udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 479 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 451-479

Névmutató: Mikes Kelemen

2004. december 7.

Honismereti vetélkedőt szerveztek Mikes Kelemen kapcsán a tordai Mihai Viteazul Gimnáziumban, megjelentek Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy és Tordaszentmihály iskolásai is. /Ladányi Emese Kinga: Torda. Honismereti vetélkedő Mikesről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2005. március 4.

A Magyar Polgári Szövetség vezetői sajnálják, hogy az RMDSZ nem fogadta el felajánlásukat, és nem lehetnek a március 15-ei ünnepségek társszervezői – hangsúlyozta Gazda Zoltán Háromszék megyei elnök. Kifejtette, fontosnak tartják, hogy az autonómiatörekvés kinyilvánítása helyet kapjon az ünnepségen, ezért kérik: a háromszéki helyszíneken olvassák fel az SZNT február 12-i ülésén elfogadott, Mit kíván a székely nép? című dokumentumot. A rendezvény sepsiszentgyörgyi szervezőjével, a Mikes Kelemen Művelődési Egyesülettel felvették a kapcsolatot, ajánlatukat elfogadták, és megígérték, hogy előterjesztik jóváhagyásra az RMDSZ-hez. Gazda kifejtette: a díszvendég, Jeszenszky meghívásában az MPSZ-nek is szerepe van. /(-kas): Legyen szó az autonómiáról (Március 15.). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./

2005. március 15.

A háromszéki városi iskolákban hét tanító elveszítheti eddigi állását, mert kevés gyermek iratkozott be első osztályba a tanfelügyelőség által szabott határidő leteltéig. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, a vidéki iskolákban a gyereklétszámtól függetlenül megalakulnak az önálló vagy az összevont első osztályok, ez azonban a városokban nem lehetséges. Háromszék beiskolázási tervében 53 városi első osztály szerepel, az eddig beiratkozott gyerekek létszáma alapján csak 46 alakulhat meg. Sepsiszentgyörgyön öttel, Kézdivásárhelyen és Baróton egy-egy osztállyal kevesebb indulhat ősztől. A sepsiszentgyörgyi Kiss Árpád Általános Iskolába egyetlen gyerek sem iratkozott be első osztályba. Ez az első megyeszékhelyi tanintézet, amely az önfelszámolás határára jutott. A főtanfelügyelő hangsúlyozta, évek óta csak a belvárosi iskolák teljesítik a beiskolázási terveket. A Mikes Kelemen, a Székely Mikó, a Mihai Viteazul és a Váradi József tanintézet elszívó hatást gyakorol, amióta megszűnt a körzetesítés, és a szülők szabadon választhatják meg, melyik iskolába íratják gyermeküket. /Bíró Blanka: Harc iskolák és óvodák között. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./

2005. március 15.

Szórólapokon terjeszti a Magyar Polgári Szövetség háromszéki szervezete a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen a Mit kíván a székely nép? című tizenkét pontos kiáltványt. Tulit Attila, az MPSZ országos alelnöke elmondta, írásban kérték a megemlékezést szervező Mikes Kelemen Közművelődési Egyesületet, hogy olvashassák fel a dokumentumot az ünnepségen, de ezt az egyesület visszautasította. /B. K. B.: Szórólapokat terjeszt az MPSZ március idusán. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./

2005. március 16.

Sepsiszentgyörgyön a város központjában rendezték a március 15-i ünnepséget. A díszőrséget álló cserkészek közt, a rétyi fúvószenekar akkordjai mellett helyezték el virágjaikat, illetve koszorúikat a város polgárai, az RMDSZ, iskolák, intézmények, civil szervezetek, az SZNT és az MPSZ vezetői. A színház elé felállított, hatalmas kokárdával díszített emelvény előtt az egyesített kórusok tagjai sorakoztak fel, szemben a többezres tömeg nemzetiszínű zászlókkal, a Székely Nemzeti Tanács lobogóival és feliratos tábláival: Területi autonómiát a Székelyföldnek!.A lovas bandériumok és szekerek felvonulása után Bartók Emese felolvasta Kiss Jenőnek, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnökének, a megyei könyvtár igazgatójának köszöntőjét. Füttykoncert követte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetét, de megtapsolták a Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök leveléből idézett részletet. Dr. Jeszenszky Géza történészt, volt magyar külügyminisztert, az ünnepség díszvendégét ünnepelte a többezres tömeg. Jeszenszky rámutatott: Magyarország nemmel szavazó állampolgárai bizonyára hamarosan lerázzák magukról a hamis propaganda hatását, fel fognak ébredni, s akik felébresztik őket, az erdélyi magyarok lesznek. Az Európai Unió alapelve a szubszidiaritás, a demokrácia, a helyi demokrácia. Az egyesített kórusok előadásában a Boldogasszony anyánk kezdetű ének hangzott el. A március 15-i ünnepség a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult. /(simó): Az elégedett kisebbség a harmónia záloga. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./

2005. március 21.

Március 21-én Aradon ünnepélyesen megnyitották a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny idei országos döntőjét. Kötő József oktatásügyi államtitkár mondott beszédet, megjelent Aurel Ardelean szenátor, az Aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem rektora, Búza Gábor, Arad megyei tanácsi alelnök, Horváth Levente Ákos, Arad megyei alprefektus is. Máthé Dénes, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem előadótanára, a bizottság elnöke azt kívánta, a magyar és nyelv és irodalom mindenkiben találja meg a maga otthonát. A tantárgyverseny főszervezője, Matekovits Mihály Arad megyei helyettes főtanfelügyelő volt. Az ünnepélyes megnyitó az ősi székely himnusszal zárult, a Bátkai Melinda vezette Vox Juventutis kórus előadásában. /Kiss Károly: “Lengessük nyelvünk láthatatlan lobogását”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./

2005. március 22.

Színvonalas írásbeli dolgozatok, sok szép versmondás és versértelmezés, összegezte véleményét Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny X. országos szakaszáról a magyarországi és erdélyi főiskolai, gimnáziumi tanárokból álló zsűri tagja. A hét végén befejeződött, három napos rendezvény a Kárpát-medencei, egyre bővülő anyanyelvi mozgalom része. A kolozsvári nyertesek közül többen vesznek majd részt áprilisban Győrben, a Kazinczy Ferenc vetélkedő döntőjén, magyarországi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki társaikkal. Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedőt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákja, Tusa Illyés Anna nyerte meg, a Szép magyar beszédben a kolozsvári, református kollégista Bessenyei Gedő István jeleskedett. A Versben bujdosó vers- és prózamondó verseny IX.-X. osztályos kategóriájában Balogh Attila, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen líceum tanulója kapott első helyezést, a felsőbb osztályosok közül pedig Kelemen Csongor, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákja. A kolozsvári Georgius Aranka Társaság ebből az alkalomból tetszetős kiadvánnyal örvendeztette meg tagjait. /(Rostás-Péter Emese): Véget ért az Aranka György verseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

2005. március 23.

Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetéről fejtették ki többen véleményüket. Bakk Miklós politológusnak komoly fenntartásai vannak a törvénytervezettel kapcsolatban. Fontos, hogy a tervezet a kisebbségeket államalkotó tényezőként is meghatározza, kérdés, hogyan viszonyul majd ehhez a román parlament, hiszen ez egy alkotmánymódosító javaslat. A kisebbségi szervezetek jogállását és a kulturális autonómia intézményi keretét szabályozó rész kevésbé sikerült. A kisebbségi szervezetek definíciójánál mértéken felül privilegizálja a már parlamenti képviselettel rendelkező szervezeteket. Itt olyan előírások beemeléséről van szó, amelyeket több európai szervezet is kifogásolt. A törvény hiányossága, hogy nem szabja meg, kik a választások résztvevői. A tervezet megerősíti a Romániában kialakult kisebbségpolitikai rendszert: a román politikai elit a kisebbségekkel kapcsolatos politikai feladatok egy részét a parlamentben képviselettel rendelkező szervezetekre bízza. A kulturális autonómiáról szólva úgy tűnik, az RMDSZ már első lépésben alája kínál a lehetőségeknek. Nagyon rossz, hogy nem történt egyeztetés az EMNT személyi elvű autonómiatervezetét benyújtó politikusokkal, ez azt a gyanút erősíti, hogy a korábban már megszerzett pozíciók közjogi biztosítékokkal való ellátására kerül sor. Puskás Bálint RMDSZ-szenátor: bő­víteni kellene és nagyobb ha­táskörrel felruházni azokat az intézményeket, amelyek a kulturális autonómia megvalósítását cé­lozzák. Kötelezni kell az államot a létrehozandó intézmények finanszírozására, másképp ugyanis nem tudnak majd működni. A szenátor szerint kulturális autonómia keretében egy kisebbséget egyetlen reprezentatív szervezetnek kell képviselnie. Kiss Jenő, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke: Határozottabban és többet kell kérnie az RMDSZ-nek, mert ha most nem kér, akkor az esélyei rosszabbodnak. A tervezet túl nagy hatalmat biztosít az RMDSZ-nek. Nagy hibának tartja, hogy hiányoznak a garanciák. Gazda Zoltán, az MPSZ háromszéki elnöke: Az MPSZ székek közötti egyeztetőtanácsa szerint annyira elhibázott ez a törvénytervezet, hogy ezen javítani nem lehet, teljesen új törvényt kell alkotni, tekintettel arra, hogy a területi autonómia lehetőségként sem szerepel. Úgy látják, hogy a tervezet, amelynek a kisebbségek jogáról kellene szólnia, diszk­riminatív és nemzetellenes. Megfogalmazták a módosító javaslatokat. Nagyon szűk határidőt szabtak egy ilyen kulcsfontosságú törvény véleményezésére. /Farkas Réka: Lesz-e ebből autonómia? (Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./

2005. március 25.

Március 24-én Aradon a Jelen Házban díjkiosztó ünnepséggel zárult az idei Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalomverseny országos döntője. 15 megye 165 versenyzője indult a versenyen. Matekovits Mihály Arad megyei helyettes főtanfelügyelő, a verseny főszervezője és dr. Máthé Dénes, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem előadótanára, az országos bíráló bizottság elnöke értékelték a lezajlott versenyt. A díjakat jócskán megfejelte elsősorban Böszörményi Zoltán, valamint a Vasile Goldis Nyugati Egyetem vezetősége. A különdíjak felajánlói is igen széles skálán mozogtak. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága a három maximális pontszámot elért versenyzőt háromhetes magyarországi táborozással jutalmazta. Ezúttal tanárok és iskolák is kaptak különdíjat. /Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

2005. április 12.

A kuruc szabadságharc 300. és II. Rákóczi Ferenc halálának 270. évfordulója alkalmából Petraskó Tamás magyarországi hagyományőrző vezetésével egy héttagú csapat április 11-én lóháton elindult Zágonból a felvidéki Borsiig tartó 800 kilométeres Rákóczi-emléktúrára, amelynek során főleg a Nagyságos Fejedelemhez kötődő emlékhelyeket látogatnak meg. A lelkes csapat múlt héten autókkal Rodostóban járt, ahol megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc emlékművét és Mikes Kelemen sírhelyét. Az indulás előtti napon a lovastúra tagjai, a székelyudvarhelyi Rákóczi Szövetség hagyományőrzői honfoglalás kori viseletben és vitézkötéses kuruc ruhában ünnepi istentiszteleten vettek. Az istentisztelet után az ünneplők – közük volt Domokos Géza író, Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke és Jancsó Árpád, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum igazgatója – felvonultak a Mikes-kastély udvaráig, ahol Jánó Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke mondott köszöntőbeszédet, majd a hagyományőrző csapat történelmi zászlajára, amelyet Sárospatakon helyeznek el a várban levő Rákóczi Múzeumban, felkötötte a Zágon jelésű selyemszalagot. Petraskó Tamás ismertette az emléktúra útvonalát. Domokos Géza arra kérte az emléktúra résztvevőit: vigyék magukkal ennek a helynek, Mikes zágoni képmásának az emlékét. /Bodor János: Emlékezés és múltidézés Zágonban (Rákóczi-emléktúra, 2005). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2005. április 22.

A nagyváradi akció után közel 1300 könyvet és munkafüzetet adományozott a Krónika napilap a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak. Az adományt Herman Éva, az iskola igazgatónője vette át. A Krónika könyvadományozó akciója folytatódik: a kolozsvári Báthory István Gimnázium, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, továbbá a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium, a Váradi József Általános Iskola és a Kós Károly Iskolaközpont diákjai kapnak könyveket. /Krónika-Könyvadományok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./

2005. április 23.

Beder Tibor Csíkszeredából gyalog zarándokolt el Törökországba, Rodostóba, hogy azután rendszeresen útnak induljon ,,a bujdosók nyomában”, és mára a Rákóczi- és a Mikes-kultusz talán legismertebb képviselője lett. Megjelent Beder Tibor Bujdosók nyomában című könyve, melyet Pomogáts Béla ajánlott az olvasók figyelmébe. Beder Tibor azon fáradozik, hogy amit csak lehet, meg lehessen menteni, és Rodostó a magyar történelmi emlékezet egyik eleven kegyhelye legyen. Beder Tibor Bujdosók nyomában című könyve maga is krónika. A bujdosók törökországi és erdélyi hagyományvilágát tárta fel. Beder összehasonlította egymással az első világháború utáni magyar és török históriát. Kemál pasa vezérletével a török hadsereg az egykori oszmán birodalomból a török etnikum által lakott területeket megőrizte. Beder Tibor fájdalmas nosztalgiával beszél arról, hogy ami a törökök elszánt honvédő harcának sikerült, azt a magyar államvezetésnek és hadseregnek nem sikerült elérnie. Végül a krónikában megjelenik magának a szerzőnek a története is. /Pomogáts Béla: Mikes Kelemen nyomában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./

2005. április 30.

Születésének 315., a tanintézmény fennállásának 130. és az iskola elnevezésének 15. évfordulója tiszteletére az idei esztendőt Mikes-évnek hirdette meg a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum. Ennek jegyében mutatkozott be a virtuális iskola (GTP) elnevezésű tanulói lánc csoportja, megtartották a tizedik Alfa Fizikusok Versenyét, és felidézték Mikes korát. Az iskola diákjainak egy csapata tavaly lépett be a virtuális iskolába, azóta leveleznek litvániai, ghánai, nigériai és hollandiai osztálytársaikkal, a közös nyelv az angol. A sepsiszentgyörgyi Amőba Oktatási Központ koordinálja a programot. /(Fekete): Végéhez közeledik a Mikes-év. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./

2005. május 3.

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum napjai rendezvénysorozat keretében első ízben szerveztek történelmi vetélkedőt Mit tudunk a piaristákról? címmel. A résztvevők tudásukkal bizonyították, hogy ismerik a piarista tanítórend történetét, a nagyhírű elődiskola, a Zágoni Mikes Kelemen Piarista Főgimnázium múltját. /Balás Kornél, öregdiák: A Báthory-líceum napjai. Piarista történelmi vetélkedő, először. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./

2005. június 1.

Szászrégenben, korábban Marosvásárhelyen bemutatták Beder Tibor A bujdosók nyomában című új könyvét. A szerző több ezer kilométer gyalogút megtétele után jutott el azon dél-törökországi faluba, amelynek lakói magyar nemzetiségűnek vallják magukat. A nagy útról született a Gyalogosan Törökországban című könyve. Ezúttal azonban Mikes Kelemen nyomába szegődött, 287 év elteltével. Tette ezt a törökországi ötvenesztendős bujdosás történetét megörökítő Mikes Kelemen levelei alapján, s a bujdosók erdélyi és törökországi hagyományait vette számba, és felelevenítette az erdélyi magyarság zaklatott XX. századi történetét is. /(bodolai): Levelek és valóság. A bujdosók nyomában. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./

2005. június 2.

Egy független civil szervezet, a Kultúráért, Emberekért, Barátságért Társaság szervezésében zajló LicArt, 2005 művészeti fesztiválon a Mikes Kelemen Líceum Osonó Diákszínházának és a Művészeti Líceum Dráma- és Tánctanszékének közös produkciója, a Farsang kiérdemelte a szakmai zsűri elismerését: a társulatot a legjobb hazai diákszínház címre jelölték. Június 4-én Bukarestben, a Nottara Színházban lesz a döntő. /(vop): Az Osonó a legjobb diákszínház. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

2005. június 2.

Megnyílt Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban a Mikes család képekben című tárlat. A családtörténeti tablókiállítást stílusosan a Mikes Kelemen Líceum kórusa nyitotta meg. Dr. Pozsony Ferenc, a kiállítás rendezője kiemelte, a most bemutatott anyag egy későbbi, Zabolán bemutatandó bővebb tárlat kivonata, jelzés arról, hogy a Mikesek milyen szerepet játszottak a vidék életében, de felhívás is, hogy történelmi meghatározó szerepüket folytatni kötelesség. /(vop): Az a negyven év nem számít… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

2005. június 3.

Június 4-re, a trianoni diktátum évfordulójára közös meg­emlékezést tervezett a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki és az RMDSZ területi szervezete. Az ígéretes terv utolsó percben hamvába halt, az RMDSZ visszalépett. Ennek ellenére a Magyar Polgári Szövetség Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégiummal szemben a parkba várja – fekete szalaggal – a megemlékezésen részt venni óhajtó polgárokat. Június 4-én 18 órakor öt percre megszólalnak a város magyar történelmi egyházainak harangjai, majd rövid megemlékező beszédet mond Nemes Előd, az EMI elnöke, Gazda Zoltán, az MPSZ széki szervezetének elnöke, Tóth B. Csaba (magánemberként) és Kiss Jenő, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke. /(s): Trianonra emlékezünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./

2005. június 7.

A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium Osonó Diákszínháza és a Művészeti Gimnázium dráma- és tánc tanszékének diákjai érdemelték ki közös előadásukkal a legjobb csapatnak járó díjat a LicArt 2005 országos diákszínjátszó fesztiválon, Bukarestben. A fesztiválra idén 68 diákcsapat nevezett be az országból, köztük az egyetlen magyar társulatként a sepsiszentgyörgyi Osonó. /Bíró Blanka: Országos sikert aratott az Osonó diákszínpad. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./

2005. június 9.

Markó Bélának, az RMDSZ elnökének írt nyílt levelet több háromszéki civil szervezet, történelmi magyar egyházak képviselői és iskolaigazgatók, azt kérték, hogy a parlament hozzon létre különbizottságot, amely kivizsgálja a sepsiszentgyörgyi magyar fiatalok megverésének körülményeit. A sepsiszentgyörgyi rendőrparancsnok tagadja az erőszakos cselekedetek etnikai jellegét. Az aláírók között van Kónya Ádám, Domokos Géza, Sylvester Lajos, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnöke és Kovács Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványának elnöke. /Markó Béla úrnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, a kormány miniszterelnök-helyettesének. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 451-479




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék