udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1480
találat
lapozás: 1-30 ... 1261-1290 | 1291-1320 | 1321-1350 ... 1471-1480
Névmutató:
2013. február 25.
Az RMDSZ nem tüntet (Szövetségi Képviselők Tanácsa)
Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi tüntetésen – jelentette be Kelemen Hunor elnök szombaton a szövetség döntéshozó testületének marosvásárhelyi ülésén. Nem akarnak az SZNT és az EMNP utánfutójává válni, ők a szülőföldön maradásért dolgoznak, és azon lesznek, hogy az alkotmánymódosítás során a romániai magyarságot államalkotó tényezőnek nyilvánítsák – ígérte.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke az SZKT ülésén kijelentette: a magyar szabadság napja – március 15. – a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló. Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll a mögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével – a székely zászlóval –, de fontosabb üzenetnek tartja, hogy „egy a zászló”. Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson. Kelemen Hunor – hivatali elődje felszólalása után – közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezetőtestületei is. „Az RMDSZ nem lesz az SZNT vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt” – jelentette ki. Hozzátette: egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.
Ellenzékben Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolójában hangsúlyozta, az RMDSZ a szülőföld megőrzéséért dolgozik, nem támogat az erdélyi magyarságot megosztó, a szülőföld feladásával számoló szórványstratégiát. Az RMDSZ elnöke ily módon reagált Szász Jenő szavaira, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, „önkéntes területfeladásának” a lehetőségét vetette fel. Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ szórványkollégiumok és a szórvány-Székelyföld partnerség működtetésével segíti a kisebbségben élő magyarok identitásának megőrzését, elköltöztetésük ötletét felelőtlennek tartja.
„A legutóbbi SZKT-n még létezett egy halvány reménysugár a szövetség kormányzati szerepére. Ez azóta szertefoszlott, most pedig arra vagyunk berendezkedve, hogy ellenzékből politizáljunk, és egy olyan 70 százalékos többséggel rendelkező kormánykoalícióval állunk szemben, amelynek a mi szavazatainkra nincs szüksége. Így kell megőriznünk eddig megszerzett jogainkat, és meg kell próbálnunk tágítani ezek körét” – kezdte felszólalását a szövetségi elnök. Kifejtette: az RMDSZ-nek az a feladata, hogy az erdélyi magyarság érdekeit érvényesítse az alkotmánymódosításnál, a közigazgatási átszervezésnél. Az alkotmánymódosítás során fontosnak tartják a képviselőház és a szenátus hatásköreinek szétválasztását, korlátozni kell a sürgősségi kormányhatározatok és a felelősségvállalás általi döntéshozatalt, és az RMDSZ kitart az 1-es cikkely módosítása mellett, amelyből a nemzetállamra vonatkozó kifejezést szeretné kivenni, mert az nem felel meg a romániai valóságnak, a nemzeti kisebbségeket pedig államalkotó tényezőként akarják elismertetni – sorolta elképzeléseiket Kelemen Hunor. „A jelenlegi nyolc fejlesztési régió egy csődtömeg” – jelentette ki az idén esedékes régióátszervezés kapcsán, kiemelte: az RMDSZ szakértői több tervezetet is készítenek, amelyeket az önkormányzati tanácsok együttes tanácskozásán mutatnak be március elején, a szövetség pedig csak egy széles körű egyeztetés után hoz politikai döntést.
Üzenetek Budapestnek
„Arról, ami a székely zászló kitűzése kapcsán történt, még nem tudjuk eldönteni, hogy használt vagy ártott nekünk. Nem tudjuk, hogy a magyarországi politikusok nyilatkozatai eredményesebbek-e, mintha diplomáciai úton folytattak volna párbeszédet. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ennek kapcsán tereljük vissza a normalitás talajára a történéseket. A segítségnyújtást ebben az ügyben köszönjük, ha az szolidaritásból és önzetlenségből fakad, de ennek ellenére nem árt, ha szólnak nekünk, kapaszkodjunk meg, mert segítség érkezik” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzátette: egyetlen rossz politikai pillanat elég ahhoz, hogy olyan törvények szülessenek meg, amelyek korlátozzák a magyar nyelv használatát vagy a kettős állampolgárok státusát, ilyenekről szó esett a székely zászló körül kialakult, mesterségesen gerjesztett vitában.
Budapestnek üzent Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is: „Engem nem nagyon érdekel az, hogy jövőre a magyarországi választásokon melyik párt kap több szavazatot Erdélyben. Minket az kell érdekeljen, hogy ne gyűrűzzön be a magyarországi kampány ide, és ne rontsa a közhangulatot, és legyen jó eredményünk az európai parlamenti választásokon” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa megszavazta az RMDSZ XI. Kongresszusa szervezésére vonatkozó határozatot, továbbá a 2013-as évet Bethlen Gábor- és Kós Károly-emlékévvé nyilvánította, illetve döntött a XI. kongresszus csíkszeredai helyszínéről. Az SZKT szombati ülésén átadták a 2012-es évre odaítélt Ezüstfenyő-díjakat. Évről évre azok a tisztségviselők kapják meg a kitüntetést, akik „jelentős erőfeszítéseket tesznek a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért”. A kitüntetettek között volt, post mortem Lőrincz Zsigmond, Kovászna tavaly ősszel elhunyt polgármestere is. A díjat a család megbízásából Tamás Sándor vette át.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. február 25.
„Nem egy fortyogó katlanon ülök”
„Nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz” – mondja lapunknak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a közelgő régióvitáról, a Partium–Székelyföld-ellentétekről, a román politikusokkal való párbeszéd lehetőségéről kérdezte Cseke Péter Tamás.
Liviu Dragnea bejelentette, hogy elkezdődött Románia közigazgatási újrafelosztásának közvitája. A kormányfőhelyettes utalt arra, korántsem biztos, hogy nyolc régióra osztják majd az országot, mint ahogy korábban több kormánypárti politikus szorgalmazta. Ezek szerint van esély arra, hogy a szociál–liberálisok mégsem fagyasztják be a jelenlegi fejlesztési régiókat, hanem – mint ahogy az RMDSZ is szeretné – kisebb régiók lesznek?
Valóban, a kormányzó pártszövetség folyamatosan azt kommunikálta eddig, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási jogkörökkel való felruházása a szándékuk. Én úgy látom, a háttérben az USL-n belül is vannak olyan kezdeményezések, akár régiónként is eltérő hangok, amelyek szerint a mostani nyolcrégiós felosztás közigazgatásilag nincs rendben. Gyakorlatilag mindenki beismeri, hogy a jelenlegi régiófelosztás egy csőd. Ha közigazgatási jogkörökkel ruházzák fel a mostani fejlesztési régiókat, az hosszú távon megerősíti, sőt súlyosbítja ezt a csődöt. Nem véletlenül mondtam és mondom, hogy egy több mint tízesztendős kudarcot nem szabad szőnyeg alá söpörni, nem szabad megerősíteni, nem szabad elrejteni, nem lehet azt játszani, hogy van egy csődtömegem, abba teszek egy acélvázat, öntök bele egy kis cementet, hogy megkössön. Attól még csőd lesz, nem fog jobban működni. Annak idején a parasztpárti politikusoknak is az volt elsősorban a problémájuk, hogy a Székelyföld nehogy egyetlen régióba kerüljön. A román politikusok ezt a kérdést mindig az etnikai szempontokat előtérbe helyezve közelítették meg. A baj az, hogy az etnikai spirálból nem bírnak kilépni, és számomra ez sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb mentalitásbeli problémát vet fel. Ám ha a miniszterelnök-helyettes már képes azt kijelenteni, hogy a nyolc régió nem szentírás, azt mutatja, hogy a kormánypártok kezdenek más felosztáson is gondolkodni. Mi azt mondjuk: sok-sok érv van amellett, hogy egy régió legfeljebb három-négy megyéből álljon.
Az előbbi kérdést azért is tettem fel, mert Csutak István RMDSZ-es szakértő meggyőződéssel állítja: az USL már csak azért is keresztül fogja vinni a nyolcrégiós elképzelését, mert így árthat a legjobban a magyarságnak. Az RMDSZ elnöke nem ennyire borúlátó?
Csutak István álláspontját és az érvelését ismerem, nekem nem Csutak Istvánnal kell vitatkoznom, nem is vitatkozom vele. Azt gondolom, ha egy lehetőségünk van, akkor azon kell lennünk, hogy Románia közigazgatási felosztása ne legyen nyolcrégiós. Akkor még mindig jobb, ha megmaradnak a jelenlegi fejlesztési régiók, ám közigazgatási hatáskörök nélkül. Nekünk egyszer már sikerült megakadályoznunk, hogy a nyolc fejlesztési régió közigazgatási hatásköröket kapjon, amikor Traian Băsescu állt elő ezzel az elképzeléssel, igaz, akkor más helyzetben voltunk.
(„Elképzelhetetlennek tartom a szórvány feladását”
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár a Székelyföld irányában, akár más irányban történne a szórvány feladása” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel. A szövetségi elnök szerint ez a paradigmaváltás veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, a szórványt erősíteni kell” – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért”.)
Mikor véglegesíti elképzeléseit az RMDSZ arról, hogyan kellene kinéznie Románia régióinak?
Négy lépcsőben képzeltük el álláspontunk kialakítását. Már volt Bukarestben egy tanácskozásunk regionális önkormányzati vezetőkkel, szakértőkkel, alapos, statisztikai adatokra alapuló anyagokról. Második lépésként március elsején önkormányzati konferenciát tartunk Kolozsváron, amelyen megvitatjuk ezt a kérdést. Ezután szakértői egyeztetések következnek román és külföldi szakemberek bevonásával, és utolsó lépésként hozunk döntést az RMDSZ politikai testületeiben. Ez a döntés arról fog szólni, mit fogunk fenntartani a parlamentben a közigazgatási átszervezésről szóló vita során, illetve milyen alternatív variánsok lehetségesek.
Az RMDSZ területi szervezetei, a Partiumban, a Székelyföldön már kidolgozták elképzeléseiket a régiós felosztásról. Várhatók-e nagyobb viták a kolozsvári önkormányzati tanácskozáson?
Semmiféle vita nem várható, ugyanis a partiumiak nem akarnak a Székelyföld számára régiót megrajzolni, és a székelyföldiek sem a partiumiak számára régiót megrajzolni. Nincs semmiféle konfliktus közöttük ezen a téren. Van az RMDSZ-en belül egyfajta vita arról, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból melyek a mérvadóak. Vannak viták közöttünk arról is, hogy egy-egy számot hogyan értelmezzünk, de e viták egy adott régión belül vannak, nem régiók között. A kolozsvári tanácskozáson azt fogjuk kérni, hogy mindegyik régió készítsen több, adatokkal alátámasztott munkaváltozatot. Én ismerem a partiumiak elképzeléseit, ismerem a székelyföldiekét, és ezekben a tervezetekben is van játéktér, lehet mozogni. Ez fontos, mert 70 százalékos parlamenti többséggel állunk szemben, és nem jó, ha egyetlen álláspont mellé lecövekelünk. Képesnek kell lennünk előterjeszteni A, B és C változatot is a régiók megrajzolására. Ám legalább ennyire fontosak az elképzeléseink a régióknak szánt jogkörökről, a régiós testületek megválasztásáról. Ezekről nekünk több változatot kell elkészítenünk.
Lehet, hogy a régiókról nincs Partium–Székelyföld-vita, ám érezni a feszültséget a két régió RMDSZ-es politikusai között. Elhangzik néha egy-egy epés megjegyzés a másik irányában mindkét fél részéről, legutóbb például Mesterházy Attiláék kolozsvári látogatása kapcsán.
Minden szervezeten belül vannak csipkelődések, ellentétek, nem csak az RMDSZ-ben. Régiós vitákban feszültség nem fog megmutatkozni, én arra törekszem, hogy ne is alakulhasson ki. Amikor Traian Băsescu annak idején előállt azzal a kompromisszumnak szánt javaslatával, hogy a két székelyföldi megye alkosson egyetlen kisebb régiót, nem fogadtuk el, mert csak a két megyére vonatkozott, hosszú távon amúgy sem lett volna életképes, és szétszakította volna az erdélyi magyarságot, a Partiumot és a Székelyföldet. Az RMDSZ ernyőszervezet. Az év elején az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatását sokan sokféleképpen próbáltak kihasználni, teljesen indokolatlanul. Én azt mondom: az RMDSZ valamennyi magyarországi párttal leül tárgyalni, mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, akinek szándékában van ezt elmondani. Minden évben találkozunk a KDNP-vel, a Fidesszel, az MPSZ-vel, és a továbbiakban is így lesz, ideológiailag az RMDSZ nem köteleződik el sehova.
(„Johannis nem befolyásolja a viszonyt a liberálisokkal”
Kelemen Hunor szerint nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannist, a Német Demokrata Fórum elnökét a Nemzeti Liberális Párt második emberévé választották a PNL kongresszusán. A szövetségi elnök „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek” nevezte a nagyszebeni polgármester belépését a nagypolitikába, azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi. Úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban” – jelentette ki. Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot” – jelentette ki a politikus, aki egy székely zászlóval lepte meg liberális meghívóit.)
Tehát nem érzi azt, hogy szövetségi elnökként egy fortyogó katlanon ül?
Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy katlanon ülnék, és robbanás előtt állna a katlan. Azt sem érzem, amit mondanak időnként jó szándékú, többnyire tévé elől politizáló elemzők, hogy a szövetségi elnök fejére nőttek az RMDSZ-es kiskirályok. Nincs ilyen, nem nőtt senki a fejemre. Nyilván, én nem vagyok autoriter alkat, ezt azért látni kell.
Mondták önről azt is, hogy „lágy” vezető.
Persze, lehet, hogy sokan így látják, de a kollégák jól tudják, hogy az én habitusom inkább olyan, hogy mindenkit meghallgatok, minden nézetnek megpróbálok helyet teremteni. Van viszont egy határ, amelyen túl nincsen mozgástere senkinek, de ez a határ tág, hisz nem vagyunk párt. Ha párt lennénk, nyilván szűkebb lenne ez a határ.
Visszatérve a régiókra: mennyire nehezíti az RMDSZ helyzetét az ország közigazgatási felosztásáról szóló vitában a székelyzászló-botrány?
Az ilyen feszültségkeltés leszűkíti az amúgy sem túlságosan nagy tárgyalási mozgásterünket, és ez nem szerencsés. A zászlóbotránnyal kapcsolatosan néhány dolgot folyamatosan el kell mondani, mert melléfog a sajtóban még a legjobb szándékú értelmezési kísérlet is. Ez az ügy nem most kezdődött. Tavaly kezdődött, miután az RMDSZ kikerült a kormányból és Codrin Munteanu prefektus elkezdte üldözni a Kovászna megyei polgármestereket a székely zászló használata miatt. Mi ez ellen tavaly már többször felemeltük a hangunkat. Tüntetést is szerveztünk tavaly ősszel a székely zászló, a közösségi szimbólumok használata mellett. A miniszterelnökkel is közöltem, hogy a román–magyar együttélést, a román–magyar viszonyt veszélyezteti, amit Codrin Munteanu művel. A volt prefektus januárban román zászlóval takarta le a Székelyföld feliratú táblát Sepsiszentgyörgyön. Akár provokációnak is tekinthető, hogy a román zászlót a kisegyesülés napjának éjszakáján, hajnalán ismeretlenek összevágták. A vita kirobbanásához az vezetett, hogy az új háromszéki prefektus beiktatásakor kivitték a székely zászlót a megyei önkormányzat díszterméből. Ezt követte Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár reakciója Budapesten. Tehát nem Németh Zsolt reakciója volt az első lépés, csak ez kapott visszhangot, ezt sokan elfelejtik. Mi abban reménykedtünk, hogy ha Codrin Munteanu elkerül a Székelyföldről – ami meg is történt –, akkor visszalépünk a normalitás talajára, erre azonban Németh Zsolt nyilatkozata nem segített rá.
