udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131447
találat
lapozás: 1-30 ... 127501-127530 | 127531-127560 | 127561-127590 ... 131431-131447
Névmutató:
2017. július 1.
Új kormány, új program, újabb kérdőjelek – mutatjuk a Tudose-kabinet célkitűzéseit
Az üzleti szférában és a gazdasági szakértők körében döbbenetet váltott ki a héten beiktatott Tudose-kormány programja, amely jelentősen módosult a Grindeanu-kabinet célkitűzéseihez képest. A legvitatottabb intézkedések: már január elsejétől 2000 lejre nő a minimálbér, a vállalatok pedig nem a nyereségük, hanem az üzleti forgalom alapján adóznak.
Az már önmagában furcsa, hogy miközben a koalíció azért menesztette Sorin Grindeanu korábbi miniszterelnököt, mert nem teljesítette a kormányprogramba foglalt célkitűzéseket, az új kabinet programja jelentősen módosult. Megfigyelők szerint ennek legfontosabb oka az, hogy a PSD-ALDE vezetői rájöttek: nincs amiből fedezni a választási ígéreteik teljesítését.
Nagy bakival indult
Az új program bejelentésénél máris óriási baki történt. Az új pénzügyminiszter, Ionuț Mișa a parlamenti meghallgatásakor kijelentette: felszámolják – kvázi államosítják – a második nyugdíjpillért, a befizetett összegeket pedig visszafizetik tulajdonosaiknak. Ezt azzal indokolta, hogy a második nyugdíjpillér alig havi 25 lejes nyugdíjat tudna biztosítani a befizetőknek.
A kormányfő és Liviu Dragnea viszont közölte, ebből semmi sem igaz, a tárcavezető pedig végül közleményben is visszavonta és saját hibájának tüntette fel korábbi kijelentését, és azt is tagadta, hogy szóba került volna a második nyugdíjpillér államosítása.
Csakhogy idén áprilisban az NN Nyugdíjalap arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy „a közbeszédben felmerült a magán nyugdíjalapok esetleges államosításának gondolata”, és ara kérte ügyfeleit, lépjenek fel aktívan az ügyben. Konkrétan az államosítás gondolatáról a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnöke, Mișu Negrițoiu és a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, Cătălin Predoiu beszélt, mindezt azonban az illetékes hatóságok akkor is tagadták.
A második nyugdíjpillér kilencedik éve működik Romániában. Jelen pillanatban 6,9 millió ügyfele van, nettó részvényeinek értéke pedig meghaladja a 35 milliárd lejt. A kilenc év alatt az ügyfelek több mint 28 milliárd lejt fizettek be, így tehát a nyugdíjalap nyeresége megközelíti a hétmilliárd lejt.
A módosított kormányprogram szerint lehetőség nyílik arra, hogy az egyéni vállalkozók, más jogi személyek választhassanak aközött, hogy a nyugdíj-hozzájárulást az államnak, vagy a harmadik nyugdíjpillérnek fizessék be. Csakhogy gazdasági megfigyelők szerint ez az intézkedés tovább mélyítené a társadalombiztosítási pénztár deficitjét, amely tavaly már megközelítette a 15 milliárd lejt.
2000 lejes minimálbér januártól
A gazdasági vállalatok nyereségadóját 2018 január elsejétől az üzleti forgalom alapján kivetett adó váltja fel, amelynek két vagy három kulcsa lesz. Az elképzelés ellen a cégek jelentős része máris tiltakozott.
Az országos bruttó minimálbér 2018-ban 2000 lej, egy évvel később 2200 lej, 2020-ban pedig 2400 lej lesz. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében ez az összeg jövőre 2300 lej, 2019-ben 2640 lej lesz, 2020-ban pedig eléri a 3000 lejt. Megjegyzendő, hogy a Grindeanu-kormány programja szerint 2018. január elsejétől „csak” 1750 lej lett volna a minimálbér.
Jövő év januárjától bevezetik az úgynevezett szolidaritási adót az évi 145 ezer lejt meghaladó jövedelmekre, de „pótadót” vezetnek be az egészségre ártalmas termékekre is – állítólag ez a magas cukortartalmú élelmiszerekre vonatkozik majd.
2018-tól a természetes személyek esetében bevezetik az úgynevezett globális jövedelmi adót. A kormány szeirnt ezt az adóhatóság integrált informatikai rendszere teszi lehetővé. A 2000 lej alatti jövedelmek adómentesek lesznek, emellett számos más levonást vezetnek be, ösztönözve ezzel a megtakarításokat, a beruházásokat.
A kormány elképzelései szerint már idén szeptembertől jelentősen javítják a hozzáadottérték-adó bevételezésének rendszerét. Az Olaszországban alkalmazott módszert vezetnék be Romániában is, amivel gyakorlatilag elkerülhetővé válik ebben az esetben az adócsalás.
Piros lap – csak a sárga lap után
A Tudose-kabinet új programjának értelmében 2017 októberétől bevezetik az úgynevezett prevenciós törvényt. Ez szerint egy vállalatot nem büntethet meg az adóhatóság, ha előzőleg nem tájékoztatták és nem figyelmeztették az általa elkövetett vétségekről. Ez – a labdarúgás nyelvén szólva – gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gazdasági egység csak egy sárga lap felmutatása után kaphat piros lapot.
Az új kormány ígérete szerint 2018 januárjától az adók és illetékek száma nem lesz nagyobb ötvennél. A lakosságnak legfeljebb tíz adót kell majd fizetnie, közöttük a társadalombiztosítási, a jövedelmi, a gépkocsi és telekadót. A gazdasági egységek adóit is negyvenre csökkentik.
Elmaradt, elhalasztott ígéretek
A kormányprogramban korábban az is szerepelt, hogy 2018-tól kezdve „az adófizető állampolgár érdekeit szem előtt tartva” változtatnak azon a törvényen, amely szerint a jövedéki adót az euró árfolyamának megfelelően állapítják meg. Ez az intézkedés most már hiányzik az új programból.
A kormány ugyanakkor programjában „javasolni fogja” a hozzáadott értékadó 19 százalékról 18 százalékra való csökkentését – 2019. január elsejétől. Ezért csak kevés vigaszt nyújt a körülmény, hogy ezzel a 17 százalékos Luxemburg után Romániában lesz a legkisebb a hozzáadott értékadó az Európai Unióban.
Változást jelent az a tény is, hogy a lakásvásárlásokra 2017. március elsejétől meghirdetett nulla százalékos hozzáadott értékadót csupán öt százalékos váltja fel, azt is csak a 120 négyzetméternél kisebb lakások esetében alkalmazzák – és csupán 2018. január elsejétől.
A kormány eredetileg azt ígérte, hogy a gazdasági egységeknek szánt állami támogatások 33 százalékát a 100 ezer és egy millió euró közötti üzleti forgalmat lebonyolító vállalatok, ugyancsak 33 százalékát az 1 000 0001 és 10 millió euró közötti üzleti forgalmat elérő és 34 százalékát a 10 milliót eurót meghaladó üzleti forgalmat elérő cégek kapják.
Az új változat már jóval egyszerűbben hangzik, csupán annyit állapít meg, hogy állami támogatásban elsősorban az idegenforgalommal, az építkezésekkel, a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral foglalkozó vállalatok részesülnek.
A korábbi kormányprogramban szerepelt az is, hogy az Eximbankot fejlesztési és beruházási bankká változtatják. A mostani tervek között már csak általában esik szó arról, hogy szükség lenne egy ilyen típusú bankra, a megvalósítás időpontját pedig 2018. január elsejére teszik. Bogdán Tibor / maszol.ro2017. július 1.
Méltányosan kezelnék, finanszíroznák a kisebbségi adást
Törvény garantálja ezután a közszolgálati tévé és rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását – jelentette be az RMDSZ. Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője szerint a jogszabály kiindulópontnak nem rossz, de az alkalmazhatóság még nem világos, és leghamarabb jövő évtől számíthatnak a pozitív változásra.
„Ettől az évtől megváltozott a köztévé és közrádió finanszírozása, a két médiaintézményt állami költségvetési forrásokból tartják fenn, nem a rádió- és tévéilletékből, mint eddig. Ilyen körülmények között az RMDSZ számára fontos volt, hogy törvény által biztosítsuk a kisebbségi műsorok és szerkesztőségek finanszírozását. Ezért a vonatkozó törvényhez olyan módosító indítványt fogalmaztunk meg, amely garantálja a közrádió és -tévé kisebbségi adásainak pénzügyi hátterét” – jelentette ki Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője az RMDSZ tervezetéről, amelyet döntéshozó kamaraként fogadott el a szenátus. A Krónika megkeresésére Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a törvény kiindulópontnak nem rossz, alkalmazása kimondottan hasznos lenne a magyar szerkesztőségek számára. „Jelen pillanatban Romániának majdnem 15 százaléka valamilyen kisebbséghez tartozik, illetve más anyanyelvet vallott magáénak a legutóbbi népszámláláskor. Ez az arány a közszolgálati rádióra levetítve – a tévé esete más – megfelelő, vagyis az adásidő és a kisebbségek számának aránya nagyjából megegyezik, és nem vet fel különösebb problémát a mi szempontunkból. Van Kolozsváron egész napos magyar adás, Vásárhelyen 18 óra, ami 24 órásra fog bővülni, Bukarestben, Temesváron, Resicán is a magyar műsor és az adásidő nagyjából tükrözi a valós igényeket. A lefedettség szempontjából vannak gondok, de ez külön kérdés, amiről a törvény nem szól” – mondta Szász Attila. Kifejtette, az anyagiakat illetően nem lehetnek elégedettek, a konkrétan kisebbségi nyelven készülő adásokra fordított összeget pedig neház kvantifikálni. „Amikor például veszünk egy számítógépet, szoftvert, autót a rádió számára, akkor azt nem a magyar, német vagy román szerkesztőségnek vesszük, hanem a rádiónak. Amit kvantifikálni lehet, az a tartalomgyártásra, fizetésekre és jogdíjara fordított összeg. A törvény újabb érv lehet arra vonatkozóan, hogy méltányosan kell támogatni a kisebbségek nyelvén készülő műsorokat, erre hivatkozás a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája és a keretegyezmény, viszont a törvény alkalmazhatósága továbbra is kérdéses számomra. Mindazonáltal örülök, hogy egy érvvel több van a kezünkben, amikor azt mondjuk, hogy nem kapunk arányosan támogatást a rádió összköltségvetéséből” – fogalmazott Szász Attila. Utalt arra is, hogy a rádió jelenleg igazgatótanács nélkül működik, úgy tűnik, hogy októberig nem is lesz igazgatótanács, mert jövő héttől kezdődik a parlamenti vakáció, a törvény pedig jó esetben jövőtől lenne alkalmazható: a 2018-as költségvetési évtől várható, hogy a kisebbségi műsorokra külön költségvetési keretet kelljen meghatározni.
„A szakbizottsági munkálatok során kezdeményeztük, hogy a vonatkozó jogszabály tegye lehetővé azt is, hogy ezután a köztévé és -rádió éves költségvetésében külön tételként szerepeljen a kisebbségi műsorok finanszírozása. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsa a rendelkezésre álló pénzt a területi stúdióknak utalta ki, az azonban nem volt külön költségvetési tételben megszabva, hogy ebből mennyit kell a kisebbségi adásokra fordítani. Ez ahhoz vezetett, hogy számarányunkhoz képest jóval kevesebb pénzt kaptak a magyar nyelvű műsorok, mint kellett volna” – olvasható az RMDSZ honlapján Turos Lórándnak, a szenátus kulturális bizottsága alelnökének nyilatkozata. A Szatmár megyei szenátor arról is beszámolt, a szakbizottsági vita során sikerült azt is elfogadtatni, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket is vegyék figyelembe a közszolgálati rádió és tévé műsorrácsának összeállításakor. „Jelenleg a műsorszerkezetet a hatályos romániai törvények és uniós irányelvek alapján állítják össze. Ha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények is mérvadóak lesznek e tekintetben, az azt jelenti, a kisebbségi nyelvi charta is jogalapul szolgálhat ezután a köztévében és a közrádióban a kisebbségi műsorok létére, fejlesztésére” – fogalmazott Turos. Az RMDSZ jogszabálya az államfő kihirdetésére vár. Kis Judit / Krónika (Kolozsvár)2017. július 1.
Önkormányzati összefogással kap új székhelyet a nagyváradi Szacsvay-iskola
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató.
Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést,
a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella.
Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató.
Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek.
A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)2017. július 1.
Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ Kolozsvári szervezete – tudatja az RMDSZ helyi szervezetének szombati közleménye. A döntést a március 31-én tartott választmányi ülésen hozta meg a kolozsvári szervezet, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Március 31-én, délután ült össze az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének választmánya. Az ülést a kolozsvári szervezet elnöke, Horváth Anna hívta össze, azt követően, hogy március 21-én hivatalosan is benyújtotta lemondását Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A kongresszusi küldöttek megválasztása és a jelenlegi politikai helyzet kiértékelése mellett, a harmadik napirendi pont az alpolgármester-jelölt nevesítése volt. Ugyancsak ezen gyűlés keretében nevesítették a városi RMDSZ-frakció új tagját is, hiszen Csoma Botondnak képviselővé történt megválasztása után le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről.
„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az ülést követően.
Döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át. A városi választmány nevesítéseit a soron következő városi tanácsülésen kell jóváhagynia a megyeszékhelyi tanács testületének. Szabadság (Kolozsvár)2017. július 1.
Szegény belváros
„Nem kell mindenkinek a belvárosban lakni! Aki nem tudja megengedni központi lakásának fenntartását, a homlokzat-felújításhoz való hozzájárulást, az költözzön olyan helyre, ahol ez nem jelent gondot!”, hallottam többször is a nyers választ, amikor a belvárosi ingatlanokban lakók kétségbeesetten panaszolták, hiába a polgármesteri hivatal felszólítása, nincs miből fedezni a rájuk eső részt. Még akkor sem, ha a városháza az adó megötszörözésével fenyegetőzött. (És be is váltotta.) Azóta is azt kívánom, bárcsak hasonlóan cinikus, és a lehetetlen helyzetben levő, többnyire idős szomszédjaim számára megnyugtató válasszal tudnék élni. Ez mindmáig nem sikerült. Annyit azonban magam is látok: sajnos van a város számára rosszabb helyzet is, mint a belvárosi ingatlanok fizetésképtelen kisnyugdíjasai. Mégpedig a helyükbe kerülő gazdag cégek.
A központi városrész látványát nem csak az egyre elhanyagoltabb, már-már életveszélyes homlokzatok rondítják, hanem a szakszerűtlenül, és nagyon sok pénzért végzett ízléstelen, oda nem illő felújítások is. A régi házakra jellemző alacsony komfortfokozat ma már valóban csak kevesek számára jelent lakhatási alternatívát a belvárosban. Azokat találjuk itt, akiknek vagy nincs más választásuk, vagy megengedhetik maguknak, hogy rendbe tegyék otthonaikat. Az esetek többségében a gyakran közös előszobás, mellékhelyiséges lakrészeket cégek veszik át, és igyekeznek igényüknek megfelelően irodákká átminősíteni ezeket – több-kevesebb sikerrel. Egy szélesebb ívű kolozsvári séta bárki számára bebizonyíthatja, hogy a cégek bevétele nem feltétlenül arányos az ízléssel, az illető épület iránti tisztelettel. Bármikor kapásból tudok mutatni olyan házakat, amelyekkel szabályosan csúfot űztek. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)2017. július 1.
Átadták az új Árpád hidat, éves mérleget vont Boc
Átadták tegnap délelőtt az új Árpád hidat, amelynek 6,5 millió lejes (+áfa) építési költségét a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal állta, így hamarosan visszazökken a rendes kerékvágásba a környék autósforgalma – az építkezés miatt elterelt közszállítási járművek mától ismét az eredeti útvonalukon járnak. Az átadást követően Emil Boc polgármester bemutatta tavaly júniusban kezdődött mandátumának egyéves mérlegét, amelyben sok-sok megvalósításról és csak pár kudarcról esett szó. Az elöljáró szerint a folyamatban levő projekteket is hamarosan befejezik: minden „sínen van”, ami pedig nem, arról… nem a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tehet. A polgármester külön taglalta a több éve folyamatban levő, illetve a már végéhez közeledő projekteket, ugyanakkor kijelentette: leváltatná azokat az iskolaigazgatókat, akik a nyár folyamán nem engedik meg a gyerekeknek, hogy az iskolaudvarokon játszodjanak.
Végre befejeződtek az Árpád/Traian híd tavaly augusztus 22-én elkezdődött munkálatai: az új létesítményt tegnap délelőtt vette át, illetve avatta fel az önkormányzat, mégpedig igen „eredeti” módon: Emil Boc polgármester felkérte az kivitelező képviselőit, hogy „garancia gyanánt” álljanak be a hídfő alá, miközben az első gépkocsik áthaladnak a hídon.
Az új híd építése 6,5 millió lejbe (+ áfa) került, ez pedig szinte pontosan megegyezik azzal az összeggel, amibe az 1930–1931-ben épült korábbi híd került. Az új hídon a gépkocsiforgalom négy sávon zajlik, de mindkét oldalán van biciklisáv és járda is, így a korábbi hídhoz képest kétszer olyan széles.
A kivitelező Diferit vállalat igazgatója elmondta: a 34 méteres híd eddigi legszebb alkotása, és legalább 50 évig kitart; vízszigetelésére 20 év a garancia. Az új hidat igen látványos megvilágítással látták el, de ami sokaknak ennél is fontosabb: ma már birtokukba veszik a Kolozsvári Közszállítási Vállalat járművei, amelyek az építési munkálatok miatt eddig terelő útvonalon közlekedtek.
Az átadást követően Emil Boc a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal üvegtermében mutatta be egyéves – azaz a 2016. júniusi helyhatósági választásokat követő időszakra vonatkozó – tevékenységi mérlegét.
Boc az elmúlt egy évben megvalósítottak között emlegette – a híd mellett – a tavaly decemberben megnyitott Györgyfalvi negyedi sportkomplexumot, a Főtér déli, keleti és nyugati oldalának korszerűsítését, az Állomás tér és az aluljáró felújítását, a Donát negyedi olimpiai úszómedence befedését és a Szamoson elhelyezett az úszó hulladék begyűjtésére szolgáló berendezéseket. Az utcafelújítások terén megemlítette, hogy 250 ezer négyzetméternyi területet újítottak fel, ami 23 utcát, 2 piacot és 47 sétányt jelent. A lakónegyedekben 623 új parkolóhelyet hoztak létre. Megtudtuk: a Főtér északi oldalán az úttest felújítását augusztus 3-ára befejezik, ám a gyalogosoknak szánt járda csak szeptember 1-jére fog elkészülni.
A polgármester a már évek óta folyamatban levő (és minden bizonnyal idén sem lezáruló) tervek között említette a Szamosfavi negyedben, a Moş Ion Roată utcában létrehozandó új temetőt, a Lomb negyedi innovációs parkot – ahol a Kreatív Iparágak Központja, a TEAM-ZMC Üzletkötő Központ kap majd helyet –, a Kajántói/ Oaşului utca és a Lomb negyed közötti útszakasz megvalósítását, az ószer felújítását, összesen 68 szociális lakás építését a Segesvári/Sighişoarei és a Gyimesi/Ghimeşului utcában.
Ami az önkormányzat által nyújtott szociális szolgáltatásokat illeti, kiemelte: 3800 kolozsvári család részesült valamilyen támogatásban (szociális segély, fűtéstámogatás, a városházi étkezdén elfogyasztott főtt étel), továbbá 19 szociális védelemmel foglalkozó civil szervezetet támogattak. Tavaly és idén kultúrára 21,426 millió lejt, a sportkluboknak és egyesületeknek pedig 12,2 millió lejt utaltak ki.
Az elmúlt egy évben elkezdődött projektek között említette, hogy a lakónegyedekben 2400 új parkolóhelyet kívánnak létesíteni kilenc parkolóházban; az utcai infrastruktúrát 26 utcában fogják korszerűsíteni, továbbá négy hidat (a Gyár/Fabricii utcait, a Mozdony utcait, az N csomópont mellettit, illetve a Donát negyedet a Nyárfasor negyeddel összekötő gyalogoshidat) újítanak fel. Ezen projektek között kapott helyet a sétatéri új sportcsarnok kibővítése, a Tűzoltótorony helyrehozatala.
Ami a közszállítást illeti: 50 autóbuszt, 16 villamost, 20 trolibuszt fognak vásárolni. Huszonhét tanintézményben (iskolákban, óvodákban) megjavították az udvart. Emil Boc elmondta: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elveszítsék igazgatói tisztségüket azok, akik nem engedik meg, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által felújított iskolaudvarokon délután vagy nyáron gyerekek játsszanak. A 27 érintett iskola között csak egy magyar vonatkozású: a magyar tagozattal is rendelkező Ghibu-líceum.
Két új bölcsődét szándékszik építtetni a polgármester: a Donát és a Monostor negyedben, ugyanakkor nyolc létesítményt (iskolákat, a városi kórházat és a szamosfalvi kultúrházat) uniós pénzekből fognak felújítani.
Újságírói kérdésre, miszerint ha ennyi mindent megvalósított, akkor mi az, amit kudarcként tart számon, Emil Boc a Lomb negyedi befektetést említette
– ami az építő cég becsődölése és új versenytárgyalás lebonyolítása miatt nem készült el idejében –, illetve a Borháncs negyedbe tervezett 80 hektáros lakásépítési projektet, ami Boc szerint szintén a polgármesteri hivatalnak fel nem róható okok miatt késlekedik. A Donát negyedi Sun strand környékén tervezett aquapark létrehozását az hiúsította meg, hogy a terület visszaigénylési per tárgyát képezi, és ilyen esetben önkormányzati befektetést nem lehet eszközölni. A magánkézben levő szamosfalvi fürdőhöz vezető utat és infrastruktúrát megépítené a polgármesteri hivatal, de a tulajdonosoknak még nem sikerült olyan bankot találniuk, amely kölcsönözné a megvalósításhoz szükséges 20 millió eurót, és mivel magánterületről van szó, az önkormányzat sem tehet semmit.
Emil Boc szerint az elmúlt egy évben nőtt Kolozsvár nemzetközi ismertsége: 14 ország nagykövete és további 5 ország diplomatái, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Régiók Bizottsága képviselői kerestek fel minket. Az Európai Bizottság Kelet-Európában itt szervezte meg először az Open Innovation 2.0 nevet viselő éves konferenciáját; a 100% Youth City és az Erasmus+ Strategic Partnership kinevezte városunkat az ifjúsággal szemben 100%-osan barátságos városnak. Más elismerés: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt a tömbházak szigetelése miatt a romániai szakhatóság közbeszerzési díjban részesítette. Nőtt ugyanakkor a turisták száma: 2016-ban 15,90%-kal több turista látogatott a kincses városba, mint 2015-ben, míg az idei év év első négy hónapjában már 127 583 turistát jegyeztek, ez pedig 27,79%-kal több 2016 hasonló időszakához képest.
Visszatérnek korábbi útvonalukra a közszállítási járművek
A Kolozsvári Közszállítási Vállalat Rt. (CTP, volt RATUC) járművei július 1-jétől ismét közlekednek az Árpád/Traian hídon. A következő járatok térnek vissza az eredeti útvonalra:
– a 3-as, 4-es és 5-ös trolibuszok;
– a 9, 22, 23, 23L, 26, 26L, 28, 28B, 32B, 36B, 36L, 41, 50, 50L, 52 jelzésű buszok.
Az 1-es számú trolibusz azt követően fog ismét a régi útvonalon közlekedni, hogy befejeződnek a Főtér északi oldalának javítási munkálatai.
A 35-ös számú busz az Állomás tér felé menet a hídjavítás alatti útvonalán fog közlekedni, így a Sora és a Central megállói megmaradnak, a visszaúton viszont az eredeti (Varga/Burebista–Székely Mózes/I. Coroian–Árpád/Traian út–Széchenyi/M. Viteazul tér) útvonalat használja.
A Central megálló (a Dózsa György/Regele Ferdinand utcában) megmarad, azt a 3, 4, 5, 9, 19, 22, 29, 32B, 35, 42 számú járatok fogják használni.
A Cuza Vodă megálló (a Dávid Ferenc és a Postakert utca között) szintén megmarad a 19, 29, 42 számú buszoknak. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)2017. július 1.
Gála és kiállítás végzős diákok munkáiból
A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem idén is megszervezi a divattervezői és dizájn szak végzősei számára a Fashion Design gálát.
A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem idén is megszervezi a divattervezői és dizájn szak végzősei számára a Fashion Design gálát.
Július elsején, szombaton este 7 órától az új sportcsarnok első emeletén alap- vagy mesterképzést befejező diákok munkáiból 27 kollekciót mutatnak be. Az esemény célja egy olyan népszerűsítő platform létrehozása, amely megfelel az európai struktúráknak, illetve lehetőséget biztosít a végzősök és a divatipar szakértőinek találkozására.
Minden évben a legjobb diákokat gyakornoki prorgramokkal díjazzák, illetve részt vehetnek neves nemzetközi és itthoni eseményeken. A gyakornoki programoknak és ösztöndíjaknak köszönhetően a ballagó diákok közül sokan nagy divatmárkák kreatív műhelyeiben dolgoznak.
Idén első alkalommal készítenek fotókiállítást is a divattervezői és dizájn szakon végzett diákok munkáiból, amely képviseli a szakot a Végzősők kiállításán, ez utóbbinak idén az Expo Transilvania ad otthont, megnyitója július 2-án, vasárnap délután 6 órakor lesz. Szabadság (Kolozsvár)2017. július 1.
Új, magyar alpolgármestere van Marosvásárhelynek
Az RMDSZ marosvásárhelyi választmánya és önkormányzati frakciója Makkai Gergelyt javasolta a tisztségre, akinek bizalmat szavazott a testület. Makkai megköszönte a bizalmat és jelezte, készen áll a munkára: „igyekszem az önkormányzati és egykori parlamenti képviselőként felhalmozott tapasztalatomat a marosvásárhelyi közösség szolgálatába állítani. Amint megkapom alpolgármesteri jogköreimet, leltárba veszem a város legsürgetőbb ügyeit” – mondta Makkai Gergely, frissen megválasztott marosvásárhelyi alpolgármester. Népújság (Marosvásárhely)2017. július 1.
Nyílt Kapuk az Aradi Máltai Szeretetszolgálatnál
Gyümölcsöző együttműködés a rászorulókért
Amint arról előzetesen hírt adtunk, tegnap a Máltai Szeretetszolgálat Aradi Szervezete, a Nyílt Kapuk a Máltánál Programban kiértékelőt tartott, ahova meghívták az új partnereiket, köztük a Román Ortodox Püspökségen működő Szociális Csoportot. Ott naponta ingyenes ebéddel szolgálják a rászorultakat. A csoporttal foglalkozó szociális asszisztens, Ştefănescu Gianina jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat alkalmazottja is, ő készíti a szociális ankétokat. Ezzel párhuzamosan, Dunca Violeta pszichológus egy szellemi fogyatékos gyermekcsoporttal foglalkozik, partnerkapcsolatban áll a Máltai Szeretetszolgálattal. A közös karitatív munka félévzáró rendezvényére meghívták a partnereiket is, akik a szellemileg sérült gyermekek által készített képeket is hoztak, a melyekből kiállítást rögtönöztek.
Jelen volt az aradi Aurel Vlaicu Egyetem szociális asszisztensképzésével foglalkozó dr. docens Jurcuţ Camelia és dr. Juhász Edit, aki évekig vezette az Aradi Gyermekvédő Központot, most egy szellemileg sérült gyermekcsoporttal foglalkozik.
E napnak a megnyitóján Bognár Levente alpolgármester is részt vett, aki hozzászólásában örömének adott hangot, amiért a megyeközpont különböző felekezetű karitatív-szociális szervezetei összefognak, harmonikusan együtt működnek a rászorulóknak a megsegítésében. A vendégek tiszteletére szervezett összejövetelen azokat megkínálták a hagyományos, saját készítésű palacsintával, édességgel és vízzel. Ugyanakkor egyházi énekeket szólaltattak meg, szavaltak magyarul, románul. Minden résztvevő jól érezte magát, ezért remélik, a kapcsolatok tovább épülnek. Farkas Viktória abban a reményben zárta rövid tájékoztatóját, hogy a további műsoros előadásokon alapuló jó kapcsolat hosszú életűnek bizonyul. Balta János / Népújság (Marosvásárhely)2017. július 1.
Élet/Tér Atyhában
Múlt szombattól újra pezseg az élet a Kakasülő Galériában. A kiállítótér is bővült valamelyest. Sosem tétlen a gazda, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész. Akik ismerik, tudják, hogy portáján mindig van újdonság. Épül, szépül a bennvaló, gazdagszik a kertben a modern szoboregyüttes. És ami a legfontosabb, érdeklődők százait vonzza ide a nyárról nyárra közönség elé vitt atyhai képzőművészeti kiállítás. Tavaly több mint másfél ezren látták, idén sem lesz kevesebb látogató. Ez nyugodtan megjósolható. A tárlat növekvő hírneve s a hegyi faluba vezető feljavított út is garantálja. A június 24-i megnyitón nagyon sokan voltak. És nem kellett csalódniuk. Az egykori pajtából különleges hangulatú galériává alakított Homloktörő is elvarázsolta a belépőket, a Kakasülő látványkínálata is lenyűgöző ismét.
Budapesten, Bukarestben, Berlinben, bárhol elismerés övezné a tárlatot, de a tizennégy kiállító munkái itt, a világtól látszólag eldugott, távoli településen nyernek igazi értelmet, telítődnek olyan érzelmi, hangulati többlettel, amit a hely szelleme táplál. Erről a feltöltődésről beszélt a művészek egyike-másika is, amikor mostani műveikről faggattam őket. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese is célzott rá méltató beszédében az avatón. És az igényes kivitelezésű, háromnyelvű katalógus ajánló soraiban Kuti Dénes festőművész is utal rá, miközben a negyedszer megrendezett, jelenlegi kiállítás központi gondolatát, az Élet/Tér témáját igyekszik körülhatárolni. „Atyhában a Föld összeér az Éggel, és azon túl nincsen semmi – idéződnek fel bennem oly gyakran felsősófalvi nagyapám szavai egy néhai korondi öregasszonyról, aki ebben a hitben élt és halt meg, ugyanis sohasem járt távolabb Korond határánál – ám kis háza, kertje, Korond vidéke a sajátja volt és otthon érezte magát benne” – olvashatjuk a líraisággal átszőtt írásban. Azóta sok minden változott, a korondiak és mások is keresztül-kasul bejárják a nagyvilágot, kitágult a környékbeliek élettere, igazán otthon azonban a szülőföldön, ezeken a tájakon érzik magukat. Az atyhaiak otthonosságérzete immár ezzel a galériával és a tárlataival is teljesebb lehet. Kuti erről így vall: „E kiállítássorozaton a részt vevő művészek konkrét és elvont, valós és álomszerű, szeretetet, együttérzést kifejező, eget és földet összekötő belső élettereik festett, rajzolt és faragott »képeit« vonultatják fel, így próbálván üzenni Atyha, a Sóvidék, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságának: »Emberek, szántsatok, vessetek, arassatok! – mert íme, valahol a világon, egy elveszni látszó kis hely is válhat élhető életteretekké, otthonotokká, ahol egy templom a földeteket az egetekkel összekötheti, és amelyből továbbra is a szépnek, a jónak, a hitnek dallama zenghet.«”
A Sóvidékhez kapcsolódó alaptagok, akik három évvel ezelőtt, induláskor a kezdeményező Vinczeffy Lászlóhoz csatlakoztak, minden nyáron elhozzák ide alkotásaikat. Évente egy-egy társukat is meghívják kiállítani, így áll össze a galéria csoportos tárlatának anyaga. Bocskay Vince (Szováta), Kuti Botond (Szováta), Kuti Dénes (Szováta), Sánta Csaba (Szováta), a nemrég fiatalon elhunyt Siklódi Zsolt (Szováta), Vargha Mihály (Sepsiszentgyörgy) és Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) ezúttal Bartos Jenőt (Jászvásár), Berze Imrét (Székelyudvarhely), Éltes Barnát (Feldoboly), Jakabos Olsefszky Imolát (Brassó), Madaras Pétert (Zalán), Kolozsi Tibort (Kolozsvár) és Zsombori Bélát (Székelyudvarhely) kérte fel az együttműködésre. Életkor, műfaj, művészi látásmód tekintetében változatos csapat. Ami közös bennük, az mindenekelőtt a művészi minőség iránti elkötelezettség, mindannyian az igényesség jegyében dolgoznak. Idén több a szobor, mint a festmény, Bartos, a két Kuti és Vinczeffy olajfestményei mellett Berze, Kolozsi, Sánta bronz kisplasztikái, Bocskay, Éltes, Madaras, Varga, Zsombori fába faragott szobrai, Jakabos kerámiája, a fametszettel is reprezentált Siklódi bronz-, kőkompozíciója és Zsombori mészkő munkája teremt magának életteret a Kakasülő lenti, illetve fenti szintjein. Ahány mű, annyiféleképpen vall alkotója egyéniségéről. De találkozhattunk Atyhában egy nagy ígérettel is. Vinczeffy László tizennégy éves unokája, a sepsiszentgyörgyi Csáki Apor mutatkozott be a frissen felavatott Homloktörő galériában. A nagyapa hagyta, hogy a gyerek tehetsége önmagától bontakozzék ki, nem avatkozott be oktatással a fejlődési folyamatba. Az eredmény egy érdekes, rajzos fantáziavilág, amely Bogárvirág címen sorakoztat fel szürreális és szecessziós jegyeket ötvöző fekete-fehér és színes rajzokat. Immár bizonyos, hogy Apor módszeres művészeti képzését érdemes elkezdeni.
A 4. atyhai kiállítás augusztus 7-ig látogatható. Népújság (Marosvásárhely)2017. július 1.
A szabadság állapota
Interjú a 70 éves Ágoston Vilmossal
A Humanizmus: ettől – eddig?, a Lassú vírus, a Húzd a himnuszt, ne káromkodj, a Godir és Galanter, Az érvelés ideje, A konvenció vendégei és más kötetek szerzője 1947. július 8-án született Marosvásárhelyen. Az író, esszéíró, kritikus, újságíró 1986-ban települt át Magyarországra. Ott is folytatta tanulmányírói, szerkesztői munkáját, több könyve Budapesten látott napvilágot. Hosszabb ideje az Amerikai Egyesült Államokban él. Az alább olvasható születésnapi beszélgetésre a világháló adott lehetőséget.
– Nem tartozol a gyakran közlő írók közé. Ezért egyeseknek talán fel sem tűnt, hogy régóta nem olvashattak tőled semmit. Sokan azt sem tudhatják, hogy évek óta Amerikában éltek. Nehezen elképzelhető, hogy olyan tollforgatóként, akinek mindenre kiterjedt a figyelme, beérnéd a nagyapai teendőkkel. Az ottani valóság nem kínált föl semmilyen írói provokációt?
– A Húzd a himnuszt, ne káromkodj című könyvem írásakor döbbentem rá, hogy vannak helyzetek, amikor ha valaki elmegy egy közösségből – az 1980-as években valóban hermetikus határokkal körülzárt közösségben éltünk Romániában –, az otthon maradtak számára olyan, mintha meghalt volna. Egyesek, a közeli barátai követik, hogy hova, merre visz az útja, de az otthon maradtakat is annyira lekötik a saját mindennapi problémáik, hogy ha valaki nem ír naponta nekik, nem szól hozzájuk, az számukra nem létezik. Én ezt tudomásul vettem már akkor, amikor Magyarországra menekültem (települtem, „migráncsoltam”) az elviselhetetlen légkörű romániai diktatúrából. Az erdélyiek jó ideig nem olvashatták írásaimat, mert azok a régi Magyar Nemzetben jelentek meg Budapesten, illetve más magyarországi lapokban, amelyek alig jutottak be a hermetikusan elzárt országba. De a magyarországiak sem ismerték a korábbi, romániai írásaimat, mert nem terjesztették Magyarországon a romániai sajtót. Néhány erdélyi írón kívül senkit nem ismertek Magyarországon. Az, hogy közel tíz éve most már Amerikában élek, és mindössze egy-két egykori otthoni barátommal, ismerősömmel tartom a kapcsolatot, kevés magyarországi lapba írok, most már természetesnek tűnik számomra. Valóban kevesebbet közlök, de az utóbbi évtizedekben is inkább alapítványoknak írtam tanulmányt és könyveket, amelyeket szintén szűkebb körben terjesztettek. A Kisajátított tér című tanulmánykötetemről is elsősorban a magyarországi sajtó írt, nem az erdélyi, pedig kimondottan erdélyi írókról szól. A másik magyarázat, hogy szeretném elkerülni annak még a látszatát is, mintha az áttelepülés után beleszólhatnék, „okos tanácsokkal” láthatnám el az otthon maradtakat, és szövegeimmel meg tudnám változtatni a körülményeiket. A társadalmi gondokkal, együttéléssel naponta, újból és újból meg kell küzdenie mindenkinek éppen ott, ahol él. Természetesen más hatások, tapasztalatok értek, amikor Vásárhelyről áttelepültem Budapestre, megintcsak más, amióta itt élek Texasban. De ezeket a tapasztalatokat a legjobban naplóban lehetne rögzíteni. Többek között ezért írt naplót Márai Sándor is San Diegóban. Na meg valóban leköt az unokáim oktatása, iskoláztatása. Rajtuk keresztül jobban belelátok az amerikai társadalomba, közvetlenebbül megértem az amerikai kultúrát, oktatást, nevelést. Fiatal koromban Zoltán Ildikó marosvásárhelyi tanárnőmtől kaptam kölcsön Németh László tanulmányköteteit. Azóta is foglalkoztat az Iskola Kakaskúton című írása. Most azokat az oktatási módszereket próbálgatom tanítani a Texasban született unokáimnak angolul és magyarul. Nagy örömömre szolgál, hogy tapasztalataimról beszámolhatok és néha tanácsot kérhetek egykori tanárnőmtől Marosvásárhelyről.
– Tudom, hogy onnan is próbáltál figyelni a magyarországi és a romániai eseményekre, történésekre, közhangulatra. Szépirodalmi, fikciós műben, vagy esszében, tanulmányban sikerülne inkább megragadnod a honi realitások lényegét, sajátosságait?
– Az igazság az, hogy az interneten olvasható újságokból nemigen tudom közvetlenül érezni az otthoni élet súlyát. Mint ahogyan az itteni életről is csak ideológiai információk jutnak el a világsajtóba. Feltételezem, otthonról is nehezen tudjátok elképzelni, hogy milyenek a reális amerikai hétköznapok. Amikor nem történik semmi, és az emberek élik a normális életüket. Olvasom az otthoni politikai szövegeket, de nem tudom például, mennyibe kerül egy kiló kenyér, vaj, szalámi Romániában. Sok az, vagy tűrhető ár egy átlagembernek? Eddig minden évben hazalátogattam. Végigsétálok a főtéren. Már alig találkozom valakivel, akinek köszönni kellene. Valamelyik szállodai szobából hallgatom elérzékenyülve a Vártemplom harangjának hangját, amely gyerekkoromat végigkísérte, hiszen ott laktam a Rákóczi utcában, a vár alatt. Persze, már ezekre az utcanevekre sem emlékeznek a maiak. A Bolyaiból (korábban Rángecz József iskola) hazafelé a Sáros utcán vagy a Kazinczyn mentem, és az egyik nagynéném a Kossuth utcában lakott, a másik a Jókai utcában. Hát ezeket az utcaneveket már hiába keresném. Ugyanakkor a városban olyan híres, tehetséges személyiségek élnek, mint Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Gáspárik Attila, Tompa Gábor, Parászka Boróka, Székely Csaba és még sokan mások. Az idősebbeket, a korosztályomat nem is említem. Szerintem ők jobban meg tudják írni, mi van Erdélyben, mint én, innen Texasból.
– Szekusdossziéi tanulmányozása nyomán több erdélyi író könyvben is közzétette ezzel kapcsolatos életérzéseit, gondolatait. Téged annak idején meghurcolt, sokat zaklatott a politikai rendőrség; a veled, veletek történteket nem kellene valamilyen formában a mai nyilvánosság elé tárnod?
– Erről az élettapasztalatról írtam a Lassú vírus című könyvemet. Jellemző az ellentmondásos romániai cenzúrára, hogy a könyv megjelent, mégpedig Ceauşescu idején, a Kriterionnál. Molnár Gusztáv szerkesztette, Elekes Károly képzőművész tervezte a borítót. Senkinek nem kellett magyarázni, hogy miről szól. A könyvben valójában a szekuritáté tisztjeinek a kérdéseit parodizáltam, rá akartam döbbenteni az olvasót, hogy ezekkel a bornírt ideológiai kérdésekkel nem lehet megközelíteni az irodalom, a képzőművészet és a zene alkotóinak a gondolatvilágát. Magával a konkrét „doszárjaim” nyilvánosságra hozásával több gondom is van. Az egyik és talán legfontosabb: egy nyelvi-alkotói kérdés. Nem hinném, hogy magyarul hitelesen rekonstruálni tudnám azt a sajátos szekus román nyelvet, amelyen ezek a jegyzőkönyvek, jelentések készültek. Anélkül viszont éppen az egyik lényegi jellemzője veszne el a dokumentumnak: a szekusnyelv. A másik, hogy hiába írtam két levelet a 90-es évek közepén a titokhivatalnak Bukarestbe, azt a választ kaptam, hogy nincs dossziém. Humorosnak találtam, hiszen diákkoromban egy és fél évig voltam a kolozsvári szekuritáté pincéinek és különböző kihallgatási szobáinak a vendége. A hivatalos minőségem: „cercetare în stare de libertate” volt. Kivizsgálás szabadlábon. Így tanultam meg a román diktatúrában a „szabadság állapotának” fogalmát. A kihallgatást mindennap megszakították 1-2 órára, így nem kellett koszt-kvártély-ruhát adniuk nekem. A dossziém egy részét már akkor láttam. Mielőtt átküldték a katonai törvényszéknek, ideadták, hogy olvassam el, írjam alá az egészet. Akkor elolvashattam a barátaim ellenem tett vallomásait, láthattam a felsorolt bizonyítékok egy részét. A nyomozati anyagot később ismertem meg, amint egyes akadémiai kutatók, köztük elsősorban Molnár Gusztáv barátom, megszerezték nekem néhány dossziém másolatát. Tehát van anyagom, de nem teljes. Most ismét kérhetném a titokhivatalt, hogy immár több „titkot” tudok ugyan magamról, kérem a többit is. A doszárom valóban tartogatott (esetleg még mindig tart) meglepetéseket. Nem az, hogy ki mit mondott rólam, bár az is érdekes, hogy Gáspárik Attila olvasta a levéltárban, hogy még Magyarországról is jelentettek rólam a román titkosszolgálatnak. De ez engem ott már nemigen érdekelt. A nyomozati részen is ma már csak nevetni lehet, mint Svejk Lukas főhadnagyon. Mennyi energiát és pénzt beleölt a hatalom, hogy megfigyeljenek, fényképezzenek minket… És akkor még jól néztünk ki, fiatalok voltunk. Mi az, amin a legjobban megdöbbentem? Az, hogy a korabeli világot nem lehet fekete-fehér fogalmakkal leírni. Igen ellentmondásos volt. Nem lehet most úgy gondolni a korra, hogy egyik oldalon voltak a jók, azokat elvitték, a másikon csak a hatalom és a rosszak. Gyűlöletmentes zónát kellene teremteni, hogy higgadtan lehessen elemezni a múltat. Én például csak a dossziémból tudtam meg, hogy Magda Ludovic, a kolozsvári katonai ügyészség főügyésze (alezredes volt abban az időben), akihez felterjesztette Liviu Calian őrnagy a Securitatétól a doszáromat, elutasította az ellenem hozott vádakat, felmentett, és lezárta a dossziét. Ezért nem került az ügyem a kolozsvári katonai törvényszék elé, mint ahogyan azt a Securitate szerette volna. A nyomozók nem vették tudomásul a főügyész állásfoglalását, folytatták a kivizsgálásomat, és kizárattak az egyetemről, pontosan egy évvel később. Ha nem lett volna Szilágyi Júlia (szerkesztő), Gáll Ernő (főszerkesztő), Méliusz József (írószövetségi alelnök) és Domokos Géza (a Kriterion vezérigazgatója), akik kiálltak mellettem, és továbbították ügyemet az RKP Központi Bizottságához, ahol szintén volt emberük, hogy megmentsenek, akkor talán egészen másként alakul a sorsom. A világ nem volt egyértelműen fekete-fehér, mint ahogyan ma képzelik egyesek. Az igaz, hogy mindenki nyomasztó félelemben élt, a hatalmon belül és kívül egyaránt. Az én félelmem akkor szűnt meg, amikor magyar „migráncsként” átléptem a román–magyar határt. Azóta legfeljebb csodálkozom azon, amit látok a világban, de félelem nélkül élek. Nehéz a szabadságban rekonstruálni az egykori félelem világát.
– Tudomásom szerint nemcsak az irodalom, az irodalmi élet érdekelt, jártas vagy a képzőművészetben is. Sokan jogosan kapcsolják a nevedet a MAMŰ-jelenséghez, a honi vizuális avantgárd kibontakozásához. Emiatt is számos támadás ért a diktatúra idején. Mintha később eltávolodtál volna ettől a csoportosulástól. Nincs már mondandód róla?
– Dehogynincs. Korábban tanulmányt írtam Szörtsey Gáborról. A tavaly nyitottam meg Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár, egykori MAMŰ alapító tag kiállítását Sepsiszentgyörgyön. Természetesen most már a mai technikai lehetőséggel, Skype-on keresztül szóltam a hallgatósághoz innen San Antonióból, amelyet a sepsiszentgyörgyi tárlatlátogató közönség helyben nézhetett kivetítőn. Előzetesen a kiállításra kerülő anyagot interneten megnézhettem. A virtuális világban közelebb vannak az emberek egymáshoz, mint a reális térben. Még ma is gyűjtöm a felvételeket a kiállításaikról. Éppen te nyújtottál nagy segítséget a vásárhelyi kiállítások dokumentálása során. De visszatérve a régi időkre, a Marosvásárhelyi Rádiónál, ahol riporter voltam, és te voltál a művelődési osztály vezetője, neked köszenhettem, te tartottad a hátad a főnökök felé, hogy én nyugodtan foglalkozhasam az avantgárd képzőművészekkel, fiatal írók műveivel, elmehettem a kiállításaikra, hangfelvételeket készítettem velük, és műsorokat szerkeszthettem olyanokkal, mint Baász Imre, vagy az első Médium kiállítás alkotóival, később a szárhegyi táborban, valamint részt vehettem a stúdióban a MAMŰ első tárlatának a zsűrizésén is. Később Magyarországon is én nyitottam meg a MAMŰ utolsó közös tárlatát Szentendrén. Az utóbb Budapesten létrejött MAMŰ társaság már más történet. Azt nem ismerem annyira. A korábbi, marosvásárhelyi avantgárd műhelyről könyvet szeretnék írni, hiszen sok dokumentumot, hangfelvételt őrzök, kár lenne azokat olyanokra hagyni, akik nem tudják, mihez kezdjenek vele.
– Sok mindennel próbálkoztál az eltelt évtizedekben. Az esszé-, a kritika-, a tanulmány- és regényírás mellett a lapszerkesztésbe, újságírásba is belekóstoltál. Interjúk is készültek veled, de nemigen olvastam arról, hogy a rádiózást is kipróbáltad. Közel negyven éve lettél a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, amíg a hatalom el nem távolított onnan. Mennyire hatott rád az élő szó varázsa? Gazdagodtál-e valamiképpen általa?
– Fiatal korom óta újságíró szerettem volna lenni. Igen érdekelt, hogy miként élnek, gondolkoznak az emberek. Ez a kíváncsiság vezetett a különböző építőtelepekre, gyárba, bányába, ahol érettségi után dolgoztam. A szellemi munkát (irodalmat, filozófiát, kritikai gondolkozást) és fizikai munkát a mai napig egyenlőnek tartom. Örömmel, a saját kezemmel építettem egykor a gödöllői házamat is. Az egyetemre is úgy kezdtem járni, hogy nappal dolgoztam egy kolozsvári építőtelepen. Amikor az egyetemet elvégeztem, éppen a korábban említettek miatt nem vettek fel egyetlen laphoz sem. Csíkszeredába kerültem tanárnak. Ezek lettek a legszebb fiatal tanári éveim. Tanár koromban több tanulmányt, könyvet írtam, és szerencsére nem kellett újságíróként robotolnom, nem kellett olyasmiről írjak, amit nem szerettem volna. Később Budapesten, a Magyar Nemzet újságírójaként, valamint a Köztársaság és a Respublika rovatvezetőjeként már arról írhattam, amiről akartam, eléggé szabadon választhattam meg a témáimat és riportútjaimat.
A Marosvásárhelyi Rádióhoz véletlenül kerültem. Mivel az orvosok tanácsára el kellett költöznöm a számomra oly kedves, de sokszor ködös Csíkszeredából, a vásárhelyi tanfelügyelőség visszautasította kérésemet, nem találtak angoltanári állást nekem a megyében. Akkor hallottam meg, hogy a rádió munkatársakat keres. Bodor Pálnak, az RTV akkori magyar adásai főszerkesztőjének köszönhetem, hogy az ajánlására és politikai felelősségvállalására felvettek a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Eleinte az ipari osztályra kerültem, mert nálad, a művelődési osztályon nem volt hely. Bizony keményen tanultam a mesterséget. Nem szégyelltem bevallani, hogy ahhoz én nem értek. Amikor kimentünk egy gyárba, vagy valakivel riportot kellett készíteni műszaki témáról, azzal kezdtem, hogy őszintén bevallottam neki, nem értek hozzá, mondjon el mindent róla. Én angoltanár vagyok, nem mérnök. Így tettem a statisztikai hivatalokban is, mindent összemásoltam, sokat dokumentálódtam, később még a kollégák is tőlem kértek adatokat. Ebben az időben a legtöbbet Gyarmati Dénestől tanultam. Megmutatta nekem, hogy nincs elveszett hanganyag. Szinte hangokból össze lehet ragasztani az olyan beszélgetéseket, amelyekben az alany rendkívül nehezen fejezi ki magát. Ez a tapasztalat igen hasznos volt később, amikor a te osztályodra kerültem, és a fiatal képzőművészekkel akartam interjút készíteni. Volt közöttük olyan, aki alig tudta elmondani, mire gondol. Én hiába sejtettem, intuitíven ráéreztem, hogy mit akar, neki kellett megfogalmaznia, nem mondhattam el helyette. Ilyenkor segített az olló, a „fonotekálás”. Persze, manapság már komputeren vágnak, jártam az új vásárhelyi rádióstúdióban, talán alig tudják elképzelni, hogy korábban még óriási munka volt akadozó, nyögdécsélő szövegből folyamatos beszédet készíteni. Sokat tanultam, jó közösség volt, igazi jó hangulatú alkotómunkában voltunk együtt. Tanulságos zenei kísérletem is volt. Egyszer ugyanezzel a technikával meg akartam vágni egy Beethoven-szimfóniát. Bárki megpróbálhatja. Lehetetlen. Nincs egyetlen lélegzetnyi szünet sem a műben, ahol vágni lehetne. Néhány hónappal ezelőtt igen meglepődtem. Szekrényi Katalin, egykori kollégánk felesége írta, hogy nyugdíjba megy a rádiótól, addig ő kezelte az Arany-szalagtárat. Aztán felhívott egyik rokonom Csíkszeredából. Kérdem, hogyan jutottam eszébe? Mondja, most hallgatja a riportomat Seres András néprajzkutatóval a vásárhelyi rádió szalagtárából. Döbbenetes. Közel negyven éve készítettem a hangfelvételt egy kis Kovászna megyei faluban. Azt hittem, a hangfelvételeim mind elvesztek a jilavai börtönben, amikor bezárták a rádiót. Legalábbis a képzőművészeti anyagok tudtommal eltűntek.
– Itthon, Erdélyben több fontos visszaemlékezés, önéletírás jellegű kötet jelent meg az utóbbi időben. Hetvenévesen már nem meglepő, ha valaki ilyenszerű számvetéssel rukkol elő. Téged nem kísértett meg ez a gondolat?
– De igen, néha gondolok erre is. Feltehetően ráérek megírni. Még csak hetvenéves vagyok.
– Ebben egyetértünk. Isten éltessen sokáig! Népújság (Marosvásárhely)2017. július 1.
A gyertya könnye
Alkalom szülte ünnepi előadás. Lélekbe vágó, katartikus emlékeztető, olyan művészi tett és produkció, amely egyértelműen megérdemelné, hogy ne csak a Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte június 16-i és 17-i marosvásárhelyi főhajtás közönsége őrizze dédelgetett élményei között. Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina összeállítása, A gyertya könnye és a két művésznő színpadi teljesítménye magától értetődően sugallja a folytatást: itthon és másfelé is meg kellene ismételni az estet, lehetőséget teremtve az érdeklődőknek, hogy újra találkozhassanak a 90 éve született író gondolataival, vívódásaival, töprengéseivel. Mi se lenne természetesebb, mint hogy valamelyik színház, kulturális intézmény felvállalja a rendezvény további patronálását, turnéztatását. Aligha számítana anyagi kockázatnak, hiszen a két előadó fellépései iránt mindig élénk az érdeklődés. A „kockázat” dilemmája inkább a műsor ötletgazdájában, a szöveg válogatójában és a tolmácsolásban is főszerepet vállaló Kilyén Ilkában merülhetett volna fel: vajon megéri-e az ilyen vállalkozásokkal járó hatalmas energiát, munkát, idegi, szellemi megterhelést egy olyan szerző életművének és egyéniségének egyszeri, kétszeri megjelenítése, akihez manapság ellentmondásosan viszonyul a köztudat, hiszen tapasztaljuk, halála után egy évtizeddel sokan már inkább hallgatnának róla, mint hogy öröksége értékeit elemezve mérlegelnék. A művésznőt azonban nem tántorítják el ilyen megfontolások, ha közösségi ügyekről van szó, különösen nem. Hosszú és sikeres előadóművészi pályáján számos alkalommal bizonyította ezt. És azt is, hogy lelkesedése, elhivatottsága ragadós, másokat is meg tud fertőzni vele. Jelen esetben lányát, az ifjú színésznemzedéket képviselő Krisztinát, akivel már többször felmutatták, milyen összeforrott előadópárosként képesek magukkal ragadni a közönséget, de régi munkatársát, a színpadképet is kikerekítő, rendező Kincses Elemért és Bandi Kati textilművészt is, aki a jelmezeiket tervezte meg, illetve az irodalmárként is nevet szerzett Simon György magyartanárt, aki a szövegek válogatásában segédkezett. Persze, mint az elegáns műsorfüzetben olvasható, mások is segítettek a montázs szövegének válogatásában, összeállításában, de az Ariel Színházban jól kiérdemelt ünneplést kiváltó előadás létrehozásában a Kilyén Ilkáé a fő érdem.
Egy ilyen színpadi produkció megteremtése öröm és szenvedés is lehet. Erre is utal a színésznő vallomása, amelyből szándékai érzékeltetésére kiragadunk egy részt: „Nem irodalomtörténeti vitaindító, nem politikai védőbeszéd vagy vádirat, nem iskolai jellegű emlékműsor ez az összeállítás. A társadalommal perben álló, gondolkodó ember vívódásai, töprengései, emlékei, kiszolgáltatottsága, az önmagáért és másokért való felelősségvállalás erős késztetése, a húsunkba szakító fájdalmas igazságok kimondása ez a műsor. Minden elhangzott szó idézet Sütő András valamelyik művéből. Gyönyörűség volt a Szavak Nagyfejedelmének írásait újraolvasni. A mesebeli örök élet forrása lakozik bennük”. Újrahallgatni is jó volt a mély átéléssel, empátiával közvetített gondolati, nyelvi telitalálatokat, sziporkákat. Az anyám könnyű álmot ígér, a Csillag a máglyán, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, az Ugató madár című nagylélegzetű művekből és az író esszéiből, interjúiból, más jellegű írásaiból kiemelt részletek által egy egész élet és életmű, egy megpróbáltatások hosszú sorát felmutató sorsközösség, egy egyéni drámákkal telített, zaklatott világ elevenedett meg a színpadon. Kincses Elemér láttatásában: „... a képzeletbeli Andrásfalva itt van előttünk, benne élünk. És Sütő András mártír élete is itt világlik előttünk. Kétségbeejtő igazságai ma időszerűbbek, mint megírásuk idején. Mit szólna hozzánk, ha élne? Nem tudhatjuk. De művei szólnak, suttognak, üvöltenek, kezünkbe vetik magukat a könyvespolcról”. Az ihletetten alakító, sok-sok személlyel, alakkal könnyedén azonosuló két művésznőnek köszönhetően magunk is felszállunk az érzelmek intenzitást és hangulatot váltó hajóhintájára, s hol megrendülünk, elérzékenyülünk, hol meg önfeledten kopognánk a zene ritmusát, sőt a dalba is szívesen bekapcsolódnánk. Ez egyébként a bemutató végén felejthetetlen mozzanatként, mindenki örömére meg is történt. A szerepváltás különben ötletesen és zökkenőmentesen, pár köznapi kellék, öltözékkiegészítő jelzésszerű felhasználásával történik, a néző hamar társsá válik ebben a játékban. Az elején egyeseknek talán furcsa, hogy az írót nő személyesíti meg, de egykettőre túlléphetnek ezen a megütközésen. A közönséget magával ragadja az előadás lendülete, a monológok, párbeszédek, a szöveg és a dalok jó érzékkel biztosított egyensúlya pedig a feszültségteremtésben és -oldásban is nézőbarát jelzővel ruházhatja fel a produkciót. Sok dal csendül fel az esten, amire joggal számíthattunk is, hiszen mindkét művésznő szép hangú, az autentikus folklór iránt elkötelezett, azt szuggesztíven megszólaltató előadó. Ritziu Ilka Krisztina a néptáncban, koreográfiában is remekel. Ez látványban is mozgalmasabbá, élvezetesebbé teszi az előadást, amelynek az egyik csúcspontja az Anyám könnyű álmot ígér énekes, mulatós születésnapi mozzanatának ötletes megelevenítése.
Azt hiszem, A gyertya könnye senkit sem hagy közömbösen. Jó lenne, ha nem mindegyre a veszteségeinket, szomorúságainkat juttatná eszünkbe, a lobogó lángnak sokkal inkább a boldogságot, az életörömünket kellene jelképeznie ünnepi asztalainkon. A gyertya és könnye ezen az esten lelkiekben, hitbeli alapállásunkban erősítette a színházteremben hirtelen összeforrott közösségé vált egybegyűlteket. Népújság (Marosvásárhely)2017. július 1.
Könyvbemutató a Nemzetiben
Az Állami Színház 1961–1978
Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket.
– Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is.
A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt.
– Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak.
A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet.
Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket.
Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben.
A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)2017. július 1.
Kezdődik a 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor
Az Incitato Sportegyesület szervezésében holnap kezdetét veszi a jubileumi, 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor. Az idei tábor témája a lovas legendák, ennek jegyében alkot majd huszonhat hazai, magyarországi és németországi képzőművész – festő, grafikus, fotós és szobrász – két héten keresztül.
A művésztábor ideje alatt készült alkotásokat július 16-án délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében megnyíló tárlaton mutatják be a nagyközönségnek.
A művésztelep helyszíne immár tizennegyedik éve a bálványosfürdői Vár és Kárpátok Panzió. A tábor művészeti vezetője Vincze László grafikusművész, a táborszervező pedig Tóth Ildikó. Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Simó Enikő, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Sárosi Csaba, Vetró András és Vetró-Bodoni Zsuzsa, valamint Bimbó Botond, Gábor Balázs, Máthé Balázs és Németh Orsolya „művészpalánta” képviseli.
Az egyre csökkenő anyagi támogatás miatt Magyarországról csak három alkotó vesz részt az idei táborban: Gonda Zoltán Debrecenből, Ürmös Péter Budapestről és Vincze László Sárándról. A művészek zöme visszatérő, a Németországból érkező Balla-Móni Aranka újonc.
A műtermi munka mellett a tábor programjában egész napos tanulmányi kirándulás is szerepel, amelynek során a művészek a kovásznai Kádár László- és a kézdivásárhelyi Kosztándi-képtárat, kézdivásárhelyi műtermeket, valamint kézdialmási és kurtapataki lovardákat látogatnak meg. Iochom István / Háromszék; Erdély.ma2017. július 1.
Templomok felújítását támogatják (Torja)
A torjai önkormányzat támogatja a község területén lévő magyar történelmi egyházakat: Futásfalva mellett a Szent Ilona és valáli, valamint a karatnai temetőben a községháza saját forrásaiból építtette fel a ravatalozóházakat. Idén helyi költségvetésből pályázatot írtak ki az egyházak részére.
Daragus Attila polgármester arról számolt be, hogy erre a célra 100 ezer lejt különítettek el, húsz-húszezer lejt kap templomfelújításra a futásfalvi, altorjai, feltorjai római katolikus, illetve a feltorjai és karatnai református egyházközség. A legkisebb tatarozásra a feltorjai református templom szorul, a torony maradt még hátra. A karatnai református templom belső felújítása már megtörtént, a külső meszelés következik. Futásfalván a felújításhoz szükséges iratcsomót fizeti ki a torjai önkormányzat, a kegyhely temploma eléggé rossz állapotú. Az altorjai Szent Miklós római katolikus templom újrafödéséhez szükséges cserép jelentős részét az egyházközség már megvásárolta, az önkormányzat vagy a felújítási dokumentációt fizeti ki, vagy építőanyagot, elsősorban faanyagot vásárol.
Az elöljáró azt is elmondta, hogy ezentúl évente nyújtanak anyagi támogatást az egyházaknak mindaddig, amíg mind az öt templomot sikerül teljesen felújítani. A megyei önkormányzat az altorjai Szent Miklós római katolikus templom felújítására 50 ezer, a futásfalvi templom tatarozására pedig 10 ezer lejes résztámogatást nyújtott. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 1.
Felháborodtak a munkáltatók a kormányprogram miatt
Kemény hangon bírálták tegnap a vállalkozói egyesületek a kormány csütörtökön bejelentett terveit, amelyek az adórendszer módosítását, a minimálbér emelését célozzák, és szigorúbb ellenőrzést írnak elő a cégek esetében.
„Ezek az intézkedések a válság és pánik érzetét keltik. Azt mutatják, hogy a kormány kétségbeesett a költségvetési hiány miatt, ami érthető olyan körülmények között, hogy az új bértáblák emeléseket írnak elő. Tulajdonképpen az Európai Unió bajnokországa érzetet a válságban levő ország érzete váltja” – jelentette ki Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének elnöke azon a sajtótájékoztatón, amit közösen szervezett meg a Románia Fejlődéséért Koalíció a kétoldalú kereskedelmi kamarák, a romániai és a külföldi beruházók szervezeteinek vezetőivel. A sajtótájékoztatón több pénzügyi szakember is felszólalt, akik azt is elmondták: az Európai Unió egyetlen tagországában sem helyettesítették a profitadót az üzleti forgalomra kivetett adóval. Ami a minimálbér folyamatos emelését illeti, a vállalkozók úgy gondolják, hogy Bukarestben és a nagyobb városokban nem okoz gondot, a kisebb városokban és a szegényebb vidékeken azonban – ahol a cégek kínkeservvel fizetik ki az alacsony fizetéseket – „pusztulást fog okozni”.
A kis- és közepes vállalatok országos tanácsa szerint a cégek nagy nehézségbe ütköznek, ha a jelenlegi 16 százalékos nyereségadót az 1–3 százalékos, üzleti forgalom utáni adó váltja, leállhatnak a befektetések, és kevesebb vállalkozást fognak alapítani. „Ugyanakkor az üzleti forgalomra kirótt, differenciált adó meglátszik majd a fogyasztói árakban is, ami miatt versenyhátrányba kerülnek a hazai termelők a többi európai uniós országban tevékenykedőkkel szemben, és ez közvetlenül kihat az exporttevékenységre” – mutattak rá. A vállalkozók szerint az új kormányprogramban rögzített célok közül az is nagy nyomást gyakorol majd az üzleti szférára, hogy a Tudose-kabinet szigorú intézkedéseket tervez foganatosítani a veszteséges vagy nulla üzleti forgalommal rendelkező cégek ellen vagy bizonyos tiltásokat vezetne be csőd esetére. A minimálbér emelése kapcsán leszögezik: erről nem politikai érdekből kell döntést hozni, az intézkedést hatástanulmánynak kell megelőznie.
Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a bírált intézkedések ne lépjenek hatályba, a vállalkozói szféra képviselői azt mondják, bíznak abban, hogy komoly párbeszédet tudnak folytatni a kormánnyal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 2.
A bűnvádi nyomozás elindult
A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupció Ellenes Ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.
Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezés jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.
Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean, mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani.
Dorin Florea polgármester megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely Vértanúk emlékművétől a Prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.
Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomásra hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól, – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell – hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak. Sepsiszentgyörgy, 2017. július 2. A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata; Erdély.ma2017. július 3.
„Jelenleg senki sem szüli tele a Kárpát-medencét”
A szomszédos népek termékenységi mutatói legalább olyan rosszak, mint a magyaroké, ezért jelenleg senki sincs, aki „teleszülhetné” a Kárpát-medencét. Magyarországot az elmúlt években kisegítették a határon túli magyarok, ám nem tudni, mi lesz, ha az utánpótlás elfogy, és a hazai születésszám sem nő majd érdemben. Marad a bevándorlás? Többek között ezt a kérdést tettük fel Spéder Zsolt demográfusnak, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete igazgatójának.
– Tavaly 93 ezer gyermek született, ami 4 ezres emelkedés a mélypontot jelentő 2011-es évhez képest. Annyi év után végre nőne a gyerekvállalási kedv?
– Ez az egyik jele annak, hogy – szakkifejezéssel élve – megkezdődött a visszapótlás. Azaz a gyerekvállalást a különféle okok miatt elhalasztó nők, párok egy jelentős része ezekben az években döntött a babavállalás mellett. Az egy nőre jutó gyerekek száma, a teljes termékenységi arányszám jelenleg 1,5 körül van, és valószínűleg még nőni fog, de a gyerekvállalási magatartás is változóban van. Miközben egy kicsit több lesz a háromgyermekes, kevesebb a kétgyermekes, illetve több lesz az egygyermekes és a gyermektelen párok száma is.
– Hat évvel ezelőtt 88 ezer gyerek született, mire a politikusok, szakemberek egy része a vészharangot kongatta. Ennyi év elteltével látják-e már a kutatók, hogy 2008 és 2011 között miért esett vissza ilyen durván a születések száma?
– Több tényező játszott közre. Messziről kezdem: az 1980-as években korai gyermekvállalási minta jellemezte a magyar társadalmat. A nők többsége 22-23 éves korában szülte meg az első gyerekét. A rendszerváltozás után bekövetkezett a felsőoktatás expanziója, egyre többen mentek egyetemre, másmilyen lett az életúttervezés, így a gyerekvállalás kitolódott a 28-29. évre. 1995-től a Bokros-csomagnak is megvolt a maga visszahúzó hatása a közepes és magas végzettségűek körében. Végül a halasztásban lévő korosztály is eljutott a gyerekvállalási időszakba, ám e kohorszot „derékba kapta” a 2008-as gazdasági válság, és ez szinte minden európai országot jellemzett. Beindult a társadalomban az újratervezés. Sokan elveszítették az állásukat, újra kellett számolni a családi költségvetést, nem volt egyszerű lakáshoz jutni, a gyes háromról két évre csökkent. Ilyenkor a jellemző alkalmazkodási stratégia a gyerekvállalás elhalasztása.
– A mostani adatok csak annak köszönhetők, hogy végre megszülettek a korábban „elhalasztott” gyerekek?
– Nem csak. Készítettem egy elemzést, amit jövő héten egy berlini konferencián fogok bemutatni. Az adatok azt mutatják, hogy mind az 1993-ban bevezetett gyet, amit sokan „főállású anyaságnak” neveznek, mind pedig az 1999-ben megnövelt családi adókedvezmény növelte a gyerekvállalási kedvet a kétgyerekesek körében. Persze kérdés, hogy ennek valójában mekkora az összesített hatása, hiszen ahhoz, hogy a harmadik megszülessen, előbb meg kell születnie az elsőnek, majd a másodiknak. Ám közben azt látjuk, hogy a kétgyermekesek száma az utóbbi időben némileg csökkent.
– Milyen hatása lesz annak, hogy a nagy lélekszámú generáció – az úgynevezett Ratkó-unokák – kifutottak a gyermekvállalási időszakból?
– Az 1975-ben születettek 195 ezren voltak, az előző és a következő évben születettek pedig 150 ezren – hozzávetőleg a felük nő. Az 1980-asok és a következő évjáratok már 148 ezres lélekszámúak. Könnyen belátható, hogy ha 20 százalékkal csökken a nők száma, ezt ellentételezni kéne több gyerek vállalásával. Mivel a Ratkó-unokákat érintette leginkább a halasztás, növekvő számban maradnak egygyermekesek, hiszen mire jöhetett volna a második, már a negyvenes éveikbe léptek. A francia kollégák számították ki, hogy 40 év felett a nők termőképessége körülbelül 40 százalékos. De nemcsak az jelenti a problémát, hogy a Ratkó-unokák egy jelentős része egygyermekes maradt: két évvel ezelőtt kiszámoltam, hogy az 1975-ben születettek 15-16 százalékának nem volt gyereke. Az 1965-ös generációnál ez a szám még 8-10 százalék volt.
– Ez mennyiben tudatosan vállalt gyermektelenség?
– Nem beszélhetünk szándékolt gyerektelenségről. Egyrészt az előbb említett „túlhalasztás” az oka. Másrészt a párkapcsolati tényezők is közrejátszanak. Ha egy pár túl sokáig van gyerek nélkül, akkor nagyobb az esélye, hogy megromlik a kapcsolat. Ha bekövetkezik a válás, akkor a 35 feletti nők számára beszűkül a házassági piac, nehezebb lesz korban hozzájuk illő partnert találni. Nehezebben is választanak, igényesebbek, többségüknek már megalapozott az egzisztenciája, és ennek megfelelő partnert keres. Sokan maradnak egyedül.
– Ez lenne a politikusok által sokat kárhoztatott szinglijelenség?
– Már a 2000-es években kimutatták a kutatások, hogy Magyarországon legfeljebb „kényszerszinglik” élnek, aminek okairól az előbb beszéltünk. Tény, hogy növekedett például a fővárosi diplomások körében a gyerektelenek aránya, de nem csak abban a közegben. Az alsóbb társadalmi csoportokban is megfigyelhető ez, ott pedig a bizonytalanság váltja ki. Nálunk nem igazán jellemző az, ami Németországban: ott a nők egy jelentős része eldöntötte, nem akar gyereket szülni és nevelni. Ott egyébként nincs is a magyar gyedhez hasonló intézmény, ami lehetővé teszi, hogy a nők hosszabb időre, két évre kiváljanak a munkaerőpiacról.
– Örök dilemma a politikusok körében, hogy melyik családtámogatási program a célravezető. A középosztályt segítse a mindenkori kormány, vagy a szegényebb rétegeket? Azért a gyereknevelési támogatás 1993-as bevezetése az utóbbiak körében jelentősen növelte a gyerekvállalási kedvet, miközben az elmúlt évek intézkedései egyelőre nem hoztak érdemi javulást.
– Azt gondolom, hogy a jó családtámogatási rendszerek nem vagylagos alapon működnek. A népesedéspolitika akkor jó, ha összhangban áll a foglalkoztatás- és szociálpolitikával. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a női munkavállalás magas szintje megmaradjon, mert a többség a kétkeresős családmodellt favorizálja, és ez biztosítja azt a jóléti szintet, amikor a fiatalok hajlandók gyermeket vállalni. Ahogy az sem jó, ha nő a gyerekszegénység: a gyermekvállalás ne vezessen a szegénység újratermelődéséhez. Más szemszögből nézve: az sem jó, ha túl sokáig halasztják a szülést a nők, ahogy az sem, ha tinédzserkorban jön az első baba. Az sem helyes, ha a gyermekesek nagyobb áldozatot vállalnak, rosszabbul élnek, mint a gyermektelenek, ezért is legitim eszköz a családi adókedvezmény.
– A kormány most a három- vagy többgyermekeseket támogatja. De hogyan lehet megváltoztatni azt az évtizedek óta beégett családmodellt, ami a két gyerek vállalását tartja ideálisnak?
– Prózai oka van, hogy miért van ez így. Két szülő két gyerek után tud szaladni, a harmadik nevelése sokszor komoly logisztikai kihívás. Általában úgy indul, hogy várjuk az első gyereket, mert meg szeretnénk tapasztalni az anyaságot, apaságot. Aztán vállalunk még egyet, hogy legyen testvére az elsőszülöttnek. Általában ott szeretnének harmadikat, ahol az első kettő azonos nemű, és szülők vágynak egy fiúra vagy egy lányra. Ahogy általában a gyermeknevelés sok boldogságot és egyben sok nehézséget is tartogat, úgy a nagycsalád is sok örömöt nyújt, olyat, amit igenis érdemes megélni. Éppen ezért úgy vélem, nem csak népesedéspolitikai szempontból fontos a három- vagy többgyerekesek segítése.
– Dupcsik Csaba szociológus lapunknak nemrég azt mondta, nem feltétlenül baj, ha kevesebb gyerek születik, hiszen közben a termelékenység nő, kevesebb ember munkájára van szükség az áruk előállításához. Szerinte a táradalom öregedése sem lenne olyan nagy gond, ha jobb lenne az egészségügy, tovább élnénk, tovább dolgozhatnánk.
– Ne felejtsük el, hogy a társadalom öregedését az alacsony gyermekszám lényegesen felgyorsítja. Azt pedig könnyű belátni, hogy az idősödő társadalom munkabírása, innovációs képessége nem ugyanolyan, mint egy fiatalabbé. Egy kiegyensúlyozottabb korszerkezetű társadalomban nincs olyan probléma, hogy gyerekhiány miatt be kell zárni iskolákat, át kell alakítani az igényekhez igazodva az egészségügyet. Mindez rengeteg közpénzt emésztene fel. De ennél fontosabbnak tartom azt, hogy lehetőleg mindenkinek születhessen gyereke, aki vágyik rá. Kutatásaink azt mutatják, hogy sokkal kevesebb gyerek születik, mint amennyire a párok vágynak. Ez miért lenne kevésbé fontos cél, mint hogy mindenkinek legyen fedél a feje fölött, vagy hogy alapjövedelmet biztosítsunk mindenkinek? Én egyfajta alapjognak tartom a gyerek adta boldogságot.
– Az alacsony termékenységi mutató „magyar átok”?
– Ha már ezt a kifejezést használjuk, inkább dél-európai vagy német átokról kéne beszélni, hiszen ezekben az országokban sokkal rosszabb ez az arányszám.
– Németh Szilárd szófordulatát idézve másképp teszem fel a kérdést: ki szüli tele a Kárpát-medencét?
– Most éppen senki, mert az összes posztkommunista ország végigment azon, amin Magyarország. A szomszédos Romániának még rosszabbak a mutatói. Viszont az utóbbi évtizedben érdemben javult a helyzet Csehországban, Észtországban, a Kárpát-medencében pedig Szlovéniában.
– Minek köszönhetően?
– A legfőbb tényező, ami valóban hat a születésszámra, az a kiszámítható gazdasági növekedés. A legtöbb posztkommunista országban nőtt a termékenységi mutató az ezredforduló után – Csehországban különösen –, nálunk valószínűleg azért nem, mert a gazdaság már 2006 óta stagnált.
– Sokkal fontosabb tényező ez, mint a lakáshelyzet, az adókedvezmény, az állami támogatások?
– Inkább azt mondanám, hogy ez az alap. Ezt támasztja alá, hogy az Angliában dolgozó magyarok és lengyelek termékenységi arányszáma magasabb, mint az otthoni. A lengyeleknél szignifikáns a különbség: az otthoni 1,3, a kinti 2,1. A „magyar átok” inkább az, hogy a Ratkó-unokák a „túlhalasztás” miatt alul fognak teljesíteni. De őket a rendszerváltás is meglegyintette: 1990-ben 15 évesek voltak, 2000-re töltötték be a 25. évüket. Az 1990-es években is tele voltak problémákkal: számos családban okozott gondot a munkanélküliség. Aztán némi javulás után jött a gazdasági stagnálás, majd a válság. Ugyanakkor ezzel nem szeretném az egyéni motivációk, a családpolitika vagy az iskolai expanzió szerepét lekicsinyelni. Mindig amellett érveltünk, hogy a gyermekvállalás sok tényezőtől függ, és a rendszerváltozást követően ezek a tényezők sokszor akadályozták egymást.
– Menni fog a népességszám stabilizálása bevándorlás nélkül?
– A demográfus nem tehet mást, mint számol. Három komponens van: a születések száma, azaz a termékenység növekedése, a halandóság, ami a várható élettartam növekedésével javulhat, és a vándorlási egyenleg, azaz az el- és bevándorlás mérlege. Ha valamelyiknek rosszabb mutatói vannak, és cél a népességszám szinten tartása, akkor szükségszerűen a másik komponens oldhatja meg a problémát. Mintha az utóbbi időben kevesebb szó esne róla, de Magyarországot az elmúlt két évtizedben inkább a bevándorlási többlet jellemezte. Persze ez főképpen a külhoni magyarság köréből rekrutálódott.
– Ám a határon túli magyarok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy már nem vonzó számukra Magyarország, inkább továbbmennek ők is Nyugatra.
– Korábban sem csak a határon túli magyarok köréből érkeztek a bevándorlók. Jöttek Ukrajnából, Kínából, de a megtelepedő multinacionális cégek sok németet, hollandot vagy olaszt is hazánkba vonzottak. Persze inkább keletről nyugatra mozognak a munkavállalók, a posztkommunista országok nagy népességkibocsátók, tehát az elvándorlás sem magyar átok. A lettek egynegyede Angliában és Írországban dolgozik. Mi sokkal inkább itthon ülők vagyunk, mint a például a lengyelek. Inkább az a kulcskérdés, milyen arányú lesz a visszavándorlás. Erről egyelőre keveset tudunk, de vannak arra utaló jelek, hogy a többség átmeneti jelleggel, néhány évre vállal munkát, jelentős többségük haza fog jönni. Azok a családok viszont, amelyek kint vállalnak gyereket, és kint maradnak a gyerek iskoláskoráig, nagy valószínűséggel már nem térnek haza. M. László Ferenc / Magyar Nemzet2017. július 3.
Az igazságügyi miniszter kivizsgáltatja Kövesit
Kivizsgálja Laura Codruță Kövesi DNA-főügyész tevékenységét az Igazságszolgáltatási Felügyelet Tudorel Toader igazságügyi miniszter kérésére – tudósít a Digi24. Toader Kövesi és Augustin Lazăr legfőbb ügyész menedzseri tevékenységének vizsgálatát kérte. Azt nyilatkozta, Romániában „nagyon sok tragédia történik, mert ártatlan emberek ellen indul eljárás és történik vádemelés”. A Kövesiről közzétett hangfelvételek – amelyeken állítólag megsürget ügyeket, és Sorin Grindeanu korábbi miniszterelnökig akar eljutni – ügyében már hivatalból indított vizsgálatot az Igazságszolgáltatási Felügyelet. A DNA úgy nyilatkozott, hogy a hangfelvételeket megvágták, manipulálták. Transindex.ro2017. július 3.
György-Mózes Árpád: Igenis lesz székely önrendelkezés
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk