udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1470
találat
lapozás: 1-30 ... 1231-1260 | 1261-1290 | 1291-1320 ... 1441-1470
Névmutató:
Cabulea, Vasile
2015. június 8.
Ünneplésre köteleznének
Igen nagy bajban lehet az a társadalom, amelyben köteleznék az állampolgárokat az ünneplésre. Igen súlyos gondok lehetnek a nemzeti öntudattal, ha törvényben írnák elő, mikor és miként kell ünnepelni, himnuszt énekelni, zászlót kitűzni, de még a sajtót, a közmédiát is utasítanák, számoljanak be a parancsra zajlott ünnepségről.
Nehéz ésszerű magyarázatot találni arra, hogy mi jár a kezdeményezők fejében, amikor június 4-ét nemzeti ünneppé akarják nyilvánítani Romániában. Annál is inkább, mert a legfőbb nemzeti ünnep, december 1. ugyanahhoz a történelmi eseményhez, Erdély elcsatolásához kapcsolódik, és annak emlékezetessé tételéről már minden elképzelhető eszközzel gondoskodtak: nagyszabású felvonulásokat, nagygyűléseket, katonai parádét szerveznek országszerte, de törvényben rögzítették azt is, hogy e dátumról utcákat nevezzenek el minden romániai településen.
Nem számított akkor sem, hogy a Romániában élők jelentős hányada számára december elseje nem lehet ünnep, így az állam voltaképpen saját állampolgárait rekeszti ki e közösségi élményből, nyíltan kettős mércét alkalmazva, hátrányos megkülönböztetésben részesítve mintegy másfél millió magyart.
Senkit nem érdekelt, hogy az ország jelentős részében nem öröm és büszkeség tölti el az 1918-as eseményről elnevezett sugárutakon sétálókat – és nem számít mindez most sem, amikor június 4-ét emelnék hivatalos nemzeti ünnepi rangra. Tennék ezt ráadásul tűzzel-vassal, törvényben erőltetve, parancsban elrendelve az ünneplést, hisz a trianoni diktátum dátuma korántsem ivódott bele annyira a román köztudatba, mint december 1.
Nacionalista túlfűtöttség, szavazatszerzési vágy, a budapesti kormánynak adott válasz vagy a provokáció szándéka – bármi legyen is a kezdeményező honatyák indítéka, számunkra felháborító e kezdeményezés, mely ellen minden lehetséges fórumon és minden eszközzel tiltakoznunk kell, rámutatva ismételten arra a nyílt diszkriminációra, megvetésre, amellyel a román államhatalom viszonyul az országban élő magyar közösséghez. Az pedig már nemcsak aggasztó, de elkeserítő, hogy e kezdeményezést a külügyminiszter terjesztette elő, és a román pártok mindenike felvállalta, a szocialisták mellett olyan politikusok is, mint Vasile Blaga vagy Călin Popescu Tăriceanu, akik korábban némi empátiát tanúsítottak a magyarság iránt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. június 8.
Elrománosított „ősi” román föld
A történész Lucian Boia a többségiek közül talán elsőnek mondta ki legutóbbi tanulmányában, hogy a nagynemzetiek által emlegetett „ősi román földet” az utóbbi közzel 100 évben románosították el. Eredetileg nem volt sem ősi, sem román. Pontosabban a románok mellett nagy számban lakták más nemzetek is, sokszor többségben. Bukovinában például még 1910-ben is a rutének voltak többen, de majdnem negyede a lakosságnak német volt. Besszarábiában 1897-ben még a felét sem tették ki a moldovánok, nagy számban ukránok, zsidók és oroszok éltek, Dobrodzsában csak imitt-amott leltél egy-egy románt a török, tatár, orosz vagy bolgár mellett, sőt még Munténiában és Olténiában sem laktak kizárólag románok.
Erdélyről ne is beszéljünk. 1918-ban Kolozsvár 60 808 lakosából csak 7562 volt román, Marosvásárhelyen alig 1717-en laktak, Nagyváradon 3604-en, Nagyszebenben pedig, ahol az ortodox mitropolita székelt, 8824 román élt. Még Bukarestbe is nagyon sok idegen költözött, mert a románoknak semmi kedvük nem volt a szakmához, műhelyekhez, gyárakhoz, de a tanuláshoz sem. Nagy emberei közül Cantacuzino, Rosetti, I. L. Caragiale, Vasile Alecsandri görög származásúak voltak, a történész A. D. Xenopol zsidó-görög keverék, az építész Ion Mincu szerb, a mérnök Anghel Saligny francia apa és lengyel anya gyereke... 1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával.
A román iskolareform kidolgozója, Spiru Haret már Erdély annektálása előtt fel volt háborodva, hogy a Regátban élő rutének, bolgárok és magyarok, akiken a csángókat értette, nem románul tanulnak. A görög katolikus románokat is idegennek tartották (ezt a felekezetet fel is számolták), és 1909-ig a királyságban nem is engedtek ilyen templomot építeni. És erre még rájött a legendákból összetákolt történelem, a be- és áttelepítések, az erdélyiek teljes elnyomása. Bukarest, bármelyik rezsim alatt, minden eszközzel csak románosított tovább, és hordtak el mindent a náluk gazdagabb, csatolt területekről. És teszik ezt mind a mai napig. Hát ezt megünnepelni, megünnepeltetni elég nehéz lesz…
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. június 16.
Nem értenek szót Parászka Borókával
Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségében az újságírók többsége és Parászka Boróka szerkesztő között.
A nézeteltérések gyökere Parászka három évvel ezelőtti, külsős munkatársként való alkalmazásáig nyúlik vissza, ugyanakkor a jelek szerint egyáltalán nem segítette a konfliktusok elsimítását, hogy a szerkesztő tavaly főállású státust kapott a csatornánál.
A közszolgálati rádió területi stúdiójában 2012 tavaszán debütáló Parászka Boróka kezdetben a KultúrPresszó című műsort készítette Kiss Dénessel, a „társbérlet" azonban kudarcba fulladt. Úgy tudjuk, a két társszerkesztő között nézeteltérés támadt amiatt, hogy Parászka úgymond a baloldali beállítottságú meghívottakat preferálja, így a műsor kompromisszumos megoldásként szétvált.
Parászka az Értsünk szót című vélemény- és háttérműsorral folytatta, kollégái körében azonban itteni tevékenysége is felháborodást váltott ki. A Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat, és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.
Munkatársai felróják a szerkesztőnek, hogy nem tartja tiszteletben a közszolgálatiság alapkövetelményeit, műsorai mellőzik a kiegyensúlyozottságot és pártatlanságot, továbbá téma- és alanyválasztásában is részrehajló. „Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. (...) Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. (...) Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak" – szerepel egyebek mellett a rádiósok lapunk birtokába került panaszában.
Az aláírók mellékelték a rádióhallgatók különböző csatornákon eljuttatott visszajelzéseit is, amelyek élesen bírálják Parászka műsorát. „A rádió honlapjára és sms-ben érkeztek bíráló levelek, sőt az utcán, a piacon megállítottak hallgatók, hogy miért engedjük be a rádióba" – számolt be a Krónikának Kádár Zoltán, a rádió munkatársa.
Kollégái szerint Parászka a Mozgó Világ című kulturális-közéleti havilapban 2012-ben közölt, A köz szaga című tárcájában becsmérli a csatornát, amikor például azt írja a közszolgálati rádióról, hogy „ez az állami állat táplálkozik, emészt, kipárologtat: önálló hormonháztartása van, jellegzetes szaga". Ugyanakkor szemére vetik Parászkának azt is, hogy képtelen a csapatmunkára, kollégáival arrogánsan, minősíthetetlen hangnemben beszél, sőt szerkesztőségi viták során olyan szidalmakra ragadtatja magát, mint „menj az anyád p...ba", vagy „csókoljátok meg a seggemet".
Parászka vádlói a mai napig nem kaptak választ két évvel ezelőtti beadványukra. Ennek fényében Kádár Zoltán a rádió munkatársainak arculcsapásaként értékeli kolléganője tavalyi, versenyvizsga nélkül történt munkakönyves alkalmazását, különös tekintettel arra, hogy szerinte „sorban álltak" az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál.
A Jó reggelt, Erdély! Jó reggelt, Székelyföld!, valamint a Kispad műsorok szerkesztője a szerkesztőségben uralkodó jelenlegi hangulatról elmondta, „párhuzamosan" dolgoznak egymással, az újságírók többsége beszélő és köszönő viszonyban sincs Parászkával. A rádiónál veteránnak számító Gáspár Sándor lapunktól értesült arról, hogy kolléganőjüket főállásban alkalmazták.
„Szomorú lenne. Remélem, nem igaz" – válaszolta a magyar adás egykori vezetője, aki művelt, intelligens emberként írta le Parászka Borókát, aki viszont szerinte is elfogult, egyoldalúan tájékoztat. Hozzátette ugyanakkor: az utóbbi hónapokban nem tapasztalt botrányos műsort a részéről.
Szász Attila főszerkesztő megkeresésünkre elismerte, voltak konfliktusok a szerkesztőségben Parászka körül, szerinte meglehet, hogy egyesekben maradtak tüskék, ám úgy véli, ma már „béke van". „Kusza, személyek közötti problémáknak tulajdoníthatóak a nézeteltérések, de az ellene korábban felhozott vádak nagy része nem áll" – jelentette ki lapunknak Szász. Hozzátette: mivel Parászkát meghatározott időre alkalmazták, a posztra nem kellett versenyvizsgát kiírni, ugyanakkor – bár ez már a csatorna vezérigazgatóján múlik – támogatja beosztottja szerződésének meghosszabbítását, mivel emberhiány van a rádiónál.
Kollégái kritikáira, szakmai tevékenységével kapcsolatos kifogásaira Parászka Boróka nem kívánt reagálni lapunknak, tartva magát ahhoz az elvhez, miszerint ami a szerkesztőség falain belül történik, az a munkaközösség belügye, amit megbeszélnek a szerkesztőségi üléseken. Szerinte az újságírók munkáját a rádió szakmaifelügyelő-testületei hivatottak elemezni, ami meg is történik a csatornánál.
„Nyitott embernek tartom magam, a mi szakmánk a kommunikáció, és ha itt létezik kommunikációs kudarc, akkor azon dolgozni kell. Senki és semmilyen kritika elől nem zárkózom el, nincs az a hallgató vagy kolléga, akinek ne válaszolnék a legjobb tudásom szerint" – válaszolta az Értsünk szót szerkesztője arra a kérdésünkre, hogy munkatársaival meg tudják-e beszélni a nézeteltéséreket.
Mivel a közszolgálati média belső szabályzata értelmében az újságírók kizárólag vezetőségi engedéllyel dolgozhatnak más csatornáknál is, megkérdeztük az Erdélyi Magyar Televízióban külpolitikai műsort vezető szerkesztőt, hogy kapott-e erre engedélyt.
Parászka Boróka elmondta, már bedolgozó újságíróként közölte a rádióval, mely lapokban, rádióknál, tévénél dolgozik még, és eddig semmiféle jelzés, kifogás nem érkezett hozzá arról, hogy esetében összeférhetetlenség állna fenn. A Mozgó Világban három évvel ezelőtt közölt, munkatársai által szintén kifogásolt írása kapcsán úgy vélekedett: pesszimista, metaforában és jelképekben beszélő tárcáját irodalomként kell olvasni, és nem az állásinterjújához csatolt szándéknyilatkozatként.
Kirúgták Debreczeni Hajnalka feljelentőjét
Elbocsátotta a Kolozsvári Rádió a román szerkesztőség ama munkatársát, aki kifogást emelt az ellen, hogy az RMDSZ elnökének sajtótanácsosát úgy foglalkoztatta a területi stúdió, hogy a Donát úti szerkesztőségben senki nem látta, anyagot pedig soha nem adott le. Vasile Luca márciusban összeférhetetlenség gyanújával tett feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA), feltárva, hogy az Országos Rádiótársaság (SRR) három hónappal meghosszabbította Debreczeni Hajnalkának a bukaresti közszolgálati televíziótól való áthelyezését.
Debreczeni – aki évente mintegy 44 ezer lejes fizetést kapott a rádiótól – közölte, feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás volt, amit folyamatosan végzett. Kelemen Hunor sajtótanácsosa az ankét nyomán áprilisban lemondott a közszolgálati tévé kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról, ezáltal megszűnt a rádiótársasághoz való áthelyezése is.
Luca a Ziar de Cluj lapnak elmondta, május 27-ei hatállyal azzal az indokkal bontották fel a munkaszerződését, hogy együttműködött az Agro TV-vel is, amely újrasugározta a rádiós műsorait. Szerinte azonban ez csak ürügy volt a Debreczeni-ügy kirobbantása miatt, mivel a tévécsatornával való együttműködését – amely nyolc hónappal ezelőtt amúgy is megszűnt – korábban engedélyezte a rádió vezetősége. Luca bírósághoz fordul elbocsátása miatt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2015. június 17.
Luca-ügy: cáfol a Kolozsvári Rádió
Cáfolja a Kolozsvári Rádió vezetősége, hogy összefüggés lenne Vasile Luca elbocsátása, valamint az újságíró Debreczeni Hajnalka ellen tett feljelentése között.
Lapunk keddi számában cikkezett arról, hogy a területi stúdió május végén felbontotta Luca munkaszerződését, mivel együttműködött az Agro TV-vel is, amely újrasugározta rádiós műsorait.
A román szerkesztőség munkatársa márciusban összeférhetetlenség gyanújával feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) amiatt, hogy az RMDSZ elnökének sajtótanácsosát úgy foglalkoztatta a területi stúdió, hogy a Donát úti szerkesztőségben senki nem látta, anyagot pedig soha nem adott le. Idéztük Lucának a Ziar de Cluj című lapnak adott nyilatkozatát, miszerint meggyőződése, hogy elbocsátása mögött a Debreczeni-ügy áll.
A Krónikához eljuttatott pontosításában Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese azt állítja, keretes cikkünk címe (Kirúgták Debreczeni Hajnalka feljelentőjét) egyértelműen azt sugallja, hogy a szerkesztőt azért távolították el munkahelyéről, mert a DNA-nál feljelentést tett.
Szerinte stilisztikailag, bár a „cím viszi az anyagot", a kirúgták helyett indokolt lett volna az elbocsátották, mint ahogyan az a szövegtestben elő is fordul. Rostás-Péter István szerint nem igaz, hogy a munkaszerződés felbontása egyenes következménye annak, miszerint Vasile Luca „kirobbantotta a Debreczeni-ügyet".
„A fegyelmi eljárást dokumentálhatóan 2015. január 21-én kezdte el a Kolozsvári Rádió vezetősége, az idevágó belső rendelkezések betartásával. Időrendi és logikai szempontból egyaránt téves tehát a két ügy között össszefüggést keresni" – szögezi le Rostás-Péter.
Tájékoztatása szerint a Román Rádiótársaság évente ad ki alkalmazottainak engedélyt a más sajtóintézményekkel való külsős együttműködésre, ez az engedély pedig Luca esetében a tavalyi év áprilisában lejárt.
A főszerkesztő-helyettes közölte: a fegyelmi vizsgálat során minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a szerkesztő 2014 augusztusában készített műsort a szarvasmarhák kéknyelvűségéről, amelyet az állategészségügyi hatóságok akkor jeleztek első ízben Romániában. „2014 decemberében úgymond meghívottként volt jelen a tévé stúdiójában, miközben a képernyő szalagcímén az szerepelt, hogy az Agro TV műsorszerkesztőjeként fogadta el a meghívást" – szerepel a rádió vezetőjének pontosításában.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2015. június 23.
Johannis kinevezte Opreát ideiglenes kormányfővé
Klaus Johannis államfő Gabriel Oprea belügyminisztert, nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettest nevezte ki ideiglenes kormányfővé hétfőn arra az időszakra, amíg Victor Ponta miniszterelnök képtelen ellátni hivatalát.
Az elnök első nekifutásra nem teljesítette feltétel nélkül a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök azon, az államfői hivatalba hétfőn eljuttatott kérését, miszerint addig, amíg képes ismét ellátni a kormányfői teendőket, 28 napos időtartamra nevezze ki ügyvivő kormányfővé Gabriel Opreát.
Az államfő ugyan hétfő délután rövid beszélgetésre magához rendelte Opreát, ezt követően azonban az elnöki hivatal azt jelezte: a döntés meghozatala előtt az államfő látni kívánja a miniszterelnök egészségi állapotát tükröző dokumentumokat.
Ponta rövid időn belül Facebook-oldalán is közzétette a műtétéről szóló orvosi igazolást, majd nem sokkal ezután Johannis kinevezte ideiglenes kormányfővé Opreát.
Victor Ponta korábban ostobaságnak nevezte, hogy az ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által indított bűnvádi eljárás elől menekült volna Isztambulba, és leszögezte: nem áll szándékában lemondani a kormányfői tisztségről.
A kormányfő vasárnap este az Antena 3 hírtelevíziónak adott telefoninterjút, amelyben leszögezte: már az eljárás kezdetén eleget tett a DNA idézésének, távollétében pedig ügyvédje áll az ügyészek rendelkezésére.
Ponta emlékeztetett: olyan ügyről van szó, amely nyolc évvel ezelőtti ügyvédi tevékenységét érinti, most pedig legfeljebb két hetet nyerhetne.
A kormányfő ügyvédnője egyébként hétfőn megjelent a DNA-nál, hogy bemutassa azokat az okmányokat, amelyek igazolják: a kormányfő fizikai akadályoztatása miatt nem tudott személyesen megjelenni.
Megismételte az eljárás nyilvánosságra kerülése óta alkalmazott retorikai panelt, miszerint a kormányokat, illetve a választott elöljárókat csakis a parlament vagy a polgárok válthatják le, nem az igazságszolgáltatás. „Talán már nincs is értelme választásokat rendezni, de akkor mondjuk ki világosan, hogy eredeti demokráciában élünk” – ironizált a kormányfő.
Leszögezte: nem mond le, mivel – bár nem az ő személye a fontos – szerinte az ellenzéknek nincs életképes alternatívája a jelenlegi kormánnyal szemben. Mindazonáltal a PNL két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hétfőn bejelentette: aláírásgyűjtésbe kezdenek Ponta menesztése érdekében.
Azt egyébként, hogy Ponta a DNA elöl menekült el, Traian Băsescu volt államfő dobta be a köztudatba, aki szerint Ponta megegyezett az államfővel, hogy előbbinek ne kelljen lemondania a DNA-eljárás nyilvánosságra kerülését követően. Ezt abból következtette ki, hogy az alkotmány szerint az ügyvivő kormányfő személyére nem a miniszterelnök, hanem az államfő tesz javaslatot.
Ponta egyébként elmondta: a nyugodt környezet miatt műttette meg magát Törökországban, és ha Romániában került volna sor a műtétre, akkor különleges bánásmódban részesült volna, és – arra utalva, hogy Matthijs van Bonzel bukaresti holland nagykövet nemrég olyan képet töltött fel közösségi oldalára, amelyen az látható, hogy feleségét egy bukaresti kórház ortopédiai osztályán műtötték meg – azt mondta: ha a nagykövet felesége miatt a kórház egy emeletét kellett lezárni, akkor miatta kettőt kellett volna.
A miniszterelnök közölte: azért Gabriel Opreát javasolta ideiglenes kormányfőnek, mivel ő az egyetlen miniszterelnök-helyettes, Johannis államfővel pedig azóta nem tárgyalt személyesen, hogy az a DNA-eljárás nyilvánosságra kerülését követően kiállt a nyilvánosság elé, és a lemondását követelte. Ponta szerint ezzel Johannis volt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) érdekeit szolgálja.
Ponta szerint ahhoz, hogy helyreálljon köztük a viszony, az szükséges, hogy „mindenki végezze az alkotmány által megszabott tevékenységét.”
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. június 24.
Más megyében javítják a dolgozatokat (Érettségi)
Tegnap Sorin Câmpeanu oktatási miniszter bejelentette, a jövő hétfőn kezdődő írásbeli vizsgák dolgozatait nem abban a megyében javítják ki, ahol azokat írták. A döntésről Kiss Imre megyei főtanfelügyelő azt mondta, érthetetlen, hogy néhány nappal a vizsgák előtt módosítanak jogszabályt, ha pedig sorshúzással jelölik ki a megyéket, ahogy azt tervezik, elképzelhetetlen, hogy a kétharmad arányban magyar érettségizők dolgozatait, ahogy az Háromszéken van, egy román megyében javítsák ki.
A módosítást Vasile Şalaru államtitkár javasolta a múlt héten, majd egy brassói tanácskozáson a megyei főtanfelügyelőkkel is megosztotta az elképzelést, s bár a visszajelzés nem volt pozitív, a tárcavezető tegnap mégis arról döntött, már idén bevezetik az új javítási procedúrát. Kiss Imre főtanfelügyelő szerint nemcsak nyelvi akadályai lehetnek a megyék közti dolgozatcserének, hanem számbeli korlátok is felmerülhetnek, hisz amíg Kovászna megyében másfél ezren érettségiznek, egy nagyobb megyéből akár három-négyezer dolgozat is érkezhet Háromszékre, és néhány nap alatt nehéz lenne kétszeresére bővíteni a javítók csapatát. Farkas Csaba, a megyei érettségi bizottság titkára lapunk érdeklődésére azt mondta, a kiválasztott százötven tanáron kívül még van tartalék a jelentkezők listáján, románból, magyarból és matematikából akár 2500–3000 dolgozatot is ki tudnának javítani, de a választott tárgyak esetében már sokkal kevésbé találnának újabb javítókat.
A végzősök ötöde nem jelentkezett érettségire
Farkas Csaba szerint a háromszéki tanárok a román nyelven írt dolgozatokat is megértik bármilyen tantárgyból, ha kérdések merülnek fel, román anyanyelvű kollégáik segítségét tudják kérni, de fordítva ez már nem lehetséges, a román megyékben nem lenne, aki kijavítsa a magyar dolgozatokat. Háromszéken az idei végzős diákok ötöde nem jelentkezett érettségire, kilencen megbuktak, negyvenegyen tanév közben kimaradtak, százötvenen pótvizsgára maradtak, 143-an nem iratkoztak be, bár minden tárgyból lezárták őket. Utóbbiak – néhány kivétellel – szakközépiskolában tanultak, előfordulhat, hogy egyesek ősszel majd próbálkoznak, és mégis megszerzik az érettségi oklevelet – véli Kiss Imre főtanfelügyelő, aki optimista e tekintetben, és bízik abban, idén a diákok jobban tejesítenek, mint a korábbi esztendőkben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. június 27.
Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro2015. június 30.
Kihagyták a vásárhelyi szívkórházat az országos programokból
Elégedetlenséget és felháborodást váltott ki az egészségügyi minisztérium döntése, ugyanis a szaktárca több fontos országos programból is „kifelejtette” a hagyománnyal és szakmai eredményekkel rendelkező marosvásárhelyi szívkórházat.
Az év elején a marosvásárhelyi szívkórház vezetői azt hitték, hogy véletlen elírás történt, amikor intézetük nevét nem találták abban az országos programban, amely a gyermekek intervencionális kardiológiai beavatkozását hivatott finanszírozni. Később azonban kiderült, hogy nem elírás történt, a minisztérium nem tartotta érdemesnek a vásárhelyi szívkórházat és személyzetét az efféle műtétekre. Holott addig már számos kiskorú – helyi, környékbeli és távoli megyéből érkező – páciensnek mentették meg az életét. Hogy nem véletlenül maradt le az ország egyik legjobb szívkórházának számító marosvásárhelyi intézet a programból, a szaktárca legújabb döntése is igazolja. A minisztérium újabb négy nagyszabású programból felejtette ki az erdélyi egységet. Miközben két bukaresti kórháznak, a C.C. Iliescu, valamint a Vasile Cândea nevét viselő központoknak és a temesvári sürgősségi kórháznak pénzalapot biztosít a non-invazív műtétek elvégzésére, a Horaţiu Suciu által vezetett intézet ezúttal sem került fel a szaktárca és az országos biztosítópénztár listájára. „Olyan non-invazív beavatkozásokról van szó, amelyek nálunk mintegy tízezer euróba kerülnének. Nyugat-Európában ezek egyszerű rutinműtéteknek számítanak, nálunk mégsincs pénz erre. Pedig külföldön sokkal többe kerülnek” – ismertette a helyzetet Horaţiu Suciu, a marosvásárhelyi szívkórház vezetője.
A szakorvos és kollégái az elmúlt két nap alatt mégis négy sikeres beavatkozást végeztek. A 60 és 71 év közötti betegek – akiken csak a műtét segített – jól vannak, már sétálnak a folyosón. Egyiküket aorta nagyobbodással, a másik hármat hasaorta tágulással műtötték. „Mivel a pénztár a szükséges 10 ezer euró helyett alig 6300 lejt ad, máshonnan csoportosítottuk át a pénzt. Ha a minisztérium minket is bevett volna az országos programba, legalább húsz ilyenszerű beavatkozást végezhetnénk évente” – mondta el érdeklődésünkre Suciu professzor. Egy egyszerű fejszámítás szerint ez évi 200 ezer euróba kerülne a szaktárcának, ami Nyugaton alig négy műtét elvégzésére elegendő. „A páciensnek joga van az élethez és a minőségi élethez. Ő nem tehet arról, hogy szívbeteg, betegségével Romániában él, és fizeti a kötelező biztosítást” – jegyezte meg Horaţiu Suciu. Arra a kérdésre, hogy a várólista átugrásával van-e lehetősége a tízezer eurót leperkáló betegnek megműtetnie magát, az intézetvezető elmondta: „Elméletileg nincs, hiszen a törvény szerint a biztosított pácienst ingyenes kezelés illeti. Ahhoz, hogy a saját pénzén, soron kívül megműthessük, nem állhat szerződésben a pénztárral” – mutatott rá a visszásságra a szívspecialista.
Kollégája, Ayman Elkahlout elmondta, hogy az utóbbi időben mindent megmozgattak annak érdekében, hogy az országszerte mindenütt elismert marosvásárhelyi szívkórház is központi finanszírozáshoz jusson, ám a minisztériumtól még csak válaszlevél sem érkezett.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. július 11.
Ha a románoknak szabad, a magyaroknak miért nem? (Vasile Botnaru és Igor Boțan beszélgetése a román Szabad Európa Rádióban)
A (hazai és moldovai) románok továbbra is úgy beszélnek az egyesülésről, mintha az teljesen normális dolog volna. Lehet, az is. Csak akkor másnak miért nem szabad erről ugyanúgy beszélni? Múlt vasárnap több mint 5000 moldovai és romániai tüntetett Kisinyov központjában és szavazott jelképesen a két állam egyesülése mellett.
Az eseményt a Cselekvés 2012 Unionista Platform (Platforma Unionistă Acţiunea 2012) és a Moldva Ifjai (Tinerii Moldoveni), valamint sok más Pruton túli szervezet szervezte, akik vissza szeretnék állítani Románia régi határait. Szintén vasárnap, de Brassóban Románia volt elnöke, Traian Băsescu újra kijelentette, hogy a jelenlegi gazdasági és politikai körülmények között Moldova számára a Romániával való egyesülés lenne az egyetlen életképes megoldás. Erről beszélget Vasile Botnaru Igor Boţan elemzővel.
Civil unionista mozgalom
Szabad Európa: – A politikusok rendszeresen előveszik az unionista kártyát. Ezúttal egy olyan csoport lehelt belé újra életet, melynek – látszólag – nincs köze politikai szervezetekhez. Mit gondol a 90-es években létezett hangulat újbóli felidézéséről?
Igor Boţan: – Az unionista mozgalom jelenleg a civil szférában zajlik, mely a történelmi igazságra, Moldova Köztársaságnak az elitek endémiás korrupciója miatti becsődölésére és az új regionális körülményekre hivatkozik, melyek illuzórikussá teszik Moldova Köztársaság belátható időn belüli csatlakozását az Európai Unióhoz. Igaz, hogy egy ilyenfajta civil mozgalom kiszorítja a már ismert unionista pártokat. A civil mozgalom egy új, fiatal unionista elit létrehozására törekszik, ez már alakul a Cselekvés 2012-nek nevezett, civil szervezetekből álló konglomerátumra támaszkodva, melynek nem annyira vezetője, mint inkább néhány szenvedélyes aktivistája van. – Tehát az előző nemzedék, Iurie Roşca, Mircea Druc helyett már megjelentek az új unionista vezetők? Az unionistáknál volt nemzedékváltás?
– Új nemzedék jelent meg Moldova Köztársaság függetlenné nyilvánítása óta. Jó iskolákat végeztek, és szenvedélyesek. Nem hisznek azokban a politikai pártokban, melyek csődöt mondtak ebben az unionista igyekezetben.
– A pártoknak nem sikerült megfertőzniük az egész társadalmat. A fiatalok képesek lesznek erre? És milyen nyelvezetet használnak e cél elérésére?
– A fiatalok a széles tömegeket akarják megszólítani, azt állítván, hogy ők nem politikai párt részei. Nem akarnak parlamenti képviselői helyeket szerezni az unionista mozgalom révén. E tekintetben nyilvánvaló, hogy ez a fajta megközelítés jelentősebb sikerrel kecsegtet, mint a politikai pártoké.
– Ez egy adu. De milyen motivációt kínálnak a széles tömegeknek? – Nagyon fontos elolvasnunk a július 5-én közzétett dokumentumukat. Ebben is vannak olyan részek, melyek inkább kérdéseket vetnek fel és nem az egyesülést teszik lehetővé. A moldovai döntéshozók biztatása ez, hogy támogassák az egyesülés gondolatát, szinte esküszegésre buzdítják őket. Hiszen tudjuk, hogy a moldovai közintézményeknek a képviselői arra esküdtek fel, hogy Moldova Köztársaság ügyét szolgálják, nem pedig Moldova Köztársaság felszámolását.
– Vagyis harakirit javasolnak nekik.
– Igen, ez esküszegésre való biztatás. Egy másik fontos tényező a nemzetközi intézményekhez való folyamodásuk. A fiatal unionisták arra szólítják fel a nemzetközi közösséget, támogassa Moldova Köztársaság egyesülését Romániával, ami akár természetes is lehet, ha figyelembe vesszük a németek egyesülését, vagy a Krím Orosz Föderáció általi annektálását. Németország esetében az NDK összeomlott, az állam intézményei már képtelenek voltak ellátni a kötelezettségeiket, és arra volt szükség, hogy Mihail Gorbacsov, illetve a Szovjetunió vezetői megírják Németország újraegyesülésének 4+2-es tervét, mert már nem tudták kezelni a dolgokat.
– Egyesek úgy gondolják, hogy hasonló módon, amikor Moldova Köztársaság – az NDK helyzetébe jutva – összeomlik, teljesen becsődöl, akkor az egyesülés lehet majd a mentőöv. Băsescu is ezt mondta a maga közvetlen módján.
– Mi is tudjuk a történelemből, hogy minden egyesülés és minden területcsonkítás bizonyos kényszerhelyzet, regionális vagy világháború eredménye volt, mint amilyen a krími háború az első egyesülésnél vagy az első és a második világégés. Jelenleg is meg kell várni egy kényszerhelyzetet, amikor egyszerűen nem lesz más megoldás. Ezért az unionista mozgalom olyasmiket vet be, melyek sok polgár számára némiképp vonzóak.
– Az új nemzedék milyen motivációt kínál a tömegeknek? A mozgalom szerint miért lenne jobb a Moldova Köztársaság egyszerű polgárának Romániában, mint egy független államban?
– Egy sor tényezőről van szó. Ők a történelmi igazságról és a román nép nemzeti egységének helyreállításáról beszélnek, egyrészt.
– Ezt már mások is megtették. A politikai pártok is.
– Igaz. Most egy másik tényezőre is hivatkoznak, amire korábban nem: a teljesen korrupt elit alkalmatlanságára. A moldovai elit még egy hazája számára kedvező helyzetben is szakadék szélére taszította az országot, amikor több százmillió, vagy akár több milliárd dollár vagy euró is rendelkezésre állt Moldova Köztársaság európai pályájának támogatására. A szociális tényező az utolsó. Láttam olyan unionista kampányokat, melyekben azt állították, hogy az idősek nyugdíja például 50 százalékkal fog nőni az egyesülés után, s ugyanez lesz a bérekkel is. Tehát egy lehetséges anyagi jólétre hivatkoznak, amit egyáltalán nem lehet tesztelni, hogy bekövetkezik-e vagy sem. Băsescu támogatja
– A hajdani unionista pártok élvezték Bukarest támogatását. Egyes körökét legalábbis. Még bizonyos összegeket is kaptak tőlük. Bukarest most támogatja ezt a mozgalmat?
– Bukarestben formálisan nincsenek olyan politikai erők, amelyek nyíltan támogatnák Románia egyesülését Moldova Köztársasággal. Annyit tudunk, hogy Traian Băsescu volt elnök 2013. november 27-én bejelentett egy országprojektet, melyet – mondta akkor – elnöki mandátuma lejárta után meg fog valósítani. Băsescu 2014 márciusában feladta ezt a projektet, arra hivatkozva, hogy állítólag a besszarábiaiak csak 20 százaléka támogatja. Másrészt most azt látjuk, Traian Băsescu nyíltan beszél arról, hogy a Népi Mozgalom Pártnak (PMP), melyhez némiképp kötődik, Románia és Moldova Köztársaság egyesülése lenne a központi feladata. Jelenleg nincs más politikai erő, amely nyíltan az egyesülésről beszélne és felvázolna egy pályát, egy menetrendet.
– Ha lakmuszpapírt keresnénk, nézzük meg George Simion ügyét, hogy ki és miként vette védelmébe, amikor persona non gratává nyilvánították. Releváns lenne ez, vagy sem?
– Azt hiszem, releváns lenne. Meg kell említenünk, hogy május 16-a után, amikor sor került egy unionisták által szervezett tiltakozó tüntetésre, Johannis elnök és Ponta kormányfő is óvatosan, de reagált rá. Johannis elnök azt mondta, hogy Románia támogatni fogja Moldova Köztársaságot európai törekvéseiben, és aztán majd meglátjuk, hogy az Európai Unión belül miként oldjuk meg a nemzeti egység ügyét.
– Érthető, Bukarest óvatosságát az magyarázza, hogy nem akarja idegesíteni az Európai Uniót és az unionista mozgalom bátorítása iránt nem igazán lelkesedő Nyugatot.
– Nemcsak erről van szó. Sok éve beszélünk arról, hogy mielőtt még komolyan felvetnénk Moldova és Románia egyesülését, meg kellene teremteni egy ezt kimondottan lehetővé tévő törvényi vagy alkotmányos keretet. Németország 1949-es alkotmányában szerepelt a német területek egyesüléséről szóló záradék.
– Ön Dél- és Észak-Koreára szokott hivatkozni. De az egyesülés mellett síkra- szállók azt mondják, ha egy adott pillanatban a nép akarata az egyesülés mellett szól majd, a törvények már nem fognak számítani. – Számítani fognak. Oroszország is – mely az 1975-ös helsinki folyamat után egyedüliként iktatott be az alkotmányába egy záradékot a más államokkal történő egyesülésről – a Krím annektálásához a 65. cikkelyre hivatkozott, mely – különleges módon – a más államokkal való egyesülésre utal. Vagyis nem jelentette be már az elején, de meglepte a nemzetközi közvéleményt.
– A botnak két vége van. Románia ugyanígy lemásolhatná az orosz receptet, és azt mondhatná, hogy egy korábban elvesztett területet szerez vissza.
– Románia ezt nem teheti meg, mert a NATO és az Európai Unió tagja. A NATO- államok nem rendelkezhetnek olyan területekkel, melyek határai nem tarthatók ellenőrzés alatt.
Romantikus egyesüléspártiak
– Mindenesetre a történelemre való hivatkozás, ezt el kell ismernie, eléggé rozoga lábakon áll. A nép akarata, igen, erre lehet építkezni.
– De a nép akarata esetében szintén nem szabad megfeledkeznünk az alkotmánybíróság 2013. december 5-i határozatáról, mely szerint a Függetlenségi Nyilatkozat Moldova Köztársaság alkotmánya felett áll, és ennek a nyilatkozatnak van egy záradéka, mely szerint az örökre szól. Ezért nem lehet népszavazást kiírni még a román vagy moldovai nyelv kérdéséről sem, mert a Függetlenségi Nyilatkozatban a román nyelv szerepel. Vagy ezért nem lehet alkalmazni a 142. cikkelyt, mely az alkotmány módosításának korlátaira vonatkozik, mert az örökérvényességről szóló záradék – ezt a fogalmat izraeli és norvég alkotmányjogászok teremtették meg – azt mondja, hogy ettől csak az állam intézményeinek összeomlása esetén lehet eltekinteni.
– Tehát Moldova Köztársaság számára a függetlenség a maximum?
– Igen, ebből nem léphet ki. A hatóságok elvileg nem képviselhetik az egyesülés gondolatát. Moldova Köztársaság esetleges egyesülését Romániával nem az állam intézményei valósíthatják meg, hanem a moldovai társadalom. Vagyis, a Moldova Köztársaság függetlenségének örökérvényűségről szóló záradék szerint előbb össze kell omolnia az államnak, az ottani társadalom csak azután szervezheti meg magát, és írhat ki például népszavazást a Romániával való egyesüléséről. – Végül egy nagyon szűkszavú meghatározást kérek. Az unionisták új nemzedéke pragmatikusabb, vagy továbbra is romantikus és álmodozó?
– Határozottan romantikus és álmodozó. Főleg, amikor az Európai Bizottsághoz, az Európai Tanácshoz folyamodik, mert európai üggyé akarják emelni Moldova és Románia egyesülését, amit én abszolút utópisztikus dolognak tartok.
(Forrás: europalibera.org, Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 28.
A VI. Szederháti Falunap sikere
Odafigyelni a kisközösségek igényeire is
A Pécska városhoz tartozó Szederháton szombaton VI. alkalommal szervezték meg a falunapot, ami történelmi eseménnyel indult, ugyanis a rekkenő hőség miatt, Szederhát történetében bizonyára első alkalommal locsolták a főutcát. A program a helybeli katolikus templomban 17 órakor szentmisével indult, ahol ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános köszöntötte az Antal Péter polgármesterrel és Miodrag Stanoiov alpolgármesterrel az élen megjelent pécskai tanácsosokat és a szederhátiakat.
A továbbiakban magyarul együtt énekeltek, imádkoztak a helybeli közösség megmaradásáért, arra kérve a híveket, hogy nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül, hallgassanak lelkészeikre, illetve civil vezetőikre. Ezt követően Sarca Miron görög katolikus plébános vezetésével románul mondtak fohászt. A templomi szertartás után, az iskolaudvaron felállított szabadtéri színpadról a műsorvezető, Gerbe Zoia köszöntötte a sörsátrak hűvösében, illetve a nézőtéren gyülekezőket, majd a színpadra kérte Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Vasile Chifor, Dorin Ponta, Halasi András és Demeter Miklós városi tanácsokat, illetve ft. Király Árpád marosi főesperes-plébánost és ft. Sarca Miron görög katolikus plébánost. A lelkészek vezetésével az egybegyűltek magyarul és románul elmondták a Miatyánkot, majd az Isten tartsd meg szeretetben és egységben Szederhátot kéréssel fejezték be. Antal Péter polgármester románul, majd magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: kitüntetésnek érzi, amiért VI. alkalommal vehet részt a Szederháti Nap rendezvénysorozatán. Őszintén örvend, amiért 2009 óta rendszeresen megszervezhették a falunapot, amelynek a közössége megérdemli a törődést, ugyanis 2004-ben, amikor alpolgármesterré választották, a falunak 200 lakosa volt, míg a 10 év múlva megtartott népszámlálás alkalmával 300 lakost találtak. E jelenség nem csak Arad megyében, hanem az országban is valószínűleg egyedi, miszerint egy település lakossága 10 év alatt 50%-kal gyarapodjon. Ez azt bizonyítja, hogy az utóbbi tíz évben ide érkezett emberek jól érzik magukat, közel laknak a megyeközponthoz, de Pécskához is. Az elmúlt 10 évben a falu sokat fejlődött, elkezdték a betonjárdák építését, leaszfaltozták a nemzetközi főúttal összekötő bekötő utat, de felújították az orvosi rendelő, valamint az óvoda épületét is. A következő időszakban tovább fejlődik a falu a vízvezeték megépítésével, illetve az utcák leaszfaltozásával. Mivel az eddigi, illetve a tervezett fejlesztés nem csak magán, hanem a városi, de a megyei tanácson is múlt és múlik, ezúton mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a megvalósításokhoz. Miután mindenkinek jó egészséget, illetve felszabadult szórakozást kívánt, Miodrag Stanoiov alpolgármester és Vasile Chifor városi tanácsos ecsetelték a falu fejlődésének a perspektíváit, majd a műsorvezető elsőként a szederháti óvodásokat kérte a színpadra. A 12 gyermek az óvónőjük irányításával tetszetős, virágöntöző játékkal és táncokkal kedveskedett a hozzátartozóknak, akik vastapssal jutalmazták a teljesítményüket. Utánuk a pécskai Forever moderntánc-csoport 4 lányának a tánca közepette, a fiú akrobatikus mutatványainak tapsolt a közönség. Ezt követően a tornyai Torneana néptánccsoport 7 párja járta az alföldi román táncokat, majd a pécskai Romaflores cigánytáncai arattak osztatlan sikert, Doru Craiţar vezetésével. A tornyai és nagyvarjasi asszonykórus magyar népdalcsokra különleges színt hozott a programba Iacsity Florentina vezetésével. Utánuk a pécskai Păstrătorii Tradiţiei román néptánccsoport, majd Florin Lipitor és Oana Barbură román népdalokkal szórakoztatták a közönséget. 22 órától Gabi Stoica és együttese lépett fel. Egész délután sörsátrak szolgálták a résztvevők igényeit, a programban fellépett csoportokat vacsorán látták vendégül. 24 órakor tűzijáték zárta a VI. Szederháti Falunap programját, aminek a sikeréért köszönet jár a Pécskai Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, amelyeknek a vezetősége figyelemmel kíséri a kistelepülések lakosságának is az igényeit. A falunap kiváló alkalom volt a találkozásra a szederháti magyaroknak is, akik szombaton nem csak Aradról, hanem még Resicabányáról is hazalátogattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. augusztus 3.
Elhalasztott kártyahasználat
Felemás fogadtatást váltott ki az egészségügyi minisztérium pénteki bejelentése, miszerint augusztus folyamán sem válik kötelezővé az egészségügyi kártya használata.
A szaktárca úgy döntött, az elektronikus eszköz nélkül érkezők is részesülhetnek ellátásban: van, aki szerint jól jött az újabb halasztás, másoknak viszont elegük van a határidő folyamatos kitolásából, hiszen az intézkedés elviekben már májustól kötelező érvényű. Mint ismeretes, a korábbi bejelentések értelmében az egészségügyi intézményeknek augusztustól kellene megtagadniuk a szolgáltatást azoktól a páciensektől, akik nem rendelkeznek egészségügyi kártyával.
Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva viszont a hétvégén bejelentette, hogy még augusztusban sem lesz kötelező az elektronikus eszköz használata, kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy várhatóan szeptembertől alkalmazzák majd az intézkedést. A Mediafax hírügynökség megkeresésére pedig már azt mondta, időben jelzik majd, hogy mikortól nem látják el a kártya nélkül érkező pácienseket. Ciurchea elmondása szerint egyébként a 15 millió kibocsátott elektronikus eszköz közül még 300 ezret kell eljuttatniuk jogos tulajdonosukhoz.
Az egészségügyi pénztár vezetője azzal érvelt az újabb halasztás mellett, hogy augusztus folyamán sok külföldön dolgozó román állampolgár látogat haza, számukra pedig lehetővé kell tenni, hogy ha még nincs is birtokukban a kártya, részesülhessenek egészségügyi ellátásban.
Május óta kötelező a kártya
„Sunyi játszma tévényilatkozatokkal módosítani a törvényt” – kommentálta az újabb halasztást a Krónika megkeresésére Szabó Soós Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke. Mint emlékeztetett, a jelen pillanatban hatályos rendelet értelmében május elejétől kötelező a kártya használata. „Ezt a jogszabályt még nem módosították, csak szóban halasztanak” – pontosított a hargitai háziorvos, aki szerint ilyen körülmények között nincs garancia arra, hogy nem kérik majd számon az orvosokon a jogszabályt.
„Félő, hogy két-három év múlva ellenőriznek, és számon kérik, miért nem használtuk a kártyát a rendelet szerint, ki is fizettethetik majd azoknak a recepteknek, küldőpapíroknak, paraklinikai vizsgálatoknak az ellenértékét az orvossal, arra hivatkozva, hogy a biztosítottól nem kérte az egészségügyi kártyát. Akkor hiába védekezünk majd azzal, hogy az egészségbiztosítási pénztár elnöke másként nyilatkozott a tévében” – ecsetelte a helyzet visszásságát Szabó Soós Klára. A háziorvosok egyesületének elnöke éppen ezért arra biztatja a háziorvosokat, hogy minden esetben kérjék a betegtől a kártyát, különösen akkor ne legyenek elnézőek, ha a rendszer jelzi, hogy a beteg már kézhez kapta, és aktiválta is azt.
„Ha a paciens azt mondja, hogy elveszítette a kártyát, az megrongálódott, akkor a biztosítási pénztárhoz kell küldeni, ott kell igazolást kérnie. Az orvosok kénytelenek elővigyázatosnak lenni, mert egy érvényben levő szerződést nem egyoldalúan és nem a tévé képernyőjén keresztül bontanak fel” – szögezte le Szabó Soós Klára.
Van, aki szerint jól jött a halasztás
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója eközben azt tapasztalta, hogy miután továbbra is akadozik a rendszer, jól jött az újabb halasztás. Mint lapunk kérdésére részletezte, még mindig nem működik zökkenőmentesen a rendszer, ugyanakkor a betegek elfelejtik magukkal vinni a kártyát, vagy elveszítették azt, és olyan is előfordul, hogy a kártya nem aktiválódik. „Legalább az év végéig párhuzamosan kellene engedni a kártyás és a kártya nélküli ellátást, hogy a szolgáltatóknak és a betegeknek is legyen ideje megszokni azt” – fejtette ki az egészségügyi intézmény vezetője.
András Nagy Róbert szerint ugyanakkor a rendszer feladata az lenne, hogy segítse a betegellátást, nem pedig, hogy akadályozza azt, ezért akkor kell kötelezővé tenni, amikor az zökkenőmentesen működik. A patikákban egyébként információink szerint egyelőre ritkán kérik az egészségügyi kártyát, bár a gyógyszertárak nagy része felkészült a rendszer használatára. „Nem tudunk semmi biztosat, majd egyszer csak szólnak, hogy holnaptól kötelező lesz a kártya, akkor pedig anélkül nem tudjuk kiadni a gyógyszereket” – mondta a Krónikának Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke.
Nő az aktív kártyák száma
A hivatalos statisztikák szerint az elmúlt időszakban több kártyát aktiváltak, mint korábban, ezek száma csak az utóbbi két hétben meghaladta az egymilliót, így jelenleg mintegy 8,3 millió elektronikus eszköz van használatban. Ezzel párhuzamosan csökkent azoknak a száma, akik az egészségbiztosítási pénztár területi kirendeltségeinél jelentkeznek, hogy felvennék a nevükre kiállított kártyát. Mint ismeretes, a megyei biztosítókhoz fordulhatnak mindazok, akiknek máig nincs egészségügyi kártyájuk. A CNAS ugyanakkor arról számolt be, hogy folyamatosan figyelemmel követik a kártya nélkül nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, a rendelkezésükre álló adatok pedig azt mutatják, hogy akik már megkapták az elektronikus eszközt, azok használják is azt, amikor orvoshoz fordulnak.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 4.
IX. Kisjenői Városnapok
Sok népzene és -tánc, vidámság
Szombaton és vasárnap a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és Kisjenő Város Tanácsa megszervezte a hagyományos, ezúttal a IX. Városnapokat. A program szombaton 11 órától a városháza dísztermében Gheorghe Burdan polgármester köszöntőjével, illetve azzal a kérésével indult, hogy a résztvevők egyperces felállással emlékezzenek meg a város jótevőjéről, a Maschio Gaspardo Mezőgazdasági Gépgyárnak a közelmúltban elhunyt tulajdonosáról, Egidio Maschióról. Ezt követően bemutatta az ülés prezídiumában helyet foglaló Florentina Horgea alprefektust, prof. dr. Aurel Ardeleant, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem elnökét, Paolo Maurizio Rocchit, a Maschio Gaspardo kereskedelmi igazgatóját, Dorel Căprar parlamenti képviselőt, az SZDP aradi elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Ioan Tripa kisjenői alpolgármestert, Király András oktatási államtitkárt, Florina Matiuţ jogtanácsost, Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert és prof. dr. Eugen Gagea városi tanácsost.
A kisjenői politika a nyerő
A polgármester ünnepi beszédében előrebocsátotta: attól függetlenül, hogy milyen párthoz tartozik, a kisjenői politikát érvényesíti, ami azt jelenti, mindent a város polgárai életminőségének a javításáért tesz. Az elmúlt héten adták használatba a Kisjenő–Nadab közötti Mária királynő kerékpárutat; kézzelfogható ígéretet kapott az illetékesektől, hogy az év másodig felében elkezdődik a város körgyűrűjének a megépítéséhez szükséges tanulmányterv elkészítése; ugyanakkor hozzáfogtak a város Erdőhegy negyedében a szennyvízlefolyó rendszer megépítéséhez; az ivóvíz nyomásának a stabilizálása érdekében önerőből két, egyenként 100 méter mély, 330 milliméter átmérőjű kutat fúrattak; az ANL-lakások számára 600 ezer lej befektetéssel megépítették a hőközpontot; ugyancsak komoly összegeket fordítottak a város egészségügyi központja udvarának, Erdőhegy utcáinak a rendbetételére; a város négy bejáratát térfigyelő kamerákkal látták el; az oktatási intézmények épületeit korszerűsítették. A Kisjenőn végrehajtott korszerűsítési munkálatok, fejlesztések kivitelezéséért köszönet jár az itt megtelepedett vállalatoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak a város bevételeinek a növeléséhez. Zárszavában a Kisjenői Városnapok alkalmából minden vendégnek, résztvevőnek és helybeli polgárnak jó egészséget, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt. Végszóként még bejelentette: egy törökországi befektető Kisjenő határában mélyfuratokat kíván végeztetni hévízfürdő, illetve üdülőközpont kiépítése céljából.
A hangulat feldobására Ioan Selesi humorista frakkban, cilinderben mondott tréfás történeteket. A polgármester által felkínált hozzászólási lehetőséggel, a prezídiumban ülők Ioan Tripa alpolgármester és Florentina Matiuţ jogtanácsos kivételével, mindnyájan éltek, örömüknek adva hangot, amiért részt vehetnek a rendezvénysorozaton. Király András államtitkár magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, a két magyarországi polgármester mondanivalóját tolmács fordította románra, míg prof. dr. Aurel Ardelean köszöntője végén, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem részéről Kiválósági Díjat és emlékplakettet nyújtott át Gheorghe Burdan polgármesternek, a városfejlesztés terén elért eredményeinek az elismeréseként. A közönség soraiból a Kisjenői Nyugdíjasklub elnöknője, Georgeta Csáky mondott köszönetet Gheorghe Burdan polgármesternek, amiért a szívén viseli a város nyugdíjasainak a sorsát. Az ünnepi ülést követően mindnyájan a főutcára vonultak, ahol villogó lámpájú rendőrautó felvezetésével, a Sunetul Aradului fúvószenekarral az élen, népviseletbe öltözött fiatalok, mesefigurák, gólyalábakon járó szellemek vonultak a lovas szekerek és a lovasok előtt. A városháza elé érve, a fúvószenekar tust játszott az elöljárók tiszteletére, majd tovább vonultak Erdőhegy irányába. Az ünnepélyes megnyitó vendégeinek tiszteletére Gheorghe Burdan polgármester ebédet adott a Mihai Veliciu Elméleti Líceum étkezdéjében.
Szórakoztató programok
13 órától a Sunetul Aradului fúvószenekar térzenét adott a központi parkban. A városi stadionban 16.30 órától a szatmári, valamint a vajdasági fúvószenekarok térzenéjére került sor, majd az aradi veteránok néptánccsoportja járt alföldi román táncokat. A kétegyházi Kaláris néptánccsoport 3 párja kétegyházi, nyírségi, nadabi román, illetve rábaközi táncokat adott elő a gyülekező magyar közönség tapsa közepette. Valamivel 18 óra után a csanádpalotai néptánccsoport szatmári verbunkos, kalotaszegi, illetve győrteleki táncokat mutatott be, mutatósan kidolgozott koreográfiára. Utánuk Aron Nicula román népdalai, a Junii Şimandului román néptáncai, Vasile Iova és Ghiţa Baciu román népdalai, illetve a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport fellépése következett. Ezt követően Gina Rus és Adelina Talpoş román népdalai, a Zestrea Buduresei néptánccsoport fellépése, Ştefan Muntenaş román népdalai, Ioan Selesi vidám műsora, Simona Boncuţ és Nicu Vesa népdalai következtek. 22.30 órától a Mini Step, a Step Experience, a Happy Dance Crew és a Chiqui Dance moderntánc-csoportok fellépései színesítették a programot, késő este Alina Eremia koncertje zárta a napot.
Vasárnap 14 órától indult a szórakoztatópark a stadionban; 17 órától a Floarea Crişului néptánccsoport lépett fel, Florin Cociomag és Oana Miron népdalokat énekelt, fellépett a Rapsozii Zărandului népi zenekar, amely Petrică Paşca, Cornelia Căprariu, Tiberiu Crişan és Malvina Nagy énekeseket kísérte. Utána Aurel Vlaicu Turcas népdalai, Simona Costin, Ionuţ Mateş és Cornel de la Chişcău népdalai, a máramarosi Transilvania néptánccsoport fellépése, a General Music zenekar koncertje következett. 23 órától tűzijáték, majd Antonia koncertje zárta a Kisjenői Városnapok idei rendezvénysorozatát.
Mindkét nap, a stadionban felállított hatalmas csúszda, a körhinta, illetve más játszószerek szórakoztatták a gyermekeket, a sörsátrak alatt, a büféknél mindenfajta itallal és étellel szolgálták a vendégeket, akik nem sokat kérették magukat, ettek-ittak, jól mulattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. augusztus 5.
Perelnének a szakszervezetek
Az egészségügyben és a tanügyben sem a fizetéscsökkentést, sem az elbocsátást nem tartják elfogadhatónak a szakszervezetek. Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint csak úgy érhetnek el eredményeket, ha a munkáltatókkal összefogva lépnek fel, méltányos finanszírozást követelve.
Amint arról beszámoltunk, a tanügyi kisegítő személyzet augusztustól 10 százalékos fizetésemelést kapott, ám szeptembertől elbocsátásokra számíthatnak, mert a minisztérium által leközölt sarokszámok alapján városon 14,5 diáknál kevesebbre nem hirdethetnek meg pedagógusi állást, 120 diák után lehet takarítót alkalmazni, így a tanügyi intézményeknek állásokat kell megszüntetniük.
Az egészségügyben megkapták a 100 lejes béremelést, de a kórházak bevétele ezt már nem fedezi: a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége például arról beszélt, egyeztetniük kell a szakszervezettel különböző pótlékok megszüntetéséről, hiszen az év végéig közel kétmillió lejes hiányra számítanak. Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke lapunk megkeresésére kifejtette, ezekben az ágazatokban elbocsátásról szó sem lehet, hiszen az alkalmazottak így is túlterheltek. „A túl alacsony bérek így sem elég motiválóak, az egészségügyi intézmények pedig így is szakemberhiánnyal küzdenek, a tanintézetekben pedig nem elég a dada, a takarító” – ecsetelte a szakszervezeti bizalmi.
Hozzátette, az önkormányzatoktól sem várhatnak segítséget, hiszen azoknak sincs pénzük. Neagovici elmondta, kezükbe került a fizetésemelések tervezetének egy példánya, ezekben 40 százalékos béremeléseket lebegtetnek. „Honnan lesz egyik napról a másikra pénz ekkora béremelésre, amikor a jelenlegi fizetésekre sincs fedezet? Elegünk van az ígérgetésekből. Elvárjuk, hogy a valós helyzetről tárgyaljunk, és tartható fizetésemeléseket alkudjunk ki. Így csak hitegetik és ámítják az embereket” – fakadt ki a Sanitas Kovászna megyei elnöke. Szerinte akkor tudnak hatékonyak lenni, ha az alkalmazottak, a szakszervezetek, a munkáltatók, az önkormányzatok közösen lépnek fel, és ezeknek az ágazatoknak méltányos finanszírozást kérnek.
Kilátástalannak nevezte a helyzetet Csatlós Mihály Levente, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is. Hangsúlyozta, 47 éve tanít, de még soha nem volt ilyen mélyponton a tanügy, mint most. „Nem elég, hogy kevés a fizetés, és csökkent az alkalmazottak száma, még felesleges bürokratikus feladatokkal is terhelnek bennünket. A tanárnak nincs ideje az órára készülni, annyi papírt kell lefűznie. Ha további elbocsátások lesznek, egészen biztosan perelni fogunk” – szögezte le Csatlós.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro2015. augusztus 7.
Kihallgatták Băsescut és Blagát
Kihallgatta csütörtökön a legfelsőbb bíróság Traian Băsescu volt államfőt és Vasile Blagát, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnökét, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) korábbi elnökét, volt belügyminisztert a 2005-ben Irakban elrabolt három újságíró ügyében.
A témában Corneliu Vadim Tudornak, a szélsőséges Nagy-Románia Párt (PRM) elnökének feljelentése nyomán kezdtek el újra vizsgálódni, a soviniszta politikus ugyanis egy ügyész könyvében megjelent állításokra hivatkozva azzal vádolta meg Băsescut és Blagát, hogy elloptak négymillió dollárt a három újságíró szabadon bocsátása fejében állítólag kifizetett váltságdíjból.
Traian Băsescu a rövid kihallgatást követően ugyanakkor azt mondta: nem volt semmilyen váltságdíj. Azt is közölte: nem tudott arról, hogy nyomozás zajlik az ügyben, mivel elmulasztották tájékoztatni róla. „Ez a besúgók ideje. Egy Vadim kaliberű besúgó az összes bíróságon végigrángathatja az embert. Ez a per egy volt államfő zaklatásáról szól. Megvédem magam, nincs miért félnem a tetteim miatt” – szögezte le az egykori elnök. Kijelentette: a vád teljesen alaptalan, és miután ezt majd jogerős bírósági ítélet is kimondja, bepereli Vadim Tudort. A volt elnök bírálta Tiberiu Niţu legfőbb ügyészt is, azzal gyanúsítva meg, hogy személyes ellenszenv vezérli. „Niţu újranyitna bármilyen dossziét, amelyben a Băsescu név szerepel” – mondta a volt elnök. Kifejtette: ahhoz, hogy a bíróság kivizsgálhassa az ügyet, fel kellene oldani annak titkosítását. „Szeretném, ha ismét kivizsgálnák az ügyet, ha minden dokumentum nyilvános lenne, hogy kiderüljön: az állampolgárait megvédő állam ragyogó akciójáról van szó, a pénzzel kapcsolatos disznóság pedig ordenáré hazugság. (…) Omar Hajszam Romániába hozatala sok embert zavart. (...) Valószínűleg most nyújtják be a számlát azért, mert államfőként becsületesen eleget tettem a kötelességemnek” – fogalmazott Băsescu.
Vasile Blaga közölte: a kihallgatás nyomán immár semmilyen minőségben nem érintett az eljárásban. Băsescu esetében – mivel már nem államfő, és nem visel semmilyen közméltóságot – a legfelsőbb bíróság illetékesség híján visszaküldte az ügyet a bukaresti V. kerületi bíróságra, amelynek a legfőbb ügyészség kérésére jóvá kellett volna hagynia a dosszié újbóli megnyitását, azonban ez a bírói fórum ugyancsak az illetékesség hiányára hivatkozva küldte el a legfelsőbb bíróságra a kérést.
Marie-Jeanne Ion, Sorin Mişcoci és Ovidiu Ohanesian román újságírót, valamint vezetőjüket és tolmácsukat, Mohamed Munafot 2005. március 28-án rabolták el Bagdadban, kiszabadulásukra 55 nap múlva, május 22-én került sor. Traian Băsescu akkori államfő utólag azt nyilatkozta az újságírók kiszabadításának körülményeit firtató sajtónak, hogy a mentőakció részletei egy 50 évre titkosított dosszié részét képezik. Két hét múlva azonban az államfő beszélt az ügy nem titkos részéről, Băsescu szerint a túszejtők három változatot javasoltak: a túszok kicserélését húsz, Irakban szolgálatot teljesítő román katonára, a román katonai kontingens hazahívását, illetve bebörtönzött irakiak szabadon bocsátását. A The Times című brit lap már 2006-ban arról cikkezett, hogy több ország, köztük Románia is váltságdíjat fizetett állampolgárai szabadon bocsátásáért. Bukarest azonban ezt mindvégig cáfolta.
Időközben Romániában terrorcselekményben való érintettség miatt húsz év szabadságvesztésre ítélték Omar Hajszam szíriai üzletembert, akit azzal vádoltak, hogy része volt az újságírók elrablásában. Hajszamot nem sokkal az újságírók kiszabadulása után őrizetbe vették, de miután egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték, megszökött az országból, és többéves nyomozás után bukkantak a nyomára, majd hozták vissza.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 7.
Informátorokról és célszemélyekről
Molnár János egyháztörténész négy kötetben foglalta össze azokat az eseményeket, az ezeket mozgató államhatalmi szerveket, valamint a szolgálatukba szegődött református lelkészeket és eme dicstelen szolgálat visszautasítóit, amely történések egy tragikus korszak keresztmetszetét adják.
A négy kötet kiegészíti és az áttekinthetőség kedvéért bizonyos rendszerbe foglalja a tárgyalt témát, vagyis a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség kapcsolatát. Ez persze elég nehéz feladatnak bizonyult a szerző számára, és csak részben sikerült a mozaiktörténetekből összeálló átvilágítást „megjegyezhetővé” tennie. El is ismeri a negyedik kötet bevezető szavaiban: „Az eredeti célt, feltárni a teljesség igényével a romániai református egyház kényszerű kapcsolatát a román politikai rendőrséggel, nem sikerült megvalósítani. (...) A korlátozott lehetőségek számbavételét követően szerettem volna legalább az elit, a hivatalos vezetők és az ún. hangadók viszonylatában tisztázni ezt a kapcsolatot, ám ez is csak részben valósulhatott meg.” Tehát elolvashatjuk a négy kötetet, bár saját tapasztalatom alapján állítom, hogy úgyszólván lehetetlen a dátumok, a helyszínek és a személyek több ágon összekapcsolódó viszonyrendszerét és olykor változó kapcsolatát a Vallásügyi Államtitkárság és a Szekuritáté vonatkozásában észben tartani. Talán nem is ez a fontos. Semmi esetre sem egy könyvismertetésben. Bevallom, szívesebben olvastam volna a könyvről másvalaki – így vagy úgy érintett – értékelését, mintsem hogy én tegyem meg, aki ráadásul nem is vagyok református. A könyv sepsiszentgyörgyi bemutatásakor arra a kérdésre, hogy mit szóltak az érintettek a könyvekben foglaltakhoz, az volt a – emlékezetem szerint H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától érkezett – válasz, hogy az érintettek meg sem jelentek a bemutatókon. Azt már megtapasztaltam jómagam is, hogy akire indokoltan vetül a besúgás gyanúja, az kussol, de semmiképpen nem áll elő, hogy bocsánatot kérjen azoktól, aki(k)nek gyávasága, megalkuvása miatt ártott.
A kitűnően dokumentált, hatalmas anyag a vizsgáló „szikéjével” pontos és fontos helyén vág a heggel takart sebbe. Az informátor püspökök, esperesek, falusi lelkészek és teológusok, valamint adminisztratív és egyház körüli személyek dicstelen múltja tagadhatatlanul, pőrén áll előttünk. És egyre haragosabb felháborodásra, fejcsóválásra késztet(het)i a mindeddig Isten szolgálattevőinek tisztességében, rendíthetetlenségében hívő naivokat. Hinnénk, hogy nem volt lehetséges ellenállni a szekusok hol hízelgő, hol előrejutást, külföldi utat, sőt júdáspénzt is ígérő és adó szirénhangjának. De íme – vegyesen az előbbi kategóriával – sorra jönnek azok, akiket célszemélyként jelöl meg a Szekuritáté, akik számára nyomozati dossziét nyitnak. Az 57 esettanulmányból emeljük ki – pusztán olvasóink érdeklődésének felkeltése érdekében – néhány pozitív, illetve néhány negatív személy nevét, valamint az álcázásra használt fedőnevet (fn). Olyan is van, aki idejében megbánta a kötelezvény aláírását – amellyel informátornak „szegődött” –, vagy éppen ellenállt, majd zsarolás nyomán vállalta, hogy együttműködik a kommunista titkosszolgálattal. Számomra ez utóbbi esetre példa az általam a tiszta jellem példaképeként ismert László Dezső kolozsvári lelkészé, akit Gábor, Szabó Béla és Kovács Gyula fedőnéven említenek a Szekuritáté dossziéi.
A lelki gondozást, hitéletet biztosító egyházak nyílt megszüntetése még a kommunizmusban sem volt lehetséges, ám felsőbb utasításra már a teológián a leendő lelkészeket, valamint a legfontosabb egyházi vezetőket be kellett szervezni. Lehetőleg mindenkit, akinek köze van (lesz) a hívőkhöz. Különösen fontosnak számított a Szekuritáté számára a külföldi egyházakkal tartott folyamatos kapcsolat és ezek képviselőinek Romániában tett látogatása vagy a romániai egyházi emberek külföldi tanulmányai, utazása különböző tanácskozásokra, konferenciákra. Az informátorok „kémfeladatot” kaptak: egyrészt a nyugati emigráció ún. soviniszta-irredenta eszméket propagáló egyházi és világi személyeinek megismerését, befolyásolását, másrészt a romániai nemzetiségi kérdés „példásan pozitív” állapotát kellett felszólalásaikkal bizonygatniuk. Terjedelmi okokból csak néhány fontos és befolyásos név az informátorok kategóriájából: Péntek Árpád (fedőnév: Kovács György, Nagy Géza, Kiss István), Bányai Ferenc (Strugaru, Farkas, Petrescu), Bárdi Imre (András fn), Csutak Csaba Vilmos (Balogh Márton, Péter András), Kováts Gyula (Imre Ioan); a felsoroltak pénzjutalomban is részesültek. Továbbá Gálfy Zoltán (Bibliotecarul), Molnár Zoltán (Cântăreţul), Zágoni Albu Zoltán (Albert, István, Ştefan, Zamfir), Nagy Gyula püspök (Körösi, Csoma), Pásztori Tibor (Zsolt), Papp László püspök (Păun, Nagy Iosif) kiemelt nevek a jelentősebbek közül. Természetesen akadtak, akiket sem zsarolással, sem más módon nem lehetett megfélemlíteni, illetve ígéretekkel, pénzzel, külföldi úttal, szakmai előnyökkel sem lehetett rábírni a szekuval való együttműködésre. Néhány nevet emeljünk ki a szintén nem kevés „ellenszegülőből” (ők is fedőnevet kaptak): Tőkés László püspök (Absolventul, Vasile), Csiha Kálmán püspök (Betanistul, Predicatorul, Carol). (Érdekes és máshol elő nem forduló módon a szerző az olvasóra bízza Cs. K. „besorolását”.) Csernák Béla (Boné, Varga), Dohi Árpád (Bihorul), Dobri János (Dunca Ioan), Kató Béla (Kádár), Pap Géza (Pascu, Paul), Juhász István (Popescu, Dénes János, Iulian), Tőkés István (Vicarul, Profesorul), Sipos Gábor (Gaby, Arhivarul), Adorjáni Kálmán (Protestatarul). A fenti néhány példa is igazolja azt a tényt, hogy volt lehetőség a választásra. Azok választását, akik bármilyen okból a Szekuritátéval való együttműködést választották, Molnár János a kommunista rendszer kikényszerítő emberi drámájának, a lelkiismeret tudatos elaltatásának tekinti. Tudta a tartótiszt, tudta a kötelezvényt aláíró pap is, hogy nem adta, nem adhatta fel istenhitét, vallásos meggyőződését, sőt ezekből az egyéni drámákból kiviláglik az Örök Megbocsátóhoz való kétségbeesett kapaszkodás a megingásért, a gyengeségért. A történet szereplőinek többsége már nem él. Aki fiatalabb volt és számot adhat múltjáról, hallgat. Aki vállalta a meghurcolást, többük a börtönt is, elmondják életük megpróbáltató éveit. Ők többnyire – krisztusi szellemben – megbocsátanak az őket eláruló paptársaiknak, talán a szekusoknak is. De megmarad lelkük mélyén a csalódás keserűsége, amit nem enyhít a múló idő sem.
Puskás Attila
Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–IV. kötet, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014 Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–II. kötet, Partium Könyvkiadó, Nagyvárad, 2009.
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 21.
MAGYAROK ÉS ROMÁNOK
Két egzisztenciálisan ezerszeresen összefonódott nép él egymás mellett, és tudomást se vesz egymásról.
Az ezredforduló óta lecsillapodtak az etnikai szenvedélyek Erdélyben, pontosabban: a magyarok és románok egymás elleni etnikai szenvedélyei. Az erdélyi magyar politikai osztály – vagy ahogy Erdélyben (érthetetlen okokból és nyelvileg helytelenül) nevezik: „a politikum” (!?) – jelentős eredményeket ért el a magyar nyelvű köz- és fölsőoktatás, a nemzetiségi intézmények bővítése, a kétnyelvűség és általában a magyar nyelv nyilvános használata, a nemzetijelkép-használat, sőt: a magyar kisebbségnek kedvező regionális fejlesztések területén is. A nemzeti-konzervatív magyar kormány – főleg kezdetben – nagylelkű, bőkezű és igen helyénvaló segítsége is hozzájárult nemzetiségi kulturális intézmények (egyházak, egyetemek, főiskolák, közgyűjtemények, médiák, folyóiratok, könyvkiadók, a legkülönfélébb programok) alapításához és bővítéséhez.
Az erdélyi magyar politikai osztálynak vannak teljesítetlen és a jelen körülmények között teljesíthetetlen követelései is, ezek keltenek némi nyugtalanságot olykor, de egyelőre ezek a nyugtalankodások többnyire ellanyhulnak.
A huszadik század utolsó évtizedéhez képest csönd van.
Egyáltalán nem haladt előre az ún. kölcsönös megértés vagy a kiengesztelődés. Az etnikai történelem nehéz, vitás kérdéseiről nincs etnikumközi párbeszéd vagy eszmecsere (ha pár elszigetelt és közismeretlen szakembertől eltekintünk).
Az etnikus narratívák csöndesen folydogálnak egymás mellett a rég kivájt, jól ismert mederben. Még visszatetszést se keltenek a „másik” oldalon, mert kölcsönösen ismeretlenek.
A magyar történet neve 1989 óta már megint: Trianon. A „történelmi Magyarország” széteséséhez vezető okok között nem (vagy alig és fölöttébb kényszeredetten) szerepel a magyar nemzetet akkor (1918-ig) irányító főnemesi és köznemesi elit elnyomó és kirekesztő nemzetiségi politikája, a súlyos hátrányos megkülönböztetések, „a nemzetiségi agitátorok” (azaz a román nemzeti párt vezetői és a román értelmiségiek) folytonos bebörtönzése, a románság iránt hivatalosan kinyilvánított megvetés és – úgyszólván csak a régi Népszava kivételével – a teljes magyar sajtó mai szemmel hihetetlen soviniszta uszítása, a folytonos megaláztatások. A magyarok nem tudják, s ha tudják, nem értik, hogy az, ami nekünk az 1848-i szabadságharc, az a románoknak miért egyszerűen csak magyar—román háború. (Az is feledésbe merült, hogy a régi Magyarországon a románok kisebbségi jogaiért küzdő, akkor nagy demokrata Iuliu Maniu, Jászi és Ady és Garami és Kunfi szövetségese, hogyan alkalmazta Tisza István politikáját az új Nagy-Romániában – az erdélyi magyarok ellen…)
A történelemről elmélkedő román értelmiség nem veszi tudomásul, hogy a Ceauşescu-korszak egyik leggyalázatosabb aspektusa a magyarellenesség és a magyar nemzeti kisebbség a sztálini korszakban megszerzett intézményes részesedésének a visszametszése volt, diszkrimináció, be- és áttelepítések, a kötelező elhelyezésekkel a kisebbségi magyar értelmiség meggyérítése, a Magyarországgal ápolt kapcsolatok de facto megtiltása, a magyar nemzetiségi kultúra csonkolása, a bántó és megalázó sovén propaganda, a szűnni nem akaró paranoiás rágalomhadjáratok és magyarellenes történelemhamisítások. „Mindannyian sokat szenvedtünk” – ez a maximum, amit elismernek. Az a tény, hogy a Ceauşescu-rendszer ideológiai eredményességének egyik titka a magyargyűlölet volt, az amnéziás többség számára elhomályosult. Senki nem védi a diszkriminatív intézkedéseket, mert már senki se emlékszik rájuk.
A reprezentatív román nemzeti ideológiában a fasisztoid, etnokratikus rendszer az állítólag internacionalista „szovjet kommunizmus” egyik változatává alakult át, mintha ez a mai nemzeti ideológia a Nyugat-imádatot és oroszellenességet nem Ceauşescutól örökölte volna, aki viszont a Brătianuktól és a Hohenzollern-Sigmaringen dinasztiától örökölte. A hidegháborús szovjet- és oroszellenesség Magyarországra 1989 után érkezett (s nem volt nagy hatása, csak most, amikor ez belpolitikai fegyver Orbánnal szemben, de igen kevéssé autentikus), ám Romániában ez már az 1970-es évektől kezdve hivatalos világnézet, és 1919 óta összefügg a Besszarábiával és Bukovinával kapcsolatos irredenta érzülettel, amely ma is a román állam hivatalos álláspontja. Az, hogy Magyarország már megint a Romániát megcsonkító erő (ez esetben Oroszország) szövetségese, a román nacionalizmus számára magától értetődik.
De nem túl érdekes, mert Magyarország kicsi, gyönge, elszigetelt; a magyar állam pedig, a maga etnokonzervatív kormányával Nyugaton kb. annyira népszerű, mint az észak-koreai vagy iráni kollégák.
Romániában magyarok és románok között nincs komolyabb feszültség. Van érintkezés és együttélés a munkásnegyedekben és a nagyvárosi lakótelepeken, de az alsóbb néposztályokról a hivatalos kultúrában – ha eltekintünk a hivatásos, szaktudományos szociológia néhány áttekintésétől és kutatásától, amelynek rendszerint semmi hatása az égvilágon – nem esik szó.
Az erdélyi, partiumi, bánsági magyar középosztály a pesti tévéket nézi és a Pesten szerkesztett internetes portálokat olvassa; a csekély befolyású helyi (magyar nyelvű) médiák ugyan többnyire nem különösebben soviniszták, de elzárkózók, befelé fordulók és a mindenkori magyarországi jobboldallal szolidárisak. A regionális magyar párt, az RMDSZ a napi ügyek elintézésére jó, de az ottani magyarság szimbolikus vezetője Orbán Viktor. A gyakorlatban mindez semmit se jelent, az etnikumközi érdekérvényesítés és alkupolitizálás a végsőkig pragmatikus és kompromisszumkész; az irredenta „összmagyar” szimbólumok, a szelektív (és többnyire történetietlen) „hagyományápolás” homlokzata mögött a román hatalmi tényezőkkel való, voltaképpen lojális együttműködés húzódik meg – azok esetében is, akik nacionalista szónoklataikkal kerülnek be az erdélyi fideszes lapokba. Az erdélyi magyar középosztály számára a Romániáról szóló hírek legfőbb forrása az MTI. Az erdélyi magyar „nemzeti élet” kettészakad: reggel 8-tól délután 4-ig kétnyelvű, és hézagmentesen illeszkedik a romániai nemzetállami és kapitalista hétköznapokba (a munkahelyeken), délután és este pedig valamely képzelt, irreális Nagy-Magyarországon zajlik, illetve a zárt helyi etnikai közösségek világtól és mindentől elszakadt mikroklímáiban és szubkultúráiban.
A fiatalság nem Nyírőzik és nem Wass Albertezik természetesen, hanem részt vesz az internet és a közösségi médiák globális nemzedéki konzumkreativitásában, de a globális Nyugathoz is inkább (a valóságos és a képzelt) Magyarországon keresztül kapcsolódik.
Egyre kevesebben tudnak románul.
Intellektuális vagy kulturális érdeklődés nemigen vesz rá román embert, hogy megtanuljon magyarul; személyes körülményeik folytán némelyek értik a nyelvet, bár egyre kevesebben. A fiatal magyar értelmiségiek – különösen a székelyföldiek és a partiumiak – gyakran angolul csevegnek román nemzedéktársaikkal a kolozsvári kávézókban és diákkocsmákban. Ott voltam: láttam, hallottam. (Mondják, hogy ez Szabadkán sincs nagyon másképp szerb és magyar diákok között.)
Még a közös cigányellenesség se nagyon hozza össze a magyar és román nemzetiségű ifjakat. (Az antiszemitizmus természetesen – zsidók híján – kevésbé fontos ma Romániában, mint Magyarországon.)
Amikor az erdélyi magyarok tömegesen fölvették a magyar állampolgárságot, a román közvélemény láthatólag belenyugodott: „ezeket” az identitásuk és hűségük elsősorban egy idegen államhoz köti, romániai „ottlétük” politikai értelemben véletlenszerű. Nincsenek érdekes és releváns gondolataik arról, hogy a romániai politikai közösség milyen legyen (kivéve persze a nemzetiségi érdekek érvényesítését, a szakadatlanul és szívósan fölfelé srófolt kisebbségi igényeket), részvételük ebben a politikai közösségben láthatóan kényszerű, vonakodó és kelletlen. Tehát lehetőleg békén kell hagyni a romániai magyarokat, és nem kell törődni velük – gondolják szemlátomást a román politikusok és a román értelmiségiek.
Mit kínál föl az erdélyi magyar kultúra a románoknak?
Semmit.
Azt, amit látszólag mégis – avant-garde színházat, képzőművészetet – , azt a helyi magyar vezető körök nem érzik „magyar”-nak. Tompa Gábor (kolozsvári) színháza és a hasonló kezdeményezések a romániai magyar nemzeti establishment köreiben, úgy tudom, nem túl népszerűek. Közönségük transzetnikus.
A rendkívül viharos román politikai életben magyar szereplők nézetei és javaslatai nem kerülnek elő. Azt mindenki biztosra veszi (többnyire joggal), hogy a romániai magyar választók a román pártok és közéleti emberek közül a jobboldaliakhoz húznak, de ebben nincs nagy jelentősége az illetők magyarokkal kapcsolatos szándékainak: a magyar téma a jelenlegi román vitákban egyáltalán nem szerepel. A legutóbbi, mennydörgős-zivataros romániai elnökválasztásokon a magyarkérdés (a statisztikai esélylatolgatásokon kívül, de ott is ritkán) nem került szóba. Érintőlegesen se. A köztéri magyar rendezvényeken a piros-fehér-zöld zászlóerdő a román szemlélők számára egyre inkább valami folklorisztikus, néprajzi sajátosság – ha a székelyföldi román kisebbség hisztériáit leszámítjuk – , olyasmi, mint a budakeszi közönségnek a sváb bál. Többé-kevésbé ártalmatlan népszokás.
Nincs semmi baj.
De egyéb sincs.
A romániai magyar választókat láthatólag csöppet se befolyásolta döntésükben, hogy a „szociáldemokrata” (PSD) kormányok a magyarokra nézve kedvezőbb döntéseket szoktak hozni hagyományosan.
Lehet, nem is tudnak róla.
A szociáldemokraták egykori szemérmes szövetségese, az RMDSZ szinte tisztán apolitikusan vett részt a kormányzásban, saját választóinak csak a szűkebb magyar etnikai érdekekről és esélyekről beszélt.
Az elnökválasztás második fordulójában több romániai magyar szavazott Klaus Johannisra, mint az első fordulóban a magyar nemzetiségi jelöltekre összesen. (Johannis a székely megyékben érte el legnagyobb sikerét.) Ebben nyilván meghatározó volt, hogy Johannis német, tehát nem román, meg az, hogy a jobboldali román pártok támogatták. S az is kiderült, hogy az erdélyi magyarok az erdélyi román közhangulatot követik, nem a saját magyar politikusaikat. Arról kevés magyarnak volt tudomása, hogy Johannis a jakobinus-bonapartista stílusú román államnacionalizmus elkötelezettje, saját kijelentése szerint „német ajkú román”, aki azon túl, hogy azt mondta az erdélyi magyaroknak: „mindnyájan románok vagyunk”, a nemzetiségi kérdésről meg se mukkant. Márpedig az, amit a romániai magyarok NEM akarnak, az a „român de etnie maghiară” (a magyar etnikumú román) közjogi-politikai fogalma, márpedig ezt kapják attól, akire szavaztak – de erről se nagyon fognak értesülni.
Nincs nekik honnan.
Johannis óriási sikere – azon túl, hogy fő ellenfele arrogáns, agresszív, erőszakos, átlátszóan demagóg, ellenszenves politikus volt – nagyon különös. Johannisra Erdély szavazott (azaz az erdélyi románok és magyarok szavaztak rá, de az erdélyi románok négyszer annyian vannak, mint az erdélyi magyarok), Victor Pontára főleg a délkeleti és keleti (havasalföldi és moldvai, „regáti”) falusi románok. A hagyományos értelmiség és középosztály óriási többsége szintén Johannis mellé állt. Ebben döntő szerepe volt az „orientalista” (Edward W. Said) román öngyűlöletnek: mi lusta, korrupt, szolgalelkű, keleties, balkáni, mosdatlan senkik vagyunk, szükségünk lenne egy tiszta kezű, szorgalmas, szerény, takarékos, nyugatias vezetőre. Sokan hozták föl párhuzamként a német eredetű román királyi dinasztiát, amely az antant oldalán háromszorosára növelte Románia területét és lakosságát 1919-ben, s amely a második világháború végén sikerrel hajtotta végre a kiugrást, és megakadályozta, hogy Románia mint vesztes tengelyhatalom kerüljön ki a világégésből.
A „Balkán” mint öngyűlölő, etnicista-rasszista klisé, amelyet román soviniszták alkalmaztak a románság egyik ún. tradíciója ellen – s amely nem kevéssé rímel a magyarországi liberálisok ugyancsak öngyűlölő „európázására” és ellenfeleik „keleti” és „ázsiai” őslényekként való lefitymálására – nagy sikert aratott a romániai magyarok között is, akik egyszer végre-valahára a románok egy részével karöltve utálhatták a „balkáni”, „levantei”, „bizánci”, „fanarióta” románságot. Micsoda össznépi boldogság! Milyen csodálatos hely Kelet-Európa!
A „Balkánra” irányuló román öngyűlöletnek ugyanakkor van szociális dimenziója is: itt a „keletiség” ún. kommunista dimenziója került előtérbe – s Romániában minden, ami „kommunista”, a gyűlölt orosz faktorral hozandó összefüggésbe – , ugyanis a szegényekkel, különösen a segélyezettekkel és a kisnyugdíjasokkal szembeni leplezetlen utálat és lenézés (amit jól ismerünk az Orbán-féle antiszociális etnopolitikából, és amelynek másik verziója ismerős a neokonzervatív diskurzusból Nyugaton: az ellenszenv a „sikeres” embereket szuverenitásukban korlátozó, a hierarchikus viszonyokat visszaszorító, újraelosztó szociális állammal szemben). A bukaresti értelmiségi lapok és portálok lényegében azt mondták: aki nem tudatlan, államfüggő, segélyezett, potyaleső, alamizsnáért mocskos mancsát nyújtó, tehetetlen, büdös paraszt, az a nyugatias német jelöltre szavaz, aki a szupraetnikus román államnacionalizmus hiperhiteles képviselője – s mivel német, par excellence antiorosz. (S abba, hogy mi e szöveg dallamának mélyebb kísérőszólama, ne is gondoljunk bele.)
Arra pedig, hogy a mai Magyarországon mit értenek a mai Romániából, a legjobb bizonyíték: a legismertebb pesti külpolitikai újságíró, a tényekkel szöges ellentétben, azt állította az elnökválasztás után, hogy a romániai magyarok elsöprő többsége Victor Pontára szavazott – ez azután volt, hogy az RMDSZ Johannis jelöltnek az erdélyi magyarok körében elért teljes sikere után már bejelentette, hogy kilép a Ponta-kormányból!…
A Rákosi- és a Kádár-rendszer cenzúráján több autentikus információ szivárgott át a romániai valóságról, mint amennyi az érdektelenség mai falán esetlegesen átjut. Ez az erdélyi magyar kultúrára is vonatkozik, amely inkább jelen volt Magyarországon az elzárt Ceauşescu-diktatúra idején, mint ma – ebbe nem értem bele a Magyarországon publikáló és csak Magyarországon ismert, a magyarországi irodalmi és társadalomtudományi intézményrendszerbe száz százalékig betagolt romániai magyar szerzőket. (Romániában megjelent erdélyi magyar könyveket ma se igen lehet kapni Budapesten – a jobb magyarországi kiadók könyveit pedig Erdélyben nem: ott főleg csak a kommersz vackot.)
Az egyetlen, Magyarországon annyira-amennyire ismert román szerző a könnyed „történelmi” bestsellereket író Lucian Boia. A liberális Boia azért népszerű a nacionalista és/vagy etnicista magyarok körében, mert olykor megcsípkedi a román soviniszta mitológiát, pl. Erdély és Trianon tekintetében. A nemzeti-konzervatív Magyar Nemzet a következő finom és tapintatos címmel recenzálta Boia könyvét: „AKI SZÁJBA RÚGTA ROMÁNIÁT”. (Az első világháború előtti erdélyi román nacionalisták is nagy becsben tartották a Tiszák, Bánffy Dezső, Khuen-Héderváry sovén nemzetiségi politikáját bíráló szerzőket, Mocsáry Lajostól Jászi Oszkárig és Kunfi Zsigmondig; Vasile Goldiş – „Goldis László” néven – polgári radikális és szociáldemokrata közönségnek írta szemléletében ausztromarxista, élesen antinacionalista könyvét a nemzetiségi kérdésről [Arad, 1912], magyarul, bár a Românul és a Tribuna hasábjain kissé más hangnemben szólalt volt meg; aztán a két világháború között a legtöbb konzervatív, magyarellenes kormánynak minisztere volt Nagy-Romániában…)
Nemrég átfutottam néhány, a nemzetiségi kérdésről szóló, igen magas színvonalú erdélyi magyar kiadványt erdélyi magyar írástudók tollából; a mintegy ezer lapnyi szövegben egyetlen lapalji jegyzetet találtam, amely román szövegre hivatkozott. (Amerikai, brit, francia, német, olasz, spanyol hivatkozás akadt bennük bőven – ezek nem provinciális írások.)
Magyarországon becslések szerint mintegy százötvenezer erdélyi eredetű ember lakik, aki jól vagy tűrhetően ért románul; közülük egyetlenegy sem akadt, aki ezt arra használta volna, hogy a magyarországi közvéleményt Romániáról tájékoztassa. Ha egy-egy demonstratív (és ezért hatástalan), nyilván valamiféle EU-pályázatból fizetett, román témájú magyar folyóirat-különszámtól vagy olvasatlan fordításgyűjteménytől eltekintünk, évek telnek el anélkül, hogy román szellemi fejleményekről magyar nyelvű recenzió vagy összefoglaló ismertetés látna napvilágot. Olyasmi, amin érződik a spontaneitás, a személyes érdeklődés vagy Isten őrizz, elkötelezettség. Fordítva egészen kicsit jobban áll a helyzet, de az eltérés jelentéktelen.
Nehogy azt higgye valaki, hogy – az egyre elkeseredettebb Orbán-ellenesség mellett is egyre inkább jobbra tolódó – neoliberális (tkp. neokonzervatív) pesti közvélemény és sajtó akárcsak futólag némi rokonszenvet tanúsítana a román nép és a román kultúra iránt: a hívószavak még mindig ezek (hangsúlyozom, kivétel nélkül mindenütt): „magyarellenesség”, „Ceauşescu”, „korrupció”, „Balkán”, „Bizánc”, „primitív”, „elmaradott”, „piszkos”, „kisantant”. Ezen nem változtatnak az elragadtatott képzőművészeti, színházi és filmkritikák (keretük: a nemzetközi színházi és filmfesztivál-ipar, múzeumipar, megakiállítás-ipar, kurátori „önkifejezés”-ipar), amelyekben föl se tűnik a magyarországi bírálóknak, hogy a művész román, nem pedig svájci vagy portugál vagy egyiptomi.
De ez még csak nem is specifikus: semmi egyéb, mint a hagyományos (habsburgi, ellenreformációs eredetű, s még a skizma vagy akár a Római Birodalom kettészakadása óta formálódó) közép-európai (katolikus) megvetés a görögkeleti-ortodox vallású-kultúrájú népek – oroszok, görögök, románok, szerbek – iránt, aminek nincs sok köze Erdélyhez; az alapmítosz Trianon előtt kétszáz évvel készen állott. Máig se változott sokat. Ez a helyi változata a „Nyugat” ősrégi, lenéző utálatának a „Kelet” iránt.
Ugyanakkor persze a magyar etnicisták (nem úgy, mint a lengyel, horvát, szlovén gyűlölői a „bizánci” ortodoxiának) a nyugatellenes ressentiment-nak is virtuózai. Hogy minden hátrányt egyesítsünk.
Volt egy pillanat, az 1960/70-es években, amikor az újra bontakozó román modernségnek volt – a román központi/állami asszimilációs nyomástól teljesen függetlenül – eleven hatása az erdélyi magyar magaskultúrára. Ennek az emlékét is eltörölte a rá következő, gyorsan fasizálódó Ceauşescu-rezsim (a radikális változat) végeérhetetlen borzalma. Ezt a feledést senki nem törte föl eddig, én se, más se. Erdélyről úgy írnak, úgy írunk, mintha románok nem is léteznének, mármint az említett kliséken kívül. (S az milyen tragikomikus, amikor Demény Péter úgy beszél – románul! – az Adevărulban a vasgárdisták, „légionáriusok” ellen, hogy reprodukálja az ortodoxiával szembeni összes osztrák-magyar előítéletet. Észbontó.)
A román sajtó pedig egyre inkább a szörnyű 1980-as évek paneljait támasztja föl: ismét olvasni arról, hogy a székelyek nem magyarok (és ezt „Kolozs megyei székely népviseletet” [!] ábrázoló fényképekkel illusztrálják), és í. t.
Az előítéletek, egyre halványabban, fönnmaradnak, de az ellenségesség – a lényegi érintkezés gyérülése miatt – puhul. Az új kapitalizmus körülményei között megváltozott interetnikus kapcsolatok (szaktudományos erőfeszítések ellenére) egyszerűen ismeretlenek. Taglalásuk nem tabu. Inkább valamiféle kényszeredett, feszélyezett hallgatás övezi őket.
Két egzisztenciálisan ezerszeresen összefonódott nép él egymás mellett, és tudomást se vesz egymásról. Két évszázad gyűlölködése és elfelejtett (jelképesen az elegyes kitalációkkal és füllentésekkel helyettesített) csatái után a konfliktus – talán csak időlegesen – eltompulni látszik. Helyét nem a kibékülés és az együttműködés vette át, hanem a tudatlanság és a közöny.
Tamás Gáspár Miklós
Ez az írás az Élet és Irodalom 2014. karácsonyi számában megjelent esszé módosított, bővített változata.
Transindex.ro 2015. augusztus 25.
Kolozsváron is felléptek a fiatal virtuózok
Lehetetlen el nem érzékenyülni, ha azt látjuk, hogy kiemelkedő tehetségű gyerekek játszanak egy-egy hangszeren bámulatos magabiztossággal, muzikálisan. A meghatottság érzése engem sem került el szombat délután, amikor a hatodik Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a magyarországi Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny díjazottjai mutatkoztak be.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ művelődésügyi alelnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a fiatal virtuózok nemrég székelyföldi vendégszereplésen vettek részt Molnár Levente erdélyi származású operaénekes kezdeményezésére. Elhangzott: a művész édesapja, Molnár Csaba javaslatára a Communitas Alapítvány és a Virtuózok stábja Székelyföldön tehetségkutató versenyt szervezett, amelynek eredményeképpen 30 erdélyi gyermek – köztük a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium tanulója, Lázár Katica fuvolista (Vasile Gocan növendéke) – vehet részt a következő vetélkedő kezdeti szakaszán. A koncert kezdete előtt Molnár Csaba átvehette a Virtuózok hegedűje kitüntetést. Peller Mariann, a Virtuózok verseny producere a szülők felelősségvállalását és biztatását emelte ki beszédében, majd megjegyezte: reménykedik abban, hogy a következő verseny döntőjében már erdélyi versenyzők is lesznek.
Szabadság (Kolozsvár)2015. augusztus 25.
Lehet hazudni
Le a magyarokkal! – ilyen véleménnyel is találkoztunk a Kolozsvári Magyar Napokon, azonban a borutca végén felállított ideiglenes illemhely hátára felfirkált üzenet ezúttal nem talált célba.
A magányosan elhaló, inkább megmosolyogtató sértegetést ugyanis számtalan ellenpélda cáfolta meg a kincses város jó hírét messze vivő rendezvénysorozaton.
Elég volt csak végigsétálni a Farkas utcai vásárban ahhoz, hogy a saját szemünkkel lássuk: a dörgölőző politikai nyilatkozatokon túl a kolozsvári románság is örömmel fürdőzött a magyar napok fényében. A felújított református templomban ugyanúgy lehetett román szót hallani, mint a főtéri koncerteken és az éjszakai bulikban, sőt olyan vendéggel is találkoztunk, aki csak azért látogatott el Kolozsvárra, hogy magyarokat ismerjen meg.
A jóleső személyes tapasztalatok egyértelműen alátámasztják azokat a statisztikai adatokat, melyek szerint – ahogyan a KMN egyik előadásán is elhangzott – az elmúlt évek során 80-ról 30 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint a magyarok veszélyt jelentenek a románokra, illetve az országra. Vasile Dâncu szociológus ugyanakkor a beszélgetésen azt is kimondta, hogy külön társadalmakban, párhuzamos világban élünk, és csak az egymásról alkotott sztereotípiák jelzik, hogy közünk van egymáshoz.
Az egykori miniszternek természetesen igaza van, de paradox módon már indulásból ellentmondott magának azzal, hogy elfogadta a szervezők meghívását, kapcsolatot létesített, és beszélgetőtársaival együtt átgondolt, felvázolt néhány közös problémát a kíváncsi közönség előtt.
Az efféle ellentmondások, kivételek, feje tetejére állítások teszik egyedivé a Kolozsvári Magyar Napokat. A színes forgatag bukfenceinek szédületében támpont nélkül marad a felsőbbrendűség sokakon eluralkodó érzete is, a tojtojbudi tartalma pedig annak a nyakában landol, aki más fejét nyomná belé.
Ilyenkor sok szépet hazudunk magunknak és egymásnak, de minél több lehetőséget adunk-kapunk arra, hogy ezt tegyük, annál nagyobb a valószínűsége, hogy igazzá válik.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 31.
Kallós Zoltán: Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig
A moldvai csángók magyar identitásának megőrzését illetően pesszimistán, a táncházmozgalom fennmaradását tekintve pedig optimistán tekint a jövőbe Kallós Zoltán. A számos elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett népzenegyűjtővel válaszúti otthonában beszélgettünk. A Magyar Nemzet augusztus 31-ei számában megjelent interjú bővebb változata.
– Egyfajta sorsszerűség volt, hogy Moldvába és Gyimesbe került. Rengeteg gyűjtést köszönhet az utókor az ott tartózkodásainak.
– Lészpedre önként mentem, de ennek azért volt előzménye. A katonaságot Romanban töltöttem, mert amikor bevonultam, lehetett választani Husi, Suceava, Ias és Roman között, és én akkor azért választottam Romant, mert tudtam, hogy ott élnek az északi csángók. Szerencsésen alakult a helyzetem, mert a hadtesthez kerültem. Akkoriban a katonakönyveket ötévenként a helyszínen láttamozták, úgyhogy végigjártuk az egész megyét. Bár már nem sok helyen tudtak magyarul, de azért született kapcsolat, sőt volt két déli csángó kollégám is, az egyik lábnyiki, a másik újfalusi, őket a katonaság után felkerestem. Akkoriban Vistán tanítottam. '46-ban végeztem, és a katonaság után visszamentem Vistára.
Indulj el egy úton...
Szeptember 13-ig látogatható az Indulj el egy úton... címmel megrendezett Kallós Zoltán életmű-kiállítás a szentendrei Skanzenben, amelyet szombaton a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója alkalmából rendhagyó tárlatvezetéseken tekinthetnek meg az érdeklődők, többek között a Kossuth-díjas Korniss Péter fotóművész, a Nemzet Művésze és a Prima Primissima díjas Petrás Mária népdalénekes közreműködésével. Ezen a napon az esti gálán élőben hallhatjuk a magyarszováti Kádár Erzsébetet, akitől Kallós Zoltán is sokat gyűjtött, sőt a nap folyamán a központi színpadon éneket is tanít Tankó Eszter gyimesfelsőloki hagyományőrző énekessel együtt.
– Hogy cseppent bele az aktív gyűjtésekbe?
– A néprajzi katedra havonta tartott gyűlést Kolozsváron, oda eljárogattam – már azelőtt Gunda Bélának az óráit is látogattam a '40-es években mint kisdiák –, és ott a néprajzi katedrán a Kodály-, Bartók-tanítvány, Jagamas János is tartott előadást. Megkérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy Vistáról, erre mondta, hogy volt ott gyűjteni, de nagyon gyenge anyag került elő. Biztattam, jöjjön még egyszer. Kijöttek, és olyanok kerültek elő, mint A három árva, a Kolduscsúfoló, keservesek. Onnantól tartottam a kapcsolatot Jagamassal.
Egy alkalommal elmentem Mákófalvára, ahol az egyik barátomnál a tornácon láttam egy hosszú fát, aminek kerek volt a vége, és egy 1820-as évekbeli évszám állott rajta. Kérdem, hogy mi ez, s mire használták. Mondja, hogy ez a palága, ezzel büntették a legényeket, dédnagyapám, nagyapám legénybíró volt. Én tudtam, hogy Nádasmentén azt mondják a tenyeresnek, hogy palágát kap. Mindjárt kapcsoltam, elkértem, és bevittem a néprajzi múzeumba az ifjú Kós Károlyhoz. Kérdem, hogy mivel dolgoznak, mondják, hogy Kolozsvár monográfiáját készítik, és a cigány telepek felmérésével vannak megbízva, de olyan nehéz a bizalmukba férkőzni, nem ismerek-e valakit, aki tud cigányul. Mondom, hogy én tudok cigányul. Visszamentem Vistára. Jött az értesítés, hogy behívtak a Folklórintézetbe. Kimentünk a cigánytelepre Jagamassal, és ének szűrődött ki az egyik házból, egy anyuka altatta a gyermekét. Bementünk, még átjöttek az asszonyok. Akkor nem tudtuk felvenni, még nem volt magnó, fonográffal dolgoztunk, így bevittük őket a Folklórintézetbe, elkészültek a felvételek, én leírtam a szöveget és lefordítottam. Ismét visszamentem Vistára, megint csak jött az értesítés, hogy menjek be a Zeneakadémiára. Ott egy nagy bizottság várt: felvételi volt. Énekeltem egy román, egy magyar és egy cigány dalt, és felvettek.
Így kerültem a Zeneakadémiára Jagamas jóvoltából, ő külön is foglalkozott velem, mert az én zenei tudásom nem volt nagy, nem olyan volt a gyerekszobám, mint a többi kollégának, nekem az volt a fontos, hogy megtanuljak valamennyire fül után jegyezni. Három félév volt a folklór, színjelessel végeztem, aztán negyedéven kizártak társadalmi származásom miatt. Nem ez volt az első, kizártak másodéves koromban is, de Vistán volt egy országgyűlési képviselő és prezídiumi tag, egy asszony, Nyilas Ilona, aki ismerte a szüleimet és engem is, és akkor még visszavettek. Negyedéven aztán újra kizártak, és így nem végeztem el a Zeneakadémiát. Akkor elmentem önként Lészpedre tanítani, ott voltam egy évet és három hónapot.
– Hogyhogy csak ilyen rövid időt?
– Megszűntek a magyar iskolák. Hetven 1-4 osztályos magyar iskola volt Moldvában abban az időben, s kettő felső tagozat, egy Onesten, egy Lujzikalagorban. A magyar forradalom után aztán megszűnt mindegyik. Akkor elmentem Gyimesre, ott voltam nyolc évig. Azért oda mentem, mert onnan könnyen be tudtam járni Moldvába, s úgy folytattam a gyűjtéseket.
– Gyimesi gyűjtései is jelentősek.
– Igen, külön kötetben jelentek meg és külön CD-n.
– Mi alapján döntötte el, hogy hol gyűjt és hol nem?
– Sosem másztam bele másnak a gyűjtési területeibe. Négy területen gyűjtöttem: az észak-mezőségi falvakban Szék környékén, Kalotaszegen a nádasmenti falvakban, a gyimesi csángóknál és a moldvai csángóknál. Székelyföldön egyáltalán nem.
– Tudatosan?
– Tudatosan. Ott voltak gyűjtések. Itt Válaszúton a múzeumban is Székelyföldről csak egy rend férfi és egy rend női ruhát állítottunk ki. Rengeteg tájház van Székelyföldön, aki arra kíváncsi, menjen oda. Nekünk elsősorban Mezőséget kell képviselnünk, ezért három mezőségi szobánk van, két kalotaszegi, egy csángó, egy román és egy szász.
– Gyimest leszámítva azokon a területeken, ahol gyűjtött, különösen itt Mezőségen nagyon erős az asszimiláció. – A helyzet az, hogy Mezőséget annak idején elkerülték a kutatók, vegyes nemzetiségű terület lévén. Kodályék már az 1900-as évek elején kijelentették, hogy a régi magyar népzenei stílus eltűnőben van a magyar nyelvterületen. A negyvenes években mi is Magyarországhoz tartoztunk, elkezdődött a kutatás. Palotay Gertrúd etnográfus írt egy tanulmányt a széki írásosról, a rámán varrott írásosról, azt csak ott készítik, és ez Kodály kezébe került, aki azt mondta: ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük? Ezután eljött Lajtha, és rádöbbent, hogy itt még virágzik a régi népzenei stílus. Itt a Borsavölgyében, Kidében Járdányi Pál megírta A kidei magyarság világi zenéjét, Vajkai Aurél a Népi orvoslás a Borsavölgyében című könyvét, Szabó T. Attila pedig Palotay Gertrúddal két rövid írást jelentettek meg az Erdélyi Múzeumi Közleményekben Ismeretlen mezőségi hímzések címen Válaszútról és környékéről. Ahogy a háború végével jött a változás, ez a gyűjtési fellángolás is abbamaradt. Később aztán a táncházmozgalomban figyeltek fel újra erre a területre.
– Akkor viszont Mezőség reflektorfénybe került, mivel zenéje és tánca elmaradhatatlan kellékévé vált a táncházaknak.
– Jagamas szerint a mezőségi zenei felállás lehetett az erdélyi fejedelmi udvarok muzsikálási módja. Nem véletlen az, hogy ilyen nevű dallamok maradtak meg, mint például Válaszúton Rákóczi ritka magyarja, vagy Széken Lajtha gyűjtötte fel Rákóczi keservesét, Jagamas Bethlenben a Bánffyak lassúját. Valamikor közös volt ez a zenei kultúra az úri osztállyal, amelyet magunkkal hoztunk keletről, aztán az arisztokrácia zenei ízlése nyugati hatásra megváltozott, a falusiak pedig megőrizték. Válaszútról is került elő olyan katonakísérő dallam, amelynek Jagamas megtalálta a csuvas változatát.
– Feltételezem, hogy a magyar identitás megőrzése vezérelte önöket, amikor Válaszúton létrehozták az iskolát és a hozzá tartozó kollégiumot.
– Ezekben a szamosháti falvakban nincsen iskola, nemhogy magyar, de még román sincs. A gyerekeink 26 százaléka vegyes házasságból jön. Egy része alig ért magyarul, nem is tud vagy csak keveset. Itt úgy megtanulnak magyarul, hogy a végén szebben beszélnek, mint a szüleik. Van olyan, aki itt kezdte és már az egyetemet végezte. Nem tudom, mi lett volna belőle, ha mi nem hozzuk el ide. Román iskolában már mind románok lettek volna. Most is van olyan kislányunk, már a testvére is jön, akinek csak a nagyapja magyar. Jönnének románok is, de nem vesszük fel, csak azt, akinek van magyar felmenője.
– Hány gyerek fér most el?
– Most 120 körüli a létszám, de beindult a felső tagozat és a 9. osztállyal a mezőgazdasági líceum, tavaly ebből egy osztály volt, most lesz kettő. Elég nehezen tudjuk őket elhelyezni az internátusban. A múzeumot is kellene bővíteni, rengeteg értékes tárgy van raktáron, amelyet helyszűkében nem tudunk kiállítani.
– Visszatérve az asszimilációra: Moldvában a táncházmozgalom által hangsúlyossá vált figyelem segíti a magyarokat az identitásuk megtartásában?
– Moldvában az lett volna jó, ha megmaradtak volna az iskolák, mert akkor kitermelődhetett volna egy értelmiség, de így? A papokon kívül semmi sincs, legjobban azok tiltják a magyar nyelvet.
– És az anyaországi kezdeményezések?
– Falra hányt borsó. Fakultatív. A gyerek megtanul írni-olvasni magyarul, s hova tovább? Sehova. Megy tovább a románosítás, főleg a papok részéről. Ez a Vatikánnak is tudatos politikája, hogy megtörje a görög egyház egységét a románoknál. Moldva missziós területnek számított, így olasz papok jöttek oda. Azok persze hamarabb megtanultak románul, mint magyarul. Később megtiltották a magyar nyelvű miséket a templomokban, csak románul és latinul lehetett misézni. Mivel nem volt minden faluban pap, a kántorok továbbvitték a régi magyar egyházi zenei hagyományt. Rengeteg olyan anyag került elő, amelyekről nincs is feljegyzésünk. Vallásos énekek, apokrif imák, a Mária-siralom. Ugyanez a helyzet a balladákkal, olyanokra bukkantunk, amelyek nálunk nincsenek, mint például az Ifjú Mátyás király (Talányfejtő leány), a Ráduly vajda, a Szeklédi Borbála, Az elrabolt leány, vagy a magyarul Szép fehér pakulár, a román Mioritának a változata. Érdekes módon magyarul hamarabb lejegyezte Petrás Ince János 1843-ban, mint románul Vasile Alecsandri 1860-ban. Az összes klasszikus ballada megtalálható Moldvában, s még azon túl vannak helyi változatok, költött igaz történetek is. Nagyon gazdag a hagyomány, és nem meglepő módon azokon a helyeken maradt meg igazán, ahol nem tiltotta a pap. Például Klézséből került elő a legtöbb ballada és lírai dal, ugyanis ott lengyel volt a pap, és nem tiltotta a magyar éneket sem a templomban, sem a guzsalyasban.
– Felmerül a kérdés, mennyire maradhat még élő ez a gazdag moldvai hagyomány a mai viszonyok között? – Most már vége az egésznek! Éppen néztem, hogy most megjelent az új Balladás könyv, 550 ballada és balladás hangulatú dal található benne 225 adatközlőtől, és ebből még él vagy húsz-huszonöt. A Balladás könyvnek van egy DVD-melléklete 348 eredeti helyszíni felvétellel.
– A fiatalok már nem tudják ezeket?
– Egy-két család még akad, például Lészpeden van három unoka, az ő nagyanyjuktól gyűjtöttem, és mind a hárman tudják mindazt, amit a nagyanyjuk tudott, ő már meghalt. Kettő sajnos már elment, az egyik Spanyolországba, a másik Olaszországba. A legnagyobb viszont Lészpeden van és gyönyörűen énekel, ahogy az anyja is.
– Lehet-e még érdemben népzenét gyűjteni?
– Lehet, sőt kell is. Sok olyan hely van, ahol ilyen szándékkal még nem járt soha senki, és még élnek olyanok, akik tudják ezeket a dalokat. Régen minden háznál a gyermekeket a nagyapák, nagyanyák nevelték, a gyermekek az öregektől vették át a hagyományt, nem a szüleiktől, azért él még. Van például egy hagyományőrző kicsi falu, Visa, még Kelemen kőművest is tudnak, sajnos az egyik asszony meghalt, a másik most nagybeteg, de még van egy öregasszony, attól tanulták ők is. Vagy ott van Szovát, a leggazdagabb díszítésű falu, ott még egy asszony él, aki sok mindent tud. Tőle még fiatalkorában is gyűjtöttem. Úgy mondta fel a nevét, hogy „énekeltem én, Kádár Erzsi 18 esztendős mulatságos kislány".
– Legalább olyan fontos, hogy a felgyűjtött anyagot rendszerezzék.
– Azt az MTA végzi. Erre a vidékre jellemzőek a 16 szótagos dallamok, s mint ahogy a tizenkettes dupla hatosokból tevődik össze, ez dupla nyolcasokból. Kodályék Székelyföldön gyűjtöttek egynéhányat, és „jajnótának” nevezték. Ezen a környéken viszont sok van még. Létezik egy olyan magyarázat is, hogy talán műköltési termék lenne, de a régi stílusból minden típust megtalálunk benne, pentaton dallamok is vannak, ereszkedő rendszerűek. Az is az érdekességük, hogy a dallamot csonkítani vagy bővíteni lehet a versek szótagszáma szerint. Mindenki azt fűzi bele, ami rá vonatkozik. Előfordul, hogy egy énekes egy dallamon belül 12, 11 és 16 szótagosat is énekel, azonos tartalmú szövegeket összefűzve. Nem tudjuk, mikor keletkezett ez a dallamtípus, csak azt, hogy itt maradt meg ezen a környéken. Mezőségnek van még egy különlegessége, a régi páros tánc, az akasztós. Ezen belül egy bizonyos dallamra azt mondják, hogy egy nemzetség tánca: Kissek tánca, Ballák tánca, Csete nemzetség tánca. Ez is mutatja a tánc régiségét. Martin György tánckutató szerint ez lehetett a legrégebbi magyar páros tánc. Bethlen Gáborról van egy feljegyzés: olyan lassú táncot járt, hogy alig mozgatta a lábát. Ez a tánc épp ilyen.
– A táncházmozgalom elvitte a városba a népzenét, néptáncot, ugyanakkor a kialakító, éltető háttere, a szokásvilág és a paraszti kultúra eltűnt mögüle. Meddig maradhat fenn ebben a mesterséges közegben? – Nem félek, ez már megmarad. Aki kiöregedett, viszi a gyerekét és az unokáját. Beállott a folytonosság. Mindenkinek van egy anyanyelve, kell, hogy legyen egy zenei anyanyelve is, és ehhez szorosan kapcsolódik a magyar mozgáskultúra is, nem véletlen, hogy tánc közben mindig énekeltek. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.
– Tehát e téren bizakodó?
– Már rég elmuzsikálták a táncházmozgalom halálát, mégis egyre jobban terebélyesedik, és nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. Ez az a mozgalom, amely az egész világ magyar ifjúságát összefogja. De nézzük Japánt, ahol szintén népszerű: a japánoknak nincsenek csak rituális típusú táncaik. Ez a fajta tánc hiányzik nekik, és ázsiai nép lévén ők is ráharaptak a magyar táncokra.
– A magyar népzene lehet a kulcsa a magyar identitás megőrzésének?
– Itt az iskolában is nagyon fontosnak tartjuk a népdaloktatást, mindennap énekelnek a gyerekek, amikor elmegy a kisgyerek innen, már legalább 30-40 népdalt tud, az már egy zenei anyanyelv. Most jövőre két osztályunk lesz a nagyokból, lehet, hogy csinálunk egy tánccsoportot belőlük 6-8 párral. A táborainkban is fontos az éneklés, napi kétszer van népdaltanulás. Egy hét alatt legalább 30-40 népdalt tanítunk. Belecseppentünk egy latin-szláv tengerbe, és miközben sok nép tűnt el a Kárpát-medencében, mi csodával határos módon megmaradtunk magyarnak. Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig.
Kiss Eszter Veronika
Magyar Nemzet2015. szeptember 3.
Hargita megye prefektusa szabályos kétnyelvű feliratot követel
Szabályos kétnyelvű feliratozásra szólította fel a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó helyi rendőrséget Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, ellenkező esetben 5000 lejig terjedő bírságot helyezett kilátásba – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.
Múlt héten nacionalista indulatoktól fűtött vita alakult ki internetes fórumokon és a médiában arról, miért olvasható magyarul a Helyi Rendőrség felirat a székelyudvarhelyi rendfenntartók gépkocsijának egyik oldalán. Mint kiderült, a jármű másik három oldalán románul szerepel a felirat. A prefektus szerint a rendőrségi autón alkalmazott váltakozó nyelvű feliratozás szabálytalan. Rámutatott: a közigazgatási kétnyelvűség csak úgy szabályos, ha a kisebbségi nyelvű felirat a „hivatalos román szöveg” alatt jelenik meg azonos méretű betűkkel. László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a gépkocsi feliratozásakor a kétnyelvűség mellett a láthatóság szempontját is figyelembe vették, mert a „Politia Locala Odorheiu Secuiesc – Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” felirat csak olvashatatlanul apró betűkkel fért volna ki az autóra.
Bunta Levente, a több mint 90 százalékban magyar lakosságú város polgármestere a prefektusi felszólítást kommentálva megjegyezte: a prefektus valójában három magyar és csak egy román feliratot hiányol. Úgy vélte: nagyobb rugalmasságra és több bölcsességre volna szükség a hatóságok részéről az anyanyelv és a közösségi jelképek használatát érintő ügyekben. Az ügy publicitását kihasználva Bogdan Diaconu magyarellenességéről elhíresült független képviselő, a Szociáldemokrata Párt volt tagja hétfőn – saját megfogalmazása szerint – „a magyar feliratok betiltásáról” szóló törvénytervezetet terjesztett a román parlament elé. Az Adevarul című lap szakértőktől is magyarázatot kért, hogyan ébreszthette fel a nacionalista indulatokat a rendőrautón szereplő magyar feliratról közölt fotó. Vasile Dancu szociológus, a PSD volt kisebbségügyi minisztere szerint azért tekintették sokan „sértésnek” a feliratot (amely egyébként a gépkocsi másik három oldalán románul olvasható), mert úgy vélték, egy „román jelképet” ért támadás, hiszen a rendvédelmi szerveket az állam egyik fontos jelképének tartják.
Romániában a települési önkormányzat által finanszírozott helyi rendőrség nem a belügyminisztérium kötelékében működő országos rendőrség helyi szerve, hanem attól függetlenül, a polgármesteri hivatal alárendeltségében fejti ki rendfenntartó tevékenységét.
MTI
Erdély.ma