udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1826
találat
lapozás: 1-30 ... 1141-1170 | 1171-1200 | 1201-1230 ... 1801-1826
Névmutató:
Campean, Mircea
2011. január 5.
Minden jó, ha a vége jó
„A döntés nemcsak néhány hónapos politikai küzdelemnek vet véget, hanem az anyanyelvi oktatásért az utóbbi két évtizedben folytatott küzdelem fontos mérföldköve is. Legalább olyan jelentős lépés, mint amilyeneket 1990-ben, az anyanyelvi oktatás megteremtésekor tettünk” – értékelte az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök az Alkotmánybíróság döntését.
A taláros testület tegnap 7-2 arányban elutasította az ellenzéknek a tanügyi törvénnyel szemben megfogalmazott alkotmányossági kifogásait.
Markó szerint a jogszabály kiiktat minden olyan hátrányos megkülönböztetést, amely az anyanyelvű oktatásban a kisebbségeket illette. „A törvény egyébként nemcsak a magyar oktatással kapcsolatos kérdésekben, hanem a hazai oktatás általános reformját illetően is hatalmas előrelépést jelent” – tette hozzá lapunknak adott nyilatkozatában a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jogszabály egyik nagy erénye, hogy a helyi közösségek dönthetnek az őket érintő tanügyi kérdésekben.
Ami a jogszabály életbelépését illeti, Markó kifejtette: „bár sokat veszítettünk amiatt, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem sikerült már tavaly szeptemberben elfogadtatni a törvényt, a következő tanévkezdetig életbe kell léptetni minden olyan rendelkezést, ami ehhez szükséges”. Az RMDSZ elnöke tisztességtelennek tartotta az ellenzék viszonyulását a tanügyi törvényhez, és úgy vélte, érthetetlen a két ellenzéki párt viselkedése: miközben közeledni próbálnak az RMDSZ-hez, ellenségesen fogadják a kisebbségek anyanyelvű oktatását szavatoló jogszabályt.
Ősztől már alkalmazható
Király András oktatási államtitkártól megtudtuk: az új törvény előírásainak 75-80 százaléka már az új tanévtől alkalmazható. Köztük az a cikkely is, amelynek értelmében a román nyelv oktatása kisebbségi diákok számára az országostól eltérő tanterv szerint történik, illetve az a paragrafus is, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. Ehhez azonban a minisztériumnak számos rendeletet kell meghoznia a törvény alkalmazásáról – közölte Király.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárcánál már dolgoznak az illetékesek a kisebbségek számára készülő román nyelv és irodalom tanterven, és a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre. Megtudtuk: a törvényt csak az oktatási ciklus kezdő éveire alkalmazzák, azaz a következő iskolai évben az elsős, az ötödikes és kilencedikes diákok tanulnak majd más tantervből.
Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatása terén könnyebb a helyzet. „Itt már nem hajt a tatár, ráadásul a tanterv sem módosul, csupán a tankönyveket kell lefordítani. A tanárok saját hatáskörben lefordított tankönyvek nélkül is oktathatják majd a diákok anyanyelvén ezt a két tantárgyat” – magyarázta az ÚMSZ-nek Király András.
Geoană ismét megtámadná
A taláros döntés ismertetése után Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke „rendkívül komoly felhívással” fordult Traian Băsescu államfőhöz, hogy ne hirdesse ki a tanügyi törvényt, ellenkező esetben fenntartja magának azt a jogot, hogy ismét megtámadja az Alkotmánybíróságon a jogszabályt. „Mindenki számára egyértelmű, hogy ezzel a köztes megoldással próbáltak kibújni abból a lehetetlen helyzetből, amit az okozott, hogy politikai nyomásra az alaptörvénnyel összhangban levőnek kellett nyilvánítaniuk egy olyan törvényt, amelyet 2009-ben és 2010-ben két alkalommal alkotmányellenesnek véltek” – fogalmazott Geoană.
Hozzátette: a taláros testület indoklása után dönti el, hogy milyen alapon támadja meg ismét a tanügyi törvényt. Az ellenzék által támogatott, a szenátus oktatásügyi szakbizottságába visszaküldött tanügyi törvénnyel kapcsolatban Geoană elmondta: ha a plénum megszavazza azt a verziót, akkor azt fogják alkalmazni.
Băsescu „bölcsessége”
Az esti órákban Traian Băsescu államfő rendkívüli sajtónyilatkozatban ismertette a törvény új rendelkezéseit, külön kitérve a jogszabály kisebbségbarát cikkelyeire.
„A nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás ellenzőit emlékeztetném az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári kiáltványra, amelynek egyik cikkelye megállapítja, hogy minden nemzetnek biztosítani kell azt a jogot, hogy saját nyelvén bíráskodjon, igazgassa magát és tanuljon. Nem látom okát annak, hogy most, az Európai Unió tagállamaként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint elődeink voltak” – fogalmazott Băsescu. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. január 5.
Tanügyi törvény: az odisszea vége
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntésével véget ért az oktatási törvény odisszeája a kormány, a parlament két háza és a taláros testület között.
Két év telt el azóta, hogy a parlamenti pártok Traian Băsescu államfő kezdeményezésére aláírták a nemzeti oktatási paktumot, és csaknem két esztendővel ezelőtt született meg a paktum gyakorlatba ültetését szolgáló stratégia. Elmondható tehát, hogy az alkotmánybírák által most az alaptörvénnyel összhangban állónak kimondott oktatási törvény két évet késlekedett.
Két év késés
Mivel a honatyákban ennyi idő alatt sem született meg a politikai akarat az ország jövője szempontjából meghatározó jelentőségű jogszabály megszavazására, indokolttá vált az, hogy a kormány a parlament előtti felelősségvállalással szerzett érvényt a törvénynek.
A huzavona azzal magyarázható, hogy egyrészt a felsőoktatásra vonatkozó paragrafusok közül több is sértette egyes, egyetemi tanárként is ténykedő honatyák érdekeit, másrészt nacionalista politikusok mindenképpen ki akarták iktatni a törvényből a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás számára zöld utat nyitó cikkelyeket.
Az ellenzéki pártok már 2009-ben az Alkotmánybírósághoz fordultak, az alaptörvénybe ütközőnek minősítve a kormány általi felelősségvállalást. A talárosok akkor helyt adtak az óvásnak, így a parlamentben folytatódott a jogszabály csigalassúsággal haladó vitája.
Ebben a helyzetben a kormány tavaly ismét megpróbálkozott a felelősségvállalással, amelynek nyomán a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt újra az alkotmánybírákhoz fordult, akik ismét alkotmányellenesnek mondták ki a kabinet szándékát. Igaz, kiskaput is hagytak Bocéknak: döntésük megindoklásában kifejtették, hogy a taláros testület nem kötelezheti a kormányt a felelősségvállalásról való lemondásra, mivel ez meghaladná hatáskörét.
A dodonai ítélet nyomán a kormányfő kért újabb pontosítást az Alkotmánybíróságtól, amely ezúttal helyt adott a felelősségvállalásnak, és a már benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatása mellett döntött. Miután a nemzeti liberálisok több honatyája visszavonta aláírását a bizalmatlansági indítványról, a törvényt a kabinet elfogadottnak tekintette.
Ekkor fordult ismét az Alkotmánybírósághoz a szenátus elnöke, Mircea Geoană, valamint 108 ellenzéki honatya, megint csak eljárási okokra hivatkozva, illetve egyebek között Románia földrajzának és történelmének anyanyelven történő oktatását kifogásolva. Az újabb óvást a taláros testület tegnap 7–2 arányú szavazattal, elfogadhatatlannak minősítve elutasította.
Gyökeres változások
Az új törvény gyökeres változásokat hoz a hazai oktatásban. Így az ötödik évüket betöltő gyermekek előkészítő csoportba kerülnek, ez lesz a kötelező oktatás első esztendeje. Az iskolások ismereteit második osztálytól kezdve kétévenként tesztelik, az osztályzatok beszámítanak a X. osztályba történő felvételibe. A tesztek eredményeit „személyi portfóliókban” tüntetik fel, ide – IX. osztályig bezáróan – bekerül az összes érdemjegy.
A IV. osztály végén nemzetközi típusú felmérésen esnek át a tanulók, a VI. osztály befejezésekor román, modern nyelvekből – a kisebbségek nyelvén oktató iskolákban – anyanyelvből, valamint matematikából vizsgáznak. A IX. osztály végzősei országos írásbeli vizsgát tesznek egyebek között román, modern és – úgyszintén a kisebbségi iskolák esetében – anyanyelvből, matematikából, szóbelit „polgári és társadalmi ismeretekből”.
A líceumi felvétel az említett portfólió alapján történik, túljelentkezés esetén pedig 70 százalékban a gimnáziumzáró vizsgajegyek átlaga, 30 százalékban pedig a líceum által szervezett felvételin szerzett jegyek számítanak. A törvénytervezet értelmében a líceumi felvételit 2013-tól, az érettségit 2012-től szerveznék az új rendszer szerint.
Pozitív diszkrimináció kisebbségieknek
A kisebbségi iskolákban a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat – ideértve Románia történelmét és földrajzát is – mindvégig magyarul tanulhatnak a diákok. A román nyelvet és irodalmat sajátos tantervből és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák jogi személyek lehetnek. A kisebbségi iskolákat az alapfinanszírozás tekintetében nagyobb kvótarendszer illeti meg. A kisebbségi oktatási intézmények vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek.
A szórvány esetében óvodás csoport már tíz gyerekkel is indulhat, az elemi iskolákban és a gimnáziumokban elegendő tizenkét diák is az osztályindításhoz. Ha a gyereknek nincs lehetősége saját településén kisebbségi iskolába járni, az állam anyagilag támogatja az ingázást vagy a szállást és az étkezést.
A törvénytervezet minden szinten szavatolja a kisebbségi nyelven való felsőoktatást, ideértve a doktori szintű képzést és a továbbképzést is, a szakterületekre vonatkozóan pedig nem tartalmaz semmilyen korlátozást. A törvénytervezet meghatározza a multikulturális és többnyelvű egyetemek jogállását, azon belül pedig szabályozza a kisebbségi nyelvű tagozatok megszervezésének formáját, és biztosítja azok autonómiáját.
A törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén. A multikulturális jogállást egyelőre három felsőoktatási intézmény kapja meg: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem román, magyar és német, a marosvásárhelyi Orvosi is Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Színművészeti Egyetem román és magyar nyelven működik továbbra is.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)2011. január 6.
A Hívó Szó első olvasója voltam
Leírtam, de leírták már mások is, sok szemszögből vizsgálva azokat az órákat, amelyekben az 1989. decemberi romániai népfelkelés közepette a kolozsvári Szabadság napilap első száma elkészült. Hogy erre most mégis visszatérek, csupán azzal magyarázható, hogy a lapindulás egyik fontos mozzanatát felelevenítsem, és azzal kapcsolatban a magam tapasztalatát a nagyérdemű olvasóval megosszam.
Hónapok óta nem volt kapcsolatom az Igazságnak, a város korábbi magyar napilapjának a szerkesztőivel. Pedig annak előtte a lap belső munkatársa voltam. 1988-ban ugyanis László Ferenc és Orbán Ferenc vettek rá, hogy hagyjam ott addigi munkahelyemet, a kolozsvári Hűtő- és Élelmiszeripari Kutató- és Tervezőintézetet (az ICPIAF-ot, vagy ahogyan azt a felejthetetlen és rendkívüli tudású Tenkei Tibor mérnökkel együtt magyarul neveztük, a HÉKUTI-t), és adjam újságírásra a fejem. Hiszen a lap – magyarázták nekem – csak olyan egyetemi képzettségű munkatársat alkalmazhat, aki gyakorlati éveit már letöltötte, és aki kolozsvári illetőségű. Ilyen személy kevés volt, s főképp olyan nem, akinek az írásra is hajlama legyen, ezért végső érvként azt a rémképet is szemem elé vetítették, hogy a nyugdíjazások okán meg fog szűnni a kolozsvári magyar napilap, hiszen nem lesz, aki megírja.
Jó kollégámat és barátomat, Murádin Jenőt akkor nevezték ki a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjévé, így az ő helyére kerülnék, és a művészeti és tudományos rovat szerkesztése lenne a dolgom. Vonakodtam a váltástól, a kutatóintézetben ugyanis jó fizetést kaptam, az újságírás iránti vonzalmam azonban erősebbnek bizonyult. Gyorsan elintézték az áthelyezésemet, összesen egy hét alatt, a szerkesztőségi munkám első napján – amellett, hogy fizetésemet egyharmadával csökkentették – mégis hatalmas meglepetés várt rám: Orbán Ferenc lemondott a főszerkesztő-helyettességről. A megyei pártbizottság az általam akkor kevésbé ismert Pálfi Mirceát nevezte ki a lap élére, főszerkesztője az Igazságnak ugyanis akkor már évek óta csak névlegesen volt.
A szerkesztőség vezetősége nem tartotta be az ígéretét, a művészeti és tudományos cikkek mellett gyakran kértek ipari jellegű beszámolókat tőlem, ami a politikához jóval közelebb állott, s amitől minél nagyobb távolságra törekedtem. Csakhogy amikor például a régi kolozsvári ipari létesítmények múltját és hagyományait kezdtem prezentálni, durván rendre utasítottak. Visszaút a kutatóintézetbe persze nem volt, s párhuzamosan azzal, hogy viszonyom a hatalommal egyre jobban és egyre látványosabban romlott, nőtt bennem az elszántság, hogy kilépek az egészből.
A kilépésre egyetlen lehetőség volt, a kivándorlás. Így lettem 1989 nyarán munkanélkülivé, hogy aztán házkutatások és titkosszolgálati megfigyelés tárgyává váljak. 1989 novemberében, a párt XIV. kongresszusának közeledtével, tömbházlakásom lépcsőházában a Szekuritáte már 24 órás ügyeletet tartott. Októbertől kezdődően legtöbb barátommal és ismerősömmel megszakítottam a kapcsolatot, nehogy bajt hozzak rájuk is. A teljes elkeseredés mellett csak a szabadságvágy növekedett bennem napról napra.
December 17-én vettek őrizetbe, és szállítottak be a Szekuritáté Árpád utcai székházába, ahol sikertelenül arra próbáltak rávenni, valljam be: tudomásom van arról, hogy Temesvárra külföldi horthysta, fasiszta, irredenta elemek törtek be, amelyek ott „destabilizálják a helyzetet”. Nekem a Kossuth rádióból már tudomásomra jutottak a temesvári lövöldözések, és biztos voltam abban, hogy a rendszer vége igen közel lehet. Azzal védekeztem azonban – amint utóbb kiderült, hatásosan –, hogy Temesváron nem jártam, ki sem mozdultam a lakásomból, munkatársaik ezt igazolhatják, s ha kimozdultam, legfeljebb a kenyéradagomat „vettem ki” a boltból. Végül december 21-én délben azzal engedtek el, egyik percről a másikra, hogy „majd még találkozunk”.
Előbb a protestáns teológiára siettem. Onnan mentem a Főtérre, majd az ottani események láttán tovább, az Igazság szerkesztőségébe. Csakhogy aznap még minden képlékeny volt, új lap szerkesztéséről szó sem lehetett. Ez másnapra maradt. A forradalom első évfordulóján a Szabadságban részletesen leírtam, hogy miképpen és kik írták és szerkesztették az első lapszámot, hogyan állt össze december 22-én az az ad hoc szerkesztőség, amelynek produktumát december 23-án 35 ezer példányban jelentettük meg. A szabadság sóvárgása tette velem azt, hogy abban az első lapszámban írásomnak a Hogy visszatérhessünk Európába címet adtam. Ma már inkább szégyellem azt a parttalan lelkesedést, azt a hatalmas naivitást, amely rajtam akkor erőt vett. Fogalmam sem volt arról, hogy Európa majdnem húszévnyi távolságra van tőlünk, s hogy még éveknek kell eltelnie, amíg mások is az Európába való visszatérést fogják ezen a földön szorgalmazni.
Akkor azonban kézenfekvőnek az tűnt, hogy – bár a nyomda környékén már lövöldöztek – a nyomdaszolgálatot, mint az akkori szerkesztőség legfiatalabb tagja (újra annak éreztem magam, bár erre akkor még senki nem kért fel), elvállaljam. Ott is maradtam a következő napokra a nyomdában. Nem voltam egyedül, az összeverődött szerkesztőség tagjai közül többen is lejöttek az első estéken, köztük Székely Raymond és Krizsán Zoltán is. Ha az első lapszám megszületését megelőző nyomdai viták jelentős része a lap címére vonatkozott, a második lapszám szerkesztése azzal kezdődött, hogy a Jókai utcai szerkesztőségből telefonon értesítettek: egy fontos anyagnak tartsunk fent helyet, felhívásról van szó, amelyet majd Kántor Lajos hoz el a nyomdába.
Kántor Lajos meg is érkezett a kora esti órákban a szöveggel, amelyet szolgálatos szerkesztőként a szedés előtt feladatom volt elolvasni, megszerkeszteni. Hozzá is láttam a Hívó Szó című kiáltvány olvasásához. A szöveg, amelynek geneziséről úgyszólván semmit nem tudtam, óriási lelkesedést váltott ki belőlem. Úgy éreztem, ez az a szöveg, amelyre éveken át vártam, benne vannak ugyanis mindazok az elemek, amelyeket évek hosszú során át suttogva megejtett baráti beszélgetéseken egymásnak kifejtettünk, amelyek fölött vitáztunk. Csakhogy azok az elemek itt rendszerré ötvöződtek, teljes mértékben összefüggővé váltak, és egymást szervesen kiegészítették. Egyszóval habzsoltam a kiáltvány minden mondatát, és – első olvasójaként – a teljes szöveget elfogadtam. Akkor még nem tudtam, hogy a szöveg sikerét az a politikai tapasztalat biztosította, amelyet megalkotói évtizedeken át szereztek meg, s amellyel magam akkor távolról sem rendelkeztem.
Egyetlen dolgot tudtam, hogy azokban a napokban, órákban a legfontosabb a szolidaritás kell hogy legyen, ezt pedig leginkább úgy lehet kifejezésre juttatni, ha mindazt, amivel egyetértünk, névvel vállaljuk, aláírjuk. Ezért is fordultam lelkendezve Székely Raymond kollégámhoz: kértem, olvassa el a felhívást, amellyel én teljes mértékben egyetértek, és hitelességének növelése céljából írjuk mi is alá a többi tizenöt név alatt. Annyit ugyanis akkorra már sikerült megtudnom, hogy a Hívó Szót Gáll Ernő Vörösmarty (Brassó) utcai lakásán szövegezték a házigazdával együtt néhányan, majd utána a kiáltvány bejárta a várost, hogy mások is aláírják (ezért került csak este a nyomdába). E néhány részlet ismeretében gondoltam, hogy az aláírások listája nyitott. Tévedtem.
Miután a kiáltványt elolvasta, Székely Raymond, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságíró, korábbi rádiós szerkesztő is kijelentette: kész vállalni és aláírni a Hívó Szót. Már a szedőnek készültem átadni a kéziratot, amikor a lépcsőn Kántor Lajossal találkoztam. Lelkesedéssel tájékoztattam egyetértésünkről, elhatározásunkról. A Korunk nagyra becsült szerkesztője habozva állt előttem, és közölte: ezt a kiáltványt csak az adott tizenöt személy írja alá, ez nem egy nyitott lista.
Mondanom sem kell, mekkora csalódás ért. Közöltem, hogy megértettem, kihúztam az aláírások közül a Raymondét meg a sajátomat, és leadtam a kéziratot a szedőnek. De a történetet soha nem voltam képes elfelejteni. Ma már tudom, hogy az aláírók névsora – egy-két kivételtől eltekintve – az erdélyi magyarság 20. századi történetében elévülhetetlen érdemeket szerzett személyek lajstroma is akart lenni, egyféle mértéke a további cselekvésnek, amelyhez ők adták meg a programot. Akkor azonban úgy éreztem, hogy engem olyan közösségi jövőépítési elképzelésből hagytak ki szándékosan, amely akaratomat és elkötelezettségemet tükrözte, azzal mindenben megegyezett.
Amikor pedig néhány héttel később a Hívó Szóra már úgy kezdtek utalni közösségünk hirtelen közszereplővé is avanzsált tagjai, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) születési bizonyítványára, a közösség akaratának első dokumentumára, végképp úgy éreztem, hogy nem közösségről, hanem zárt klubról van szó, amelybe engem, amikor kopogtattam, nem engedtek be. Néhány héttel később, amikor a magyar színház előcsarnokában egyik tagtoborzó ismerősöm felszólított, hogy lépjek be az RMDSZ-be, megdöbbenésére azt válaszoltam, engem abból már a megalakulásakor kizártak. A valósághoz persze hozzátartozik, hogy akkorra már a Szabadságnál elfogadott belső szabályzat írta elő az újságíróknak: ne váljanak politikai szervezetek tagjává.
A Hívó Szó aláíróinak többségére ennek ellenére ma is felnézek. Élőkre és közülünk már eltávozottakra egyaránt. Nincs harag közöttünk. Ma már pontosan tudom, hogy az a többnyire humán beállítottságú értelmiség, amelynek a kiáltványt aláírók tagjai voltak, édes-keveset tudott a kolozsvári magyar műszaki értelmiség helytállásáról és zajtalan ellenállásáról, így joggal gondolhatták, hogy az akkor megbukni látszó rendszerrel korábban csakis ők szálltak szembe. Mindennek az elszigeteltség volt az egyik fő oka, a korábbi rendszer, sátáni eszközeivel, csaknem teljesen elzárta ugyanis egymástól az értelmiség különböző csoportjait. Olyannyira, hogy már-már azt sem tudták, ugyanazt a szekeret próbálják húzni. Persze jóformán egyik fél sem tehetett róla.
A fenti írás A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című, a két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat taratalmazó kötetben jelent meg, amelynek bemutatására január 7-én, pénteken 17 órakor a Kolozsvár Társaság Főtér 22. szám alatti székhelyén kerül sor. Bevezetőt mond Kántor Lajos, a kötet szerkesztője; az eseményt Markó Béla RMDSZ-elnök és Kelemen Hunor művelődési miniszter méltatja.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN, Szabadság (Kolozsvár)2011. január 13.
Kiverte a biztosítékot Brüsszelben a Nagy-Magyarországot ábrázoló szőnyeg
Ismét botrányt kavart a magyar EU-elnökség Brüsszelben, amikor egy 202 négyzetméteres „történelmi" szőnyeget állítottak ki az Európai Tanács épületében. A magyarság történetének különböző szimbólumait és képeit ábrázoló alkotáson szerepel Magyarország térképe 1848-ból. A szőnyeg miatt több EP-képviselő tiltakozását fejezte ki.
Hajdú Márton, a magyar EU-elnökség egyik szóvivője az EUObserver.com riporterének nyilatkozva tagadta, hogy a szőnyegnek bármi köze lenne Magyarország jelenlegi külpolitikájához. „A szőnyeg Magyarország kulturális, történelmi és tudományos szimbólumait mutatja be: királyokat, műkincseket, illetve a régió térképét 1848-ból, az évből, amikor Európa-szerte forradalmak törtek ki” – magyarázta Hajdú. Azonban a hazánkkal szomszédos országok EP-képviselői szerint a kiválasztott térkép – amelyen Szlovákia, Románia és Szerbia egyes részei a Habsburg Birodalom részeként jelennek meg – a jelenlegi kormány nosztalgikus, sőt akár irredenta indítékaira utalnak.
Ulrike Lunacek, az osztrák zöld párt EP-képviselője ugyan egyetért Hajdúval abban, hogy a térkép Magyarországnak a Habsburg Birodalom elleni lázadására utal, azonban rámutatott, hogy a forradalmi folyamat végén, 19 évvel később megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyben Budapest már Bécs városával egyenértékű hatalmat kapott a környező területek felett. „A térkép illusztrálja Orbán Viktor miniszterelnök abbéli szándékát, hogy felülbírálja a trianoni békeszerződést" – tette hozzá Lunacek. A képviselőnő szerint a budapesti kormánynak a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó rendelete is erre utal.
Orbán úrnak ez a nézete a múltba tekint, és távolról sem a közös európai jövőbe” – folytatta Lunacek. „Emellett ez az EU-t érintő jelenlegi kihívások teljes félreértelmezése." Nem ez az első eset, amikor a soros EU-elnökség által felállított installáció botrányt okoz: 2009 januárjában a csehek Entropa nevű alkotása Bulgáriát érintette érzékenyen, mivel az országot egy vécécsészeként ábrázolta. „A csehek legalább humorosan próbálták megközelíteni a dolgot, az Orbán-kormány azonban még ezt sem teszi” – tette hozzá Lunacek.
Ioan Mircea Pascu a román szocialisták EP-képviselője megjegyezte, hogy a cseheknek is meg kellett változtatnia az installációt, miután több tagország is panaszt tett az ügyben. „Nagy-Magyarország fontosságának hangsúlyozása nem a legjobb szimbóluma a magyar EU-elnökségnek" – írta a politikus weboldalán. „Az EU célja, hogy megszűnjenek a belső határok. Az ilyen gesztusok várhatóan nacionalista érzelmeket gerjesztenek az unióban, pont egy olyan időszakban, amikor inkább a szolidaritás érzésére lenne hatalmas igény."
A Pápai Lívia textilművész készítette szőnyegen a térkép mellett szerepel még Szent István, Szent László, Zsigmond, Mátyás, Széchenyi, Liszt, illetve Vasarely mellett a Kempelen-sakkgép, a Bíró László József által szabadalmaztatott golyóstoll, Asbóth speciális légcsavarja, a Zsigmond-kori csontnyereg, a rovásírásos ábécé, illetve a Zsolnay cég honfoglaláskori motívumokkal ékes kerámiájának képe. A nemzeti szimbólumok is helyet kaptak, így a kokárda, a turul, a Rákóczi-zászló és a Martinovics-fa. Építmények közül a Mátyás-templom, az Esterházy-kastély, a Lánchíd és az Iparművészeti Múzeum került az alkotásra. Női vonatkozású elem a Lórántffy-család címeres oltárkendője és a Sissit lovaglás közben ábrázoló festmény.
hirszerzo.hu/MTI. Erdély.ma2011. január 19.
EBESZ-főbiztos: a kisebbségeknek ismerniük kell az államnyelvet
A kisebbségek tagjainak el kell sajátítaniuk az államnyelvet, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba – jelentette ki kedden Bukarestben a kétnapos romániai látogatáson tartózkodó Knut Vollebaek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa azt követően mondta ezt, hogy Korodi Attilával, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnökével tárgyalt az új oktatási törvényről, amely lehetővé teszi a kisebbségi diákok számára, hogy különleges tankönyvekből, gyakorlatilag idegen nyelvként tanulják a románt.
Tárgyaltunk az oktatási törvényről, amely érdekes jogszabály. Még nem tanulmányoztam, de ez is megtörténik. Úgy tűnik, olyan törvényről van szó, amely bővíti a kisebbségek lehetőségeit. Számunkra fontos az anyanyelv használatának joga. Ugyanakkor figyelemmel követjük a hivatalos nyelv elsajátítására vonatkozó előírásokra, mivel annak érdekében, hogy a kisebbségek beilleszkedhessenek a társadalomba, ismerniük kell az államnyelvet” – vélte Vollebaek.
„Jól látjuk ezt a jelenséget azon országokban, amelyekben tevékenykedünk, és érzékeljük a veszélyt azon országokban, ahol elszigetelten él egy kisebbségi közösség, és nem beszéli az állam nyelvét” – tette hozzá a főbiztos. Szerinte azért fontos az államnyelv elsajátítása, hogy a kisebbségek tagjai zavartalanul választhassák a politikusi pályafutást, választhatók legyenek, vagy munkát találjanak a közszférában.
Korodi Attila elmondta, a tárgyalás során kiderült: Vollebaek fokozottan érdeklődik a román nyelv tanítására vonatkozó romániai
tantervi változások tapasztalatai iránt, főként Szlovákia kapcsán, mivel ott is a romániaihoz hasonló vita zajlik az államnyelv kisebbségi iskolákban történő oktatásáról. Korodi szerint a Romániában szerzett tapasztalatokat a szlovákiai szakértőknek is továbbítani kell, hogy ott is hasonló tantervet alakíthassanak ki.
Korodi is egyetértett azzal, hogy az államnyelv ismerete bizonyos helyzetekben fontos a kisebbségiek számára. „De annak fényében oktassák, hogy olyan gyerekek is vannak, akik olyan közegből jönnek, ahol szinte sosem használják a román nyelvet, így az oktatás elején ifegen nyelvként kell tanítani. Az ebből származó tapasztalatokat aztán meg lehet osztani a főbiztossal, hogy más, régióbeli országokban is bemutathassa” – mutatott rá Korodi.
„Ha a tantervben az államnyelv elsajátítása is a kisebbségek igényei szerint zajlik, akkor esély van arra, hogy a fiatalok jobban beilleszkedjenek a romániai társadalomba. Romániában a 80-as évekig léteztek különleges románnyelv-tankönyvek a kisebbségi iskolákban, így a testvéremnek például nagyobb esélye volt elsajátítani a román nyelvet, mint nekem, mivel én a román diákokéval azonos tankönyvből tanultam románul. Ennek nyomán saját elhatározásból kellett tovább tanulnom, hogy bepótoljam azokat a dolggokat, amelyeket az iskolában nem tanulhattam meg” – ecsetelte a képviselő.
Vollebaek találkozott Mircea Geoană szenátusi elnökkel is, aki a megbeszélést követően elmondta, felkérte a főbiztost, készíttessen jelentést arról, milyen mértékben biztosítja az oktatási törvény kisebbségek jogát anyanyelvük, valamint az államnyelv elsajátítására. Ő is azt hangsúlyozta, hogy a magyar és más kisebbségekhez tartozó fiatalok számára fontos a román nyelv elsajátítása. Geoană emellett arra is felkérte a főbiztost, hogy szenteljen több figyelmet az Ukrajnában és Szerbiában élő románok ügyének. („Keményebbek leszünk, például nem fizetünk gyermekpénzt azoknak, akik nem küldik iskolába a gyermeküket. Eddig nagyon rugalmasak voltunk, de tennünk kell valamit” - mondta kedden Traian Băsescu államfő Knut Vollebaek EBESZ-főbiztosnak a Romániában élő romák témájában. Băsescu már a találkozó kezdetén leszögezte: a „legkényesebb” kérdés a romák ügye. „Európai szinten sem értik, hogy milyen mély ez a probléma, de vállaljuk a felelősséget polgárainkért. Nem akarjuk európai problémává tenni, de ugyanakkor szükség van az európai szintű együttműködésre” – nyilatkozta Traian Băsescu. Kifejtette, a romakérdés megoldásában minden javaslatot szívesen látnak.)
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)2011. január 27.
Kámforrá vált emléktáblák Nagyváradon
Két emléktáblának is nyoma veszett Nagyváradon. Eltűnt a Garasos hídon nemrég felavatott emléktábla bronzból készült része, valamint Ráduly Béla dobosnak, a legendás váradi Metropol Group rockegyüttes frontemberének az emléktáblája a Vámház (ma Sucevei) utcai szülői házának faláról. Az eredeti váradi Garasos hidat 1910. december 10-én adták át. A helyébe állított új híd pilléről eltűnt a tábla. Hogy az építményre – méltó mementóként – újra emléktábla kerülhessen, több mint egy évig gyűjtött, adakozott Biharország magyar közössége Gavrucza Tibor székelyhídi református lelkipásztor szorgalmazására. Az akciónak meg is lett az eredménye: tavaly december 17-én avatták föl Deák Árpád szobrászművész alkotását. Akkor – a zord, hideg idő ellenére is – mintegy százan gyűltek össze a táblaavató ünnepség alkalmából az eredeti átkelő nevét öröklő mostani Garasos híd Szacsvay-szobor felőli oldalán. Kedden azonban megdöbbentő és szomorú hírt közölt Deák Árpád Gavrucza Tiborral: a két emléktábla (mindkettő a művész alkotása) eltűnéséről tájékoztatta a lelkészt. Gavrucza elmondta: értesítette a Bihar megyei rendőrkapitányt az ügyről, és persze írásban is tesznek feljelentést annak rendje-módja szerint. Hozzáfűzte: „Profik voltak, könnyűszerrel leszedték a csavarokkal fölhelyezett táblákat, gyorsan dolgozhattak. Ezek a domborművek egyébként műalkotásoknak számítanak, megvan az értékük. A Garasos-híd emléktábláját újból ki fogjuk öntetni – ezúttal alumíniumból, hogy ne lopják el. Szívügyem volt ez a tábla. Márványból és bronzból kombináltuk, hogy ne legyen annyira értékes, mégis eltüntették. Aztán ha az alumíniumot is lelopják, az már nem a színesfém-gyűjtő maffia számlájára lesz írható. Az is benne van a pakliban, hogy valakiket zavarnak az emléktábláink.”
A Ráduly-féle emléktáblát 2004 októberében szerelték föl a Vámház (ma Sucevei) utca 61. szám alatti ház falára a rockzenész halálának tizedik évfordulója alkalmából. A Ráduly Bélát egész alakban ábrázoló domborművön ez a felirat állt: „Itt élt a legendás Metropol Group rockzenésze, Ráduly Béla – 1948-1994”. Alatta pedig csak magyarul volt olvasható: „... Legyen a zene mindig a legnagyobb vigaszod.” E mondatba annak idején belekötött a városi tanácsülésen a nagy-romániás Mihai Drecin, amikor jóvá kellett hagyniuk a városatyáknak a tábla fölhelyezését. Azt sérelmezte, hogy ezt az egyetlenegy mondatot nem fordították le román nyelvre. A demokrata–liberális Mircea Bradu viszont támogatta az ötletet, hiszen Ráduly Béla, egykori jó barátja, a váradi művészeti élet kiemelkedő egyénisége volt. Végül a helyi tanács jóváhagyta az emléktábla-állítás tervét, meglett minden szükséges engedély hozzá.
Trifán László zenész, képzőművész közölte: értesítette muzsikustársait, a Metropol Group külföldön élő tagjait a történtekről, s majd megbeszélik, mi legyen a teendő, készíttetnek-e másik táblát, mit lépjenek az elkövetkezendőkben.
Reggeli Újság. Erdély.ma2011. január 27.
Csendőrök kísérték be a Székely Gárda-egyesület alelnökét
Csendőrök vezették el Csibi Barnát, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alelnökét a csíkszeredai Mihai Eminescu utcanév Attilára való változtatására irányuló akció egyik kezdeményezőjét, aki tegnap délután csendes tiltakozási akcióba kezdett a városközpontban.
Csibi két táblát tartott a kezében, az egyiken a román költő pirossal áthúzott képmása szerepelt, alatta pedig a következő felirat: „Nem a hungyalázásra!” A másik táblával pedig a névváltoztatást ellenző Mircea Duşának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hargita megyei elnökének üzente, hogy „Nem a megfélemlítésre!”
Bár a tüntetés egyetlen résztvevőjeként Csibi csak álldogált a Petőfi utcában, három csendőr felszólította, hagyja abba a tiltakozást és tartson velük. A román nyelven elhangzott kérésre Csibi csak annyit hajtogatott, hogy „nem értem, mit tetszett mondani”, majd kifejtette, mivel Csíkszereda lakosságának több mint 20 százaléka magyar, joga van ahhoz, hogy magyarul beszéljenek vele. Végül akadt egy magyar ajkú rendfenntartó, így anyanyelvén közölték Csibivel, hogy mivel nincs a tiltakozó akcióra kiváltott engedélye, kísérje el őket.
Az újságírók jelenlétében kulturáltan viselkedő csendőrök a Krónika információi szerint kevésbé voltak óvatosak akkor, amikor már csak maguk maradtak a tiltakozóval, s egyes források szerint az is elhangzott, hogy „Romániában élünk, meg kell tanulni románul”.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, az Eminescu utca Attilára történő átkeresztelését már 2010 nyarán kezdeményezte a Székely Gárda-egyesület, amikor aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy a helyi tanács napirendre tűzze a kérdést. Bár a kellő számú aláírást sikeresen összegyűjtötték, az önkormányzat máig nem döntött. Eközben a Hargita megyei névadó bizottság január elején három nem szavazat és két tartózkodás mellett elutasította a kezdeményezést.
A Székely Gárda-egyesület tagjai azonban úgy nyilatkoztak, mivel a névadó bizottság állásfoglalása csak konzultatív jellegű, bíznak abban, hogy mihamarabb a helyi közgyűlés napirendjére kerül a névmódosításra irányuló kérelmük. A Székely Gárda tagjai ugyanis Mihai Eminescu születésnapjára tervezték a keresztelőt, ezzel szerették volna meglepni „a magyargyűlölő költőt”. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere azonban úgy vélekedett, előbb-utóbb sor kerül a kérelmükre is, most azonban egyelőre a 2011-es költségvetést kell prioritásként kezelniük.
Az ügy kapcsán megszólalt a szociáldemokraták Hargita megyei elnöke, Mircea Duşa is, aki közölte, pártja olyan törvényt kezdeményez, amely korlátozná kulturális személyiségekről elnevezett utcák nevének megváltoztatását. „Azt látom, hogy az utóbbi napokban azzal szórakoznak Hargita és Kovászna megyében, hogy módosítják az utcák nevét. Éppen most, amikor mi a Román Kultúra Napját és Mihai Eminescu születésnapját ünnepeljük, a csíkszeredai városi tanácsban létezik egy határozattervezet, amely az Eminescu utca nevének megváltoztatásáról szól. Folyamatosan kis lépések történnek a helyi autonómia irányába, amíg el nem tűnik a román elem” – fogalmazott január elején Duşa.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)2011. február 1.
Utcanévvita Csíkszeredában
Mihai Eminescu vagy Attila király? Tudor Vladimirescu vagy Pál Gábor? Utcanevek cseréje körüli javaslatokról vitáznak a csíkszeredaiak. Közben Hargita megye egyetlen szociáldemokrata parlamenti képviselője az utcanevek változtatásának törvényes tiltását fontolgatja.
Tudor Vladimirescu, az 1821-es havasalföldi forradalom betyárvezére valószínű nem is hallott Csíkszeredáról. A diktatúra idején nevezték el ezt az utcát róla azok, akiket nem érdekelt a csíkiak jogait védő Pál Gábor tevékenysége. Pedig ebben az utcában van az ő háza is, amely jelenleg a Magyar Főkonzulátus otthona.
„Még jónéhány utca van Csíkszeredában amit olyan személyekről neveztek el, akiknek nem sok közük van Csíkszeredához. Biztos, hogy még lehetne jónéhányat elnevezni olyanokról is, akik ténylegesen itt éltek és dolgoztak illetve alkottak valamit ami maradandó volt a város számára" – vélte Kovács Attila.
Ez az utca a városban sosem járt román költő, Eminescu nevét viseli. Itt már összegyűltek a névcserét szorgalmazó aláírások: a lakók többsége Attila király nevét választaná.
Román ajkúakat is megkérdeztünk. Azt mondták, ez kényes téma, kamera előtt nem akartak véleményt nyilvánítani. A névváltoztatások egyik szorgalmazója viszont úgy véli: egy terület megjelölése tulajdonosaik hatásköre. Csibi Barna múlt héten egy köztéri rendezvényen is nyomatékosítani szerette volna véleményét. Eminescu 1872-ben írt, annak idején a Federatiunea bukaresti újságban közölt és jelenleg is bárki számára hozzáférhető publicisztikai írását akarta felolvasni. Csibi Barna, kezében Eminescu és az utcanévcseréket törvénnyel is szabályozni óhajtó Mircea Dusa képviselő portréjával, köztérre vonult ugyan, de erre a sajtó képviselői és a csendőrökön kívül, senki nem volt kíváncsi. Ez utóbbiak viszont magukkal vitték a meg sem tartott rendezvény ötletgazdáját, és ezer lejes, azaz 240 eurónyi bírsággal „értékelték” a véleménynyilvánítást. A lakosság igényét mindig komolyan veszik – mondta el a polgármester, Ráduly Róbert Kálmán. Az Eminescu utca nevének megváltoztatásával kapcsolatos határozattervezet megkapta a bizottságok támogatását. A január 28-i tanácsülésen a színmagyar testület, egy RMDSZ-es tanácsos javaslatára, e témában mégis elnapolta a döntést.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Televízió. Erdély.ma2011. február 9.
Nem húzta vissza a válság a csíkszeredai könyvkiadók forgalmát
Nem érezhető a válság hatása a könyvforgalomban – jelentette ki a Krónika kérdésére a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, Burus Endre. „Mi a kisebbségtörténetre »szakosodtunk« főleg, ezek a könyvek pedig ugyanolyan lassan fogynak, mint eddig” – szögezte le az igazgató, aki úgy vélekedett, bár kevés szépirodalmi mű lát napvilágot a Pro-Print kiadónál, a tavaly megjelent Ignácz Rózsa-életműsorozatot nagy érdeklődés övezi.
Az idei tervekkel kapcsolatban Burus Endre elárulta, még a népszámlálás előtt szeretnék újra kiadni azt a statisztikai évkönyvet, amit 2002-ig öt éven keresztül minden esztendőben megjelentettek. „Egyszerre szeretnénk mind az öt kötetet piacra dobni, kibővítve a 2002-es adatokkal. Kettő már készen van, és reméljük, márciusra mindegyik elkészül” – fejtette ki Burus. Emellett 2011-ben kiadnának egy Erdélyt bemutató művészalbumot és folytatnák eddigi sorozataikat is.
A Bookart Könyvkiadó 2010 decemberében jelentette meg Kovács András Ferenc Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatékából című verseskötetét. Hajdú Áron Péter, a kiadó igazgatója szerint kiadási programjukat nem, azonban az eladásokat befolyásolta a válság. „Szerencsénk, hogy értékesítési piacunk nagy része Magyarországon található, ott annyira nem érződött a válság” – tette hozzá. Az áprilisban Budapesten tartandó könyvfesztiválra három fordítással készülnek, így megjelenik majd Ludwig Hohl A munkáról, a halálról című írása Hajdú Farkas-Zoltán, Mircea Cărtărescu Sárkánylexikon című írása Szőcs Géza, valamint Jack Holland Nőgyűlölet című műve Vallasek Júlia fordításában.
„Ha az élelmiszerüzletek forgalma csökkent, hogyne lenne kevesebb vásárló a könyváruházakban is” – fogalmazott a Krónika kérdésére Tőzsér József Gyula, a Pallas – Akadémia Könyvkiadó igazgatója. Tőzsér hozzátette, bár az országon belüli forgalmuk 15 százalékkal csökkent, a magyarországi exportnak köszönhetően az összforgalomra nem panaszkodhatnak. 2010-ben tízzel kevesebbet, 33 új könyvet adtak ki, különböző intézmények támogatásával. Legnépszerűbbek az útikönyvek voltak, így a Váli Éva–Váli Csongor által írt Dubaj, ahol a madár is izzad és Ferdinandy György Trópusi szerelem című könyve. Emellett keresett volt Kozma Mária Marcika-mesék című írása is. Idén 18 éves a Pallas – Akadémia Könyvkiadó és 40 éves a Beke Gyula által elnevezett Tőzsér-posta könyvpostaszolgálat, amelynek legfontosabb küldetése volt annak idején a magyar könyvek eljuttatása a szórványba és a Csángóföldre. A Pallas – Akadémia idei tervei közt szerepel egy címertani könyv kiadása Sas Péter művelődéstörténész szerkesztésében, a gyergyóalfalvi Ambrus Imre monográfiájának kiadása, valamint Pomogáts Béla a magyar irodalom történetét bemutató újabb két kötetének megjelentetése.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)2011. február 12.
Szatmári Kiadói Év 2010
Tizenkettedjére díjazta az előző esztendőben a megyében megjelent kiadványokat a Szatmár Megyei Tanács, a megyei művelődési igazgatóság és a megyei könyvtár. Az ünnepséget tegnap délben tartották a szatmárnémeti Poesis Multikulturális Központban, a felsorolt intézmények vezetői, intézményvezetők, valamint a szerzők részvétele mellett. A 2010-es Szatmári Kiadói Év keretében kiállítás nyílt a tavalyi év kiadói terméséből. Az eseményt a könyvtár igazgatója, Ioan Mircea Ardelean nyitotta meg, akitől a résztvevők megtudhatták, hogy a tavalyi év volt eddig a legtermékenyebb a kiadványokat illetően, ugyanis a megyében 263 könyvet, 33 időközi kiadványt, 119 tanulmányt és az idén újdonságnak számító, 23 audió-vizuális anyagot adtak ki. „Az írás egy vagyon“ - mondta a könyvtárigazgató, aki egyúttal megköszönte a megyei tanács segítségét és támogatását, és reménykedik abban, hogy hamarosan a könyvtár egy saját épülettel büszkélkedhet, hiszen ennek hiányát tartja az egyik legnagyobb problémának. Az ünnepség díszvendége Kelemen Hunor, kulturális és örökségvédelmi miniszter volt, aki kijelentette: „A gazdag felhozatal annak a bizonyítéka, hogy a gazdasági válság nem szorította vissza az alkotási kedvet és ihletet. A miniszter ugyanakkor hálás volt, hogy kétnyelvű verseskötetével ő is hozzájárulhatott a tavalyi szatmári könyvterméshez és egyúttal megígérte, hogy a kulturális minisztérium pénzügyi lehetőségeinek megfelelően támogatni fogja a kulturális projekteket, valamint, hogy a megyei könyvtár helyzetére is megoldást találnak majd. Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke a kultúra szempontjából sikeresnek ítélte a 2010-es esztendőt, hiszen ahogy ő mondta, a könyvek az igazi értékek, melyek minden korszakot túlélnek. A ceremónián ugyanakkor dr. George Vulturescu, a Kulturális Igazgatóság igazgatója, Mircea Govor, a Megyei Tanács alelnöke és Ilyés Gyula polgármester is gratulált a szerzőknek. A kiadványokért kategóriánként járó díjakat dr. Bura László (zsűrielnök), dr. George Vulturescu, Mircea Ardelean, Muzsnay Árpád, Pop Aurel, dr. Kiss Imola, Voicu D. Rusu, Viorel Câmpean ítélte oda.
A szervezők vers kategóriában többek között Török József „A magány délkörei“ című kötetét díjazták, prózában Gúzs Imre írót, újságírót a Hírlap Könyvek sorozatban megjelent „Megszólítani a reményt“ című kötetéért, valamint díjat kapott a Szamos kulturális folyóirat is, melyet Veres István újságíró, a Szamos szerkesztője vehetett át.
Az eseményen nyolc kategóriában, összesen tizenhárom díjat adtak át.
A 2010-ben megjelent kiadványok mindegyike szerepel a hagyományosan minden évben kinyomtatott a Szatmári Kiadói Év 2010-es katalógusában. A díjkiosztó gálán megjelent szerzők és a díjazottak okleveleket vehettek át.
György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)2011. február 17.
Miért a legnehezebb nyelv a magyar?
Miercurea Ciuc helyett a térképen is legyen újra Csíkszereda. Sokan szeretnék, hogy a város hivatalosan is visszakapja magyar nevét. A civil kezdeményezésre már elegendő aláírás gyűlt össze a népszavazás kiírásához.
A város magyar nevének hivatalossá tételét Csibi Barna kezdeményezte, aki a Csíkszeredában sosem járt személyekről elnevezett utcák névváltoztatását is szorgalmazza. Az újabb ötletét éppen egy utcanév-változtatást ellenző adta.
- Volt egy bizonyos komment melyik így szólt, ha nem vigyázunk, ezek maholnap a helységeket is kezdik visszanevezni. S mondom, hoppá, ez nem is egy rossz ötlet. Innen kezdődött – meséli Csibi.
A városban sokan támogatják az ötletet.
- Amikor a székely bácsi a magyar nyelv nehézségeiről azt mondja, hogy az semmi, hogy tinektek, hanem nekünk: Miercurea Ciuc-ot leírva úgy kell kiolvasni, hogy Csíkszereda! Na, hát ez viccnek jó, de valóságnak nem! – meséli egy közismert vicc lényegét Kovács Csaba.
De elutasításra is van példa. Csibi Barna meséli:
- Ismerősöm azt mondja nekem, hogy ez szélsőséges. Kérdem én, mi abban a szélsőséges, ha én a saját városomat a saját nyelvemen akarom elnevezni, ezt a várost az én nemzetem alapította, s az én nemzetem is nevezte el? Ez egy meghódított, ez egy behódolt város, egy meghódított város – csak egy idegen név. És hogy én vissza akarom ezt a nevet kapni?
Most 2000 támogatói aláírással támogatva kéri a helyi önkormányzattól a népszavazás kiírását. Hogy ebből lesz-e valami, erről megkérdeztük Antal Attila alpolgármestert. Ezt a választ kaptuk: - Nyilván, az önkormányzati testületnek nemcsak az a dolga, hogy igen vagy nem, legyen-e referendum, hanem amennyiben meg kívánja szervezni, akkor rendelkeznie kell ennek a szervezési, logisztikai, költségvetési vonatkozásairól is. A települések névváltoztatásáról törvénnyel rendelkezik a törvényhozás, a parlament. Törvényhozási kezdeményezéssel a kormányon kívül képviselők, szenátorok is élhetnek.
Szóval, máig semmi konkrétumot nem sikerült megtudnunk a népszavazás kiírásáról. Tény viszont, hogy több száz éves dokumentumok, kiváltságlevelek bizonyítják: alapítása óta ez a város a Csíkszereda nevet viseli. Román megnevezése, a Miercurea Ciuc, 1920-ból, erőltetett tükörfordításból származik. Trianon után az akadémikusok, nyelvészek alkotta, erdélyi toponímiákat románosító bizottságnak nemcsak Csíkszereda lefordítása jelentett gondot. A székely települések román nevei tükörfordítással, magyar nevek fonetikai átírásával, fonetikai torzítással, vagy egyszerűen „névátültetéssel” születtek.
Dr. Balázs Lajos, egyetemi tanár így vélekedik:
- Az igazságtalanul teret hódítók lelke mindig nyugtalan. Mert titkon érzik, hogy az ősök lelke ott van a talpuk alatt. Az ősök is tudják titkon, hogy az az övék./ Ezek a változatok, ezek az erőlködések mind azt bizonyítják, amit én az előbb Mircea Eliadetól idéztem. Érzik, hogy nem a sajátjuk. Keresgélnek, tapogatóznak, puhatolóznak. De nem fogják megtalálni az igazi gyökereket.”
Mert minden helység, hegy, völgy, patak és szikla neve történelmi, helytörténeti emlékhez kötődik.
- Azok az emlékek semmit sem mondanak a hódítónak. Idegenek. Nevek miatt nem tudják teljes egészében a területet átvenni. Ez probléma. S akkor ezt megpróbálták hasonítani, fonetikai torzításokhoz folyamodni, hát például Giurge – Györke, vagy Chirusu Roman, Ghipes –Gyepes és végtelen a sor. Egy másik módszer a név-transzplantáció, így neveztem. Hát mit keres Csíkban például a Vacaresti? Az regáti név. A Giulesti Bukarest egyik negyedének a neve. Mit keresnek ezek a nevek Erdélyben?
„A lopakodó módszerekkel” olyan fordítások is születtek, amelyeket sem a román, sem a magyar nem ért, nincs hozzájuk képzettársítás.
- Törvény van rá hogy a nevünket, ferdítve beírt keresztnevünket, családnevünket helyre igazíttassuk, és kérjük. Csíkszereda is a mi nevünk, a mi településünk, közösségünk neve, ferdítve- fordítva írták rögzítették, nem talál az eredetivel, kérjük a helyreigazítását, tehát ezért tartom jónak. Egyszerű logika.
És kérdés, hogy Csíkszereda erdélyi úttörőként, a közeljövőben él-e ezzel a lehetőséggel.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Tv, TérKép, Erdély.ma2011. február 17.
Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma2011. február 24.
K… mint összekötő
Nemzetféltő könyvek – féláron. Ezt egy budapesti kiadó tudatja velem és persze nem csak velem, elektronikusan (vagyis nemzetközileg). Nemzetmentő tábla, Kolozsvárt (Tudakozó – vagy Dohányozni tilos; mindegy, a lényeg: hogy az egyetem főbejáratához közel álljon, magyarul), teljes áron.
Ki hogyan félti, próbálja menteni nemzetét, nemzetünket (nemzetiségünket). A cél aligha vitatható, miközben tudjuk: és nemzetközivé lett a világ, ha nem is úgy, ahogy azt az Internacionálé jósolta. A pesti kiadó vegyes kínálatában nyilván találni Wass Albertet (ezek szerint féláron), de van benne Páskándi Géza is (20. századi klasszikus magyar költőkről), Székely Mózes-, azaz Daday Loránd-regények és két fontos antológia, Pomogáts Béla összeállításában: az Üdvözlégy, szabadság! és a Psalmus Hungaricus. (Hogy most miért fél áron? Annyira elnemzetietlenedett volna, elsatnyult az utókor? Vagy csak az általános olvasási kedv, szokáscsökkenése lenne az ok?)
Nekem az olcsó reklámmal van bajom, azzal, amely beáll a mosószer- és gyógyszer-piacot kiszolgáló trendbe, és a nemzetféltésből üzletet csinál. Persze nem Páskándival és Pomogátscsal, hanem a nemes érzelmeket, a nosztalgiát, az évtizedes (már majdnem évszázados) frusztrációt manipulálókkal volna vitám – ha egy normális vitára napjaink közvéleménye (itt és túl) alkalmasnak bizonyulna. Ebben, sajnos, kételkedem. Marad, mint reális lehetőség egy-egy hír, esemény kommentálása.
B(l)ödeháza
A média világgá röpítette a hírt: a Magyarország délnyugati határán fekvő kis falu, a Zala megyei Bödeháza lakói harmadszorra sem tudtak polgármestert választani. Az eredetileg negyvenvalahány szavazóval rendelkező helységben először szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, a második és a harmadik szavazás eredményét pedig megsemmisítették, ugyanis a szomszédból időközben bejelentkezettekkel majdnem duplájára nőtt a leadott voksok száma. Pikantériája az ügynek, hogy – legalábbis az egyik közszolgálati adó értesülése szerint – éppen az egyik pályázó házanépe nőtt meg ilyen hirtelen, a szomszéd faluból fiktíven átjelentkezettekkel. A helyi és a megyei választási iroda vezetői, szegények, tehetetlenül álltak a jelenség előtt, vizsgálni kezdték, hogy kik nem tartózkodnak „életvitelszerűen” a faluban.
Nos, ezen az „életvitelszerűségen” érdemes volna alaposabban elgondolkodni, Bödeháza határán messze túl. Azon mindenesetre már hetek óta csodálkozom, hogy a sajtó nem igazán kapta fel ezt az istenhátamögötti hírt. Egy nagy Blödeháza volna alakulóban? (Az a bizonyos „l” nyilván sajtóhibaként kerül a „B” és az „ö” közé.)
Bánffy Miklóssal – több helyszínen
Úgy két évtizeddel ezelőtt, egy korai Kós Károly-megnyilatkozás (az 1911-es balázsfalvi ASTRA-nagygyűlés visszhangja) után kutatva, a Budapesti Hírlap 1910. április 26-i számában ráakadtam egy újságírói beszámolóra, amely gróf Bánffy Miklósnak a kolozsvári II. választókerületben elhangzott szavait idézi, a következőképpen: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek. A nemzetiségi kérdésben panaszolta [Bánffy], hogy nem azokat kérdezték meg, akik ismerik a kérdést, hanem a fővárosban lévő más szemmel látókat. A nemzetiségi kérdést érintő ügyekben elsősorban az erdélyieket kell meghallgatni.”
1910-ben még nem mi (azaz apáink-nagyapáink) voltak itt a nemzetiségiek. Majd – átmenetileg – 1943-ban sem. Amikor Bánffy Miklós (jóval a másfél évig tartó magyar külügyminisztersége után) „kettős küldetést” vállalt, Budapest (egész pontosan: a magyarság) és Bukarest között próbált közvetíteni. Erről a bukaresti útról tartott színvonalas előadást, érdekes háttér-anyagra is utalva, Csapody Miklós, az erdélyi dolgokban igencsak járatos (Ilia-tanítvány), Budapesten élő irodalomtörténész, a két napra elosztott kolozsvári Bánffy-rendezvényen. Nem kevésbé volt fontos Dávid Gyula emlékeztetője Bánffy Miklós irodalomszervezői munkájára – amelyet a magyar fővárosból (1926-ban) hazatérve, a Bukarestben letett román állampolgári eskü tett lehetővé. Bánffy volt az, aki a már 1910-ben felismertekhez hűen, tulajdonképpen minden lépését az erdélyi (az ő életének kisebbik hányadában: romániai) magyarság érdekeihez igazította.
A budapesti színháztörténeti intézet Kolozsvárról érettségi után elszármazott munkatársának, Szebeni Zsuzsának az elkötelezettsége, kitartó kutatása tette lehetővé a gazdag kiállítást és a hozzá kapcsolt előadásokat. Jó volt fiatalokat is látni, a Bánffy-életműben már régebbtől jártas idősebbek mellett, az előadói asztalnál. Kereskényi Hajnal az itthoni utánpótlást képviselte, figyelemre méltóan.
(A nemzeti-nemzetiségi mellett érdemleges Bánffy-szó, azaz kép a nemzetköziségről: az európai diplomatákról készített karikatúrái ugyanúgy nem amatőr-termékek, mint ahogy legjobb drámái sem, főképpen azonban a nagy regény, a trilógia, az Erdélyi történet.)
Szezonkezdet – Puskással
Sajnos, csak én kezdem – most, február végén vele, azaz a (futballistának, ráadásul fradistának indult) történész Borsi-Kálmán Béla róla szóló könyvével a tavaszi évadot. (Tudomásul véve már, örömmel, az Arsenal győzelmét a BL-ben a Barcelona fölött; a távolból pedig, ugyancsak a tévé jóvoltából, a Puskás nagyságú brazil Ronaldo visszavonulását.) Hagyjuk most a CFR-t, de az FTC-t is, van baja elég. Horgonyozzunk le az Aranycsapatnál és a kapitányánál (a könyv címe is ez). Ami ugye maradéktalanul magyar nemzeti és a legteljesebben nemzetközi ügy, nem is lehetne másképp nézni, olvasni. Borsi-Kálmán Béla pedig, vérbeli történészként (bizonyára nem feledve diplomata múltját, hiszen utal is a magyar határokon túl szerzett tapasztalataira), ezt a dicsőséges és egyben fájó, évtizedek során megőrződött futball-epizódot bekapcsolja a magyar históriába. A Honvéd, a Real Madrid, a válogatott balösszekötőjéről szóló sok-sok érdekes részlet, pszichológiai elemzés közül – nem tehetek róla – a 151. lapon található, Puskástól távolodó eszmefuttatását vagyok kénytelen ide beemelni. A Csengerbagoson született, gyerekként magyar állampolgárrá lett Kálmán Béla az Aranycsapattól kicsit elkalandozva, itt a saját labdarúgó karrierje (a hiány) magyarázatát, egyúttal az áttelepedés utáni traumák, egyfajta kirekesztettség okát keresi, kétségtelen keserűséggel. És azon kapjuk magunkat, hogy mégis a Fradi – és Trianon – közelébe kerülünk. Íme:„…szocializációm ott, a Franzstadt Torna Club Üllői úti sáros edzőpályán fejeződött be, ott, a régi, korhadó falelátó, a »B-közép« alatti dohszagú öltözőkben váltam »magyarországivá«. Ott és akkor, ’69 februárja és júniusa között került rám a kis (nagy) magyar megvertség bélyege. Méghozzá olyan erősen, hogy egyszer s mindenkorra beégette magát személyiségembe, legalább is annak »titkos«, rejtjelesen kódolt bugyraiba. Mindenki – minden »trianoni« Magyarországon felnőtt játékostárs – erre a bizalmas zárkombinációra »ismer rá« csalhatatlan biztonsággal, mihelyt beteszem a lábam egy hazai öltözőbe. És kezd rögvest »működni«, ha valamilyen (bármilyen) a Fradi-szentélyben 1969–1970 között megélt-rögzített beszéd- vagy játékszituáció keletkezik – megint csak tökéletesen függetlenül a mindenkori csapattársak valós (objektív) képességeitől: elég egy kis ordibálás, némi »cikizés«, bármilyen rosszindulatú megjegyzés, vagy akár egy megvető pillantás, a sérült idegpályák máris aktivizálódnak, a régi sebek-gátlások felszakadnak, s ilyenkor nemhogy a labdát nem találom el, még át is esek rajta. Vagyis »igazolom«, újra és újra »megerősítem« az 1969-es határozat »helyességét«…” (Ekkor hangzott el ugyanis a focisták autóbuszában is egyetemi vizsgára készülő huszonegy éves srác felé Albert Flóri szentenciája: „Elmész te az anyád p…a, már régóta figyellek, intelligens gyerek vagy, nyelveket beszélsz, de sohasem lesz belőled futballista, akármilyen ügyes vagy is!”)
A történetet, az életre szóló frusztrációt Borsi-Kálmán Béla hosszabban meséli, egy érzékeny lelkületű, egyszerre labdarúgónak és értelmiséginek készülő fiatal idegen környezetben történő megaláztatását. (Szerencsére történészként és diplomataként túllépett ezen.) Számítsuk akár le a sirámokból a szubjektivitást – de kapcsoljuk ide az edző Jenei Imre egykori, közismert lejáratását a magyar válogatott meghívott edzőjeként – olyan anyaországi társak részéről, akik nyomába sem érhetnek az ő (romániai és európai) eredményeinek.
Morgen
Holnap majd megoldjuk. Ezt akarja jelenteni az egyetlen, nyugtató szó, amellyel a főszereplő Hatházi András a Morgen című, román–magyar–francia koprodukcióban készült Marian Crişan-filmben kommunikálni próbál a Nagyszalonta környékére került szerencsétlen kis törökkel – aki természetesen szintén nem beszél semmilyen más nyelvet, az anyanyelvén kívül; a gesztusokból, fénykép-mutogatásból, ismétlésekből mégis megtudjuk, hogy Németországban élő fiához szeretne eljutni, hivatalos papírok nélkül. Mi ugyan Arany János jogán Nagyszalontát és vidékét magyarnak tudnánk, a kolozsvári színész viszont egy jólelkű, természetes emberségű románt alakít – kiválóan. A téma nyilván nemzetközi – méltó visszhangra is talált a film különböző fesztiválokon. A román „új hullám”, a fiatalok sorozatos jelentkezése hamisítatlan román környezetben játszatott alkotásokkal tulajdonképpen méltó folytatása Lucian Pintilie még diktatúrabeli Újrajátszásának, Dan Pizza, Mircea Daneliuc filmjeinek (amelyek most, régiek és újak, Svédországban hódították meg a közönséget). Úgy látszik, hiteles művekben nehéz elválasztani a nemzetit a nemzetközitől. (Jancsó Miklós korábbi nagy filmjei ugyanezt bizonyították.)
Amikor azt hinnénk, hogy valami nagyon távol van tőlünk – mint most az arab világban érvényesülni látszó dominó-effektus –, az értő kommentárok figyelmeztetnek: ne legyünk olyan biztosak a távolságokban.
KÁNTOR LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)2011. március 3.
Markó Béla szerit a koalíciós megállapodás nem kötelezi az RMDSZ-t
Képmutatás lenne kijelenteni, hogy az RMDSZ többé nem lép koalícióra a Demokrata-Liberális Párton (PDL) kívül más párttal is, ugyanakkor jelenleg nincs ok arra, hogy a szövetség kilépjen a kormányból – jelentette ki csütörtökön Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szombaton leköszönt elnöke.
A politikus a Radio France Internationale-nak nyilatkozva a szerdán aláírt koalíciós szerződés kapcsán elmondta, nem lehetetlen annak felmondása, de nem azért kötötték meg, hogy máris a felmondásán gondolkodjanak. Markó kifejtette: az RMDSZ minden parlamenti párttal megpróbál párbeszédet folytatni, azonban jelenleg nem indokolt a kormányból való kilépés. „Jelenleg a kormánytöbbséggel van érvényes szövetségünk” – mutatott rá a politikus. Kijelentette ugyanakkor: a 2012-es választásokra nem kívánnak választási szövetséget kötni senkivel, sem a jelenlegi partnerekkel, sem mással, mivel ezt korábban sem tették.
Annak eshetősége kapcsán, hogy hajlandó lenne-e az RMDSZ koalícióra lépni a jelenlegi ellenzékkel, kifejtette: képmutatás lenne azt mondani, hogy nem, hiszen már korábban is szerepelt egy koalícióban a mostani ellenzéki pártokkal, így ez a jövőben sem kizárt.
Lakatos elégedetlen
Lakatos Péter Bihar megyei parlamenti képviselő ugyanakkor csütörtökön Nagyváradon kijelentette: elégedetlen a szerdán aláírt paktummal. A honatya azt mondja, semmire nem nyújt biztosítékot a megegyezés, mivel annak szövegében nem szerepelnek a gazdaságélénkítés lépéseire vonatkozó határidők. Azt javasolja, juttassák el a szerződést a felek a Nemzetközi Valutaalaphoz vagy az Európai Bizottsághoz, hogy azok jelöljék ki a határidőket, mert szerinte ez az egyetlen módja azok betartatásának. „Ebben az országban csak azt viszik véghez időre, amit onnan kapnak házi feladatként” – jelentette ki a képviselő.
Geoană: az RMDSZ még idén döntsön az átállásról
A koalíciós szerződés témájához Mircea Geoană, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) volt első embere, a szenátus elnöke is hozzászólt. A politikus blogján arról írt: a paktum aláírásával az RMDSZ megmutatta, milyen fontos a magyarok számára, hogy hatalmon maradjanak.
„Főleg egy olyan időszakban, amelyben húszéves álmaik teljesedhetnek be. Most úgy tűnik, az RMDSZ véglegesen a PDL-vel való szövetségre ítéltetett” – írta a politikus. Geoană szerint politikai eredményei azt jelzik, a szövetség a romániai politikai paletta talán legpragmatikusabb pártja, ezért javaslatot tett arra, hogy kellene a PSD-nek az RMDSZ-szel szemben viselkednie.
„Bármilyen fontos is a jelenlegi rendszer megdöntése, vannak dolgok, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Nagyváradon elhangzott dicséretek és házassági ajánlatok közül hiányzott egy alapvető elem: nem lehet mindenben megalkudni, a területi autonómia szóba sem kerülhet. Vannak fontosabb dolgok is a hatalomnál” – szögezte le Geoană. Szerinte a Szociálliberális Uniónak (USL) világosan ki kell jelentenie: ha az RMDSZ továbbra is támogatja a jelenlegi kormányt, nem lehet tagja az USL által megalakított többségi koalíciónak.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy amennyiben az USL 50 százalékosnál jobb eredményt ér el a jövő évi választásokon, akkor úgysem lesz szükség az RMDSZ-re. Mindemellett leszögezte: az RMDSZ-nek még idén el kellene döntenie, hogy csatlakozik-e az ellenzéki oldalhoz.
Mint arról beszámoltunk, a koalíciós tagok, a PDL, az RMDSZ, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) és a kisebbségek képviselői szerdán látták el kézjegyükkel a 2012-ig érvényes koalíciós paktumot, amely egyéb prioritások mellett a kisebbségi törvény elfogadását, a gazdasági fejlesztési régiók határinak átrajzolását, a választási törvény módosítását és a gazdaság fellendítését szolgáló célokat is tartalmazza. A kisebbségi törvény kapcsán egyébként szerdán a képviselőház házbizottsága úgy döntött, azt az eddigi három szaktestület helyett csupán egyben, az emberjogi bizottságban kell majd megvitatni. Ez elvileg felgyorsíthatja a jogszabály elfogadásának menetét.
Balogh Levente, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2011. március 15.
Kövér, a „neorevizionista”
Alaposan "kiverte a biztosítékot" Kövér László hét végi, a Székelyföld autonómiája témakörében tett nyilatkozatai. Mircea Geoană, a román szenátus elnöke szerint "szerencsétlenek és barátságtalanok" voltak a magyar Országgyűlés elnökének megnyilatkozásai, úgy véli, a bukaresti kormánynak nem szabadna hallgatnia ez ügyben.
Kövér kijelentését — "Magyarország támogatja a székelyek autonómiaigényét, az autonómia jogos, törvényes és korrekt követelés" — a kétoldalú kapcsolatokat veszélyeztető feszültség és konfliktus forrásának tartja. "A szenátus elnökeként felhívom magyar kollégám figyelmét, hogy jogi, közigazgatási és politikai szempontból Székelyföld nem létezik. Minden olyan nyilatkozat, amely egy ilyen egység autonómiájának támogatásáról szól, alkotmányellenes, és bátorítja azokat a törvénytelen akciókat, amelyek megkérdőjelezik a román állam egységét" — állítja Geoană. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke is csatlakozott, a liberálisok, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség nevében kijelentette, hogy az ellenzéki pártszövetség tiltakozik Kövérnek a székelyföldi autonómiára vonatkozó nyilatkozatai ellen, amelyek sértik a román alkotmányt.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is elítéli Kövér László marosvásárhelyi kijelentéseit, és felkéri az illetékes intézményeket, intézkedjenek az alkotmány tiszteletben tartása és minden neorevizionista megnyilvánulás visszaszorítása érdekében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. március 15.
Kövér, a „neorevizionista”
Alaposan "kiverte a biztosítékot" Kövér László hét végi, a Székelyföld autonómiája témakörében tett nyilatkozatai. Mircea Geoană, a román szenátus elnöke szerint "szerencsétlenek és barátságtalanok" voltak a magyar Országgyűlés elnökének megnyilatkozásai, úgy véli, a bukaresti kormánynak nem szabadna hallgatnia ez ügyben.
Kövér kijelentését — "Magyarország támogatja a székelyek autonómiaigényét, az autonómia jogos, törvényes és korrekt követelés" — a kétoldalú kapcsolatokat veszélyeztető feszültség és konfliktus forrásának tartja. "A szenátus elnökeként felhívom magyar kollégám figyelmét, hogy jogi, közigazgatási és politikai szempontból Székelyföld nem létezik. Minden olyan nyilatkozat, amely egy ilyen egység autonómiájának támogatásáról szól, alkotmányellenes, és bátorítja azokat a törvénytelen akciókat, amelyek megkérdőjelezik a román állam egységét" — állítja Geoană. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke is csatlakozott, a liberálisok, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség nevében kijelentette, hogy az ellenzéki pártszövetség tiltakozik Kövérnek a székelyföldi autonómiára vonatkozó nyilatkozatai ellen, amelyek sértik a román alkotmányt.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is elítéli Kövér László marosvásárhelyi kijelentéseit, és felkéri az illetékes intézményeket, intézkedjenek az alkotmány tiszteletben tartása és minden neorevizionista megnyilvánulás visszaszorítása érdekében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. március 16.
Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. március 17.
Bekérette a magyar nagykövetet a külügyminisztérium az Orbán Viktornak tulajdonított mondatok miatt
A tévesen Orbán Viktornak tulajdonított mondatoktól való elhatárolódásra szólította fel Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminisztérium. Teodor Baconschi tárcavezető csütörtökön bekérette Füzes Oszkár nagykövetet és csütörtök délutánra várja a nagykövet elhatárolódó gesztusát. Füzes szerint vélhetően az ünnepi üzenetet, egy Petőfi-verset illetve felesége beszédét kavarta össze a román sajtó.
Csütörtökön is hullámokat vetett az ellenzék által szerdán este, a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája során indított magyarellenes hisztériakampány: bekérették a román külügyminisztériumba Füzes Oszkárt, Magyarország romániai nagykövetét. Mint arról beszámoltunk, a munkatörvénykönyv kormányzati felelősségvállalással történt beterjesztése nyomán kiírt bizalmi szavazáson a voksolás előtt Puiu Haşotti nemzeti liberális párti (PNL) honatya egy olyan nyilatkozat elfogadására tett javaslatot, amelyben a törvényhozás „megütközését” fejezi ki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából magyar politikusok részéről elhangzott üzenetek kapcsán. Konkrétan Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét kifogásolták, mondván, abban utalás történt Erdély és Magyarország újraegyesítésére – a határon túli magyarokhoz intézett, és a március 15-i ünnepségeken a magyar kormány képviselői által felolvasott üzenetben ugyanakkor semmi ilyesmiről nem esik szó. Hosszas vita után szerdán késő este végül a kormányoldal – a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ – elutasította az elítélő nyilatkozat elfogadását, ugyanakkor Eugen Nicolăescu nemzeti liberális párti képviselő közölte: a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a PNL-ből álló ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) indítványozni fogja, hogy a képviselőház tűzze napirendjére egy ilyen határozat elfogadását.
Baconschi „elhatárolódást” vár
A botrány kapcsán csütörtökön délelőtt bekérették a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet. Teodor Baconschi külügyminiszter – akit egyébként Füzessel egy időben a szenátus ellenzéki vezetésű külügyi bizottsága idézett be meghallgatásra a két ház külügyi szaktestületeinek együttes ülésére az ügyben – közölte, a magyar nagykövetet felszólította, határolódjon el azoktól a „hozzátoldásoktól”, amelyeket az ünnepi szónoklatok során a miniszterelnöki üzenethez fűztek. Baconschi kifejtette, Füzes Oszkár ismertette az üzenet fordítását, amiből kiderül: abban valóban nem szerepelnek az ellenzék által Orbán Viktornak tulajdonított kijelentések, azokat csupán a sajtó tulajdonította a magyar kormányfőnek. Mindemellett felszólította, hogy még a nap folyamán határolódjon el a szöveghez hozzáfűzött egyéb kijelentésektől. „Ugyanakkor szükségesnek tartom, hogy a magyar-román viszonyban felmerülő bármely kérdést önmérséklettel, fölösleges nacionalista felhangok nélkül kezeljük” – hangoztatta a külügyminiszter. Leszögezte: Orbán Viktor nyilatkozata nem tartalmaz irredenta vagy revizionista elemeket, nem volt szó benne az autonómiáról vagy Erdélyről. Ugyanakkor az a személy – Füzes Oszkár nagykövet felesége, Bajtai Erzsébet –, aki Marosvásárhelyen felolvasta, a beszéd után néhány, „szívből szóló” mondatot is szólt.
Mint Baconschi kifejtette, Magyarországnak és Romániának sikerült regionális szinten megismételnie a francia-német megbékélést, és bár senki sem tagadja, hogy a múltban folyamatos volt a szembenállás a két ország között, az elmúlt húsz évben kétoldalú politikai erőfeszítés eredményeként sikerült biztosítani a régió stabilitását, és csatlakozni az EU-hoz valamint a NATO-hoz, amelyekben nagyszerű az együttműködés a két ország között. A külügyminiszter ezzel a szerda esti vita során Markó Béla miniszterelnök-helyettes által kifejtett érvekre is reagált, amelyek szerint az ellenzék fellépése veszélybe sodorja mindazt, amit az elmúlt húsz év során sikerült elérni a magyar-román megbékélés és a kisebbségi jogok terén. A vita során Emil Boc miniszterelnök is felhívta a figyelmet: az ellenzék által emlegetett mondatokból egyetlen egy sem található meg Orbán Viktor üzenetében, és felhívta a figyelmet, hogy felelős politikusi magatartásra és higgadtságra, valamint kiegyensúlyozottságra van szükség. Puiu Haşotti PNL-s honatya ugyanis az ülés végén – amikor a kormányoldal képviselői kivonultak a teremből, így a parlament határozatképtelenné vált – ezt úgy értelmezte, hogy a kormánypártok „nem értenek egyet a magyar irredentizmus elítélésével”. A nyilatkozat így csupán az ellenzéki USL nyilatkozatának minősül. Mircea Toader, a PDL képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor közölte: a PDL nem közömbös a témával szemben, ezért felszólította a nyilatkozat szerzőit, terjesszék azt a házbizottságok elé, amelyek elemzésre továbbküldik azt a külügyi bizottságoknak.
Füzes: alaptalanul vádol az ellenzék
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete a Krónika kérdésére leszögezte: a román ellenzéknek sem tárgyi, sem logikai alapja nincs arra, hogy bárkit is megvádoljon, hiszen semmi olyasmi nem hangzott el, amit a szerdai parlamenti vita során felróttak. Mint kifejtette, minden bizonnyal az történt, hogy a fordítás során összekeverték Orbán Viktor üzenetét egy szavalattal, amelynek során egy Petőfi-vers, a Nemzeti dal hangzott el. A román politikusok vélhetően az „A magyar név megint szép lesz / Méltó régi nagy híréhez” sorokon akadtak fenn, ugyanis sem az Orbán beszédében, sem Füzes feleségének beszédében nem hangzott el semmi olyasmi, ami ellen a román ellenzék kirohant.
Füzes Oszkár elmondta, a külügyminisztériumban nagyon baráti és nagyon korrekt hangnemben mondták el, hogy néhány, a március 15-i ünnepségek kapcsán elhangzott szónoklat miatt robbant ki a parlamenti vita, ugyanakkor azt is siettek leszögezni, hogy biztosak abban: ez nem ronthatja a magyar-román viszonyt. „A román kormánypártok részéről teljesen korrekt a hozzáállás a kérdéshez” – közölte Füzes. Hozzátette, a hibás fordítást a román parlamentben egyesek megpróbálták saját céljaikra felhasználni, de nem hangzott el semmi olyasmi, amivel a magyar politikusokat megvádolták. „Természetesen évek óta beszélünk az autonómiáról, és köztudott, hogy Magyarország támogatja az autonómia különböző formáit, amelyeket a Kárpát-medencében élő magyarok igényelnek. Azt szeretnénk, ha a többségi nemzetek biztosítanák az önrendelkezést, mivel úgy véljük, hogy ezáltal Románia is virágzóbb ország lenne” – fejtette ki a nagykövet. Füzes Oszkár leszögezte: a román külügyminisztérium kérése ellenére nincs kitől és nincs mitől elhatárolódni, mivel semmi olyan nem hangzott el, amit józan ésszel kifogásolni lehetne.
Krónika (Kolozsvár)2011. március 19.
Marosvásárhely véres márciusa és a magyar—román megbékélés
1990. március tizenötödike hatalmas tömegeket utcákra szólító közös ünneplésének élménye a diktatúra éveinek kisebbségeket — és demokráciát — pusztító, több évtizedes politikai böjtje után revelációként hatott. Különösen itt, Háromszéken, de mindenhol a székelyföldi városokban, ahol a magyarság tömbökben élt. Önbizalmunkat fokozta az ezt megelőző közös fellépésünk eredményessége: az 1990. február 10-i gyertyás-könyves utcára vonulás.
Ez a közösségi élmény különösen meghatározó volt. Az akkor még jelentéktelen számú nacionalista beágyazottságú, magukat pártnak tituláló román csoportosulások nem sejtettek különösebb veszélyt a demokratikus rendszer kiépítésére, tulajdonképpen nem is érzékeltük a diktátor pár kivégzése után a demokrácia kibontakozására nézvést a hatalomátmentés országos szinten szervezett machinációit. Bennünket, akik szerepet vállaltunk az akkori események alakulásában, február 10. és március 15. sikere után megszédített az is, hogy a nagy sikerű ünnepséget követően a magyar és román megbékélés jegyében budapesti értelmiségi találkozóra invitáltak, s ennek a puszta ténye azt jelezte, hogy lesznek, lehetnek közös ünnepeink ezután, a "rendezni végre közös dolgainkat" József Attila-i vízió teljesülése valóra válik. A tanácskozás kezdőnapján kissé csodálkoztunk azon ugyan, hogy a magyarok sokan, de a román értelmiség köréből a nyugati emigráció képviselői közül senki sem jelent meg a magyar fővárosban. Rossz sejtéseinket visszaszorította viszont az, hogy a hazai románság akkori értelmiségi képviselői, Mircea Dinescu és társai tömegesen vesznek részt a történelmi jelentőségű román—magyar megbékélési összejövetelen. És erre a szándékra és hangulatra rontott rá a szó szoros értelmében is a Görgény-völgyi csőcselék Horea és társainak szörnyűségeire emlékeztető, a román—magyar megbékélés szándékát meghiúsító hutyurus városlerohanásnak a híre, annak a ténye, hogy sem Bukarest, sem a hadsereg az utolsó pillanatig nem "szólt" bele sem tankkal, sem kardlappal az események alakulásába. Marosvásárhely véres márciusának történetei nagyjából ismeretesek. Az események aprólékos és pártatlan kivizsgálása, a "megtorlások" egyoldalúságának feltárása viszont huszonegy éve várat magára. Sokunk arra is választ vár, hogy a budapesti magyar—román megbékélési találkozó meghiúsítása és a marosvásárhelyi szörnyűségek között volt-e valami összefüggés. Szerintem volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. március 24.
Elnapolták Orbán elítélését
Nem vitatta meg tegnap a képviselőház külügyi szakbizottsága azt a nyilatkozattervezetet, amelyet az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) javasolt a magyarországi politikusok – köztük Orbán Viktor kormányfő – március 15-i üzeneteinek elítélésére.
Nem vitatta meg tegnap a képviselőház külügyi szakbizottsága azt a nyilatkozattervezetet, amelyet az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) javasolt a magyarországi politikusok – köztük Orbán Viktor kormányfő – március 15-i üzeneteinek elítélésére.
A testület döntésképtelen volt, ugyanis 23 tagja közül csak öten jelentek meg az ülésen – tudtuk meg Korodi Attilától. A szakbizottság RMDSZ-es elnökének tájékoztatása szerint a tervezetről szóló jelentés elkészítésének határideje lejárt, így a nyilatkozat sorsa a továbbiakban a képviselőház vezetőségétől függ.
Eszerint a házbizottság kitűzhet egy újabb határidőt a jelentés elkészítésére, vagy egyenesen a képviselőház plánumába küldheti a tervezetet. Felvetésükre, miszerint az ellenzék távolmaradása azt jelzi, hogy már nem ragaszkodik az elítélő nyilatkozathoz, Korodi nemmel válaszolt.
„A távolmaradás annak a jele, hogy az ellenzék nem akart a tervezetről vitázni, csak a cirkuszt akarja” – magyarázta. Szavait látszik alátámasztani az is, hogy tegnap a külügyi szakbizottság egyik szociáldemokrata tagja Mircea Duşa, azzal vádolta a testület RMDSZ-es elnökét, hogy a jelentés megvitatásának elkerülése érdekében már három perc után berekesztette az ülést.
„Duşa hazudik. Az ülést tíz perc után rekesztettem be, amikor már csak hárman ültünk a teremben. Utóbb, húsz perc múlva megjelent a bizottság egyik szociáldemokrata tagja, majd negyven perc múlva egy liberális tagja” – hárította képviselőtársa vádját Korodi.
A bizottság elnök megerősítette, hogy az ellenzék – apróbb módosításokkal – ugyanazt a dokumentumot terjesztette a testület elé, amelyet a bizalmatlansági indítvány múlt szerdai vitájakor Puiu Haşotti liberális szenátusi frakcióvezető olvasott fel a képviselőknek. A nyilatkozat elítéli Orbán Viktor „irredenta és románellenes” március 15-i üzenetét.
Az ellenzék annak ellenére ragaszkodik ehhez a szövegváltozathoz, hogy a kormánypártiak már szerda este tisztázták: a budapesti hivatalos üzenet nem tartalmazza azokat a szavakat, amelyeket a magyar kormányfőnek tulajdonított a román sajtó. Az történ ugyanis, hogy az Agerpres marosvásárhleyi tudósítója összemosta Orbán Viktor üzenetét a bukaresti magyar nagykövet feleségének március 15-i ünnepi beszédével.
„Ezek a tárgyi tévedések nem érdeklik az ellenzéket. Haşotti már szerda este azt mondta, ha kell, kicserélik a szövegben Orbán Viktor nevét valaki máséra, de a nyilatkozat marad” – mondta Korrodi Attila. Hozzátette, „abszurd lenne”, ha parlament nyilatkozatban ítélné el egy nagykövet hozzátartozójának beszédét.
Mint ismert, a szenátusban hétfőn már leszavazták az ellenzéki nyilatkozat napirendre tűzését. A képviselőházban azonban kötelező erővel terítékre kerül a kérdés, miután a testület állandó bizottsága hétfőn elindította az ezzel kapcsolatos eljárást.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)