udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
257
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 241-257
Névmutató:
Antal Sándor
2010. június 26.
A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)2010. július 1.
Házában lenni rangot jelentett
Molter Károly életművéről
Elkezdődött a nyári szünet, csökkenőben a délutáni kulturális rendezvények száma. A Helikon – Kemény János Alapítvány mégis telt házas estet szervezett kedden a Bernády Ház nagytermében, ahol dr. Borcsa János irodalomkritikus tartott előadást Molter Károly életművéről.
A résztvevőket Nagy Attila, az alapítvány megbízott elnöke fogadta – és mutatta be nekik a vendégelőadót: dr. Borcsa János Kézdivásárhelyen él, többek közt a Román Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetség Kritikai Szakosztályának, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületének tagja, az Ambrózia Könyvkiadó vezetője és alapítója – majd az előadó vette át a szót, aki elmondta: Molter Károly marosvásárhelyi otthonába ellátogatni önmagában is közéleti rangot jelentett, háza az értelmiség találkahelye volt, sziporkázó humorú vendéglátóval. Molter közismert szórakozottsága miatt a köztudatban anekdoták tárgyává lett, és ő maga is nagy anekdotázó volt. Így vált derűs lelkületű vásárhelyi demokritosszá. Olyan értékeket hozott a székely fővárosba, amelyeknek köszönhetően munkássága igen fontossá lett, műveit olvasni, tanulmányozni, értelmezni érdemes. Már korai munkáit is méltatták, sokan írtak róla, 1980-ban például egy román irodalomtudós is, az ő meglátásai talán a leghelytállóbbak.
Dr. Borcsa János bevezető beszédét követő előadásának címe: Molter Károly, az építő magyarság írója. A felolvasott értekezés – értelmező esszé elsősorban a Tibold Márton című regényt vette górcső alá, ezen keresztül azonban a molteri életmű számos jellegzetességét elemezte, ismertette és értékelte. Egy olyan írástudó hagyatékát, aki egymaga kellett befogadó közönséget és közösséget létrehozzon, akinek munkáit a fokozott önismeretigény jellemzi, és amelyekben kiemelt fontosságot kap az identitás megszerzésének és megtartásának gondolata. A főhős fejlődéstörténete és az ebből leszűrődő szerzői koncepció, illetve gondolatmenet hűen példázza a molteri értékrendet. A regény műfaji jellegzetességei, az alkalmazott írástechnikák mind ezen értékrend szolgálatában állnak: a műfaj fejlődésregény, motívuma egy többnemzetiségű közép-európai ifjú identitáskeresése. Az előadó aprólékosan, a molteri értékrend szempontjából kiemelten fontos részekre időt szakítva ismertette a regény cselekményét, a főhősök jellemét, a környezetet, értelmezte a mondandót, elemezte a technikát, e művön keresztül világítva rá Molter Károly egész életművének jelentőségére.
A rendezvény hagyományteremtő szándékú ajándékozással zárult: dr. Borcsa János a vendéglátóktól Hunyadi László Magyar Örökség-díjas szobrászművész Kemény János emlékplakettjét és Pál Antal Sándor Marosvásárhely története című sorozatának első kötetét vette át.
Nb. Népújság (Marosvásárhely)2010. július 5.
Történelmi székely zászlókat mutattak be
Csíkszeredában szinte az egész Szabadság teret betöltő hatalmas érdeklődő tömeg előtt mutatták be július 4-én az Ezer székely leány napja első mozzanataként azt a 17 történelmi székely zászlót, amelyek alá a székely közösség sorakozott fel történelmének különböző időszakában.
A zászlók felvonultatásakor Mihály János történész ismertette néhány szóban minden egyes zászló történetét, majd miután a zászlóanyák felkötötték a zászlókra a szalagot, Boros Károly csíktaplocai főesperes áldotta meg azokat.
Hargita Megye Tanácsa a múlt elevenen tartása, és a jövőbeni irány megszabása érdekében létrehozta a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amelyben neves szakemberek vállaltak szerepet, mint dr. Pál-Antal Sándor, Zepeczaner Jenő, Szekeres Attila István és Mihály János. A munkacsoport feladata a székely jelképek kutatása és eredetük tisztázása. Ennek a kutatómunkának az eredményeként sikerült kiválasztani Hargita megye zászlaját, ugyanakkor folyamatban van a címerek rekonstrukciója is.
A zászlók felszentelését rögtönzött táncjáték követte, majd az Ezer székely leány napját ünneplők szekéren és lóháton vonultak ki a két Somlyó közötti nyeregbe, az ezer székely leány hagyományos találkozóhelyére, a történelmi zászlók pedig elfoglalták méltó helyüket a csíksomlyói kegytemplomban. Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 30.
Kibédi Napok – 2010
"Mellére tűz – virágcsokornak"
A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára.
Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát.
Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 5.
Nem (csak) Erdély volt a tét
Koszta István hadtörténész Nem (csak) Erdély volt a tét című legújabb könyvében Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikusnak a párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre.
A közölt dokumentumok java még soha nem jelent meg (románul sem), egyesekhez hozzájutni is kész kaland volt – mondta el Koszta István a kötet magyarországi bemutatóján. A szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az ún. békekonferencián ügyködő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január – november), feljegyzései és emlékirat-töredékei pedig 1920 első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák. Raffay Ernő előszavában többek kozött ez áll: "Több éve már folyamatosan jelennek meg történelmi munkák, amelyek Trianon kérdéskörét vizsgálják, azonban mindegyikük a problémakör feltárásának csak egy szeletére vállalkozik. A Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzés még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig. * Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani. Vagy inkább üzenni? * A Koszta István által összeállított könyv, amely Alexandru Vaida-Voevod (a magyar országgyűlés alsóházának jegyzőkönyve szerint Vajda Sándor) szemüvegén keresztül láttatja a korabeli eseményeket, azt a magyarellenes küzdelmet mutatja be, amelynek során a román vezető politikusok minél több területet akartak megszerezni az Osztrák–Magyar Monarchia felségterületéből. * Ajánlom Koszta István könyvét és Alexandru Vaida-Voevod írásait minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (…) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is."
A könyvet a Súrlott Grádics irodalmi kör október 13-i, szerdai ülésén mutatják be a szerző jelenlétében, a Bernády Házban, 18 órai kezdettel. Felkért méltatói: dr. Raffay Ernő történész, egyetemi tanár és dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár.
b. d. Népújság (Marosvásárhely),2010. október 13.
Könyvbemutató
Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról című legújabb könyvében Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikusnak a párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre.
Raffay Ernő szavában többek között ez áll: "Több éve már folyamatosan jelennek meg történelmi munkák, amelyek Trianon kérdéskörét vizsgálják, azonban mindegyikük a problémakör feltárásának csak egy szeletére vállalkozik. A Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzés még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig. Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani.
Vagy inkább üzenni? Ajánlom Koszta István könyvét és Alexandru Vaida-Voevod írásait minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (…) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is."
"A könyvet Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör mai ülésén mutatják be a szerző jelenlé-tében, a Bernády Házban, 18 órai kezdettel. Kolozsváron október 14-én, a Phoenix könyvesboltban (Fő tér 23., a magyar konzulátus udvarán). Felkért méltatója: dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 20.
Könyvbemutató
Kolozsváron a Phoenix Könyvesház Főtér 23. szám alatti bemutató termében, 2010. október 14-én délután 17 órakor mutatták be Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról. Titkos jelentések, eddig nem publikált dokumentumok című könyvét.
A könyv ötletének kialakulását és keletkezését ismertette Dr. Pál – Antal Sándor levéltáros-történész, az MTA külső tagja, Koszta István publicista-író. A könyvről beszélt Csomafáy Ferenc újságíró. Az alábbiakban az általa elmondott szöveg szerkesztett formáját közöljük. Majd Koszta István ismertette azt a tudományos munkát, amit befektetett a könyv elkészítésébe. Házigazda a Phoenix Könyvesház tulajdonosa, Magyary Eszter volt.
Tisztelt hölgyek és tisztelt urak!
Van egy mondás: A jó könyv eladja magát. De a Budafoki pezsgő és borfesztiválon meggyőződhettem a jó bornak is, kell a reklám. Ezért gyűltünk itt össze.
Engem hírben értesítettek, hogy Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvét Budapesten 2010. június 4. a Nemzeti Összetartozás Napján, Vörösmarty téren a Püski pavilonnál dedikálja először. Másodszor az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatják be és dedikál is. Ezután következik az erdélyi körút Csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet, az előszót író Raffay Ernő mutatja be. Ezt követi a Kolozsvárról érkező megtisztelő meghívás nem is akármilyen helyről: a Román Akadémia Kolozsvári Gheorghe Baritiu Történeti Intézetének konferenciatermében (Kolozsvár, Kogălniceanu (Régi nevén Farkas) utca 12-14. I. emelet), ahol nemzetközi konferenciát tartanak. Erre az eseményre voltam meghívva.
Számomra itt az volt az érdekes, ismervén a történészeket, akik között általában két fajta van. Van nagyon jól felkészült és van nagyon, nagyon felkészült, aki végig okoskodja az eseményeket.
Az tűnt fel, hogy ez utóbbival nem találkoztam. A szakma rendkívül jól felkészült egyéniségei voltak ott, akik tényleg jól ismerik ezt a kort, de fogást a szerzőn nem találtak. Ez már sokat jelentett számomra. A rendezvény fővédnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a Román- Magyar Történész Vegyes Bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt. A moderátor Lucian Nastasă-Kovacs volt, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Ez mindet elmond.De jelen volt Szávay István történész- politológus, a Jobbik Magyarországért párt országgyűlési képviselő, aki szakdolgozatot írt Vajda Sándorról. Az eseményről írásban számoltam be, amelyet a Kolozsváron megjelenő Vasárnapban jelentettem meg. Azért, mert szerettem volna mind azt, ami ott elhangzott egy olyan lapban közölni, amelynek olvasó táborában vannak olyan személyek, akik kisebb vagy nagyobb hivő közösségek élén állanak. Mert maga a könyv üzenete olyan, hogy véleményem szerint föltétlenül el kell jusson azokhoz, akik higgadtan, indulat nélkül tudnak szembenézni azokkal a történelmi eseményekkel, melyek, befolyásolják mindennapi életünket. A terjedelmes anyagot a Vasárnap szerkesztői el helyezték a lapban. Köszönet érte. Ezzel teljesült az, amit Koszta István a kolozsvári könyvbemutató után kérdésemre, ami így szólt „Egy mondatban neked, mit mondott Vaida Voievod? Válasz: Olyan tudatos, népét szerető politikus szeretnék lenni, amilyen ő volt.
Tisztelt hölgyek és urak!
Meg kell, mondjam őszintén egy nagyon csalóka könyvet, vesznek kézbe. Oldalainak száma a fedőlappal együtt 314. De mivel 4 fajta kisbetűkkel nyomtatták, ha rendes megszokott nagyobb betűtípust használtak, volna akkor kb. 800 oldalas lenne a könyv, mely a maga nemében merem állítani a hatalmas könyvtárnyi irodalmat magába foglaló trianoni irodalomban is egyedi. Olvasás közben olyan kulisszatitkokat tudnak meg, melyet csak egy nagyon jó adottságú értelmes egyén, aki részt vett személyesen Párizsban január- november, tehát 11 hónapon keresztül, az úgy mond békekonferencián, melynek fővonala a koncon való osztozkodás volt. Tudatosan ezért robbantották ki az első világháborút. Azért, mert azok az országok, melyeknek nem jutott gyarmat és közben iparilag és gazdaságilag megerősödtek, most területeiket kibővítsék. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át, tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat– és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Területszerzésben elvakult résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint anémet területszerzés illúziója is szertefoszlott.
A világ életét befolyásoló eseménysorról könyvtárnyi irodalom jelet meg. Levéltári szobák teltek meg dokumentumokkal, melyeknek nagy része titkosítva volt és véleményem szerint most is vannak titkos iratok, melyek elkerülték a kutató gárda figyelmét.
Koszta István könyv egy olyan szegmentumot választott témájául, amely az eddig megjelent irodalomban páratlan. Vajda Sándor az Osztrák- Magyar Monarchiában született. Az egykori Szolnok Doboka megyében, ma Kolozs megyében Alparéten. Magyar iskolában tanult. Kitűnő képességeinek is köszönhetően Bécsben szerez Doktori diplomát. Maga a gyógyítás nem igen érdekli, de a különböző politikai áramlatok annál inkább. Több nyelvet beszél, köztük a franciát anyanyelvi fokon. Rendkívül jó interperszonális képességekkel magáldott ember. Aki hamarosan a magyar országgyűlés tagja, ahol a parlamentben minden alkalmat megragad a Magyarországon élő románok érdekeinek kihangsúlyozására.
Politikai felkészültségét hamarosan Bukarestben is felismerik és ott is jelentős szerepet játszik el egészen oda, hogy a Párizsban tárgyaló román delegáció egyik legfontosabb tagja, aki írásban referált a Delegáció megbízott vezetőjének Ion Brăteanunak és a kormányzótanácsnak. Az általa megírt leveleket rejtjeles formában továbbítják a címzetthez. A könyvben közölt levelek, ebből rendkívül jól őrzött forrásból származnak. Ezért is bizonyos érdeklődésű emberek számára végtelenül értékesen vallanak azokról a tevékenységekről, melyeket a román delegáció egyik legfontosabb tagja megtett Párizsban a XX. szádad 1919-es évben. Ezekből a levelekből, melyekből, az első 1919. február 5. az utolsó 1920. február 23. között íródott kiderülnek, mindazok a cselekedetek, melyek annak érdekében történnek, hogy a háborút vesztes
státusban levő Románia, mely a párizsi tárgyalások kezdetén rosszabb tárgyalási pozícióban volt, mint a nagy ellenség, Magyarország végül is nyerő helyzetbe kerüljön.
A rendkívül nagyszámú Párizsban tárgyaló román delegáció minden erejével és főleg pénzével, ígéreteivel, fondorlatával, néhol gátlástalanságával elérte azt, amit akart. Mindezt messze menőleg bizonyítja azt, amit az eseményeken jelenlevő Vajda Sándor, aki ekkor már felvette új nevét Alexandru Vaida Voevod leveleiben többször is, leír. Az olvasó első kézből tudhatja meg egy néhány ember kivételével a nagyhatalmak képviselőinak fogalmuk sem volt arról, hogy amiről tárgyalnak tulajdonképpen hol is, fekszik a világtérképen. Nem túlzás a közölt anyagokból tökéletesen kiderül az a ragyogó mesterkedés, amivel bizonyos delegációk ki tudták harcolni azokat az előnyöket, melyek számukra fontos volt. Az események nagy része nem a különböző tárgyalásokon dőlt el, hanem a fehér asztalnál, ahol bőven volt mit fogyasztani. Csak a megjelent levelekből látszik milyen hatalmas pénzeket költöttek ilyen célokra. Vajda nem egy levelében pénzt kért a legkevesebb amire én emlékszem, az 800.000 dollár, de nem egy levelében a milliót, milliókat is túllépi. A könyv számomra még azért is érdekes, mert például elmondja, francia sajtó Románia számára, kedvező reklám anyagok közléséért 500.000 frankot kapott 1919-ben. A pénz nagyhatalom. Az ígérgetés manipulációs felhasználása rendkívül eredményes volt a konc, a zsebbe dugható dollár kötegek bárkinek jól jöttek. A könyv számomra egyik csemegéje az, amikor Koszta István egy 1919-ben írt levél, mellé tesz egy Vaida által 20 évvel később írt levelet ugyanarról az eseményről. Még egy csemege, amikor román hölgykoszorút visznek le a királynő vezetésével a Párizsban unatkozó diplomáciai testület szórakoztatására. Ennek a csoportnak még Kolozsvárról is volt tagja. A csemegéket tovább lehetne sorjázni. De benne van a könyvbe. Még van egy számomra nagyon fontos tényező. Dr. Páll- Antal Sándor levéltáros – történész. MTA külső tagja, akinek a munkája nélkül ez a könyv nem lenne olyan, amilyennek elkészült. Ebben az esetben láthatjuk, hogy egy jó levéltáros mennyire segítheti a kutató újságírót. Megmondván neki, mit hol kaphat meg. A többi már a szerzőn múlik, aki ebben a könyvében, ebben a tárgyban csúcsformát fut meg. Mert egy ilyen típusú könyv hozzá segíti az embert ahhoz, hogy egy bizonyos kis, de nagyon fontos szegmentumot tárjon fel egy világot átrendező eseményről.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro2010. október 20.
Nem (csak) Erdély volt a tét
Nem (csak) Erdély volt a tét. Kései tudósítás a párizsi konferenciáról – áll Koszta István filológus, történész legutóbbi kötetének címlapján, a könyvön, amely hiánypótló és amely szokatlan nézőpontból, Alexandru Vaida-Voevod levelei, az 1918–20-as, párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, a könyv megjelenése előtt nem publikált rejtjeles üzenetei alapján, azokat idézve beszél a békekonferenciáról, történészi pontossággal. A Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az úgynevezett békekonferencián tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első munkaévét (1919. január-november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák, a levelek eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A kötetet Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör legutóbbi estjén, teljes teltházas közönség előtt, a szerző jelenlétében mutatták be a Bernády Házban. Bölöni Domokos házigazda és körvezető nyitószavait követően a kiadványt Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros méltatta: – A könyv nagy sikert aratott Budapesten. 1918–19-re vonatkozó része elénk, erdélyi és magyarországi magyarok elé tár sok részletező kérdést a párizsi konferenciáról. A kötethez Raffay Ernő történész írt méltatást, amelyben a következők állnak: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig... Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani... Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.” A fülszöveg gondolatsora szerint „Vaida-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért...” Ezt Koszta Istvánnak köszönhetjük, de nem csak mi, hanem az erdélyi román történészek is, főleg a kolozsváriak. Köztük sokan jól tudnak magyarul, így kompetensen tudták értelmezni Koszta munkásságát. Meggyőződtem arról, hogy őket is mennyire érdekelte a kötet, amely számukra is újdonságot jelentett. Betekintést nyújt a trianoni eseményekbe és nem csak azok egyoldalú, magyar részről történő ismertetését, hanem a másik szemszög érzékeltetését is nyújtja. Ezek a békekonferenciák nem jelentettek kimondottan fontos ügyet. A nagyhatalmak már felosztották egymás között az érdekszférákat, ez nekik másodrendű kérdés volt. A magyar küldöttség például nem is volt a konferencia hivatalos meghívottja, mert a monarchia akkor bomlott fel, Magyarország pedig még nem létezett. Be sem jutottak a trianoni palotába. Ez olyan tragédia, amelyről kevesen tudunk. Nagyon jól dolgozott viszont a román küldöttség, megtalálták a kiskapukat, megszerezték támogatóiknak a meggyőzhető embereket. A kötet alaposan kitágítja a Trianonnal kapcsolatos szemléletünket, azt hogy hogyan tekintünk mi másokra, de azt is, hogy mások hogyan tekintettek ránk. Ehhez a kötet hozzásegített – hallottuk a méltatótól, majd a szerző beszélt a könyvet megelőző kutatómunkáról, az anyagszerzés szinte hihetetlen egybeesésekkel gazdagított történeteiről. Mint mondta, a legnagyobb próbatétel az volt, hogy kimondottan a forrásanyagra támaszkodjon és erre szorítkozóan megállja, hogy következtetéseket vonjon le. Ez a történészi kutatói fegyelem eredménye.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)2010. október 23.
A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)2010. november 13.
Tudományos ülésszak Szovátán
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókja a Magyar Tudomány Napja alkalmából tudományos ülésszakot szervez ma 10 órai kezdettel a szovátai városháza dísztermében a Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel. A rendezvény megnyitóján Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke, valamint Sípos Gábor, az EME elnöke köszöntik a résztvevőket. A tudományos ülésszak részletes programja megtalálható a www.szovata.ro honlapon. Népújság (Marosvásárhely)2010. november 16.
A magyar tudomány ünnepe Szovátán
A novemberi ajándéknyárban egy pluszörömben is részesült Erdély legnevesebb fürdőhelye. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, marosvásárhelyi fiókja másodszor szervezte Szovátára a magyar tudomány napja egyik legrangosabb rendezvényét.
November 13-án a polgármesteri hivatal gyűléstermében a Székelyföld múltjáról értekeztek az erdélyi magyar történelemírás nagyjai. A tudományos ülésszakot a főszervező, dr. Pál Antal Sándor akadémikus, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke nyitotta meg, majd dr. Sipos Gábor egyetemi előadótanár, az EME elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A délelőtt folyamán dr. Sipos Gábor értekezett a székely múlt EME-gyűjteményekben lévő emlékeiről, majd dr. Egyed Ákos akadémikus a székely örökség témájának több, még kellőképpen nem tisztázott részét helyezte új megvilágításba. A néprajzos dr. Balázs Lajos csíkszeredai egyetemi tanár tartotta a nap egyik legérdekesebb témájú előadását egy keresztény kor előtti székely házasságkötési rítusról. Adatokban bővelkedett dr. Simon Zsolt marosvásárhelyi tudományos kutatónak az 1671-1672-es vámnaplók alapján írt, a csíki harmincadról szóló előadása. A Székelyföldön letelepedett örmények történetéhez is forrásértékű adatokat tartalmazott dr. Garda Dezső gyergyószentmiklósi egyetemi előadótanárnak a 18. századi és a 19. század eleji gyergyói-medencei életmódváltozásról szóló értekezése. Lírai hangulatot teremtett dr. Tüdős Kinga tudományos kutatónak egy elfelejtett 17. századi székely nagyasszonyról, Mindszenti Krisztináról szóló előadása.
A délutáni előadók sorát dr. Rüsz Fogarasi Enikő egyetemi előadótanár nyitotta meg marosvásárhelyi végrendeleteket ismertető értekezésével. Spielmann Mihály, a Teleki Téka főkönyvtárosa új oldaláról, vérbeli hadtörténészként mutatkozott be: Marosszék 17. századi haderejéről, és a harctéren elesettekről. Dr. Tamási Zsolt tanár előadása az alcsíki és a felcsíki papságnak az 1848-as forradalomban játszott szerepéről szólt. A székelyudvarhelyi céhek történetének megismerését szolgálta Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi muzeologus céhpecsét-bemutatója. 1956 eseményeinek Erdély magyar értelmiségijei általi átélést tükrözte Boér Hunor sepsiszentgyörgyi dokumentarista a Magyar Autonóm Tartomány múzeumainak kollektív tanácsa 1956. – 1957. évi irattárának bemutatásával. A magyar történetírás szombati ünnepét a főszervező dr. Pál Antal Sándor akadémikus egy elhanyagolt kutatási témakör, a kézműtörténeti kutatások számbavételével zárta.
A hagyományoknak megfelelően szovátai helytörténészek is szót kaptak. A történészként bemutatkozó Birtok György mérnök, havasgazda a legnagyobb székely tulajdon, az ős-Marosszék közbirtokosságának történetéről értekezett, napjainkig követve az eseményeket. Szinte a tragikomédia határát súrolta a közbirtok román államtól való visszaszerzésének a története, hiszen – jogtörténetünkben példa nélkül álló módon –, még a bírósági végrehajtót is kénytelenek voltak beperelni a birtokba helyezés elvégzése végett. Józsa András helytörténész Szováta legelső térképét mutatta be.
Egy-egy tudományos előadás, könyvbemutató alkalmat teremt városunk értelmiségének a számbavételére is, ami – egypár tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – jórészt nyugdíjasokra szűkül. A magyar tudomány napi előadás-sorozaton sajnos egyetlen, ma is aktív „tanügyi káder" sem volt jelen.
A rangos eseményre az EME marosvásárhelyi fiókegyesülete, Szováta Város Polgármesteri Hivatala, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet szervezésében és a Communitas Alapítvány, a szovátai Teleki Oktatási Központ, a Nyárádremetei Közbirtokosság, a kibédi Dósa Húsüzem és a szovátai Elixon üzletház anyagi támogatásával került sor.
Józsa András, Népújság (Marosvásárhely)2010. december 6.
Pajzsok mögötti múlt
Igen szép ünnepség keretében nyitották meg Novák József képzőművész legutóbbi kiállítását.
Ünnepség volt, nem "egyszerű" tárlatnyitó, a kiállító és a tárlat szervezői megadták a módját. Amelyhez alapot a kiállított munkák mögötti, legtöbb esetben több évszázados történelem szolgáltatott: a művész címerpajzsainak kiállításáról van szó, amelyet a legmegfelelőbb helyen – a Vártemplomban – mutattak be a vasárnapi istentiszteletet követően. Erdélyi magyar nemesi családok, fejedelmek, lovagrendek száznál is több címerét láthatjuk a templom oldalsó padjainak fejrészére erősítve, múltunk – jelenünk és jövőnk – jelképeinek tárlatát Ötvös József esperes nyitotta üdvözlőbeszédével, ő a hely és az alkotások történelmi jelentőségét hangsúlyozta.
Nagy Miklós Kund méltatta a kiállítást. Mint mondta, ezúttal nem a munkák művészi értéke a legfontosabb, hanem a hagyományőrzés, örökségápolás és a precíz technika, amely komoly szabályokhoz kötött. – Egyik nemzedék a másiknak adja át tudását és az ezzel járó felelősséget. Novák József többek közt Pál-Antal Sándortól és Spielmann Mihálytól kapott segítséget, ily módon is gyarapíthatta ezt a hatalmas címerállományt. Fejedelmek, hadvezérek, mesteremberek címereit láthatjuk, a művész visszahozta azokat a jelképeket, amelyekre ma is szükségünk van és száz év múlva is szükségünk lehet. Az alkotó formatervező, akit már gyerekkorában is lenyűgözött a lovagvilág, sok kiállításon bizonyította nyughatatlanságát, tárlatai közül pedig ez az egyik legfontosabb: mert az a szimbólumvilág, amit a címerek felvonultatnak, a valós életből származik. Továbbfejlesztett kollázstechnikával megvalósított munkái értékké váltak és hosszabb ideig lesznek láthatók a Vártemplomban, sok-sok ember gyönyörűségére – hallottuk a méltatótól, majd Kozsik József színművész, az ünnepség ceremóniamestere felhívására Györffy András színművész lépett a mikrofonhoz és szavalta el Tompa László versét. Györffy András szavalatát Koszorús Kálmán hegedű-, Bőr Hunyadi Gyula brácsa- és Gyárfás Róbert nagybőgőművész triója követte igen szép népdalcsokorral, majd Schuller József zeneszerző, előadóművész szavalt Wass Albert-költeményt, szavalata után a Cantuale énekegyüttes rövid műsorát hallhattuk.
