udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
304
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 301-304
Névmutató:
Tófalvi Zoltán
2006. január 20.
Tófalvi Zoltán Visky Árpád színész perbe fogását, elítélését és halálát levéltári dokumentumok és visszaemlékezések alapján rekonstruálta Zúzmara-koszorút a sírra című írásában /Székelyföld (Csíkszereda), 2006. január)/. Visky Árpád tragédiába torkolló élete megerősíti, hogy az igazságért minden körülmények között ki lehet, és ki kell állni, vallja Sylvester Lajos. Tófalvi következtetése szerint sem a katonai ügyész, sem a vád, sem a védelem képviselője el sem olvasta azt a beadványt, amelyet László Károly színművész a színházi dolgozók tanácsa elnökeként, Sylvester Lajos pedig színházigazgatóként írt alá. A Visky-perben öt hónapi vizsgálati fogság, vallatás és pszichikai terror után a bíróság 1983. július 11-én hirdetett ítéletet. Viskyt ,,a szocialista rendszer elleni propaganda bűncselekményéért” 5 évi börtönbüntetésre és 3 évi jogvesztésre ítélte. A tulajdonképpeni vád ellene a ,,rendszerellenesség” bűne mögé bújtatott ,,románellenesség” volt. Sylvesterék beadványukban hiába bizonyították ennek az ellenkezőjét, falra hányt borsónak minősült mentési kísérletük. Visky Árpád mindig jó viszonyban volt román kollégáival. 1994-ben Sylvester Lajos Egy művész pusztulása címmel dokumentumriportot írt Visky Árpád rejtélyes haláláról, s ebben említette, hogy megölettetéséről számos változat forog közszájon /Új Horizont (Veszprém), 1994. augusztus-szeptember/. Tófalvi Zoltán több politikai per és rejtélyes haláleset analógiájára eleve gyanúsnak találta, hogy több esetben az elnyomó apparátus rendőrei vagy állambiztonsági beosztottjai „találnak rá” az emberek holttestére. /Sylvester Lajos: Egy aláhulló élet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 20./2006. március 10.
1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Magyarországon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián. A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székelyudvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték. /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./ 2006. március 21.
Tófalvi Zoltán nyitotta meg Marosvásárhelyen Bálint Zsigmond Homoródmente 2005 című fotótárlatát. Szinte szociofotók ezek a felvételek, hiszen a mindenütt jelen levő lassú elsorvadást is megmutatják – egyre fogynak a falvak, kevés a gyerek, a fiatal. Az enyészeten túl van még élet a Homoród pataka mentén. Ugyanúgy farsangolnak, ugyanúgy mulatnak, ahogy évekkel, évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt. /Nagy Botond: Sorvadás és lappangó derű. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./2006. július 1.
Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület (KCSSKE) Fábián Ernő Népfőiskolája és Ignácz Rózsa Irodalmi Klubja megtartotta évadzáró rendezvényét, amelyen az 1956-os forradalomról értekezett Tófalvi Zoltán (Marosvásárhely), Tatár Etelka (Chicago) és Gazda József, a KCSSKE elnöke. Gazda József a világtörténelmi jelentőségű tizenkét napról beszélt. Tatár Etelka, aki Aradról disszidált Chicagóba, arról tartott előadást, hogy miként tükröződik 1956 a nyugati magyarság irodalmában. Tófalvi Zoltán újságíró rengeteg dokumentum, levéltári kutatás alapján, tényszerűen ismertette az erdélyi ’56-ot és a megtorlásokat. Az előadó arra is rávilágított, hogy az erdélyi 1956 jó alkalom volt az akkori hatalomnak a magyar értékek megsemmisítésére, és sok tekintetben az erdélyi megtorlás túlhaladta a magyarországit. /(bodor): Évadzárás Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./2006. július 1.
Az Észak-Amerikában alapított Magyar Baráti Közösség egy csapata Ludányi András politológiai egyetemi tanár, alapító tag vezetésével újabb, immár hagyományossá vált erdélyi körútra indult. Háromszéki állomáshelyük a sepsiilyefalvi LAM Alapítvány volt, ahonnan csillagtúrás barangolásuk Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre, Gelencére, Zabolára és Csernátonba vezetett. Nemcsak részt vettek a Csernátonban a művelődési napok nyitányán, hanem virágkoszorút helyeztek el néhai Cseh Tibor sírjánál, akinek hamvait, utolsó kívánsága szerint, szülőhelye temetőjében helyezték el. Cseh Tibor az észak- és dél-amerikai magyarság szellemi életének egyik meghatározó személyisége volt, az MBK alapembere, több, az Egyesült Államokban kiadott magyar lap szerkesztője. Szellemiségének örökösei a csernátoni látogatás gesztusértékén túl hagyományt is teremtenek azzal, hogy az MBK egykori tagjainak emlékét ápolják, s a baráti közösség tagjai által a Reménység tavához évenként meghívott vendégelőadókat és vendégművészeket Kárpát-medencei otthonaikban utólag is felkeresik. Ludányi András magával hozta a Magyar Baráti Közösség idei Lake Hope-i Itt-Ott-találkozó (2006. augusztus 12–19.) ígéretesen gazdag programját is, amelynek Kárpát-medencei meghívottjai között van Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes, Pörös Géza, a Duna Televízió művészeti alelnöke, Szakály Sándor hadtörténész és Tófalvi Zoltán író-újságíró, aki az 1956-os erdélyi eseményekről tart értekezést. /(sylvester): Itt-Ott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./2006. szeptember 19.
Marosvásárhelyen, az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében Tófalvi Zoltán közíró mutatta be Berecz Irén Tulipánból meg lehet élni című könyvét, melyben szeretett férjéről, Berecz Ferencről írt, aki két éve távozott az élők sorából. Berecz Ferenc nemcsak ötvösmunkásságával, díszes fémdomborításával hagyott maradandó emléket maga után, hanem magatartásával is. A kiadásban Tófalvi Zoltán mellett nagy segítséget nyújtott Ambrus Lajos költő, aki a korondi Firtos Művelődési Egylet Hazanéző könyvek sorozatában ez évben jelentette meg Berecz Irén írását. /Ferencz Melánia: Írásba foglalt életmű. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./2006. október 24.
A kerek évfordulós 1956-os megemlékezések megyeszerte nagyobb méreteket öltöttek. Csíkszereda több helyszínen idézte ötvenhatot. A Csíki Kamarazenekar ünnepi koncertet adott, előadták a Székely Golgota rockoperát. A Millenniumi-templomban a börtönviselt ötvenhatosok tiszteletére Kelemen Kálmánt ezüst érdemkereszttel, Nagy Benedeket és Szilágyi Árpádot ezüst emlékéremmel tüntették ki. Ünnepi beszédek hangzottak el október 23-án az 1998-ban felállított ’56-os emlékmű előtt. Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének titkára nyitotta meg a beszédek sorát. Az ötvenhatos börtönviselt Szilágyi Árpád szavalatát az egyházi képviselők beszéde és imája követte. Este a tusnádi fúvószenekar kísérte fáklyás felvonulás előzte meg az emlékműavatást. Az új 56-os emlékmű a magyar főkonzulátus épülete előtti újonnan kialakított téren áll. Ercsei Ferenc művéről, a hírnökangyalról lekerült a lepel. Az emlékmű az elesettek és kivégzettek emlékét őrzi. Gyergyószentmiklóson is többnapos megemlékezést tartottak. Az unitárius imaházban rendezett Őri Tóth István fénykép-, László Péter Sándor illusztráció-kiállítást, közreműködött a Szent Miklós Kamaraegyüttes. Portik Hegyi Kelemen főesperes plébános megszentelte Burján Gál Emil ez alkalomra készült – és egyelőre a temetőben helyet kapó – emlékművét. Október 22-én a Tarisznyás Márton Múzeumban magyarországi és erdélyi történészek emlékeztek 1956-ra. Székelyudvarhelyen a városházán dokumentumfilm-vetítéssel egybekötött tudományos ülésszakot tartottak, Tófalvi Zoltán és Durcza Attila történészek beszéltek. Október 23-án Székelykeresztúron az ökumenikus istentiszteletet és ünnepi műsort követően gyertyás felvonulással tisztelegtek a Millenniumi-emlékműnél. /Antal Ildikó, Bajna György, Szász Emese: Ötvenhat dalban, szóban, imában. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./ P. Ferenc Ervin Ferenc-rendi szerzetest is kitüntették a Magyar Köztársaság nevében az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján. Október 23-án a magyar főkonzul által adott csíkszeredai fogadáson a páter az arany érdemkeresztet vette át. A szerzetes elmondta, a mai román államnak kellene elismerésben részesíteni őket. A mostani kitüntetésben tíz kivégzett társának tett ígérete beváltását látja. 2006. október 26.
Az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatainak kálváriáját mutatja be Maksay Ágnes Az otthonmaradottak című dokumentumfilmje. A film történelmi adattár mindarról, ami az ’56-os forradalom következményeként Erdélyben történt. A szabadságra ítélt élettársak, szülők, gyermekek és testvérek szemszögéből eleveníti fel a múlt történéseit. A szabadság csak látszólagos volt, hiszen a hatalom ellehetetlenítette az áldozatok családtagjait is, akiket éveken át zaklatott a Szekuritáté. A filmben megszólalnak a soha haza nem térő Tamás Imre csíkszeredai tanító hozzátartozói, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségéhez (EMISZ) kötődő Nyitrai Berta tiszteletes asszony, az érmihályfalvi Sass-csoport, a halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán református lelkész és dr. Hollós István volt hadbíró leszármazottai is. Rendező-forgatókönyvíró: Maksay Ágnes, tudományos munkatárs Tófalvi Zoltán, operatőr: Erdős Zsigmond. /Papp Annamária: Az otthonmaradottak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2006. november 6.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc romániai és brassói hőseire emlékeztek november 3-án Brassóban. Mindenekelőtt azoknak a „brassói srácoknak” az emlékét idézték fel, akik ötven évvel ezelőtt, november 4-én létrehozták a valamennyi erdélyi szervezkedés közül legkiterjedtebb EMISZ-t, teljes nevén az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét. Az Áprily Lajos Főgimnázium falán elhelyezett kétnyelvű emléktáblát azon romániai bátor emberek tiszteletére állították, akik 1956 őszén kiálltak a magyar forradalom eszméi mellett. A bukaresti magyar nagykövetség támogatásával készült táblát Terényi János nagykövet leleplezte le. Ezt követően a Reménység Házában felavatták azt az emléktáblát, amely az EMISZ 78 tagjának állít emléket. Mint ismeretes, a brassói, felső-háromszéki és erdővidéki fiatalokat is tömörítő EMISZ dacolni akart a kommunista neveléssel, az igazi magyar irodalom, kultúra és történelem népszerűsítését tűzte ki céljául. Az ünnepség keretében Terényi János magyar nagykövet átadta a Szabadság Hőse emlékérmet és oklevelet annak a három magyar kutatónak – Tófalvi Zoltánnak, a román televízió munkatársának, Pál Antal Sándor történésznek, a marosvásárhelyi levéltár volt dolgozójának, valamint Benkő Levente újságírónak és történésznek –, akik levéltári kutatásokat folytattak, publikáltak, írtak vagy filmet készítettek a témáról. Úgyszintén a rendezvény keretében megnyitották a magyar külügyminisztérium által készített, 1956 eseményeit felidéző kiállítást, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője pedig bemutatta a Brassói srácok című könyvet, amelyet az EMISZ-es Lay Imre és Papp Bálint Mihály visszaemlékezéseiből szerkesztett. /P. A. M.: Emlékezés a „brassói srácokra”. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./2006. november 8.
’56-os kitüntetést az ’56 emlékét meggyalázó magyar kormánytól nem fogadhattam el – indokolta döntését Gazda József kovásznai tanár, közíró, SZNT-alelnök. Az előzményekről közölte: a november 4-i brassói megemlékezések előtt értesítést kapott a bukaresti magyar nagykövetségtől – Terényi János nagykövet aláírásával – arról, hogy őt is kitüntetik. Nem írták, hogy milyen kitüntetésről van szó, ezért Gazda József levélben – megköszönve jelölését – jelezte, hogy amennyiben ehhez a magyar kormánynak is köze van, nem fogadhatja el. Választ nem kapott, és a brassói rendezvényekre saját könyvbemutatója miatt nem is tudott elmenni, de értesült arról, hogy nem említették a kitüntetettek között. Utólag megtudta, hogy az emlékérem mellé adott oklevelet Sólyom László államfő és Kosáry Domokos akadémikus, az ’56-os bizottság elnöke mellett Gyurcsány Ferenc kormányfő is aláírta, akitől az október 23-i budapesti rendőrakció után – amelynek maga is szemtanúja, vétlen elszenvedője volt – nem kíván semmit elfogadni. Az is utólag jutott tudomására, hogy a Szabadság Hőse címet -56 megörökítésében kifejtett munkájáért kapta volna meg, akárcsak a kitüntetést elfogadó társai: Benkő Levente újságíró, Tófalvi Zoltán tévészerkesztő és Pál-Antal Sándor levéltáros. /Demeter J. Ildikó: Gazda József visszautasította a magyar kormány kitüntetését. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./2006. november 25.
„Ha 1848. március 15. a magyar nemzet születésnapja, akkor 1956. október 23. a magyar nemzet újjászületésének napja” – jelentette ki Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a Kolozsváron megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű fórumon. 1956 – A vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában című konferencia második napján Egyes Ákos elmondta: 1956 a huszadik század egyik történelemformáló eseménye, amelynek hatása kiterjedt Erdélyre, a Kárpát-medencére, az egész világra. Az értekezleten tizenöt előadást hallgathattak meg a jelenlévők, jeles magyarországi és hazai történészek elemezték az 1956-os forradalom eseményeit, illetve annak hatását Erdélyben, a Kárpát-medencében, a világtörténelemben. Előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatóság nyugalmazott főlevéltárosa, Dávid Gyula irodalomtörténész, Novák Zoltán Csaba, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Kutatóintézet képviselője, továbbá Tófalvi Zoltán, az ELTE doktorandusza, Buzogány Dezső egyetemi tanár, Vekov Károly docens, Bura László irodalomtörténész, Olti Ágoston, valamint az ELTE doktoranduszai, Ioanid Ilona és Benkő Levente kutatók. A rendezvényen hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapokat nyújtottak át Pál Antal Sándornak, Dávid Gyulának és Bura Lászlónak az ’56-os események kutatása terén, illetve az EME-ben kifejtett munkásságuk elismeréseképpen. Ez alkalomból jelentette be Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, hogy 2007. január 1-től létrejön az MTA hatodik, egyben első határon túli akadémiai bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), amelynek az EME ad majd otthont, feladata a romániai magyar tudományos közösség munkájának a segítése és a tudományos ismeretterjesztés lesz. /P. A. M.: Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./2007. január 9.
Ismeretlen tettesek december közepén betörtek Tófalvi Zoltán újságíró, tévészerkesztő, történész marosvásárhelyi lakásába, ahonnan fontos dokumentumokat, elektronikai cikkeket loptak el. A betörés – három év alatt immár a második – célja Tófalvi Zoltán szerint a megfélemlítés, valamint olyan iratok megszerzése volt, amelyek az 1956-os forradalommal kapcsolatosak, hiszen köztudott, hogy az ‘56-os események kutatásával foglalkozik. 2004. november 4-én éjszaka egy terepjáró három sávon átvágva, a nyílegyenes útszakaszon tette totálkárossá Tófalvi Zoltán személyautóját. Első alkalommal 2003. december 13-án, ezúttal pedig a 18- ról 19-re virradó éjjel törtek be Tófalvi Zoltán újságíró lakásába, aki ezen az utóbbi éjszakán Budapesten tartózkodott. Papírhalmok hevertek nagy összevisszaságban a dolgozószobában, látszott, hogy a helyiséget alaposan felforgatták. Ellopták a laptopot, a modemet, a zeneszekrényt, iratokat, mágneses lemezeket, tévékazettákat, fényképezőgépet, még a Bálint Károly által készített Petőfi-szobrot is elvitték. Számos perirat, kézirat is eltűnt, hiányoznak a New York-i Kossuth- szoborról készített fényképekből is, a többit összetaposták, pedig jól el voltak téve. A Tófalvi család 2003-ban megépíttette az emeleti lakrészt, és még abban az évben, decemberben beszereltette a kiskazánt is. „A kazán másfél napig működött. December 12-ről 13-ra virradó éjjel ismeretlen tettesek leszerelték az ajtózárat és betörtek, ellopták a kazánt. /Antalfi Imola: Újabb betörés Tófalvi Zoltán lakásába. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 9./2007. április 7.
Háromszáz évvel ezelőtt, 1707. április 5-én, Marosvásárhelyen, a vár alatti Postaréten iktatták be II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. Erre emlékeztek április 5-én a Vár sétányon levő Rákóczi-szobornál. Az ünnepélyen megjelent Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, és Marosvásárhely két alpolgármestere, Csegzi Sándor és Bakos Levente is. „Sem 1848, sem 1956 nem lehetett volna a kuruc szabadságharc által meghirdetett eszmék nélkül. Habár a magyar nemzet életében hosszú, hétéves küzdelmet jelentett, az utókor emlékezetében levert csataként él tovább” – foglalta össze Csegzi Sándor alpolgármester a szabadságharc jelentőségét. „Lélekben ott vagyunk, együtt ünnepelünk veletek…” – tolmácsolta Cseh Gábor, a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Társaság elnöke a zalaegerszegiek üzenetét. A Kővirág együttes előadásában elhangoztak a Csinom Palkó, Csinom Jankó és más közismert nóták. II. Rákóczi Ferenc Marosvásárhely történelmében játszott szerepének jelentőségét Tamási Zsolt történész vázolta fel. Az ünnepélyes koszorúzást követően a Teleki-házban, a református egyházközség tanácstermében az erdélyi fejedelmeknek szentelt kiállítás nyílt. Ötvös József, a Marosvásárhelyi Református Egyházközség esperese nyitotta meg a Novák József erdélyi fejedelmeknek szentelt kiállítását. „Buda eleste után Erdély vált a magyar nyelv fellegvárává, itt nyomtatták a könyvek kilencven százalékát,… vidék és centrum között nem volt akkora különbség, mint amilyet ma tapasztalhatunk” – méltatta Tófalvi Zoltán közíró Erdély kiemelkedő szerepét a magyar történelemben. Őt követően Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel. /Ferencz Melánia: II. Rákóczi Ferencre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./2007. augusztus 8.
Megjelent Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi újságíró, egyetemi tanár háromkötetesre tervezett munkájának első kötete: 1956 erdélyi mártírjai: Szoboszlai-csoport /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely/. Ebben arra tesz kísérletet a szerző, hogy az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó négy romániai hazaárulási per teljes anyagát bemutatassa. A nemrég napvilágot látott első kötet dokumentumanyagának nagy része a Szoboszlai-per irataiból összeállított válogatás. A cél: hiteles, eddig nem publikált levéltári dokumentumok közzététele. A maguk teljességében olvasva ezeket a dokumentumokat, hátborzongatóak. A könyvben fény derül a vallatók, verőlegények idegőrlő kihallgatásainak minden embertelen módszerére. A levéltári kutatás nem ment zökkenőmentesen, Tófalvi csak tizenkét évi szakadatlan kérvényezés és kihallgatások egész sora után tanulmányozhatta át a periratokat. /Vargancsik Tekla: Egy ördög gépezet mechanizmusáról. = Központ (Marosvásárhely), aug. 8./2007. augusztus 25.
1956 erdélyi mártírjai – egy könyvsorozat első darabja /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely/, melyen Tófalvi Zoltán évek óta dolgozik. Az ún. Szoboszlai-per anyagát tárja az olvasó elé dokumentumokban, bevezetővel megfejelve. Peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek. Az őrizetes, a letartóztatott, a megfélemlített tanú szavait nem rögzítették gyorsírással, a kihallgató tiszt fogalmazta át, kénye-kedvére. A feleletekből kisüt a félelem és az akarat, amely előbb vagy utóbb megtörik, töredezik, szétesik. Aligha hihető, hogy saját tikos szervezetét, hitét akárki is egyből felforgató, aljas, bűnös, kriminális stb. jelzőkkel díszítse. Aligha hihető, hogy fél oldalnyi szöveg született két órányi kihallgatás után. Számolni kell a veréssel, fizikai kínzásokkal, a letartóztatott rossz testi állapotával, kivert fogakkal, feldagadt talppal, ronggyá vert vesékkel. A Szoboszlai-per vádlottjait még tessék-lássék sem védték, védhették a hivatalból kirendelt ügyvédek. Tófalvi Zoltán munkája nem volt könnyű, több ezer oldalnyi peranyagot kellett kikérnie, átnézni, válogatni, fényképezéséhez engedélyt szerezni, rendezni. Megdöbbentő a résztvevők tájékozatlansága. Hogyan hihette valaki 1956-ban, hogy besétálhat a sepsiszentgyörgyi fegyverraktárba, ott lefegyverzi a katonákat és fegyverekkel együtt Bukarestbe megy beveszi azokat a kulcsfontosságú létesítményeket? Naivak a szervezők, akik vadidegen embereket beszerveznek. Hogyan gondolhatta Szoboszlai Aladár tisztelendő és Huszár báró, hogy folytonos utazgatásaik szerte az országban nem szúrnak szemet a szekunak? Miért gondolták azt, hogy egy rádiós felhívásra tömegek fogják követni az államcsíny kitervelőit? A Szoboszlai-perben tíz halálos ítéletet mondtak ki, ez volt a legvéresebb retorzió. A Szoboszlai-per forgatókönyve ugyancsak hasonlít a többi koncepciós perre. És mégis 1956 magyar vagy erdélyi, lengyel vagy kelet-német megmozdulások nélkül nincs kelet-európai oldódás, hatvanas évek álszabadsága, sem 1989 rendszerváltása. /Sebestyén Mihály: 1956 erdélyi mártírjai. A szerkesztő előszava. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./2007. szeptember 26.
A kolozsvári Korunk folyóirat szeptemberi számát az ügynököknek és áldozatoknak szentelte. Csapody Miklós fűzte reflexióit a szegedi Péter László Az én besúgóim című dokumentum kötetéhez. Az igazság olykor fájdalmas, mégis tartozunk vele önmagunknak és az utánunk következőknek, így például a Szilágyi Domokos-dosszié nyilvánosságra hozásával. Szilágyi Domokos a kortárs költészetet megújító, tragikus sorsú nemzeti hősből, tragikus sorsú költővé vált. Tófalvi Zoltán A Páskándi Géza-dosszié című írásával volt jelen a folyóiratban. Jó másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy megkezdődjön a múlt tényszerű feltárása. A szerkesztő archívuma címmel Kántor Lajos emlékezett a folyóiratnál eltöltött évtizedeire. Személyes tapasztalatok nyomán született Cseke Péter Szekusok és poloskák című írása. A történelem sóhivatala – Az ügynökkérdés és a múltfeltárás görbe tükre a címe Gyarmati György tudományos pontossággal összeállított tanulmányának. Ugyancsak a magyarországi titkosszolgálatok módszereire világít rá Elszigetelni, lejáratni című, dokumentumokkal kiegészített vallomásában Ilia Mihály. /Németh Júlia: Ügynökök és áldozatok a Korunkban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./2007. október 19.
1956 őszén, 1957 elején az erdélyi kérdés megoldására négy, számos kitételében ma is továbbgondolásra késztető terv, elképzelés született. A négy tervezethez kapcsolódik a Bolyai Tudományegyetem Történelem–Nyelvtudományi Karának 1956. októberi diákszövetségi „Határozati javaslata”, amely mindmáig a romániai magyar egyetemi oktatás reformjának egyik legátfogóbb és legsokrétűbb programja. Ezek a tervek, elképzelések a román kommunista diktatúra egyik, véres terrorról ismert korszakában születtek. Tófalvi Zoltán közölte dr. Dobai István által megfogalmazott ENSZ-memorandum szövegét, melyet ő fedezett fel a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) bukaresti levéltárában. Dr. Dobai István a 2007-ben Kolozsváron megjelent Mulandó Szilágyság című kötetében elmondta, az ENSZ-memorandum néven ismert dolgozat legfőbb inspirálója Wesselényi Miklós, aki azt sugallta: az erdélyi kérdés megoldásának a vitatható területek méltányos megosztását és a lakosságcserét tartja. Dobai és társai úgy képzelték el, hogy „a magyar kérdés” egyfajta appendixeként az ENSZ elé tárják az erdélyi magyarságot a trianoni békeszerződéssel ért súlyos igazságtalanságokat és jogsértéseket. A memorandum egy-egy példányát el akarták juttatni az ENSZ-hez, a magyar és román kormányhoz, a Román Munkáspárthoz, illetve a legnevesebb magyarországi személyiségekhez. /Dobai István ENSZ-memoranduma. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./2007. október 30.
Tófalvi Zoltán 1956 mártírjai című kötetét a budapesti Írók boltja felmérése szerint 2007 októberének utolsó hetében A hét könyvévé választották. A napokban megjelent a sorozat második kötete, az érmihályfalvi csoport perét bemutató tanulmánykötete. A Szoboszlai csoport és az érmihályfalvi csoport perét bemutató két kötetet október 30-án Budapesten, a budavári Litea könyvesboltban mutatják be, a magyar történészszakma több jeles képviselőjének jelenlétében. /1956 erdélyi mártírjai Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./2007. október 31.
Elkészült az első könyv Székelybőről, a 675 éves jubileum tiszteletére. Számosan előkeresték a ládafiából féltve őrzött régi családi fényképeiket, előkeresték a régi szőtteseket, edényeket, és megírták emlékeiket. Így született meg Papp Enikő és Szente Kinga Székelybő című monográfiája. Nem tudományos munka, de összegyűjtöttek mindent, amit tudtak. Nagy jelentősége volt augusztus 4-én a falutalálkozó megrendezésének. A kis faluban rendbe hozták a kultúrotthont, emlékművet állítottak a két világháború hősi halottainak. Omladozik a műemléktemplom, meg kellene menteni a teljes pusztulástól. A nemzeti zászlót Érd küldte Székelybő lakóinak. A településnek 1567-ben több volt a lakója – szám szerint 150 – mint 2007-ben. Székelybőnek gazdag a múltja, közel 300 éves református a felekezeti iskolája, a római katolikus ennél is régebbi. Mindez a múlté. Jelenleg akis település hat kicsi iskolás gyermeke jár naponta gyalog a közeli falu román iskolájába, Magyar gyermekekről van szó. Iskolabuszra lenne szükség, ami behordhatná naponta őket Csíkszeredába, magyar iskolába. /Tófalvi Zoltán: A Székelybői Falutalálkozó, könyvbemutató, emlékműállítás. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. október/2007. november 5.
Egykori tagjaival, megható találkozáson ünnepelte fél évszázados létrejöttét Marosvásárhelyen az egykori Állami Székely Népi Együttes. Barabási István, a Maros Művészegyüttes igazgatóhelyettese kiemelte: az eltelt fél évszázad során az intézmény a népdal, a népviselet és a néptáncok megismertetésével folyamatosan a hagyományok tiszteletére nevelte közönségét. Demeter András államtitkár az együttes közösségépítő szerepét emelte ki. Az Állami Székely Népi Együttes egykori tagjait szólította színpadra Tófalvi Zoltán, akik közül néhányan szóltak is a közönséghez. /Király K. László: Székely együttes táncos fél évszázada. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./