udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
533
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 511-533
Névmutató:
László Attila
2007. augusztus 11.
A kolozsvári román elektronikus és írott sajtónak lehetősége nyílott arra, hogy a helyszínen ismerkedjen meg a magyarországi kulturális autonómiával, ugyanis László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke Gyulára és Méhkerékre látogatott el egy kolozsvári küldöttséggel. A politikus várhatóan Kreszta Trajánnal, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnökével is találkozik, de Ioan Fodoreanu gyulai román főkonzullal is megbeszélést folytat. László Attila a gyulai román iskolának könyvadományt és sportfelszerelést vitt. Megállapította, hogy a romániai magyarok és a magyarországi románok kölcsönösen irigykedve néznek egymás helyzetére. Egyfelől Magyarországon működik a kisebbségi önkormányzat, amelynek maximális beleszólása van a kulturális intézmények működésébe, másfelől pedig a román kisebbségnek nincs parlamenti képviselete az Országgyűlésben. /B. T. : A magyarországi románokat kereste fel László Attila. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./2007. augusztus 20.
Augusztus 19-én, vasárnap a kolozsvári Szent Mihály-templomban celebrált ünnepi szentmisén mutatkozott be Kovács Sándor kanonok, az új kolozs-dobokai főesperes. Kovács Sándort /sz. Székelykál, 1948. ápr. 25./ 1972-ben szentelték pappá. Kolozsvárra érkezése előtt több mint két évtizedig Székelyudvarhelyen szolgált. Ugyanez alkalommal mutatkozott be Ambrus István-Ábel újmisés pap, aki segédlelkészként fog szolgálni. A Szent Mihály-templom plébánosi tisztségét is betöltő papot többek között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, László Attila köszöntötte. Kovács Sándor egyértelművé tette, hogy a nemzeti öntudat, a nép szeretete elevenen él benne. Székelyudvarhelyről, a székely anyavárosból jött, a Hargita aljából, „ahol a nagy romlás leselkedik a székelységre, ahol még mindig advent van és várja népünk a jobb jövőt” – idézte Sütő András szavait. Kovács Sándor arra kérte a híveket: imádkozzanak érte, hogy megtanulja egyre inkább szeretni Istent, híveit, Anyaszentegyházát. Jegenyén bemutatkozott az új jegenye-bánffyhunyadi plébános, a közösségi munkássága miatt elismert Gergely István, a „Tiszti”. /”A jó pásztor lelkületével jöttem”. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./2007. augusztus 29.
A sepsiszentgyörgyi fotóművészek nyomtatott és virtuális katalógust mutatnak be augusztus 29-án, a Magyar Fotográfia Napján. „Az erre az alkalomra készült, Háromszéki életképek című katalógus több helyi művész utóbbi években készült jelentős munkáját tartalmazza” – tájékoztatott Kovács László Attila, a KépVidék alkotócsoport vezetője. A tárlat anyaga a www.sepsiszentgyorgy.info internetes oldalon is látható. /Kovács Zsolt: Internetes galéria. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./2007. szeptember 7.
Szeptember 6-án, az utolsó megbeszélésen nem jött létre teljes magyar–magyar konszenzus. Az RMDSZ és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek gyakorlatilag mindenben megegyeztek, kivéve a közös európarlamenti jelöltlistát. A zárt ajtók mögött folyó tárgyalások után Tőkés László a következőkkel magyarázta az eredményt: eleve eltérő elképzelésekkel kezdtek tárgyalni, az RMDSZ a közös listáról beszélt volna, ő viszont a romániai magyar közéletben szükséges rendszerváltásról. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke volt az, aki a csaknem létrejött egyezséget megakadályozta. Már szinte mindenben megállapodtak, amikor rájuk rontott Szász Jenő, és pár percre kihívta Tőkés Lászlót. A tárgyalóterembe visszatérő püspök bejelentette: közös lista nincs. Minden egyéb, amiről megegyeztek marad, a tárgyalásokat folytatják. Markó Béla szerint, bár így lényegesen nagyobb a kockázat, az RMDSZ mégis bejuthat. Tőkés László hozzátette: számításai szerint ő maga is jó eséllyel indul, ami pedig a kockázatokat illeti, az RMDSZ népszerűsége annyira mélyponton van, hogy akár egy közös lista is megbukhatna. A püspök azzal indokolta a közös listáról való lemondást, hogy nem a saját nevében jelölteti magát, ő azoknak a szervezeteknek az érdekeit kell hogy képviselje, amelyek őt támogatják. Markó Béla elmondta: Marosvásárhelyen az RMDSZ Állandó Bizottsága megalkotja a szövetség jelöltlistáját, ezt azonnal nyilvánosságra is hozzák. A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely foglalkozik majd olyan, a romániai magyar közösség egészét érintő konkrét kérdésekkel, mint a Székelyföld sajátos jogállásáról szóló törvénytervezetek áttekintése és közvitára bocsátása, az oktatási törvénytervezetekhez a módosító javaslatok kidolgozása, a felekezeti oktatás kérdése, a Partiumi Keresztyén Egyetem, illetve a Sapientia EMTE akkreditációjának az elősegítése. Nyilatkozatban megerősítik a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tanszékeinek létrehozására vonatkozó politikai akaratot, és kéréssel fordulnak a római katolikus egyházhoz, továbbá a Vatikánhoz, a csángó-magyarok anyanyelvű hitéletének biztosítása ügyében. Az EMEF kidolgozza a régiók kerettörvényét, egy alkotmánymódosító csomagot, a párttörvény módosítási tervét és a civil társadalom fejlődését biztosító támogatási rendszer átalakítását. Az RMDSZ együttműködést kér a többi magyar szervezettől, többek között a különböző autonómia-formák kidolgozásához és érvényesítéséhez, a közigazgatás decentralizációjának szorgalmazásához, az anyanyelvű oktatás további bővítéséhez, illetve az erdélyi infrastruktúra fejlesztéséhez és olyan programok megvalósításához, amelyek segítik a szülőföldön való megmaradást. A Tőkés Lászlót támogató szervezetek az autonómia-törekvések és az anyanyelvi oktatás kérdése mellett fontosnak tartják a korrupciómentes közéletet, a támogatások áttekinthetőségét, az erdélyi magyar politikai képviselet reformját. /Együttműködés van, közös EP-lista viszont nincs. Markó és Tőkés támadásmentes kampányban egyezett meg. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte: a közös listáról szóló megegyezés elmaradása ellenére nem voltak haszontalanok az előző tárgyalások, abban bízik: jövőre sikerül az összefogás. Markó ismertette: a több mint egy hónapja készülő, közös dokumentumot, amely a megállapodás részleteit tartalmazza, nem írták alá. „Tőkés püspök úr úgy látja, hogy kellő támogatottsággal rendelkezik a képviselőséghez, mi úgy látjuk, hogy ez nem lehetséges. Az RMDSZ-nek így is megvan a lehetősége, hogy eljusson Brüsszelbe. De a dolgunk megnehezedik, a kockázat sokkal nagyobb” – értékelte Markó. „Az RMDSZ a közös listára koncentrált, mi azt mondtuk, ez csak akkor válik lehetővé, hogyha az elvek és a programok szintjén megegyezünk a magyar közéletben szükséges rendszerváltozásról” – fejtette ki Tőkés László püspök. A megegyezés híve, de ezt az esélyt az RMDSZ többször durván visszautasította. Eckstein Kovács Péter szenátor: esély van arra, hogy nem lesz magyar képviselet az EP-ben. Bíró Béla véleménye: a két fél azért nem tudott megegyezni, mert Tőkés László és az őt támogatók „nem kiegyezni akarnak, azaz részesedni a hatalomból, hanem azt, amivel Markóékat vádolták. Hogy a hatalom kizárólagos birtokosai legyenek. ” /Lokodi Imre, Simon Judit, Stanik Bence: Tőkés külön kampányol a magyar szavazatokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./2007. szeptember 11.
Nyílt levélben fordult Emil Boc kolozsvári polgármesterhez elődje, Gheorghe Funar szenátor. A nagy-románia párti szenátor egyrészt az Avram Iancu szobor eltávolítására irányuló civil kezdeményezés ellen tiltakozott, másrészt Márton Áron püspök tervezett kolozsvári szobrának felállítása ellen. Funar többek között, terroristának, tömeggyilkosnak, románellenesnek és szekus besúgónak nevezte a nagy püspököt, akinek boldoggá avatási pere Vatikánban folyamatban van. Funar tiltakozott az ellen, hogy a tanács 30 000 lejt utalt ki a „Budapesten öntött szobor” talapzatára, és követelte, hogy a polgármester kezdeményezzen nyílt vitát a Vatra Romaneasca és más egyesületek részvételével, valamint kérje ki Márton Áron dossziéját a CNSAS-tól. A boldogemlékű püspök szobrát, Bocskai Vince szobrászművész alkotását a Szent Mihály-templom kertjében tervezik felállítani. Funar tizenkét éves polgármesteri pályafutása során az RMDSZ többször is megpróbált keresztülvinni ehhez a szoborhoz fűződő határozat-tervezeteket, de ezeket soha nem szavazták meg. Emil Boc jelenlegi polgármester a nyílt levéllel kapcsolatosan elmondta: Gheorghe Funar bizonyára még nem vett tudomást arról, hogy Kolozsváron lejárt a szobor-sztorik ideje. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, szerint Márton Áronról nem a volt polgármester hivatott nyilatkozni, hanem azok, akik akkor itt éltek, Kolozsváron. Kovács Sándor plébános, kolozs-dobokai főesperes döbbenettel értesült a nyílt levélről. Elmondta: mint kolozsvári plébános és Márton Áron utódja tiltakozik az ilyen hangnemű levelek ellen. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen szeptember 10-én zajlott az a konferencia, amelyet az Akadémiai tanács elnöke, Andrei Marga szervezett, és amelynek Élet az Igazságban volt a címe. A meghívottak között volt Rómából Zenon Grocholewski bíboros is. Erre a konferenciára eljöttek románok, olaszok, németek, magyarok, egyházi méltóságok és civilek egyaránt. Márton Áron püspök minden népek igazságáért és jogaiért szállt síkra Erdélyben. Amikor a zsidók jogairól szólt a kolozsvári Szent Mihály-templomban, a magyar kormány kiutasította őt Észak-Erdélyből. Kovács Sándor hozzátette: hiszi, hogy ma politikusok, vezető személyiségek megértik, megértették a nagy püspök fellépését az igazságtalanság ellen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Funári kirohanás Márton Áron és tervezett szobra ellen. A volt polgármester terrorizmussal vádolja a püspököt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./ Kilenc négyzetméteres terület bérbeadásán múlott, hogy Kolozsváron ma sincs felállítva Márton Áron püspök szobra. A Szent Mihály-plébánia ugyanis azért nem rendelkezik a szoborállításhoz szükséges építkezési engedéllyel, mert a helyi tanács nem szavazta meg a szükséges kilenc négyzetméternyi terület bérbeadását. A már elkészült műalkotás felállítása így tovább késik, bár 2005-ben, Gheorghe Funar egykori polgármester leváltását követően a kezdeményezők úgy nyilatkoztak: hónapok kérdése a püspök szobrának felállítása. Márton Áron szobrát először 2004-ben szerették volna felállítani, azonban a kincses város központi részének általános városrendezési terve akkor még nem készült el. A Czirják Árpád érseki helynök, volt kolozsvári főesperes kezdeményezte szobrot, melyet a tervek szerint a templom bejáratától balra eső zöldövezetben, az ott lévő fenyőfák előtt helyeznék el. A Magyarországon megöntött műalkotás jelenleg egy Budapest melletti szoborkertben várja, hogy Kolozsváron felállíthassák a Szent Mihály-templom mellett. /Lázár Lehel: Nacionalista aknamunka. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./2007. szeptember 24.
A Kolozsváron megrendezett XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok záróakkordjaként a résztvevők megkoszorúzták a főtéri Mátyás király szoborcsoportot, Fadrusz János monumentális alkotását. Beszédet mondott László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. A rendezvénysorozat szeptember 22-i programjait a Magyar Operában sorra kerülő Kárpát-medencei kulturális műsor zárta, ezt megelőzően az emeleti előcsarnokban népművészeti kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A gálaműsorban Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar nyelv egységes, s bár a történelem számtalanszor szétszakított bennünket, külön-külön sorsra ítélt, csodák csodája, sem az utóbbi nyolcvan éven át, sem azelőtt a mi nyelvünket szétdarabolni nem lehetett. A magyar nyelv tartott meg, „amelyet sem török, sem tatár, sem a Trianon utáni szomszéd népek elfojtani, eltiporni nem tudtak,” A műsorban köszöntők hangzottak el Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke, Göncz László, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Görföl Jenő, a Csemadok Országos Választmányának elnöke, valamint Siflis Zoltán, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának tagja részéről. /Ö. I. B. – K. K. : XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2007. szeptember 29.
Szeptember 28-án zajlott az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa (MKT), amelynek keretében többek között megválasztották az RMDSZ megyei szervezetének új oktatási alelnökét, Péter Tünde személyében. László Attila megyei elnök a demográfiai mutatók alakulását részletezve kifejtette: 2008 valószínűleg az utolsó vonat az erdélyi magyarság számára. A Kolozs megyében és Kolozsváron észlelhető fejlődés azt jelzi, hogy a magyarság részarányának csökkenése itt még hangsúlyosabb lesz. Hangsúlyozta: Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a negatív kampány, az egymásra mutogatás befolyásolja a kampányt. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Európarlamenti választásokra készül a Kolozs megyei RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2007. október 15.
Október 14-én szabadtéri köszönő, hálaadó szentmisét celebrált Tamás József püspök, és megáldotta a székelyudvarhelyi Szent György-plébániatemplom szomszédságában épült Közösségi Házat. László Attila, a 2003-tól újjáalakult szombatfalvi egyházközség plébánosa emlékezett az első előadásra, amelyet a régi hittanteremben tartottak, olyan sokan érkeztek, hogy ki kellett hordani a padokat is. Látták, hogy a közösségnek szüksége van saját lakra. Simó Zsuzsa felkért gondnok, immár az ünnepélyesen átvett kulcsok birtokában, nyitott ajtajúvá teszi a megáldott közösségi hajlékot. /A Népháztól a Közösségi Házig. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 15./2007. november 15.
László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint biztosra vehető, hogy Bányai József kolozsvári jogászt nemsokára kinevezik a két hete üresen álló alprefektusi tisztségbe. Calin Platon alprefektus prefektussá való avanzsálása után az RMDSZ-nek három jelöltje is volt az üresen maradt tisztségre, de a választás végül Bányai Józsefre esett. Markó Béla a napokban Kolozsváron tett látogatása alkalmával megerősítette a szövetség Bányai személyére vonatkozó döntését. A Nemzeti Liberális Párt Kolozs megyei szervezete azért ellenzi az RMDSZ jelölte alprefektus kinevezését, mivel a megyei tanácsnak mindkét alelnöke magyar. /Lázár Lehel: Liberális akadékoskodás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./2007. november 23.
Pásztor Gabriella, az Oktatási Minisztérium szakállamtitkára, Péter Tünde, főtanfelügyelő-helyettes és László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke RMDSZ-ajándékként a Kincses Kolozsvár című albumból ötszáz példányt osztanak szét egész Kolozs megyében a magyar tagozatos iskoláknak, a Communitas Alapítvány támogatásával. /D. I. : RMDSZ-ajándék: Kincses Kolozsvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./2007. december 4.
Kolozs megyében 7–8 százalékkal mentek el többen a magyarok szavazni, mint a románok. Ezzel az eredménnyel – a többi erdélyi megyét tekintve – Kolozs valahol a középmezőnyben helyezkedik el – jelentette be László Attila, aki RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Amennyiben a helyhatósági választásokon is ugyanilyen passzivitás tapasztalható a magyarság körében, alaposan csökkenhet az RMDSZ-képviselet a magyarok lakta települések önkormányzatában – figyelmeztetnek a helyi vezetők. Azon Kolozs megyei magyarok közül, akik elmentek voksolni és érvényes szavazatot adtak le, 69,35 százalék az RMDSZ-re szavazott, a többiek Tőkés Lászlóra. Kolozs megye magyar választópolgárainak 22,95 százaléka az RMDSZ-re szavazott, 10,17 százaléka Tőkés Lászlóra, a többi 66,88 százalék viszont otthon maradt. Kolozsváron a részvétel 33 százalékos volt a magyarok körében, a voksok 23,03 százalékát az RMDSZ, 10,37 százalékát pedig Tőkés László kapta. Kolozs megyében vannak olyan települések, ahol Tőkés László lényegesen több szavazatot kapott, mint az RMDSZ. Ide tartozik például Kőrösfő falu (17 százalék RMDSZ – 33 százalék Tőkés), Sárvásár (41-41), Aranyosegerbegy (12-15), Magyarfenes (19-29), Tordaszentlászló falu (16-27), Szék (12-18) és Magyarnagykapus (17-29). Sallai János, Szék polgármestere sajnálatát fejezte ki a gyenge RMDSZ-eredmények miatt, és felajánlotta lemondását. Elmondta: azt senki nem várhatja el tőlük, hogy Tőkés László ellen kampányoljanak, hiszen a püspök a község díszpolgára, és nagy tiszteletnek örvend a székiek körében. Rontott a helyzeten az is, hogy az augusztusi széki rendezvények alkalmával Markó Béla szövetségi elnök nem jelent meg, mivel Tőkés László is hivatalos volt. Tamás Gebe András, Tordaszentlászló község polgármestere hangsúlyozta: a magyar közösség nagyon megosztott, mindeddig azonban eddig csak az RMDSZ-re adhatta voksát. /Nem ment el szavazni a Kolozs megyei magyarok többsége. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./2007. december 5.
Jelentős változtatásokat kell kieszközölni a helyi RMDSZ-szervezetekben, jelentette ki László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ-elnöke, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a szövetség olyan településeken is gyenge eredményeket könyvelt el az EP-választásokon, ahol RMDSZ-többség van az önkormányzatokban. Szerinte Kőrösfőn, Tordaszentlászlón és Széken a helyi tanácsosok, a helyi RMDSZ-vezetés, az egyház és a civil szervezetek nem működtek együtt a kampány alatt. Egyes településeken az RMDSZ kevesebb szavazatot kapott, mint Tőkés László. Idetartozik Kőrösfő (17 százalékot kapott az RMDSZ, 33 százalékot Tőkés), Sárvásár (41-41), Aranyosegerbegy (12-15), Magyarfenes (19-29), Tordaszentlászló (16-27), Szék (12-18) és Magyarnagykapus (17-29). Sallai János, a széki RMDSZ elnöke kész felajánlani lemondását a tisztségéről. Antal János, Kőrösfő polgármestere szerint az EP-választások eredményének egyértelmű üzenete, hogy az RMDSZ-nek közös listában kell gondolkodnia a jobboldallal. Tamás Gebe János, Tordaszentlászló polgármestere szerint teljesen fölösleges a szervezeten belüli „számonkérősdi”. /Gy. Cs. : Felelősöket keres az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./2007. december 5.
Hatalommal való visszaéléssel vádolja László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnököt Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke. Soós Sándor elmondta: a megyei RMDSZ-elnök megfenyegette az egyik építkezési cég kolozsvári kirendeltségének képviselőjét, mert autót biztosított Tőkés Kolozs megyei kampánystábjának. László Attila beismerte az ügyet. László Attila nem kívánta kommentálni Soós vádjait. „Mocskos kampányt tudhatunk magunk mögött, amelynek során mindkét fél bedobott trükköket. Borítsunk fátylat rá” – nyilatkozta. /Gyergyai Csaba: Az EMI-sek vádolják László Attilát. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./2007. december 10.
A november 25-i európai parlamenti választások eredményét elemezte december 8-án a Marosvásárhelyen ülésező RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A felszólalók többsége úgy értékelte, a szövetség megnyerte ugyan a választást, az erdélyi magyarság hűséges maradt a szervezethez, ám helyenként – az RMDSZ-szel szemben elégedetlen közösségek protesztszavazata révén – Tőkés László püspök ért el jobb eredményt. A fórum az alulmaradt szervezetek vezetőinek lemondását sürgette. Bírálatok hangzottak el magyarországi önkormányzatokkal, politikai erőkkel, testvértelepülésekkel, cégekkel és médiaintézményekkel szemben, amelyek az erdélyi kampányba pártosan beavatkoztak. Az elmúlt hónapokban megújult SZKT-ba sok fiatal képviselő is bekerült, s a testület Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestert választotta elnökévé. Három jelölt indult az SZKT elnöki tisztségért, amelyet az utóbbi években Frunda György töltött be: Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter és Szabó Károly szenátor, volt EP-képviselő. Megalakultak a testület platformjai és frakciói is: Szociáldemokrata Platform, Szabadelvű kör, Kereszténydemokrata Platform, Nők a nőkért, illetve Nemzeti Szabadelvű Kör. Az új SZKT frakciói (zárójelben a frakcióelnök): Partiumi (Lakatos Péter), Novum Forum (Kelemen Atilla), Kereszténydemokrata (Frunda György), Székelyföld (Tánczos Barna), Tulipán (Borboly Csaba), Szórvány (Winkler Gyula), Közép-Erdély (László Attila). Ezután az EP-választások eredményeinek értékelése következett. Markó Béla gratulált a győzelemhez, a választók többségben az RMDSZ-re szavaztak, és azt üzenték, hogy „magukénak vallják és szeretik az RMDSZ-t”. Markó szerint le kellett győzni például a Fideszt és a Demokrata Pártot, de helyenként a csalást is. Markó élesen bírálta azokat a magyarországi önkormányzatokat, amelyek „az RMDSZ ellen nyújtottak támogatást”, de az RMDSZ ellen kampányoló magyarországi politikusokat, az erdélyi kampányba „beavatkozó” magyarországi testvértelepüléseket és cégeket nemkülönben. Elítélte, hogy a választás napján a Hír TV egész nap kampányolt, és nem az RMDSZ mellett. Toró T. Tibor a kampányban látványosan Tőkés László püspök mellett állott. Az SZKT napirendjén volt, hogy a szövetség Torótól vonja meg a politikai bizalmat, de a testület ennek vitáját, időhiány okán, elhalasztotta. Markó megoldásként az összefogást említette, és kifejtette, hogy a székelységnek csak a szórványban és a kisebbségben élő magyarsággal együtt van esélye a célkitűzések elérésére. Markó nem zárkózott el az alakuló Magyar Polgári Párttal (MPP), illetve a Tőkéssel folytatandó dialógus elől sem, de ezt feltételek teljesítéséhez kötötte. Szerinte az MPP-nek előbb tisztáznia kell a viszonyát a román pártokkal és a román államelnöki hivatallal, Tőkésnek pedig le kell mondania az RMDSZ „mocskolásáról és rágalmazásáról”. Másfelől az RMDSZ-nek át kell gondolnia, hogy szükséges-e tárgyalnia olyan párttal, mint az MPP, amelynek sem statútumában, sem alapszabályzatában nincs egyetlen szó sem az autonómiáról. Frunda György szerint az RMDSZ túlságosan elment jobbra, vissza kell térnie jobbközépre. Eckstein-Kovács Péter: az RMDSZ két képviselőjét mégis az EPP-be küldi, ahelyett, hogy Sógor a liberálisok, Winkler pedig a szocialisták frakciójába menne. Toró T. Tibor elutasította a személyével kapcsolatos bírálatokat, és közölte: ezentúl tényként kell kezelni, hogy a romániai magyar közélet plurális. /Tibori Szabó Zoltán: Párbeszédet hirdet az RMDSZ az erdélyi magyarsággal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Elhangzott a hozzászólásokban: „Szeretem Erdélyt! Szeretem Európát” (Frunda György, Winkler Gyula), „Szeretem Erdélyt! Szeretem a Székelyföldet” (Sógor Csaba, Korodi Attila), „Szeretem Partiumot! Szeretem Európát” (Bíró Rozália) – Markó leszögezte: szereti az RMDSZ-t. „Azt senki se állítsa, hogy nálam autonómiapártibb lenne, ám az önrendelkezést nem magyarországi pártok és önkormányzatok támogatását élvezők megosztó politikájával, hanem az egység megtartásával, következetes lépésekkel lehet megvalósítani Erdélyben” – mondta Markó Béla. Kelemen Hunor szerint Tőkés Lászlóék a jövő évi önkormányzati választások előtt sem kívánnak egyezségre jutni a szövetséggel, sőt már a külön listaállítás is folyamatban van a Székelyföldön. Eckstein-Kovács Péter: „Ízlésemhez képest az EP-ben túl kevés az erdélyi magyar jogász és túl sok a pap. ”Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő szerint Frunda becsapta választóit, „lelépett a listáról”. Toró javasolta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mihamarabbi létrehozását. /Lokodi Imre: Az RMDSZ harmadik embere lett Bíró Rozália. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./ Markó hangsúlyozta: az RMDSZ-en kívüli szervezetekkel is kell tárgyalni, többek között Tőkéssel is, de nem ez a párbeszéd lényege, hanem az, hogy a szövetség megszólítsa a magyarság azon egyharmadát, amely valamilyen okból elégedetlen az RMDSZ-szel – mondta. „Ahelyett, hogy dolgoznánk érte, azzal butítjuk, azzal áltatjuk magunkat, hogy itt van az autonómia. Orbán Viktor óriási hibát követett el, és felelőtlen volt, mert amikor hozzájárul az egységes érdekképviselet megbontásához, akkor vállalnia kellene annak a felelősségét is, hogy megoldja helyettünk az erdélyi magyarság problémáit. Ha a magyarság a saját közös döntései helyett a prófétákra hallgat, akkor nagy bajba fog kerülni: nekünk nem szabad ilyen próféták kezére hagynunk a magyarságot. ” – hangsúlyozta Markó Béla. /Elemzés, következtetések és sértegetések. SZKT Marosvásárhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./ Az SZKT-n egyértelművé vált: az RMDSZ erős, felülről irányított párttá kíván alakulni. A most meghatározott irányvonal a kompromisszum legkisebb esélyét is ellehetetleníti. Ők tudják a legjobban, mit, milyen úton, hogyan lehet elérni – derült ki Markó Béla politikai beszámolójából. A székelyekkel szembeni harag többször visszaköszönt, nem csak a szórványból, Partiumból érkezettek felszólalásából, de Markó, Kelemen Hunor és más székelyföldi politikusok beszédeiből is. A ,,hamis próféták” által elvakított székelység nem érzékeli az igazi veszélyt. Többen a sajtót, az egyházak, illetve a pedagógustársadalom egy részét, az identitásukat vesztett városlakókat, a különc értelmiségieket okolták a székelyföldi vereségért. A csúcsvezetés legfeljebb azért hibás, mert nem büntette meg idejében a más véleményt megfogalmazókat. /Farkas Réka: Torz kérdések és válaszok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./2007. december 11.
Az új elnök, Bíró Rozália megválasztása mellett struktúrájában alig alakult újjá a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az RMDSZ politikai döntéshozó testületében a csoportok csak a platformok egy részét képviselik. Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör platformvezetője ideológiai alapon szerveződő frakciókban tudja elgondolni az SZKT-t. A megújult Szövetségi Képviselők Tanácsa kilenc frakcióval működik: Keresztény-Demokrata frakció (elnök: Frunda György), Közép-Erdély Frakció (elnök: László Attila), Nemzeti Szabadelvű Kör platform (elnök: Dénes István), Novum Forum frakció (elnök: Kelemen Atilla), Partium frakció (elnök: Lakatos Péter), Szabadelvű Kör platform (elnök: Eckstein-Kovács Péter), Székelyföldi frakció (elnök: Tánczos Barna), Szórvány frakció (elnök: Winkler Gyula), Tulipán frakció (elnök: Borboly Csaba). Nincs frakciója a Demokratikus Új Baloldal, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, a Nemzetépítő Platform, a Nemzeti Szabadelvű Kör, a Nők a Nőkért Szövetség, a Romániai Magyar Kisgazdák és Vállalkozók Szövetsége, a Szociáldemokrata Tömörülés, a Romániai Magyar Vállalkozói platformoknak, viszont Erdély valamennyi régiója frakcióval képviselteti magát. Ellenzéki csoportosulás sincs az SZKT-ban. Az ezt a szerepet betöltő, Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint a Vekov Károly vezette Nemzetépítő Platform nem alakított frakciót. /Simon Judit: SZKT: platformok, frakciók – képviselet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./2007. december 17.
December 15-én beiktatták Kolozs megye új alprefektusát, Hegedűs Lajost. Az RMDSZ által javasolt magas rangú köztisztviselő kijelentette: jó munkaviszonyt kíván kialakítani a kollégákkal. /Beiktatták Hegedűs Lajost. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./ „Elsődleges célom, hogy a megye egészségüggyel kapcsolatos gondjait megoldjuk” – nyilatkozta Hegedűs Lajos András. Kinevezéséig Hegedűs a megyei Egészségügyi Pénztár aligazgatója volt. László Attila, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke kijelentette: az érdekképviselet sokat küzdött azért, hogy a megyének magyar alprefektusa legyen. A Nemzeti Liberális Párt – a szintén magyar nemzetiségű Györke Zoltánt jelölve – ugyancsak megpályázta a különböző személycserék nyomán megüresedett tisztséget. /N. Cs. : Öregedő megye? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./2007. december 19.
Kolozs megyei RMDSZ-es tisztségviselők értékelték az évet Kisbácsban, a szövetség kampánykaravánjának körútján. Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke sikeresnek tartja a 2007-es évet, mert a megyei tanácsosok jóvoltából sikerült több téren is támogatást biztosítani a közösség számára. A Szilágy megyével közös, összesen 90 millió euró értékű vízhálózat-korszerűsítési projektet az Európai Bizottság strukturális alapjaiból finanszírozzák. A Bánffy palota renoválása 10 millió euróba kerül, számítanak az unió pénzügyi segítségére. A Kolozs megyei sósfürdők korszerűsítése szintén európai pénzalapokat felhasználva valósulna meg. Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő: nem mond le az önálló állami magyar nyelvű egyetem létesítéséről. Máté András parlamenti képviselő: számára a legnagyobb eredmény a kétéves „küzdelem” után sikerre vitt tordai önálló magyar iskola ügye. Jövőre azt szeretné, ha megoldódna a bánffyhunyadi önálló magyar iskola helyzete is. Hegedűs Lajos alprefektus: az elmúlt évben legnagyobb szakmai teljesítményének tartja, hogy a Kolozs Megyei Egészségügyi Biztosító élén sikerült az intézmény működését ésszerűsíteni. Ádámosy Margit tordai RMDSZ-elnök: már a minisztérium is aláírta a tordai önálló magyar iskola engedélyezését. Sikerült megoldani a református egyház épületének visszaszolgáltatását. Deák Ferenc kisbácsi RMDSZ-elnök: egyik eredményük a Kisbácsi Hagyományőrző Tánccsoport részvétele a szórványkaravánban, amelynek során Erdély mintegy 35 településén léptek fel a táncosok. László Attila, Kolozs megyei RMDSZ-elnök: az oktatás területén a legnagyobb sikernek a tordai iskola ügyét könyveli el. Elérték azt, hogy a központi, a megyei és a helyi kormányzásban való jelenlétüknek köszönhetően megyei szinten több mint 15-szörösére nőtt a települések költségvetése. A harmadik legnagyobb megvalósításuk a Paprika Rádió, amely közel hat hónap alatt Kolozsvár második leghallgatottabb kereskedelmi rádiójává vált. A Közlap által sikerült rendszeres tájékoztatási csatornát kialakítanunk Kolozs megye magyarságával. Ez a kiadvány olyan tájékoztató szerepet vállalt fel, ami a napilapokból kimarad. Eljuttatják minden magyarlakta településre. /RMDSZ-es tisztségviselőink évértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2008. január 8.
Elégedett az RMDSZ hídelvei szervezetével Makkai László körzeti elnök. A körzet tehetősebb tagjai – többek között Antal Elemér vállalkozó, Boros János alpolgármester, Eckstein-Kovács Péter szenátor, László Attila megyei elnök, Makkai Zsolt vállalkozó, Máté András Levente képviselő – adományaikkal tavaly is hozzájárultak ahhoz, hogy segítsenek a rászorultakon. Buracu Ildikó segítségével pedig 15 segélycsomag jutott Kolozsvárra: németországi magánszemélyek egy alapítvány által elküldték adományaikat. /N. -H. D. : Idén is segíti a rászorultakat a hídelvei RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./2008. január 8.
Hamarosan új székházba fog költözni a Kolozs Megyei RMDSZ, mivel a régi, Fürdő/Pavlov utcai épületet vissza kell adniuk tulajdonosának, jelezte László Attila megyei elnök. Az önkormányzat hatáskörébe tartozik, hogy helyet biztosítson a politikai alakulatok számára. László Attila szerint érvényes szerződéssel birtokolták a Fürdő utcai székházat, amelyet nemrég kapott vissza egykori tulajdonosa. /Költözik a megyei RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./2008. január 12.
Az RMDSZ ifjú farkasai az öregek székeit rázzák – írta az Adevarul bukaresti lap. Kelemen Hunor, László Attila, Borbély Károly, Asztalos Csaba Ferenc, Máté András, Antal Árpád, Olosz Gergely, Táczos Barna, Gyerkó László, Birtalan József igen tanulékonyak, mára az öregektől ellesték a jelentős politikai karrier befutásához szükséges tudnivalókat, de vállalkozókként is jó tanítványaik Verestóy Attilának és Borbély Lászlónak. Cégeik virágoznak, mert valamennyien az üzleti életben is kihasználták a politikusoknak adódó lehetőségeket. Az ifjak vezérének a lap Kelemen Hunort, az RMDSZ ügyvezető elnökét tekinti. /Röviden. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 12./