Novák József lovagi címet visel, tárlatnyitóján jelen volt a Szent György Lovagrend Észak-erdélyi Nagypriorátusának köldöttsége, nevükben Makkai Gergely észak- erdélyi nagyprior mondott ünnepi beszédet: – A művészet egyik jellegzetessége a változatosság, ilyen változatos személyiség Novák József lovagtársam is. Olyan hatalmas lelkierőket tud felszabadítani, amelyekre szükségünk van. Tevékenységének egyik fontos része a hagyományőrzés, az általa kiállított anyag a bőség zavarával "fenyeget": nehéz megérteni a címerek mögött rejtőző történelmet. A felszólalók sorát a Történelmi Vitézi Rend Marosszéki Törzsének törzskapitánya, Bíró István zárta, majd Kozsik József szavalatával, a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget az igen szép számú közönség által megtisztelt, mégis bensőséges tárlatnyitó, az esősbe forduló kora téli időjárás elől duruzsoló kályháival kedves menedéket nyújtó Vártemplomban.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)2011. január 15.
Székely szimbólumok nyomában
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Kádár Gyula2011. április 28.
A világ legszorgalmasabb történészei
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két történelmi könyvét mutatták be tegnap este a szerzõk jelenlétében a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Két sorozat ,,új, fontos termékeirõl ,,idõtálló mûvekrõl esett szó: Tüdõs S. Kinga történész Erdélyi testamentumok IV. - Erdélyi nemesek és fõemberek végrendeletei, 1661-1723 címû munkájáról, illetve Pál-Antal Sándor történész, levéltáros Székely székek a 18. században IV. - Háromszék 1701-1722 között címû kötetérõl.
Míg az Erdély történelmére utaló kiadványok hosszú ideig tabunak számítottak, a Mentor alaposan kivette részét a kéziratok közkinccsé tételében, mindkét, igen termékeny szerzõ ,,házi kiadójává váltak - hangsúlyozta Káli-Király István, a Mentor igazgatója. Hozzátette: Pál-Antal Sándor tizenhat kötetét, Tüdõs S. Kinga nyolc könyvét jelentették meg, õk ketten ,,a világ legszorgalmasabb történészei életüket áldozták a tudományos kutatásra. Pál-Antal Sándor elmondta, e sorozatban sikerült feltérképeznie Székelyföld lakosságát, az itt élõk gazdasági helyzetét negyed évszázadban, a névanyag nyelvészek és családfakutatók számára egyaránt fontos. Tüdõs S. Kinga a tanulmányozott végrendeletek kapcsán úgy fogalmazott, azok emberközeli képet nyújtanak a vizsgált száz-százötven évrõl, esetenként még humor is van bennük, olyanok, akár egy mese. A kiadványok megjelentetése egyre nehezebb, Káli-Király István ennek kapcsán keserûen jegyezte meg, senki nem fogja fel a Kárpát-medencében, hogy ezek a könyvek mekkora nagy értéket jelentenek.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 7.
Történetek gyermekekrõl, felnõtteknek
Gyûjteményesnek is nevezhetõ Bölöni Domokos legújabb kötete (Küküllõmadár, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2011), melyben régebb megjelent karcolatok is szerepelnek. Ami összeköti ezeket az írásokat, az a szereplõk személye: gyerekekrõl szólnak, gyerekeknek is, de inkább felnõtteknek. Nem válik itt külön - ahogy a valóságban sem - a gyermekek és felnõttek világa, a gondtalan gyermekkorba gyakran beleszól a nagybetûs élet szereplõi nemcsak tanúi, hanem elszenvedõi is a mindennapok drámai vagy tragikus eseményeinek. Nincs szó itt felhõtlen és boldog gyermekkorról, mégis - vagy talán pont ezért - jelen van a humor, és jelen van a történelem, mely gyakran beleszól a mindennapok életébe.
A sajátos humor végigkíséri a szerzõ egész életmûvét. Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros. Szereplõi nem azért viccelnek, tréfálkoznak, mert olyan vidám az életük, inkább egyfajta védekezés ez a vigadva sírás, hogy megfordítsuk az ismert szójátékot. Tomcsa Sándor egyik hõsének az esernyõje jut eszembe, mely lyukas és becsurog rajta az esõ, de jó védelmet jelent a pergõtûzben.
Ilyen pergõtüzekben gyakran volt része e táj emberének, szó szerintiben is, hisz végiggázolt itt két világháború, kisebbségi sors, kommunizmus, kollektivizálás, árvíz, aszály, betegségek és egyéni tragédiák. Hogy mindezt túléltük, abban szerepe van a mindennapi humorunknak is.
Ezek a történelmi viharok szedték a maguk áldozatait, például a címadó karcolat alig tizenhét éves hõsét. Ez a legény - félig még gyerek - 1956 reményteljes októberében kitûzte a falu tornyára a magyar zászlót. Senkinek nem szólt, nem mondta, miért, nem szervezkedett, nem lázított. A megtorlás azonban nem késett, rövid bujkálás és szökési kísérlet után elfogják. Amikor hazakerül, zárkózott, komor lesz, epilepszia kínozza, falusfelei egyszerûen bolondnak nevezik. Nagyon életszerû történet ez: ugyanebben az idõben rokonságom egyik tagját egy Ludas melletti faluból vitték el, nyomorékká verték, egész életére megbetegítették. Bûne az volt, hogy saját búzáját saját udvarára vitte be, nem a szérûre. Rengeteg ilyen történetünk van, s bár történészeink és újságíróink sok mindent feldolgoztak - pl. Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán -, a fiatal nemzedékek keveset tudnak errõl a korszakról. Ezért a történelemoktatásunk is kárhoztatható, és a szépirodalom is ritkán nyúl ezekhez a témákhoz.
Bölöni Domokos úgymond üdítõ kivétel e tekintetben, nemcsak az említett írásban és utóbbi kötetében, hanem az elõzõ munkáiban, könyveiben is gyakran fordul a közelmúlt történéseihez, szól arról, hogyan éli meg a kisember a nagy történelmi változásokat. Ezzel a gondolattal fogok hozzá újraolvasni szerzõnk elõzõ köteteit.
A könyv borítóját Kedei Zoltán munkái díszítik, a borítót Beke Sándor-Olivér tervezte, akárcsak az elõzõ kötet, ez is külsõleg is szép, tetszetõs munka.
Gábor Attila
Népújság (Marosvásárhely)2011. május 22.
A tizenegy éves Posticumot ünnepelték
Nagyvárad - Igényesen megszervezett színvonalas programmal ünnepelte a nagyváradi Posticum fennállásának évfordulóját. A keresztény ifjúsági és kulturális központ immár tizenegy éve fontos színpada a város mûvelõdési életének.
Az elmúlt hétvégén gazdag programkínálattal ünnepelte fennállásának tizenegyedik évfordulóját a nagyváradi Posticum. Több százan ünnepeltek együtt a Nagyvárad mûvelõdési életében fontos szerepet betöltõ keresztény ifjúsági és kulturális központtal. Az ünnepi eseménysorozat péntek délután kezdõdött, amikor is a svájci támogatók jelenlétében átadták az új épületszárnyat. Tempfli József nyugalmazott megyés püspök áldotta meg a svájci Bauorden közhasznú szervezet támogatásával felépült vendégházat. Délután a dzsessz szerelmesei a Szakcsi Junior Trio koncertjét hallgathatták meg a Posticum elõtti füves területen. A kellemes, zöld környezetben felállított színpad elõtt sokan foglaltak helyet, hogy meghallgassák a magyar dzsessz jeles képviselõinek koncertjét. Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Balázs Elemér (dob), Lakatos Pecek Krisztián (nagybõgõ) ezúttal sem okozott csalódást az idõközben egyre gyarapodó közönségnek. A helyszínen tombolát lehetett vásárolni a koncert ideje alatt, a Posticum udvarán pedig italmérõ is üzemelt, ahol ingyen sörkolbásszal kínálták a résztvevõket. Az idõjárás megzavarta a koncertet, így a tombolahúzást a díszteremben tartották meg.
Varázslatos dalok
Szombat délelõtt az ünnepi program a harmadik alkalommal megszervezett Gyermekfesztivállal folytatódott. Tizenegy órától szikrázó napsütésben mutathatták be Tóth Ágnes váradi költõnõ megzenésített verseit tartalmazó Macskadomb címû lemezt. A költeményekbõl Trifán László varázslatos dalokat komponált, melyeket Kinda Péter (nagybõgõ), Bodor S. Mária (ének), Oláh Boglárka (hegedû), Fodor Karolina (furulya), Veres László (billentyû) valamint néhány iskolás közremûködésével adott elõ. A költõnõ néhány verset fel is olvasott. Megtudhattuk többek között azt is, hogy hol található a Macskadomb és miért így kapta ezt a címet a verseskötet. A lemez egyébként a Posticum támogatásával jelenhetett meg. Két kiadásban is meg lehetett vásárolni a helyszínen: az igényesebb díszkiadást - mely alig száz példányban jelent meg - 40 lejért, a külalakra szerényebbet pedig 10 lejért lehetett kapni. A Posticum recepciójánál a lemezt azok is megvásárolhatják, aki nem vettek részt a bemutató koncerten. Csernák Béla, a Posticum elnöke köszönte meg az elõadómûvészek közremûködését, majd Wagner Andrea programfelelõs az önkéntesek segítségével kihúzta a tombola nyerteseit. A fõdíj a Hobby Libri felajánlásával egy 50 lejes vásárlási utalvány volt. A továbbiakban a kézmûves mûhelyek kezdõdtek. Volt csuhézás, gyöngyfûzés, képeslapkészítés, papírcsík technika, ugyanakkor a gyerekek különbözõ ügyességi játékokon tehették magukat próbára. Népszerû volt a gyermekrendezvények elmaradhatatlan kiegészítõje, az arcfestés. A gyerekek arcára Buzási Andrea képzõmûvész pingált látványos állat- és mesefigurákat. 13 órától a Pastor Fido régi-zene együttes tagjai - Török Apollónia (fuvola), Gáti Sándor (oboa), Antal Sándor (brácsa), Garai Zsolt (csembaló) - tartottak hangszerbemutatóval egybekötött zenei foglalkozást. Az épület alagsorában mûködõ filmklubban Gáti-Gudor Boróka pedagógus mesefeldolgozásokkal szórakoztatta a gyerekeket. A foglalkozások hevében megszomjazó/megéhezõ gyerekek a teraszon ingyen bodzaszörpöt, süteményt és kolbászt kaptak. Ugyancsak a teraszon könyvvásárt is tartottak. A végül 15 óráig tartó Gyermekfesztiválon hozzávetõlegesen 130-140 gyermek vett részt, köztük a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által mûködtetett szalontai gyermekotthon lakói és a Szent László Speciális ?voda néhány óvodása is. A szervezõk munkáját tucatnyi önkéntes segítette.
Egzotikus zenei csemege
Szombat este a három napos rendezvénysorozat talán leginkább várt programpontja az Elsa Valle kubai énekesnõ fellépése volt, aki Winand Gáborral (szaxofon, fuvola, ének), Rozsnyói Péterrel (zongora), Orbán Györggyel (nagybõgõ) és Kõszegi Imrével (ütõhangszerek) állt színpadra. A koncertre nagyon sokan voltak kíváncsiak. A kezdési idõpontra teljesen benépesült a nézõtér, de folyamatosan érkeztek a koncert ideje alatt is a dzsesszrajongók. Akinek nem jutott ülõhely, az a földön foglalt helyet, és így hallgatta végig az igen élvezetes koncertet. Az énekesnõ közvetlenségével, tört magyarságával, szuggesztív elõadásmódjával pillanatok alatt meghódította a közönség tagjait. Hangja, énekstílusa egyszerre érzéki, melankolikus, és robbanékonyan improvizatív. Nagyváradon az Universo címû, legújabb albumból kaphattunk ízelítõt, melyet a helyszínen is meg lehetett vásárolni. A közönség többször is visszatapsolta az Elsa Valle y sus Hermanost. A szokásos tombolahúzás után egy hosszabb szünet következett, majd egy szvit erejéig Gyárfás István (gitár), Balázs Elemér (dob), Lakatos Pecek Krisztián (nagybõgõ), illetve Szakcsi Lakatos Béla (zongora) is a színpadra lépett. Azért csak egy szvit erejéig, mert az engedély 23 óráig tette lehetõvé a közterületen felszerelt színpadon a koncert megtartását. A Posticumban azonban szûkebb körben tovább folytatódott a rendezvény.
Mészáros Tímea
erdon.ro2011. június 21.
Izgalmas történelem
Olyan ez, mint amikor egy ló köré akar valaki istállót építeni. Minden kalandor tervei között szerepel egy birodalom. Ezt a szót szabadnak született ember nem tudja elfogadni. Nagyszabású feltevés. Soha nem akartunk birodalmat, az egész csak megtörtént. (Martha Bibescu) * A feledés jótékony homályába merült tehát a királynõ párizsi követsége - mert követség volt a szó legszorosabb értelmében. A forrásokból egy rendkívül izgalmas, több szálon bonyolódó és bódítóan színes történet bontakozik ki, amelyet bûn lenne nem megosztanom a Trianon-téma iránt érdeklõdõkkel. (Koszta István) * Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen fõszereplõje, Mária királynõ, elsõ monográfusa, Mabel Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: Olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot. (Borsi-Kálmán Béla)
Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét - kései tudósítás a párizsi konferenciáról címû könyvét Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi körben mutatták be 2010. október 13-án, a Bernády Házban, másnap pedig Kolozsvárott, a Phoenix könyvboltban - felkért méltatója dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. fõlevéltáros, egyetemi tanár volt. Abban a könyvében Koszta István Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikus párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre. A bemutatón jelezte: lesz folytatás. ?s íme, egy év sem telt bele, itt van a második rész is: Mária román királynõ párizsi követsége, 1919. Ezúttal Kolozsvárt mutatták be elõbb, június 15-én, a Minerva Mûvelõdési Egyesület Napoca/Jókai utca 16. szám alatti székhelyén, másnap pedig Marosvásárhelyen, ismét csak a Bernády Házban, harmadikként pedig június 23-án Csíkszereda közönsége ismerheti meg. Ma nem egyszerû, vagy talán inkább nehéz megítélni Mária román királynõ 1919. március-áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvõen nem befolyásolhatta a békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte a konferenciának abban a szakaszában, amikor még forró volt a levegõ, befolyásolta a ráfigyelés, a vitavezetés módját, és országa általános megítélését áll a fülszövegben. Az új könyvet a jeles budapesti történész, egyetemi tanár, Borsi-Kálmán Béla mutatta be, és a dedikálás sem maradt el. Mária királyné valójában királynõ volt, hiszen a palotában és azon kívül is õ hordta a. koronát. A könyv a királynõként fogadott és tisztelt királyné párizsi követjárásáról szól, pontos címe: Nem (csak) Erdély volt a tét címû könyvének második kötetét - Mária román királynõ párizsi követsége - 1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011, és a bevezetõ esszé szerzõje éppen a könyvet méltató Borsi-Kálmán Béla. Már az Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tartalmazó könyvben is foglalkozik Mária román királynõ párizsi látogatásával, a téma annyira érdekes és izgalmas, hogy nem hagyta nyugodni. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a két kötet voltaképpeni kutatásainak csupán mellékterméke ugyanis a szerzõ illetékessége az 1869-tõl 1918-ig terjedõ idõszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére képtelen volt figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan elõkerült a vizsgálódásai során. Mozaikokból áll össze a kép, amely pótolhatja az eddigi munkák homályosságát is. Mária - románul egyértelmûbb: Regina Maria - a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokája volt, Nagy-Románia megálmodója, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett. A szerzõ elolvasott minden hozzáférhetõ dokumentumot, a királynõ írásait, leveleit, életrajzát és naplójegyzeteit, a róla szóló, vele kapcsolatos forrásanyagokat. Mária királynõ angolként cselekedett, magában hordozta az angol királyi ház tagjait jellemzõ céltudatosságot, és teljes mértékben közbenjárt országáért. Csak egy életünk van, de amikor az megadatott nekünk, a királynak és nekem, egy nemes cél töltötte ki: hogy munkánkkal váltsuk valóra népünk nagy álmát, Nagy-Romániát. Tudatában volt, és büszke rá, hogy Nagy- Romániát õ rajzolta be a világ térképére.
(bölöni)
Népújság (Marosvásárhely)2011. július 25.
Egyetemek: van elég felvételiző
A gyenge érettségi eredmények ellenére nem csökkent a felvételizők aránya a nagy népszerűségnek örvendő kolozsvári felsőoktatási intézményekben, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) azonban húsz százalékkal kevesebb a jelentkező.
ár még nem ért véget a beiratkozási időszak, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem legtöbb karán a tavalyi beiratkozási adatokhoz hasonlóan számottevő túljelentkezést regisztráltak – derült ki a felsőoktatási intézmény rektorátusának közleményéből. Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese a Krónikának elmondta: a magyar tagozaton várakozásaiknak megfelelően csaknem azonos a tavalyival az eddig beiratkozottak aránya. Hozzáfűzte, a kisebb egyetemeknél előfordulhat, hogy kevesebben iratkoznak be, azonban az ország négy legnagyobb egyetemét, köztük a BBTE-t a demográfiai hullámvölgyek sem szokták érinteni.
Az egyetem közleménye szerint a legtöbben a politológia és jogi karra iratkoztak be, az itt oktatott szakokon hatszoros volt a túljelentkezés a tandíjmentes helyekre. A legkevesebben a környezettudomány és kémia szakokra jelentkeztek, itt egyelőre alig van túljelentkezés 1,15, illetve 1,39 diák jut egy tandíjmentes helyre.
Senki sem jelentkezett Székelyudvarhelyen
A kolozsvári egyetem kihelyezett karain már jóval kisebb az érdeklődés. A Székelyudvarhelyen meghirdetett matematika–informatika szakra például senki nem jelentkezett. A kihelyezett tanszék vezetői csak találgatni tudnak, hogy miért ennyire népszerűtlen az újonnan elindított szak. „Tizenöt államilag támogatott helyet hirdettek meg. Nem értem, miért nem iratkozott be senki. Talán a sikertelen érettségi is hozzájárult, de talán a nagyobb reklám is jól jött volna, vagy egyszerűen nincs még hagyománya a szaknak” – mondta a Krónikának dr. Antal Sándor, a matematika–informatika szakra történő felvételi lebonyolításával megbízott pedagógusi szak tanulmányi igazgatója. Ezzel szemben a már tizenkét éve Udvarhelyen működő tanító és óvónői szakra a várakozásoknak megfelelően iratkoztak be a frissen végzettek. A meghirdetett hatvan nappali tagozatos helyre hetvenen jelentkeztek, a harminc távoktatási helyre pedig huszonhárman.
Mint ismeretes, korábban a BBTE Csíkszeredában működtette a matematika–informatika szakot, de az egyetem vezetősége tömbösíteni igyekszik a kihelyezett tagozatokat, így idén Udvarhelyen indulna a szak. Egyelőre azt remélik, hogy az őszi pótfelvételi még javíthat a helyzeten.
Zavartalan beiratkozás a Sapientián
A gyenge érettségi eredmények a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) felvételiét sem befolyásolták. „Tavalyhoz képest gyakorlatilag semmilyen visszaesés nincs, ami a beiratkozó diákok létszámát illeti” – közölte a Krónikával Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, nem tartottak különösebben az esetleges létszámhiánytól, hiszen az erdélyi és partiumi magyar gimnazisták sokkal jobb eredményeket értek el az országos átlagnál, mintegy 67 százalékuknak sikerült az érettségije. „Az, hogy egy picit komolyabban veszik az érettségit, nekünk egyetemi oktatóknak még jó is, mert hosszú távon azt jelentheti, javul a minőség, a gyenge felkészültségű gimnazisták nem iratkozhatnak be automatikusan az egyetemekre” – nyilatkozta lapunknak Tonk Márton. Arról is beszámolt, hogy a foto - film - média szakon már most túljelentkezés van, de a kolozsvári kar másik három szakára is szép számban jelentkeztek diákok, ugyanakkor biztosan maradnak helyek az őszi beiratkozási időszakra is, de ezek valószínűleg tandíjkötelesek lesznek.
Kevés jelentkező a PKE-n
Ezzel szemben a másik magyar magánegyetemen, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen mintegy 20 százalékkal csökkent a beiratkozottak száma tavalyhoz képest – tudtuk meg Nyíri Enikő titkárságvezetőtől, aki ezt az idei rossz érettségi eredményeknek tudja be. A szerdán lezárult beiratkozáson 280 végzős nyújtotta be a mappáját. Legnépszerűbbnek idén is azok a szakok bizonyultak, amelyeket minden évben a legtöbb hallgató keres: az angol, a menedzsment, a turisztika és a képzőművészet, illetve az idén másodjára felvételit hirdető magyar nyelv és irodalom szak – az elmúlt esztendőktől eltérően azonban idén e szakok egyikére sem volt túljelentkezés. Minden szakon a meghirdetett helyek száma alatt maradt a jelentkezők létszáma, ezért szeptember elsejétől kezdődően minden szakon szerveznek pótfelvételit.
Nagy jegyek az orvosin
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol már lezajlott a felvételi, idén is nagy volt az érdeklődés, mintegy három jelölt jutott egy helyre, és kevesen jutottak be 9-es alatti átlaggal. Orvosi szakon magyar tagozaton 131 tandíjmentes hely telt meg, a bejutóknak 9,98 és 9,04 közötti átlaga volt. 16 vizsgázó tízest kapott az írásbeli vizsgán. Fogorvosi szakon 35 végzős jutott be államilag támogatott helyre 9,26 és 8,08 közötti átlaggal, míg 37-en tandíjköteles helyen folytatják tanulmányaikat. 35 tandíjmentes hely volt meghirdetve gyógyszerészi szakon is, míg újabb 17 végzős költségtérítéses helyre jutott be. A felvételizők péntekig nyújthatták be az óvásokat, a végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 25.
Hungarológiai Kongresszus Vásárhelyen
Egy napra Marosvásárhelyre költözik az ötévente megszervezett Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelynek idén Kolozsvár adott otthont.
Egy napra Marosvásárhelyre költözik az ötévente megszervezett Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. A kongresszus ülésszakának mai előadásait és szekcióüléseit Marosvásárhelyen tartják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának koronkai campusában.
A Nyelv és kultúra a változó régióban témájú kongresszus Marosvásárhelyre utazó tagjait Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Székely Gyula, a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok kar dékánja, valamint Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere köszönti.
A plenáris ülés keretében Pál-Antal Sándor Az urbanizáció kezdetei Marosvásárhelyen, Spielmann Mihály Marosvásárhely a 20-as évek elején – avagy az impériumváltozás anatómiája, Bányai Réka „...van Vásárhelyt egy nevezetes gyűjtemény” (Teleki–Bolyai könyvtár) és Kovács András Ferenc Költői szerepek a magyar költészetben című előadásokat lehet meghallgatni.
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. augusztus 26.
VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus
Egy napra Marosvásárhelyen
Három évtized alatt első ízben adott otthont Erdély a világ minden tájáról érkező, a magyarság kultúrája, a magyar nyelv kutatása mellett elkötelezett tudósok találkozójának, az ötévente megrendezésre kerülő nemzetközi hungarológiai kongresszusnak. A hetedszerre megszervezett rangos esemény idei helyszíne Kolozsvár volt, csütörtökön, egy napra viszont Marosvásárhelyre költözött a kongresszus. A Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának koronkai campusába tegnap délelőtt négy autóbusszal érkeztek meg a neves vendégek, akiket dr. Dávid László, a Sapientia rektora, dr. Székely Gyula dékán, a város nevében pedig Csegzi Sándor alpolgármester köszöntött.
– Az Önök munkája nagymértékben meghatározza a mi kisebbségoktatási politikánkat. Önöknek köszönhetően érezzük, hogy munkánkban nem vagyunk egyedül – mondta dr. Dávid László. A rektor a továbbiakban az egyetem megvalósításairól, illetve a műszaki és humántudományoknak és azok oktatásának szimbiózisáról beszélt. Csegzi Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy – ha egyes vélemények nem is értenek ezzel egyet – régóta nem kérdés, szükség van-e Erdélyben magyar nyelvű oktatásra, majd arra is emlékeztetett, hogy nyelvünk gazdagsága már a ’40-es években felkeltette az egyesült államokbeli tudósok figyelmét. Ezt követően négy csoportra oszlottak az egybegyűltek: két teremben a néprajzi, illetve a történelmi szekció ülései zajlottak, egy másik teremben pedig a plenáris előadások hangzottak el: Pál-Antal Sándor: Az urbanizáció kezdetei Marosvásárhelyen, Spielmann Mihály: Marosvásárhely a ’20-as évek elején – avagy egy impériumváltozás anatómiája címmel tartott előadást, Bányai Réka a Teleki-Bolyai könyvtárt mutatta be, Kovács András Ferenc a magyar költészetben nyomon követhető költői szerepekről értekezett. A néprajzi szekcióban többek között a moldvai csángók kutatásának legújabb eredményeiről tartottak előadást a meghívottak – a témáról a magyarországi és erdélyi előadók mellett a varsói Barszczewska Agnieszka is értekezett –, a történelmi szekció előadásai a gazdasági nacionalizmus témaköréhez kapcsolódtak. A párhuzamos előadás-sorozatokkal egy időben a Kárpát- medencei kisebbségi anyanyelvoktatás helyzetéről zajlott kerekasztal-beszélgetés. A színvonalas eszmecserét követően, a délutáni órákban Marosvásárhely nevezetességeit tekintették meg a hungarológusok.
(nszi) Népújság (Marosvásárhely)