udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1662 találat lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 1651-1662

Névmutató: Basescu, Traian

2009. október 25.

Nyolc jelölttel kezdődött el az egy hónapos elnökválasztási kampány, melynek eredményeként – november 22-én, illetve, ha szükség lesz második fordulóra, december 6-án – a nyertes öt évig államfő lesz. Traian Basescu jelenlegi államfő szinte minden felmérés szerint az első helyre fut be az első fordulóban, s második körben is számára jósol diadalt a felmérések nagy része. Majdnem azonos erőt képvisel a parlamentben az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD), jelöltje maga a pártelnök, Mircea Geoana. Ugyancsak ringbe száll Crin Antonescu, a harmadik parlamenti erőként számon tartott Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is. Déván kezdte országos kampányát Kelemen Hunor államelnökjelölt, aki a Hunyad megyei magyarság előtt elmondta: a választási kampánynak Traian Basescu és Mircea Geoana bocsánatkérésével kellett volna kezdődnie: partnerségük ugyanis hatalmas kudarc volt az ország számára. /M. Á. Zs. : Nyolc jelölt Cotroceni-ért. Hivatalosan is elkezdődött a hétvégén az államelnök-választási kampány. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./

2009. október 27.

A parlament két házának vezetősége csak november 4-én ül majd össze, hogy szavazzon a Croitoru által előterjesztett kabinetről, a házbizottság október 26-i döntése értelmében. Sejteni lehet, hogy Boc ügyvivő kormánya az elnökválasztásig hivatalában marad. A két legerősebb ellenzéki párt vezetői október 26-án megerősítették, hogy a Croitoru-kormány ellen szavaznak a parlamentben. Traian Basescu államfő kijelentette, hogy a belpolitikai bizonytalanság fenntartása „már-már a nemzeti érdekek elárulását jelenti”. Ezzel a súlyos váddal a három ellenzéki pártelnököt, Mircea Geoanat, Crin Antonescut és Markó Bélát illette. /B. T. : November 4-én szavaznak a Croitoru-kormányról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

2009. október 28.

Visszaállítaná a parlamenti választások és az elnökválasztások egykori rendjét Traian Basescu államfő. „Le kellene végre számolni azzal az illúzióval, miszerint az államfő megválasztásának percében hirtelen kitörli emlékezetéből azt a pártot, amelyik színében mandátumot nyert, és egyik pillanatról a másikra politikailag semlegessé válik”, hangoztatta Basescu, megjegyezve: 1989 óta egyetlen román államfőről sem lehetett elmondani, hogy semleges lett volna. /Ismét egyidőben a parlamenti és elnökválasztások? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2009. október 28.

Traian Basescu államfő szerint Románia az év végéig nem tudja teljesíteni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelegyezménybe foglalt egyes kötelezettségeit, ezért felül kell vizsgálni a megállapodást. Az IMF bejelentette, hogy az Európai Bizottság (EB) és a Világbank szakértőit egyaránt magába foglaló küldöttséget küld Bukarestbe. Az IMF október 28-án kezdődő látogatásától függ, hogy Románia lehívhatja-e a március végén kötött csaknem 20 milliárd euró értékű, többoldalú készenléti hitelegyezménynek a soron következő részleteit az IMF-től és az EU-tól. /Könyörületességből vizsgáztatja Románia az IMF-et. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2009. október 29.

A Verespatakon tervezett aranyberuházás kapcsán Traian Basescu államfő kijelentette, hogy francia szakértők tanulmányára vár, addig nem kíván állást foglalni a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai–román vegyesvállalat által tervezett beruházásról. /Basescu salamoni döntést akar Verespatak ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2009. október 29.

Az RMDSZ arra fogja biztatni a lakosságot, hogy nagy számban vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak nemmel, jelentette ki Kelemen Hunor ügyvezető elnök. Hozzátette, Basescu elnöknek konzultálnia kellett volna az államfőjelöltekkel a referendum kezdeményezése előtt. Traian Basescu államelnök október 22-én bejelentette, aláírta a dekrétumot, amely kimondja, hogy november 22-én, az államelnöki választások első fordulójának napján népszavazást szerveznek az egykamarás parlament bevezetése és a parlamenti képviselők számának csökkentése érdekében. /RMDSZ-felhívás: Vegyenek részt a referendumon, és szavazzanak nemmel. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 29./

2009. november 2.

A múlt héten lezajlott parlamenti meghallgatások alkalmával a honatyák több miniszterjelöltet is megkérdeztek a verespataki bányaberuházással kapcsolatos álláspontjáról. Sulfina Barbu (D-LP), akit a környezetvédelmi tárca élére javasoltak, kijelentette: a beruházásban érdekelt Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) által a szaktárcához benyújtott környezeti hatástanulmány nem bizonyítja a környezetvédelmi normák tiszteletben tartását. A szakbizottságtól negatív véleményezést kapott Barbu. Negatív véleményezést kapott Theodor Paleologu is, aki szerint a verespataki bányaprojekt kérdését a teljes kormánynak és a parlamentnek együttesen kell eldöntenie. Traian Basescu államfő szerint, ha a bányaterv megvalósul, meg kell menteni a térség régészeti leleteit és kulturális örökségét. /Kampánytémává vált Verespatak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

2009. november 3.

Jobboldali, PDL–PNL-kormányt kellene alakítani –jelentette ki Traian Basescu. Az államfő így kívánja fellazítani az ellene egybekovácsolódott ellenzéki koalíciót. A PDL ugyanonnan származik, amelyből a baloldalon megmaradt Szociáldemokrata Párt: a Nemzeti Megmentési Frontból szakadt ki, és hosszú ideig a Szocialista Internacionálé tagjaként működött. A PDL ugyanolyan örököse a kommunista állampártnak, mint a PSD – csak átpozícionálta magát a jobboldalra, az Európai Néppárt pedig befogadta soraiba. /Balogh Levente: /Bal-jobb. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

2009. november 4.

Az RMDSZ nem fogja megszavazni a Croitoru-kormányt – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és államfőjelöltje. „Mi azt mondjuk továbbra is, hogy van egy többség, amelynek van egy jelöltje. Ha az államelnök valóban nem csak a saját elképzeléseit és érdekeit tartaná szem előtt, akkor már rég túl lennénk a politikai válságon, és Romániának legitim kormánya lenne, amely a költségvetési-tervezetet is benyújthatta volna, s képes lenne tárgyalni az IMF-el és más nemzetközi intézményekkel” – fejtette ki. „Továbbra is kiállunk a nagyszebeni polgármester, Klaus Johannis mellett. Bár illúzióim nincsenek, de még mindig bízok abban, hogy a mai kormánybukta után Traian Basescu félreteszi a személyes érdekeit, és be fogja tartani azt az alapvető demokratikus elvet, amely a többség akaratát előtérbe helyezi” – szögezte le az RMDSZ államfőjelöltje. /(P. A. M.): Kelemen Hunor: Az RMDSZ kiáll Johannis mellett. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2009. november 5.

November 4-én a parlamenti szavazás során Lucian Croitoru technokrata miniszterelnök-jelölt kormányát elutasították. A megbízatásom véget ért – így búcsúzott Croitoru rövid politikai pályafutásától. Az ellenzéki pártok javaslatára a törvényhozás olyan határozást fogadott el, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy a parlament elé terjessze a költségvetés tervezetét. A lépés azonban alkotmányossági aggályokat vet fel. Most Traian Basescu várhatóan újabb miniszterelnök-jelöltet kér fel kormányalakításra. /B. T. : Elutasították a Croitoru-kormányt, marad a Boc-kabinet és a válság. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./

2009. november 6.

Kihirdette Traian Basescu államfő a kormánynak alárendelt ügynökségek átszervezését, továbbá a közalkalmazottak egységes bérezését szabályozó törvényt. Erre azt követően került sor, hogy az alkotmánybíróság visszautasította az ellenzéki pártok óvását. Basescu azt nyilatkozta: mindenféleképpen aláírja azokat a törvényeket, amelyekért a Boc-kormány felelősséget vállalt, még akkor is, ha időközben kiderül, további módosításokra lesz szükség. /Basescu aláírta a Boc-kormány által felvállalt törvényeket. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2009. november 6.

Mégis kényszerszabadságra küldhetik az év hátralevő két hónapja során tíz napra a közszféra dolgozóit azt követően, hogy az alkotmánybíróság jóváhagyta, Traian Basescu államfő pedig kihirdette az ügynökségek átszervezéséről szóló törvényt. Az intézmények az érintettekkel közösen döntenek a nem kért szabadnapok kivételének időpontjáról, de a munkaidő csökkentését is választhatják az intézmények és a dolgozók. /Kényszerpihenő 1,3 milliárdért. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2009. november 6.

„Szeretném, ha magyar nemzetiségűek is vezetnék a román hadsereg alakulatait. Romániában minden állampolgár egyenlő jogokkal rendelkezik, bármilyen etnikumhoz is tartozzon” – mondta a nyáron egy csíkszeredai katonai ünnepségen Traian Basescu államfő. Rá pár hónapra pedig a román szenátus plénuma elutasította az RMDSZ azon javaslatát, hogy a létrehozandó helyi rendőrségek állományába számarányosan kisebbségieket is alkalmazzanak. /Csak mutatóba kell magyar rendőr Romániában. = Erdély. Ma, nov. 5./

2009. november 11.

A magánsajtót bírálta Traian Basescu államfő és államfőjelölt a World Blogging Forum nevű rendezvényen, amely nemzetközi hírű bloggereket és újságírókat hívott három napra Bukarestbe. Vehemens kijelentései a romániai nagy trösztök ellen irányultak. A félretájékozatás, a manipuláció elítéléséhez hozzátette az elnök még azt is, hogy megállapítása szerint „Romániában nagyon sok olyan újságírót találunk, akik elhagyták a nyomtatott sajtót, és az internetre menekültek, akiknek fontosabb volt a szabadság. ” „Az elnök nyilatkozata megalapozott, de mind sajtóetikailag, mind etikailag megkérdőjelezhető gesztus bloggerfórumon dicsérni a bloggereket, és mindezt választási kampányban” – vélte Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke. Basescu szerint a hazai média 80 százalékát uraló magánsajtó gyakorlatilag átvette az irányítást az ország politizálása fölött. /Farkas István, Péter Árpád: Bloggerpárti Basescu. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

2009. november 12.

„A hétvégétől államtitkárok veszik át azon ügyvezető kéttárcás miniszterek tisztségeit, akiket a szociáldemokrata miniszterek lemondása után neveztem ki a szabadon maradt tárcák élére” – mondta el Traian Basescu államfő a köztelevízióban. Az államtitkárok „előléptetésére” azért is szükség van, mert egyelőre nincs kilátás arra, hogy a Liviu Negoita által javasolt minisztereket meghallgassák a parlamenti szakbizottságokban. Roberta Anastase, a képviselőház elnöke bejelentette: jövő héten fizetés nélküli szabadságra mennek a parlamenti képviselők. Hangsúlyozta, ezzel a kormány által javasolt költségcsökkentő intézkedéseknek tesznek eleget, amely szerint a közalkalmazottaknak év végéig nyolcnapos fizetetlen szabadságra kell menniük. /M. Á. Zs. : Államtitkárok kerülnek az „árva” tárcák élére. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2009. november 14.

Traian Basescu államfőt és Orbán Viktort, a Fidesz elnökét ábrázoló szórólappal készül elárasztani Székelyföldet a Demokrata-Liberális Párt (PD-L). Értesülések szerint a lapon – bár a törvény előírja – nem szerepel a PD-L jelképe, a párt tehát nem vállalja nyíltan az akciót, amely a magyar szavazók megtévesztését célozza. A szórólapon szereplő fotó az idei tusványosi tábor alkalmával készült a két politikusról, rajta az Orbán Viktortól származó kijelentés: „A második fordulóban én Basescura szavaznék!” majd a lap jobb alsó sarkában a kérdés: „De miért várjunk a második fordulóig?” Porcsalmi Bálint, az RMDSZ kampányfőnöke szerint diverzióról van szó. Ezt a hátlapon található szöveg is visszaigazolja: a magyar szavazóknak azért kellene a jelenlegi elnökre ütni a pecsétet, mert „ő az, aki a legjobban tudja, mi a helyi autonómia”. A magyar szavazók remélhetőleg emlékeznek még Basescu (és pártja) heves autonómia-ellenes kirohanásaira. Németh Zsolt, Fidesz-képviselő, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarokkal foglalkozó bizottságának elnöke emlékeztetett: Orbán Viktor Tusnádfürdőn világosan kifejtette, hogy a Fidesz az első fordulóban Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét támogatja, ilyen szempontból a Fidesz álláspontja egyértelmű. /Sz. K. : Kampánydiverzió a Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 16.

Traian Basescu államfő sajnálja, ha a területi autonómiát elutasító kijelentésével csalódást okozott az erdélyi magyarok körében, de ma is fenntartja: nem tehet engedményeket az alkotmánnyal kapcsolatban. Leszögezte: továbbra is úgy véli, Sólyom László köztársasági elnök diplomáciai hibát követett el, amikor március 15-i erdélyi látogatását megelőzően „nemlétező közigazgatási egységben” kért leszállási engedélyt. Basescu nagyon jó kapcsolatot ápol a Fidesz elnökével, ez nem jelenti, hogy minden tekintetben meg kell egyezzen a véleménye a Székelyföld területi önrendelkezését támogató Orbán Viktorral. Basescu mandátuma végén az elmúlt öt év legfontosabb személyes megvalósításai közé sorolja, hogy 2005 áprilisában Luxemburgban aláírták Románia uniós csatlakozásáról szóló szerződést, 2007. január elsejétől pedig az ország az Európai Unió tagja lett. Erős adócsökkentést hajtottak végre, sikerült bevezetni a 16 százalékos egységes adókulcsot. Elődeivel ellentétben ő elítélte a kommunizmus rémtetteit, ezzel kiváltotta számos párt és politikai személyiség ellenszenvét. Volt bátorsága átadni a volt Szekuritáté kétmillió dossziéját a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak. Mandátuma során részesült először az oktatásügy a hazai össztermék hat százalékából, megkezdődött a kormányügynökségek átszervezése, 112 ilyen intézmény megszűnik, a bruttó átlagbér 835 lejről 2009 augusztusára 1880 lejre emelkedett, 2004-ben még 231 lej volt az átlagnyugdíj, idén augusztusban elérte a 730 lejt. Életbe lépett a 350 lejes garantált minimálnyugdíj. /Rostás Szabolcs: Exkluzív – Traian Basescu: az alkotmány nem alku tárgya. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./

2009. november 16.

Traian Basescu államfő és Crin Antonescu államelnök-jelölt első televíziós vitáját november 14-én Kolozsváron rendezték meg. László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a Basescut támogató demokrata párti politikusok táborában foglalt helyet, amint az televízióadók által élőben közvetített képeken többször is látható volt. László Attila azt mondja: őt RMDSZ-elnökként és alpolgármesterként is meghívták a vitára, és a szervezőket hibáztatta amiatt, hogy a demokraták táborába ültették. Hozzátette: szó sincs arról, hogy ő Basescut támogatná, továbbra is Kelemen Hunort támogatja. Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő László Attila lemondását kérte az RMDSZ megyei elnöki tisztségéről. Az ügy éles vitát váltott ki az RMDSZ megyei elnökeinek november 15-én tartott marosvásárhelyi tanácskozásán is. A területi elnökök közül többen is bírálták Marosvásárhelyen László Attilát. /Borbély Tamás: Basescu mellett kampányolt a hétvégén László Attila. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2009. november 16.

„Elegünk volt abból, amit magunk körül látunk mostanában, abból, hogy a vezető román politikusok nem tudnak semmit felkínálni a népnek, hogy tönkretették a Székelyföldet, Erdélyt, elegünk van abból, hogy mások mondják meg mi legyen a Székelyföldön, mi legyen Erdélyben” – mondta Markó Béla szövetségi elnök Kelemen Hunor államfőjelölt november 15-én tartott marosvásárhelyi országos kampányrendezvényén. Kelemen Hunor Székelyföldön folytatta kampánykörútját. „Itt most nem magyar küzd magyarral, RMDSZ-es az SZNT-sel, itt most egyetlen magyar üzenet, egyetlen magyar érdek létezik, az, hogy ott legyünk, ahol a rólunk szóló döntéseket meghozzák” – jelentette ki a Székelykeresztúron megszervezett lakossági fórumon. Budapesten a jelenlegi román államelnök határozottan kijelentette, soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön, emlékeztetett Kelemen. Székelyföldön szórólapok terjednek Orbán Viktorról és Traian Basescuról az idei tusványosi tábor alkalmával készült fotóval, rajta az Orbántól származó kijelentés: „A második fordulóban én Basescura szavaznék!”. Az RMDSZ munkatársai felvették a kapcsolatot a Fidesszel, és kiderült, Orbán Viktor nem tud erről az akcióról. /Egyetlen magyar érdek létezik” Országos kampányrendezvényt tartott Marosvásárhelyen az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./ Demjén Ferenc sztárvendéggel országos kampányrendezvényt tartott november 15-én Marosvásárhelyen a sportcsarnokban az RMDSZ. Az eseményen jelen voltak a szövetség vezető tisztségviselői, képviselők, szenátorok, önkormányzati képviselők. A romániai társadalomnak új közös célra van szüksége, ez lehetne az alkotmány és az állam korszerűsítése, mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje besztercei látogatása során. Kelemen Hunor a Nyárádmenti Kistérség Turisztikai Vásárán vett részt, a nyárádszentlászlói szabadidőközpontban, majd a Kerelőszentpál községhez tartozó Buzásbesenyőre is ellátogatott, ahol parkavatón vett részt. /Kelemen: Adót emel a költségvetés. Kampányolás Marosvásárhelyen, Besztercén. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2009. november 18.

Különös, címzett, pecsét és bélyeg nélküli levelet hozott a posta a székelyföldi városba. A feladó: Traian Basescu, Presedintele Romaniei. A románul írt levél így kezdődik: Dragi romani, azaz Kedves románok! A szöveg kitér az elmúlt esztendők történéseire, amelyeket az ország és az államelnök csak a nép segítségével tudott elérni, és ezért roppant hálás. Kedves románok! Így szólítja meg Basescu az erdélyi magyarokat, székelyeket és bármilyen más nemzetiséget. Nem így címezi levelét: „Kedves romániai honfitársaim!” /Székedi Ferenc: Közvetlen egyszerűséggel. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./


lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 1651-1662




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék