udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
420
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 391-420
Névmutató:
Szili Katalin
2006. október 23.
Sólyom László köztársasági elnök október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából több mint hetven személyiségnek adományozta október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend elismerését, a Magyar Köztársaság arany vagy ezüst érdemkeresztjét, illetve a Nagy Imre-érdemrendet. A Parlament kupolatermében tartott ünnepségen a magyar államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át a kitüntetéseket. Az ünnepségen kilenc kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak az államfőnek nyújtott kezet. Csak az államfővel fogott kezet Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékán-helyettese, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) és a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) több megyei tisztségviselője, valamint több nyugállományú katonatiszt. Pintér Károlyné, a Pofosz Gulag tagozatának elnöke, illetve Mészáros Gyula, a Pofosz Veszprém megyei elnöke Sólyom Lászlónak és Szili Katalinnak kezet nyújtott, de Gyurcsány Ferencet nem hagyta gratulálni. Az eseményen jelen volt a kormány több tagja, Boross Péter volt miniszterelnök, a négy parlamenti párt képviselője – Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője –, valamint számos közéleti személyiség. Felavatták a kommunizmus áldozatai előtt fejet hajtó, valamint a magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékező ikeremlékművet is a magyarországi Csömörön. A kommunizmus áldozatainak emléket állító kompozíció az első ilyen alkotás a világon. Az eseményen, amelynek fővédnöke Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt, felszólalt többek között Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, valamint Tőkés László királyhágómelléki református püspök is. /Több kitüntetett mellőzte Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin gratulációját. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./ A kézfogás gesztusok aritmetikája Budapesten – az, hogy hányan nem fogtak kezet Gyurcsánnyal, és hányan sem Gyurcsánnyal, sem Szilivel – egyértelműen jelzi: a politika nem lezárja, hanem épp ellenkezőleg: lezáratlanul tartja a múltat. Ma már bizonyosabban látható, mint öt-tíz évvel ezelőtt, hogy ‘56 emléke Erdélyben jóval erőteljesebb, jóval meghatározóbb, és hogy 1956 összekapcsolta a szolidaritást a magyar szabadsághagyománnyal és a kommunizmus elutasításával. Bakk Miklós szerint a „magyar szétfejlődés” döntő korszaka nem Trianon, hanem 1956 után kezdődött. 1956 után különböző pályára léptek a Magyarországgal szomszédos országok, és ezzel a társadalmi alkalmazkodás eltérő pályáit kínálták fel a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak. /Bakk Miklós: Erdély, 1956. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2006. október 24.
Október 23-án koronás fők, államfők, miniszterelnökök és más közjogi méltóságok voltak jelen 47 ország képviseletében, továbbá az Európai Bizottság elnöke, a NATO és az Európa Tanács főtitkára az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának szentelt magyarországi állami ünnepségeken. A parlamentben Szili Katalin házelnök tartott beszédet. A Fidesz és a KDNP az Astoriánál tartotta október 23-i nagygyűlését. „A felelősök számonkérése elmaradt, ezért térhetett vissza 16 év után a hazugság, amely pénzügyi válságot okozott. A hazug és dilettáns kormányzás árát most az elkeseredett emberekkel fizettetik meg” – mondta szónoklatában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. „Mindannyiunknak hálásnak kell lennünk az 1956-os magyar forradalom hőseinek örökségéért” – mondta ünnepi beszédében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. /Guther M. Ilona: Ötvenhat: egy ünnep színe és fonákja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./2006. október 24.
Az 1956-os forradalom emlékére rendezett, a romániai áldozatok kitüntetésével egybekötött kolozsvári ünnepség díszvendége volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A lapnak nyilatkozva kifejtette, jól érezte magát Kolozsváron, érezte a szeretetet. A kolozsvári értelmiségiekkel beszélgetve 1956 hangsúlyosan szóba került. Tisztelettel kell emlékezni azokra, akik a határon túl életüket, szabadságukat áldozták a forradalomért. Szóba kerültek oktatási, finanszírozási kérdések, továbbá a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának a működése. Szili jövőre hasonló Kárpát-medencei találkozót tervez a civil szervezetekkel, továbbá a testvérvárosi önkormányzati hálózat találkozóját. A legutóbbi marosvásárhelyi üzletember-találkozón elhatározták, hogy létrehozzák a gazdasági, kereskedelmi, ipari kamarák Kárpát-medencei együttműködési fórumát. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, hogy a magyarországi pártpolitikai egymásnak feszülés a határon túli magyarságnak sem tesz jót. Szili igyekszik mindet megtenni, hogy egyfajta közeledésre sor kerüljön. Az erdélyi magyarok attól tartanak, hogy a költségvetési megszorítások közepette kevesebb pénz jut majd különböző határon túli kulturális-oktatási programokra, jelezte a lap munkatársa. Leltárt kell készíteni a feladatokról, felelte Szili. Jó elképzelésnek tartja, hogy a Szülőföld Alapba minden egyes finanszírozási forrást összesöpörjenek. /Tibori Szabó Zoltán: Újfajta magyar–román partnerségre van szükség. Interjú Szili Katalinnal, a magyar országgyűlés elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2006. november 4.
Magyarország méltóképpen fejet hajtott az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatai előtt az évfordulós megemlékezésekkel, illetve az október 20-i ünnepséggel, amelyen hét állami kitüntetést vehettek át az áldozatok Szili Katalintól, a magyar Országgyűlés elnökétől, emlékeztetett Cseh Áron főkonzul november 3-án, amikor Koczka Györgynek nyújtotta át a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét. Koczka György /sz. Karánsebes, 1938. júl. 28./ dramaturg, műfordító egy évig volt a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 1956. november 17-én, tartóztatták le az első Bolyai egyetemi csoportban, Várhegyi István társaként. A forradalom napjaiban kidolgozott egyetemi diákszövetségi reformprogram-tervezetért három évre ítélték. Börtönbüntetését Szamosújváron töltötte, majd amikor 1959-ben szabadult volna, még két évre kényszerlakhelyre száműzték a Baraganba, Satul Nou faluba. Később levelező tagozaton elvégezte a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a magyar–román szakot. 1969-től a Temesvári Állami Magyar Színház kellékese, majd ügyelője, 1970-től irodalmi titkára. 1989 decemberében Fall Ilona színésznővel megindította, s pár hónapon át vezette a Temesvári Rádió magyar nyelvű egyórás műsorát. A Csiky Gergely nevét felvevő temesvári Állami Magyar Színház élén 1990 elején az átmeneti „igazgatói triumvirátus” tagja. 1990 őszétől a Román Televízió magyar nyelvű adásának tudósító-szerkesztője, irodalmi rovatának vezetője. 1991 nyarától a Temesvári Állami Német Színház irodalmi referense is. Román színműírók darabjait fordította magyarra. /-f-: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Koczka Györgynek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./2006. november 9.
Normális körülmények között nagy megtiszteltetést jelent bárki számára az, ha számon tartják s elismerik a forradalomban játszott szerepét, illetve az események feltárásában, azok ismertté tételében vállalt munkáját. Idén azonban nagy dilemma elé kerültek azok az anyaországi és határon túli személyek, akiknek az ’56-os események ötvenedik évfordulóján a magyar állam kitüntetést adományozott: fogadják-e el vagy sem a különben megtisztelő elismerést olyan körülmények között, hogy jelenleg az a Gyurcsány Ferenc a magyar kormányfő, akinek a személye sokak szemében teljesen hiteltelenné vált. Mindenekelőtt a 2004. december 5-i népszavazás előtti, határon túli magyarokat megtagadó kampánya, majd az idén májusban Balatonőszödön zárt frakcióülésen elhangzott, és később ismertté vált, egyebek mellett a maga és kormánya sorozatos hazugságait beismerő, Magyarországot pedig egyszerűen lekurvázó beszéde miatt, újabban pedig azért, mert nevéhez és kormányához kötik az idei, október 23-i tüntetések rendőrségi brutalitással való szétveretését. Az anyaországi kitüntetettek közül többen úgy fejezték ki a magyar miniszterelnökkel szembeni tiltakozásukat, hogy az elismerések átvételekor nem fogtak kezet a kormányfővel. De voltak olyanok is, akik még Szili Katalin házelnököt sem tisztelték meg ezzel az emberi gesztussal, és csak Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét tartották méltónak a kézfogásra. Az elismerések átadása-átvétele körüli botrány a határon túlra is átcsapott, hiszen az ’56-os magyar forradalmat követő romániai megtorlás több erdélyi túlélőjét is magas állami kitüntetésben részesítettek, az eseményeket kutatóknak pedig az évforduló alkalmából alapított Szabadság Hőse-emlékérmet adományozták. Magyarország és a magyar nemzet nem csak gyurcsányokból áll, hiba lenne tehát mindenkit velük egy kalap alá venni. Márpedig a kitüntetések olyan szimbólumok, amelyek az egész nemzet háláját fejezik ki azok iránt, akiknek azokat odaítélték. /Papp Annamária: Ötvenhat kitüntetettjei. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./2006. november 10.
Nagybányán találkozik november 10-én Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Bogdan Olteanu román képviselőházi elnök Nagybányán. A megbeszélés része annak a Szili Katalin által indított kezdeményezésnek, amelynek értelmében évente egyszer magyar, illetve román helyszínen kerül sor a parlamenti elnökök határ menti találkozóira. A tárgyalás középpontjában az Országgyűlés és a román Képviselőház között 2003. február 27-én Bukarestben aláírt „Stratégiai partnerségről szóló megállapodás végrehajtása”. /Szili ismét Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./2006. november 10.
A Magyar Polgári Szövetség kézdiszéki szervezete értesülve Szili Katalinnak, a Magyar Országgyűlés elnökének kézdivásárhelyi látogatásáról, megdöbbenve veszi tudomásul, hogy a Székelyföldet még mindig olyan politikusok vezetik, akik feladják a méltóságukat érdekeikért. Tiltakoznak az ellen, hogy olyan magyarországi szocialista politikusokkal koszorúzzanak, akik megsértették az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét, durva rendőri módszerekkel szétverve a békésen ünneplő tömeget. Ez azt bizonyítva, hogy Magyarországot még mindig a volt kommunista diktatúra kiszolgálói vezetik. /Dr. Fekete Károly: Feladják méltóságukat érdekeikért (Tiltakozik az MPSZ kézdiszéki szervezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./2006. november 13.
Bogdan Olteanu, a román képviselőház liberális elnöke szerint a PSD-nek szociáldemokrata pártként ellenzéki szerepben is pragmatikusan kellene viszonyulnia a kisebbségi törvényhez, nem pedig populista módon. Több parlamenti csoport részéről is hiányzik a politikai akarat a kisebbségi törvény elfogadásához – tette hozzá. Olteanu támogatásáról biztosította a kisebbségi törvény szorgalmazóit. Szili Katalin országgyűlési elnökkel tartott találkozóján szintén megerősítettem hogy ő és pártja is a törvény megalkotása mellett foglalt állást. /S. M. L.: Olteanuban megvan a politikai akarat. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2006. november 13.
Magyarországi támogatással felújított erdélyi műemlékeket látogatott meg hétvégi körútján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. November 10-én Nagybányán Bogdan Olteanuval, a képviselőház elnökével, másnap pedig Markó Béla RMDSZ-elnökkel a november 16-ra tervezett magyar–román közös kormányülésről egyeztetett. Markó Béla leszögezte: a magyarországi munkaerőpiac rendkívül fontos a romániai magyarság számára. Az RMDSZ vezetői azt kérték a magyar házelnöktől, hogy Magyarország ne korlátozza munkaerőpiacát. Szili Katalin mostani erdélyi körútján számos olyan műemléket tekint meg, amelynek felújítása magyar állami forrásból történt. A kézdivásárhelyi Bogdán-ház felújításának támogatására hárommillió forintot hozott magával. Felkereste a jelenleg műemléki kutatás alatt álló nyárádszentlászlói unitárius templomot, a csíkdelni Szent János-templomot, valamint a felújított mikházai ferences templomot, megállt a székelykapuiról híres Máréfalván is. /Szili Katalin ismét Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./ A határon túli tanároknak nyújtott könyvvásárlási támogatás és a Sapientia Egyetem működéséhez biztosított anyagi hozzájárulás egyaránt a magyar oktatási tárca 2007-es büdzséjében szerepel – jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kérésére, hogy Magyarország ne csökkentse az egyetem jövő évi költségvetését, a házelnök asszony azt mondta, nem szeretné, ha a körülmények rosszabbak lennének, mint 2006-ban. /Erősítenék a parlamentközi kapcsolatokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2006. november 15.
Mikháza, ez a kicsi falu nagy embereket adott, itt tért nyugovóra Dávid Antal ferences, aki részt vett az 1848-as szabadságharcban. Innen indult Kacsó Sándor író, ugyanúgy Szélyes Sándor, a világot bejárt népdalénekes. Itt áll a híres ferences kolostor, melyet az anyaország támogatásával mentettek meg. A kolostort nézte meg Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke erdélyi látogatásakor. Kijelentette: „Segíteni kívánok Önöknek abban is, hogy lehetőleg minél több értékünk megmaradjon Erdélyben. Ez jelentheti közösségünk megtartó erejét.” /Lokodi Imre: Öröm és köszönet. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./2006. november 20.
A Bihar megyei Margittán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is részt vett az Ady Endre születésének évfordulójára rendezett ünnepségen. Az Ady-szobor koszorúzása után a színházban ünnepi beszédében az elnök asszony az összefogás fontosságára szólította fel az erdélyi és partiumi magyarokat. /Both Abigél: Adyra emlékeztek Margittán. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./2006. november 20.
Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatónak, Hubay Miklós drámaírónak, Fejtő Ferenc írónak, Kokas Ignác festőművésznek, Törőcsik Mari színművésznek, T. Sós Vera matematikusnak és Újfalussy József zeneesztétának ítélték oda idén a Hazám-díjat. A november 18-i díjátadáson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke méltatta a kitüntetettek életművét. A XXI. Század Társaság elismeréseit Kocsis András Sándor alelnök és Ördögh Szilveszter író, kuratóriumi elnök adta át a díjazottaknak a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen. A Hazám-díjat 2001. október 31-én alapította a XXI. Század Társaság. Az elismerést a társaság évente olyan embereknek ítéli oda, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve művészeti életében kiemelkedő szerepet játszanak. /Hazám-díj Kallós Zoltán erdélyi néprajztudósnak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./2006. december 4.
Csak akkor vállalná el a rektor-helyettesi tisztséget, ha hatáskörében a magyar tagozat elsődleges legyen, mert eddig csak másodlagos volt, nyilatkozta Magyari Tivadar egyetemi docens, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszékének magyar tagozati dékán-helyettese. Magyari mellett többen esélyesek erre a székre, mivel a szenátus tagjai közül bárki megválasztható erre a funkcióra. Magyari Benedek Józsefet vagy Veress Károlyt is esélyesként nevezte meg a rektor-helyettesi állásra. Salat Levente és Nagy László rektor-helyettesek a múlt héten jelentették be lemondásukat a BBTE vezetőségében betöltött funkciójukról, tiltakozásként Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok kizárása miatt. Időközben megalakult a magyar tagozat öttagú vezetőtanácsa is, melynek tagjai, Benedek József, Magyari Tivadar, Veress Károly, Ionescu Klára és Vincze Mária december 6-án ülnek össze többek között azért, hogy megkezdjék az alapszabályzat tárgyalását. Az öttagú bizottság megalakulását Nicolae Bocsan rektor is tudomásul vette, emellett a magyar oktatók támogatását is élvezi. Hantz Péter és Kovács Lehel oktatók munkaviszonyának a felbontását több tudományos vagy politikai csoport is felháborodással fogadta. „Úgy véljük, ezúttal mégegyszer bebizonyosodott, hogy teljes mértékben indokolt a magyar nyelvű állami felső oktatás igénye, beleértve az önálló intézményekhez való jogot” – áll az RMDSZ Operatív Tanácsának közleményében. Neves erdélyi akadémikusok szerint a kétnyelvűség, az egyenjogúság a mai napig sem valósult meg a BBTE-n, egyúttal a két adjunktus kizárásáról szóló határozat hatályon kívül helyezését kérték. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Románia képviselőházának elnökét, Bogdan Olteanut kérte meg, járjon közbe a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult helyzet rendezéséért. „Noha a két oktató módszerei és eljárásai valóban vitathatóak, a döntés és annak indoklása az egyetem falain belül és kívül egyaránt megdöbbenést keltett” – tartalmazza Szili levele. Az Európai Parlament magyar néppárti, szocialista és liberális delegációja ultimátumot adott a BBTE-nek: „Kezdeményezzük, hogy a kinevezését követően a soknyelvűségért felelős biztos haladéktalanul vizsgálja ki a történteket. Amennyiben egy hónapon belül ezek nem teljesülnek, a magyar EP-képviselők minden európai fórumot fel fognak használni, hogy a többnyelvűséget biztosítsák” a BBTE-n. /Mihály László: Rektorhelyettes kerestetik a BBTE-n. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4/2006. december 6.
Alaposan átrendezi a határon túli magyarokkal foglalkozó intézményrendszert a kormány: tervei szerint szinte az összes döntési jogkör a Miniszterelnöki Hivatalban koncentrálódik majd. A Gyurcsány-kormány tervei között nem szerepel a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). A jövőben valamennyi olyan területről kizárják majd az ellenzéket, ahol döntéseket hoznak. Eddig például a konszenzus jegyében a támogatásokat szétosztó közalapítványok, az Illyés kuratóriumában helyet kaptak a mindenkori parlamenti ellenzék képviselői is. Ez jövőre már nem így lesz. A kormány ahhoz, hogy az átalakításokat végrehajtsa, a Szülőföld Alap szervezetét használja fel. Első körben az alap vezető szervét, a tanácsot alakítják át úgynevezett regionális egyeztető fórummá, ennek vezetője a miniszterelnök lesz, tagjai közé az általa kinevezett köztisztviselőkből válogat, illetve a határon túli magyar pártok vezetőiből kér fel politikusokat. A Fidesz parlamenti képviselői javasolták, hogy a parlamenti pártok (így az ellenzék is) delegálhassanak tagokat az alap vezetésébe, azonban ezt nem fogadták el. A szintén felszámolandó Új Kézfogás Közalapítvány feladatait a Magyar Fejlesztési Banktól a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) tulajdonába kerülő Corvinus Zrt. veszi át, míg az Apáczai Közalapítvány az oktatási tárca által tavaly több más közalapítvány összevonásával gründolt Oktatásért Közalapítvány része lesz. A határon túli szervezeteket a kormány már informálisan megkereste, hogy jelöljenek kuratóriumi tagokat. A kabinetnek saját jelöltjei vannak a határon túlról, akiket szeretne a kollégiumok tagjai között látni. Eddig az volt a kormányzati szlogen, hogy a helyiek tudják, mire kell a pénz, hadd szóljanak bele az elosztásába is, a mostani törvénytervezet azonban indoklásában leszögezi: „a döntéshozatal a felelős magyarországi tisztségviselők kezében marad”. E döntések a Miniszterelnöki Hivatalban létrehozott szakállamtitkárságra hárulnak majd. Az államtitkárság átveszi a december 1-jével megszűnő Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) feladatait is, embereit viszont már kevésbé, mintegy kéttucatnyian (a létszám harmada) kerülnek át. Nem is Gémesi Ferenc szakállamtitkár kezében futnak össze a szálak, hanem Törzsök Erika főtanácsadó, a HTMH egykori elnöke az államtitkárság erős embere. A konszenzusos nemzetpolitika formálására csak két intézmény maradt: az egyik a Szili Katalin parlamenti elnök által életre hívott Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amely azonban semmiféle döntési jogosítvánnyal nem rendelkezik. Emellett a Máért szünetelésére hivatkozva Sólyom László köztársasági elnök próbálja betölteni az űrt, s a múlt héten már második alkalommal konzultált az általa életre hívott szakértői fórum határon túli és magyarországi tagjaival. /Riba István: Kemény forintok – Határon túli magyarok támogatása. = Heti Világgazdaság (Budapest), dec. 6./ 2006. december 20.
Sólyom László köztársasági elnök először a határon túli egyházfőket fogadta, és csak azután a magyarországiakat. Az államfő ezzel is bizonyítani akarta, amit beiktatásakor elmondott és többször megismételt: kiemelten foglalkozik a határon túli magyarokkal. Simon Judit, az ÚMSZ munkatársa, hozzátette: az alkotmány nem hagy számára túl nagy teret, azért kénytelen megelégedni a konzultációkkal, szép szavakkal. Az egyházak nem szívesen tárgyalnak, közösködnek a jelenlegi budapesti kormánnyal. Az újságíró szerint egyetlen szocialista politikus, akivel szívesen beszélgetnek a főpapok, az Szili Katalin. az Országgyűlés elnöke. A lap figyelmeztetett: a pénz nem az államfőnél és nem Szili Katalinnál van, hanem a kormánynál. /Simon Judit: Egyház és politika. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./2006. december 20.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök december 19-én, a Kisebbségekért Díj átadásakor a Parlamentben kijelentette: „Van valami, ami egyetlen embertől sem vitatható el: az, hogy saját identitását maga válassza” Mint mondta, a büszkeség és a tolerancia együtt egy élhető világot hoz létre, és mi, magyarok természetesen büszkék vagyunk magyarságunkra. „De azt kell mondanom, hogy ha bántják a szlovákot, azért mert szlovák, akkor azt kell mondanom, hogy szlovák is vagyok. Ha bántják a románt, mert román, akkor román vagyok” – fogalmazott a miniszterelnök. Az eseményen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök, ott voltak a kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselők is. Az 1995-ben alapított díjat hagyományosan minden év decemberében adják át, a Kisebbségek Napjához kapcsolódóan. Az elismerést a kisebbségek érdekében – a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén – végzett kiemelkedő tevékenységért kapják magyarországi és határon túli személyek, illetve szervezetek. A díjat idén Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kapta. Határon túlról díjat kapott még Sója Dénes, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének alelnöke, a Kassai Polgári Klub és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága. Az idei tizennégy kitüntetett között volt dr. Petrusán György, a Szegedi Tanárképző Főiskola tanára, aki a magyarországi román kisebbség kulturális értékeinek megőrzése és fejlesztése érdekében kifejtett több évtizedes pedagógusi munkájáért és közéleti tevékenységéért kapta az elismerést. /Guther M. Ilona: Gyurcsány Ferenc: ha bántják a románt, román vagyok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./2006. december 22.
A Magyarországon munkavállalási célból tartózkodó román állampolgárok igényelte szakmák többsége számára nyitott marad a magyar munkaerőpiac – jelentette ki Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul. Elmondta, hogy idén több mint 35 magas szintű delegációt fogadtak, szervezték itteni programjukat, közöttük az Erdélyben többször is megforduló Szili Katalin országgyűlési elnök, miniszterek, államtitkárok látogatását. A főkonzulátus számára az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának megünneplése bizonyult a legfontosabb eseménynek, Kolozsváron az RMDSZ-szel közösen rendezték az erdélyi központi ünnepséget. Erdélyi ’56-osoknak adtak át állami kitüntetéseket Szili Katalin és Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfő-helyettes jelenlétében. Erdély számos régiójában megünnepelték a Bartók Béla emlékévet, emellett mintegy száz erdélyi kulturális rendezvényen képviselték Magyarországot. A vízumforgalom csökkent: a korábbi években kibocsátott 22 ezerhez képest idén 16 400 vízumot bocsátottak ki (ebből 12 550-et munkavállalás céljából igényeltek), az apadás a csíkszeredai főkonzulátus megnyitásának tudható be. A három – kolozsvári, csíkszeredai és bukaresti – magyar külképviseleten idén is mintegy 23 ezer román állampolgár kért tartós vízumot Magyarországra. Az Európai Unióhoz csatlakozás után már nem lesz szükség vízumra a hosszan tartó magyarországi tartózkodáshoz, megszűnik a vámvizsgálat, és már útlevélre sem lesz szükségük a román állampolgároknak a Magyarországra történő belépéshez. Ez az első lépés a határok fölötti, békés nemzetegyesítés felé. A határok légiesítése Romániának a schengeni övezethez történő, 2012-re tervezett csatlakozása, a határellenőrzés teljes megszűnése révén valósul meg. Magyarországon a román állampolgárok kilencven napig tartózkodhatnak turistaként, az ennél hosszabb időre szóló tartózkodást már legalizálni kell. /Rostás Szabolcs: Légiesített határok. Interjú Cseh Áronnal, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzuljával. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./2007. január 22.
A magyarság belső struktúrája átalakult, nemzeti létünk új értelmezést s egyben új lehetőséget kapott Románia európai uniós csatlakozásával, az erdélyi kultúra pedig visszakerült Európába – fejtette ki január 21-én, vasárnap Nagyváradon Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a magyar kultúra napja alkalmából. Hangsúlyozta: ez a nemzeti lét csak erős kulturális alapokra épülhet, melynek tartópillére csakis a kulturális autonómia lehet. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kifejezte reményét: hamarosan eltűnik majd a magyarság életéből az „utálatos” kifejezés, hogy „határon túli magyar kultúra”. Ha sikerül kihasználnia a magyarságnak az integrációból fakadó új lehetőségeket, akkor van is esély erre – tette hozzá. Magyar kultúra csak egy van, amely ugyanakkor rendkívül sokszínű, így van erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai ága – mondta Markó. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra szólította fel a házelnököt: nagyváradi látogatásán foglaljon állást a határon túli magyarsággal kapcsolatos magyar kormánypolitikával kapcsolatban. Szili Katalin furcsának találta a püspök e megnyilatkozását, emlékeztetve, hogy e kérdésben ő soha nem rejtette véka alá véleményét. Közölte: kezdeményezte egy nemzetpolitikai törvény megalkotását, amelynek a koncepcióját most dolgozzák ki a munkatársai. /Szili: Az erdélyi kultúra visszatért Európába. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Tucatnyi fiatal, az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai „80 százalékkal kevesebb pénz az erdélyi magyar kultúrának”, „Igen, megcsináltátok!” feliratú táblákkal vonultak a nagyváradi színház elé január 21-én, a gálaműsor kezdete előtt. Nagy József Barna, a szervezet helyi elnöke elmondta, félórás felvonulásukkal az ellen tiltakoznak, hogy amíg bent az épületben a magyar kultúrát ünnepelik, addig Szili Katalin kormánya drasztikusan csökkentette a határon túli kulturális támogatásokat. Az aradi filharmonikusok egy része tiltakozni kezdett, amikor a színpadon az előadásra készülve rájöttek, hogy a magyarságnak kell muzsikálniuk. Többen azt kiabálták, nem hajlandóak nacionalista rendezvényen részt venni. A zenészeket az sem nyugtatta meg, amikor az egyik szervező azzal érvelt, hogy a fellépésért megkapták a pénzüket. – Szili Katalin házelnöktől elvárható, hogy nagyváradi látogatása alkalmával világosan és egyértelműen fejezze ki álláspontját a magyarországi határon túli politikáról, Markó Bélának is kötelessége lenne állást foglalnia e témában – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nyilatkozatában. „Az erdélyi magyarság számára rossz üzenete van annak, hogyha Szili Katalin országgyűlési elnök, Markó Béla RMDSZ-elnök és a bihari RMDSZ a magyar kultúra napját együtt ünnepli Nagyváradon, ugyanakkor a magyar-magyar kapcsolatok válságáról, az erdélyi magyar kultúra és oktatás terén érvényesülő megszorításokról, a magyarországi támogatáspolitika visszaeséséről egyetlen szót sem szólnak” – áll a dokumentumban. Szili Katalin kifejtette: „Teljes mértékben megértő és elnéző vagyok a püspök úrral szemben, ha ő romániai belpolitikai indíttatásokból tesz ilyen megnyilatkozásokat. ” /Tiltakozásokkal tarkított kultúraünnep Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./ A nagyváradi gálaesten Magyar Kultúra-díjban részesült Antal Béla tanár, kutató, Thurzó Sándor hegedűművész, F. Bathó Ida színművész. Elismerést kapott Cservák Miklós körzeti RMDSZ-elnök, Józsa Ferenc tanár, Gittai István költő. A hét végén Erdély-szerte ünnepelték a magyar kultúrát. Nagyváradon átadták a frissen felújított, RMDSZ által működtetett Bunyitay Vince Könyvtárat. Az országban a nagyváradi Bunyitay Vince Könyvtár az egyetlen olyan téka, amely majdnem 30 ezer kötetet tartalmaz. /Both Abigél: Az erdélyi kultúra visszatér Európába. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./2007. február 3.
Polgári engedetlenségi akció keretében a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői február 2-án lebontották a budapesti Kossuth Lajos teret elkerítő kordont. A téren szolgálatot teljesítő rendőrök nem avatkoztak közbe. A Fidesz január 31-én felszólította az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul intézkedjen a Kossuth téri kordonok felszámolása érdekében. A kormányszóvivő akkor válaszul azt közölte, hogy a téren álló kordonok eltávolítása a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozik. A Kossuth teret október 22-ről 23-ára virradóra ürítették ki, és zárták le kordonokkal, műveleti területté nyilvánítva azt októberben és novemberben. Maga Szili Katalin házelnök is kérte nemrég a kordon felszámolását, a rendőrfőkapitány szerint azonban a parlament továbbra sincs biztonságban. A rendőrök február 2-án visszaépítették a kordonokat. Időközben demonstrálók érkeztek a helyszínre, akik megpróbálták megakadályozni a kordonok visszaállítását, velük szemben azonban a rendőrök határozottan felléptek. Estére 6-7000 ember gyűlt össze, zavargásokra nem került sor. Lendvai Ildikó (MSZP) szerint tragikus fordulóponthoz érkezett a Fidesz, mert soha nem volt még példa arra, hogy képviselők jogsértést kövessenek el, és hogy másokat is erre buzdítsanak. A magyar alkotmány súlyosan tiltja az önbíráskodást, ez pedig az volt – közölte. Herényi Károly (MDF) azt mondta: furcsának tartja, hogy a törvényalkotók maguk alkalmazzák a polgári engedetlenséget. Demszky Gábor, Budapest SZDSZ-es főpolgármestere szerint elfogadhatatlan és veszélyes a Fidesz akciója. Sólyom László köztársasági elnök úgy vélekedik: jogellenesen bontották le a kordont. /”Felszabadította” a Fidesz a Kossuth teret. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./2007. február 6.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) feljelentette azokat a képviselőket, akik részt vettek a fővárosi Kossuth téri kordon elbontásában. A Fővárosi Bíróság (FB) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy jelenlegi formájában elbírálásra alkalmatlan a rendőrség feljelentése, mert abban nincs pontosan megjelölve a feljelentettek köre és a tényállás. Polgári engedetlenségi akció keretében a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői február 2-án elbontották a Kossuth Lajos teret elkerítő kordont. Az MSZP bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek, mert szerintük a Fidesz képviselői tudatos jogsértést követtek el a kordonbontással. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke levélben kérte Petrétei József igazságügyi minisztert, hogy adjon tájékoztatást az Országház biztonsági kérdéseiről. /Eljárás indul a kordonbontók ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./