udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1470
találat
lapozás: 1-30 ... 1201-1230 | 1231-1260 | 1261-1290 ... 1441-1470
Névmutató:
Cabulea, Vasile
2015. március 23.
Közös román–magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia a konfliktus körülményeit
Közös román–magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt román–magyar etnikai konfliktus körülményeit – hangzott el Bukarestben a Balassi Intézet által szervezett beszélgetésen, amelyen történészek vitatták meg az akkori eseményeket.
A Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének tudományos kutatója egyetértett abban, hogy közös román–magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket. Minderre azért van szükség – hangoztatták –, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen.
Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Basescu volt államelnök felkérésére alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a román kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is.
A történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990 márciusában az etnikai konfliktus.
Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Securitate titkosszolgálat embereiből született újjá. Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, hogy túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust.
Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már az akkori eseményekről, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat. A történész szerint a Securitate volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest fele a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket.
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 23.
Visszatekintés és jövőkép
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az RMDSZ pénteken szervezett szemináriumot a 25 évvel ezelőtti véres márciusi események emlékére. A kerekasztal-beszélgetésen jelen volt Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke, Frunda György miniszterelnöki tanácsos, Novák Zoltán és László Márton, A szabadság terhe című könyv szerzői, Sorin Rusu színikritikus, Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Vasile Cernat, a Petru Maior Egyetem előadótanára, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Káli Király István, Gálfalvi György, Kolozsváry Zoltán és Gáspár Sándor, a 25 évvel ezelőtti véres események résztvevői.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke szerint 25 év elteltével eljött az ideje, hogy új lapot kezdjünk a romániai magyarság és a román társadalom együttélésével kapcsolatban. A szemináriumon részt vevő magyar és román személyiségek egyetértettek abban, hogy a különböző nemzeti közösségeknek közeledniük kell egymáshoz, jobban meg kell ismerniük egymás kultúráját, gondolkodásmódját. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Marosvásárhely modern város legyen, valóban befogadó társadalommal. Mint mondta, a legsúlyosabb hiba, amit Marosvásárhely és az ország lakossága elkövethet a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi események kapcsán, a felejtés. Mielőbb fel kell fedni a pogromkísérlet értelmi szerzőinek kilétét, az igazságszolgáltatásnak mindent meg kell tennie, hogy a konfliktus kitervelői és manipulálói feleljenek tetteikért.
Románia a korrupció hálójában vergődik
Emil Constantinescu szerint az ultranacionalista, szélsőséges retorika csak rövid távon működhet, ám hosszú távon garantált a kudarc. – Bárhol megfordultam a világban, mindenhol azt kérdezték tőlem, hogyan valósult meg a románok és a magyarok közötti megbékélés a kilencvenes évek eseményei után. – Úgy gondolom, döntő szerepe volt ebben a ’90-es évek után kialakult értelmiségi elitnek, amelynek sikerült megakadályoznia a szélsőséges retorika terjedését. Ma mind Romániának, mind Magyarországnak, de az egész Európai Uniónak is az a legnagyobb problémája, hogy nincs átfogó történelmi projektje. Az EU-nak azért vannak problémái, mert bürokratikus struktúrává vált. Hiányoznak a közös projektek, a közös sikerélmények, amelyek összekötnének minket – mondta egyebek között, hozzátéve, hogy a romániai kisebbségnek és a többségi társadalomnak is közös projektekre lenne szüksége. Jelen pillanatban Romániának, amely a korrupció hálójában vergődik, morális forradalomra lenne szüksége – állapította meg Constantinescu.
Aggasztó a demokrácia állapota
Markó Béla szerint az 1990 márciusában történtek azt mutatják, hogy Romániában sokan, főként a régi rendszer emberei, abban voltak érdekeltek, hogy az etnikai kérdést, a román–magyar viszonyt konfliktusos útra tereljék: az volt a cél, hogy egyszer és mindenkorra gátat vessenek a romániai magyarság jogköveteléseinek, annak, hogy a közösség a többséggel egyenlő jogokat vívjon ki magának. Azonban mégsem a konfliktus, hanem az etnikumközi párbeszéd érvényesült. Kijelentette: 1996 történelmi pillanat volt az ország és a magyarság számára, amikor az akkor hatalomra kerülő jobboldali pártszövetség bevette az RMDSZ-t a kormányba. Ez olyan pozitív történelmi precedenst jelentett, amely hatással volt a román politikai élet további alakulására, és hat nehéz év után elkezdődhetett a nemzetiségi kérdés megoldásának folyamata. Nem ment könnyen, a Demokratikus Konvencióval közös együttműködés során is számos vita volt a kisebbségi jogok kapcsán, ám létezett szándék a román–magyar viszony rendezésére.
Markó ma kevésbé optimista a kisebbségi jogok és a demokrácia állapotát illetően, mint tíz évvel ezelőtt. Romániában jelenleg sorra megkérdőjeleződnek a demokratikus értékek és intézmények, általában aggasztó a demokrácia állapota, ez pedig kihat a kisebbség–többség viszonyára, a kisebbségek jogérvényesítési lehetőségeire.
Demokrácia demokraták nélkül?
Smaranda Enache a civil társadalom szerepét emelte ki a román–magyar párbeszéd elindításában. Jó volt az együttélés a két nemzet között, mégis kirobbanhatott a konfliktus szikrája, mondta a márciusi eseményekről. Véleménye szerint a történészek és a szociológusok feladata az igazság kiderítése. A rendszerváltás után a civil szervezetek megalakulásával folytatódott az "igazi" forradalom. – Ma demokraták nélküli demokrácia van Romániában, és ennek a találkozónak az lehetne a célja, hogy újra mozgósítsuk a civil társadalmat, a demokrata politikusokat, hogy újraépítsük a valós demokráciát. Folytatni kell a párbeszédet, nem szabad helyet adni a szélsőségeseknek – mondta a Pro Európa Liga elnöke.
Frunda György szerint is előre kitervelt pogromkísérlet volt 1990 márciusában Marosvásárhelyen. A Szekuritáté tenni akart valamit, és a legérzékenyebb pont a magyar kérdés volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy csak magyarokat és cigányokat ítéltek el az események után, a legsúlyosabb ítéletet pedig Cseresznyés Pál kapta, akinek éppen Emil Constantinescu kegyelmezett meg. Mint mondta, vannak az együttélésnek pozitív jelei, jobb a helyzet, mint 10-20 évvel ezelőtt, de a parlamentben még mindig nem sikerült elfogadtatni a magyar jogköveteléseket tartalmazó törvényeket, nem sikerült kiharcolni az autonómiát, nem fogadják el a magyarság szimbólumait, a törvények alkalmazásával is baj van, ezeket meg kell oldani.
Káli Király István a bizalmat emelte ki. Az egyéni és közösségi érzésekről, az előítéletekről, egyéni kálváriájáról szólva, amikor mondvacsinált indokokkal törölték a polgármesterjelölt-listáról, beszélt négy román barátjáról, akik azokban a napokban és években sokat segítették. Kijelentette: nem hisz a hivatalos dokumentumokban, nem hisz semmiféle hatalomban, de a négy barátjában ma is megbízik.
Kolozsváry Zoltán a sajtó szerepére világított rá. Kijelentette, fáj neki, hogy az egyik marosvásárhelyi román napilap ma is a magyargyűlölet szításának az eszköze.
Karácsonyi Zsigmond szerint a magyarellenes uszítás nem vásárhelyi specifikum, országos jelenség. Példának az egyik kereskedelmi hírtelevízió március 15-i műsorát hozta fel, amikor a Kultúrpalota mellől "élőben" arról beszéltek, hogy a magyarok le akarták és le akarják választani Erdélyt Romániáról.
Sorin Rusu a színház példáját hozta fel, ahol a magyar és a román tagozat előadásait feliratozzák, nem azért, mintha nem értenék meg, hanem egymás iránti tiszteletből.
Külön konklúziókat nem fogalmaztak meg, de Emil Constantinescu szerint a pénteki volt a legszínvonalasabb szeminárium, amelyen ebben a témában részt vett. Véleménye szerint nem kell a kontextusból egy eseményt kiemelni, mert a fekete március sem volt egyedi eset. 25 év után el kellene kezdeni megírni az újkori történelmet. Ebben nagy a történészek felelőssége.
A délutáni program keretében bemutatták a márciusi események Fehér könyvét, majd az 1990. március 19., 20., 21-én készült képekből összeállított fotókiállítást nézhették meg az érdeklődők. A rendezvénysorozat filmvetítéssel ért véget Marosvásárhely fekete márciusáról.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 24.
Kelemen Kálmán az RMKDM régi-új elnöke
A kereszténydemokrata értékek vállalása történelmi szükséglet, mert ezekről bebizonyosodott, hogy érdemes a politika alapjává tenni. Az RMKDM programjának középpontjában az ember egyedisége és megismételhetetlensége, becsületének megőrzése áll, amely jelentős kihívás egy olyan társadalomban, amelynek értékei felhígultak – jelentette ki a mozgalom múlt heti brassói tisztújító kongresszusán Kelemen Kálmán, akit újabb mandátummal bízott meg a testület.
25 év méltóság, becsület és hűség a közjó szolgálatában
A Redut Kulturális Központban magtartott kongresszuson, amely a román, magyar és székely himnusszal, illetve dr. Darvas-Kozma József pápai káplán és Incze Sándor nyugalmazott református lelkész közös imájával kezdődött, jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Bíró Zsolt, az MPP elnöke, George Scripcaru, Brassó polgármestere, Claudiu Coman, a Brassó Megyei Tanács megbízott elnöke, Römer-Ambrus Sándor-Mihály alprefektus.
A kongresszust házigazdaként Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, Marius Obreja szenátor Alina Ghiorghiu és Vasile Blaga üdvözletét tolmácsolta. A tanácskozáson felolvasták Joseph Daul, az Európai Néppárt elnökének üzenetét, amelyben üdvözölte a kongresszus munkálatait, és a mozgalom eddigi eredményeit méltatta. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese levelében támogatásáról biztosította a kereszténydemokrata elvek híveit, és az európai demokrácia jövőjének zálogaként emlegette a keresztény értékeket.
Jelen volt még Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, Fejér László, Moldován József, Erdélyi-Dolóczki István parlamenti képviselők, Szente László, az RMDSZ Brassó városi elnöke, az RMDSZ önkormányzati képviselői és polgármesterei.
A kongresszuson Wilfried Martens-emlékplakettet nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik a mozgalom partnerei voltak az elmúlt időszakban.
A legbiztosabb, amire támaszkodni lehet, a keresztény értékek
Kérdésünkre Kelemen Hunor hangsúlyozta:
– Az RMKDM egyidős az RMDSZ-szel, a partnerség is 25 éves. A hazai magyar közéletben már a kezdetektől azokat az értékeket vállalta fel, amelyek Európát évszázadok alatt azzá tették, ami ma. Mert az európai kultúrát, civilizációt keresztény hagyományok nélkül el sem tudnánk képzelni. Ezek azok az értékek, amelyek világítótoronyként szolgáltak a morális és gazdasági válságok idején is, és amelyekhez együtt tettük hozzá idehaza a magyar közösség szolgálatát. Az, hogy a szövetség 25 évet megért, azoknak a hűséges embereknek köszönhető, akik kitartottak a szövetség és a kereszténydemokrata értékrend mellett. A választás már a ’90-es évek elején egyszerű volt: az RMDSZ jobbközép alakulat, amelynek vannak különböző platformjai, és amikor az európai politikai pártcsaládok között kellett választani, akkor is nagyon egyszerű volt a választás: a Kereszténydemokrata Unióban, majd az Európai Néppártban képviseljük az erdélyi magyar érdekeket. Azt hiszem, hogy most, amikor a térségben, de általában Európában sok helyen a különböző típusú válságokat élik meg a társadalmak, akkor a legbiztosabb, amire támaszkodni lehet: a keresztény értékek. Ilyen szempontból nagyon fontos az is, hogy erős kereszténydemokrata mozgalom legyen az erdélyi magyar társadalomban, meghatározó legyen akkor is, amikor közpolitikákról, akkor is, amikor társadalmi vagy akár morális értékekről beszélünk. Az RMDSZ ezt a partnerséget akarja erősíteni.
Közös cselekvés csak párbeszéddel lehetséges
Bíró Zsolt a Népújság kérdésére kijelentette:
– Nagy örömömre szolgál, hogy meghívást kaptunk erre a kongresszusra. Azt gondolom, ez a normalitás, nemcsak azért, mert a Kereszténydemokrata Mozgalom, korábban Kereszténydemokrata Párt akár testvérpártjának is tekintheti a Magyar Polgári Pártot. Ha csak a teremben kifüggesztett jelszavakat nézzük – nemzet, haza, család –, mind olyanok, amelyek az MPP programjából is visszaköszönnek. De az is normalitás Erdélyben a magyar politikai szervezetek között, hogy egymás rendezvényeit megtiszteljük, egymást meghívjuk, és próbálunk közös ügyekben közös hangot találni. És hogyan találjuk meg a közös cselekvés lehetőségét, ha nem tartunk fenn párbeszédet egymással? Végig kell gondolni bizonyos dolgokat, mérleget kell készíteni, és vannak dolgok, amiket újra kell gondolni, újra kell tervezni a következő 25 évre, a felelős politika jegyében meg kell találni azokat a válaszokat, amelyekre a közösségnek szüksége van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 28.
Jövedelempótlás közpénzből (Botrány Kelemen Hunor sajtófőnöke körül)
Évi 44 ezer lej fizetést vesz fel a Kolozsvári Rádiótól Debreczeni Hajnalka, az RMDSZ elnökének sajtótanácsosa, bár a szerkesztőségben eddig senki nem látta, érdemi rádiós, szerkesztői munkát nem végez – ismertette tegnap az Átlátszó Erdély. A portál szerint ez a munkahely egyébként Kelemen Hunor sajtósának az RMDSZ oldalára feltöltött önéletrajzában nem szerepel. Debreczeni tegnap a Transindexnek azt nyilatkozta: „feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás” volt.
Az ügyet egy szintén a Kolozsvári Rádiónál dolgozó újságíró, Vasile Luca fedte fel, akinek birtokába jutott az a dokumentum, melyben az Országos Rádiótársaság igazgatója jóváhagyja Debreczeni Hajnalka közszolgálati televíziótól való kihelyezésének meghosszabbítását három hónappal. Luca panaszt tett a korrupcióellenes ügyészségnél, a dokumentumok a Ziarul de Clujhoz szivárogtak ki. Debreczeni Hajnalka tavalyi vagyonnyilatkozata alapján teljes munkaidős alkalmazott az Országos Rádiótársaságnál, évente közel 44 ezer lejnyi jövedelemben részesül. Az RMDSZ tanácsosaként évente valamivel több, mint 12 ezer lejt keres. Az oknyomozó portál közölte: az adatok 2013-ra vonatkoznak. Rámutatnak arra is, hogy a Debreczeni esetében fennálló funkcióhalmozás a közszolgálati rádiót és televíziót szabályozó 1994/41-es törvény két paragrafusába is ütközik. A közszolgálati médiában dolgozó személyek nem lehetnek párttagok, és tilos részt venniük más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet. Az Átlátszó Erdély a Kolozsvári Rádiónál dolgozó forrásaira hivatkozva azt írta, Debreczeni soha nem jelent meg a szerkesztőségben, aláírása nem szerepel a jelenléti íveken, és anyagot soha nem adott le. És bár egy ideje a szerkesztőségben megindult a suttogás arról, hogy alkalmazotti státusban van, azt nem tudták, hogy fizetést is kap.
A portál szerint Debreczeni fizetése jelentősebb, mint a rádiónál dolgozó, sokszorosan túlterhelt szerkesztőknek. Egy átlagos szerkesztő havi fizetése 2000 lej körüli, amit a régiségi pótlék egészít ki. Bár a rádiónál a fizetés rendszerint nincsen összefüggésben az elvégzett munkával és ezen belül a szakmai teljesítménnyel, az RMDSZ sajtótanácsosa által felvett, havonta 3600 lejes fizetés akkor is magas – írják.
A Transindexnek nyilatkozva Debreczeni Hajnalka felidézi, a kolozsvári televíziótól került 2008-ban előbb a parlamenthez, majd a művelődési minisztériumhoz, és ezzel párhuzamosan alkalmazták a bukaresti székhelyű Román Rádiótársaságnál is, ahol a területi stúdiókért felelős főosztályra került. 2012-ben, amikor az RMDSZ nem volt kormányon, Bukarestből Kolozsvárra költözött, és kérte áthelyezését az ottani stúdióhoz.
Az Átlátszó Erdély szerint „azt beszélik, Debreczeni Hajnalka nem az egyedüli párthivatalnok, aki a közszolgálati médiában »parkol«”. Az RMDSZ védelméért és támogatásáért cserébe szemet hunynak efölött szerkesztők és vezetők egyaránt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 30.
Orvoselvándorlást okozott a hivatalnoki jogállás
Az év első két hónapjában közel hatszáz orvos vállalt munkát külföldön, miután jogállásuk tisztviselőire változott – ismertette Vasile Astărăstoae. A Román Orvosi Kamara elnöke szerint az Európai Unióban sehol máshol nem sorolják be így az orvosokat. „Az EU szintjén ágazatokba osztott szakmai testületek tagjai nem lehetnek hivatalnokok.
Az orvosok nem lehetnek pácienseik számára tanúk vagy feljelentők, kivéve olyan bűntények esetében, melyek mások életét, egészségét vagy testi épségét fenyegetik. Ha ezeket nem szabályozzák, a migráció nagyobb méreteket fog ölteni” – jelentette ki Astărăstoae. Úgy vélte, a döntéssel, mely szerint az állami kórházban egyéni munkaszerződéssel dolgozó orvos hivatalnok, „az orvos a tisztviselő minőséggel társítható bűncselekmények alanyává változik” és az érdekellentétek szereplőjévé válik.
Az orvosi mesterség szabályozásában nem csupán a jogi normák játszanak közre, hanem az orvosi etikett, deontológia által képviselt norma is. Az orvosi szakmában az etikai normák fontosabbak a jogi normáknál – mondta az országos orvosi kamara elnöke. Leszögezte, 2007 óta 18 ezer egészségügyi szakember ment el külföldre dolgozni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 1.
Újítások a keretszerződésben
Az április 1-től érvénybe lépett egészségügyi keretszerződés egy sor újítást hozott magával.
A jelentős módosítások közé tartozik az, hogy a gyerekeket, tanulókat most már kizárólag csak a háziorvosnál lehet beoltatni, ugyanakkor a családorvosoknak sokkal több konzultációt kell végezniük a páciensek otthonában. Ugyancsak a keretszerződés szabályozza azt is, hogy a kórházba beutalt betegeket az egészségügyi intézmények teljes körű ellátásban kell részesítsék abban az értelemben, hogy tilos lesz ezután a beteget elküldeni gyógyszert vagy gyógyászati segédeszközöket vásárolni, amelyeket aztán úgy számoljanak el, mintha a kórház fizette volna azokat. Persze ahhoz, hogy ennek a kitételnek érvényt lehessen szerezni, arra van szükség, hogy a betegek jelezzék az ilyen jellegű visszaéléseket, nyilatkozta nemrég Vasile Ciurchea az Országos Egészségbiztosító Pénztár igazgatója.
Alapcsomag
Április 1-től a háziorvosok a kabinetjükben adhatják be az injekciókat, és a perfúziókat, ugyanakkor megduplázódott, azaz havi negyvenkettőre emelkedett a páciensek otthoni konzultációjának a száma. A háziorvosoknak a mozgásképtelen, vagy ideiglenesen mozgásképtelen betegek, az egy évesnél fiatalabb gyerekek, illetve a tizennyolc év alatti, fertőző betegségben szenvedő gyerekek otthonába kell kiszálljanak, és ugyancsak otthon kell meglátogassák a gyermekágyas anyákat és azokat a krónikus betegeket is, akik nem tudnak elmenni a háziorvosi rendelőbe. Emellett kettőről négyre emelkedik a biztosítottak évi szakorvosi konzultációja. Ezentúl egy vagy több krónikus betegség esetén minden biztosítottnak negyedévenként négy konzultációt kell biztosítani, de ez nem lehet több havi kettőnél. Az új keretszerződésbe új eljárások és kezelések is bekerültek, például a biopszia, a hasi sérülések műtét utáni kezelése, a császármetszés utáni sebészi beavatkozások, a méhen kívüli terhesség operálása, az orvosi genetikai kezelések.
Oltások, vizitdíj
Az országos oltási kampányok keretében, valamint a veszélyeztetett csoportok beoltásakor az oltást kizárólag a háziorvosok fogják elvégezni. Erre a módosításra azért volt szükség, mert az iskolában történő oltásnak számos hátránya volt: például sok iskolában nincs orvosi rendelő, vannak gyerekek, akik nem járnak iskolába, illetve egy-egy osztályban nem feltétlenül minden gyerek tartozik ugyanabba a korcsoportba. Ugyanakkor az új keretszerződés kimondja, hogy vizitdíjat csak a rehabilitációs kezelések után lehet kérni, a vizitdíj összege 5-10 lej között mozog. Ennek a pénznek a kifizetése alól mentesülnek a tizennyolc év alattiak, a 18-26 év közötti fiatalok, akik iskolába, egyetemre, továbbképzőbe járnak és nincs munkából származó jövedelmük; az olyan betegek, akik az Egészségügyminisztérium által meghatározott egészségügyi programban rögzített egyik betegségben szenvednek, és nincs jövedelmük, valamint a havi 740 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok.
Országos programok
Április 1-től 29 országos egészségügyi program indul be, melyek közül tizenötöt az Egészségügyminisztérium, tizennégyet pedig az egészségbiztosító finanszíroz és bonyolít le. Az előbbi programjaira 631 millió lej áll a szaktárca rendelkezésére. Ezeknek a programoknak a haszonélvezői lehetnek mind a biztosítottak, mind pedig a nem biztosítottak. Az országos onkológia programkeretében május 1-től működni fog egy külön röntgenkezelés program, míg a szervátültetési program keretében lesz mesterséges megtermékenyítés azoknak a pároknak, amelyek a gyermeknemzés terén egészségügyi nehézségekkel küzdenek.
erdon.ro2015. április 8.
Félvállról vett kétnyelvűségi kötelezettségek
Nemcsak a nyelvi jogokat szabályozó hazai törvényekre és nemzetközi egyezményekre, de a prefektusi hivatal felhívására is fittyet hánynak a Maros megyei kormányhivatal alárendeltségébe tartozó intézményvezetők. Utóbbiak többsége még csak válaszra sem méltatta a prefektúráról még 2014 augusztusában kiküldött körlevelet, amelyben a hivatal az anyanyelvhasználatról kért tájékoztatást.
A prefektúra alárendeltségébe tartozó 34 dekoncentrált intézmény vezetői közül alig tízen méltatták válaszra Nagy Zsigmondot. Az alprefektus az éppen szabadságát töltő felettese, Vasile Liviu Oprea nevében 2014. augusztus 13-án körlevélben szólította fel az intézményvezetőket, hogy kilenc napon belül válaszoljanak öt kérdésre.
Ezek a következőképpen hangzottak: 1. Kihelyezték-e az intézmény homlokzatára a kétnyelvű táblát?, 2. Az ügyfelektől kaptak-e szóban vagy írásban magyar nyelvű kéréseket?, 3. Azokban az ügyosztályokban, amelyek a lakossággal való kapcsolattartással foglalkoznak, használják-e a magyar kisebbség nyelvét?, 4. Abban az esetben, ha az ügyfelek magyar nyelvű beadványokkal fordultak az intézményhez, van-e lehetőség a válaszok magyar nyelven való közlésére?, 5. Van-e lehetőség arra, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások területén kérésre biztosítsák a magyar nyelv használatát?
A körlevélre reagáló intézményvezetők közül mindössze négyen válaszoltak igennel valamennyi kérdésre, ami azt jelenti, hogy csupán a munkaerő-elhelyezési ügynökség, a művelődési igazgatóság, a vetőmagok és szaporító anyagok minőségét felügyelő ügynökség, valamint a vidéki beruházásokat finanszírozó megyei iroda tartja tiszteletben a nyelvi jogokra vonatkozó törvényes előírásokat.
A további válaszokból kiderül, hogy a legtöbb hiányosság éppen azokban a közintézményekben mutatkozik, melyeket a legtöbben látogatnak: az egészségügyi igazgatóságon és a kataszteri hivatalban. Előbbiben nincs kétnyelvű tábla és a magyar nyelvű kérésekre sem szoktak magyarul válaszolni.
A kataszteri hivatalban sem került helyére a kétnyelvű felirat, és kérvények benyújtásában kérésre sem biztosítják a magyar nyelv használatát. Az intézmény vezetője viszont megjegyzi, hogy a közönségszolgálaton, az iktatóban és a titkárságon lehet használni az anyanyelvet, de csak szóban.
Kérdésünkre, hogy a felmérés eredményeinek a birtokában lépett-e a prefektúra, Nagy Zsigmond nemmel válaszolt. „Merem remélni, hogy akik nem válaszoltak, azért nem tették meg, mert szabadságon voltak, és nem azért, mert ennyire félvállról vennék a kérdést. A beérkezett válaszok alapján még az ősz elején készítettem egy jelentést Vasile Liviu Oprea prefektusnak, de mire áttanulmányozta volna, már le is váltották. Utódja annyira elfoglalt, hogy még nem volt ideje ezzel foglalkozni. Az is lehet, hogy mire erről beszélnénk, engem váltanak le” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ által javasolt alprefektus.
Kérdésünkre, hogy azok az intézményvezetők, akik semmibe veszik a közigazgatási törvény nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyeit és a nemzetközi egyezményeket, számíthatnak-e szankciókra, Nagy Zsigmond szkeptikusnak mutatkozott. „A kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó, a közigazgatásra érvényes kedvező jogszabályok ellenére, a törvények nem tartalmaznak hatékony kényszerítő jogi eszközöket, amelyekkel be is lehetne tartatni ezeket” – mondta az alprefektus.
Ennek ellenére Nagy megismételte, amit korábban is elmondott lapunknak: nem lehet ürügy a kétnyelvű táblák elkészítésének és kihelyezésének a halasztására az, hogy annak költségei nincsenek belefoglalva az éppen aktuális költségvetésbe.
Szucher Ervin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), 2015. április 9.
Nagy Debreczeni Hajnalka-ügy: pártkatonák parkolópályája a közmédia?
Már a DNA is vizsgálódik a Nagy Debreczeni Hajnalka RMDSZ-elnöki sajtótanácsosnak a közszolgálati médiában betöltött tisztségei körül. Debreczeni ugyanis rádiós munkavégzés nélkül jutott évi közel 10 ezer eurónyi jövedelemhez a Kolozsvári Rádiótól.
vi 44 ezer lejt keresett a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként Nagy Debreczeni Hajnalka, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa, a Román Televíziótársaság (SRTV) vezetőtanácsi tagja úgy, hogy soha sem jelentkezett munkavégzésre a kolozsvári rádiós szerkesztőségben. Az alaphírt a Ziarul de Cluj kolozsvári napilap közölte az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) feljelentést tevő Vasile Luca kolozsvári rádiós által szolgáltatott adatokra hivatkozva. A lap közli azt a dokumentumot is, amely alapján az Országos Rádiótársaság három hónappal meghosszabbította Nagy Debreczeni Hajnalka áthelyezését a közszolgálati televíziótól a rádió magyar szerkesztőségébe. A román szerkesztőség munkatársa, Vasile Luca kollégái körében érdeklődött, ismeri-e valaki Debreczenit? Ekkor derült ki: úgy szerepelt az intézmény bérlistáján, hogy az elmúlt évben senki nem látta a kolozsvári szerkesztőségben, semmilyen hangzó anyaggal nem járult hozzá a rádió műsorkínálatához. Az ügyben egyelőre senkit sem sikerült megszólaltatni a Kolozsvári Rádióvezetői közül.
Az egyértelműen jogsértő helyzet feloldására április 3-án Nagy Derbreczeni Hajnalka a Facebookközösségi portálon bejelentette: lemond a román közmédiában betöltött állásáról. Úgy fogalmazott, döntésének nincsenek jogi vagy adminisztratív okai, munkájával kapcsolatban semmiféle összeférhetetlenség nem merül fel. „Ennek ellenére azt gondolom, szükséges feloldanom azt a helyzetet, amely fölösleges támadási felületet nyitott az RMDSZ és a szövetségi elnök irányába” – áll a közleményben. A Transindex portálnak Nagy Debreczeni Hajnalka úgy nyilatkozott, a rádiónál a feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás volt, aminek folyamatosan eleget is tett. Szerinte esetében semmiféle összeférhetetlenség nem áll fenn, mivel nem RMDSZ-tag, és „egyébként az RMDSZ nem párt”, az 1994/41-es törvényben megfogalmazott korlátozások pedig a tartalomgyártásban részt vevőkre vonatkozik.
Az üggyel foglalkozó Átlátszó Erdély oknyomozó portál szerint viszont az említett jogszabály két paragrafusa alapján Debreczeni törvénytelenséget követett el, másrészt a közszolgálati médiában do lgozó személyek nem lehetnek párttagok. Debreczeni azon érvelése, miszerint ő nem RMDSZ-tag – miközben az RMDSZ első emberének sajtós arca – minimum meglepő. A törvény amúgy kimondja: az alkalmazottaknak tilos részt venni más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet. Az oknyomozó blog állítása szerint Nagy Debreczeni Hajnalka munkaviszonya nem egyedülálló: a közszolgálati médiában a politikai pártok „parkoltatják” az embereiket, ellenzékben így biztosítanak jól fizető, biztos állást azoknak, akiknek a munkájára igényt tartanak.
Az RMDSZ-elnök tanácsosa azonban nem csak rádiósként jutott átlagbér fölötti jövedelemhez a közszolgálati médiából. A 44 ezer lejes évi rádiós fizetség mellett tavaly 27 ezer lejt keresett a Román Televíziótársaság igazgatótanácsi tagjaként. Ezt a tisztséget férje, Nagy Zoltán Levente államtitkári kinevezése óta látja el, akinek le kellett mondania erről.
A Kolozsvári Rádiónál dolgozó, és a közszolgálati média működését jól ismerő kolozsvári újságíró az Erdélyi Naplónak névtelenül nyilatkozva, úgy fogalmazott: mind a tévé, mind a rádió magyar szerkesztőségei mindig is ki voltak szolgáltatva az RMDSZ-nek. Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnök is a Kolozsvári Rádióban kezdte pályafutását, állását kilencvenes évekbeli távozása után is hosszú évekig fenntartották. Helyébe mindig csak meghatározott időtartamra lehetett új munkatársat alkalmazni. A szerkesztőség magyar vezetői kénytelenek voltak belemenni a párt játékaiba, amiért cserében az RMDSZ kiállt mellettük, és biztosította fenntartásukat. Egyelőre a kolozsvári magyar szerkesztőség vezetői is elzárkóznak a kommunikációtól a magyar sajtóval, az általános vélekedés szerint hozzáállásukkal a közszolgálati média szerepét kérdőjelezik meg.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. április 11.
Beszéljen románul! (Aki román kenyeret eszik…)
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak. A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza.
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról. Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre? Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú. A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet. Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.” Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 12.
„Beszéljen románul!"
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak.
A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza.
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról.
Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre?
Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú.
A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet.
Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.”
Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék
Székelyhon.ro2015. április 17.
RMDSZ-kongresszus – Újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség élére
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán.
Kelemen Hunornak nem volt kihívója. A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki.
Az RMDSZ „újratervezés" jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" – mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.
A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget.
A kongresszusi vita során felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján azért, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel.
Az újratervezés mottót azonban többen is vitatták, megjegyezvén, hogy a gépkocsik műholdas navigációját ellátó GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, szenátusi frakcióvezetője úgy vélte, nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt hangsúlyozta, az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon" az eredményeit. Verestóy Attila szenátor úgy vélte, az RMDSZ-nek az újratervezés által az 1989 óta épített alaphoz kell visszatérnie, és azt kell célul kitűznie, hogy a 2016-os választások után kormányra kerüljön.
A kongresszus előtt Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, valamint szinte valamennyi magyarországi és romániai parlamenti párt elnöke beszédet mondott. Victor Ponta azt kérte szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert párbeszéddel a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. A miniszterelnök azt állította, hogy maga is nyitott a párbeszédre, ugyanakkor megjegyezte: aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket Klaus Iohannis államfővé választása után.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.
Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét. A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés" sikeres legyen.
Klaus Iohannis államfő üzenetében – amelyet egyik tanácsadója olvasott fel – a 25 éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke úgy vélte, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről" Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta.
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége.
A román jobbközép ellenzéket tömörítő új Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Kifejtették, hogy Romániában is fennáll a szélsőséges pártok előretörésének veszélye, ha a demokratikus erőknek nem sikerül megújulniuk úgy, ahogyan azt a választók elvárják tőlük.
Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke üdvözlő beszédében kifejtette: az autonómia az etnikai identitás megőrzését szolgálja, és az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul. Úgy vélte, fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. „Az autonómia nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra" – jelentette ki a teremben ülő román miniszterelnök és pártvezetők felé fordulva.
Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik.
MTI
Erdély.ma2015. április 17.
Kovásznai szívkórház – Tíz nap, tízezer aláírás
A kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón tegnap jelentette be Tamás Sándor megyeitanács-elnök: megkezdték a gyűjtést, tíz nap alatt tízezer aláírást kívánnak összesíteni, a listával is alátámasztják: a megyében sem a magyarok, sem a románok nem kívánják, hogy a kórház elnevezése megváltozzon. Tamás elsőként írta alá a petíciót, őt követte Márton Árpád képviselő, majd Thiesz János kovásznai polgármester.
A jóhiszemű emberek, magyarok és románok egyaránt azt kívánják, hogy az intézmény nevében – jól megérdemelt módon – csak dr. Benedek Géza neve szerepeljen. A román személyiségek nevének is helye van, ott, ahol nagyot alkottak, nevükhöz köthető egy intézmény. A névváltoztatás nem tisztességes, nem helyes az Európai Unióban 2015-ben. Nem engedhető meg, hogy egy ilyen döntést lenyomjanak az emberek torkán. A névváltoztatással az interetnikus kapcsolatok destabilizálását akarták elérni – mondta a tanácselnök.
Dr. Tatár Márta, a szívkórház orvosa dr. Benedek Géza érdemeit elevenítette fel. 1952-ben megalapította a városi kórházat, majd 1960-ban letette a szívkórház alapkövét, vezette az intézményt 1987-es nyugdíjazásáig, élete végéig szívügyének tekintette az intézmény sorsát. Megalkotta a Kovászna-modellt, melynek keretében a hagyományos kardiológiába integrálta a természetes gyógytényezőket. 2010-ben a város közösségének kérésére, miniszteri beleegyezéssel vették fel nevét a szívkórház megnevezésébe – elevenítette fel.
Vasile Neagovici, a szívkórház szóvivője hangsúlyozta: nem a kórházban kezdeményezték a névcserét, ez politikai döntés, de a miniszteri rendelet kötelezi őket, a névváltoztatást meg kell jelentetni a dokumentumokban, le kell cserélni a pecséteket. Az archívumban keresik a Teculescu doktorra vonatkozó adatokat, egyelőre nincs elégséges adat, mely bizonyítaná szívkórházhoz fűződő tevékenységét – hangoztatta.
Dr. Fülöp Csaba családorvos, MPP-alelnök felháborítónak, nem helyénvalónak, szándékosan etnikai síkra terelt ügynek nevezte a névváltoztatást. Közösségi ügyekben közösen kell fellépni, így az MPP is gyűjti az aláírásokat – jelentette ki.
Dr. Benedek Csaba, a névadó orvos fia röviden mondta: nem elhanyagolható az etnikai vonatkozás, de a névváltoztatás a jóérzés, igazságosság kérdése is.
Márton Árpád képviselő hangoztatta: A jogállamisággal összeférhetetlen a névváltoztatás, az adminisztráció túlpolitizálását jelenti.
Thiesz János a maga során kijelentette: a város, a kórház közösségének közös döntése volt a szívkórház dr. Benedek Gézáról való elnevezése. Miért kellett ide jutni, hogy fejünk fölött döntsenek megváltoztatásáról? – tette fel a kérdést.
A szívkórház névváltoztatása immár tényként kezelhető. Információink szerint szerdán három órakor a kovásznai városi kórházban – a szívkórház alegységében – megkapták a hivatalos értesítést: az intézmény nevét Dr. Teculescu–Benedek Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházra változtatták. Az intézmény honlapján tegnap délután még nem jelent meg a változás, a kórház előtti cégéren sem a Teculescu neve.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 18.
Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra.
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket, „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását. A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben.
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé. Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 18.
RMDSZ-kongresszus: Markó Béla: egyelőre Bukarestben dől el, mi lesz Erdélyben (PERCRŐL PERCRE)
Meghívott politikusok, egyházi képviselők felszólalásával zajlik Kolozsváron a Diákművelődési Házban az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tizenkettedik kongresszusa.
Kovács Péter RMDSZ főtitkára a kongresszus megnyitása előtt a sajtónak elmondta: a kongresszus valós tétje az újratervezés, az RMDSZ prioritásainak átgondolása, új politikai irányzat követése a követelmények feladása nélkül.
Az RMDSZ kongresszusán 778 küldött, 150 meghívott és 120 újságíró vesz részt, továbbá a magyarországi és a romániai politikai pártok vezetői. Megszűnik a politikai alelnöki tisztség és a Főtitkárság Ügyvezető Elnökséggé alakul – nyilatkozta Kovács Péter.
11:21 - Biró Rozália, az SZKT elnöke köszöntötte "Emil Boc urat, Nagyvárad polgármesterét"
Biró Rozália, az SZKT elnöke a kongresszus munkálatainak megnyitásakor és a meghívottak köszöntésekor Emil Bocot Nagyvárad polgármestereként üdvözölte, a hibát észlelve, azt mondta: soha nem lehet tudni... Az ülésvezető ugyanakkor köszöntötte az Államelnöki Hivatal, valamint a hazai és külföldi pártok vezetőit, képviselőit.
11:22 - Máté András: öröm és büszkeség
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy szövetségünk Kolozsváron tartja az újratervezés kongresszusát, amely arra kíván rávilágítani, hogy újra kell gondolnunk szövetségünk jövőjét. Kívánom, hogy sikerüljön megőrizni azt a tudást, amit az elmúlt 25 év alatt elértünk.
11:23 - Kelemen Hunor: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket
Kelemen Hunor bevezető beszédében köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: nagyon fontos, hogy itt vannak velünk, és 2015-ben elfogadták meghívásunkat.
- Az elmúlt 25 esztendőben számtalanszor bebizonyítottuk, hogy amikor nehéz helyzetben volt az ország, ezen belül a magyarság, az RMDSZ össze tudta fogni a közjó érdekében tevékenykedőket, egyensúlyt teremtő tényező tudott lenni, és bebizonyította, hogy rá lehet számítani. Hogy a meghívott vendégeink közül mindenki eljött, azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében az RMDSZ szerepe lehet a béke és egyetértés megvalósításában. Az a tény, hogy a romániai politikai pártok képviselői itt vannak, azt üzeni: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket. Erre rá kellett szolgálni, de rajtunk múlik, hogy ez így marad-e. Erdélyért, Romániáért akarunk és tudunk dolgozni, ez volt és ez a mi feladatunk, ezt kell legfőbb feladatunknak tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
11:30 - Klaus Werner Johannis: másféle politizálásra van szükség
Gratulált az RMDSZ-nek az elmúlt 25 évben kifejtett tevékenységéért, amelynek során hozzájárult a demokrácia megerősítéséhez.
Az összes politikai pártnak azt üzente: másféle politizálásra van szükség a jövőben, amely a demokratikus értékrenden alapul. Ebben szükség van az RMDSZ-re és a romániai magyar közösség támogatására.
11:40 - Victor Ponta: jó napot kívánok!
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta magyarul köszöntötte a kongresszusi küldötteket. „Frunda György tanácsosom mindig emlékeztet, hogy használjam azokat a magyar szavakat, amelyeket ismerek.
Hozzátette: az RMDSZ az egyetlen legitim képviselője a romániai magyarságnak.
Beszédében kitért arra, hogy a korábbi kongresszusokon való részvételekor mire kérte az RMDSZ-t: egyszer, hogy kilépjen a kormányból, máskor, hogy belépjen, de a szövetség de minden alkalommal másképp, a saját belátása szerint cselekedett. Ezért most nem kért semmit, hangsúlyozva, hogy a szövetség szabadon dönthet bármiben, hiszen a romániai legerősebb nemzetiség legitim képviselője. Azt kívánta, hogy a szövetség az elkövetkezőkben is őrizze meg legfontosabb érdemét a párbeszédkészséget, amivel minden elvásárt, igényt el lehet érni.
11:45 - Emil Boc: A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár
A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár – jelentette ki üdvözlő beszédében Emil Boc. A polgármester szerint ennek a példás együttműködésnek köszönhetően Erdély fővárosa ma ismét az ország lendületesen fejlődő városai közé tartozik. Egy olyan multikulturális város, amelyben románok, magyarok, németek és valamennyi nemzetiség otthon érezheti magát.
Románia volt miniszterelnöke megköszönte az egykori koalíciós partner, az RMDSZ támogatását a válságos időkben. „Nehéz egyezségre jutni az RMDSZ-szel, de amikor ez végül sikerül, biztosak lehetünk abban, hogy a szövetség maradéktalanul tiszteletben tartja az adott szót, ezért minden elismerésem” – jelentette ki a városvezető örömét fejezve ki, hogy az RMDSZ-kongresszus alkalmával Kolozsvár az ország politikai fővárosának számít, ha csak egy napra is.
11:59 - Sejmén Zsolt: jár az autonómia minden magyar nemzetrésznek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese kijelentette: minden magyar nemzetrésznek jár az autonómia. Ugyanakkor kiábrándultságát fejezte ki amiatt, hogy még mindig vannak gondok a magyar Himnusz eléneklésével, illetve a kétnyelvű helységnévtáblák biztosításával.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a FIDESZ-KDNP képviselője, Magyarország miniszterelnök-helyettese tolmácsolta.
A magyar kormányfő köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki azoknak, akik az RMDSZ 25 éves története során az erdélyi magyarság ügyét képviselték. Az elmúlt 4 évben a nemzeti ügyekben összefogva egymás partnereiként dolgozhattak. Orbán Viktor azt kívánta: az újratervezés legyen sikeres, és az RMDSZ, sorait rendezve, vághasson neki a vészterhes időnek.
- Nem csak az udvariasság kötelező, hanem barátok között az őszinteség is. A vészterhes idők Európánkat és a szűkebb Kárpát-medencénket is jellemzi. Szembe kell néznünk azokkal a problémákkal, amelyek megoldására szövetkeztünk. Nem gondoltuk az EU-csatlakozás után, hogy még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, himnuszunk éneklése, nemzeti szimbólumaink használata. Nem hallgathatjuk el aggodalmainkat a Mikó Kollégium ügyében, amikor nem csak mesterséges bürokratikus nehézségeket és akadályokat látjuk, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik a jogszerűségét. A MOGYE tekintetében a 2011-es törvényt elszabotálják, megfélemlítve a magyar oktatókat. A legnagyobb probléma, amire nem gondoltunk, hogy azokat az autonómia törekvéseket, amelyek minden tekintetben az EU-s példákon alapulnak, hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezheti - jelentette ki a magyarországi politikus.
- A kisebbségi jogok emberi jogok, az emberi jogok tekintetében nincs alku. Az erdélyi magyarság soha nem kért, nem javasolt olyat, soha nem tűzött zászlajára olyat, ami ne lehetne elfogadott az EU-ban. Vissza kell utasítanunk mindent, ami az RMDSZ autonómiatörekvéseit összemossa a rasszizmussal, a szélsőségekkel. Mi, magyarok nem vagyunk kevesebbek egyetlen más EU-s nemzetnél sem, az erdélyi magyarság nem kevesebb egyetlen egy nemzetrésznél, kisebbségnél sem. Ami az EU-ban másoknak lehet, nekünk is lehet és szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú EU-s polgárok és állampolgárok vagyunk. Ezt nem fogadhatjuk el, nekünk is jár, ami Európában másoknak jár. A kisebbségi jogok emberi jogok, a közösség szintjén, emberi jogok tekintetében nincs alku - mondta. - Az RMDSZ-nek sajátos helyzetéből kifolyólag kapocsnak kell lennie Románia és Magyarország között. Magyarország számára az alapvető meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés, és ez az együttműködés rajtunk nem fog múlni. Magyarország Önök mögött áll és bármi történik, mindig számíthatnak Magyarországra - tette hozzá Semjén.
12:05 - Alina Gorghiu: köszönjük a Johannisra leadott szavazatokat
- Ha mímeljük a változásokat, akkor ártó, antidemokratikus politikai alakulatok jelennek meg a politikai palettán. A demokrácia fele vezető út nem egyirányú, ezért nagy a felelősségünk – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke.
A politikus köszönetet mondott a magyarság által Klaus Johannisra leadatott szavazatok miatt.
Beszéde végén az általa ismert egyetlen magyar szót mondta el: szeretlek.
12:10 - Blaga: a kiadott szó szent, nincs helye az árulásnak
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társalelnöke kijelentette: az RMDSZ politikusai számára a kiadott szó szent, s nincs helye az árulásnak.
- Dolgozzunk együtt az életszínvonal növelésén, érjük el az Európai Unió átlagát – jegyezte meg a politikus. – Tegyük le a legalább tíz évre szóló stratégiai partnerség alapjait. Úgy ellenzékben, mint a hatalomban együtt tudtunk dolgozni – tette hozzá.
12:20 - Mario David, az Európai Néppárt (EPP) elnöke: először járok Kolozsváron, Portugáliában a futballnak köszönhetően ismerős a város
A portugál eredetű európai politikus kijelentette: az RMDSZ a politikai család, az EPP fontos tagja, sok jelentős hozzájárulása volt a közös projektek kivitelezésében. - Meggyőződésem, hogy sikerül megőrizni az erdélyi magyarság politikai egységét a nemzeti identitás megőrzése érdekében. A magyarság autonómia tervezete az európai uniós példákon alapul, ezt korántsem lehet veszélyként értelmezni. Üzenem azoknak, akik a romániai magyarság autonómia tervezetét veszélynek tekinti: inkább a komoly veszélyekre, ne a békés polgárokra és szervezetekre összpontosítsanak – jelentette ki.
Hozzátette: a befektetőknek kiszámítható gazdasági közegre, stabilitásra van szükségük.
Az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében aggasztó fejleményekről értesültünk. Kitalált kihágások, törvénytelenségekről hallunk, s ez aggodalommal tölt el bennünket – mondta az európai politikus.
12:30 - Tăriceanu: Kolozsváron a kommunizmus kísérteteivel találkoztam
- A Kolozsvárra történő mai érkezésemkor összeráncoltam a homlokomat: azt tapasztaltam, hogy a városban a kommunizmus kísérteteivel találkozhatunk, a város neve ugyanis Napoca is. Hogy Konstanca miért lehet Tomis és Brassó miért lehet Kronstadt? Mert ott nincsenek magyarok – jegyezte meg a volt miniszterelnök. Megjegyzését taps fogadta.
Călin Popescu Tăriceanu Kolozsvár polgármesteréhez szólva kijelentette: a város térjen vissza arra a névre, használja azt a nevét is, amely elismertté és nevessé tette.
12:40 - Adorjáni Dezső - születésnapra jöttem
Adorjáni Dezső, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke elmondta: kicsit születésnapra jött, és nosztalgiával emlékszik vissza a szövetség születésének reményteljes pillanatára, amelyen maga is jelen volt. De tanúja volt az álmodozó gyermek és viharos kamaszkornak, illetve része a felnőtté válás időszakának is, amikor el kellene dönteni, hogy miként tovább?
A püspök két darab szövetet hozott ajándékba: az egyik egy háziszőttes, kicsit kopottas, szürkés, durva tapintású, de tartós, kézzel alkotott. Mindez arra emlékeztet, hogy a szövetséget is különböző emberek egységes egésszé kötötték össze egy közös cél és érték érdekében. Ehhez képest a másik fajta szövet színes, gép készítette, profitorientált és globalista, s amikor elkezdjük huzigálni, egyszerűen szétmegy, kacattá válik az egész. Ismerős az ilyen szövetség is, és sokan azt mondják, hogy ez a politikában mindenhol így van – fejtette ki a püspök, hangsúlyozva: mi sajátos sors által egybeszőtt közösség vagyunk.
Adorjáni Dezső emlékeztetett az 1992. október 22-i Kolozsvári nyilatkozatra, amelyre a képviselőink felesküdtek a Szent Mihály templomban. A püspök szerint, amíg ennek szellemében cselekszik a szövetség, betölti a hivatását. Ha ennek betűjétől eltérünk, akkor létünk kérdésessé válik, és megindulhat szövet bomlása – szögezte le a püspök.
12:55 - Schiffer: Európa egész területén tiltsák be a cianidos bányászatot
Schiffer András, a magyarországi Lehet Más a Politika társelnöke a verespataki aranybánya-tervvel kapcsolatban kijelentette: álláspontja szerint Európa egész területén be kellene tiltani a cianidos bányászatot.
- Remélem, hogy a szülőföldön maradnak az erdélyi fiatalok. A mindenkori magyar kormánynak az a felelőssége, hogy erősítse a határ menti együttműködéseket, amelyek munkahelyeket teremtenek – jelentette ki.
13:20 - Hans Heinrich Hansen: 100 millió európai polgárt képviselünk
A kiegyensúlyozott társadalmak hozzájárulnak az államok, s velük együtt a kisebbségek harmonikus fejlődéséhez. Erdély fővárosának három nevét említve, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kijelentette: itt, Kolozsváron, s egész Erdélyben a magyarság demokratikus eszközöket választott a célok eléréséért.
– Az RMDSZ sok sikert ünnepelhet ma – jelentette ki megemlítve, hogy Európában 100 millió polgár tagja valamelyik etnikai kisebbségnek vagy nyelvi csoportnak, az általa képviselt szervezet őket képviseli. – A FUEN megfelelő keretet teremtett a kisebbségvédelemre – fogalmazott, hozzátéve: a kisebbségi és regionális nyelvek chartája is a FUEN nevéhez köthető.
Kijelentette: a FUEN figyelemmel követi az európai kisebbségek, és így a romániai magyarok helyzetének alakulását, és aggodalommal hallottuk, hogy a román belügyminiszter nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a magyar közösség autonómiatörekvését. Ez elfogadhatatlan egy demokráciában. A történelmi nézeteltérések csakis párbeszéd, együttműködés során oldhatók meg.
Hans Heinrich Hansen megköszönte Kelemen Hunor hozzájárulását a FUEN működéséhez.
13:33 - Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke: az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete
Az MSZP elnöke elmondta: joggal mondhatjuk, hogy mára egy egész sor olyan dolog valósult meg, amelyet a romániai magyar közösség a szövetség huszonöt évvel ezelőtti alakulásának a pillanatában csak vágyaiban álmodott meg. Mindez nem valósulhatott volna meg a magyarság legerősebb és legnagyobb szervezete, az RMDSZ nélkül – mondta a magyarországi ellenzéki párt elnöke, hozzátéve: a kivívott eredmények megőrzése, valamint a támadások kivédése is a szövetség feladata.
Az MSZP elnöke szerint az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete, nem tudták kikezdeni az egységét, és ez mindannak köszönhető, hogy egyvalakihez volt hűséges, éspedig saját közösségéhez. Ugyanakkor az RMDSZ megkerülhetetlen szereplőjévé vált a román-magyar viszonynak, de az összefogás tekintetében példát mutatott az egész kárpát-medencei magyarság számára is. Hangsúlyozta: kiegyezésre, összefogásra lenne szükség a magyar politikában és nemzetpolitikában egyaránt. Szükségesnek tartja a román-magyar kormányüléseket, a nemzeti érdekeket megjelenítő kétoldalú tárgyalásokat. Úgy vélte továbbá, hogy autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés.
13:40 - Berényi József: egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció
„Amikor idejövünk hozzátok, olyan mintha otthonról hazajönnénk” – jelentette ki köszöntőjében Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke. A politikus a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a kisebbség és többség között, ám szerinte úgy tűnik, hogy a súlypont egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többségi politika. Véleménye szerint az együttműködésnek, a párbeszédnek kétoldalúnak kell lennie.
Berényi emlékeztetett arra, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció, az elvándorlás, erre a megoldást az autonómia jelenti. „Ennek érdekében közös fellépés szükséges az uniós intézmények előtt, hogy életbe tudjuk ültetni a számunkra megfelelő autonómia modelleket” – mondta az MKP elnöke.
Kifejtette: Szlovákiából irigykedve figyelik, hogy Erdélyben legalább a magyarságon belül konszenzus alakult ki az autonómia tekintetében, ugyanis esetükben ez még nem mondható el.
13:55 - Dézsi Zoltán: megszerzett javaink veszélyben vannak
Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka elmondta: megszerzett javaink veszélyben vannak.
- Nem lehet tudni, Románia merre tart. Egyértelmű veszteség ér bennünket, ha nem fogunk össze. Közel 100 éve be nem tartott ígéretek, tisztességtelen jogfosztások áldozatai vagyunk. Tükröt kell mutatnunk a román kormánynak és a világnak, hogy tudják: mit vettek el, mit akarnak elvenni. Szükségünk van a román társadalommal folytatott párbeszédre, mert vannak józanul gondolkodó, hozzánk tisztességgel viszonyuló politikusok, akik társaknak fogadnak el. Szükségünk van az anyaország támogatására, jelenlétük megerősíti bennünk azt a tudatot, hogy nem vagyunk egyedül – közölte Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.
14:01 - Daniel Constantin: sok sikert, Hunor!
Néhány magyar szóval kezdte beszédét Daniel Constantin is. A Konzervatív Párt (PC) elnöke a párbeszéd fontosságáról beszélt kifejtve: az RMDSZ-szel való együttműködés során több olyan alkalom is volt, amikor a szövetség részéről nagyobb támogatást, megértést kapott, mint a román pártoktól. Ezt a jó együttműködést köszönte meg az RMDSZ-nek a Ponta kormány mezőgazdasági miniszteri tisztségét betöltő konzervatív párti politikus korrekt partnernek nevezve a Kelemen Hunor vezette politikai alakulatot, amelyről sok román párt is példát vehetne. Emlékeztetett arra is: 2012 decemberében pártja az RMDSZ-szel való szövetkezés ellen foglalt állást, most azonban örül, hogy az RMDSZ mégis megtehette ezt a lépést.
Constantin szerint Románia a multikulturalitás példája a térségben, bár még mindig előfordul diszkrimináció, intolerancia. Ennek meghaladására további párbeszéd szükséges, ebben pedig bölcs partner az RMDSZ – jelentette ki.
Kelemen Hunor megköszönte Constantin bíztatását, ugyanakkor megjegyezte: neki még mindig komoly fenntartásai vannak, ami Románia „modellértékét” illeti.
14:10 - Biró Zsolt: MPP nem egységbontó
A kongresszuson jelen volt Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a céljaink közösek, még ha eszközeink különböznek is. Elmondása szerint készek lezárni egy korszakot, és új fejezet nyitni: a testvérharcnak tehát vége. Ez a gondolat vezérelte őket, amikor az MPP egy évvel ezelőtt együttműködési szerződést írt alá az RMDSZ-el.
„Nem a turáni átoktól kell tartanunk, hanem elfogadni azt, hogy sokan sokfélék vagyunk” – mondta Biró Zsolt, hozzátéve: az őseink mindig tudták, hogy a lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie.
Úgy vélte: ma nem egymással kell versenyeznünk, egymásnak feszülnünk, egymást legyőznünk. Keményen harcolnunk kell azért, hogy nekünk is kijárjon az, ami az unió napos oldalán nyilvánvaló.
„Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó, aki így gondolkodik, annak nincs helye az új felelősségvállalás korszakában” – hangsúlyozta Biró.
Hozzátette: az MPP felelős ellenzékként olyan együttműködésben érdekelt, amely az erdélyi magyar közösség érdekeit szolgálja.
14:17 - Gheorghe Firtzak: az etnikai identitás megerősítését támogatjuk
A magyaron kívüli tizennyolc romániai nemzeti kisebbség üzenetét Gheorghe Firtzak tolmácsolta. A parlamenti csoport képviselője magyarul szólt a kongresszushoz, hangsúlyozva, hogy az etnikai identitás megerősítését támogatják.
Firtzak elmondta: együttműködnek az RMDSZ parlamenti csoportjaival, amely kiváltságos partnert jelent számukra.
Kifejezte reményét, hogy együtt tudnak majd működni az RMDSZ-el egy olyan törvény megalkotásában, amely általonos keretszabályozást biztosit a romániai nemzeti közösségek számára.
14:21 - Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke: Az RMDSZ követendő példa számunkra
- Az RMDSZ nekünk, határon túli magyar szervezetek részére igazodási pont, követendő példa, hogyan lehet, hogyan kell megszervezni sorainkat, részt venni a választásokon. Az RMDSZ kormányzati szerepkörben is megállta a helyét, de amikor a közösség érdeke megkívánta, önmérsékletet gyakorolt és visszalépett. Az anyaország is felismerte, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen politikai tényező. Tudomásul kell vennünk, hogy a politikai rivalizálás csakis az országos érdekképviselet csorbulását jelenti. Hatékony, működőképes politikát csak akkor tudunk folytatni, ha a magyar közösség pártjai közös választási platformot hoznak létre, élhető jövőt nyújtunk a fiataloknak, hogy érdemes legyen szülőföldön magyarként megmaradni – mondta a felvidéki politikus.
14:25 - Barta József: először vagyok itt
Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta: először van itt, és megerősíti, hogy szép város Kolozsvár, Erdély Tündérország. Kárpátalja is gyönyörű, álomország, most rémálom – fejtette ki a politikus, hangsúlyozva: nemzetrészeink közül a kárpátaljai magyarok vannak most a legnehezebb helyzetben.
Úgy vélte: a kárpátaljai magyarság megmaradása nemzetpolitikai, stratégiai cél, ezért erősödő nemzeti összefogás létezik. Barta József kifejezte reményét, hogy a helyi és nemzeti összefogásnak köszönhetően sikerül túlélni a nehéz időket, és abból megerősödve kikerülni.
14:27 - Gyerő Dávid: Újragondolni a stratégiai partnerséget az egyházakkal
A romániai magyar történelmi egyházakkal való stratégiai partnerség újragondolását javasolta az RMDSZ-nek felszólalásában Gyerő Dávid. A Magyar Unitárius Egyház főjegyzője szerint ennek a partnerségnek a romániai magyar ember szülőföldön való boldogulását kell elősegítenie. „A túlélés, a megmaradás, az itthon maradás célját a boldogulás céljává kellene alakítani, ahol a romániai magyar nemcsak megél, hanem boldogan él szülőföldjén: biztonságban, gazdasági egyensúlyban, lelki és kulturális igénnyel, közösségi felelősséggel. Ehhez a boldoguláshoz sok mindenre van szükség, többek közt olyan feltételekre is, amelyeket az erdélyi magyar társadalmi élet szereplői külön-külön többé nem fognak tudni biztosítani, csak partnerségben, összefogással, együttműködéssel”, hangoztatta.
Kifejtette: sokat segítene a helyzeten, ha az RMDSZ méltatná, elismerné, támogatni az egyházak felelősségvállalását a hitélet, a magyar kultúra, az anyanyelvi oktatás, a szeretetszolgálat területén.
14:34 - Horváth Ferenc: a szlovéniai magyarság kulturális autonómiával rendelkezik
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke beszédében reményét fejezte ki, hogy a román parlament is minél előbb elfogadja a kulturális autonómia biztosítására vonatkozó törvénytervezetet.
Elmondta: a Szlovéniában élő magyar közösség talán az egyetlen, amely kulturális autonómiával rendelkezik. „Ez több sebből vérzik ugyan, de jelent egyféle biztonságot”, fogalmazott.
14:40 - Juhász Sándor: siralmas a magyarság helyzete Horvátországban
A horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke szerint a horvátországi magyarok jelenlegi siralmas helyzete annak tudható be, hogy a magyarországi politikai elitnek az elmúlt 90 évben nem sikerült kialakítania egy igazán jó, hosszú távú kisebbségi politikát, hanem pártpolitika lett.
14:44 - Kelemen Hunor: bíznunk kell egymásban
Az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolójában kiemelte: bíznunk kell egymásnban, ellenkező esetben nem lehet tovább haladni.
- Honnan indultunk, s hova jutottunk? Szinte a nulláról kellett elkezdenünk az építkezést, az egyéni, illetve a közösségi jogok kiharcolása vonatkozásában is – mondta Kelemen Hunor.
- Kiszámítható és megbízható partnerek voltunk az euróatlanti integráció minden egyes szakaszában. Sértőnek és megalázónak tartjuk, hogy jogos követeléseinket veszélyforrásnak tekintik - tette hozzá az RMDSZ elnöke.
15:10 - Markó Béla: még nagyobb szükség lesz az RMDSZ-re, mint eddig
Az RMDSZ volt szövetségi elnöke elmondta: 1990-ben „már-már lasszóval kellett fogni az embereket”, mert akkor még nem volt világos, mi vár a romániai magyarságra.
- Nap mint nap megbizonyosodhattunk, hogy egyelőre Bukarestben dől el az is, mi lesz Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben. Még ma is így van ez, annak ellenére, hogy azóta sokat erősödtek az önkormányzatok, nem kis részben a mi munkánk nyomán is – fogalmazott a politikus.
Elmondta: máig érvényes az RMDSZ azon döntése, hogy politikai eszközökkel kívánja változtatni a romániai magyarság helyzetén.
15:35 - Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke hangsúlyozta: az RMDSZ fő célkitűzéseink változatlanok, de ezeket folyamatosan frissíteni kell. Új kihívásokra új válasz szükségeltetik, állandó párbeszéd, többszintű kapcsolat a román társadalommal is – fejtette ki a politikus, hozzátéve: mindezt a szövetség hálóját szőve lehet megvalósítani.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László úgy vélte: 25 évvel ezelőtt jól választottunk, az alapértékeinket tekintve nem kell újratervezni semmit, ennek tulajdonképpen az eszközöket kell megcéloznia. Borbély László egyben bejelentette, ez volt utolsó felszólalása politikai alelnöki minőségében, de ez nem jelenti azt, hogy nem vesz részt a továbbiakban is a szövetség tevékenységében.
Kovács Péter azt hangsúlyozta, hogy meg kell kísérelnünk újragondolni a szövetség politizálását. Az RMDSZ főtitkára szerint ennek receptje egyszerű: céljaink feladása nélkül meg kell változtatnunk prioritásainkat, elsődleges dolgunk pedig a közösség szolgálata kell hogy legyen, amit sok munkával lehet elérni.
16:30 - A kongresszus munkálatai az RMDSZ többi országos testületi vezetőinek felszólalásával folytatódik.
[ Lapunk nyomtatott változatában nem szereplő, kizárólag internetes tartalom.]
Szabadság (Kolozsvár)2015. április 20.
Újratervezés
RMDSZ-kongresszus Kolozsváron
,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak.Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett kiemelten figyelünk a versenyképes magyar nyelvű oktatásra. Meg kell erősítenünk a partnerséget a történelmi egyházakkal, a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket" – adta meg a kongresszus alaphangját Kelemen Hunor, aki az RMDSZ 12. kongresszusán az 585 érvényes szavazatból 575 küldött bizalmát szerezte meg egy újabb elnöki mandátumra.
Kelemen Hunor elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötték házigazdákként a kongresszus meghívottjait, küldötteit.
Laurentiu Stefan elnöki tanácsos Klaus Johannis üzenetét tolmácsolta, aki üdvözölte a szövetséget huszonöt éves fennállása alkalmából, és méltányolta eddigi politikai tevékenységét. Üzenetében az államfő a magyarság érdekvédelmi szervezetének a hazai demokrácia megerősítésében nyújtott hozzájárulását hangsúlyozta, és azt, hogy az RMDSZ együttműködése és párbeszéde modellértékű a közéletben.
Victor Ponta miniszterelnök gratulált az RMDSZ-nek 25 éves fennállásához és sikert kívánt a jövőbeli terveihez. Hangsúlyozta: továbbra is az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. "Ez nem politikai tanúsítvány, hanem a választópolgároktól kapott bizonyítvány. Meggyőződésem, hogy ezt a bizonyítványt 2016-ban is felmutatja majd a szövetség. Létfontosságú, hogy a magyar közösség képviselői jelen legyenek Románia demokratikus intézményeiben" – jelentette ki a kormányfő.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Kijelentette: az RMDSZ az erdélyi magyarok értékeinek, érdekeinek egyetlen hiteles képviselője és védője. "Az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban, hiszen az Európai Unió nemzetei között nincs rangbeli különbség" – tette hozzá –, "az erdélyi magyarok soha nem követeltek olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott Európában". Létfontosságúnak nevezte az erős magyar képviseletet és kijelentette, nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. Végül Magyarország támogatásáról biztosította a szervezetet, amely, mint mondta, természetes kapocs kell legyen Románia és Magyarország között.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke megköszönte a magyaroknak a Johannisra leadott szavazatokat. Véleménye szerint Romániának is politikai újratervezésre van szüksége, hiszen a választópolgárok újfajta politikai hozzáállást várnak, a politikumnak pedig kötelessége eleget tenni ezeknek az elvárásoknak.
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke szerint az RMDSZ Románia egyetlen olyan érdekvédelmi szervezete, amely az erdélyi magyarok értékeit, törekvéseit hitelesen védi és képviseli, és méltatta az emberi és kisebbségi jogok, valamint az ország demokratikus folyamatainak erősítése terén kifejtett munkáját.
Adorjáni Dezső evangélikus püspök felelevenítette azokat az első időket, amikor "még mindenkit áthatott a tenni akarás". Figyelmeztetett: most, az újratervezés idején szem előtt kell tartani, hogy "akiben sokan bíznak, azon sok mindent kérnek számon", hiszen az RMDSZ, de a magyarság sem felejtheti el, hogy nem egyszerűen egy politikai szövetség, hanem egy sajátos sors által összekötött közösség, amelyet összetartanak a hagyományai, zászlói, egyházai, értékei.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, aki magyarul köszöntötte a kongresszust, kiemelte: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, amely az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.
Az EPP alelnökének Kelemen Hunor az RMDSZ által létrehozott Martens-emlékplakettet és emléklapot ajándékozta, köszönetet mondott a partnerségért és az eddigi segítségért, támogatásért.
Calin Popescu-Tariceanu, a szenátus elnöke szerint Kolozsváron még mindig a kommunizmus rossz szelleme kísért. "Tudják, hogy miért nem nevezik Konstancát Constanta Tomisnak? Mert ott nincsenek magyarok. Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Napocától Kolozsvár nevében, a normalitás útjára térjünk, a jövőbe, ne a múltba tekintsünk" – mondta egyebek mellett.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a romániai magyar nemzeti közösség ma olyan jogokat tudhat magáénak, amelyek 25 évvel ezelőtt csak a vágyaiban éltek – magyar iskolák, kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás, kulturális és tudományos intézmények, visszanyert műemlékek. "Az RMDSZ nélkül a magyarlakta települések gazdasági fejlődéséről sem beszélhetnénk, és a magyar–román együttélés új korszakának megteremtése is az RMDSZ nevéhez fűződik" – jelentette ki.
Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke kijelentette: "Egyeztetéseink során sokkal nagyobb megértésre találtunk a magyar politikusoknál akkor, amikor a polgárok érdekeiről beszéltünk. A szövetség partnerünk volt akkor is, amikor közösen kormányoztunk, de most is, amikor nem ugyanazon az oldalon állunk. Mindig bebizonyította, hogy korrekt és megbízható partner".
Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy gondolta, "egy ilyen negyedszázad utáni újratervezésről az anyaországban is példát vehetnénk". Véleménye szerint "a romániai magyarság összekötő kapocs az egymásra utalt Románia és Magyarország között".
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint "számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mit mond és mit akar a többség. Az is szempont kell hogy legyen, amit mi kisebbségként szeretnénk. Huszonöt évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy a párbeszédek súlypontja egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többség, és hogy nekünk mit kell teljesítenünk. De bízom abban, hogy közös erővel át tudjuk törni ezt a falat" – mondta.
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában a kisebbségi nemzeti szimbólumok használatát megkérdőjelezik, és nemzetbiztonsági veszélyként tüntetik fel az autonómiatörekvéseket. "Ez elfogadhatatlan egy európai demokráciában. A többségnek meg kell értenie, hogy az autonómiatörekvések egyensúlyt jelentenek egy társadalomban, hiszen biztosítják azt, hogy az országban minden egyes közösség a saját ütemében fejlődjön, és ezáltal hatékonyan járul hozzá az ország gazdaságához" – fogalmazott.
Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az elnökség üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte: az újratervezés és a számvetés jelzi, hogy az RMDSZ elkötelezett, megújulni képes érdekképviselete a romániai magyarságnak.
Gyerő Dávid főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében, ugyanakkor az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori tagjaként is köszöntötte a kongresszust, és kijelentette: a szövetség újratervezésében a történelmi magyar egyházakkal való stratégiai partnerségnek is jelen kell lennie.
"Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó" – mondta Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hangsúlyozta: a két politikai szervezet céljai közösek, még akkor is, ha az eszközök különböznek. "Készek vagyunk lezárni egy korszakot, a testvérharcnak vége. Ezzel a gondolattal indítottunk el egy folyamatot néhány éve, ez vezérelt bennünket akkor, amikor együttműködési szerződést írtunk alá". Véleménye szerint a hazai társadalom 25 év után problémákkal és frusztrációkkal teli, bűnbakkereső állapotban van. "Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a magyar választók elfordulnak a közélettől" – hangsúlyozta Biró, aki szerint a hazai magyar közéletben egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: a közös célokat.
"Munkát és alázatot ígérek"
Kelemen Hunor politikai beszámolóját követően az RMDSZ vezető politikusainak felszólalásai hangzottak el, amit politikai vita, illetve tisztújítás követett.
– Munkára fel! Köszönöm a bizalmat! – mondta Kelemen Hunor az eredményhirdetés után. "Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot, és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfelé beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához."
A kongresszus második napján levetítették a szervezet negyedszázados történetét felelevenítő, az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, elfogadták az új alapszabályzatot. Kelemen Hunor szövetségi elnök Ezüsttulipán díjat nyújtott át közel 65 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek a szervezetben kifejtett alkotó-, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként. Az RMDSZ elnöke szerint "egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet". Megvitatták és elfogadták azokat a programdokumentumokat, amelyek konkrét intézkedéseket tartalmaznak a következő időszakra.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 20.
Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)2015. április 21.
Egységesen elítélik a névváltoztatást – A kovásznai tanács napirendjén a kórház átnevezése
A Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház átnevezése is terítékre került a kovásznai városi tanács tegnapi ülésén. A jelen lévő tanácstagok – magyarok és románok, párthovatartozástól függetlenül – egyhangúan elítélték az önkényes névváltoztatást, azt, hogy az intézmény, a város közösségének megkérdezése nélkül, fejük fölött döntöttek arról, hogy a kórház megnevezésébe bekerüljön a dr. Teculescu név.
Nemcsak az eljárás visszás, de a névváltoztatást kezdeményező Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesületen kívül senki nem tud az orvos érdemeiről, nem ismerik, mivel járult hozzá a kórház alapításához, működtetéséhez, tudományos munkásságát is homály fedi – szögezték le az önkormányzati képviselők.
Kádár Gyula az RMDSZ-frakció nevében foglalt állást. Az átnevezés törvényes, erre joga van az egészségügyi minisztériumnak. 2010-ben miniszteri rendelettel, a kórház, a város, a megye közösségének beleegyezésével nevezték el az intézményt Dr. Benedek Géza Szívkórházzá. A kórházalapító dr. Benedek neve nemzetközileg elismert, ezzel szemben Teculescu érdemeit nem ismerik. A névváltoztatás megbolydította a város lakosságát, nagyon sokan kérik: vonják vissza az ezt előíró rendeletet.
Viszont meggondoltan, higgadtan kell kezelni az ügyet – mondta Kádár.
Gyerő József sajnálatosnak, elítélendőnek nevezte a névváltoztatást, melynek során nem kérték ki a kórház- és városvezetés, a lakosság véleményét. Emellett senki nem tud Teculescu doctor tudományos érdemeiről, kiemelkedő munkásságáról. Mi tehát a valódi mozgatórugója? – tette fel a kérdést. Felvetődik, hogy Romániában egy állami intézmény, egy kórház nem viselheti magyar orvos nevét. Ha etnikai okok állnak az átnevezés mögött, mi a végső cél? – tette fel a kérdést. A határozat mérgezi az interetnikus kapcsolatokat – szögezte le. Elmondta, hivatalosan kérték az egészségügyi tárcától, bocsássa rendelkezésükre a névváltoztatás teljes dossziéját. Azt szeretnék tudni, milyen információkra alapozták a módosítás szükségességét. A városban kezdenek elszabadulni az indulatok. Sokan mondják, ha ezt megtehették a kovásznai szívkórházzal, válaszoljanak ugyanilyen eljárással, változtassák önkényesen az önkormányzati alárendeltségű helyi intézmények nevét – mutatott rá.
Domaházi János csak annyit jegyzett meg: „Veszekedünk, megesszük egymást, mégis felettünk döntenek. Valakinek Kovásznán igen jó kapcsolata van a minisztériumban.”
Dr. Enea Nicolae tanácsos, a szívkórház orvosi konzíliumának tagja elmondta, múlt héten egyeztettek a román pártok képviselőivel, megállapították, kész tények elé állították őket, nem tudott senki közülük – még a kórházmenedzser sem – a névváltoztatás szándékáról. A Teculescu-egyesület nem képviseli a kovásznai románság érdekeit, ez a feladat a tanácsosokra hárul – mondotta, és kitért arra is, hogy az orvosok tanácsa levélben is megfogalmazta kifogását. A minisztériumból azt a választ kapták, hogy a tárcának jogában áll mások megkérdezése nélkül dönteni ilyen kérdésben. Úgy véli, nem normális, hogy Teculescu nevét viselje egy hasonló fontosságú intézmény, amit érdemének mondanak, az tulajdonképpen Franciaországból ellesett eljárás, nem ismerik eredményeit, ki gyógyult meg, ki halt meg a gázinjekciós kezelés következtében. A Teculescu-egyesület miért nem akkor emelte fel hangját, amikor a szívkórházat Dr. Benedek Gézáról nevezték el? További megbeszélésekre van szükség, az is megtörténhet, hogy a tárcavezető nem is ismeri az átnevezés hátterét – jelentette ki.
Neagovici Vasile tanácstag, szakszervezeti vezető, a szívkórház szóvivője a maga során elmondta, húsz éve dolgozik a kórházban, de ilyen feszültséget még nem tapasztalt. Jöjjenek az átnevezés kezdeményezői, talán még nem késő, bizonyítsák be Teculescu érdemeit. Ha viszont politikai döntésről van szó, az RMDSZ pártvonalon is lépjen közbe – javasolta.
Molnár János kijelentette: a kommunista időket idézi a névváltoztatás módszere. A román tanácstagoktól megkérdezte: hajlandóak lennének-e aláírni egy petíciót, melyben a névváltoztatás eltörlését kérik. Senkitől nem kapott választ.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 29.
„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)2015. május 12.
Egészségügyi kártya – Titkosszolgálatok fogságában
Az egészségügyi kártyarendszer a Különleges Távközlési Szolgálat és a Román Hírszerző Szolgálat felügyelete alatt működik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton. Dr. Antal Álmos, a Fogolyán Kristóf Megyei Kórház orvos igazgatója ezt igen veszélyesnek és Európában példa nélkülinek tartja, úgy értékeli: a biztosítottak pénzén egy igen drága nyomkövető rendszert építettek ki, amely egyáltalán nem az egészségügy érdekeit szolgálja.
Az egészségügyi rendszert sehol a világon nem követik vagy biztosítják a titkosszolgálatok, nálunk az adatokat raktározó szervert a Különleges Távközlési Szolgálat bukaresti központjában helyezték el, és az egészet a titkosszolgálat működteti. Ez nemcsak Ponta nyilatkozatából derült ki, az egészségügyi biztosító igazgatója, Vasile Ciurchea is kijelentette már januárban – idézte fel Antal Álmos. Azt állítják ugyan, hogy csupán védelmet biztosítanak, nem nézhetik meg az adatokat, ám ez nehezen hihető, főként hogy csak a titkosszolgálatok alkalmazottjainak adatait zárolták, az egyszerű civileknek minden lépése nyomon követhető. Az orvosokat köti a titoktartás, csak bírósági végzéssel kötelezhetőek egy kórlap kiadására, ám a titkosszolgálatok immár minden mozdulatunkat követhetik, és akár vissza is élhetnek az információval – véli Antal Álmos. Hihetetlennek tartja, hogy az ezt szabályozó törvényt megszavazta a parlament, és nem figyelt fel senki rá, pedig sokat elárult az is, hogy az egészségügyi kártyarendszer kiépítésénél nem a biztosító adatait vették alapul, nem a személy biztosítotti minőségéből indultak ki, hanem a belügyminisztérium adatbázisát használták. Antal Álmos meglátása szerint sokkal okosabb lett volna, ha ehelyett az alapellátást szervezték volna újra, a titkosszolgálatoknak kifizetett pénzekből inkább védőnőket alkalmaznak a családorvosok mellé. Ugyanakkor azt is kétségesnek tartja, hogy a miniszterelnök által emlegetett, így megtakarított 300 millió euró valóban a rendszerben maradna, hasonló ígéret már sokszor elhangzott, de nyomát nem látták a pénznek. Szerinte a jelentős pénzelfolyás egyébként sem a betegek, orvosok, gyógyszertárak szintjén keletkezett, hanem a gyógyszergyártók, a különböző beszállítók, a nagy beruházások vonalán, azt pedig kártya nélkül is meg lehetett volna állítani.
A megyei kórház orvos igazgatója azt is szóvá tette, hogy bő egy hete, miniszteri utasításra törvénytelenségre kötelezték a kórházakat, járóbeteg-rendelőket, családorvosokat. Május elsején életbe lépett az a jogszabály, amely előírja, hogy csak egészségügyi kártyával rendelkező pácienseket láthatnak el, azonban a rendszer hibái miatt múlt hétfőn arra szólított fel minden érintetettet a tárcavezető, hogy kártyák hiányában is kezeljék a hozzájuk fordulókat, és az említett jogszabályt talán csak a most szerdai kormányülésen módosítják.
„Ha most ellenőrizné a számvevőszék a kórházat, teljesen törvényen kívül találnának. Miközben van példa arra, hogy egy elírt időpontért, egy rossz helyre tett vesszőért is megkötnek egy polgármestert, ezt lehet?” – tette fel a kérdést.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 14.
Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)