udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1030 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 1021-1030

Névmutató: Farkas Réka

2004. március 26.

Öt nap alatt több mint négyezer, az MPSZ választásokon való indulását támogató aláírást sikerült összegyűjtenie a Polgári Szövetségnek Háromszéken. Az MPSZ egyébként úgy döntött, nem a törvény által kért 25 ezer, hanem legalább 35 ezer aláírást gyűjt össze az esetleges utólagos támadások esetére. Tulit Attila, az MPSZ megyei elnöke leszögezte, az aláírás nem a szervezetbe való belépést jelenti, hanem azt, hogy az aláíró egyetért azzal, hogy az MPSZ jelölteket indítson a helyhatósági választásokon. Albert Álmos, az RMDSZ területi elnöke szerint az MPSZ elvtelen eszközökhöz folyamodik az aláírásgyűjtés során. Példaként Zágont említette, ahol tudomása szerint arról is kikérik az emberek véleményét, hogy a jelenlegi polgármester ellen vagy mellett szavaznának. Az MPSZ vezetői szerint teljesen alaptalanok a Zágonnal kapcsolatos vádak – mivel a településen 50 százaléknál kisebb a magyarok aránya, nem indítanak polgármesterjelöltet. /Farkas Réka: Albert Álmos szerint elvtelen az akció. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./

2004. március 29.

Márc. 27-28-án Sepsiszentgyörgyön médianapokat tartott a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), amelynek témája a közszolgálatiság érvényesülése volt a kereskedelmi médiákban. Elsősorban a kereskedelmi rádiók, televíziók munkatársait invitálták szakmai tanácskozásra. Mint kiderült, legalább kilencven hasonló jellegű, magyarul is sugárzó médium működik Romániában, a kétnapos rendezvényen mégis csak mintegy negyvenen fordultak meg hosszabb-rövidebb ideig. Kádár Magor, a PONT pályázatfigyelő iroda programkoordinátora a pályázati lehetőségekről értekezett, felhívta a résztvevők figyelmét, hogy – bár igen kevés konkrét pályázat célozza a rádiókat, tévéket – nagyon sok olyan lehetőség van, amely áttételesen „megfogható”. /Farkas Réka: Közszolgálatiság és kereskedelmi jelleg. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./

2004. április 2.

Gazda Zoltán, a sepsiszentgyörgyi MPSZ titkára elmondta: három településen megfélemlítik a szervezet aláírásgyűjtő képviselőit, akiknek a rendőrségen kellett nyilatkozatot tenniük. Damó Csabát, az MPSZ zágoni képviselőjét bekérették a rendőrségre. Bodokon a szervezet két tagját hívták a rendőrségre, ők azonban nem jelentek meg. Ezt követően a rendőrök kiszálltak Dénes Csaba lelkész lakására, hogy nyilatkozatokat kérjenek Dénes feleségétől és Berde Magdolnától, az MPSZ egy másik képviselőjétől az aláírásgyűjtő akció kapcsán. Komandón azt beszélik az emberek, ha csatlakoznak az MPSZ-hez, munkahelyük nélkül maradnak, vagy nem kapnak szociális támogatást. Buzsi Andrea felügyelő, a Kovászna Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője szerint Zágonban a vizsgálat beindításában semmi rendkívüli nincs, mivel a rendőrségen panaszt tettek az aláírásgyűjtők ellen, Bodokon pedig a helyi rendőrőrs parancsnoka azzal indokolta az akciót, hogy a rendőrség csupán tájékozódni kívánt az aláírásgyűjtésről. Az MPSZ Kovászna megyei szervezete 7750 aláírást gyűjtött a megyében a szervezet helyhatósági választásokon való részvételének támogatására. /Megfélemlítik az MPSZ aláírásgyűjtőit. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./ Damó Csabát, az MPSZ zágoni vezetőjét beidézték a helyi rendőrőrsre, ahol tudomására hozták: a polgármester a rendőrségtől kéri, vizsgálják ki az ügyet. Egy helyi cigányasszony nyilatkozatát is bemutatták, aki Damó Csaba ellen tanúskodott. „Ez az asszony mindenesként dolgozik a polgármesternél, írni-olvasni sem tud, tehát valaki megírta a nyilatkozatát. Nem is tudhatja, mit mondtam az aláírásgyűjtéskor, mert amikor ott jártam, 50 méterről követte az eseményeket” – mondta el a Krónikának az MPSZ zágoni elnöke. /Farkas Réka: Rendőri „érdeklődés”. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./

2004. április 20.

Kovászna megyében a román többségű települések kapták a költségvetés-kiegészítést. /Farkas Réka: Egyenlőtlen központi pénzelosztás. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 20./

2004. május 4.

Farkas Albert 84 éves nyugdíjas tanító Székelyudvarhelyen él. Nemrég látott napvilágot Szülőföldem, Székelyszentmiklós címen visszaemlékezéseinek gyűjteménye, amelyet fia, a költő Farkas Árpád szerkesztett, és amelynek szedését Farkas Réka, tördelését pedig Farkas Kinga /az unokák/ végezték. A könyv családi kiadvány, csupán néhány példányban készült. Egy Nyikó menti kis falu életét, történelmét, néprajzát tartalmazza. /(Ferencz Imre): Szülőföldem, Székelyszentmiklós. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 4./

2004. május 5.

Osztrák cég érdeklődik az erdélyi közbirtokossági erdők iránt. Közbirtokossági erdői eladására készül a zágoni Bóta közbirtokosság. Az RMDSZ képviselőházi frakciója a visszaszerzett vagyon megőrzésére szólította fel a közbirtokosságokat. Tamás Sándor képviselő megerősítette: a közbirtokossági erdőket nem lehet eladni. A román jogászok azonban megtalálták a jogi kiskaput. /Farkas Réka: Eladják a visszaszerzett örökséget. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./

2004. május 17.

Vita, olykor heves veszekedés jellemezte a Zágon Bóta közbirtokosság máj. 16-ra összehívott rendkívüli közgyűlését. A jelenlevők a 1038 hektáros erdő eladása mellett és ellen érveltek, ám határozatot nem hozhattak, mivel nem volt jelen a szavazatra jogosultak 50 százaléka plusz egy személy. Az RMDSZ háromszéki szervezete továbbra is ellenzi az eladást. /Farkas Réka: Pró és kontra a zágoni erdő ügyében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./

2004. május 21.

A Magyar Polgári Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete nyilvánosságra hozta április végén végeztetett közvélemény-kutatása részleges adatait. A városi felmérést külső független cég, a Ponder Poll Piac és Közvélemény-kutató Kft. végezte. Az adatokból kiderül: a megkérdezettek 80,6 százaléka ismeri az MPSZ-t. A szervezet szükségességének indoklására megadott válaszlehetőségek közül a legtöbben abban értettek egyet, hogy azért van létjogosultsága az új szervezetnek, mert a magyarságnak meg kell adni a választás lehetőségét. Nagy volt az egyetértők aránya (92 százalék) abban a kérdésben is, hogy az új szervezet szükségességét az RMDSZ 14 év alatti kevés magvalósítása magyarázza, 91 százalék szerint azért van szükség az MPSZ-re, mert felvállalja az autonómiatörekvéseket. A megkérdezettek alig 19 százaléka nem értett egyet azzal, hogy az MPSZ jelölteket indítson a helyhatósági választásokon. Sokatmondóak a támogató aláírásokra vonatkozó adatok is. A megkérdezettek 11,2 százaléka aláírta az íveket, 47 százalék megtette volna, de nem keresték fel, 25,9 százalék pedig nem támogatná a szövetséget. Tulit Attila összegzése szerint a közvélemény-kutatás megerősítette őket abban, hogy eséllyel indulhattak volna a választásokon. /Farkas Réka: Esélyes volna az MPSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./

2004. május 24.

Máj. 23-án Zágonban a közbirtokossági erdő eladásáról vitázó közgyűlés – mely ezúttal létszámtól függetlenül, másodszori összehívásra határozatképes volt – megválasztotta az eladással foglalkozó héttagú bizottságot. A zágoni közbirtokossági erdőhöz ragaszkodók Tamás Sándor képviselő jogi indoklásaira hivatkozva próbálták elmagyarázni a közgyűlésen, miért törvénytelen az erdő eladása. Jogszabály alapján a közbirtokossági tulajdont közösen lehet használni, eladni csak beltagoknak lehet, ha pedig másnak adják el, az adásvétel semmisnek tekinthető, és az erdő visszaszáll az állam tulajdonába. Az eladáspártiak azt állították, hogy 2004-ben lehetetlen a visszaállamosítás. Az összegyűjtött aláírások szavatolják az eladáspárti kétharmados többség döntését. Az eladás ellenzői időközben aláírásgyűjtésbe kezdtek. Puskás Bálint szenátor szerint az állam elkobozhatja a területet. /Farkas Réka: Kétes törvényességű üzlet. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./

2004. május 25.

A Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete (RMDE) nevében Bitay Ödön elnök 2003-ban azért perelte be a Kovászna megyei egészségügyi biztosítót, mert hónapok óta szünetelt az ingyenes gyógyszerek kiadása Háromszéken. Tavaly novemberben ítéletet hoztak, elfogadták a biztosító érvelését, aki arra hivatkozva hárította a vádakat, hogy a megyei biztosító csak szerződéskötő, a költségvetést a parlament szavazza meg. Az RMDE megfellebbezte a döntést a brassói bíróságon, ahol törölték a Kovászna megyei törvényszék ítéletét, visszautalták az ügyet alapfokra a sepsiszentgyörgyi bíróságra. A máj. 24.i tárgyaláson az ügyet jún. 14-ére halasztották. /Farkas Réka: Ismét alapfokon a gyógyszerper. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./

2004. május 26.

Nem pályázhattak a háromszéki városok vízhálózat-felújításra. Ismét napirendre került a SAMTID-programon a Háromszék által elveszített hatmillió euró ügye. Megjelent a Hivatalos Közlönyben azoknak a megyéknek a listája, amelyek pályázhatnak a kisvárosok vízhálózatának bővítésére, és a névsorból hiányzik Kovászna megye. Az önkormányzatok Horia Grama prefektust vádolják, ő azonban úgy véli: a testületek elsősorban önmagukat hibáztathatják. Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester az önkormányzat nevében tisztázó ülésre hívta Gramát, aki azonban nem jelent meg. /Farkas Réka: Búcsú a hatmillió eurótól. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

2004. június 7.

Kovászna megyében mérsékelt részvétellel zajlottak a helyhatósági választások. Kőröspatakon a kormánypárt /PSD/ egyik tanácstagjelöltjéről, Balogh Jánosról derült ki a szavazásnál, hogy nincs helyi személyazonosságija, illetőségeként egy sepsiszentgyörgyi lakcím szerepel. /Farkas Réka: Erős kampány, gyenge részvétel. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./

2004. július 7.

Az előző esztendőkkel ellentétben idén a nyolcadikosoknak már csak egy alkalom állt rendelkezésükre a vizsgára. Mindazoknak, akiknek a néhány nappal ezelőtt befejeződött országos felmérés alkalmával nem voltak sikeresek, két lehetőségük van: várnak egy évet, és jövőre újra megpróbálják, vagy szakiskolában folytatják tanulmányaikat. Varga Attila parlamenti képviselővel 36 szatmárnémeti lakos juttatott el beadványt az Oktatási és Kutatási Minisztériumhoz, amelyben egy újabb vizsgaidőszak megszervezését kérvényezték. Varga Attila ugyancsak diszkriminatívnak nevezte a minisztériumi rendeletet. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes közölte: Szatmár megyében mintegy 1050 diáknak nem sikerült a kisérettségije, ezek közel egyharmada magyar nemzetiségű. Háromszéken a statisztikák elégséges eredményeket mutatnak, a tanulók idén is románból szerepeltek a leggyengébben, 443 diák nem érte el az átmenő ötös jegyet, közülük 385 a román nyelv és irodalom vizsgán szerepelt elégtelenül. Leggyengébben a falvakon tanuló diákok vizsgáztak, akadnak települések, ahol egyetlen egy gyerek sem ment át. A Magyar Polgári Szövetség háromszéki szervezete állásfoglalást adott ki, melyben azzal fordul az érintettekhez, hogy „összehangoltan, közösségi szinten tiltakozzanak minden illetékes intézménynél, írásban kérve a pótképességvizsga megszervezését”. Murvai László, az Oktatási és Kutatási Minisztérium kisebbségekért felelős vezérigazgatója szerint nem kell tragédiaként felfogni, ha a gyermekek egy része nem jutott be gimnáziumba. /Erdei Róbert, Farkas Réka: Kétségbeesett nyolcadikosok. = Krónika (Kolozsvár), júl. 7./

2004. július 16.

Mégis eladják a zágoni közbirtokosság erdőjét a tulajdonosok. Vargha Gusztáv közbirtokossági elnök fenntartja, hogy az eladás nem törvénybe ütköző. Megvan a kétharmados eladáspárti többség is. Elmondta, az állami erdészettől megkapták a hivatalos papírt, elővásárlási jogukkal nem élnek, úgyhogy szerint szabad utat kaptak. Az osztrák mellett egy magyarországi cég is jelezte vásárlási szándékát, az veheti meg az erdőt, aki a legtöbbet ajánlja. Az eladás ellenzői levélben fordultak az elnökhöz, és kérték: fénymásolatban bocsássa rendelkezésükre az elmúlt időszak közgyűlési és igazgatótanácsi jegyzőkönyveit. Nem kaptak választ, ezért a kézdivásárhelyi bírósághoz fordultak, és jogi úton kérték, kötelezzék Vargha Gusztávot a dokumentumok kiadására. Vargha Gusztáv közölte, semmilyen dokumentumot nem hajlandó kiadni a kezéből. Tamás Sándor képviselő az elindított perben vállalta az ellenzők jogi képviseletét. „Ez olyan közösségi ügy, amely mellett nem mehetünk el tétlenül. A törvény sem ad lehetőséget az eladásra, ám erkölcsileg sem engedhetjük meg, hogy a közösség vagyonát elkótyavetyéljék, nem beszélve arról, hogy vannak, akik határozottan ellenzik az eladást ” – nyilatkozta a képviselő. – Az RMDSZ képviselői és szenátorai hangsúlyozzák, nincs törvényes módja az eladásnak. /Farkas Réka: Perelnek az eladás ellenzői. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

2004. július 21.

A szabad iskolaválasztás miatt Sepsiszentgyörgy elővárosa, Szemerja általános iskolája az önfelszámolás határára sodródott. A Kiss Árpád Általános Iskola fénykorában, az 1987–88-as tanévben 770 tanulót fogadott be, 1989-ig évente átlagosan 400 diák járt ide. Idén ősszel viszont alig 80-90 diák kezdi itt az új tanévet, az első osztályba még senki nem iratkozott be. A központi jóhírű iskolák – a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Gimnázium – és az egyre népszerűbb Váradi József Általános Iskola „elcsábították” a gyerekeket. Az egyre kisebb létszámú iskolában az épületet fokozatosan rendbe tették, 2002-ben saját fűtési rendszerrel szerelték fel, az intézménynek gazdag könyvtára, szép udvara és sportpályája van. Imreh Magdolna igazgatónő elmondta most is elsősorban önerőből dolgoztak – akárcsak az elmúlt esztendőkben. A szemerjai iskola az első, amely látványosan közeledik az önfelszámolódás határához, de az Állomás negyedi általános iskolában, a Csíki negyediben, illetve a Nicolae Colan iskolában is csökkent a létszám. /Farkas Réka: A nagynevű intézmények vonzása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

2004. július 21.

Hatnaposra bővítve ünneplik az idén az illyefalviak névadójuk, Illés ünnepét. Sepsiillyefalván júl. 20-án kezdődtek a falunapok. Lesznek gyermekprogramok, sportvetélkedők, fogathajtó verseny, a falutalálkozó júl. 24-én lesz. Kádár Gyula történész Illyefalva a történelem sodrában címmel tart előadást, Török János egykori iskolaigazgató a kuruc mozgalomról beszél a résztvevőknek. Idén az Illyefalvi Napokat a nemrég bejegyzett Villa Sancti Eliae Alapítvány rendezi. /Farkas Réka: Falunapok gulyással körítve. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

2004. július 23.

Nehézkesen halad az etnikai üldözöttek törvényének alkalmazása. A 2000-ben született jogszabály a román hatóságok által 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között származásuk miatt üldözött személyek kárpótlására vonatkozik. A deportáltakra, internáltakra vagy a transznisztriai „halálvonaton” elhurcoltakra. Azon erdélyi magyarok esetében, akik életüket veszítették a szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vagy a gyantai vérengzésekben, illetve a Tirgu Jiu-i és földvári haláltáborokban, a járadékot házastársaik vehetik át. Ezt a kárpótlási törvényt kezdetben csak Maros megyében alkalmazták. Hargita és Kovászna megyében nagyon sok akadályt gördítettek azon kérelmező túlélők elé, akik csak tanúkkal tudták igazolni meghurcoltatásukat. Kolozs megyében pedig el sem fogadták a tanúvallomást, holott a törvény kimondja, ha valaki képtelen beszerezni a fél évszázaddal korábbi okiratokat, tanúkkal is bizonyíthat – nyilatkozta Kerekes Károly Maros megyei RMDSZ-képviselő, akinek nem kis szerepe volt a törvény „jobbításában”. Annak ellenére, hogy az RMDSZ és a kormánypárt, a PSD közötti tavalyi egyezményben is szerepelt a törvény betartási kötelezettsége, Kolozs megyében csak 2004 májusától kezdték alkalmazni. Eddig a Funar híveiből álló törvényszéki apparátus valamennyi kérést elutasította. – Azoknak a román nemzetiségűeknek is jár a kárpótlás, akik Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekültek. Az ő esetükben az Észak-Erdélyből menekülni kényszerült románok civil szervezete bocsátja ki az említett bizonylatot. Háromszéken 2004. júliusától kezdték el újra iktatni az etnikai üldözöttek kárpótlási kéréseit. Kovászna megyében eddig közel 900 kérést rendeztek. /Farkas Réka, Szucher Ervin: Kisebbségi törvény, többségi haszonélvezők. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./

2004. július 30.

Visszakaphatják egykori tulajdonosai az árkosi Szentkereszty-kastélyt, döntött a Kovászna Megyei Törvényszék alapfokon meghozott ítéletében. A döntést kézbesítették az örökös Jankovich-Bésán Endre András ügyvédjének. A háromszéki Árkos község neobarokk kastélyát a Szentkereszty család építette, és a tulajdonukban volt egészen 1945-ig, amikor a román állam kisajátította. Az 1989 előtt nagy becsben volt az árkosi kastély, lévén Ceauşescu vadászlakjainak egyike. Jankovich-Bésán Endre András jelenleg Budapesten él. Tervei szerint közhasznú célokra használná a kastélyt, egyetlen lakosztályt különítene el benne magának és családjának. Petre StrAchinaru, az Árkosi Művelődési Központ igazgatója közölte, megfellebbezik a döntést. /Farkas Réka: Harc az árkosi Szentkereszty-kastélyért. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./

2004. augusztus 6.

Kizárták az RMDSZ-ből a szövetség kovásznai tisztújító küldöttgyűlésén Gyila Sándor városi tanácsost, mert Gyila a helyhatósági választások idején a független Zsuffa Levente mellett, az RMDSZ polgármesterjelöltje ellen kampányolt. Gazda József, az RMDSZ Kovászna városi elnöke egy évvel ezelőtt mondott le tisztségről, mert nem értett egyet a szövetség politikájával. Utódjának megválasztották Simon Istvánt, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont tanárát. /Farkas Réka: Gyilát kizárták a szövetségből. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./

2004. szeptember 3.

Markó Béla RMDSZ-elnökhöz címzett nyílt levélben ismételte meg javaslatát Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke: a két politikai alakulat szervezzen közösen belső választásokat a nov. 28-án esedékes parlamenti választások előtt. Szász javasolta az RMDSZ és az MPSZ közötti politikai tárgyalások mielőbbi elkezdését. Az MPSZ névre szóló, személyes levéllel keresi meg mindazokat, akik idén tavasszal aláírásukkal támogatták az MPSZ választásokon való indulását. A borítékok Szász Jenő elnök és a helyi vezetők levele mellett tartalmaznak egy belépési nyilatkozatot is, amelyet ha kitölt és eljuttat a helyi szervezethez a megszólított, tagjává válik az MPSZ-nek. Háromszéken több mint 11 ezer, Sepsiszentgyörgyön 2700 levelet juttattak el a címzettekhez. /Farkas Réka, Zilahi Imre: Nyitás a tagok felé. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 1021-1030




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék