udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1662
találat
lapozás: 1-30 ... 1261-1290 | 1291-1320 | 1321-1350 ... 1651-1662
Névmutató:
Basescu, Traian
2010. január 29.
Románia elismeri Moldova szuverenitását
Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerzett szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt – jelentette ki szerdán Chisinauban Traian Basescu román elnök, miután tárgyalt Mihai Gimpu ügyvezető moldovai államfővel.
"Megvitattuk a határral kapcsolatos kérdést. Románia soha nem fog aláírni dokumentumot a román- moldovai határ megállapításáról" – mondta Bascescu. Hozzátette: országa ugyanakkor kész az európai normák szintjén fenntartani a határ ellenőrzését.
A román elnök közölte: országa a következő négy évben kész 100 millió euró értékű vissza nem térítendő hitelt nyújtani Chisinaunak az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére.
A Romániával való szövetség az Európai Unióhoz közelíti Moldovát – ígérte Bascescu. Elmondta, hogy csak tavaly 14 ezer moldovai kapott román állampolgárságot, és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat még intenzívebbé válik. Ígéretet tett arra, hogy növelni fogják a román főiskolákon tanuló moldovai diákok számát.
Mihai Gimpu rámutatott, hogy a liberális pártok alkotta koalíció hivatalba lépése óta a két ország között nincs véleménykülönbség. Hangsúlyozta, hogy Moldovának segítségre van szüksége, fejlesztenie kell az infrastruktúrát és meg kell oldania a gázkérdést. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. február 5.
Marosvásárhely polgármesterével találkozott Tőkés László
Marosvásárhely – Dorin Florea polgármestert kereste fel hivatalában, Tőkés László EP képviselő.
A találkozót kővető sajtótájékoztatón, Tőkés László elmondta, Marosvásárhelypolgármestere ígéretet tett arra, hogy nem engedélyezi a Stefan Gusa szobor felállítását mindaddig amíg a ítélet nem születik ez ügyben. Kijelentette, hogy nehezebb Marosvásárhelyen nehezebb demokrata-liberálisnak lenni Bukarestben és, hogy ő személy szerint a békés együttélés híve.
Tőkés László rámutatott, hogy egy Gusa szobor felállítása rossz fényt vetne Románia nemzetközi megítélésére, „éles ellentétben áll az Európai Néppárt 2009 december 5-9 között, Bonnban lezajlott Kongresszusának a volt kommunista rendszerekkel kapcsolatos sürgősségi határozatával, továbbá ellentmond a történelmi valóságnak, semmibe veszi a Traian Basescu államelnök kezdeményezésére megalakított, a Kommunista Diktatúrát Kivizsgáló Elnöki Bizottság Jelentésének, a kommunizmus elitélésének elvét, és – nem utolsó sorban – meggyalázza a romániai forradalom hőseinek emlékét”. Tőkés László kifejezte azon reményét, hogy Dorin Florea betartja ígéretét.
A Gusa szobor állítására vonatkozó javaslatot az önkormányzat tavaly szeptemberben szavazta meg. Az azóta eltelt időszakban, a szoborállítási határozat ellen több civil szervezet is tiltakozott. Tőkés Lászlót képviselve, Kincses Előd ügyvéd megtámadta a határozatot kérve ennek megsemmisítését illetve a határozat végrehajtásának felfüggesztését mindaddig, míg az ügyben nem születik jogerős bírósági határozat. Forrás: Erdon.ro2010. február 16.
Az ortodoxok is felelősek
Bihar megye – Az ortodox egyházat nagy felelősség terheli a romániai átvilágítási folyamat hátráltatásában – jelentette ki kedden Nagyváradon Tőkés László EP-képviselő és Szabó László az egyházi átvilágítás Szakmai Egyeztető Fórumának kezdeményezője.
Tőkés László a keddi nagyváradi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ma sem lehet tudni, hogy kik voltak a szekustisztek. „Tíz évet kellett várnunk a rendszerváltás után a Ticu féle átvilágítási törvényre, de még mindig teljes a zűrzavar.” Tőkés véleménye szerint nagy felelősség terheli az ortodox egyházat, amely az államhatalommal egyetértésben hátráltatja az átvilágítási folyamatot, „márpedig addig nem lehet szó demokratizálásról, a bizalom helyreállításáról, amíg nem történik meg az átvilágítás. Az egyházaknak az átvilágítás etikai kérdés, mert ha nincs bűnbocsánat, akkor a bűnöket nem lehet feloldani. Dühösek vagyunk amiatt, hogy a volt titkosszolgálati tisztek most magasrangú tisztségeket viselnek, vagy éppenséggel hatalmas nyugdíjakat élveznek az adófizetők pénzéből” – tette hozzá Tőkés. Szabó László unitárius lelkész, a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fórumának kezdeményezője elmondta, hogy amennyiben a Temesvári Nyilatkozat 8. számú pontjának érvényt szereztek volna, akkor már rég túl lehetnénk az átvilágítási folyamaton. Szabó László kijelentette, hogy a tíz évvel a rendszerváltás után végre elfogadott 187/1999 számú átvilágítási törvény eleve “langyosra” sikeredett, de később az ortodox egyház hathatós közreműködésével ezt a törvényt is sikerült ‘kiherélni’. Hozzátette, hogy amíg van legalább arra lehetőség, hogy az egyházak vezetői kérhetik bizonyos esetekben az egyházi személyek átvilágítását, addig élni kell ezzel a lehetőséggel, és meg kell szerezni a lehető legtöbb dokumentumot a CNSAS-től.
Kirakatpolitika
Tőkés László jelezte, hogy sem az RMDSZ, sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem védik meg a CNSAS-ba delegált embereiket. Arra a kérdésünkre, hogy mi lehet az oka annak, hogy Traian Basescu államfő kezdeményezte a kommunizmus bűneit feltáróTismaneanu jelentés elkészítését, most pedig ugyancsak az ő elnöksége alatt politikai támadások érik Marius Opreat, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) elnökét, Tőkés László azt válaszolta: „nem értem Basescu államfőt; úgy látszik, hogy csak kirakatpolitikai céllal kérte a jelentés elkészítését, de itt az ideje, hogy a kirakatpolitika átadja helyét a tetteknek.” Végezetül Tőkés kifejezte felháborodását amiatt, hogy a CNSAS nem hajlandó előkeresni azoknak a személyeknek a dossziéját, akikről maga az egyház nyújt be a CNSAS-hoz bizonyítékokat, példaként említette azt, hogy a maga során a Tőkés család nyújtott be bizonyító erejű dokumentumokat a CNSAS-hoz Tőkés László egykori sógoráról a jelenleg Budapesten dolgozó Bartha Tiborról, akit a CNSAS gyakorlatilag védelmez.
Pap István. Forrás: erdon.ro2010. február 19.
Eltûnik Európa egyik utolsó vasfüggönye - Elbontják a Moldova és Románia közti mûszaki zárat
[.]
A Southeast European Times hírportál tudósítása szerint Vlad Filat moldáv miniszterelnök a hét elején írta alá a szögesdrót kerítés elbontásáról szóló dokumentumot, márciusra elvileg már megszûnik a két ország közti kerítésrendszer. Filat szerint a több száz kilométer hosszan nyújtózó szögesdrót kerítés szégyen országára nézve, mivel a 21. században ilyen fizikai akadályok fenntartása két baráti ország között teljességgel elfogadhatatlan. A moldáv kormányfõ bejelentése nem sokkal Traian Basescu román elnök moldovai látogatását követte, Basescu épp pár napja járt Moldovában, ahol felettébb baráti hangulatú kétoldalú moldáv-román találkozókon vett részt. [.]
NAGY GERGELY, Kitekintõ2010. február 21.
Victor Ponta lett a szociáldemokraták új elnöke
Victor Ponta személyében új pártelnököt választott a Bukarestben vasárnapra virradóra véget ért tisztújító kongresszusán a román Szociáldemokrata Párt (PSD).
A 38 éves politikusnak sikerült legyőznie ellenjelöltjét, a pártelnöki tisztséget eddig betöltő Mircea Geoanát, aki tavaly decemberben az államfő-választásokat is elvesztette a Demokrata Liberális Párt (PD-L) jelöltjével, Traian Basescuval szemben.
A maratoni hosszúságú, tizenhét órán át zajló kongresszus bővelkedett fordulatokban, menet közben ugyanis a korábban versenybe szállt jelöltek közül többen is visszaléptek, így a végén már csak Geoana és Ponta maradt a ringben. A hat órán keresztül tartó szavazás során Ponta 856 vokssal győzött, Geoanának 781 szavazatot sikerült összegyűjtenie. Forrás: MTI2010. március 15.
A határon túli magyarok is megemlékezek március 15-ről
Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján egyaránt fejet hajtottak a magyar polgári forradalom és szabadságharc emléke előtt
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában - mondta hétfőn Marosvásárhelyen Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-i központi ünnepségén.
A politikus a magyarok helyzetének egyértelmű javulásának bizonyítékaként emlékezett vissza arra, hogy húsz évvel ezelőtt még egyetlen magyarul kiírt szó, a "gyógyszertár" felirat felbukkanása miatt pillanatok alatt ezreket sikerült összegyűjteni a magyarok ellen a városban, most pedig a román kormány miniszterelnök-helyetteseként hiába bírálják egyesek, mert hivatalos bukaresti kormányfejléccel magyarul küldött levelet magyar embereknek. "Megnyugtatok mindenkit, ezután is magyarul fogok írni azoknak, akik magyarul írnak nekem. Ezt a jogot mára kivívtuk ebben az országban, akárki akármit mondjon. Legyünk erre is büszkék" - szögezte le a szónok. Hangsúlyozta, hogy a jó ügy érdekében össze kell fogniuk a románoknak és magyaroknak, akár az együttes kormányzás révén is, nem szabad tűrni, hogy bárki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből.
Kézdivásárhelyen az ünnepségen kiállították Gábor Áron 1848-as szabadságharcos rézágyúját, amelynek egyedüli megmaradt példánya negyven év után került ismét Székelyföldre. Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy az autonómia ügyét egyetlen romániai magyar szervezetnek sem szabad kisajátítania. A politikus Gábor Áronnak azt a kijelentését idézte, hogy "lészen ágyú", majd hozzátette, hogy "lészen autonómia" is. Hangsúlyozta, hogy szükséges Székelyföld gazdasági felemelkedése, mert az önrendelkezés alapja a gazdasági fellendülés.
Csíkszeredában is rendkívüli ünnepséget tartottak, ugyanis a magyar polgári forradalom kitörésének napján húzták fel először a Hargita megyei tanácsnak otthont adó épületre a székely lobogót, amely egy nemrég meghozott önkormányzati döntés szerint Hargita megye zászlója lett.
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük - ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Basescu román államfő köszöntötte a romániai magyarokat. Basescu szerint a magyarok parlamenti képviselete, vezetőiknek a helyi közigazgatásban és a kormányban való részvételük biztosítékot jelent arra, hogy Romániában az etnikumok közötti viszony a normális keretek között alakul a továbbiakban is.
Emil Boc román miniszterelnök méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Szerinte ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez - jelentette Garzó Ferenc, az MTI bukaresti tudósítója.
Szlovák értelmiségiek egy csoportja virágokat helyezett el hétfőn, március 15-e alkalmával Petőfi Sándornak a pozsonyi Medikus-kertben álló szobránál. A magyar nemzeti ünnep iránti gesztusértékű megemlékezésen majdnem kéttucatnyi szlovák értelmiségi - író, publicista, képzőművész, színész - vett részt. "Azért jöttünk ide, hogy tompítsuk a nacionalista indulatok élét. Akciónk felhívás, hogy nyugalomban és békében éljünk, s mindennapjainkat a nacionalizmus helyett az Európáért való küzdelem jellemezze" - mondta újságíróknak Zuzana Krónerová színésznő.
"Ha az 1848/49-es forradalmi időszaknak van valamilyen üzenete számunkra, a szlovák-magyar kapcsolatok számára, Közép-Európa számára, akkor az talán az, hogy semmi jóra nem vezet az etnikai elv abszolutizálása. A magyarok és a szlovákok az 1848/49-es forradalmat együtt veszítették el" - jelentette ki Rudolf Chmel irodalomtudós, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, most pedig a Híd párt egyik alelnöke
Dunaszerdahelyen a városi ünnepségen, ahol több politikai, társadalmi, oktatási, egyházi és kulturális szervezet is képviseltette magát, több száz személy vett részt. A Szózat eléneklése után Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szólt a jelenlévőkhöz és üdvözölte a megemlékezőket. Az ünnepi beszédek után átvonultak a Vámbéry téren található 1848-as emlékműhöz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait.
Révkomáromban a megemlékezés hétfőn délután a Jókai szobornál kezdődött színes kulturális műsorral, majd pedig a Klapka téren folytatódott ünnepi beszédekkel. A több órás rendezvénysorozat este a városi művelődési központban fejeződött be - jelentette Kokes János, az MTI pozsonyi tudósítója.
Kárpátalján ezúttal Beregszászon tartotta központi rendezvényét az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Gajdos István, a szövetség elnöke, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte: minden esély megvan arra, hogy az ukrajnai elnökválasztás és hatalomváltás után pozitív irányú változások következnek be a kárpátaljai magyarság életében, amihez hozzájárult a közösség tagjainak többsége is, amikor voksaival a kisebbségbarát Viktor Janukovicsot támogatta tette hozzá Gajdos.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungváron a Petőfi-szobornál tartotta központi rendezvényét. A szónok, Kovács Miklós, a szövetség elnöke, párhuzamot vonva a 162 évvel ezelőttihez hasonló összefogásra, a nemzetükkel való sorsközösség vállalására szólította a kárpátaljai magyarokat. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásért folytatott küzdelme csak akkor lehet eredményes, ha tagjai közül elegen vállalják gyermekeik magyar iskolába íratását vagy választásokkor a magyar pártra való szavazást - jelentette Varga Béla, az MTI tudósítója.
MTI. Forrás: Híradó.hu2010. március 16.
Megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
Jó érzés magyarnak lenni, különösen ilyenkor, március 15-én, amikor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé – mondta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi Postaréten, ahol többezres tömeg gyűlt össze emlékezni és ünnepelni.
Markó szerint jó érzés magyarnak lenni ezen a napon még Romániában is, ahol embernek lenni sem könnyű sokszor, nemhogy magyarnak, nem könnyű nyugdíjasnak, álláskereső fiatalnak sem lenni.
A gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca
Rámutatott, nem könnyű visszagondolni a múltra, nem az 1848 óta eltelt százhatvankét esztendőre, hanem arra, ami húsz évvel ezelőtt történt Vásárhelyen. Az is szabadságharc volt, 1990. február 10-től, a gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca, amely március 20-án tetőzött. "Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok, Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk. Így pedig azóta is itt vagyunk, magyarok vagyunk, számos jogunkat kivívtuk, és amit eddig nem sikerült, azt ezután ki fogjuk vívni" – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy "nekünk ma erre a szabadságharcra is emlékeznünk kell". Köszönetet mondott a húsz évvel ezelőtti magyaroknak, a cigányoknak és azoknak a románoknak is, akik minden nacionalista nyomás ellenére megértették a magyarok követeléseit.
Köszönetet mondott ugyanakkor "a húsz évvel ezelőtti szabadságharc áldozatainak, halottainak, sebesültjeinek", Sütő Andrásnak és a többieknek. Mint mondta, "békés küzdelem volt ez a részünkről, és végig az maradt volna, ha a régi rend haszonélvezői ránk nem uszítják a félrevezetett, botokkal felfegyverzett falusi románokat, akik nem tudták, hogy az ő szabadságuk attól nem lesz kevesebb, ha a magyarok is szabadon használhatják anyanyelvüket".
Minket Petőfi Sándor szelleme vezérel
– jelentette ki a továbbiakban, aki világszabadságot akart, harcolt minden zsarnokság ellen, és minden nép szabadságát egyként megbecsülte. "Mi is megbecsüljük azokat, akikkel együtt élünk, a jó ügy érdekében összefogunk velük, együtt kormányzunk, amikor szükség van ránk, tudásunkat, képességeinket megmozdítjuk az ország, a megye, a város, legszebb szülőföldünk, Erdély érdekében, de nem tűrjük, hogy valaki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből. Nem elég az sem, ami van, tovább kell mennünk előre a magyar nyelvhasználat kiterjesztésében, a magyar iskolarendszer bővítésében, a különböző autonó-miaformák megteremtésében.
Valahogy úgy kellene cselekednünk, hogy az utódoknak is legyen, amire büszkén visszanézniük. Például arra, hogy nem hagyjuk annyiban a múltat, és feltárjuk, ami történt".
Az igazságot ki kell deríteni!
Felhívta a figyelmet, hogy százhatvanegy éve nem tudjuk, mi lett Petőfi Sándorral, de azt sem tudjuk igazán, hogy húsz évvel ezelőtt itt Marosvásárhelyen mi történt, kik szervezték a pogromot, kik tervezték el és szervezték meg a magyarellenes megtorlást, kik bujtogattak, kik a felelősök azért, ami történt? Az igazságot ki kell deríteni! "Kérjük, hogy az 1990. március 19–20-ával kapcsolatos dokumentumokat is tegyék hozzáférhetővé, szüntessék meg a titkosságukat. Jogunk van tudni, hogy kik a bűnösök. Érdeke ez minden becsületes embernek, magyarnak, románnak egyaránt, mert ha tudjuk, mi történt, el tudjuk kerülni, hogy valaha ismét megtörténhessen. Nekünk Petőfi Sándorék álma szerint szabad, egyenlő, testvéri életet kell teremtenünk itt, Erdélyben, itt, Romániában. Más szóval: igazi demokráciát. Ma ünnep van, szép piros-fehér-zöld ünnep, örüljünk neki, tanuljunk a múltból, és legyünk egy pillanatig büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és arra is, hogy marosvásárhelyiek vagyunk" – hangsúlyozta Markó Béla.
Közös történelmi múlt, közös európai jövő
Emil Boc miniszterelnök üzenetét Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta, aki a kormány nevében köszöntötte a romániai magyar közösséget. Március 15-ét a magyar nemzet fontos ünnepének, az 1848-as forradalom kiemelkedő pillanatának nevezte, kiemelve, hogy "a románok és magyarok közösen hittek akkor is a szabadság, egyenlőség és demokrácia eszményében, ugyanakkor azok a legitim törekvések, amelyek ezekhez az eszményekhez fűződtek, mára a nagy európai család polgáraiként a közös jövő építéséhez vezettek". Rámutatott, hogy "Románia és Magyarország, valamint az itt élő románok és magyarok közötti kapcsolatok az elmúlt években jelentősen fejlődtek, s mára már baráti, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló viszonnyá váltak", megköszönve ezt a romániai magyar közösségnek, amely a románokkal együtt jelentősen hozzájárult ennek a viszonynak a kialakításához". Ugyanakkor hangsúlyozta az RMDSZ szerepét, amely "komoly kormányzati partnerré vált", s köszöntötte a Magyar Köztársaságot is, "hisz közös a történelmi múltunk, de közös az európai jövőnk is".
A magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért
Traian Basescu államfő levelében, amelyet Marius Pascan prefektus olvasott fel, március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét ugyanolyan felemelő pillanatnak nevezte, "akárcsak Románia nemzeti ünnepe minden román számára", hiszen "ezen a napon egyrészt az 1848-as európai forradalmi hullám részeként a magyar szabadságharc eseményeit idézzük fel, másrészt a magyarok, románok és más európai nemzetek törekvéseit a modernizációra és a nemzeti felemelkedésre. Mint mondta, "a történelem során a magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért. Megtette ezt 1956-ban is, amikor Közép- és Kelet-Európának irányt mutatva szembefordult a kommunista rendszerrel, és megtette ezt 1989 decemberében is azáltal, hogy részt vett Romániában a kommunista diktatúra megdöntésében".
Kiemelte: jelenleg Románia és Magyarország is ugyanannak az európai családnak a tagja, amelyben közös cél az állam modernizációja és jóléte, végül "minden romániai magyarnak örömet és jólétet kívánt, s azt, hogy bízzanak egy jobb európai jövőben".
1848 hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait
Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetében úgy fogalmazott, hogy bármenyire távol élnek a hazától, bármilyen régen is szakadtak el az anyaországtól, 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása ezért fontos része összetartozásunk kifejezésének. Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra való emlékezés lehetőség arra, hogy minden magyar próbálja megkeresni és megadni saját válaszait identitásának legalapvetőbb kérdéseire, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy a világ más pontján ünnepel.
Le a kalappal, marosvásárhelyiek!
Immár hagyományosan köszöntötte Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a világon mindenhol – vidámabban vagy könnyesebben –, de ünnepel a magyarság. Magyar egyenességünket, szókimondásunkat, a követeléseink egyszerű, de lényegre törő megfogalmazását tudja a magyarság hozzáadni a kormányzáshoz, hogy ne csak mi, magyarok, de az ország minden lakója: románok, magyarok, németek, és mind a 18 nemzetiség úgy érezze, hogy egy demokratikusabb, jobb országban él.
Kossuth Lajost emlegette, aki az amerikai szenátusban is felszólalt, a Capitoliumban a világ demokratái között áll a szobra, és felkérte a prefektust, tegyen meg mindent, hogy Marosvásárhelyen ismét legyen Kossuth utca. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Maros megyében 78 településen zajlottak megemlékezések, de arra is, ami húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen, és azt mondta, soha nem szabad elfeledni az események áldozatait, "az újkori hősöket".. "Tudjuk, hogy az erdélyi magyar ember egy kicsit nagyobb keresztet hordoz, de biztonsággal mondhatjuk, hogy ezt a keresztet hordozni fogjuk itt, Erdélyországban, Maros megyében és Marosvásárhelyen is" – zárta szavait Kelemen Atilla arra kérve Füzes Oszkár nagykövetet, hogy a magyarországi politikai csatározásokat ne szivárogtassák be Erdélybe.
Az ünnepi megemlékezés a székely himnusszal kezdődött, a magyar himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult. Fellépett Györffy András és Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze, Madaras Ildikó, a Marosvásárhelyi Filharmónia énekese, műsorvezető Nagy István színművész volt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. március 20.
Szükségünk van az igazságra!
A fáklyásmenet résztvevői nyomozati eljárást követelnek
Tegnap este 7 órakor, a Közigazgatási Palota elől indult az Igazság és Tolerancia Fáklyásmenete, amelyet Marosvásárhely fekete márciusa emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és amelyen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, dr. Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. A menet azt az útvonalat követte, amelyet 1990. március 19-én a Görgény völgyéből beszállított, leitatott parasztok tettek meg. A résztvevők égő gyertyát helyeztek Sütő András sírjára.
A résztvevők felhívást intéztek Traian Basescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, Laura Codruta Kövesihez, amelyben emlékeztetik őket, hogy 20 éve provokálták ki a marosvásárhelyi fekete márciusi etnikai konfliktusokat, de – a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére – ma sem ismert az igazság. Felhívják a figyelmet, hogy "a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – közösségünkre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét, és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan".
Az igazság kiderítéséért és a törvény előtti egyenlőség követelményének megfelelően követelik, azonnal újra kell kezdeni az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi konfliktus megszervezői elleni nyomozati eljárást, és kérik azoknak az azonosítását, akik: * eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre szállítását, * akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, * akik Zalatnán és a mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
Ugyanakkor kérik, hogy "a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik az 1990. március 20-án, az előző napi, az RMDSZ, KDNPP- és NLP-székházat megtámadók és feldúlók, a marosvásárhelyieket súlyosan bántalmazók ellen Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat megszervezték".
Felhívják a figyelmet, hogy "a gyászos emlékű 1990 fekete márciusi események komolyan rombolták Románia nemzetközi hírnevét és semmissé tették a román forradalom győzelme által szerzett hitelünket. Azoknak a sötét manipulációknak a sorát nyitották meg, amelyeket az Egyetem téri tüntetők 1990. június 13-15-i szétverése, az egymást követő bányászjárások jelentettek. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események késleltették az ország demokratizálódását, az EU- és NATO-csatlakozásunkat, súlyosan veszélyeztették a belbiztonságot, a Magyarországgal való jószomszédi viszonyt és megmérgezték a román-magyar együttélést, a véres balkáni konfliktusoknak az előestéjén".
Szükségünk van az igazságra! Igazság nélkül nem létezhet jogállamiság, tolerancia, kölcsönös bizalom és megbékélés! – olvasható egyebek mellett a felhívásban.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. április 13.
Aggasztják a magyarországi választási eredmények Mircea Geoanát, a román parlament szenátusának elnökét, aki szerint a Fidesz győzelme a Szász Jenő által irányított romániai Magyar Polgári Párt (MPP) megerősödéséhez vezethet.
Geoana, aki február végéig vezette Románia legerősebb ellenzéki politikai erejét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD), az ország második legfontosabb közjogi méltósága a román parlament felsőházának elnökeként. Keddi blogbejegyzésében értékelte a magyarországi választási eredményeket.
Geoana szerint nem lenne meglepő, ha Traian Basescu román államfő és Orbán Viktor "összehangoltan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kárára cselekedne" majd.
MTI2010. április 13.
Elveszítheti parlamenti képviseletét az RMDSZ?
A romániai parlamenti küszöbnek a jelenlegi öt százalékról tíz százalékra való emelését szorgalmazza Traian Basescu román államfő, aki kétpárti parlament mellett tette le a garast.
A román államfő egy televíziós műsorban beszélt a választási rendszerről. Kifejtette, hogy a kormányzás hatékonysága érdekében sokkal szerencsésebb lenne a 10 százalékos parlamenti küszöb és az egyéni választókerületes többségi szavazási rendszer bevezetése, hogy a parlamentbe jutott pártok ne kényszerüljenek folyamatosan koalíciókötésekre. A megemelt parlamenti küszöb szinte lehetetlenné tenné, hogy a lakosság 6,5 százalékát kitevő romániai magyarság képviselőket küldjön a román törvényhozásba.
Basescu ötletét támogatja az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) is, amely szóvivője révén közölte, hogy ők is egyetértenek a tízszázalékos parlamenti küszöb bevezetésével. Varujan Vosganian, a szintén ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető politikusa szerint Basescu ezzel a kijelentésével az RMDSZ-t akarta figyelmeztetni, amely most a Basescut támogató Demokrata Liberális Párttal (PD-L) együtt kormányoz.
MNO.hu2010. április 15.
A szenátus elnökét aggasztják a magyarországi választási eredmények
(MTI) – Aggasztják a magyarországi választási eredmények Mircea Geoanat, a román parlament szenátusának elnökét, aki szerint a Fidesz győzelme a Szász Jenő által irányított Magyar Polgári Párt megerősödéséhez vezethet.
Keddi blogbejegyzésében Geoana úgy értékelte a magyarországi választási eredményeket, hogy nem lenne meglepő, ha Traian Basescu román államfő és Orbán Viktor "összehangoltan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kárára cselekedne" majd, és megfosztanák ez utóbbit a romániai magyarok legfőbb érdekvédelmi szervezeteként élvezett státusától, ami első lépésben az RMDSZ- nek a kormányból való kiszorítása révén valósulhat meg.
Geoana szerint a magyarországi választási eredményt Bukarestben elsősorban abból a szemszögből kell vizsgálni, hogy a Fidesz támogatja a romániai magyar "radikális" erőket. Úgy véli, hogy Orbán Viktor "támogatja" Tőkés László romániai európai parlamenti képviselőt és Szász Jenő MPP- elnököt, valamint a szlovákiai, a vajdasági és az ukrajnai radikális magyar erőket.
A szenátus elnöke szerint köztudott az is, hogy Basescu az MPP pozícióját akarja megerősíteni az RMDSZ kárára, így a magyarországi választásokat követően az MPP nem csak Basescu támogatását élvezheti majd, hanem a budapesti új hatalomét is – írja Mircea Geoana.
Népújság (Marosvásárhely)2010. április 16.
Romániai magyar sajtó: indokolt a magyar állampolgárság kiterjesztése
A Szlovákiában hivatalos politikai szintre emelt magyarellenesség és Traian Basescu román államfő legújabb felvetése, amely a parlamenti küszöb kétszeresére emelésével kiiktatná a magyar képviseletet, jelzi, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése igenis indokolt a határon túli magyarok védelme érdekében - írta pénteki számában a Krónika.
Az erdélyi napilap kommentátora emlékeztet a magyarországi "balliberális oldal" ellenérveire, amelyek közé tartozik az is - mint írja -, hogy az európai uniós tagság úgyis hasznavehetetlenné teszi a magyar útlevelet, hiszen az unión belül bármelyik állampolgár szabadon közlekedhet. Ezek az érvek azonban vélhetően csupán arra szolgálnak, hogy elfedjék a szocialista-liberális oldal egyik legnagyobb félelmét: azt, hogy a Fidesz több millió szavazót szerez magának, akik aztán évtizedekre bebetonozhatják a hatalomba - állapítja meg a szerző.
Kifejti: az EU-val való érvelés amúgy már csak azért sem állja meg a helyét, mert a csatlakozás óta bebizonyosodott, hogy ez sem az a kimondott mennyország a kisebbségek számára. "Lám, Szlovákia továbbra is büntetlenül alkalmazhatja a fasiszta szellemiségű nyelvtörvényt, pedig már euróval fizet" - írja a kommentátor, egyben utalva Traian Basescu román államfő legutóbbi felvetésére, amely szerint tízszázalékosra kellene emelni Romániában a parlamenti küszöböt. Ez nyilvánvalóan kiiktatná a magyar parlamenti képviseletet - írja a Krónika.
Ennek alapján a szerző úgy véli: a Szlovákiában hivatalos politikai szintre emelt magyarellenesség és Basescu legújabb felvetése jelzi, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése igenis indokolt a határon túli magyarok védelme érdekében. Már csak ezért is ez a járhatóbb út, mert az EU régi tagállamai saját kisebbségi problémáik miatt továbbra is ódzkodnak a kollektív jogok uniós szintű szavatolásától, míg állampolgárainak védelme minden országnak joga - fűzi hozzá.
A Basescu-javaslat tükrében vizsgálja a magyarországi politikai berendezkedést a kolozsvári Szabadság is. A kommentátor szerint Basescu arról álmodozik, hogy két nagypárt tölti majd ki a politikai életet amerikai és a brit modell szerint. Csakhogy a magyarországi belpolitika elmúlt nyolc évének történései azt mutatják, hogy a kelet-közép-európai társadalmak, így a pártok és a politikusok sem értek meg a kétpárti rendszerre - állapítja meg a szerző, A Fidesz és az MSZP irracionális szembenállása mélyen elhintette a gyűlölet magvát a két tábor politikusai között, akik már pusztán egymás jelenlétét sem viselték el ugyanabban a helyiségben. Az értelmes eszmecsere híján lehetetlenné vált a társadalom problémáira való megoldáskeresés - írja a Szabadság.
A kolozsvári lap szerint Magyarországon két új párt jelent meg az Országgyűlésben, másik két bejáratott párt kihullt a parlamentből. A szerző szerint ezekben a mozgásokban nagy szerepet játszott a két nagypárt, a Fidesz és az MSZP esztelen szembenállása. Ez arra kényszerítette a kétségbeesett választókat, hogy ők maguk változtassanak az áldatlan helyzeten, és nagy valószínűség szerint kétharmados többséggel ruházták fel a Fideszt. Térségünkben még nem vagyunk képesek két politikai erő alkotta, kiegyensúlyozott politikai rendszert működtetni - olvasható a Szabadság cikkében.
Garzó Ferenc
MTI2010. április 16.
Romániai magyar sajtó: indokolt a magyar állampolgárság kiterjesztése A Szlovákiában hivatalos politikai szintre emelt magyarellenesség és Traian Basescu román államfő legújabb felvetése, amely a parlamenti küszöb kétszeresére emelésével kiiktatná a magyar képviseletet, jelzi, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése igenis indokolt a határon túli magyarok védelme érdekében - írta pénteki számában a Krónika.
Az erdélyi napilap kommentátora emlékeztet a magyarországi "balliberális oldal" ellenérveire, amelyek közé tartozik az is - mint írja -, hogy az európai uniós tagság úgyis hasznavehetetlenné teszi a magyar útlevelet, hiszen az unión belül bármelyik állampolgár szabadon közlekedhet. Ezek az érvek azonban vélhetően csupán arra szolgálnak, hogy elfedjék a szocialista-liberális oldal egyik legnagyobb félelmét: azt, hogy a Fidesz több millió szavazót szerez magának, akik aztán évtizedekre bebetonozhatják a hatalomba - állapítja meg a szerző.
Kifejti: az EU-val való érvelés amúgy már csak azért sem állja meg a helyét, mert a csatlakozás óta bebizonyosodott, hogy ez sem az a kimondott mennyország a kisebbségek számára. "Lám, Szlovákia továbbra is büntetlenül alkalmazhatja a fasiszta szellemiségű nyelvtörvényt, pedig már euróval fizet" - írja a kommentátor, egyben utalva Traian Basescu román államfő legutóbbi felvetésére, amely szerint tízszázalékosra kellene emelni Romániában a parlamenti küszöböt. Ez nyilvánvalóan kiiktatná a magyar parlamenti képviseletet - írja a Krónika.
Ennek alapján a szerző úgy véli: a Szlovákiában hivatalos politikai szintre emelt magyarellenesség és Basescu legújabb felvetése jelzi, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése igenis indokolt a határon túli magyarok védelme érdekében. Már csak ezért is ez a járhatóbb út, mert az EU régi tagállamai saját kisebbségi problémáik miatt továbbra is ódzkodnak a kollektív jogok uniós szintű szavatolásától, míg állampolgárainak védelme minden országnak joga - fűzi hozzá.
A Basescu-javaslat tükrében vizsgálja a magyarországi politikai berendezkedést a kolozsvári Szabadság is. A kommentátor szerint Basescu arról álmodozik, hogy két nagypárt tölti majd ki a politikai életet amerikai és a brit modell szerint. Csakhogy a magyarországi belpolitika elmúlt nyolc évének történései azt mutatják, hogy a kelet-közép-európai társadalmak, így a pártok és a politikusok sem értek meg a kétpárti rendszerre - állapítja meg a szerző. A Fidesz és az MSZP irracionális szembenállása mélyen elhintette a gyűlölet magvát a két tábor politikusai között, akik már pusztán egymás jelenlétét sem viselték el ugyanabban a helyiségben. Az értelmes eszmecsere híján lehetetlenné vált a társadalom problémáira való megoldáskeresés - írja a Szabadság.
A kolozsvári lap szerint Magyarországon két új párt jelent meg az Országgyűlésben, másik két bejáratott párt kihullt a parlamentből. A szerző szerint ezekben a mozgásokban nagy szerepet játszott a két nagypárt, a Fidesz és az MSZP esztelen szembenállása. Ez arra kényszerítette a kétségbeesett választókat, hogy ők maguk változtassanak az áldatlan helyzeten, és nagy valószínűség szerint kétharmados többséggel ruházták fel a Fideszt. Térségünkben még nem vagyunk képesek két politikai erő alkotta, kiegyensúlyozott politikai rendszert működtetni - olvasható a Szabadság cikkében.
Garzó Ferenc
MTI2010. április 24.
Románia ténylegesen nem nemzetállam
Arányos képviseletre van szüksége a magyarságnak a parlamentben
Tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mindenekelőtt a mai országos önkormányzati tanácskozás fontosságát hangsúlyozta, amelyen jelen lesznek az RMDSZ polgármesterei és a megyei önkormányzatok vezetői. Ezen egyfajta mérleget készítenek az eddigi önkormányzati munkáról, de ennél fontosabbnak tartja a decentralizációs elképzelésekről szóló konzultációt, majd az alkotmánymódosítással kapcsolatos RMDSZ-álláspontot ismertette.
Ugyanakkor, tette hozzá, tájékoztatják az önkormányzatokat a fejlesztési elképzelésekről, regionális fejlesztésről, infrastrukturális problémákról, mert "kormányzatiaknak és önkormányzatiaknak együtt kell dolgozniuk".
Elvi áttörést remél
Az alkotmánymódosításról szólva elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt létrejött a parlamenti alkotmánymódosító bizottság, amelyben ott vannak az RMDSZ képviselői is. A szövetség véleménye, hogy mélyreható alkotmányreformra van szükség minden területen és az egész intézményrendszert figyelembe véve, nemcsak kiigazításra néhány területen. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a kormány a minap elfogadott egy törvénytervezetet, amelyet átküldött az államelnönek, aki azt továbbíthatja a parlamentnek. Ez elsősorban a referendum eredményeire vonatkozik, és a kormány azon törvényes kötelezettségének tesz eleget, hogy ezen az úton a parlamentbe juttassa a referendum eredményeit.
A szövetségi elnök véleménye szerint egyébként a kormány által elfogadott alkotmánymódosító tervezetben van egy, a magyarság számára rendkívül fontos, áttörést jelentő kitétel, amelyet a kisebbségekről szóló 6. cikkelybe beiktattak, és amely arról szól, hogy amennyiben elfogadják, az állami hatóságoknak kötelezően konzultálniuk kell a kisebbségi szervezetekkel etnikai, kulturális, vallási kérdésekben.
A nemzetállam fogalmáról kifejtette: annak ellenére, hogy benne van az alkotmányban, ténylegesen Románia nem nemzetállam. Törvényekben, de magában az alkotmányban is vannak olyan rendelkezések, amelyek elismerik más nemzeti identitású, más nyelvű közösségek létét Romániában, és bizonyos jogokat is adnak ezeknek a közösségeknek. Ez azt jelenti, hogy már ma sem egyetlen nemzet országa. Éppen ezért az RMDSZ-nek továbbra is az az álláspontja, hogy ezt a meghatározást ki kellene venni az alkotmányból, de szkeptikus, nem látja esélyét annak, hogy ebben a pillanatban kétharmados többséget vagy konszenzust tudnának e mellé a javaslat mellé állítani.
Az arányos képviselet szükségességéről is beszélt a parlamentben, vagyis a magyarok által leadott szavazatok arányáról. Van olyan rendszer, amelyben ez lehetséges, de egy kétfordulós, egyéni körzetes választási rendszerben gyakorlatilag Maros, Hargita és Kovászna megyén kívül az RMDSZ nem tudna mandátumot szerezni. Ezért az RMDSZ szerint garanciákra lenne szükség vagy az alkotmányban, vagy a választási törvényben arra, hogy a magyarok arányos képviselete biztosítva legyen.
Népújság: Ön arról beszélt, hogy az RMDSZ a kétkamarás parlament híve, ezzel szemben Ioan Oltean, a PD-L alelnöke úgy nyilatkozott, hogy megegyeztek, hogy bizonyos számú parlamenti hely fejében önök támogatják a PD-L és Traian Basescu alkotmánymódosító javaslatait.
Markó Béla: Ioan Oltean nyilatkozatát pozitívnak tartom arról, hogy valamiképpen keressük meg a módját az arányos képviseletnek a kisebbségek – s elsősorban a magyarok – esetében. Nem arról van szó, hogy a PD-L vagy valaki más helyeket adna nekünk, remélem, ő sem erre gondolt, hanem arról, hogy valamilyen rendelkezéssel kivételt kell tenni, és akármilyen választási rendszer van: összeszámolni a magyar szervezetre leadott szavazatokat és annak megfelelő számú mandátumot adni. Ezt meg lehet valósítani. Erről elvben beszéltünk a PD-L-vel, de nem kötöttünk semmiféle egyezséget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 7.
Drasztikus bérfaragás
A nyugdíjakat is csökkentik
Tegnap délelőtt az elnöki palotában a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel folytatott tárgyalásokat az államfő és a kormány azért, hogy felvázolják a válságkezelési alternatívákat. Egyik megoldást az utóbbi napokban nagy sajtóvisszhangot kapott, és minden gazdasági szakember által elutasított adóemelés – az egységes adókulcs 20 és az áfa 24 százalékra való emelése – jelentette volna. Traian Basescu rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a másik utat választották: júniustól 25 százalékkal csökkentik a közalkalmazotti béreket és 15 százalékkal az állami nyugdíjakat, a szociális juttatásokat pedig átalakítják. Az államfő közölte, hogy a bércsökkentés minden közpénzből származó fizetésre vonatkozik, tehát a legkisebb jövedelműekre is. Az intézkedések várhatóan országos tiltakozási hullámot válthatnak ki.
(karácsonyi)
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 8.
Székelyföld nagyon megszenvedheti a megszorításokat
A magyar többségű Székelyföld önkormányzatai számára fejtörést okoz, miként tegyenek eleget a Traian Basescu román államfő által bejelentett szigorú megszorító intézkedéseknek, hiszen az ottani hivatalokban rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezők is dolgoznak, és a nyugdíjak is rendkívül alacsonyak. Márpedig Basescu csütörtökön azt közölte a nyilvánossággal, hogy 25 százalékkal csökkentik a közalkalmazottak béralapját, valamint 15 százalékkal a nyugdíjakat és a munkanélküli-segélyt.
Országos szinten a szakszervezetek már nem látták értelmét a kormánnyal való egyezkedésnek, be is jelentették, hogy első lépésként visszavonják képviselőiket az egyeztető bizottságokból, és válságbizottságot alakítanak. Arról pedig hétfőn készülnek határozni, hogy milyen tiltakozó megmozdulásokat és sztrájkokat szervezzenek. Eközben Romániában találgatás folyik arról, hogy a kormány miként ülteti gyakorlatba a Basescu által meghirdetett megszorító intézkedéseket. Az államfő ugyanis azt mondta, hogy a közalkalmazottak béralapja csökken 25 százalékkal, ami azt is jelentheti, hogy minden közalkalmazottnak csökkenni fog a fizetése ekkora mértékben, de úgy is megoldható a dolog, hogy bizonyos mértékű elbocsátásokat hajtanak végre.
Basescu maga is azt mondta: minden intézményvezetőnek az év végéig ki kell válogatnia azokat a közalkalmazottakat, akik hatékonyan dolgoznak, így a rostálás nyomán megtartott közalkalmazottak bére 2011-ben ismét a mostani szintre emelhető.
Nem értenek egyet a megszorító intézkedésekkel a háromszéki (Kovászna megyei) önkormányzati vezetők. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke az MTI-nek Sepsiszentgyörgyön egy székelyföldi konferencia szünetében elmondta: az államapparátusra helyi szinten is ráfér a költségek csökkentése, de szinte kivitelezhetetlen, hogy az amúgy is alacsony jövedelmű alkalmazottak és nyugdíjak juttatásából faragjanak le. „Van olyan alkalmazott, akinek a fizetése alig több, mint 500 lej (122 euró), abból hogyan lehet 25 százalékot lefaragni?” – tette fel a kérdést.
Ugyanezt az aggodalmát megosztotta a Sepsiszentgyörgyön kiadott Háromszék című napilappal. Az újság szombati számában elismerte, hogy az állami apparátus túlméretezett, és nem a leghatékonyabb, éppen ezért már korábban elkezdték felmérni a munkatársak teljesítményét. Szerinte ugyanis nem egységesen, hanem differenciáltan kell alkalmazni a döntést, ellenkező esetben a legkisebb bérrel rendelkezők szenvedik meg az intézkedést. Tamás Sándor szerint az is megoldás lenne, ha a kevésbé hatékony munkatársakat elbocsátanák, de az eredményesebbek fizetése legalább a jelenlegi szinten maradna. Azt el tudná fogadni, hogy a több ezer lejes nyugdíjjal rendelkezők juttatását csökkentsék, de a kisnyugdíjak megnyirbálásával nem érthet egyet.
Az a legnagyobb gond, hogy nem tesznek különbséget az önkormányzatok között, hiszen van, ahol eddig is szorítottak a nadrágszíjon — vélekedett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Példaként említette, hogy a városházán egy évvel ezelőtt volt olyan iroda, ahol heten dolgoztak, de most csak ketten vannak. Ráadásul szerinte ismét csak a fiatalokat sújtja a döntés, hiszen nekik alacsonyabb a fizetésük. „Ha a 600—700 lejes (146-170 euró) fizetést 25 százalékkal csökkentik, nehezen elképzelhető, hogy megéri számukra tudásukat, kreativitásukat a város szolgálatába állítani, éppen ezért azt kockáztatjuk, hogy az értékes emberek elmennek az önkormányzattól” – fejtette ki a városvezető.
MNO.hu2010. május 15.
Alkotmányellenes az egységes bércsökkentés
Az állami ágazatban a fizetések egységes, 25 százalékos csökkentése alkotmányellenes intézkedés, mivel a kollektív munkaszerződések törvényébe ütközik, így azt nem lehet törvényben elrendelni – nyilatkozta pénteken Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke. "A fizetések egységes csökkentése alkotmányellenes intézkedés. Az Alkotmánybíróságnak van erről egy másfél évvel korábban született döntése (...), miszerint az ilyen intézkedés nem érvényes" – mondta Hossu egy találkozó után, amelyen több szakszervezeti és pénzügyminisztériumi képviselő vett részt. Mint mondta, az állami ágazatban a fizetések csökkentését csak a felek egyetértésével lehet kieszközölni, nem pedig törvény által.
A nyugdíjak kapcsán Hossu elmondta: a kormány arányosan szeretné csökkenteni a nyugdíjpont értékét.
"Ez azonban nem etikus, és hangsúlyoztam, hogy minden válság sújtotta országban, ahol kiadáscsökkentést eszközöltek, nem lineárisan történt ez, hanem osztályozás után, védelmet nyújtva a hátrányos helyzetben levő kategóriák számára."
Mint mondta, megoldást keresnek, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak (FMI) szánt szándéknyilatkozatban rögzítsék a pénzügyi forrásokat, hogy a hátrányos helyzetben levő kategóriákat megóvják.
Traian Basescu államfő csütörtökön azt mondta, nem lát esélyt arra, hogy a nyugdíjakat differenciáltan, és ne egységesen csökkentsék, de hozzátette: a végső döntés a kormányé. Az államfő azt is elmondta: a FMI-vel megegyezett intézkedések életbeléptetéséhez valószínűleg felelősséget vállal a kormány a parlamentben, mivel kevés idő maradt hátra a FMI igazgatótanácsának június végi üléséig.
"Olyan jogszabály kibocsátása, amelyet az Alkotmánybíróság érvényteleníthet, a kötelezettségek be nem tartását jelenti, függetlenül attól, mit ír a kormány a törvényben vagy a sürgősségi rendeletben. Persze, nem lehet szó sürgősségi rendeletről a bérek és nyugdíjak ügyében, ezért törvényt kell kidolgozni" – mondta Basescu.
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 9.
Romániának folytatnia kell a reformokat
A romániai reformok folytatását szorgalmazta szerdán a bukaresti parlamentben Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke, aki szerint a politikusoknak akkor is meg kell hozniuk a „helyes döntéseket", ha népszerűségük ezáltal csökken a választók körében.
Az EP elnöke szerdán érkezett Romániába, ahol a parlament vezetőségével találkozott, majd részt vett a törvényhozói testület ünnepi ülésén. Buzek Traian Basescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel is tárgyal.
Buzek a parlamentben kifejtette, hogy Romániának végre kell hajtania a reformokat. Mint mondta, a gazdasági válság idején nagyon fontos meghozni a helyes döntéseket még akkor is, ha időnként ezért magas politikai árat kell fizetniük a politikusoknak. Rámutatott: ugyanezt mondta el néhány nappal ezelőtt Görögországban, és a következő időszakban ezt az üzenetet továbbítja személyesen a gazdasági válság által erőteljesen sújtott Spanyolországnak és Portugáliának is.
Buzek emlékeztette a román honatyákat arra, hogy tőlük függ a reformintézkedések elfogadása, és arról biztosította őket, hogy az Európai Unió szolidáris lesz Romániával a válság idején is.
A román parlament hamarosan szavaz arról a bizalmatlansági indítványról, amelyet az ellenzéki szociáldemokraták terjesztettek a testület elé a 25 százalékos bércsökkentést és a 15 százalékos nyugdíjcsökkentést tervező Boc-kormány megbuktatása érdekében. Ezen a szavazáson a törvényhozók a kabinet megszorító intézkedéscsomagjának a sorsáról döntenek, mert ha elutasítják az indítványt, akkor az intézkedések automatikusan a parlament által is elfogadottnak tekinthetők.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett indítvány szövegét éppen azon a parlamenti ülésen olvasták fel, amelyen Buzek is jelen volt. Victor Ponta, a PSD elnöke bejelentette, hogy kizárják a pártból azokat a szociáldemokrata honatyákat, akik igazolatlanul hiányoznak a kormány sorsáról döntő ülésről.
A PSD-nek és a szintén ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 24 voks kell még a kormánybuktatáshoz szükséges 236-hoz, ezért a napokban megpróbálták meggyőzni a kormánykoalíciót támogató honatyákat, utasítsák el a megszorításokat, és szavazzanak a bizalmatlansági indítvány mellett.
Impulzus
Erdély.ma2010. június 9.
A tiltakozás folytatódik
Incidens nélkül ért véget kedden Bukarestben a parlament előtti tüntetés, amelyen körülbelül 500 szakszervezeti tag vett részt. A tiltakozók kérték a kormány leváltását és Traian Basescu államelnök lemondását, valamint, hogy ne alkalmazzák a fizetés- és nyugdíjcsökkentő intézkedéseket, amelyekért felelősséget vállalt a kormány.
A szakszervezetek szerdán is tüntetnek a parlament előtt, csütörtöktől szombatig pedig a honatyák parlamenti irodái és a helyi pártszékházak előtt tartanak sztrájkőrséget.
A szakszervezeti szövetség június 15-ére tervez tiltakozó nagygyűlést a parlament előtt, több mint 20.000 ember jelenlétével. A bizalmatlansági indítvány megszavazásának idején élőláncot alkotnak a parlament körül és a költségvetési alkalmazottak általános sztrájkot tartanak aznap.
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 16.
A kormány marad, a bérek csökkennek Romániában
Az elmúlt két évtized legnehezebb döntését kellett meghoznia a román törvényhozásnak: maradjon-e hatalmon az a kormány, amely 25 százalékot venne el az állami alkalmazottak béréből és 15 százalékot a nyugellátmányokból és több szociális juttatásból – vagy pedig bukjon meg az Emil Boc vezette kabinet, és egy új kormány kezdjen újabb tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a csőd szélén álló ország finanszírozásáról. A hétórás maratoni ülés után a képviselők és a szenátorok úgy döntöttek, hogy a kormány maradjon, a bérek és a nyugdíjak pedig csökkenjenek. A kormány a múlt héten vállalt felelősséget a parlamentben a példátlan megszorító intézkedéseket tartalmazó törvényekért, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) azonban rögtön benyújtotta a bizalmatlansági indítványt. A román alkotmány értelmében ha az indítványt megszavazzák, a kormány megbukik, ellenkező esetben azonban a felelősségvállalással benyújtott törvényt vita nélkül elfogadottnak tekintik.
A bizalmatlansági indítvány elfogadására szavazott az SZDP, a Konzervatív Párt (KP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP), ellene voksolt a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és koalíciós partnere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a Romániáért Szövetség (UNPR). A nemzeti kisebbségekhez tartozó képviselők tartózkodtak. A titkos szavazáson 228-an voksoltak az indítvány elfogadására, 197-en pedig annak elvetésére. Az indítvány elfogadásához és a kormány megbuktatásához 236 voksra lett volna szükség.
Az így elfogadott megszorító intézkedéscsomag nyomán év végéig a kormány 2,2 milliárd euróval csökkenti a költségvetési kiadásokat. A heves, személyes (korrupciós) vádaskodástól sem mentes keddi vitában a hatalmon lévők azt bizonygatták, hogy a bérek és nyugdíjak csökkentése a 9,1 százalékos költségvetési hiány 6,8 százalékra való csökkentésének egyetlen módszere.
A kormánypártiak szerint a 2004 és 2008 közötti liberális kormány – az akkori gazdasági növekedés körülményei között – megengedhetetlenül növelte a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjakat. Az előbbi kategória béreire a költségvetés csaknem háromszor többet (47 milliárd lejt) költött 2009-ben, mint 2004-ben (17,6 milliárd). Ugyanakkor látványosan felduzzasztották az állami alkalmazásban lévők számát, és ez 2009-re elérte az 1,35 milliót.
Mindezzel párhuzamosan a kiemelt bérek és a luxusnyugdíjak száma és összege is elképesztő mértékben nőtt. Nem volt ritka a 9-10 ezer eurós nyugellátmány, illetve a 20-30 ezer eurós állami bér sem. Ezeket a Boc-kabinet szintén drasztikusan csökkenteni szándékszik. Az ellenzék ezzel szemben azt állította, hogy a juttatások megnyirbálása a gazdaságot még jobban visszafogja, és az év második felében a megszorítások ellenére meg kell majd emelni a adókat, ami a gazdaság számára katasztrófát jelentene.
Az ellenzék megígérte, hogy a megszorításokat tartalmazó jogszabályokat az alkotmánybíróságon is megtámadja. Ha a taláros testület a törvényeket alkotmányosnak találja, az IMF június végi igazgatótanácsi ülésén eldöntheti, hogy átutalja Romániának a készenléti hitelcsomag újabb, 850 millió euró értékű részletét.
A parlament épülete előtt már a reggeli órákban több ezer tiltakozó gyűlt össze. Az állami alkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tömeg a kormány, Emil Boc kormányfő és Traian Basescu államelnök menesztését követelte. A tüntetők kétszer is megrohamozták a törvényhozás épületének kapuit, és összecsaptak a rendfenntartókkal.
Tibori Szabó Zoltán, Kolozsvár
Népszabadság