Ezt a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának budapesti ülésén is szóvá tette?
Budapesten azt mondtam: fontos a magyarországiak szolidaritása, fontos az, hogy egymásnak segítsünk. Ám az is fontos, hogy mielőtt a segítség érkezik, szóljanak nekünk időben Budapestről, hogy kapaszkodhassunk meg, mert ügyeinket nekünk kell itt rendezni, rajtunk csattan az ostor. Ha pedig Budapestről segíteni akarnak, jól fel kell mérni, hogyan tegyék: nyilatkozat formájában vagy diplomáciai csatornákon keresztül. Az a jó, hogy fölkorbácsoljuk a kedélyeket és így visszük a közvélemény elé a kérdést, vagy az a jó, ha a budapesti kétharmados parlamenti többség leült tárgyalni a bukaresti kétharmadossal. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetben konzultáljanak velünk is.
Több olyan RMDSZ-es képviselővel beszéltem, aki szerint soha nem volt még ilyen „kibeszélős”, éles hangulata a KMKF üléseinek, mint legutóbb Budapesten. Meg tudja ezt erősíteni?
Valóban, az előzőekhez képest ez az ülés feszesebb, élénkebb volt. Jó beszélgetés, még akkor is, hogy ha nem az udvariaskodás jellemezte. Kövér László házelnök részéről megfogalmazódott az a javaslat is, hogy szűkebb körben folyatni kéne, mert sok a kibeszélnivaló.
Még zajlott a KMKF ülése, amikor Kövér László kitűzette a székely zászlót az Országházra. Bukarestben erre előbb hevesen reagáltak, több román politikus javasolta, hogy a parlament foglaljon állást a budapesti lépéssel szemben. Végül nem született állásfoglalás, sőt elhangzott az a javaslat, hogy valamennyi megye zászlaját, így a székely lobogót is helyezzék a bukaresti parlament elé. Megvalósul ön szerint ez a javaslat?
Nem akarom most fölsorolni, mennyi munkánkba, mindennapos erőfeszítésünkbe telt, hogy ezt a székelyzászló-ügyet normális mederbe tereljük. Úgy gondolom, ez sikerült is elérnünk. Sok munkánk van abban, hogy nem született állásfoglalás a parlamentben. Vasárnap délben (február 17-én – szerk. megj.), délután még úgy tűnt, hogy nagy összefogás lesz román oldalon ebben a kérdésben, hétfő reggelre ez már másképpen nézett ki. Ezért is vagyunk ott a parlamentben, hogy a normalitást próbáljuk eredményesen képviselni. Nem tudom, mikor kerülnek ki a megyezászlók a parlament elé, de a javaslatot meg kell próbálni majd gyakorlatba ültetni.
Egy román lapnak adott korábbi interjúban méltatta Victor Ponta miniszterelnöknek a kisebbségi kérdésekhez, a román–magyar viszony alakulásához való hozzáállását. Fenntartja ezt az álláspontját a székelyzászló-ügy után is?
Nem dicsértem Victor Pontát, csak értékeltem a magatartását. Nem vagyok az az ember, aki mindenkiről azt feltételezi, hogy csak rosszat akar. Ha valakivel bizonyos helyzetekben, kérdésekben szót lehet érteni, nyitottságot és jó szándékot vélek benne felfedezni, akkor ezt elismerem, akkor is, ha a döntései nem éppen olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Pontának az elmúlt esztendőkben számos olyan kijelentése volt, ami sértette a magyarokat, sértette az RMDSZ-t, ennek jelentős része azonban a választási kampány része volt. Ám mondjon nekem valaki egy olyan politikust, akinek az elmúlt 23 esztendőben nem volt olyan kijelentése, mely a magyarokat ne sértette volna, beleértve Traian Băsescut is. Amióta Ponta miniszterelnök lett, szembesült azzal, hogy a román–magyar viszonnyal valamit kezdeni kell. Felelősségteljesebben próbálja ezt a kérdést megközelíteni. Ezt nem akarom tagadni csak azért, mert Pontának közben vannak olyan kijelentései, melyekkel én magam sem értek egyet. Azzal, ahogy a magyarországi pártokhoz vagy a magyar kormányhoz viszonyult, nem értek egyet. A tanügyi kérdésekben az elmúlt hónapokban korrekt próbált lenni, nyitott volt, én ezt nem akarom letagadni. Ez nem jelenti azt, hogy Ponta megold mindent, mert a kormányfőnek is vannak határai. Ám az erdélyi magyarság képviselőiként mi nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz. Ha valaki párbeszédképes, ha valakinek van egy kis empátiája, nyitottsága felénk, akkor arra oda kell figyelni, keresni kell a párbeszéd lehetőségét.
(„Nem baj, hogy van belső ellenzék Vásárhelyen”
„Az nem baj, ha az RMDSZ-ben van belső ellenzék. Egy demokratikusan működtetett pártban teljesen normális, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Soha nem félek a vitáktól, hanem az egyhangúságtól félek, mert az a rossz előjel” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ helyzetéről kérdeztük. A szövetségi elnök leszögezte, Marosvásárhelyen egyetlen RMDSZ-szervezet van, amely az alapszabály szerint és az SZKT határozatának megfelelően járt el. „Bízom abban, hogy ha a szervezet legitim elnöke, Peti András közösségépítő elképzelései megvalósulnak, a városi szervezet hitele, az új elnök megítélése, a városi szervezet munkájának a megítélése radikálisan meg fog változni a városban” – jelentette ki a politikus. Szerinte Peti Andrásék ellenzéke előbb-utóbb meg fog győződni arról, hogy a jelenlegi városi szervezet már egy más, közösségépítő csapat. „Egy olyan városi szervezettől, amely éveken keresztül rosszul működött, nem is lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra minden feszültség nélkül a normális mederbe terelődjenek a dolgok. Én azt tudom mondani azoknak, akik Peti András megválasztásával esetleg elégedetlenek, hogy bízzanak abban az emberben, aki ezt a munkát vállalta. Én bízom abban, hogy a szervezetet életre kelti, lesznek eredményei” – mondta Kelemen.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad),2013. február 27.
Kallós Zoltán: a mezőségi magyar ember kétszáz éve él a szórványban
Értetlenül áll Szász Jenőnek az önkéntes területfeladásra és a szórvány kiköltöztetésére vonatkozó kijelentése előtt Kallós Zoltán néprajztudós. Abból a több mint egymilliárd forintból, amit Szász Jenő kapott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére, meg lehetne oldani nem csak az erdélyi, hanem a moldvai szórvány anyagi gondjait is – vélekedett Kallós Zoltán.
– Szívesen elbeszélgetnék a szórvány kérdéséről Szász Jenővel. Vajon járt-e valaha szórványban? Ne riogasson a szórvány halálával, mivel a mezőségi magyar ember, a történelem viharai miatt, már kétszáz éve szórványban él, és remélem, még sokáig élni fog. A mezőségi magyarok még mindig ugyanúgy ragaszkodnak szülőföldjükhöz, kutúrájukhoz, egyházukhoz. Ezt bizonyítja a magyar népi kultúrának az az archaikus rétege, ami itt maradt fenn a legkésőbbi időkig. Ha nem is tudnak magyarul, vállalják a magyarságukat. Szász Jenő nagyot hibázott ezzel a kijelentésével, bizonyára jócskán vesztett népszerűségéből az erdélyi magyarok körében. Ha Szász Jenőt olyannyira érdekli a szórvány, akkor látogassa meg Budapesten az Apáczai Közalapítvány volt igazgatóját, Csete Örsöt, aki az elmúlt években több mint 300 ezer kilométert utazott a Kárpát-medence magyarlakta területein, hogy megismerje a magyar nyelvű oktatás fontosabb szereplőit. Csete ellátogatott olyan kis erdélyi szórványtelepülésekre is, ahol mindössze két-három magyar élt a faluban – magyarázta lapunk kérdésére Kallós Zoltán. (Csete Örsöt idén január 1-jétől nevezte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatójának – szerk. megj.).
Nézze meg továbbá nem csak a válaszúti, hanem a szamosújvári, a kőhalmi, a vicei és a sármási kollégiumot (ez utóbbit ebben a tanévben indítottuk be), vagy a Böjte Csaba által vezetett alapítványt – ajánlotta Kallós. Akár azt is hozzátehetném, hogy jó lenne, ha nem csak a magyar, hanem a román kormány is jobban odafigyelne a kistelepüléseken működő iskolákra, hiszen még a román tannyelvű iskolák is nehéz körülmények közepette működnek ezekben a helységekben – fűzte hozzá Kallós.
– Abból a keretből, amit Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére fordítanak, meg lehetne oldani a Kárpát-medencei szórvány gondjait. Nem hiszem, hogy a politikusok kellő figyelmet fordítanak az elemi tagozatos magyar tannyelvű osztályokra. Tudni kell, hogy a már létező szórványközpontok a nagyon nehéz szociális és társadalmi helyzetből gyűjtik össze a gyerekek többségét, ennek ellenére a tízéves tapasztalat azt mutatja, hogy értékes magyar emberekként nőnek fel. Van olyan nyolcéves tanítványunk, aki a forró csoki megvásárlására kapott heti egy lejt hazaviszi hétvégén édesanyjának, mert tudja: szükség van még arra a kis pénzre is. Egy másik kislányt az édesanyja egy szál ruhában engedett el otthonról a válaszúti kollégiumba. Egy hétéves kisfiú akkor látott életében először vonatot, amikor szülőfalujából Válaszútra hozták tavaly ősszel. A Kallós Alapítvány elnökével, Balázs-Bécsi Gyöngyivel együtt pontosan tudjuk: milyen körülmények közepette élnek nem csak a növendékeink, hanem azok szülei is. Munkalehetőség nincs, a háztáji gazdaság pedig csak a legszükségesebbet biztosítja a családnak. Sok növendékünk, amikor idejön, csak levest eszik, mert nincs kétfogásos ebédhez szokva. S ha ezeket a tényeket nem vesszük figyelembe, ha nem próbálunk gazdaságilag is lépni, akkor pár év múlva nem lesz középiskolás, majd egyetemista, aki magyarul tanuljon – magyarázta Kallós.
Megtudtuk: a Kallós Alapítvány jelenleg több mint 90 elemista gyereknek biztosít otthont, akik 26 településről jönnek.
– Az észak-mezőségi falvakból származó gyerekek többsége olyan közösségekből jön, ahol 15-20 magyar él. Nagyrészük jobban tud románul, mint magyarul, amikor Válaszútra érkezik. A szomszédos Bonchidáról 20 gyerek ingázik. Fontosnak tartjuk, hogy az itt tanuló gyerekek 24 százaléka vegyes házasságból származik, ami a minőségi oktatásnak köszönhető. Az idén hozta el a válaszúti óvódába kisfiát a zsuki rendőr, hogy az magyarul tanuljon – hangoztatta.
Kallós Zoltán magától értetődő természetességgel közölte, hogy vegyes nemzetiségű faluban nőtt fel, ahol románok, magyarok és cigányok éltek, és ennek köszönhetően mindhárom nyelvet megtanulta, és válaszúti cigányasszony szomszédjával ma is tökéletesen beszél cigányul.
A néprajztudós büszkén mondta el, hogy egyik tanítványuk rajzai bekerültek egy gyerekeknek szóló, nemrég Budapesten napvilágot látott verseskötetbe illusztrációként.
– A politikusoknak nagyon oda kell figyelniük a szórványban élő romániai magyarságra. Ha nem ügyelnek, ha nem szívlelik meg a szakemberek és az ott dolgozók tanácsait, akkor 15-20 év alatt akár 500 000 magyart is elveszíthetünk... – összegzett Kallós Zoltán.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 28.
Tőkés: Szász személyének megítélése kedvezőtlen
Tőkés László szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) nem vállalt felelősséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézetért azzal, hogy a testület február 15-i állásfoglalásában üdvözölte az intézet létrehozását. Szerinte az intézetért egyedül a magyar kormány felelős.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tegnapi nyilatkozatában „igencsak kérdésesnek” minősítette azt a tényt, hogy a KMKF februári ülésének állásfoglalásába a Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozásának üdvözlése is bekerült. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy az állásfoglalás eme kitételét a KMKF több tagja is kifogásolta. Ennek ellenére a támogató üdvözlés bekerült a dokumentumba.
Az EMNT elnöke azt is felidézte, hogy az Országházban tartott KMKF-ülésen a kibocsátott ülésrendtől eltérően Szász Jenő már kezdettől fogva helyet foglalt az elnökségi asztalnál. Leszögezi továbbá, hogy a KMKF-et alkotó szervezetek véleménye sem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, még kevésbé pedig kinevezett elnökének a személye tekintetében nem kedvező. Tőkés László nyomatékosította, a nemzetpolitika sokszereplős, konszenzust igénylő ügy. „A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések nélkülözték ennek a követelménynek a teljesülését. Ezért senki más, hanem csak a döntéshozók hordozzák a felelősséget. Csak remélni lehet, hogy a kormány döntése eléri célját” – állapította meg nyilatkozatában Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár),2013. március 1.
Kollektív amnézia
A magyarországi sajtó kedveli Erdély vonatkozásában a gondolkodás kényelmetlenségétől megóvó sablonszövegeket. Dunát lehetne rekeszteni az olyan fordulatokkal, hogy „Szász Jenő a Fidesz trójai falova Erdélyben”, vagy „a Fidesz erdélyi nyúlványa az EMNP”, „a Fidesz Erdélybe exportálja a magyarországi politikai ellentéteket”, „a Fidesz megosztja az erdélyi magyarságot”, s a sor hosszan folytatható. Meg merem kockáztatni, hogy sok esetben a szakmaiatlan, felületes, szófordulatkonzerveket forgalmazó anyaországi tárgyismeret hiányában el is hiszi, amit ír. De mit mondjunk akkor, amikor Erdélyben találkozunk hasonló toposzokkal, mi több, amikor élvonalbeli RMDSZ politikusok, Kelemen Hunor vagy Kovács Péter hozakodnak elő velük.
Utóbbi szerint a fideszes önkormányzatok szolidarizálása a székely zászló ügyében ugyanúgy kampányfogás, mint az MSZP álságos bocsánatkérése a 2004-es népszavazás tárgyában. Mond azonban egyebet is az RMDSZ főtitkára, tételesen azt, hogy „hosszú évek óta történik próbálkozás a magyar pártok klónjainak Erdélybe ültetésére”, sőt az MPP és az EMNP vonatkozásában „alapító atyáknak” nevezi a fideszes politikusokat.
Ha valaki, akkor Kovács Péter tudhatná, hogy nem a Fidesz indukálta az erdélyi politikai ellentéteket, hanem a közösség sajátos történelmi-politikai léthelyzete. Elvi éllel le lehet szögezni, hogy egy elnyomott (értsd: nemzeti szuverenitásának gyakorlásában korlátozott, közösségi érdekérvényesítési igyekezetében hatalmi eszközökkel akadályozott), de önálló politikai akarattal rendelkező etnikai közösség esetében a fő politikai törésvonal nem eszmei-ideológiai téren ragadható meg elsősorban, hanem az elnyomó hatalomhoz való viszonyulás kérdésében. Ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában artikulálódó magyar pártrendszer a közjogi kérdés, tételesen az 1867-es kiegyezés konstrukciójához való viszonyulás mentén jegecesedett ki, úgy 1990 után az akkor még egységes RMDSZ-en belül is a román hatalomhoz való viszony határozta meg a fő politikai ellentéteket. A politikai érdek és vérmérséklet szerint „radikális-mérsékelt”, „kuruc-labanc”, „tájbasimuló-helyzetteremtő”, „kollaboráns-autonomista” ellentétpárokkal leírt törésvonal mindig fontosabb volt a „liberális-konzervatív” vagy „jobboldali-baloldali” ellentéteknél. Ezek az alapvető ellentétek már akkor is léteztek, amikor Király Károly és Domokos Géza 1990 legelején Iliescu előtt vitatkozott azon, hogy kell-e autonómia az erdélyi magyarságnak, erőteljesen megnyilvánultak, robbanással fenyegetve az 1990-es első nagyváradi kongresszuson, majd 1991-ben Marosvásárhelyen vagy 1993-ban Brassóban. Más szóval azok az ellentétek, amelyek végül pártalapításban csúcsosodtak ki annak köszönhetően, hogy az RMDSZ mesterkedése nyomán 2004-ben a román hatalom megakadályozta a Magyar Polgári Szövetség rajthoz állását az önkormányzati választásokon –, már közvetlenül a rendszerváltás után léteztek, amikor a Fidesz még maroknyi lelkes fiatal mozgalma volt, akik maguk is meglepődtek, hogy huszonegynéhány fővel bekerültek a magyar törvényhozásba.
Mintha egyfajta sajátos szelektív amnézia hatása alatt lenne az RMDSZ-es sajtó és vezetés, amikor a Fidesz körül keresi az erdélyi politikai ellentétek genézisét. Az egykori Reform Tömörülés egyik alelnökeként, akinek lehetősége volt részt venni több magas szintű Fidesz–RT- egyeztetésen, hadd áruljak el még valamit: a fideszes vezetők, Orbán Viktor és Németh Zsolt nemcsak, hogy nem biztatta az autonomistákat az RMDSZ-ből való kilépésre és saját szervezetek alapítására, hanem kifejezetten óvtak ettől. Csakhogy 2003-ban Szatmárnémetiben olyan határozatokat fogadott el az RMDSZ-kongresszus, amelyek szükségtelenné, felesleges erőpazarlássá tették az RMDSZ-en belüli autonomista utóvédharcokat. A nemzeti önkormányzatot mintázó, alapvonalaiban 1993-ban megrajzolt alapszabályzatot pártjellegűvé „áramvonalasították”, az általános belső választásokat kiváltották részleges, a helyi elitek önátmentését lehetővé tevő elektoros játékokkal operáló tisztújítással. A Ceausescu-rendszerrel való nyílt szembenállást megjelenítő Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetése révén szimbolikus síkon leszámoltak a magyar nemzeti ellenállás eszmei örökségével.
A nemzeti tábor lépéskényszerben volt, így került sor az SZNT, az EMNT, az MPP, majd később az EMNP megalapítására. Utóbbit sem a Fidesz kezdeményezte, hanem az tette szükségessé, hogy Szász Jenő az MPP-n belül keményebb diktatúrát épített ki, mint amilyen az RMDSZ-ben valaha is volt. A Fidesznek pedig becsületére váljék, hogy kiálltak az eszmei szövetségesek mellett annak dacára, hogy borítékolni lehetett a masszív erőfölényben levő RMDSZ választási győzelmét.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2013. március 1.
Markó Béla
Székely vagy szórvány?
,.Hozzászoktunk már, hogy a határon túli – újabban: külhoni – magyarok dolgában időnként valaki elszólja magát. Minket, erdélyieket is hol lerománoznak Magyarországról, és velünk riogatják a megélhetésüket féltő határon belüli – vagyis ezek szerint: belhoni – magyarokat, hol pedig elsőbbséget kínálnak nekünk odaát kínai és más egzotikus vendégmunkásokkal szemben. Az viszont némiképpen meglepő, hogy a frissen feltalált nemzetpolitikai csodafegyver, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tőlünk kiszármazott vezetője, Szász Jenő beszél látszólag zöldségeket, amikor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán akisebb létszámú magyar közösségek, közkeletű néven szórványmagyarok „kontrollált visszavonulásának” eshetőségéről elmélkedik, és „önkéntes területfeladást” emleget. Eltekintve az ifjúsági regényekből kölcsönzött háborús terminológiától, nem is biztos, hogy székely atyánkfia csak improvizál, inkább akarva-akaratlanul elkottyintott valamit, amiről sejtésem szerint már régóta folyik a latolgatás, és ami valóban vízválasztó a nemzetpolitikában. Ha egy ilyen „kiürítéses”, „gyöngyhalász” (szintén az említett nemzetstratégia-vezető szóhasználata) teória erőre kap, az enyhén szólva nem túl sikeres XX. század után máris készülhetünk a kudarcos XXI. századra. Mármint nyelvünk, kultúránk erejét, elterjedtségét tekintve. De miért gondolom azt, hogy Móricka éppen kikotyogta az iskolában, miről folyik a szóotthon a családban? Aki az utóbbi időben a magyar külpolitika lépéseit vagy inkább helyben topogását figyelemmel követte, beleértve a székely zászló mind hevesebb lobogtatását, az joggal foghatott gyanút, hogy ismét nem a párbeszéd és megegyezés, hanem az egyoldalú kinyilatkoztatások korát éljük, újra saját vágyainak, álmainak vagy lidércnyomásainak foglyává válik a magyar politikai elit jelentős része. De ez végtére is nem újdonság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kárpát-medenceileg, nemzetstratégiailag is páratlan – bár valamennyire már megtépázott – huszonvalahány esztendős egységét véleményem szerint az biztosította, hogy néhány alapvető elvi kérdésre kezdettől fogva jó választ adtunk. Ettől volt ez a szervezet szövetség, ahogy a nevében is benne van, nem pedig doktrinér politikai párt. Az egyik elvi kérdés az volt, hogy mit kezdjünk az ideológiákkal, vagyis mi ,„belgák” hova álljunk? Odaálltunk ugyan az európai jobboldalhoz, volt is okunk, hogy középjobbként határozzuk meg a helyünket, de tulajdonképpen a bal- és jobboldalt egyaránt magában foglaló gyűjtőszervezetként működtünk. Különböző ideológiák szövetsége volt a zRMDSZ, és ma is az. A másik legalább ennyire fontos elvi probléma, amelyet meg kellett válaszolnunk, hogy a hivatalos romániai statisztikák szerint jelenleg 1 237 746 lelket számláló romániai magyar népesség nagyon is eltérő helyzetű magyar közösségekből áll. A két székelymegyében, Kovásznában és Hargitában, vagyis a szűken vett Székelyföldön (hiszen történelmileg a mostani Maros megye egyik fele is oda tartozott) él 410 402 magyar, és Kovászna megyében a lakosság 73,6 százalékát, Hargita megyében pedig a lakosság 84,8 százalékát alkotják a magyarok, ami egyébként azt is jelenti, hogy arányuk az utóbbi tíz esztendőben nem csökkent ebben a régióban. Ha Maros megye tömbmagyar részét is figyelembe vesszük, a székelyföldi magyarság száma akkor is „csak” 500 000 körül van. Ezzel szemben több mint 700 000, tehát a nagyobb rész vegyes településeken él, és ma már a nagyvárosok is ilyenek, vagy szórványban Erdély-szerte, illetve néhány ezren Erdélyen kívül. Az RMDSZ csakis úgy tudott a teljes magyar közösség szövetségeként működni – teszem hozzá: eredményesen –, hogy állandóan egyensúlyt kellett teremtenie a románokkal „együttélő” magyarok óvatos mértéktartása és a „külön élő” magyarok indulatos radikalizmusa között. Én vagyok a megmondhatója, ez sokszor milyen lehetetlen feladatnak látszott, egyik felől gyorsítani az ütemet, másik felől mérsékelni az indulatokat. Most sarkítok, persze, hiszen a dolgok ennél mindig bonyolultabbak voltak, viszont tény, hogy az erdélyi magyar politika teljes egyensúlya lényegileg ezeknek a nyílt vagy lappangó ellentéteknek a felismerésétől és kezelésétől függött. Egészen addig, hogy egyes megoldások, többnyire azok, amelyeket máris érvényesítettünk – például a teljes körű anyanyelvű oktatás vagy a szabad anyanyelvhasználat –, nagyjából azonosak tömbben és szórványban, más célok viszontkülönböznek, hiszen területi autonómiáról csakis a a tömbvidéken lehet beszélni, szórványban legfennebb a kulturális autonómia valamilyen formájáról. Nos, nem lep meg, ha valaki megkérdezi: mire jó? Mire jó elbíbelődni itt-ott néhány magyar gondjaival (igaz, ebből a sok-sok „néhányból” több százezer van Erdélyben, illetve Romániában), úgysem lesz ebből gálickő, engedjük el a kezüket, vagy hozzuk el őket onnan. Magam is hallottam ilyen vélekedést bőven, vitáztam is erről, ha úgy adódott. Duray Miklóst senki sem vádolhatja, hogy túlságosan közel állt volna hozzám politikai krédóban, bár olyan távol sem, mint egyesek gondolnák, de a legszellemesebb és ugyanakkor a legkegyetlenebb metaforát a szórványmagyarság védelmében tőle hallottam valamikor a kilencvenes években. A kenyérhéjhoz hasonlította a szórványt, amely védi a kenyérbelet, és ha levágják, a bél pillanatok alatt megpenészedik. Találó is, könyörtelen is ez a kép, hiszen azt sugallja, hogy mégis a tömb a cél, a szórvány csak eszköz. Cél vagy eszköz, meg kell tartani, én is azt gondolom. Viszont ami a legsúlyosabb: olyan „területalapú” nemzetszemlélet mutatkozik meg ebben a „kontrollált visszavonulás” elméletben, amelyet én túlzás nélkül öngyilkos koncepciónak vélek. Aki ma a Kárpát-medencében egy vagy-vagy alternatívában és nem is-is kooperációban gondolkozik, az veszíteni fog. Nagyot. Ki tudja, hányadszor a történelemben! Erről kellene minél többet beszélnünk, ha már valaki elszólta magát, lehet, hogy éppen idejében, amikor még semmi sem visszafordíthatatlan. A vagy én, vagy te logikája érthető, nemzeti traumák indokolják, Trianon is, és az is, ami utána történt, muszáj lenne mégis behelyettesíteni az én is, te is stratégiával. Kérdés, hogy lehetséges-e. Ugyanis, ismétlem, itt nem hirtelen „gyöngyhalász”-ötletekről van szó, hanem olyan logikáról, amely kizárja, hogy egyidejűleg gondolkodjunk például a székelyföldi önkormányzatiság megerősítéséről és az aradi vagy vajdahunyadi magyar oktatás továbbfejlesztéséről. Sőt, eljuthatunk oda, hogy egyikkel ütjük a másikat, holott... Holott az RMDSZ vagy bármilyen más magyar szervezet besem jutna a román parlamentbe, ha kizárólag a székelyföldiek, vagy ellenkezőleg, csak vegyes és szórványvidéken élők szavaznának rá. Ez ilyen egyszerű. Van Bukarestben egy magyar nyelvű középiskola, az Ady Endre Líceum. Óvodája is, elemi osztályai is vannak. Kislétszámú osztályok mind, tíz-tizenöt gyerek, ottani magyarok gyerekei, vegyes házasságokból is. Az utóbbi időben néhány nemrég Bukarestbe került magyar kormányhivatalnok is oda járatja a gyerekét. Magyarországi diplomaták nem nagyon, egy-két kivételtől eltekintve. A többiek inkább angol iskolába küldik a csemetéiket, ami érthető is lenne, csak ne azzal indokolnák, hogy nem elég színvonalas ez a magyar líceum, ami ráadásul így nem is igaz. Ami viszont igaz, hogy magyarországi politikusokkal beszélgetve akárhányszor fölmerült ennek az iskolának a megtámogatása, sajnálkozva néztek rám, mint aki nem érti, miről van szó, és egyik diplomatafeleség egyenesen halálra sértődött, amikor megkérdeztem, hogy miért egy erdélyi magánegyetem megsegítésére szervez jótékonysági bált éppen a bukaresti magyar üzletemberek körében, és miért nem az Ady Endre Líceumot próbálja megtámogatni. Nem mondta ki, talán nem is tudta volna megfogalmazni, hogy mit érez, de én viszont tudni véltem: mit akarunk mi Bukarestben a magyar iskolával, hiszen ez nem Erdély, nem volt a miénk, nem is lesz soha az. Így van, nem lesz a miénk. Mint ahogy sok minden nem lesz teljesen a miénk már. De egy kulturális intézmény vagy egy középiskola erejéig mégis lehetne a miénk is.
Nagy nemzetek, például a britek (British Council) vagy a franciák (frankofónia) a gyarmatbirodalmi álmok eltűnésével is tudják, hogy minél több helyen, minél több emberi főben művelik a nyelvet, a kultúrát, akkor is, ha az nem kötődik a hajdani, jelenlegi vagy majdani birtoklás gondolatához, annál nagyobb, dinamikusabb lesz az a nemzet. Szándékosan hoztam fel egy Erdélyen kívüli példát, hogy jobban kitessék, egészséges nemzetszemlélet esetében Honoluluban is érdemes magyar iskolát fenntartani, ha van rá gyerek, nem kell ehhez sem történelmi levegő, sem székelyhimnuszos „porlik, mint a szikla” elérzékenyülés, csupán józan belátás. Mi több, Erdély vegyes régióiban természetesen nem is csak erről van szó, hiszen egy olyan multikulturális entitásról beszélünk, amelyet mi magunk tennénk teljesen románná, ha elfordulnánk a szórványtól. Pedig ki tudja, talán a transzszilván szellem egyszer még közigazgatási érvényt is kaphat. Ezzel nem állítható szembe Székelyföld magyar – vagy nagyrészt magyar – jellege, és aki azt hiszi, hogy azért nincsen még területi autonómiájuk a székelyeknek, mert a többi magyar, illetve az egyensúlyozgató RMDSZ visszahúzta őket, az nem érti a mai Európában és ezen belül a mostani Romániában lezajlott folyamatokat. Lehet, egyesek műfelháborodásnak vélik, hogy nem intéztem el egy kézlegyintéssel, hanem hosszan elemezgettem azt az inkriminált „nemzetstratégiai” kijelentést. Nem sok szót vesztegettem volna rá, ha nem lennék meggyőződve, hogy a magyar nemzet jövője, ereje vagy erőtlensége attól függ, át tudunk-e állni arra a bizonyos is-is politikára, vagy pedig csak arra leszünk képesek, hogy visszakérjük a babarongyot, amint azt mifelénk mondani szokás. Aztán vagy visszakapjuk, vagy nem. Ráadásul élek a gyanúperrel, sokszor nem is arról van szó, hogy nem veszünk tudomást az európai realitásokról, és homokba dugjuk a fejünket, miközben lobog a székely zászló, mint a strucctoll, hiszen végül is a szimbólumok fontosak abban a folyamatos identitás-válságban, amellyel ez a térség küszködik. Attól félek inkább, hogy egyes zászlókitűzők és autonómiatüntetők fejében már rég nincsen őszinte meggyőződés a szülőföldön való tartós boldogulásról, és a szórvány „gyöngyei” után következnek majd a székely „gyöngyök” is, kettős állampolgárként nem lesz ez nehéz. Miközben mi tüntetünk egyet-egyet, a románok pedig módosítanak egyet-kettőt az alkotmányon vagy a közigazgatási felosztáson, nyilván nem a mi javunkra. Summa summarum: megírtam már máshol, hatalmas tévedésnek tartom, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a szó szoros értelmében kivásárolta a németeket Ceauşescu Romániájából, pedig az akkori reménytelen helyzetben ez racionális döntésnek tűnhetett. Utólag viszont bebizonyosodott, hogy drámai következményekkel járt a mai Erdély sokszínűségére, etnikai és kulturális egyensúlyára nézve. Ha a saját történelmi baklövéseinkből nem is, legalább a másokéból illene tanulnunk.
Élet és Irodalom, 2013. március 1., LVII. évfolyam, 9. szám2013. március 3.
Az Orbán-kormány is akadályozza az erdélyi képviselőket
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső parlamentjének is tekinthető Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) múlt szombaton tartotta ülését. A gyűlés elsősorban a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán elhangzott ügyek megvitatásáról szólt. Minden felszólaló egyetértett: nem hagyják cserben a szórványmagyarságot, az autonómia ügyét pedig a parlamentben kell képviselni, nem az utcákon.
Nem adják fel a szórványt
A tanács ülését alapvetően tematizálta Szász Jenő két héttel ezelőtti ellentmondásos felvetése a szórvány magyarság áttelepítésével kapcsolatban. Az elképzelés csupán elvi alapú lehetett, azonban ez elég volt ahhoz, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy emberként háborodjon fel. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Szövetségi Képviselők Fórumán (SZKT) szinte minden felszólaló belefűzte mondandójába a Budapesten elhangzottakat.
Markó Béla a szövetség ex-elnöke szerint, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) február 16-i ülésen elhangzottak „kijózanítóan hatottak”. Utalt ezzel arra, hogy az Orbán kormány nem feltétlen szövetsége az RMDSZ politikájának. Szerencsés dolognak tartja, hogy a szövetség nem vált klasszikus értelemben politikai párttá, mindenkire nyitott tudott maradni, aki a romániai magyarság javát szolgálja. „Az RMDSZ vezetőinek találkozniuk kell és beszélniük kell mindenkivel, akik nekünk Magyarországon vagy Európában segítenek. Öngyilkos dolog lenne pártot választani Magyarországon vagy máshol, hiszen egész Magyarország, egész Európa támogatásával is nehéz lesz elérni olyan célokat, mint a székely autonómia...” – idézi Markót a Transindex.ro. Veszélyes a kitelepítési stratégia
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet igazgatója, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) ülésen borzolta a kedélyeket, a határon túli szórvány kisebbségek „önkéntes területfeladásának” gondolatával. Az ötlet természetesen nem új, már a 90'es években is felmerült, Magyarország demográfiai problémáinak mérséklése a határon túli magyarok áttelepítésével.
Látni kell, hogy ez a stratégia hosszútávon semmiképpen sem gyógyír Magyarország problémáira, azonban a magyar kisebbségeket gyakorlatilag „lefejezné", hiszen olyan fontos központi képviseleteket is elveszíthetnének, mint például Kolozsvár vagy Kassa. Nem is beszélve arról, hogy szembe megy mind az emberi méltóság alapvető értékeivel és a szülőföldön maradás oly sokat hangoztatott elvével.
A szórvány feladásának ötletét felelőtlenségnek nevezte Kelemen Hunor, aki a szövetség jelenlegi elnöke. Szomorúnak tartja, hogy a „kontrollált visszavonulás” gondolata megértő fülekre is talált a magyarságot képviselők között. „Az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, van szórványmenedzsment programja, több mint tíz szórványkollégiumot működtet. Ebben a kérdésben vitát nyitni nem szabad, a szülőföldön való maradást feladni nem lehet” – szögezte le Kelemen, aki a szórvány feladásának képzetét Székelyföld elszórványosodásának gondolatával társította.
Nagy fába vágják a fejszéjüket
Ezután, Kelemen Hunor beszédében kitért a párt előtt álló legnagyobb kihívásra, az ellenzéki politizálásra. A szövetség az előző parlamenti választások során bár bejutott a román parlamentbe, decemberben nem hívták meg a kormánykoalícióba. Roppant nehéz helyzetbe kerültek így, hiszen kis létszámú frakcióként egy példátlanul erős kormányzattal kell szembenézniük. Ráadásul Victor Ponta kormánya ki is használja történelmi lehetőségét, az alkotmány módosítására és a közigazgatás átszervezésére készül.
Kelemen szerint ezzel a kihívással csak úgy birkózhat meg a szövetség, hogy szilárd állásfoglalásokat ad ki az alkotmányozással kapcsolatban és a nagy port kavaró régiós vitában is szigorúan szakmai alapokon védi a magyarság érdekeit.
Borbély László szerint, a szövetségnek a következő európai parlamenti választásokra kell koncentrálni, ott sikereket elérni, hogy az erdélyi magyarok méltó képviseletet kapjanak az uniós fórumokon. A politikai alelnök mereven elzárkózott a magyar választások ügyébe való beavatkozástól. Véleménye szerint az RMDSZ-nek nem szabad letenni voksát a magyar pártok mellett, de fogadniuk kell mindenkit aki Erdélyhez közeledik, magát és programját be akarja mutatni – jelent meg az Új Magyar Szó Online oldalán.
Egy a zászló...
Sok hónapos csatározás után is csak lassan csillapodik a „zászlóháború”. Bár pont az RMDSZ hangsúlyozza a „szimbólumpolitizálás” hátrányait, ők sem hagyják nyugodni a konfliktust.
Az SZKT-n felszólaló Markó Béla szerint, egy zászlója van a magyar közösségeknek, és ez nem a regionális kötődést is szimbolizáló székely lobogó, hanem a piros-fehér-zöld magyar zászló – foglalta össze beszédét a Krónika. Markó persze nem akar szembenállást a két jelkép között, de szerinte fontosabb az a tény, hogy 2002 óta a romániai magyar közösségek is használhatják nemzeti ünnepeiken a magyar lobogót. Beszédében azt is kezdeményezte, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által hirdetett március 10-i Székely Szabadság Napján tartandó autonómia tüntetésen. Álláspontjával Kelemen Hunor is egyetértett.
Több oldalról támadnak
A kis pártok, amelyek szintén az erdélyi magyarságot képviselik, nem maradtak adósak a válasszal. Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind pedig a Magyar Polgári Párt (MPP) súlyos vádakat zúdított a nagyobbik magyar pártra.
Nyilatkozataikban a székely zászló feladásával és az autonómia mögüli kihátrálással vádolják az RMDSZ-t. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke diktatórikusnak látja, hogy a szövetség vezetői megkérdőjelezik egy demokratikus rendezvény létjogosultságát, míg Bíró Zsolt, az MPP elnöke szerint az RMDSZ a saját kampánycéljaival megy szembe.
Eközben a publicisták bizonytalan RMDSZ-es vezetésről cikkeznek. Szerintük a Szövetség elveszítette előnyét a közvélemény tematizálásában, és csak vetélytársai mögött kullog. A Manna.ro publicistája szerint, a Kelemen Hunor vezette szervezetnek nem kellene figyelnie a politikai ellenfelek és Budapest által generált műbotrányokra, és ehelyett olyan témákkal kellene foglalkoznia, amelyek valóban komoly hatással lesznek a magyar kisebbségre: a küszöbön álló régióátszervezés és alkotmánymódosítás. A Néppárthoz közeli sajtó ezzel szemben épp árulással vádolja az RMDSZ-t, szerintük az autonómia kérdésének kellene a prioritási lista első helyére kerülni. kitekinto.hu
Erdély.ma,2013. március 8.
Az Uz Bence lapult Szőcs Géza táskájában, Nyírő hamvai Budapesten voltak
„Abban a táskában Nyírő József Uz Bence című könyve volt. Alig vártam, hogy egy rendőr kinyittassa a táskát, és nagyot röhöghessek a képébe” – nyilatkozta Szőcs Géza volt magyarországi kulturális államtitkár a Heti Válasz újságírójának, Stumpf Andrásnak adott interjúban arra a kérdésre, mi volt abban a táskában, amelyet a nagy port kavart Nyírő-újratemetésre vitt magával tavaly pünkösdvasárnap Székelyudvarhelyre.
Mint ismeretes, a tavalyi év elején a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány kezdeményezte, a magyar kormány pedig felkarolta a székely népi írók első nemzedékéhez tartozó Nyírő József Madridban nyugvó hamvainak Erdélybe hozatalát és Udvarhelyen történő újratemetését. Végrendeletében Nyírő maga is meghagyta: vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben, vagy egykori iskolavárosában, Székelyudvarhelyen helyezzék végső nyugalomra.
Május elejére már a terv is megvolt: az időközben Budapestre hozott hamvak május 24-én indultak volna a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonattal, hogy pünkösdvasárnap, 27-én megtartsák az újratemetési szertartást. A hatalmat időközben átvett balliberális kormány azonban már az elejétől igyekezett megakadályozni az író hamvainak hazahozatalát, mondván, hogy az „időszerűtlen a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben”.
Eközben több román lap horthystának, fasisztának, irredentának bélyegezte Nyírőt, akinek politikai pályafutása valóban vitatott: a negyvenes évektől képviselő lett a magyar parlamentben, tisztségét az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is megőrizte, majd nyugatra menekült, Spanyolországban telepedett le, Madridban halt meg. Bár a szervezők mindvégig hangsúlyozták: nem a vitatott politikus, hanem az író hamvait szeretnék hazahozni, a román politikum végül megakadályozta a tervet: a CFR vezetősége megtiltotta, hogy a zarándokvonathoz csatolják a hamvakat szállító kegyeleti kocsit, a rendőrség pedig Székelyudvarhely felé tartó gépkocsikat – többek között Fráter Olivérét, az újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjáét és Szász Jenőét – kutatott át a hamvakat rejtő urnát keresve.
Végül a Hargita megyei prefektúra talált hibát a városháza által kibocsátott újratemetési engedélyben, így a pünkösdi szertartás megemlékezéssé minősült át, amelyen azonban többeknek szemet szúrt, hogy a pódiumra lépő Szőcs Gáza egy fekete bőr aktatáskát helyezett az író fényképe alá, majd beszéde végeztével magával vitte azt. „A táska tartalma egyébként kifejezi a lényeget. Számomra és az olvasóközönség számára ugyanis Nyírő író volt” – tette még hozzá Szőcs a Heti Válasznak nyilatkozva.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),2013. március 9.
Beszélgetés a szórványkérdésről: lehetőségek és alternatívák
A szórvány kitelepedésének elősegítése címmel szervezett beszélgetést csütörtökön a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága és a kolozsváros.ro csapata a kolozsvári Sapientia EMTE-n. Székely István politológusnak, az RMDSZ főtitkárhelyettesének, és Gergely Balázsnak, az EMNP alelnökének beszélgetését Szalma György, a kolozsváros.ro főszerkesztője moderálta. A szórványkérdés az utóbbi időben a közbeszéd előterébe került Szász Jenő „kontrollált visszavonulást” „népességáttelepítést” javasló, elhíresült kijelentései nyomán. Székely István a szórvány fogalmának tisztázását, a népességtelepítések történelmi analógiáit számba véve leszögezte: ilyen jellegű programokat csak jelentős állami támogatással lehetne megvalósítani; kizártnak tartotta, hogy ez akár a tömbmagyar Székelyföld irányába megtörténhessen. A meghívottak egyetértettek abban, hogy folyamatosan zajlik ugyanakkor az egyes térségek szórványosodásához hozzájáruló belső migráció, amelynek körülményeit viszont bizonyos eszközökkel alakítani lehet.
Mint ismeretes, széles körű vitát gerjesztett Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Intézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők (KMKF) februári fórumán, zárt ajtók mögött elhangzott kijelentése, amelyben a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, az „önkéntes területfeladásnak” a lehetőségét vetette fel – emlékeztetett Szalma György, hozzátéve: a rendezvény a társadalmi párbeszédre kínálna lehetőséget a kérdés kapcsán.
Mi a szórvány?
Székely István politológus mindenekelőtt a szórványfogalom tisztázását tartotta szükségesnek. Mint kifejtette, az elmúlt húsz évben több értelmezés is született; a számbeliségből kiinduló megközelítés szerint, ha egy településen egy adott lélekszámnál kevesebb magyar él, az szórványközösségnek tekinthető. Egy másik értelmezés arányszámot állapít meg: a tíz százalék alatti közösséget minősíti szórványnak. A politológus szerint vitatható a „szórványmegyék” megfogalmazás, ugyanis a mindennapi élet szempontjából nem a megyei, hanem a helyi népességarány a meghatározó. Maros megyének például a déli, Szilágy megyének pedig a keleti része szórvány, ugyanakkor a megyék szempontjából nem lehet erről beszélni – hangsúlyozta.
Egy másik megközelítés értelmében az intézmények megléte vagy hiánya a döntő: szórvány az, ahol nincs oktatási intézmény, sem etnikailag elkülönült történelmi egyház. Mindemellett, Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor meglátásában az alapkérdés az, hogy a mindennapi kommunikáció szintjén hány százalékot tesz ki az interetnikus, és mennyit a saját etnikumon belüli kommunikáció – tette hozzá. Egy másik, összegző célú, funkcionális jellegű értelmezésnek megfelelően a szórvány az a közösség, amely külső segítségnyújtás nélkül alkalmatlan, vagy nincs lehetősége a saját nemzeti identitásának a megőrzésére és továbbadására. Az elmondottak alapján a dél-erdélyi megyékben, Észak-Erdélyben pedig elsősorban Máramaros és Beszterce megyében találunk szórványosodó közösségeket – állapította meg Székely István.
„Nem ördögtől való” a migráció
Az 1990-es nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta létezik egy olyan megfogalmazás, miszerint a szórványt a saját településén kell hozzásegíteni ahhoz, hogy etnikai identitását, saját kulturális értékeit megőrizze; ebben a kérdésben mindig konszenzus volt valamennyi határon túli magyar pártban – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Gergely Balázs kiemelte, helyénvalónak tartja – a sajtóban való üzengetés helyett – a téma megtárgyalását, az erről szóló társadalmi párbeszédet. Egy korábbi nyilatkozatára utalva megerősítette: „nem tartja ördögtől valónak”, ha adott esetben egy kisközösség, család vagy egyén, aki a szórvány olyan pontján él, hogy saját helyzetét, identitásának megőrzését már kilátástalannak tartja, más helyre költözzék. Ez egy ténylegesen zajló folyamat, hiszen például Kolozsvár is egy nagy vonzerővel bíró központ, a magyar népességnek legalább fele áttelepedett valahonnan – fejtette ki a politikus.
Hangsúlyozta, Szász Jenő kategorikusan „áttelepítésről” beszélt, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP vezetői határozottan elutasítanak. Mint mondta, Szásznak az elképzelése egyébként is megbotránkoztató, hiszen az adott közösség „értékes tagjaira” értette a kitelepítést, áttelepítést. Az egyének, családok létező migrációja ugyanakkor egy kétoldalú folyamat, mivel a költözési szándék mellett az új környezetnek befogadónak is kell lennie. Mindezekről a kérdésekről széles körben kellene gondolkodni, tárgyalni, tekintve, hogy az elmúlt húsz év demográfiai mutatói nem sok jót ígérnek.
Népességtelepítési analógiák
A népességfogyás problémájának kezelésére vonatkozó történelmi előzményeket összegezve Székely István elmondta: a 19. század végén a magyar kormány a mezőgazdasági területek túlnépesedése okán beindult tengerentúli kivándorlásra próbált választ adni. Az 1894-ben elfogadott állami telepítések törvényében pontosan szabályozták a feltételrendszert, amely szerint a magyar államkincstár tulajdonában levő – elsősorban bánsági – területekre lehetett költözni. A program főleg Bácskát, Temesvár környékét, a Mezőséget célozta; a jogszabály szerint egy új település létrehozásához például 150 telepes kellett, a templom és iskola felépítését az állam vállalta. A Kolozs megyei Detrehemtelep például mezőgazdaságilag használhatatlan terület volt, ezért a magyar állam saját költségén lecsapoltatta, hasznosíthatóvá tette. 1904-ben a projekt finanszírozására egy telepítő és parcellázó bankot is létesítettek – tette hozzá a szakember. Mint mondta, a program keretében 1390 családot sikerült telepíteni.
További példa az 1921-es román földtörvény, amelynek révén megindították a határmenti magyar települések közé iktatott román helyiségek létesítését; 1940-ben a bukovinai csángókat Bácska északi részére telepítették, e népesség később Magyarországra költözött; a kommunizmus alatt pedig a németek által elhagyott falvakba a termelőszövetkezetekben földműveléssel foglalkozó családokat telepítettek – részletezte Székely István. Következésképpen, ilyen jellegű programok az államreformmal függnek össze, abban az esetben lehet működtetni őket, ha az állam segíteni tudja a telepesek anyagi boldogulását, lakhatási feltételeket, munkahelyeket teremtve. Mint mondta, az eddigi analógiák alapján kizárja a Székelyföld irányába történő esetleges telepítés lehetőségét, hiszen a magyar állam nem rendelkezik megfelelő autoritással és vagyonnal a folyamat beindítására, Romániának pedig nem valószínű, hogy ez lenne a prioritása. Ugyanakkor a magyar kormány részéről, vagy a magyar közbeszéd terén egyetlen olyan kijelentés sem hangzott el, amiből arra lehetne következtetni, hogy a magyar állam a maga romlott demográfiai mutatóit Kárpát-medencei magyarokkal töltené fel – válaszolt Székely István a moderátor kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a felvetett „áttelepítés” Magyarország fele irányulna.
Gergely Balázs szerint a feltételezés nevetséges, és felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túlra szánt magyar állami támogatások jelentős részét interetnikus- és szórvány-környezetbe folyósítják. A néppárti politikus úgy vélte, a felelősen gondolkodóknak be kell látniuk, hogy meggondolatlan és megalapozatlan kijelentésekre alapozva nem szabad politikai harcteret teremteni, mert ez elsősorban a szórványosodás elszenvedőinek lenne kárára.
Alternatívákat fiataljainknak
Gergely Balázs megállapította, erkölcsileg elfogadhatatlan embereket egyik helyről a másikra telepíteni szervezett, tömeges módon. Hangsúlyozta, mindenki szabad akarata szerint él ott, ahol jól érzi magát. Mindemellett úgy vélte, ha egyének, családok költözni óhajtanak, ahhoz technikai feltételeket, segítséget lehet nyújtani. A potenciálisan befogadó térségek, települések vonzereje, a munkahelyteremtés befolyásolhatja az ilyen típusú migrációt – jegyezte meg.
Székely István nehezményezte, hogy az erdélyi – egyébként igen jó szakemberek által végzett – demográfiai kutatások nem tértek ki a belső migráció hátterére, arra, hogy valójában mi áll egy adott terület súlyos népességfogyása mögött. Hangsúlyozta, létezik egy erre alkalmas adatsor, ugyanis a 2011-es népszámlálás során is rákérdeztek arra, hogy az illető hol született, hol volt a jelenlegi előtti lakhelye, illetve kiderül a kérdőívből, hol történt az összeírás. Úgy vélte, ezeknek az adatoknak az elemzése felülírná azt a képet, amely jelenleg – elsősorban a dél-erdélyi szórvány alakulása esetében – kirajzolódik. Kifejtette: a szórványrégiók fiataljai folyamatosan áramlanak a tömbök irányába az országban különböző helyeken tevékenykedő, utazgató ifjúsági szervezetek közreműködésével kialakított kapcsolatrendszerük, másrészt a szórványkollégiumok révén.
A politológus szerint megfelelő odafigyelést, infrastruktúrát, anyagi támogatást kell a szórványkollégiumok, az ifjúsági szervezetek programjai, valamint a magyar házak láncolata mellé rendelni. Mint kifejtette, valószínűleg nem szerencsés az évtizedek óta ugyanabban a környezetben élő polgárok kimozdítása. Mindamellett az új egzisztenciát, új családot létesítő fiatalok számára – nem normatív jellegű – alternatívákat lehet megfogalmazni, amelyekkel vagy élnek majd, vagy sem. Az interetnikus környezetből, szórványból származó polgárok, az esetleges külföldi munkavállalásuk nyomán felhalmozott tőkéjükből valószínűleg inkább a nagyobb magyar lélekszámú településeken fognak letelepedni – vélekedett.
Kiemelte, a politika eszközrendszere kevés a szórványprobléma megoldására: a politika jelzéseket bocsáthat ki követendő magatartásformákat illetően, felerősíthet bizonyos folyamatokat. Elmondta, az Antall-kormány idején egy pénzalapot különítettek el a nyugatról való hazatérés ösztönzésére; Erdélybe egyetlen személy, egy politikushoz közel álló polgár tért vissza.
Székely István Gergő politológus hozzászólásában felvetette: érdemes lenne a támogatáspolitikát oly módon alakítani, hogy az interetnikus vagy szórványkörnyezetben élő szülők a gyermekeiket a lakóhelyük közelében levő, magyar tannyelvű oktatást biztosító felsőoktatási intézményekbe küldhessék, a másod- vagy harmadrangú román tannyelvű egyetemek helyett.
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár szerint a Válaszúton létesített intézményhez hasonló szórványkollégium-típusban kell gondolkodni, amely valódi közösségi életformát biztosít a diákoknak, szüleik is tudatában lévén annak, hogy az ott-tanulás társadalmi előrelépést jelent számukra. Hozzátette, fontos lenne kielemezni, hogy a különböző támogatáspolitikai eszközök milyen eredménnyel jártak. Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap kolozsvári irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai ösztönzés és támogatási rendszer mellett ugyanolyan fontos, hogy megfelelő emberanyag is létezzen az adott szórványkollégium létesítésére és működtetésére.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár),2013. március 15.
Hitet, bátorságot kívánt Orbán Viktor március 15-én a gyergyószentmiklósiaknak
A nagypolitika által tudatosan generált félelmek hatására sokan háttérbe próbálják szorítani népünk érdekeit. Ma, március 15-én nem szabad elfeledni azt a tényt, hogy a szabadság utáni vágy erősebb, mint bármilyen érdek. Az összetartozás felelőssége, a közös cél kivívásának szükségessége, az összefogás mindenek fölé emelése lehet 165 év után is az arzenálunk. A magyar emberbe a szabadság van kódolva, a hit a lelkiismeretünk szabadsága – ez az üzenete a mai március 15-nek, hangzott el a gyergyószentmiklósi megemlékezésen, pénteken.
Az elmúlt évektől eltérően idén az ünnepi szentmiséről a művelődési központ színházterme felé vonultak az emlékezők. Az Ipartestület Férfikara fogadta az ünneplőket, a beszédek sorát Benedek Csaba történelemtanár nyitotta történelmi visszatekintőjével. Kiemelte, „ma más a politikai helyzet, mint 1848-ban volt, elég, ha csak annyit említek, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, ahol elméletben minden itt élő nép egyenlő jogokkal bír” – fogalmazott Benedek Csaba.
„Március 15-e egy olyan ünnep, amely a nemzet elkötelezettségéről, szabadság iránti vágyáról, áldozatkészségéről és elhivatottságáról tanúskodik. A magyar ember génjeiben a szabadságra van kódolva, amit erőszakkal és fegyverrel soha nem tudtak elvenni, csak csalással és árulással. Sajnos ma is élnek árulók közöttünk, akiknek nem számít a nemzet, a hit, a haza, a család. Mi Márton Áron népe vagyunk, és hiszünk abban, hogy sikerül felülkerekedni az árulók cselszövésein, és Márton Áron szellemiségét visszaültetni az emberek lelkébe” – fogalmazott Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere. Kiemelte, az 1848-as modelltől nem távolodhatunk el, mert a rendszerváltás után negyedszázaddal újra felelősségre vonnak, ha nagyjainkra emlékezünk, ha zászlainkat lengetjük, vagy ha nem fogadjuk el, hogy mások döntsenek sorsunk felett.
A Magyar Miniszterelnökség képviseletében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről Szász Jenő ünnepi beszédében a hit fontosságát emelte ki. „A hit lelkiismeretünk szabadsága, ennek intézményes kereteit a történelmi egyházaink adják. Egy új út kezdetén a nemzet jövőjét kell megálmodnunk, egyházainkat kerestem fel, bátorítást kérve. A szabadságharc nem járt le1848–49-ben. Hitre, cselekedetre van szükség, és ahol cselekedetre van szükség, ott nem elegek a szavak” – fogalmazott Szász Jenő, és üzenetként arra biztatta a jelenlévőket, hogy próbálják mindenek fölé helyezni a közösség ügyeit: „nincs egyéni boldogulás a közösség boldogulása nélkül”.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor személyes üzenetét is Szász Jenő tolmácsolta. „Ez a nap, amikor minden magyar hallja a szabadság hangját. Ez a hang azt mondja, a szabadság azoké, akik elég bátrak, hogy kivívják. Mi magyarok kivívtuk, sokat küzdött a magyarság, hogy ez ma így lehessen. Az elmúlt években elindítottuk nemzetünket a határokon átívelő egyesítés útján. Így leszünk többen, így leszünk erősebbek, ezt a erőt épp oly bátran és elszántan, épp oly okosan és leleményesen kell használnunk, ahogy eleink tették. A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az anyaország pedig többet tud tenni ott, ahol élnek. Régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiteljesítsük határainkon belül és kívül egyaránt. Régen voltunk ilyen egységesek, használjuk ki a lehetőséget, amit közösen teremtettünk, legyünk méltó utódai a 48-as magyar hősöknek. Ehhez kívánok a magyar szabadság ünnepén minden magyarnak, minden gyergyószentmiklósinak erőt, hitet és bátorságot.”
Az emlékező ünnepségen Moldován József parlamenti képviselő is szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, a szabadságharc üzenete ma is igaz, időszerű. Szabadságunkat, jogainkat kell megvédenünk most is, harcolnunk kell akár itthon Székelyföldön, akár Bukarestben, vagy éppen ha szükség, Brüsszelben is. Nekünk székelyeknek helyt kell állnunk” – fogalmazott a parlamenti képviselő.
A Székely Szabadság Napján elfogadott, a román kormányhoz intézett beadványt olvasták fel a következőkben, majd Portik Hegyi Kelemen főespres-plébános és Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását. A kegyelet koszorúit a Petőfi- és Kossuth-szobornál helyezték el, közreműködött a karcfalvi ifjúsági fúvószenekar, majd a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
A délelőtt folyamán a tanintézmények anyaországi testvériskolákkal közösen emlékeztek a szabadságharcra. Az est folyamán a Tarisznyás Márton Múzeumban kiállításmegnyitóra került sor, valamint a Figura Stúdió Színház előadásán vehetnek részt a gyergyóiak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro, 2013. május 7.
Fúzió főpróbával
A jelek szerint az Erdélyi Magyar Néppárt megunta az elmúlt egy évben a Magyar Polgári Párt területi és felső vezetőinek küldött kódolt üzeneteket, és hivatalosan is javaslatot tett az egyesülésre.
A két, parlamenten kívüli párt fúziójának legalábbis együttműködése szorosabbra fűzésének gondolata nem új keletű, gyakorlatilag egy idős az EMNP másfél évvel ezelőtti létrehozásával. A Tőkés László védnöksége alatt álló Néppárt már tavaly felajánlotta a polgáriaknak, induljanak közösen a helyhatósági, később pedig a parlamenti választáson. Ám előbb Szász Jenő, majd az utódjául megválasztott Biró Zsolt utasította el a javaslatot, így az önkormányzati megmérettetésen hármas magyar verseny alakult ki, a törvényhozásinak pedig az EMNP egyedül vágott neki az RMDSZ-szel szemben.
Holott már a számok, a 2012. júniusi önkormányzati választás eredménye is azt indokolta volna, hogy az önmagát jobboldaliként meghatározó két alakulat egyesítse erejét. Miközben a két párt támogatottsága nagy vonalakban megegyezik (a nagyjából azonos szavazatszámon túlmenően hét-hét megyei tanácsossal, hét, illetve két polgármesterrel, 266, illetve 214 helyi tanácsossal rendelkezik külön az MPP és a néppárt), összesen kevesebb mandátumot szereztek, mint 2008-ban egyedül az MPP.
Ennek a párharcnak eddig az RMDSZ volt a legnagyobb haszonélvezője, amely karba tett kézzel szemlélhette, amint az alternatívájaként létrehozott konkurens alakulatok kioltják egymást. Holott a számokon túlmenően az is intő jel volt a polgáriak számára, hogy az MPP-t tavaly októberben – a Nemzetstratégiai Intézet létrehozásával – kivonták Szász Jenő irányítása alól. Akinek a személyében a néppártiak mindig is a közeledés legfőbb akadályát látták.
Persze az esetleges egybeolvadás Szász „félreállítása", a mostani hivatalos felajánlás ellenére sem fog megtörténni egyik napról a másikra még akkor sem, ha az EMNP által folytatott szervezetépítéssel párhuzamosan az MPP szétesésének jelei egyre nyilvánvalóbbak. Az RMDSZ-es dominancia megtörésére, a reális alternatíva megerősítésére azonban csak összefogással van esély, amelyet politikai főpróbaként kiválóan meg lehetne ragadni a 2014-es európai parlamenti választásokon.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2013. május 18.
Külön utakon, de közösen?
Különbözik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) álláspontja a nemrég újra felmerült pártfúzióról. A polgári párt a két politikai tömörülés együttműködésében gondolkodik, a néppárt szerint az RMDSZ hegemóniájával szemben csak egyetlen erős nemzeti erő esélyes.
Ha eredményesen akarjuk megjeleníteni az erdélyi és azon belül a magyar közösségi célokat, rendet kell teremteni az autonómiapárti erők között. Kezdeményezésünk ezért mindig időszerű. Most azonban kedvezőbb a politikai környezet ennek kivitelezésére, hiszen 2013 nem választási év, ilyenkor a politikai pártok a szervezetépítésre koncentrálnak, keresik a legjobb megoldást programjuk képviseletére. A néppárt megújult elnökségének első döntése volt felvenni a parlamenti választási kampányban félretett egységesítési folyamat fonalát, és azt tovább vinni a pártfúzió irányába – fogalmazott lapunknak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a pártfúziót firtató kérdésünkre. A néppárti politikus az ésszerűségnek a zsigeri reakciók feletti győzelmében bízik, bár tudja, sem a mindennapi életben, sem a politikában nem könnyű ezt elérni.
„Már a megválasztásom utáni első nyilatkozatomban nyilvánvalóvá tettem, hogy a Magyar Polgári Párt nem fuzionál más pártokkal. Ezt most is így gondolom” – szögezte le lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki azonban nem zárkózik el a párbeszéd lehetőségétől. Szerinte tévedés volt a néppárt részéről fúzióról beszélni a tárgyalások megkezdése előtt.
Együttműködés, de hogyan?
A fúzió MPP-s elhárításáról szólva Toró úgy fogalmazott: „A szűk pártérdekek kalodájába bezárt egyes vezetők hajlamosak megfeledkezni arról, hogy egy párt nem öncél, hanem eszköz egy közösségi cél eléréséhez.” Fontosnak tartja a tárgyalások beindítását, ő azonban a két párt fúzióját tekinti célravezető megoldásnak: „A fúzió különböző módozatait a párttörvény pontosan leírja. Ezekből kell kiválasztani a cél szempontjából a legmegfelelőbbet.”
Biró Zsolt az együttműködésnek különböző formáit tudná elfogadni: „Lehet szó pártszövetségről, választási szövetségről, koalíciós együttműködésről, sokféle változatról, bármilyen irányba nyitottak vagyunk. Alapelvünk viszont a párt szervezeti önállóságának megőrzése” – fogalmazott az MPP elnöke.
Toró elismeri, hogy hosszú a nézetkülönbségek sora, de ezt nem tartja elegendő oknak arra, hogy elállják az egységesülés felé vezető utat: „A megoldás az, hogy a jövőnket Bukarestben kereső RMDSZ egészségtelen hegemóniájával szemben közösen erős, Erdély-központú szervezetet építsünk, és ezáltal kényszerítsük ki az együttműködést a közös nemzetpolitikai célok érvényesítése érdekében.”
Ki kinek partnere?
Az MPP elnökétől megkérdeztük, nem tartja-e ellentmondásosnak, hogy a tavalyi parlamenti választások előtt a „kisebbik rosszra”, az RMDSZ támogatására buzdították szavazóikat, miközben természetes szövetségesük éppen a néppárt lett volna. Biró szerint nincs ebben ellentmondás: „Az MPP elsőként ismerte fel az RMDSZ-szel való együttműködés szükségességét. Az MPP akkor is, és most is a választás szabadságát hirdeti, bármennyire is megpróbálják ezt egyesek megkérdőjelezni. Mi viszont nem kérdőjelezzük meg egyetlen magyar párt létjogosultságát sem.” A pártelnök ugyanakkor hibának tartja, hogy bejegyzésével a néppárt megosztotta a jobboldali szavazókat. Úgy véli, mégsem állnak közelebb az RMDSZ-hez, mint a néppárthoz: ha nemzeti ügyről van szó, mindenkivel tárgyalni akarnak.
Toró az egyik alapvető nézetkülönbséget abban látja, hogy „az MPP elnöke szerint a Néppárt létrehozásával Tőkés László és csapata megosztotta a nemzeti oldalt. Mi úgy gondoljuk, az autonómia-párti tábor szétveréséért az MPP azóta távozó alapító elnöke, Szász Jenő a felelős. Ő hatalmának konzerválása érdekében tehetséges és elkötelezett emberek sorát távolította el pártjától, ahelyett hogy megfelelő szakmai és politikai hátországot szervezett volna több mint ötszáz volt önkormányzati tisztségviselőjének.”
Önkormányzatoktól a polgári kezdeményezésekig
A pártelnökök elismerik, hogy az önkormányzatokban együttműködés van a két ellenzéki párt között. „Ez az együttműködés sajnos jóval kevesebb helyen alakult ki, mint amennyire igény és lehetőség lenne. A Néppárt országos elnöksége a kezdetektől bátorítja az együttműködést szakmai és politikai szempontok alapján egyaránt. Ennek akár intézményes formát is adhatunk, ahogyan ez például Kézdivásárhelyen történt. Hogy segíti-e ez az egységesülés folyamatát? Természetesen igen, mert a közös munka során eltűnhetnek azok a tévhitek és félelmek, amelyeket mesterségesen táplálnak az egységesülés folyamatában ellenérdekelt erők. Úgy gondoljuk, az alulról jövő pozitív kezdeményezések jó irányba befolyásolhatják az MPP országos vezetését is” – fogalmazott Toró.
Biró Zsolt természetesnek tartja, hogy bizonyos ügyekben együttműködik az önkormányzatokban a két pártfrakció, és azt is, hogy van, amiben nem. Szerinte a két párt programja sok tekintetben megegyezik, inkább a kivitelezésben vannak eltérések. Példaként említette a polgári kezdeményezések ügyét, amelyet az MPP elnöke kiemelne a pártpolitika vonzásköréből. Úgy véli, Erdélyben abszolút prioritást kell élveznie a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiáját szorgalmazó polgári kezdeményezésének, az MPP ezért sem nyújtott be saját kezdeményezést. Ettől függetlenül a néppárti aláírásgyűjtést is támogatnák, ha az további lépést jelenthet az európai kisebbségi jogok törvényi garanciájához.
Toró T. Tibortól azt is megkérdeztük, élne-e a néppárt az MPP törvényes felszámolásának lehetőségével, hiszen a párttörvény szerint ha két egymás utáni parlamenti választáson nem méretteti meg magát egy párt, kezdeményezhetik a felszámolását. „Sokan azt vallják, a politikában a cél szentesíti az eszközt. A Néppárt vezetői azonban ezt nem így látják, főleg nem a magyar-magyar versenyben. Mitől lennénk mi mások az RMDSZ balkáni praktikákban edzett egyes politikusainál, ha a román nemzetállam erőszakszervezeteitől várnánk a megoldást belső nézetkülönbségeink feloldására? Aki erre képes, bármire képes. Tehát mind politikai, mind erkölcsi megfontolásokból elutasítunk hasonló eszközöket. Ha az egységesülésnek ez lenne a fő szempontja, akkor az egész halva születik” – szögezte le a néppárt elnöke.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár) |2013. május 24.
Az „egy közös magyar ügy” hite
Szeretünk beszélni Trianon meghaladásáról, gyógyításáról, a Trianonon való túllépésről. Léteznek is olyan lépések, technikák, amelyek ebbe az irányba mutatnak lelki öncsonkítás nélkül (lásd a magyar állampolgárság kiterjesztése, június 4-nek a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása), ettől függetlenül kőkemény tény, hogy Trianon negatív következményei máig hatnak, és több síkon érvényesülnek.
Sok szó esett a rendszerváltás után – amikor egyáltalán nyíltan lehetett beszélni e kérdéskomplexumról – az anyagi lelki, lélekszámbeli veszteségről, annál kevesebb arról, hogy Trianon szétválasztotta az anyaországban az állami és nemzeti érdeket. A szocializmus, majd a szocialista kormányzat idején a nemzeti érdek egyértelműen háttérbe szorult, és a helyzet perverzitása folytán még az államérdek sem érvényesült. Az egyes, egymástól elszakított nemzetrészek számára potencialitássá tette az egyedi fejlődési utat, elméletileg és gyakorlatilag lehetővé tette a Kárpát-medencei magyar „szétfejlődést”, az elcsatolt nemzetrészekhez tartozó egyének számára pedig a kettős identitást. Ép öntudatú magyar számára evidencia, hogy a rákényszerített idegen, elnyomó hatalom és állampolgárság nem jelenthet azonosulási pontot, önazonossági mintát. De a nemzeti öntudat megélésétől sokak számára mentes hétköznapok az elszakított nemzetrészek egyes rétegeiben bizony okoznak hasonló deformációkat, amelyek extrém esetben odáig juthatnak, hogy akad, aki ezt normaként állítja be. A többes identitás egyébként az első lépcső a más identitás, vagyis a többségbe való nyelvi, kulturális majd érzelmi beolvadás irányába.
Fenyővíz és szójaszalámi
Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van a magyar politikai elit iránymutatásának, nemzeti felelősségtudatának, hiszen egyedül ez képes valamelyest ellensúlyozni a spontán szétfejlődést és az egyéni szintű asszimilálódást. A politikai elit szintjén két egymást kizáró paradigma uralkodik ebben a kérdésben. Az egyik a „be nem avatkozás” teóriája, amit az elmúlt húsz évben legtöbbször és legnagyobb hatással Markó Béla fogalmazott meg. Eszerint az anyaországnak nincs más dolga, mint hogy támogassa az egyes elszakított nemzetrészek politikai törekvéseit, bármilyen irányba is mutassanak azok. Hivatalos keretek között megélt személyes élményem Markó Béla sajátos reakciója, amikor az SZKT egyik őszi ülésén 2002-ben hozzászólásomban Markó expozéjához idéztem Csoóri Sándort, aki nyílt levelében többek között ezeket írta: „Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szűkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan, vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevalóbb kulturális és gazdasági szerveződésre, mint amilyenre az erdélyi románok a 19. század harmadik negyedétől kezdve elszánták magukat?”
Markó akkor azt mondta, hogy jómagam aradiként elmondhatom, ha más irányt képzelek el az RMDSZ politikájában, de Csoóri Sándor előbb költözzön Erdélybe, és ne csak látogatóba jöjjön hozzánk székely fenyőt nézni és borvizet inni, majd azután „szóljon bele” a dolgainkba. Méltatlan válasz volt az őszinte aggodalmait megfogalmazó nemzetféltő Csoóri Sándornak, de az a szemlélet érdekes benne igazán, ami mögötte van. Kísértetiesen emlékeztet arra a román viszonyulásmintára, amely mentén a kilencvenes évek elején azzal próbálták egyesek hitelteleníteni a ’40-’50-es évek elején külföldre kényszerített, majd hazatérő, a kommunizmus által meg nem fertőzött gondolkodású emigránsokat, hogy akik nem ettek velünk szójás szalámit, ne akarjanak irányt mutatni az országnak. Vagyis aki nem eszi velünk együtt a kisebbségi lét keserű kenyerét, ne okoskodjon a jövőnk felől.
Ezzel a gondolkodásmóddal áll szemben a szabó dezsői paradigma, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Nagyon sokan, sokhelyütt idézték már e gondolatot, de a nagy igazságok értelmes emberek előtt soha nem kopnak közhellyé. Érdemes belegondolni e aforizmatikus gondolat mélységeibe. Ezt akarjuk? Hogy együtt lélegző organizmus, együtt reagáló közösség legyünk? Aki magyarul érez, nem akarhat mást. Sokan elmondták Szász Jenőtől kezdve – aki teljesen mindegy, hogy milyen szerepet töltött be az erdélyi politikai életben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élén olyan pozícióban van, hogy politikai pártállástól függetlenül csak drukkolni lehet neki, hogy megállja a helyét – Kövér Lászlón keresztül Semjén Zsoltig: csak egy magyar ügy van.
Be- vagy be nem avatkozni?
A „be nem avatkozás” paradigmája különösen akkor ütközik az „egy közös magyar ügy” szemléletével, ha feltesszük a kérdést: mit kell tennie a nemzet sorsáért felelős magyar kormánynak, ha azt látja, hogy a határon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai elitjének egy része elcsábulva a többségi szirénhangoktól egyre inkább klikkérdekű komprádorpolitikát folytat, azaz nem a magyar érdeket képviseli az elnyomó hatalommal szemben, hanem az elnyomó hatalom imázsát ápolja külföldön? Az Orbán-kormány opciója egyértelmű: elsősorban azokat a szervezeteket támogatja, amelyek magyar jövőt képzelnek el szülőföldjükön, amelyek a magyar autonómia hívei.
Ugyanez a kérdés megfordítva: e paradigma szerint mi dolga van az idegen uralom alatt élő magyarnak, elsősorban Erdélyben? A Felvidékről most nem beszélnék, mert ott aránytalanul nagyfokú joghátrány éri a magyar állampolgárságukat vállalókat, hasonló a helyzet a Kárpátalján, a Délvidékre viszont vonatkozik az, ami az erdélyiekre.
A magyar állampolgárság igénylése egyszerre közösségi és egyéni imperatívusz. Trianon óta a státustörvény hozott létre először jogi viszonyt az elszakított nemzetközösséghez tartozó egyén és az anyaország között. Az ellenünk elkövetett bűnöket nekünk megbocsátani nem képes, még mindig a magyarságot vádoló Kisantant nem értékelte a magyar önmérsékletet. Az állampolgárság olyan jogi viszony az állam és annak polgára között, amely nemzetközi jogilag elismert, odaítélése az állam szuverén akaratán múlik, s amely alapesetben érzelmileg is telített. Optimális esetben a polgár hazájának érzi azt az államot, amelyhez az állampolgárságon keresztül kötődik. Erre most, Trianon óta először, nekünk is lehetőségünk van. Ezen túl a magyar választójogi törvény módosításával jogosulttá váltunk szavazni is. A közös magyar Kárpát-medencei sorsformálás immár nem szépen hangzó metafora, hanem tényleges lehetőség.
A választójoggal élni éppoly közösségi és egyéni imperatívusz, mint az állampolgárság vállalása. Ez következik a szabó dezsői „egy közös magyar ügy” hitéből.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. május 27.
Hírsaláta
JÖTTEK, BESZÉLTEK, ELMENTEK. Részletesen foglalkozik a bukaresti román sajtó az RMDSZ-kongresszussal, legrészletesebben azonban mégiscsak arról számolnak be, hogy a Szociál-Liberális Szövetség társelnökei épp ezt az alkalmat ragadták meg egymás ugratására.
A két nagyágyú kicsit késve érkezett, a himnuszok után, s ahogyan beszédeiket elmondták, távoztak is, érzékeltetve: nem az RMDSZ-ből vagy Csíkszeredából áll a világ. Különben a román sajtó nagy vonalakban elégedett Kelemen Hunorékkal, s érdekes módon még vasárnap folyamán sem kapott a szívéhez senki, hogy autonómiát akarnak az RMDSZ-esek is. A KIVÉTEL ERŐSÍTETTE A SZABÁLYT. Néhány kíváncsi újságíró azt próbálta kideríteni, hogy vajon más magyar pártok képviselőit hívták-e meg a kongresszusra. Az egyik szervező elmondta: csak parlamenti pártokat invitáltak Csíkszeredába, de természetesen van kivétel, mely erősíti a szabályt: a Mihai Răzvan Ungureanu vezette Civil Erő. (ÚMSZ)
SHOWMAN A MINISZTERELNÖK. Eckstein-Kovács Péter nem hisz Victor Pontának abban az ígéretében, hogy a kormány megpróbálja figyelembe venni az RMDSZ-nek azt az alkotmánymódosító javaslatát, miszerint Romániában ismerjék el államalkotó tényezőként a kisebbségeket. „Victor Ponta egy showman, és itt is nagyon jó minőségű show-t adott elő” – nyilatkozta a szabadelvű erdélyi politikus. (Manna)
SEMMITTEVÉS KÖZEL EGYMILLIÓ FORINTOS HAVI FIXÉRT. Alig ad életjeleket magáról az a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet, melyet 1,3 milliárd forinttal indított el a magyar kormány, tavaly pedig úgy kapott 100 milliót, hogy még csak papíron létezett. A HVG többórás telefonálás után sem találta meg az irodájukat, holott az intézet vezetője, Szász Jenő 997 000 forint havi fixért tölti be posztját, december 11-i kormányrendelet szerint a létszám száz fő. A HVG információi szerint három hónappal az alapítás után még mindig keresik az embereket. A Hvg.hu-nak egy erdélyi szociológus és egy magyarországi kisebbségkutató is azt mondta, a Magyar Tudományos Akadémián, a pécsi egyetemen, a Sapientia-egyetemen kerestek meg kutatókat, de többen visszautasították a felkérést. Az egyik szakember azt közölte, az akadémiai világban fenntartással kezelik a NSKI-t, egyfelől mert Szász korábban politikus volt, másrészt a rendszerváltás óta kialakult egy Kárpát-medencei kutatói hálózat, folynak a kutatások, így nem értik, miért van szükség újabb, milliárdos összeget kezelő intézetre.
PÉNZ AKAD, CSAK JÓRA KELL KÖLTENI. Több mint négymilliárd eurót kaphat ebben a hónapban Románia a közlekedési operatív programjaira. Az infrastrukturális fejlesztésekre költendő támogatásból a különböző adókat és illetékeket is fedeznék, amely más területek támogatását is lehetővé tenné. (Marosvásárhelyi Televízió)
ÖT KÜLFÖLDI ÁRUHÁZLÁNC URALJA A HAZAI PIACOT. A Ziarul financiar elemzése szerint évi ötmilliárd eurós üzletet bonyolít le Romániában a Kaufland, a Carrefour, a Metro, a Selgros és a Real üzletlánc. A Kaufland tavaly közel 15 százalékos forgalomnövekedést ért el 2011-hez képest. A Metro, a Real és a Selgros eladásai ezzel szemben csökkentek, de még mindig az ország legkeresettebb bevásárlóközpontjai közé tartoznak, évi körülbelül egymilliárd lejes forgalommal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. június 2.
Nemzeti összetartozás napja - Rendezvények országhatáron belül és kívül
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.
A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség - értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este hat órakor az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd megnyitja a Közös tér - közös örökség - Műemlék-helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet. A liturgiát követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Szabadkán ünnepi koncert lesz a Szent Teréz templomban, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola diákkórusával.
Kedden nemzeti emlékhellyé avatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vándorkiállítását Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mutatja be.
Nyíradonyban is emlékhelyet avatnak: Halász János kultúráért felelős államtitkár és Tasó László polgármester (Fidesz) átadja a nemzeti összetartozás emlékhelyét. Jászberényben az önkormányzat szervezésében Trianon-emlékművet avatnak az Apponyi téren.
Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél, a Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében tartanak ünnepséget, amelyen beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen.
Budapesten Tarlós István főpolgármester a József Attila Színházban tartandó ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt. A III. kerületi önkormányzat megemlékezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány elnöke, míg a KDNP budapesti szervezetének rendezvényén, a XII. kerületi Turul szobornál Szalma Botond, a párt fővárosi elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója mond beszédet.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát. A rendezvényen felszólal Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő is.
A nap folyamán számos más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
MTI2013. június 14.
Fúzió és környéke
Akár tudományos alapon is megkockáztatható hipotézis, hogy minden szuverenitásában drasztikusan korlátozott nemzeti közösség politikai elitjének keretében a legfőbb törésvonal az elnyomó hatalomhoz való viszony mentén ragadható meg. E törésvonal jellemzően intézményes síkon is artikulálódik. És fordítva: az intézményes pluralizmus mögött e törésvonalak feszülnek, mint ahogy az például az Osztrák-Magyar Monarchia idejében is volt: a pártok közötti eszmei-ideológiai különbségek másodlagosak voltak az 1867-es közjogi konstrukcióhoz való viszonyuláshoz képest.
Hosszú időn keresztül így volt ez Erdélyben is a rendszerváltás után. Előbb az RMDSZ-en belüli platformosodás, majd az EMNT, az SZNT, az MPSZ és az MPP megalakulásával egészen addig, míg a Magyar Polgári Párton belül elviselhetetlenné nem vált a belső szabálytalanságsorozat és belső diktatúra azok számára, akiknek a nemzet és a demokrácia, az átlátható játékszabályok, a jogkövetés egyaránt fontos.
Érvek pro és kontra
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával új helyzet adódott. Két nemzeti-autonomista párt jelenléte a politikai porondon egyáltalán nem szükségszerű, mi több, nem is kívánatos. Annál is inkább, mivel a két párt együttesen sem tudott az önkormányzati választáson annyi szavazatot szerezni, mint korábban a Magyar Polgári Párt egymagában. A választók általában büntetik a felső szintű torzsalkodást, érthető tehát a törekvés az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, hogy összefogja a nemzeti erőket.
Kívülről azonban meglehetősen reménytelennek tűnik a feladat. A legutóbbi választáson az MPP nem indult, amivel önként sorolt be azon szervezetek közé, amelyek léte kizárólag a román jogalkalmazás jóindulatán múlik. Más szóval, az MPP-t, mint a parlamenti választásokon két ízben nem induló pártot törvényen kívül lehet helyezni, ami értelemszerűen növeli a szervezet kiszolgáltatottságát és zsarolhatóságát. A pártszervezet jogilag biztos keretbe való átmentése tehát józan és racionális döntés lenne. A fúzió mellett szól az is, hogy a választópolgárok egységet akarnak látni, legalább az egyként gondolkodó táboron belül.
Mi szól a fúzió ellen? Néhány vezető önállósági ambícióján kívül lényegében semmi. Az viszont nagy erő. Inkább legyünk ugyebár biztosan egy kis, akár létében is bizonytalan párt vezetői, mint egy nagyobb politikai erőn belül ki tudja milyen pozícióban, nemde? Ismerős a helyzet. Ez tartja vissza a moldovai politikai elitet is a Romániához való csatlakozástól, ami persze nekünk, magyaroknak nem rossz, ellentétben az MPP önállósági erőlködésével. Érdemes a legutóbbi választáson az RMDSZ-re való szavazást Szász Jenővel egyetemben a kisebbik rossznak tartó Biró Zsolt elnök nyilatkozatának egyes kitételeit górcső alá venni. Biró szerint „egy milliós nagyságrendű potenciális szavazótábor csakis akkor mozgósítható megfelelő mértékben, ha érvényesül a pluralizmus, azaz a programok és ideológiák sokszínűsége.” A tapasztalat nem igazolja ezt az állítást. Az erdélyi magyarság legnagyobb számban 1990-ben járult az urnákhoz, amikor az RMDSZ a legnagyobb egységet mutatta. Azóta volt, amikor mobilizált a versenyhelyzet, volt, amikor nem, annyi azonban bizonyos, hogy a pluralizmus és az ideológiák sokszínűsége valamint a mobilizálás között messze nincs szükségszerű és egyértelmű összefüggés. Az MPP-re és az EMNP-re elsősorban nem az absztrakt sokszínűség, a politikai pluralizmus biztosítása érdekében volt szükség, hanem azért, mert a közösen megteremtett, felépített és autonomista programmal ellátott szervezet, az RMDSZ letért a nemzeti érdekképviselet útjáról, a román hatalom által pozíciókkal kifizethető szatellitpárttá, a román politikum által is megbízható partnernek tekintett komprádor szervezetté vált.
Abban messzemenően egyetérthetünk Biró Zsolttal, hogy „a nemzeti érdek minden pártpolitikai törekvést, minden egyéni és csoportérdeket felülír.” De vajon mikor hallgatott az MPSZ/MPP a pártérdek szirénhangjaira, s hányt fittyet a nemzeti érdeknek? Akkor-e, amikor képviselői a Népi Akció színeiben indultak az RMDSZ ellen a pluralizmus megteremtése és az autonómia képviselete érdekében vagy akkor, amikor az MPP elnöke elődjével együtt arra biztatta az erdélyi választópolgárokat, hogy szavazzanak a kollaboráns RMDSZ-re, ne pedig a nemzeti autonomista EMNP-re?
Maszatolás helyett
Hasonlóképpen helyes alapelv, hogy az MPP a „plurális egységet” szorgalmazza, „a választások szabadságának biztosítását és az erős nemzeti érdekképviselet megteremtését.” De abban aligha érthetünk egyet, hogy „ezen elvek ellentétesek a néppárt által szorgalmazott fúzió gondolatával.” Az egypártrendszer és a kétpártrendszer között sokkal nagyobb a különbség, mint a kétpártrendszer és a sokpártrendszer között. A kétpártrendszer per definitionem plurális rendszer, ellentétben a versenyelvet kizáró és fennálló helyzet változatlanságában érdekelt nomenklatúra kialakulását elősegítő egypártrendszerrel. Az MPP és az EMNP között sem a gyakorlati politikában, sem a vallott értékrendben nincs olyan különbség, amely akár politológiai, akár szociológiai alapon indokolná két párt működését a politikai paletta azonos szegmensében.
Az urnáktól távol maradó választópolgárok pedig már ítéletet mondtak az autonomista belharcról. Biró Zsolt zárómondata – amiben arra kéri a Néppárt vezetőit, hogy „lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével” és „maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet” – nem egyéb üres retorikánál. Így próbálja igazolni, hogy az MPP miért maradt ismét távol egy fontos és előremutató tárgyalástól, és így próbálja legitimálni a nemzetérdekkel ellentétes merev, klikkelvű álláspontját.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. június 24.
SZNT: Székelyföld csak önálló közigazgatási régió lehet
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó megmozdulásokat szervez otthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba – döntötte el a SZNT szombaton, a Marosvásárhelyen rendezett tisztújító közgyűlésén.
Az SZNT felszólította a kormányt: ne kényszerítse bele a székelységet – a Helsinki folyamattal ellentétes intézkedésekkel – egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs hangsúlyozta: az Európai Unióban elfogadott elv, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell – erre szólította fel Romániát is. Rámutatott, az SZNT a románságot is szeretné meggyőzni arról, hogy az autonómia „nem ördögtől való”, de a párbeszédkészség szerinte egyoldalú: a kormány mindmáig nem válaszolt a március 10-i marosvásárhelyi autonómia-demonstráción elfogadott beadványra.
Izsák Balázs köszönetet mondott Magyarországnak a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásáért és a „zászlóháború” idején tanúsított szolidaritásért, amellyel ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a „romániai demokráciadeficitre”.
Kifejtette: azok is előmozdították a székely jelképhasználat ügyét, akik gáncsolni akarták. Izsák Balázs üdvözölte azt, hogy a kisebbségi jelképhasználat alkotmányos joggá válhat Romániában, ugyanakkor rámutatott: ami természetes, arról nem kell törvényt alkotni, mert fennáll a veszélye, hogy szabályozni is akarják ezt a jogot.
Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke felszólalásában azt szorgalmazta, hogy Magyarország a megválaszthatóság jogát is adja meg a külhoni magyar állampolgároknak, és tegye lehetővé, hogy a székelyek maguk közül választhassanak küldöttet az Országházba.
A Székelyföldért megmozgatjuk Európát – jelmondat alatt megrendezett küldöttgyűlésen az SZNT elnöke beszámolt arról, hogy példátlan összefogással – amelyben az erdélyi magyarság mindhárom politikai pártja támogatja az SZNT-t - útjára indították a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezést.
Az SZNT küldöttgyűlését rövid beszédben köszöntötte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Pap Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, és Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium főosztályvezetője.
A Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezet szombaton újabb négy évre – ellenszavazat nélkül – Izsák Balázst választotta elnökévé. Az elnök székfoglaló beszédében rámutatott, az SZNT-nek katonai szellemre lenne szüksége: fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra.
„A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT: majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is” – mondta Izsák Balázs.
Szabadság(Kolozsvár)2013. június 24.
Székelyföld nem beolvasztható (Izsák Balázst újraválasztották az SZNT élére)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó megmozdulásokat szervez itthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba – döntötte el az SZNT szombaton a Marosvásárhelyen rendezett tisztújító közgyűlésén. A 171 küldött egyhangúlag újraválasztotta Izsák Balázst az SZNT elnökévé.
Az SZNT felszólította a kormányt: ne kényszerítse bele a székelységet – a helsinki folyamattal ellentétes intézkedésekkel – egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. Elnöki beszámolójában Izsák Balázs hangsúlyozta: az Európai Unióban elfogadott elv, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell – erre szólította fel Romániát is. Rámutatott: az SZNT a románságot is szeretné meggyőzni arról, hogy az autonómia nem ördögtől való, de a párbeszédkészség szerinte egyoldalú: a román kormány mindmáig nem válaszolt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiademonstráción elfogadott beadványra. Izsák Balázs köszönetet mondott Magyarországnak a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásáért és a „zászlóháború” idején tanúsított szolidaritásért, amellyel ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai demokráciadeficitre. Kifejtette: azok is előmozdították a székely jelképhasználat ügyét, akik gáncsolni akarták.
Izsák Balázs üdvözölte azt, hogy a kisebbségi jelképhasználat alkotmányos joggá válhat Romániában, ugyanakkor rámutatott: ami természetes, arról nem kell törvényt alkotni, mert fennáll a veszély, hogy szabályozni is akarják ezt a jogot.
Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke felszólalásában azt szorgalmazta: Magyarország a megválaszthatóság jogát is adja meg a külhoni magyar állampolgároknak, és tegye lehetővé, hogy a székelyek maguk közül választhassanak küldöttet az Országházba. A Székelyföldért megmozgatjuk Európát jelmondat alatt megrendezett küldöttgyűlésen az SZNT elnöke beszámolt arról, hogy példátlan összefogással – amelyben az erdélyi magyarság mindhárom politikai pártja támogatja az SZNT-t – útjára indították a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezést. Az SZNT küldöttgyűlését rövid beszédben köszöntötte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Pap Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője és Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium főosztáblyvezetője.
A Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezet szombaton újabb négy évre Izsák Balázst választotta elnökévé. Az elnök székfoglaló beszédében rámutatott, az SZNT-nek katonai szellemre lenne szüksége: fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra. „A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT: majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is” – mondta Izsák Balázs.
Autonómiastatútum és a Székely Szabadság Napja
Az SZNT közgyűlése hat határozatot fogadott el szombati ülésén. A régióátszervezésről szóló határozaton kívül leszögezték: támogatják egy konszenzusos alapon kidolgozott autonómiastatútum parlamenti beterjesztését, és részt vesznek annak előkészítésében. Az európai polgári kezdeményezés kapcsán hangsúlyozzák: a polgári kezdeményezést annak sikere esetén is csak egy olyan széles körű európai mozgalom egyetlen fejezetének tekintik, amelyet az európai nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók összefogásával el kell indítani. A mozgalomnak elő kell mozdítania a régiók közötti szoros együttműködést, meg kell teremtenie minden európai régió között a teljes és tényleges egyenlőséget, az esélyegyenlőség intézményi kereteit, valamint a regionális kultúrák fenntarthatóságának feltételeit. Határozatot fogadtak el arról, hogy támogatják Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a Székelyföld Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését célzó kezdeményezését, hiszen az a térség értékeinek nemzetközi megjelenítését is szolgálja. Támogatják továbbá a Kárpátok Őre szobrának felállítását Csíkcsomortánban. Arról is döntöttek, hogy március 10-ét a Székely Szabadság Napjává nyilvánítják, és minden évben ezen a napon szerveznek egész Székelyföldre kiterjedő megemlékezést, melyen a résztvevők a Székelyföld autonómiája melletti elkötelezettségükről is hitet tehetnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. július 18.
Üresen maradnak az iskolapadok?
A pályatervezés hiányával és a sok bukóval, kimaradóval magyarázzák a szakemberek, hogy a kilencedik osztályos helyek jelentős hányada üresen maradt a magyar iskolákban.
A segesvári Eliade Eliade főgimnáziumba még 17 magyar diákot várnak
A számítógépes sorsolás kedden lezárult első szakaszának eredményei szerint sok tanintézetben egész osztályok kerülhetnek veszélybe, miután az induláshoz szükséges minimális, 15 fős létszámot sem sikerült biztosítani. Bihar megyében például több magyar osztályban sincs még meg a minimális létszám, nemcsak szakiskolák, gimnáziumok is diákhiánnyal küszködnek.
Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban például egyelőre úgy tűnik, nem tudják elindítani a harmadik közgazdasági szakot, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban pedig a filológia osztályban hiányos a létszám. A megyeszékhely Andrei Şaguna Iskolacsoportjában a magyar nyelvű esztétika szak elindítását fenyegeti veszély, míg a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolaközpontban épp az egyik fő szak, a mezőgazdaság iránt nincs kereslet.
A kevés jelentkező főleg annak tudható be, hogy a kilencedik osztályba való beiskolázási tervet az elmúlt tanév nyolcadik osztályosainak létszáma alapján alakították ki, csakhogy a tanulók közül többen megbuktak vagy egyszerűen nem jelentek meg a képességfelmérőn – magyarázta Kéry. Bihar megyében 143 magyar gyermek van hasonló helyzetben, akik sikeres pótvizsga esetén a beiratkozás harmadik szakaszában betölthetik a megmaradt szabad helyeket. Érdeklődésünkre elmondta, vannak olyan magyar fiatalok, akik az általános iskola után román nyelven folytatják tanulmányaikat, az erre vonatkozó statisztikát azonban még nem készítették el.
A főtanfelügyelő-helyettes jelezte, amennyiben a beiskolázás lezárása után is maradnak 15-ös létszám alatti osztályok, úgy azok csak külön minisztériumi engedéllyel műkődhetnek, de megoldást jelenthet az összevont osztályok indítása is. Különböző profil esetén ezt például úgy kell elképzelni, hogy az azonos tantárgyakat közösen oktatják majd a diákoknak, és csak a szaktantárgyakat tanulják külön. Kéry leszögezte, minderről majd az érintett diákok szüleivel is egyeztetnek, és közös megoldást találnak a helyzetre. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az idén nem tudják elindítani egyik vagy másik magyar osztályt, az a következő tanévben nem befolyásolja a kisebbségi oktatást, hiszen az osztálystruktúrákat ismételten a nyolcadik osztályosok létszáma alapján alakítják majd ki.
Szórványban nagyobb a baj
Több magyar osztály indulását fenyegeti veszély Kolozs megyében is, az adatok azonban nem véglegesek, hiszen ötven gyerek pótvizsgázik ősszel, akikkel egy-egy osztályban még feltelhet a létszám – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Elmondta, Kolozsváron egy osztály van veszélyben, de gondok vannak Désen, Tordán, Szamosújváron és Válaszúton is. Utóbbi településen 24 hely maradt betöltetlenül a 29-ből, a kolozsvári Transilvania Szakközépiskolában 15, a dési Andrei Mureşanu Gimnáziumba 12, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumba 18 magyar diák jelentkezését várják.
Bánffyhunyadon a helyi szakközépiskola turizmus profilú osztályának kérdéses az elindítása, miután 19 hely betöltetlen maradt, de a Jósika Miklós Gimnáziumba is várnak még jelentkezőket, mezőgazdasági szakon például 19 hely maradt üresen. Péter Tünde elmondta, bár az 50 pótvizsgázó diák beiskolázásával javul majd a helyzet, így sem tudják valamenynyi osztályt elindítani.
Több helyen került veszélybe a magyar oktatás Maros megyében is, ahol 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, megszűnhet a magyar kilencedik osztály a faipari líceumban, de még nagyobb a veszély a szórványvidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kevés jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat" – nyilatkozta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A minisztérium felvételi honlapján közzétett adatok szerint a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika osztályába 17 hely maradt betöltetlen, akárcsak a szovátai Domokos Kázmér társadalomtudományok profilú osztályában.
Nem számoltak a bukókkal
Hargita megyében mintegy 600 hely maradt üresen az első beiskolázási szakasz lezárultával, jóval több, mint az előző években – jelentette ki tegnap Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint ez többek között azzal magyarázható, hogy az osztályokat eredetileg 28 fősre tervezték, a szaktárca azonban utólag 29-re módosította a létszámot.
Az első szakasz lezárultával elsősorban a szakiskolákban és vidéken maradtak betöltetlen helyek, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola bőr- és textilipari osztályában 23, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola mechanika osztályában 25, a szentegyházi Gábor Áron Gimnázium természettudományi osztályában 20 üres hely maradt. 23 helyet kell betölteni a székelykeresztúri Zelyk Domokos Szakközépiskola fafeldolgozó osztályában, 36-ot a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola mechanika osztályában, 31-et a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola mezőgazdasági osztályában, 18-at a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium természettudomány osztályában. Hargita megyében 2876 diák fejezte be a nyolcadik osztályt, míg 270-en megbuktak.
A bukók és az iskolát elhagyók miatt nem sikerült megvalósítani a beiskolázási tervet Kovászna megyében, jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta, tavaly 1980 diák kezdte el a 8. osztályt, azonban közülük csupán mintegy 1500 iratkozott be felvételire, a többi megbukott, vagy abbahagyta tanulmányait.
„Tizenkét osztálynyi gyereknek nem volt jogosultsága beiratkozni 9. osztályba" – jelentette ki a Krónikának Keresztély Irma, rámutatva, amennyiben a nyolcadikosok számát veszik alapul, akárcsak a beiskolázási tervnél, akkor csupán a diákok 75 százaléka jutott be 9. osztályba, azonban ha a képességvizsgán átmentek arányát nézzük, 90 százalékukat sikerült beiskolázni. A főtanfelügyelő rámutatott, az említett okok miatt egyetlen évben sem sikerült száz százalékban megvalósítani a beiskolázási tervet, tavaly például két osztályt nem sikerült elindítani a tervezettből, és idén valószínűleg nagyobb lesz ez a szám. Rámutatott, a gimnáziumokban a művészeti és felekezeti osztályokban van hiány, míg a szakközépiskolák, szakiskolák esetében tömegesen maradtak távol a nyolcadikot végzettek.
Kérdésünkre Kerestély Irma arra is kitért, hogy a távolmaradás okai között szerepelhet az is, hogy Romániában a pályaválasztás felmérése még gyerekcipőben jár, egyelőre csak kísérletek vannak rá. Bár Kovászna megyében évente kétszer megpróbálják felmérni, hogy a hetedikes-nyolcadikos diákok milyen szakirányt választanának, ezt teljes mértékben még nem sikerült megvalósítani. Mint mondta, a tapasztalatok alapján nő az igény az elméleti oktatás, illetve csökken a szakiskolák iránt, utóbbi ugyanis nem tudja azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Rámutatott, a törvény szerint az iskoláknak csak akkreditált szakokat szabad indítani, melyek esetében képzett oktatókkal rendelkeznek, emiatt megtörténhet, hogy nem találkozik a munkapiaci kínálat és kereslet.
Király: fel kell mérni a közösség igényét
A kínálat és kereslet közötti eltérésben látja az okot Király András oktatási államtitkár is, akit elmondása szerint meglepett, hogy az erdélyi magyar iskolák „diákok nélkül maradtak". „Nem tudom mivel magyarázni, hogy az iskolák számításai ennyire ne találkozzék a gyerekek-szülők igényeivel" – nyilatkozta a Krónikának az illetékes, aki szerint alaposan ki kell elemezni a helyzetet. Az államtitkár azon reményének adott hangot, hogy a második és harmadik beiskolázási szakaszt követően javul a helyzet, ráadásul, mint rámutatott, a kisebbségi oktatás esetében a minisztérium 15 fő alatti osztályokat is jóváhagyhat, amire az elmúlt években számtalan példa volt már.
Király András azonban úgy vélte, a jelenlegi helyzet szerint egyértelműen hiba van a rendszerben, „a hivatalos elképzelés nem találkozott a közösségi elképzeléssel". Rámutatott, érdekes módon épp a szórványban bizonyult példaértékűnek a beiskolázás, ami elmondása szerint a magyar közösségre nehezedő nagyobb nyomással is magyarázható. Példaként Arad megyét említette, ahol a megyeszékhelyen található Csíki Gergely Főgimnáziumban úgy tűnik, megtelik a tervezett négy kilencedik osztály. Hunyad megyében, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban is jó a helyzet, de Temes megyében sincsenek gondok, mesélte az államtitkár, aki szerint ez azzal magyarázható, hogy kisebb magyar közösség esetén jobban fel lehet mérni az igényeket. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, hogy a teljes magyar közösségnek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezeteknek és politikai pártoknak, érdekvédelmi szervezeteknek közösen kell részt venniük a magyar oktatás alakításában. Krónika
Létrejött a külhoni oktatási tanács
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. A KMOT-ot azért hozták létre, hogy segítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények integrálódjanak az egyetemes magyar oktatási rendszerbe, az egységes Kárpát-medencei oktatási térbe. Az új szakmai tanácsadó testület a köznevelési államtitkárt és az általa irányított szervezeti egységeket segíti a külhoniakat érintő ügyekben. Javaslattevő, előkészítő, valamint véleményező és értékelő feladatokat is végez majd. Részt vesz továbbá a határon túli anyanyelvű képzés stratégiájának kialakításában is.
100 ezer tankönyv Szászéktól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe. Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: a tavaly létrehozott kutatóintézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.
Krónika (Kolozsvár)2013. július 21.
Kurucok és labancok
A rendszerváltás után az erdélyi magyarság előtt megnyílt a szabadnak mondható politikai önszerveződés útja, ami egyben a kinyilvánított célok hozzávetőleges szabadságát is jelentette. Lényegében egyetlen tabu volt, a határmódosítás, de akkor a politikai élvonalból ezt nem is szerette volna senki a zászlajára tűzni. A román hatalom kegyeit keresők, s a politikai érdekképviselet módszertanát a múltból öröklő, az erdélyi magyarság sorsának javulását – de legalábbis saját legitimációjukat – háttéralkuktól remélők vélelmezhető gyávaságból és érdek nélküliségből, az autonomisták pedig politikai realizmusból – abból kiindulva, hogy az irredenta program az elérhető célok kiteljesítését inkább veszélyeztetné, mint elősegítené – gondolkoztak így.
Már az első RMDSZ-kongresszuson kirajzolódott az ellentét, amely a fennálló hatalmi helyzethez, konkrétan a román elnyomáshoz való viszony mentén ragadható meg, s amely olyan erősnek bizonyult a továbbiakban, hogy az RMDSZ „belső pluralizmusa” 2003-tól „külső” azaz különböző szervezetek által artikulált pluralizmussá bomlott ki. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke nemrégiben egyik előadásában ezt az egymásnak-feszülést, visszatérve a kilencvenes évek terminológiájához, „kuruc-labanc” ellentétnek nevezte, s hozzátette: szinte az egész magyar történelem, de legalábbis az utóbbi fél évezred története felfűzhető erre a logikára.
Szemléletmódok és stratégiák
A különböző szemléletmód különböző stratégiát, különböző taktikát is jelentett, amelyek ráadásul lerontják egymást. Az alkalmazkodó szemléletmód a helyzetelfogadásból indul ki, „előnye”, hogy a „holnap” megvalósíthatóra összpontosít, hátránya, hogy távlattalan. Sok kis engedményből soha nem lesz közjogilag körülbástyázott autonómia. A gyakorlat is ezt mutatja, de elméleti síkon is könnyű belátni, hogy a sovén indulatokkal, etatista-centralista eszmékkel átitatott román hatalom nem ad át önként bármily keveset is saját szuverenitásából, saját kompetenciaköréből, saját eszközrendszeréből, ha erre nem kényszerítik, ha ki tudja fizetni a legtöbb szavazatot beseprő erdélyi magyar szervezetet apró-cseprő engedményekkel. E politikusok képesek lettek volna már 1991-ben részt venni a posztkommunista restaurációt képviselő nyíltan magyarellenes utódpárti kormányzásban, feladtak soha vissza nem térő történelmi helyzeteket, amikor a román diplomácián bizonyítási kényszer volt, mígnem 1996-ban meglelték saját útjukat a mindenkori hatalommal való lehető legszorosabb együttműködésben. Nagyon fontos leszögezni, hogy az együttműködés minőségét, mélységét nem az határozta meg, hogy mennyire érzékeny jogos követeléseinkkel szemben az adott kormányzó politikai konglomerátum, hanem az, hogy a román fél milyen mértékű és természetű együttműködést várt el.
Így a hatalom kegyeit kereső, inkább kollaboráns, mint kooperatív együttműködő politika kétségkívül „labanc”-logikájú. A távlati célokban, minél nagyobb fokú nemzeti önállóságban, többszintű autonómiában gondolkodó, a hatalommal konfrontálódni hajlandó, a külpolitikai nyomásgyakorlásban és a közösségszervezésben bízó stratégák pedig akkor is a kurucokat idézik, ha eszközeik békések és elutasítják az erőszakot.
A lét a tét
Nehezen idézhető fel olyan esemény, olyan helyzet az elmúlt mintegy negyed évszázadból, amikor az erdélyi magyar politikum viselkedése, megosztottsága ne lett volna visszavezethető erre az ellentétre. Itt van a legaktuálisabb kérdés, a régióátszervezés problematikája. Abból kiindulva, hogy helytelen lenne két hónapig szabadságolás címszó alatt hagyni a román politikát, hogy folyjon a saját medrében, az Erdélyi Magyar Néppárt tüntetést hirdetett július 20-ra. A cél: Erdély minél több településén legyen valamilyen megmozdulás. A Székely Nemzeti Tanács és a Néppárt testvérszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács értelemszerűen az ügy mellé állt. Az RMDSZ ezúttal is, akárcsak a marosvásárhelyi katartikus több tízezres autonómiatüntetés esetében, vonakodik, s az egyeztetés hiányát emlegeti. Kifogást ugye, mindig lehet találni a cselekvés ellen. Az RMDSZ vezetői azzal takaróznak, hogy ők majd szeptemberben fognak tüntetni.
Sajátos a Magyar Polgári Párt viszonyulása, a szervezetet ismét az RMDSZ oldalán találjuk egy fontos nemzetpolitikai kérdésben. Nagy kérdés, hogy annak a pártnak a derékhada, amely az RMDSZ önfeladó politikájának ellenében jött létre „a választás szabadságának” címszava alatt, meddig tűri a párt kripto-RMDSZ-es, labanc ihletettségű új politikáját. Már az mellbeverő lehetett az elvhű, autonomista MPP-s tanácsosok és polgármesterek számára, amikor a volt elnök, Szász Jenő és a jelenlegi elnök, Biró Zsolt egyaránt az RMDSZ-re való szavazásra biztatott a legutóbbi választáson. Most pedig, midőn el kell váljon a szív a májtól, mikor az utóbbi évtizedek legnagyobb magyarellenes állami merénylete ellen kell tiltakozni, az MPP félreáll. Legalábbis a vezetés, mert azért remélhető, hogy helyi szinten lesz együttműködés az autonomista szervezetek között, de az sem zárható ki, hogy az RMDSZ-ben rekedt autonomisták is csatlakoznak majd a megmozdulásokhoz.
Ellentétben a népbutító valóságshow-kal, itt és most valóban „a lét a tét”.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)