Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 190 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-190

Névmutató: Egyed Péter

2011. június 3.

�?nnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel
Mátyás szülõháza elõtt megnyílt a Kolozsvári �?nnepi Könyvhét
Számos sátor, sok-sok könyv, beszédek és egyelõre gyér érdeklõdés: így foglalható össze röviden a Kolozsvári �?nnepi Könyvhét tegnap délutáni megnyitója. A Mátyás király szülõháza elõtti téren június 2. és 5. között zajló kulturális rendezvény a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülése és az RMDSZ Fõtitkárság Program és Ifjúsági Fõosztályának szervezésében jött létre, azzal a szándékkal, hogy 82 évvel az elsõ, 1929 májusában megrendezett �?nnepi Könyvhét, illetve 70 évvel az elsõ kolozsvári �?nnepi Könyvhét után idén Erdély fõvárosa ismét bekapcsolódhasson a magyar könyv ünnepébe. A szervezõk remélik, hogy ezeken a napokon benépesül a Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülõháza közötti tér, a kolozsvári magyarság jól érzi majd magát a magyar könyvek között, és érdeklõdéssel követi a könyvbemutatókat, dedikálásokat, valamint a kísérõprogramokat egyaránt.
Könyvek A-tól Z-ig a Kolozsvár Társaságnál
A Kolozsvári �?nnepi Könyvhét hivatalos megnyitója elõtt két órával mutatták be a Szentimrei Alapítvány gyûjteményébõl összeállított Agyagfalvától Zsombolyáig. Magyar nyelvû könyvek Romániában 1918-1945 között címû tárlatot. Az esemény helyszíneként a Kolozsvár Társaság fõtéri székháza szolgált, ahol Kántor Lajos irodalomtörténész örömét fejezte ki a kiállítás kapcsán, és két, újonnan megjelent kiadványt ajánlott a nem túl népes közönség figyelmébe: Horváth Andor és Salat Csilla szerkesztésében, a Stúdium Kiadónál mostanra látott napvilágot az Erdélyi magyar írók - Paulovics László íróportréi címû kötet, a Kolozsvári köszöntõben pedig Possler György Kolozsvárról elszármazott irodalomtörténészt öregdiákok (Benkõ Samu, Balázs Sándor, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi �?va, Egyed Emese, Demény Péter) köszöntik 80. születésnapján.
Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke reménykedik abban, hogy a mostani tárlatnak a következõ években is lesz folytatása, véleménye szerint egy-egy ilyen alkalom szervesen kiegészíti a Kolozsvári �?nnepi Könyvhét rendezvényeit. A teljesség igénye nélkül kívántak ezúttal ízelítõt nyújtani az érdeklõdõknek az 1918-1945 közötti idõszak könyvtermésébõl, kitérve természetesen a 70 évvel ezelõtt megtartott elsõ kolozsvári �?nnepi Könyvhétre is. A több mint hétezer kötetbõl 150-et sikerült kiállítani, apró hozzájárulásként egyetlen jól körülhatárolható terület irodalmi dokumentumaiból. Fiatalok és idõsebbek ismerkedhetnek ennek révén az erdélyi magyar irodalom XX. századi vonatkozásaival, szépirodalmi, mûvészeti, gazdasági stb. témakörben egyaránt. Többek mellett Berde Mária: Télutó (1928, Kolozsvár), Madách Imre: Az ember tragédiája (1923, Kolozsvár), Szabédi László: Délia (1936, Kolozsvár) címû kötetét, valamint A népkisebbségi törvény tervezetét (Paál Árpád, 1928, Kolozsvár), A Minerva könyvárjegyzékét (1927, Kolozsvár) és az EME 1943-as évkönyvét (1944, Kolozsvár) vehetjük szemügyre az öt tárlóban. - Talán érdemes lesz a következõ �?nnepi Könyvheteken, esetleg ugyanitt, bemutatni egy-egy mûhely - Erdélyi Szépmíves Céh, Minerva - vagy város - Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti stb. - könyveit vagy sajtóját - hangsúlyozta továbbá Szabó Zsolt. (ferencz)
Hivatalos megnyitó a Mátyás szülõháza elõtti téren
A délután négy órakor kezdõdõ hivatalos megnyitón elsõként László Attila alpolgármester szólalt fel a téren felállított színpadon, aki Kolozsvár brandjének nevezte a könyvet. �?t Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke követte. A megjelent kiadók száma bizonyítja, hogy Erdélyben a magyar könyvkiadás talpon maradt, és továbbra is értéknek tartják a könyvet, nem pedig luxusterméknek. Az erdélyi magyar könyvkiadás utóbbi 21 éve a fejlõdésrõl szólt mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a könyvnek szellemi, nem pedig anyagi értéket kell képviselnie. A miniszter hangsúlyozta: reményei szerint az �?nnepi Könyvhét helyet teremt magának Kolozsvár kulturális életében, és nemcsak szimbolikus helyfoglalás történt Mátyás király szülõháza elõtt.
A megnyitón felolvasták Csoóri Sándor író, költõ üzenetét, aki betegség miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. Hetven esztendõvel ezelõtt Móricz Zsigmond volt a Kolozsvári Könyvnapok díszvendége. 2011-ben a nagy író után, szemérmesen mondom, én lehettem volna az. Mentségem csupán annyi, hogy õ akkor 62 esztendõs volt, én pedig ma-holnap hússzal több! Ezért kérem, bocsássák meg és értsék is meg, hogy nem lehetek jelen személyesen váratlan betegségem miatt, csupán néhány gondolatommal állt a díszmeghívott levelében.
Dávid Gyula irodalomtörténész a szerzõ és az olvasó közvetlen találkozásának lehetõségét határozta meg a rendezvény lényegeként, és hangsúlyozta a könyvvásár fennkölt jellegét: �?nnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári fõkonzulja hagyományteremtõnek nevezte a rendezvényt, Fekete Emõke, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke pedig a könyvhét közösségteremtõ és közösségépítõ szerepére hívta fel a figyelmet, továbbá megvalósíthatónak tartja, hogy Kolozs megye több városában is megrendezzék a jövõben az ünnepi könyvhetet.
A megnyitó végén Szilágyi Szabolcs mûsorvezetõ Kántor Lajost, a Kolozsvár Társaság vezetõjét szólította színpadra, aki elmondta: a Társaság, hagyományteremtõ szándékkal, Kolozsvár büszkesége elnevezéssel oklevelet adományoz olyan embereknek, akik a város szellemi életének kiemelkedõ vezetõi, munkásai. Elsõ alkalommal Dávid Gyula érdemelte ki ezt a címet, akinek Kántor Lajos nyújtotta át az oklevelet, illetve egy Kolozsvár címerét ábrázoló bõrmetszetet. (kovács)
Írottmuzsika a Bulgakovban
A Bulgakov Kávéház adott helyet a délután öt órakor kezdõdõ eseménynek, amelyre sajnos csupán néhány ember volt kíváncsi: a Kriterion Kiadó által frissen megjelentetett kötet Palocsay Zsigmond válogatott költeményeit tartalmazza, Írottmuzsika címmel. A Romániai Magyar írók sorozat jelen kötetéhez Egyed Péter írt bevezetõt, a válogatás is az õ nevéhez fûzõdik.
A könyvbemutatón H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója adósságtörlesztésnek nevezte a könyv megjelentetését, mint mondta, Palocsay Zsigmond költészete számos titkot rejt, újabb és újabb részleteit fedezhetjük fel.
Egyed Péter a kötet bevezetõjébõl idézett fel néhány gondolatot, felidézve a költõi indulását, illetve a Palocsay-líra fõ jellemzõit. Az esemény zárásaképpen Hatházi András, Köllõ Csongor és Kelemen Csongor olvasott fel néhány verset. A Kolozsvári �?nnepi Könyvhétrõl bõvebb információ és a rendezvény részletes programja a www.unnepikonyvhet.ro honlapon olvasható. (köllõ)
Szabadság (Kolozsvár)

2011. június 6.

Sikeres volt a kolozsvári könyvhét, jövõre is megszervezik
Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis - mint kiderült - nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esõt - magyarázta az egyik eladó.
Tegnap délután ért véget a 70 év után ismét megszervezett Kolozsvári �?nnepi Könyvhét, amely négy napig több helyszínen változatos kulturális programokkal, számos könyvbemutatóval, dedikálással és rengeteg könyvvel várta a látogatókat. A Mátyás király szülõháza elõtti téren felállított standokon 22 erdélyi és magyarországi kiadó kínálatából lehetett kedvezményesen vásárolni. Az árusok már szombat délelõtt elégedettek voltak, jó forgalomról számoltak be lapunknak. Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis - mint kiderült - nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esõt - magyarázta az egyik eladó.
Folytatása következik
Mind a kiadók, mind a rendezvényre ellátogatók pozitív visszajelzése azt igazolja, hogy Kolozsváron és Erdélyben van igény az ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvényekre. A programok népszerûsége, valamint a kiadók eladásai - a 22 kiadó négy nap alatt több mint 1000 könyvet adott el - arra bátorítanak, hogy ezt a hagyományt a jövõben is folytassuk - ismertette a sajtóval Bodor László, az RMDSZ fõtitkárhelyettese. A Kolozsvári �?nnepi Könyvhét megszervezésével olyan jeles eseményt állt szándékunkban visszahelyezni a kolozsvári kulturális élet eseménynaptárába, mely anyanyelvünkre, hagyományainkra és értékeinkre koncentrál, megteremtve annak lehetõségét, hogy író és olvasó találkozzék, és együtt ünnepelje a magyar könyveket - tette hozzá.
A kicsi, hangulatos téren felállított színpadon változatos koncertekre, elõadásokra került sor, a gyermekdalok apró közönségét pedig bohócok is szórakoztatták. A könyvbemutatókra többek között a Sapientia-egyetemen, a Kolozsvár Társaság székhelyén, illetve több kávéházban került sor, de - ahogy az egy ilyen rendezvényhez illik - néhány szerzõ dedikálta is könyveit a standoknál. A Bulgakov kávéház teraszán fiatal írók, de a Helikon folyóirat néhány szerzõje is felolvasott a közönségnek.
Szintén a Bulgakov teraszán mutatták be csütörtök délután az 1994-ben elhunyt Palocsay Zsigmond verseibõl válogatott Írottmuzsika címû, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet, amelyhez egy CD is jár, a költõ valamennyi verskötetének gyûjteményével. A tordaszentlászlói születésû költõ munkásságáról és az Írottmuzsika címû kötetrõl Egyed Péter egyetemi tanár, a könyv szerkesztõje és az elõszó szerzõje beszélt. Palocsay Zsigmond Bajor Andorhoz fûzõdõ kapcsolatát emelte ki, aki elsõként ismerte fel a fiatal költõ tehetségét és kortársaival ellentétben meglátta annak újszerûségét. Mint mondta: a Kolozsváron élõ költõ legfontosabb témái a természet, a teremtés és az elmúlás.
Jellemzõ Palocsayra egyrészt, hogy nem beszél a természetrõl, hanem hagyja azt beszélni, másrészt a régi magyar nyelvjárások fordulatait alkalmazza a természeti jelenségek hitelesebb érzékeltetéséhez. Palocsay Zsigmond mûveiben a zene, a muzikalitás játssza a másik fõszerepet. Verseit sokszólamúság és a zenei nyelv szóhasználata, mégis egyszerû zenei tudatosság jellemzi, mely által tökéletesen adja át egy-egy kor életérzését - fogalmazott Egyed Péter.
Könyvek szórványiskoláknak
Péntek délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban a Kallós Zoltán Alapítvány által támogatott válaszúti iskola tanulóinak részvételével mutatták be Csoóri Sándor Hova megy a hegy? címû verseskötetét. A gyermekverseket tartalmazó kötet érdekessége, hogy a Válaszúti Szórványkollégiumban tanuló kisdiákok illusztrálták. Eszenyi Farkas Gábor, az intézmény nevelõje elmondta, februárban keresték meg az iskolát, hogy rajzaikkal illusztrálják a kötet verseit, és a kevés idõ ellenére vállalták a felkérést. A gyerekek két hét alatt gyors és ügyes munkával érték el, hogy az április közepén tartott budapesti bemutatón a kötetben megjelent mind a 71 vers mellett rajz is szerepeljen. A kolozsvári bemutatón a gyerekek néhány mezõségi népdal eléneklésével színesítették a programot. A szervezõk szerint a Kolozsvári �?nnepi Könyvhét idején az RMDSZ Fõtitkárságának kezdeményezésére meghirdetett könyvadományozási akció is eredményesnek bizonyult: a látogatóktól több mint 100 könyv gyûlt össze, amelyet szórványiskoláknak juttat el a szervezet.
Krónika (Kolozsvár)

2011. június 11.

Gyimesi �?va: A cenzúra a legjobb stiliszta
A pannon magyar értelmiségnek
Aki az ideológiai normákhoz nem tud alkalmazkodni, az fogalmazzon úgy, hogy ne vevõdjék észre, mert már Goethe megmondta: a cenzúra a legjobb stiliszta. Kitûnõ kollégám és barátom, Láng Gusztáv bírálta így az egyetemi jegyzetemet 1983-ban, egy olyan tanszéki értekezlet keretében, amelyrõl minden bizonnyal egy másik kéztõl származó, menetrendszerû beszámoló is ment az ilyen ideológiai ügyekben illetékes szervekhez. Ha nekem nem is, de kollégámnak éppenséggel akkor nagyon vigyáznia kellett, hogy megfelel-e az elvárásoknak, mert másképpen nem kap kivándorlási útlevelet. Elhangzott mástól is ilyen irányú kritika, az viszont már kielégítette az állítólag Goethétõl származó szentencia imperatívuszát, mert az elméletekben jártas másik férfiú idevágó mondatában az öncenzúra ügyesen mûködött, valahogy így: A szóban forgó irodalomelméleti jegyzetben a sajátos szellem fénye idõnként nem a legmegfelelõbb helyeken villan fel. Csodák csodája, minden óvatoskodó változtatás nélkül jelent meg aztán nyomtatásban a kézirat Teremtett világ címmel a Kriterionnál, valószínûleg azért, mert a közvetlen szerkesztõt (Szilágyi N. Sándor kollégát) kivéve a szolgálatos fülek közül senki nem értette, cenzorunk pedig meg se parittyázta az ontológiai, ismeretelméleti, esztétikai és nyelvfilozófiai hátteret, ami a marxista esztétikákkal szemben villant fel a könyvben, eléggé következetesen. Elnézést, hogy ezzel a személyes emlékkel hozakodom elõ, de még sorolhatnám azokat a filozófiai és elméleti tárgyú könyveket, amelyek akkoriban szintén átcsúsztak a szigorú réseken: Tamás Gáspár Miklós, Egyed Péter, Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor tanulmányaira gondolok legfõképpen, a Bretter-iskola markáns csoportjára. Számba véve, milyen kompromisszumokra kényszerítettek egykor a publikálási körülmények, a nyilvánosság folytonos állami kontrollja, és újraolvasva különbözõ mûfajú szövegeinket, úgy gondolom, minden múltbeli gondolatunkat és kifejezésünket nyugodtan vállalhatjuk. Most nem beszélek olyan nyilvánvaló veszteségekrõl, amelyekben többünknek része volt, mint például a letiltottság állapota, mondjuk, 1986-ban, vagy egy-egy kézirat kiadásának idõbeli eltolódása, ami nem más, mint a kéziratok évekig tartó veszteglése a fiókokban, esetenként a Securitate általi elkobzása is a házkutatások törvénytelen aktusai során, mert nem siránkozni, hanem bátorítani akarok.
Közben nálunk igazi kunszt lett úgy megírni a mondanivalót, hogy a folyóiratokban, heti- és napilapokban kötelezõ, zsarnokunkhoz intézett dicshimnuszok túloldalán lehessen valami olvasnivaló is azok számára, akik nem a címlapon megjelenõ ideológiai szószra voltak kíváncsiak. Az ilyesmikért felelõs szerkesztõkkel olykor alkuk is köttettek, hogy például Láng Gusztáv távozása után, nagy sikerû sorozata, a Kiskatedra megszûntével, az õ mûfajához hasonló, legszûkebben szakmaira redukált, önkorlátozó stílusú rovat jelenjék meg Bölcsészkedjünk címmel. �?s mindezt az ember nem úgy mûvelte már, hogy közben a Reményik Sándor képviselte Ahogy lehet rezignációját éreztük és éreztettük folytonosan az olvasókkal is, hanem olykor a cirkuszi mutatványos mosolyával, amint hajlékonyan átbújik azon a bizonyos karikán. Nem tartom becstelen dolognak, hogy rendszeresen publikáltunk egy olyan rezsimben, amikor jogos lett volna minden tiltakozás, de az a sztrájk, amit a fogalmazni és publikálni képes erdélyi értelmiség vezetett volna be, ha nyíltan ellenáll, az erdélyi magyar nyelvhasználat és irodalmi vagy tudományos értékteremtés mindennapi kis tetteinek teljes feladását jelentette volna, a szellemi táplálék megvonását azoktól, akik mégis csak megtanulhattak anyanyelvükön olvasni.
Nos, ha úgy tetszik, a beszédmód, a stílus, a szellemi színvonal kérdése ez az egész. Nem néztem utána, hol is állította volt a szellemóriás német író ezt a ragyogó jellemzését a hatalom egyik eszközének, legtöbbször eléggé iskolázatlan lakájának, vagyis a cenzúrának, sokkal jobban bízom egykori kollégám, Láng Gusztáv memóriájában, mert ez a gondolat megér... Egy meditációt, testvéreim.
(Az írást nem sokkal halála elõtt küldte szerkesztõségünkbe Gyimesi �?va.)
�?let és Irodalom,

2011. június 20.

Bognár Zoltán a Szabadelvû Kör új elnöke
Szombaton tartották meg a Szabadelvû Kör 9. Országos Gyûlését, ahol új vezetõt választottak a küldöttek, mivel Eckstein-Kovács Péter már nem vállalt új elnöki mandátumot.
Az új elnök a 30 éves Bognár Zoltán politológus lett.
Bognár Aradon született, ott is érettségizett, majd a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetemen elvégezte a Politikatudományi Kart. Az elmúlt években politikai elemzõként több romániai és magyarországi sajtóorgánum kérte ki a véleményét. Létrehozta az elsõ romániai magyar politikai elemzõ céget. 2008-tól tagja a Szabadelvû Körnek, ám eddig nem vett részt a vezetõség munkájában.
Bognár a sajtónak elmondta: elnökként az Eckstein-Kovács Péter által megkezdett úton halad; továbbá a szervezetépítésre, a fiatalság bevonására összpontosít. Fontos szerepet tulajdonít a pártokkal, a közvéleménnyel és a sajtóval való kommunikációra is.
Részben megújult a Szabadelvû Kör elnöksége is. Eckstein-Kovács Péter vállalta a pártkapcsolatokért felelõs alelnöki tisztséget, az új ifjúsági alelnök Birtalan Csanád lett, Babóczi Imre pedig a területi csoportokért felelõs alelnöki tisztséget gyakorolja.
A régi elnökség közül tisztségében maradt Czika Tihamér (szervezési alelnök), Magyari Nándor-László (külkapcsolati alelnök), Egyed Péter (oktatási alelnök), Péter Pál (gazdasági alelnök). A Szövetségi Képviselõk Tanácsában a Szabadelvû Kört Bognár Zoltán és Hegedûs Csilla képviseli.
A Szabadelvû Kör gyûlésén módosították az alapszabályzatot is. Erre azért volt szükség, hogy az alapszabályzat összhangban legyen az RMDSZ-kongresszuson megváltoztatott alapdokumentummal. Három állásfoglalást fogalmaztak meg a gyûlésen: a romapolitikáról, a szélsõséges megnyilvánulások ellen és a kolozsvári multikulturális kérdésre vonatkozólag.
Eckstein-Kovács Péter a platform leköszönõ elnökeként üdvözölte a résztvevõket, majd sorrendben Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Annamária, a Nõk a Nõkért Platform elnöke, Gál �?va, a Szociál-Demokrata Platform elnöke és Kelemen Kálmán a Keresztény-Demokrata Platform elnöke köszöntötte az Országos Gyûlést.
Eckstein-Kovács Péter beszámolt az utóbbi két év tevékenységérõl, eredményeirõl, így a Szabadelvû Kerekasztalokról, a Szabadelvû Kör szereplésérõl az RMDSZ Nagyváradi Kongresszusán, valamint a Szabadelvû Kör különbözõ egyéb politikai megnyilvánulásairól. A jelentést az Országos Gyûlés egyhangúlag elfogadta. Magyari Nándor alelnök a platform tagsága nevében megköszönte Eckstein-Kovács Péter 18 éves elnöki munkáját.
Az Országos Gyûlés elfogadta a platform új Programját. A program 6 fejezetre oszlik: gazdaságpolitikai kérdések; emberi jogok; közpolitikák és államszervezés; oktatás, tudomány, mûvelõdés és médiapolitikák, illetve ifjúsági politikák és környezetvédelem.
Etnikai feszültségeket gerjeszt a Kolozsvári Városháza
Egyik állásfoglalásában a Szabadelvû Kör elítéli a Kolozsvári Városházának etnikai feszültségeket gerjesztõ provokációit, így a Iorga-tábla illegális kiállítását és a nemrég kiállított többnyelvû üdvözlõtábla levételét, valamint a Házsongárdi temetõben folytatott rombolást. Kifejtik: önkormányzatunk minden egyes döntését a törvényesség keretén belül kell meghoznia. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy úgy helyeztek el egy a Mátyás király emlékét sértõ táblát, hogy arra semmiféle engedély nem volt. Felszólítjuk Kolozsvár önkormányzatát, hogy távolítsa el ezt a táblát, az összes többi olyan táblával együtt, amelyeknek egyetlen célja a város két közössége egymás ellen való uszítása. Kolozsváron nincs helye olyan tábláknak, amelyek a történelem valós vagy vélt sérelmeirõl szólnak, amelyek egyik vagy másik nemzetiség ellen uszítanak. Táblákat arról kell kihelyezni, ami összeköt minket. -, áll a dokumentumban.
Egy másik állásfoglalásban a Szabadelvû Kör a romániai közéletben egyre jobban erõsödõ etnikai alapú provokációkra és a szaporodó szélsõ jobboldali megnyilvánulásokra hívja fel a figyelmet: Aggasztó, hogy egyes önkormányzatok, egyházak és médiacsatornák teret és hitelt adnak a szélsõséges szervezetek megnyilvánulásainak, és az, hogy politikusok, pártok, sajtóorgánumok bejegyzett vagy be nem jegyzett szervezetekkel igyekeznek politikai tõkét kovácsolni a nacionalista indulatok gerjesztésébõl. A provokációk és szélsõséges megnyilvánulások soha nem hoztak és nem hozhatnak eredményt. A Szabadelvû Kör mindezekért híven eddigi elveihez és gyakorlatához racionális hozzáállást vár el a politikai és társadalmi élet minden felelõs szereplõjétõl.
A Szabadelvû Kör továbbá romapolitikai kérdéseket tárgyaló állásfoglalásában a nemrég Kolozsváron lezajlott roma-kitelepítésekre reagálva kifejti: A Szabadelvû Kör többször hangsúlyozta: amit a közbeszéd romakérdésnek nevez, nem csak a romák, hanem az egész társadalom problémája. A gazdasági egyenlõtlenségek, a hátrányos megkülönböztetés, az elõítéletes megbélyegzés, a rasszizmus által hajtott gyûlöletbeszéd és intézményes diszkrimináció halmozottan hátrányos helyzetet teremtenek az élet minden területén: lakás- és egészségügyben, foglalkoztatásban, oktatásban. A Szabadelvû Kör szolidaritását fejezi ki mindazokkal a marginalitásban élõ roma etnikumú személyekkel szemben, akiket továbbra is veszélyeztet a kényszer-kilakoltatás. Felhívja az országos döntéshozó szerveket és helyi önkormányzatokat, hogy jogkörüknek megfelelõen, felhasználva az ez irányú uniós támogatást, hozzanak azonnali konkrét intézkedéseket, amelyek intézményesen támogatják a romák társadalmi, kulturális és gazdasági beilleszkedési szándékát.
Az Országos Gyûlés elfogadhatatlannak tartja a Demokrata-liberális Párt által javasolt közigazgatási átalakítás tervezetét. �?gy döntött, hogy e kérdésben egy kerekasztal-beszélgetés során fogja kialakítani saját álláspontját.
NAGY-HINT�?S DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 27.

Új könyvesbolt Sepsiszentgyörgyön
Elsősorban magamtól kérdezem, hogy szabad-e valaminek örvendezni ebben az ócsárlásra, egymás, valaki vagy valami megszólására berendezkedett savanykásan szomorú világban, mert én most valaminek nagyon örülök.
Sepsiszentgyörgyön, az Olt utca 7/A szám alatti patinás Pünkösti-házban megnyílt Ex Libris Könyvesbolt névvel a Charta Nyomda és Könyvkiadó Könyvesháza. Új helyen új árukészlet várja az érdeklődőket, s a könyvek mellett papírt, írószert nyomtatványtömböket is forgalmaznak az 1839-es évszámmal jelölt épület szaküzletében. Örömöm kiváltója az, hogy a sepsiszentgyörgyi Corvina könyvesbolt önfelszámolása után úgy tűnt, az egész térség szégyenére a kultúra befogadására, ápolására és szétsugárzására büszke Sepsiszentgyörgy egy valamire való könyvesbolt nélkül marad. És tessék: a vállalkozó kedvű Kisgyörgy Tamás cége igen előnyös, ügypártoló feltételek mellett Kovács István tiszteletes úrtól bérbe vette az épület 60 négyzetméteres felületét; modern, a patinás épülethez és az üzlet baglyos szimbólumához illő bútorzatot vásárolt, s a hazai könyvkiadókkal kialakított kapcsolatok révén előhitelezéssel megújította a könyvkészletet, és a város szívében tetszetősen vonzó könyvesházat alakított ki. Az üzlet vezetője Ruszka Zsolt, aki a könyves szakmában régi motoros, hosszú éveken át a Corvina könyvesbolt alkalmazottja volt. A papír- és nyomtatványrészlegen főleg a Charta termékei kaphatóak. Az üzlet belépőjénél ugyancsak egy teremnyi népművészeti, népviseleti, iparművészeti kínálat. Külön polcot kapott a "helyi termék", a városban és a megyében kiadott könyvek. A "helyi klasszikusok" művei, ahogyan Kisgyörgy Tamás bennünket, szerzőket ugratva a kínálatot minősíti. A többi polcon tematika szerint csoportosítva elsősorban a hazai könyvkiadók portékáját tálalják. Szabad polcokon, a vásárló számára kézbe vehetően. A hazai kínálat reprezentatív, igen gazdag. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a könyvkiadók nagyjából kivétel nélkül partnerek, a könyvkészletet frissítik. A könyves szaküzlet havonként törleszt. Az árrés 15–30 százalék a nyomdai ár fölött. A bevétel öt százalékát már dobbantáskor jótékonyságra fordítják, a 14 éves mikós diák, Egyed Péter németországi orvosi kezelésére ajánlották fel. Az Ex Libris olcsó könyvekkel várja a diákokat. Szívesen vennék, ha a tanárok csoportos látogatást is szerveznének. A könyvesboltban magyarországi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai kiadó könyvei is megtalálhatóak. Az üzlet működtetőinek elképzelése szerint a szerzőknek dedikációs délutánokat kínálnak. A könyvesház "nagyterme" 15–20 fős író-olvasó találkozók szervezésére is alkalmas. Távlatilag a régi épület alatti boltíves pince kisrendezvények lebonyolítását is lehetővé teszi. Egyelőre gond az Olt utcai parkolás. Tervek szerint az utcát közművesítik, egyirányúvá teszik, s akkor ez a gond is a múlté lesz. Az Ex Libris jelentése: könyvjegy, könyvjelző. Kuczka Péter írta: "Az ex libris őse az a vaslánc, amellyel egykor a büszke, kincsét féltő könyvgyűjtő egy-egy kódexet a könyvesház polcaihoz erősített. Ez a vaslánc az évszázadok múlásával finom, művészi rajzolatú lapokká bűvölődött." Induláskor azt kívánjuk a patinás Pünkösti-házban székelő új létesítmény fenntartóinak, hogy látogatóik és vásárlóik, kisrendezvényeik sokasága okozzon számukra fejtörést. Most már rajtunk, szerzőkön és a könyvvásárlókon múlik, hogy fenn és el tudja-e tartani a székváros a hozzáértéssel és igényességgel kialakított könyvesházat. Kisgyörgy Tamás meghatározó Ex Libris könyvesboltot indító élménye, hogy a háztulajdonos, könyvkiadók, a vállalatok részéről önzetlen segítőszándékot tapasztalt. És a sok tanács mellé kalácsot is. Elfogadható áron.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 4.

Kisebbségi könyvismertetők a kultúraközi térben
Recenzió
Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik.
Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában.
A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer...
Alapítók, közdők, vitatkozók
Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni.
E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák.
A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog.
A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat.
A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára.
Súlyos vétek
Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy.
Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül.
A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására.
Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit.
A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed.
Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt.
Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal.
A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket.
A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései.
S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal).
A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek.
A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé.
Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén.
Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is.
Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak.
A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait.
Átmeneti rítusállapot
A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal.
Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető.
E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal.
A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál.
A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély...
Brassai példája
Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében.
Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is.
Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait.
Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll...
A. Gergely András
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 21.

Egyetemek a tanügyi törvény bevezetése után
Kötő József: „A nemzeti kisebbségek felsőoktatása minőségteremtő lesz”
A felelősségvállalással idén januárban elfogadott, és februárban életbe lépett új oktatási törvénynek az egyetemekre vonatkozó szakaszait is górcső alá vették a Szabadelvű Kör által péntek délután, a Tranzit Házban megszervezett megbeszélésen. Kötő József RMDSZ-es parlamenti képviselő, a képviselőház oktatási szakbizottságának alelnöke és Cătălin Baba oktatási államtitkár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika- Közigazgatás és Közgazdaságtudományi Kar volt dékánja értekezett a Szabadelvű Kör alelnöke, Egyed Péter BBTE-oktató által moderált vitán. A moderátor a hangsúlyt arra helyezte, hogy az oktatási törvény hatásai és következményei egyelőre beláthatatlanok. Az oktatási államtitkár ismertette a jogszabály legfontosabb célkitűzéseit és az egyetemek finanszírozásának módszerét, a parlamenti képviselő pedig a magyar intézetek szempontjából elemezte a törvényt, de kitért a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügyére is.
Egyed Péter a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filozófiai Intézetének tanáraként mutatkozott be, mert ezzel is azt akarta sugallni, hogy az új tanügyi törvény folytán rendkívüli nagyságrendű változások következtek be az egyetemek, így a BBTE életében is.
Egyed Péter arra helyezte a hangsúlyt, hogy az új oktatási törvény által előidézett döntő fordulatok következményei még beláthatatlanok, és a minőség-biztosító rendszer sem ismert az oktatók előtt.
Új finanszírozási módszertanok két hét múlva
Cătălin Baba államtitkárhoz két kérdést intézett. Felkérte, hogy vázolja az oktatási törvény legfontosabb célkitűzéseit, és ismertesse az egyetemek finanszírozására vonatkozó új struktúrákat.
Válaszában Baba úgy vélte: az ezt megelőző, 1995-ben elfogadott, és azóta többször módosított oktatási törvény nem volt összhangban az európai törekvésekkel, mivel a kommunista hagyomány és az ezt követő átmeneti időszak bélyegét hordozta magán.
– Az új oktatási törvény legfontosabb célkitűzései között megemlíteném a gyerekre és a hallgatóra való fokozottabb odafigyelést, a közoktatás decentralizációját, amelynek eredményeképpen a szülők és a helyi önkormányzatok nagyobb szerepet kapnak az iskola vezető tanácsában. Minden gyermek számára megteremtettük az oktatáshoz való hozzáférhetőség lehetőségét. A finanszírozási mechanizmus figyelembe veszi a helyi közösségek igényeit, megteremti a lehetőséget, hogy helyi vállalkozók támogatásával új osztályok induljanak be. Az egyetemeknek nagyobb autonómiát biztosítunk, és összehangoltuk a romániai oktatást az európaival. Megemlíteném, hogy az új törvény értelmében négyszer több pénzt utalhatunk ki a doktori képzésre. Ami pedig kimondottan a felsőfokú oktatás finanszírozását illeti, még két hétig tart, ameddig az erre vonatkozó módszertanokat kidolgozzák a szaktárcánál. Az viszont már világos, hogy a finanszírozás az egyetemek teljesítményétől függően történik.
A kormánynak csakis a kiváló teljesítményt nyújtó egyetemeket kell finanszíroznia – figyelmeztetett Baba. Kitért arra is, hogy egy doktori ösztöndíj összege eléri egy egyetemi tanársegéd alapbérét. A nemzeti kisebbségekhez tartozó egyetemi hallgatók oktatását illetően „megtartották azt, ami eddig is jó volt”, továbbá korrekciós szorzókat alkalmaznak.
Az intézet mint alapsejt
Kötő József parlamenti képviselőnek arra a kérdésre kellett válaszolnia, miszerint az új oktatási törvény milyen lehetőségeket tartalmaz a magyar intézetek fejlődése szempontjából, illetve melyek az e téren észlelhető gyakori akadályok.
– A tanügyi törvény fontos szerkezeti újítása, hogy ezek az intézetek lesznek a felsőoktatás alapsejtjei. Ezek egyfajta autonómiával bírnak a tanulmányi programok kijelölését illetően. Létrejöhetnek olyan kutatási tervek, amelyek többletfinanszírozási források lehetnek. A nemzeti kisebbségek felsőoktatása minőségteremtő lesz, és biztosíthatja a közösség szellemi utánpótlását – hangsúlyozta Kötő.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye kapcsán a képviselő megjegyezte: a törvény előírja, hogy a multikulturális egyetemeken ne a szenátus jóindulatára bízzák az intézetek létrejöttét.
– Amennyiben a MOGYE szenátusa ezt nem hajlandó tudomásul venni, az új oktatási törvény 125. cikkelye értelmében a meghatározott időn belül el nem fogadott egyetemi charta a finanszírozás megvonását és a rektor lemondatását jelentheti – hangoztatta Kötő, majd folytatta: az intézeteknek önálló tagozatot kell létrehozniuk, amely rendelkezik az egyetemi autonómia jogkörével mind a költségvetés, mind a tanrend és a szakok beindítását illetően. Egyszóval autonóm oktatási rendszer kialakítása válik lehetővé – összegzett Kötő.
Megtudtuk: ezek az önálló rendszerek a kutatásba való bekapcsolódást is biztosíthatják, az oktatási programok pedig többletpénzt jelenthetnek. Szó esett még egy sürgősségi kormányrendeletről, amely új rendszert vezet be az egyetemeken folyó kutatásba; illetve arról is, hogy a tanügyi törvény kimondja: magánegyetemek is támogathatóak közpénzekből, ha teljesítenek bizonyos követelményeket. A kiváló kutatási eredményeket elért egyetemek pedig akár harminc százalékos többlettámogatásban is részesülhetnek a kutatás fontosságától, közhasznúságától és a technikai transzfertől függően.
Ezt követően Kötő József képviselő és Cătălin Baba államtitkár válaszolt a jelenlevők kérdéseire, amelyek az egyetemi tanerők mobilitására, az oktatási programok „hajlékonyságára”, a kettős szakok hasznára, a jövő tanévtől bevezetendő, a tanárképzést segítő didaktikai magiszteri tanulmányokra stb. vonatkoztak.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2011. november 26.

Bemutatkozott Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület
Domokos Géza íróról, művelődésszervezőről, az RMDSZ első elnökéről elnevezett civil szervezetet alapított fia, Domokos Péter a politikus barátainak, tisztelőinek támogatásával. Az egyesület a névadó szellemi hagyatékának megőrzésével, bemutatásával, a humanizmus, a különböző kultúrák közti párbeszéd értékének népszerűsítésével, tehetséges fiatalok felkarolásával, előadások, műhelyek szervezésével kíván foglalkozni. Domokos Géza szellemében a rugalmasság, nyitottság, empátia, társadalmi érzékenység elvei szerint kívánnak a közösség javára tenni – mondta el Domokos Péter november 25-én, pénteken, a Kovászna Megyei Tanács dísztermében szervezett bemutatkozó sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor megyei tanácselnök felolvasta Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét a jelenlévő értelmiségieknek, újságíróknak, politikusoknak. Domokos Géza mindig hangsúlyozta a romániai magyarság intézményei létrehozásának, megtartásának és működtetésének fontosságát – idézte fel Kelemen. A róla elnevezett egyesület egy új intézménynek tekinthető, ennél méltóbban nem is lehetne őrizni Domokos Géza emlékét, „ehhez kívánok sok sikert és sok cselekedetet” – zárult az üzenet.
Egyed Péter író, filozófus, Domokos Géza barátja a Székelyföld folyóirat számára írt szellemi portréból olvasott fel részleteket. Felidézte, Domokos Géza „pályaképének elővonalait” egy végül soha el nem készült portréinterjú helyett írta. Domokos életében meghatározóak voltak a Székely Mikó Kollégiumban töltött évek, a kolozsvári egyetemi évek, valamint a moszkvai tanulás időszaka. Az 1965-ben „majdnem-Nobel-díjas” Pausztovszkij volt rá nagy hatással. A Maxim Gorkij Irodalmi Intézetben mai megnevezéssel „kreatív írást” tanultak, modellül legtöbbször Csehov írásai szolgáltak. Itt, a szovjet metropoliszban, ahol színházba és koncertre lehetett járni, mélyítette el az erdélyi fiatalember a minőség iránti érzékét, innen ered kiadói irodalompolitikájának magva. 1989-ben már kész politikus volt, aki kilépett a művelődéspolitika mezejéről. A kilencvenes évek közepétől, visszavonulása után megírt könyvei nélkülözhetetlenek a romániai magyar társadalomban zajló folyamatok megértéséhez – méltatta Domokost Egyed Péter.
Lakatos Mihály író, a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója a Domokos Géza vezette Kriterion könyvkiadó felbecsülhetetlen művelődéspolitikai jelentőségét méltatta.
A kiadó könyvei csemegék voltak a könyvre éhes fiataloknak, és létfontosságú szellemi táplálékot jelentettek, a mentális egészség megőrzésének voltak garanciái. A Kriterion világítótorony volt a sötét évtizedekben, Domokos Gézának és kiváló szerkesztőinek köszönhetően, és ez a szellemi hagyaték mindig vállalható – szögezte le Lakatos. A Kriterionnal a világirodalom friss levegője áramlott be a Kárpát-medencébe, a magyarországiak számára is mértékadó kiadó volt.
Dávid Gyula irodalomtörténész beszédét László Károly színművész tolmácsolta. Dávid felidézte, politikai elítéltként 1968-ban került szerkesztőként a Kriterionhoz, amelynek igazgatója, az ő egykori kolozsvári szobatársa, olyan ember volt, hogy ha valamit ő nem tudott elintézni, azt nem is lehetett. A moszkvai tanulmányai során szerzett, az uralkodó ideológia műveinek, érvrendszerének ismeretei, hatalmas műveltsége, határozott személyisége olyan tárgyalópartnerré tették, akinek érvei előtt gyakran kénytelen volt meghátrálni a hatalom. Sokat is tanakodtak a pártszolgák és személyes ellenségei, vajon ki állhat mögötte, hogy ennyire nyíltan mer néha szembeszegülni vagy kritikát megfogalmazni egy-egy felülről jövő utasítással szemben.
Domokost kiváló román írok védőhálója óvta – idézte fel Dávid Gyula Az igazgató emberközelből című írása -, sajnos a 80-as években egyre vékonyult ez a háló, és 1989 után teljesen megváltozott minden; néha pont régi bajtársaival kerül szemben immár a kisebbségi politikus perspektívájából. (tudósítónktól)
Transindex

2011. november 29.

A Domokos Géza Egyesület megalakulására
Péntek délután a Kovászna megyei önkormányzat üléstermében ünnepélyes külsőségek között alakult meg a Domokos Géza Egyesület.
Egyed Péter filozófus – aki az áldatlan nyolcvanas években a Kriterion Kiadónál a néhai Domokos Géza közeli munkatársa volt – a Székelyföld folyóirat decemberi számában megjelenő esszéjéből olvasott fel figyelemre méltó részleteket, megvilágítandó az életút kényes kérdéseit. Az elemző esszé, amint címe is beígéri, a művelődéspolitikusról és az országos politikusról szól, érdekes adalékokkal járulva hozzá az ünnepelt szellemi portréjához. Az írópolitikus fia, Domokos Péter jelentette be az egyesület megalakulását. Kijelentette, hogy "A Domokos Géza Egyesület vállalt célkitűzése elsősorban a névadó szellemi hagyatékának, értékrendszerének és elveinek ismertetése, fejlesztése, illetve ápolása, a kulturális és humanista értékek ösztönzése, a művelődési sokszínűség, a nemzeti önazonosság megőrzése és ápolása mellett a nemzetiségek, nemzetek közötti párbeszéd, a különböző kultúrák párbeszédének, egymás gazdagításának, kölcsönhatásának támogatása és bátorítása. Kiemelt szerepet tulajdonít az egyesület a tehetséges fiataloknak..." Mindezen nemes célkitűzésekhez csak gratulálni lehet. Egyelőre konkrét programokról, arról, hogy a valóban a Névadó szellemiségéhez méltó elképzeléseket, programokat az egyesület hogyan, milyen formában szeretné megvalósítani, nem esett szó. De ami késik, vélhetőleg nem múlik.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. december 19.

SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. január 7.

Kép/tár
Láttam, olvastam
„Kettős kötődés – kettős felelősség”. Hosszan kell ma már magyarázni a fiatalabbaknak, hogyan válthatta ki 1968-ban a román pártvezetés haragját a budapesti írók állásfoglalása, mely szerint a határon túli magyar irodalmak sorsának alakulása őket is érinti, sőt, felelősséget éreznek érte.
Mi lett volna, ha Bukarestben felkarolják ezt a gondolatot? Ha megköszönik az érdeklődést és helyeslik a tartalmasabb együttműködés, a kölcsönös irodalmi cserék gondolatát? Ez akkor egyszerűen lehetetlen volt, mert azt jelentette volna, hogy az írók szabadon járnak-kelnek, eszmét cserélnek, s közben mindenféle szentségtörő nézetet ültetnek el egymás fejében. Bármennyire is a kisebbségi (az akkori szóhasználattal: nemzetiségi) irodalom helyzete váltotta ki az ellentétet, lényegét tekintve az közvetlenül az emberi szabadságjogokról szólt: a szólás, a mozgás, az alkotás szabadságáról.
Dávid Gyula szakszerű alapossággal eleveníti fel e történet Domokos Gézára vonatkozó részleteit (olvasható a Látó tavalyi 5. számában). A tényekről annyit: több más erdélyi magyar íróval együtt őt is felszólították, hogy válaszoljon a budapesti állásfoglalásra és utasítsa el a benne foglalt gondolatot. D. G. két cikket közölt az Előre című bukaresti napilapban. Az első nem volt elég kemény, ezért kellett megírnia a másodikat, amelynek hangneme határozottabb. Hagyatékának irataiból (melyek tanulmányozhatók a kolozsvári Szabédi-házban) kiderül, hogy volt egy harmadik változat is, amely nem jelent meg.
Az 1989-es decemberi fordulat után Debrecenben került sor arra a találkozóra, ahol Domokos Gézától egyik ifjabb pályatársa nyíltan számon kérte akkori megszólalását. Válasza több szempontból is figyelmet érdemel. Elismerte: már akkor tudatában volt annak, hogy súlyos erkölcsi terhet vállal magára a válaszcikk megírásával. Indoklásként emlékeztetett arra, hogy attól tartott: a román pártvezetés annyira „bekeményít”, hogy annak az egész (kisebbségi) közösség kárát látja.
Ez a cselekvő ember klasszikus erkölcsi dilemmája. Kényszer hatására azt teszi, amit maga is helytelenít és elítél. De nem az a mentsége, hogy kényszer hatására teszi – ne feledjük: 1968-ban a kérés megtagadása már nem járt életveszéllyel –, hanem az, hogy az adott játszmában ez elkerülhetetlen.
Idézem Debrecenben mondott szavait:
„[...] Meg voltam győződve, hogy akkor olyan helyzetben éltünk, oly sok felé voltak nyitottak a hatalom útjai – emlékezzünk: két hónap múlva Románia látványosan visszautasítja, hogy részt vegyen Csehszlovákia lerohanásában, ősztől sorra születnek meg a tévé magyar nyelvű műsorai, a Kriterion Könyvkiadó, A Hét című hetilap, de már ott leselkedik az 1971-ben, kínai mintára bekövetkezett »mini kulturális forradalom« agressziója is – tisztában voltam vele, hogy ezt az ódiumot, ezt a rettenetet vállalnom kell. A morgó, vicsorgó vadat meg kell nyugtatni. Sosem szűnt meg bennem a gyanú, hogy egy év múlva, 1969 decemberében azért neveztek ki a Kriterion igazgatójává, mert azt a cikket megírtam. Azon még gondolkodnunk kell sokunknak, elsősorban nekem: megérte-e? Erkölcsileg bizonyára nem érte meg. Politikailag tévedés volt – hallottuk ma. Ami két évtizedes kiadói munkámat illeti, az az önzetlen erőfeszítés – a tisztító, szabadító kockázatvállalás lehetőségét és nemegyszer örömét idézem fel – számomra megérte.
Amikor most és a jövőben megméretik a romániai magyar író sorsa, aligha lesz bölcs és célravezető lemondani, nem, nem a megbocsátó, de a történelmi megközelítésről. Más szóval: abból a valóságból kiindulva kell megvizsgálni életünket, tetteinket, tévedéseinket, amiben azok megtörténtek. Kérlelhetetlenül, de igazságosan.”
D. G. nem azért tette, hogy kiadó-igazgató legyen. Igazgatóként viszont azt tette, a tisztséggel járó – ellenőrzött – szabadság körülményei között, amit valódi feladatának érzett. Hogy milyen sikerrel, arra nézve már a Kriterion története és a húsz év termése a koronatanú. Erről közöl szép tanulmányt a Székelyföld 2011 decemberi számában Egyed Péter.
*
Karácsony este Ungvári Tamás beszélgetett Németh Sándorral az ATV esti műsorában. (Jómagam csak a második részt láttam.) Nem találtam különösen inspiráltnak sem a nagy műveltségű egyetemi tanárt, sem a hit kérdéseiben szakembernek számító partnerét, de lehet, hogy az én készülékemben van a hiba. Lapos kérdésekre felszínes, közhelyes válaszokat hallottunk. Jézus: szupermen, aki az élet minden területére hatást gyakorolt, történelmi személyiség, noha mindmáig kérdés, hogy próféta volt-e, Messiás vagy Isten Fia. U. T. arról beszélt, hogy van „isteni terv”, s az emberi civilizáció, amely spiritualizálja a történelmet, ebbe próbál beilleszkedni, elérni az eljövendő „aranykort” (?). Elhangzik egy csakugyan nagy súlyú kérdés: integrálhatók-e a világvallások? A válasz sommásan az, hogy nem, mivel eltérnek egymástól „az alapviszonyok”, ami úgy értendő, hogy míg az egyik vallás elfogadja a vitát, addig a másik fatalista. Előkerül Jézus „nemzeti identitása”, akit Pál egyetemesnek hirdetett ugyan, de aki „elkötelezett a zsidóság iránt”. N. S. szerint újabban meg is nőtt az érdeklődés iránta Izraelben, ahol úgy érzik, hogy alakját „elpogányosították”. N. S. a Szentírást idézi: Vigyázzatok! Legyetek készen! Baljóslatú események várnak az emberiségre.
Karácsony este. Talán rossz volt az időzítés.
HORVÁTH ANDOR
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 20.

Erdélyi Himnusz-nap
Kölcsey Ferenc kéziratának tanúsága szerint 1823 január 22-én fejezte be a Himnusz megírását a költő. 1989 óta ezen a dátumon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A jeles ünnepre ma már minden magyarlakta településen szerveznek kulturális eseményeket. Ezekből nyújtunk ízelítőt.
Sepsiszentgyörgy: kiadóbemutatkozás
Szombaton Sepsiszentgyörgyön 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban kezdődik a rendezvénysorozat a Magyar Könyvkiadás – Értékteremtő hivatás előadással, amelynek keretében a szegedi Lazi Könyvkiadó mutatkozik be. Az esten fellép Fekete Vince költő. A Tamási Áron színházban szombaton délután öt órától Ránézek az életemre címmel, Kovács Levente marosvásárhelyi színházi rendező élettörténetét összefoglaló interjúkötet bemutatójára kerül sor. Kovács Leventével Bogdán László író beszélget, és színészek részleteket olvasnak fel a kötetből. Szintén szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar ad hangversenyt. Kézdivásárhely: fotótárlat nyílik
Vasárnap 12.15-kor a Vigadóban nyitják meg Kézdivásárhelyen a Varázsképek, Székelyföld című fotókiállítást, amit Csire Gabriella könyveinek bemutatója követ, 14.30-kor felolvasnak Fülöp István verseiből. A Vigadóban vasárnap 18 órakor az Osonó színházműhely mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című darabot, nó színházműhely lép színpadra.
Nagyvárad: a színészeké a szerep
A színtársulat Színház az iskolában, iskola a színházban nevű, középiskolásoknak szóló program adja az ünnepi rendezvények fénypontját a partiumi városban. A projekt lényege a fiatalok közelebb vonása a színházhoz és a magyar drámairodalom meghatározó műveihez – fogalmazott Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Ebben az évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeményét dolgozzák fel a különböző iskolákban szerveződött diákcsoportok. A produkciót vasárnap, a Magyar Kultúra Gálaestjén mutatják be a diákok, amely során a Magyar Kultúráért díjak is átadásra kerülnek.
Szatmárnémeti: versmaraton
Szatmárnémetiben 24 órás versmondó-maratont szervez az RMDSZ Szatmár megyei szervezete. A helyi versbarátokat várják, hogy elszavalják-olvassák kedvenc verseiket. Szombat déltől vasárnap délig bárki betérhet a székházba, hogy pár percig a nagy nyilvánosság előtt hódoljon a magyar költészetnek, miközben egy csésze meleg teát vagy kávét, egy friss szendvicset is elfogyaszthat. Semmi megkötés nincs, csupán annyi, hogy az utolsó órában csak szatmári költő versét lehet szavalni.
Székelyudvarhely: kamarazene
A székelyudvarhelyi program Sas Péter: A heraldikus Köpeczy Sebestyén József élete és munkássága című kötet bemutatásával kezdődik a Haáz Rezső Múzeumban. A Művelődési Házban ugyanakkor a székelyudvarhelyi Cimbora Tanulók Házába járó gyermekek munkáiból nyílik kiállítás. Késő délután magyar kamarazene-koncertnek ad otthont a polgármesteri hivatal Szent István-terme.
Szombaton az udvarhelyszéki fúvószenekar koncertjére várják az érdeklődőket, repertoárjukon Kodály Zoltán művei szerepelnek. A napot az Udvarhely Táncműhely előadása, a Varázsének című folklórműsor zárja. Vasárnap délelőtt Egy évtized fényképlenyomatai címmel gyűjteményes kiállítás nyílik az Orbán Balázs szemével Udvarhelyszéken dokumentációs fotótábor anyagából. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak kiosztására vasárnap délután kerül sor.
Marosvásárhely: felolvasások
Irodalmi felolvasó-maratonnal és marosvásárhelyi írókkal ünnepel a Studium Alapítvány. A rendezvény szombat éjfélkor kezdődik és vasárnap éjfélig tart, a Gh. Avramescu (volt Rigó) utca 11. szám alatti Orvosi Szakkönyvtárban. A felolvasás a marosvásárhelyi szerzőkre összpontosít, bárki jelentkezhet rá, a felolvasnivalót pedig a szervezők biztosítják. A Vártemplomban szombaton 18 órától Hűvösvölgyi Ildikó bemutatja Reményik Sándor: Csendes csodák című estjét.
A Művészeti Egyetem Stúdió Színháza szintén szombaton új bemutatóval lép közönség elé: Pintér Béla és Darvas Benedek szerzőpáros Parasztopera című darabját, amelyet Porogi Dorka vitt színre. A Tompa Miklós Társulat Székely János Hugenották című drámájával tiszteleg a Magyar Kultúra Napja előtt. Kolozsvár: ökumenikus istentisztelet
A kolozsovári ünnepi rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik a lutheránus templomban szombaton 17 órától, majd Egyed Péter egyetemi tanár előadását hallgathatják meg Böhm Károly filozófusról. A kolozsvári színművészeti hallgatók előadásában Heltai Gáspár: Egy nemes emberről és az ördögről című darabot nézhetik meg.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. január 27.

Egyed Péter előadása Aradon
Értelmiség látlelete
Sajnos, alig harmincan voltak kíváncsiak ma délután dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorának előadására az erdélyi értelmiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Pedig az RMDSZ Szabadelvű Platformjának alelnöke – az RMDSZ székházában szervezett előadáson jelen volt Bognár Zoltán elnök is – Aradon ritkán hallható igazságokat, látleletet nyújtott a hallgatóságnak az erdélyi-romániai értelmiségi létről. S azt Egyed Péter külön hangsúlyozta, hogy Romániában nem beszélhetünk kizárólag erdélyi értelmiségről, mert a Ceauşescu-rendszer többek között homogenizációs politikájának köszönhetően nagyon sok magyar értelmiségit helyeztek a Kárpátokon túli megyékbe.
Az előadó kifejtette, hogy a belső-erdélyi, partiumi és bánsági értelmiségről két fő csapás mentén (is) beszélhetünk: az egyik a kvantitatív, a másik a területi elosztás. Tény, ma csupán becslések vannak arról, hány értelmiségi él a három régióban, de Egyed szerint a számuk 100-200 ezer közé tehető. Az elmúlt rendszerben a magyarság messze alulképzett volt számarányához képest, hisz a magyar ajkú lakosságnak talán 4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben számarányát tekintve az összlakosság hét százalékát is meghaladta. „Optimális körülmények között ez az arány tíz százalék” – mondta az előadó, aki később megemlítette, hogy a rendszerváltás után, a mai napig körülbelül ezer felsőoktatási tanárral gazdagodott az erdélyi magyarság, ami példátlan teljesítménynek számít.
Ami az értelmiség második „fő csapását”, a területi elosztást illeti, Egyed Péter úgy véli, az említett három régió értelmiségei között erős mentalitásbeli és kommunikációs különbség alakult ki, ennek okait, mozgatórugóit is részletezte, kiemelve az erdélyi magyar egyetemi központok szerepét.
Rendkívül érdekes volt a romániai magyar értelmiség múltjának elemzése. Ebben kifejtette többek között, hogy 1973-tól kezdődően a ’80-as évekig drasztikusan csökkent a magyar képzés, a magyar iskolák kettős tannyelvűvé váltak, a kommunista rezsim elsorvasztotta a magyar felsőoktatást, a kevés, végzett értelmiségit pedig szó szerint kitelepítette a Kárpátokon túlra. Ez a magyarsorvasztó, homogenizáló politika pedig gyorsította a kivándorlást, főként a magyar írók és színészek körében.
Egyed Péter beszélt arról is, hogy a’90-es években egy tisztázódási folyamat indult, s ekkor megjelent a magyar politikai értelmiség a szakértelmiség mellett. Sajnálattal állapította meg, hogy a két értelmiség aztán megszakította a kommunikációt egymás között, most pedig az RMDSZ kellene felvállalja ennek visszaállítását.
A jövővel kapcsolatban az előadó figyelmeztetett, hogy az értelmiség belső kommunikációja áttevődik a hálózatokra, ma, a „jövő, internet-bennszülött értelmisége” a kapcsolatot már nem találkozókon, konferenciákon végzi, hanem az elektronikus levelezésen, a hálón át.
Persze, egy ilyen érdekes, izgalmas előadásnak csak morzsáit lehet felvillantani a beszámolóban, valóban kár, hogy Aradon ilyen kevesen érdeklődnek személye, mondandója iránt.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

2012. február 11.

Találkozások
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. február 20.

Új elnök az E-MIL élén
A költészet megmarad, a költők is maradnak, és az sem igaz, hogy nem olvassa már őket senki – ezekkel a Király László költő által megfogalmazott szavakkal jellemezhető leginkább a hétvégén lezajlott irodalmi fesztivál hangulata.
A háromnapos rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Írók Ligája, közismert nevén az E-MIL ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
Csütörtök este Noszlopi Botond, a 2006-ban Méhes György-debütdíjat elnyert költő A szórakoztatás mesterfoka című kötetét mutatta be Murányi Sándor Olivér. A pénteki rendezvény a Holt Költők Társaságának, azaz a fiatalon elhunyt alkotóknak állított emléket. Jancsó Noémi, a 22 évesen halálra gázolt költőnő összegyűjtött írásait tartalmazó, A webkamera-arc című kötetet Egyed Emese méltatta. „Egy nagyon fiatal és mégis veleszületett bölcsességgel rendelkező lány keresi az élet értelmét, az elvesztett szolidaritást. Jancsó Noémi a belső titkokra figyelő szerző volt, aki arra törekedett, hogy valami teljesen újat kezdjen el, valamit egészen másként csináljon” – mondta az irodalomtörténész, majd átadta a szót a két éve elhunyt Jancsó Noémi barátainak, akik felolvastak a kötetből. Egykori pályatárs, Egyed Péter költő, író emlékezett az 1998-ban, 42 évesen eltávozott Veress Gerzsonra, akinek Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét mutatta be. „Mindig lobogna, a költészeti láz-állapot természetével születik és ezzel csatlakozik a Forrás második nemzedékéhez, főleg Király Lászlónak, Farkas Árpádnak és Csiki Lászlónak a láz-állapotához. A láz marad! – kiáltja versében” – idézte meg Veress Gerzson emlékét a régi barát.
Az E-MIL szombaton közgyűlésen döntött a tisztújításról, amelynek eredményeként László Noémi költőnő vette át az elnöki tisztséget Orbán János Dénestől. Az ügyvezető elnöki feladatokat Király Zoltán látja el, a választmány további tagjai Karácsonyi Zsolt, Gáll Attila és Fekete Vince. A közgyűlés után Bréda Ferenc mutatta be Egyed Emese Briszéisz című kötetét, Király László pedig Benő Attila A kórus és a kutyák című könyvét ismertette. A fesztivál méltó zárásaként ifjabb Fodor „Netti” Sándorral és zenekarával mulatozva kívántak egymásnak további sikeres tíz évet az erdélyi írók és irodalomkedvelők.
T. K. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. február 21.

László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligája új elnöke
László Noémi kolozsvári költőt választotta elnökének az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a szombati tisztújító közgyűlésen. A választmányba az új elnökön kívül Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és Fekete Vince került, László Noémi Orbán János Dénest váltja a 10 éves szervezet élén, az ügyvezető elnök továbbra is Király Zoltán.
Többet kell dolgozni
„A legnagyobb siker az, hogy a szervezet túlélte az első tíz évet, hogy az alapító tagok szándéka az első tíz évben megvalósult: az E-MIL kézbe vette a kortárs erdélyi magyar irodalmi élet gondozását, az eseményszervezést, valamiféle közösségi élményt sikerült kovácsolni, összetartozást különböző generációk tagjai között, amelyet felolvasásokkal és a minden évben megszervezett irodalmi táborral értünk el” – foglalta össze lapunknak a szervezet első évtizedének eredményeit László Noémi.
Hozzátette: a forrásteremtésben is sikerrel jártak, pályázati úton, illetve magánadományok segítségével évről évre sikerült annyi pénzt előteremteni, hogy azt a minimálisat nyújthassák az alkotóknak, amely által érzik, hogy tartoznak valahová. „Egy 150 tagot számláló szervezet esetében, bármily lelkesek is legyenek a vezetők, mindig akad olyan, akinek nem tetszik az amit és ahogyan tesznek. Többen felrótták, hogy a kommunikáció lehetett volna jobb, lehetett volna nagyobb nyitottság, de azt is meg kell érteni, hogy nem busásan honorált munka ez, sokszor csak a lelkesedés vezette a szervezet irányítóit. Azt hiszem viszont, hogy az öszszetartozás az itteni írók között bizonyos mértékig az E-MIL-nek köszönhető” – mondta László Noémi. Mint mondta, nagyobb változásokat nem kíván eszközölni a szervezet működésében, a fennmaradásért is egyre komolyabban kell küzdeniük a jelenlegi gazdasági helyzetben. Igyekezni fog, hogy az E-MIL a továbbiakban is tudja ugyanezt nyújtani, amit eddig.
„A válság miatt többet kell majd lobbizni, pályázni, mint eddig, de az írótábort, az E-MIL decemberi évzáró gálaestjét, illetve a lassan hagyományossá váló, az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok idején szervezett irodalmi események sorozatát ezentúl is meg akarjuk szervezni. A további irodalmi események szervezéséből is derekasan ki akarjuk venni továbbra is a részünket, nem utolsósorban honorárium biztosításával, hiszen az írónak is kell élnie valamiből, és ne felejtsük el, hogy a folyóiratok sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi” – foglalta össze legfontosabb céljait a szervezet új elnöke.
Ünnep könyvekkel
A háromnapos születésnapi ünnepségen az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában megjelent legújabb könyveket mutatták be. Csütörtök este Noszlopi Botond második, A szórakoztatás mesterfoka című verseskötetét ismertette Murányi Sándor Olivér, hangsúlyozva, hogy az első kötethez képest a szerző jóval filozofikusabb, érettebb hangot üt meg. A pénteki Holt költők társasága című eseményen két olyan alkotóról emlékeztek meg, akik korai haláluk miatt nem teljesedhettek ki alkotóként. Jancsó Noémi A webkamera-arc című, összegyűjtött írásokat tartalmazó könyvét Egyed Emese méltatta, kiemelve, hogy a 22 évesen elhunyt szerző a szövegei által most is jelen van.
„A sötétség és a világosság határán él a szerző ebben az alkotói jelenlétben” – mutatott rá Egyed Emese, akinek egyébként szombat délután mutatták be Briszéisz című új kötetét. Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét a szintén fiatalon elhunyt költő egykori barátja Egyed Péter ismertette. Egyed, aki a 80-as években a Krietrion Forrás sorozatának szerkesztője volt, kitért arra, hogy Veress örök jelölt volt a kiadónál, folyton visszakérte azonban a leadott kéziratot további javítások miatt. Végül 1995-ben jelent meg Ezer énekből vérzem című első kötetet, amelyet 1998-ban bekövetkezett haláláig még három verseskönyv követett.
Az egykori pályatársat úgy jellemezte, mint aki folyton lángolnmi akart, és ez nagyon jól állt neki. Benő Attila A kórus és a kutyák című verseskötetét Király László költő méltatta, aki A hívatlan vendég című verset emelte ki, mint a kötet erőssége. Mint mondta: Benő Attila egy építkező költő, ez a kötet egy lépcsőn való felfelé haladás egyik lépcsőfokaként is értelmezhető, az olvasó érzi, hogy a költő továbbhalad majd.
Varga László Krónika (Kolozsvár)

2012. február 21.

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 13.

Irodalom a világhálón
Új irodalmi portál jelent meg az éterben: a www.eirodalom.ro című honlap. A frissen indult weboldalon ismert erdélyi költők, írók művei mellett az erdélyi irodalmi élettel kapcsolatos hírek, beszámolók is helyet kapnak. A portálnak négy aktív szerkesztője van: a főszerkesztői teendőket Lőrincz György székelyudvarhelyi író látja el, továbbá Egyed Péter kolozsvári író, költő, filozófus, Szakács István Péter székelyudvarhelyi író és Zsidó Ferenc székelykeresztúri író tartozik egyelőre a honlap szerkesztőcsapatába. „Úgy véljük, hogy az idő haladásával tartani kell a lépést, így az irodalmat az internetre is fel kell vinni” – ismertette megalakulásuk indítékait Zsidó Ferenc. Az író elmondása szerint olyan virtuális lapot kívántak megalapítani, amely az erdélyi irodalmat a maga sokszínűségében mutatja be. Éppen ezért kimondottan erdélyi, hivatásos, már „befutott” szépírók munkáit tartalmazza. „A portál tehát nem a műkedvelők, amatőrök portálja, hanem abba kimondottan Erdély reprezentatív költői írhatnak” – magyarázta Zsidó. Az író elmondta, ez az első olyan internetes irodalmi oldal, mely hírportálrendszerben működik, másrészt Erdély-centrikusságában is egyedülálló. „Jelenleg nincs olyan irodalmi portál, ahol együtt van a híranyag és az irodalom, mindez úgy, hogy csak kimondottan Erdélyre koncentrál” – szögezte le az alapító. A jövőbeli terveik között egy hangosvers- és egy debütrovat elindítása szerepel, mert szeretnének nyitni a pályakezdők felé is.
Baloga-Tamás Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. március 26.

”Nem faragtak elég kemény fából...”
Vallomásórák Tánczos Vilmos néprajzkutatóval
Együtt utaztak Kolozsvárról egy szombat esti Látó-beszélgetésre Marosvásárhelyre, az Ariel székházába. Házigazdai minőségében Demény Péter lapszerkesztő – aki a nyilvánosság előtt születő párbeszéd hamvassága védelmében semmit sem árult el az úton a “kérdezz-felelek” forgatókönyvéről, pár órával később, a “félházas” publikum előtt pedig bevallotta, hogy úgy érzi magát, mint Forrest Gump a vietnami tapasztalatokra kíváncsi tömeg előtt –, és a vendég, dr. Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár, esszéíró, a Bookart Kiadó gondozásában megjelent sikerkönyv, az Elejtett szavak szerzője. A kolozsvári szerzőket felvonultató, illetve kolozsvári ihletettségű alkotásokat tartalmazó márciusi Látó-szám kedvcsinálójának is tökéletesen bevált ez a két és fél óra – ahogy februárban Demény Egyed Péterrel folytatott eszmecseréje is –, de talán több is volt ennél. Régmúlt és jelenközeli történések egyetlen vallomásba illesztése, gondolatok, lélekszínek bőkezű felkínálása. Élmény.
Schuller Rudolf, az erdélyi értelmiség, a kiválasztottak – Kányádi Sándor, Székely János mellett Tánczos Vilmos – “mentora” megidézésével indult a párbeszéd, ezt megelőzően pedagógusléte titkaiból villantott fel párat a meghívott. Harminc éve változatlanul lámpalázas az órák előtt – ez segít abban, hogy jobbat, többet nyújtson a diákoknak, bár az is előfordult már, hogy jobban sikerült az az előadás, amelyre kevésbé volt felkészülve –, az ötven-hatvan perc sikeréről az arcok, tekintetek biztosítják – rémálma, hogy egyszer egy diák nem néz vissza rá, igaz, erdélyi hallgatóival ilyen még nem fordult elő –, és még sohasem mert belenézni tanítványai jegyzeteibe – derült ki az elkövetkező percekben.
– A tanár színész is egyben. Fontos, hogy élő legyen az óra – jegyezte meg Tánczos Vilmos, majd a Schuller Rudolftól kapott útravalóról szólt.
– A legegyszerűbb emberre is tudott figyelni, ez volt a legfontosabb, amit tanultam tőle. A világirodalmi élményeket nem tudtam hasznosítani, de az, hogy kacérkodom ilyenekkel, nagyrészt annak is tulajdonítható, hogy nála illett irodalommal foglalkozni – mondta a meghívott, akit először tizedikes diákként, tantárgyversenyen egy Toldi-idézettel érintett meg a múzsa.
– Kilencedikben nem tudtam helyesen írni magyarul, tizedikre aztán a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban “helyreszedtek”. Szupermatekes osztályból magyar-orosz szakra készültem – pergette vissza még jobban az időt Tánczos Vilmos, majd a beszélgetőtárs kérésére arról vallott, miért lett belőle néprajzos.
– Meg akartam osztani az élményt egy megsemmisülőben levő világról, amelyet falusi gyermekként ismertem meg. Tudtam, milyen volt szülőfalumban, Csíkszentkirályon a lakodalom, éreztem nagyszüleim mestergerendás házának illatát. Romantikus indíttatásból választottam ezt a hivatást. 1979–80-ban kezdtem járni Moldvába. Amikor 1983-ban tanár lettem, a nyári szünidőben imákat gyűjtöttem ezen a vidéken. Belekeveredtem ebbe a néprajzos históriába, többen voltunk, és számon tartottuk egymást. Kollégáim a rendszerváltás után rögtön szóltak, hogy megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság. A kolozsvári egyetem tanszékére 1992-ben versenyvizsgáztam.
Pályája alakulásáról, tudományos szövegekkel való viszonyáról így vallott a vendég:
– Lehet, hogy nem vagyok elég kemény fából faragva, de nem a néprajzos szakirodalommal alszom el, hanem szépirodalmi művekkel, és számomra ünnep, amikor leveszek egy verseskötetet a polcról. Van, aki úgy gondolja, vétek, hogy egy tudós ember ilyesmivel foglalkozik. Én úgy gondolom, rengeteg mennyiségű szöveget termelünk, amelyet soha senki nem olvas el, ha mégis, akkor csak szakmai kötelességből. Téved, aki azt mondja, hogy a képek világában, és nem a szöveg világában élünk. Az esszéimről mindig kedvező visszajelzést kaptam, a tudományos szövegeimről is, de nem vagyok meggyőződve, hogy ezeket meg kellett írni. Egy igazi tudós szakemberben fel sem merül ilyesmi. Engem az élet egészében érdekel. Ha terepre megyek, nem egy konferenciához gyűjtök anyagot, csak úgy ellötyögök Moldvában. Nem szeretek, és nem is szoktam pályázni. Ebben az a nagyon jó, hogy szabad lehetek.
Tánczos Vilmos gyűjti a szavakat – derült ki a továbbiakban –, a székely mellett a budapesti nyelvi humort is élvezi, a kolozsvári viszont ritkán örvendezteti meg, a jövőben pedig egy csíkszentkirályi szótár létrehozását tervezi. Kutatásai során mindig a változás mibenléte izgatta –”úgy tűnik, hogy a magyarországi falu nem is falu, nincs élet benne, ezzel szemben ha Moldvában megjelenek, tíz perc alatt történik valami”. Az Elejtett szavakkal, melyet édesapja 80. születésnapjára írt, a csíki székely ember nyelvét, világképét menti át az új időkbe. Ebből az alkotásból olvasott fel részleteket Tánczos Vilmos az egybegyűltek őszinte örömére.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2012. április 6.

Látó-lapszámbemutató a Gaudeamusban: Kolozsvártól Örkényig
Ahány ember, annyi Kolozsvár, ahány történet, élmény, anekdota, annyi értelmezési lehetőség a várossal kapcsolatban – derül ki a Látó szépirodalmi folyóirat márciusi számából, amelyben esszék, novellák, versek és interjú révén kerülünk közelebb a kincses városban élő vagy ahhoz számos tekintetben kapcsolódó szerzők Kolozsvár-képéhez. A lapszámot, csakúgy, mint az Örkény-centenárium apropóján összeállított áprilisi Látót szerdán délután mutatták be a Gaudeamus könyvesboltban.
Kenéz Ferenc Szabadnak lenni mit jelent? című Kolozsvár-oratóriumával indul a Látó márciusi száma, majd Láng Zsolt, Egyed Péter, Laskay Adrienne, Kántor Lajos, Sebestyén Mihály, Király László, Jánk Károly, Vida Gábor, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Láng Orsolya, Keszeg Anna, Soó Éva és Visky András írásai olvashatók. Talált versként szerepel a kötetben Áprily Lajos Kolozsvári éjjel és Jékely Zoltán Anteus című költeménye, a mellékletben pedig a vers kategóriában 2010-ben nívódíjjal kitüntetett Kenéz Ferenc plakátja található. – Színvonalas ez a szám, mindenki a saját Kolozsvár-történetét, élményét, anekdotáját mondja el benne – hangsúlyozta a bemutatón Demény Péter, az Esszé rovat vezetője. Utalt ugyanakkor a Ha mélyre szívjuk a kolozsvári levegőt… című ankétra, amelynek kapcsán Kolozsvárról Budapestre távozott személyiségeket (Fritsch László Zoltán közgazdász; Hajós Erika mesetulajdonos; Józsa Márta író; Soó Zöld Balázs, a Quadro Galéria társtulajdonosa; Tompa Andrea író, színikritikus) kérdeztek meg egyebek között arról, hogy mikor és hogyan távoztak Romániából, tervezik-e a hazaköltözést stb.
Weghofer Erna, a Gaudeamus könyvesbolt vezetője kérésének eleget téve, hogy Kolozsvárhoz fűződő élményeiket idézzék fel a szép számban egybegyűlt érdeklődők előtt, Láng Zsolt a Szerelemváros. Kolozsvár című esszéjében megfogalmazott történetet elevenítette fel: tizennégy éves korában, egy országos asztalitenisz gyerekbajnokság apropóján járt először a városban. Első ittlétéről mesélt a jelenlévőknek Vida Gábor, Király László pedig az Utunk szerkesztőségéhez fűződő kalandjait mesélte el. Demény Péter, aki kolozsvári születésűként jelenleg is itt él, „festői” hasonlattal élve Rembrandtot idézte: „bár soha nem utazott el Amszterdamból, attól még Rembrandt maradt”.
A folytatásban az áprilisi Látó ismertetőjére tért rá Demény: mint mondta, születésének századik évfordulója alkalmából Örkény István munkássága előtt tisztelegtek a negyedik lapszámban. Radnóti Zsuzsa, az író özvegyének köszönhetően irodalomtörténeti csemegével szolgálnak az érdeklődőknek: mellékletként Örkény Április című, eddig ki nem adott kisregényének részletét találjuk. A lapszámban interjút olvashatunk Radnóti Zsuzsával és Parti Nagy Lajossal, Kötő József erdélyi, Zakariás Erzsébet pedig kolozsvári vonatkozásban tekinti át az Örkény-művek színpadi megjelenítését. További szerzők, akik hozzájárultak a negyedik lapszám megjelentetéséhez: Sebestyén Rita, Csík Mónika, Hatházi András, Csutak Gabi, Fodor Györgyi, Papp-Zakor Ilka, Ungvári Zrínyi Ildikó, Adorjáni Panna, Laskay Adrienne, Visky András, Tim Conley és Székely Melinda.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-190