udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
181
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-181
Névmutató:
György Ervin
2010. január 16.
A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés közleménye
A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) Ideiglenes Házbizottsága (IHB) január 13-án, Székelyudvarhelyen tartotta soros ülését. A testület elemezte a SZÖN határozatainak érvényesítési stádiumát.
Ennek kapcsán - különös tekintettel a hivatalába visszahelyezett György Ervin prefektus azon sajtónyilatkozatára, miszerint az autonómia-népszavazásokra vonatkozó helyi határozatokat jómaga nem vitte bíróság elé - felhívással fordulunk azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek még nem határoztak a népszavazás kiírásáról, s kérjük őket, hogy a magyar prefektusok kinevezése után tegyék ezt meg.
Az Ideiglenes Házbizottság beindította a március 12-ére tervezett SZÖN szervezését, amelyre a tavaly szeptemberi SZÖN döntése értelmében a Sepsiszentgyörgyön kerül sor. Az Ideiglenes Házbizottság levélben kereste meg a Székelyföldön tevékenykedő politikai szervezetek vezetőit, hogy jelöljék ki képviselőiket az együttes ülés megszervezése érdekében megalakítandó szervezőbizottságba.
Az IHB megelégedéssel állapította meg, hogy alulírott Dr. Farkas Csaba, az Ideiglenes Házbizottság elnöke (aki egyben a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt alelnöke is) két alkalommal is részt vett az EMEF-ülésén, ahol személyesen tudta tájékoztatni az RMDSZ és az EMNT vezetőit az IHB-nak egy közös, a székelyföldi önkormányzati képviselők egészét mozgósító nagygyűlés megszervezésére vonatkozó elképzeléseiről. Eme tény azt vetíti előre, hogy a tavalyi egyet nem értéseket sikerül feloldani, s az Ideiglenes Házbizottság elképzelései valóra válthatóak.
Az Ideiglenes Házbizottság véleménye szerint a sepsiszentgyörgyi SZÖN tartalmát a székelyföldi politikai szervezetekkel közösen kell kialakítani. A maga részéről azonban megfogalmazott néhány napirendi javaslatot, illetve zajlik az előkészítése a vonatkozó határozat-tervezeteknek. Ezek közül megemlítünk néhányat:
- A magyar nyelvet Székelyföldön hivatalos nyelvvé nyilvánító határozat.
- Határozat arról, hogy a SZÖN az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez fordul azzal a kéréssel, hogy az nevezzen ki jelentéstevőt, aki megvizsgálja, hogy miképpen érvényesülnek Székelyföldön a nemzeti közösségek jogainak érvényesítése terén Románia által vállalt kötelezettségek.
- Határozat a tavaly szeptemberi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen elfogadott szimbólumok használatáról a székelyföldi közintézmény épületein.
Az Ideiglenes Házbizottság a teljes nyitottság híve, következésképpen a szervezés menetéről a továbbiakban is részletesen tájékoztatjuk a közvéleményt.
Dr. Farkas Csaba,
az Ideiglenes Házbizottság elnöke. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)2010. február 1.
Magyar prefektus Vaslui megyében
Székely Levente, az RMDSZ Galac megyei szervezetének elnöke töltheti be a prefektusi tisztséget Vaslui megyében, míg Ambrus Károly Brassó megyében kapott kormánybiztos-helyettesi mandátumot – kinevezésüket a pénteki kormányülésen írta alá Emil Boc miniszterelnök.
Ugyanakkor Gáti István ezentúl kormányfőtitkár-helyettesként tevékenykedhet, míg Asztalos Csaba államtanácsosként dolgozik ezentúl Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetjében. A döntésekre vonatkozó miniszterelnöki határozatok csütörtökön jelentek meg a Hivatalos Közlönyben.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) megerősítette Markó Attilát az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalában betöltött államtitkári tisztségében, illetve Dáné Károlyt az Országos Tankönyvkiadóban betöltött vezérigazgatói tisztségében.
Emellett az RMDSZ említett testülete további jelöléseket eszközölt az alábbi kormánynak alárendelt intézmények élére: Sztankovszky Attilát a Vetőmagok Minőségét Felügyelő Központi Laboratórium vezérigazgatói tisztségének betöltésére, Dávid Csabát pedig a Román Országos Vízügyi Hatóság vezérigazgatói székébe. A SZÁT ugyanakkor Varga Gábort az Állami Találmányi és Védjegy Hivatal élére, Ladányi Árpád Csabát az Országos Pénzügyőrség vezérigazgatói tisztségének betöltésére javasolta.
Mint ismeretes, korábban hat magyar kormánybiztos – három prefektus és ugyanennyi alprefektus – kinevezéséről döntött a kormány. Az RMDSZ által javasolt jelöltek közül Hunyad megyében Dézsi Attila, Kovászna megyében György Ervin, Szilágy megyében pedig Végh Sándor töltse be a prefektusi tisztséget. Ezzel egy időben arról is döntés született, hogy Arad megyében Horváth Levente-Ákos, Máramaros megyében Böndi Gyöngyike, Szatmár megyében pedig Pataki Csaba foglalhatja el az alprefektusi széket. Forrás: Krónika (Kolozsvár)2010. február 16.
Tisztázatlan az intézményvezetők helyzete Háromszéken
Jogilag nem tisztázott több Kovászna megyei intézmény igazgatójának a státusa – hívta fel a figyelmet a jelenségre György Ervin prefektus (képünkön). A kormánymegbízott tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormánypártok osztozkodása után kijelölt intézményvezetők még nem kapták meg a hivatalos kinevezést, így amíg ez nem történik meg, a korábban funkcióban levő igazgatóknak kellene irányítaniuk az intézményeket.
Azonban az ő helyzetük sem tisztázott, hisz az alkotmánybíróság január végén alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette azt a kormányhatározatot, amellyel az első Boc-kormány lecserélte a Tăriceanu-kabinet által kinevezett igazgatókat.
A kormánynak vagy a parlamentnek 45 nap alatt módosítania kell az alkotmányellenes határozatot, ha ezt február végéig nem teszi meg, vissza kell állítani a korábbi állapotot, és ezáltal újra a Tăriceanu-kabinet igazgatói kerülnek tisztségbe – magyarázta György Ervin. A kormánybiztos szerint emiatt Kovászna megyében úgy döntöttek, hogy amíg a helyzet tisztázódik, a megyei intézményekben az igazgatóhelyetteseknek van aláírási joguk.
Egyébként tovább bonyolítja a helyzetet, hogy három igazgató egy évvel ezelőtti leváltása után beperelte a kormányt, és meg is nyerték a pert. Ez alapján is vissza kellene helyezni őket korábbi tisztségükbe, de mivel a bírósági végzést még nem kapták kézhez, erre még nem került sor. Tischler Ferenc például többszörösen lehetne a megyei ifjúsági igazgatóság vezetője, egyelőre azonban igazgatóhelyettesként dolgozik.
Tischlert tavaly a Boc-kabinet azóta alkotmányellenesnek nyilvánított határozatával váltotta le, és pert is nyert a kormány ellen. Ugyanakkor az RMDSZ kormányra kerülésével újra őt jelölték az igazgatói tisztségbe, de kinevezését még nem kapta kézhez. Tischler Ferenc elmondta, egyelőre még nem okoz nagy gondot az, hogy nem egyértelmű: ki az igazgató.
„Még csak a villanyszámlát kell fizetni, azt az igazgatóhelyettes is aláírhatja, viszont ha az intézménynek lesz saját költségvetése, a nagyobb összegek elköltésénél már gondot okozhat, hogy jogilag ki az igazgató” – magyarázta a Krónikának Tischler Ferenc.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)2010. március 30.
Táblaháború Háromszéken
Törvénytelenek a sepsiszentgyörgyi turisztikai látványosságok fele irányító táblák, állapította meg lakossági feljelentés nyomán a Kovászna megyei prefektúra.
A megrögzött feljelentő hírében álló helybéli lakos, Dan Tănasă nemrégiben a Sepsiszentgyörgy főutcáinak útkereszteződéseibe felállított turisztikai irányjelző táblák ellen emelt kifogást, mivel azokon először magyar, majd román és angol nyelven írták ki a látványosságok nevét.
A feljelentő szerint az érvényes jogszabályok alapján először az állam nyelvén, tehát románul kell feliratozni, majd csak azután szerepelhet a kisebbségek nyelvén illetve valamilyen külföldi nyelven megfogalmazott felirat az útjelzőn. A feljelentésre írt válaszában György Ervin prefektus leszögezte: a város központjában kihelyezett irányjelző táblák valóban törvényellenesek.
A kormánybiztos tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta: körlevelet írt minden háromszéki polgármesternek, amelyben felhívja figyelmüket a feliratozás helyes sorrendjére és abban bízik, hogy „a jóhiszemű elöljárók” 30 napon belül rendezik a problémákat.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a prefektus közleményével kapcsolatban elmondta: a hivatalos településjelző és utcanév táblák esetében betartották a törvényes sorrendet, de az elöljáró emlékeztetett arra, hogy a Dan Tănasă által kifogásolt táblák nem hivatalosak, azok eligazító jellegű turisztikai jelzések, és mivel Sepsiszentgyörgyre a legtöbb turista Magyarországról érkezik, ezért ésszerű, ha jól látható a magyar nyelvű útbaigazítás.
Dan Tănasă ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy sok vidéki polgármesteri hivatal épületén úgy szerepel a „Községháza” felirat, hogy román szöveg nem is jelenik meg. Az elöljárók azonban arra figyelmeztettek, hogy ezek műemlék épületek, amelyek homlokzatára az építéskor belevésték a községháza feliratot, így azt nem lehet se módosítani, se föléje írni a román megnevezést. Mindemellett minden polgármesteri hivatal épületén ki van helyezve a hivatalos tábla, amely a törvényes előírásoknak megfelelően van feliratozva.
Kovács Zsolt. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)2010. március 31.
Táblaháború" Sepsiszentgyörgyön
Törvénytelenek a sepsiszentgyörgyi turisztikai látványosságok felé eligazító táblák, állapította meg lakossági feljelentésnyomán Kovászna megye prefektusa. A táblákon felül szerepel a magyar és csak alatta a román felirat.
Sepsiszentgyörgy központjában először magyar, majd román és angol nyelven írták ki nemrég a látványosságok nevét. A feljelentő, Dan Tanase szerint az érvényes jogszabályok alapján először az állam nyelvén, tehát románul kell feliratozni, majd csak azután szerepelhet a kisebbségek nyelvén illetve valamilyen külföldi nyelven megfogalmazott felirat a táblákon.
A feljelentésre írt válaszában György Ervin prefektus leszögezte: a város központjában kihelyezett irányjelző táblák valóban törvényellenesek. A kormánybiztos ugyanakkor sajtótájékoztatón hangsúlyozta: körlevelet írt minden megyei polgármesternek, amelyben felhívja figyelmüket a feliratozás helyes sorrendjére, és abban bízik, hogy "a jóhiszemû elöljárók" 30 napon belül rendezik a problémákat.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a prefektus közleményével kapcsolatban elmondta: a hivatalos településjelző és utcanév- táblák esetében betartották a törvényes sorrendet. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Dan Tanase által kifogásolt táblák nem hivatalosak, azok eligazító jellegû turisztikai jelzések, és mivel Sepsiszentgyörgyre a legtöbb turista Magyarországról érkezik, ezért ésszerû, ha jól látható a magyar nyelvû útbaigazítás. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. április 14.
Népszámlálás jövő ősszel
Hét hónappal, 2011 októberéig halasztották a népszámlálást, a költségek csökkentése érdekében a lakosság és a lakások megszámlálását egyszerre végzik a mezőgazdasági állomány felmérésével — nyilatkozta Vasile Blaga közigazgatási és belügyminiszter a polgármestereknek és prefektusoknak tartott videokonferencián. Becsléseik szerint a számbavétel ötvenmillió euróba kerül.
A népszámlálás európai uniós követelmény is. Az erre vonatkozó jogszabályt 2008-ban fogadta el az Európai Parlament, és a referenciaévet 2011-ben jelölte meg, az eredményeket, statisztikákat 2014 elejéig kell közölni az unióval. Ilyen összefüggésben a népszámlálás nemcsak országos, de nemzetközi szempontból is fontos esemény — mondta el György Ervin prefektus. Vasile Blaga belügyminiszter kifejtette, a népszámlálás pontos adatokkal szolgál a lakosság számáról, etnikai, területi, szociális eloszlásáról, lakhatási feltételeiről. A polgármesterek megkapták a prefektúrától a népszámláló bizottságok működési szabályzatát, valamint az utcanevek és házszámok ellenőrzésére és aktualizálására vonatkozó útmutatót. Már a héten működőképessé kell tenni a helyi számlálóbizottságokat, és 2010. április 30-ig le kell tenniük a kormányhivatalba az utcák és házszámok címjegyzékét. Vasile Blaga elmondta: országos szinten százezer számlálóbiztost, húszezer főszámlálóbiztost és ezer koordinátort alkalmaznak, főleg a tanárok, a közintézmények alkalmazottjai, az egyetemisták és az egyetemet végzett nyugdíjasok soraiból. A 2011-es a harmadik népszámlálás lesz az 1989-es események után. Népszámlálást tartottak még 1992-ben és 2002-ben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. április 30.
Táblaháború Háromszéken
Törvénytelenek a sepsiszentgyörgyi turisztikai látványosságok fele irányító táblák, állapította meg lakossági feljelentés nyomán a Kovászna megyei prefektúra.
Törvénytelenek a sepsiszentgyörgyi turisztikai látványosságok fele irányító táblák, állapította meg lakossági feljelentés nyomán a Kovászna megyei prefektúra. A megrögzött feljelentő hírében álló helybéli lakos, Dan Tănasă nemrégiben a Sepsiszentgyörgy főutcáinak útkereszteződéseibe felállított turisztikai irányjelző táblák ellen emelt kifogást, mivel azokon először magyar, majd román és angol nyelven írták ki a látványosságok nevét.
A feljelentő szerint az érvényes jogszabályok alapján először az állam nyelvén, tehát románul kell feliratozni, majd csak azután szerepelhet a kisebbségek nyelvén illetve valamilyen külföldi nyelven megfogalmazott felirat az útjelzőn. A feljelentésre írt válaszában György Ervin prefektus leszögezte: a város központjában kihelyezett irányjelző táblák valóban törvényellenesek.
A kormánybiztos tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta: körlevelet írt minden háromszéki polgármesternek, amelyben felhívja figyelmüket a feliratozás helyes sorrendjére és abban bízik, hogy „a jóhiszemű elöljárók” 30 napon belül rendezik a problémákat.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a prefektus közleményével kapcsolatban elmondta: a hivatalos településjelző és utcanév táblák esetében betartották a törvényes sorrendet, de az elöljáró emlékeztetett arra, hogy a Dan Tănasă által kifogásolt táblák nem hivatalosak, azok eligazító jellegű turisztikai jelzések, és mivel Sepsiszentgyörgyre a legtöbb turista Magyarországról érkezik, ezért ésszerű, ha jól látható a magyar nyelvű útbaigazítás.
Dan Tănasă ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy sok vidéki polgármesteri hivatal épületén úgy szerepel a „Községháza” felirat, hogy román szöveg nem is jelenik meg. Az elöljárók azonban arra figyelmeztettek, hogy ezek műemlék épületek, amelyek homlokzatára az építéskor belevésték a községháza feliratot, így azt nem lehet se módosítani, se föléje írni a román megnevezést. Mindemellett minden polgármesteri hivatal épületén ki van helyezve a hivatalos tábla, amely a törvényes előírásoknak megfelelően van feliratozva.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. május 11.
Kormánytámogatás Háromszéknek
Több mint kétmillió lejt kapott a kormány költségvetési és tartalékalapjából Kovászna megye – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus. Mint mondta, a megye összesen 2,2 millió lej támogatást kapott. Ebből hat egyházközség 479 ezer lejt, három iskola 536 500 lejt, öt önkormányzat pedig 937 ezer lejt kapott beruházásokra.
Kilenc önkormányzatnak 290 ezer lej jutott a kormány tartalékalapjából működési költségei fedezésére. A tételből a többségükben románok lakta vagy román polgármester vezette Kőröspatak, Zágonbárkány, Szitabodza, Dobolló, Nagypatak, Előpatak, Hídvég és Bodzaforduló részesült, valamint az 50 százalékos román lakossággal rendelkező Zágon.
Az egyházközségek közül a legnagyobb támogatást, 230 ezer lejt a szentkirályi unitárius parókia kapta a templom restaurálására és szerkezeti megerősítésére. Ez az öszszeg a terv elkészítésére és a munkálatok elkezdésére elegendő. A tanintézetek közül a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium kapott 320 ezer lejt javításokra és a sporttelep kibővítésére.
Beruházásokra öt önkormányzat közel egymillió lejt fordíthat. Ebből 355 ezer lejt költenek a sepsiszentgyörgyi Beor-palota megerősítésére és restaurálására, az épület az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) székházának ad otthont. Ugyanakkor új községházát építenek Esztelneken, felújítják a berecki sporttelepet, a bardóczi középületeket, valamint az illyefalvi községházát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2010. május 12.
Per helyett egyezkedés (Magyar oktatást kifogásol a prefektúra?)
Megtámadta a prefektúra, hogy a Babeş—Bolyai Tudományegyetem csak magyar szakokat hozzon létre a kézdivásárhelyi katonaneveldében — szól a sokak felháborodását kiváltó tudósítás, melyről utóbb kiderült, csak részben igaz. A prefektúra valóban megtámadni kényszerült azt a határozatot, melynek értelmében a céhes város tanácsa a BBTE kezelésébe adja a régi katonaneveldét, az ingyenes használatért cserében az egyetem felújítja az egyre jobban lerobbanó épületet, ám az oktatás nyelve csak harmadrangú hibaként szerepelt, ennél jóval nagyobb gondok voltak a dokumentummal — állítja György Ervin prefektus. Ha a kormányhivatalhoz fordul a városháza, pereskedés nélkül is kijavíthatták volna a hibákat — mondotta.
„A hír ugyanúgy igaz, mint a jereváni rádió egykori híre: nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem biciklit, hanem Ladát, és nem osztogattak, hanem fosztogattak" — válaszolta megkeresésünkre György Ervin prefektus. Hiába küldték el észrevételeiket, senki nem érdeklődött, meg sem próbálták kijavítani azokat — állítja. Kérték például az ingatlan telekkönyvét, de arról is dokumentum kellett volna, hogy senki nem igényelte vissza a 10-es törvény alapján. Nem volt helytálló a 49 évre történő ingyenes odaadás sem, ennyi időre koncesszióba adják az épületeket, ingyen tizenöt-húsz évre adható, azzal a kitétellel, hogy meghosszabbítható a szerződés, s valóban megjegyezték, nem helytálló, hogy csak magyar oktatás szerepel a majdani főiskola programjában, vagy a BBTE mindhárom nyelvét kellett volna felsorolniuk, vagy egyet sem — hangoztatja a hibákat György Ervin. Állítja, hogy intézménye feladata a törvényesség betartását vigyázni, így az észlelt hibákat kénytelenek jelezni, de mindig van mód a javításra, s most is az lett volna a járható út, de a kézdivásárhelyiek semmilyen módon nem reagáltak a felszólításra.
A kézdivásárhelyi városházán valószínűnek tartják, Rácz Károly polgármester távolléte miatt alakult ki a helyzet. A település vezetője Amerikában tartózkodott, Szarvadi József alpolgármester azonban leszögezte, helyesbítik a határozatot, valószínű, még e héten a rendes tanácsülésen napirendre tűzik, és addig a prefektúrával is egyeztetnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. május 18.
Kovászna megye: fókuszban a romagondok
A romák helyzetéről tájékozódik a napokban Kovászna megyében a Caritas segélyszervezet küldöttsége. Az öttagú delegáció a GOAL (Global Options and Linkages) csoportot képviseli, az Erste-Caritas Alapítvány része, melynek 8 európai országban vannak a romák integrációját elősegítő programjai.
Romániában a szentgyörgyi Őrkő negyedi roma iskolát, továbbá egy temesvári és egy szatmárnémeti projektet támogatnak. A küldöttség tegnap György Ervin prefektussal és Tamás Sándor tanácselnökkel találkozott, akiktől a romák életkörülményeiről, gondjairól és a helyi hatóságok beilleszkedési terveiről érdeklődtek.
György Ervin elmondta, a roma közösség szervezett, illetve szervezetlen csoportokra oszlik. Előbbiek ismerik és betartják a törvényeket, a bölönpataki romáknak öt képviselőjük van a helyi önkormányzatban. Az előpataki ellenben szervezetlen közösség, meg sem próbál beilleszkedni, tagjai törvénytelenül építkeznek, lopnak. György Ervin elismerte, nem túl sikeresek a romaintegrációs programok, ezek kimenetelét a roma képviselő hozzáállása is befolyásolja, de őt csak úgy lehet leváltani, ha a közösség megnevez egy másik, felsőfokú végzettségű személyt.
A vendégek értékelték a TEGA Rt. köztisztasági vállalatnak az írástudatlanság felszámolását célzó programját, valamint a Pro Nobis Egyesület törekvését, hogy minden romának legyenek iratai. Alexandre de Faria, a küldöttség vezetője arra biztatta a hatóságokat, próbálják meg személyre szabni a romaprogramokat, csak így lehetnek hatékonyak. A küldöttség a napokban a tanfelügyelőség és civil szervezetek tagjaival találkozik.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2010. június 2.
Új vezetők a Kovászna megyei intézmények élén
Forró Béla lett a Kovászna megyei egészségbiztosítási pénztár új elnök-igazgatója, noha az RMDSZ által támogatott mérnök egyetlen jelöltként vizsgázott a tisztségre, és megbukott a versenyvizsgán. Az írásbeli megmérettetésen 7-es minősítést kapott, de a szóbelin nem érte el az ötöst, ezért kiesett a versenyből.
Forró Béla azonban megfellebbezte a döntést, óvásának helyt adtak, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján közölt információk szerint június elsejétől kinevezték a megyei intézmény élére. Nagy András, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke szerint sokat elárul, hogy a háromszéki jelölt volt az egyetlen az országban, aki megbukott a vizsgán.
Mint mondta, azt szerették volna, ha egészségügyi vagy pénzügyi szakember tölti be a tisztséget, ennek ellenére elfogadják, hogy a pénztár-igazgatói tisztség is politikai megegyezés tárgya, és bíznak a zavartalan együttműködésben.
Egyébként a héten még két régi igazgató került vissza tisztségébe: az adóügyi igazgatóság élére Bálint Béla, a pénzügyőrség élére pedig Dan Cojocar. Mindkettőjüket a Tăriceanu-kormány nevezte ki, menesztésük után beperelték a Boc-kabinetet, és a számukra kedvező végleges bírósági ítélet birtokában újra elfoglalhatják a tisztséget, tájékoztatott György Ervin prefektus.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2010. június 10.
Zűrzavar az intézmények élén
Továbbra sem tisztázódott a dekoncentrált intézmények vezetőinek helyzete. Bár a két kormánypárt, az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) az év elején valamennyi erdélyi megyében megállapodott abban, hogy melyik politikai alakulat képviselői kerülnek a kormánynak alárendelt megyei intézmények élére, kinevezésük csak részben történt meg.
A folyamatot az gátolja, hogy számos, még a Tăriceanu-kormány által kinevezett, majd az előző Boc-kabinet által leváltott igazgató bíróságon támadta meg a döntést, és az igazságszolgáltatás visszahelyezte őket tisztségükbe.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök lapunknak elmondta, arra törekednek, hogy minél több intézmény élére nevezzék ki az RMDSZ által jelölt szakembert. Háromszéken ugyanis a kormánypártok osztozkodása után csupán néhány jelölt kapott hivatalos kinevezést. Például a környezetvédelmi őrség élére egy év után visszakerült a régi magyar igazgató, miután a szociáldemokraták és a PDL alkotta nagykoalíció által kinevezett politikus már januárban lemondott.
A megyei egészségbiztosítási pénztár vezetői tisztségére kiírták a versenyvizsgát, amelyet az RMDSZ jelöltje fellebbezés után nyert meg. A vízügyi hatóságnál nyugdíjba vonult az igazgató, így kapott szabad utat a magyar jelölt. A tanfelügyelőségen is visszakapta korábbi tisztségét Keresztély Irma.
Maros megyében az RMDSZ igazgatójelöltjei közül eddig egyetlen személy foglalhatta el a tisztséget. Morent Ilona, a megyei nyugdíjpénztár igazgatója azonban a PDL–PSD-koalíció idején is vezetői tisztséget töltött be.
Akkor Dorin Florea vásárhelyi polgármester, megyei PDL-elnök eleget téve a nyugdíjasok kérésének, a pártjának leosztott helyet átengedte a nagy tapasztalattal és empátiával rendelkező Morent Ilonának. Nem sikerült megszereznie azonban a beígért igazgatói tisztséget Dénes Irénkének a közpénzügyi hivatal élén. Az intézményvezetői székben jelenleg a korábbi igazgatóhelyettes, Alexandru Iclănzan ül, aki a PSD-s Andrei Moscviciovot váltotta, utóbbi azonban menesztése miatt az igazságszolgáltatáshoz fordult.
Bíróság kontra politikum
Azért nem neveztek ki valamennyi magyar igazgatójelöltet, mert az alkotmánybíróság az év elején alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette azt a kormányhatározatot, amellyel az előző Boc-kormány lecserélte elődje, az RMDSZ és Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Tăriceanu-kabinet által kinevezett igazgatókat. Tamás Sándor elmondta, bár több intézményben az alkotmánybírósági döntés alapján ideiglenesen visszahelyezték a tavaly menesztett igazgatót, ki kell írni a versenyvizsgát a tisztségek végleges betöltésére.
Egyébként több, a Tăriceanu-kormány idején kinevezett igazgató beperelte a kormányt leváltása miatt, és a bíróság jogerős ítéletében a javukra döntött. Az igazságszolgáltatás határozata nyomán számos megyében teljes káosz alakult ki a közintézmények élén, Máramaros megyében például nemrég három alprefektus volt a két tisztségre, míg Kolozs megyében egyenesen négy személy vallotta magáénak a kormánymegbízott-helyettesi széket, ami nemcsak az intézmény megítélésére, hanem annak költségvetésére is negatívan hatott. Mivel a kormány továbbra is politikai alapon nevezi ki a neki alárendelt intézmények vezetőit, Brassó megyében alig több mint egy év leforgása alatt négy prefektus és hat alprefektus váltotta egymást.
Kovászna megyében bírósági ítélet alapján eddig csak az adóügyi hivatal, illetve a pénzügyőrség egykori vezetőjét helyezték vissza tisztségébe, tájékoztatott korábban György Ervin prefektus. Elmondta, semmilyen utasítást nem kapott a kormánytól arra vonatkozóan, hogy mi lesz a sorsa az időközben kinevezett igazgatóknak. György Ervin – aki szintén az RMDSZ kormányra kerülésével kaphatta vissza székét – egyébként már korábban felhívta a figyelmet a közintézmények élén uralkodó jogilag tisztázatlan helyzetre.
Megoldás: a decentralizáció
Tamás Sándor a Krónikának elmondta, továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy megvalósuljon az etnikai arányosság elve, de egyszerre csak egy problémát lehet megoldani. Jelenleg az a prioritás, hogy az RMDSZ által javasolt szakemberek részt vehessenek a versenyvizsgán. A tanácselnök szerint a térség lakossági összetételét csak úgy lehet az intézmények élén is érvényesíteni, ha megvalósul a régóta beígért decentralizáció. A mezőgazdasági igazgatóság már átkerült a megyei önkormányzathoz, következik az árkosi művelődési központ, s az ifjúsági igazgatóság, mondta az elöljáró.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a decentralizáció mellett a PDL-vel kötött megyei szintű egyezmény révén látja biztosítottnak a magyar igazgatók jövőjét. Valójában a Hargita megyei románsággal kötöttek paktumot, amelyben vállalták, hogy az RMDSZ kevesebb igazgatói tisztséget kap, ha a jövőben is biztosítják az etnikai arányosság elvét, fejtette ki a Krónikának az elöljáró. A valódi megoldás azonban szerinte is a decentralizáció, hisz a sok bukaresti hivatalnok csak a bürokráciát és az adminisztrációs költségeket növeli, mutatott rá. „Sokkal hatékonyabban működhetnének az intézmények, ha a lakosság által megválasztott megyei önkormányzatnak és elnökének lennének alárendelve, és nem egy fővárosi vezetőnek, akinek naponta jelentéseket kell írni, holott soha nem járt a térségben” – összegzett Borboly
Krónika (Kolozsvár)2010. június 22.
Leépítenek a kormányhivatalok
Megkezdődik a nagytakarítás a kormánynak alárendelt intézményekben, elsőként a prefektúrák kapták meg a felső utasítást, tegnap délutánig kellett elküldeniük az új szerkezeti felépítés tervezetét, az elképzelést, milyen formában működhet a kormányhivatal azután, hogy elbocsátják az alkalmazottak 25 százalékát.
György Ervin prefektus elmondta, tegnap reggel összehívta munkatársait, és az osztályvezetőknek délig kellett megfogalmazniuk javaslatukat. Nem személyekről döntenek, hanem helyek felszámolásáról. A Kovászna megyei prefektúrán jelenleg 45-en dolgoznak, és várhatóan tizenegy munkatársuktól kell megválniuk. Akik maradnak, azoknak a fizetése csökkent 25 százalékkal. ,,Nem vagy elbocsátásról, vagy jövedelemcsökkentésről van szó, mindkettőt kötelezően végre kell hajtani" — magyarázta a bukaresti utasításokat György Ervin. Az már bizonyosnak látszik, hogy egy alprefektus marad, ám más leépítési lehetőséget nem nagyon lát, hét jogászuk alig győzi a munkát, takarítónő is egyetlenegy van, aki az útlevélosztályon és a forgalmik kibocsátásával foglalkozó hivatalban is rendet tart.
A prefektus elmondta, a kormánynak alárendelt minden intézményben meglesz a 25 százalékos elbocsátás, külön-külön elemzik helyzetüket, és a közintézmények átszervezését szabályozó törvény rendelkezik majd a végrehajtás módjáról.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. július 28.
Újabb árvizek Háromszéken
Egyre nagyobb károkat okoz Háromszéken a szűnni nem akaró esőzés: a folyamatos áradás miatt a hatóságok nem haladnak az eddigi károk felmérésével. Tegnap mintegy 760 háztartás került víz alá egy heves felhőszakadást követően, tájékoztatta lapunkat a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU). Cocerhan Maria-Veronica szóvivő beszámolója szerint a lezúduló víz miatt Nagybaconból, Barótról, Szentkatolnáról, Bardócról, Maksáról, Mikóújfaluból, Esztelnekről és Árkosról jeleztek jelentősebb árvízkárokat.
Az érintett háztartások száma meghaladja a hétszázat, de több hidat, kutat és mezőgazdasági területet árasztott el a víz. Kovászna megyében több hete tart az esős időjárás, ezért a hatóságok be se tudják fejezni az áradások kárainak összegzését, máris nyakukon a másik árvíz. Kovászna megyében Bölön községet érintette leginkább az árvíz, de szinte nincs település a térségben, ahol ne lenne kár.
Az önkormányzatok eddig saját erejükből oldották meg a kármentést, a kormánytól még nem érkezett semmilyen támogatás. György Ervin prefektus azonban bízik abban, hogy sikerül pénzt szerezni a legsürgősebb javításokra. Háromszéken tegnap két országutat zártak le földcsuszamlások miatt.
A Kovászna megyei rendőrségtől származó értesülésünk szerint elrendelték a 11B jelzésű országút lezárását a Kézdivásárhely és Csíkkozmás közötti szakaszon, mivel az úttestet föld borítja, az aszfalt több helyen is beszakadt a víz súlya alatt.
Marian Ioniţă, a közlekedésrendészet parancsnokhelyettese szerint már hétfőn is csak egy sávon engedélyezték az autósközlekedést, de a földcsuszamlás veszélye miatt teljesen le kellett zárjniuk az országutat. Hasonló közlekedési tilalom van érvényben a 2D jelzésű országúton, Ozsdola és Tulnici között mivel Vrancea megye területén beszakadt egy híd.
Marian Ioniţă arra hívja fel az autóvezetők figyelmét, hogy a lezárt utak helyett használják a Kézdivásárhely– Torja, illetve Bükszád és Tusnád felé vezető utakat, a másik irányban pedig közlekedjenek az Oneşti–Bákó útvonalon.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 15.
Lassítják az árvízkárok helyreállítását a késő kormánytámogatások
Nehezíti az árvízkárok helyreállítását, hogy késlekedve érkezik Kovászna megyébe az áradások során megrongálódott házak helyreállítására és újjáépítésére ígért kormánytámogatás. A napokban két ház felépítésére elegendő, 34,5 köbméter betontéglát és a szükséges fémszerkezeteket szállították a térségbe. Az építkezést azonban csak akkor kezdik el, ha minden szükséges anyagot megkapnak, közölte György Ervin prefektus. A vonatkozó rendelet értelmében a térségben 152 lakás helyreállítását és három újjáépítését támogatja a kormány. Az általános terv szerint a kétszobás házakat 60,5 négyzetméteren építik meg. A kormánybiztos abban bízik, hogy az első hó lehulltáig befejezik a munkálatokat.
Három házat Szitabodzán és Bácsteleken kell újjáépíteni, de megyeszerte vannak javításra szoruló otthonok. Constantin Filofi, Szitabodza polgármestere a Krónikának elmondta: az újjáépítendő házak még mindig állnak, azonban annyira meggyengült a tartószerkezetük, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatnak.
Ezek tisztességesen megépített, jól megalapozott téglaházak, amelyeket nem visz el könnyen az ár, de például az egyiket tíz év alatt tíz alkalommal öntötte el a víz. Az elöljáró szerint az önkormányzat és a lakosok is segítenek: a nyolcvanas éveiben járó házaspárt például a rokonok fogadták be, amíg az új ház megépül.
Szükség van a segítségre Bölönben
Bölönben is nagy szükség van a segítségre, hiszen a sorozatos áradások nyomán házak rongálódtak meg, az iskola épülete megcsúszott, míg a polgármesteri hivatal irodáit ki kellett költöztetni – mondta lapunknak Sikó Imre polgármester. A falut szorgalmas emberek lakják, mindenki önerőből próbálja helyreállítani a házát, az önkormányzat kevés cementtel tudott segíteni, ellenben sürgős lenne a kormány által beígért támogatás, mondta Sikó, aki szerint a község vezetői már a lemondást fontolgatták a támogatás késlekedése miatt.
Bölönben két híd rongálódott meg az áradásokban, az egyik teljesen beszakadt, közel száz ház teljesen elszigetelődött, ezekhez még az építőanyagot sem lehet odaszállítani. Az elmúlt héten a megye 3,5 millió lejt kapott a környezetvédelmi minisztériumtól árvízvédelemre, ebből kétmillió lejt különítettek el a Bölön-patak szabályozására, a part megerősítésére. Sürgősen fel kell javítani az óvoda melletti beszakadt részt, hisz nincs kerítés a tanintézet udvara és a szakadék között.
Korábban a környezetvédelmi tárca tízmillió lejt utalt ki Háromszéknek a gátak megerősítésére, mederszabályozásra. Mint arról beszámoltunk, jelenleg a Debren- és a Kovászna-patak medrének tisztítása zajlik, a hét folyamán pedig 13 árvíz sújtotta településen kezdődnek el a munkálatok.
Kovászna megyében idén nyáron néhány települést több alkalommal is elöntött az ár, a prefektúra összesítése szerint az áradások vidéken 71,6 millió lej kárt okoztak. A legtöbb pénzbe, hozzávetőleg 30 millió lejbe az infrastruktúra helyreállítása kerül, 12,3 kilométer megyei, 103 kilométer községi utat kell felújítani, illetve a két bölöni híd helyreállítása is jelentős összegre rúg.
Önerőből építkeznek Udvarhelyszéken
Csak akadozva vagy egyáltalán nem érkeznek a támogatások az udvarhelyszéki árvízkárok helyreállítására is. A települések lakói ennek ellenére megpróbálják önerőből megjavítani azt, amit lehet. A Székelyudvarhely melletti Felsőboldogfalva község szinte minden faluján végigsöpört az ár augusztus 8-án, hatalmas rombolást okozva. A kormánytámogatást várják, de nem sok reményt fűznek hozzá, és más forrásokra sem számíthatnak, hiszen az elöntött ingatlanok alig öt százaléka biztosított – mondta el a Krónikának Sándor József polgármester.
Hozzátette, egyelőre az utak és a közintézmények helyreállításán dolgozó gépek bérét sem tudták kifizetni, ennek ellenére folytatják a munkálatokat, összefogással és a helyi vállalkozók segítségével próbálják helyreállítani a rendet.
Nem sokkal jobb a helyzet a Homoród mentén sem, ahol eddig 15 ezer lejt kaptak a megyei tanácstól és némi ígéretet további támogatásokra, amelyekre egyelőre várni kell. A Homoródszentmártonhoz tartozó településeken augusztus 7-én pusztított az ár, a végső kárfelmérés után 1,7 millió lejre tehető a rongálás értéke. A beérkezett pénzt az utak és hidak helyreállítására fordították, a munkálatokban a helyi közbirtokosság is részt vállalt – mondta el lapunknak Jakab Attila alpolgármester. Mint kiderült, olyan települések is vannak, ahová egyáltalán nem jutott pénz, azonban a lakosok közmunkával, vagy adott esetben saját költségen újra járhatóvá tették az utakat. Mivel a házak nagy része itt sincs biztosítva, az azokban keletkezett anyagi kár helyrehozása is a lakókat terheli.
Hargita megyének eddig 7,5 millió lejes támogatást hagyott jóvá a kormány a Környezetvédelmi Alapból árvízvédelmi munkálatokra. Négymilliót egy zsögödi vízgyűjtő gát építésére szánnak, míg 3,5 millió lejből a Fehér-Nyikót és mellékpatakait szabályoznák.
Jól haladnak Magyarlapádon
A szintén árvíz sújtotta Fehér megyei Magyarlapádra is egyelőre csak a házak újjáépítéséhez szükséges tégla és cement érkezett meg, a kavicsot, a maltert és a festéket még várják – tudtuk meg Jenei Csillától, az árvízkárosultak megsegítésére alakult helyi bizottság RMDSZ-es tagjától. A magyarlakta községben négy házat kell újjáépíteni, míg további 80 javításra szorul. A négy újjáépítendő otthon közül egy faház és egy téglaház már elkészült.
A faházat többnyire adományokból, az egyik szászsebesi építőipari cég segítségével húzták fel, míg a téglaházat saját forrásokból újítják fel – magyarázta a Krónikának Jenei Csilla. A maradék két ház közül az egyik építésén már dolgoznak, a másik felújításához azonban csak ezután fognak hozzá. Fehér megyében még a Marosújvárhoz tartozó Csongván építenek újjá hat házat. A térségben júniusban több mint 21,5 millió lejes kárt okoztak az áradások, míg júliusban újabb 60,5 millió lejes kárt regisztráltak az ítéletidő nyomán. A természeti katasztrófában egy 66 éves nő életét vesztette.
A Máramaros megyei Felsővisónak 400 ezer lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyrehozatalára. A júliusi áradásokban tönkrement utak miatt mintegy 170 ház maradt elszigetelődve. A munkálatokhoz már hozzá is láttak, nyilatkozta lapunknak Vasile Ciolpan polgármester. Mint mondta, a kapott összegnek a duplájára, vagyis 800 ezer lejre lenne szükség ahhoz, hogy az utakat meg tudják erősíteni. A kapott pénz ugyanis csak foltozásokra elegendő, így félő, hogy a következő áradás újra elviszi az utakat, öszszegzett az elöljáró
Bíró Blanka, Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)2010. október 15.
Harc a magyar utcanevek ellen Sepsiszentgyörgyön
Sikeresen tiltakoztak a román civil szerveztek a sepsiszentgyörgyi utcanévadás ellen, „polgári észrevételüket” ugyancsak megszívlelte a belügyminisztérium, és belső ellenőrző csoportját küldte a helyszínre, vizsgálja ki, történt-e jogsértés a határozatok elfogadáskor.
Az elmúlt napokban a sepsiszentgyörgyi prefektúrára megérkezett a bukaresti ellenőrök átirata, javasolják, támadják meg a közigazgatási bíróságon a határozatokat, és kérjék érvénytelenítésüket. Antal Árpád polgármester indokolatlannak tartja a kifogásokat, György Ervin kormánybiztos pedig válaszolt felettes minisztériumának: jelen pillanatban nem támadja meg a határozatot.
A sepsiszentgyörgyi utcanévadó határozatok ellen a korábban is kifogásokat megfogalmazó Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma indított hadjáratot, Ioan Lăcătuşu bukaresti minisztériumi kapcsolatainak köszönhetően igen gyorsan elérték a vizsgálatot.
A minisztériumi ellenőrök három kifogást emeltek: nem különített el a tanács előre pénzt táblacsere költségeire, nem tartották be a közvita határidejét. A bukaresti ellenőrök felvetették azt is, hogy olyan ügyben hozott határozatot a helyi tanács — lásd a Petőfi utca elnevezése —, amelyben két ízben már elítélő bírósági döntés született.
Antal Árpád polgármester szerint egyik vádpont sem áll a lábán, a költségekkel kapcsolatban már többször kifejtette, nem kerül semmibe sem a városnak, sem a polgároknak, „egyik zsebből raknánk át a pénzt a másikba”, csak ennyiről van szó, így nem kellett ehhez határozat. A közvita a törvény által meghatározott időben történt, az előző ítéletekre hivatkozni nincs ok, az új határozat több pontban eltér a korábban visszautasítottaktól. „György Ervin prefektus térfelén a labda. Tőle függ, megtámadja-e a határozatot, de ha a bíróság érvényteleníti, újra és újra elfogadjuk, addig, amíg olyan neveket kapnak az utcák, amilyenekről a tanács dönt. Meggyőződésem, törvényesen jártunk el, a helyi autonómia szellemében a helyi önkormányzatnak kell elneveznie a település utcáit, nem diktálhatják ezt bukaresti minisztériumból” — fejtette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. György Ervin prefektus tegnap a Háromszéknek azt nyilatkozta: „Jelen pillanatban úgy néz ki, nem támadom meg a határozatokat, ezt jelentettem a minisztériumnak is.”
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. november 16.
Túl sok a rendőr Háromszéken
Túl sok a rendőr Háromszéken, ismerte el a hétvégén Sepsiszentgyörgyön Dan-Valentin Fătuloiu belügyi államtitkár (képünkön), akinek látogatásáról György Ervin Kovászna megyei prefektus számolt be tegnap a sajtónak.
Mint mondta, az államtitkár Kovászna megyében azt tapasztalta, hogy több településen indokolatlanul magas a rendőrök száma, és úgy értékelte, szükség lesz az állomány átszervezésére, és leépítésekre is sor kerül. Például Baróton és Bodzafordulón ötven rendőr szolgál, ezt a létszámot az államtitkár is soknak találta.
György Ervin szerint jövő évben átszervezésre kerül sor a rendőrség keretében, az alkalmazottak egy részét átcsoportosítják, egy részüket pedig elbocsátják. Fătuloiu ugyanakkor közölte, véleménye szerint több magyar nemzetiségű rendőrre van szükség, hasonlóképpen roma rendőrt is kellene alkalmazni azokon a településeken, ahol nagy létszámú roma közösség él.
A Kovászna megyei rendőrségen több mint hétszázan dolgoznak, a korábbi nyilatkozatok szerint a rendőrök 13 százaléka magyar és 45 százaléka ismeri a magyar nyelvet. A belügyi államtitkár úgy nyilatkozott, nem lesz anyagi fedezetük arra, hogy befejezzék a rendőrség épülő székházát. Ezért megfontolják a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ajánlatát, miszerint átvenné az eddig 8 százalékban megvalósított ingatlant. A székházat 1,5 hektáros területen, a csendőrkaszárnya szomszédságában két évvel ezelőtt kezdték építeni, de a beruházás pénz hiányában leállt.
Az újabb elképzelés szerint a rendőrség a csendőrkaszárnya épületében marad, ahova idén ideiglenesen költöztették be. A helyi elöljárók mindig túlméretezettnek tartották a sepsiszentgyörgyi csendőrkaszárnyát, és Székelyföld militarizálásának szimbólumát látták benne
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)2011. január 10.
Nem lehet hivatalos ünnepnap március 15-e
Vissza kell vonniuk a március 15. ünnepnappá nyilvánításáról szóló határozatokat azoknak a székelyföldi önkormányzatoknak, amelyek korábban erről döntöttek – közölte hétfőn György Ervin, Kovászna megye prefektusa.
A kormány területi képviselőjének számító prefektus annak kapcsán beszélt erről egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy több Kovászna megyei önkormányzat az elmúlt időszakban határozatot fogadott el március 15. ünnepnappá nyilvánításáról. A kormánymegbízott az Agerpres román hírügynökség szerint elmondta: túlléptek hatáskörükön az erről határozó önkormányzatok, ugyanis hivatalos ünnepnap kijelölése kizárólag a román parlament hatáskörébe tartozik.
György Ervin figyelmeztette az önkormányzatokat, hogy bíróságon támadja meg a határozatokat, amennyiben azokat nem vonják vissza. A prefektusi hivatal eddig a Kézdivásárhely, Uzon, valamint Kovászna települések önkormányzatainak határozatát vizsgálta meg, és találta törvénytelennek. Ugyanakkor György Ervin elmondta: nem ütközik törvénybe például a Kovászna megyei tanács azon eljárása, miszerint a hivatal dolgozóival kötött kollektív munkaszerződést úgy módosították, hogy március 15-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították. Ugyanezt tette a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal is.
Az 1848-49-es szabadságharc kitörésének időpontját, a magyarság nemzeti ünnepét Erdély-szerte megünneplik a magyar közösségek. A székelyföldi településeken eddig is előfordult már, hogy egyes közintézményekben munkaszüneti napot rendeltek el a magyar nemzetiségű önkormányzati vezetők. MTI, Erdély.ma2011. január 10.
Nem lehet hivatalos ünnepnap március 15-e
Vissza kell vonniuk a március 15. ünnepnappá nyilvánításáról szóló határozatokat azoknak a székelyföldi önkormányzatoknak, amelyek korábban erről döntöttek – közölte hétfőn György Ervin, Kovászna megye prefektusa.
A kormány területi képviselőjének számító prefektus annak kapcsán beszélt erről egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy több Kovászna megyei önkormányzat az elmúlt időszakban határozatot fogadott el március 15. ünnepnappá nyilvánításáról. A kormánymegbízott az Agerpres román hírügynökség szerint elmondta: túlléptek hatáskörükön az erről határozó önkormányzatok, ugyanis hivatalos ünnepnap kijelölése kizárólag a román parlament hatáskörébe tartozik.
György Ervin figyelmeztette az önkormányzatokat, hogy bíróságon támadja meg a határozatokat, amennyiben azokat nem vonják vissza. A prefektusi hivatal eddig a Kézdivásárhely, Uzon, valamint Kovászna települések önkormányzatainak határozatát vizsgálta meg, és találta törvénytelennek. Ugyanakkor György Ervin elmondta: nem ütközik törvénybe például a Kovászna megyei tanács azon eljárása, miszerint a hivatal dolgozóival kötött kollektív munkaszerződést úgy módosították, hogy március 15-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították. Ugyanezt tette a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal is.
Az 1848-49-es szabadságharc kitörésének időpontját, a magyarság nemzeti ünnepét Erdély-szerte megünneplik a magyar közösségek. A székelyföldi településeken eddig is előfordult már, hogy egyes közintézményekben munkaszüneti napot rendeltek el a magyar nemzetiségű önkormányzati vezetők. MTI, Erdély.ma2011. január 11.
Lefújva a magyar ünnepnap!
Kovászna megye – Vissza kell vonniuk a március 15. ünnepnappá nyilvánításáról szóló határozatokat azoknak a székelyföldi önkormányzatoknak, amelyek korábban erről döntöttek – közölte hétfőn György Ervin, Kovászna megye prefektusa.
A román kormány területi képviselőjének számító RMDSZ-es prefektus annak kapcsán beszélt erről egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy több Kovászna megyei önkormányzat az elmúlt időszakban határozatot fogadott el március 15. ünnepnappá nyilvánításáról.
A kormánymegbízott az Agerpres román hírügynökség szerint elmondta: túlléptek hatáskörükön az erről határozó önkormányzatok, ugyanis hivatalos ünnepnap kijelölése kizárólag a román parlament hatáskörébe tartozik.
György Ervin figyelmeztette az önkormányzatokat, hogy bíróságon támadja meg a határozatokat, amennyiben azokat nem vonják vissza. A prefektusi hivatal eddig a Kézdivásárhely, Uzon, valamint Kovászna települések önkormányzatainak határozatát vizsgálta meg, és találta törvénytelennek.
Ugyanakkor György Ervin elmondta: nem ütközik törvénybe például a Kovász namegyei tanács azon eljárása, miszerint a hivatal dolgozóival kötött kollektív munkaszerződést úgy módosították, hogy március 15-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították. Ugyanezt tette a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal is.
Az 1848-49-es szabadságharc kitörésének időpontját, a magyarság nemzeti ünnepét Erdély-szerte megünneplik a magyar közösségek. A székelyföldi településeken eddig is előfordult már, hogy egyes közintézményekben munkaszüneti napot rendeltek el a magyar nemzetiségű önkormányzati vezetők. erdon.ro