udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131447
találat
lapozás: 1-30 ... 127171-127200 | 127201-127230 | 127231-127260 ... 131431-131447
Névmutató:
2017. június 15.
Restaurálják az oltszemi Mikó-kastély falképeit
Az elmúlt fél évben restaurátorok végeztek sürgősségi beavatkozásokat az oltszemi Mikó-kastély falképein, a szakemberek restaurálási tervet is összeállítottak, amely alapján el lehet majd kezdeni a nagyobb lélegzetű helyreállítást - közölte a Kovászna megyei tanács.
„Kovászna Megye Tanácsa 2014-ben Bodok önkormányzatával közösen vásárolta meg az oltszemi Mikó-kastélyt, amely fontos műemléke Háromszéknek. Terveink szerint székely lovas múzeumot, konferenciatermet és a vendégeknek szálláshelyet hozunk létre a kastély épületében. Már számos felújítási munkálatot elvégeztünk, ezúttal a Rómer Flóris terv keretében megpályázott 2 millió forint értékű támogatásból szakemberek végeztek sürgősségi beavatkozást és elkészült a restaurálási terv is" – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
"A restaurátori terv összeállításához vakolat- és pigmensmintákat vettünk, melyeket bevizsgáltattunk. Az oldalfalak felületeiről kártérképek készültek. Hasonló térképeket állítottunk össze a javasolt beavatkozásokkal is. A helyszínen konzerválási és restaurálási próbákat végeztünk, amelyek a restaurátori tervben kaptak helyet a javasolt beavatkozásoknál. Ugyanakkor megtörtént a rossz állapotú falképek sürgősségi konzerválása. Erre a sürgősségi beavatkozásra azért is szükség volt, mert a falakon szerkezeti megerősítéseket kell végezni és a vakolatok rögzítése nélkül további felületek vesztek volna el. Első lépésben a sérült falszövetek javítására, a repedések injektálására és a vakolathibák kezelésére került sor. A nagyterem déli falán 70 százalékos arányban megtörtént a festett felület feltárása" – ismertette a munkafolyamatot Kiss Loránd restaurátor.
Az 1840 táján készült falképek a hagyomány szerint Bodor Péter marosvásárhelyi mester munkái. Noha a nagy mennyiségű képanyag többnyire érintetlen, állagát tekintve mégis jelentősen veszélyeztetett, sok a sérült, szennyeződött felület. A képek szekkó technikával készültek, ezért érzékenyebbek, a hordozóvakolat több helyen sérült és repedezett, a nagyterem délnyugati sarkában pedig a fal nagymértékű meghibásodása, repedése miatt már vakolatleválás és ebből következően hiányos kép mutatkozik. A most elvégzett értékmentő sürgősségi lépések elengedhetetlenül fontosak egy nagyobb lélegzetű helyreállítás előtt, a falképek épségének és megfelelő állagának biztosítására. A falképek tisztítása és felületi konzerválása ezután következhet.
A munkálatokat vezető szakember hozzátette, a restaurálást a tervben meghatározott módszerek és javaslatok alapján kell végezni, a restaurálási tervet júniusban felterjesztik engedélyeztetésre a Restaurátori Szakbizottsághoz.
A munkálatokat vezető szakember hozzátette, a restaurálást a tervben meghatározott módszerek és javaslatok alapján kell végezni, a restaurálási tervet júniusban felterjesztik engedélyeztetésre a Restaurátori Szakbizottsághoz. Transindex.ro 2017. június 15.
Felhívás nyári egyetemen való részvételre
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet, melyre elsősorban határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé tesszük a részvételt.
Többek között várható előadóink: Potápi Árpád János, Dr. Navracsics Tibor, Kalmár Ferenc, Dr. Kardos Gábor, dr. Elek Zsófia. Várható szabadidős programjaink: beszélgetés és közös éneklés Sebestyén Márta előadóművésszel, parlamenti látogatás, QuizNight, nemzetpolitikai vetélkedő, kastély- és templomlátogatás, városnézés.
A nyári egyetem 2017. július 30. – augusztus 5. között kerül megrendezésre Gödöllőn és Budapesten. A hallgatók számára ösztöndíj biztosított, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét. erdon.ro2017. június 15.
Nagy-Dobrudzsa álmodói
Van, akinek nem kell Erdély, van akinek Románia nem kell. Szilágyi Aladár írása.
Nem lehet tudni, kicsoda, milyen célból, miért éppen napjainkban, előkotort a facebook-világ mocsarából egy három esztendeje nagy visszhangot, ribilliót, majd látványos iszapbirkózást provokáló blogböffentést, bizonyos Liviu Andrei megfogalmazásában. A caracali (tehát oltyán…) szerző már nyílt levélnek szánt irománya címében: Nu mai vreau Transilvania asta jegoasă la mine-n ţară! üzeni: ennek a koszos Erdélynek nincs semmi keresnivalója az ő országában, mi több, referendumot javasol avégett, hogy ezt az ő hazájához nem illő régiót szakítsák el Romániától. Miután lefordíthatatlan szitoközönt áraszt Transzszilvánia minden ördögfattyára a cigányoktól a bozgorokig, kijelenti, hogy ott nem érzi jól magát, mert… Erdély nem Románia, kedves közvetlenséggel bejelenti, hogy veri a f…szát Erdélybe, és annak magyar történelmébe. És így tovább…
Persze annak idején mind román, mind magyar részről ez a példa nélküli böffentés hatalmas fölháborodás-lavinát indított el. De volt egy nem érdektelen mellékhatása is: román fórumozók tucatjai az ország minden sarkából – nem csak Erdélyből, hanem Bukovinából, a Bánságból és főleg Dobrudzsából – azzal vágtak vissza, hogy ők viszont Liviu Andrei Romániájához nem akarnak tartozni, autonómiát, akár Bukaresttől való teljes függetlenséget óhajtanának! Persze, ennyiből nem lehet messze menő következtetéseket levonni a közhangulatot illetően, de tény, hogy a Duna és a Fekete-tenger közötti tartományban a mai napig eleven izzik a függetlenedés parazsa…
Amidőn elkezdődött az EU-régiók kialakítása körüli huzavona, Konstanca két akkori, azóta bokros érdemei miatt sittre vágott erős embere: Radu Mazăre polgármester és Nicuşor Constantinescu, a megyei tanács elnöke, erősen ütötte a vasat, hogy Dobrudzsa két megyéje, Konstanca és Tulcea külön entitásként, „autonóm” eurórégiót alkothasson. Adott pillanatban azzal fenyegetőztek, hogy ha kell, akár megalakítják a Dobrudzsaiak Pártját, még egy eredménytelen (és törvénytelen) referendumot is kiírtak a szent ügy érdekében. A két uraságot persze, nem valamiféle történelmi fogantatású regionális identitástudat, hanem a saját pecsenyéjük minél zavartalanabb sütögethetése vezérelte. Végül nem jött össze a Mazăre (Borsó) Köztársasága-ként aposztrofált képződmény, négy környező megyével együtt gyúrták egybe az úgynevezett Második, Dél-keleti Fejlesztési Régiót. Viszont a médiában, főleg az internet világában, a mai napig eleven téma Dobrudzsa viszonylagos vagy teljes függetlenedésének a kérdése. Olyannyira, hogy az elszakadás híveinek külön honlapjuk van, s egy merész fiatalember, bizonyos Cosmin Dumitru pedig történelmi, földrajzi, gazdasági, etnikai és politikai érvek fölsorakoztatásával komolyan eljátszott a gondolattal, kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Dobrudzsa függetlenné válhatna Románia többi részétől?
Az viszont talán a legpikánsabb fejleménye a dolognak, hogy Ioan Coja professzor, a Vatra Românească egyik hajdani, hírhedett alapítója, maga is Konstanca szülötte, 2014. februárjában Autonómiát akarunk Nagy-Dobrudzsa számára! címmel cikkezett, melyből kiderül, hogy ő már egyetemista korában kérte Dobrudzsa függetlenné válását és leszakadását Romániától. Az is, hogy „Nagy-Dobrudzsát” a Bulgáriához tartozó déli részek, az úgynevezett Quadrilater megkaparintásával hozná létre, s az elárvult, konstancátlanított Romániát Besszarábiával kárpótolná, hiszen annak is van kijárata a tengerre!
Végül hadd fordítsuk komolyra a szót. Lucian Boia történész, 2015-ben napvilágot látott, Hogyan románosították Romániát? című könyvében emlékeztet arra, hogy 1878-ban, abban a pillanatban, amikor a román királyság megkapta Dobrudzsát, az a terület „Európa legfantasztikusabb etnikai-vallási mozaikját képezte”. Annyira, hogy akár Dobrotics, a román/bolgár/török/kún, avagy ki tudja, milyen gyökerű despota idejében, félezer évvel korábban, ismét független államocskává alakulhatott volna. A bolgárok, törökök, tatárok, stb. szétszórása, áttelepítése, a havasalföldi, moldvai, erdélyi románok tömeges betelepítése után, az „anyaország kebelére visszakerült” országrészben csupán a kebelreölelést követően majd négy évtizeddel, 1912-ben mert a román kormány választásokat tartani… erport.ro2017. június 15.
Megújul a nagyajtai vártemplom
Sikerre vitt pályázat
Felújítják a nagyajtai vártemplomot, beleértve az azt övező várfalat, bástyákat, a vártemplom környékét is. Az erről szóló megállapodást Fekete Levente helybéli unitárius lelkész és Simion Cretu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója írták alá, az ügynökség gyulafehérvári székhelyén. A felújítást 2021 májusáig kell elvégezni.
A nagyajtai vártemplommal egy időben felújítják a Brassó megyei Barcaszentpéteren található, erődített evangélikus templomot is, erre csaknem hárommillió, a nagyajtaira pedig valamivel több mint hatmillió lejt folyósít az ügynökség az európai pénzalapokból.
Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész nagyon örvend, hogy a vártemplom felújítására 2009 óta tett próbálkozásaikat végre siker koronázta. Mint mondotta, rengeteg pénzbe, mintegy hatvanezer lejbe került a pályázat összeállítása, amit az egyházközség állt, ő fogja biztosítani a továbbiakban a munkálatok kivitelezéséhez szükséges önrészt is, ez se csekély összeg, háromszázezer lej.
– A pályázatot csak úgy lehetett leadni, ha egy tulajdonosa van az épületegyüttesnek, ezért a nagyajtai református egyházközség le kellett mondjon a résztulajdonjogáról, ami a várfalat illeti, ám a felújítás után a régi birtokviszonyt visszaállítjuk. Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki megértette törekvéseinket, és mellénk állt – magyarázta a tiszteletes.
Hozzáfűzte, bízik abban, hogy a 14. századi építésű templom a hozzá tartozó várfalakkal együtt a felújítás után hozzájárul majd a térség turisztikai fellendítéséhez, ám szerinte, a legfontosabb hozadéka ennek a munkálatnak az lesz, hogy megállítják a templom, a várfalak állagának további romlását.
Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. június 15.
Az erdélyi képzőművészet hírvivője
Életöröm és áradó ötletek
Újabb díszpolgárral lett gazdagabb a céhes város: tegnap délután régi adósságát törlesztette Kézdivásárhely, amikor a néhai Kosztándi Jenő festőművészt hivatalosan is beemelte legnagyobbjai közé.
Neje, Kosztándi Katalin, számos tisztelője, volt tanítványa és művészkollégák jelenlétében zajlott az ünnepség a Nagy Mózes Elméleti Líceum aulájában, majd emlékplakettet, Vetró András szobrászművész alkotását leplezték le a Márton Áron utcai szülőháznál.
– Kosztándi Jenő élete több szállal kötődik a Nagy Mózes Elméleti Líceumhoz, a kiváló festészetórák, a tanítványok szeretete, a kollegiális kapcsolatok, a fizikaterem csillagos mennyezete mind-mind az ő emlékét őrzik – fogalmazott Bejan András, a tanintézmény igazgatója. – A Kosztándi házaspár kezdeményezésére és irányításával 1971-ben jött létre a rajztagozat – Jenő bácsi órái életre szóló élményt jelentenek számtalan nemzedék számára. A színek és formák összhangjának elkötelezett híveként, gazdag szellemi és lelki hagyatékot adott át tanítványainak, a képi ritmusokat a klasszikus zene szeretetével kötötte össze. Nyugdíjaséveiben is életben tartotta és ápolta kapcsolatát az iskolával, a tehetséges diákokat műtermében oktatta, a rajztagozat éves, számadó kiállítását figyelemmel követte, a nagyobb rendezvényeken mulasztás nélkül jelen volt. Kiváló kapcsolatteremtő képessége, oldott humorérzéke által az erdélyi művésztársadalom és a kisváros kulturális életének meghatározó alakja volt, műterme a helyi értelmiség és az átutazó művészek találkozóhelye.
Dr. Deák Ferenc magyartanár – a megtisztelő személyes barátság birtokában – a festőművész életművéről nyújtott tartalmas összefoglalót, a munkákon keresztül az alkotó személyiségjegyeit, emberi nagyságát is felvillantva.
– Szegényebb lett a világ, amikor örökre letette az ecsetet Kosztándi Jenő, aki nemcsak művészként, emberként is hatalmasat alkotott. Fájó szívvel búcsúztam tőle, akit mi, kézdivásárhelyiek a legnagyobb büszkeségeink között tartunk számon, de tisztelték őt egész Erdélyben és a határon túl is. 87. életévében hirtelen hunyt el, hatalmas kulturális örökséget hagyva hátra. Hosszú és tartalmas életet élt, vidámsága és életkedve mindvégig töretlen volt. Mindig volt a tarsolyában egy vicc, amelyet örömmel osztott meg azzal, akivel éppen szóba elegyedett, és ilyenek nagyon sokan voltak, hiszen mindenki tisztelte, szerette őt. Halálával fontos feladatot hagyott ránk: örökségét immár nekünk kell őriznünk, és vigyáznunk arra, hogy munkásságát az utánunk jövő nemzedékek is ismerjék, megismerjék. Szívünkben örökké élni fog – osztotta meg gondolatait Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.
„A művész nem titkolt szándéka a fehér vásznon a rendteremtés, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli” – őrzi Kosztándi Jenő hitvallását az emlékplakett.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. június 15.
Születésnapi beszélgetés – Nagy Benedekkel Megcsúfolása mindannak, amiben hittem…
Nyolcvan évet töltött május 29-én Nagy Benedek tanár, közíró, történész, volt politikai elítélt. A kolozsvári születésű, Csíkszeredában élő emlékiratíró többször vallott életéről, meghurcoltatásairól – ezúttal az általa gyakorolt szakmákról, foglalkozásairól kérdeztük.
– Oly fiatalos, akár le is tagadhatna a korából… Mi ennek a titka?
– Nem az én érdemem, lehet, a gének teszik, lehet, a szerencse, s lehet, hogy sokan imádkoznak értem. Reggelenként százévesnek érzem magam, a diszkosz, a csigolyák, a reuma – amit a börtönben felszedtem – kínoznak, aztán mint egy rossz motor, ha fel tudtam kelni, meg tudtam inni a kávémat, le tudtam zuhanyozni, akkor megyek egész nap.
– Hogyan ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját?
– Elég nehéz volt összehozni az egész famíliát. Végül is június 1-jén gyűltünk össze Szentkirályon, felszereltünk a kerti asztal fölé egy árnyékolót, alája beültünk, jól éreztük magunkat és örültünk egymásnak.
– Hány személyből áll a család?
– Tizenhárman voltunk, a három gyermekem: Imola, Anna, Benedek, a gyermekeik is és a társaik. Nem vagyok babonás, nem tartom szerencsétlen számnak. Most már többet éltem, mint édesapám, édesanyám, a négy testvérem közül három és a négy nagyszülőm. A két nagyapám 64-64 évet élt, cigaretta vitte el őket, én tíz éve elhagytam, de ötven évet szívtam. Tivai Nagy Imre dédapám 82 évet élt. Én a nyomába sem léphetek sem neki, sem apámnak, Nagy Andrásnak, én egy nagyon nehéz korszakot meglábalt, sok irányú érdeklődésű, elvetélt történész, elvetélt író, zsurnaliszta vagyok. Nagyot egyikben sem alkottam, mindegyikbe belekapdostam, úgy, ahogy az élet engedte.
– Az életrajzában közel tucatnyi foglalkozás szerepel, amelyet ideig-óráig, olykor kénytelen-kelletlen folytatott. Melyikből mit tart fontosnak? Kezdjük a faipari munkással…
– Amikor a börtönből kijöttem ’61 novemberében, egyszerűen nem volt, amihez kezdjek. Két hónapi pihenés és házi koszt után az apám „megbótolta” Szabó Gézával, a volt gyárigazgatóval, hogy vegyenek fel segédmunkásnak a csíkszentkirályi dongagyárba. Így lettem faipari munkás 1962. február 1-jétől májusig. Májusban egy volt osztálytársam, a taplocai András Gyárfás, akit politikai okokból kidobtak a gimnáziumból, és ekkor főmester volt, átvitt a villanyszerelő műhelybe. Az első három nap csak vinklivasat vágtam. Ez volt a tűzkeresztség, és éjjel nem tudtam aludni, úgy begyulladt a karom, addig húztam egész nap a vasvágó fűrészt. Utána szenzációs életünk volt, összeforrott csapat lettünk, hétvégén mentünk a madarasi pisztrángoshoz, vittünk egy-egy bárányt András Jakabtól, Taplocáról, s megsütöttük. Gyafi szenzációs ember volt, rajta kívül ott volt az öccse, Csaba, András Antika, aki most Svédországban van, Szőcs János, aki meghalt, Bilibók Szilvia, a szép csángó leány, akit küldtünk sörért és szivarért… Tartott egy pár hónapig, aztán meghallottuk, hogy van egy technikum Bukarestben, ahol nem kérnek önéletrajzot, s az ilyen rossz dossziéval rendelkezők, mint mi, oda gyúródnak az országból. Én hároméves posztliceális technikumba felvételiztem, és el is végeztem 1962–65 között, megszerezve a magasfeszültségű energetikus technikusi diplomát. Ez az alapszakmám. Három évig dolgoztam, hogy megszerezzem, és kevesebb mint három évet dolgoztam benne, mert ahogy visszavettek az egyetemre, 1968-ban, azonnal otthagytam a bányatrösztöt.
– Mi volt a feladata bányaipari technikusként?
– A 100 lejes voltmérőtől a több millió lejes aggregátokig, amit a bányában használtak, mindenhez kellett értenem. Nemcsak a villamossági, hanem a bányaberendezéseket is meg kellett tanulnom a csillétől a legbonyolultabb gépekig. Mindezek beszerzése, követése volt a munkám.
– Volt muzeológus is…
– 1968-ban, amikor visszavettek az egyetemre, levelezési tagozatra, akkor a megyei kultúrbizottság elnökénél, Becze Antal volt osztálytársamnál jeleztem, hogy vágyom vissza a humán pályára a gépek közül. Az ő javaslatára kerültem a múzeumhoz, és ott voltam két évet, éppen amikor a Zakariás-házból átköltöztünk a Mikó-várba, csakhogy épp amiatt leállt akkoriban minden tudományos munka, s én 1970-ben átmentem a mozivállalathoz.
– A múzeumnál egyébként mi volt a feladata?
– Minden, csak nem régészet. Főleg néprajzzal foglalkoztam, mert azt szabadott, ásni nem nagyon lehetett. Írtam egy-két tanulmányt a társadalmi mozgalmakról a Csíki-medencében 1849–1918 között, de János Pál mellett inkább néprajzos voltam. Például megjelent a Művelődésben egy ötrészes tanulmányom a felcsíki kerítésekről, nemcsak lefényképezve, hanem lerajzolva, lemérve az összes kerítésmintát. Vagy a csíki székely rokolya történetéről is készítettünk közösen tanulmányt.
– A mozivállalatnál?
– Filmműsorszerkesztő voltam az egész megyében. Havonta kellett menni Kolozsvárra, el kellett végezni az összes megyebeli mozi, falusi filmszínház és filmkaraván programjának összeállítását. Sokan kritizáltak, hogy a szakmámat otthagytam egy ilyen link dologért… De abban az időben kezdtek behozni nagyon jó filmeket Nyugat-Európából, Amerikából, nagyon sok értékes alkotás bejött. Ez volt az első nyitás 1948 után, kulturális nyitás, ez a Ceaușescu-féle enyhülésnek volt a csúcsa…
– Az életrajzban a történész megnevezés is szerepel.
– Inkább elvetélt történész… Nyolcéves koromtól készültem történelem szakra és mindig a magyar őstörténet, illetve a székelység eredete érdekelt. 1954-ben, amikor láttam, hogy merre alakul a történelem szak, elkezdtem a biológiát tanulni, hogy felvételizzek orvosira, ugyanis az ideggyógyászat is érdekelt. Egyik nap tanultam a történelmet, másik nap a biológiát, de édesapám javasolta, hogy végezzek el két évet a történelmen, s ha úgy látom akkor is, hogy az orvosi vonz inkább, akkor folytassam az orvosin. De persze nem volt rá szükség. Amúgy mint történész sohasem tudtam működni, a múzeumnál néprajzzal foglalkoztam,…
– Laptudósító is volt...
– Nagyon érdekes epizód, már az enyhülés végén történt, és a beszigorodás elején, amikor Kínát és Koreát megjárta Ceaușescu, s utána meghirdette a nagy kulturális forradalmat. Behúzták a féket. A mozivállalatnál dolgoztam és egyre többet publikáltam az Előrében, az Utunk évkönyvben, a Korunkban, az Ifjúmunkásban, a helyi lapokról nem is beszélve. Többen mondták – Barabás Pista s még Fodor Sanyi is –, hogy legyek újságíró. De nem voltam párttag. Ennek ellenére felvettek az Előréhez Hargita megyei tudósítónak, és ez egy nagy tisztesség volt abban az időben. Így dolgoztam 1973. április 1-jétől 1974. augusztus 31-ig, még másfél évet sem. Közben Ceaușescu kiadott egy nyilvánosságra nem hozott elnöki rendeletet, amely kimondta, hogy a központi sajtóban csak párttagok lehetnek. Én nem voltam párttag, nem volt mit tenni. Ott álltam munkanélküliként másfél év után.
– Mit jelentett akkoriban a tudósítói munka?
– Híreket kellett közölni. Antal András volt a szerkesztőségi főtitkár, mindig kellett legyen neki „lesilózva” 15-20 hír, hogy tudjon válogatni, turkálni benne. Ma is megvan a kimutatásom az összes leközölt cikkemről: riportok, kis jegyzetek, szösszenetek, nagy riportok, ritkán kértek ún. vonalas anyagot. Sohasem felejtem el: egy augusztus 23-i lapszámhoz elmentem Bükklokára, s írtam egy riportot a Póra Lívia apjáról, akinek egy lába volt, s özvegyen felnevelt több gyereket… Rövid volt ez az időszak, s maradtam munkanélküliként két gyerekkel, már második családommal, gyerektartással. Akkorra már az egyetemet befejeztem, államvizsgáztam, és véletlenül találkoztam Nicu Vrabievel, aki a későbbi Goga középiskola igazgatója lett, kiváló romántanár. Azelőtt készítettem vele két kis interjút… Mondtam, hogy egy katedrára lenne szükségem. Karon fogott, felvitt az iskolába és negyed óra alatt összevakarták azt a 18 órát. Három évig tanítottam ott. 1977. július 31-én telefonált Orbán Zoltán tanfelügyelő, hogy másnap versenyvizsga van a 2-es ipari líceum történelemtanári állására. Sikerült a versenyvizsgám és a 2-es ipariban töltöttem el másfél évtizedet, 1990-ig, amíg be kellett vonulni Bukarestbe a május 20-i választások után. Nagyon érdekes esztendők voltak, sok jó, értékes tanítvánnyal: katolikus papok, mérnökök, szociológusok is kerültek ki az iskolából.
– Miért lett képviselő?
– Lehet, titkos vágyam volt, hogy hozzájáruljak a romániai magyar közösség helyzetének javításához, jogainak elismeréséhez a többség által, és ezért vetettem bele magam a politikába 1990 tavaszán. A listának a farkán kerültem be, és a legnehezebb helyre állítottak, a tanügyi bizottságba, amelynek titkára voltam. Agyagbirkózást folytattunk egy elfogadható tanügyi törvényért, amelybe sikerült bevinni a kisebbségi történelem oktatását. Ma is működik, és életem egyik legnagyobb eredményének tartom azt, hogy magyar történelmet tanítanak a magyar iskolák 6–7. osztályaiban, illetve választható a román osztályokban is a magyar nyelv mellett, külön tantárgyként a kisebbségek történelme. Megszületett a tankönyv is, Erdélyre fókuszál, nagyon jó kicsi tankönyv, nagyon jó térképekkel, jó idézetekkel.
– Lassan már nyugdíjas, de még mindig van egy-két foglalkozás. Pl. a vallásügyi államtitkárság tanácsosa…
– Az történt, hogy 1996-ban az előválasztásokon Ráduly Róbert nagyon ránk vert: kapott vagy 13 000 szavazatot, s mi többiek, négyen szereztünk összesen 13 000-et. Úgy gondoltam, világos a dolog: fiatal, dinamikus, jár az esze, mögé álltam, támogattam, átadtam neki titkárnőt, irodát, autót, bevittem Bukarestbe, bemutattam mindenütt, sínre állítottam. Én pedig hirtelen felindulásból nyugdíjaztattam magamat 59 évesen. Hazajöttem, elkezdtem írogatni, s másfél év után Markó Béla és Jakubinyi érsek úr felkérésére bementem – két-három évre – a vallásügyhöz, a magyar egyházak képviselőjeként 1998. július 1-jétől. Előbb Tőkés Elekkel, majd kilenc évig egyedül vittem ezt a funkciót, végül tíz és fél év lett a két-három évből. Mióta elmentem nyugdíjba, kétszer voltam Bukarestben, egyszer a legfelsőbb bíróságon kihallgattak a Ficior-ügyben, és egyszer Hajdú Gáborral jártunk meghívásra a parlamentben. Az államtitkárságnál töltött éveimből azt tartom a legfontosabbnak, hogy Székelyföld kulcsgimnáziumait sikerült visszaszolgáltatni történelmi egyházainknak.
– A foglalkozások közül már csak egy maradt a listámon: emlékiratíró.
– Nekem ez az egy lehetőségem maradt, miután nyugdíjba mentem: a krónikás szerepe. Tudom, Erdélyben az emlékirat-irodalom mindig kedvelt műfaj volt, sok művelője akadt. Ha szabad, a sor legvégére magam is beálltam, és igyekeztem úgy írni meg az Erdélyi kötéltáncot, hogy ne magamat sajnáltassam, hanem az legyen benne, ami megerősíti, megmaradásra készteti a következő generációkat. Utána parlamenti küzdelmeink krónikájának a megírásához láttam hozzá. Szeretném legalább azt a hat és fél évet, amit a parlamentben töltöttem, de ha lehet, a tíz és fél évet, a vallásügyi minisztériumban töltött éveket is rögzíteni. Ebből sikerült az első három évet megírnom az Ellenzékben és ellenszélben első kötetében. A második kötetet sajnos még nem írtam meg, amióta a lányom, Horváth Anna kolozsvári alpolgármester meghurcoltatása megkezdődött, azóta nem tudok leülni az íróasztal mellé… Ez emberileg is megvisel, a lányomat abszolút tiszta embernek és olyan társadalmi lénynek, közéleti embernek tartom, aki mindent szívből és legmélyebb belső indításból tesz. Ez a meghurcoltatás most egy nagyon nagy kereszt, és abszolút megcsúfolása mindannak, amiben hittem valaha, amikor itt maradtam ebben az országban. Megcsúfolása mindannak, amiben hittem és hiszek. S ez lehetne a végszó is…
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)2017. június 15.
Magyar könyvekkel gyarapodott a Gerhardinum Líceum könyvtára
„Vigyük a könyveket olyan helyre, ahol jó szolgálatot tesznek”
Június 14-én, szerdán érkezett meg Temesvárra a Kolozsvári Rádió és a kolozsvári Szabadság napilap által összegyűjtött könyvek egy mikrobusznyi szállítmánya. A könyvgyűjtést a kommandói iskola az év elején leégett könyvtára számára indították el a kolozsváriak idén februárban, de azóta jutott könyv Zsobokra, Magyarlapádra, Nagyenyedre és a bánsági szórványba, a Gerhardinum Római Katolikus Líceumnak is.
„Februárban arra kértük a kolozsváriakat, hogy hozzanak könyveket kisiskolásoknak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa, aki Kovács Péter rádiós kollégájával hozta el Temesvárra a könyvszállítmányt –, hoztak könyveket kicsiknek és nagyoknak egyaránt, voltak olyanok, akik egész könyvtárukat ideadták, azzal, hogy vigyük olyan helyre, ahol olvasnak az emberek, ahol jó szolgálatot tesznek a könyvek. Nemcsak Kommandóra jutott könyv, hanem Magyarlapádra a Szórványkollégiumnak és az Általános iskolának, Zsobokra a Gyerekotthonnak, Nagyenyedre a Bethlen Gábor Kollégiumnak, ahol a régi, rongyosra olvasott könyveket is helyettesítik ezekkel a könyvekkel.
Közben a bánsági szórvány, Temesvár is eszünkbe jutott, ahol tavaly a MÚRE riporttáborát tartottuk. Akkoriban felhívott egy hallgató, hogy fel akarja ajánlani a könyvtárát bárhová, ahol szükség van könyvre. Mivel éppen Temesváron jártunk, felajánlottuk a szórványmagyarság gyerekei számára a könyveket, és Marossy Zoltán a Geml József Társaság nevében köszönettel elfogadta az adományt. Most újból megkérdeztük a temesváriakat, és megtudtuk, hogy a Gerhardinum Római Katolikus Líceum könyvtárának jelentős része román nyelvű könyv. Annyi könyvet hoztunk most el, amennyit a mikrobusz elbírt, és abban egyeztünk meg az iskola vezetőségével, hogy küldenek ők egy mikrobuszt Kolozsvárra a könyvadomány másik feléért. Vannak könyvek kicsiknek és nagyoknak, hazai irodalom a 90-es évekből, régi Kriterion-könyvek és Magyarországról a rendszerváltás előtt becsempészett könyvek, a Világirodalom Remekei sorozat kötetei. Jakab Ilona iskolaigazgató megköszönte az adományt, és Isten áldását kérte az adakozókra, ami nagyon megható volt”.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)2017. június 15.
Grindeanu: nem mondok le!
Bár az ALDE után a Szociáldemokrata Párt (PSD) is megvonta a bizalmat Sorin Grindeanutól, a kormányfő a Victoria-palotában tartott éjféli sajtóértekezleten bejelentette: nem mond le.
A PSD végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy a kabinet késett a kormányprogram gyakorlatba ültetésével. A PSD és az ALDE elnöke is azt állította: a pártjukhoz tartozó miniszterek már előterjesztették lemondásukat.
Grindeanu korábban távozott a PSD üléséről anélkül, hogy nyilatkozott volna a sajtónak. Médiaértesülések szerint a PSD vezetőségével azt közölte: koholt vádak alapján próbálják eltávolítani, ezért nem hajlandó lemondani.
A PSD-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a PSD végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, hogy aláveti magát a pártvezetés akaratának, hozzátéve: kész lemondani, ha az államfő ismét szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást.
Dragnea szerint ezt úgy értelmezték, hogy Grindeanu bejelentette lemondását, annál is inkább, mivel jelenleg olyan kormányt vezet, amelynek nincsenek miniszterei.
Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.
Újságírói kérdésre válaszolva Dragnea elhárította ezt a lehetőséget, képtelenségnek nevezve, hogy a miniszterelnök politikai támogatás nélkül megpróbáljon tisztségben maradni. A PSD mindenesetre elfogadott egy olyan határozatot, miszerint megfosztják párttagságától azt a PSD-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a PSD nem támogat. Ezzel próbálják elejét venni annak, hogy Grindeanu a lemondott kormánytagok helyett más tisztségviselőket jelölve próbálja megtartani tisztségét. Ha nem a PSD-ALDE koalícióból jelölne minisztereket, a kormány megváltozott politikai összetételét a parlamentnek kellene jóváhagynia - figyelmeztetett Dragnea.
A kormánykoalíció döntéséről hivatalosan levélben értesítik az államfőt - zárta beszámolóját a PSD elnöke. Szabadság (Kolozsvár)2017. június 15.
Politikai “bányászjárás” – még egyszer
A címnek nem csak az 1990-es június 13-15 bányászjárás évfordulója ad aktualitást, hanem a friss romániai belpolitikai válság is, az a lincshangulat, amelyet ezúttal Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és hívei keltenek egy ideje kikezdve a Grindeanu-kormányt. Sokak vélekedése szerint mondvacsinált okokra hivatkozva.
“Kifejezetten kérem, hogy Románia elnöke vagy a többi politikai erő magyarázza meg az országnak és nekem személyesen, miért akarják leváltani a kormányt, mit akarnak elérni ezzel, mivel vádolnak, mi áll e vádak mögött és valójában hova akarnak kilyukadni. Erkölcsi jogom van magyarázatot kérni a kormány ellen indított "politikai bányászjárásra", amit a világon mindenki elítél. Ha a kormány mindegyik minisztere lemond is, én erkölcsi meggondolásokból még nyomásra sem vagyok hajlandó lemondani a miniszterelnöki megbízatásról!” Ezek nem Sorin Grindeanu, hanem valamikori elődje, a kormányfői tisztséget 1998-1999 között betöltött Radu Vasile segélykiáltása, de nyugodtan tulajdoníthatnánk a mostani kormányfőnek is. Emlékezhetünk, a Vasile és Emil Constantinescu akkori államfő közötti konfliktusnak az lett az eredménye, hogy a koalíciós pártok utasítására a kabinet minden minisztere lemondott, Vasile pedig elbarikádozta magát a kormányépületben, végül azonban csak hajlandónak mutatkozott megválni tisztségétől. Vasile akkor azért tartotta méltánytalannak menesztését, mert mindez néhány nappal azután történt, hogy Romániát - érdemei elismerése mellett – meghívták az uniós csatlakozási tárgyalásokra. A Romániában annak idején elhatalmasodó társadalmi feszültségek miatt a népszerűségét rohamosan veszítő koalíció és államfő azonban szabadulni akart Vasilétől, akit a kialakult helyzet felelősévé tett.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)2017. június 15.
Bíróság elé kerül Horváth Anna ügye
Az elkövetkező időszakban, hosszas huzavona után, bíróság elé kerül Horváth Anna ügye – tudtuk meg. Az iratcsomóban foglaltak, illetve az eddigi eljárások törvényességét ellenőrző speciális testület úgy ítélte meg, az ügy bíróság elé kerülhet. Értesüléseink szerint az imént említett grémium a volt kolozsvári alpolgármester és ügyvédje által benyújtott összes kérést visszautasította.
Amint arról lapunk többször beszámolt, az RMDSZ-es tisztségviselő például több ízben kérte az ügyészség által igényelt és a bíróságok által folyamatosan fenntartott hatósági felügyelet feloldását. Úgy értesültünk, a testület Horváth Anna azon kérésének megválaszolását is elutasította, hogy jogos volt-e vagy sem a tavalyi, több hónapig tartó lehallgatás.
Az októberi kihallgatást követően az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) decemberben emelt vádat Horváth Anna ellen. Áprilisban a Kolozs Megyei Táblabíróság elutasította a volt kolozsvári alpolgármesternek a DNA bizonyítékgyűjtési eljárásai ellen benyújtott kifogásait. Márciusban Horváth Anna lemondott alpolgármesteri tisztségéről.
Októbertől a politikus folyamatosan hatósági felügyelet alatt van, illetve eltiltották tisztsége gyakorlásától.
Amint arról több ízben beszámoltunk, Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel vádolja a DNA, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezték az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a tavaly júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások több éve elhúzódó kibocsátását.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)2017. június 15.
Nem hazafiaskodhattak a székelyföldi románok a bukaresti Falumúzeumban
Megsértődtek a Kovászna és Hargita megyei románok, mert a bukaresti Falumúzeumban nem engedték, hogy kimutassák hazafias érzelmeiket.
A Székelyföldön kisebbségben élő közösség tagjai egy hagyományos fonót szerveztek a múzeumban, azonban már az előkészületek során e-mailben hívta fel figyelmüket a vezetőség arra, hogy tilosak a hazafias megnyilvánulások, ne tegyenek olyat, amivel hátrányosan megkülönböztetik a két megyében élő magyar lakosságot.
Odaérkezésük napján, június 10-én pedig a bejáratnál szólították fel őket arra, hogy a 200 küldött egyetlen román zászlót vihet be. A „sértett fél” ügyét egy brassói egyesület karolta fel: a Nemzet útja (Calea neamului) szervezet nyílt levélben szólította fel a Falumúzeum vezetőségét, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot a Kovászna és Hargita megyei románok küldöttségétől, mert súlyosan megsértették nemzeti büszkeségüket”.
A levélben úgy fogalmaznak: megdöbbentette és felháborította a románokat a múzeum hozzáállása, annál is inkább, mert nagy erőfeszítéseket tettek, hogy nemzeti identitásuk szimbólumaival érkezzenek Bukarestbe.
Arra is kitérnek: a Székelyföldön élő románok csak nehezen tudják kifejezésre juttatni „saját országukban” nemzeti identitásukat, így részükről hősies cselekedet, ha kitűzik a román zászlót.
Paulina Popoiu múzeumigazgató közösségi oldalán úgy fogalmazott: az intézményben nincs helye sem a politikának, sem a nacionalizmusnak, ugyanakkor rámutatott: az e-mailt egy új alkalmazottjuk írta, aki nem tudott különbséget tenni a politika és a hazafiasság között.
Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár)2017. június 15.
Emlékek és tervek keltek életre a falubálon
Lozsád élni akar!
Harminc esztendős szünet után került sor hétvégén egy igazi bálra a Hunyad megyei Lozsádon. A falu 700 éves fennállásának megünneplésére készülve merész revitalizációs terveket szövöget.
– Talán pillanatnyilag merésznek, akár vakmerőnek tűnhet e vállalkozás, melyet Lozsád revitalizációja néven hirdettünk meg. A falu azonban 700 éves múlttal rendelkezik, illetve különleges hagyományokkal, melyeket mindenképp érdemes feléleszteni. Jelenleg száz körüli magyar embert tartanak itt számon, de sokan közülük a szomszédos településeken élnek, dolgoznak, illetve gyakori a külföldön dolgozó fiatal is. Így nehéz előre megjósolni, hogy e projektnek milyen dinamikája lesz demográfiai szempontból. Azt azonban tapasztalatból állíthatom, hogy Lozsádon még van akkora a közösség, hogy jövőt tudjon építeni. Ehhez elsősorban a szervezettséget kell magasabb szintre emelni – gazdakör megalakítását tervezzük, hiszen a mezőgazdasági támogatások, magyarországi együttműködések révén gazdasági dimenziót is kaphat a revitalizáció. De fontosnak vélem a hasonló létszámú román közösséggel való együttműködést is, a helyi és megyei tanács támogatását és természetesen az EU-s lehetőségek kiaknázását is. Ilyen vonatkozásban már elmondható, hogy uniós pénzből épül ki a falu vízhálózata, az utak le vannak aszfaltozva, tehát egy lakható környezetről beszélünk. Mindenképp el kellene készíteni a falu monográfiáját is, és tudományos igényességgel feltérképezni a feledés szélére sodródott hagyományokat, illetve a sajátos lozsádi nyelvjárást – sorolta a terveket egy szuszra Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, Lozsád revitalizációjának ötletgazdája és fő támogatója, hangsúlyozva, hogy valamennyi megvalósításra váró elképzelés a faluban kell gazdára találjon.
Lozsádon meglehetősen elöregedett a lakosság. Van azonban aki fantáziát lát a projektben, és szívvel-lélekkel az ügy mellé áll. – Lozsád nagy múltú falu. Eredetileg a Maros völgyén kanyargó főút mentén volt a település, a mai Pad helyén, aztán a tatárjáráskor a lakosság felmenekült a dombok közé, sűrű erdős vidékre. Gazdálkodásból éltek, a falu szépen gyarapodott. Az 1850-es években 1108 lakosa volt, melyből 801-en vallották magukat reformátusnak. Szép középkori templomunk volt, melyet bő száz éve újjá kellett már építeni. Gyermekkoromban még a románok is magyar iskolába jártak. Aztán az 1960-as évek végén megszűnt az iskola, ma már az egész községben egyetlen óvoda és elemi működik – foglalja össze a falu történetét Székely Attila, RMDSZ tanácsos és egyházi gondnok. A mai lozsádi életről mesélve fátyolosodik a hangja. A fiatalok szinte mind elköltöztek, vagy a közeli városokban dolgoznak. Van még pár egyéni gazdálkodó a faluban, de jól jönne az összefogás, másképp lehetne értékesíteni a termést, ha együtt próbálkoznának a gazdák.
– Azért is tartottuk fontosnak e bál megszervezését, hogy az emberek eljöjjenek, találkozzanak, felelevenítsük, hogy is volt rég és megbeszéljük, mit tudnánk tenni a jövőnk érdekében – kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Endre, aki már készítgeti is az egyházi tulajdonban lévő régi iskolaépület felújítási tervét. Kápolnává szeretnék alakítani az ingatlant, melyet a falu teljes közössége használhatna. Kiss Endrének hagyományélesztés terén is vannak elképzelései. A falu történetét, folklórját többen kutatták. – A 20. század végén még petrozsényi diákok is jöttek, beszélgettek az idősekkel, összeírták a különleges tájszavakat. Aztán Zudor Endre tanár úr foglalkozott sokat a falu történetével, az utóbbi időben Vetési László szórványmissziós lelkész jött többször is a faluban, diákok, szakemberek kíséretében. Bő egy évtizede egy falunkbeli házat elvittek a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. És nem olyan régen felkeresték édesanyámat, hogy meséljen a lozsádi kertről, mert ezt is szeretnék valahol megörökíteni – mondja Kiss Endre.
Székely Attila a tájszavakat próbálja emlékezetéből előcsalogatni, merthogy a faluban a padlást csak padnak mondják és a kiejtésbeli hangsúly is egészen sajátos. – Volt egy érdekes lozsádi tánc is, a lin. Ma már senki sem járja. Ha mulatság van vagy esküvő, esetleg a csárdást ropják. De van még egy idős néni a faluban, aki ismeri ezt a táncot. Szándékunkban áll őt is kikérdezni – mondja a helyi RMDSZ elnök, aki belátja: hagyomány, kultúra, gazdaság terén egyaránt sok lenne a tennivaló a faluban.
A falu monográfiájának összeállításában sokat segíthetnek az utóbbi évtizedekben sorra itt szolgáló lelkészek, akik szintén eljöttek a hétvégi bálba. Albert István nyugalmazott esperes a hetvenes években még állandó lelkészként szolgált a gyülekezetben. Kun Árpád lelkipásztor is hosszú évekig szolgált Lozsádon. Ma Sipos Szabolcs szászvárosi lelkipásztor havonta két alkalommal tart istentiszteletet a felújításra szoruló százsztendős templomban. A gyülekezet a több száz éve álló papi lakot is szeretné újraépíteni. – A falai düledeznek, a tetőszerkezet megomlott. Új parókiaépületre lenne szükség – állítja a gyülekezet gondnoka.
Miközben múltat emlegetünk, s jövőbetekintő tervek kapnak szárnyra, a dévai Szőts testvérek és Domokos Balázs hangszerein megszólal a muzsika, s a szépen felújított falusi kultúrház nagytermében, udvarán egyre többen gyülekeznek. – 120 felnőtt és 13 gyermek jelentkezett be a bálra. Sokan közülük már csak évente egy-két alkalommal jönnek haza Lozsádra. Nagy szeretettel fogadjuk őket, tombolát is szerveztünk, zenekart fogadtunk, hogy megadjuk a módját a bálnak – mondja Székely Attila, s az érkezők között tisztelettel köszönti a falu polgármesterét, Botescu Adinelt is.
A szépen terített asztalok mellett megoldódnak a nyelvek. Magyar és román szavak keverednek és a bálozók szemmel láthatóan jól érzik magukat Lozsádon. A gyermekek is hamar birtokba veszik a jókora udvart. – Én bízom abban, hogy lassan újraéled a falu és 2020-ban, Lozsád 700 éves fennállásának megünneplése nem csupán egyszeri nagy rendezvényről szól majd, hanem egy kis külső segítséggel és a közösség szervezettségi fokának emelésével már életképes fejlesztésekről, jövőbeni tervekről beszélhetünk – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő.
Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad)2017. június 15.
A fogadatlan prókátor és a díszpolgár
Sütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg.
A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában.
Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés.
Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek.
Marosvásárhely 2017. június 13.
Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely)2017. június 15.
Újabb csapás a katolikus iskolának
Érvénytelenített tanfelügyelőségi határozat
A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Teológiai Líceumba sorolta az Unirea Főgimnázium magyar osztályait.
Az ítélet kivonata a bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A bíróság összevonta a két pert, és helybenhagyta a felperesek keresetét. Elutasította ugyanakkor, hogy a katolikus iskolába átkerült diákok szüleinek egy csoportja is csatlakozzék a perhez.
Az ítélet nem jogerős, a feleknek a hivatalos kikézbesítéstől számítva 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez.
Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, az ítélet újabb csapás az iskola számára. Hozzátette: kedvezőtlen ítélet született korábban abban a perben is, amelyben a katolikus iskola és az iskola szülői bizottsága annak a tanfelügyelőségi határozatnak az érvénytelenítését kérték, amely megtiltotta, hogy a katolikus iskolában cikluskezdő osztályok induljanak a következő tanévben.
Az aktivista elmondta, éppen Lucian Goga prefektusnál voltak az iskolaügyről tárgyalni, amikor a kormány képviselője a keddi ítéletről értesült. Hozzátette: a prefektus azonnal intézkedett is, és felszólította a marosvásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa össze, és az önkormányzati testület sürgősségi szavazásával fogadtassa el a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot. Ennek a hiánya ugyanis egyformán sújtja a román és a magyar tanintézeteket.
Csíky Csengele elmondta: arra kérték az RMDSZ képviselőit, hogy ne szavazzanak meg olyan marosvásárhelyi iskolahálózatot, amely nem tartalmazza a Római Katolikus Teológiai Líceumot, ez ugyanis azt jelentené, hogy a katolikus tanintézet nem működhet már tovább önálló jogi személyként, osztályait egy másik tanintézet fennhatósága alá rendelik.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI Népújság (Marosvásárhely)2017. június 15.
Mindenben szeretet (Tovább terjed a Csíksomlyót is érintő hazugság)
A Szabadság napilap szombati számában a Hitélet című rovatban, mint minden évben pünkösd táján, menetrendszerűen megjelent a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetés. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként őrizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták: a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Tovább már nem tűrhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtévesztő és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni és azt évről évre megújítva ébren tartani.
A fentieket mindjárt az írás címével is igazolva látom: 440 éves a csíksomlyói búcsús körmenet. A szerző viszont a második bekezdés első mondatában ezt írja: „A Boldogságos Szűz Mária tisztelete már a XV. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsősorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget.” Ezt IV. Jenő pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt erős oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreinknek, s itt elsősorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adniuk a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek. De akkor miért ez a „szerény” 440. évforduló? Vizsgáljuk csak meg történelmi előzményeit. Borsos Sebestyén, a 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: „Ez istenfélő és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, akinél drágalátosabb királyuk nem volt a keresztényeknek, aki Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt.” Az ezt követő századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életműve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet ő megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét mindegyik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belső békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amely a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg-birodalmi érdekek érvényesülésének rendelte alá. Az egyenlő jogokon alapuló bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sőt, az egyedüli, kiváltságjogokat élvező egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt erőszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenlőségének a rendszerét, s megkezdődhetett a protestáns, köztük az unitárius egyházak külső megerősödése. Ebben az időszakban született meg, terjedt el és élte a maga életét különböző intenzitással, hol elhalványulva, hol erőteljesebben az a mítosz, amely János Zsigmondot erőszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítőjeként 1567 pünkösdszombatján a „színtiszta katolikus Csík és Gyergyó” ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a „világra szóló győzelem” hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hősiesen küzdőket s az értük imádkozókat maga Szűz Mária segítette.
Ebben a szép és lelkesítő történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélő későbbi szerzők egy olyan műre hivatkoznak, amelynek egy katolikus főúr a szerzője, de amelyet soha senki se látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás: Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban című tanulmányát (megjelent a Keresztény Magvető folyóirat 2005/2. számában). Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt palotájában. Súlyos egészségi helyzetére tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ára Fehérvárra összehívta az országgyűlést, ahol királyi előterjesztésében előadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után. A végrendelet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az ő országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszerűségből és a szükségtől hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét. Úgy hiszem, mindenki előtt világos, hogy egy súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatott, és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyűlésen utóda, Báthory István is hitelesítette azt. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta: „János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti erő és műveltség fejlesztője, mint az alkotmányos szabadság alapvetője és biztosítója egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat ő nagy erőfeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki s biztosítá a jövőt. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. Ő a tudománynak, a magyar műveltségnek nemcsak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. Ő maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyűlések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az ő kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelőbb ő honosítá meg nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelőzte ebben is úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában.” Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette ő maga, amikor megmentette és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsőként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentőségre emelte. Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsősorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erősíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat előtt kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nemcsak a vélemények, de az indulatok is. Ma, a huszonegyedik század elején párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelősen megélt szeretet drága lehetősége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell. A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: „In necessariis unitas, indubiis libertas, in omnibus caritas. (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat, ahogy azt az ősök fogadták, nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk.” De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a Római Katolikus Püspökségek vezetőinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nemcsak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az Ő akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is. A jó Isten áldását s a pünkösdi Lélek megszentelő erejének kiáradását kérem az ez évi búcsú eredményes megrendezésére. Kolozsvár, 2007 pünkösd nagyhetén.
DR. SZABÓ ÁRPÁD
* Szerk. megj. Lapunk harmadízben tér vissza e súlyos történelmi félremagyarázás tisztázására. Ezúttal is utólag, az ünneprontás elkerülése végett. Most sem tennénk, ha a csíksomlyói búcsú kapcsán csupán egyetlen erdélyi napilap esett volna a történelemhamisítás több esztendőn át következetesen, általunk is minden alkalommal dokumentált vétkébe. Az elmúlt napokban két hírportál is közvetítette Ferenc-rendiek kalauzolta fiatal és jámbor természet- és történelemjárók hamis históriai ismereteit. Kérdésünk békességkeresően szelíd: miként fogjuk megismerni a szomszéd népek múltját, ha a magunkét is következetesen elhazudjuk? HÁROMSZÉK Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 15.
Wass Albert utcanév Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi ügyészség a bűnvádi eljárás megszüntetését javasolva zárta le a helyi önkormányzati képviselők elleni eljárást a Wass Albert utcanév kapcsán – közölte tegnap Bokor Tibor polgármester.
Mint mondta, az iratcsomót vizsgáló Simona Codruţa Chindea ügyész által aláírt, június 7-i keltezésű átiratot a napokban kapta meg. Kézdivásárhely polgármestere úgy vélekedett, nagy vonalakban az ügyész is ugyanazokra az érvekre hivatkozik, mint annak idején ő maga, amikor kifejtette, hogy mondvacsinált, megfélemlítési kirakatperről van szó, hiszen a kormánymegbízott által megtámadott és a Wass Albert utcanévre vonatkozó helyi határozatot soha nem alkalmazták.
Ezért az ügyészség is azt a döntést hozta, hogy nem folytatja tovább a bűnvádi eljárást. Bokor Tibor abban reménykedik, hogy a prefektus is észhez tér, és nem fellebbez, nem idéz elő újabb mesterséges feszültséget a magyar és a román közösség között. Mint ismeretes, az ügyészség kérésére a megyei rendőrség folytatta a bűnügyi kivizsgálást a Wass Albert utcanév ügyében. Azokat az önkormányzati képviselőket hívták a megyei rendőrségre, akik tagjai voltak az előző önkormányzatnak, és megszavazták, majd visszavonták a névadásról szóló határozattervezetet.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 15.
Dicstelen túsztörténet
Zűrzavaros időkben sokminden megtörténik, de amit 1944 tavaszán-nyarán elkövetett a román hadsereg, arra a háború sem mentség. Hiszen a háborúnak is vannak szabályai, és a túszszedés nem tartozik azok közé – kiskorú túszok szedése meg különösképp nem. Hogy ez mégis megtörténhetett, arra észszerű magyarázat nem létezik, és valószínűleg a kor katonai dokumentumai közt sem maradt nyoma. De az élő emlékezet megőrizte.
Gyerekként ezeket a történeteket hallgattam, számomra sokkal érdekesebbek voltak minden mesénél, pedig akkor még nem tudtam, mennyire ismeretlen, eltitkolt epizódja ez történelmünknek. Aztán felnőttként biztattam édesanyámat, hogy írja le, de ő félt. Félt, hogy fiának bajt okozhat, még nem érkezett el az ideje, mondta. Míg végül, a 90. évéhez közeledve már ő sürgetett, hogy el akarja mondani – vezette fel a Kiskorúak halállistán című könyv szombati, a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott bemutatóját Kovács István tiszteletes. A történet rögzítéséhez – ismerve dokumentarista újságírói múltját – B. Kovács Andrást kérte fel.
1940–44 között a kölcsönös retorziók rendszere működött – az amúgy szövetséges – Magyarország és Románia között, azaz az egyik fél „ellenséges” lépését a másik hasonlóval torolta meg. Kovács Gyuláné Szén Lenke meghurcoltatása azonban nem illeszthető ide, nem véletlen, hogy hétpecsétes titok volt mind ez ideig – vezette fel a történetet B. Kovács András. Hogy mi történt? 1944 tavaszán a román hadsereg összegyűjtött a határ menti településekről 68 dél-erdélyi, 14–17 év közötti fiatalt, többnyire tehetős családok gyerekeit vagy egykéket, „hogy jobban fájjon”, őket a segesvári Siguranţa központjában összegyűjtve, a besszarábiai frontra hurcolták. Itt derült ki, hogy mi okból: egy ezredes, akivel azt az információt közölték felettesei, hogy Magyarországon összegyűjtötték az erdélyi román ifjúságot, elmondta: „Ha ők lelövik a mieinket, mi is kivégezzük az övéiket. Ha hazaengedik őket, mi is hazaengedjük ezeket.” Hogy végül a hatvannyolc fiatal – ötven fiú, tizennyolc lány – sértetlenül hazakerült, az a háború alakulásának köszönhető, ha lelőtték volna a túszul tartott gyerekeket, valószínűleg a szovjet hadseregre fogták volna halálukat – vélte a történetet leíró B. Kovács András. A semmilyen körülmények között senki dicsőségére nem váló történetnek furcsa végkifejlete, hogy Kovács Gyuláné Szén Lenke ma háborús veterán, akit 90. születésnapján felköszöntött a román hadsereg helyi vezetősége... A könyv egy majdani datki monográfia alapját is képezheti, ugyanis az interjúalany a túsztörténet mellett számos, szülőfalujában megesett történetet is elmesélt a riporternek gyerekkorából, illetve a függelék jónéhány, Székelyföld peremvidékén található falu múltjával kapcsolatos dokumentumot is tartalmaz.
Váry O. Péter
B. Kovács András: Kiskorúak halállistán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 15.
Grindeanu feltételekhez köti lemondását
Egy újabb szociáldemokrata miniszterelnök kinevezésének feltételéhez kötötte lemondását szerdán Sorin Grindeanu román kormányfő, akit a Szociáldemokrata Párt (PSD) távozásra szólított fel a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva. A miniszterelnök, aki PSD éjszakába nyúló ülésének vége előtt távozott a tanácskozásáról, a kormány székházában tartott sajtóértekezletén azt állította, az eltávolítását célzó kísérlettel a PSD végrehajtó bizottsága a jobbközép ellenzéket és – a jobboldali – Klaus Iohannis államfőt „ajándékozta meg".
Grindeanu leszögezte, csak abban az esetben hajlandó lemondani, ha az államfő a kormányalakítási tárgyalások nyomán a választásokon legtöbb szavazatot szerzett Szociáldemokrata Pártból nevesít kormányfő-jelöltet. MTI Erdély.ma2017. június 15.
Válságból válságba
Értelmetlen és érthetetlen, önkényes, felelőtlen, pártjára és országra is káros offenzívát indított az elmúlt napokban Liviu Dragnea a maga által kinevezett kormányfő ellen, és tegnap este úgy tűnt, sikerrel is járt a teleormani báró ördögi terve: Sorin Grindeanu hiába küzdött, jóformán egyedül maradt. Előbb Călin Popescu Tăriceanu jelentette be, hogy megvonják tőle a politikai támogatást, miközben kollégái a szociáldemokraták maratonira nyúló elnökségi ülésén pecsételték meg sorsát.
Értelmetlen Dragnea eljárása, mert nem jár sem politikai, sem egyéb haszonnal. Politikai haszonnal azért nem, mert a szociáldemokraták egyszerűen röhejessé váltak a maguk állította kormány megdöntésével, ráadásul a pártelnöknek sikerült minden eddiginél erősebben kiéleznie a belső feszültségeket, amelyek akár szakadáshoz is vezethetnek. Azért is értelmetlen a választási csalásért jogerősen elítélt szocialista pártelnök önös érdekektől vezérelt leszámolása, mert végső célját így sem éri el: álma, hogy miniszterelnökként vezesse az országot, a törvény előírásai miatt nem valósulhat meg, elképzelése pedig, hogy a háttérből mindent irányítson, azért sem válhat valóra, mert a román politikai életben a lojalitás ismeretlen fogalom. Érthetetlennek azért nevezhető Dragnea döntése, mert eddig a politikus ravaszabbnak, dörzsöltebbnek tűnt, semhogy egy ilyen kamikazeakcióval veszélyeztesse saját pozícióját és pártja megítélését. Önkényes az eljárás, mert nem a párt derékhada, a területi vezetők kezdeményezték azt, hanem az elnök és szűk köre. Ráadásul az akcióért drága árat kell fizetnie Dragneának: a belső nézeteltérések kiélezése, a választóknak az alakulatba vetett bizalmának megrendülése semmiképpen sem használ az amúgy igen kényelmes helyzetben lévő, ellenzéke által nem szorongatott, jelentős támogatottsággal bíró pártnak.
Bennünket azonban elsősorban a legújabb kormány- vagy politikai válságnak az országra, a hétköznapjainkra gyakorolt hatása érdekel, és e tekintetben mutatkozik meg leginkább, mennyire káros ez az ócska politikai játszma, mily hatalmas felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot a teleormani báró és bandája. Mert bár rövid ideig a meglóduló fogyasztás, a kedvező európai konjunktúra hajtja még a gazdaságot, a viharfelhők gyülekeznek már az ország fölött. Az egységes bérezési törvény előírásai a gyakorlatban aligha megvalósíthatók, a jogszabály alkalmazását máris halasztani kellett, a féktelen ígéretek hatására felsrófolt elvárások miatt a társadalmi feszültség fokozódik, egyre több szakmai csoport fenyeget sztrájkkal, tüntetésekkel, az állami beruházásokat leállították, infrastruktúra-fejlesztésre se pénz, se szándék, se hozzáértés, az uniós pénzek lehívásában hatalmas a késés. Se vízió, se felelősség, csak egy megvalósíthatatlan kormányprogram, kormány nélküli kormányfő s egy választási csalásért elítélt imposztor kétségbeesett próbálkozása, hogy teljhatalomra tegyen szert. Semmi új, csak egy válságból válságba bukdácsoló ország szomorú, lehangoló, elkeserítő mindennapjai.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 16.
A nyelvi jogok betartására szólította fel a kormányt az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat
Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) elnöke, Ferran Suay és Davyth Hicks, a szervezet főtitkára – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére – levélben fordultak Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz, Călin Popescu-Tăriceanuhoz, a szenátus elnökéhez, valamint Liviu Dragneahoz, a képviselőház elnökéhez, hogy kifejezzék támogatásukat a közigazgatási törvény módosítási javaslataival kapcsolatban. Az ELEN 44 kisebbségi nyelvet és 22 ország 150 szervezetét képviseli, s 2014 novembere óta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is tagja. A szervezet célja a különböző nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak érvényesítése. Az ELEN vezetői levelükben kijelentik: a kisebbségi nyelvhasználat a közigazgatásban a kisebbségvédelem alapját képezi. Románia az elsők közt ratifikálta 1995-ben a Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, illetve 2007-ben a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Mindkét dokumentumnak célja – többek között – hogy biztosítsa a kisebbségi nyelvek használatát a közigazgatásban, illetve azt, hogy a különböző jelzések a kisebbségek nyelvén is feltüntethetőek legyenek. Ferran Suay és Davyth Hicks elmondták, üdvözlik az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítást, amely a 215/2001-ös törvényt hozná a nemzetközi standardok szintjére, és felszólították a kormányt, hogy tartsa be nemzetközi kötelezettségeit. Továbbá, arra kérték a kormánykoalíciót, hogy támogassa a törvénymódosítást és biztosítsa az alábbi intézkedéseket: - csökkentsék 10%-ra az anyanyelvhasználati küszöböt a közigazgatásban, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának Szakértői Bizottságának ajánlásának megfelelően; - az anyanyelvet egyaránt lehessen használni írásban és szóban minden közintézménnyel folytatott kommunikációban; - a formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén is; - a települések, utcák, közintézmények és közterek neveit valamint az útjelző táblákat a kisebbségek nyelvén is tüntessék fel. Az ELEN vezetőinek teljes, angol nyelvű levele itt megtekinthető. (közlemény) Transindex.ro