udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
325
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 301-325
Névmutató:
Dávid Ferenc
2006. január 3.
Fennállásának második évfordulóján sajtótájékoztatón értékelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács eddigi tevékenységét Kolozsváron az EMNT elnöke és két alelnöke. A sajtótájékoztatót megnyitó Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke emlékeztetett: tizenhat éve robbantotta ki Tőkés László püspök a védelmére siető temesváriakkal a forradalmat. Tőkés László elnök is egy évfordulóra hívta fel a figyelmet: hatvan éve foglalt állást a Magyar Népi Szövetség – „az akkori RMDSZ” – SZKT-ja amellett, hogy Észak-Erdély ne térjen vissza Magyarországhoz. Ahogy nekik nem volt joguk az egész erdélyi magyarság nevében így dönteni, ugyanúgy az RMDSZ-nek sincs joga a mi ügyeinkről dönteni anélkül, hogy megkérdezzen, hiszen a három-négyszázezres tagságot magáénak tudó szervezeten kívül létezik az Erdélyi Magyar és a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács vagy az Erdélyi Magyar Ifjak, s e szervezetek szintén jelentős tömegeket képviselnek, ám nem értenek egyet az RMDSZ politizálásával” hangoztatta Tőkés László. Sikeresnek nevezte az EMNT munkásságát az elnök. Kezdeményezésükre az autonómia ügye újból a figyelem középpontjába került, továbbá az SZNT-vel közösen sikerült nemzetközi szintre emelniük az autonómiatörekvéseket. Az EMNT következő lépésként egyeztető autonómia-kerekasztal összehívását kezdeményezi, az RMDSZ-nek ugyanis nem áll jogában figyelmen kívül hagyni az erdélyi magyar történelmi egyházaknak, a Magyar Civil Szervezetek Országos Szövetségének, a MIT-nek és az EMI-nek a véleményét, akárcsak az EMNT és az SZNT parlament előtt lévő másik két törvénytervezetét. „Ha az RMDSZ erre a megbeszélésre sem jön el, azzal beismeri, hogy nem képviseli az erdélyi magyarság egészét”, jelentette ki Szilágyi Zsolt alelnök. Kiadott nyilatkozatában az EMNT ismételten szorgalmazza az autonómia érdekében való magyar–magyar összefogás megvalósítását a létrehozandó Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet (ERMÁÉRT) keretében, továbbá üdvözli a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt 2006. február 3–5. között rendezendő autonómiakonferenciát. Toró T. Tibor alelnök az elmúlt két év ellenzéki törvényjavaslatait ismertette, rámutatva, hogy az RMDSZ számos elemet átvett ezekből, de sajnos nem eleget, és nem törekedett nemzeti konszenzusra a fő kérdésekben. A sajtótájékoztatón jelen volt a Bolyai Kezdeményező Bizottság képviseletében Kovács Lehel is, ismertette a BKB küzdelmét a Bolyai újraindításáért, és hírül adta, hogy néhány órával azelőtt leszavazta a román többségű kari tanács a BBTE Matematika és Informatika Karán kérvényezett önálló magyar tanszék létrehozását. /Bagoly Zsolt: Kétéves az EMNT. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./2006. március 11.
A dévai várban szenvedett mártírhalált Dávid Ferenc, az unitárius egyház alapító püspöke, emléke előtt évről évre sok száz zarándok rója le kegyeletét a várhegyen, azonban a településen nem sikerült még felépíteni az unitárius templomot. 2003-ban újra felvetődött egy unitárius szórványközpont kialakításának gondolata. Az egyház megvásárolt egy tágas házat a város régi központjában. Két szobából templomot rögtönöztek, három évig itt folytak az istentiszteletek. Közben pénzt gyűjtöttek, hogy elkészülhessen a szórványközpont, mesélte Koppándi Zoltán lelkipásztor. Idén elkezdődtek a munkálatok. Az elsődleges cél a templomnak szánt helyiség kialakítása. /(GBR): Épül az unitárius szórványközpont. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./2006. május 26.
Aradon az egyetlen értékes köztéri alkotás a Szabadság-szobor. A románságnak egyelőre nem sikerült egyetlen, igazi művészi alkotással sem előrukkolnia, elsősorban azért, mert egyetlen nagy, történelmi személyiségük sem kötődik ide. A Szabadság-szobor felállításának kálváriája ismeretes. Hátra van még a Szentháromság-szobor megfelelő elhelyezése, visszakerül majd a színház elé. Magát a szobrot a katolikus templomban óvják, a köveket is behozták már Szentpálról – meglétük Sándor Tivadar plébánosnak köszönhető. A kövek hiányosak, ezeket pótolni, az alkotást pedig restaurálni kell. Nepomuki Szent Jánosnak Takács Mihály által újrafaragott, gyönyörű szobra a Püspökség (Episcopiei) utcában a közelmúltban méltó díszkivilágítást kapott. A románság „kétezer éves erdélyi múltját” bizonyítandó: Déva két teljes alakú Decebal-szoborral büszkélkedhet, egyik lovon, másik a Bethlen-kúria szomszédságában állva hirdeti a dákok hősiességét. Mindkettő a XX. század alkotása. Azért, hogy a városban ne legyen egyoldalú a dák uralom, 1999-ben a régi főtéren felállították Traianus szobrát is. A római császár dr. Petru Groza volt román miniszterelnök (1945–1952) helyét vette át, kinek szobrát 1989 decembere után ledöntötték, és azóta is a vármegyeház belső udvarán “tárolják”. A kommunizmus ellen küzdők emlékére állított szobrot május 26-án leplezik le, de erről sem városrendészeti, sem anyagi szempontból nem született döntés a tanácsban. Déván nincs köztéri magyar szobor, Hunyad megyében magyar köztéri szobor egyáltalán nincs, hacsak nem számítjuk annak Oláh Miklós nagy humanista szászvárosi mellszobrát, akinek azonban a románok éppoly hálásak lehetnek, mint az erdélyi magyarság. Ő fordította le számukra először anyanyelvükre a Bibliát. Sok történelmi esemény és neves történelmi személyiség kötődik e megyéhez –Bethlen Gábor, Hunyadi János, Dávid Ferenc –, de nincs szobruk. Még Kun Kocsárd és Kun Géza szobrát is eltávolították az általuk alapított szászvárosi kollégium elől és a település két meghatározó közéleti személyisége a református templom előterébe szorult. Akárcsak a másik két újabb keletű magyar vonatkozású mellszobor, Tordai Sándor András első hitvalló erdélyi református püspöké, illetve a vajdahunyadi Petőfi-szobor. Mindkettő civil kezdeményezésre készült el, alapítványi, egyházi támogatással. Felállítói úgy vélik, jobb is a szobroknak a templomudvaron, hiszen itt legalább nem rongálják őket. Talán ideje lenne vállalni, kiharcolni szobraink köztéri felállítását! – írta Gáspár-Barra Réka, a lap munkatársa. /Gáspár-Barra Réka: Szobrok, műemlékek. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./2006. június 27.
Az Illyés Közalapítványnak (IKA) írt nyílt levélben tiltakozik az erdélyi országos ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) az IKA Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági szaktestületében történt pályázati elbírálások módszere és eredménye miatt. Mint írják, közismert tény, hogy a hazai alkuratórium, illetve a szaktestületek többségében az RMDSZ iránt elkötelezett személyekből állnak. Aki jártas a hazai magyar köz- és politikai életben, arról is tud, hogy a MIT és az RMDSZ országos vezetősége között kialakult lehetetlen állapot immár több mint öt éve tart. Az RMDSZ vezetése az elhallgatás és a gazdasági ellehetetlenítés minden eszközét kihasználva továbbra is ellenségesen viszonyul a MIT-hez, és ez tükröződik a szaktestület döntésében is. Az Ifjúsági Szaktestületben hozott döntések módszertana minden szakmaiságot nélkülöz. A beérkezett 531 pályázatból 124 nyert, ebből a MIT és tagszervezetei (hét országos ifjúsági szervezet, valamint azok helyi fiókjai, illetve szervezetei) a leadott 99 pályázatra összesen 2 250 000 forintot, míg az RMDSZ-szel együttműködő MIÉRT és tagszervezetei a leadott 85 pályázatra 5 365 000 forintot kaptak. Az egyik csoportosuláshoz sem sorolható szervezetek kb. 3 165 000 forintban részelültek. (Százalékban kifejezve a MIT 21, a MIÉRT 50 százalékot kapott.) A szaktestületi ülésen 50 perc alatt döntöttek, a tagok többsége ugyanis előre egyeztetett döntéssel érkezett, így csak felsorolásszerűen vették át a pályázatok listáját. E döntés alapján a MIT két országos ifjúsági szervezete, a MISZSZ és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) egyetlen pályázatára sem kapott támogatást, ezzel szemben a MIÉRT-nek ernyőszervezetként 700 ezer forintot ítéltek meg. A kép teljességéhez hozzátartozik az is, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem különböző karain működő hallgatói önkormányzatok támogatását sem tartotta szükségesnek az Ifjúsági Szaktestület. A MIT június 17-i küldöttgyűlésén több országos tagszervezet szorgalmazta a tanács két szaktestületi tagjának azonnali visszahívását, mivel értelmetlennek látják a szaktestület ülésein folytatott szélmalomharcot. Ezek ismeretében a Magyar Ifjúsági Tanács elnöksége nevében Sándor Krisztina, a MIT elnöke, Somogyi Attila, a MISZSZ elnöke, Nagy Tibor, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke, Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke, Kis Zoltán, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetségének elnöke kéri a kuratóriumot, hogy: ,,1. Vizsgálják felül a Romániai Alkuratórium Ifjúsági Szaktestületében hozott döntéseket, és adjanak nyilvános magyarázatot a szaktestületi döntésekre és annak módszertanára. 2. Az őszre tervezett szaktestületi tisztújítások során vegyék figyelembe mindenekelőtt az Illyés Közalapítvány vonatkozó okiratát. Idézet a 21. fejezetből: A Kuratórium a határon túli magyar közösségek demokratikusan megválasztott vezetőséggel rendelkező, országos hatáskörű képviseleti és szakmai szerveit a Kuratórium munkáját segítő testületek (alkuratóriumok) létrehozásával bízhatja meg. Az elmúlt években többször is kértük, hogy a pénzalapok szétosztásában a politikai tényezők mellett a civil szervezetek és egyházaink is beleszólási joggal rendelkezzenek. Az erdélyi magyar civilszférában az elmúlt években az IKA Romániai Alkuratóriuma igen sokat veszített hiteléből. Immár az RMDSZ elnöke részéről is érkeztek olyan jelzések, miszerint a jelenlegi támogatási rendszer nem működhet így tovább. Bízunk abban, hogy a közeljövőben a politikum részéről valóban lesz kellő akarat arra, hogy a jelenlegi rendszert közösen megváltoztassuk.” /Meg kell változtatni a jelenlegi rendszert (Nyílt levél az Illyés Közalapítvány kuratóriumához). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./2006. július 26.
Tíz évvel ezelőtt jött létre az Unitárcoop Alapítvány, amelyet a Marosvásárhelyi Unitárius Egyházközség és három magánszemély alapított azzal céllal, bekapcsolódjanak a fogyatkozó és öregedő közösségek támogatásába. Az elmúlt években támogatást nyújtottak tanuló fiataloknak, sokgyermekes családoknak, rendezvényeknek stb. Többek között: helyi és országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Szabédi Napok, fehéregyházi millenniumi templom, unitárius kórustalálkozó, a szentgericei egyházközség Tiboldi Alapítványa, lokodi öregek háza, hidegvölgyi tűzkárosult cigány családok, marosszentkirályi Szent István-szobor, Szeret-Klézse Csángó Alapítvány stb. A keresztelői betétkönyv-adományozás a Maros Egyházkör keretében ma már hagyományos segélyezésnek számít. 2000. szeptember 18. nevezetes dátum az alapítvány életében: létrejött az Unitárius Gondozó Szolgálat, amely mint autonóm részleg fejti ki tevékenységét, különös tekintettel a többnyire magára maradt, kisnyugdíjból élő, otthonát ritkán elhagyó, önmagát nehezen vagy egyáltalán ellátni nem tudó idős emberek otthoni gondozására illetve segélyezésére. /Szabó László: Tízéves az UNITÁRCOOP Alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./2006. augusztus 4.
Európában és magyar nyelvterületen különösen nagy jelentőségű a XVI. század végén az unitárius egyház megalakulása. Marosvásárhelyen a Kövesdombon épült fel és befejezés, felszentelés előtt áll az unitárius templom, s ha a városi tanács képes lesz rá, hogy kiharcolja, akkor a Dávid Ferenc téren fog állni, mert így nevezik majd a domboldalt, ahol a templom áll, az unitáriusok elképzelése szerint. Július 30-a nagy nap volt a közösség életében. Hivatalosan most már létezik a Marosvásárhely, Kövesdombi Unitárius Egyházközség. Erre a napra hirdették meg a lelkészválasztó közgyűlést, s aki tehette, ott volt a 900-nál több egyházfenntartóból. Az új egyházközség lelkészének Kecskés Csabát választották, aki már közel tíz éve szolgálja híveit. /Kuti Márta kebli tanácsos: Régi hit – új egyházközség. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./2006. augusztus 4.
Jubileumi rendezvényre hívja tagjait az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Több mint négyszáz fiatalt várnak a hétvégén a háromszéki Vargyasra, ahol az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az unitárius fiatalok szervezik az immár hagyományossá vált műkedvelő színjátszó találkozót. Minden egyházközség keretében működnek ifjúsági egyletek, és többen közülük színdarabot is betanulnak erre az alkalomra – tájékoztatott a szervező. A találkozót idén tizedik alkalommal rendezik meg. A rendezvényt az unitárius egyházon és a vargyasi önkormányzaton kívül a Nemzeti Civil Alap, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és különböző vállalkozók támogatják. /Színjátszó találkozót szerveznek az unitárius fiatalok. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./2006. augusztus 7.
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) rendezvényének köszönhetően három napig a színjátszás fellegvárának számított Vargyas. Az unitárius egyházközségekből 450 fiatal gyűlt össze az amatőr színjátszó-találkozóra. A gálaműsoron fellépett az ODFIE választmányából és az unitárius teológia hallgatóiból verbuválódott csapat is. A zsűri a sepsiszentgyörgyiek Csehov-feldolgozását találta a legjobb előadásnak, őket Várfalva-Sinfalva egyesített csapata és Torockó követte. /Hecser László: Amatőr színjátszó-találkozó – nem középiskolás fokon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 7./2006. augusztus 21.
Augusztus 20-án véget ért az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) Torockószentgyörgyön tartott háromnapos, 30. jubileumi konferenciája. A mintegy 230 erdélyi, illetve az egyesült államokbeli testvéregyházközségből érkezett fiatalnak változatos programban volt része. Rácz Norbert alelnök arról tájékoztatott: a jubileumi konferencia témája az unitárius szellemiség és az egyházi öntudat volt. /Véget ért az ODFIE konferenciája. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2006. augusztus 22.
Négynapos erdélyi unitárius ifjúsági konferenciát rendeztek Torockón, az unitárius templomban. A Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) nevében Szabó László elnök köszöntötte az ifjakat és a vendégeket. A vendéglátó fiatalok a Habakukk című népi színjátékot adták elő nagy sikerrel. Az előadók között volt Székely Kinga Réka lelkésznő, az ODFIE volt elnöke, valamint Andrási Benedek lelkész, a Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium aligazgatója. Kiemelték vallásuk szellemi nagyjait. Dávid Ferencet, János Zsigmondot, Orbán Balázst és Kriza Jánost. Meghívták Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökét, aki előadást tartott 1956 örökségéről. Kevésbé ismert történeti adatokkal és jelenkori összefüggésekkel tette vonzóvá mondanivalóját. Előadását az Amerikából érkezett fiatalok is meghallgatták, akik ezekről az eseményekről most hallottak először. /Bakó Botond: Miénk itt a tér – unitárius ifjak találkozója Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./2006. szeptember 6.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Csíkszépvízen rendezett nyári táborán közéleti, kulturális témájú előadások hangzottak el. A tagszervezetek (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, az Országos Magyar Diákszövetség, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a Románia Magyar Cserkészszövetség) képviselőin kívül jelen voltak az Erdélyi Magyar Ifjak és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének vezető tagjai is. A tábor egyik legfontosabb részeként a résztvevők elemezték a július végén lezajlott, Tekerj rá! jelszavú, az autonómia népszerűsítésért szervezett székelyföldi biciklitúrát. Terveket körvonalaztak az autonómia ügyének mozgalom szinten történő népszerűsítésére, emellett a politikum irányába megvalósuló nyomásgyakorlás módozatai is szóba kerültek. Dr. Pap Kincses Emese a Sapientia Egyetem tanára a kulturális globalizáció veszélyeit latolgatta előadásában. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért egyesület elnöke nemzetpolitikai helyzetképet vázolt fel. Végül tisztújítást tartottak, a korábbi elnökséget megerősítették tisztségében: Sándor Krisztina elnök, Bardócz Csaba és Hupka Félix alelnökök, Tarr Margit titkár maradtak a MIT élén a következő egy évre. /III. MIT-tábor: tovább az autonómiáért! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./2006. november 7.
Kilencedik alkalommal szervezte meg egyház- és nemzettörténelmi vetélkedőjét Kolozsváron az Erdélyi Unitárius Egyház ifjúsági szervezete, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE). A november 3-án sorra kerülő országos szintű vetélkedőn Erdély különböző unitárius egyházközségeinek középiskolás fiataljai vettek részt. Idén a nemzettörténelmi rész témája az 1956-os forradalom volt, míg egyháztörténelemből Ferencz József püspöki tevékenységének kezdetétől (1876) az 1964-ig terjedő időszak. Másnap, november 4-én került sor az évente megrendezett dévai emlékzarándoklatra. Dávid Ferenc egyházalapító püspök emlékcelláját aznap több mint 600-an látogatták meg az Erdély különböző vidékeiről érkezett unitárius zarándokok. Üdvözlőbeszédet tartott dr. Szabó Árpád unitárius püspök. /Vetélkedő és emlékzarándoklat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2006. december 19.
Könyvbemutatót tartottak december 15-én Kolozsvár az Unitárius Egyház Dávid Ferenc dísztermében. Heltai Gáspár Imádságos könyvét (1570–1571) és Balázs Mihály Felekezetiség és fikció (Tanulmányok a 16–17. századi irodalmunkról) című művét ismertették. Szabó Árpád unitárius püspök köszönetet mondott azoknak, akik segítségével létrejöhettek ezek a kiadványok, majd elmondta, hogy az eladott könyvek bevételét egy újabb unitárius egyháztörténeti kötet megjelentetésére fogják fordítani. /Dénes Emese: Régi művek új kötetben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2007. január 23.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a magyar kultúra napja kicsit a kultúra veszélyének napja is – jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó református lelkész virtuális zarándoklatra hívta hallgatóságát. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja. Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falunak már nincs magyar lakosa. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva, Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szintúgy. Alkenyér: magyar lakosa már nincs. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc: Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. A 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepűn – ahol ma már nem él magyar – az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazdasági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Miklós író, hajdani külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Ahol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként használják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magyarok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla... Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak – vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az összefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. /Váry O. Péter: A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./2007. január 27.
Január 26-án felavatták a Háromszék legfiatalosabb települése város kategóriájában győztes együttesének, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Bölöni Farkas Sándor Cserkészcsapat és a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet alkotta Turulmadár csapat hasonló nevű ifjúsági irodáját. Sepsiszentgyörgyön, az unitárius egyházközség régi épületében berendezett iroda felszerelését nyereményeként kapta a csapat. /Váry O. Péter: Megnyílt a Turulmadár ifjúsági iroda (Háromszék legfiatalosabb városa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 27./2007. február 20.
A Mátyás-napokon számos rendezvénnyel emlékeznek a város neves szülöttére Kolozsváron. A Mátyás lesz a király című előadás nyitotta meg február 18-án, vasárnap Torockón az idei, tizenötödik alkalommal megrendezett Mátyás-napokat. Az előadást a kolozsvári Pimpimpáré csoport mutatta be a Kis Szent Teréz árvaház lakóinak. Az egyhetes rendezvénysorozat további része Kolozsváron zajlik. László Bakk Anikó, a rendezvény főszervezője mutatja be a Mathias Rex – emlékhely a szülőházban című projektet. In memoriam Brassai Sámuel címmel előadást és hangversenyt tartanak február 22-én a Dávid Ferenc imateremben, ezt követően Molnár B. Lehel ismerteti a Brassai csellója elnevezésű projektet. Másnap a Mátyás-szülőház ad otthont az eseménysorozatnak: kisdiákok Mátyás király életéről szóló jeleneteket és reneszánsz táncokat mutatnak be. A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola Maskara nevű színjátszó csoportja bemutatja Tamási Áron Búbos vitéz című színjátékát, majd fellép a Báthory István Gimnázium ifjúsági tánccsoportja. Képzőművészeti kiállítás nyílik Amici Amarylli 2007 – Reneszánsz hangulatok címmel. A Mátyás-napok szervezését az Amaryllis Társaság kezdeményezte 1993 februárjában. Korábban két hétig is tartottak az ez alkalomból szervezett programok, a szervezők azonban tavaly úgy döntöttek: ezután egyhetes lesz az ünnepség. /Márton Éva: Mátyás-napok tánccal, maskarával. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./2007. március 1.
Tizedik alkalommal szervezte meg az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület (ODFIE) versmondó és népdaléneklő versenyének országos döntőjét. 1998-ban az első hasonló rendezvényt Csíkszeredában tartották, az elmúlt hét végén a Nyárádszeredán a Művelődési Ház adott otthont az Erdély különböző vidékeiről összesereglett fiataloknak. Több mint száz fiatal vett részt az eseményen, közülük 43-an szavaltak, 24-en pedig a népdalversenyre neveztek be, a többiek kísérőként jöttek. Sándor Krisztina, az egylet főtitkára elmondta, hogy a versenyzők olyan erdélyi városokból, és környező településekről érkeztek, ahol egyletek működnek unitárius egyházközösségekben. Így Kolozsvár, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy is képviseltette magát a Maros megyeiek mellett, sőt, budapesti versenyzők is színre léptek. A versmondó versenyen első díjas Szabó Csengele lett, a népdalvetélkedőn pedig Virág Tímea Helga. /Berekméri Ildikó: Versmondó és népdalverseny Nyárádszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./2007. március 23.
Békés forradalom címmel Unitárius Ifjúsági Napok kezdődtek március 22-én Székelyudvarhelyen. A szervező Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) kezdeményezéséhez bekapcsolódott mindkét – mind a belvárosi, mind a Bethlen negyedi – unitárius egyházközség. /Szász Emese: Unitárius napok Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 23./2007. április 2.
Több mint száz fiatalt és hatvan gyereket mozgósított négy napon át a Székelyudvarhelyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által a Békés forradalom című rendezvénysorozat. A találkozón székelyudvarhelyiek és székelykeresztúriak vettek részt. Az egymást váltó programok közül kiemelkedett a Csellengők csapatának megjelenése, evangelizációs és közösségépítő céllal. Rácz Norbert unitárius ifjúsági lelkész, Szabó Előd segédlelkész mint szervezők és Rüsz Domokos lelkész házigazdaként hangsúlyozták: új evangelizációs módszerekkel folytatják hasonló közösségépítő alkalmak szervezését. /mm): I. Székelyudvarhelyi Unitárius Napok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 2./2007. július 7.
A Nemzetközi Református Teológiai Intézet (IRTI) Kolozsváron tartott konferenciájának résztvevői július 6-án érkeztek Nagyenyedre, ahol a vártemplomot és a Bethlen Gábor Kollégiumot látogatták meg. A mintegy 120 fős, teológusokból, egyházi vezetőkből, kutatókból álló csoport tagjainak az 1480-ban épült vártemplom történetéről, egyháztörténeti jelentőségéről Pópa Tibor református lelkész beszélt, ismertetve az 1551-ben alakult református egyházközség jelenlegi helyzetét és a templom restaurálásának gondjait is. A 2103 lelket számláló közösség 200 tagja külföldön, vendégmunkásként keresi kenyerét. Nagyenyed katolikusnak épült templomában választották református püspökké az unitárius egyházat megalapító Dávid Ferencet. A Bethlen Kollégium múltját s jelenét Kónya Mária aligazgatónő mutatta be. Az Egyházegység a református vallásban: ökumenizmus és vallásköziség témájú konferencia résztvevőit július 6-án Jakubinyi György római katolikus érsek és Andrei ortodox érsek is fogadta. Útjuk következő állomása Magyarigen volt. Felújítás alatt álló barokk templomában a falu és temploma történelméről Gudor Botond lelkész tartott előadást. /Takács Ildikó: Öt világrész teológusai Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./