udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1181
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 1171-1181
Névmutató:
Tamási Áron
2002. január 30.
Lemondott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Ványolós István. Az iskola megbízott igazgatója Laczkó György eddigi aligazgató lett, míg pályázatot hirdetnek az igazgatói állás újabb négyéves időszakra való betöltésére. Ettől a tanévtől az iskolába betagolódott a volt egészségügyi szakközépiskolát is magába foglaló Baróti Szabó Dávid Római Katolikus Gimnázium. Diákokkal, tanári karral, ingatlanokkal együtt. Így osztályainak száma is megnőtt. Jelenleg 3 évfolyamon 6 általános iskolai osztály van, 6-6 első és másodéves gimnáziumi osztály, 7-7 harmad- és negyedéves gimnáziumi osztály, valamint 7 ún. posztliceális osztály. Tehát összesen közel kilencszáz diák jár a Tamásiba. – Generációváltás történt az iskolában – mondta Hermann Éva igazgatóhelyettes –, nagyon sok a fiatal pedagógus. Az intézményben jó a hangulat. /Sarány István: Iskolák vándorlása. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 30./2002. február 8.
Érdeklődni kezdett a Hargita megyei rendőrség azoknál a családoknál, akiknek közvetlen hozzátartozói a Bákó megyei Klézsén oktatják a csángómagyar gyermekeket. Az indokolatlan kivizsgálásban – amelyről a megyei rendőrparancsnok nem tud – részt vettek a Bákó megyei tanfelügyelőség illetékesei is.. A szentegyházi Bogdán, illetve a gyergyócsomafalvi Mihálydeák családnál érdeklődtek gyermekeik felől a helyi rendőrőrs munkatársai, míg a gyergyószárhegyi Borsos családnál a Bákó megyei tanfelügyelőség két illetékese tett látogatást. Benedek Klára, a szentegyházi Tamási Áron Általános Iskola igazgatóját a városi rendőrség egyik tisztje kereste fel, és az oktatási intézmény egykori végzőse, Bogdán Melinda felől érdeklődött. A rendőr nem tudja, miért kell begyűjtenie ezeket az információkat. Borsos Gyöngyi tanítónő Gyergyószárhegyen élő szüleinél már a Bákó megyei tanfelügyelőség alkalmazottaiként mutatkozott be két civil férfi, aki azt firtatta, lányuk hol végezte tanulmányait, és jelenleg hol dolgozik. A gyergyócsomafalvi rendőrőrsön senki sem válaszolt a Krónika munkatársának telefonhívására, a szentegyházi kapitányságon azt a választ kapták: tudomásuk szerint pedagógusok után egységükből senki sem folytatott vizsgálatot. Ioan Negrusa tábornok, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka elmondta, beosztottjai érdeklődésének okát nem ismeri, mivel arra rendeletet nem adott ki. Negrusa tábornok megígérte, hogy a napilap írásos beadványa alapján kivizsgálja az ügyet. /Rostás Szabolcs: Gyanús kivizsgálás. Rendőrségi látogatás a székely tanároknál. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./2002. február 12.
A kilenc romániai magyar színház és színtársulat összesített műsorával, színházi kritikákkal és írásokkal jelent meg a Transindex internetes közszolgálati portáloldal színházi melléklete, a Hamlet. A https://hamlet.transindex.ro internetes címen található melléklet a csíkszeredai Csíki Játékszín, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat, nagyváradi Szigligeti Ede Társulat, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a szatmárnémeti Harag György Társulat, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a temesvári Csíki Gergely Színház aktuális műsorait összesíti. Közölték a kolozsvári színház műsorpolitikájáról folyó vita sajtóbibliográfiáját is. A Hamlet-melléklet vezetője Bodó A. Ottó kritikus, a Függöny című internetes színházi szakfolyóirat szerkesztője. A Transindex több kulturális mellékletet működtet. Ilyen a távközlés világkarrierjével foglalkozó Kommunikációtörténet, a kortárs képző- és fotóművészetet bemutató Art. /Színházi mellékletet indít a Transindex. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 12./ 2002. február 16.
A Nagy-Románia Párt már tavaly decemberben benyújtotta Bukarest 2. kerületi törvényszéken az RMDSZ betiltását kérő "vádiratát". Ebből idézett a napilap. Az RMDSZ a románok lelkét mérgezi, aláásta a román állam alapjait egyetlen bevallott céllal, hogy gazdaságilag gyarmatosítsa Erdélyt s elszakítsa azt Romániától. Az RMDSZ VI. kongresszusán /1999-ben/ romániai magyar nemzeti közösségről volt szó etnikai kisebbség helyett. "Az RMDSZ 1989 decemberében alakult meg az erdélyi magyar etnikumúak által a román származású polgárok ellen elkövetett gyilkosságok és agressziók jegye alatt, melyeket "forradalmi akcióknak" álcáztak." "Az RMDSZ által a Hargita és Kovászna megyében folytatott fasiszta típusú etnikai tisztogatás legbeszédesebb példája az a több, mint 20 000 román etnikumú, akiket különböző formában elűztek ezekből a megyékből: fizikai terrorral, írásbeli vagy szóbeli fenyegetésekkel, munkanélkülivé tétellel, a román tanítók és gyermekek teljes elszigetelésével stb." Az NRP hosszan sorolta az RMDSZ bűneit, ezek között szerepel, hogy Kovásznában magyar neveket adnak az utcáknak, köztük a szélsőséges románellenes megnyilvánulású Tamási Áronét is. Az RMDSZ nemzetellenes akciói között van: 1991 júniusában az RMDSZ vezetése Kolozsváron határozatot fogad el, mely megfellebbezi a Trianoni szerződést, és egy Felhívást az EBESZ-hez, melyben megkérdőjelezi a Román Kormány jogát, hogy az erdélyi magyarokat képviselje. 1993. augusztus 5-én az RMDSZ memorandummal fordul az Európa Tanácshoz, melyben ellenzi Románia felvételét ama fórumba, mert "Alkotmánya intoleráns". 1993. dec. 11-én az RMDSZ SZKT-ja Kolozsváron Felhívás az európai közvéleményhez címmel felpanaszolja a magyar kisebbség jogainak beszűkítését, ami hamis állítás. 1995. jan. 31-én, Strasbourgban Frunda György szenátor az Európa Tanács előtt úgymond a "magyar lakosság megalázatásait" idézi. Csapó József (az eredetiben: Joszep) RMDSZ-szenátor kidolgozta a Székelyföld statútumát, ahol léteznie kell egy saját elnöknek, parlamentnek, hadseregnek, rendőrségnek stb. 1992-ben az RMDSZ ellenzi román prefektusok kinevezését Hargita és Kovászna megyékben. Ugyancsak az RMDSZ, 1994-1995-ben polgári engedetlenségi akciókat kezdeményez, melyek az elfogadott tanügyi törvényre reagálva túllépnek bármilyen határt. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként románellenes és irredenta nyilatkozatokat tett, akárcsak Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki odáig jutott, hogy kijelentette: "A dákoromanizmus rasszista ideológia". Az RMDSZ keretében katonai jellegű és hírszerző struktúrák alakultak, a román nemzetbiztonságot védő szolgálatok egyes alkalmazottjait 1500-1800 dollár havi fizetés ellenében beszervezik. A legfrissebb eset a kolozsvári, ahol "bizottság alakult a státustörvény alkalmazásának felügyeletére", egy olyan szervezet, mely idegen a román állam struktúráitól és a nem kormányszintű szervezetek rendszerétől. A román állam autoritásának elvesztése Hargita és Kovászna megyében, mely hatóságelvesztés gyakorlatilag az állami szuverenitás elvesztését jelenti, mint arra Ioan Rus belügyminiszter, Radu Timofte, az RHSZ igazgatója és Ion Stan, az RHSZ tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke is rámutatott.» /Nagy-romániás "vádirat" Az RMDSZ feloszlatására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./2002. március 16.
Sepsiszentgyörgyön volt idén az erdélyi magyarság központi márc. 15-ei ünnepe. Nemzeti lobogók alatt a gelencei hagyományőrzők, a 15. székely határőr gyalogezred a híres ,,szakállas" ágyú hű mását kísérte a Tamási Áron Színház előtt felállított emelvény szomszédságába. Őket követte a környező falvakból érkezett feldíszített szekerek menete. A népviseletbe öltözött asszonyokat, férfiakat, bandériumot szállító szekerek elvonulása után a rétyi Kováts András Fúvószenekar kíséretében az egyesített férfikórus a többezres ünneplő tömeggel együtt énekelte a Szózatot. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke köszöntötte az ünneplő közönséget és a meghívottakat, Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendezőt, a Magyar Kulturális Alapprogram elnökét, Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, Szabó Tibort, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, Íjgyártó Istvánt, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetét, Sallai Imrét, a nagykövetség katonai attaséját. Élnünk kell már kivívott jogainkkal, hangsúlyozta Tóth Birtan Csaba. Olosz Gergely helyettes kormánybiztos Adrian Nastase kormányfőnek ,,a magyar nemzetiségű román állampolgárokhoz" intézett üzenetét tolmácsolta, Szabó Tibor, a HTMH elnöke pedig Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz szóló üzenetét olvasta fel. Markó Béla ünnepi beszédét a tömeg tapsa többször félbeszakította. Jankovics Marcell kiselőadása a magyarságtudat elmélyítéséhez nyújtott támpontot. A Nemzeti dalt ezúttal a Bumeráng együttes adta elő, az egyházi áldást Zelenák József evangélikus lelkész tolmácsolta. A tízezernyi torokból felcsendülő székely himnusz és nemzeti imánk eléneklése után a tömeg csendesen feloszlott, sokan az Erzsébet-parkbeli '48-as emlékmű felé vették útjukat, a koszorúk borította oroszlános emlékmű előtt még egy utolsó főhajtással tisztelegve szabadságharcos őseink: a mi hőseink emléke előtt. /(vop): Sepsiszentgyörgy. A magyar méltóság ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./ 2002. április 5.
Tamási Áron Búbos vitéz című művének bábszínpadra átírt változatát mutatja be ápr. 6-án Csiky Gergely Színház /Arad/ bábegyüttese. /(Sz. I.): Bábjáték-bemutatóra készül a Csiky Gergely Színház. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 5./2002. április 13.
A magyar nemzet egészének sorsáért felelősséget érző háromszékiekhez intézett felhívást több háromszéki értelmiségi. Ápr. 21-én, a múlt század békediktátumai után tízmilliós lakosságúra zsugorodott Magyarország, amely az új évezred egyik legnagyobb próbatétele előtt áll: otthon tartózkodó állampogárainak dönteniük kell, hogy az országgyűlési választások második fordulójában az otthonteremtés és a társadalomépítés, az egyéni és közösségi boldogulás milyen útját jelöljék ki maguknak. De nem csak ezt kell eldönteniük. A nyolcmilliónyi, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárnak határoznia kell arról is, hogy a Kárpát-medencében, a mai Magyarország határain kívül élő, és a nagyvilágban szétszóródott nemzetrészeket és csoportokat milyen gazdasági, kulturális és érzelmi szálak, az együvé tartozás és az azonosságtudat milyen kötelékei kapcsolhatják majd az anyaország szerepkörének a betöltésére hivatott Magyar Köztársasághoz. A most lezáruló négyéves választási ciklusban a magyar nép belső erőfeszítései, gazdasági, kulturális teljesítménye, polgári többségű országgyűlése és nemzeti elkötelezettségű kormánya révén az európai országokhoz viszonyítva kiemelkedő, önnön korábbi állapotához képest kiváló teljesítményt mutathat föl, a volt kommunista országok közül állampolgárainak anyagiakban és szellemiekben a legtöbbet tudta nyújtani, s a határokon kívül élő nemzettársak gondjai egy részének felvállalásával mindannyiunk által érzékelhető, az összmagyarság Trianon utáni történetében előzmények nélküli nemzeti összefogást eredményezett. Önmagunkat áltatnók, ha nem érzékelnők, és nem adnók egymás tudtára: a magyar ország- és nemzetépítés eddigi útja és esélyei veszélybe kerültek. A választóknak voksukkal kell eldönteniük, hogy tízmilliomod-magukkal összezárkózva kívánnak-e a nemzetfogyás aláhajló útján tévelyegni, vagy virtuálisan és a gyakorlatban is a nemzeti erők egészét egybefogva óhajtanak maguknak az új Európában, nemzeti önazonosságukat is megőrizve, helyet teremteni. Ápr. 21-én dől el, hogy a szomszédos vagy velünk együtt élő népekhez hasonlóan, és ezekkel békességben élve, a határokat átjárhatóvá téve lélekben egységes nemzetként próbálnak/próbálunk-e évezredünk új kihívásai között is helytállni, vagy mint oldott kéve hullunk szét. Történelmi determináltság és a múlt századi kataklizmák következménye, hogy a mai Magyar Köztársaság állampolgárai között alig van olyan, akinek ne lennének a határokon átívelő családi, rokoni, baráti kötődései. Írjanak, üzenjenek magyarországi nemzettársaiknak, vegyenek részt az ápr. 21-i választásokon, és vigyenek magukkal ismeretségi körükből legalább egy olyan személyt, aki felelősséget érez a polgári Magyarország sorsának alakulásáért. A nemzet egészének sorsáért mi is felelősek vagyunk. A mai Magyarországhoz ne csak támogatásért folyamodjunk, hanem segítsük is bizakodóvá tenni a bizonytalankodókat. A mai kommunikációs feltételek lehetőséget nyújtanak, hogy a hátralévő bő hét alatt kapcsolatot teremtsünk rokonainkkal és barátainkkal, és figyelmeztessük egymást legelemibb, de legszentebb kötelességünkről, amelyet egyik történelmi imánk így fogalmaz meg: (...) ,,Magyarországról, édes hazánkról, / ne feledkezzél meg, szegény magyarokról".Balogh Attila, a Mikes Kelemen Líceum igazgatóhelyettese, Beder Tibor tanár, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke, Bíró Béla, a Székely Mikó Kollégium igazgatója, dr. Birtalan Ákos parlamenti képviselő, Benkő Levente újságíró, Czimbalmos Kozma Csaba, Sepsiszentgyörgy polgármester-helyettese, Farkas Árpád, a Háromszék napilap főszerkesztője, Gazda Zoltán színész, önkormányzati képviselő, a Sepsi Reform Egyesület elnöke, Incze Sándor lelkész, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Kónya Ádám szakíró, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, Kovács István, a Romániai Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének elnöke, Krizsovánszky Szidónia színművész, Márkó Imre közíró, szakorvos, Nagy Gábor tanár, a Szent György Alapítvány kuratórium tagja, Nemes Levente, a serpsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Pál Ferenc, a Mikes Kelemen Líceum igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke, Pethő István, Sepsiszentgyörgy polgármester-helyettese, Simó Erzsébet újságíró, Sylvester Lajos, újságíró, a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület elnöke, dr. Szőts Dániel nyugalmazott igazgató-főorvos, a Sepsi Református Egyházmegye főgondnoka, Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, dr. Tamás Sándor parlamenti képviselő, Tulit Attila, a T3 Könyvkiadó igazgatója, városi önkormányzati képviselő, Váry O. Péter újságíró. /Felhívás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./ 2002. május 3.
Harmadszor szervezik meg a Székelyföld Konferenciát Csíkszeredában, amely méltó módon emlékezik a 100 évvel ezelőtti, tusnádfürdői Székely Kongresszusra is. Az októberre tervezetett konferenciát megelőzően máj. 3-án, a színházi alszekció ülésezik, témájuk: "Székelyföld önkormányzati színházainak helye és szerepe a régiófejlesztésben. Lehetséges jövőkép(ek)." A színházi tanácskozásra meghívták a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat, a csíkszeredai Csíki Játékszínt, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatot, valamint a Színművészeti Egyetem képviselőit. /(Daczó Dénes): Színházak szerepéről a székelységben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./2002. május 7.
Székelyföldi Önkormányzati Színházak Szövetsége elnevezéssel szervezetbe tömörülnek a marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi színházak. Erről döntöttek a Székelyföld Munkacsoport színházi alszakosztálya által szervezett tanácskozáson. A Székelyföld Munkacsoport októberben szervezi meg a harmadik Székelyföld Konferenciát. Ennek előkészítéseként a munkacsoport tanácskozást szervezett máj. 3-án Székelyföld önkormányzati színházainak helye és szerepe a régió fejlesztésében. Lehetséges jövőképek címmel, amelyen a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának képviselői vettek részt. Az elmúlt 12 évben ez az első olyan találkozó, ahol mindhárom fél, a színházak fenntartói, a munkaadók és a munkavállalók, így az önkormányzatok, a színházak vezetősége és a színészek is jelen voltak. Középtávú célkitűzéseik között szerepel a bérletcsere-rendszer koordinációja, a vidéki bérletszervezési rendszer kidolgozása, tanácsadás és koordináció a színházak műsorpolitikájának a kidolgozásában, egységes pályázási rendszer felállítása, pályázatfigyelés, színész-szakszervezet létrehozása és működtetése, nyári előadások létrehozása, fesztiválok szervezése, színházi szaklap működtetése, a színházi menedzser-képzés szorgalmazása. /Kiss Edit: Szövetségbe tömörülnek a színházak. = Krónika (Kolozsvár), máj. 7./2002. május 7.
Szatmárnémetiben a X. Országos Diákszínjátszó Fesztiválra benevezett csapatok két napig zajló előadás–sorozata után máj. 4-én, a díjkiosztás előtt kerekasztal–beszélgetés volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében. Margitházy Beáta színikritikus szerint a diákszínjátszás nem lehet a színészképzés előszobája, hiszen ebben a csapatjátékban nemcsak a tehetséges és adottságokkal rendelkező diákok vehetnek részt, hanem bárki, aki szabadidejét áldozza rá. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes gratulált azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik a fesztivált megszervezték és a diákokat felkészítették. A jubileumi országos diákszínjátszó fesztivál győztes csapata a brassói Áprily Lajos Líceum Grimasz Színjátszó Csoportja lett. Második helyezést ért el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum Vitéz Lelkek Színjátszó Csoportja, harmadik lett a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium Orbán Lelke Színjátszó Csoportja. /Elek Anikó: A brassói Grimasz Színjátszó Csoport lett a jubileumi országos diákszínjátszó fesztivál győztese. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 7./ 2002. június 3.
Lőrincz György írásaiban felismerhető a magyarsághoz való töretlen ragaszkodását. Az elveszített sziget című, nemrég megjelent novelláskötete fontos állomása a székelyudvarhelyi prózaírónak. Érett formanyelve, a székely ember sorsát művészi magasságba emelő írói állásfoglalása Tamási Áronhoz és Nyírő Józsefhez rokonítja. /Bereczki Károly: A magyar nyelv bűvöletében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 3./2002. június 7.
Ballag már a véndiák, a középiskolákban búcsúznak a végzős diákok. Csíkszeredában ezekben a napokban ballagnak a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző, a Venczel József Faipari Szakközépiskola, a Márton Áron Gimnázium, a Kájoni János Szakközépiskola, a Segítő Mária Gimnázium, a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, a Székely Károly Gépipari Szakközépiskola diákjai, Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium, Székelykeresztúron az Orbán Balázs Gimnázium, Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium végzősei. Hargita megyében összesen 2454 középiskolás, 779 szakiskolás, 167 inasiskolás végez. /Ballagnak a végzős diákok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./2002. június 11.
Súlyos költségvetési gondokkal küszködik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A nagy múltú intézményben a világításon kívül gyakorlatilag valamennyi szolgáltatás szünetel, mivel az intézménynek nincs pénze a számlák kifizetésére. A színház vezetősége az előremenekülést választotta: gyakorlatilag június hónap folyamán végig külföldön turnéznak. Évtizedeken át hűséges nézőit lemorzsolta az egyre csökkenő vásárlóerő, az utóbbi években pedig az újszerű kifejezésmód, eszköztár. A Bocsárdi László rendező-művészeti vezető, valamint csapata megjelenésétől datálódó művészi megújulás ugyanis a másféle színházon nevelkedett, korosodó színházlátogató közönség tekintélyes részének ellenállásába ütközött. Albert Álmos polgármester a város általános fizetési nehézségeivel magyarázta a helyzetet, de nem hallgatta el a színház tevékenységével kapcsolatos fenntartásait sem. /Csinta Samu: Színházi csoda lavórral és tűzoltóautóval. = Krónika (Kolozsvár), jún. 11./2002. június 22.
A budapesti Közdok Kiadó legújabb kiadványa, az Apa és fiú című verseskötet. Az Áprily Lajos és Jékely Zoltán erdélyi verseit tartalmazó kötet összeállítója és előszóírója, Pomogáts Béla megállapíthatta: "Áprily Lajos harmincöt esztendeje, Jékely Zoltán éppen húsz éve távozott el az élők közül. Mind a két költőt nagyra becsültem (Jékelyről könyvet is írtam), személyesen is jól ismertem és szerettem őket. Fájdalmasan tapasztaltam, hogy a mögöttünk lévő évtizedben szinte megfeledkezett róluk az irodalom emlékezete és a könyvkiadás. Lehet, mára átalakult az olvasói érdeklődés, megváltozott az irodalomkritikai "kánon" - legalábbis sokan igen nagy retorikával dolgoznak azon, hogy ez a mai "kánon" lehetőleg rekessze ki a közelmúlt nagy értékeit. (Áprilyhoz és Jékelyhez hasonlóan ilyen méltatlan helyzetbe került Illyés Gyula, Tamási Áron, Déry Tibor és más nagy írók öröksége is). Áprily Lajos és Jékely Zoltán költészete azonban, meggyőződésem szerint, mégsem szorul mentegetésre, ez a két költői életmű: apa és fia életműve ma is érvényes, csak éppen újra és újra fel kell rájuk hívni a versszerető olvasó figyelmét." /N. M. K.: Áprily és Jékely erdélyi versei. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./ 2002. július 6.
Június utolsó napjaiban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két előadással két magyarországi fesztiválon vett részt: A csoda című játékkal a Zsámbéki Szombatok XX. kiadását nyitotta meg, az Ilja próféta című csodás történettel pedig Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak XIV. Fesztiválján vett részt a társulat. A Magyar Nemzet néhány szép kritikát közölt a zsámbéki szereplésről: "Maga is csoda volt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátéka; ha ezt a Bocsárdi László rendezte produkciót egy nyugati fesztiválon bemutatják, a nagyvilágnak nem lenne kétsége afelől, hogy van diadalmas magyar kultúra." /Váry O. Péter: Turnén a Tamási-társulattal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./2002. július 20.
Czine Mihály 1999-ben elhunyt, már nem vehette kezébe a 70. születésnapjára készült tisztelgő kötetet (In honorem Czine Mihály, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999, szerk.: Görömbei András és Kenyeres Zoltán), hatalmas űrt hagyott maga után, a magyar irodalom határok nélküli terein. Nem örülhetett A kálvinizmus vonzásában című könyve megjelenésének sem, ugyancsak 1999-ben, amit a Kálvin János Kiadó juttatott el az olvasók asztalára, valamint a Kós Károly levelezése Czine Mihállyal című válogatásnak /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia, 2000/, és nem lehetett része abban a kései elégtételben sem, hogy több mint három évtizeddel előbb megírt műve, A magyar irodalom a huszadik században című könyve 2001-ben végre napvilágot látott a Kortárs Kiadónál, egykori hűséges tanítványa és eszmetársa, N. Pál József szöveggondozásában. Végh Károly nemrég adta ki a Czine Mihály-monográfiát /Pro Literatura Alapítvány, Budapest, 2002/. Czine Mihály egyetemi tanárként, irodalomtörténészként, kritikusként, különféle összejövetelek, találkozók hatásos előadójaként egyaránt elsőrendű feladatának tekintette a felvilágosító szolgálatot. Mélyen elkötelezett népi-nemzeti gyökerű tájékozódásában Ady és Móricz, Illyés Gyula és Németh László, Kós Károly és Tamási Áron volt az iránytű, a sorskérdések hivatott értelmezője. Kós Károllyal folytatott levelezése páratlan értékű dokumentáció a közelmúlt irodalmi viszonyait illetően. Czine Mihálynak Veress Péterről, Szabó Pálról, Sinkáról, Áprilyről, Reményikről, Nagy Lászlóról, Csoóri Sándorról, Horváth Istvánról, Balogh Edgárról, Kacsó Sándorról, Bözödiről, Sütő Andrásról, Dobos Lászlóról, Farkas Árpádról volt mindig tartalmas mondandója. Az MSZMP Központi Bizottsága 1958-ban elítélő állásfoglalást tett közzé a népi mozgalomról; a "kispolgári, harmadikutas nacionalizmus" vádját hangsúlyozva súlyos bírálattal illette Németh Lászlót, Illyést, Tamásit is. A Király Istvánék által megfogalmazott tézisekről vitát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében, ahol jelen voltak ezúttal a korabeli kommunista hatalom ideológiai vezérei is, élükön Aczél Györggyel. Egyedül Czine Mihály fejtette ki ellenvéleményét. Az ellenvéleményének kifejtésén túl pedig nyíltan megkérdőjelezte a Nagy Imréék kivégzésének szükségességét. Ilyen nyílt kijelentést az akkori idők "elvtársai" mindig retorzióval büntettek. Czinénél ez nem jelentett börtönt, de tudományos, szakmai pályájának megtörését igen. 1958 után súlyos támadások érték, méltatlan mellőzések akadályozták Czine Mihály irodalomtörténészi, tanári pályájának alakulását. A huszadik századi magyar irodalom történetét tárgyaló munkáját a hatvanas évek végén készítette el Czine, azonban csak jóval később (1976-ban) s csak szerb-horvát nyelven láthatott napvilágot Újvidéken - jócskán megcsonkítva. Czine életművében kiemelkedő fejezet a határokon kívül élő magyarok iránti figyelme. Felejthetetlen vándorutakat tett az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai tájakon, baráti találkozásai voltak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Pozsonyban, Újvidéken, Kassán élő pályatársakkal. 1972 októberében Czine az Írószövetség választmányi gyűlésén szenvedélyes hangon emelt szót az erdélyi magyar irodalom sokasodó gondjairól, a könyvkiadás területén mutatkozó hiányosságokról. Nem sokkal ezek után pedig Ilku Pál, az akkori művelődésügyi miniszter levélben kért tőle magyarázatot az elhangzottakkal kapcsolatban. Czine 56 (!) oldalas levélben válaszolt az aggodalmaskodó miniszternek. Ez a levél mindezideig nem került nyilvánosságra; könyvében Végh Károly azonban idézett belőle. Czinét dékáni "fejmosásban" részesítették, a Rádióban szerepléseit letiltották (nem beszélhetett Sütő Andrásról sem), a Kossuth Klubban törölték a Tamási-estet, ahol ő tartott volna bevezetőt /Nagy Pál: Irodalmunk igehirdetője: Czine Mihály. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./2002. augusztus 7.
A gyermekszínház gondolata, a Mesekaláka a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészének, László Károlynak, "Puki bácsinak" köszönhető. Évek óra népszerű a gyermekek körében Puki bácsi. A Puki bácsi elindította mozgalom a holnap olvasóközösségét is neveli azáltal, hogy bemutatva a gyermekirodalom egyes darabjait a gyermekközönség találkozik azokkal az írókkal, költőkkel, akiknek munkáiból a Mesekaláka színdarabokat, játékokat, megzenésített verseket mutat be. A Mesekalákának vannak 15-16 éves, de 20 évet betöltött tagjai, továbbá léptek fel kisebbek is. Többen beiratkoztak a László Károly színművész, Puki bácsi vezette Művészeti Iskolába. A Mesekaláka sok helyen fellépett: Baróton, Csíkszeredában, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Dálnokon, Angyaloson, Árkoson Brassóban és Csíkszentdomokoson. /Nagy Olga: A sepsiszentgyörgyi mesekaláka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./2002. szeptember 4.
Aug. 31-én és szept. 1-jén rendezték meg a III. Farkaslaki Szenes Napokat és Grillfesztivált. A szervezők megemlékeztek a falu nagy szülöttjének, Tamási Áron író születésének 105. évfordulójáról. Fellépett a farkaslaki Tamási Áron Iskola énekkara, a lengyeltóti zeneiskola fúvószenekara és a farkaslaki tánccsoport. Tamási Áron sírjánál emlékeztek meg Farkaslaka nagy szülöttéről. /Fekete B. Zoltán: III. Farkaslaki Szenes Napok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./2002. szeptember 9.
Szept. 8-án megnyílt Bukarestben a kisebbségi színházfesztivál. I. L. Caragiale Zűrzavaros éjszakáját játszották fesztiválindítóként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színészei. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában Salom Aléchem: Hegedűs a háztetőn, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház Marie Jones: Kövekkel a zsebében darabját mutatja be. Szept. 9-én Egressy Zoltán: Kék, kék, kék című darabját játsszák a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színház szakos diákjai. Este a Marosvásárhelyi Ariel Színház lép fel Daniel Defoe: Példás történet (Moll Flanders) színművével, egyidőben más helyen a Csíki Játékszín Moliere Az úrhatnám polgárjával. Szept. 10-én Petőfi Sándor: A helység kalapácsát eleveníti meg a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Hattól Madách Az ember tragédiáját mutatja be a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház. Szept. 11-én Tamási Áron: A csoda című darabját látható a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház előadásában. Szept. 12-én következik Vajda Katalin Anconai szerelmesek a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata bemutatásában, 18 órákor Ben Johnson: Volpone című darabját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata adja elő, este a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház közös produkciójaként jelenik meg a John Gay: Filléres komédiája. Szept. 13-án Németh Ákos: Müller táncosaiként lejtenek a Váradi Állami Színház Szigligeti Társulat színészei, ugyanitt délután A. P. Csehov: Mi lett a nővel? című előadást mutatja be a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata. Az utolsó napon Stanislaw Wyspianski: Menyegző című darabját a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház játssza. /(Bíró Hajnal): Klasszikus darabok a kisebbségi színházak színpadán. Színházi fesztivál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./2002. szeptember 24.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közösen adta elő a Filléres komédia című darabot - nyilatkozta Szabó Tibor színigazgató a Gyergyói Kisújságnak. A magyarországi Árkosi Árpád rendezte a darabot, és szept. 13-án Bukarestben adták elő a kisebbségi színházak fesztiválján, Gyergyószentmiklóson október 4-én lesz a bemutatója. A Figura Stúdió Színháznak jelenleg nyolc színésze van, egyikük szülési szabadságát tölti. Négy színészi állás betöltetlen, de pénzszűke miatt nem tudnak újabbakat alkalmazni. A színház nincs eladósodva, ezt a támogatóinak és pályázatainak köszönhető. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal előadáscserét terveznek. /Mit ígér a Figura? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 24./