udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 131447 találat lapozás: 1-30 ... 126991-127020 | 127021-127050 | 127051-127080 ... 131431-131447

Névmutató:

2017. június 5.

Sándor Krisztina: „A mi felelősségünk, mit adunk át fiataljainknak”
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön tartottak megemlékezést. Az eseményen jelen volt és beszédet tartott Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is.
Az EMNT vezetője hangsúlyozta: bár az 1989-es fordulat óta szabadon lehet beszélni a trianoni tragédiáról, az erdélyi magyar közösség törvény adta jogait a román hatóságok sok esetben nem tartják tiszteletben. „Mindezek ellenére reménységre ad okot, hogy vannak még megmaradásukért küzdő közösségek. A mi felelősségünk, hogy mit adunk át fiataljainknak, hogy a pohár félig üres, vagy félig teli oldalát mutatjuk nekik. Meg kell győznünk őket, hogy itthon, szülőföldjükön is lehet és kell jövőt tervezni - hittel és bizakodással" - mondta Sándor Krisztina. https://itthon.ma/erdelyorszag

2017. június 6.

Levegőben lóg a Nagy Egyesülés – anyááám, akkora történelem nő a hátunkra, mint egy púp…
Bérbe vettünk egy repülőt és politikusok seregei vonultak fel a fogadására; Nagy Egyesülésnek keresztelték el, mintha a szárnyas fémszerkezet egy (újabb) érv lenne a dákok/románok kontinuitása mellett…
Másrészt arra gondolok, hogy a Tarom Nagy Egyesülése némiképpen indokolt – végül is az ott dolgozók csaknem fele rokonságban áll egymással, tehát el lehet mondani, hogy ez a szerencsétlen állami vállalat egy helyre, testi-lelki egységbe gyűjtötte őket össze.
Hogy a fenébe lehet ilyen névre keresztelni egy repülőt?
A következő Boeingeknek „Ilyen a román, ha kirúg a hámból”, „Mi románok vagyunk”, „Mária, drága Mária”, vagy „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” lesz a nevük?
Amikor a szabadság csak szabadon kapható banánon és az automatás kólán alapul, amikor a demokráciánk Isztambulból hozott farmerrel és szerbektől érkező Vegetával kezdődik újra, akkor nem kellene csodálkoznunk az identitásnak eme bárdolatlan világra üvöltésén, ezen a tüntető kínlódáson. Sőt: ha gúnyt akarsz űzni egy eszméből, akkor felmázolod az összes kerítésre, ahogy Funar csinálta a kukákra felpingált trikolórral. Emlékeznek még, hogy mennyire gyűlölték Raţiut, amikor ez a szokmányos, csokornyakkendős ember megmondta a magáét a demokráciájukról?
Emlékeznek még az 1989 utáni legfőbb pedigrére, az akkori csúcsideológiára: a szójás szalámira? Tisztességes önvizsgálat nélkül léptünk túl azon az egész pattanáson, eldiskurálgattunk egy kicsit a témáról egy miccs és egy sör mellett és kész – „Gyerünk, asszony, tisztítsd meg a sártól a bakancsomat és add a trikolóros nyakkendőt, mert bemegyünk Jeurópába! Gyerünk, mert mingyá’ behúzok egyet, te Doina!”
Rondán hangzik, nem igaz? Söpörjük szőnyeg alá, nem igaz?
Lassan-lassan felépítjük magunknak az éretlen nemzeti brandet,
mely éppen csak kijutott a törzsi görcsök időszakából és dühös, mert az emberiség nem énekel meg minket az ódáiban; egy euró-furcsaság, mely a nagyobbak előtt hajbókol, de fennhordja az orrát, ha megérkezik a putrijába.
Ha tovább folytatódnak ezek a hülyeségek, akkor azt hiszem, szomorú év lesz 2018 – országútra pattannak majd a hazafiak és átkelnek a Kárpátokon, hogy elmagyarázzák nekünk, erdélyieknek, mi a helyzet Erdéllyel, a bánságiaknak, hogy mi a helyzet a Bánsággal, a bukovinaiaknak pedig azt, hogy mi a helyzet Bukovinával.
Azok éve lesz, akik még az Olümposz legendáit sem olvasták, de az Olümposzról beszélnek majd nekünk a nagy legendáinkról.
Mit fogunk ünnepelni? Talán azt, hogy repülőket bérelgetünk, miközben tengelytörő földutakon járunk? Vagy azt, hogy még az európaiak által alamizsnaként osztogatott pénzből sem vagyunk képesek kórházakat építeni? Vagy azt, hogy a haza jövendőbeli védelmezőinek csaknem fele funkcionális analfabéta?
Tudom, én vagyok a búval bélelt, aki állandóan a nagy nemzeti sistergéssel szemben károgok – de ha a fiad állandóan azt mondaná, hogy bújja a tankönyveket, miközben kerüli a tanulást, akkor azt mondanád neki, hogy nem baj, vagy a tanárok a hibásak? Az igazságot ki kell majd mondani, ez gyógyszer – szükség van rá, ha a pilóták émelyegni kezdenek a hurkoktól.
Előbb, vagy utóbb össze kell majd hasonlítanunk a terveinket az eredményeinkkel: elővesszük a papírosokat és terepre megyünk, méterről méterre. Meg kell majd néznünk, hogy ez a Boeingre írt egyesülés azt jelenti-e, hogy szavazással mentjük meg a korruptakat a DNA-tól (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), a nemzeti lagzi több millió köbméternyi erdő tarra vágását is jelenti-e, minisztériumokban suttyomban aláírt engedélyekkel. Nézzük csak meg, fiacskám, mi az a nagy egyesülés, a féltéglás melldöngetéseken túlmenően – és nem, nem a történelmet vitatom, hanem annak privatizálását; és jogosan lehetek csalódott, hogy az a nagy egyesülés, melyről annyit írnak a tankönyvek, csak területeket és lakosságot vesz számba, de értékeket, elveket végig vett projekteket nem.
Azt fogod mondani, hogy ezek metaforák, hogy legalább a látszat kedvéért megoldást is kellene mondani – rendben: adj tíz nagy projektet a következő 10, 30 vagy száz évre és ígérem, hogy akár a fűbe is harapok értük. Hallottál tíz nagy projektet? Oktatás? Egészségügy? Kultúra? Öntözések? Infrastruktúra? Adott valamilyen támpontot bármelyik politikus? Végül is most egy mánelés a Vaslui megyei kormánymegbízott (Eduard-Andrei Popică, egy helyi kiskirály veje – a szerk.), a romániai köztisztviselőket olyan hölgy vezeti, aki korábban bugyiban tájékoztatott a várható időjárásról (Amanda Arcan, Emilia Arcan szociáldemokrata szenátor lánya – a szerk.). Ezek is szerepeltek a gyulafehérvári kiáltványban?
Tegnap Károly herceget láttam a tévében – emberekkel parolázott, beszélgetett és nem a rendőrségi autók villogója világította be az arcukat; hasonlítsd ezt ahhoz a menetoszlophoz, mellyel Oprea (Gabriel Oprea volt belügyminiszter – a szerk.) járt kocsmázni. Szintén a tévében láttam a szászfehéregyházi házát, melyet a világ sajtója a világ legvagányabb helyeivel tartja egy sorban lévőnek – hasonlítsd csak össze a teleormani ravaszdi (Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök – a szerk.)villájával.
Nagy-Britannia trónörökösének kell idejönnie, hogy meggyőzzön bennünket, ez a hely lehet Európa – talán utolsó – nyugodt helye, mert a mieink folyamatosan a disznóságaikkal tartanak lázban minket – hol a levéllel, hol a birkával (Románia országimázs-logóira vonatkozó utalás – a szerk.).
Inkább Szingapúrról meséljek, hogy lásd, nem a hely, a rang, a fű, fa, bokor számít? A szegénység?
Néhány évtizeddel ezelőtt még csak egy nagyobbacska halászfalu volt, amíg mind asztalhoz nem ültek és feltették maguknak a kérdést, miként kerülhetnének egy sorba a civilizált világgal, a terv pedig a következő volt: idevonzzuk az intelligenciát, befektetünk az oktatásba és az egészségügyi politikákba. Mondjam el még azt is, hogy bár ez a legkevésbé korrupt ország, az állam képviselői folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a törvény szigorú betartása és a korrupcióval szembeni intolerancia továbbra is rendkívül fontos? Hol van most Szingapúr?
És hol vagyunk mi? Odajutottunk, hogy azt állítjuk, Ceauşescu iskoláiban az oktatás oktatás volt és volt Polidinünk – csakhogy közben az intelligenciát ügyeskedéssé, ravaszkodássá változtattuk; és biztos lehetsz benne, hogy sokba fog nekünk kerülni ez a beteges túlélés. Hozzászokunk a rosszhoz, sőt, bosszúsan dicsekszünk, hogy mi is leülnénk két-három évet néhány millióért, mint a politikusok – és ez a legrosszabb, hogy hasonlítani kezdünk rájuk.
Rondán hangzik mindez, igaz? Péntek van, sisteregnek a grillek, hoci ide, te Doina, azt a flekkent, hagyd a fenébe az újságot; anyááám, micsoda hurkokat csinál az ott fenn…
Sabin Gherman https://foter.ro/cikk

2017. június 6.

Nem folytatódott a magyar utcanévtáblák leszerelése Marosvásárhelyen
MTI - Nem folytatódott kedden a marosvásárhelyi utcanévtáblák leszerelése - mondta az MTI-nek Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
A politikus múlt szerdán a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól kért magyarázatot a magyar utcanevek eltávolítására, és miután azt a tájékoztatást kapta, hogy a hivatal a prefektus utasítására járt el, kedden hasonló kéréssel fordult a prefektushoz. Valószínűnek tartotta, hogy a gyors politikai reagálás is szerepet játszott abban, hogy a csaknem öt kilométeres hosszúságú Dózsa György út nagyobbik részén továbbra is helyükön vannak a kétnyelvű utcanévtáblák. 
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal múlt szerdán kezdett a magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe a város Kolozsvár felőli bejáratától a városközpontig haladó Dózsa György úton. A csütörtöki gyermeknaptól pünkösd hétfőjéig azonban munkaszünet volt a közszférában, így a művelet kedden folytatódhatott volna. 
Vass Levente az MTI-hez is eljuttatta a prefektus május 29-én keltezett átiratának a másolatát. Ebben a kormány Maros megyei képviselője a közigazgatási törvényre, és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a marosvásárhelyi Dózsa György út magyar utcanévtábláit.
A prefektus egy bírósági ítélet végrehajtását kérte
Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: a prefektus tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Hozzátette a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton. A prefektusi kabinetfőnök szerint az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg, ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására. 
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett - szükség esetén - a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar "utca" szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. maszol.ro

2017. június 6.

Román történész: a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be magukat”
Ha Klaus Iohannis a román nép nevében bocsánatot kérne Magyarországtól a trianoni békeszerződésért, egy napig sem maradhatna román államfő – vélekedett Marius Diaconescu román történész az Adevărul.ro portálon kedden közölt véleménycikkében.
A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai írásokat a liberális kötődésű Adevărul búévárlap blogrovatában, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédére reagált, revizionista propagandával vádolva a Miniszterelnökséget vezető minisztert, amiért igazságtalan békediktátumnak, a nyugati világ szégyenének nevezte Trianont.
A rendezvényen Lázár János kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését. „Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára” – idézte a szerző Lázár János szavait.
Diaconescu cikkében vitába szállt Lázár János azon megállapításával, hogy Románia Trianonban „érdem és jogalap nélkül” szerezte meg Erdélyt és Partiumot. A román történész azt állította, hogy az „egyesülésről” az erdélyi románok döntöttek 1918 december elsején, Gyulafehérváron, a jogalapot pedig a Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv képezte (ami ezek szerint az erdélyi magyarokra nem vonatkozott).
A szerző szerint a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be, és gyászolják magukat”, de „a magyar kormány reménytelenül sír”, Románia sosem fog bocsánatot kérni Magyarországtól Trianonért. Diaconescu megemlítette, hogy a román lapok Eva Balogh – a Yale egyetem volt tanára –angol nyelvű blogja alapján számoltak be Lázár János beszédéről, és úgy vélekedett: Balogh nem túlzott, amikor írásában a térség biztonságát veszélyeztető hadüzenetnek nevezte az "Igazságot Magyarországnak” jelszó újbóli hangoztatását.
Marius Diaconescu a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történelem szakán szerzett oklevelet 1995-ben, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorált 2004-ben.
[Forrás: MTI] https://itthon.ma/erdelyorszag

2017. június 6.

Jelentős számú új magyar óvodát épít a református egyház Erdélyben
Hat megyében, tizennyolc településen, huszonhat helyszínen épít vagy újít fel óvodát, bölcsődét az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) jövő év végéig a magyar kormány által 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. A közösségi fejlesztéseket a hatósági „kekeckedések” nehezítik.
Az EREK a magyar állam által meghirdetett 17,2 milliárd forintos keretből 2,8 milliárd forintot kapott óvodafejlesztésre. A befektetések egy része zöldmezős beruházás, tehát új óvodák, bölcsődék is épülnek az összegből – nyilatkozta a Maszolnak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa. Tájékoztatása szerint jelenleg 11 óvodát működtet az EREK, számukat 26-tal növelnék Erdély-szerte.
Ballai elmondta, a támogató kérése az volt, hogy ne a tömbmagyarságban, hanem a szórványban fejlesszenek. A tervek szerint Brassó, Fehér, Hunyad, Hargita, Kolozs és Maros megyében újítanak fel vagy építenek óvodát, és a magyar többségű régiókban a szórványtelepülésekre összpontosítanak: Hargita megyében Balánbánya, Maros megyében Segesvár és Szászrégen vidékére. Kolozsváron és Marosvásárhelyen is több új bölcsőde, óvoda épülne, de ezek helyszíneiről még tárgyalások folynak – részletezte a gazdasági tanácsos.
Ballai kérdésünkre hangsúlyozta: a helyszínének kiválasztásakor elsősorban a helyi magyar közösség igényeit tartották szem előtt. „Főként ott fektetünk be, ahol jelenleg nem működik magyar bölcsődei vagy óvodai csoport, vagy ha igen, akkor mostohák a körülmények az intézményekben” – magyarázta. Így többek között zöldmezős beruházást terveznek Aranyosgyéresen, Balánbányán, Backamadarason, Bánnfyhunyadon és Tordán is.
Több beruházás esetében helyi egyházközségek ajánlanak fel telkeket vagy épületeket a célra. „Célunk nem az egyházkerület ingatlanállományának gyarapítása, hanem – a támogató szándéka szerint – a közösségek erősítése, ezért a megépítendő vagy felújítandó épületek minden esetben a helyi egyházközségek tulajdonába mennek át” – mondta Ballai Zoltán.
Nem könnyű a telek beszerzése
A gazdasági tanácsos tájékoztatása szerint a zöldmezős beruházások esetében a telkek beszerzése jelenti a nehézséget. Legalább ezer négyzetméteres területre van szükségük az óvodaépítéshez, és Kolozsváron például nehéz egy olyan ezer négyzetméteres telket találni, hogy oda urbanisztikai szempontból is megfelelő, játszótérrel ellátott funkcionális épület kerülhessen. „Nyilván minden óvodának udvara, játszótere kell hogy legyen, ezért, ha lehet, akkor nem főút mellett, hanem csendesebb helyen építkeznénk” – magyarázta.
Gondot okoznak a magas telekárak is, amit az eladók még jobban megemelnek, ha tudják, hogy az egyház a vásárló. Ezért az ingatlankeresést „diszkréten” végzik. „Megbízunk valakit, hogy keressen nekünk telkeket. Amíg nem konkretizálódik az ára, nem mondja meg, hogy ki a vásárló, csak azt, hogy van egy megrendelője, és telket keres. Kolozsváron egy ezer négyzetméteres, házas telek 400-500 ezer euróba kerül. Nem mindegy, hogy 50 ezer eurót le tudok alkudni belőle, vagy azt mondja az eladó: én tudom, hogy neked van pénzed, a célodat meg kell valósítani, add csak ide azt az összeget” – részletezte a tanácsos.
Dorin Florea „kekeckedései”
Ballai szerint beruházásaikat nehezítik a román állam és az önkormányzati vezetők, alkalmazottak, más hivatalok (telekkönyvi hivatal, műemlékvédelmi igazgatóság, készenléti felügyelőség) „kekeckedései”. Konkrét példaként Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert és a hivatalát említette. Szavai szerint Florea olyan feltételeket támaszt az egyházkerületnek az építkezési engedélyek kibocsátásához, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni.
„Marosvásárhelyen egyértelmű ellenségeskedést tapasztaltunk. Tavaly például a régi református kollégium telekkönyvét kellett frissítenünk. Ez normális esetben 30 nap alatt elvégezhető. Eljön a topográfus, felméri, hogy hiányzik 20 négyzetméter, azt bejegyezi, hogy naprakész legyen a telekkönyv. Dorin Florea azonban a restitúciós határozatban szereplő adatokra hivatkozva ezt megtagadta. Bepereltük, és egy évbe tellett, amíg megnyertük a pert” – idézte fel a történteket a gazdasági tanácsos.
Ballai tájékoztatása szerint Dorin Florea akadékoskodása miatt húzódtak el a Bolyai Farkas líceum egyházkerületi tulajdonban lévő épületének felújítási munkálatai is. „Azért állt három évig a Bolyai javítása, mert a polgármesteri hivatal nem akart beavatkozási engedélyt adni. Hiába mondtuk, hogy szakadnak le a kémények, esnek rá az emberekre, autókra. Nem is kell mondanom, hogy 911-es Porsche javítási árát ki kellett fizetnünk egy kárvallottnak, mert ráesett egy cserép a motorháztetőre és a szélvédőre” – mondta a gazdasági tanácsos.
maszol.ro 

2017. június 6.

Újból Bukarestbe mennek a katolikus gimnázium ügyében a civilek
A parlament vallási és nemzeti kisebbségi jogokért felelős bizottság előtt ismerteti szerdán 13 órakor a Civilek a katolikus iskoláért csoport a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyét.
Korábban a Sepsiszentgyörgyön tartott, albizottsági ülésen ismertették röviden a katolikus iskola helyzetét, ezt követően az albizottság úgy döntött, hogy a tanintézmény ügyét – a sürgető határidők és az ügy súlyossága okán is – továbbviszi.
A parlamenti bizottság szerdai ülésére azért hívta meg a Civilek a katolikus iskoláért csoportot, hogy meghallgassa és megvitassa azokat a jogsérelmeket, amelyek a Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének kapcsán kialakultak – tájékoztatott a Bukarestbe készülő csoport szóvivője, Csíky Csengele.
A csoport összeállította azt az anyagot, amely egyértelműen rámutat, hogy az iskola ellehetetlenítése alkotmányos jogaiban sérti a diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt. „Ugyanakkor az iskolánk tudatos elsorvasztása sérti a kisebbségi jogokat több szempontból is, egyrészt az anyanyelvi oktatáshoz való jogot, másrészt a felekezeti oktatásban való részesülés jogát” – fogalmazott a sajtónak eljuttatott közleményben a civil csoport szóvivője.
A meghallgatáson való részvételnek az a célja, hogy olyan sürgősségi megoldás szülessen, amely hosszútávon biztonságosan rendezi a katolikus gimnázium jogi helyzetét.
A civilek korábban a tanügyminisztériumban tettek látogatást az ügy kapcsán, nem sok sikerrel. 
Antal Erika maszol.ro

2017. június 6.

Szent László nyomdokain vezetett az út a szépvízi találkozóra
Szent László örök érvényű iránymutatást adott: a magyaroknak egy a hazájuk, egy a nemzetük, az egyházban egy Istenhez fohászkodnak, továbbá csak a nemzeti egység erejére, a szilárd hitükre alapozhatják a jövőt – mutatott rá Szilágyi Péter, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának helyettes államtitkára a Szent László-emlékév keretében szervezett szépvízi rendezvénysorozat megnyitóján.
Megtelt a szépvízi községháza pinceterme kedd délelőtt az Erdélyi Szent László települések találkozója iránt érdeklődőkkel. Ezzel az eseménnyel nyitották meg a Szent László-emlékév szépvízi rendezvénysorozatát, Szent László havát. Elsőként Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte az összegyűlteket, aki ismertette, hogy intézményük nemcsak ismeri, támogatja, hanem részese is a község kulturális életének.
A község vezetősége az elmúlt években különös hangsúlyt fektetett a település névadójának tiszteletére, emlékének ápolására – szögezte le. Előrevetítette azt is, hogy júniusban minden kedden változatos programokkal – mint történelmi vetélkedő, filmbemutató, fotókiállítás, búcsús zarándoklat – tisztelegnek a névadó lovagkirály előtt. Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere köszöntőbeszédében rámutatott, a jelen levő községvezetők mindannyian olyan települést képviselnek, amely Szent László királyhoz kötődik, őrzi örökségét freskók, csataterek, legendák, zászlók által vagy akár nevében. Emlékeztetett, mivel a magyar kormány 2017-et Szent László-emlékévnek nyilvánította, így alkalmat teremtett nagyságos alakjának, történelmi szerepének kihangsúlyozására.
Úgy is mondhatnám, hogy egyik legnagyobb történelmi és emberi személyiségünket állította elénk, aki mindnyájunknak kötelező példakép kell hogy legyen. Igen, ma is szükség van – még inkább mint valaha – ilyen példaképekre, ilyen személyiségekre – mutatott rá a községvezető. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának képviseletében Szilágyi Péter helyettes államtitkár köszöntötte a lovagkirály emlékét ma is tisztelettel őrző összegyűlteket.
„A mai találkozóra az út a szent király nyomdokain vezetett, és az általa képviselt értékek melletti kiállás hozott el mindannyiunkat ide. Egy különleges egység mutatkozik meg ma ezáltal: az erdélyi magyarság hűsége a hazájához, hűsége védőszentjéhez. A nemzetpolitikai államtitkárság 2017-re azzal a céllal hirdette meg a Szent László-évet, hogy a nemzet emlékezetében még frissebben legyen a kiemelkedő magyar király alakja” – fejtegette. A továbbiakban méltatta Szent László személyét, hangsúlyozva, hogy ma, 940 évvel trónra lépése után is fontos tudatosítani, hogy a lovagkirály, aki erős egységet teremtett országában, örök érvényű iránymutatást adott: a magyaroknak egy a hazájuk, egy a nemzetük, az egyházban az egy Istenhez fohászkodnak; csak a nemzeti egység erejére, a szilárd hitükre alapozhatják a jövőt. Végül meghívott mindenkit, hogy tekintsék meg a Szent László-emlékév keretében a Kárpát-medencét járó Szent László-freskókról készült vándorkiállítást, amelyet a szépvízi községházában állítottak ki erre az alkalomra. Majd bejelentette, hogy minden jelen levő községvezetőnek átad egy emlékév keretében újra kiadott könyvet, amely az Énekek Szent László királyról címet viseli, és amely 800 év egyházi és népénekeit tartalmazza.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében Szent László életművéről értekezett, amelyet röviden így fogalmazott meg: megszilárdította az országot mint független államot, ugyanakkor elkötelezte végérvényesen a kereszténység mellett. Kiemelte, a szent király egyházi életműve is épp olyan fontos, mint politikai életpályája – e kettő nem is választható el teljesen egymástól. A hétköznapi munkában mindig jó Szent László örökségére gondolni, a jó és a rossz, a sötétség és a világosság, a kereszténység és az az elleni világok harcában jó feltekinteni lovagkirályunkra – indította beszédét Sógor Csaba.
Az európai parlamenti képviselő kifejtette, az évek során a jó és rossz harcában a magyarok voltak katonák, Isten ostorai, híd kelet és nyugat között, de még napjainkban is van mit mutatniuk Nyugat felé. Példaként a fegyelmet, a közösségi szellemet és az áldozatkészséget említette.
Előadás, bemutatkozások Az ünnepi gondolatok után Jánó Mihály művészettörténész és Kelemen Szabolcs szépvízi lakos Szent László-freskókról szóló előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Azt követően a jelen lévő szentlászlós településeket mutatták be azok képviselői. Összesen húsz települést hívtak meg az eseményre (Nagyvárad, Magyarremete, Tordaszentlászló, Nyárádszentlászló, Cegőtelke, Nyújtód, Kökös, Szacsva, Maksa, Sepsibesenyő, Sepsikilyén, Gelence, Bibarcfalva, Bögöz, Székelydálya, Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Csíkmenaság, Csíkmindszent, Csíkszentmihály), azok képviselőinek mintegy fele vett részt a keddi eseményen.
Kömény Kamilla Székelyhon.ro

2017. június 6.

Újragondolásra vár Sütő András hagyatéka
Sütő András hagyatékát – kéziratait, fényképeit, köteteit – a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, életművének kiadása eljutott a tizenharmadik kötetig, ám annak esedékes újraértékelése még nem történt meg. Az 1970–80-as években műveinek hazai és magyarországi kanonizálása főleg a román politikai hatalom és az erdélyi magyar kisebbség viszonyának allegorikus vonatkozásait emelte ki, holott – vélik az újraértékelést sürgetők – ennél sokkal gazdagabb és árnyaltabb ez az életmű.
Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson, születésének 90. évfordulójára emlékeznek nemsokára tisztelői. A 2006. szeptember 30-án elhunyt és a marosvásárhelyi református temetőben nyugvó erdélyi magyar író, drámaíró életművéről érdeklődtünk, arról, hogy hol őrzik, vannak-e kiadatlan kéziratai, illetve az irodalomkritika megpróbálta-e újraértékelni, esetleg a rendszerváltás után született nemzedék számára is érthetővé, befogadhatóvá tenni.
Elakadt a szobor terve
Az író hagyatékát (kéziratokat, könyveket, fényképeket stb.) a család a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak adta át – tudtuk meg ifjabb Sütő Andrástól, az író fiától, aki a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, azok rendezése, feldolgozása folyamatban van, kiadatlan, vagy kiadható kézirat egyelőre nem került elő. Könyvtárának jó részét (több ezer kötetet) az örökösök a marosvásárhelyi Katolikus Gimnáziumnak ajándékozták. A Sütő-hagyaték részét képező Művészet/Új Élet folyóirat bekötött példányait a család a Teleki Tékának adományozta.
Kiadó még nem keresett meg bennünket valamely művének kiadási lehetőségével – mondta az író fia, akitől azt is megtudtuk, hogy Sütő András marosvásárhelyi szobrának tervéről a sajtóból értesültek. Kifogásuk nincs ellene, de személyes megkeresés csak a Sütő András Baráti Társaság részéről történt. „Több tervet is tanulmányoztunk, véleményeztünk, ám gyakorlati kivitelezésre a későbbiekben nem került sor” – fogalmazott ifjabb Sütő András.
A Sütő-életmű a Petőfi Irodalmi Múzeumban van a legjobb helyen - – véli Lázok János irodalomtörténész, aki szerint ott létezik a szükséges szakemberi kapacitás és anyagi lehetőség annak feldolgozására.
Melyik a végső változat?
Arról kérdeztük a Sütő-életmű kutatóját, ismerőjét, melyek azok a művek, amelyeket érdemes volna újból megjelentetni, esetleg színpadra tűzni. Lázok János – aki egyetemi diplomadolgozatát, majd 1997-ben doktori disszertációját is Sütő András műveiből írta – érdeklődésünkre elmondta, elsősorban a hetvenes években megjelent drámák és esszék érdemelnének újrakiadást.. „Gyakorlatilag az életműkiadásban szinte minden megjelent, amit Sütő az életében közölt” – mondta Lázok, hozzátéve, az életműkiadás után is nyitott kérdés maradt, hogy több mű esetében a számos szövegváltozat közül mi tekinthető az elsőnek, és melyik a végső, hitelesnek vehető szövegváltozat.
Lázok János úgy véli, az említett életműsorozat nem mindig segít ebben, mert szerkesztője kijelenti például, hogy a Káin és Ábel, vagy A szúzai menyegző esetében a szerző az itt közölt szövegét tekinti véglegesnek, holott van még olyan új szövegváltozat, amelyben a befejezés még módosult ehhez képest. „A szúzai menyegző befejezésének is két változata van, én például az 1982-es Kriterion kiadás szövegét tekintem érvényesnek, az életmű kontextusába jobban illeszkedőnek” – mutatott rá az irodalomtörténész.
Kritikai kiadás kellene
Az említett problémák esetében egy kritikai kiadás jelentené a megoldást, amely nyilván nem egyetlen ember munkája lenne, hanem egy szerkesztői csapaté, amely feltérképezi, összegyűjti mindazt, ami a szerzőtől megjelent. Erdélyben, az erdélyi magyar irodalomban nincs egyetlen szerzőnek sem kritikai kiadása.
„Ez itt nálunk hagyománytalan vállalkozás lett volna, pedig szerintem az ő életműve mindenképpen megérdemelné, vagy megérdemelte volna. Nem akarom azt mondani, hogy nem fog ezután megszületni, és reménykedem is ebben, mert rendkívül tanulságos az az életút és az a pályaív, amit befutott. Egy mindent tartalmazó kritikai kiadás segítene, hogy olyan árnyalt képet alkothassunk róla, amely a tudományosság igényének is megfelel” – fogalmazott Lázok János, aki szerint ennek a kritikai kiadásnak az alapját már megteremtette Kuszálik Péter, aki 2009-ben megjelentette a Sütő-életmű annotált bibliográfiáját.
Allegorikus kezelt művek
A Sütő- életműnek a kritikai fogadtatása, illetve kanonizálása már az 1970-80-as években megtörtént, egy olyan társadalmi-történelmi kontextusban, amikor a kritikának és az olvasóközönségnek is automatikus volt az a reflexe, hogy allegorikusan kezelte a művekben megjelenő hatalmi problematikát.
Aki a hatalmat képviselte ezekben a művekben, az nyilvánvalóan a diktatúra hatalmi csúcsát jelentette a nézők és olvasók számára, aki a hatalom ellen lázadt, az voltunk mi, a magyar kisebbség – fejtette ki az irodalomtörténész, aki ezt a fajta értelmezést olyan monolitikus olvasatnak nevezte, amelyen már túl kellene lépni. Fel kellene végre fedezni, hogy most, immár a diktatúra elmúltával milyen új jelentésrétegei tárhatók fel a műveknek. „Például a Csillag a máglyánban Szervét ugyanúgy erkölcsi győztese és vesztese is a történetnek, mint ahogyan Kálvin is, akinek sikerült egy mozgalmat, a reformációt megszilárdítani, de ebbe úgy belemerevedett, hogy pont ezáltal a hitújítását konszolidáló politikai harc erkölcsi veszteseként is szóba jöhet az értelmezésben” – adott példát Lázok. Az irodalomtörténész szerint Sütő esetében hasonló mechanizmus működik: életműve beledermedt egy hetvenes évekbeli ideológikus-allegorikus értelmezésbe, ami saját korában aktuális, de ma már múzeumi jellegű.
„Ha nem akarjuk azt, hogy egy üveglapot tegyünk rá egy múzeumi tárolóban, akkor újra kellene gondolnunk e műveket” – tette hozzá.
Önszegényítő egyszerűsítés
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2014-ben szervezett Sütő András-műhelykonferencia szervezői és résztvevői megpróbálkoztak egy újfajta olvasatban is közelíteni Sütő életművéhez. Viszont voltak olyan visszhangjai is a konferenciának, amelyek azt állapították meg, hogy az erdélyi irodalomkritika nem képes saját értékeit igazán tisztelni. „Tehát azt, hogy Sütőnek van egy újraértelmezési kísérlete, sokan úgy fogták fel, mint egy olyan tiszteletlenséget, ami az életmű nemzeti érték jellegét próbálja kisebbíteni” – mondta Lázok. Holott az ifjú nemzedék számára, ha létezne rá pénz és távlatokban gondolkodó kiadói tervezés, ki lehetne adni gondos filológiai apparátussal a Sütő-trilógiának egy olyan kiadását, amely egyrészt a szöveg mikrofilológiai szintjén magyarázná a drámákat, másrészt bevezetné azt az alternatív értelmezési lehetőséget, hogy a Sütő-dráma úgy is olvasható, mint a főszereplő-párosokban megjelenő ellentett értékek dialektikája.
Önszegényítés annyira leegyszerűsíteni ezeket a műveket, hogy nincs bennük több, mint kisebbség és hatalom szembeállításának újabb és újabb formában visszatérő allegóriája, ennél ugyanis lényegesen több „titok” van bennük elrejtve.
„Tisztázni kellene végre azt, hogy a monolitikus értelmezés egy lezárt korszak hiteles és érvényes olvasata volt, de ha valamilyen módon érdekessé akarjuk tenni Sütő életművét az új nemzedék számára, akkor égetően szükséges lenne egy új értelmezés, és ezt valamiképpen elősegíteni a legnagyobb felelősség most” – hangsúlyozta Lázok János.
Antal Erika Székelyhon.ro

2017. június 6.

Magyar papok és tengerek
Kinek is van kedve még tengerek tulajdonjogát firtatni, mikor nincs termőföld egy kapa se! Csak belevág az élet sűrűjébe, mert hiszen dologidő, az van, de a munkát is meg kell ám keresni. Mégis eltöprengek azon, hogy hiszen a magyar ember akár tengerekben is gondolkodhat – ma is van tengere a Lujzikalagor nevű, moldvai csángómagyar katolikus falunak, csak jól bele kell gondolni.
Mert ugyebár 97 éve Isten legfelsőbb büntetéseként egy újabb keletű, Románia nevű országban kell ülnünk. Mint egykor a zsidók Egyiptomban. Vannak népek, akiknél a rabság is megszépül bizonyos idő és tengerszáradás után. A helyzet úgy adódott – másoktól, gyalázatban élőktől –, hogy „az első nagy verekedés” után (ez a csángóknál az első világháborút jelenti) földet kaptak az oláh (!) Hohenzollern királytól lenn, a Fekete-tenger partján. Konstanca tartomány az ma is, Mamaia híres fürdőhelyétől egy kőhajításnyira. Ötszáz magyar lélek, mindenki tud magyarul írni is, olvasni is, még igen! De mehetünk tovább is. Moldávia fővárosa, Chisinou (eredetileg Kisjenő) mellett a másik magyar falu a románok között Őrhely. Románra kénytelenítették, mint Udvarhelyet (Odorhei), lett belőle Orhei.
És senki nem mondhatja komolyan, hogy Ojtoz, a Fekete-tenger partján a legtávolabbi magyar település. Hiszen ott van Kazahsztánban, Mongóliában, Nepálban, Nyugat-Kínában sok Madzsar nevű magyar falu! Egy percig sem vagyok büszke reájuk, csak arra, hogy milliók tartják magukat magyaroknak a mai napig Törökországban is. Őrzik magukat és azt, ami az övék: a tisztességes magyarságukat. Aztán emitt mi, saját szülőföldünkön azért viaskodunk prefektuskkal, kormánymegbízottakkal és Marosvásárhely, Kolozsvár (!) aktivista polgármestereivel, hogy szabad-e magyarul beszélnünk. Ennek hallatán még Kínában, Ujguriában, Moldáviában is köpnek egyet-egyet félre.
De tengereink, azok vannak. – Óriási puszta föld volt itt, hát építettünk, templomot is. Papunk, az nem lehet, nem s nem. A román pap az csak bédolgozó.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. június 6.

Barabási sok követőt és érdeklődőt nyert
Éljünk behálózva!
A szervezők közel kétéves munkájának köszönhetően létrejött Barabási Albert László-előadás lenyűgözően kerek, lendületes és laikusok számára is érthető módon a világ- és a művészeti hálót összekötő „huzal” mentén sorakoztatott fel érdekes mozzanatokat, tényeket, amelyre teltháznyi közönség volt kíváncsi vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében. Egy új tudományág dobbantott Háromszéken.
A bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóintézetének igazgatója, a világhírű, székelyföldi, magyar, román és amerikai állampolgársággal rendelkező Barabási (portréját lásd a 2015-ös Székely Kalendáriumban) a világ egyik leggyakrabban idézett tudósa, a tudományágat megteremtő, 1999-ben közölt publikációja pedig a legtöbbet hivatkozott cikk. A nagyon fiatal, kevesebb mint 20 éves tudomány, a hálózatkutatás történetét is hallhattuk dióhéjban. Szédületes karrierjét mutatja, hogy ma már a világ vezető egyetemein oktatják, eredményeit alkalmazza a közlekedéstudomány, az informatika, a társadalom- és orvostudományok, a marketing, a szervezettan, sőt a terrorizmus elleni harcban is nagy szerephez jut.
Intuitív megalapítója Karinthy Frigyes, aki 1929-ben írt novellájában veti fel a „kis világ”-ként befutott elméletet, amelyet később, 1967-ben Stanley Milgram bizonyított: hogy néhány – alig 5-6 – „kézfogáson”, ismerős személyen, azaz hálózati csomóponton keresztül a világon bárkihez el lehet jutni – tudtuk meg Barabási előadásáól. Ezek a hálózatok nem olyan szabályosak, mint a kockás füzet hálója, a periférikus, kevés kapcsolattal rendelkező elemek mellett vannak jól „behuzalozott csomópontok” is. A hálók jellegzetes ábrája egy bizonyos számú kapcsolat létrejötte utáni jelenik meg, minőségi ugrást is jelezve. A csomópontok véletlenszerű kiütése nem befolyásolja működésüket, ettől „robusztusak”, a nagy központok kiütése viszont gyorsan és hatékonyan okoz működésképtelenséget. Ezt a szerkezeti modellt mutatja a világháló és az internet felépítése is (előbbin a dokumentumokba épített hivatkozásokat, más oldalra mutató linkeket értve, utóbbin pedig a számítógépeket, mint fizikai hálózatot). Sejtjeinken belül a fehérjék kapcsolódása, de az univerzumban a galaxisok is ezt „skálafüggetlen” hálózati felépítést követik, amely hatványfüggvénnyel írható le. Négymilliárd és 10-20 éves rendszerek ugyanazon elv szerint épülnek tehát fel.
Hogy mindez miként jön az üzleti élethez? És a művészethez? A kapcsolatok kiépítése egy bizonyos számon túl elhozza azt a minőségi ugrást, amely a sikerhez vezet. Jó az üzletembereknek, de a művészeknek is „networkolni”, azaz ismerkedni, kapcsolódni. Jelelmző példája ennek az amerikai, Samo néven elhíresült graffiti-művészpáros, amely felbomlása után az egyik jól ismerkedő tag, Jean-Michel Basquiat munkáiért dollármilliókat fizettek, míg a duó másik tagja gyakorlatilag a névtelenségben maradt. Másik tanulsága a nagyon sok adat feldolgozásával (kiállítások, eladások száma, fogadó országok, intézmények) járó (művészeti) hálózatelemzésnek, hogy a legtekintélyesebb galériákban kezdő kiállítók többnyire ott is maradnak, de az alul kezdők számára is van út fölfelé. Továbbá kreatívabbak azok az emberek, akik nagyon különböző közösséget (hubot, hálózati csomópontot) kötnek össze, azaz mediálnak köztük, a kétféle látásmódot ötvözik.
(A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében megvalósuló projektet a Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációja (AFCN) támogatta.)
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. június 6.

Szigorított határellenőrzés: Grindeanu a magyarokra mutogat
Sorin Grindeanu miniszterelnök szerint azért nem lehet csökkenteni a várakozási időt a magyar-román határátkelőkön, mert a magyar fél nem tud annyi határrendészt szolgálatba állítani, hogy valamennyi kiépített közlekedési sávot megnyissák.
A román kormányfőt újságírók kérdezték kedden arról, miért nem lehet gyorsabban átjutni az uniós határokon, miért kellett például a hosszú hétvégén a Bulgáriából hazatérő turistáknak órákig várakozniuk, amíg átjutottak a Giurgiu-Rusze határátkelőn. Grindeanu azt állította: Carmen Dan belügyminiszter kérte már a bolgár és magyar kollégáit, hogy állítsanak több határrendészt szolgálatba a határátkelőkön, hogy lerövidítsék a várakozási időt.
Példaként a nagylaki autópálya-határátkelőt hozta fel, ahol szerinte román oldalon lenne elegendő határrendész, a magyar fél létszámhiánya miatt azonban nem lehet megnyitni mind a tíz rendelkezésre álló sávot. Az MTI által idézett Grindeanu utalt arra, hogy az EU április elején bevezetett új schengeni határellenőrzési kódexe szisztematikus határellenőrzésre kötelezi a tagországok határrendészeti szerveit. A kódex szerint minden utas iratait tüzetesen át kell vizsgálni és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD). A román határrendészet korábban közölte: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít. Csakhogy a magyar kormány május 9-én hozott határozatával ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását, és áttért a célzott határellenőrzésre, arra hivatkozva, hogy az új uniós határellenőrzési kódex alkalmazása miatt többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszorozódhat. Viszont éppen a román fél az, amelyik nem követi a magyarok példáját. Mint arról a Krónika május közepén a bukaresti belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás alapján beszámolt, a román határrendőrség ragaszkodik a brüsszeli rendelet betartásához, és inkább az ország más térségeiből vezényelt erősítést a magyar és bolgár határátkelőkhöz a torlódások megelőzése érdekében.
Lapunk megkeresésére a bukaresti belügyminisztérium közölte, bár Magyarország – további tíz uniós tagállamhoz hasonlóan – felfüggesztette a schengeni határellenőrzési kódex alkalmazását, a román határrendészet folytatja a szisztematikus határellenőrzést, ennek keretében pedig az országba ki- és belépő valamennyi polgár és gépjármű ellenőrzését.
Rostás Szabolcs kronika.ro

2017. június 6.

Mindig lapulnak jó írók az olvasók között – interjú Egyed Emesével
Interjú az Arany János-díjas Egyed Emese irodalomtörténésszel a nagyszalontai költőóriásról, kortárs erdélyi magyar irodalomról, régi székely poétákról.
– A Magyar Írószövetség alapítványának Arany János-díját vette át májusban irodalom- és színháztörténeti kutatásaiért, versesköteteiért, oktatómunkájáért. Hogyan értékeli az elismerést?
– Az Arany-emlékévre én is örömmel készültem, mert a költő mindannyiunk közös kincse, az elismerés pedig kicsit olyan, mintha egy idősebb író egy fiatalabbat megdicsérne. A díj természetesen jólesik, ugyanakkor arra is gondolok, hogy miért nem írtam még három-négy monográfiát. De hátha még van időm erre.
– A költő születésének bi­cente­náriuma apropóján az egész Kárpát-medencében megemlékeznek Arany munkásságáról ebben az évben. Mit gondol, mi lehet ennek a hozadéka? – Egy ideje divatszerűen szervezik meg az évfordulókat, de persze ezt nem most találták ki. Érdemes odafigyelnünk a kulturális előzményekre, arra, hogy ugyanannak a kultúrának a használói miként értékelik egy korábbi alkotójukat. Arany elég régóta tananyag, hiszen már életében elkezdődött verseinek, balladáinak felfedezése, de aztán a halála után akkora nosztalgiával figyeltek rá, írták meg életrajzait, alakították ki azt a képet, amelyet sokáig életrajzként forgalmaztak, hogy párját ritkítja – ehhez hozzájárult persze a Petőfi-kultusz is. Amikor kihirdették az emlékévet, akár rutinosan is le lehetett volna tudni, de úgy látom, hogy mindenki – a gyerekektől az írókig, tanárokig, az egyszerű olvasó emberekig – bekapcsolódik. Hiszen mindannyiunknak van emléke az Arany-művek olvasásáról, az olyan különleges történelmi vagy történelmet elképzelő fantáziadús mesékről, a társadalom különböző szintjeit összekapcsoló, szinte eposzi, mitikus történetekről, mint amilyen a Toldi. Ezek összekapcsolnak nemzedékeket, és meglepő, különleges nyelvezettel szólnak a 21. század emberéhez.
Ugyanakkor Arany költészetéről nagyon értékes szövegek születnek, tudományos konferenciákat tartanak, amelyek a legújabb kutatási eredményeket mutatják be, például kutatják a könyvekben, folyóiratokban fellelhető széljegyzeteit.
Aranynak az is nagy kísérlete volt, hogy úgy is szólni akart a nagyközönséghez, hogy létre akarta hozni a legjobb magyar nyelvű folyóiratot, amiben nagyrészt világirodalmi hírek szerepeltek: például hogy mit írnak valamelyik országban, mit játszanak egy külföldi színpadon, vagy mi történik éppen Pesten vagy Erdélyben. Megpróbált egy munkatársi csoportot irányítva Budapestről szólni valamennyi humán kultúra iránt érdeklődő magyar olvasóhoz – ez pedig óriási vállalkozás volt. Felértékelődnek a fordításai is, Arisztophanész teljes életművének átültetése, a Shakespeare-fordítások különösképpen – csak ha ezeket vesszük, világirodalmi jelentőségű a munkássága.
– Visszatérve a széljegyzetekre, mi derül ki belőlük?
– Arany olvasói és jegyzetelőszokásait is kutatják, elsősorban a Nagyszalontán őrzött könyvtár anyagában. A széljegyzet kifejezés mondatok, szavak képzetét kelti, de voltaképpen vonásokról, körömjelölésekről, aláhúzásokról, kis nyilakról van szó, amelyek mind megfejtendő titkok. Egyik-másik jegyzést talán nem is a költő, hanem Arany László vagy Gyulai Pál végezte, mert együtt dolgozott velük a Koszorú folyóirat megjelenése céljából. Abban kell reménykedni, hogy a kutatások folytatódnak, és összefogással többet tudunk meg a könyveiről, jegyzetelési szokásairól és róla magáról.
Tudós költő volt, ezt kell mondanunk még akkor is, ha nagyon romantikus egyik-másik megoldása. Pontosan tudta, hogy mit akar, a tanári munkásságából is ez derül ki.
Tanulmányozta az elméleteket, műfajokat az ókortól kezdve a saját koráig, azokból válogatott, fontosnak tartotta a témával való elmélyült foglalkozást, és csak azután tért rá a forma megválasztására, a hangzásra, hangulatra. Görögül jól tudott, latinul is, megtanult németül, franciául és angolul is bizonyos szinten – a kiejtés nem fontos ebben az esetben, a lényeg, hogy nagyon átütő erejű magyar szövegeket hozott létre.
– Az Arany-díj indoklásában olvasható, hogy Ön fáradozásaival meggyőzően bizonyítja: az írás, az olvasás segít értelmezni a világot. Hosszú ideje egyetemi oktatóként tevékenykedik, 18–19. századi irodalmat tanít, ami nem választható el a könyv, a papíralapú információ szeretetétől. Hogyan vélekedik a digitális őrületről, ami áthatja a fiatal generáció gondolkodását, mindennapjait?
– Valamennyiünk mindennapjait áthatja, ebből nem lehet kimaradni, ha akarunk sem, különben elszigetelődünk. Ez sajnos olyan hatalmas tempót ró az emberre, ami nem kellemes, de főleg kiszolgáltatottá tesz, mert annyira nem értünk a digitális világhoz, hogy azonnal felfedezzük a benne rejlő technikai meg erkölcsi veszedelmeket. El is kényelmesedünk, aztán kétségbeesünk, mert nem tudjuk összegyűjteni az elveszett számítógépes anyagainkat és így tovább.
1990 óta oktatok az egyetemen, azelőtt 8 évig középiskolában tanítottam. Nagyon fontos szakasz volt az életemben, bizalmat is adott ahhoz, hogy fiatalokkal továbbra is irodalomról, kultúráról merjek beszélni, és egy olyan tapasztalatot is, amelyet nem lehet megtagadni. Lehet, hogy bizonyos tanításbeli szokásokat középiskolai tanár koromból hozok. Egyébként nem az a gond, hogy a fiatalok használják az internetet, és sokféle adathordozóval bástyázzák körül magukat, örömmel fedezik fel, hogy milyen hamar meg lehet tudni egy hírt vagy ellenőrizni a tanár mondásait a pad alatt, rajtakapni, ha esetleg eltévesztett egy évszámot. Az a baj, hogy nehéz lett a vizsgáztatás, miközben fel akarom mérni a tudásukat, azon kell törnöm a fejemet, hogy miként akarnak túljárni az eszemen a tanítványaim.
Mert túljárhatnak, rengeteg erre a lehetőség, és ez elkeserít, megtöri a lendületemet, rossz érzéseket kelt. Új módszereket kell kidolgoznunk arra, hogy írásban, szóban ellenőrizzük a diákjaink megszerzett ismereteit, kialakított készségeit, mert a régi módszerekkel nem megy. Van, aki arra használja a világhálós lehetőségeket, amire való, de akad, aki gyermetegen: a hozzá legközelebb álló információt lehalássza, és gyorsan felmutatja, mint a saját tudományát.
Gondolkodásra, mérlegelésre, az információval való tisztességes bánásra is nevelnünk kell a diákjainkat, nemcsak irodalomra és művészetre, ez pedig nem egyszerű, ehhez keressük a módokat. Én legalábbis keresem.
– A fiatal generációról szólva miként látja a mai erdélyi irodalmat? A 18–19. században talán létezhetett egyfajta egység a magyar irodalomban, amit a folyóiratok, színház, nyomtatott kiadványok biztosítottak. Ma, amikor minden tekintetben nagyon szerteágazó az irodalmi élet, lehet bármifajta egységről beszélni?
– Akkor is sokféle volt az irodalom, attól is függően, hogy milyen érdeklődésű, tanultságú volt a közönség. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, évtizedekre, az erdélyi irodalomban nagy fordulatnak tekinthető, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Egy baráti társaság alapította, amely maga elé vett nagy öregeket, megszólította az idősebb nemzedéket Fodor Sándortól Király Lászlóig, Szegedről Fried István kritikust is. Ettől kezdve.
Az irodalmi élet egyre nyilvánosabb, egyre izgalmasabb lett, kiterjedt és megelevenedett. Az első évtizedben a fiatalok nem tudták: kiköltözzenek-e Magyarországra, lapokat alapítsanak, megöljék az öregeket, vagy mi legyen. Aztán nemzedékek váltották egymást, és mondhatni decentralizálódott az irodalmi élet, hatalmas lendületet vett, újraszületett a váradi irodalmi csoport, Csíkban a Székelyföld folyóirat adott otthont kitűnő szépíróknak, Vásárhely egy megújult, de már meglevő műhelyt folytatott, és Kolozsváron is változás történt, hiszen korábban kizárólag az Utunk, majd a Helikon volt az irodalom műhelye, aztán itt is több irodalmi kör kezdett működni párhuzamosan.
Az egyetemi hallgatóság és az irodalomkedvelő közönség azóta is folyamatosan támogatja az alkotókat, veszi a könyveiket, hozzászól és létezik egy eleven műhely, ahol a közönség beleszólhat, hogy milyen a jó irodalom, a műhely pedig elindítja a legfiatalabbakat is. Ahogy az ókorban vagy a 18. századi magyar közegben hexameterrel kísérleteztek és vetélkedtek, hogy mit tudnának kihozni a formából, vagy máshol a szonettel játszottak, úgy léteznek most Erdélyben haiku-, eposzdivatok, a gyerekirodalom is felfelé ível, több kiadó működik. És az erdélyi szerző nem föltétlenül a magyarországi piacon kíván portékát árulni. Úgy tűnt, hogy a 2000-es év körül, de korábban is egy fájdalmas nagy vágy élt bennünk, hogy ismerjenek meg Budapesten, fogadjanak el a magyar olvasók, higgyék el, hogy mi is írunk valamit.
Ez vagy sikerült, vagy nem, többnyire nem sikerült. Lassan rájöttünk, hogy szükség van állandó kapcsolatra az olvasókkal, akik közt mindig lapulnak új, jó írók, csak ki kell csalogatni belőlük és meg kell keresni a hozzánk közeledő, minket kedvelő, bátorító könyvkiadókat. És mivel létrejöttek, fennmaradtak erdélyi kiadók, a szerzők egyik része itteni közönségre számít, ha nem is kizárólagosan. Ugyanakkor színvonalas ez az irodalom, elsősorban itt alakul ki a kritikája, recepciója, és fontos, hogy vannak saját fórumaink.
Ami nagyon hiányzik, az egy olyan gyűjtőhely, könyvtár, ahol együtt lennének a romániai magyar irodalom darabjai 1990-től errefelé.
Hiszen nehéz beszélni erről az irodalomról, ha nem hozzáférhetők az egyes kötetek. Nem kerül be minden a nagy könyvtárakba, a kolozsvári egyetemi könyvtárban sincsenek ezek együtt, ami nagy kár.
– A francia–magyar irodalmi, művelődési kapcsolatokat is kutatja. Mi az, amit kiemelne ebből?
– A francia–magyar kulturális kapcsolatoknak nagy múltja van, legújabban Nagy Pál tette közzé egy antológiában magyar szerzők franciául írt műveit. Jean-Luc Moreau Balassi verseit is lefordította franciára, nemcsak a Bánffy-trilógiát, amelyből sikerkönyv lett francia nyelvterületen. De tudni kell azt is például, hogy létezett olyan erdélyi magyar nemes, aki meglátogatta Rousseau-t és beszélgettek: Teleki József gróf – ezekre a kulturális kapcsolatokra oda kell figyelni.
Francia-magyar szakot végeztem, ehhez az érdeklődésemhez elég későn tértem vissza. Régi meg újabb verseket fordítottam franciából magyarra, Villon-fordításokból írtam a szakdolgozatomat. A 2000-es év után kezdtem foglalkozni a francia–magyar kulturális kapcsolatokkal, ösztöndíjasa is voltam a francia államnak. Érdekel Párizs mint egy nemzetközi francia város, felfedeztem az ottani könyvtárakat, szeretek elrejtőzni a könyvtári nép között, kétévente legalább egy hétre igyekszem elmenni. Mindig találok valamit, ami az én kutatásaimat is lendíti, ugyanakkor verset is szeretek írni Párizsban. Vannak ottani szokásaim, kialakultak az útvonalaim, az ismeretségi köröm, szakmai körökhöz is tartozom.
– Ha jól tudom, előkészületben van a legújabb verseskötete.
– Elég régóta nem publikáltam önálló verseskötetet, 2011-es a legutóbbi. A vásárhelyi Lector Kiadó kért tőlem verseket, ez a kötet van előkészületben. Alkalmi versek, névre szóló köszöntőversek is akadnak, de például olyan is, amit egy párizsi plakát ihletett vagy egy hirdetmény.
Párizsban valamivel több a szabadidőm és egy kicsit el is csendesedem, ilyenkor könnyebben írok verset, hiszen szülővárosomban, Kolozsváron igen sok mindennel foglalkozom.
– A Székely Könyvtár sorozatban napvilágot látott egy verseskötet, amelybe régi székely költők verseit válogatta. Az előszóban az olvasható, hogy nehéz meghatározni, ki is a székely: az-e, aki a Székelyföldön született, vagy az, aki ott élt, és vajon hol vonhatóak meg a Székelyföld határai. Milyen szempon­tok alapján válogatta a régi székely költeményeket?
– Rájöttem, nagyon nehéz kijelölni a határt, és nem is szabad éles határt vonni akörül, hogy mi a székely. Baróti Szabó Dávid például Magyarországon élt, Kassán, mégis sokan nevezték székelynek. Miközben az egész kötetnyi kéziratot vizsgáltam és sajtó alá rendeztem, újra átgondoltam, hogy ki is számíthat székelynek.
/Régi székely költők, Székely Könyvtár 26., Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda , 2014/-
Az antológia összeállítására a Székelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László kért fel, újabban pedig arra is, hogy a régi székely prózairodalomból is kötetet állítsak össze. Sokféleképpen megközelíthetjük a székely szövegeket, többféle válogatás létezik, tematikus, területi, és vannak olyan identitásjelölők, amelyekkel számolnunk kell. Ilyen az, hogy valaki ott született vagy műveiben emlegette a székelységet, vagy valamiképpen ahhoz a natio siculicához tartozott, amely Magyarország, Erdély jogtörténetében különleges státusszal bírt. A székely lakosság máig kutatott, izgalmas, és nem elég írásbeli nyomot hagyó történelme is foglalkoztathat bennünket.
zt gondolom, beszélni kell arról is, hogy a mai emberek hogyan ítélik meg saját magukat, hogyan építik fel identitásukat, és ezt még mi szervezi kívülről: az egyház, a csíksomlyói zarándoklat, a magyarországi közember vagy politika befolyása?
Ezek kényes dolgok, mégis azt kell mondanom, hogy valamennyire tiszteletben kell tartani azt is, ahogyan egy csoport önmagáról beszél, amilyennek önmagát láttatni szeretné. Ez nem azt jelenti, hogy a csoport mindenik tagja teljesen egyforma. Jó, hogy a regionális identitásnak vannak szöveges támpontjai, hiszen természetes, hogy tudni akarjuk, milyen mítoszok, szellemek, történetek léteztek ott, ahol élünk.
A kötetben szerepelnek többek közt Lukács István versei, aki Udvarhelyen járt a kollégiumba és aztán Bodosban, édesapám szülőfalujában volt lelkész a 19. században. Ő a székely nép lakóterületének valóságos mitológiáját alakította ki, össze is kötötte a korabeli történelmi eposzdivattal, és azt mondta el magántörténetekben meg közös történetekben. Sok fájdalom van ezekben a versekben és az is, hogy a székelység nem találta meg a helyét. Az antológia hiánypótló, mert inkább történelmi szövegekről tudunk, amik konfliktusokat, politikai döntéseket, futásokat, rablásokat tartalmaznak, de a művészet, az irodalom is felidéz, rögzít a maga módján.
– Milyen periódust ölel fel a kötet?
– Körülbelül a 19. század elejéig tartó időszakból származó költeményeket tartalmaz. Úgy tudom, Fekete Vince (a Székelyföld folyóirat szerkesztője) tervezi, hogy összegyűjti a 19–20. századi székely költők verseit. Különben a régi szövegek válogatása jó munka a kutató számára, ugyanakkor fontos döntés van a kezében: mit tart odavalónak, elég érdekesnek, alkalmasnak, változatosnak. Van a Régi székely költők című kötetben egy különlegesség, a székely nemesnek, vargyasi Daniel István lányának, Polixéniának egy nagyon szép, selyempapírból kivágott és szövegekkel dekorált képverse, ami eddig sehol sem jelent meg.
Szép barokk stílusú, 18. századi női kézimunka, ragasztás, kollázs, betűkkel: képvers. Ma azt mondanánk rá, hogy konkrét költészet. Az is figyelemre méltó, hogy nő a szerző, hiszen a nők önálló szöveget akkoriban ritkán írtak, inkább élő beszédben adták át a kultúrát. Tanultak ugyan a nemesi családok lányai, de esetleg csak imádságot írtak, és nem is versben.
– A Kolozsvári Magyar Napok alatt évről évre megszervezi a bölcsészkar volt diákjainak, tanárainak találkozóját. Idén mire számíthatnak a résztvevők?
– Amikor két éve kezdeményeztem a találkozókat, kíváncsi voltam, hogy lesz-e érdeklődés, visszajönnek-e az egykori diákok, sikerül-e kapcsolatot teremteni velük. Azok, akik tanárok lettek, inkább a középiskolai tanárok köréhez tartozónak vélik magukat és kevésbé az egyetemhez mint műhelyhez. Az idén változás lesz, azt tervezzük, hogy magyarórákat tartunk az egyetemen. A találkozó utáni napon, augusztus 19-én órákat tartanak az oktatók, és aki akar, válogathat közülök, beülhet az előadásokra. Felkértem a kollégákat, hogy ajánljanak érdekes témákat, az is lehet, hogy bevonjuk a doktoranduszokat vagy a máshol tanító végzettjeinket, ez egy új kísérlet lesz. Augusztusban egyébként ott áll a Marianum üresen, sok teremmel, remélem, egy idő után az épület eleven része lesz a Kolozsvári Magyar Napoknak.
Egyed Emese
Egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész Kolozsváron született 1957. július 5-én. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke. Kutatási területe a 18. és 19. századi magyar és európai irodalomtörténet, a felvilágosodás, a magyar és európai színháztörténet, valamint a francia–magyar művelődési, irodalmi kapcsolatok. 1997-ben, 1998-ban, 2000-ben a Romániai Írók Szövetségének díjával, 2003-ban Székelyföld-díjjal tüntették ki, 2012-ben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktora címmel. A Magyar Tudományos Akadémia 188. közgyűlésén, a külső tagok fórumán, május 10-én Arany János-díjjal tüntették ki. Az elhangzott indoklás szerint munkássága túlmutat a szigorúan értelmezett tudományos pályán: irodalom- és színháztörténeti kutatásaival, versesköteteivel, oktatómunkájával, a diákszínjátszás népszerűsítéséért végzett fáradozásaival meggyőzően bizonyítja, hogy az írás, az olvasás segít értelmezni a világot.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

2017. június 6.

Urbán Erik: a pápalátogatáson is lehetünk annyian Csíksomlyón, mint a búcsún
Mindenkihez eljutott a csíksomlyói pünkösdi búcsú üzenete, aki nyitott szívvel fogadta azt, vallási hovatartozástól függetlenül – értékelte a Krónika megkeresésére az immár 450. alkalommal megszervezett zarándoklatot Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
„Csíksomlyóra más felekezethez tartozók is eljönnek, nemzeti nagytalálkozó ez az alkalom, de elsősorban mégiscsak katolikus búcsújárás, vallásos cselekedet. A búcsú prédikációjának elsősorban a Szentírásra kell épülnie, és csak azon kevesek értették félre az üzenetét, akik egy március 15-ei beszédet vártak” – fogalmazta meg a szerzetes.
Urbán Erik hangsúlyozta, a csíksomlyói búcsú 450 éve VI. Pál pápa szavaival élve „lelki klinika”, és csak akkor maradhat meg annak, ha megőrzi vallásos jellegét. A kegytemplom igazgatója szerint az idei búcsú, a szentmise méltóságteljes volt, mindenki megérkezett, akit vártak, a zarándokok, és „az oltár másik oldalán állók”, vagyis Miguel Maury Buendía nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete, és Veres András győri püspök is.
Urbán Erik felidézte, hogy ő maga 2003 óta van jelen a csíksomlyói búcsún, az első években ministránsként, az utóbbi hat évben pedig szervezőként, és úgy látja, hogy évről évre nő a Nyereg két oldalán a zarándokok száma. A Mária-úton is egyre többen érkeznek, Mariazellből gyalogosan és kerékpárral indultak Csíksomlyóra. „Közép-Európa zarándokútja tíz éve folyamatosan épül, lassan nagykorúsodik” – állapította meg a ferences szerzetes. Urbán Erik ugyanakkor a Krónika kérdésére úgy vélekedett, van esély arra, hogy Ferenc pápa jövő évben ellátogat Csíksomlyóra, minden szükséges hivatalos meghívót elküldtek, és a pápai nuncius is azon dolgozik, hogy a látogatást megszervezze.
Választ azonban csak jövő év elején kapnak. „A pápai látogatás nem feltétlenül esik egybe a csíksomlyói búcsúval, de én hiszem, hogy Ferenc pápa érkezésére is összegyűlünk majd annyian, mint a búcsúra” – mondta a kegytemplom igazgatója.
Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár)

2017. június 6.

Marosvásárhelyi „módra”: egyre szövevényesebb az utcanévtáblaügy
Jogi eljárást kezdeményezett a Cemo annak nyomán, hogy Marosvásárhely egyik utcájában folyamatban van a magyar utcanévtáblák leszerelése. Az intézkedést kezdeményező prefektúra törvényekre, bírósági ítéletre hivatkozik.
Jogi és hatósági eljárást kezdeményezett a többnyelvűségért harcoló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) a Maros megyei prefektúra ellen, amelynek utasítására a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alkalmazottai a napokban nekiláttak leszerelni a magyar utcanévtáblákat a Dózsa György utcában. A Cemo közleménye szerint az ügyben indított perben várhatóan szeptemberben lesz az első tárgyalás a közigazgatási bíróságon. Ezzel párhuzamosan egyébként folyamatban van a civil szervezet által ugyancsak a vásárhelyi kétnyelvű táblák ügyében, még három évvel ezelőtt indított eljárás lezárása: a legfelsőbb bíróság előreláthatóan novemberben hoz ítéletet.
Az RMDSZ helyi szervezet eközben kedden írásban megfogalmazott kérdésekkel fordult a prefektúrához, illetve Lucian Goga kormánymegbízotthoz, akitől azt szeretnék megtudni, hogy miért és mire hivatkozva utasított a táblák leszerelésére. Vass Levente, a szövetség vásárhelyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: amennyiben az RMDSZ kifogásolja majd a prefektúra válaszát, fellebbeznek, ha pedig szükséges, egy új tanácshatározatot készítenek elő, és nyújtanak be az önkormányzathoz. Vass Levente egyébként már azt követően magyarázatot próbált kérni Dorin Florea polgármestertől és Lucian Goga prefektustól, hogy múlt szerdán elkezdték leszerelni a magyar táblákat, de az elöljáróval nem sikerült beszélnie, a kormánymegbízott pedig semmitmondó átiratot küldött.
Lapcsaládunknak nyilatkozva Vass Levente elgondolkodtatónak tartotta, hogy a prefektus szeme csak a Dózsa György néven akadt meg, Goga ugyanis nem kérte a többi kétnyelvű tábla eltávolítását. A Vass Levente által az MTI-nek eljuttatott, május 29-én keltezett prefektusi átirat másolata szerint a Maros megyei kormányhivatal a közigazgatási törvényre és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György út magyar utcanévtábláit. Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: Goga tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Kifejtette: a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton. A kabinetfőnök szerint az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg, ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására. Florian Moldovan, a városháza közterületekért felelős igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: a pünkösdre való tekintettel megszakították a táblaleszerelési akciót, azonban kénytelen folytatni a műveletet, a napokban el kell távolítaniuk az utcából az összes Dózsa György-feliratot. Ennek okára Moldovan nem tudott magyarázatot adni, mindössze annyit mondott: erre utasította őket a prefektus. Nem kérte, hanem utasított, és szankciókkal fenyegetőzött.
Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy ezt a városháza álláspontját részletező peranyagok is alátámasztják. „A válasziratokban, peranyagokban – amelyeket a város polgármestere és magyar nemzetiségű jegyezője is aláírt – az áll, hogy Marosvásárhelyen nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák, mert ezek kihelyezését tiltják a hatályban lévő törvények” – olvasható közleményükben.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom arra is kitért: az elmúlt huszonöt évben ugyan mindegyik marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt és RMDSZ-es tanácsos beépítette kampányába a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, ám a jelek szerint csak kampánycéllal, hisz az ígéreteket „soha nem valósították meg”. A CEMO közleményére reagálva Vass Levente lapcsaládunknak úgy nyilatkozott, ő nem sajtóháborút, hanem együttműködést szeretne a közös célért harcoló civilekkel.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

2017. június 6.

Életforma az „arankázás” a Református Kollégium nyelvművelő körében
Mi késztet arra egy mai fiatalt (akikről, ugyebár mennyi rosszat hallunk-gondolunk), hogy magyar irodalmi és nyelvművelő versenyen vegyen részt? Miért vonzó a fiatalok számára, hogy rövidke szabadidejük nagy részét arra áldozzák: felkészüljenek ilyen versenyekre? A Kolozsvári Református Kollégium humán tagozatos diáksága körében nagy népszerűségnek örvendenek a különböző irodalmi, anyanyelvi vetélkedők. Ritka év, amikor valamelyik kollégista nem szerez országos vagy nemzetközi érmet.
Nagy Eszter első díjat kapott az Aranka-verseny országos szakaszán a Szép magyar beszéd kategóriában, és továbbjutott a nemzetközi döntőre, ahol különdíjjal jutalmazták; Székely-Varga Gyopár harmadik lett az országos versenyen a Versben bujdosó kategóriában; Füstös Paul dicséretben részesült az Édes anyanyelvünk kategóriában, ezért idén ősszel több Kárpát-medencei diákkal együtt részt vesz Sátoraljaújhelyen az Édes Anyanyelvünk versenyen. Füstös Paul a tanügyminisztérium Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenyén országos második lett. Rácz Melinda, a kollégium nyelvművelő körét vezető magyartanár már 22 éve készít diákokat az Aranka-versenyre.
– Minden évben két-két diákkal vettünk részt az Édes anyanyelvünk és Szép magyar beszéd versenyformákban, legtöbbször továbbjutottunk a sátoraljaújhelyi és győri döntőkre. Eddig tizenegyszer sikerült éremmel hazatérnünk. Idén mind a négy versenyző továbbjutott a magyarországi versenyre, ami újabb nagy lehetőség a bizonyításra. Az idei kolozsvári versenyt beárnyékolta a tény, hogy tavaly augusztusban elvesztettük Kazinczy-díjas kolléganőnket, Tőkés Erikát, aki a versenyek főszervezője, a Georgius Aranka Társaság alapító tagja, az erdélyi anyanyelvi mozgalom lelke és motorja volt. Az emlékére létrehozott Tőkés Erika-díjat nagy örömünkre a kollégium Nyelv- és beszédművelő köre kapta. Igyekszünk méltók lenni hozzá, és erőnk, tehetségünk szerint szolgálni mindannyiunk közös ügyét: az anyanyelvet, amelyben élünk – mondta Rácz Melinda.
Székely-Varga Gyopár harmadik díjas lett versmondásával. – Talán sosem fogok rájönni, hogyan lehetne az Arankát szavakba önteni. Hogy öntesz szavakba valamit, amire nincsenek szavak? Valamit, amire a különleges az egyetlen találó jelző? Az egyetlen versenyt, ahol a puszta hitegetés, hogy nincsenek vesztesek, csak győztesek, a zsoboki nyári táborba való automatikus meghívással valóra válik? Ha korábban azt mondtam, a verseny meghatározása nehézkes feladat, a táboré lehetetlen. Még párszor remélem megpróbálhatom a jövőben, hátha egyszer majd összejön. Addig is rögtönzök. Jó párszor elhangzik Zsobokon is: ez nem csak egy hely – fogalom. Olyan, mint egy kis sziget, amihez nem férhet hozzá mindenki. Talán közhely, mégis nincs rá más szó: ez menedék. Évről évre egyre inkább azzá válik. Ahogy az ember nő, egyre inkább kételkedni kezd a jóban, hogy van, hogy létezik. Hogy még létezik jóságos öregapó – Kerekes Barnabás tanár úr jelenléte erre az élő bizonyíték. Ez az, amit az Aranka, illetve Zsobok hivatott kifejezni. Mindazt, amit nem lehet szavakba önteni. Mindazt, ami még érték és nem veszett el. A kincses szigetet. Titokban reménykedem, hogy még sok diáknak szolgálhat menedékül, fenekestül felforgatva az értékrendjüket, ahogyan ezt velem is tette. Várom a nyarat és a tábort, meg a tavaszt és a versenyt, és elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mindezt már csak egyszer tapasztalhatom meg újra.
Nagy Eszter szép magyar beszédéért kapott első díjat. – Amikor megérkeztünk a verseny megnyitójára, mosolyok és köszönések kavalkádja fogadott, olyan közösségbe érkeztünk, ahol önmagunk lehetünk a szó teljes értelmében. Számomra ez a verseny is olyan volt, akár egy rövidebb anyanyelvi tábor, a ,,Te magad légy!”-táborok. Nem egyedül élünk a világon, hanem sok-sok ember vesz körül bennünket, jelen esetben sok különböző ember, akik mégis összetartoznak. Ez a kohéziós erő elsősorban magyar anyanyelvünk, amelynek büszke fogyasztóközössége vagyunk, másodsorban pedig a kedvesség és a szeretet. Itt életre szóló barátságok kötődnek, csodás emberek találnak egymásra, akik alig várják a viszontlátás lehetőségét. A verseny ezeknek a táboroknak a folytatása. Versenyfeladatunk egy ismeretlen és egy kidolgozott szöveg felolvasásából állt. Fülembe cseng a három legfontosabb kritérium: értő, értető olvasás és természetesség. Úgy érzem, a hosszas munkának, felkészülésnek megvolt az eredménye, vár ránk egy újabb megmérettetés Győrben. Hálás vagyok Istennek a segítségéért, áldása nélkül minden munka hiábavaló lett volna. Nagy köszönettel tartozom Rácz Melinda tanárnőnek a felkészítésért, bátorításért.
Füstös Paulnak életformájává vált az Aranka-verseny. – Valahányszor a „nyelvművelés” fogalmával találkozunk mindennapjainkban, szemüveges fiatalokra gondolunk, akik hatszázoldalas regényeket olvasnak, és akkor is fejből idéznek helyesírási szabályokat, ha álmukból ébresztjük őket. Egy anyanyelvápoló állítja azonban, hogy egyáltalán nincs ez így. Kilencedikesként léptem először iskolánk bűbájos Nyelv- és beszédművelő körébe, amelynek azóta is tagja vagyok. Idén sem maradhatott ki a verseny, ugyanis életformává vált az „arankázás”, mindennapjaink szerves részévé, ami nemcsak tanév közben, hanem még a nyári szünidőben is elkísér. Életem egyik legszebb táborában vehettem részt a versenynek köszönhetően, egy hétig lehettem együtt olyan emberekkel, akikkel (ahogy azt a táborhimnusszá vált Ismerős Arcok dal is vallja) „egy vérből valók vagyunk”. Egybekötött és egybeköt minket az életkor, származásunk, érdeklődési körünk, a kultúra, de amit legjobb volt megtapasztalni: a legszorosabb köteléket mégiscsak az anyanyelv képezi. A közhelyek elkerülésének a híve vagyok, ám Kodály Zoltán szavait találóknak érzem arra nézve, amit feladatomnak, kötelességemnek tartok: „A nyelv nem erdő, hanem kert, és akkor kertészekre is van szükség…” Merem állítani, hogy fák vagyunk még, csemeték, s egy ügyes kertész gondoskodik rólunk: magyartanárnőnk, Rácz Melinda, akinek ezúton is meg szeretném köszönni áldozatos munkáját, a felkészítőkön együtt töltött perceket, órákat, napokat, heteket. Bízva a sikerben és remélve, hogy méltó vagyok arra, hogy anyanyelvápolónak neveztessem vallom, hogy arankásnak lenni kiváltság, mely megadatik mindazoknak, akik hiszik, hogy „nyelvében él a nemzet”. Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 6.

Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál
A Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével, idén is megszervezik a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevű rendezvénysorozatot, amely az unitarizmushoz közel áll, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozza meg. Az idei, június 7–12. között zajló rendezvénysorozat az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, ami azt jelenti, hogy a tevékenységeinek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul. Természetesen, a korábban megjelölt témák mellett alkalom adódik a szórakozásra, ismerkedésre, valamint a felkínált kulturális programok élvezésére. A rendezvény részletes programterve olvasható a nyitott-kapuk.blogspot.ro oldalon is.
Szerda, június 7.
15 órakor kezdődik a Vadrózsák népdalvetélkedő. 18 órakor megnyitják az idei rendezvénysorozatot. A köszöntő beszédek után a KDFIE előadja Kis Herceg című előadását a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 20 órakor szeretetvendégség lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
Csütörtök, június 8.
12 és 18 között zajlanak a nyitott templom programjai. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozásokra várják a kisebbeket az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között, Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét Molnár Lehel egyházi levéltáros mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium, Dávid Ferenc Imatermében. Ugyanekkor városséta is indul a Korzó Egyesület vezetésével A király (ál)ruhái – Mátyás kultusz Kolozsváron tematikával. Gyülekező és indulás Mátyás király szülőháza előtt. 17.30 órakor nyilt napot szerveznek az unitárius bölcsődében. 19.30 órakor menyitják a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A találkozót zenés program egészíti ki. 20.30 órakor borkostolót szerveznek az 1568 Bistroban. A helyek korlátozott száma miatt, előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni [email protected] (Dácz Tibor) elektronikus postacímen, vagy a 0740974060 (Rácz Norbert Zsolt) telefonszámon lehet. A belépő személyenként 20 lejbe kerül.
Péntek, június 9.
12 és 18 óra között lesznek a nyitott templom programjai. 13 órakor Kolozsvár unitárius szemmel városnéző séta kezdődik Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára vezetésével. Találkozás az Óvárban, a Ferences templom előtt. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozások lesznek az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Popa Márta Egyszerű és érdekes fizikakísérletek című kötetét Karácsony János egyetemi adjunktus mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 18 órakor pedig Fehér János A bölöni unitárius templomvár című kötetét Kovács András művészettörténész, akadémikus mutatja be. 19 órakor Quo vadis ecclesia? című kerekasztal beszlégetés kezdődik a mai reformáció lehetőségeiről a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai Sámuel utca, 6. szám). A beszélgetésen különböző felekezetű lelkészek osztájk meg véleményüket a keresztény egyház jelenével és jövőjével kapcsolatosan.
Szombat, június 10.
14 órakor szervzik a Szabad Szeminárium a Szentírásról tevékenység záró találkozóját a belvárosi unitárius templom udvarán (rossz idő esetén a belvárosi tanácsteremben, Brassai Sámuel utca, 6. szám). 16 órakor Szabad Sajtó? címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik, ahol kényes témákról beszélgetnek az erdélyi média néhány képviselőjével. 18 órakor a Concordia vonsonégyes koncertezik a belvárosi unitárius templomban, ezúttal Mozart darabokat adnak elő. 19 órakor Egy másfajta reformáció / O altfel de reformă című beszélgetés kezdődik Sabin Ghermannal a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében.
Vasárnap, június 11.
11 órakor istentisztelet kezdődik a belvárosi unitárius templomban, utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 11 órakor vasárnapi iskola keretében a kisebbek megnézhetik a Váróterem Projekt A szökevény szeplők című előadását. 18 órakor pikniket szerveznek az iskola udvarán, ahol a hangos színpadi éneklés helyett most egy nagy, közös gitározást szerveznek. 20 órakor Biciklitúra filmvetítés kezdődik.
Hétfő, június 12.
18 órakor Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncert kezdődik az unitárius templomban Erdőkön mezőkön járó... címmel, amely századok magyar zenéjét dolgozza fel európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára. Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 6.

Megemlékezés az összetartozás napján
Sok érdeklődőt vonzott az a trianoni diktátum évfordulója kapcsán megtartott találkozó, amelyet a Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezett Nagyváradon péntek délután a magyar kormány által pár éve meghirdetett Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
A jelenlevőket Nagy József Barna, az MPE elnöke köszöntötte ezt követően Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnöke vette át a szót. Pánczél kihangsúlyozta beszédében, hogy 2010-ben a magyar összetartozás napjává nyilvánította a magyar országgyűlés június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját, ezzel egy össznemzeti lelki kapcsot kívánva megteremteni a világ magyarjai között. A jelenlegi magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence magyarjai érezhessék, minden magyarra szüksége van az anyaországnak, ugyanis a földrajzi határok nem váltak, nem válhatnak lelki, elszakító határokká, korlátokká. Ugyanakkor áldásos lenne, tette hozzá az előadó, hogy a romániai politika eljusson arra a szintre, hogy elfogadja azt, hogy az erdélyi magyarok autonómiatörekvése nem szeparatizmus, mivel az autonómia lehet a legjobb megoldás a társadalom békéjére.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is felszólalt a pénteki találkozón, rámutatva arra, hogy „nem a gyászba borulás fájdalma, hanem a kiútkeresés jellemzi a Trianonra való megemlékezést. Trianon egy olyan történelmi trauma, amely manapság is nyomasztja az egész nemzetet. Nemzedékeken átívelő, transzgenerációs trauma. Egy nemzeti katasztrófa összes elemét magában foglalja, ami mindig előjön és kihat a mindennapjainkra. Nagyon fontos lenne ebből a traumából kigyógyulni” – jelentette ki Tőkés László.
Az EP-képviselő megemlítette, hogy egy évtizeddel ezelőtt elkészítették az úgynevezett „Trianon-gyógyító programot”, ám anyagiak hiányában nem tudták hatékonyan szolgálni az ügyet, viszont az EMNT-t ugyanez a szándék vezérli a centenáriumon közeledtével. A képviselő beszélt ennek a politikai programnak a mibenlétéről, az ehhez kapcsolódó egyházi és világi eseményekről, ugyanis mint mondta, csak a nemzeti feltámadás orvosolhatja az ország, a nemzet keresztre feszítését.
A pénteki rendezvényen bemutatták a Trianoni Szemle folyóirat 2016-os évkönyvét és legfrissebb számát is,Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő és Domonkos László szerkesztő közreműködésével. Az eseményen fellépett a Csillagocska Néptáncegyüttes és ennek népi zenekara, akik szatmári énekeket és kalotaszegi táncokat adtak elő, továbbá a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok férfikórus alkalomhoz illő dalokkal csatlakozott a hangulatteremtéshez, míg Meleg Vilmos színművész verseket adott elő.
(szőke) Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. június 6.

A Fekete-Körös völgyének kincsei
Május 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora.
Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével.
Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat.
Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában.
Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget.
Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel.
A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN
Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2.
a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe.
E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/
Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára.
Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek.
Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött.
Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat.
Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett.
Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra.
Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában.
Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát.
Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. június 6.

Újra „csillagfényben” pompázott Nagyvárad
Május harmadik hétvégéjén tartották a 6. Csillagszerző Matematikaverseny országos döntőjét Nagyváradon. A verseny megálmodója és szervezője a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola igazgatónője, Hodgyai Edit.
A vidéki iskola rangos eseményét több nagyváradi intézménnyel partnerségben Nagyváradon szervezi, így a megnyitót a Mihai Eminescu Főgimnáziumban tartották, a versenyre a Szacsvay Imre Általános Iskola biztosított termeket, míg az ország matekesei az Ady Endre Elméleti Líceumban voltak elszállásolva.
A megmérettetés megnyitója pénteken délután volt, a műsort hagyományos módon az országos mezőny tagjai biztosították, bárki megcsillogtathatta másfajta tehetségét is a 76 érkező matematikában tehetséges tanuló közül. A megnyitón zongorajátékával Sógor Bence, a kolozsvári Sigizmund Toduţa Zenei Főgimnázium VIII. osztályos tanulója egy Bach prelúdium és fúga előadásával kápráztatta el a közönséget; Orbán Pál, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum V. osztályos tanulója pedig saját, A Nyár című versét adta elő. Bagosi Ákos, a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola tanulója a Görböc Néptáncegyüttes további tehetséges diákjaival és az országos illetve a nemzetközi versenyeken eredményesen szereplő tanulóival együtt lépett színpadra.
Hochhauser Enikő, a Mihai Eminescu Főgimnázium aligazgatója házigazdaként üdvözölte a megnyitó résztvevőit, akik 15 megyéből érkeztek, és bemutatta nekik az iskola történelmi múltját. Dr. Debrenti Edit, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, a versenybizottság elnöke beszédét Brenyó Mihály matematikatanár gondolataival indította, aki több matematikaversenyen megfordulva a következőket mondotta: „Nagyon jól nevelt, intelligens gyerekekkel találkoztam. Egyszer sem kellett fegyelmezni őket. A tudásuk sokkal nagyobb, mint a korosztályukbelieké”. Debrenti, akiszerint a matematika nem csak a gondolkodást, de az egyéniséget is fejleszti, örömét fejezte ki, hogy a Brenyó Mihály Pontszerző Verseny folytatásaként létrehozott és már a hatodik alkalommal megszervezett Csillagszerző Matematikaverseny lehetőséget nyújt az igényes gondolkodás, a tehetséges matematikus észjárás fejlesztésére és gondozására.
A megnyitóünnepségen Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, a versenybizottság ügyvezető elnöke is köszöntötte az országos mezőny tanulóit és oktatóit. Mint mondta, évről évre számos tanuló, nagyon lelkiismeretes munkával igyekszik szakmai tudását gyarapítani a gondolkozás és a matematika tudománya terén.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, a tanügyi bizottság tagja köszöntőbeszédében értékelte, hogy vidéken is működhet szellemi központ, hisz van rá példa, hogy falvakból érkeznek olyan tehetségek, akik majd közösségi, társadalmi célokat, stratégiákat képviselnek és fejlesztenek magasabb minőségi szintre.
Hodgyai Edit versenykoordinátor rövid kiértékelőt tartott az országos döntőt megelőző levelező illetve megyei fordulókról. Köszönetet mondott és oklevelet nyújtott át azoknak a tanulóknak, akik a levelező feladatsorokat kiegészítették egy-egy saját szerkesztésű feladattal. Ők a Csillagszerző Matematikaverseny országos döntőjének eddigi díjazottjai: Garfield Adrienne Kolozsvárról, Kozman Botond Csíkszeredából, Portik Ábel Szovátáról és Erdei Csongor Micskéről, akik jelenleg X. osztályos tanulók, illetve Miklós Csenge IX. osztályos tanulónak Sepsiszentgyörgyről. Díjakat adott át azoknak a tanulóknak is, akik negyedik alkalommal jutottak be az országos döntő mezőnyébe.
A szombaton zajló versenyt követően az országos mezőny diákjai kreatív és csapatépítő foglalkozásokon vehettek részt, amelyeket a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola tanárai, Halas Ilona, Oláh Mária és Szabó Amália vezettek.
Ebéd után a szabadidős foglalkozások keretén belül, többen választották a nagyváradi vár meglátogatását, ahol különböző kulturális programokon vettek részt, kiállításokat tekintettek meg. Az esti órákban zártkörű minitáncházban szórakozhattak együtt, melyet Sipos-Hodgyai Edit, a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola tanára vezetett, a talpalávalót a Görböc Zenekar szolgáltatta.
A ű szombat esti táncház után sor került az eredményhirdetés első szakaszára, melyen azokat a tanulókat díjazták, akik Csillagszerző különdíjban részesültek, így senki sem távozhatott a döntőről üres kézzel és dicséret nélkül.
A legizgalmasabb természetesen, a vasárnapi eredményhirdetés volt. A Bihar megyei tanulók az idén is sikeresen szerepeltek:
Kun Édua Boróka VII. osztályos diák, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulója és Bede Ákos VIII. osztályos diák, a berettyószéplaki 1-es Számú Szakképző Líceum tanulója Minisztériumi III. és Csillagszerző II. díjban részesült, felkészítőjük Kovács Klára és Orbán Ilona Kármen tanárok. A VI. osztályosok köréből Erős Joó Kincső Enikő, a Miskolczy Károly Általános Iskola tanulója Minisztériumi dicséretet és Csillagszerző II. díjat, míg Bodnár Mónika Brigitta a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulója Minisztériumi dicséretet és Csillagszerző III. díjat nyert, Árva Norbert ÁkosVIII. osztályos tanuló az Ady Endre Elméleti Líceumból szintén Minisztériumi dicséretet és Csillagszerző III. díjban részesült. Felkészítőik Hodgyai Edit, Kovács Klára és Báthori Éva tanárok.
Az országos verseny támogatója a Tanügy Minisztérium, Communitas Alapítvány, Europrint Nyomda illetve a Miskolczy Károly Általános Iskola oktatói közössége volt. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. június 6.

A visszajáró történelem útjain
Emlékmű Nagyzerindnek
Miközben végiglapoztam Fazekas József nagyzerindi ny. történelemtanár A visszajáró történelem útjain c. kötetét, meg a pünkösd szombatján a nagyzerindi kultúrotthonban a méltatók beszédeit hallgatva minduntalan Horatiusnak az ércnél maradandóbb emlékműre (saját alkotására) vonatkozó sora járt az eszemben. Egy értékes könyv amolyan emlékmű, s talán még inkább, ha azt a szerző egy szűkebb-tágabb közösségnek, tájegységnek, helységnek állítja: a szó elszáll, az írás megmarad, s azt akár évszázadok múltán is elő lehet venni.
Fazekas József ilyen emlékművet állított szűkebb hazájának, a Körösköznek, Nagyzerindnek és környékének. Ha a táj lakója kezébe veszi, sok mindent megtudhat szülő- vagy lakóhelyéről, olyan dolgokat, amelyekről, legfeljebb, őseitől tud, hallomásból, valamit. A szerző, mondta egyik méltatója, tanártársa, Csanádi János Eleinkről szól a fámac., tavaly tavasszal bemutatott művét mintegy folytatja, egészíti ki egy virtuális falumonográfia érdekében. Mindkettő nagyon tiszteletre méltó, értékes munka – vajon akad-e valaki az ifjabb nemzedékből, aki majdan folytatná?
Hallottam egykori tanítványától, hogy a „tanár bácsi” attól tartott, kevesen jönnek el a könyvbemutatóra. Ehhez képest a zerindi kultúrotthonban álltak is jó néhányan ülőhely híján, s amikor a műsorvezető (az egykori tanítvány, a későbbi magyartanár, a kultúrotthon vezetője, Kiss Csilla, aki egyébként remekül látta el tisztjét) üdvözölte a megjelenteket, legalább tucatnyi helységet sorolt fel – a környékbeli Feketegyarmaton, Anton, Simonyifalván, Vadászon kívül többek között Nagyszalontát, Aradot, Debrecent említette. Ez utóbbi városból Tabajdi György Pál, a könyvben külön fejezetet kapott nagyzerindi születésű Tabajdi Károly egykori Arad megyei alispán, jeles politikus, a zerindi iskola névadójának leszármazottja és fia jött el.
Mindez külön kommentár nélkül is igazolja, hogy a szerzőt mennyien tisztelik, s voltak kíváncsiak könyvére.
A szombat délelőtti esemény jócskán túlnőtt egy „közönséges” könyvbemutató keretein: a méltatókon (Kiss Csilla, Pelokné Csordás Gabriella – egykori osztálytárs –, Nagy István szerkesztő, tördelő, pécskai fizikatanár) kívül a kötethez szorosan kapcsolódó versek (Semsei Ildikó, Brittich Erzsébet), hangzottak el, egy részlet az 1879. évi nagy zerindi árvízről szóló verses beszámolóból („amikor a zerindi szőlőcsősz is költő volt” – kommentálta a szerző), továbbá felolvasás a zerindi falusi képtár egyik kezdeményezőjével és lelkes harcosával, Fazekas Józseffel készült egykori tévéinterjúból, végül egy szép, az egykori osztálytárs által felolvasott vers, Arany János (1848-ban keletkezett Öröksége: „Ha minket elfú az idők zivatarja: / Nem lesz az istennek soha több magyarja.”
A jól megkomponált könyvbemutató-előadás végén fellépett néhány szép dallal a Rozmaring népdalcsoport, amelyet annak idején a szerző neje, Fazekas Irén tanárnő hozott létre és vezetett. Aztán elvonultak az egykori kislányok, a legtöbben már rég nem ténylegesen zerindiek, az iskolába, találkozóra.
A községen belüli Zerind falu lakossága (a könyvből idézek) 1930-ban meghaladta a 2300-at, manapság alig a nyolcszázat. Elfúj bennünket az idők zivatarja?
Az összejövetel végén a jelenlévő Szabó István (nagyvarjasi – Arad megye – gyökerű, ma a magyarországi Sarkadon élő) történész, szépíró tartott magvas bemutatót Trianonról, a június 4-i nemzeti összetartozás napjáról. Mi lett volna, ha...?, adhatnánk a címet rövid előadásának. Történelmietlen kérdés, ma az van, ami.
Fazekas József mintegy 190 oldalas könyve hat fejezetre (Helytörténet. Körösköz, Képtár, Környezetvédelem, Nyelvemlékeink nyomában, Az iskoláról, Polgármesterek zerindi helyzetképe) tagolódik, és tucatnyinál több reprodukciót tartalmaz a zerindi képtár anyagából. Írásokat, beszédeket, interjúkat, jó részük az egykori Vörös Lobogóban, a mai Nyugati Jelenben látott először napvilágot. És ami meglepetés volt a szerző számára: a könyv elején egy színes portré, Siska-Szabó Hajnalka alkotása, amelyet a szerkesztő titokban csempészett be, mert a szerző aligha egyezett volna bele.
Az egykori nagyszalontai osztálytársak (tizenketten jöttek el!), egy szép, Szalontáról szóló könyvvel és diplomával lepték meg a hetvenéves szerzőt, kérvén, hogy olvassa fel az oklevél szövegét. Az első mondatok után azonban szünet következett: a meghatottságtól elcsuklott a hangja...

lapozás: 1-30 ... 126991-127020 | 127021-127050 | 127051-127080 ... 131431-131447




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék