udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 250 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 241-250

Névmutató: Dávid Ibolya

2003. október 6.

Emlékműsorral kezdődött okt. 3-án este Aradon a megemlékezések az RMDSZ helyi szervezetének égisze alatt. Az Aradi Kultúrpalotában a Debreceni Baptista Gyülekezet kórusa után a marosvásárhelyi Tamacisza Társulat adott elő verses összeállítást, majd az Aradi Állami Filharmónia Zenekara megszólaltatta Kodály Zoltán Háry János című zenés játékának egy részletét, illetve Liszt Ferenc Lés Préludes-jét. A műsort követően az RMDSZ helyi szervezete fogadást adott. Ezen a rendezvényen ott volt Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke, képviseltette magát a vértanúk leszármazottjainak egyesülete. Jelen volt Király András, a Szabadság-szobor Egyesület és az Arad megyei RMDSZ elnöke és több helyi vezetője. Több ezer romániai magyar vonult néma tüntetésre okt. 5-én, vasárnap a fel nem állított aradi Szabadság-szobor talapzatához, hogy ott elhelyezze virágját. Mindebben a tér feltúrt állapota sem zavarta meg őket. A téren nagy árkok tátonganak, betoncsövek hevernek szanaszét. Az RMDSZ által szervezett központi ünnepségre csak okt. 6-án, hétfőn kerül sor. A téren vasárnap nemcsak az RMDSZ által szervezett program résztvevői voltak jelen, de a magyarok e politikai szervezetének irányvonalától elkülönülő Királyhágómelléki Református Egyházkerület, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvivői testülete által szervezett külön emlékezésre érkezettek is. Ez utóbbiak a néma tüntetés után elindultak a vértanúk egykori vesztőhelyén álló obeliszkhez, hogy délután megtartsák külön megemlékezésüket.Tokay György, az RMDSZ Arad megyei képviselője az MTI-nek Aradon elmondta: sajnos nem sikerült a tervezett időpontra, október 5-re visszaállítani a tizenhárom vértanú emlékét idéző emlékművet. Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) korábban megállapodásban rögzítette a szobor köztérre helyezésének kötelezettségét. Azokat, akik megakadályozták az emlékmű felállítását, Tokay György "táliboknak", "szűkkeblű fundamentalista nacionalistáknak" nevezte. A program szervezői azért döntöttek különálló ünneplésről, mert úgy vélik, hogy az RMDSZ engedékeny politikája vezette zsákutcába a szobor-ügyet. Beszédet mondott Németh Zsolt, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség külügyi kabinetjének vezetője. /Közös megemlékezés külön utakon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

2003. október 7.

Okt. 6-án Aradon a tizenhárom vértanú kivégzésének 154. évfordulójáról emlékeztek meg az RMDSZ szervezésében. Az aradi Szabadság-szobor nemcsak a magyar, hanem az egyetemes szabadság szimbóluma - mondta a helyi minorita templom udvarán a műemlék előtt rendezett ünnepségen Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke. A templomban mintegy 500-800 hívő ünnepi emlékező szentmisén vett részt. A meghívott szónok Csiszér Albert, brassói római katolikus kanonok volt. A szertartáson jelen volt Lévai Katalin, az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter, Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Komor Levente honvédelmi államtitkár, Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul, valamint az RMDSZ csúcsvezetősége, élén Markó Béla szövetségi elnökkel. - Az aradi vértanúk emlékétől nem kell félniük a román politika szereplőinek, hiszen az egykor kivégzett tábornokok az oszthatatlan szabadság eszméjéért adták életüket - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke az Aradon tartott emlékünnepségen. A helyszínen mintegy kétezren gyűltek össze. Markó Béla megállapította: az elmúlt hetekben kiderült, hogy a tizenhárom vértanú tábornoktól még ma is félnek egyesek. "Ki fél ma ezektől a nagyszerű férfiaktól, akik életüket adták a magyar nemzet szabadságáért? A román miniszterelnök? A román államfő? A román politikusok? Úgy tűnik, hogy igen", utalva arra, hogy az elmúlt hetekben román részről éppen azt az érvet lehetett hallani: az aradi Szabadság-szobor felállítása feszültséget kelt, s hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elveszítheti emiatt a választásokat Erdélyben. "Ezek szerint az 1848-as szabadságharc hőseinek még ma is van akkora hatalmuk, hogy meg tudnak buktatni egy román kormánypártot" - mondta ironikus hangon Markó Béla, hozzáfűzve: "Tragikomikus, hogy a huszonegyedik század elején a román hatalmasságok még mindig ennyire rettegnek mártírjainktól." Markó leszögezte: a Szabadság-szobornak állnia kell! "Mi nem örülünk a megbékélési park (román részről felvetett) ötletének, mert a Szabadság-szobor egymagában is kifejezi a megbékélés gondolatát" - fűzte hozzá. "Még nem vagyunk igazán szabadok, nem vagyunk igazán egyenlőek, és távolról sem vagyunk még testvérek" - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Lévai Katalin miniszter beszédében kifejtette: az 1848-as szabadságharc hősei olyan örökséget hagytak ránk, amit ápolni és oltalmazni minden nemzedéknek becsületbeli kötelessége. A szabadság nem lesz kevesebb, ha megosztják, egy nép szabadságát csak erősítheti a többi nép szabadsága. A népeknek szükségük van egymásra, különösen, ha egymás szomszédjai - mondta a szónok. Tokay György, az RMDSZ Arad megyei képviselője felmutatott egy fémcsavart, amely a Szabadság-szobor elemeit tartotta össze több mint száz éven át. Ez a tárgy - mondta - azokat az embereket jelképezi, akik csavarként tartják egybe a szabadság eszméjét. A szeretet és a megértés szavait addig kell ismételni - hangoztatta a magyar honatya -, amíg mindenki meg nem érti azokat. Ha ez így lesz, végül a szobor is a helyére kerül. Románul fordulva az egybegyűltekhez megállapította: a románoknak és a magyaroknak tisztelniük kell egymás mártírjait. Tokay utalva arra, hogy az RMDSZ irányvonalával szembenálló magyar csoportok külön megemlékezést tartottak az előző napon ugyanezen a helyen, hangsúlyozta: "Elegen vagyunk, hogy bízzunk a túlélésünkben, de kevesen ahhoz, hogy hagyjuk magunkat megosztani." /Markó: A Szabadság-szobornak állnia kell! Közel kétezren emlékeztek Aradon a tábornokokra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./ A vesztőhely bejáratánál maga Gheorghe Tica aradi rendőrfőkapitány fogadta a hazai, illetve külföldről érkező zarándokokat. A parancsnok ellentmondást nem tűrő hangon szólított fel mindenkit, akinél magyar zászlót látott, hogy tegye táskájába a lobogót, ellenkező esetben nem mehet az obeliszkhez. Kijutott a rendőrkapitányi szigorból a Kecskemétről kerékpáron érkező 16 gimnazistának is, akik szintén csak úgy kerekezhettek be a vesztőhelyre, ha elrejtették zászlóikat. A hatósági intézkedésen leginkább Katona Kálmán MDF-alelnök, korábbi közlekedési miniszter lepődött meg, aki a 16 magyarországi gimnazistával együtt tette meg Aradig a 200 kilométeres távolságot. Már csak azért is oka volt az értetlenkedésre, mivel a vesztőhely bejáratától mindössze húsz méterre két magyarországi férfi senkitől sem zavartatva árulhatta - 150 ezer lej vagy ezer forint ellenében - a magyar zászlót. /A "rettegett" mártírok a román hatalomnak üzentek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./

2003. október 7.

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke évek óta minden alkalommal részt vesz az aradi októberi megemlékezéseken. Arra a kérdésre: mi a véleménye arról, hogy az RMDSZ és a polgári szervezetek az idén külön megemlékezést tartottak Aradon, megjegyezte:"Egy nemzet van, egy október hatodika, egy tanulságos gyásznap. Aki nem tanul a történelem hibáiból, az arra ítéltetik, hogy azokat újból átélje. Ez a gyásznap arról szól, hogy miként szolgálták 154 évvel ezelőtt tábornokaink a szabadságot, a haza és a haladás ügyét. Ez mindenkit egyféle cselekvésre kell, hogy ösztönözzön. Bízom abban, hogy a Szabadság-szobor fölállítása újból egységet kovácsol." Dávid Ibolya Nastase miniszterelnöknek írt levelet, kifejtve, hogy az uniós csatlakozás küszöbén sem az európaisággal, sem a jószomszédi kapcsolatokkal, sem pedig az európai kultúrával nem egyeztethető össze az, ami az aradi Szabadság-szobor ügyében történt. /Krónika (Kolozsvár), okt. 7./

2003. október 18.

Kiegyezés, közmegegyezés, nemzeti minimum a Kárpát-medencében címmel rendezett emlékülést okt. 17-én Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Glatz Ferenc akadémikus, a Történettudományi Intézet igazgatója haza bölcsének személyiségét, életútját elemezte. Dávid Ibolya MDF-elnök előadásában kifejtette, a realitásérzék, a szellemi-kulturális háttér és a moralitás tették Deák Ferencet maximálisan alkalmassá azon történelmi feladatra, amelyet beteljesített. A kiegyezésről szólva Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette, bár gyakran kissé szégyenkezve gondolunk erre a történelmi pillanatra, az 1867-es kiegyezés "szükséges jó" volt. Napjainkban Erdélyben először egymással kellene kiegyezniük a magyaroknak - értékelte Markó a jelen politikai helyzetet. "Ha egy közösség nem tud megegyezni saját sorain belül, hogyan tudna akkor a többségi románsággal? Aki azt hiszi, hogy az európai fórumok meg fogják határozni a kiegyezés feltételeit, téved" - jelentette ki az RMDSZ-elnök. Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke a koszovói és a vajdasági helyzetet hasonlította össze, míg Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "ha nem lesz magyar-magyar, és magyar-román kiegyezés, nem lesz európai segítség." /Pengő Zoltán: Deák Ferenc-emlékünnep Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

2003. november 5.

Az Országgyűlés úgy döntött: nem veszi tárgysorozatba a magyar állampolgársági törvény módosítására vonatkozó indítványt, amelyet az MDF-frakció terjesztett elő. Az október 28-i szakbizottsági ülésen a javaslatot az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly indokolta.Az ülésről azonban a bizottság MDF-es tagjai hiányoztak. Az MDF-es képviselők távolmaradása állásfoglalásra késztette a Magyarok Világszövetségét, amely sajtóközleményében feltette a kérdést: hogyan lehet az, hogy az MDF-nek nem érdeke a kettős állampolgárságról szóló saját indítványának a támogatása. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke elmondta, az ügy szempontjából döntő fontosságú bizottsági ülésen az indítvány azon bukott meg, hogy az MDF mindkét képviselője hiányzott, és a helyettesítés jogával sem élt. A Magyarok Világszövetségének elnöke szerint a Magyar Demokrata Fórum mindvégig következetlenül járt el a kettős állampolgárság ügyében. "Az MDF megfontolatlan módon az Országos Választási Bizottság által jóvá nem hagyott aláírásgyűjtésbe kezdett, nemcsak párthoz, de civil szerveződéshez sem méltó módon" - jelentette ki a Krónikának Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Szerinte az MDF fellebbezte meg a magyar Országos Választási Bizottságnál az OVB azon döntését, amellyel a testület hitelesítette a Magyarok Világszövetsége népszavazási kezdeményezését a kettős állampolgárságról. A Világszövetség elnöke szerint Dávid Ibolya, az MDF elnöke egyik rádiós nyilatkozatában elárulta magát azzal, hogy az óvás benyújtása előtt néhány nappal már tényként kezelte a fellebbezést. "Bár Dávid Ibolya ezt váltig tagadja, minden jel arra mutat, hogy az MDF torpedózta meg az MVSZ kezdeményezését" - szögezte le Patrubány. /Salamon Márton László: Meddő MVSZ-MDF perlekedés. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./

2003. november 19.

Dr. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke volt a díszvendége a margittaiak idei Ady Endre megemlékezésének. Margittán politikai hovatartozástól függetlenül ünnepeltek az emberek. Dávid Ibolya ünnepi beszédében így fogalmazott. "Adyt a felsőbb erők küldték", táltos volt, akit különcsége elkísért, aki magyarságát is olyanképpen élte meg, mint az utolsó, aki valamit még tehet nemzetéért. A modern magyar költészet megteremtője egyidejűleg volt nemzeti és egyetemes. Dr. Pete István RMDSZ-es szenátor az ellentmondások Adyjáról beszélt, aki ma is jelen van Érmindszenten, Margittán és mindenütt, ahol magyarok élnek. Ellentmondások vannak a világban is és a mindennapjainkban, legégetőbben talán abban, hogy ma Romániában magyarként románnak mondanak minket. mondta. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, a reformmozgalom vezetője, feltette a kérdést, lehet-e ma bármely magyarságot érintő kérdésről beszélnünk: az erdélyi magyarság szabadságigényről, regionalizmusról, Erdély európai jövőjéről? Lehet-e beszélni a román és magyar értelmiség igaz párbeszédéről? Van-e szabadsága a nyílt beszédnek? - sorolta az erdélyi magyarságot foglalkoztató kérdéseket. /Balla Tünde: Adyt a felsőbb erők küldték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2003. december 4.

Egyetértés van abban, hogy a négy parlamenti pártnak szándékában áll a kettős állampolgárság érdekében egy minél szélesebb körű elemző munka megkezdése - nyilatkozta dec. 3-án Dávid Ibolya, az általa kezdeményezett megbeszélés után. Az MDF elnöke elmondta, hogy a parlamenti pártok képviselői egyetértettek azzal az állásfoglalással, amelyet a köztársasági elnök megfogalmazott. Mádl Ferenc állásfoglalása szerint "A jog szempontjából (...) nem kizárt az állampolgárság kérelemre történő megadása, magyarországi letelepedési engedély és áttelepülés nélkül, azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiknek a felmenője magyar állampolgár volt, és alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven vizsgát tesznek". Dávid Ibolya tájékoztatása szerint dec. 10-éig létrehozzák a pártok által delegált szakértői csoportot, és felkérték a kormányt, hogy jan. 30-áig bocsássa a négy párt rendelkezésére a már elkészült hatástanulmányokat, elemzéseket. Az egyeztetés után Szent-Iványi István (SZDSZ) azt hangsúlyozta: kiindulópontnak tekintik a köztársasági elnök állásfoglalását. Bába Iván (Fidesz) szerint az alapkérdés a határon túli magyarok megmaradása a szülőföldjükön. Közölte, a Fidesz álláspontja szerint három pillére van ennek a kérdéskörnek: a határon túliak magyar állampolgárságának, vagyis a kettős állampolgárságnak a kérdése, a státustörvény végrehajtása, hatása a határon túli magyarság létére, erősödésére, gyarapodására, és az aktuális autonómiatörekvések. Wiener György (MSZP) szerint figyelembe kell venni az állampolgársági jog, az alkotmányos elvek követelményét, a nemzetközi jogi hatásokat, az Európai Unió alkalmazandó jogelveit. Hozzátette: a Fidesz álláspontjával kapcsolatosan az a véleménye, hogy "az autonómiának a problematikáját nem kellene összekapcsolni a kettős állampolgárság amúgy is hallatlanul bonyolult ügyével". /Egyetértenek Mádllal. Négypárti egyeztetés a kettős állampolgárságról. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./

2004. március 8.

Jó döntés született az RMDSZ és a román kormány jóvoltából – közölte az aradi Szabadság-szobor felállításáról hozott bukaresti határozatot kommentálva Dávid Ibolya, az MDF elnöke. "Lehet időről-időre akadályt állítani. Átmenetileg le lehet állítani folyamatokat, azonban az alapvető igazságok előbb-utóbb valóra válnak. Közel nyolcvan évi hányattatás után a Szabadság-szobor is állni fog, a 48-as forradalom és tábornokainak emlékére" – olvasható az MDF elnökének közleményében. /Dávid Ibolya: Jó döntés az aradi Szabadság-szobor elhelyezése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

2004. április 22.

Adrian Nastase miniszterelnök nem vesz részt az aradi Szabadság-szobor helyreállítása alkalmából tartott ápr. 25-i ünnepségen, mert azzal egyidőben Magyarországon a gyulai román kisebbség képviselőivel találkozik. Medgyessy Péter kormányfő viszont jelen lesz az aradi megemlékezésen. A két politikus találkozójára "útközben" kerülne sor. /Medgyessy–Nastase találkozó vasárnap? A kormányfő nem lesz jelen az aradi ünnepségen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./ Elmarad Nastase tervezett magyarországi útja is, így nem folytat majd megbeszélést Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel. Nastase a hét végén hivatalos úton Berlinben és Brüsszelben lesz, nyilatkozta Despina Neagoe román kormányszóvivő. Medgyessy Péter miniszterelnök részt vesz és beszédet mond az aradi szoboravatáson. Medgyessy fontosnak tartotta, hogy személyesen kezdeményezze Dávid Ibolya MDF-elnök részvételét a Szabadság-szobor leleplezésén, mivel „ő az a politikus, aki a legtöbbet tette azért, hogy a szobor újra álljon”. /Rostás Szabolcs: Nastase nem utazik Aradra. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./

2004. április 26.

