udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1305
találat
lapozás: 1-30 ... 1201-1230 | 1231-1260 | 1261-1290 | 1291-1305
Névmutató:
Kós Károly
2017. június 12.
Engedd hazámat értenem
Június 14-én, szerdán délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6. sz.) mutatják be Lengyel László és Markó Béla nemrégiben megjelent közös könyvét. A budapesti Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetben Lengyel László közgazdász-politológus és Markó Béla költő, politikus beszélget Erdélyről, nacionalizmusról és patriotizmusról, a magyar és a román rendszerváltásról, a parlamenti demokráciák kiépítéséről, működtetéséről, majd elapadásáról. A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett eseményen a könyvről Kelemen Hunor, Lengyel László, Markó Béla és Tibori Szabó Zoltán beszélget. Népújság (Marosvásárhely)2017. június 13.
Ötszáz lejért herdálnák el Mákófalva Kós Károly által tervezett kultúrotthonát
Kós Károly által tervezett kultúrotthont játszana át a román állam kezére az RMDSZ-es alpolgármester a Kolozs megyei Mákófalván. A színmagyar falu református egyházi tulajdonban lévő közösségi épületét 500 lejért venné meg a román többségű önkormányzat.
Az elképesztő esetet az EMNP nem hagyta szó nélkül, alábbiakban olvasható közleményük:
„A 2017. június 13-i Egeres községi önkormányzati ülésének napirendjén szerepel a mákófalvi kultúrotthon megvásárlása. Both György alpolgármester javaslatára 500 lejért akarják megvenni a mákófalvi református egyház 1947-ben államosított, majd 2000-ben visszaigényelt és visszaszolgáltatott kultúrotthonát.
A presbitérium döntése a kérdésről
Az épületet az 1930-as években Kós Károly tervezte, 1937-ben került a helyi református egyház tulajdonába, jelenleg viszonylag jó állapotban van. A jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, aki egy ideig református gondnok is volt, tudatos félrevezetéssel meggyőzte a mákófalvi presbitériumot, hogy az épületet a felújítás érdekében el kell adni a helyi önkormányzatnak.
A Néppárt határozottan ellenzi a helyi közösség egyházi vagyonának elherdálását, éppen ezért felszólítjuk az egeresi RMDSZ-es tanácsosokat, ne támogassák a kultúrotthon visszaállamosítását!”
Péntek Levente,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei alelnöke,
Egeres község önkormányzati képviselője
https://itthon.ma/erdelyorszag, 2017. jún. 13.
Megszavazta az egeresi önkormányzat a mákófalvai kultúrotthon eladását
Az RMDSZ öt voksával simán megszavazta Egeres község önkormányzata a református egyház tulajdonában levő, Kós Károly által tervezett mákófalvai közösségi épület megvásárlását. A mindössze ötszáz lejes nevetséges áron elkótyavetyélt épület eladására még a református egyház illetékesei is rá kell bólintsanak.
Mint arról beszámoltunk a felháborító ügyre az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete hívta fel a figyelmet, és közleményben kérte, hogy a község RMDSZ-es önkormányzati képviselői ne szavazzák meg a több mint furcsa előterjesztést. A kérésnek nem volt foganatja, az önkormányzat ma szótöbbséggel rábólintott az ügyletre.
A szavazáson hat liberális és öt RMDSZ-es önkormányzati képviselő szavazott igennel, ketten tartózkodtak, egy képviselő nem volt jelen, Péntek Levente, a Néppárt képviselője pedig nemmel szavazott. Nyilvánvaló tehát, hogy az RMDSZ szavazatai nélkül nem sikerült volna az ingatlant átjátszani a román többségű község román vezetésű önkormányzatának kezébe. https://itthon.ma/erdelyorszag2017. június 14.
Visszaállamosítást kiáltanak a Kós Károly tervezte mákófalvi kultúrotthon ügyében
Tudatos félrevezetést gyanít a néppárt Kolozs megyei vezetősége annak kapcsán, hogy Egeres község önkormányzata alig 500 lejért vásárolhatja meg a mákói kultúrotthont a református egyháztól. Az alpolgármester és a helyi lelkész ezzel szemben a felújítás szükségességével magyarázza a szimbolikus értékű adásvételt.
Lehetséges visszaállamosításra hívta fel a figyelmet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezete, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy Egeres község önkormányzata alig 500 lejért vásárolhatja meg a mákófalvi kultúrotthon épületét, amely jelenleg a református egyház tulajdonában van. A Kós Károly által tervezett ingatlan átvételére vonatkozó határozatot keddi ülésén meg is szavazta a község képviselő-testülete, az adásvételi szerződést viszont csak később írják alá, az üzletet ugyanis előbb az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőségének is jóvá kell hagynia – értesült a Krónika az érintettektől. A tanácsülésen az RMDSZ öt és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hat tanácsosa igennel voksolt, a néppárt politikusa ellenezte az adásvételt, a két szociáldemokrata (PSD) tanácsos pedig tartózkodott. Péntek Levente néppártos tanácsos, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke keddi közleményében kijelentette: az ingatlan azért cserélhet gazdát, mert Both György, Egeres RMDSZ-es alpolgármestere – aki korábban református gondnok is volt – tudatos félrevezetéssel meggyőzte a mákófalvi presbitériumot, hogy az épületet a felújítás érdekében el kell adni a helyi önkormányzatnak.
Péntek Levente azt is közölte: az épület, amelyet az 1930-as években Kós Károly tervezett, 1937-ben került a református egyház tulajdonába, jelenleg pedig viszonylag jó állapotban van.
Ezzel szemben Both György alpolgármester a Krónikának határozottan cáfolta, hogy az épület kielégítő állapotban van, elmondása szerint a korábban államosított, majd a mákói egyházközség által 2002-ben visszakapott épület felújítására az elmúlt 15 évben nem voltak források. „A kultúrotthon tetőszerkezete beázott, mert leestek a cserepek, bent lehullott a vakolat, szétment a padló” – sorolta a problémákat. Az ingatlanba ugyanakkor nem vezették be sem a folyóvizet, sem az áramot, nem rendelkezik mellékhelyiséggel, így csak bajosan lehet eseményeket szervezni, a falunak így nincs olyan közösségi tere, ahol esküvőket, kulturális eseményeket lehet tartani.
Az elöljáró lapunknak leszögezte: a karbantartás már nem elég, az épület teljes felújításra szorul, ami rengeteg pénzbe kerül. „A polgármesteri hivatal átvette, és úgy döntött, legfeljebb két éven belül teljesen új kultúrotthont alakítunk ki.
Melyik a jobb? Hagyjuk, hogy dőljön össze, mert az egyháznak nincs pénze, vagy adjuk oda valakinek egy jelképes összegért, aki felújítja?” – tette fel a kérdést Both. Hangsúlyozta: valamennyi szükséges engedélyt – beleértve a református püspökség jóváhagyását is – megszerezték, ezek nélkül nem döntöttek volna az ingatlan sorsáról. Az alpolgármester szerint Péntek Levente csak „kavarja a puliszkát”, a mákói közösség pedig tisztában van az adásvétel céljával. Both azt is közölte: az 500 lejes vételárat nem ő, hanem a presbitérium javasolta.
Lapunknak mindezt megerősítette Barabás Berta Erika, a mákófalvi református egyházközség lelkésze, aki arról számolt be: két éve került a kalotaszegi településre, a közösség pedig akkor jó ideje fontolgatta, hogy eladja a kultúrotthon épületét, mivel nem tudja fenntartani. Kifejtette: miután az egyház 2002-ben visszakapta az ingatlant, egy ideig használták, ott működött például a színjátszó kör, bevételeik is voltak, de felújításra nem volt pénzük, emiatt jutottak arra a megoldásra, hogy eladják az ingatlant az önkormányzatnak. A presbitérium egyébként 2012 novemberében úgy döntött: az épületet megmentés céljából átadják a helyi Kós Károly Egyesületnek, erre 2013-ban meg is kapták a püspöki jóváhagyást, de időközben a civil szervezet befejezte működését, ezért döntöttek az eladás mellett.
Az eladást ugyan jóváhagyta az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége, ez viszont még nem garantálja az üzletet, az adásvételi szerződést ugyanis csak akkor írhatják alá, ha az egyházközség ingyen használhatja az ingatlant, illetve az önkormányzat ténylegesen vállalja, hogy két–három éven belül elvégezteti a felújítást. Az adásvételi szerződést ugyancsak előzetesen jóvá kell hagynia a püspöki hivatalnak.
Szakértői felmérést kért a püspökség
Vincze Minya István kalotaszegi református esperes az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott, maga is furcsának találta, hogy – miközben a református egyház Erdély-szerte az államosított vagyona visszaszerzéséért harcol – a mákófalvi gyülekezet ilyen könnyen lemond a vagyonáról. Hozzátette: az egyházközség arra hivatkozott, hogy nincsenek forrásai az épület fenntartására, és ezért látja szükségesnek az értékesítést. Az esperes ugyanakkor rosszallóan állapította meg, hogy az erdélyi magyar pártok politikai csatározásukba próbálják bevonni az egyházat. Kiss Gábor, az erdélyi református egyházkerület sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a püspökség illetékes szervei jóváhagyták az adásvételi kérelmet, de – mint minden hasonló esetben – a mákófalvi kultúrház ügyében is szakértői felmérést kértek az egyházközségtől, hogy az adásvétel a reális áron történhessen.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)2017. június 21.
Makkai Sándorról nyílik kiállítás Brassóban
Makkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat nyílik Brassóban, a Reménység Házában csütörtökön 19 órától.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett, Tudománnyal és fegyverrel című kiállítást a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete, a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és a Reménység Háza szervezi.
A rendezvény házigazdája: Ménessy Miklós református lelkész és Házy Bakó Eszter, a közművelődési egyesület elnöke, kurátor Makkai Lilla református lelkész, köszöntőt mond Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és Szebeni Zsuzsa, a kulturális központ igazgatója – közölte a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából immár Brassóban is bemutatkozó tárlaton olyan ritkaságok is láthatók, mint Makkai Sándor Szilvássy Karolának írt levelei, doktori értekezése, családi képek, valamint grafikái és versei, amelyek kevésbé ismert darabjai az életműnek. Emellett olyan sarkalatos pontokat is felelevenítenek, mint az egyik legnagyobb vitát gerjesztő, Magyar fa sorsa – A vádlott Ady költészete című munkája, valamint a kisebbséggel kapcsolatos felelősségre rávilágító írásai, amelyek szintén nagy vihart kavartak. „Hangulatos és tartalmas tárlatot akartunk létrehozni” – hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve, teológiai professzori tevékenységének eddig ismeretlen vetületeire is rávilágítanak. A kiállítás a 125 éve született Makkai Sándor életének – az irodalmi élet jól ismert alakjának – filozófiai és vallástörténeti vonatkozásait is igyekszik bemutatni, körbejárni. Szebeni Zsuzsa kitért arra is, hogy a Makkai-tárlat az Erdélyi Helikont bemutató kiállítások újabb darabja. Ebben a sorozatban mutatták be korábban a Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és Szilvássy Karoláról szóló anyagot is. Kiemelte, a kutatások összefüggenek egymással, és ezáltal egy érdekes területet sikerül egyre jobban feltérképezni. Mint mondta, ide tartozik Kemény János is, akinek a közeljövőben szintén bemutatják az életpályáját. Makkai Sándor 1926-ban lett az erdélyi református egyházkerület püspöke, és e tisztében sokat tett az erdélyi magyarságért, tanügyi, kulturális és irodalmi szintjének megtartásáért, felemeléséért, valamint a román szenátus tagjaként a magyarok politikai jogaiért. A küzdelmekbe belefáradva elhagyta Erdélyt, 1936-tól Debrecenben volt egyetemi tanár. Irodalmi munkássága során történelmi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó regényei, irodalomtörténeti, egyházi témájú, filozófiai és pedagógiai szakcikkei jelentek meg. Elnöke volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak. Krónika (Kolozsvár)2017. június 28.
Rosszabbul teljesítettek a magyar tanulók
Bár tegnap sokan örültek annak, hogy Kolozs megyében a nyolcadikosok 90 százaléka átmenő jegyet kapott az idei képességvizsgán, Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő rossz hírt közölt a tegnapi sajtótájékoztatón: a 67 városi iskola közül a színmagyar tannyelvű iskolák rosszabb átlagot értek el, mint tavaly. Idén egyetlen magyar tannyelvű iskola sem került be az első tíz helyezett közé.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőségtől származó adataink szerint a 67 városi iskola közül a 20. helyet foglalja el a János Zsigmond Uniárius Kollégium (8,25-ös átlaggal), 28. helyet a Báthory-líceum (8,03-as átlaggal), 39. helyet a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti líceum (7,61-es átlaggal), 45. helyet a Református Kollégium (7,44-es átlaggal), 49. helyet a Brassai-líceum (7,29-es átlaggal), 55. helyet az Apáczai-líceum (7.09 átlaggal), 56. helyet a tordai Jósika-líceum (7,09 átlaggal) és a 63. helyet a Tálentum Református Iskola (5,57 átlaggal). Ami a 93 vidéki színmagyar iskola által elért eredményt illeti, 22. a Kalotaszentkirály Ady Endre Általános Iskola (7,09 átlaggal), 31. a Széki Általános Iskola (6,79 átlaggal), 37. a körösfői Kós Károly Általános Iskola (6,68 átlaggal) és 48. a Tordaszentlászlói Borbély József Általános Iskola (6,41 átlaggal).
Valentin Cuibus főtanfelügyelő örömmel nyugtázta, hogy a tavalyi 4 helyett 21-en írtak színtízest, és a vizsgázók közel 50%-a 8,00-9,99 közti átlageredményt ért el. Románból a vizsgázók 93,4%-a ment át és 90-en kaptak tízest; matematikából átment a nyolcadikosok 84%-a és 192 tízes jegy „született”. Az anyanyelvi vizsgán a gyerekek 97,69%-a ért el átmenő jegyet, de csak egyvalaki írt 10-est.
Kolozs megye megőrizte tavalyi országos második helyét – az első helyen idén is Brăila megye áll –, a főváros pedig országos harmadik lett. A főtanfelügyelő újból felhívta az érintettek figyelmét, hogy a kilencedik osztályba való beiratkozásnál jelöljenek be minél több opciót. Megtudtuk: a nyolcadikosok vizsgaeredményei kifüggesztését követően, hétfőn több mint 350 fellebbezést iktattak, amelyeket a napokban bírálnak el. Szabadság (Kolozsvár)2017. július 3.
Elutasították az EMNP keresetét
Brassóban fellebbeznek
A sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság pénteken elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresetét, amelyben azt kérte, hogy függesszék fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanácsnak a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe utaló határozatát. Az ítélet nem jogerős.
A bíróság nem adott helyt keresetünknek, indoklást egyelőre nem kaptunk – mondta el megkeresésünkre Kolcza István, az EMNP sepsiszéki elnöke. Bálint József megyei elnök azt mondta: „rendkívül kíváncsi” a bíróság indoklására. Amint ezt kézhez veszik, azonnal fellebbeznek – fogadkozott az elnök.
– Mi nem a bíróságot hibáztatjuk, nem ők okozták a balhét, hanem a sepsiszentgyörgyi tanács, amikor az önfelszámolás mellett döntött, és úgy határozott, hogy egy magyar intézményt beolvaszt egy másikba – szögezte le Bálint. A megyei elnök szerint van még esély arra, hogy az iskolai év kezdete előtt „normális mederbe” terelődjenek a dolgok. Bálint úgy tudja, „rendkívüli esetekben” – és szerinte ez ilyen – az ítélőtábla a bírósági nyári szünet alatt is dolgozik, így még szeptember elseje előtt a javukra dönthet.
Az EMNP március 30-án a közigazgatási bíróságon támadta meg a megyeszékhelyi tanács azon határozatait, amelyekben a Kós Károly Iskolaközpont megszüntetéséről és annak a Puskás Tivadar Líceumba történő beolvasztásáról döntöttek. Azért, hogy a folyamat „ne váljon visszafordíthatatlanná”, a szervezet ragaszkodott hozzá, hogy a bíróság még ebben az iskolai évben, külön döntsön arról, hogy felfüggeszti a sepsiszentgyörgyi tanács vonatkozó határozatát. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. július 7.
Ekkora összegbol gazdálkodott tavaly az RMDSZ
Az RMDSZ 2016-ban összesen 27 603 323 lejbol gazdálkodott, amibol 22 877 630 lej a román államtól kapott támogatás, tagdíjakból, adományokból 4 360 246 lej gyult, 365 447 lej pedig az egyéb bevételbol származó összeg - derül ki a szervezet pénteken közzétett tavalyi pénzügyi jelentésébol.
Az RMDSZ közlése szerint a kisebbségi alapból elköltött összeg 32,43 százaléka közösségszervezo programok finanszírozását jelenti. További 49,42 százalék a szövetség muködésére eloirányzott összeg, beleértve a Szövetségi Elnöki Hivatalt, ?gyvezeto Elnökséget, Szövetségi Képviselok Tanácsát, a Communitas Alapítványt, a megyei és területi szervezeteket, Noszervezetet, Kulturális Autonómia Tanácsot, platformokat. Költségvetésük 1,69 százalékát a Kós Károly Akadémia Alapítvány, 3,32 százalékát a Maszol, 13,12 százalékát pedig az Erdély FM és Erdély TV kapja.
[.] táblázat
A tavalyi év választási év volt, ezért a költségvetés egy részét a kampányköltségek jelentik: az önkormányzati kampányra 1,81 millió lejt, a parlamenti kampányra 1,37 millió lejt költöttek. Ezeket a választási törvény eloírásai szerint adományokból, tisztségviselok hozzájárulásából, tagsági díjakból fedezték.
Mint ismeretes, az RMDSZ a Communitas Alapítványon keresztül minden évben nyílt pályázatot hirdet romániai magyar civil szervezetek számára, programok támogatására. Ez az összeg tavaly 4,68 millió lej volt, 1708 nyertes program valósult meg - számolt be Porcsalmi Bálint ügyvezeto elnök, aki kiemelte, a pályázat formájában meghirdetett támogatások mellett évrol-évre társadalmi programok, rendezvények, konferenciák finanszírozására is eloirányoznak egy keretet, ez tavaly 110 programot jelentett, 1 519 483 lej értékben. 2016-ban 21 erdélyi magyar országos civil szervezetet részesítettek normatív, muködési támogatásban, összesen 545 428 RON értékben.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától származó bevétel fennmaradt, el nem költött részébol a következo év elso 3-4 hónap muködését és programjait finanszírozzuk, hiszen a támogatások folyósítása március?április hónapban kezdodik, és decemberben zárul - mondta Porcsalmi.
maszol.ro2017. július 7.
Brassóban fellebbez az EMNP
Nem adják fel!
Miután kézhez vették és áttanulmányozták a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság indoklását, amelyben elutasították az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresetét (azt kérték, függesszék fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanács határozatát, amely a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe utalja), a párt úgy döntött: a brassói ítélőtáblán fellebbez az ügyben.
Bálint József azt mondja: a bíró „nem értette meg a problémát”. Az EMNP megyei elnöke szerint ugyanis teljességgel helytelen azt állítani, hogy „felfordulást okozna a rendszerben”, ha felfüggesztenék a sepsiszentgyörgyi tanács határozatát.
– Éppen az nyugtatná meg a vizeket, ha felfüggesztenék a határozatot, hiszen a felfordulást éppen ez okozza azáltal, hogy a tanárokat és a diákokat ősztől egy másik iskolába költözteti. Ha felfüggesztenék a határozatot, akkor ősszel tanár, diák egyaránt ott folytatná, ahol most abbahagyta – állítja Bálint.
Ezen túlmenően a pártelnök azt sem érti, hogy a bíró hogyan vonhatja kétségbe az ő illetékességét abban, hogy eljárást indítson az iskola ügyében. Az indoklásban ugyanis – Bálint szerint – az is szerepel, hogy miután ő az iskolának nem tanára, és a gyereke sem jár az intézménybe, őt kár sem éri az átszervezéssel, ezért nem illetékes ez ellen eljárást indítani. Bálint József úgy véli, ezt egyszerű polgárként is megtehetné, de városi tanácsosi minősége mindenképpen feljogosítja arra, hogy választói nevében legjobb belátása szerint eljárjon, elvégre, mint mondja, „azért küldtek oda, hogy őket képviseljem”’.
Az EMNP a rendelkezésre álló ötnapos határidőn belül a brassói ítélőtáblán fellebbez az ügyben.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. július 14.
Kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)2017. július 14.
Tovább perelnek (Kós Károly-Szakiskola)
Pert veszített alapfokon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság nem érvénytelenítette és nem is függesztette fel a városi tanács beiskolázási tervét, amely megszüntette a Kós Károly Szakközépiskola (fotó) önállóságát. Az EMNP fellebbezett a döntés ellen, a brassói táblabíróság kedvező ítéletét remélik.
Január végén szavazta meg a sepsiszentgyörgyi tanács a 2017–2018-as tanév beiskolázási tervét, amely szerint megszűnik a Kós Károly nevét viselő középiskola jogi önállósága, ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskolához tartozik az intézmény. Az EMNP a diákok, tanárok érdekeire hivatkozva márciusban keresetet nyújtott be, amelyben a vonatkozó önkormányzati határozat megsemmisítését, illetve alkalmazásának a per ideje alatti felfüggesztését kérik. Az iskola vezetősége a költözéssel egyetértene, de önállóságát szeretné megőrizni, érvelésük szerint a lépés a szakoktatás elsorvasztásához vezet. Bálint József kifejtette, bíznak benne, akár más hasonló ügyekben, a táblabíróság gyorsan dönt, meglátása szerint bonyodalmat nem a határozat felfüggesztése, hanem éppen érvényben maradása okozna, hisz a végleges állással rendelkező tizen-egynéhány tanáron kívül mindenki helyzete bizonytalan, nem tudni, mi lesz a helyettesítő pedagógusokkal és a kisegítő személyzettel
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 18.
Mátis Jenő a Néppárt Országos Választmánya élén
A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – ismertebb nevén a Tusványos – hivatalos megnyitója előtti napon, kedden, az Erdélyi Magyar Néppárt által működtetett Kós Károly-sátorban tartotta meg ülését a Néppárt Országos Választmánya. A tanácskozáson résztvevők a testület elnökének választották Mátis Jenőt, akit munkájában – alelnökként – Zakariás Zoltán segít majd. A jelenlévők – egyebek mellett – áttekintették az elmúlt hónapok főbb politikai eseményeit, valamint meghatározták az elkövetkező időszak prioritásait. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 18.
Népszerűtlen a szakoktatás, csak a helyek fele telt be a székely megyékben
Sok üres hely maradt a székelyföldi szakközépiskolákban az első iratkozási szakasz után, emiatt félő, hogy osztályokat kell megszüntetni vagy összevonni. Csupán a meghirdetett helyek mintegy fele telt be.
Egy ideje ugyan politikai és szakmai szinten is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szakoktatás fellendítésére, az idei középiskolai beiratkozás első szakaszában mégis csak a meghirdetett helyek mintegy fele telt be a Kovászna és a Hargita megyei szakközépiskolákban. Háromszéken a hároméves szakoktatásban és a duális képzésben meghirdetett helyek több mint fele üresen maradt- – a nyolcadik osztályt végzett tanulók rendelkezésére bocsátott 671 helyből a múlt héten lezárult első iratkozási szakaszban 319-et foglaltak el. A tanintézetek vezetősége abban bízik, hogy a felvételi második, szeptember elején sorra kerülő fordulójában – amikor az országos képességfelmérő vizsga pótszessziója is lejár – jelentkeznek majd az üresen maradt helyek nagy részére is.
Kovászna megyében két szakiskolában teltek be a helyek: népszerűnek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakközépiskola fodrász–manikűrös, valamint a pincéreket, bolti eladókat és cukrászokat képző osztálya. Ezenkívül a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában volt nagy az érdeklődés a gépkocsi- és mezőgazdaságigép-szerelő, valamint a pincér–eladó szak iránt.
Alig öten jelentkeztek a duális képzésre
A többi szakiskola már nem volt ennyire vonzó, így a jelenlegi helyzet szerint sok helyen csak szakok összevonásával alakulhatnak osztályok. Ennél is rosszabb a helyzet a duális képzés tekintetében, megyeszerte ugyanis alig öten iratkoztak be az elméleti mellett szerződés alapján intenzív gyakorlati képzést is nyújtó szakokra. A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában ősztől induló húsipari szakosztályban meghirdetett 28 helyre például csak hárman jelentkeztek, holott a tanintézet vezetősége és a tanfelügyelőség is nagy reményeket fűzött a csoporthoz. Idő kell a mentalitás megváltoztatásához Hasonló a helyzet Hargita megyében is, ahol a szakoktatásban meghirdetett helyeknek valamivel több, mint fele – 65 százaléka – telt be, emiatt elképzelhető, hogy egyes osztályokat nem tudnak elindítani a 2017/2018-as tanévtől.
A tanfelügyelőség összesítése szerint 834 helyre 545 diák iratkozott be, ez számbelileg és arányosan nagyjából megegyezik az előző évek tendenciájával. Hargita megyében is jellemző, hogy vannak különösen népszerű szakok, míg például a faipari szakképzést nyújtó osztályokba alig néhányan jelentkeztek. Görbe Péter főtanfelügyelő elmondta: Csíkszeredában népszerű volt a Kájoni János Szakközépiskola pincér és élelmezési eladó szakosztálya, túljelentkezés volt a Székely Károly Szakközépiskola autószerelő osztályában, továbbá a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola víz-gáz szerelő tagozatán is beteltek a helyek.
Ezzel szemben az erdész–asztalos, valamint az ács–asztalos–parkettázó szak iránt egyelőre tucatnyian sem érdeklődtek, így elképzelhető, hogy ezek az osztályok nem indulhatnak el. Görbe Péter úgy vélte: nehéz megváltoztatni az elmúlt évtizedekben gyökeret vert mentalitást, miszerint csak az érettségi és egyetemi oklevéllel rendelkezők érvényesülhetnek az életben. Előbb-utóbb azonban várhatóan gyümölcsöző lesz az önkormányzatoknak, a szakmai szervezeteknek és a vállalkozásoknak a szakképzés fellendítését célzó törekvése, a folyamat azonban időigényes – hívta fel a figyelmet Görbe Péter, aki azt is elmondta: a székelyföldi vállalkozásoknak egyre nagyobb szükségük lesz jó szakemberekre.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond / Krónika (Kolozsvár)2017. július 19.
Segít a bevándorlók szempontja az önrendelkezésen?
Vajon használ önrendelkezési törekvéseinknek mindaz, ami ma a bevándorláspolitika körül meghatározza a nyugat- és kelet-európai közbeszédet, vagy sem? – vezette fel a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délutáni előadását a Kós Károly-sátorban Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető alelnöke.
Az Önrendelkezés Európában – a bevándorlók szempontja segít? című panelben Komlóssy József, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat alelnöke, Elisabeth Nauclér, a finnországi Aland-szigeteket képviselő újságíró és politikus, Cristian Kollmann, a dél-tiroli Freiheit sajtóreferense, Andrea Carteny Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem tanára fejtették ki gondolataikat.
Komlóssy József az önrendelkezés formáiról beszélt. Elmondta, a belső önrendelkezés alapja az, hogy egy népcsoport célkitűzéseit a mindenkori állam politikai határainak keretében érje el, a külső önrendelkezés célja pedig az országtól való elszakadás.
„Meggyőződésem szerint az önrendelkezés első lépése az kell legyen, hogy kivétel nélkül minden embernek – éljen bármely táján a világnak – születési adottságától függetlenül az azonosságát önmaga előtt kell tisztáznia. Minden ember egy nemzethez való tartozását kizárólag csak önmaga határozhatja meg. Ami azt is jelenti, hogy elhatározásának következményeként a magáénak vallott nemzettel egy értékrendbeli azonosulást, azon belül pedig szellemi, kulturális együvé tartozást, sorsközösséget kell vállalnia” – magyarázta, majd a belső és külső önrendelkezés történelmi és jogi hátterét vázolta fel.
Andrea Carteny úgy véli, a nemzeti kontextus az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban Nyugat- vagy Közép-Európára vonatkozóan az etnikumi kritériumok között van felállítva. Olaszországban Dél-Tirolban meg tudták oldani a helyzetet, hogy autonóm provinciát hoztak létre. Nem hiszi, hogy Románia nem elég erős ahhoz, hogy ne tudna megoldani egy provinciaproblémát, noha sokszor mondják, hogy olyan, hogy Székelyföld nem létezik.
Cristian Kollmann rámutatott, nagy változások lesznek Dél-Tirolban, amelynek következményei lesznek az önrendelkezés jogaival kapcsolatban. Az autonóm provincia 7400 négyzetkilométer, 2016 végén 524 200 lakosa volt. Ennek 62,3 százaléka németül beszél, 23,4 százaléka olaszul, 4,1 százaléka latinul, 10,2 százaléka pedig más nyelven. Az első világháború után Olaszországhoz csatolták, ezt követően a népesség kérte az önrendelkezési jogot. Aztán betiltották a német nyelvet az iskolákban és a közintézményekben. 1946-ban másodszor is próbálkoztak, és 155 ezer aláírást gyűjtöttek az önrendelkezési jog kivívásáért. A párizsi döntés után használhatták a német nyelvet az iskolában és a közigazgatásban. Az olaszok migrációját viszont előtérbe helyezték, földeket, házakat kaptak, ezeket gyakran a németektől vették el.
1961-ben egy dél-tiroli felszabadító mozgalom több központot is felrobbantott, a világ figyelme ekkor terelődött Dél-Tirolra. Autonómiacsomagot hoztak létre, és ezt el is fogadták, 1972-ben lépett érvénybe. „Az a probléma, hogy Olaszország nem adta fel, hogy asszimilálja a dél-tiroliakat.
Egy része a tiroliaknak nem érzi kényelmesnek azt a helyzetet, hogy olaszoknak tekintik őket, úgy tekintik, hogy nincs igazi autonómiájuk, a rendőrség, a posta, a külpolitika mind az olasz hatóság alatt áll. Ez problémát okoz, mert gyakran nem akarnak a hivatalosságok németül kommunikálni, bár a kétnyelvűség kötelező.”
Hangsúlyozta, egy újabb probléma a bevándorlás, 2016 végén 407 ezer külföldi élt Dél-Tirolban, akik különböző államokból érkeztek. „A mi mozgalmunk attól fél, hogy ez a nagyszámú bevándorló népesség nagyon megnöveli az olaszok számát, mivel inkább olaszként szeretik magukat bejelenteni. Hosszú távon megváltoztatja a német és az olasz nyelvet beszélők százalékát. Az integrációpolitika változhatna, ha a német nyelvet tanítanák a külföldieknek. Sem Európa, sem Olaszország nem kezeli a bevándorlók problémáját, százával, ezrével érkeznek, nincs kontrollunk fölöttük. Legtöbben Németországba szeretnének menni az Alpokon keresztül, de Ausztria be akarja zárni ezt az átjárót. Most ez az egyik legfontosabb téma: Dél-Tirolt kötelezhetik, hogy sokkal több migránst fogadjon be, mint amit neki szántak.”
Elisabeth Nauclér kifejtette, modellek nincsenek, csak példák, mert minden régió különböző helyzetben van. Az Aland-szigeteken nagyon erős autonómia van, svéd iskolákba járnak, Finnország nem hozhat létre nemzetközi egyezséget, ha ők nem egyeznek bele. „Pozitív gondolatokkal vagyunk a bevándorlásról, büszkék vagyunk, hogy több mint negyven nemzet él a szigeteken.
Próbálják ránk fogni, hogy be akarjuk zárni a kapunkat, de mi multikulturális nép vagyunk. Úgy tekintünk erre, mint lehetőségre, növeljük a kisebbséget. Egy előnyös helyzetet kell kreálni. Nincs problémánk az integrációval, fő oka, hogy nagyon alacsony a munkanélküliség. (…) Van területi, kulturális autonómiánk, belső és külső autonómiánk.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro2017. július 21.
Stratégiák vannak, cselekedni kell (Magyar iskolák veszélyben)
Problémafelvető, a magyar oktatás gondjainak egy részét körüljáró, beiskolázási kérdéseket feszegető, legalább évtizedes megoldási lehetőségekre emlékeztető, amolyan, a feladatokat ismétlő fórumbeszélgetést tartottak tegnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Kós Károly Sátrában Magyar iskoláink veszélyben – létszám vagy stratégia hiánya? címmel.
A sokat ígérő oktatási panelt Csíky Csengele, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közösségét képviselő, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport vezetője moderálta, aki szerint a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, meggyőződése, hogy a jogok érvényesítéséért a jelenleginél sokkal nagyobb összefogásra van szükség, és javasolta, hogy a fórum résztvevői fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, egyfajta kiáltványt a magyar oktatás helyzetének orvoslása érdekében. A meghívott előadók hol arról panaszkodtak, hogy tömegével készültek oktatási stratégiák, de ezek nem valósultak meg, hol a közép- és hosszú távú terveket hiányolták, egyedül Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke mondta ki nyíltan: tervek, stratégiák bőven vannak, de hiányzik egy egységes koordináció, amiben minden érintett fél felelősséget vállal, és az adott területen meg is teszi a szükséges lépéseket. Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy szervezetük programjainak köszönhetően az elmúlt években a Kárpát-medencében növekedett a magyar iskolát választók száma. Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa azt tette szóvá, hogy az oktatási törvény nem az oktatási tartalmakra koncentrál, hanem a költségvetésre, a pénz és nem az oktatás minőségének javítása határozza meg a központi stratégiákat. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, a Temes megyei szórványprogram egyik oszlopos tagja szerint nem egészséges külön tömbmagyar- és külön szórványstratégiában gondolkodni az oktatás terén, mert a szórványban is vannak többségi magyar közösségek és a tömbmagyarságban is szórványhelyzetek. A helyi és kistérségi fórumok, szakmai beszélgetések sokat segíthetnek a problémák megoldásában, olykor a helyi megoldások eredményesebbek a központból javasoltaknál – mondotta. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az RMPSZ stratégiai javaslattevő csoportjának tagja szerint az oktatási minisztérium túl sokat foglalkozik az oktatásra szánt pénzügyi lehetőségekkel és kevésbé az oktatási tartalmakkal. A magyar oktatás fejlesztéséhez politikai akarat és gazdasági eszközök kellenek, ami nem várható el a többségi nemzettől, mert nekik nem az az érdekük, hogy a magyar oktatás fejlődjék – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
A Kós Károly Sátorban folytatott beszélgetés résztvevői nem tisztázták egyértelműen, hogy stratégiai tervekben vagy cselekvési programokban van-e leginkább hiány, ezért lapunk az RMPSZ elnökét kérte, tisztázza a helyzetet. Burus-Siklódi Botond: „Egy általánosan elfogadott, minden érintett fél részvételével megalkotott közoktatási tanácsra lenne szükség. Mi mutogatunk az oktatáspolitika irányába, az ő retorikájukban pedig egyre gyakrabban megjelenik, hogy ebben a szakma illetékes, de nem látjuk a konkrét együttműködést. Ott van valahol valakinek a fiókjában az új tanügyi törvény, majd egyszer egy hónapig közvitára bocsátják, és akkor mi azt mondjuk, hogy nem volt kellő időnk, hogy megfelelő szinten, megfelelő professzionalizmussal hozzászóljunk. Meg kellene alakítani a közoktatási tanácsot és annak a műhelyeit, munkacsoportjait, amelyek foglalkoznak a finanszírozással, a törvénymódosítás esetleges változásaival, az oktatás tartalmával. Mérföldkőnek neveztük a 2011-es oktatási törvény kisebbségi oktatásról szóló fejezetét, de ebből nem szabad engedni, semmiféle politikai paktumok árán nem szabad ezeknek sérülniük. Félő, hogy ezeknek a kilúgozása előkészülőben van, előrejelzések szerint politikai egyeztetések vagy valamiféle paktumok születnek, de erről nem tájékoztatnak. Egy ilyen tanács működésének az eredménye kellene hogy legyen a kölcsönös informáltság. Ahhoz, hogy úgy érezzük, bevontak a döntésekbe, meg is kellene szólítani minket, de ez nem igazán történik meg. Ha azzal zárunk le minden vitát, ami mindenkit érint, hogy fölösleges a mi szakmai hozadékunk, akkor ez nem hoz eredményt. (…) Az oktatáspolitika hiába mutogat felénk, vagy mi hiába mutogatunk az ő irányukba, ha nincs meg a közös felelősségvállalás, akkor nincs eredmény. Ezt lehetne helyére tenni egy oktatási tanács keretében.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 29.
Erősödik-e Romániában a regionalizmus? (Tusványos)
Van-e esély regionalizációra Romániában, amikor a napi tapasztalatunk az, hogy ezzel ellentétes folyamat zajlik, az Európai Unióban pedig az új kihívások miatt kikopni látszik a Régiók Európája fogalom? Hogy állnak a romániai regionalista mozgalmak, milyen következményei vannak az országban száz éve folyó homogenizáló-uniformizáló politikának, milyen esélyei vannak a székelyföldi, a bánsági, az erdélyi autonómiának? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdéseket jártak körül az Erősödő regionalizmus, régiók Romániája című beszélgetés résztvevői a Kós Károly-sátorban rendezett beszélgetésen – de nem maradt el Klaus Iohannis államelnök székelyföldi látogatásának értelmezése sem.
A Papp Attila Zsolt, a kolozsvári Főtér portál főszerkesztője által moderált vita résztvevői a regionalista mozgalmak szakavatott ismerői vagy éppen zászlóvivői voltak: Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár több régiósítási, autonómiatervezet kidolgozásában vett részt, Florian Răzvan Mihalcea a Temesvári Társaság vezetője, amely civil szervezet már az 1990 januárjában megfogalmazott temesvári kiáltványban kiállt a gazdasági és közigazgatási decentralizáció mellett, Fancsali Ernő pedig civil aktivistaként, majd az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökeként próbálta népszerűsíteni az autonómia gondolatát. S jóllehet az előadók abban egyetértettek, hogy a regionalizáció sikerre ítéltetett Romániában is, a kérdés, hogy ez mikor valósulhat meg, már jóval nehezebb.
Papp Attila Zsolt vitaindítónak szánt felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: az Európai Unióban manapság két koncepcióról folyik a vita, a föderatív Unióról és a nemzetállamok szövetségéről, e harc közepette pedig kikopni látszik a régiók Európája fogalom. Bakk Miklós úgy értékelte, hogy az uniót foglalkoztató válságra és a globalizációra adott válaszok során az állami szint megerősödése tapasztalható az állam alatti szinttel, tehát a régiókkal szemben. Ráadásul nagyszabású geopolitikai átrendeződés foglalkoztatja Európát, az államok biztonságpolitikai szempontból tekintenek a régiókra – ennek is betudható, hogy a régiók Európája fogalom pillanatnyilag inkább „fű alatt” létezik. Ennek ellenére a fejlődés kiköveteli majd a regionalizációt – vélekedett.
Florian Răzvan Mihalcea a Romániában száz éve zajló központosítás, homogenizáció áldatlan következményeit, a decentralizációs törekvések buktatóit ecsetelte. Az osztrák-magyar uralom idején a románság is decentralizációt, regionalizációt hirdetett, a gyulafehérvári nyilatkozatban is autonómiát ígértek, hogy aztán az egyesülés után központosító, homogenizáló, uniformizáló politikát folytassanak. Ezt kiteljesítette a kommunista hatalom, áttelepítések folytak, kicserélődtek az emberek, ennek nyomán mára a régiók elvesztették egyedi, specifikus jegyeiket. Bánság multietnikus hagyományait ma már sokan nem ismerik az ott élők közül, nem is tanítják iskolában a régiók történelmét, de például a kommunizmus öröksége miatt építészeti szempontból, külalakra Csíkszereda sem különbözik Piatra Neamțtól. Pedig 1989-ben a temesvári forradalom is valahonnan innen indult: Tőkés László a falurombolás ellen emelte fel szavát, ez jelentette a forradalom szikráját. A decentralizáció, a régiók egyedi jellegének megerősítése ráadásul továbbra is hatalmas akadályokba ütközik: a Temesvár Társaságot már 1990-ben szeparatizmussal vádolták, amiért a temesvári nyilatkozat 11. pontjában decentralizációt sürgettek. A szeparatizmus vádja ma is él: a Victor Ponta elleni tüntetések idején például Temesváron Bánság zászlajával vonult fel a Bánsági Liga – másnap a médiában már azzal vádolták őket, hogy el akarnak szakadni Romániától. Fancsali Ernő úgy értékelte, az erősödő centralizmusra mindig az erősödő regionalizmus a válasz, ez tapasztalható Európában, például Skóciában vagy Katalóniában. Romániában is sikerre ítéltetett a regionalizáció, ma már sokkal nyíltabban lehet erről beszélni, mint korábban, maga Klaus Iohannis elnök is ennek fontosságát hangsúlyozta székelyföldi látogatásán. Ugyanakkor a romániai regionalista mozgalmak számbavételekor az derült ki: ezeknek a törekvéseknek még igen sokat kell erősödniük. Civil mozgalmak léteznek Erdélyben, Bánságban is – az Erdélyi Demokratikus Liga, a Bánsági Liga –, a politikai intézményesülés tekintetében azonban előrelépés nem történt, regionális párt, erdélyi párt még nem jött létre. Jászvásárban is van hasonló próbálkozás, Marosvásárhelyen a Szabad Emberek Pártja tartozna ide, de összességében gyerekcipőben még a multietnikus régiók autonómiamozgalma – e tekintetben a székelyföldi autonómiamozgalom jóval előrébb jár. Klaus Iohannis elnök székelyföldi látogatása és azon kijelentése, mely szerint az „etnikai autonómia” elfogadhatatlan, kisebb vitát váltott ki az előadók körében. Ha Fancsali Ernő értékelte azt, hogy az elnök a regionalizmus fontosságáról beszélt, Florian Răzvan Mihalcea pedig azt hangsúlyozta, hogy az autonómia fogalmának zsigeri elutasítottsága miatt egyebet nem is mondhatott az elnök, különben „szétszedik”, Papp Attila Zsolt úgy vélekedett: még Traian Băsescuhoz képest is visszalépés Iohannis megnyilvánulása. Bakk Miklós pedig úgy értékelte, az etnikai autonómia fogalmának hangoztatásával Iohannis voltaképpen a párbeszédet utasítja el egy retorikai csellel. Az etnikai autonómia kifejezés ugyanis amolyan papírtigris, használatának célja, hogy elutasítási reakciót váltson ki, és ezzel voltaképpen a dialógust utasítja el az elnök – pedig a Német Demokrata Fórum volt elnökeként is ismerhetné az erdélyiséget, az egymás mellett élő egyenrangú népek gondolatát.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 31.
A napfény lírikusa
Áprilyről a kastélykertben
A Trianon után született erdélyi magyar irodalom őrzőinek, formálóinak szellemiségét idézték meg a hét végén a marosvécsi kastélykertben. A múzsák kőasztalánál a fél évszázada elhunyt Áprily Lajos emléke előtt tisztelegtek a jelenlevők.
A Helikon – Kemény János Alapítvány szervezte találkozó első napján, péntek délután a kastélyban Kemény János emlékezete címmel nyílt meg a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum emlékkiállítása. Szintén pénteken került sor az Áprily emlékére tartott konferenciára, amelyre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk. A találkozó második napján, szombat délelőtt húszegynéhány fős társaság gyűlt össze a több évszázados fák alatt. A helikoni leszármazottakat, illetve az esemény iránt érdeklődőket H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke, majd Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere üdvözölte. A községgazda elmondta, büszke arra, hogy ezekben a napokban Marosvécsre irányul a figyelem, ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy kevesen jöttek el a jelentős rendezvényre. Ezt követően Benkő Mihály marosvécsi református lelkipásztor tartott rövid áhítatot. „Őrizd a várat, figyeld az utat...” – hangzott fel a Szentírásból vett idézet, Náhum próféta intése, amelyet az igehirdető mai korunkra vonatkoztatott. – Kisebbségi sorsban mindent védeni kell, ami nemes, tiszta – mondta a lelkipásztor, majd a Tetőn című Áprilyverssel illusztrálta a történelmi időkön átívelő igazságot. – A Kós Károlynak ajánlott alkotás valóságát szinte mindennap átéljük. A tetőről, a várból minden másként látszott. Vallani, vállalni, ez volt a néző- pont, amikor lent minden összeomlott. Itt, a várban, a várkertben elődeink mertek álmodni, magasra emelték tekintetüket az értékvesztett világban, mertek Erdélyben maradni, alkotni, imádkozni. (...) Egy jól megépített várat nem a külső ellenség rombol le, hanem a félelem, a széthúzás, illetve az, ha elfogynak a tartalékok – hangsúlyozta a lelkész, a belső források, tartalékok meg- őrzésére intve hallgatóságát. A rendezvény forgatókönyve szerint a továbbiakban Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár értekezett volna Áprilyről. A meghívott hiányában Szabó Dániel helikoni leszármazott, az Ariel színház bábművésze Kuncz Aladár gondolatait szólaltatta meg, amelyek 1921-ben a fiatal Áprily Falusi elégia című verskötetének előszavaként születtek. Az erdélyi líra „kaotikus ködében” felsejlő tehetségek között Kuncz Aladár szerint elsősorban Áprily Lajos az, akinek a költészete „a magyar irodalom egyetemes szempontjaiból is maradandó értéket teremt”. Kuncz gondolatmenete elején inkább művészként, mint költőként említi a fiatal alkotót. Szót ejt fordításairól, arról, hogy „a német és francia lírikusokon keresztül a románokig mennyire hozzá tud simulni nemcsak a különböző műformákhoz, hanem azokhoz a lélekösszetételekhez (...), amelyek ezekben a versekben kifejezésre találnak”, majd erre a következtetésre jut: „költészete (...) mégiscsak elsősorban saját sorsának és rendeltetésének a bensőséges átélése... Igaz, hogy csak sóhajt ott, ahol más talán zokogna, igaz, hogy képekben vagy nyelvmodulációiban közvetve fejezi ki azt, amit talán más közvetlenül, szívének, idegeinek kitépett darabjaival hozna elénk, de mégiscsak költő, és első- sorban költő, mert egyéni életében, egyéni sorsfordulataiban látja és éli meg a kozmikus világ jelentőségét”. A továbbiakban így folytatódik az értékelés: „Témái legtöbbször nagyon egyszerűek, s költőivé éppen zenei megélésük teszi őket. Elmuzsikálja a fedélcsatorna tavaszi zubogását, az olvadást, a napfényt, a napsütésben halászó leányt (...), s ezeket az egyszerű élményeket (...) bele tudja kapcsolni az életnek s a természetnek nagy és örök ritmusába. (...) Egész költészetében kihangsúlyozva talán csak egyszer fordul elő az Erdély szó, de akkor az érzelmi lendületnek oly napsugaras csúcsán, hogy ez fényét egész költészetére szétszórja”. Lemez, könyv és Dsida hangja A továbbiakban a helyi iskola diákjai Áprily-verseket szavaltak, majd koszorúzásra került sor. A program a kastély udvarán a marosvécsi kis néptáncosok műsorával folytatódott, ezt követően a jelenlevők a Kis pipázóba vonultak, ahol Kilyén Ilka színművésznő készülő lemezének hanganyagából nyújtott ízelítőt. – Dédelgetett vágyam, hogy a helikonista költők írásait minél szélesebb körbe eljuttassam. Maroshévízen kérdezték meg tőlem, hogy hangfelvételen megtalálhatók-e ezek a költemények. Így született meg a lemezsorozat gondolata – ismertette a színművésznő a Helikon – Kemény János Alapítvány támogatásával elindított kezdeményezés előzményét. A sorozat Lisztóczky László irodalomtörténész javaslatára tematizálva szólaltatja meg a helikonisták alkotásait, az első lemez Istenhez írott verseiket. Kilyén Ilka a találkozón négy, kerek évfordulós alkotó – Bárd Oszkár, Jékely Zoltán, Olosz Lajos, Dsida Jenő – lírai világából villantott fel színeket. Ezt követően Pomogáts Béla Marosvécs (1926-1944) című, a helikoni irodalmi műhelybe bepillantást nyújtó kötetét ismertette H. Szabó Gyula, a könyv szerkesztője. A helikoni találkozók jegyzőkönyvét magába foglaló mű egyik fontos mozzanata az 1942-es vita, amely egyértelművé teszi, hogy az erdélyi irodalom építői akkor is transzszilvanisták voltak, amikor „nekik fújt a szél” – tudtuk meg az értékelőtől, aki a könyv végén található képes mutatóra is felhívta a figyelmet, amelyből az is kiderül, hogy az 51 szerző mely években vett részt a találkozón. A kétnapos rendezvény különleges színfoltja Marosán Csaba kolozsvári színművész Dsida-műsora volt. Az interaktív előadás előtt a színész elmondta, hogy célja újjáéleszteni a helikoni közösséget, ezért viszi el erdélyi templomokba, kastélyokba, illetve Magyarországra is a „jószívek falára” plakátot ragasztó költő üzenetét.
Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 3.
Történelmi templomok és zsinagógák albuma
Szerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban.
A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették.
Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot.
Különböző stílusok
Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat).
19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus).
Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz.
Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré.
Lelki leltár
Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro2017. augusztus 4.
Szakterülete: gyülekezeti lelkipásztor
Ötvös József vártemplomi lelkipásztor augusztus 6-án, vasárnap kibúcsúzik a gyülekezetből, s 41 év szolgálat után nyugdíjba megy. Négy gyülekezeti helyen szolgált, vezetői tisztségeket töltött be az Erdélyi Református Egyházkerületben, hangját jól ismerjük a rádiós istentiszteletekből is. Szolgálati helyeiről, az egyház és lelkipásztor helyéről és a terveiről beszélgettünk vele.
– Melyik volt az első szolgálati helye és mit tapasztalt ott?
– 1977. március 1-jével kezdődően helyeztek ki Görgényszentimrére, amikor Nagyszebenben voltam magiszteris diák, és erdélyi egyháztörténelemből szerettem volna doktorálni. Az a pár hónapos ottlét életem egyik nagyon szép időszaka volt, hiszen Nagyszebenben akkor még elég sok szász élt, és különös élmény volt ott élni, tanulni. Amikor kézhez kaptam a kinevezést, kinyitottam a bibliaolvasó kalauzt, s a következő vasárnapra ez volt az alapige: Te pedig menj el, és hirdesd az Isten evangéliumát. Ezzel indultam 41 éve, 1977. március 4-én, a földrengés napján.
Görgényszentimre egy ún. missziós egyházközség volt, ahol aztán javítottunk két templomot, építettünk egy új imaházat, majd később családot alapítva már nem tudtam folytatni tanulmányaimat. A 90-es évek elején ugyan még visszatértem az egyháztörténeti tanulmányozáshoz, de a teljes gőzzel végzett lelkipásztori munka mellett erre igazán nem volt már idő. Addigra már „szakosodtam”: gyülekezeti lelkipásztor lettem.
Görgényszentimrei éveim alatt sok kedves, érdekes élményben volt részem. 1977-ben még egy sajátos polgári közösség élt ott, ahol legalább 40 értelmiségi lakott. Ott működött Erdély legjobb erdészeti középiskolája, a faluban lakott a gyógyszerész és az orvos családostól, s mindez érződött, meglátszott a helyi közösség életmódjában, gondolkodásában. Akkor odatartozott a tiszta magyar lakosságú és többségében római katolikus vallású Görgényüvegcsűr, s egy félév múlva hozzácsatolták Alsóidecset is. Akkor ott egy sajátos és példaértékű ökumenikus egyházi élet volt. Az ott élő szászokkal és románokkal sokkal közvetlenebb volt az ökumenikus kapcsolatunk, mint akár most itt, Marosvásárhelyen a magyar felekezetekkel. Minden hónap második és negyedik vasárnapján szolgáltam Alsóidecsen abban a templomban, ahol 10 órakor az ortodox pap prédikált román nyelven, 12-kor a szász evangélikus németül és 2 órakor magyar nyelvű istentisztelet volt a reformátusok részére. Két utóbbi alkalomkor ugyanaz volt a kántor, a református gondnok szász felesége, akik nyolc gyermeket neveltek.
– Az úgynevezett büntetőhely után jó nagy lépés lehetett a város tövében levő Jedd.
– Jedden előttem egy nagyon jól képzett lelkipásztor volt, Ady József, akire egykor majdhogynem irigyek voltak a kollégisták, mert 7-es kollégistaként minden versenyt megnyert a marosvásárhelyi református kollégiumban. Egyetemi végzése után nemsokára Jeddre került, és egész életét ott élte le. Amikor nyugdíjba készült, felmerült annak ötlete, hogy lelkipásztor fia jöjjön oda utána, de a gyülekezet emiatt kettészakadt, s így sem meghívás, sem pályázat útján nem sikerült lelkipásztort választani. Engem az egyházmegyei közgyűlés választott meg, és nevezett ki oda. Ez a fajta papválasztás nagyon ritka az egyháztörténelemben. Igazából Csiha Kálmán esperes felesége, Nagy Emese kolléganő javasolta nekem a jeddi szolgálatot, hivatkozva arra, hogy elég nyugodtnak lát engem az ottani helyzethez.
Tizenegy évig szolgáltunk Jedden, és – többé-kevésbé – végig érződött egyfajta rendezetlenség, lehetett tudni, ki hova tartozik. Egyébként mindkét félhez tartozók nagy része kedves volt hozzánk, de 11 évi ottlétünkre rányomta bélyegét a kezdeti meghasonlás.
A jeddiek akkor piacos emberek voltak, és így vasárnap délelőtt nem volt istentisztelet, de azért rendesen megszólalt délelőtt a három harangszó. Még a múlt század 80-as éveiben történt, hogy egy ilyen vasánap délelőtti két harangszó között láttuk a harangozóval, amint Kicsijeddről – ez a falu város felőli része – 10-12 ember ünneplőbe öltözve jön a templomba. Gyorsan átöltöztem, vettem a Bibliát és megtartottuk a vasárnap délelőtti istentiszteletet. A végén kíváncsian kérdeztem meg, mi történt ezen a vasárnapon, hogy eljöttek templomba? Kénesi János elég szabadszájú presbiter válaszolt: ha nekünk ma muszáj feljönni Kicsijeddről a faluba szavazni, akkor mi először az Istenhez jövünk, s csak utána a párthoz. Aztán négy évig újból nem volt vasárnap délelőtt istentisztelet, de a harang szólt.
Még egy érdekessége volt a jeddi szolgálatunknak. Akkor elég sok gyermek volt a faluban, és nagyon hűségesen jártak vallásórára. 1989 után minden vasárnap délelőtt tartottunk gyermek-istentiszteletet, ahol palást nélkül szolgáltam. Hollandiából kapott vallásos kifestőket osztottunk ki, s azokat a következő vasárnap visszahozták, kifüggesztettük stb. A kisebbekkel még a szülők is eljöttek, egy páran ott maradtak, s erre a közösségre alapozva utódomnak, Márton Csabának sikerült bevezetni a délelőtti istentiszteletet.
– Jedd után Marosvásárhely, a közeli cserealjai gyülekezet következett.
– A cserealjai gyülekezetet Csiha Kálmán esperes létesítette, s mivel a Tudor negyedhez Jedd volt legközelebb, ezért engem kért meg a beszolgálásra. Az istentiszteletek épp 30 évvel ezelőtt kezdődtek el, a Pécsi Vilma nénitől vásárolt ház első két szobájában. Amikor már nem fértünk el, kivertek egy másik közfalat, s Pécsi néni költözött hátrább a lakásában. Első lelkipásztorának Varga Lászlót választotta meg a gyülekezet, aki nagyon szép munkát végezve, egy mozgalmas gyülekezeti életet szervezett meg, s nyugdíjazása után – mivel engem már jól ismertek – meghívtak. Itt született meg harmadik fiunk, itt jártak óvodába, iskolába, és itt kezdődött el kapcsolatom a rádiózással és az újságírással. Aztán odakerült Berekméri Melinda és Papp Béni, s ez a hármas nagyon jó összhangban tudott együtt dolgozni.
Kedves emlékem, amikor 167-en konfirmáltak, a televízió magyar adásában láttam meg, hogy még az úton is álltak, hallgatták az igehirdetést, és 1038-an vettek úrvacsorát. Akkor Varga László elődöm – akivel egyébként együtt osztottuk az úrvacsorát – kedves irigységgel állapította meg: az lett volna nekem is a vágyam, hogy egyszer legalább ezer embernek osszak úrvacsorát, s ha nem is az én időmben, de sikerült. A cserealjai református gyülekezet az eléggé román többségű lakónegyedben egyfajta magyar központ lett, ahol mai napig nagyszerű ifjúsági munka folyik. Hét évig voltam ott lelkipásztor, s ennyi idő alatt ezer fiatal konfirmált.
Ennek egyik kedves és megható utóélete lett, hogy 15 év alatt a Vártemplomban több cserealjai menyasszonyt eskettem, mint vártemplomit.
– Az elmúlt 15 szolgálati évet vártemplomi lelkészként töltötte el.
– 2000-ben megválasztottak esperesnek, s akkor 60.000 lélek, 63 gyülekezet tartozott az egyházmegyéhez. Tudván azt, hogy a Cserealján két nagyszerű lelkipásztor van, én teljes erővel az esperességre koncentráltam, majd megválasztottak egyházkerületi missziói előadónak (generális direktornak), s inkább az utóbbi két tisztség meg szolgálat kötötte le időmet. 2002-ban hívtak meg a Vártemplomba, de akkor már igazán nem tudtam megélni a gyülekezeti lelkipásztori hivatás, szolgálat átélését úgy, mint az előbbieknél. Nagyon sajnálom, hogy a Vártemplomban nem tudtam igazán gyülekezeti lelkészként bekapcsolódni az egyházközség életébe. Utóbb úgy látom, azért történt mindez, mert esperesként és misszió előadóként nagyon foglalt voltam, sokat utaztam Erdély-szerte meg külföldön is, így legtöbbször csak a vasárnapi istentiszteleteken találkoztam a gyülekezeti tagokkal, ami azonban nem elég.
– Hosszú évekig az egyházkerület missziói előadója volt, meséljen erről is.
– Nekem megadatott, megláthattam és átélhettem, hogy egy pár évtized alatt milyen sokat változott az egyház szolgálata az erdélyi magyar közösségben, és nagyon megváltozott a lelkipásztor megítélése is. Sokszor hivatkozunk a két világháború közötti egyházi és társadalmi életre, úgy hiszem, mindez nem is véletlen, hiszen nagyszerű, értékes embereink voltak akkor, felekezetre való tekintet nélkül, például: Makkai Sándor, Balázs Ferenc, Bánffy Miklós, Kós Károly, Bartalis János, akik lelkipásztorok vagy főgondnokok voltak, és egykor ők voltak az erdélyi magyarság szószólói, vezetői. Amikor Trianon után itt kisebbségbe került a magyarság, akkor olyan felelős emberek álltak a közösség élén, akik tudtak vezetni, így az egyház egy fél lépéssel a társadalom előtt járt, mutatta az utat. Ez az idők folyamán megváltozott, most mintha a társadalom után menne, s nagy kihívás ma, miképpen tud közösségformáló erőként megmaradni.
Örömmel éltem és tapasztaltam meg, hogy az erdélyi magyar értelmiség, annak ellenére, hogy nincs ott minden vasárnap a templomban, nagy tisztelettel és felelősséggel tekint az egyházra. Sokszor éreztem, mennyire tisztelettel és elvárással beszélgetnek velem rádió vagy újságszerkesztőségben. Aztán szerencsés nemzedéknek tartom a miénket, hiszen előttünk nagyszerű lelkipásztori generáció élt: Csiha Kálmán, Bustya Dezső, Juhász András, Székely József, Fülöp G. Dénes stb, s nekünk jutott osztályrészül örökségük felvállalása, továbbvitele. Mi még szolgáltunk a kommunista időszakban, így van összehasonlítási alapunk, megláthattuk a különbséget. Akkor egy menedék volt az egyház, s nagy értéke volt a szolgálattevésnek, a szolgálattevőknek. Kilencven után más lett a helyzet, sőt egy ideig a ló túlsó oldalára kerülve, mintegy kirakatjellege lett az egyháznak, amikor még egy kopjafa vagy székely kapu állításkor is meghívtak áldást mondani. Úgy érzem, mára visszaállt az egyház tekintélye és küldetésének megélése, benne él nemzetmegtartó, közösségépítő szolgálata. A mai nemzedéknek is példaképekre van szüksége, s valahogy az egyház felől várják ezt, ezért családom szolgálatom mellett állt megértéssel. Itt jegyezném meg: hihetetlenül nehéz és fontos ma a lelkipásztor feleségek munkája, a papi család szép élete, főleg falusi gyülekezetekben. Ezért is kell a lelkipásztor családnak helyben lakni.
– Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre?
– Szeretném folytatni az elkezdett reformáció sorozatot, amely a marosvásárhelyi protestáns gyülekezetek életet mutatja be. Azonkívül félbe van két könyvem, amelyeket szeretnék befejezni. Megírtam már a szekus múltról szóló könyv 35 fejezetét, hiányzik még hat fejezet. Hosszú távon pedig szeretném megírni, hogy mit éltem át én, aki egy érdekes falusi közösségből, egy tiszta erkölcsű erdélyi faluból bekerültem a sportiskolába, majd Kolozsvárra a teológiára. Lelkipásztori szolgálatom alatt nagyon szép karriert, ha szabad így mondani, futottam be, hiszen a magyar parlamentben Kövér Lászlónak is prédikáltam, vagy nagykövetekkel vacsoráztam az egyházkerület képviseletében. S ebben a szép karrierben sok szépet láttam, az egyház sok szép értékét, s azt is tapasztaltam, hogy a világ az egyházra pozitívan néz. Sokkal több kedves, örömteli élményem van, mint szomorú vagy bosszús.
Simon Virág / liget.ro2017. augusztus 5.
Újonc túrázóknak is menni fog a Kós Károly túra
A kolozsvári EKE által szervezett túrák legcsaládbarátabbja közeleg: augusztus 12-én lesznek a Kós Károly emléktúrák, gyalogosan vagy biciklin. Branea Róbert főszervező szerint a 10 kilométeres túra nem több egy jó sétánál. Ugyanakkor a kisebb gyerekeknek sem „unalmas”, hiszen az útvonal változatos, Sztána központjában, de az Almási várnál is akad látnivaló.
Nem lehet jelentkezni a helyszínen, vagyis aki mondjuk az időjárástól teszi függővé a túrán való részvételét, annak is meg kell elégednie egy kétnapos előrejelzéssel, ugyanis benevezni legkésőbb augusztus 10-én estig lehet. A kedvezményes jelentkezési határidő ezzel szemben már hétfőn, augusztus 7-én lejár.
Gyerekek által is könnyen teljesíthető, ezért családoknak is bátran ajánlják a 10 km-es túrát, de a 25 km-es is bevállalható a nagyobb gyerekekkel. E két távon a túrák Sztánáról indulnak, így vonatozásra is számíthatunk – kell-e ennél több a gyermekeknek egy igazi kalandhoz?
– Erdőn is vezet az út, nyílt terep is akad, s bár nem olyan vadregényes, mint a Jókai-túra, ezzel szemben szép, kellemes, szelíddombos kalotaszegi tájakkal ismerkedhetünk meg, főleg a tájegység alszegi vidékével. Többek között Sztána központjában megnézik a templomot, az iskolát a közösségi terekkel, aztán átsétálnak Kispetribe, meglátogatják az Almási vár maradványait is, Zsobokot az újonnan felavatott Jonathan-sétánnyal – részletezi Branea Róbert.
A túra kevésbé tapasztalt kirándulókat sem kellene eltántorítson a részvételtől, azokat sem, akik számára ismeretlen ez a terep, ugyanis a szervezők részletes térképekkel és túraleírásokkal vértezik fel a jelentkezőket, ugyanakkor jó esély van arra, hogy induláskor a kisebb csapatok közösen folytassák útjukat, népesebb társasággá bővülve, akik közt esetleg a vidéket jobban ismerők is akadnak. A kirándulás minden élményén túl a célban – a sztánai Szentimrei villánál – Szabó Zsolt hagyományosan finom túróspuliszkájából falatozhatnak majd a résztvevők.
Az idén összesen hét útvonalon indulnak a túrázók augusztus 12-én, szombaton reggel: három kerékpáros (25, 40, illetve 60 km-es) és négy gyalogos útvonalon (10, 25, illetve 55 km-en, a 25 km-es túra két változatban zajlik). A 14 évesnél fiatalabbak számára a részvétel ingyenes (és felnőtt kísérete kötelező), és a kedvezményes jelentkezési időszakban, azaz hétfő estig az EKE-tagok további kedvezményben részesülnek, a tanulók, egyetemisták, nyugdíjasok pedig félárat fizetnek (túraváltozattól függően 10–15 lejt). Már csak két napig lehet kedvezményesen (túrától függően 25-30 lej teljes áron) benevezni, azután mindenki számára egységesen 50 lejre nő a nevezési díj. A leghosszabb gyalogos és kerékpáros túrák részvevői energiacsomagot kapnak, mindenkinek jár térkép , kitűzőt, folyadékpótlás pedig az ellenőrző pontoknál lehetséges. A túrákat autóval végigkíséri egy orvos és egy egészségügyi asszisztens. A szervezők fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a túrákra benevezni csak előzetesen lehet (a rajtnál nem) a túrák honlapján (itt további túrainformációkat is találhatnak), a Szabadság napilap titkárságán (Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 16., hétköznap 9–16 óra között) vagy a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület irodájában (Kolozsvár, Magyar/1989 December 21 utca 116., hétköznap 9–16 óra között). A túrákkal kapcsolatos egyéb információt a [email protected] (kerékpáros), illetve [email protected] (gyalogos) e-mail címen lehet igényelni. A bizonytalanok is benevezhetnek, így biztosan nem maradnak le a túráról, ám ha valami közbejön, akkor a jelentkezés augusztus 10-ig átruházható. A túrákkal kapcsolatosan egész sor hasznos tudnivalót közöltek a szervezők, ezeket részletesen közöltük a Szabadság július 28-i, pénteki számában, az Erdély című mellékletben, amelyet honlapunkon (szabadsag.ro) is megtalálhatnak.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 5.
Mezőkölpényi Nagy Pál emlékére
Az 1924. január 30-án született, 2015. szeptember 4-én elhunyt író, szerkesztő, irodalomtörténész, színházkritikus Nagy Pált szülőfaluja post mortem díszpolgári címmel tünteti ki a napokban zajló mezőkölpényi falunapokon. Érdemeit egy átfogó laudációban Bölöni Domokos író méltatja. Az ő írásának rövidített változatát adjuk közre mai mellékletünkben.
Nagy Pál szívbéli barátja volt Sütő Andrásnak, az író emlékét ápoló baráti egyesület alapítójaként, élete két utolsó évében pedig tiszteletbeli elnökeként munkálkodott irigylésre méltó munkabírással. Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak („úgy gondolok rá, mintha élne”), ismerőseinek, barátainak tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következett a sorban.
A kilenc évtized mérlege mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt mezőkölpényi Nagy Pál: dolgos életét (a kényszerű háborús szünetet kivéve) azzal tölthette, amihez tanult irodalmárként a legjobban értett, és ami szíve szerint is leginkább a kedvére való volt: olvasással, írással, szerkesztéssel. „Azt szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni, képzelt babérokon üldögélni. A sors és a körülmények kegyes ajándékának tekintem, hogy öreg fejjel is tehetek egyet s mást a betűvetés mezején, irodalmunk, kultúránk szolgálatában” – vallotta egyik interjújában. Irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő– és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életmű sorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízlés-preferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Igen hosszú volna a névsor, mégis meg kell említenünk a szívéhez közel álló szerzők közül néhányat: Bánffy Miklós, Kós Károly, Makkai Sándor, Szentimrei Jenő, Molter Károly, Szabédi László, Bözödi György, Németh László,
Áprily Lajos, Vita Zsigmond, Horváth István, Tamási Áron, Nyirő József, Wass Albert, Sipos Domokos, Kemény János, Gellért
Sándor, Tompa László, Tomcsa Sándor, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Sütő András,
Székely János, Fábián Ernő, Veress Dániel, Kabós Éva, Bajor Andor, Fodor Sándor, Beke György, Szőcs Kálmán, Páll Lajos...
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. „A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben születtem, nem messzire Marosvásárhelytől. Ott cseperedtem fel, édesapám ott volt református kántortanító. Ennek a falunak a közösségében és a szomszéd falvaknak az ismeretében ragadt meg bennem a szórványkérdés iránti máig tartó komoly, mély érdeklődés. Ez abban is megnyilatkozott s megnyilatkozik talán manapság is, hogy irodalmárként, nem utolsósorban ennek a tájnak, ennek a szomorú, szépségekben oly gazdag világnak, a mezőségi magyar szórványvilágnak az embereit, íróit, jeles személyiségeit különös szeretettel kutassam föl a múltból, mutassam föl a jelenben. Így kötődött sírig tartó barátságom Sütő Andrással, aki a mezőségi magyar szórványvilág közepéről, Pusztakamarásról indult el világhódító útjára, így kapcsolódtam hozzá a Mentor Kiadó jóvoltából Wass Alberthez (...) Így érdekelt mindig például Kiss Jenő kolozsvári költő lírája, költői világa, és írtam is róla – s tovább sorolhatnám a jeles neveket. Váltig állítom, hogy a szórványkérdés a romániai magyarság legsúlyosabb, legkomolyabb, legmélyebb problémája a jelenben, és az lesz még inkább a jövőben. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Ezt igyekeztem s igyekszem úgy, ahogy tudtam s ahogy tudom, a magam szerény tehetségével tudatosítani, és szolgálni. Amíg még mozgatni tudom a tollamat, a kezemet, addig váltig és továbbra is megmaradok ennek a szórványkérdésnek a bűvkörében, mert ez valóban mélyen hozzám tartozik.”
Publicisztikai jegyzetei a legkülönbözőbb lapokban és folyóiratokban láttak napvilágot. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat. Alapozzuk meg a jövőt – most, amikor a jóreménység nyílt tengerén hajózhatunk a Szabadság Birodalmának partjai felé.” Töretlen a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült az itthoni történésekről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról lényegi dolgokat megörökítenie a nyomtatott betűk mezején.
A kilencvenes évek után egymás után adhatta ki saját munkáit, kötetekben sorjáztak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, ünnepi méltatásai, két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából, Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. Hiszen mindig is szíve csücske volt a színház, jelesen a marosvásárhelyi. „Ennek nézőterén érezhettem magamat valóban otthon”, vallotta. Ez a kötet immár színháztörténeti jelentőséggel bír.
Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész, aki a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében hajtott fejet az életének 92. évében elhunyt Nagy Pál emléke előtt, temetésén, 2015. szeptember 10-én, a marosvásárhelyi református sírkertben búcsúztatta a távozót: „Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az ‘élet, az irodalom és egyéb apróságok’. Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban.
Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz.”
A sokoldalú és ezer gondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó ügye: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk, mondotta Gálfalvi Zsolt. „Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban.”
Tanító és magyarázó ember volt és maradt. A közeli munkatárs és jó barát, Sütő András írta: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Az „eligazító” írástudó Nagy Pál egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a fiatalabb korosztályok tollforgatói, akik igényes szerkesztői támogatását élvezhették, igen nagyra becsülték.
Mezőkölpényi Nagy Pál a Teremtőjétől rá bízott tálentomokkal jól sáfárkodott. Munkásságát, személyiségét a szülőfalu holtában is nagyra értékeli és becsüli, post mortem díszpolgárává avatja.
Isten áldása legyen az emlékén, Isten áldása legyen a kedves szülőfalun!
(Bölöni Domokos) Népújság (Marosvásárhely)