udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131447
találat
lapozás: 1-30 ... 130621-130650 | 130651-130680 | 130681-130710 ... 131431-131447
Névmutató:
2017. november 16.
Veszélyben az erdélyiek szavazati joga?
Mára a fősodorhoz tartozó közéleti szereplők is eljutottak oda, hogy belássák, a felszíni politikai pártcsatározások mögött van egy mélyebben húzódó törésvonal, amely gyakran pártokat is keresztbe metsz: a globális háttérhatalomhoz való viszony. Amikor e kérdést olyan lényeglátó politikai elemzők tematizálták a kilencvenes évek közepén, mint Csurka István, Bogár László, Tellér Gyula, Pokol Béla vagy Borbély Imre, és figyelmeztettek a globalizmus veszélyeire, a politikai színpad szereplői még az EU-csatlakozás vágyának lázában égtek. Vélhetően akadt közöttük olyan, aki naivan úgy vélte: az unió megvédhet bennünket a globalista tendenciákkal szemben és az európai értékrend bástyájává válhat a globalizmus fellegvárával, az Egyesült Államokkal szemben. Arra is sokan felhívták már akkor a figyelmet, hogy a kommunista utódpárt, az MSZP a globalista erők szekértolója koalíciós társával, az SZDSZ-szel együtt.
Orbán Viktor is már a kilencvenes évek második felében figyelmeztetett: a globalisták számára Magyarország csak telephely, míg a nemzeti pártok számára haza. Azt is ki merte mondani, hogy ezen erők zászlóshajója, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság szellemi és lelki erejének gyengítésére. Az MSZP-n belül még volt egyfajta gyenge ellenállás az idegen beavatkozással szemben, de a párton belüli SZDSZ-esek többnyire erősebbnek bizonyultak.
Álvita a státustörvényről
Miután az SZDSZ elfoglalta méltó helyét a történelem szemétdombján, első számú szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc által megalakított Demokratikus Koalíció lett. Emlékezzünk, ez volt az egyetlen párt, amely még a státustörvényt sem szavazta meg. De nem elégedett meg parlamenti elutasításával: értelmiségi holdudvarát felhasználva megpróbálta a jogszabályt minden tekintetben ízekre szedni. Lásd az Élet és Irodalom hasábjain lezajlott álvitát, amelyben a párt erdélyi támogatója, a Kolozsvári Nyilatkozat és a Bolyai Egyetem ellen támadó Magyari Nándor László is tévedésekkel, tendenciózus beállításokkal és rágalmakkal tarkított szöveget közölt. Az sem véletlen, hogy egyik fő ideológusuk, Bauer Tamás – aki fontosnak látja, hogy időről időre kifejtse, miszerint Trianon igazságos volt – idén márciusban büszkén kérkedett azzal, hogy a 2004-es népszavazáson nemmel szavazott, és Gyurcsány mellett talált új politikai otthonra.
Markó Béla nem okoz meglepetést
Gyurcsány Ferenc nemcsak az ország mesterséges eladósítására és a maradék szuverenitás felmorzsolására törekedett, hanem arra vetemedett, hogy a határon kívül élő magyarok ellen uszítson. Ő maga dicsekedett el monográfusának, Debreczeni Józsefnek azzal, hogy Kovács László emlékezetes 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogató kampányának ötlete bizony tőle származik. 2004-es népszavazási kampánybeli dicstelen szereplését mindannyian ismerjük, most pedig aláírásokat gyűjt azért, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát. Megvan annak a pikantériája, hogy mindeközben ő és pártja két erdélyi politikusra hivatkozik más-más értelemben és céllal: két olyan politikusra, akik legalábbis nyílt színen soha nem kerültek egymással szembe. Egyikük Markó Béla, aki tavaly ősszel az eszmeileg hozzá igencsak közel eső Népszavának adott interjúban minden alap nélkül „felelőtlen gyűlöletkeltéssel” vádolta a kormányt migránsügyben, helytelenítette a különutas orbáni politikát. Szerinte ugyanis „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek nem érzi a következményeit a saját bőrén valaki”. A másikuk Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-es tanácselnök, akit elrettentő példaként idéznek Gyurcsányék, s aki Markóval szembe menve nyíltan állt ki az Orbán-kormány mellett.
Állásfoglalásával Markó Béla nem okozott meglepetést, hiszen épp ő volt Kárpát-medencei szinten az egyetlen politikai vezető Gyurcsány mellett, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen emelte fel a szavát, s a nagy port kavart figyelemfelkeltő autonomista akció kapcsán az ötvenes évek felvonulásait emlegette. Ugyancsak Markó volt az, aki paradigmatikus és jövőbe mutató elvi állásfoglalásai kapcsán ismételten támadta Orbán Viktort a nemzetellenes sajtó egyik legfontosabb műhelyének, az Élet és Irodalomnak a hasábjain – lásd a magyar nemzetállam, az illiberális demokrácia elleni megszólalásait. Markó még a kerítést is kifogásolta figyelmen kívül hagyva azt, hogy a muszlim invázió elleni hatékony védekezés nélkül egész Európa elvész.
Erdélyi magyar egyetértés
Markónak a szavazati joggal kapcsolatos álláspontjával mindössze két komoly probléma van. Az egyik, az erdélyi magyar igenis érzi, hogy ki van kormányon Budapesten, másrészt, ez az érvelésmód szembe megy az egységes magyar nemzet, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatkörével.
Tamás Sándornak Gyurcsányék által idézett állásfoglalásáról pedig csak annyit mondhatunk: örömteli, hogy vannak kérdések, amiben az erdélyi magyar pártok egyetértenek. Az egyik az, hogy az erdélyi magyarság érdeke, ha Orbán Viktor jövőre újabb mandátumot kap a választóktól. Ebből a szempontból még az is szerencsés, hogy nem az SZDSZ-hez húzó, ideologikus Markó irányítja ma az RMDSZ-t, hanem a pragmatikus, érdekvezérelt Kelemen Hunor.
Gyurcsány egyedül maradt
Gyurcsány egyedül maradt a politikai arénában a maga akciójával. A határon kívül élő magyarok ügyét az utóbbi időben lényesen kevesebbet emlegető és egyik túlzottan szabad szájú politikusa révén a hírekbe került Jobbik sem követi. A MÁÉRT minap lezárult ülése után Vona Gábor leszögezte, pártja nem kívánja megvonni a határon kívül élő magyarok szavazati jogát. (Az utóbbi napokban attól volt hangos a sajtó, hogy a Jobbik portálján a hozzászólók moslékozzák, patkányozzák, románozzák azokat, akik szerint helyénvaló, hogy minden magyar állampolgár szavazhasson akkor is, ha történetesen Csíkszeredában vagy Szabadkán él. Nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem felelős a portálján közzétett írások hangneméért. Azért viszont igen, ha ezek a minősíthetetlen mocskolódások napokig ott díszelegnek az oldalon, és megfogalmazójukat nem tiltják le. Ezt megelőzően a párt szolnoki elnöke azzal örvendeztette meg rajongótáborát, hogy az erdélyi magyarokat „elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi masszának” nevezte.)
Behegedt sebeket téphet fel, de változást nem hozhat
Gyurcsány Ferencet aligha zavarja, hogy egyedül maradt, sőt, az aláírásgyűjtés felvezető szövegében ki is emeli: pártja az egyetlen politikai erő, amely szeretné megvonni a szavazati jogot a határon kívül élőktől. A szándék világos: minél nagyobb népszerűségre szert tenni, bármi áron, s ha ennek érdekében ismét magyart a magyar ellen kell uszítani, akkor az sem gond. Gyurcsány a maga szempontjából jó lóra tett, az aláírásgyűjtés jól halad, mivel e kérdés eldöntése mögött tulajdonképpen egy értékrendi választás áll.
Mi a fontosabb: az életforma-sovinizmus, a kádári féltékenység, a kormány elleni irracionális gyűlölet vagy a nemzeti egység szimbolikus megjelenítése a választásokon. A fogyasztói társadalom viszonyulási mintái, a globalista médiadömping, a pusztító világerő propagandája mind az előbbi oldalon áll.
Feltehetjük a kérdést: veszélyben van a határon kívüli magyarok szavazati joga? A válasz nemleges. Akkor is nemleges, ha a jogdogmatika hatalma véges, és a politikai elit, ha egységes, akkor átgyalogolhat a saját maga által megfogalmazott alkotmányos elveken. Viszont az anyaországi politikai elit ebben a kérdésben éppenséggel nem Gyurcsány oldalán mutat egységet. Így bármennyi aláírást gyűjt össze Gyurcsány Ferenc, abból nem lesz törvénymódosítás.
Az akció arra jó, hogy hangulatot keltsen elsősorban az erdélyiek ellen, hisz a legtöbb szavazat 2014-ben is innen érkezett. Arra, hogy sokak magyarságképe csorbuljon, hogy feltépjen behegedt sebeket, de arra nem, hogy változást hozzon a közjogi rendszerben. Legfőképpen persze arra jó, hogy egy nemzeti szempontból totálisan gátlástalan kalandor politikus bevigye pártját a törvényhozásba. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. november 16.
Tanmese a kommunizmusról fiataloknak
Negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni demokráciában végre bíróság elé kerüljön a tömeggyilkos Ion Ficior, a peripravai haláltábor parancsnoka. Tetteit a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című darabban dolgozták fel.
A peripravai hóhér neve úgy került ismét az aktualitás fényébe, hogy egy független színházi társulat év eleje óta járja az országot, részt vesz fesztiválokon a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című előadásával, amelynek központi figurája Ficior. A darabot Kolozsváron, a Sapentia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előadótermében is bemutatták – főleg fiatalokból álló népes közönség előtt. Lehet-e gyűlöletért gyűlölettel fizetni? Egyáltalán honnan ered az embertársaink iránt érzett megvetés? És meddig mehet el az ember egy rendszer, egy ideológia kiszolgálásában? Nagyjából ezeket a kérdéseket boncolgatja az egyszemélyes dokumentumdráma, amelyben Ilinca Manolache fiatal színésznő kiválóan játszik több szerepet is. (Laura Ştefănuţ újságíró oknyomozó riportját Smaranda Nicolau dramatizálta, a rendező Ioana Păun, közreműködött Diana Miron. A magyar báró hangja Halmágyi Péter). Az előadás nem törekszik különösebb művészi tökélyre, de a fiatal alkotógárda aktuális, olykor kényelmetlen tényekkel szembesíti a közönséget.
A címbeli fehér lónak akár kettős szimbolisztikája lehet: egyrészt Ficior hatalmát jelképezi, aki állítólag a foglyokat fehér lovon fogadta, és azzal ugrált keresztül rajtuk. Másrészt köztudott, hogy Horthy is hasonló lovon vonult be Észak-Erdélybe, az ő személye pedig mind a mai napig okot ad a románságnak arra, hogy valamilyen szinten gyűlölje a magyarokat. Ficior fehér lova nem puszta legenda. Egy kolozsvári pszichiáter, Traian Neamţu – aki 1959 és 1963 között volt a tábor foglya – egy interjúban megerősítette: Ficior szadista volt. Félmeztelenül kellett elvonulnunk előtte, amit ő egy fehér lóról nézett. Személyesen ellenőrizte a foglyokat: ha egy kukoricaszemet talált valakinél, azt agyba-főbe verte” – mesélte az orvos. A valós helyzetek közé az alkotók egy kitalált történetet is becsempésztek az előadásba: egy magyar báró levelét olvassák fel, amiből gyakorlatilag az derül ki, hogy az emberiesség ellen elkövetett bűntettekért elítélt hóhérnak valamilyen oka lehetett arra, hogy haragudjon az emberiségre és megvesse azt. A fikció nem mentséget akar szolgáltatni a későbbi bűnökre, csupán arra akar rávilágítani, hogy a gyűlölet olykor gyűlöletet szül, az ember pedig hajlamos ugyanolyan módon válaszolni, ahogyan őt is kezelték életének egy adott szakaszában.
Baptistából kommunista
A Maros megyei Oláhkocsárdon 1928-ban született Iosif Ion Ficior 1958 szeptemberétől a peripravai munkatábor parancsnokhelyettese, majd négy éven át, 1960 októbere és 1963 szeptembere között parancsnoka volt. A peripravain kívül több munkatábor parancsnoka volt még, ezredesi rangban ment nyugdíjba. Családja baptista volt, maga Ficior is rendszeresen járt templomba addig, amíg be nem lépett a kommunista pártba. Dicsőszentmártonban villanyszerelőnek képezte magát, egy baptista pap lányát vette el feleségül. Pártaktivista, majd állambiztonsági tiszt lett belőle, végül házassága miatt a Büntetésvégrehajtási Főigazgatósághoz helyezték. Periprava a Duna-deltában, az Ukrajnával határos Chilia-ág mentén fekvő település, ahol a kommunista rendszer leghírhedtebb kényszermunkatábora működött. 1959 és 1964 között politikai foglyok ezreit hozták ide túlélni vagy meghalni, főleg a rendszer által ellenségesnek tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat. A politikai elítéltek 1963–64-es szabadulása, az általános amnesztia után a tábor politikai jelentősége csökkent, 1977-ben véglegesen felszámolták.
Pusztuljanak a foglyok!
A munkatábor létrehozásának célja az volt, hogy lehetőleg pusztuljanak el mindazok a foglyok, akiket a diktatórikus rendszer ellenségeinek tekintettek. A Ficior által irányított munkatáborban az elítéltek nem részesültek megfelelő élelmezésben, és embertelen körülmények között szállásolták el őket. Ivóvíz nem volt a táborban, a gyógyszerek és az orvosi ellátás is hiányzott, szigorú büntetéseket róttak ki a legapróbb kihágásokért, a foglyoknak emellett különösen nehéz munkakörülményeket kellett elviselniük, és rendszeresen a munka túlteljesítésére kényszerítették őket. A munkatáborban uralkodó embertelen körülmények, a bántalmazások, az éhezés, az elégtelen közegészségügyi viszonyok és az orvosi ellátás hiánya 103 fogoly halálát okozta a parancsnoksága idején. Egyébként a volt foglyok visszaemlékezései alapján ennél bizonyára nagyobb az elpusztultak száma. Amikor már senki sem reménykedett, a legfelsőbb bíróság Ficiort emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt tavaly jogerősen húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. De ne feledjük, fél évszázadig megúszta a felelősségre vonást. A kommunista rendszerben azért, mert a hatalom kiszolgálója volt, 1990 után pedig azért, mert nem volt politikai akarat arra, hogy bíróság elé állítsák. Ugyanakkor sok hozzá hasonló gyilkos ma is szabadon jár, vagy úgy távozott a világból, hogy soha senki nem vonta felelősségre az elkövetett bűnök miatt. (Az írásunk elején említett előadás záróakkordjaként elhangzott az is, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet munkatársai kétszáz volt lágerparancsnok és munkatársaik nevét tárta fel, közülük mindössze kettőt ítélt el a bíróság!)
Ki emlékszik?
Dicséretes az alkotók szándéka, hogy az ifjú korosztály nyelvén, modern eszközökkel mutatják be a múlt rémségeit. Hiszen mára felnőtt egy nemzedék, amelynek a rendszerváltás előtt történtek nem jelentenek semmit. Néhány évvel ezelőtt, az 1956-os megemlékezések napján a forradalom egyik résztvevőjét kísérgettem Kolozsváron, amikor egyetemista ismerősöm megkérdezte: ki ő, mit kell tudni róla, és egyáltalán mi olyan fontos e megemlékezésben? Hogy ezek után még jobban letaglózzon, mosolyogva hozzátette: az ő nemzedékének már 1989 is olyan távolinak tűnik, hogy nem igazán érdekli. Pedig a múltat ismerni kell, és a bűneit ugyanúgy fel kell tárni, mint a jelen történéseit. Ficior csak egyike azoknak, akik egy rendszer képviselőjeként és annak nevében embereket öltek. Az izmusokra sok minden ráfogható, ám a Ficiorhoz hasonlók nem kimondottan ideológiai alapon gyilkoltak: pszichopaták, akik a körülmények számukra szerencsés állasa miatt olyan helyre jutottak, ahol ezt nyugodtan és következmények nélkül megtehették. Áldozataik embertelen kínokat éltek át függetlenül attól, hogy a tábor vezetője egy Ficiorhoz hasonló őrült volt vagy egy kisebb kaliberű hóhér. A lényeg az emberek megtörése, méltóságuk megtiprása, egészségük tönkretétele volt. A peripravai lágerparancsnok a jéghegy csúcsát képviseli, de rajta kívül számtalan hozzá hasonló sétál ma is közöttünk, aki annak idején emberségét áldozta fel valamiféle homályos ideológia és ki tudja milyen haszon reményében. Éppen ennek a felnövekvő nemzedéknek fontosak az olyan előadások, mint a Fehér ló, hogy az egykoron történt embertelen tetteket továbbgondolhassák és levonják a megfelelő következtetéseket. Az élet igazságtalan Hogy mennyire igazságtalan az élet, azt nem kell bizonygatni. Ion Ficiorral kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy évek óta háborítatlanul éldegélt négyszobás bukaresti lakásában, nyugdíja az utóbbi években már meghaladta a négyezer lejt. Hamarabb eszméltek a hatóságok egy másik hóhér, a 92 esztendős Alexandru Vişinescu esetében. Ő a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka volt, és ügye szintén fél évszázaddal az elkövetett bűnök után került a bíróság elé. 12 politikai fogoly halálát tudták rábizonyítani, 20 évre ítélték. Jellemző e gyilkosokra, hogy amikor a kommunista börtönökben elpusztultakról kérdezték, mindketten ugyanazt válaszolták: „elvitte őket az öregség”. Ehhez nincs mit hozzáfűzni… Egyelőre ezt a két bűnöst sikerült felelősségre vonni. Kicsit későn, nehézkesen, de legalább ők meglakolnak tetteikért. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. november 16.
Betiltották az országzászló felvonását
„Üldözik, ami magyar”
Nem vonhatták fel tegnap délután Sepsiszentgyörgy központjában az országzászlót, miután mind a prefektus, mind a csendőrség átiratban törvénytelennek nyilvánította a rendezvényt. A hatóságok szerint ugyanis, aki hasonló tettet követ el az „irredenta, soviniszta és terrorista”, közölte Kulcsár-Terza József.
Észak-Erdély visszatérése után, 1942. november 15-én avatták fel Sepsiszentgyörgyön az országzászlót, és 75 évvel később egykori helyén, az Erzsébet park Székely Mikó Kollégiummal szembeni oldalán szerették volna ismét felvonni. Több százan gyűltek össze tegnap délután a helyszínen, de József Álmos helytörténész beszéde után a szervezők nevében Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke bejelentette: nem vonják fel az országzászlót. „Nem szerepelt a programban, hogy felszólaljak, de amíg önök minket figyelnek, addig a háttérben betiltják, hogy felhúzzuk a zászlót. Felszólítottak minket és Antal Árpád polgármester urat, hogy amennyiben felhúzzuk, akkor irredenták, soviniszták és terroristák vagyunk”, emelte ki Kulcsár-Terza, mire az összegyűlt tömeg fütyülni kezdett. Az MPP háromszéki elnöke hozzáfűzte, a „zászlót nem tudják más kézre adni, nem adják meg azt az élményt senkinek, hogy hozzányúljon”, hanem a Székely Nemzeti Múzeumhoz kerül. Bedő Zoltán, az MPP képviselője is aláhúzta, hogy Románia úton-útfélen azt hirdeti, hogy jogállam, és példásan megoldották a kisebbségi kérdést, miközben ennek ellenkezőjét bizonyítja. „Üldöz mindent, ami magyar, de a szívünkből a szülőföld iránti szeretet sem gumibottal, sem géppisztollyal nem tudják kitépni”, fogalmazott Bedő, mire a tömeg elkezdte skandálni „Vesszen Trianon!”.
Egy kiállítással egybekötött esemény megszervezésére az engedélyt a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete kérte az illetékes hatóságoktól. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. november 16.
Három kötet jelenik meg a Déli-Kárpátokról
Székely Árpád újabb könyvét mutatják be a túrák iránt érdeklődőknek.
Székely Árpád legújabb kötetének vetítéssel egybekötött bemutatóját november 23-án, csütörtökön 18 órától tartják a Művelődési Ház koncerttermében az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi osztályának szervezésében.
A könyv az Erdélyi-Alpok című, három kötetes kiadvány első része, amely a Déli-Kárpátok uralkodó vonulatainak földrajzinév-anyagát és használatát vizsgálja. A gazdag fotóanyaggal ellátott tanulmány célja, hogy olyan tárgyilagos helynévanyag-vizsgálatot tárjon a szakma és a természetjárók elé, amely nem a napjainkban divatos névtalálgatáson, hanem részletes terepbejáráson és a korabeli források (térképek, írások stb.) áttanulmányozásán alapszik. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)2017. november 16.
Hogyan lett a Mája patakból Ștefan?
Újabb visszás állapotra hívta fel a figyelmet a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), amelynek aktivistái a színmagyar Székelyberében kihelyezett új irányjelző táblák egynyelvűségét tették szóvá. A polgármester a helyzet mielőbbi korrigálását ígérte
A civil aktivisták Maros megye legmagyarabb vidékére látogattak el, Székelyberébe és a hozzá tartozó öt településre. A községközpont azon a Nyárádszeredát Sóváraddal összekötő megyei úton fekszik, amelyet két és fél évvel ezelőtt tettek járhatóvá. A földcsuszamlás miatt évtizedekig csak traktorok által használt utat leaszfaltozták, és elsőnek a megyében mindenütt kétnyelvű irányjelző táblákkal látták el. A szalagvágáson részt vevő Ciprian Dobre egykori liberális megyeelnök a normalitás jelének nevezte a térségben használt kétnyelvűséget. Ehhez képest huszonhét esztendős visszalépést jelent a Székelybere területén nemrég elhelyezett táblák egynyelvűsége. Érthetetlen, hogy Maros megye egyik legmagyarabb községében miért nem sikerült az elöljáróknak kétnyelvű táblákat kihelyeztetni. Érdekes módon a Székelybere községgel szomszédos Nyárádszeredában ez nem jelentett gondot – írják a nyelvi jogokért küzdő civilek.
Megkeresésünkre Benedekfi Csaba RMDSZ-es polgármesternek az volt az első reakciója, hogy a táblákat nem ő tervezte. Úgy érzem, ennél ezerszer fontosabb, hogy a román kormány által meghirdetett program keretében sikerült egy színmagyar község útjait leaszfaltozni. A CEMO által emlegetettek mellett sokkal fontosabb gondjaink is vannak – replikázta az elöljáró. Mindezek ellenére Benedekfi már a jogvédők megjelenése előtt megrendelte az új, kétnyelvű táblákat, amelyeket reményei szerint a napokban ki is függeszthet. Mint belátta, őt is zavarják az afféle mesterséges megnevezések, mint például a Ştefan-patak, miközben Mája patakát még csak Istvánnak sem hívják. A polgármesternek fogalma sincs, hogy az útépítő honnan vette, hogy az említett patakot Ştefannak kellene nevezni
Az idén összesen 8 kilométerre került aszfaltszőnyeg, így Székelyberéből Seprőd, Nyárádszentimre, Berekeresztúr, Mája és Márkod határáig lehet minőségi úton közlekedni. A kendői út leaszfaltozására is megvan a szükséges pénz, a munkálatok a jövő tavasszal rajtolnak. Hasonló a helyzet egy másik, szintén az idén aszfaltozott szakaszon is, az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő megyei úton. Azok a táblák, amelyeket mi helyeztünk ki, mind kétnyelvűek – reagált az észrevételre Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró nem érti, hogy a Székelykeresztúr felé, a bözödújfalui tó partján vezető újonnan leaszfaltozott út mentére az építő miért csak bizonyos táblákat feliratozott két nyelven. Mint mondta, ő már felszólította a pótlásra, mint ahogy a Lucként megjelenő Lóc-patak nevének a helyesen való írására is. Az új táblák még nem érkeztek meg, ezért Csibinek szándékában áll megsürgetni az illetékeseket.
Bodó Előd Barna, Mezőpanit községgazdájának is szándékában áll az összes egynyelvű táblát kicserélni. Az első éppen a Marosvásárhely – Nagysármás megyei útról való letérőnél áll, ahova hosszú évekkel ezelőtt egy magyar nemzetiségű magánvállalkozó helyezett el román feliratot. „Nem csak a forgalmi táblákat készülünk lecserélni, illetve pótolni, hanem turisztikai információs feliratokat is helyezünk a község területére” – mondta el lapunknak a mezőpaniti polgármester.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom, amely nemrég a szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestert bírósági úton próbálta rábírni a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére, a székelyberei ügy kapcsán úgy véli, még számos olyan magyar elöljáró van Erdélyben, aki nem figyel kellőképpen arra, hogy ne érje nyelvi diszkrimináció saját közösségét. Szekelyhon.ro; itthon.ma/erdelyorszag2017. november 16.
A hagyományos román hangulatú Nagyváradot dicsérte az amerikai nagykövet
Tette mindezt egy rövid videófelvételen, amit az amerikai nagykövetség Facebook-profilján osztottak meg. Ezek szerint nagyváradi látogatása során nem akadt senki, aki felvilágosította volna a történelmi tényekről a nagykövet urat.
Pedig történelmi tény, hogy a Románia szecessziós fővárosának is nevezett Körös-parti nagyváros ezer esztendeig egy magyar vármegye székhelye volt. És ha ez sem elegendő ok, hogy miért ne tükrözhesse a „hagyományos román hangulatot ”, elegendő lett volna kicsit utánaolvasni kik tervezték a város emblematikus épületeit, hiszen egyetlen román sincs közöttük.
Ha pedig ez sem elegendő, a nagykövet urat egyik vendéglátója felvilágosíthatta volna, hogy a Cion zsinagógától egy kőhajításnyira álló Sas-palota a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme, tele jellegzetesen magyar népi motívumokkal. Vagy talán szólhatott volna neki valaki, hogy a múzeumépület, ami előtt a felvételen elmondja kis expozéját, a Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola nevet viselte, építtetői szándéka szerint. Ők pedig semmi román hangulatot nem építettek bele. Barta Béla / itthon.ma/szines2017. november 17.
Volt egyszer egy Szentháromság vagy Nits-féle patika (II.)
1941-ben a Magyarországi Gyógyszerész Egylet képviselői erdélyi körútjuk során felkeresik a Szentháromság gyógyszertárat is. Tapasztalataikról beszámolva, a Gyógyszerészi Szemle szaklapban többek között Nits János gyógyszerész tradíciószeretetét méltatják, megállapítva, hogy a patika berendezése muzeális értékű. (A 18. századbeli, barokk stílusú, nyolclábú officinai asztal ma Kolozsváron van, az egykori Hintz-féle patikában lévő gyógyszerészet történeti múzeum egyik legértékesebb darabja.)
Nits János gyógyszertára, bár Kolozsvártól kissé távol esett, ellátottsága és műszaki felszereltsége szempontjából egyáltalán nem egy „vidéki” patika benyomását keltette, és ő maga sem vált „vidéki” patikussá. Sohasem szakadt el Kolozsvártól, volt tanáraival, gyógyszerész kollégáival folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Ha csak lehetősége nyílt, részt vett a különböző szakmai rendezvényeken, gyógyszerész összejöveteleken. Folyamatosan képezte magát, szaklapokat járatott, amelyeket nem csak olvasott, de közölt is bennük. Szakírói tevékenysége sem elhanyagolható. Már egyetemista korában közölt a szaksajtóban, az akkor megjelenő Gyógyszerészi Hetilap hasábjain, az egyetemi önképzésről, valamint a nyugdíjintézetek fontosságáról értekezett. A rendszerváltás után Kolozsváron az évek során különböző nevek alatt megjelenő, gyógyszerészeti szaklapokban jelentek meg figyelemfelkeltő írásai.
A változó idők során folyamatosan részt vett a különböző szakmai szervezetek tevékenységében. 1929-től az Erdélyi és Bánáti Gyógyszerészek Korpótlékos Nyugdíjintézetének döntőbírósági testületének tagja, majd az újabb impériumváltást követően, 1941-től a Magyar Gyógyszerész Egyesület Kolozs megyei választmányának tagja.
Egyházi és közéleti tevékenysége
Nits János hitbuzgó keresztény ember volt, de vallásosságát nem a képmutató ájtatosság, hanem az egyházközségi életben való tevékeny részvétel jellemezte. Egyházát, a Szent Ferenc-plébániát erkölcsileg és anyagilag is bőkezűen támogatta, annak évekig tanácsosa volt. Hatékony és áldásos egyházi tevékenységének elismeréseként Majláth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus püspök 1922-ben a szamosújvári római katolikus egyház (közismert nevén a barátok temploma) főgondnokának nevezte ki. Részlet a 6245/1922-es kinevezési okmányból:
„Tekintetes NITS JÁNOS gyógyszerész úrnak, KRISZTUSBAN KEDVELT HÍVŐNKNEK ISTENTŐL ÁLDÁST ÉS ÜDVÖT! Az Istentől Reánk bízott erdélyi egyházmegye szellemi, és anyagi, egyházi és iskolai érdekeink előmozdítása szempontjából az egyházmegyei szabályok értelmében Püspöki Elődeink példáját követve, a hitközségek egyházi kormányzatába egyes világi kath, hívönket is részesítjük. Tesszük ezt azon reményben, hogy ők e megtisztelő bizalomnak a jelzett magasztos kötelmek pontos teljesítésével akként felelnek meg, hogy mint fiuk segítik az atyát a háztartásban, védik a házi bajokban, oltalmazzák szabadságát és függetlenségét, őrzik javait és jogait és tisztelettel meghajolva az egyedül üdvözítő Anyaszentegyház törvényei előtt, szigorúan őrizkednek attól, hogy az egyházban és a hozzátartozó intézmények körében az egyházi főhatóság s a lelkész mellőzésével önnállólag rendelkezzenek. E szent célból a szamosújvári latin szertartású rom. kath. egyházközségnek KEDVESSÉGEDDEL szemben nyilvánult bizalmához járulva, Püspöki joghatásunk erejével KEDVESSÉGEDET A SZAMOSÚJVÁRI LATIN SZERTARTÁSÚ ROM. KATH. EGYHÁZ FŐGONDNOKÁNAK KINEVEZZÜK.”
Két évtizeden keresztül szolgálta ilyen minőségben egyházát. Legjobb tudása és a püspöki intelmeknek megfelelően intézte a plébánia világi ügyeit, ezért nem csoda, hogy halálát követően a Szent Ferenc rend konfratereként emlékeznek meg róla.
Egyházi tevékenysége mellett Nits János a közélettől sem maradt távol. Hosszú éveken keresztül városi tanácsos, és mint ilyen tevékeny részese a közügyek intézésének is. Becsülettel és alázattal végezte és intézte a rá bízott feladatokat, példát mutatva tanácsos társainak. Képviselői hitvallását, a második világháború kezdetén, az újonnan alakuló városi tanács beiktató ülésén mondott beszédében így foglalta össze:
„…Ezen terem, hol városunk vezetői fognak tanácskozni, ez is sokszorosan lekicsinyített mása a nagyvilágnak. Kérve kérem tehát a városi képviselőtestület minden tagját, hogy sohase feledjék el itt sem a krisztusi parancsot: a szeretetet, egymás megbecsülését, akkor biztosítva lesz a város egészséges haladása, fellendülése, békéje és nyugalma. Itt, e teremben, gondosan mérlegeljünk minden szót, minden gondolatot és minden tettet, egyéni érdek, önzés, hiúság és nagyravágyás itt ne találjon talajra, így segíthetjük elő legjobban Szamosújvár előrehaladását. Itt nem győzhet a harag, hanem az érv. Ne győzhessen itt a széthúzás, a harag, (a kákán is csomót keresés), hanem a becsületes együttműködés, a jóindulatú és szorgalmas munka és a tárgyilagos kritikai szellem. Úgy szolgálhatjuk legjobban az egyéni érdekünket is, ha mindig a város javát tartjuk szem előtt, ezzel polgártársaink háláját és megbecsülését vívjuk ki.”
A család: jólét, béke, szeretet jellemezte
Nits János, Szamosújvárra kerülése után nem sokkal feleségül vette a Bányai család Szeréna nevű lányát, akivel négy évtizeden keresztül boldog családi életet élt. Szeréna szülei, Bányai Gyula és Bárány Mária a város köztiszteletnek örvendő polgárai, régi örmény családok leszármazottai voltak. Kellemes megjelenésű, okos, és mint általában a tehetős örmény családok gyermekei, művelt asszony volt. Beszélt németül, tudott zongorázni, és szeretett kiváltképp csendéleteket festeni. A háztartást ő maga irányította, szívesen fogadott vendégeket. A házban olyan előkelő vendégek is megfordultak, mint Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész, egyetemi tanár, Bányai Elemér újságíró, író (írói álneve: Zuboly), Gopcsa László jogász, közíró, helyettes államtitkár, Fáy Szeréna színésznő, vagy Clemens Albert (Béla), a rettegi gyógyszerész. Nagy részükhöz szegről-végre rokoni szálak fűzték, akárcsak Hollósy Simon festőművészhez – Szeréna apai nagyanyja is Korbuly lány volt –, aki szintén a Nits-ház szívesen látott vendége volt. Nits Jánosné, akinek anyai nagybátyja Bárány Lukács, a Szentháromság örménykatolikus templom lelkésze volt, férjéhez hasonlóan, vallásos asszony volt. Az Oltár Egylet elnökeként az egyházközösség erősítéséért kifejtett tevékenységének elismeréseként XII. Pius pápa 1945 nov. 9-én a Pro Ecclesia et Pontifice (Egyházért és Pápáért) becsületkereszttel tüntette ki. Hat gyereket hozott a világra, akik közül ötön érték meg a felnőttkort: Margit (1902), Júlia (1904), Gyula (1905), Nóra (1910) és Károly (1916).
A családban jólét, béke és szeretet uralkodott. Nits János számára a család, a felesége és gyermekeinek a boldogsága volt a legfontosabb. Nem volt fukar ember, létezett a házban egy pénzes, úgynevezett „nyúlj bele” fiók, amelyikből gyerekei bármikor, bármennyit elvehettek, ha szükségük volt rá. És ezt, főleg a lányok, ki is használták, különösen akkor, amikor hosszabb-rövidebb időre külföldre utaztak. Ilyenkor szokta Nits János mondogatni, félig tréfásan, félig komolyan: „Ha pénzből lennék, elolvadnék”. Ezért aztán nem csoda, hogy gyerekei rajongtak érte, és ugyanazzal a szeretettel vették körül, mint amit ők is kaptak tőle. Gyerekei iránti szeretete, gondoskodása az idő multával sem szűnt meg, azokkal, akik kirepültek a családi fészekből folyamatosan tartotta a kapcsolatot, levelezett velük, tanácsokkal látta el őket. Igen jellemző Nits Jánosnak a családdal kapcsolatos felfogására az a pár sor, amit frissen férjhez ment Margit lányához és vejéhez, Frenkel Ferenc doktorhoz intézett egy 1936-ban kelt levelében: „Bizony a mi öreg házunk mind csendesebb lesz, de az nem baj, csak ti is tudjatok a miénkhez hasonló csendes kis fészket rakni, ahol mindég komoly munka és megértés volt az élet irányítója, az utcára soha onnan semmi zaj ki nem csendült, a szeretet és megértésnek nincsenek hangos jelenetei.”
A város összes templomának harangzúgása kísérte
Nits János, bár elsősorban férj és apa volt, nem zárkózott el a város életétől sem. Jó kedélyű, vidám ember volt, amikor tehette szívesen vett részt a városban zajló különféle rendezvényeken, jótékonysági bálokon, kulturális eseményeken. Ahol, és akinek csak lehetetett segített, jó szóval, és ha kellett, pénzzel is. Sokszor erején felül is, de mindig diszkréten és sohasem öncélúként. Közkedvelt ember volt, akit mindenki ismert, szeretett, tisztelt.
Hetvenhárom éves korában, 1943. március 19-én bekövetkezett halálát mindenki nagy megdöbbenéssel és mély részvéttel fogadta. A szamosújvári örménykatolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén a helyi és környékbeli előkelőségek mellett ott volt a fél város, de sokan vidékről is bejöttek végtisztességet tenni. A családi háznál felállított ravatalánál dr. Hintz György kerületi elnök búcsúztatta az Országos Gyógyszerészi Egylet és Kerület nevében. Utolsó útján, a családi háztól a temetőig, a város összes templomának harangzúgása kísérte.
Halálát a budapesti Gyógyszerész Szemle is hírül adta, Nits János gyógyszerész életének és tevékenységének méltatása végén ezzel a mondattal búcsúztak a volt kollégától:
„Nits János, mint az erdélyi gyógyszerész társadalom egyik közbecsülésben állott tagja méltán megérdemli, hogy méltó módon emlékezzünk meg róla és e helyen búcsúzzunk el tőle kartársi kegyelettel.”
A szamosújvári képviselőtestület 1943. április 3-án tartott rendes közgyűlésen emlékezett meg a város nagy halottjáról, volt társukról. Dr. nemes Tamássy Károly polgármester emlékező beszédében, amelyet a képviselő társulat állva hallgatott végig, többek között ezeket mondta:
„…Egy ember hagyott itt minket, mégis a város egész társadalma érzi hiányát, érzi a vesztességet, melyet halála jelent. Megkönnyezzük benne az embert, aki igaz és egyenes volt, a becsületes magyar férfiút, akit az idők különféle korságai nem tudtak kikezdeni, a közéleti munka részesét, akinek úri vonásait, melegen érző szívét, jóságos tekintetét és férfias határozottságát éreztük a mindennapi érintkezésben.
Az ilyen elmúlásnak nincsen vigasztalan bánata, mert ez az élet a polgári és hazafiui erényekben gazdag férfi élete volt, akinek munkája áldást jelentett a város számára.
Nits János mintaképe volt és marad mindenkor a vallásos, istenfélő, embertársait megbecsülő, áldozatkész polgárnak, akit tisztelet és szeretet vett körül mindenki részéről nemcsak városunkban és vármegyénkben, de mindenütt, hol szelíd, jóságos, szeretetreméltó, szellemes személye megjelent. És amilyen nemes gondolkodású volt a közéletben és a társadalmi életben, ilyen erényekkel tündökölt talán még fokozottabb mértékben magán és családi életében.”
És ami következett a háború után
Nits János gyerekei közül Júlia (1904–1993) és Gyula (1906–1979) is gyógyszerészek lettek, az apjuk mesterségét választva. Mindketten az impériumváltás után átkeresztelt és román tannyelvűvé vált kolozsvári I. Ferdinánd Király egyetemen szereztek gyógyszerészdiplomát egyazon évben, 1928-ban. Az egyetem elvégzése után az újdonsült patikus testvérek apjuk gyógyszertárában gyakornokoskodtak, majd tudásuk fejlesztése céljából Júlia Nagyszebenben, míg Gyula Bécsben dolgozott rövid ideig. Ezután mindketten visszatértek Szamosújvárra, a Szentháromság patikába, apjuk mellé. Nits János halála után a gyógyszertár vezetését Gyula vette át. Nem volt könnyű dolga, a háborús évek, a közeledő front okozta bizonytalanság, valamint az egyre súlyosabbá váló gazdasági körülmények közepette a patika fenntartása és működtetése egyre nehezebb és nehezebb. A sok nehézség, az egyre aggasztóbb hírek ellenére, akkor, amikor sokan a menekülés útját választották, ő továbbra is bátran kitartott, végezte a dolgát, gondját viselte az akkor már hattagú családjának, úgy ahogy azt szüleitől látta és eltanulta. Emberségének és bátorságának tanújelét mutatva, Magyarország német megszállását követő deportálások idején – a család tudtával és segítségével – négy zsidó férfit bujtatott el a ház pincéjében, megmentve őket a biztos haláltól. (Ezért a tettükért Nits Gyula és felesége, Nits – született Meggyesi – Aliz neve is felkerült a jeruzsálemi Holokauszt Emlékmúzeum falára. A Jad Vasem intézménye által 2001-ben odaítélt Igaz Ember díjat és az ezzel járó emlékérmet és díszoklevelet a Szatmárnémetiben élő építészmérnök, Nits János vehette át elhunyt édesapja és a Szamosújváron még élő, de már idős és beteg édesanyja szülei nevében.) Sajnos a háborút a Nits család sem vészelte át áldozat nélkül. Júlia férje, Tihanyi Pál huszártüzér, az amerikaiak által Kolozsvárra mért 1944-es bombatámadásban hősi halált halt.
A háború befejeztével a patika helyzete nem javult, sőt, tovább romlott. Az árubeszerzés, az infláció, de legfőképpen az új, kommunista hatalomnak a magántulajdon felszámolása céljából hozott intézkedéseinek következtében a gyógyszertár működtetése szinte már lehetetlenné vált. A végső csapást az 1948-ban kihirdetett államosítási rendelet jelentette, amelynek következtében 1949-ben a patika állami tulajdonba vétetett, a ház nagy részét pedig rekvirálták. A szamosújvári Szentháromság gyógyszertár ilyen név alatt megszűnt létezni, és ezzel együtt lezárult egy másfél évszázados korszak, amelynek utolsó, majdnem 50 évét Nits János neve fémjelezte.
Zárszó helyett
Az államosítás következtében a két gyógyszerész, Júlia és Gyula egyik napról a másikra munka és jövedelem nélkül maradtak. Mindketten Désre kerültek. Júlia az egyik helyi patikában kapott állást, és mint alkalmazott gyógyszerész dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Új családot nem alapított, szabadidejében a Szürke nővérek egyházi szervezet keretein belül karitatív tevékenységet folytatott. Nits Gyula a dési gyógyszerlerakatba került, ahol 1951-ig dolgozott mint főgyógyszerész. Ekkor az a „megtiszteltetés” érte, hogy visszahelyezték Szamosújvárra, és a család egykori patikájában dolgozhatott alkalmazott gyógyszerészként. A helyzet visszássága ellenére munkáját az apjától tanult tisztességgel, becsülettel és nagy szakértelemmel végezte 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig. A család és a gyógyszerészi munka mellett egy „másik” Szentháromság, az örménykatolikus székesegyház életében is tevékenyen részt vett, huszonhat éven át a templom orgonistája és főgondnoka volt.
Az 1989-es változások után az egykori Szentháromság patikát újra magánosítják, de a jellegzetesen „hazai” jogviszonyok között a reprivatizációs folyamat haszonélvezői nem a jogos Nits örökösök. A „privatizált” patika után, az érvényes jogszabályok szerinti kárpótlásra való jogosultságuknak az örökösök mind a mai napig nem tudtak érvényt szerezni, s bár 2001 óta a gyógyszertárnál több alkalommal is tulajdonosváltás történt, az állandó jogi csűrés-csavarás, halasztás miatt, az elindított kárpótlási folyamat sötét alagútjának a végén még mindig nem látszik a fény.
(Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a két Nits unokának, a Kolozsváron élő Tőkésné Frenkel Annának, valamint Nits János volt szatmárnémeti városi tanácsosnak, hogy a családdal kapcsolatos emlékeiket velem megosztották, a tulajdonukban lévő családi iratokat, feljegyzéseket és fényképeket a rendelkezésemre bocsájtották, azoknak közlését lehetővé tették. A szerző) Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)2017. november 17.
Románia nem jogállam
November 15-én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőrbakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.
Még akkor sem, ha ezt az Alkotmány látszólagos betartása mellett teszi. Egy engedélyezett történelmi kiállítás megnyitójának tervezett lebonyolítását ugyanis a karhatalom az érvényben lévő törvényekre hivatkozva akadályozta meg.
Történt ugyanis, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezete a történelmi hűség jegyében szeretett volna megemlékezni az 1942-ben elkészült sepsiszentgyörgyi országzászló-talapzat felavatásának 75. évfordulójáról. Ennek érdekében pedig egy méretarányos makett ideiglenes felállítását, valamint az akkor érvényben lévő zászló felvonását tervezte. Ez utóbbi szándék megvalósítása azonban a bukaresti hatalom heves ellenállásába ütközött. Olyannyira, hogy amikor belátta, hogy ezt nem tudják megakadályozni – a román televíziós csatornák újabb magyarellenes uszítással egybekötött kirohanásai, a prefektus szóbeli és írásos, fenyegető hangnemű felszólításai pedig még kevésbé –, akkor a megfélemlítés eszközéhez folyamodott. A harci öltözékbe bújt válogatott csendőrlegények helyszínen való tömeges jelenléte ugyanis csak ezzel magyarázható. Ráadásul parancsnokaik diszkréten, de félreérthetetlenül a zászlót felvonni készülők tudomására hozták, hogy ennek megakadályozása érdekében az erőszaktól sem riadnak vissza. Az árbocrúd körül a pillanat közeledtével egyre tömöttebbé és szorosabbá váló csendőrgyűrű pedig ezt ékesen igazolta.
Mégsem a félelem, hanem a szervezők megfontoltsága volt végül is az, ami miatt a történelmi magyar zászló felvonásának a próbálkozása elmaradt. El kellett kerülni ugyanis az összetűzést, hiszen az embereket nem dulakodni, hanem megemlékezésre hívták. De el kellett kerülni az ereklyénk megszentségtelenítését is, mely a himnuszaink eléneklése alatt végül csak szabadon szárnyalhatott. Egy sepsiszentgyörgyi honfitársunk ugyanis, a kezében lévő székely zászló rúdjára tűzve, a magasba emelte, és vele együtt a reményt is, hogy közösen bármire, így jogaink kikényszerítésére is képesek vagyunk. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma2017. november 17.
Magyarellenesség Botoșani-ban! – szóvá tettük a magyarellenességet! – FK Csíkszereda
Felhívást intézett az FK Csíkszereda elnöke a Román Labdarúgó Szövetség versenyigazgatójához és a Román Játékvezetői Testülethez a legutóbbi Botoșani-ban tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
Az FK Csíkszereda U19-es együttese a szerdai Románia Kupa mérkőzésen Botoșani-ban lépett pályára, ahol a helyi szurkolótábor szidalmazta a csapat játékosait és rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulást tanúsított a csapatunkkal szemben. Szondy Zoltán emlékeztette a Román Labdarúgó Szövetség versenyigazgatóját, hogy nem ez volt az első eset, amikor magyarellenességgel szembesültek játékosaink, de most már betelt a pohár. Az FK Csíkszereda elnöke mostanáig a romániai kluboknál tapasztalható rossz anyagi helyzet miatt és ismerve a büntetések nagyságát nem tett panaszt, most viszont azt kéri a Román Játékvezetői Testülettől, hogy hozza meg a megfelelő intézkedéseket, ellenkező esetben panaszt nyújt be a Diszkriminációellenes Tanácshoz. Emlékeztette őket, hogy mostanáig egyetlen egyszer történt meg, hogy hasonló esetben a játékvezetői brigád helyesen cselekedett, ez pontosan az U17-es Románia Kupa döntőjében volt, amikor is a Román Labdarúgó Szövetség vezetőségének jelenlétében meghozták a megfelelő intézkedéseket.
Szondy Zoltán hozzátette, az FK Csíkszereda büszke arra, hogy játékosainak nagyrésze magyar nemzetiségű, ráadásul pont a szidalmazott focisták között éppenséggel három U18-as román válogatott játékos is volt. Eddig is és ezután is befogják tartani a Román Labdarúgó Szövetség versenyszabályzatát, de kérik, hogy vizsgálják ki az esetet és hozzák meg a megfelelő büntető intézkedéseket!
Az alábbi linkre kattintva meghallgathatja a FC Botoșani – FK Csíkszereda U19-es Románia Kupa mérkőzésen elhangzó magyarellenes megnyilvánulásokat:
Botosani szurkolók
A videóban hallatszik amint robban egy petárda, majd a következő rigmust skandálják:
„Să dăm muie la bozgore/suntem români si ne vom apăra/pamântul, neamul si istoria/să dăm muie la bozgore/”
„Ungaria ne suge pula”
A találkozó eredménye rendes játékidőben 1-1 volt, büntetőkkel viszont az FC Botoșani jutott tovább. Erdély.ma2017. november 17.
Magyar nyelvű, havonta megjelenő képregény indult Erdélyben
Első alkalommal készült magyar nyelvű képregényújság Erdélyben. A tudományos-fantasztikus témájú Fantomatika című kiadvány havilap, eddig két száma jelent meg.
A Szabó Krisztina szövegíró és Sárosi Mátyás grafikus által indított Fantomatika első történetében egy falusi fiúról van szó, aki a csillagok közé vágyódik.
„Korábban is voltak magyar nyelvű képregények Erdélyben, de nem havilap formájában, például Deák Ferenc rajzolt történeteket. Szeretjük a szuperhősös képregényeket, de a Fantomatika nem ilyen. A jövőben játszódó sztoriban a mi főhősünk unja falun az ingerszegény környezetet, kalandokat szeretne” – mondta Szabó Krisztina az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Sárosi Mátyás arról beszélt, hogy a kilencvenes években Erdélyben is lehetett kapni a klasszikus képregényeket, a Marvel füzeteit, azóta azonban nem nagyon. Úgy döntöttek, elindítanak egy újságot, amelyben saját hangot alakítanak ki. „Még keresem a stílusomat, de egyre inkább kialakul. A hagyományos képzőművészet, a popkultúra elemei felől közelítek”.
A szövegíró megjegyezte, hogy a Fantomatika kifejezést Stanislaw Lem, a nagy sci-fi író használta, virtuális valóságot, holografikus teret jelent. Szabó Krisztina azt mondta, bár az ő történetük is a jövőben játszódik, próbálnak nem elszakadni a valóságtól. „A sztoriban a jövőbeli embereknek a számítógépes játék határozza meg az életüket, ez a mai világra reflektál”.
Pénteken 18 órakor a Magyarság Házában az érdeklődők Sárosi Mátyástól elleshetik, hogyan is készül a képregény. MTI; Erdély.ma2017. november 17.
A Városházával együtt buktatnák a Townhallt
Nem maradt következmények nélkül a tusnádfürdői új városháza homlokzatán elhelyezett háromnyelvű felirat. A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă sem a magyar Városháza, sem az angol Townhall megnevezéseket nem szeretné ott látni, ezért pert indított.
Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatalának új székházát június 16-án avatták fel, homlokzatán pedig a Primărie–Városháza–Townhall feliratokat helyezték el. A Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) már július 31-én levélben fordult a tusnádfürdői polgármesterhez és a helyi önkormányzathoz, kérve a magyar és angol feliratok levételét, ugyanis szerintük ezeket törvénytelenül helyezték el a középületen. Mivel akkor elutasító választ kaptak, pert indítottak a levétel érdekében a Hargita Megyei Törvényszéken.
Az egyesület október 12-én iktatott keresetlevelének másolatát kérésünkre a törvényszék rendelkezésünkre bocsátotta. Mint ebből kiderül, az ADEC azt kéri a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezzék a fürdőváros polgármesterét a két, nem román nyelvű felirat eltávolítására. Kérésüket a 2001-ből származó 215-ös számú helyi közigazgatási törvény és a szintén 2001-ből származó 1206-os számú kormányhatározat előírásaira alapozzák, amelyek szerint az intézményeket megnevező, középületekre elhelyezett anyanyelvű feliratokat a román nyelvű megnevezést tartalmazó táblákkal azonos méretben lehet kitenni, a román megnevezés alá elhelyezve. Így az ADEC szerint a Tusnádfürdő Város Helyi Tanács és a Tusnádfürdő Város Polgármesteri Hivatal elnevezéseket kellene megjeleníteni a román megnevezéssel azonos méretű névtáblákon. A keresetlevél rámutat, a kifogásolt feliratok újak, és semmi közük az épület eredeti arculatához.
Szerintük „a Városháza (románul: Casa Oraşului) felirat elhelyezése törvénytelen, mert nem a Primărie román kifejezés magyar megfelelője”. A keresetlevél szerint a Városháza megnevezés a magyarországi közigazgatás egyik intézményét jelenti, amelyet „mesterséges módon vettek át, és törvénytelenül használnak egyes helyi hatóságok, így a tusnádfürdőiek is”, mert a román közigazgatási rendszerben nincs olyan intézmény, amely megfelelne ennek az elnevezésnek. A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a Városháza felirat kihelyezése megsérti az Alkotmány 13. szakaszát, amely szerint az ország hivatalos nyelve a román.
Ebből a szempontból a felirat diszkriminálja a magyar nyelvet nem ismerő román állampolgárokat, megfosztva őket attól a jogtól, hogy tudják, mi van felírva egy, a román állam területén található helyi hatóság székházára – érvelnek a keresetlevélben. Megjegyzik azt is, hogy nincs törvényes alapja az angol nyelvű Townhall megnevezés elhelyezésének az épület homlokzatán – szerintük ezt azért írták ki, hogy leplezzék a Városháza felirat törvénytelenségét –, és ezért azt is el kell távolítani. A keresetlevélhez az ADEC a csíkszeredai Városháza felirat eltávolításáról rendelkező jogerős bírósági ítéletet is csatolta.
Kiállnak az igazukért
„Természetesen védjük magunkat, perelni fogunk, minden lehetőséget kihasználva a legvégsőkig elmegyünk az igazunkért” – válaszolta megkeresésünkre Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármestere szerint azért írták ki angol nyelven is a városháza megnevezést, mert nemzetközi turisztikai településként szeretnének kedveskedni a külföldi vendégeknek.
„Úgy gondolom, hogy ezzel nem sértettünk meg senkit, ez jó ízlés kérdése is. Ha Romániának ez a legnagyobb problémája, hogy három nyelven ki van írva egy közhivatalra a megfelelő név, akkor minden más rendben van” – fogalmazta meg véleményét a polgármester. Kovács Attila / Székelyhon.ro2017. november 17.
Konferencia Maros megye múltjáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 18-án délelőtt 10 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében tudományos ülésszakot szervez Maros megye és Marosvásárhely egyháztörténetéből.
A rendezvényen Maros megye és Marosvásárhely történetéhez és egyháztörténetéhez kapcsolódó legújabb kutatásokból lehet tizennégy előadást meghallgatni. A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott.
Előadók és témáik
Simon Zsolt: Katolikusok és protestánsok a 16. századi Marosvásárhelyen, Ősz Sándor Előd: Adatok a marosvásárhelyi és marosszéki reformátusság 16. századi történetéhez, Bányai Réka: Igazság vagy gazság? Pázmányt olvasó prédikátorok, Farkas Noémi Tünde: Szomorú halotti predikátzio: Amaz egy szükséges dologrol valo tanitás. 18. századi református halotti beszédek a Teleki Téka állományában, Kimpián Annamária: A könyv mint jutalom az egykori marosvásárhelyi református kollégiumban, Tóth Levente: László Gergely erdőszentgyörgyi lelkész feljegyzései – egy 19. századi református pap hétköznapjai, Berekméri Árpád Róbert: A Marosi Református Egyházmegye papi és mesteri értekezletének korai jegyzőkönyvei, Nemes Gyula: Jenei Sándor (1871–1944) nagyernyei református lelkész élete és munkássága, Szolláth Hunor: Az első szovátai sósfürdő a helyi református egyházközség tulajdonában, Sárándi Tamás: Mezőpanit Gessler kalapja. Adalékok a ’templomrombolás’ jelenségéhez, Szekeres Attila István: Maros-Torda vármegyétől Moszkváig – Szent László alakja címerekben, pénzérméken, Pál-Antal Sándor: Képviselőválasztások Maros-vásárhelyen 1848 júniusában, Sebestyén Mihály: Portrévázlat Bürger Albertről. Antal Erika / Székelyhon.ro2017. november 17.
Emléktáblát avatnak Lakatos Géza tiszteletére Csíkszentsimonban
Vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza egykori magyar miniszterelnök tiszteletére emléktáblát avatnak Csíkszentsimonban a hétvégén. A vasárnapi ünnepség 11 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a helyi plébániatemplomban, azt követően leleplezik a Szent László Ház falára elhelyezett emléktáblát. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Magyar Életrajzi Lexikon vonatkozó cikkelye szerint Lakatos Géza (Budapest, 1890. április 30. – Adélaide, Ausztrália, 1967. május 24.) tanulmányait Budapesten végezte a Ludovika Akadémián. Az első világháborúban hadnagyi rangban csapattiszt, később vezérkari tiszt és a katonai akadémia tanára. A prágai magyar követségen katonai attasé, utána hadtestvezérkari főnök és dandárparancsnok Budapesten. A 2. hadsereg vezérkari főnöke volt két évig, 1941-ben a kassai hadtest, 1943-ban a keleti fronton működő megszálló csapatok parancsnoka. 1944. március és május között az 1. hadsereget vezette. 1944. augusztus 29-étől október 16-áig miniszterelnök.
Horthy politikájának megfelelően igyekezett lazítani a németekkel való kapcsolatokon, de a Szovjetunió ellen folytatta a harcot. Később a nyugati hatalmak elutasítása után a Szovjetunióhoz fordult; erőtlen és bizonytalan politikája azonban elősegítette, hogy a németek és nyilasok elbuktatták az október 15-ei, előkészítetlen kísérletet a németekkel való szakításra. 1944 decemberében a nyilasok Sopronban házi őrizetbe vették. Lakatos Géza Budapesten született, régi székely, csíkszentsimoni család utódja volt. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro2017. november 17.
Máshol van az ellenség, Gyurcsány elvtárs
A levitézlett volt magyar (?) miniszterelnök riogatása a külhoni magyarsággal újabb megnyilvánulása a szégyenteljes, bukott politikus nemzetellenes érzelmeinek és nagyon hiányos történelmi ismereteinek, valamint a trianoni határokon kívül rekedt magyarok iránt érzett utálatának. Az a tény, hogy évekkel ezelőtt, a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás kampányában is megpróbált szembeállítani minket a magyarországi emberekkel, bizonyítja nemzetellenességét, és azt is, hogy nem csupán a külhoni magyarokról téves a felfogása, hanem a magyarországiakról is, akiknek nagy többségét nem sikerült félrevezetnie.
Hiányos történelmi ismereteinek tényét bizonyítja, hogy nem ismeri az első világháborús magyarországi és nemzetközi eseményeket: hogy miként vált lehetségessé a román hadsereg beözönlése, Erdély és a Partium elfoglalása, miként vált lehetetlenné Trianonban a magyar érdekérvényesítés. A nyugati hatalmak – ismervén az oroszországi 1917-es forradalom borzalmait, amikor is több millió ember esett áldozatul a bolsevik hatalomátvételnek – a világtörténelemben példátlan, egyedülálló döntést hoztak színmagyar vidékek más országokhoz való csatolásáról, semmibe véve az akkor már lefektetett emberjogi szabályokat. Mindezekhez a Gyurcsányhoz hasonló felfogású és jellemű emberek akkori tevékenysége nagyban hozzájárult.
Ennyit dióhéjban a gyurcsányi hiányos történelmi ismeretekről és a nagyon hiányos magyarságtudatról, valamint annak okairól, hogy ha valaki szembemegy az emberek egészséges nemzettudatával, miért kerül a történelem sötét süllyesztőjébe. Javasolom Gyurcsány úrnak és a hozzá hasonló gondolkodásúaknak, ha volnának még ilyenek, hogy hagyjanak fel a külhoni, becsületes magyar emberek kritizálásával és azokkal a kísérletekkel, amelyek az elcsatolt területeken élő magyar embereket szembe próbálják állítani az anyaországi tömegekkel. 1990 után sok százezer embert adtak az anyaországnak az elcsatolt területek, ami fontos a fogyó magyar nemzetnek. Ez nem érdekli Gyurcsányt? Bajna Ferenc, Sepsiszentgyörgy / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 17.
Gyász évtizedeken át
73 esztendeje, hogy sírnak a utódok, akiknek szülei, testvérei, rokonai, ismerősei a barcaföldvári haláltáborban szenvedtek, miután a román hadsereg összefogdosta és ide hurcolta az útjába került védtelen magyar és német embereket.
A láger több mint 3000 szenvedő foglyából 1000-nél több balszerencsés személy veszítette el életét. A tífusz, az agyonkínzás, éheztetés, szomjaztatás, a sárban, mocsárban, hidegben való tartás megtette a magáét... Az áldozatok között sok a háromszéki is, szentivániról is tudunk. Emlékezetükre a Földvárral szomszédos községben, Hidvégen szolgált Ungvári Barna András (jelenleg uzoni) református lelkész kezdeményezésére épült meg a volt gyűjtőtábor középtáján, a szovjet katonák hadi temetője mellé a kovácsoltvas kerítéssel körbefogott sírkert, közepében egy robusztus sírkővel. Sokszor volt már meggyalázva, csúfolva, de mégis áll ez az emlékmű, és 1999 óta minden év november 4-én, a nemzet gyásznapján virágba és lobogó gyertyafénybe borul e kis temetőkert.
Idén már 18. alkalommal gyűltünk össze több százan vezekelni és emlékezni. Megfigyelésem szerint igen sokan voltak köztünk rendszeresen ide látogatók, sajnos inkább középkorú és idős emberek. Ugyancsak rendszeresen gyűlnek össze ide a különböző történelmi egyházak vezetői – Brassóból, Földvárról, Hidvégről, Uzonból, Ürmösről és máshonnan is –, az egyházi és civil dalárdák és énekkarok, a vitézi rendek különböző körzetekből – Kézdi, Sepsiszentgyörgy, Barót – díszöltözetben, az RMDSZ és más politikai tömörülések delegáltjai, sok-sok civil szervezet tagjai és magánszemélyek, főképp Erdővidékről, de sok más helyről is.
A műsor, a beszédek, versek, szavalatok, énekek, koszorúzás és a díszőrség tette méltóságossá ezt az eseményt. Szomorú szívvel emlékeztünk azon katona vagy civil foglyokra, akik 1944–45-ben itt, nem is a harctéren veszítették el életüket. Értük helyeztük el az emlékezés sok-sok koszorúját és énekeltük el himnuszainkat. N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 17.
Díjat hozott az összefogás (Örökségünk mozgalom)
Első díjat kapott a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző pályamunkája a paksi önkormányzat által meghirdetett Örökségünk mozgalom – Történetek a ládafiából című videófilm-pályázaton.
Az elmúlt öt évben a Bod Péter Tanítóképző diákjai és pedagógusai nagyszabású projektet valósítottak meg: felleltározták és táblával jelölték meg a térség emlékfáit. Idén a paksi önkormányzat által meghirdetett pályázat adott alkalmat, hogy videófilmen mutathassák be a projekt eredményeit, valamint a történelmi jelentőségű emlékfákon és adatközlőkön keresztül ismertessék megyénk három régiójának ezen értékeit. A tevékenység megvalósítása érdekében Kis Emese tanár négy pályázatot írt, amelyből hármat pozitívan bíráltak el, így a projekt költségeinek oroszlánrészét a Háromszéki Közösségi Alapítvány állta, Kovászna Megye Tanácsa jelentős összeggel, míg Kézdivásárhely önkormányzata lehetőségeihez mérten támogatta tevékenységüket.
A forgatás három időszakban zajlott, az iskola diákjaival és a helyi közösséggel sikerült megalkotni azt a háromrészes videóklipet, amelyben egyedi módon jelenítették meg Háromszék értékeit. A világhálónak köszönhetően üzenetük nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nagyvilágban élő összmagyarsághoz is eljutott. A klip szerkezeti felépítését, valamint alapkoncepcióját mindvégig jól átgondolt, üzenetértékű mellékszálak színesítették, így a helytörténeti kulturális értékek mellett népi gyermekjátékokat, népviseletet, szokásokat is népszerűsítettek. Mindhárom részben visszatérő motívum a meseolvasás, az idős és a jövő nemzedékre való odafigyelés, a velük való törődés – ez iskolájuk profilját is tükrözi –, valamint a faültetés, amelynek tiszte a jövőt szimbolizálni. Életre keltettek néphagyományokból kölcsönzött motívumokat, megörökítették az ajándékozást, a reggeli kútra járást, a hazatérést, a tisztálkodást, a ládafiás örökséget, az útra való tarisznyát, a májusfát, a Rétyi Nyír természetvédelmi terület népszerűsítése érdekében pedig a gyerekek origamitechnikával tavirózsákat készítettek.
A forgatások befejeztével kezdődtek az utómunkálatok, az időigényes előválogatás, montírozás, a vágói, zenei, stabilizáló munka és feliratozás. Így alakult ki a film végleges változata. A forgatás alatt több mint 2000 kis videóklip készült, ezekből valósult meg a pályázatra is elküldött változat, amelyet közel 550 órai munkával sikerült véglegesíteni. Az elkészült film YouTube-ra feltöltött linkjét pedig határidőre továbbították az Örökségünk mozgalom weboldalára.
Hozzávetőleg 1500 tanuló és óvodás, 500 felnőtt, 24 intézmény kapcsolódott be a munkába. Kis Emese projektfelelős elmondta, a program nagy szimpátiát váltott ki az együttműködő közösségek körében. A települések apraja-nagyja népviseletben, ünneplőbe öltözött lélekkel vett részt a közös éneklésben, filmforgatásban. Hozzáállásuk és vendégszeretetük példaértékű, szívvel-lélekkel, nagy szeretettel és majd minden településen vendégséggel fogadták a csoportot. „Úgy érezzük, lánghordozó programunkkal sikerült Háromszék kulturális és környezeti értékeit népszerűsíteni, a gazdag kulturális közösségi program pedig nagyban hozzájárult a résztvevők identitásának erősítéséhez, hagyományaink és anyanyelvünk iránti elköteleződéséhez, valamint lehetőséget adott a közösségformálásra, csapatépítésre is. Támogatóinknak köszönhetően nagy kincset tudhatunk magunkénak, hiszen mozgalmunk több száz ember és kisgyerek szívébe lopta be magát, amiért hálával és szeretettel gondolunk az adományozókra és a velünk ünneplőkre, akikkel együtt játszhattunk, énekelhettünk. Így ezekkel a kedves felnőttekkel, diákokkal, óvodásokkal együtt mélyítettük el a tudatot, hogy örökölt értékeinkre vigyázni kell, mert csak így tudjuk az utókornak továbbadni. Ez a mi kötelességünk!” – fogalmazott a programfelelős. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 17.
Nyílik a világ ajtaja
Megkezdődött a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Idén is fiatal hangok, ezúttal marosvásárhelyi slammerek nyitották meg a novemberi könyvünnepet. Csütörtök délelőtt az írott szó felnőtt pártfogói – alkotók és olvasók – gyülekeztek a Színház téren, a keresetlen szavak, szép és frappáns mai gondolatok rövid performance-ának vége felé viszont már az első diákcsapat is megérkezett.
– Ha senki más nem akarja, akkor megnyitom én a könyvvásárt – lépett pár perccel 10 óra után Szász Z. Zsolt, az első slampoéta a közönség elé, azzal pörögni is kezdett a különleges szöveg, amelynek első soraiban egy tegnapi álom fogalmazódott meg, majd egymás után villantak fel az évfordulós szerzők nevei, elsőként Sütő Andrásé, majd Tamásié – „nem helyes, hogy az Énekesmadár hangja hamis”–, később Áprily Lajosé „Áprilyban már nem virágoznak a fák”, hogy aztán az alkotó eljusson a végső felismerésekig: „a világ megy, a szöveg marad (…), a kultúrának, mint egy városnak, meg kell épülnie”.
Másodikként Farczádi Róbert kívánt a lakatlan szigeten kikötőnek költő útitársává szegődni és „Aranyos” lenni, végül Vass Mártoné volt a szó, aki alkotása végére az idei könyvvásár szlogenjét is „becsempészte”: „már nyílik a világ ajtaja a múltba, hogy mi, a jövő besétáljunk rajta”. A következő pillanatban Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője kimondta a varázsmondatot: szabad a vásár.
Az egyre növekvő tömeg a megszokott forgatókönyv szerint a klasszikus zene dallamaira vette birtokba a színház előcsarnokában készen várakozó könyvbirodalmat. Az érkezőket az idei vásár egyik újdonságával, a színes, tartalmas Vásárlappal ajándékozta meg a bejáratnál a szervezőcsapat. A részletes könyvvásári program mellett könyvajánlókat, szerzőkkel készült interjúkat és más, a gutenbergi világhoz kapcsolódó írásokat tartalmazó kiadvány elkészítését a szervezők jövőre is tervbe vették, hagyományt szándékoznak belőle teremteni – tudtuk meg Szepessy Elődtől, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetőjétől, aki a vásár megújult, a korábbinál áttekinthetőbb honlapjára is felhívta a figyelmünket.
Mitől Vajon a nagyi?
A vásári hangulat a megnyitó utáni percekben már átjárta a színház előcsarnokát. Egyre-másra érkeztek a kisiskolás osztályok, fiatal és idősebb könyvbarátok találkoztak egymással egy-egy standnál, néhol pedig a keresett olvasnivalók listái is előkerültek. Tudatos és a sodródás szabadságát választó látogatók kavarodtak a térben (előbbi kategóriából volt, aki zenélő meséskönyvet keresett, mások telefonon kérdeztek rá, hogy valóban a kért könyvet tartják-e a kezükben). Közben az első dedikálást is bejelentették, a Kisteremben a Jelenkor Kiadó versmatinéjára várták az érdeklődőket, a Klubteremben pedig elkezdődött az első közönségtalálkozó.
Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényéhez a Művészeti Líceum és a Dacia Általános Iskola egy-egy osztályának a szerző, illetve Orosz Annabella illusztrátor és a könyv szerkesztője, Burus János Botond hozta meg a kedvét. Orosz Annabella különleges rajztechnikájáról, a számítógép képernyőjén születő, de ecsettel készült alkotások benyomását keltő képekről mesélt a gyermekeknek, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy az alkotás időszakában rendszerint annyira benne van a történetben, hogy amikor éppen nem ír, akkor is gyakran arra gondol, hogy vajon mit csinálnak éppen a szereplői. Később az is kiderült, hogy miről szól a történet, és miért hívják a nagyit Vajonnak.
Csütörtök délelőtt huszonharmadjára kezdődött el a könyvek ünnepe. Vadonatúj kiadványok, irodalmi, színházi és zenei események között csapongunk majd mi, marosvásárhelyiek az elkövetkező napokban, egészen vasárnap kora délutánig. A vásár 41 standján 62 kiadó kínálata várja az olvasás szerelmeseit, akik körülbelül 9000 címből válogathatnak. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)2017. november 17.
A Magyar Szórvány Napja Temesváron
Díjazták a fotó- és videópályázat legjobbjait
A Magyar Szórvány Napja alkalmából, a temesvári Magyar Színház előcsarnokában tartották meg november 15-én a Magyar élet a Bánságban című fotó- és videópályázat díjkiosztó ünnepségét és a hasonló című fotókiállítás bemutatóját.
A szép számú érdeklődőt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, aki felidézte a szórványnap történetét és jelentőségét. „Temes megyében egyre aktuálisabb megemlékezni a Magyar Szórvány Napjáról – mondta Halász Ferenc –, hiszen a magyarság a megyeszékhelyen és vidéken is már alig éri el a lakosság 5%-át. 2015-ben Temesváron rendeztük meg az RMDSZ 5. országos szórványnapi rendezvényeit, de önálló szórványnapot most rendez először a Temes megyei RMDSZ. A Magyar élet a Bánságban fotó- és videópályázatot, és az itt látható vándorkiállítást a Bánsági Közösségért Egyesület és a helyi RMDSZ közösen valósította meg, a Magyar Kormány támogatásával”.
A Bánsági Közösségért Egyesület nevében Andrásy Noémi beszélt a Magyar élet a Bánságban fotókiállítás létrejöttéről. „Két éve fogant meg az ötlet, hogy értékeinket bemutassuk határainkon innen és túl, amikor Budapesten a Magyarság Házában sor került a Bemutatkozik a Bánság rendezvényre – mondta Andrásy Noémi. – A bemutatkozás akkor is jól sikerült, de most bővíteni tudjuk a kínálatunkat ezzel a vándor fotókiállítással. Nagy öröm volt a számunkra, hogy ilyen aktívan válaszolt a publikum a felhívásunkra, több mint 250 fotó érkezett be a pályázatra. Ebből választott ki a zsűri 14 fotót, amelyeket most megtekinthetnek a molinókon.” A zsűri 7 fotós alkotásait díjazta: Bartók Béla, Csesztánovics Károly, Kis Árpád, László Árpád, Molnár Géza, Orosz Sándor, Velcsov Margit, közülük hat alkotó munkáit láthattuk molinók formájában kiállítva a magyar színház előcsarnokában. Kis Árpád különdíjban részesült, azzal az indoklással, hogy ő volt az, aki a legjobban közelített a pályázati felhívás tematikájához. Az okleveleket és fotóalbumokat Molnár Zsolt, a Bánsági Közösségért Egyesület elnöke adta át a díjazottaknak. A videópályázatra egyetlen alkotás érkezett be, amelynek szerzője Tamássy Zsolt és a Végvári Falunapok 2017 rendezvényt mutatja be. Ebben a kategóriában nem osztottak ki díjakat. A díjkiosztó ünnepséget a Bokréta hagyományőrző csoport citerásainak népdalcsokra színesítette.
A fotópályázat különdíjasa, Kis Árpád lapunknak elmondta: egyetemi tanulmányai mellett, hobbiként kezdett foglalkozni a fotózással, és Temesváron, illetve a környékbeli falvakban készítette a legtöbb fotóját. „Szeretek korán reggel, 5-7 óra között fotózni, mert az épületekről ilyenkor lehet a legjobb képeket készíteni” – mondta Kis Árpád, akinek a Dóm téren készült, barokk és szecessziós stílusú épületeket ábrázoló fotóit állították ki.
Molnár Géza fotóival és tudósításaival már találkozhattak olvasóink a Nyugati Jelen hasábjain. „Gyerekkorom óta fotózok, filmezek, analóg technikával kezdtem, és mostanában áttértem a digitális technikára – nyilatkozta lapunknak az óteleki Molnár Géza –, a legfontosabb a számomra a természetfotózás, de Óteleken és a környéken az utóbbi időben minden közösségi rendezvényen részt vettem, és fotókat is készítettem.” Molnár Géza küldte be a legtöbb felvételt a fotópályázatra, ezekből néhány Óteleken és a Temesvári Magyar Napokon készült fotót láthattunk a kiállításon.
A Magyar élet a Bánságban című fotókiállítást a szervezők ígérete szerint több bánsági magyarlakta településen láthatják majd az érdeklődők. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)2017. november 17.
Magyar szórvány napja Déván
Magyarságunk erős várunk
Színvonalas előadásokkal ünnepelte meg szerdán délután a dévai magyarság a szórvány napját. Zene, vers, tánc, tudományos előadások: a Teglás iskolában gazdag program várta a szép számban összegyűlt magyarokat.
Az ünnepség az iskola aulájában kezdődött a tanintézmény diákjainak előadásával. Óvodásoktól egészen tizenkettedikesekig, szinte minden korosztály fellépett, bemutatta művészi tehetségét. Az óvodások és elemi iskolások dalocskákkal és táncokkal, a nagyobbak hazafias versekkel és dalokkal – valamennyi korosztály nagyszerűen szerepelt, az aulát zsúfolásig megtöltő tömeg vastapssal jutalmazta a lélekhez szóló, felemelő előadást. A diákokat felkészítő pedagógusok – Csatlós Zsófia, Dulinszky Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella, Virág Ádám, a Szent Ferenc alapítvány munkatársai és különösképpen Lengyel Izabella – ismét nagyszerű munkát végeztek.
A diákok fellépése után Demeter László tudományos előadása következett az Erdővidék nagyjairól. Demeter László meghívása nem véletlen. Baróti muzeológusként, Demeter László az Erdővidék történelmének minden apró részletét ismeri. Szerdai előadása azonban az onnan származó nagy személyiségeket mutatta be röviden, jellegzetes székely humorral megspékelve. Kriza János (a néprajz atyja), Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid (nyelvújító), Gáll Mózes (író), a Kálnoky és Vargyasi nemesi családok, Köpeczi Sebestyén József (Románia címerének megtervezője), Csereiné Zatureczky Emília (a székely nemzeti múzeum alapítója), Nagybaczoni Nagy Vilmos (tábornok, Magyarország egykori honvédelmi minisztere) vagy Benedek Elek – valamennyien olyan nagy személyiségek, akik Erdővidékről származnak, és meghatározó szerepet játszottak az egyetemes magyar nemzet sorsa, kultúrája és tudománya alakulásában. Nemcsak velük büszkélkedik a kis székely térség, Demeter László további híres személyek pályafutását is bemutatta.
Mivel a szórványnap a Hunyad megyei Marosillyén született és Székelyföldön nevelkedett Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, nyilván Erdély aranykorának fejedelméről is megemlékeztek. Noha politikai és katonai pályafutását is említette, Kun-Gazda Gergely előadása a nagy fejedelem művelődéspolitikáját mutatta be. A református fejedelem a nyugati híres egyetemekkel egyenrangú akadémiát hozott létre Erdélyben, hogy az itteni tehetséges fiatalok ne kényszerüljenek nyugatra menni tanulni. A tanintézményt Gyulafehérváron, Erdély akkori fővárosában alapította, s neves német professzorokat hívott meg oktatni, köztük a sziléziai (akkor Németország, 1945 után Lengyelország) Martin Opitzt is, akit a német költészet atyjának tartanak. A neves – főleg német – professzorok elcsábítására európai szinten magas bérezést biztosított, a kollégium fenntartására pedig több település adóját szánta. A tudás ugyanis a felemelkedés egyik legfontosabb pillére, ezt Bethlen Gábor már akkor felismerte! Az általa létesített tanintézmény az évszázadok alatt híressé vált, ma is működik, Nagyenyeden – ahová néhány évtizeddel alapítása után költözött át a törökök gyulafehérvári pusztítása nyomán – Bethlen kollégiumként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)2017. november 17.
Poraikból támasztották fel a szétzúzott Jósika-oroszlánokat
Fél évszázad múltán restaurálhatták a Jósika-palota összetört címerét
Szépre, múltra, belefektetett munkára való tekintet nélkül leverték, darabokra törték, eltüntették – több címernek juttatta ezt a sorsot osztályrészül a kommunista államhatalom. Ezt tették a főtéri Jósika-palota homlokzatát díszítő oroszlános családi címerrel is. A forgatókönyvben szerencsés módon változás történt: a hatalmas kőtömbökből kifaragott címer darabjait a romboló kezek feltehetőleg nem merték egyszerűen ledobálni, ezért a tetőtérbe húzták be; a faragott kövek összetörve is olyan súlyosak lehettek, hogy lehordásukra már nem vállalkoztak. A világ megfeledkezett a Jósika-oroszlánokról, így fél évszázadon át a palota tetőterében hevertek kisebb-nagyobb részekre törve… Az épületet tavasztól vehették gyakorlatilag birtokba jogos örökösei, és bukkantak rá a darabokra. Nemrég alkalmam nyílt megtekinteni a szó szoros értelmében poraiból újjáteremtett címert, amelynek visszaadták lenyűgöző monumentalitását.
A Jósikák oroszlános címere a hatvanas évekig díszíthette a Főtér 10. szám alatt álló, klasszicizáló stílusjegyeket hordozó palota homlokzatát, amely mindmáig egyike a belváros impozáns épületeinek. Főhomlokzati erkélyét tartó négy monumentális toszkán oszlop miatt Lábasházként is emlegetik a kolozsváriak. A Főtér nyugati oldala és a Kötő utca között húzódó, nyújtott négyszög alaprajzú parcellán álló épületegyüttes egy reprezentatív, U alaprajzú keleti épülettömbből, és egy hasonló fekvésű nyugati épülettestből áll, amely a déli oldalon kapcsolódik egy megszakítás nélküli épületszárnnyal a keleti tömbhöz.
Főnemesi paloták, amelyek meghatározzák a város arculatát
A palota fő épületének helyén a középkor és újkor folyamán polgárházak álltak. A főnemesség tagjai csak a 17. század második felétől kezdődően kezdtek el telket, ingatlant vásárolni a városban. A 18–19. század fordulóján már lendületes palotaépítési hullám indult meg, ugyanis a városba települt Főkormányszékkel, a Guberniummal a város politikai és társadalmi élete rendkívül megélénkült. Az erdélyi főnemesség tagjai közül többen köztisztségeket vállaltak, így huzamosabb ideig kellett a városban tartózkodniuk, és fontosnak tartották, hogy megfelelő városi rezidenciájuk is legyen. Ezeknek a családoknak a palotái máig meghatározzák a Főtér és a belváros arculatát. A 16. század közepéről származó adókönyvek szerint, 1557 és 1561 között a mai palota északi szárnyának helyén álló ház Ötvös Gábor aranyműves tulajdonában volt, déli szomszédját pedig ugyanebben az időszakban Georg Literatus özvegyének ingatlanaként jegyezték. 1564-ben az északi ház örököse Ötvös Gábor özvegye lett, a déli ház pedig egy Lakatos Kelemen nevű polgár tulajdonába került.
1565-ben az egykori Ötvös-házat északi házszomszédjuk, egy Kolozsvárra költözött magyarországi nemesember, Kakas András vásárolta meg, aki előző ingatlanát négy évvel korábban vette, bizonyos Szécsi Györgytől. Kakas András özvegye a két ház egy-egy részét már 1587. február 7-én fiára, Kakas Istvánra, és lányára, Kakas Katára testálta, aki Eötvös Andráshoz ment feleségül. A 16. században a Kakas-ház az erdélyi fejedelmek megszokott szálláshelye volt. Kakas András özvegyének 1600-ban, majd fiának, Kakas Istvánnak 1603-ban bekövetkezett halála után a házak az özvegy unokájára, Eötvös Katára és annak férjére, egy Johann Jacobinus nevezetű humanista jegyzőre maradtak (az adatok Mihály Melinda művészettörténésznek a kolozsvári adókönyveket illető kutatásaiból származnak). A 17. századra vonatkozóan egyelőre nincsenek a fenti ingatlanok további tulajdonosváltásaira vonatkozó információink.
Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek megállapítása szerint, utalások vannak arra, hogy a déli házat 1729-ben Kolozsvár egyik ismert építőmestere, Peter Grimmer vásárolta meg, 1738-ban pedig a jezsuita rend birtokában is volt. A 18. század közepe táján gróf Kornis Antal és felesége, gróf Petki Anna vették meg az ingatlant. A Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek által összegzett levéltári adatok szerint Kornis Antal 1765-ben bízta meg a „Jesuiták palléraként” ismert Franz Gindtnert városi lakóházának átépítésével.
Kiadós munka volt a szétzúzott kődaraboknak a leszállítása is
Petki Anna halálát követően, 1775-ben a Kornis család házát ifjabb Kornis Antaltól gróf Csáky Kata (1726–1794) vásárolta meg, majd 1780 nyarán a szomszédos telket s a rajta levő ingatlant is megvette egy Ábrahám Ábrahám nevezetű zsidó kereskedőtől. A 18. század végén többször is alakítgatták ezeket az épületeket, a század utolsó évtizedében Anton Türk építőmester is dolgozott rajta. 1794-ben az ingatlanokat Csáky Kata leánya, gróf Bethlen Rozália (1754–1826), majd unokája, Csáky Rozália (1784–1850) örökölte.
Az északi ház – egyelőre nem tudni pontosan mikor – a Jósika bárók tulajdonába került a 18. században. 1775-ben Jósika Mózes utódainak tulajdonaként említik, majd Jósika Antal Kolozs megyei főispán lesz a birtokosa. Számadások tanúsága szerint, 1795-ben Tóth Pál kolozsvári ács a Jósika család házának tetőzetén végzett munkálatokat.
A Jósika–Csáky házasság egyesítette a telkeket
A Jósika-házastelek mai formája 1802-ben alakult ki, amikor a déli ingatlan örököse, gróf Csáky Rozália és az északi ház birtokosának, Jósika Antalnak a fia, báró Jósika János (1788–1843) összeházasodtak. A pár feltehetőleg már az esküvőt követően megkezdte az újabb építkezéseket.
A házaspár a palotát eredetileg egyemeletesre építtette, homlokzatát valószínűleg háromszögű oromzat zárhatta le. A főhomlokzat második emeletét 1828-ban húzták fel, amint azt a homlokzaton látható, római számokkal jelölt, 1828-as évszám is jelzi. Fölötte helyezkedett el a Jósika-címer, amelyet az 1960-as években levertek.
A palotát építtető Jósika János főkormányszéki elnökségének idejétől haláláig (1822–1843) itt lakott feleségével. Apja halála után a palotát második fia, Jósika Lajos (1807–1891) főkormányszéki tanácsos, főispán örökölte, aki az udvari szárnyat 1864–1865-ben kétemeletesre építtette. Veress Ferenc 1859-ben készült, a főtér nyugati oldalát megörökítő fotóinak tanúsága szerint, ebben az időszakban a főbejárattól délre eső helyiségekben két porcelánbolt, attól északra pedig papírkereskedések működtek. Az 1860-as évektől a Kolozsvári Nemzeti Kaszinó bérelte a főszárny emeleti termeit, bálokat is szerveztek.
Az 1890-es évektől a Kolozsvári Királyi Ítélőtábla volt az épület főbérlője 1902-ig, amikor átköltözhettek az akkor újonnan épített Igazságügyi Palotába. A főbejárattól északra fekvő, utcára néző helyiséget a 19. század végétől kezdve gyógyszertárak részére bérelték a különböző tulajdonosok; a 20. század első évtizedében például Burger Frigyes patikája működött benne.
Államosítás, majd visszaszolgáltatás hosszas per után
Jósika Lajos halála után a palotát fia, Jósika Sámuel (1848–1923) örökölte, tőle pedig leánya, Jósika Paula Bethlen Györgyné (1889–1962), aki az ingatlant végrendeletében unokatestvérére, Bánffy Máriára hagyta. A palotát 1949-ben államosították. A Bánffy család tagjai törvényes örökösökként visszaigényelték az épületet. A restitúciós per hosszadalmas útja 2013-ban ért véget, a kolozsvári táblabíróság ugyanis ez év december 6-i ítéletében kimondta, a román állam törvénytelenül foglalta el az épületet, érvénytelenítette az ott működő cég tulajdonjogát és elrendelte az ingatlan visszaszolgáltatását. 2017 tavaszán vehették végre birtokba a Lábasházat jogos tulajdonosai.
Bánffy Béla: a címer megmentését fontosnak tartottam
–Tudtam, hogy a Jósika-címert valamikor a hatvanas években ledöntötték a palotáról, de meg voltam győződve róla, hogy eltűnt, elpusztult – mondta el Bánffy Béla, aki a palotát öröklő család tagjaként foglalkozik a palota ügyeinek igazgatásával. – Tulajdonképpen idén májustól vehettük át az épületet, ekkor járhattam be magam is pincétől padlásig; a tetőtérben nagy kődarabokra bukkantam, amelyek nagy meglepetésemre, a darabokra tört Jósika-címer részei voltak – folytatta.
Az épület jövőjéről való gondolkodás első lépéseiben a család átfogó felméréseket, különböző szaktanulmányokat készíttetett az ingatlanról, a statikusok által javasolt helyeken régészeti szelvényeket is nyitottak.– A címer megmentését fontosnak tartottam, Kiss Zoltán kőfaragó-kőrestaurátorhoz és csapatához folyamodtam – magyarázta Bánffy Béla, hozzátéve, hogy a nagyobb darabokat testvéreivel maga szedte össze, és fektette a kötőgerendákra. A címer darabjait az erre a célra kijelölt földszinti helyiségekben restaurálták, lehordásuk is kiadós munkának bizonyult. A restaurátor csapat az ujjpercnyi nagyságú darabok után is végigkutatta a padlásteret, és a nagyobb részek összekapcsolása után a legkisebbeket is helyükre illesztették.
A Jósika-címer bizonyos részei a rombolás során megsemmisültek, így a címerpajzs negyedik mezejének nagy felülete, a pajzs kőkeretének egy része, a címer ellensúlyaként is szolgáló akantuszlevél-díszes faragvány nagy darabja, és nem találták a címer fölött elhelyezett nagyméretű rangjelző koronát sem. Mindemellett, Kiss Zoltánnak sikerült az impozáns alkotás lényegét újra láttatni, jellegét visszaadni. Ahhoz, hogy a konkrétan is „poraiból feltámasztott” Jósika-címer a ma látható formáját elnyerhesse, egy négytagú csapat dolgozott két hónapon át folyamatosan.
Összerakták, és a spiccvéső nyomait emlékeztetőül meghagyták
A restaurált alkotáson jól látszik, hogy a doborpajzs első és negyedik, vörös színű mezejét befele fordított, körben hajlott farkába harapó koronás kígyó, a második és harmadik, kék színű pajzsmezőt pedig befelé forduló, ágaskodó oroszlán díszíti. Az osztóvonalak találkozási pontjánál gyöngyökkel és stilizált virágokkal képzett, ötágú bárói korona emelkedik ki a felületből. A címerpajzs tojásléc-díszes kőkeretét kétoldalt egy-egy hatalmas, befele forduló, ágaskodó kőoroszlán tartja felső mancsaival. A család címerleírásában egyébként a pajzsmezők két ezüst oroszlánja gyökerestől kitépett, zöld lombos fát tart maga előtt, maga a pajzs pedig kerektalpú, jobb és bal oldalán homorított, felső részén szárnyasan domború.
– Nagyon örvendtünk, amikor már azt láttuk, hogy a címer kezd újra összeállni; rengeteg kis részlet került elő, a címerpajzs, a korona aprócska darabjai; voltak fotóink, de ahhoz, hogy összerakjuk, meg kellett értenünk a szerkezetét, és úgymond legóznunk kellett a kis darabkákkal – mondta el a kőfaragó-restaurátor. Elmondta, a címert a Bácsi-torokból származó, puha mészkőből faragták, a részeket kovácsoltvas kapcsokkal fogták össze, alja pedig be volt építve az oromfalba. Több ízben végzett javítások nyomait is felfedezték rajta; még cementes habarcsot is találtak a törött, sőt már algásodott kőfelületen, amely már jócskán 20. századbeli beavatkozást jelez, sőt, a címer 75 százalékát vörös bádogfesték fedte, amely a tető kicserélésekor kerülhetett rá.
Szép, barokkosan lendületes szerkezete van a címernek, látszik, hogy „megadták a módját” készítői – állapította meg a restaurátor. Elmondta, jól látható volt az is, ahogyan a nagyobb egységeket próbálták összetörni, a spiccvéső nyomai, a kőtömbök sugárirányú repedései. A restaurátor acélrudakkal, műgyantával fogta újra össze a darabokat, de oly módon, hogy a rombolás jelei is láthatóak maradjanak az utókor számára.
A felújított címer a Jósika-palotában marad, megfelelő helyet keresnek számára. Az oromzatra már nem kerül vissza, de nincs kizárva annak lehetősége, hogy a jövőben egy szép, hiteles másolata emlékeztessen majd a családra, amely a palotát építtette, és amelynek története szervesen összefügg Kolozsvárnak és közösségének történetével. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)