpálódása következtében kiszorultak a közhatalomból. Ennek ellenére a közösségnek sikerült komoly eredményeket elérnie, elsősorban a kettős állampolgárság felvétele, a szabad utazás, a vízumszerzés terén. Fontosnak nevezte, hogy sikerült elhárítani azt a szervezett támadást, amely nemrég indult a beregszászi magyar főiskola ellen, s amelynek célja a felsőoktatási intézmény megsemmisítése volt.
MTI
Erdély.ma2013. július 17.
Egy hét és jön „a mi időnk” Tusványoson
Tusványos 24 – A mi időnk! – e címszó alatt rajtol egy hét múlva a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 24. kiadása.
A szervezők szerint „a mi időnk" nem csak az egymásra találás, a közös gondolkodás, a visszatekintés, a tervezés és a tartalmas szórakozás ideje, hanem ezúttal a napirendre tűzött legfőbb témával, a regionalizációval kapcsolatos markáns vélemény megfogalmazásának az ideje is. Ennek jegyében a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács a megszokottnál lényegesen több európai autonómia és kisebbségpolitika szakértőt hívott meg a július 23. és 28. között zajló tusnádfürdői rendezvénysorozatra.
A baszk, katalán és finnországi svéd képviselőkön kívül a házigazdák a román demokrácia és a központosított rendszer lebontásának híveire is számítanak. Ha Smaranda Enache, Valentin Stan, Ovidiu Pecican vagy Gabriel Andreescu, a demokrácia és a román–magyar párbeszéd elkötelezett híveiként tusványosi visszajárónak számítanak, idén első ízben fejtheti ki Erdéllyel és a Székelyfölddel kapcsolatos álláspontját az autonómiapárti Sabin Gherman, a szociál-demokrata alakulat egyik kulcsfigurája, Viorel Hrebenciuc vagy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Nem szerepel a meghívottak között viszont a korábban visszajáró vendégként számon tartott Traian Băsesecu államfő.
Az anyaországot, többek között, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Semjén Zsolt kormányfő-helyettes, Tarlós István budapesti főpolgármester, Schöpflin György történész és politológus képviseli. Mint minden egyes évben a szabadegyetem szombati napján ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást.
Sándor Krisztina, a szabadegyetem mellett az egykori alapítókból, főszervezőkből létrehozott szenátus tagja szerint, ha minden egyes meghívott, aki visszajelzett, valóban megtiszteli jelenlétével a rendezvényt, az elmúlt évekből ismert párbeszédek az idén valóságos kerekasztal-beszélgetésekké alakulnak. Újságírói kérdésre, miszerint miért ismét az autonómia kerül terítékre, Sándor Krisztina elmondta, egyszerűen azért, mert még mindig aktuális.
„Addig amíg bizonyos gondok meg nem oldódnak, mint amilyen az autonómia vagy az orvosi egyetem kérdése, addig nem mondhatunk le a napirendre tűzésükről és vitájukról" – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina cáfolta azokat a felvetéseket, miszerint a Tusványos idei kiadása afféle Fidesz-kampányindító lenne. „Fontosnak tartjuk elmondani, hogy az Erdélyben élő kettős állampolgárok éljenek a szavazati jogukkal és vegyenek részt a 2014-es magyarországi választásokon. Ennyi és nem több" – szögezte le az EMNT ügyvezetője.
A keddi sajtótájékoztatón a szervezőcsapat részéről Jakab Attila és Vass Orsolya ugyanakkor arról beszélt, hogy idén is negyvenezer látogatót szeretnének az Olt-parti kempingbe vonzani. Fő céljuk a fesztiválozókat bekapcsolni a szabadegyetem előadásaiba, a szabadegyetemre érkezőket pedig az esti bulikba. A jó hangulatról az idén olyan fellépők gondoskodnak, mint a Magna Cum Laude, Semi Holsen, Budapest Bár, Csík Zenekar, A kutya vacsorája, Beatrice, Role, Demjén Ferenc, Magashegyi Underground, Balkan Fanatik vagy a Ghymes. A táborozók testi épségét a helyi vadőrök próbálják megóvni a tusnádi kempingbe időnként be-betoppanó medvéktől.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2013. július 21.
Németh Zsolt: Székelyföld nyitott a külvilággal való párbeszédre
Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád menti bejáratát jelképező székely kaput.
A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak faragott kaput a település – és egyben Székelyföld – nyugati bejáratánál. „Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió. És el fog jönni az idő, amikor a közigazgatási beosztási vonalak meghúzásánál is ez elismerést fog nyerni” – jelentette ki az avatóünnepségen az államtitkár.
Ezzel arra utalt, hogy a bukaresti kormány Románia jelenlegi hét fejlesztési régiójának adna közigazgatási rangot. Az erdélyi magyar politikai szervezetek ellenzik ezt a felosztást, amely román többségű régiókba olvasztaná a magyarlakta térségeket. A magyar érdekképviselet azokkal az elképzelésekkel sem ért egyet, amelyek a három székelyföldi megyét – Marost, Hargitát és Kovásznát – különböző régiókba tagolná.
Székelyföld és a magyar nemzeti közösség kapuja
Németh Zsolt kifejtette: a lőricfalvi kapu egyszerre jelképezi Székelyföld kapuját, a magyar nemzeti közösség kapuját és a jövőbe nyíló kaput. Rámutatott: a kapu el is választja, de össze is köti mindazt, ami azon belül, illetve kívül található. Ilyenként jelzi: a Székelyföld és a magyarság általában nyitott a külvilággal való párbeszédre, mindössze elvárja azt a tiszteletet, amivel maga is viseltetik mások iránt – mondta az államtitkár. Németh Zsolt felidézte, hogy dédapja a lőrincfalvi református templom lelkésze volt. Arra kérte a falubelieket, legyenek a település határában felavatott kapunak – ezáltal Székelyföldnek, a magyarságnak és a jövőnek – hű őrizői.
Az ünnepségen Borbély László, a Nyárád mente parlamenti képviselője, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelység a magyar nemzet szerves része, és joga van egy önálló közigazgatási egységhez. Rámutatott: a közösség képviseletének az önkormányzatokban, Bukarestben és az Európai Parlamentben is jelen kell lennie, hogy jogainak érvényt szerezzen. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke egy székely zászlót ajándékozott Iszlai Tibor lőrincfalvi polgármesternek a székely kapu felavatása alkalmából.
(Erdély 119 településén álltak ki az autonómiáért
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombaton este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.)
KG Forrás: MTI
MNO2013. július 22.
Minden eddiginél nagyobb erővel startol Tusványos
Idén immár 24. alkalommal rendezik meg a tusványosi szabadegyetemet, amely mára egyfajta kultikus, több nemzedéket megszólító találkozóvá nőtte ki magát Erdélyben. A színes eseménysorozat már a keddi indulás előtt több szempontból rekordokat könyvelhet el. A magyar-magyar és magyar-román párbeszéd jelentős fórumán terítékre kerülnek az örökzöld témák, de az is kiderül, mit gondol Orbán Viktor miniszterelnök a 2013-as szlogenről, a „Mi időnk”-ről.
„Mindannyiunknak szüksége van szilárd pontra vagy pontokra az életben, és egy olyan világban élünk, amikor egyre kevesebb szilárd pontot találunk. Olyan szilárd pontot, ahol megbízható találkozóhelyek jöhetnek létre, és ezeknek örülhetünk” – mondta még 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a tusványosi szabadegyetemen elhangzott beszédében. A kormányfő szerint Tusványos minden Magyarországról érkezett számára különleges alkalom, és mint azt elmondta, a szabadegyetem időpontja jó előre bekerül az ő naptárába is. Orbán Viktor az idei rendezvényen is előad, és a „Mi időnk” szlogenhez kapcsolódva Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével fog beszélgetést folytatni, a moderátor pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára lesz.
Markáns témák
A „Mi időnk” a július 23-ától 28-áig Tusnádfürdőn zajló rendezvénysorozat központi jelmondata. Mint azt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: ez „egy tettre sarkalló, cselekvésre késztető jelszó, ami arról szól, hogy itt a mi időnk”, és hangot kell adni az egész magyar nemzeti közösség véleményének. Ez vonatkozik a romániai régiók átszervezésére irányuló tervekre, de arra is, hogy a jövő évi magyarországi választásokon is cselekvő részvételre van szükség.
Az autonómia kérdése, a kisebbségek helyzete és a nemzetpolitika eddig is slágertémának számítottak Tusványoson, ahol az együttműködés szorgalmazása mindig kiemelt helyet kapott. Mint ahogy azt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a soron következő alkalomról kifejtette: „Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki”. Ennek szellemében lesznek beszélgetések – ahogy korábban is többször – a Közép-Európa előtt álló lehetőségekről, az Európai Unió jelenéről és jövőjéről, vagy épp az állam és az egyház viszonyáról, valamint a magyar-román kapcsolatról. Idén például minden korábbinál több külföldi autonómia-szakértő lesz a tábor vendége. Számítanak Tarlós István, Budapest főpolgármesterének részvételére is. Eszmecserét folytat egymással a jövő évi választások tétjéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Schöpflin György európai parlamenti képviselő és Schiffer András LMP-s politikus.
Már most rekordot döntöttek
A rendezvénysorozat kedd este a Semi Holsen és Magna Cum Laude koncertjével kezdődik. A koncertszínpad láthatóságát idén nagyméretű kivetítővel növelik. A táborozók biztonsága érdekében idén is vadőrök járőröznek majd a környező erdőben, így remélhető, hogy medvét csak a Tusványos plakátján székely zászlót lengető kabalaállat, Csürdörmögő képében látnak majd a résztvevők – tájékoztatott korábban Vadász-Szatmári Huba táborigazgató. Fazekas Imola sajtófelelős pedig azt emelte ki: a magyar és a román sajtó több mint kétszáz munkatársa jelentkezett be a szabadegyetemre, ami rekordnak számít. Ezt azzal magyarázta, hogy a laza környezetben a politikusok is nyíltabban beszélnek, markáns kijelentéseket fogalmaznak meg fontos közéleti témákban.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 1990-ben azzal a céllal valósult meg, hogy a magyar-román történelmi megbékélést segítse. Az eseményt a Pro Minoritate Alapítvány, a romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga, valamint más romániai és magyarországi társadalmi csoportok kezdeményezték. A hely és az időpont tudatos választás volt, hiszen az 1970–80-as években a Kovászna megyei Bálványosfürdőn rendezett nyári búcsú a romániai magyarság egyfajta tiltakozása volt az akkori bukaresti vezetéssel szemben. A tábor 1997-ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre, s a két helységnév összevonásából a rendezvényt azóta Tusványosnak is hívják.
A szabadegyetem a ’90-es évek végére a magyar-magyar és a magyar–román politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. Általa olyan fogalmak kerültek be a köztudatba, a politikai közbeszédbe, mint a 2001-ben elfogadott státustörvény, és az annak megalkotásában jelentős szerepet játszó Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), de említhetjük még a magyar igazolványt és a magyar–magyar összefogást általában.
Az érdeklődés évről évre növekszik, az idén mintegy 40 ezer résztvevőre számítanak, ezzel Jakab Attila főszervező szerint Tusványos elérte a befogadóképesség határát. Több mint húsz rendezvénysátorban zajlanak egész nap közéleti és szórakoztató programok, így a markáns közéleti témák mellett rendkívül sokszínű kulturális kínálatból is csemegézhetnek a résztvevők.
Utazás Weöressel Tusványosra
A Weöres Sándor-centenáriumhoz (a költő születésének századik évfordulója) kapcsolódva hétfő délután a Keleti pályaudvarról vonat indult Tusnádfürdőre. Mint azt Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az MNO-nak elmondta: amikor az anyanyelvi kultúráról beszélünk – nemcsak az elszakított országrészekben, de a Washingtonban élő magyarok is beletartoznak –, akkor Weöres Sándor életműve megkerülhetetlen. Azt szeretnék, ha egy élményteli, s egyben inspiratív hangulatú utazásban lenne része a vonaton utazóknak. A megérkezés után pedig a Magyar Teátrum színházi sátrában található olvasósarok a teljes életműsorozattal, valamint Weöres Sándor kortársait bemutató és Weöres Sándor színházi írásait összegyűjtő válogatással várja az olvasni vágyókat.
Európai kérdések
Tusványos kapcsán Németh Zsolt államtitkár is a sokszínűséget emelte ki, szerinte ez adja a rendezvény igazi erejét. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek” – jelentette ki a szabadegyetem egykori ötletgazdája, hozzátéve, hogy a résztvevők tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, melyek sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé vihetik az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.
Orbán Viktor tavalyi beszédében hosszan foglalkozott az Európai Unió helyzetével. Mint azt elmondta: korábban nem gondoltuk, hogy az európai egység furkósbottá válik. Európa tévútra tért, azt gondolja, hogy gazdasági sikerek útján megoldhatóak a politikai problémák. Az európai – főleg a nyugati – világ elhitte, hogy fölényben van a Kelettel szemben. Nem értette meg, hogy az európai nemzetekkel szemben az uniót nem lehet sikerre vinni. A realitások helyett bizonyos dogmákhoz ragaszkodnak – hangsúlyozta 2012-ben a miniszterelnök.
Azóta túl vagyunk több uniós eljáráson és egy Tavares-jelentésen is, a nemzeti függetlenség és az autonómia iránti igény közben továbbra is él a magyarságban. Ahogy Tusványos szlogenje közvetíti: itt a mi időnk, és július 27-én az is kiderül, hogyan vélekedik erről most a magyar kormányfő.
Pálffy Renáta
Forrás: MTI, MNO
MNO2013. július 23.
Tusványos 24
Ma kezdődik a bálványosi szabadegyetem
A mi időnk! a mottója az idei, huszonnegyedik Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek és Diáktábornak, amelyet Tusnádfürdőn tartanak július 23-28. között, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében.
A több mint húsz helyszínen zajló előadások és eszmecserék idén elsősorban a régióátszervezés köré csoportosulnak – tájékoztatnak a szervezők sajtóközleményükben. Az idei táborban sokkal több külföldi meghívott jelezte részvételét, mint az elmúlt években. Jelen lesz: Marc Gafarot i Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Sabrina Ragone spanyol jogász, alkotmányjogász, aki a katalán függetlenségi törekvések alkotmányjogi kérdéseivel foglalkozik, Elizabeth Nauclér, a Finn Parlament svéd parlamenti csoportjának képviselője. Visszatérő vendégnek számít Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke, Valentin Stan politológus, Sabin Gherman, közismert Erdély párti politikus, a Transilvania Live ügyvezető igazgatója, Ovidiu Pecican, történész, közíró és Gabriel Andreescu, emberjogi aktivista. Magyarországról részt vesz Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Törzsvendégnek számít a két „alapító”, Németh Zsolt Magyarország külügyi államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt, elnöke valamint Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Tőkés Lászlóval együtt szombat délelőtt tart előadást A mi időnk! címmel.
A mottó jegyében az előadások kötődnek az egyszerűsített honosítás, a magyar állampolgárság, a nemzeti érdekek képviselete, az autonómia és a választójog kérdésköréhez. A közéleti-politikai előadások idén is a Lőrincz Csaba sátorban, illetve a Kós Károly-sátorban kapnak helyet. Terítékre kerül továbbá az erdélyi magyar orvosképzés helyzete, de értekezéseket folytatnak a szólásszabadság és a média viszonyáról, ugyanakkor nem marad ki a programból Magyarország és Kelet-Közép-Európa aktuális helyzetének elemzése, valamint gazdasági és környezetvédelmi kérdések megvitatása sem.
A szabadegyetem szórakoztató jellegét az esti koncertek is biztosítják, fellépnek: Semi Holsen, Magna Cum Laude, Budapest Bár, Csík Zenekar, A Kutya vacsorája, Beatrice, Role, Demjén Ferenc, Magashegyi Underground, Ghymes és a Balkan Fanatik, továbbá Orpheusz, Longstep, Selfish Murphy, Monyo Project, Stereogam. Minden este 18 órától Dumaszínház, fellépők: Felméri Péter, Dombóvári István, Csenki Attila, Tóth Edu.
A sajtóközleményből az is kiderül, hogy medve továbbra is van Tusnádfürdőn, ezért idén is helyi vadőrök gondoskodnak arról, hogy minél távolabb tartsák a medvét a tábortól, ezenkívül pedig egy őrző-védő szolgálat munkatársai is folyamatosan ott lesznek a táborban.
Szabadság (Kolozsvár)2013. július 23.
Felavatták Székelyföld kapuját
Székelyföld egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád menti bejáratát jelképező székelykaput.
A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak kaput a település – és egyben Székelyföld – nyugati bejáratánál.
"Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió. És el fog jönni az idő, amikor ez elismerést fog nyerni a közigazgatási beosztási vonalak meghúzásánál is" – jelentette ki az avató ünnepségen az államtitkár. Németh Zsolt kifejtette: a lőricfalvi kapu egyszerre jelképezi Székelyföld kapuját, a magyar nemzeti közösség kapuját és a jövőbe nyíló kaput. Rámutatott: a kapu el is választja, de össze is köti mindazt, ami azon belül, illetve kívül található. Ilyenként jelzi: a Székelyföld és a magyarság általában nyitott a külvilággal való párbeszédre, mindössze elvárja azt a tiszteletet, amivel maga is viseltetik mások iránt – mondta az államtitkár. Németh Zsolt felidézte, hogy dédapja a lőrincfalvi református templom lelkésze volt. Arra kérte a falubelieket, legyenek a település határában felavatott kapunak – ezáltal Székelyföldnek, a magyarságnak és a jövőnek – hű őrizői.
Az ünnepségen Borbély László, a Nyárádmente parlamenti képviselője, az RMDSZ politikai alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelység a magyar nemzet szerves része, és joga van egy önálló közigazgatási egységhez. Rámutatott: a közösség képviseletének az önkormányzatokban, Bukarestben és az Európai Parlamentben is jelen kell lennie, hogy jogainak érvényt szerezzen. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke egy székely zászlót ajándékozott Iszlai Tibor lőrincfalvi polgármesternek a székely kapu felavatása alkalmából.
Krónika (Kolozsvár)2013. július 23.
Zömében tandíjas helyek maradnak őszre az egyetemeken
Elsősorban a népszerű szakokon tapasztalható túljelentkezés a magyar magánegyetemeken, illetve az állami egyetemek magyar tagozatain, a kisebb érdeklődésre szert tevő szakokon őszre is maradtak tandíjas, de akár államilag finanszírozott helyek is. Több felsőoktatási intézményben még a beiratkozásnál tartanak, felvételi eredmények július 27. után várhatók.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) is még javában zajlik a beiratkozás, végleges eredményhirdetés július 31-én lesz. Azt azonban már most tudni lehet, hogy az alapképzésre meghirdetett tandíjmentes 4891 helyre összesen 11 300-an jelentkeztek – közölte lapunkkal Soós Anna rektorhelyettes.
A magyar tagozat vezetője kérdésünkre elmondta, vannak olyan szakok, ahol négyszeres a túljelentkezés. Ilyen például a sport és a jog, de népszerű az informatika, a pszichológia a közgazdaságtan szak is. Hozzáfűzte, természetesen akadnak kevésbé keresett szakok is, de ezeken még folyamatban van a beiratkozás, így végleges adatokat még nem lehet tudni. Soós Anna arra is felhívta a figyelmet, hogy a fent említett 11 300 jelentkező között a BBTE különböző városokban működő kirendeltségein beiratkozók is szerepelnek, ugyanis egyelőre nem érkeztek meg az egyes vidéki képviseletekre lebontott adatok.
Őszre is maradtak tandíjas helyek a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karán is a beiratkozás van folyamatban, azonban Marosvásárhelyen és Kolozsváron több szakon túljelentkezést regisztráltak – fejtette ki megkeresésünkre Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora. Mint részletezte, a túljelentkezés Marosvásárhelyen a humán és számítástechnika szakon volt elsősorban szembetűnő, ugyanis nemcsak a tandíjmentes, hanem a meghirdetett költségtérítéses helyek számához képest is jóval többen jelentkeztek. Hozzáfűzte: a teljes igazság a tényleges beiratkozáskor derül ki, ugyanis a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy tíz százalékos lemorzsolódás van a bejutott és a helyüket ténylegesen elfoglaló jelentkezők között. Az informatika, az automatika és alkalmazott informatika, az egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások, a kertészmérnöki és a tájépítész szakokon az ingyenes helyek elkeltek, a fizetős helyekre ősszel is felvételit hirdetnek.
Két szakon tapasztaltak gyérebb érdeklődést, ezért a gépészmérnöki, mechatronika és távközlés szakokra ősszel is hirdetnek meg tandíjmentes helyeket. Dávid László beszámolója szerint ezek viszonylag új szakok, amelyek még nem kerültek be a köztudatba, de véleménye szerint ősszel valószínűleg itt is elkelnek a fennmaradt tandíjmentes helyek. Hozzáfűzte, ezen szakoknak a főiránya valójában a villamosmérnöki képzés lenne, hiszen Romániában ez sajnos gyerekcipőben jár. A rektor úgy véli, ennek elsősorban a bolognai rendszernek a hazai gyakorlatba való rossz beültetése az oka. Mint magyarázta, a romániai egyetemeken túl sok alapképzést hirdetnek meg, holott a bolognai rendszer lényege éppen az lenne, hogy csak a mesterképzőkön szakosodjanak a diákok, az első három évben pedig alapképzést kapjanak.
Marosvásárhelyen az eredményesen felvételizők július 23–27. között iratkozhatnak be, a végleges eredményeket 27-én teszik közzé. Kolozsváron, ahogy az utóbbi években szinte mindig, a filmművészet, fotóművészt, média szakon regisztrálták a legnagyobb túljelentkezést. A többi meghirdetett szakon többnyire csak az államilag finanszírozott helyek keltek el, a tandíjköteles helyekre ősszel is felvételit írnak ki.
Változások a PKE-n
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) beiratkozási mutatóin is látszik, hogy az idén jobban sikerült a végzősöknek az érettségi: "egyenletesebb a beiratkozók aránya, azaz nincsenek nagy eltérések a különböző szakok között" – tájékoztatta lapunkat János Szabolcs, a felsőoktatási intézmény rektora. Mivel a jelentkezési határidő csak ma jár le, a pontos adatokat még nem összesítették, az viszont már kiderült, hogy nagyon népszerű a tavaly indult tanítóképzés és az angol szak, de nagy érdeklődés övezi a turisztika, valamint a bank- és pénzügyi szakot is.
A kevésbé népszerű képzések között már hagyományosan a filológia és a szociológia szak szerepel, de János Szabolcs úgy véli, ezek is betelnek majd ősszel, a második beiratkozási szakaszban. A nagyváradi magánegyetemen idén nem indítottak román nyelv, illetve vallástanár szakot, előbbi helyett román–magyar szakot terveznek, míg utóbbi esetében úgy gondolták, érdemesebb inkább a diakónia felé fordulniuk.
Noha ezeket a szakokat már a mostani, 2013–2014-es egyetemi évben el szerették volna indítani, az oktatási minisztériumhoz benyújtott akkreditációs kérvényükre született határozat még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, így csak a következő tanévben debütálhat a két szak. János Szabolcs úgy véli, hogy a felvételi eredmények függvényében az angol és a tanítóképző szakon meghirdetett helyek már az első körben be fognak telni, a többi szakokon azonban szokás szerint őszre is marad tandíjas hely.
Többszörös túljelentkezés a MOGYE-n
Többen jelentkeztek idén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) meghirdetett helyekre is, a román és magyar tagozaton kiírt összesen 450 tandíjmentes helyért 1417 végzős szállt versenybe, szinte százzal többen, mint tavaly. Az egyetem honlapján közzétett információk szerint ezekből tízet már elfoglaltak a különböző olimpiák győztesei, ily módon kelt el az egyik magyar tagozaton meghirdetett hely is. Az üresen maradt helyekre ma kezdődnek a felvételi vizsgák, eredményeket július 27. után hirdetnek.
A legtöbb jelentkező idén is az orvostudományi szakon van, magyar vonalon 294-en versengenek a 135 tandíjmentes helyre. Az általános asszisztensi szakon 15 tandíjmentes helyre 41-en jelentkeztek, míg a fogorvosi szakon 35 államilag támogatott helyre 83-an pályáznak. A MOGYE-ra jelentkezők közül 187-en költségtérítéses helyre pályáznak, általános orvosi karon 80 helyet hirdettek meg, a tandíj évi 8000 lej, míg az általános asszisztensi karon 70 tandíjas hely áll a jelentkezők rendelkezésére, a sikeresen vizsgázóknak 4000 lejt kell majd fizetniük évente. Az angol nyelvű orvosi szakra jelentkező külföldieknek 5000 ezer eurót kell fizetniük, ezeket a helyeket az őszi felvételin hirdeti meg az egyetem. N Kiss Előd Gergely, Vásárhelyi–Nyemec Réka
Szentgyörgyön terjeszkedik a Sapientia
Sepsiszentgyörgyön is lesz kirendeltsége a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek (EMTE), az agronómia és erdőgazdálkodási szakok 2014-ben indulnak – jelentette be kedden Antal Árpád polgármester. Az elöljáró elmondta, az önkormányzat felújítja a Gámán János Szakközépiskola épületét, ezt bocsátják a felsőoktatási intézmény rendelkezésére.
Az iskola udvarán tartott sajtótájékoztatón részt vett Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, akik a magyar állam támogatásáról biztosították a projektet. Németh Zsolt rámutatott, a több erdélyi helyszínen 13 éve magyar állami támogatással működő magánegyetem "sikertörténetnek" bizonyult, a különböző karokon több ezer diák tanul, a magyar állam pedig továbbra is segíteni fogja a magyar szakemberképzést.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke rámutatott, a szentgyörgyi kirendeltség ötlete tavaly merült fel a bálványosi szabadegyetemen, célja, hogy olyan szakokat működtessenek, amelyekből hiány van az erdélyi magyar felsőoktatásban. Elmondták, az agronómia és erdőgazdálkodási szakok megfelelnek a térség igényeinek, de az európai trendnek is, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre.
Krónika (Kolozsvár)2013. július 23.
Új tagozatot indít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia
Erdő- és vadgazdálkodási, valamint mezőgazdasági szakok indítását jelentették be kedden sajtótájékoztató keretében Sepsiszentgyörgyön helyi és magyarországi politikusok, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői.
„Nem normális Európában, 2013-ban az, hogy, ha mi anyanyelvünkön akarunk tanulni, akkor azt Magyarország támogatásával tudjuk csak elérni, miközben adófizetői vagyunk mi is Romániának. Üzenet Bukarest és Európa irányába is, hogy ebben az országban a dolgok nincsenek rendben. Jelzés arról, hogy itt a demokrácia még gyermekcipőben jár, hogy a kisebbségi jogok nincsenek tiszteletben tartva. Bízunk benne, hogy ennek az egyetemi tagozatnak az elindítása nagyban hozza fog járulni ahhoz, hogy a székelyföldi gazdák versenyképesek legyenek Európa mezőgazdasági piacán”- jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Hozzátette, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala épületet biztosít a Sapientia kihelyezett tagozatainak, ezt pedig közösen Kovászna Megye Tanácsának támogatásával fel is újítják. Az ősztől két szakkal induló egyetemnek a Gámán János Mezőgazdasági Szakközépiskola azon épületei adnak majd otthont, ahol korábban a BBTE helyi tagozata működött.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, nagy hiányosság, hogy mezőgazdasági és agrár képzés magyarul még nem folyik Romániában. Éppen ezért látták elérkezettnek az időt, hogy lépjenek e tekintetben. Ez a tény hívta életre a döntést, melynek értelmében Sepsiszentgyörgyre helyezik az említett tagozatot. Sepsiszentgyörgynek, a Székelyföldnek számos adottsága van, amely ebben segítség lehet, továbbá az egyetem maga is hozzájárulhat a térség fejlesztéséhez.
„Egyetlen intézmény sem lehet öncélú. A közösséget kell szolgálnia és annak az igényeit kell kiszolgálnia” – jelentette ki a Sapientia rektora. Dávid László szerint ennek megfelelően működött az elmúlt tizenhárom évben az egyetem három helyszínen. „Olyan szakokat indítunk el, amelyek nem fedik át a már létező magyar nyelvű oktatást, de hiánypótlóak. Ennek mentén indítunk el szakokat a jövő tanév kezdetén a sepsiszentgyörgyi tagozaton is” – magyarázta.
Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára gratulált a tervezett egyetem helyszínválasztásához. A Sapientia EMTE elmúlt 13 éves munkáját sikertörténetként fogalmazta meg, hiszen ezt az egyetemet választották meg Románia legeredményesebb, legsikeresebb magánegyetemének. De a sikerességet jelzik szerinte az ott dolgozó elismert tanárok és az ott-tanuló több ezer diák is.
A sajtótájékoztatón jelen volt Tamás Sándor megyei elnök is, aki Kovászna Megye Tanácsának támogatásáról biztosította az új beruházás, az anyagi hozzájáruláson túl pedig humánerőforrási támogatásban is szeretné részesíteni az egyetemet, azzal, hogy ő maga is beiratkozik majd az erdőgazdálkodási szakra. Ez által szeretné fejleszteni a már meglevő erdésztechnikusi tudását.
Maszol.ro