udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1662
találat
lapozás: 1-30 ... 1081-1110 | 1111-1140 | 1141-1170 ... 1651-1662
Névmutató:
Basescu, Traian
2009. május 7.
„Eljött az ideje, hogy eltávolítsunk egy alpári, beképzelt, önelégült, populista és demagóg elnököt” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Calin Popescu-Tariceanu nemzeti liberális párti politikus, volt miniszterelnök. Tariceanu azután kérte Traian Basescu államfő lemondását, hogy az elnök a közszolgálati televízióban hazugsággal és hamisítással vádolta a volt kormányfőt. Basescu szerint Calin Popescu-Tariceanu félretájékoztatta, amikor azt mondta: azért nincs pénz a tanárok 50 százalékos béremelésére, mert a minisztérium már elköltötte az állami költségvetés közel 6 százalékát. Basescu szerint a politikusok helyesen döntöttek a tanárok fizetésemeléséről, ugyanis senki sem tudta előre jelezni a gazdasági válság méretét. /M. Á. Zs. : Tariceanu lemondásra szólította fel Basescut. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./2009. május 7.
A jelenlegi helyzetben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői szerint az lenne a legjobb, ha menesztenék a Boc-kabinetet vagy Traian Basescu távozna államfői tisztségéből – hangzott el a párt kolozsvári székhelyén tartott sajtótájékoztatón. /PNL: Basescu mondjon le! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./2009. május 8.
Számon kérik a miniszteri ígéretek betartását a székelyföldi elöljárók. A Boc-kormány minisztereinek ígéreteiből ugyanis mindössze 15–20 százalék megvalósulására van kilátás – vallják. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke közölte, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel a napokban véglegesítik azt a kimutatást, amelyet Traian Basescu államfőnek küldenek el, és amelyben a hat miniszter székelyföldi látogatása során elhangzott ígéretek betartását veszik számba. Februárban és márciusban a Boc-kabinet hat minisztere ígért a Székelyföldnek hathatós állami támogatást. /Bíró Blanka: Traian Basescuhoz fordulnak a székelyföldi vezetők. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./2009. május 14.
Húsz év után fogadta el a parlament azt a törvényt, amely a kommunizmus politikai elítéltjeinek rehabilitálását tűzi ki célul. Többen kifogásolják, hogy a már idős korú érintetteknek a bírósághoz kell fordulniuk az ellenük hozott politikai ítélet eltörlése érdekében. A képviselők többsége megszavazta május 12-én azt a jogszabályt, amely az 1945. március 6. és az 1989. december 22. között meghozott politikai jellegű ítéletekre vonatkozik. A jogszabály annyi kedvezményt állapít meg, hogy nem kell bélyegilletéket fizetni a per elindításához. A kommunista börtönökben meghurcoltaknak legalább két pert is kell indítaniuk a román állam ellen, egyiket azért, hogy állapítsák meg: valóban politikai okok miatt született meg az egykori ítélet, a másikat pedig a kártérítés megítéléséért. A már csak Traian Basescu államfő kihirdetésére váró jogszabálynak számos bírálója is akad. Ion Ilie egykori politikai fogoly például megalázónak tartja, hogy idős személyeket rákényszerítenek a bírósági hercehurcára, aminek során be kell bizonyítaniuk, hogy valóban politikai okok miatt ítélték el őket. Az érintettek dolgát nehezíti, hogy 1964 után – amikor az ENSZ megtiltotta, hogy politikai okok miatt zárjanak börtönbe embereket – a bíróságok köztörvényesek közé sorolták a politikai elítélteket. Hihetetlen cinizmusnak nevezte a most elfogadott törvényt Varga Andrea, Romániában élő magyarországi történész, aki évek óta küzd a kommunizmus ideje alatt Romániában elítéltek rehabilitálásáért. A történész elmondta: az alkotmány eddig is lehetővé tette, hogy az elítéltek a bíróságon kérvényezzék az egykori ítéletek törlését, és ezt néhányan meg is tették. Azonban nem könnyű a levéltárakból beszerezni az egykori ítéleteket, valamint a peranyagot – magyarázta Varga Andrea. A magyarországi politikai elítélteknek bocsánatkérő levéllel együtt hazaküldték a rehabilitáló iratokat, míg a román jogszabály hosszas és költséges procedúra végigjárására kényszeríti az egykori foglyokat. Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a levéltárakban most már sokkal könnyebben kiadják a kért iratokat. /B. T. : Politikai elítéltek megkésett rehabilitálása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./2009. május 14.
A következő egyéves időszakban Magyarországon és Romániában olyan választások lesznek, amelyek nagymértékben kihatnak majd a magyar–román kapcsolatokra, a két országot szorosabb szövetségesi viszony is egymáshoz fűzheti – fejtette ki május 13-án Bukarestben Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután megbeszélést folytatott Borbély Lászlóval, a képviselőház külügyi bizottságának elnökével és a bizottság tagjaival. Németh elmondta: jövőre Magyarországon és Romániában olyan választások lesznek, amelyek nagymértékben kihatnak a következő esztendőkben a magyar–román kapcsolatokra. A politikus kedvezően értékelte, hogy Traian Basescu román államfő legutóbbi megnyilvánulásaiban hangsúlyosan szerepet kapott az autonómia kérdése. Csak az autonómia jelenthet hosszú távú intézményi garanciát arra, hogy a magyar nyelv hivatalossá váljon Romániában, és hogy az erdélyi magyarság döntési hatáskörrel rendelkezzen saját ügyeiben – mondta Németh Zsolt. A külügyi bizottság elnöke kijelentette: nagyon örül a Magyar Összefogás megszületésének, támogatja a Tőkés által vezetett listát, de szerinte a jövőben kívánatos lesz ennek az együttműködésnek a szélesítése. Ezzel arra utalt, hogy az MPP egyelőre „tartózkodik” a Magyar Összefogás listájának támogatásától. /Külpolitikákat hangolt Németh. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./2009. május 15.
Mircea Geoanat javasolta Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke a párt államelnökjelöltjének a PSD országos tanácsa rendkívüli ülésén. Adrian Nastase, az Országos Tanács elnöke keményen bírálta Traian Basescu államfőt, hangsúlyozva, hogy Basescu „Románia betegsége”. /Mircea Geoanat javasolták államfőjelöltnek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./2009. május 15.
Az egységes bértábla felállításának első lépéseként a kormány megállapította, hogy az állam három fő hatalmi pólusának vezetői – az államfő, a képviselőház, szenátus, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke – állnak majd a közalkalmazotti bérpiramis csúcsán. Traian Basescu államfő a legalacsonyabb közhivatalnoki bér tizenötszörösét fogja majd keresni. A kormány integrálta a különböző területeken közalkalmazotti státusban dolgozókat a bértábla három kategóriájába. Kezdetben a fizetési piramis legalján álló közalkalmazottak fokozott fizetésemelésre számíthatnak, amíg elérik a bérrácson nekik kijelölt helyet. Ezalatt a hierarchia csúcsán levő közalkalmazottak fizetését befagyasztják, vagy kis mértékben növelik. /M. Á. Zs. : Az államfő uralja a bértáblát. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./2009. május 16.
Fölöslegesnek nevezte a Románia és Moldova közötti országhatár-egyezmény aláírását Traian Basescu államfő, aki ismét bírálta a moldovai hatóságokat amiatt, hogy a román állampolgárokkal szemben vízumkötelezettséget vezettek be. Rámutatott: a chisinaui hatalom a kishatárforgalmi egyezmény aláírását az országhatár-egyezmény aláírásához köti, ami szerinte „érthetetlen” feltétel. A kishatárforgalmi egyezmény aláírását Bukarest szorgalmazza, hogy megkönnyítse a moldovaiaknak a Romániába való belépését. Hangsúlyozta: csak az gondolhatja, hogy egy román államfő aláírhatja a Ribbentrop–Molotov paktum szentesítését jelentő országhatár-egyezményt, aki nem érti, mit jelent a román államfő felelőssége. Moldova a Ribbentrop–Molotov paktum révén került a Szovjetunió fennhatósága alá, a két világháború között Romániához tartozott. Basescu hozzátette: Románia 1990 után elismerte az egykori Szovjetunió határait, amelynek „Moldova is az örököse”, ezért fölöslegesnek tekinti az országhatár-egyezmény aláírását. /Újabb román–moldáv csörte. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./2009. május 18.
Románia jelenleg hetente mintegy 75 moldovainak nyújt állampolgárságot, legkésőbb 2010-ig azonban ugyanennyi idő alatt ezer főre kívánja növelni a pozitívan elbírált igénylések számát – jelentette ki Traian Basescu államfő az EU-tagállamok nagyköveteivel folytatott megbeszélésről kiszivárgott dokumentum szerint. Basescu megerősítette: a chisinaui román nagykövetségen 600 ezer kérelem vár elbírálásra, ami becslése szerint 800 ezer és egymillió közötti igénylőt jelent. Ezeket a kéréseket még nem továbbították az igazságügyi tárcához, amely ez év végéig 25 ezer esettel tud foglalkozni. Basescu leszögezte: a romániai intézkedést egyetlen EU-tagállam sem kifogásolta hivatalosan, Bukarest pedig valamennyi, a „történelmi események” folyamán állampolgárságát vesztett románnak visszaadja az állampolgárságot. Az államfő nem rejtette véka alá, hogy Bukarest politikai megfontolásból könnyítette meg a határon túli románok honosítását, megpróbálva „esélyt adni” például a Moldovai Köztársaságban élő fiataloknak. A német újraegyesítéssel példálózva Basescu arra is felhívta a figyelmet: noha a második világháború után Romániát is felosztották, Bukarest számára nem adatott meg a lehetőség, hogy a „két állam, egy nemzet” valóságáról beszéljen. Basescu fölöslegesnek nevezte a Chisinau által szorgalmazott kétoldalú határegyezmény aláírását, ez ugyanis szerinte felérne a Moldovát a Szovjetunióhoz csatoló Ribbentrop–Molotov-paktum „szentesítésével”. /Rostás Szabolcs: Basescu: ezer „új román” állampolgár hetente. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./2009. május 25.
Elena Udrea idegenforgalmi miniszter szorgalmasabbnak bizonyult, mint Traian Basescu államfő. Udrea május 23-án magyarul is köszöntötte a Sepsiszentgyörgyön rendezett kolbásztöltő-verseny résztvevőit. Basescu az első olyan román államfő, aki – annak ellenére, hogy nem is erdélyi – megígérte korábban: magyarul is megtanul néhány szót. Ezt eddig nem tartott be, hiszen gyakori Kovászna megyei látogatásai alkalmából még soha nem szólalt meg magyarul. A miniszter asszony a hétvégén a Hargita és a Kovászna megyei tanács elnökeivel együtt részt vett azon a szemétgyűjtési akción, amely a Szent Anna-tó környékének megtisztítását tűzte ki célul. Udrea ígéretet tett arra, hogy a tó felé vezető út megjavítására kormányzati támogatást biztosít. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke arra a projektre is támogatást kért a minisztériumtól, amely szerint a tóhoz szállító (gondolás) felvonórendszert építenének. A látogatás alkalmával a miniszter asszony beszámolt: utolsó látogatása óta Kovászna és Hargita megyének összesen 19 millió lejt folyósított az általa vezetett minisztérium, ebből azonban Kovászna megye csak 750 000 lejben részesült. /B. T. : Udrea magyartanulásban szorgalmasabb, mint Basescu. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./2009. május 26.
A bukaresti sajtó igyekezett agyonhallgatni a székelyföldi tiltakozássorozatot, alig esett szó tévékben, lapokban a csíkszeredai tüntetésről, és ahol említették, ott is mélyen alábecsülték a résztvevők számát. Horia Grama SZDP-s képviselő, a párt megyei elnöke szerint végre sikerült tiszta vizet önteniük a pohárba, nem kellett különböző trükkökhöz folyamodniuk, hogy kicseréljék az intézményvezetőket. Meglepőnek nevezte az RMDSZ heves tiltakozását, úgy értékelte, nem politikai, hanem etnikai alakulatként viselkedik, és ,,feledékenyek a magyar politikusok, hisz amikor ők voltak hatalmon, mindenkit kicseréltek”. Elena Udrea turisztikai miniszter a D-LP ügyvezető titkáraként pártja nőszervezetének politikai rendezvényére érkezett Háromszékre. Könnyedén kijelentette, tudomása szerint a D-LP sok magyar tisztségviselőt hagyott funkcióban. Céljuk nem a magyarok leváltása, hanem a kormányprogramot végrehajtó szakemberek kinevezése volt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere felvilágosította: a 75 százalékban magyarok lakta Háromszéken a decentralizált intézmények vezetőinek alig 15 százaléka – szám szerint hat – maradt magyar. Replikaként Elena Udrea Traian Basescu korábbi kijelentésére hivatkozott: reméli, nem tájékoztatták félre akkor, amikor azt mondták neki, nincs román alkalmazott a sepsiszentgyörgyi városházán. Antal Árpád válasza rövid volt: tévesen értesült a miniszter asszony, és nem kívánja kirúgni a román alkalmazottakat csak azért, hogy a D-LP-nek legyen igaza. /Farkas Réka: Védekeznek a román politikusok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 26./2009. május 26.
Elmérgesedik a viszony Moldovai Köztársaság és Románia között, miután a leköszönő államfő, Vladimir Voronin felszólította az Európai Unió döntéshozóit, „tartsák kordában” Traian Basescu román elnököt és azokat a román politikusokat, akik a múlt hónapi chisinaui zavargásokat szították. Cristian Diaconescu román külügyminiszter szerint bizonyított tény, hogy Romániának nem volt köze az áprilisi zavargásokhoz. „Voronin elnök úrnak nincs hatásköre arra, hogy Románia és az Európai Unió közötti viszonyba beleszóljon” – fejtette ki Diaconescu. /M. Á. Zs. : Testvérből lett ellenség Moldova. Voronin az EU-nál panaszolná be a román politikusokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./2009. május 27.
Traian Basescu egy Bukarestben tartott Európai Unió–Oroszország gazdasági fórumon azzal vádolta Oroszországot, hogy aláássa a bizalmat Európában azzal, hogy híján van az átláthatóságnak és arra összpontosít, hogy fenntartsa hagyományos befolyási övezetét. Az államfő felszólította Oroszországot: a bizalmat növelje, ne befolyási övezeteit, beleértve a volt szovjet köztársaságokhoz és egykori hidegháborús szövetségeihez fűződő kapcsolatait. /Basescu: átláthatóbb Oroszország kellene. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2009. június 1.
„A Tariceanu-kormány a szakadék szélére taszította az országot, a Traian Basescu államfő távozását követelő 322 politikus pedig megrontotta a demokrácia működését” – mondta Emil Boc miniszterelnök. Boc megjegyezte: a gazdasági válság mellett jelentős szerepet játszik a jelenlegi szűkös helyzetben az is, hogy a Tariceanu-kormány tagjai úgy költötték a pénzt, mintha kaszinóban lettek volna. Úgy vélte, a gazdasági válságból való kilábalás érdekében búcsút kell inteni többek között a fizetési és nyugdíjrendszerben eddig szereplő privilégiumoknak. /Emil Boc vádaskodik. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./2009. június 1.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt /PNL/ elnöke kijelentette, nem normális, ahogyan Markó Béla, az RMDSZ elnöke eljárt. Számára nem normális dolog, hogy egy másik ország hatóságaihoz forduljon valaki egy belügyi problémában, hangsúlyozta. „Magyarország kormányfőjének semmi köze a romániai helyzethez, és mi, a liberálisok, úgy gondoljuk, tárgyalni kell erről a kormányrendeletről, de az Európai Unió szintjén, nem Magyarországgal, Ausztriával és Franciaországgal – mondta. A PNL elnöke szerint az RMDSZ utcai tiltakozó megmozdulásai „erődemonstrációk”, a tiltakozást kiváltó kormányrendelet „aberráns és gazság”. Ki kellett elégíteniük saját mohó klientúrájukat, s mivel az RMDSZ már nem volt kormányon, kirúgták az embereket is. Az RMDSZ etnikai tisztogatást emleget, ez Crin Antonescu szerint durva és eltúlzott. Mint mondta, az RMDSZ keményen játszik, maximumra élezi a feszültséget. Antonescu kijelentette: Traian Basescu elnökként „sarlatán és inkompetens”. /Mózes Edith: Antonescu: Az RMDSZ keményen játszik. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./2009. június 2.
Románia közvetlen és uniós tagállamként egyaránt támogatni fogja az igazságos és tartós béke megvalósítását Közel-Keleten, amely garantálja Izrael állam biztonságát – jelentette ki Traian Basescu államfő június 1-jén Jeruzsálemben, amikor találkozott Simon Peresz izraeli államfővel. A román államfő június 1-jén érkezett Izraelbe, két napos hivatalos látogatásra. Basescut elkísérte Eckstein-Kovács Péter elnöki kisebbségi tanácsos is. Simon Peresz köszönetet mondott azért a toleráns magatartásáért, amelyet Románia a zsidó állammal szemben tanúsított, és amelynek következtében folyamatos diplomáciai kapcsolat jöhetett létre a két ország között. Peresz azt is pozitívan értékelte, hogy Romániában kutatható a holokauszt. /Románia számára fontos a közel-keleti béke. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./2009. június 2.
Az utóbbi idők nagy magyartalanítási hulláma – a magyar állami köztisztviselők tömeges elbocsátása – nemcsak annyit jelent, hogy szakmailag képzett magyarokat elcsapnak, hanem ezek egy átfogó és általános magyar kiszorítósdi taktika és stratégia elemei. Néhány hónappal ezelőtt még ki hitte volna, hogy a magyarságot megalázva a társadalmi élet szervezéséből kiszorító praktikák ilyen brutális formában visszatérhetnek? Mindebben nem kis szerepe volt Traian Basescu államfő sokkulacsos nemzetpolitikájának. /Sylvester Lajos: A Nagy Tisztogatás Országa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./2009. június 5.
Románia lezárta az iraki katonai missziót; az ebből az alkalomból rendezett ünnepségre Traian Basescu államfő Bagdadba látogatott. Az elnök arra buzdította a román cégeket, hogy vegyenek részt Irak újjáépítésében, hiszen erre „legalább erkölcsi jogokkal rendelkeznek”, utalva ezzel arra, hogy Románia hat éven keresztül katonai csapatokkal vett részt az ottani békefenntartásban. /Kivonultak a román katonák Irakból. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 6.
Élesen bírálta a bankokat Traian Basescu államfő, aki szerint a pénzintézetek túl magas szinten tartják a hitelkamatokat, és nem segítik elő a hitelezés fellendítését. Basescu szerint, ha a bankok továbbra is ragaszkodnak a magas hitelkamatokhoz, akkor a kormánynak alternatív hitelezési megoldásokat kell találnia. /Basescu a bankokat bírálja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./2009. június 12.
Az európai parlamenti választáson képviselői tisztséget nyert harminchárom romániai politikus június 11-én ünnepélyes keretek között átvette a mandátumokat igazoló okiratokat. A Traian Basescu államfő, Emil Boc miniszterelnök és a parlament két házának elnöke, Mircea Geoana és Roberta Anastase jelenlétében zajló rendezvényen Vasile Alexandri, a Központi Választási Iroda (BEC) elnöke adta át a szóban forgó dokumentumokat. Traian Basescu az európai parlamenti képviselőknek gratulált az elért eredményekért. „Nem vagytok egyformák, de mindegyiketek román európai parlamenti képviselő, akik a román néptől kapták a küldetésüket” – hangsúlyozta Basescu. C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke közbekiáltott: „Sógor Csaba is román…”. Ezek után nagy hahotázás hallatszott Tudor táborából, mire az államfő kijelentette: „Vadim úr, kipakolom!” /Átadták az EP-mandátumokat igazoló okiratokat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./