udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131447
találat
lapozás: 1-30 ... 128371-128400 | 128401-128430 | 128431-128460 ... 131431-131447
Névmutató:
2017. augusztus 15.
Imádom, a legjobb, a legtöbb – SZIKE-tábor Nagytarnán
A Természet és szeretet otthona, azaz az Ecosunhome évek óta biztosít helyszínt különböző csoportoknak arra, hogy a természet Urával találkozhassanak, ugyanakkor egymással is barátságot kössenek. A legnépesebb csoport ebben az évben is a Szatmári Református Egyházmegye szervezésében érkezett a határmenti táborhelyszínre - számol be a Refszatmar.eu.
Az elmúlt héten - augusztus 6 és 12 között - mintegy százötven részvevő tanulhatott arról, hogy az imádat egyedül Istennek jár. A tavalyi táborban a legnépszerűbb közösségi oldal egyik hangulatjele, a HŰHA alapján a hűségről esett szó. Idén egy másik hangulatjelet emeltek be az üzenetközvetítésbe, mégpedig azt, amit helytelenül fordítanak így magyarra: Imádom. De ezen kívül is volt mit tisztázni az előadásokon és áhítatokon.
Előadások
A Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy szétdobáljon, elhitessen, félrevezessen bennünket, és ne az Istent imádjuk – mondta a nyitó istentiszteleten Tolnay István nagykárolyi esperes. A délelőtti előadásokon boncolták tovább a témát. Hétfőn Rácz Ervin egyházmegyei ifjúsági előadó beszélt arról, hogy nem kell mindent a Sátánra fognunk: az önimádat, az egocentrikus életmód tesz minket magányossá és védtelenné. Kedden Tolnai János patóházai lelkész szólt biblikusan a halott és élő bálványaikról, melyeket helytelenül az Isten elé teszünk. Szerdán vendégelőadó érkezett, mégpedig kilencedmagával a táborba. Dohi Zoltán feleségével és hét gyermekével már jelenlétével is példát mutatott, a hiteles előadásban elmondottak pedig arra ösztönözték a táborlakókat, hogy fiatalon is Istenre bízzák életüket és neki szolgáljanak. Csütörtökön Máthé Róbert vetési lelkipásztor az imádság módjáról, a meditációról, relaxációról tanított, sőt gyakoroltatta is. Pénteken Jobb Domokos egyházkerületi ifjúsági előadótanácsos Krisztus áldozatkész szeretetéről bizonyságtételszerűen szólt, elmondva azt, hogy miként lett valósággá a saját életútján Isten szeretete, a legnagyobb szeretet. A záró istentiszteleten Király Lajos esperes szólt a tábor mottóigéje alapján: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8) Az elhangzottakat kiscsoportos beszélgetésekben mélyíthették el a táborlakók. A szervezésben sokat segített Szilágyi Levente esperesi ügyintéző is.
Áhitatok
Az esti áhítatokat teológiai hallgatók tartották. Vajda Szabolcs, Dohi Arnold, Varga Tamás-Sándor, Suvanjeiev Elisabet és Pop Péter a János Evangéliuma 4. részében található, samáriai asszonyról szóló történet alapján közvetítették Isten szavát.
Játékok
Moldován Krisztina és Csatári Leila teológusok vezérletével szabadtéri játékokon mérhette össze ügyességét az ott összeverbuválódó öt csapat: Ázott Narancsok, Hitépítő Pandák, Sárga Majmok, Hupikék Törpikék és Ifiónak FüvesShrek elnevezéssel. A tábortűznél kiderült: ez lett a végső sorrend. Tájékozódási- valamint bibliaismereti vetélkedőn, sport és egyéb ügyességi játékokon vetélkedhettek a csapatok, a keddi túrázás pedig mindenki számára jó erőnléti edzésnek bizonyult. Nos, aznap biztosan nem kellett altatóhoz folyamodniuk a vezetőknek.
Esti programok
Változatos programokat hoztak az esték is. Az első este ismerkedéssel és tánccal telt: Loga Hajnalka mozgatta meg a táborosokat. Hétfőn este az Uccse Zenekar szórakoztatott, kedden pedig Dj Levicius keverte a zenét. Szerdán a nagyrészt magyarországi lelkipásztorokból álló zenekar, a Szolgálat Együttes dolgozott fel énekeskönyvi és ifjúsági énekeket. Csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Kása Zsolt és Melinda vezette a táncházat. Az utolsó estén Szászrégenből érkezett dicsőítő csapat, a táborlakók nemcsak hallgatták a Sófárt, hanem csatlakoztak is az énekléshez.
Minden tábor legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a tábortűz, ahol a fiatalok visszatekintenek az elmúlt napokra, és jelen esetben kérlelik a vezetőket: hadd maradhassanak még egy hetet. Az idei tábor mindenképpen többletet hozott azáltal, hogy a táborvégi hangulatot „csatornázni” akarták a szervezők, (Rácz Ervin felelősségvállalásával) mégpedig a legszentebbel: az úrvacsora vételével. A szereztetési Ige közlése után, a rendkívül fegyelmezett, egész héten Igét hallgató ifjak egy cetlire írhatták vétkeiket, melytől jelképesen úgy szabadultak, hogy azokat kereszt alatti dobozba gyűjtötték, majd tűzbe dobták. Ezután ölelést kaptak, majd az úrvacsora vétele után pedig Krisztus parancsa szerint a lábmosást is átélhették. szatmar.ro2017. augusztus 15.
Kelemen Hunor ünnepi beszéde a 8. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ebben az évben is arra kaptam felkérést, hogy a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szóljak Önökhöz, mondjak ünnepi beszédet. Ilyenkor illik dicsérni a szervezőket, meg is érdemlik, jól esik dicsérni őket. Dicséret azért, amit tesznek Gergely Balázsék. Jót tenni és különösen jól tenni a jót dicséretes dolog.
A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem ennél több. Egy brand, de meg annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa. Terjed, mert jónak találtatik.
Kedves Balázs és a teljes csapat, legyen erő bennetek, hogy még sokáig szervezhessétek a Kolozsvári Magyar Napokat. És legyen kedvetek is hozzá, mert az erő kedv nélkül fabatkát sem ér. És legyenek támogatóitok, mert arra is szükség van. Közösség az lesz.
Tisztelt vendégek, kedves barátaim!
Most engedjétek meg, hogy személyesebbre vegyem a gondolatsort, mert ünnepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, én itt Kolozsváron és hát persze, Erdélyben, ebben a csodálatos hazában minden nap magyar napot élek, akárcsak önök, akárcsak milliónyi ember. Ezek kicsit másabb magyar napok, mint mondjuk a szegedi, budapesti, ráckevei, dunaszerdahelyi, lendvai, újvidéki, hogy ne is beszéljünk a munkácsi magyar napokról. Transzilván magyar napok, jelentsen ez bármit is 2017-ben.
Mégis van valami, ami hasonlóvá teszi ezeket: a közös nyelv, a közös kultúra és történelem, identitásunknak azok a lényeges elemei, amelyekért meg kell dolgoznunk itt is, ott is.
Én 1987-ben költöztem ebbe a városba. Igazából már 1986-ban eldöntetett, csak kötelező katonai szolgálatra vittek engem is.
Akkor éppen felszámolóban volt minden, ami magyar. Ez így persze személytelen: a Ceaușescu-diktatúra felszámolásra ítélt mindent, ami nem román. Kollektív bűnt követett el a diktátor. Igen, egyedül nem lett volna képes arra, amit tett. Egyetlen diktátor sem. Sem Hitler, sem Sztálin, egyetlen véreskezű szörny sem cselekedett egyedül. A mi diktátorunk sem. Ez furcsán hangzik, akár vitára is okot adhat.
De legyünk humorunknál: mi olyan gazdagok vagyunk itt, Erdélyben, hogy még diktátorunk is volt. Persze, teszem hozzá azonnal, kaptuk, nem a mi érdemünk. És még sok mindent kaptunk az elmúlt közel száz esztendőben, többnyire olyan dolgokat, amelyeket nem kértünk, és nem is érdemeltünk meg. És azt kívánom, hogy soha ne ismétlődjön meg ez, sem a mi, sem a gyerekeink, sem az unokáink életében.
Szóval, akkora bűnt egy ember nem képes egyedül elkövetni. Ezt időnként érdemes felidézni a múló emlékezetben, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, az képzelni, hogy mindaz, ami velünk történt, az egyetlen ember műve volt.
És még akkor is, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, amikor már egyesek a halotti torunkra készültek, én ebben a városban azt éreztem a nyolcvanas évek utolsó éveiben, hogy van remény, van lehetőség, talán lesz még időnk, talál túléljük, talán talpon maradunk.
Lehetséges volt, lehetségesnek tűnt. Ennek sokféle oka volt és magyarázata is sokféle van. A sok egyszemélyes intézmény, amely erőt és hitet adott azokban az években. A város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya. Rögtön otthon éreztük magunkat, érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Fontos ez ma, 27 évvel a diktatúra után is, mert nem árt tudni, honnan jövünk.
Történelmietlen módon fogok feltenni egy kérdést. Mentségemre legyen, nem vagyok történész. Próbáljuk meg elgondolni, milyen lenne a mi kis világunk, Erdélyünk, csodálatos Transzilvániánk, ha 1989-ben nem bukik meg a kommunista diktatúra. Ha Ceaușescu kap még néhány évet kriminális terveinek végrehajtására. Gondoljunk bele: kibírtuk volna? Ki bírta volna ki? Lennének Kolozsvári Magyar Napok?
Amikor én ebbe a városba jöttem, fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani a kommunizmus. És amikor megbukott, naiv módon azt hittem – mentségemre legyen mondva, nem voltam egyedül –, hogy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni az örökséget, amely – mint minden múlt és örökség – bennünk is nyomot hagyott. Akkor nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy ez nem lesz lehetséges néhány év alatt.
Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető – a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat –, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt.
Szellemiség és hangulat, viszonyulás a világhoz, újragondolása a múló időnek, alkotás és építkezés, tudás és – mint minden igazi tudás – egyben észrevétlen, akaratlan iránymutatás, útjelző tábla, világító torony.
Ma, közel száz évvel azután, hogy Romániát adta a sors elődjeinknek és nekünk, ismét jó okunk van és sok-sok alkalmunk elgondolkodni, hogy mivé lettünk és mivé lehettünk volna. Ha!
De nincs ha, végül is egy nemzet és egy nemzetiség, egy közösség élete, sorsa, különösen jövője nem állhat abból, hogy mi lenne ha, mi lett volna ha. Csakis abból áll, amit és ahogy megéltünk, és ahogy elvégezzük a dolgunkat, legyen az bármi is. Nekünk pedig itt dolgunk van. Feladatunk ebben a városban, ebben a régióban.
Szóval, amikor több mint három évtizede ide érkeztem sok más barátommal, kollégámmal, ismerősökkel és ismeretlenekkel együtt, és ez a város befogadott és elfogadott, akkor nemcsak a múltra gondoltam, sokkal inkább a jövőre. Hittem abban, és a mai napig szentül hiszem, hogy itt, Kolozsváron és itt, Erdélyben lehetséges számunkra, magyar közösség számára is a jövő.
Akkor nem voltunk szabadok, de erős volt a hit, és hihetetlen energia munkálkodott bennem is, hogy tudás birtokába kerülni, tanulni, tanulni, tanulni.
Aztán a szabadság is eljött, kinyílt a világ és újabb kihívások előtt álltunk.
Hölgyeim és uraim!
Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent. Ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű. Azt látni, hogy most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Gazdagodni akarnak, mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a Kincses várost.
Ezért is hiszem ma azt, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban. Nekünk szükséges, hogy a múlt felé is forduljunk néha. Szükséges, de nem elégséges. A jövőt is ki kell találnunk.
Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben. Közösen kell kitalálnunk: ki-ki a maga közössége számára, de úgy, hogy a jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet. Nem lesz könnyű. De lehetséges.
Nemrégiben én magam is erről próbáltam beszélni, és rettenetes vihar kerekedett. Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok.
Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk.
Hölgyeim és uraim!
Ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt.
El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni.
A Kolozsvári Magyar Napok brand köré jövő esztendőben – a kultúrán keresztül mindenképp – akár a magyar-román párbeszéd zászlóshajóját is meg lehetne próbálni felépíteni. Egy próbálkozást mindenképpen megér.
Úgy néz ki, hogy szél, az lesz jó bőven. Vitorlát kell bontani, és vagy haladunk, vagy eltörik az árbocunk, de legalább megpróbáltuk. És mi haladni szeretnénk.
Elhangzott 2017. augusztus 14-én, a Kolozsvári Magyar Operában
(RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ) erdon.ro2017. augusztus 15.
„Túl vicces” a Shoshin Egyesület utcaszínházi előadása
Sokan voltak kíváncsiak vasárnap este a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület utcaszínházi előadására Kidén, ahol a napokban az egyesület nemzetközi színészi alkotótábora is zajlik. A fekete bika és más történetek című előadásról Köllő Csongor, az egyesület egyik alapító tagja elmondta: egyéves nemzetközi projekt zárómozzanata ez a produkció, amelynek során utcaszínházi technikákat sajátítottak el a résztvevők. A projekt célja itthon is alkalmazni ezeket az utcaszínházi technikákat, aminek Erdélyben és Romániában nincs hagyománya, illetve olyan rurális környezetben is bemutatni az előadásokat, ahol nincs színház vagy ahova nem járnak el a társulatok. Maga az előadás tíz nap alatt készült el, így Köllő Csongor megkérte a közönséget, ne összeforrott, részleteiben is tökéletesen megérett előadásra számítsanak. Aztán önfeledten nevetős mesébe léptünk…
Lévén vasárnap délután, talán ezért nem járt egy lélek sem Kide utcáin délután hat órakor, akitől megkérdezhettük volna, merre is lesz az előadás. Szerencsénkre a 10-es szám alatt található alkotótábor kapuján plakátok reklámozták, itt lesz a Shohshin előadása.
Míg mi körülnézünk, sétálunk egy kicsit a környéken, előkerülnek az első kideiek is, egy idősebb bácsi már negyed hét felé megérkezett a Koós Ferenc és felesége, Monica Koós portáján zajló alkotótáborhoz, majd helyet is foglalt az egyelőre még lelakatolt kapu előtt található kicsi lócán. Kedvesen integet nekünk, olvassa a plakátokat.
Ám nem kell sokat várni, már meg is érkeznek a következő érdeklődők is: nagymama a tízéves forma unokájával. Mivel nekik is több mint félórát kell még várniuk az előadásra, a nagymama közli az unokával: „Én még belépek 15 percre Gyöngyi nénihez”. Ám az unoka túl izgatott ahhoz, hogy Gyöngyi nénivel cseverésszen, kíváncsian olvassa a plakátokat, ellenőrzi még egyszer a dátumot és az időpontot, majd tájékoztatja a nagymamát, „Én itt megvárlak, de siess”. Nem szeretne lemaradni az előadásról. Ahogy a nagymama belép Gyöngyi néni kapuján, a Kide 10. szám alatt található alkotótábor tekintélyes kapujáról is lekerül a nagy lakat, így az idős bácsi, az izgatott unoka és mi is bemehetünk az udvarra.
Bent az alkotótáborban még folynak a foglalkozások, az átalakított, felújított gazdasági épületben a lányok törökülésben gyakorolnak még különböző mozdulatsorokat, miközben mások tüzet raknak, előkészítik a hatalmas üstöt, hozzálátnak a vacsorafőzéshez. Időközben egyre gyarapodik az érdeklődők tábora, ácsorognak a kideiek az udvaron, csendben diskurálva, a gyerekek izgatottan várják az előadást, amely számukra igazi meglepetés lehet.
Köllő Csongor három nyelven elmondta, hogyan is készült ez az előadás és mi célt is szolgál, majd a gyümölcsösbe invitálta a közönséget, a gyerekek várakozó izgatottsága már a legidősebbekre is ráragadt. Az előadás öt szereplője – Kecskés Anna, Németh Nikolett, Ryann Lievens, Matola Norbert, Pintér Géza – gólyalábakon, nagy csinnadrattával érkezik a „színpadra”, a közönséget már az első pillanatban bevonják a produkcióba, az első jeleneteket a nézők hangos nevetéssel jutalmazzák.
A több mesét kombináló produkcióban láthattunk rókát, táncoló vadászt, fuvolázó Aranyhajt, nem annyira jóságos öreganyót, a gyümölcsösön végigvonulva sétálhattunk a szerelem ösvényén, átléphettünk az Aranykapun és izgalmas gólyalábas bikaviadal részesei is lehettünk.
Az előadás váratlan fordulatokra épült, szórakoztató és kiszámíthatatlan volt, a legvégén a három részeg banditát, akik gólyalábon mulattak Michael Jackson zenéjére, Katy Perry lőtte le. A közönség végig lelkes volt, nem kellett kérlelni őket, hogy egyik helyszínről vonuljanak át a másikra, sőt egymást figyelmeztették a kideiek, ha valaki kikerülte az Aranykaput vagy lelépett a szerelem ösvényéről. Az izgatott, végig aktív közönséget a legvégén közös bulizásra invitálták a színészek, a legfiatalabbak és idősek is önfeledten táncoltak a patak mellett. Egy lelkes kisfiú örömében kiáltotta nagymamájának: „Jajj, ez az előadás túl vicces volt”, majd futott vissza a barátaihoz táncolni. Az eseményt közös bográcsozással és borozással zárták.
Kidét a főúttal poros, kavicsos földút köti össze, ezen mentünk mi bele az esőbe, amely szerencsére elkerülte az előadást. Érkezésünkkor is őzike üdvözölt, távozásunkkor pedig szintén őz köszönt el tőlünk.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 15.
Az identitás és a hit erejét felmutató Kolozsvári Magyar Napok
Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.
Az Országgyűlés elnöke Kolozsváron beszélt erről a Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti nyitógáláján. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni.
E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában.
„Mi, magyarok, azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja az identitását; amely a területén élő minden őshonos közössége számára képes biztosítani a szülőföldön való megmaradásra és boldogulásra vonatkozó érdekeit a külső, globálisnak nevezett ellenérdekekkel szemben” – fogalmazott Kövér László.
Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken.
A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is.
„Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni” – vélte Kövér László.
Megjegyezte: a kisebbségi sorban élő európai polgárok gondjait nem az identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani. „Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet” – tette hozzá.
Kövér László nyomatékosította: 2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót”.
Úgy vélte, a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon is erről kell dönteni Magyarországon és Erdélyben is.
Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntésében arról szólt, hogy Kolozsvár ma is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. „Van magyar jövő ebben a városban, és ebben a régióban” – jelentette ki, de szerinte a jövőt is ki kell találni.
Úgy kell kitalálni, hogy a román és a magyar jövőképek egymásba érjenek.
Ennek az alapja szerinte csakis az őszinte tiszta beszéd lehet. Kelemen Hunor szerint nem a magyarságon fog múlni, hogy a kolozsvári román és magyar világ el fog-e férni egymás mellett.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke köszöntésében az erdélyi szászok elmúlt napokban tartott nagyszebeni és az erdélyi magyarok kolozsvári ünneplését vetette össze. „Mi nem szeretnénk úgy járni, mint száz testvéreink. Nem szeretnénk, ha a nemzeti identitásunkat csak a szebenihez hasonló nosztalgiarendezvény keretében élhetnénk meg. Erre csattanós válasz a Kolozsvári Magyar Napok. Ez az élni akaró közösség rendezvénye” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösség-erősítő folyamat zajlik e rendezvény keretében Kolozsváron.
„Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet, vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni. Ehhez szerinte nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket.
A nyitógála közönsége, mely zsúfolásig megtöltötte a Kolozsvári Magyar Opera termét, a köszöntőbeszédek után a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage a Kodály című előadását nézhette meg.
MTI; Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 15.
Kelemen Hunor és a másnaposság
Kelemen Hunor a román nyilvánosság szemében lassan egyes számú közellenséggé stilizálódik. Pedig nem tett egyebet, mint kimondott néhány nyilvánvaló igazságot.
Például azt, hogy Románia a Monarchiából örökölt infrastruktúrát az elmúlt száz esztendő alatt nemhogy tovább fejleszteni nem volt képes, de még eredeti állapotában megőrizni sem. S tette ezt annak ellenére, hogy Trianon után Európa egyik – természeti adottságaiban és (román, magyar szász, zsidó, örmény) történelmi örökségében leggazdagabb – államának számíthatott. Rendelkezésére állt minden, ami egy országot egyetlen évszázad alatt is a kontinens egyik jelentős államává tehet.
Kelemen Hunor egyik „legfelháborítóbb” állítását szeretném tényekkel alátámasztani. A szüleim a két világháború közt – kommunisták gyanánt (akkor az még rettenetesen mást jelentett, mint '45 után, amikoris úgy rúgták ki őket a nagybetűs pártból, hogy a lábuk sem érte földet) – előfizetői voltak a (nagyon) baloldali Brassói Lapoknak. A Székelyföld egyik eldugott zugában, Köpecen még ugyanabban az órában vehették kézhez a Brassói Lapokat, mint Brassó polgárai. Sőt, a lap még ugyanaznap a budapesti, sőt a pozsonyi és újvidéki kaszinók látogatóinak asztalára is odakerült. A román államvasutak, implicite a román posta jóvoltából, mellesleg. (Szüleim a lap összes évfolyamát meg is őrizték, egészen addig, amíg – letartóztatásukat követően – nagyanyám félelmében befűtötte velük a kemencét.)
Az elmúlt száz esztendőben a román posta és közlekedésügy oda züllött, hogy én ma a Kolozsvártól 15 kilométernyire fekvő Magyarvistán a Kolozsváron megjelenő Szabadságot (írva és mondva) két-három nap után kapom meg. (De én is gyűjtöm az évfolyamokat…)
No comment.
Ennek az igazságnak a kimondása az ellen, aki merészeli kimondani, a „román nemzeti érzékenység” gyalázkodásokkal tele áradatát indíthatja el. Ez a tény mindent elmondhat annak a diadalmas száz esztendőnek a természetéről, melyet a többségi nyilvánosság éppen megünnepelni készül.
De hogy ez a száz esztendő mit eredményezett számunkra – egyre inkább maradék – románok és magyarok számára, azt leginkább egy kevésbé ismert analógiával szemléltethetném.
Finnország Romániával csaknem egy időben vált független nemzetállammá. 1917-ben. Hosszú időn át idegen birodalmak, a svéd és az orosz tartományaként létezett. Akárcsak az Oszmán-, majd Osztrák-Magyar birodalmak részét képező Erdély. De a függetlenség kivívása a finneknél nem azzal kezdődött, hogy a finn kulturális életet korábban domináló svéd polgári és értelmiségi elitet, a finn kultúra és gazdaság úgymond „felvirágoztatása” érdekében gyakorlatilag felszámolták volna. No nem! A feltörekvő finn elit (a finn nyelvet mellesleg nem a svédek, hanem az országot a XIX. század elején meghódító orosz cárok tették hivatalos nyelvvé, s az országot a szovjet állam tette – ajaj! – függetlenné is) svéd polgártársait arra használta fel, hogy a finn kultúrát és gazdaságot a svéd kultúra és gazdaság színvonalára emeljék. A finn alkotmány a svéd nyelvet és kultúrát a svéd nyelvi-kulturális közösség szinte már „jelentéktelen” számaránya ellenére is (nota bene: a svédek finnországbéli aránya ma is éppen 6 százalék!) a finn állam a finnel egyenrangú nyelve és kultúrája gyanánt szentesítette. Sőt, ismétlem, annak ellenére is, hogy a finn nyelv hivatalos státusát a svéd állam, akárcsak a magyar a románt, még a XIX. század elején sem volt hajlandó hivatalos nyelv gyanánt elismerni.
Az eredmény közismert. A finnek nem inszceníroznak világra szóló diadalünnepet. Nem szorulnak rá. Finnország (Európa kezdetben még egyik legjelentéktelenebb államocskája) ma Európa – kulturálisan és gazdaságilag is – elismert mintaállama. A finn vállalatok világszerte hódítanak, a finn oktatási rendszer a modern világ mindenki által irigyelt példaképe.
A kisebbségi közösség egyenjogúságának elismerése a finn társadalmat felfele nivellálta.
Minálunk ennek az ellenkezője történt. Románia a nemzeti homogenizáció jegyében „megszabadult” német és zsidó kisebbségétől, s a szintén megtizedelt magyarokkal szemben vívott „szabadságharcának” eredményeként „egységes nemzetállamát” a Monarchiabéli multikulturális Erdélyhez viszonyítva mélyen lefele nivellálta. Mára Európa egyik (legalábbis Finnországhoz viszonyítva) „dinamikusan fejlődő” államocskájává tornászta fel magát.
Persze, mint minden analógia, ez is sántít. A finneket a finnugor származás nem szédítette mitologikus magasságokba. Beérték a maguk „halszagú” származásával. S a Kalevalával. A mi román honfitársaink esetében „nu a fost cazul”. Nekik – Traianus büszke utódaiként – nem kellett Európába igyekezniük, hiszen, úgymond, ők voltak (a sokszor még le is sajnált) Európa ősei. Igaz, egykor, ha nem is Európa őseiként, de vitéz védelmezőiként mi is hajlottunk arra, hogy szégyelljük azt a bizonyos halszagú rokonságot. Ma már büszkélkednénk vele, de a finneknek mintha már nem igazán akaródzna büszkélkedni velünk.
Kelemen Hunortól vissza lehet vonni kitüntetéseit, állampolgárságától megfosztani a mai – olyan, amilyen, egyebek közt Romániát is gyöngéden pátyolgató – Európában sem lehet. (Ámbár maga az ötlet is az elmúlt száz esztendő jogállami-demokratikus diadalmenetének eklatáns bizonyítéka).
A tényeket azonban aligha lehet szőnyeg alá söpörni.
Ezt ma már a román társadalom jelentős része is érzékeli. Ha majd a Nagy Egyesülés századik évfordulójának diadalmámorából kijózanodik, a tényekkel, melyek valóban kegyetlen dolgok, előbb-utóbb maga is kénytelen lesz szembenézni. (Ha nem, az végképp katasztrófa leend.)
A mámor ugyanis csodálatos dolog, de minél fékeveszettebb, annál kínosabb másnaposságok szokták követni.
S ezen a másnaposságon Kelemen Hunor mai és holnapi megkövezése mit sem változtathat.
Sőt!
Bíró Béla / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 15.
Kiket díjaztak a 45. Tokaji Írótáborban?
Felavatták Arany János emléktábláját a 45. Tokaji Írótábor résztvevői a tanácskozás utolsó napján Tokajban. Vasárnap kiosztották az írótábor díjait is.
Arany János emléktábláját, Györfi Sándor szobrászművész alkotását a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán található millenniumi irodalmi emlékparkban helyezték el, majd a vasárnapi plenáris üléseket követően írótábori díjakat és elismeréseket adtak át. Az írótábor díját az idén Nagy Zsuka nyíregyházi költő, szerkesztő vehette át. A Nagyhordó-díjat Pomogáts Béla író, a Hordó-díjakat pedig Dobozi Eszter író-költő, Cseke Péter irodalomtörténész és Turczi István író, műfordító, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője kapta meg.
Az idén négynaposra bővült 45. Tokaji Írótábor Arany János munkásságára, valamint az elmúlt 200 év magyar irodalmának közvetítésében bekövetkezett változásokra és kihívásokra fókuszált. A szó útja – a magyar irodalom közvetítésének kihívásai, változásai és módozatai Arany Jánostól napjainkig címet viselő tanácskozás a megújulás jegyében története óta először kilépett a megszokott szakmai keretek közül, a tanácskozás ideje alatt családi programokat és egyéb kulturális rendezvényeket is szerveztek Tokajban és környékén.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 15.
„Mágia, varázslat, ragadós példa” – ünnepi nyitógálával hétfő este elkezdődött a 8. KMN
Immár nyolcadik „kiadásához” érkezett a Kolozsvári Magyar Napok, amelynek hivatalos, ünnepélyes nyitógálájára hétfő este került sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. A közönséget köszöntötték Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Fellépett a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával.
Gergely Balázs köszöntő beszédében elmondta, idén is közösen ünnepelünk, a közös ünneplés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen: a rendezvény kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és nem csak az erdélyi magyar közösség, hanem a román többség ünnepe is.
A kolozsvári magyar napok rendezvény keretében közösségépítő és –erősítő folyamat zajlik, a magyarságnak meg kell mutatnia értékeit – hangsúlyozta Gergely Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZelnök köszöntőjében elmondta, a Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem: brand, de meg annál is több – mágia, varázslat, ragadós példa, amely terjed, mert jónak találtatik. Visszaemlékezett 1989 előttre, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, de mindemellett Kolozsváron azt érezte, hogy van remény és lehetőség túlélni, talpon maradni. Erre adott okot a város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya: otthon érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent, és ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű, hiszen ma is azt látni, hogy ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből, akik gazdagodni akarnak mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a kincses várost – mondta Kelemen Hunor.
Kifejtette hitét, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, a jövőt pedig ki kell találni: „ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok, a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt. El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni”.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint annak biztosítéka, hogy az előttünk álló évtizedekben mi, magyarok a szülőföldünkön ne süllyedhessünk alávetett, kizsákmányolt és megalázott bennszülötti sorba: az a józan magyar nemzeti öntudat, valamint az ezen alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, mely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt. Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”. Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 15.
Hivatalosan is megnyitották a 8. Kolozsvári Magyar Napokat
Bár a múlt hétvégén már számos programra – kiállításmegnyitókra, beszélgetésekre és a Balaton zenekar magyarfenesi koncertjére – is sor került, hétfőn este, a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében hivatalosan is megnyitották a 8. Kolozsvári Magyar Napokat.
A Transylvanicum mottójú kulturális fesztivál nyitógáláján köszöntőbeszédet mondott Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke köszöntőjében kifejtette: hosszú évtizedeket kellett várni ahhoz, hogy a kolozsvári magyarok felszabadultan ünnepelhessenek a város közterületein. Az elmúlt évek jó és rossz történései, a közösségünket ért veszteségek, vagy a magyar napok tavalyi méltánytalan meghurcolása ellenére is itt vagyunk, együtt lehetünk a létjogosultságában megkérdőjelezhetetlen – erdélyi értéktárunk meghatározó transzivanikumává vált – ünnepen.
A főszervező szerint a közösségépítés mellett fontos, hogy mit mutatunk meg magunkból a többségi románság és a nagyvilág számára, ugyanis akik elbújnak, azok ellenszenvet vagy félelmet keltenek. Csak akkor tisztelhető és szerethető egy közösség, ha láthatóvá és érthetővé válik, nemcsak a Kolozsvári Magyar Napok idején, hanem az év 365 napján. Építő, értékteremtő, alkotó közösség vagyunk, de nem elég csak termelni, meg kell mutani kincsesládánk rejtelmeit. Ez a fajta hozzáállás lehet a mi létünk garanciája – nyomatékosította Gergely Balázs.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke személyes visszaemlékézéssel indította beszédét, felelevenítve: 1987-ben egy olyan időszakban költözött Kolozsvárra, amikor felszámolóban volt minden, ami magyar. „Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető, a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt” – fogalmazott. Véleménye szerint Kolozsvár vonzása évszázadok alatt sem csökkent, hiszen most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Ez is igazolja, hogy van magyar jövő a kincses városban.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a Kolozsvári Magyar Napokat példaértékű rendezvénynek nevezte, mely megmutatja, mit jelent az erdélyi magyarság számára a normalitás. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinkek. Miután nyolc évvel ezelőtt megszületett e rangos rendezvény ötlete, az példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró. „A Kolozsvári Magyar Napok az erdélyiek és – transylvanicumként – az erdélyiség sikere is. Közösen teremtett örökségünk 100 évnél is régebbi – elég, ha csak Kolozsvár tavalyi, 700 éves évfordulójára gondolunk” – jelentette ki a néppárt ügyvezető elnöke. Toró úgy vélekedett: a modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, ünnepi beszédében a magyar identitás megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, ehhez kapcsolódva pedig kijelentette: nem azok a történelem igazi nyertesei, akiknek erősebbek fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása. A magyarországi politikus – Németh László gondolatait alapul véve – rámutatott: a legutóbbi idők hadviselési trükkjei között található annak sulykolása, hogy a nemzetállamok kora lejárt Európában. Kövér László szerint a kelet-közép-európai térség államai rá kell döbbenjenek arra, hogy nemzeti érdekeik úgy érvényesíthetőek, hogy ezzel nem veszélyeztetik – sőt, erősítik – szomszédjaikat. A cselekvésre és együttműködésre képes nemzetállamot, mely állampolgárait határokon belül és kívül is szolgálja, az országgyűlés elnöke annak biztosítékának látja, hogy a kárpát-medencei magyarság ne süllyedjen a „kizsákmányolt bennszülöttek” sorába.
Beszéde végén Kövér László megköszönte a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek munkájukat, valamint azt, hogy tevékenységükkel az összetartás élményének erősítését és a magyar identitás védelmét szolgálják.
A felszólalásokat követően a Magyar Állami Népi Együttes Mihályi Gábor koreográfus által színpadra vitt Tánckánon – Hommage ŕ Kodály című előadását tekinthette meg a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség. A darabban egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozott ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán és kortársa, Bartók Béla kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhettük nyomon. Méltó kezdete volt a kolozsvári magyarság legnagyobb ünnepének.
Az elkövetkező egy hétben Kolozsvár számos helyszínén, több száz kulturális programra kerül sor a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretein belül. A részletes program, valamint a fesztivállal kapcsolatos egyéb tudnivalók és beszámolók megtalálhatóak a www.magyarnapok.ro internetes oldalon, valamint a rendezvény Facebook-oldalán.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája; Erdély.ma2017. augusztus 16.
A nemzetállam gálája
Szűcs László jegyzete Kövér László kolozsvári nemzetállami jókívánságairól, avagy miért kötelező kelléke a politikus egy kulturális fesztivál megnyitójának.
Alig meglepő módon szinte semmilyen sajtóvisszhangot nem váltott ki Magyarországon Kövér László hétfő esti kolozsvári beszéde, amikor a legfontosabb romániai magyar kulturális fesztivál megnyitásakor azt tartotta a legfontosabbnak, hogy erős, szuverén nemzetállamokat kívánjon a szomszédos országoknak. Milyen furcsán hat e Kolozsvárott elhangzott „gondolatok” mellé tenni Klaus Iohannis elnök pár nappal korábban a mărăşeşti-i emlékműnél elhangzott Európa-barát szavait. A magyar házelnök beszéde egyébként érdekes szövegkörnyezetben hangzott el, hisz ugyanazon este, ugyanarról a színpadról Kelemen Hunor RMDSZ-elnök éppen azt ecsetelte érzékletesen, milyen felemelő élmény volt számára pontosan harminc esztendeje a kincses városba kerülve a diktatúrával elegy totális nemzetállamban megélnie Kolozsvár reményt adó szellemiségét. 1987-ben aligha gondolt arra, milyen remek találmány a nemzetállam.
Szolgált még érdekességgel a nyitógála, ugyanis találgatásokra adhat alkalmat, hogy az est negyedik szónoka – a főszervező Gergely Balázs, s a már említett Kövér László és Kelemen Hunor mellett – Tőkés László lett volna (ahogy tette ezt több alkalommal, legutóbb 2015-ben), s aki erre még vasárnap kiadott közleményében is felhívta a sajtó szíves figyelmét. Hogy aztán másnap helyette miért Toró. T. Tibor EMNP ügyvezető elnök szólt az ünneplő kolozsváriakhoz, erről nincs információnk, de a műsorváltozás jogát tiszteletben tartva hajlamosak vagyunk azt gondolni, a szónokváltásban szerepe lehetett annak, hogy Kövér László köztudomásúlag nem igazán kedveli a volt református püspököt, aki őt nem is oly rég bírálta is a nyilvánosság előtt.
Egyébként hosszú évek óta nem és nem vagyok képes megérteni, miért kell az olyan jelentős kulturális rendezvénysorozatokat, mint amilyenek a Kolozsvári Magyar Napok is, de sorolhatnék több más hasonlót e vidékről, kizárólag politikus díszvendégeknek megnyitniuk, méghozzá az esetek többségében a kultúra világától távol eső témák kifejtésével. Avagy ez is része a nemzetállami közeg kisebbségi leképeződésének? Még szerencse, a Magyar Napok színes és nívós programözöne gondoskodik arról, hogy a politikai üzenetek hamar a kollektív feledés jótékony homályába vesszenek. erdon.ro2017. augusztus 16.
Ők kapták idén a Kincses Kolozsvárért-díjat
A kitüntetést olyanoknak adományozzák, akik sokat tettek nemcsak a KMN-ért, hanem a város magyarságáért is.
A Kolozsvári Magyar Napok első nagyszínpadi koncertje, a felvidéki Ghymes együttes fellépése előtt adták át a Főtéren az idei Kincses Kolozsvárért-díjakat.
A Kincses Kolozsvárért-díjakat 2013-ban osztották ki először a város közösségi életének fellendítésében és a Kolozsvári Magyar Napok megszervezésében vállalt tevékenységek elismeréseként. A díjat a Kincses Kolozsvár Egyesület alapította.
Idén három személyiség részesült az elismerésben: Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere, Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Rácz Csaba Pál vegyész, egyetemi oktató, vállalkozó.
Első alkalommal Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának akkori nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Nagy Elek üzletember, Kovács Sándor Kolozs-Dobokai főesperes, az Életfa Családsegítő Egyesület, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a kolozsvári Szabadság napilap, és a Paprika Rádió részesültek elismerésben. Második alkalommal Brendus Réka, a magyar nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület vehették át a díjat. A Kincses Kolozsvárért posztumusz díjasai az ezelőtti években Boros János volt kolozsvári alpolgármester és Kötő József kolozsvári színháztörténész voltak. https://foter.ro/cikk2017. augusztus 16.
Pert nyert a Marosvásárhelyi Katolikus Líceum a tanfelügyelőség ellen
Alapfokon a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumnak adott igazat a Maros Megyei Törvényszék abban a perben, amelyet az oktatási intézmény a Maros megyei tanfelügyelőség ellen indított. A tanfelügyelőség 2017. február 27-ei, 70. számú határozatának értelmében nem indulhatnak az oktatási intézményben a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályok – azaz előkészítő, ötödik és kilencedik osztály sem. Az iskola ezt a határozatot támadta meg április 3-án a törvényszéken, a ma kihirdetett alapfokú ítélet pedig eltörli a tanfelügyelőségi rendeletet. A tanfelügyelőség kérte a per megszüntetését, azzal érvelve, hogy az iskolának nem lehet felperesi minősége, de a törvényszék nem fogadta ezt el. Az alperesnek 15 napon belül van joga élni a fellebbezés lehetőségével. Tekintettel arra, hogy a tanfelügyelőség komoly kárt okozott azzal, hogy elvette a szülők és gyermekek azon jogát, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceumba folytathassák tanulmányaikat, arra szólítjuk fel a főtanfelügyelőt, illetve a tanfelügyelőség vezető tanácsának tagjait: azonnali hatállyal mondjanak le tisztségükről. Az RMDSZ Maros megyei szervezete a döntés kapcsán felszólította a főtanfelügyelőt, illetve a tanfelügyelőség vezető tanácsának tagjait: azonnali hatállyal mondjanak le tisztségükről. Közleményükben úgy vélekednek: a tanfelügyelőség komoly kárt okozott azzal, hogy elvette a szülők és gyermekek azon jogát, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceumban folytathassák tanulmányaikat. (hírszerk.) Transindex.ro2017. augusztus 16.
Rászoruló erdélyi iskolásoknak is gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet
Iskolakezdés együtt! címmel hatodszorra hirdet országos pénzadománygyűjtést Magyarországon az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyermek beiskolázásának támogatására. A pénzből erdélyi gyermekeknek is juttatnának.
A cél, hogy szeptember 1-jéig ezer rászoruló gyerekhez juttassanak el gyermekenként 10 ezer forint értékű személyre szabott, minőségi tanszercsomagokat - mondta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a kampányt elindító keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-ként 250 forint támogatást jelent. A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, amelyen tetszőleges összeget lehet adományozni. A nagyobb postákon pedig a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.
A rászoruló iskolásokat a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották ki a nyáron, hogy mindegyikük személyre szabott és szükséglete szerinti támogatást kaphasson az iskolaév kezdetéig, hiszen egyeseknek tanszerre, más családoknak tornafelszerelésre vagy ünneplőruhára nincs pénze.
A magyarországi rászorulók mellett több száz kárpátaljai, erdélyi és vajdasági magyar gyermek is kap beiskolázási segítséget.
A kommunikációs igazgató kifejtette, hogy a segélyszervezet akciója a legszegényebbeknek szeretne segíteni annak érdekében, hogy a tanévkezdés számukra se az eladósodásról, hanem a felzárkózás esélyéről szóljon.
A segélyszervezet felkérésére, 2000 fő részvételével nyáron készült reprezentatív felmérést ismertetve Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója elmondta: az előző évek felméréseihez képest javult a helyzet, de a családoknak továbbra is megterhelő kiadást jelent a tanévkezdés.
A gyermekes háztartások 46 százalékára jelentős, nehezen megoldható terhet rónak az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek, 5 százaléknak vállalhatatlanul nagy terhet jelent, 37 százalék jelentős költségnek tartja, de ez nem okoz különösebb problémát, 9 százalék pedig nem tartja jelentős kiadásnak.
A tanévkezdéskor felmerülő költségeket a megkérdezettek 87 százaléka önerőből fedezi, ezen belül a gond nélkül finanszírozók aránya 34 százalék, a más fontos kiadásokat csökkentők aránya 53 százalék. A megkérdezettek 34 százaléka az élelmiszerre fordított kiadásait csökkenti, 22 százalék a kötelező csekkek befizetésén spórol, 4 százalék pedig hitele törlesztésén is.
A legnagyobb terhet az új ruhák, cipők beszerzése jelenti a válaszadók 60 százalékánál, az iskolatáska megvásárlása 42 százaléknak, az írószerek beszerzése 34 százaléknak jelent gondot. A tornafelszerelés, valamint a különórák, korrepetálások fizetése a felmérésben résztvevők 23-23 százalékának okoz problémát.
MTI; maszol.ro2017. augusztus 16.
Modernizálódik Háromszéken a pityókatermesztés
Érdemes gazdálkodni!
Jó úton halad a háromszéki mezőgazdaság modernizációja. Miután a hatóságok évek óta hangsúlyozzák a szövetkezetek létrehozásának fontosságát, ez piaci alapon kezdett kibontakozni, főként a pityókatermesztés, -feldolgozás és -értékesítés területén.
Többen vállalnak bértermelést a nagygazdák számára, akik átveszik, feldolgozzák és szupermarketekben értékesítik a háromszéki krumplit, magyarázta lapunk érdeklődésére ifj. Orbán Miklós. Az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője szerint ez a „szövetkezeti” rendszer lehetőséget biztosít a gazdáknak, hogy biztos bevételi forrással egészítsék ki a családi kasszát. A piaci alapon működő folyamatok mellett a kormány által kilátásba helyezett adókedvezmények és támogatások is hozzásegítenek, hogy legyen jövő a háromszéki gazdák számára.
Hétvégén a Csomakőrösön megszervezett SIC Feszt szabadegyetemen háromszéki szakemberek részvételével szervezték a Mezőgazdasági jövőkép című előadást, ahol szó esett a gazdálkodási lehetőségekről és kihívásokról. A Könczei István, a HÁRIT fiatal gazdákért felelős képviselője által vezetett beszélgetésen Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Márton Árpád RMDSZ-képviselő és Kozma Béla, a Mezőgazdasági Igazgatóság irodavezetője vettek részt.
Kozma Béla ismertette a mezőgazdasági miniszter, Petre Daea gazdáknak írott levelét, amelyben tájékoztatott a tervezett állami támogatásokról és adócsökkentésekről, amiket a jelenlevők felcsillanó szemekkel, de kellő szkepticizmussal fogadták, mutatott rá Orbán Miklós, aki szerint válaszlevélben megjelölik azokat a tervezeteket, amelyek mihamarabbi életbe ültetését fontosnak tartják.
Orbán Miklós üdvözölte azt, hogy adómentessé tennék a művelt parcellákat, viszont a két évig parlagon hagyott területekre hektáronként akár 100 lejes többletadót rónának. Adómentessé tennék a mezőgazdasági gépeket azok számára, akik mezőgazdaságból jutnak jövedelemhez. Fontos tervezet, hogy a 40 évnél fiatalabbakat alkalmazó gazdáknak nem kellene járulékokat fizetni, ami közel 40 százalékos megtakarítást eredményezne. Orbán Miklós szerint ezáltal a jelenleginél lényegesen magasabb béreket lehetne biztosítani a mezőgazdaságban dolgozóknak, ami által itthon lehetne tartani a fiatalokat. Fontosnak tartják azt a tervezetet, hogy az állam 50 százalékos támogatást biztosítana klimatizált raktárfelületek építéséhez. Ezt sok háromszéki gazda is kihasználná, és kulcsszerepe lehetne a pityókatermesztés, -feldolgozás és -értékesítés modernizálásában, véli az AgroSic vezetője, aki szerint tervben van egy több ezer tonnás átvevő-, válogató- és csomagolóközpont építése.
Egyre keresettebb a háromszéki krumpli, annak köszönhetően, hogy 5-6 nagygazda korszerű termelői, feldolgozói és értékesítési tevékenységet folytat, és a nagyáruházak minden évben növelni szeretnék a felvásárolt mennyiséget. Mivel a háromszéki nagygazdák maximalizálták termelésüket, beindult egy folyamat, miszerint másokkal termeltetik meg a szükséges mennyiséget. Orbán Miklós szerint ez óriási lehetőséget jelenthet a kis és közepes gazdák, családok számára, amelyek akár másodállásban is kiegészíthetik jövedelmeiket. Az együttműködés alapfeltétele a minőségi elvárások teljesítése, ezért általában a nagygazdák biztosítják a minőségi vetőmagot, a bértermelőnek pedig a megfelelő termelési kritériumokat kell teljesítenie, majd ősszel, egy megegyezett áron átadja a megtermelt mennyiséget, magyarázta az AgroSic vezetője, aki szerint a bértermelők hektáronként akár 3000 eurós jövedelemre tehetnek szert.
Orbán Miklós a szerződés betartására szólította fel az érintetteket, mivel előfordult, hogy a szabadpiaci felvásárlók néhány banival többet ígértek a gazdának, aki szerződése ellenére odaadta a terményét. „Hosszú távon kell gondolkodni, hiszen a háromszéki nagygazdák évtizedekig biztosítani tudják a felvásárlást és biztos bevételt a család számára”, mutatott rá a szakember.
Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. augusztus 16.
Újabb támadás iskolaügyben: Paşcan visszaállamosítaná az egyházi ingatlant
Marius Paşcan egy DNA-átirattal bizonygatja, hogy törvénytelenül szolgáltatták vissza azt a vásárhelyi épületet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az Unirea Főgimnázium is helyet kap. Szerinte az ingatlant vissza kellene államosítani.
Bár a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak is helyet adó ingatlan a 2004-es visszaszolgáltatás és az azt követő per következtében, 2005-ben jogerős bírósági ítélettel került az egyház tulajdonába, Marius Paşcan parlamenti képviselő azóta is abban reménykedik, hogy rendkívüli perújrafelvétel révén sikerül visszaállamosítani az ingatlant.
A Népi Mozgalom Pártja (PMP) politikusa – aki prefektusként korábban számos pert indított a magyar kézbe visszajuttatott javak miatt – úgy véli, az egyház és az erdélyi római katolikus státus csúnyán átverte a román államot. Szerinte a marosvásárhelyi iskola épületét nem a katolikus hívek adományaiból építették, hanem Mária Terézia magyar királynő pénzéből. A státust pedig nem egyházi, hanem állami szervnek tekinti.
Paşcan újraindítaná az ügyet
Mondandója alátámasztásaként a honatya az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) átiratából idézett, amely szerint az Országos Restitúciós Bizottság 2004-ben törvénytelenül járt el, amikor elrendelte az iskolaépület visszaszolgáltatását. Mire azonban a feljelentők 2014. december 10-én a DNA-hoz fordultak, a restitúciós bizottság tagjai által elkövetett állítólagos bűncselekmény elévült. Az ügyészség válasza szerint a panaszosnak 2012. szeptember 20-ig kellett volna megtennie a bűnügyi feljelentést.
Marius Paşcan úgy véli: épp ez a bizonyíték arra, hogy a Klastrom utcai épületegyüttes soha nem volt az egyházé. A formai hibák miatt lezárt ügyet újra lehetne indítani, amennyiben a bíróság elfogadná a rendkívüli perújrafelvételt. Ezzel szemben Holló László, a státus ügyvezető igazgatója emlékeztetni kívánt, 2004-ben a marosvásárhelyi városháza is ugyanarra a téves történelmi feltételezésre alapozva indított pert az ingatlan visszaszerzéséért. A polgármesteri hivatal alapfokon nyert, jogerősen viszont vesztett. „A polgármesteri hivatal úgy gondolta, hogy a státus állami intézmény volt. A státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a státus állami intézmény lett volna, ami teljesen alaptalan” – fejtette ki egy lapunknak adott korábbi nyilatkozatában Holló László.
A marosvásárhelyi iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között, közel százharminc évvel Mária Terézia halála után épült. A vásárhelyi egyike volt azon iskoláknak, melyeket az erdélyi római katolikus státus létrehozott a térségben. A brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium ingatlanjai mind a 20. század elején épültek. Ugyanígy az a gyulafehérvári épület is, amelyben jelenleg az 1918. december 1. elnevezésű román egyetem működik.
„Bizonytalan az Unirea sorsa”
Mivel teljesen birtokon belül érzi magát, a római katolikus egyház bármikor egyoldalúan szerződést bonthat a marosvásárhelyi önkormányzattal, és utcára teheti az Unirea Főgimnázium tanulóit – mutatott rá Marius Paşcan. A PMP Maros megyei parlamenti képviselője ezért sürgős alternatívát javasol egykori felettesének, Dorin Floreának. A polgármester valamikori sajtószóvivője arra szeretné rábírni az elöljárót, hogy mielőbb találjon új helyiséget a szerinte bizonytalan sorsú elitiskolának.
Paşcan a Maros-híd melletti kiürített kaszárnyát vagy a megszűnőben lévő építkezési szakiskola épületcsoportját tartaná a legmegfelelőbbnek, mindkét esetben viszont jelentős beruházásokra lenne szükség. A PMP képviselője szerint még így is jól járna a városháza, hisz megszabadulna a havi 25 ezer lejes bértől. A bizonytalanság miatt az Unirea abba a helyzetbe került, hogy a szülők kezdik meggondolni magukat, hogy oda írassák-e gyermekeiket vagy sem. Ezt az állapotot nem szabad fenntartani, mielőbb megoldást kell találni” – nyilatkozta Marius Paşcan. A politikus és az Unireában oktató pedagógusok félelmét a Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése táplálja. Mint ismeretes, két évvel ezelőtt a felekezeti iskola visszafoglalta a tanintézmény Klastrom utcai kisebbik épületét, és az unireások most attól tartanak, hogy a katolikus középiskolát ért ügyészségi támadások miatt az egyház bosszúból szerződést bont az önkormányzattal.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 16.
Értékteremtő értékmentés: fotótárlat
Érdekes és nem mindennapi látásmódba, a szemlélődés tudatos alkalmazásának mikéntjébe avat be a Műemlékek diákszemmel című fotótárlat, amelynek megnyitóját hétfő délután szervezték a Bocskai-házban. A régi és időszerű fényképek emberekről, házakról, terekről, műemlék épületekről nem véletlenszerűen következnek egymás után, hanem tudatosan, sőt céltudatosan elhelyezve végigvezetik a látogatót: történeteken, helyszíneken, érzelmeken, korszakokon. Ez azonban még nem minden, hiszen a fotográfiák úgymond bátor felhasználása kollázs-technikával, valamint a régi felvételek újragondolása, átformálása a mai, modern világba egyfajta játékosságot is éreztet, ösztönöz, hogy a megfigyelésen túl törekedjünk a megértésre és akár gondoljuk tovább a „művet”.
A fotókiállítás tárgyát, témáját egyébként a címe – Műemlékek diákszemmel – is kifejezi: azokról a műemlékekről készült fotók láthatók, amelyeket az RMDSZ által szervezett Örökségünk őrei idei kolozsvári vetélkedőjén részt vett diákok örökbe fogadtak. Ezek az Óváry-ház, a Sétatér, a Státus-paloták, a Mauksch-Hintz-ház és a Mariánum.
A régi, történeti fotók mellett pedig azok „továbbgondolása” is ki van állítva. Például a múlt század elején készült sétatéri felvétel mai változata, vagy a Mariánumban egykor lencsevégre kapott csoportkép „behelyettesítése” mai szereplőkkel. Ettől vált rendhagyóvá, kivételesen mozgalmassá a kiállítás. Sőt egyúttal személyessé is azáltal, hogy az Örökségünk őrei vetélkedő csapatai hogyan „szólítják” meg a tárlatlátogatót: a Sétateret örökbefogadó csapat ugyanis a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai voltak, akik rövid filmfelvételen jelbeszéddel mutatják meg a tárlatlátogatónak a park madarainak nevét.
A kiállítás megnyitóján Blos-Jáni Melinda, a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem Fotó-, Filmművészet, Média szakának tanára elmagyarázta a munkafolyamatot, amely végül a tárlathoz vezetett: megfigyelte az Örökségünk őrei vetélkedőn részt vett diákok fotókkal kapcsolatos tevékenységét, és innen jött az ötlet, hogy mindezt bemutassák kiállítás formájában. Egy múzeumpedagógia projekt keretében pedig a diákok tovább kutattak a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző családi hagyatékokban. Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánhelyettese arról beszélt, mennyire fontos a diákok életében egy ilyen projekt, hiszen ezáltal betekintést nyernek a múltba, törekedve annak megőrzésére. Blos-Jáni Melinda arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi Audiovizuális Archívum révén céljuk az értékmentés, ezért várják bárkitől a régi fotókat, felvételeket digitalizálásra.
A kiállítás a magyar napok alatt megtekinthető a Bocskai-ház előterében, 11–18 óra között.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 16.
Karnyújtásnyira Kolozsvár
Térben és időben is összefog, egyesít, ugyanakkor szerteágazik mindaz, ami az immár nyolcadik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok hozadéka. Az augusztus 20-át megelőző héten évek óta egyre többen érkeznek Kolozsvárra, szerte a nagyvilágból ide-, avagy hazaszállingóznak azok, akik számára meghatározó a kincses város egykori vagy mai atmoszférája, és vonzó, amit az ünnepi hét rendezvénysorozata kínál. Szerteágazik, mert a művészet, kultúra, szórakoztatás és erdélyiség – idén a Transylvanicum minőségjelző/védjegy az ünnepi hét mottója – különféle dimenziói villannak fel és nyílnak meg mindazok előtt, akik számára magától értetődő, hogy részt akarnak venni az egyre bővülő, népesebbé és tartalmasabbá váló fesztiválon. A Kolozsvári Magyar Napok-érzés minden valószínűség szerint egyre inkább megérinti a román lakosságot is, hiszen nemcsak az autóbuszokon látható a programsorozatot hirdető plakát, de bárki számára nyitottak a főtéri koncertek, a kiállítások, ahogyan nyitott a Farkas utca forgataga vagy az új, sétatéri helyszín is. Ebben az évről évre mentrendszerűen bekövetkező, sokak által várva várt hétben sűrűbbé válik a kincses város központjának légköre, karnyújtásnyira kerül mindaz, ami az ünnepben lényeges, a tereket pedig egyfajta otthon-érzés lengi be. Ilyenkor érezhető, időben is sokfelé ágazik az ünnep. Egyrészt múltidéző, hiszen megannyi egykori kulturális, történelmi dimenziót idéz fel, és igyekszik továbbörökíteni kiállításokon, könyvbemutatókon, sőt koncerteken keresztül, osztály- és egyetemi találkozókat „lát vendégül”, másrészt meg természetesen a mára összpontosít: karnyújtásnyira lévő, sokszor mégis mellőzött értékek felmutatására, a közösség-érzésre, a hogyan továbbra, különféle problémafelvetésekkel és megoldáskeresésekkel. Bár kicsit paradoxul hangozhat, a múltidézés és mába tekintés is jövőbeni kiterjesztésű, hiszen az ünnep középpontjában a találkozások állnak: szerteágazó térbeli, időbeli vonatkozások, ideérkezők, itt élők, ünneplők találkozásai.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 16.
Művészek és művészetek szimbiózisa
Megzenésített Ady-versekkel emlékeztek a 140. éve született Ady Endre (1877-1919) költőre a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Három zeneszerző: a magyarországi Reinitz Béla (1878-1943) és az erdélyi Bretan Miklós (1887-1968) és Eisikovits Mihály (1808-1983) által megzenésített Ady-verseket hallgathatott meg – az elviselhetetlen meleg ellenére szép számban összegyűlt – közönség Laczkó Vass Róbert színművész (ének és szavalat) és Nagy Gergő zongoraművész előadásában, a Művészeti Múzeum Tonitza-termében vasárnap délután.
Úgy tudom, évtizedek óta nem adtak elő Kolozsváron megzenésített Ady-verseket, pedig Eisikovits Mihály (Miksa) és Bretán Miklós (Nicolae Bretan) kolozsvári zeneszerzők voltak, ám úgy tűnik, mára ők is feledésbe merültek. Pont ezért dicséretes a produkció ötlete is.
Laczkó Vass Róbertnek színészként és dalénekesként sikerült újrateremteni az Ady-versekre jellemző különleges, édes-bús, szomorkás, melankolikus hangulatot. Előadása szuggesztív, magával ragadó volt. Hangszíne is teljes mértékben alkalmasnak bizonyult a daléneklésre. A megzenésített versek esetében az érthető szövegmondás alapkövetelmény, amelynek Laczkó Vass Róbert természetesen eleget is tett. A szavalatok és az éneklés között másdopercnyi szünet sem volt, ennek ellenére az egyórás produkciót – A legjobb ember. Átok, panasz, zsoltár és ének – a közönség lélegzetvisszafojtva követte. Az előadásnak volt ugyan egy kronologikus jellege, ám sokkal fontosabb a költő által megélt és versbe foglalt érzések, lelkiállapotok megfelelő tükrözése. Mindhárom zeneszerzőnek – minden bizonnyal egymástól függetlenül – sikerült egységes zenei nyelvezetet kialakítani, ahol a legfontosabb a vers hangulatisága és annak zenei megnyilatkozása volt.
Annak ellenére, hogy az Ady-versek több mint száz, a zeneművek pedig több mint félszáz évvel ezelőtt keletkeztek, még mindig időszerűek, hasonlatosak a mai ember érzéseihez, félelmeihez, örömeihez. Mondhatni: ma is átkozódunk, panaszkodunk, zsoltárt énekelünk, pont úgy, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt élt elődeink.
Zárszóképpen emeljük ki Nagy Gergő előadóművészt, aki muzikálisan, a vers és a zene lényegét átérezve látta el a zongorakísérő szerepét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 16.
Fagyival csalogatták a kisfiút az Arany-buszról
Már csak szerda estig lesz Kolozsváron a vándorbusz
Felszálltunk a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorbuszára, a magyar színház előtt állomásozó Arany200-as „járatra”, és amit ott találtunk... Nos, az jó órára rabul ejtett, alig akarózott leszállni, s csak a lapzárta sürgető délibábja vethetett véget az utazásnak. A toldisra öltöztetett buszban felfedezhetjük és újrafelfedezhetjük Arany Jánost leleményesen tálalt szikár tények, interaktív okosmegoldások, versrészletek, vallomások, zenék, filmek, rajzfilmek, könyvek, játékok által. A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti megnyitója kapcsán hosszú sorok kígyóztak a busznál, tegnap délelőtt már ráérősebben lehetett tanulmányozni, de az ott töltött óra alatt több tucatnyi látogató érkezett. Az Arany János születésének 200. évfordulójára létrehozott kiállítás mozgóváltozata a múzeumnak immár negyedik ilyen jellegű projektje, de ez az első, amely bejárja a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit.
Alig múlt 11 óra. A buszon annyian „utaznak”, hogy előbb inkább körbejárom. Körös-körül – kivéve a szélvédőt – Toldi figurák elevenítik fel a farkasokkal való találkozást, a malomkerék-történetet, a bika legyőzését, Toldi estéjét sötétkék alapon. „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”, olvasom a busz oldalán a közismert versrészletet, és tucatnyi másikat. A sétatéri színház parkolójában állomásozó jármű mellett nyugágyak, akárha a tengerparton is üldögélhetnénk, de a távolabb sejlő Szamos is megteszi, a székponyvákon Toldi fekete rajzfilmfigurája, a másikon izmos karja a petrencés rúddal. A vékony fa árnyékában asztal Arany-kötetekkel, a személyes feljegyzéseket, kéziratos verseket tartalmazó kapcsos könyvből két példány, kifestők, kérdőíves Arany-próba. A krimikvízben ilyen kérdést találunk: „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt. Ki a gyilkosa?”. A másik az 500 walesi bárd kivégzésének körülményeit firtatja. Az Arany életéről szóló kvíz arra kíváncsi, mennyi ideig tartott a barátsága Petőfivel, és hány évesek voltak szülei a születésekor. Ha elsőre kínainak is éreznénk az egész játéktesztet, látogatás után érdemes újra próbálkozni, a buszon ugyanis temérdek kérdésre választ találunk. A gyerekek felpróbálhatják a sisakokat, ott találják a ládában, amelyet a Mátyás anyjából ismert fekete holló őriz.
Mindenkinek szívügye ez a busz
– 2008-ban volt az első vándorbusz, a Nyugat 100. évfordulójára, aztán a magyar nyelv busza és az Erkel-busz – sorolja Molnár Eszter Edina, aki másodmagával péntek óta kíséri a Németországban vásárolt buszt, amelyet a múzeum bérel. Az átalakításokat úgy végezték el, hogy odafigyeltek: a program végén lehessen visszaállítani utasszállítónak. Jövő nyár végéig a múzeum munkatársai felváltva vállalnak egy-két helyszínt, Eszterék pénteken Szatmárnémetiben csatlakoztak. Ott naponta többszázan látogatták a mozgókiállítást, és volt olyan 7-9 éves formájú gyermek, akit egy óra után még fagylalt ígéretével sem tudtak lecsalogatni. – Az idősebbek akár 2-3 órát is eltöltenek itt, mindent elolvasnak, aztán van aki azzal az ígérettel távozik, hogy visszatér megfelelő sorrendben végignézni a kiállítást – részletezi Eszter. A tervek szerint a gépkocsivezető végigkíséri az egész éves túrát, a busz néha visszatér a kecskeméti telephelyre, a szükséges ellenőrzést, karbantartási munkálatokat elvégzik rajta, majd indul tovább. Az erőgépet például már meg kell javítani, a szorítós erőpróba már nem működik. – Azt egy mérnök tervezte, Kapolcson feltűnt, kerített egy szerszámosládát és megjavította. Mindenkinek, aki dolgozott rajta, annyira szívügye ez a busz! A szélvédő feliratát át kellett programozni, egy német kisváros neve futott rajta, azt egy másik cég végezte. Annyira különböző szakterületekről érkező emberek dolgoztak, nagyon szép csapatmunka volt a busz elkészítése.
Szkokán Vilmos, a másik „utaskísérő”, jegyet nyom a kezembe. A lyukasztó szépen rányomja a dátumot, aztán meg a különleges pecsételő Arany János aláírását varázsolja a jegyemre. Üvegvitrinben tányér, mellette a keserű-szatirikus Hasadnak rendületlenül Vörösmarty-parafrázis sorai, ott a karlsbadi ivópohár és a pörge kalap. Mellette a Tetemre hívást olvashatjuk, a radványi erdőt jelképező gumicsíkok mögött. Szemben falemezeken részletek Arany János levelezéséből Jókaival, Gyulai Pállal, Petőfivel, Csengery Antallal stb. Odébb interaktív fal, ha megérintjük a Csonkatornyot ábrázoló kockát, az érintőképernyőn részleteket olvashatunk költőnk szülővárosáról, a családi fotót megsimítva a családjáról, a portrékat érintve pedig a barátságairól Tompa Mihállyal, Petőfivel, a nagykőrösi évekről, a pesti időszakról, a forradalomról, kitüntetéséről, betegségeiről stb. Megtudjuk, hogy németül olvasta Shakespeare-t, eredetiben Homéroszt, de „mindez a házasságomig tartott”, akkor ugyanis olvasgatás helyett a családjának kívánta szentelni az idejét, ígéretét viszont csak néhány évig sikerült betartania. Később aztán egy évtizedig szinte teljesen félretette a pennát, amikor unokája születése után fél évvel meghalt a lánya, Juliska, akinek a sírversét maga Arany János írta meg, de lányához írt későbbi verspróbálkozásán ilyen feljegyzés olvasható: „Túl fájdalmas! Nem megy.” A sors ajándékának bizonyult árván maradt unokája, Piroska, akit nagyszülei neveltek, és akihez különleges, humorral és szeretettel teli kapcsolat fűzte a költőt. 1886-ban azonban, alig 21 évesen őt is elvesztették, tüdőbajban meghalt, akárcsak nagyapja több testvére. Olyan ínyencségek derülnek ki, hogy Arany János elsőre félretette Madách tragédiáját, amit a szerző elolvasásra küldött meg neki, hogy aztán második nekifutásra „felfedezze”. Azt is megtudhatjuk például, hogy nemcsak angolul tanult meg könyvekből, hanem ugyanúgy franciául és olaszul is annyira, hogy fordított ezekben a nyelvekben, ám beszélni egyiket sem tudta. Vagy úgy tudta volna csak, mint a következő látogató...
Azok a valeszi bárdok
Közben a busz hátsó felében egy tíz-tizenkét éves forma kissrác gyermeki őszinteséggel fedezte fel a kiállítás kincseit, többek közt az erőpróba standot, és hangosan olvasgatta a feliratokat, ő még csak tanulja, hogy a valeszi bárdok azok tulajdonképpen velszi bárdok, miközben a torz kiejtés hallatán a busz elejében felszisszenő nyugdíjas hölgyek már szakavatottként kutatták az aranyi érdekességeket. Soha találóbb spontaneitással nem lehetne megidézni Arany János szellemét, mint ezzel a valeszivel...
A busz közepén is hallom, amint a kissrác előzékeny idegenvezetőként magyarázza – egyre csigázva türelmetlen kíváncsiságomat –, hogy a székekre le lehet ülni, a fülhallgatóban pedig zene szól és versek. Amúgy is szeretem a finom falatot mindig a végére hagyni, hát előtte még szemügyre veszem azÁgnes asszony fából mintázott, széthajtogatható „ruhára” nyomtatott sorait, majd kétszáz év irodalmárainak elismerő, megrázó gondolatait Arany Jánosról. Mikszáth Kálmán például ezt írta költőtársa halálára, 1882-ben: „Ott fekszik hidegen, mozdulatlanul, / ami törékeny sár volt benne – / ami arany volt, az megmaradt...” Orbán Ottó 1994-ben pedig ezt írja: „Én ha az Istent ember formájú lénynek próbálnám elképzelni, csakis olyannak, mint az öreg Arany János.” Már egyre közeledem a busz hátsó fertályához, minden szék és fülhallgató foglalt, hát még megnézem, milyen intézmények, utcák viselik Arany János nevét, és hol vannak szobrai. Megtalálni a térképen a piros pettyek között az alig ötven méterre nyíló kolozsvári Arany János utcát is. Itt olvashatunk a néhány éve elnevezett Aranyjános kisbolygóról.
Helló, itt a nyár, tikkad a szöcskenyáj
Végre, a finom falat! A játékban ki kell találni, mit jelenthet a pikszis, a brugó, az asztag. Aztán Arany Jánossal, a zeneszerzővel ismerkedünk. Igen, dalokat is szerzett a népdalgyűjtőként szintén értékeset alkotó költő, de emellett angol feldolgozásokat is hallgathatunk. „Idegenvezetőm” akad a nemsokára licista Tibor személyében, aki ismerőként azonnal rákattint a Belga együttes teljesen alternatív Toldi-feldolgozására és felfedezhetem az ígéretesen kezdődő dalt: „Hello, itt a nyár, / Tikkad a szöcskenyáj. / Hello, itt egy srác, / Aki malomköveket dobál.” Biztos akad, aki szentségtörésnek érezheti a dal további sorait (ők meghallgathatják a többi, klasszikusabb alkotást), de Tiborral ketten osztozva a belga Toldiján még a mintegy 30 évnyi korkülönbség ellenére is egyformán jól szórakoztunk: én a bolondos, de emlékezetes dalszövegen, Tibor bizonyára azon, hogy ez nekem mennyire tetszik... Legalább ennyire különleges az a felvétel, amelyen a különböző országok magyarországi nagykövetei mondják el a Családi kört...
A vizuális élménybe kicsit belekavar a képernyőben tükröződő napfényes külvilág, mégis le kell gördülnie egy könnycseppnek egyik kedvenc versem, a Tetemre hívás 21. századira rendezett rövidfilmje alatt (Madarász Isti, 2014), mindig olyan erősek azok a verssorok, s a modern világot ábrázoló kontrasztos képsorok csak fokozzák a hatást.
Irodalomtörténészek mondanak érdekességeket és ismert emberek beszélnek a saját személyes Arany Jánosukról. Enyedi Ildikó filmrendező annak idején a Toldiból értette meg, milyen nehéz dolog férfinak lenni. Az Arany-interjú felkérés kapcsán pedig rádöbbent, hogy amit ő akkor megértett, az a hideg zártság és érzékenység, a testi erőbe bezártság és érzéki némaság kifelé minden férfi szereplőjében benne van. Kukorelly Endre író, költő szerint Arany János az a magyar író, aki nem tudott hibázni, nyelvileg tökéletes: „Például a Keveháza. Hogy miről szól, azt kvázi zárójelbe lehet tenni. Az ember olvassa, és közben elolvad...”
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 16.
Építészeti életműdíjasok a ferences kolostor árnyékában
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 16.
Menedékkérő-befogadási helyzetkép
Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket. Románia 2015-ben a kötelező kvóták ellen szavazott, azt hangoztatva, hogy a tagországoknak önkéntes felajánlások alapján kellene menedékkérőket átvenniük a migrációs nyomás által leginkább sújtott uniós tagállamoktól. A román hatóságok mindazonáltal nem tagadták meg a kvótarendszer alkalmazását. A Görögországból és Olaszországból áthelyezett menedékkérők első csoportjának tavaly márciusi érkezését a hírtelevíziók élőben közvetítették. A további menedékkérők érkezését nem övezte hasonló sajtónyilvánosság, az IGI most először közölt róluk adatokat. A bukaresti, giurgiui, radóczi (Rădăuți), galaci, illetve a Máramaros megyei nagysomkúti (Șomcuta Mare) befogadóközpontban 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni menedékkérőt helyeztek el. Nyugati Jelen (Arad)