Öt nappal Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása előtt, ápr. 25-én, vasárnap ünnepélyes keretek között leleplezték az aradi Tűzoltó téren elhelyezett Szabadság-emlékművet, valamint a 48–49-es szabadságharc román hőseinek állítandó emlékmű makettjét. Az eseményre közel 7–8 ezren sereglettek össze, határon innen és túlról egyaránt. A magyar kormányt Medgyessy Péter miniszterelnök, míg a Nastase-kabinetet Razvan Theodorescu művelődési és kultuszminiszter képviselte. Jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, dr. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Jonathan Shelee, az Európai Bizottság romániai küldöttség vezetője, valamint a magyar történelmi egyházak vezetői. A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetséget Martonyi János volt külügyminiszter és Schmitt Pál, a FIDESZ-MPSZ alelnöke képviselte. A méltóságteljes ünnepséget egy kisebb, Románia zászlóját lobogtató csoport próbálta megzavarni, amely az ünnepi beszédek alatt nacionalista jelszavakat skandált, árulónak nevezte mind a magyar, mind a román felszólalókat. A hangulatkeltésen kívül rendbontást nem történt. Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A leleplezésre Markó Bélát, Razvan Theodorescut, Medgyessy Pétert, Dorel Popát, Arad polgármesterét, valamint Desewffy Sándort, a tizenhárom aradi vértanú egyik leszármazottját kérték fel. "És íme, áll a Szabadság-szobor! A Szabadság-szobor szabad! Kiszabadítottuk!" – jelentette ki Markó Béla ünnepi beszédében. Markó elmondta: "a Szabadság-szobor kiszabadítása fontos lépés egy újfajta nemzeti együttélés felé. Az erről szóló kormányhatározat azt jelenti, hogy ezt hivatalosan is elismerik. Erdélyben a magyar múltnak is méltó helyet kell biztosítani, akinek pedig múltja van, jövője is lesz! Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy a Szabadság-szobor megszabadított minket a kishitűségtől, reménytelenségtől, beletörődéstől, kiábrándultságtól, csalódástól, hogy nekünk soha, semmi sem sikerülhet", vélte az RMDSZ elnöke. Razvan Theodorescu művelődési és kultuszminiszter úgy vélte: a román–magyar Megbékélési Park felavatása vonatkozási pont, valószínűleg az egyik legjelentősebb a két szomszédos ország jelenkori történelmében. "Történelmi pillanat, ha mi, románok meg tudjuk érteni ezt a jövőt, kezet tudunk nyújtani azoknak, akik nem voltak nekünk, és akiknek nem voltunk mi barátai, de akik mellett annyi ideig éltünk, és akiket a történelem, a földrajz, a nemzetközi együttélés szabályai arra ítéltek, hogy hozzánk hasonlóan túllépjenek az ellenségeskedéseken", jelentette ki. Medgyessy Péter szerint ez a szobor a szimbólumkódja már nemcsak a múltról szól, amit végre ki kellene beszélnünk magunkból. Rámutatott: mindaz, ami magyarokat és románokat összekötött, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, amiben különbözünk. "Minél otthonosabban, szabadon érzik magukat itthon az erdélyi magyarok, a székely magyarok, annál nyugodtabb, szabadabb és prosperálóbb ez az ország." – állapította meg Medgyessy Péter. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke, akinek köszönhetően a Szabadság-szobor kikerült a várfogságból, beszédében kiemelte: ezen a vasárnapon itt Aradon, Erdélyben és az anyaországban hangsúlyosan érezhette a vigaszt, a büszkeséget, hiszen több évtizedes tetszhalotti állapotából támadott fel a Szabadság-szobor, amely egyben a Kárpát-medencei magyarság feltámadásának jelképe, a közös Szabadságé. A Szabadság-szobor azt üzeni, hogy Trianon sebeire nincs más gyógyszer, mint az Európai Unióhoz való határok nélküli csatlakozás, mondta. /Papp Annamária: Ismét áll Aradon a Szabadság-szobor! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./ Az ünneplők között voltak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetői, a határon túli magyar szervezetek reprezentánsai, köztük Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetsége, Gajdos István, az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének vezetője, valamint Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke is. /Ünnepélyesen felavatták a Szabadság-szobrot. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./

2004. április 29.

Az aktuálpolitika fogságába esett az aradi Szabadság-szobor, jelentette ki Tőkés László püspök. A műemlék „kiszabadítására” a református püspök két elképzelést is megfogalmazott: vagy a román kormánynak kellene elállnia a diadalív felállításának ötletétől, vagy pedig a Szabadság-szobrot elköltöztethetnék oda, ahol eredetileg is állt, Arad főterére. Tőkés László kijelentette: rövidesen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson keresztül vagy az egyházi fórumokon elő fog állni javaslataival „Nem az RMDSZ, hanem az Orbán-kormány, közelebbről pedig Dávid Ibolya szabadította ki a szobrot” – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. /Pengő Zoltán: Nem alku tárgya. Tőkés: a politika fogságában az aradi szobor. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

2004. június 2.

Máj. 30-án, vasárnap a székelyudvarhelyi városi RMDSZ meghívásának eleget téve Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke tartott előadást a Digital 3 televízió nagystúdiójában. Hangsúlyozta, pünkösd ünnepén nem kampányolni érkezett Székelyudvarhelyre, látogatásának célja az, hogy magyar emberekkel találkozhasson. – Fontos üzenete van az aradi Szabadság-szobor felállításának: azt üzeni, hogy Trianon sebeire nincs más gyógyír, mint a határok nélküli európai uniós csatlakozás. Nincs más történelmi realitása a magyar nemzet újra egymásra találásának, mint az, hogy a térség minden országa találkozzon az Európai Unióban – és mi, az anyaország élő lelkiismeretként azon leszünk a világban, hogy ez mihamarabb megtörténjék – mondta az MDF elnök asszonya. Végül Dávid Ibolya és Ladányi László, az RMDSZ polgármesterjelöltje a harmincnapos EU-s tagságát ünneplő Magyarország születésnapi tortáját szeletelte fel. A rendezvénnyel párhuzamosan Szász Jenő polgármester vendégeként Bayer Zsolt anyaországi újságíró közönségtalálkozón vett részt Székelyudvarhelyen. A Magyar Polgári Szövetség szervezte rendezvény a magyarországi Kormorán együttes ingyenes szabadtéri koncertjével zárult. /Szász Emese: Rendezvények – a kampány jegyében. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 2./

2004. június 22.

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke levélben gratulált Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az önkormányzati választásokon elért kiváló eredmények alkalmából. Az MDF örömmel értesült arról, hogy az RMDSZ 2004-ben az eddigi legsikeresebb önkormányzati választási eredményét érte el. Az MDF örömmel tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok az eddigi következetes munkát értékelve előnyben részesítették az RMDSZ-t az erdélyi politikai életben tapasztalható megosztó törekvésekkel szemben. /Az MDF üdvözli az RMDSZ sikeres szereplését. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2004. július 1.

Makkai János, a Népújság főszerkesztője beszélgetett Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Makkai János emlékeztetett, mennyi gratuláció jött a helyhatósági választások eredményeiért az Európai Néppárt elnökétől, Dávid Ibolyától, a Magyar Demokrata Fórum elnökétől, Medgyessy Péter miniszterelnöktől, Kuncze Gábortól, az SZDSZ elnökétől, majd megkérdezte, Orbán Viktor is gratulált? Orbán Viktor még nem gratulált, felelte Markó, hozzátéve, reméli, rá fog jönni, hogy az erdélyi magyar politika más, mint a magyarországi. Erdélyben nagyon rossz lenne a magyar közösségnek a feldarabolódás. Makkai János megjegyezte, hadjárat folyik az RMDSZ ellen. „A Fidesz- politikusokban is ez a sértődöttség munkál”, állította Markó. Szerinte nevetséges, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül kezdeményez vizsgálatot. A főszerkesztő kijelentette, a Fidesz az építésben kevésbé, a bontásban viszont eredményesnek látszik. Markó leszögezte: „egyik-másik magyarországi politikus megpróbál beleszólni a mi dolgaink alakulásába”, ez nevetséges. 1990 óta az erdélyi magyar közéletben mindig volt egy erős többség, amely az együttműködés, a mérsékelt politizálás pártján állt, és mindig volt egy ideges, ultraradikális kisebbség. Markó szerint „butaság egyszerre autonómiáról és kettős állampolgárságról beszélni, hiszen a kettő egymásnak ellentmond.” Az autonómiát ő is vállalja. – Szász Jenő az idén kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. – Az előző években az egyházak felhívásai egyértelműbbek voltak, idén gyengébb volt ez az üzenet. – Az erdélyi magyarság, nem engedheti meg magának, hogy négy évig kormányon van, majd négy évig ellenzékben, és így tovább. Programokkal fognak együttműködni és nem feltétlenül az lesz a szempont, hogy ki a baloldali és ki a jobboldali. Markó kész a párbeszédre, de csak az RMDSZ-en belül. /Makkai János: A felszín alatt sok a gond. Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 1./

2004. július 14.

Júl. 7–11. között zajlott az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) hagyományos nyári tábora a Balaton–parti Csopakon. A MIK és az IDF közötti, évek óta tartó partnerkapcsolat jegyében az MDF ifjúsági szárnya meghívására idén Kereskényi Gábor, Kis Csilla, Kovács Jácint, Ludescher Rozália és Somogyi Szabolcs vettek részt a táborban. Az egyik napon Hegedűs Attila, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke és Kereskényi Gábor MIK–ügyvezető, szatmárnémeti önkormányzati képviselő tartott előadást. Az erdélyi magyarság helyzetével kapcsolatban Dávid Ibolya hangsúlyozta: nem okos dolog az anyaországi politikai retorikát a határon túlra importálni. /K. M.: Csopaki Ifjúsági Tábor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 14./

2004. szeptember 21.

A Magyarok Világszövetsége összegyűjtötte az aláírásokat, ennek alapján meg kell szavazni a referendum kiírását. A népszavazáson felteendő kérdés így hangzik: ,,Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. Tv. 19. paragrafusa szerint »Magyar Igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” Eörsi Mátyás /SZDSZ/ képviselő kifejtette, hogy ő nemmel fog szavazni a népszavazáson. Szerinte Magyarország két szomszédjával együtt már belépett az unióba, sorra kerül majd Románia és Horvátország is, ezért a kettős állampolgárságnak nincs értelme. – Egy tipikusan budapesti balliberális polgártól nem is lehet elvárni, hogy érzékelje: az uniós csatlakozás közben éppen hogy rendezni kellene a nemzeti együvé tartozás ügyét, vállalni kellene a nemzetegyesítés feladatát, szögezte le írásában Sylvester Lajos. Szabó Vilmos államtitkár /MSZP/ szerint meg kell nézni, hogy a kettős állampolgárság bevezetése mit jelent az adott közösségre nézve. Ez a lépés vajon a szülőföldön maradást szolgálja-e? A Fidesz maradéktalanul támogatja a népszavazást, az MDF képviselői (Dávid Ibolya, Herényi Károly) a népszavazás mellett érveltek, bár Dávid Ibolya elnök asszonynak előbb kétségei voltak a szavazás kimenetele felől, a magyarországi lakosság egy részét nem tartja elég érettnek az ügy jelentőségének érzékelésére. Tizenöt év alatt ki juttatta oda a magyar társadalom bizonyos rétegeit, hogy a határon túl rekedt nemzetrészekkel kapcsolatban ellenszenvet éreznek? A ,,tízmilliós Magyarország”, a ,,Merjünk kicsik lenni”, a magyar nemzeti jelképek lejáratása és meggyalázása, a határon túli magyarok ügyének ébrentartása helyett a másságkeresés, a státustörvény kiherélése, a körülötte keltett, Magyarországról táplált nemzetközi botránysorozat, a szomszéd államok vezető köreivel való elvtelen lepaktálás egyaránt ludas ebben. A legnagyobb felelősség az írott és elektronikus sajtónak egy részét terheli, amely társult a balliberális és szocialista körökhöz, hangsúlyozta Sylvester Lajos. Jellemző, hogy a referendum kiírásának országgyűlési elfogadása után a Magyar Hírlap jegyzetírója, Nagy Iván Zsolt szerint ,,a dolgok jelenlegi állása szerint a nép bizony szavazni fog a kettős állampolgárságról, azután pedig vagy a határon túli magyarok utálják majd szívből a magyarországiakat, vagy fordítva, az itteniek egy része gyűlöli majd az erdélyieket. Ez a biztos.” (A nép baja). A szerző már százezres tömegek áttelepedésével számolt. Közben Magyarország lakossága rendkívüli mértékben fogy, öregedik. Nemzetstratégia? – minek az? A kettős állampolgárság könnyített megszerzése elleni merényletsorozatban a pálmát Aczél Endre vitte el, az MTV Napkelte műsorában Patrubány Miklóssal folytatott beszélgetésben mondta: Illyés szerint ,,magyar, aki magyarnak vallja magát”. Ha egy olyan pici előny származik abból, hogy én magyarnak vallom magamat, és nagyon távol vagyok még az Európai Uniótól, akkor meg fogom keresni azt a hetedik leágazású rokont, aki magyar, és arra hivatkozva fogom magamat magyarnak nevezni. De ne beszéljek a levegőbe, azt tudja például ugye, hogy hogyan történt az izraeli bevándorlás? Mentek az orosz zsidók tömegestül, de harminc százalékuk nem volt zsidó, se vallási, se faji tekintetben. Ennél aljasabb sértés eddig nem érhette a Magyarországon kívül élő nemzetrészeket, minősítette Aczél szavait Sylvester. /Sylvester Lajos: És mégis magyarnak, számkivetve… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./

2004. október 7.

Okt. 6-án Aradon a megemlékezésen részt vett – többek között – Markó Béla RMDSZ-elnök, Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Hiller István, a magyar nemzeti kulturális örökség minisztere, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, illetve Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Hosszú idő után együtt ünnepelt Aradon az RMDSZ és a Tőkés László püspök által vezetett ellenzék. Délelőtt a református és a minorita templomban került sor ünnepi szertartásra. Az előbbiben Tőkés László hirdetett igét, az utóbbiban Fodor József érseki helynök. A minorita templomban az RMDSZ vezérkarán kívül részt vett Hiller István, Szili Katalin, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Terényi János új bukaresti magyar nagykövet és Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. Ezután az ünneplők a Tűzoltó térre vonultak, ahol a román és magyar himnusz eljátszása után az idén áprilisban felállított Szabadság-szobor előtt tisztelegtek. Először Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez. A román kormány nevében Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus, a magyar vezetés részéről pedig Hiller István mondott beszédet. Magyar és román részről egyaránt elhangzott a felhívás: ezentúl minden október hatodikán magyarok és románok együtt ünnepeljék a szabadságot a Tűzoltó téren. Délután, a Vesztőhelyen álló obeliszknél tartott megemlékezésen Szili Katalin kifejtette: olyan "határokon átívelő társadalmi szolidaritásra" van szükség, amely arról tanúskodik, hogy "lelki értelemben véve már ma is egységes a magyar nemzet". Markó Béla azt hangsúlyozta: van értelme az összefogásnak. Markó teljes körű autonómia kiépítését ígérte a magyar közösségnek. Tőkés László püspök beszédében szintén a megbékélést és az összefogást sürgette, valamennyi lerombolt és elzárt magyar szobor újraállítását szorgalmazta. Miután a múltbeli elnyomásért a románságot megkövette, az őszinte megbékéléshez azt követelte, hogy a románok is ismerjék el a magyarság sok évtizedes jogfosztottságát és elnyomását. /T. Sz. Z.: Aradon az egység jegyében ünnepeltek. Markó Béla és Tőkés László együttes részvételét a közönség tapssal honorálta. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./ Tőkés László arra figyelmeztetett beszédében, hogy Arad nemcsak a dicső tábornokok városa, hanem a pusztulásé, a fogyásé is. Míg 1910-ben a város lakosságának 63 százaléka vallotta magát magyarnak, ma a magyarság helyi aránya 13 százalék alá szorult. „A sörrel koccintás hagyományos tilalmától eljutottunk a pezsgős koccintásokig” – utalt a püspök az elvtelennek tartott román–magyar kiegyezésre. /Gazda Árpád: Ünnepi Markó–Tőkés-kontrasztok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./ Aradon az október 6-i megemlékezések este Koltay Gábornak a Jelen Ház nagytermében levetített filmjével zárultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Polgári Kör szervezésében bemutatott Velünk élő Trianon című filmhez Tőkés László püspök mondott bevezetőt. Romániában már néhány városban – Temesváron, Zilahon és Nagyváradon – bemutatták a dokumentumfilmet, s bár az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán 15 millió forintot nyert, s a szerződésben a Magyar Televízió vállalta a mű bemutatását, végül levették a műsorról. “Egy történelmi filmet, amely megmutatja a valóságot, s amelyben történészek, politikusok, szakemberek nyilatkoznak, még ma, 14 évvel a rendszerváltás után sem lehet bemutatni »a magyar királyi tévében«”, mondta a püspök. Borbély Zsolt Attila, az est házigazdája szerint az a fontos, hogy tudjuk a valóságot, s ez a film a magyar nép történelmi öntudatának helyreállítását szolgálja. /(nagyálmos): A velünk élő Trianon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./

2004. november 6.

Lezsák Sándor Aradra látogatott, nov. 4-én az aradi Alma Mater Alapítvány meghívására találkozott az érdeklődőkkel. Lezsák Sándor a magyarságról, az iskola szerepéről és a politika természetéről fejtette ki nézeteit. Szerinte az a fajta liberális neveléselmélet, amelyet most próbálnak Magyarországon bevezetni, évtizedekkel ezelőtt tönkretette a nyugat-európai és az amerikai oktatást. Az előadó szerint a legfontosabb, amit ma egy pedagógus a nevelő-oktató iskolában tehet, az a magyarságtudat, az Európa-tudat és a veszélytudat gyermekek lelkébe történő oltása. Lezsák Sándor Klebelsberg Kunóval vallja, hogy abból még soha sem volt baj, ha az oktatásra, de abból igen, ha a hadseregre sokat költöttek. Lezsák Sándor elmondta, hogy a Dávid Ibolya-csoport minden áron szavazatokat akar, míg a lakitelki munkacsoport olyan feladatok megoldásán dolgozik, mint a kistelepülések iskoláinak a megmentése, mert olcsóbb egy iskolát működtetni, mint a tömegközlekedés káros hatásainak kitett gyermekeket kockázatmentesen a házuktól valamelyik szomszéd település iskolájába szállítani. /Nagy István: Lezsák Sándor Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./

2004. november 15.

A kettős állampolgárságot támogató nyilatkozatot fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek többsége Budapesten. A dokumentumot a két kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége nem írta alá. A nyilatkozat szövege: A Magyar Állandó Értekezlet alábbi tagszervezetei a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban a következő nyilatkozatot teszik. 1. Felkérjük a magyarországi választópolgárokat, hogy a december 5-i népszavazáson minél nagyobb számban vegyenek részt és mondjanak igent a kettős állampolgárságra. 2. Kijelentjük, hogy a kettős állampolgárság intézménye a határok módosítása nélküli nemzeti újraegyesítés további eszköze. 3. Felkérjük a magyar kormányt, a magyarországi pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy a népszavazási kampányban tartózkodjanak a túlzó kijelentésektől, a demagógiától és minden olyan megnyilvánulástól, amely hangulatot próbál szítani a határon túli magyarsággal szemben. 4. Sikeres népszavazás esetén felkérjük a Magyar Országgyűlést, hogy a nemzetközi példákat követve és a magyar költségvetés realitásait figyelembe véve olyan állampolgársági jogszabályt alkosson, amely egyszerre garantálja a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradását és az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal. Aláíró szervezetek: Markó Béla, Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bugár Béla, Magyar Koalíció Pártja Kasza József, Vajdasági Magyar Szövetség Ágoston András, Vajdasági Magyar Demokrata Párt Kovács Miklós, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Gajdos István, Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége Jakab Sándor, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Juhász Sándor, Magyar Egyesületek Szövetsége Tomka György, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Hámos László, Hungarian Human Rights Foundation Deák Ernő, Észak- és Nyugat-európai Magyar Szervezetek Szövetsége Léh Tibor, Magyarok Világszövetségének Nyugati Régiója Orbán Viktor, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Dávid Ibolya, Magyar Demokrata Fórum /A kettős állampolgárságot támogató nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

2004. november 22.

Már tízezer bihari magyar támogatja aláírásával a határon túliak kettős állampolgárságát a Bihar megyei RMDSZ által elindított párhuzamos népszavazáson, tájékoztatott Lakatos Péter, a megyei RMDSZ elnöke. Nov. 21-én, vasárnap lakossági fórumot szervezett a Bihar megyei RMDSZ, amelynek vendége a MDF elnök asszonya, Dávid Ibolya és Takács Csaba, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke volt. Nem kell tartani attól, hogy minden határon túli magyar elhagyja szülőföldjét, hiszen miután Magyarország az EU tagjává vált. A decemberi népszavazás sorsdöntő, mondta Dávid Ibolya. /(Balla Tünde): Dávid Ibolyával a kettős állampolgárságról. A kaput minél nagyobb erővel kell döngetni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 241-250




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék