udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
170
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-170
Névmutató:
Plugor Sándor
2016. június 20.
Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)
A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül.
Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről.
Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel.
A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést.
Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 20.
Képzőművészeti egyetem Sepsiszentgyörgyön: pró és kontra érvek
Felsőfokú oktatással bővítené a székelyföldi művészeti képzést Ütő Gusztáv képzőművész. De mit szólnak ehhez az erdélyi képzőművészek?
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Ütő Gusztáv képzőművész, tanácsosjelölt és Bedő Zoltán tanácsosjelölt bejelentették a június 5-i helyhatósági választások előtt, hogy székely képzőművészeti kar beindításában gondolkodnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében. A helyszín a Kovászna Megyei Kórház tüdőgyógyászati osztályának helyet adó műemlék épület, az egykori fiúárvaház lenne.
Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) ötletgazdája és névadója, Ütő Gusztáv szerint a székelyföldi képzőművészeti középiskolák diákjainak legközelebb Nagyváradon van lehetőségük magyarul továbbtanulni, ami a szülőknek komoly anyagi megterhelés – számolt be a Háromszék. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik – számolt be a Krónika.
Az ESZME a fiatalok itthon tartásának is hatékony eszköze lehetne, hiszen nem kényszerülnének több száz kilométerre költözni, hogy tovább tanulhassanak, sőt, a székely megyéken kívüli diákok egy részét is ide lehetne vonzani, és meg lehetne előzni, hogy Nagyváradról már csak Nyugatra irányuljanak.
B. D. T.
Transindex.ro2016. június 21.
Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. június 22.
Népszerű a városismereti vetélkedő
Több mint másfél száz diák és harmincnyolc pedagógus vett részt a Nemes Emil sepsiszentgyörgyi tanító által kezdeményezett és szervezett 17. Barangoló városismereti vetélkedőn.
A háromfős csapatok helyi utcanevekkel és madarakkal ismerkedtek, valóságos madárkatalógust rajzoltak, szavakat alkottak Sepsiszentgyörgy betűiből, helyesírási feladatokat oldottak meg, böngészték a várostérképet. A Barangoló városismereti vetélkedő nem tantervi alapokon megfogalmazott tananyagra épül, hanem olyan ismeretekre, amelyekkel a diákok naponta találkoznak, de nem biztos, hogy fontosnak tartják ezeket, a feladatok megoldása ellenben ráirányítja figyelmüket az őket körülvevő dolgokra, jelenségekre.
A legtöbb csapat, tizenhat a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolából jelentkezett a vetélkedőre, nyolc csoport vett részt a Gödri Ferenc Általános Iskolából, hat a Nicolae Colan Általános Iskolából, négy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, kettő az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából, egy-egy csapat az Ady Endre Általános Iskolából, a Református Kollégiumból, a Plugor Sándor Művészeti Líceumból és két vegyes csapat a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak összefogásából.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 24.
Tehetséges diákjaink
Szavaló és éneklő gyerekek
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal szervezte meg a Székelyföldi Tehetségnapot, ahol mások mellett fellépett Téglás Ede, a Mikes Kelemen Líceum kisdiákja és a Plugor Sándor Művészeti Líceum Do-Re-Mi kórusa is.
A második, harmadik és negyedik osztályosokból álló énekkar megalakulásáról, működéséről és terveiről Sebestyén Lázár Enikő karvezetővel beszélgettünk.
– A Do-Re-Mi a megyeszékhelyi művészeti líceum zenész tagozatra járó, elemi osztályos kisdiákjainak a kórusa, 2010-ben alakult. Egyedülálló kezdeményezés volt, hiszen 2010-ig a kisdiákoknak nem volt énekkaruk, ötödik osztálytól lehetett bekapcsolódni a kórusba és a zenekarba. Hat évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy a második, harmadik és negyedik osztályos diákokat is bevonjuk a közös éneklésbe, elsősorban a gyerekek fejlesztése és közösséggé való formálása érdekében. Azóta működik a kicsinyek kórusa – magyarázta a karvezető.
A szép hangzás, az összhang, a harmónia a következetes és rendszeres munka eredménye.
– Ideg- és türelemigényes munka, hiszen apró gyerekekről van szó, de megéri a befektetett energiát, hiszen hallható volt az eredmény. Ami a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érzik magukat, örömmel jönnek a próbákra, kialakult egy közösség, ahol mindenkinek megvan a lehetősége és esélye a fejlődésre. Hiszem és vallom, hogy az együtt éneklésnek közösségmegtartó ereje van – tette hozzá.
Versenyeken még nem voltak, de fellépési lehetőségekben nem szűkölködnek. Énekeltek a Szent György Napokon, az iskolai rendezvények állandó résztvevői, jelen voltak a székelyudvarhelyi Bárdos Lajos - Palló Imre Éneklő Ifjúság kórusfesztiválon, a bikkfalvi reneszánsz napokon.
Langer Balázs negyedik osztályos diák lelkesen mesél a Do-Re-Mi kórusról.
– Szeretek ide járni, mert jó a hangulat, imádok énekelni, barátok közt lenni, ismerkedni. A próbákon mindig vidámak vagyunk, viccelődünk, jó érzés tölt el mindenkit. Sajnos ez az utolsó évem a Do-Re-Mi kórusban, hiszen jövőre ötödikes leszek. Most majd a Campanella kórus következik, szeretnék jól szerepelni a válogatáson, hogy bekerülhessek az énekkarba – meséli terveit a kisdiák.
Téglás Ede a megyeszékhelyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum második osztályos kisdiákja. Korát meghazudtoló komolysággal beszél a versmondásról, a szép, tiszta beszéd fontosságáról, a szavalóversenyeken elért eredményeiről.
Már első osztályban kiderült, hogy Ede, bár a mindennapokban szűkszavú, tehetséges versmondó. Az iskolai, körzeti és megyei vetélkedőn a legjobbnak bizonyult, az országos szakaszon Kovács Ferenc Bolondos ének című versével dicséretben részesült.
– A verseket a tanító nénivel, Forró Violával közösen választjuk ki. Gyorsan megy a tanulás, a hangsúlyozásban segít a tanító néni – magyarázza Ede. Szeret szerepelni, nem lámpalázas, a színpadon csak a feladatra, a tiszta, érthető versmondásra koncentrál. Kedvenc tantárgya a matematika, szabadidejében számítógépen játszik.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. június 27.
Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásért
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést.
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár.
Szakács Ágnes
A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg.
Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján.
Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre.
A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is.
Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja.
Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci!
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke
Kakasi Zsolt
Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar.
Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással.
Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének.
Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum
Gazda József
Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által.
Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára.
Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 29.
Kórusvezetői képzés Sepsiszentgyörgyön
Első alkalommal tart kihelyezett kórusvezetői szemináriumot Székelyföldön a szegedi Kardos Pál Alapítvány és a Bartók Béla Női Kar. A Sepsiszentgyörgyön szervezett egyhetes képzés két rendkívüli hangversennyel zárul a Krisztus Király-templomban: szombaton Márton Áron emlékére koncertezik a budapesti Monteverdi Kórus, vasárnap a szegedi Bartók Béla Női Kar és a debreceni Bárdos Lajos Leánykar mutatja be műsorát.
A hazai karvezetői oktatás tulajdonképpen alapképzés, ezért van különös jelentősége annak, hogy a nemzetközi szinten is elismert szegedi szeminárium Sepsiszentgyörgyre érkezett – hangsúlyozza Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója, aki a Krisztus Király-templom mellett működő Vox Caelestis Orgona Egyesület képviseletében házigazdája és szervezője a karnagyképzésnek, társszervező a Románia Magyar Dalosszövetség. Lőfi lapunknak elmondta, a szép formavezetés elsajátításában, a magyar művek megszólaltatásában nyújt nagy segítséget Rozgonyi Éva Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, valamint Ordasi Péter, a Debreceni Zeneegyetem tanára, Liszt-díjas kórusvezető. A szemináriumon sepsiszentgyörgyi, Hargita megyei és kolozsvári zenetanárok, kántorok vesznek részt, egy japán résztvevője is van a képzésnek, a szegedi és a debreceni vendégkarok pedig kiszolgáló kórusként segítik a tanfolyamot. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 20.
A lelkész, aki képekkel prédikált (Tusványos kulturális nyitánya)
Transzcendencia címmel nyílt tegnap képzőművészeti kiállítás a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). A rangos tárlat a Németh–Kriza „összmagyar” gyűjteményből mutat be válogatást, számos erdélyi magyar képzőművész műve látható. A megnyitón beszélők méltatták Németh Géza néhai református lelkészt, kiemelve: nemcsak abban segített, hogy a diktatúra elől menekülő erdélyi magyar emberek otthonra találjanak Magyarországon, hanem határon túli műalkotások befogadását is támogatta.
A kiállítás-megnyitó egyben az idei Tusványos kulturális nyitóeseménye, azon Németh Géza fia, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mellett több táborozó, politikus is részt vett. A házigazda Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész köszöntője után Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megjegyezte: egy gyűjtemény egy személy, egy család eszmei névjegykártyája. „Látva ezt a gyűjteményt, jobban megértem – hangsúlyozta Antal Árpád –, miért képviseli Németh Zsolt azt az eszmeiséget, amit képvisel, hiszen olyan családban nevelkedett, ahol a Kis-Magyarországon túli világ, Erdély és az erdélyi művészet jelen volt a mindennapokban. Innen származhat cselekvési kényszere az erdélyi magyarok érdekében, mint például a számunkra oly jelentős bálványosi, tusványosi folyamat elindítása is. Németh Zsolt egyike azon kevés magyarországi politikusoknak, akik az értéket teremtő, szülőföldjükön mAradó, megmAradó erdélyi magyar politikát támogatták és támogatják. Tevékenysége során a politika és a képzőművészet kéz a kézben jár, az első pillanattól támogatta az EMŰK létrehozását Sepsiszentgyörgyön, egyetértve velünk abban, hogy a művészet terén mi itt összerdélyi feladatokat kell felvállaljunk. Köszönöm szépen mindazt, amit tett a művészet és a nemzetpolitika terén”.
A kiállítást először Szentendrén mutatták be, onnan érkezett Sepsiszentgyörgyre – közölte Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kiemelte: Németh Géza és felesége, Kriza Judit sorsa, élete példázza az értelmiség felelősségét a Kárpát-medenceében. Németh Gézáék nemcsak embereket menekítettek, hanem értékes alkotásokat is befogadtak – tette hozzá. A mintegy négyszáz alkotásból álló gyűjteményből kiállított nyolcvan művet Szepes Hédi kurátor válogatta, s mint fogalmazott, egy gyűjtemény is önálló alkotás, élete pedig olyan, mint a szivárványé, megszületik, tündököl és elenyészik, ha hagyjuk. „De nem hagyjuk” – nyomatékosított a művészettörténész. Németh Zsolt felolvasta Somogyi Győző festőművész sorait a tárlatról, majd édesanyjával és édesapjával kapcsolatos emlékeiről, keresztény művészeti gyűjteményük születéséről szólt. Somogyi írásában azt körvonalazta, miként találta meg a templomból kitiltott, rézkarc terjesztővé lett lelkipásztor az apostoli hivatás új lehetőségeit, azaz kálvinista lelkészként Németh Géza „képekkel prédikált”. Németh Zsolt megjegyezte, ő maga is megismerte azokat a romantikus körülményeket, amint az országhatáron átcsempészték a festményeket, s most nagyon örül, hogy a tavaszi szentendrei kiállítás után az áramlat iránya visszafelé is mutat. Ez a gyűjtemény szerinte nagyon jól tükrözi a művészet területén a nemzeti integráció tartalmát, jelentőségét, mely nemzeti integrációt az elmúlt huszonvalahány esztendőben a politikában egyelőre elégtelen eredményekkel próbáltak megvalósítani. Szülei halála óta a három Németh testvér gyarapítja a gyűjteményt, egy későbbi szerzemény pedig maga a csoda, Németh Zsolt kedvence: Plugor Sándor hat kiállított grafikája, a Stáció című tusrajz sorozat részei, melyeket most mutatnak be először. Németh Zsolt az EMŰK szükségessége kapcsán kijelentette: közgyűjteményeink életében is filmszakadás történt, teljes hagyatékok várnak feltárásra és bemutatásra.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 20.
Képes történetek
Kezdődik a csernátoni olvasótábor
A Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen negyedik éve szervez olvasó- és kézművestábort 5–8. osztályos tanulóknak. Képes történetek címmel ma indul a tábor, melyen a hasonló címmel szervezett vetélkedő első nyolc csapata vesz részt.
Az olvasótábori műhelyfoglalkozást, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel, Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke és Gombosné Szabó Sára, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa vezetik, míg a kézműves-tevékenységeket a múzeum munkatársai biztosítják a táborlakóknak. A programot filmvetítések, beszélgetések, találkozók színesítik, olyan meghívottakkal, mint Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd Kispál Attila és Kispál Ágnes Evelin, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai, akik interaktív foglalkozást tartanak a táborlakóknak. Idén is lesz színész és zenész meghívottja a tábornak, pénteken Kolcsár Józseffel, a Tamási Áron Színház színművészével zenés beszélgetés lesz a színészélet dolgairól, külön meghívott Lőfi Gellért zeneművész, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója. Szombat este Zsidó Ferenc prózaíróval, az Eirodalom erdélyi irodalmi portál szerkesztőjével Laska Lajos világában kalandozhatnak az érdeklődők.
A kevés szabadidőt játékkal, Ika-vári túrával töltik a táborlakók, valamint Dimény H. Árpád költővel, a Székely Hírmondó napilap szerkesztőjével az immár hagyományos táborilap-szerkesztéssel foglalatoskodhatnak. A tábor ma délután kezdődik Müller Henrietta csapatösszerázó játékaival. A műhelyekbe, beszélgetésekbe bárki bekapcsolódhat.
A tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Sepsiszentgyörgyi Bertis Kft. és a Bukaresti Valvis Holding támogatja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. szeptember 12.
A színvonalas magyar oktatásért (országos tanévnyitó Sepsiszentgyörgyön)
Isten áldását kérve, egymást erősítve kezdik az új tanévet a romániai magyar pedagógusok, akik számára immár harmadszor szervezett országos tanévnyitó ünnepséget a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ). Tavalyelőtt Csíksomlyó, tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templom, idén a Sepsiszentgyörgyi unitárius istenháza fogadta be az ország minden sarkából – majd minden erdélyi, de a távoli Temes és Szatmár megyéből, Bukarestből és a Csángóföldről is – érkező tanárokat, tanítókat, és ez a tér adott keretet ahhoz a lelki, szellemi ráhangolódáshoz, amelyet a jól végzett, felelősségteljes munka igényel.
A közel négyórás eseményen tizennégy beszéd hangzott el, és mindenik hangsúlyozta, hogy nem mesterséget, hanem hivatást gyakorolnak, akik a pedagógusi pályát választják. Elsőként Kovács István helybeli unitárius lelkész kérte Isten áldását rájuk, majd Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki az iskola szerepéről beszélve – keresés és találás, oktatás és nevelés – az anyanyelvű oktatás, a saját, közösséget építő intézmények fontosságát, a testi és lelki építkezés, a tudás és a hit, a templom és az iskola egymást kiegészítő szerepét fejtegetve jó tanulást, tiszta gondolatokat, szívvel való látást kívánt, és azt is bejelentette, hogy a perselybe gyűlt adományokkal a csángók magyar nyelvű oktatását támogatják.
A Szózat közös eléneklése után Szabó Margit alsó-Háromszéki RMPSZ-elnök, a rendezvény műsorvezetője köszöntötte az egybegyűlteket: Zákonyi Botond Bukaresti magyar nagykövet mellett a Csíkszeredai és Kolozsvári konzulátusok, a magyar kormány, a magyarul is oktató egyetemek (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem) vezetői, a történelmi egyházak küldöttei, az RMDSZ elnöke, európai és Bukaresti parlamenti képviselői, önkormányzati vezetői, az EMNP alelnökei, főtanfelügyelők, iskolaigazgatók és tizenkét megye pedagógusai jöttek el az erőgyűjtő tanévnyitóra.
Szabó Margit sokféle biztató szóval fordult kollégáihoz, és kijelentette: ahol két-három tenni akaró ember összegyűl, ott csodák történhetnek. Mi állíthat meg bennünket abban, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben élni tudunk?
Erre a kérdésre több válasz is következett. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád úgy véli, a gyermekek oktatóin múlik, hogy milyen lesz Erdély a jövőben, és ha ezt a munkát az állam nem is értékeli megfelelően, a gyermekek annál inkább. A külső nehézségekről Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök beszélt: az oktatás nem olyan irányba fejlődik, mint remélték, lassan készülnek a tantervek, a tankönyvek sokszor hiányoznak, és ha megvannak, akkor sem a minőségi fejlődést szolgálják – így kell lépést tartania a pedagógusnak, a változást segítve lehetőségei szerint, és egyúttal a mAradandó értékeket közvetítve. A magyar oktatás közügy, és mindenkire szükség van a javításáért vívott küzdelemben – jelentette ki. Megköszönte a nyugdíjba vonulók munkáját, a szülők bizalmát, üdvözölte az új tanárokat, és azt kívánta mindenkinek: ültessék vállaikra a gyermekeket, hogy azok még messzebbre lássanak, mint elődeik.
Ma senki sem szeret iskolába járni, sem a diákok, sem a tanárok – szögezte le általános derültséget keltve Bukur Tamás, a magyar középiskolások országos szövetségének (Makosz) elnökségi tagja, és hozzátette: jövőnek lenni sem könnyű, egy diáknak fontos, hogy ne érezze magát alárendeltnek, és hogy tanárai példaképek legyenek. Társa, Mátyási Katalin a diáktanácsok jelentőségéről beszélt a közösségépítésben. Dönteni sohasem könnyű – figyelmeztetett Sipos Imre, a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, a Székely Mikó Kollégium alapítási nehézségeivel példálózva. Most az a kérdés, hogy mit tanítsunk, mire lesz szükség 10–20–30 év múlva, és csak az biztos, hogy a széles körű, magas szintű tudás a fennmAradás alapja. Ebbe az irányba kell fejlődnie a határon túli magyar oktatásnak, ebben segít Magyarország is: a minőségi pedagógusképzés, tankönyvek, tanulmányi versenyek, magyar nyelvű szaktáborok, szórványoktatási kollégiumok, ösztöndíjak, utazási lehetőségek megteremtésével, támogatásával. Ünnepélyes pillanat következett: a magyar állam 82 nyugdíjba vonult pedagógust tüntetett ki, közülük kettőnek – Öllerer Ágnes Bukaresti és Dimény János erdővidéki RMPSZ-elnöknek – helyben át is adták a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet és oklevelet, a többiek számára külön rendezvényt szerveznek. Iskolába 30 évvel ezelőtt sem szeretett senki járni, de ha az akkori állapotokkal vetjük össze a maiakat, néhány eredményt azért elkönyvelhetünk az erdélyi magyar oktatásban – véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva, hogy semmit sem kaptunk ajándékba, és ezután sem fogunk ajándékba kapni semmit, rajtunk múlik, hogy mi lesz iskoláinkkal. A 26 éve folyó tanügyi reform jövőben is folytatódik, 2017-ben új köz- és felsőoktatási törvény várható, ezért sorsdöntő év lesz, és óriási kihívás is, hiszen meg kell őrizni az eddigi eredményeket, és javítani kell az oktatás minőségén. Megoldást kell keresni a kis létszámú szórványiskolák fenntartására – ahol sokszor néhány gyermeken és szülőn múlik egy osztály indítása –, a pedagógusok továbbképzésére és a meglévő magyar oktatási hálózat megerősítésére, bővítésére is; mindebben partner a pedagógus szövetség és a magyar állam. Versenyképes tudást és szakképzettséget kell adni a diákoknak, jobb anyagi megbecsülést a tanároknak, el kell érni, hogy szeressenek iskolába járni.
Legyünk türelmesek és ragaszkodjunk szabadságunkhoz – kívánta Király András, a román Oktatási Minisztérium államtitkára, aki szerint a hazai oktatási rendszer folyamatos változása „nem biztos, hogy előrevisz”, de ez van, így is meg kell találni a módját, hogy a diákok fejlődjenek, és lehetőség szerint a szülőföldjükön boldoguljanak. 1989-hez képest biztató a romániai magyar oktatás helyzete, e napokban több mint 161 ezer óvodás és iskolás gyermek – megannyi csiszolatlan gyémánt – kezdi meg a tanévet 16 megyében, 1400 intézményben magyar nyelven, több tízezer pedagógus irányításával. Ahhoz, hogy ez a hálózat jól teljesítsen, a pedagógusokra, gyermekekre, szülőkre, egyházakra, politikai háttérre, az egész közösségre szükség van. Az új tanév örömet és reményt is jelent mindig, ugyanakkor az elmúlásra is emlékeztet. Rajtunk áll, hogy tartalmat adjunk az időnek, s bár nem tudjuk, mit hoz a jövő, együtt kell terveznünk – jelentette ki Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, hangsúlyozva, hogy az oktatásban minden szintnek megvan a maga jelentősége, és egyik sem létezhet a másik nélkül. ElmAradottnak ítélt gyermek is lehet zseni – ez derült ki abból a pár perces filmből, amelyet Tamás Sándor hozott magával, és amelyből minden résztvevő kapott egy másolatot a székely jelképeket ismertető füzet mellé. A megyeitanács-elnök arra kérte a felnőtteket, hogy jól használják fel hatalmukat a gyermekek fölött.
A pályakezdő pedagógusokat Kiss Imre megyei főtanfelügyelő üdvözölte, és – a hivatástudat mellé, a változó igények, kihívások és a stabilitás közötti egyensúlyozáshoz – egy Exupéry-idézettel azt kívánta nekik, hogy a hajóépítéshez elsősorban a tenger iránti vágyat tudják felkelteni diákjaikban. Összetartásra, helytállásra, a gyűlölet szeretettel való helyettesítésére a Külhoni Magyar Oktatási Tanács nevében Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Márton Áron püspök több évtizede megfogalmazott, ma is érvényes szavaival biztatott. Végül Péter Sándor Kovászna megyei RMPSZ-elnök a pedagógusszövetség üzenetét adta át: az iskola az egyetlen hely, ahol a holnapot el lehet képzelni, és ahol utakat lehet építeni a tudás felé; azon kell lenni, hogy ezek az utak ne fogyjanak el a megalkuvás, közömbösség, rosszindulat miatt...
A beszédek között a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai – Sebestyén-Lázár Enikő, Oláh-Badi Alpár, Kőmíves-Bokor Zsuzsa –, a Váradi József Általános Iskola részéről Incze Melinda tanárnő és diákjai, valamint Taláz Teodor és Bíró Jessica Médea csángó kisiskolások, a Kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese és a Pro Musica kamarakórus szolgált magas színvonalú előadásokkal, végül a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult a templomi ünnepség. Ráadásként kézimunka-kiállítást is kínáltak a jelenlevőknek a szervezők – a Winkler Aranka által vezetett Szorgos kezek kör gazdag anyagát a templom udvaráról nyíló termekben rendezték el –, de ezt elfelejtették bejelenteni, ezért igen kevesen tévedtek be oda. A rendezvény a Kolcza vendéglőben tartott állófogadással zárult.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 18.
Transzcendecia: a Németh-Kriza gyűjtemény anyagából nyílt kiállítás Nagyváradon
- Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon tekinthetik meg az érdeklődők a Németh Géza néhai református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből összeállított Transzcendecia című kiállítást, amelyet vasárnap délután nyitottak meg a felújított várban.
A tárlat a kortárs magyar keresztény szellemiségű művészet 1970-es és 1980-as éveinek terméséből nyújt az egész Kárpát-medenceére kiterjedő válogatást.
A Nagyváradi kiállítás egyfajta ősbemutató is: a kilencven alkotás között most először mutatják be együtt Plugor Sándor Stáció I-XIV. című sorozatának mind a tizennégy alkotását - mondta el Szepes Hédi művészettörténész, a kiállítás kurátora a helyszínen az MTI-nek.
Hozzátette: a kilencven alkotásból nyolcvanat a Nagyváradi várban tekinthetnek meg az érdeklődők október 30-ig, tíz képet pedig a Partiumi Egyetemen állítottak ki.
Mile Lajos Kolozsvári magyar főkonzul köszöntőjében arról beszélt, hogy a kiállítás látogatói egyfajta kortörténettel is szembesülnek.
Példaértékűnek nevezte a Németh-házaspár tevékenységét, akik miután Németh Gézát egyházi megújító nézetei miatt palástvesztésre ítélték, a keresztény szellemiségű képzőművészeti alkotások gyűjtésével, az alkotók támogatásával ismételten közösséget építettek, értéket gyűjtöttek és mentettek, azzal pedig, hogy ennek az eredményét most mások is megtekinthetik, értéket is teremtettek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: azzal, hogy a műveket Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon is bemutatják, egyfajta, határok feletti művészeti közösség teremtődik meg.
A Németh-család példaértékű gyűjteménye leképezi a határok feletti kulturális együttműködési, a határok feletti nemzetegyesítési törekvéseket - mondta.
Tőkés László is felidézte Németh Géza néhai református lelkész munkásságát, aki "a református megújulásban hordozta a fáklyát és a keresztet, és a kommunizmus idején a kiszolgáló egyház helyett a szolgáló egyház felé próbálta terelni az anyaszentegyházat", amiért megfosztották hivatalától és palástvesztésre ítélték.
A hit atyai örökségéből származik az a nemzedéki folytonosság, amit a Németh-fiúk - ifj. Németh Géza, Németh Zsolt és Németh Áron - végigvisznek értékelvű munkájukkal - mondta a volt királyhágómelléki református püspök.
Németh Zsolt ( FIDESZ-KDNP), a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy a kiállítással ők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ismét "beköltözzön az élet" a felújított Nagyváradi várba.
Felidézte, hogy a képzőművészeti alkotások egy részét annak idején ki kellett csempészniük a kommunista Romániából, és talán most jött el az ideje, hogy ezek az alkotások visszatérjenek Erdélybe és ott láthatóvá váljanak.
A kormánypárti politikus szerint a művészetben is olyan fontos dolgok történnek, mint a politikában: a nemzeti integráció e területen is megvalósul.
Németh Zsolt elmondta, hogy a bemutatott képek korábban sokszor vettek részt istentiszteleteken, voltak az igehirdetés eszközei, és jól jelzik: amikor "keresztény Európáról, keresztény művészetről beszélünk, akkor nem valamiféle vallásos giccsről van szó, hanem erővel tudják megjeleníteni: a hitünk egységes".
A Transzcendencia című kiállítást szakmai megnyitóját Somogyi Győző Kossuth-díjas festő, grafikus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja tartotta a Nagyváradi várban
Tárkányi Béla (MTI)
Nagyvárad2016. szeptember 24.
Bagdi Bella boldogságórája
A Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban és a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthonban tartott tegnap zenés boldogságórát Bagdi Bella magyarországi életmódfejlesztő énekes, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke.
Ma és holnap a neves tréner a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal együttműködve az ország több településéről bejelentkezett több mint ötven pedagógus számára mutatja be a Boldogságóra programot, és a pozitív pszichológia eredményeire építve ad ötleteket és módszertani segítséget boldogságórák megtartásához. A két éve Magyarországon elindított programban eddig ezerötszáz pedagógus vett részt, Erdélyben ellenben első alkalommal szerveznek boldogságóra-képzést. A harmadik évadhoz csatlakozott Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is, ez is segített abban, hogy a program Erdélyben is népszerűvé váljék, elsőként a Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezte meg a pedagógusok két napos felkészítőjét. A résztvevők megismerkednek a tananyag tíz témakörével, kézhez kapják a hozzá tartozó tankönyvet, munkafüzetet, alkalmazhatják az itt szerzett tudást, illetve, ha iskolájuk pályázik a Boldog iskola címre, a tanintézmény vezetősége és a szülői bizottság beleegyezésével boldogságórákat is tarthatnak. Tíz témakört ajánlanak: boldogságfokozó hála, az optimizmus gyakorlása, kapcsolatok ápolása, boldogító jó cselekedetek, célok kitűzése és elérése, megküzdési stratégiák, apró örömök élvezete, megbocsátás, testmozgás, fenntartható boldogság.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 27.
Film a Szoboszlai-perről
1956-os vándorkiállítás Szentgyörgyön
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében – a magyarországi 1956-os Emlékbizottság támogatásával – az 1956-os szabadságharc erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, a Míves Házban ma 18.30-tól. A kiállítás a legfontosabb erdélyi ‘56-os csoportokat mutatja be, majd a forradalom leverését követő megtorlásokat.
A 20. századi magyar történelem kiemelkedő eseményeként számon tartott 1956-os szabadságharcnak tavaly volt a 60. évfordulója, melynek során számos megemlékezésre és változatos programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Az 1956-os Emlékbizottság által meghirdetett emlékév programjai 2017-ben is folytatódnak, több helyszínen. Az EMNT által tavaly ősszel elindított vándorkiállítás idén ért el Háromszékre. A kiállítás az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit, a különböző pereket, szervezkedő csoportokat mutatja be. Az anyagot dr. Lönhárt Tamás, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jelenkor Története és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének egyetemi adjunktusa állította össze. A megnyitót követően levetítik a Szoboszlai-perről készített 30 perces dokumentumfilmet.
A Míves Házban otthonra lelő vándorkiállítást Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke nyitja meg. Az ‘56-os események erdélyi vonatkozásairól Rab Sándor (Székely Mikó Kollégium) és Nagy Éva (Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy) történészek tartanak rövid felvezetőt. Házigazda: Kátai Zsuzsánna, az EMNT sepsiszéki elnöke.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. január 31.
Egyensúlyt az iskolákba
Nekünk minden sepsiszentgyörgyi diák fontos!
1989 után Románia lakossága folyamatosan és hangsúlyosan csökken, ez alól a mi közösségünk, városunk, iskolai hálózatunk sem kivétel, fogalmaz közleményében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A megyeszékhelyen az elmúlt 2 évtizedben 17.642-ről 10.365-re csökkent az iskolai rendszerben a gyerekek/diákok száma. Ez a 7.277 gyerek közel hat Mikó-nagyságú intézmény, vagy több mint húsz Kós Károly-nagyságú intézmény eltűnését jelenti városunkban. Alább a közlemény szerkesztett változatát közöljük.
Az önkormányzat minden anyagi terhet felvállalva igyekezett fenntartani a teljes iskolai rendszert, odafigyelt minden társadalmi réteg igényeire: az elméleti oktatástól a szakiskolákig, a speciális igényű gyerekektől az alternatív oktatásban résztvevőkig, a városnegyedi és periférián levő intézményektől a belvárosi iskolákig.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy felszámoljuk a túlzsúfoltságot egyes iskolákban, ugyanakkor a kihasználatlan tereket élettel töltsük meg. Ennek érdekében jutottunk arra a következtetésre, hogy a Kós Károly-iskolát úgy integráljuk a sepsiszentgyörgyi oktatási rendszerbe, hogy az mindenkinek jó legyen, a tanulóknak, a tanároknak, a kisegítő személyzetnek, szülőknek egyaránt. Nem áll szándékunkban megszüntetni egy magyar iskolát, ellenkezőleg: új magyar iskolát szeretnénk létrehozni, új elemi iskolát. Biztosítani szeretnénk mindenkit arról, hogy az átszervezés során nem szűnnek meg szakok, nem veszíti el senki a munkahelyét, és továbbra is kiemelten kezeljük a speciális igényű tanulók kérdését.
Döntésünket az alábbiak alapján hoztuk meg:
Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 5 évben a diákok létszáma 941 fővel csökkent. Az elemi iskolák túlzsúfoltakká váltak: a Székely Mikó Kollégium kicsi épülete vagy a Mikes Kelemen Líceum elemi osztályai ma a bentlakás épületének emeletére kerültek. Eközben a Kós Károly Technológiai Líceum diáklétszáma 600 főről 350-re csökkent (nappali és esti tagozaton), a Puskás Tivadar Technológiai Líceumé 630 főről 533-ra. A városban a Kós Károly-iskolának a legrosszabbak a mutatói mind a létszámcsökkenést, mind az érettségi eredményeket nézve.
Az egyértelműnek látszó aránytalan épületkihasználtságot egy alapos tanulmány is igazolta. Mindezek tükrében Sepsiszentgyörgyön olyan átszervezést javasolunk, ami észszerűsíti a rendelkezésünkre álló épületek kihasználását, és ezáltal igazságosabb feltételeket teremt a kisgyerekek számára. Míg ma a Kós Károly-iskola Gábor Áron utcai, hozzávetőlegesen 7000 négyzetméteres épületébe 350 diák jár (miközben a nappali tagozaton tanuló diáklétszám már a törvény által meghatározott 300 alá csökkent), és még nem számoltuk a Gyár utcai, felújított, közel 3600 négyzetméter összfelületű épületet, amelyben tanműhelyek és szaktantermek állnak a diákok rendelkezésére, tehát összesen 10.600 négyzetméter, addig a kicsi Mikó 1200 négyzetméterében 371 kisgyerek zsúfolódik össze. Ezt az aránytalanságot szeretnénk kiküszöbölni, mi minden gyerekért felelősséget vállalunk.
Az elmúlt években kiemelten figyeltünk a szakoktatásra Sepsiszentgyörgyön, mind a beruházások, mind a népszerűsítés terén. A Puskás Tivadar-iskolában az utolsó 5 évben 6,2 millió lej értékű fejlesztést, beruházást valósítottunk meg, míg a Kós Károly-iskolában 4,7 millió lejjel fejlesztettünk. A fenntartási költségek kiegészítése a szakiskolák esetében az elmúlt három évben megháromszorozódott, a Kós Károly-iskola esetében több mint 100%-kal kellett ezt kiegészíteni 2016-ban. Mindezek ellenére a szakoktatás népszerűsége nem növekedett, a beiskolázási számokat nem valósították meg, hiába próbálták ezt alakítani a szakoktatás javára, osztályok nem, ill. csak kis létszámúak jöttek létre. Az elmúlt években a Mikó és a Mikes kárára születtek döntések, így maradhatott életben a Kós Károly-iskola.
Az elméleti osztályok száma a városban tovább nem csökkenthető. Magyar oktatási vonalon a 2017–2018-as tanévre a következő beiskolázási számokat javasolja a tanfelügyelőség: Székely Mikó Kollégium 3 elméleti osztály, Mikes Kelemen Líceum 3 elméleti osztály, Református Kollégium 1 elméleti plusz 1 református osztály, Plugor Sándor 1 művészeti osztály, Berde Áron Technológiai Líceum 2 szaklíceumi plusz 2 szakiskolai osztály, Puskás Tivadar Technológiai Líceum plusz Kós Károly 2 szaklíceumi plusz 6 szakiskolai osztály plusz 1 román nyelvű osztály, tehát összesen 2 vokacionális osztály, 7 elméleti osztály, 12 osztály szakoktatás magyar nyelven. Látható, hogy a szakoktatás továbbra is kiemelt szerepet kap, de meg kell találnunk az egyensúlyt az elméleti és a szakirányú oktatás között.
Átszervezési javaslatunk a Kós Károly-iskolát a Puskás Tivadar-iskolához rendeli, így egy erős, a munkaerőpiac igényeihez könnyebben alkalmazkodni tudó, több szakmát is ajánló szakiskola létesül a Puskás Tivadar épületegyütteseinek és a Gyár utcai műhelyeknek és tantermeknek a kihasználásával. A Gábor Áron utcai épületegyüttesre idén elkészülnének a felújítási tervek, majd elkezdődnek a munkálatok, hogy 2018 szeptemberétől ott indulhassanak a Mikó és Mikes előkészítő osztályai.
Múlt pénteken találkoztunk a Kós Károly-iskola küldöttségével, igazgatóval, három tanárral, a szülőbizottság képviselőjével, akik elismerték, hogy nem tudják kihasználni a rendelkezésükre álló épületeket, elfogadták a költözés alternatíváját. Az a célunk, hogy Sepsiszentgyörgyön egy nagyon erős, a székelyföldi emberek elvárásaihoz és a piac igényeihez gyorsan alkalmazkodni tudó, jól felszerelt szakiskolát teremtsünk, ennek érdekében szeretnénk átszervezni a sepsiszentgyörgyi szakoktatást.
Két tűz között a tanfelügyelő
Kiss Imre főtanfelügyelő (képünkön) tegnap sajtótájékoztatón ismertette álláspontját az iskola-átszervezés sok indulatot felkavaró ügyében, miután üllő és kalapács közé került: a Kós Károly-szakközépiskola alapítójaként érzelmileg is kötődik ahhoz az intézményhez, amelyet 18 évig vezetett, volt kollégái is elvárják támogatását a megmaradásért folytatott harcban, miközben jelenlegi funkciójában más kötöttségek és felelősségek is terhelik
Iskolaigazgatóként úgy tapasztalta, hogy két telephelyen – az iskolaépületben, illetve a Munkás utcai műhelyekben – folytatni a tanítást nagyon megnehezítette az oktatói gárda összekovácsolását, viszont tág teret nyitott a fejlesztéseknek, és minőségi szakoktatásra nyílt lehetőség – tekintette át a volt előnyöket és hátrányokat Kiss Imre. Most azt kérték tőle a kollégák, támogassa az átszervezésnek azt a változatát, hogy a Kós-szakközépiskola a Munkás utcai épületben (ahol a tanműhelyek vannak) folytassa az elméleti oktatást is, jogi személyisége megőrzésével, viszont véleménye szerint az az épület erre a célra nem alkalmas. Továbbá az, hogy az iskola önálló maradjon – bármelyik épületben –, csak elodázását jelentené a felszámolásnak, véli Kiss Imre, ugyanis a folyamatosan csökkenő beiskolázás mellett sok – motiváció híján – az év közben kimaradó is.
A diákok körében nem népszerűek a Kósban tanított mesterségek – víz-gázszerelő, kőműves, varrómunkás –, így csak az került be ide, aki máshonnan kiszorult. Legalább ezres létszám kellene, hogy a fejkvóta alapú rendszerrel finanszírozni lehessen az intézményt, de iskolamegszüntetésről nincs szó, hiszen a Kós Károly-iskola összes szakja megőrzésével átköltözik egy másik épületbe, a jól felszerelt műhelyek pedig továbbra is biztosítják a minőségi szakoktatást. A címzetes tanárok katedrakiegészítéseit is 95%-ban már megoldották – mondta a főtanfelügyelő.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. február 1.
A szolidaritás ára
Sepsiszentgyörgyön az ‘56-os vándorkiállítás
Pénteken nyitották meg Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban az 1956-os szabadságharc főbb erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítást, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében a magyarországi 1956-os Emlékbizottság támogatásával indítottak útjára még a múlt évben. A tárlat a legfőbb szervezkedéseket, csoportokat, valamint azok vezéregyéniségeit mutatja be, továbbá felidézi a pártállam által alkalmazott aránytalanul vad megtorlási folyamatot.
A megjelenteket Kátai Zsuzsánna, az EMNT sepsiszéki elnöke, valamint Sándor Krisztina, a szervezet országos ügyvezető elnöke köszöntötte. Úgy értékelték: a szabadságharc hőseiről nem lehet elégszer beszélni, ugyanakkor az események, történések megismerése kiemelt fontossággal bír a ma élők számára is, hiszen hosszú ideig az akkori hatalom tudatosan igyekezett megakadályozni történelmünk e szeletének pontos megismerését. Kátai Zsuzsanna rámutatott: 1956 hősei a nemzeti szuverenitás visszaszerzéséért harcoltak Budapesten, hogy egy független és szabad országban élhessenek. Az erdélyi ’56 elsősorban a szolidaritásról szólt. Sándor Krisztina szerint a kiállítás vitathatatlan érdeme, hogy kizárólag Erdélyről szól, hiszen míg a szabadságharc magyarországi hőseiről már viszonylag sokat tudni, Moyses Mártonról, Dávid Gyuláról és a többiekről kevés szó esik.
A történelmi visszatekintőről, valamint a kiállítás anyagának ismertetéséről Nagy Éva, a Plugor Sándor Művészeti Líceum oktatója, Rab Sándor, a Székely Mikó Kollégium, valamint a Református Kollégium pedagógusa, történelem szakos tanára gondoskodott. Nagy Éva kitért arra, milyen előzmények vezettek oda, hogy az erdélyi magyarság feltétlen szolidaritással viszonyult a magyarországi eseményekhez, s arra is, hogy a szervezkedések, csoportok tevékenységéhez képest mennyire aránytalanul nagyok voltak a pártállam megtorló intézkedései. Rab Sándor alapos előzményismertetésben beszélt a hallgatóságnak arról az eseményről, amely szerinte a jelenkori magyar történelem egyik tragédiája. Előadását, amelyben a budapesti események és a nemzetközi helyzet is helyet kapott, valamint az erdélyi utórezgések, egy legendássá vált idézettel zárta, amely Borisz Jelcin egykori orosz elnök szájából hangzott el: „A kommunizmus 1956 októberében Budapest utcáin bukott meg.” Puskás Attila egykori politikai fogoly arra emlékeztetett, hogy „Romániában nem léteztek azok a feltételek, amelyek lehetővé tették volna, hogy 1956-ban vagy az elkövetkező két-három évben a rendszer megbuktatása megtörténhessen.” Hozzátette: a diktatúra fenntartása érdekében a pártállam kihasználta a kolozsvári, nagyváradi, székelyföldi, temesvári csoportok sok esetben ártatlan próbálkozásnak tekinthető gesztusait, és államellenes cselekedetek címen koncepciós perek sokaságát gyártotta. A romániai ’56 ezért inkább csak áldozatokról szól, akik életükkel vagy kemény börtönévekkel fizettek azért, hogy a kommunista önkényuralom kellően „le tudja nyomni a társadalom azon rétegeinek a fejét, amelyek tiltakozni akartak volna” – fogalmazott. Puskás Attila a perek hangulatával kapcsolatos személyes tapasztalatairól, és a vádalkotás vérlázító eszközeiről is beszélt.
Zárásként Tánczos András tanár Márai Sándor Mennyből az angyal című versét mondta el.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 2.
Két tanegységgel, egy iskolával kevesebb (Elkészült a beiskolázási terv)
Ősztől nem népesül be a komollói óvoda és a fotosi elemi iskola (fotó), a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola pedig a Puskás Tivadar Szakközépiskola pénzügyi központhoz fog tartozni, és osztályaival oda is költözik – ismertette tegnap a megyei főtanfelügyelő a jövő tanévi beiskolázási tervet.
Jelen tanévben hatvanhat IX. osztály működik elméleti és szakoktatásban Háromszéken, hattal kevesebb, mint amennyit a tavalyi nyolcadikosok létszáma alapján terveztek, az idei nyári felvételin pedig 68 kezdő osztályban kínálnak helyeket a jelenlegi 1902 nyolcadikosnak. 25 osztály indul az elméleti oktatásban, ezenkívül egy pedagógiai osztályt hirdetnek a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, egy-egy református teológiai osztályt a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban és a kézdivásárhelyi Református Kollégiumban, valamint egy katolikus osztályt a céhes város Nagy Mózes Elméleti Líceumában és két művészeti osztályt a megyeközponti Plugor Sándor Művészeti Líceumban. A szakképzésben 13 középiskolai és 24 szakiskolai osztályban hirdetnek helyeket, ez a kategória 54,41 százalékát teszi ki a jövő tanévre tervezett kilencedikes beiskolázási számoknak. A meghirdetett szakok tekintetében is történik változás: a szakközépiskolában nem képeznek faipari szakembereket, de a mechanika szakon a jelenleginél két osztállyal több lesz, a kereskedelem is egy kicsit visszaszorul, míg a hároméves szakiskolában egy osztállyal többet hirdetnek a turizmus és élelmezés szakon, eggyel kevesebbet a belsőszerelésen, felére csökken az asztalosszakma, de megjelenik a hentesképzés.
A 2017–2018-as tanévben 312 oktatási egység fog működni Háromszéken, kettővel kevesebb, mint jelenleg, mivel a komollói óvodásokat jövő tanévtől Rétyre szállítják, a fotosi elemi iskola jelenlegi IV. osztályosai a gidófalvi iskolában kezdik az ötödiket, az egyetlen idei előkészítő osztályos pedig szintén ott folytatja tanulmányait, utánpótlás pedig nincs. A hetvenkilenc pénzügyi központból hetvennyolc marad, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola a Puskás Tivadar Szakközépiskola alegységeként kezdi meg a jövő tanévet. A 2017–2018-as beiskolázási tervet a megyei tanfelügyelőség elfogadta, az oktatási minisztérium rábólintása után válik érvényessé, de tapasztalat szerint, amit a megye megfogalmaz, az nem változik, az adott számok alapján az iskolák megkezdhetik a katedrák kiszámítását – közölte a főtanfelügyelő.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 16.
Magyarságtudat-erősítő tanulmányút
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai a napokban gyimesi tanulmányúton vesznek részt a Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely szervezésében, amelynek célja a tanulók magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása – közölte Fazakas Misi társulat- és drámatagozat-vezető.
A műhelyfoglalkozásokat is tartalmazó programban helytörténeti és néprajzi előadások is szerepelnek, a csoport ellátogat az ezeréves határhoz, a diákok helyi lakosokkal is beszélgetnek. A tanulmányutat a Nemzeti Tehetség Program támogatja. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 22.
Magyarságtudatot erősíteni
Gyimesi tanulmányúton a drámások
Gyimesi tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaszakos diákjai. Az utazás célja a gyerekek magyarságtudatának erősítése.
A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával gyimesi tanulmányutat szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője szerint a február 14–16. között lezajlott projekt célja a fiatalok magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása volt néprajz- és néptánc foglalkozások, illetve falulátogatás által.
Első nap a diákok megnézték a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb bemutatóját, majd interaktív szakmai beszélgetésen vettek részt a fellépőkkel. Gyimesfelsőlokon helytörténeti előadást hallgattak meg, majd a helyhez kapcsolódó dokumentumfilmekkel ismerkedhettek az autentikus közeggel.
A diákok legutóbb decemberben vettek részt egy budapesti szakmai gyakorlaton, amelyet szintén az Osonó szervezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. március 8.
Gyakorlatias és nem megterhelő (Új romántanterv ötödiktől)
Az V–VIII. osztály számára írt új romántanterv az idegen nyelv tanításának szempontjait követi, a funkcionális kommunikációs modellt alkalmazza, interaktív módszereket javasol, célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni, és azokat a nyelvi formákat, amelyeket az iskolában elsajátítanak, az életben is tudják használni – foglalta össze a nemrég elfogadott tanterv lényegét lapunk számára Szép Helga, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román szakos tanára, aki az országos tantervkészítő bizottság tagjaként részt vett a tervezet összeállításában. A szakember szerint a magyar diákok számára írt program jó, a tankönyvírókon és a pedagógusokon múlik, miként hasznosítják az adott lehetőséget.
Az újszerű sajátos romántanterv és -tankönyv bevezetése elérkezett az ötödik osztályig, a jelenlegi negyedikesek lesznek az elsők, akik a nemrég elfogadott tanterv alapján tanulják a román nyelvet. Az oktatási minisztérium folyamatosan kívánja bevezetni az új programot, ami azt jelenti, hogy idén csak az ötödikesek tankönyveit készítik el, majd ők tanulnak először hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is a szóban forgó tanterv alapján. Ezért fontos, hogy említett dokumentumot olyanok készítsék el, akik ismerik a különböző korosztályok nyelvi teherbírását, érdeklődését és a kisebb osztályokban szerzett ismereteiket. Szép Helga éppen ilyen jellegű tapasztalataira alapozva jelentkezett a tantervkészítők közé. A tanítóképző elvégzése után nyolc évig tanított elemiben a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, az egyetemi alapképzést és mesterit követően vált a Székely Mikó Kollégium tanárává, ahol tizenkét éve tanít román nyelv és irodalmat ötödiktől tizenkettedikig. A tantervkészítő testületben általános és középiskolai pedagógusokkal, egyetemi tanárokkal együtt dolgozott, köztük olyan kollégáival is, akik részt vettek azokban a minisztériumon kívüli munkacsoportokban, amelyek korábban már készítettek sajátos romántantervet magyar diákok számára.
Az új ismeret épüljön a régire
A szakember lapunknak elmondta, hogy tematikusan csoportosítottak olyan témákat, amelyek a gyermekek érdeklődését felkeltik, ilyen például a közvetlen környezet, az egyén és a környezet, a család, a barátok, az állatvilág, az olvasás mint hobbi, a világ dolgaihoz való viszonyulás, és ezekhez szorosan fűződnek az egyén és a mások értékei, ami által megjelenik a multikulturalizmus is a tantervben. Meghatározták a feldolgozásra kerülő szövegek számát, és követték, hogy a szókincsbővítés koncentrikus legyen, az új mindig épüljön a régire. Szép Helga elmondta, az ötödikes diáknak nem javasolnak másfél oldalasnál hosszabb szöveget olvasásra, mert megijed a szöveg nagyságától, és attól, hogy sok benne az ismeretlen szó. Meghatározták, hogy ötödikben 450–500 szóból álljanak a szövegek, hatodikban 550 és 650 között, hetedikben 650 és 750 között, nyolcadikban 750 és 850 között. Újdonság, hogy a szövegekhez javasolt szerzők között a klasszikus irodalom mellett posztmodern írók is szerepelnek, és nemcsak román szerzők jelennek meg a listán, hanem a gyermekeknek írt világirodalomból is válogattak.
Azt is előírták, hogy milyen nagyságú legyen a szövegalkotás: ötödikben száz-százötven szóból álljon, és nyolcadikig fokozatosan növekszik legtöbb háromszáz szóig. Az nem szerepel a tantervben, hogy egy szöveg hány új szót tartalmazhat, mert a szakemberek szerint ez függ attól, hogy milyen a román szóbősége a diákoknak, ami vidékenként nagyon változó, hisz nem mindegy, hogy a gyermek csak az iskolában tanul románul, vagy lehetősége van a környezetében iskolán kívül is beszélni a nyelvet. A tanterv megadja a szabadságot a tanárnak, hogy a saját osztályára mérve, a saját módszereivel formálhassa a kommunikációs készségeket – véli Szép Helga.
Kérdésünkre, hogy mennyire ismerték a tankönyvírók az elemi osztályosok új romántantervét, és mennyire vették figyelembe, hogy onnan folytassák az ötödikes elvárásokat, a pedagógus elmondta: a tantervíró bizottság minden tagja megkapta az I–IV. osztályos új romántantervet, és nemcsak a magyar diákok számára megszerkesztett tantervet, hanem a német kisebbségét is, ezeket áttanulmányozták, ebből indultak ki és ezt követték. Kifejtette, legfontosabb a beszédértés és a szóbeli kifejezés, ezért az olyan általános kompetenciák kialakítására helyezték a hangsúlyt, mint a szóbeli szövegértés, a szóbeli szöveg alkotása, az írásbeli szöveg értése és az írásbeli szöveg alkotása, és ehhez hozzájön a multikulturális fogékonyságra való hajlam fejlesztése, ami már az elemisek tantervében is helyet kap. Szem előtt tartották, hogy a nyelvi tartalmak először intuitív módon épüljenek be, aztán gyakorlati úton, és csak azután elméleti síkon – mondotta. „Az V–VIII. osztályos nyelvtan nem különálló, beépül a szövegalkotásba, a szövegértésbe, és azt szeretnénk elérni, hogy először gyakorlati úton sajátítsák el a nyelvi struktúrákat, és csak azután tanítsuk meg az elméletet. Nem a szófajtából indulunk ki, hanem a mondattanból, mert a gyermek mondatokban beszél. Nagyon sok a gyakorlat, interaktív feladat, beszéltetés. Újdonság, hogy a hallott szövegre nagy hangsúlyt fektetünk, sok a szöveghallgatás hangfelvételről, és a tanár választhatja ki, hogy milyen műfajban hallgatnak szövegeket. Ezek lehetnek párbeszédek, könnyebb szövegek, természetesen az életkornak megfelelően. A tantervíróknak az volt a céljuk, hogy olyan tantervet készítsenek, amely alapján a tanárok maguk is boldogulhatnak, kiválaszthatják a megfelelő szövegeket” – mondta Szép Helga. A következő lépés az, hogy jó tankönyveket szerkesszenek, és hogy szeptemberben ott legyen a munkaeszköz minden magyar ötödikes asztalán, annak a nemzedéknek a kezében, amely negyedikesként idén kapott először romántankönyvet, korábban új tanterv alapján tanultak régi könyvből, illetve könyv nélkül.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 22.
Mit jelent ma március 15. a tiniknek?
Szentesiek Háromszéken
A magyarországi Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programja tette lehetővé, hogy március 11–15. között együtt dolgozhassanak és készüljenek a március 15-i ünnepre Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Líceum színészosztályainak és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának diákjai.
A program elsődleges célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, a személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése, amely a közel 70 fiatal számára leginkább a szakmai tapasztalatcserén, a közös műhelyfoglalkozásokon és próbákon teljesedett ki. A közösen eltöltött öt nap célja abba az interaktív kutató- és alkotómunkába összpontosult, amely a diákokkal közösen, a művészet eszközeivel arra kereste a választ, hogy mit jelent ma a március 15-i ünnepünk a tizenhat–tizennyolc éves fiatalok számára.
A projektet, amelynek része volt a forradalom egyes háromszéki emlékműveinek meglátogatása is, Szebeni Zoltán és Doma Andrea szentesi tanárok, valamint Fazakas Misi és Mucha Oszkár helyi szakemberek irányították.
A program második részére június 1–5. között kerül sor, amikor a sepsiszentgyörgyi drámás diákok látogatnak el Szentesre.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)