udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2701
találat
lapozás: 1-30 ... 1381-1410 | 1411-1440 | 1441-1470 ... 2701-2701
Névmutató:
Iliescu, Ion
2000. március 4.
Márc. 2-án három magyar és egy román szenátor kivonult a felsőház gazdasági és jogi bizottságának együttes üléséről. A két testület összevont tanácskozásán az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvénytervezeten kellett volna tovább dogoznia a honatyáknak. Frunda György, Seres Dénes és Puskás Bálint Zoltán, valamint Voicu Glodean azért vonult ki tüntetően, mert az Iliescu-féle, hatalomra készülő TDRP kormánykoalíciós segédlettel akarja elérni, hogy a készülő törvény lényegét hatálytalanítsák. Nevezetesen azt, hogy azokat az ingatlanokat, amelyekben közintézmények működnek, ne adják vissza tulajdonosaiknak, illetve örököseiknek, hanem fizessenek értük kártérítést. /Benkő Levente: A magántulajdonhoz való jog nem alku tárgya. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./2000. március 20.
Sepsiszentgyörgyön ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki szervezete. Az eseményre a háromszékiek mellett Hargita, Maros és Brassó megyei sorstársak is eljöttek. Megállapíthatták, hogy az 1989 decembere utáni kormányok szemmel láthatóan mellőzik őket. A megjelentek szorgalmazták: össze kell gyűjteni minden emléket, minden visszaemlékezést, hogy az utókor megismerhesse az ő kálváriájukat. A háromszéki VPFSZ 1990. március 11-én alakult meg a sepsiszentgyörgyi Dózsa Klubban. Az eltelt évtizedről Török József elnök kifejtette: Elvárásaink nem teljesültek, egykori hóhéraink közöttünk járnak, köszönik, jól vannak, s félő, hogy az 1989 utáni posztkommunista Romániában a nehezen alakuló demokrácia megtörik. - Az eltelt tíz év alatt a megye több helységében állítottak emléket a kommunista diktatúra alatt meghurcolt és kivégzett sorstársaknak. Kapcsolatot tartanak a romániai központi és fiókszervezetekkel, valamint a magyarországi bajtársak szövetségeivel. Török József amiatt méltatlankodott, hogy éppen az új hatalom faragot le azokból a jogokból, amelyeket az Iliescu-időszakban kaptak. - A VPFSZ megyei, illetve helyi szinten jelölteket indít a helyhatósági, illetve az előválasztásokon. Török Józsefet a megyei, Váncsa Árpádot és Puskás Attilát a sepsiszentgyörgyi tanácsba szeretné bejuttatni a szövetség. A hozzászólók között volt "a földbirtokos osztály utolsó mohikánja", a tizenöt évi dobruzsai száműzetést megélt, 92 esztendős Beczássy István, aki szerint az RMDSZ-vezetés "cserbenhagyta a falut", hogy Dálnokon nyolc éve sem szenátor, sem parlamenti képviselő nem járt, emiatt az érdekképviselet népszerűségvesztése érthető. A csíkkozmási Máthé Antal, a Pusztai-csoport egyik tagja sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az előző választásokon Hargita és Kovászna megye 90 százaléka a Romániai Demokratikus Konvenció mellé állt, amely azonban hátat fordított támogatóinak, s hogy az emberek nem ismerik az ő hajdani csoportjának valódi történetét. A Vargyason élő Lőrincz Károly a Szoboszlay-perben kivégzett tíz társára emlékezett, Zsók László pedig reményét fejezte ki, hogy a tízéves évforduló után lesz 20. és 30. születésnap is, s hogy a valós történeteket még nem nagyon ismerő ifjúság soraiban lesz majd, aki ápolja a hagyományt. /(benkő): Tízéves a VPFSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./2000. március 20.
Tíz esztendeje annak, hogy 1990. március 19-én és 20-án bottal, husánggal, fejszével, vasvillával, késsel, láncokkal felfegyverezett Görgény-völgyi, Maros menti és mezőségi román parasztok özönlöttek be nagy tömegben Marosvásárhelyre. Céljuk az volt, hogy - miként helyi és bukaresti felbujtóik sajtóban, televízióban, de még templomokban is hirdették - megakadályozzák Erdély elszakítását, a megyeszékhelyen lakó románok elűzését, gyermekeik legyilkolását, a "magyar uralom" létrejövetelét. Céljuk az volt, hogy kegyetlenül megbüntessék - s ha lehet, elűzzék - a város magyar lakosságát, amely az 1989. decemberi fordulat után elemi jogait, elorozott iskoláit, intézményeit kezdte visszakövetelni. A heteken át tartó sajtókampány, a televízióban sugárzott magyarellenes uszítás megtette hatását. A félrevezetett és leitatott embereket szélsőséges nacionalista román szervezetekbe tömörült volt szekusok, katonatisztek és a háttérben meghúzódó pártaktivisták irányították. Segítségükre voltak ortodox papok is. Egyikükről így vallott híve, aki a március 20-i verekedésben megsebesült: "Papunk kihirdette a templomban, hogy amikor meghúzatja a harangokat, és megszólalnak a szirénák is, akkor indulni kell Marosvásárhelyre!" A buszokat az ádáz magyarellenességéről elhíresült Vatra Romaneasca (Román Tűzhely, kemence, tűzfészek) bérelte. Botokat, dorongokat ez mezőségi téeszektől rendelt nagy mennyiségben. A Marosvásárhely felé tartó bandák már a város környéki falvak magyar lakóit is megtámadták, ártatlan embereket vertek agyon és nyomorítottak meg. Március 19-én délelőtt a város központjában törtek-zúztak s vertek le minden magyar feliratot, bántalmaztak magyarul megszólaló nőket, gyermekeket is, majd délután vandál módon feldúlták, szétverték a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bolyai téri székházát, ostrom alá vették annak padlását, ahová a székházat védelmező magyarok, Sütő András íróval, a megyei RMDSZ elnökével együtt felmenekültek és elbarikádozták magukat. Sütő Andrást leütötték, bal szemét kiverték, törött bordákkal, homlokcsont-repedéssel, sok más sérüléssel szállították kórházba. A következő napon, március 20-án a város magyarságának tízezrei vonultak fel tüntetni a fejszés támadók barbár tettei ellen. Véres összecsapásra került sor. A támadást a románok kezdték a már említett fegyvereikkel. A magyarok szinte puszta kézzel, lécdarabokkal védekeztek hosszú órákon át. A két táborból hatan - három magyar és három román - vesztették életüket, több százan megsebesültek. Később koncepciós perekkel kizárólag magyarokat és cigányokat ítéltek börtönre. A vérengzés szervezőit, a támadókat nem állították bíróság elé. Sütő András felidézte a történteket és azok tanulságait. Megállapította, hogy ezek "nemzetközi visszhangot kiváltó események voltak", a feliratos táblákkal tüntető magyarokat fejszés-dorongos románok támadták meg. "Valójában magyarellenes pogrom történt akkor, amely a régi oroszországi zsidóellenes pogromok minden ismérvét kimerítette." A román nacionalisták saját magyarellenes pogromjukat önvédelmi, hős küzdelemmé hamisítják. Az Európa Tanács félrevezetésének szándékával a magyarellenes pogromot kölcsönös bűnök miatt keletkezett etnikai konfliktusként kürtölték világgá. Ebben magyar mulasztásnak is része volt. - Marosvásárhelyt március 16-án tartottak pogromfőpróbát a 28. számú gyógyszertár előtt. Román tüntetők tiltakoztak, mert magyar szó került - egyetlenegy! - a kirakati üvegre: GYÓGYSZERTÁR. Márc. 19-én Sütő András Iliescu elnököt is kérte közvetett módon, hogy intézkedjék kötelessége szerint. Jó későre, dél felé üzent vissza Ion Iliescu, hogy meglátja, mit tehet. Sütő beszélni kezdett, de be sem fejezhette mondandóját, a fejszés románok máris megrohamozták az RMDSZ-székházat. A Bolyai téren a román tömeg követelte: "Hozzátok ki őket, hogy akasszuk fel őket!" "Halál Tőkésre! Halál Kincsesre! Vesszen Bolyai!" Amikor Sütő Andrást megpillantották, hogy román katonatiszt elkiáltotta magát: "Itt vannak! Vegyétek kezelésbe az öreget!" Miért? "A külföldi sajtóban közzétett, jogfosztottságunkat hírlő írásaim miatt." - állapította meg az író. Ezzel a pogrommal egész Erdély magyarságát akarták megfélemlíteni. A történtek meghamisításában szerepe volt Petre Roman akkori miniszterelnöknek is. Nemzetközi fórumokon hangoztatta, hogy a marosvásárhelyi románok önvédelmi harcra kényszerültek 1990 márciusában. - Az RMDSZ-nek sem helyi, sem országos vezető testületei nem voltak képesek megakadályozni a koncepciós pereket, a történtek meghamisítását. - Sütő elmondta, hogy az egyik Görgény-völgyi ortodox pópa azt üzente nekem, hogy megbocsátja bűneimet. "Megbocsátja nekem, hogy Isten házából Marosvásárhelyre küldte a híveit - gyilkolni, rabolni -, megbocsátja nekem, hogy imádságba kevert uszításaival ő is hozzájárult hat ember halálához és a szemem kiveretéséhez." Sütő azt a tanulságot vonta el a történtekből, hogy a magyarságnak az önrendelkezésért folytatott küzdelmét semmilyen körülmények között sem szabad feladnia. Bátrabban kell élni a polgári engedetlenség alkotmányos lehetőségeivel is. /Tibori Szabó Zoltán: Ortodox pap azt üzente, megbocsátja bűneimet. Beszélgetés Sütő András íróval Marosvásárhely véres napjairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./2000. március 22.
A parlament szakbizottságai kivizsgálást kezdeményeztek az elmúlt napokban kirobbant, és Zavtragate néven ismertté vált üggyel kapcsolatban. A Cotidianul bukaresti napilap ismertette a Zavtra című orosz hetilap cikkét, amely szerint Románia és Oroszország között egyeztetések folytak egy titkos telefonvonal kiépítése érdekében, amely összekötötte volna a Kremlt a Cotroceni-val. Az orosz hetilap kommentárja szerint amennyiben Romániában ismét a baloldal kerül hatalomra, Oroszország növelheti befolyását a Balkánon. Újabb "szenzáció" járta be a sajtót: az Evenimentul Zilei idézte Nicolae Plesita tábornokot, aki szerint Ion Ratiu, a KDNPP néhány hónapja elhunyt alelnöke "a magyar irredentizmus elleni harcban" együttműködött a Szekuritáté külföldi hírszerzési részlegével. - Teodor Melescanu volt külügyminiszter cáfolja, hogy Cotroceni és Kreml között egyeztetések folytak volna egy "forró vonal" bevezetése érdekében. Az RTDP a parlament szakbizottságait az ügy sürgős kivizsgálására szólítja fel, mivel szerintük ez kizárólag az RTDP és annak elnöke, Ion Iliescu ellen irányul. Rákóczi Lajos képviselő elmondta: 1958-ban kormányközi egyezmény született Románia és Szovjetunió között a speciális telefonvonal bevezetéséről. Ezt követte az 1969-ben elfogadott egyezmény, amely a különleges távirati vonalakról rendelkezett. Ez a két jogi norma működött 1989-ig, amelynek értelmében speciális telefonvonallal összekapcsolták a volt KGST-országokat. 1990-ben nem tárgyalták újra a kérdést. 1991-ben az orosz föderáció levélben fordult a román Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz, amelyben a kapcsolatok újraértékelését, illetve az ilyen jellegű szolgáltatásokról szóló új egyezmény megkötését javasolta. Az orosz és a román fél azonban nem tudott megegyezni. 1994-ben azután aláírtak egy technikai egyezményt anélkül, hogy konzultáltak volna a Legfelsőbb Védelmi Tanáccsal és a külügyminisztériummal. Úgy néz ki, hogy a javaslat Ion Iliescu volt államfő köréből jött. - Az információk zavarosak, a jövő héten is folytatják a meghallgatást. 1997-1998-ban a külügyminisztérium utasítást adott ki, amelyben elrendeli, hogy az összes ilyen jellegű telefonkapcsolatot meg kell szüntetni. Így 1998-ban megszűnt Csehországgal, 1999-ben Magyarországgal, 2000-ben Bulgáriával, idén, március 20-án némították el az orosz-román telefonvonalat is - tájékoztatott a képviselő. /Papp Annamária: Tovább bonyolódik a "Zavtragate" Inkább az állami intézmények közt kellene "hot-line" = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2000. március 23.
A képviselőház honvédelmi, belügyi és nemzetbiztonsági bizottsága márc. 22-én folytatta a "Zavtragate" ügy kivizsgálását. Rákóczi Lajos Bihar megyei képviselő, a bizottság tagja elmondta: úgy döntöttek, nem hoznak létre külön kivizsgáló bizottságot, amely kizárólag ennek a kérdésnek a tisztázásával foglalkozzon. Márc. 21-én a parlament több illetékes bizottsága is tárgyalta a "forró drót" néven ismertté vált ügyet. A nemzetvédelmi bizottság tagjainak közlése szerint a román és az orosz elnöki hivatal között soha nem működött úgynevezett "forró drót". 1994-ben technikai megállapodás született a két államfő közti közvetlen telefonkapcsolat megteremtéséről, de ezt soha nem hajtották végre, a Moszkvából küldött berendezéseket máig nem szerelték fel. Működött ugyan egy kódolt, magas frekvenciájú telefonvonal, amely az egykori KGST-országokat kötötte össze. Ezt a napokban, március 20-án némították el. Iliescu cáfolta a forró drót létezését. /"Zavtragate": Nem alakul különleges kivizsgáló bizottság. Jövő héten folytatják a meghallgatásokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./2000. március 28.
A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) márc. 27-i közleményében felszólította a párt tagjait, foglaljanak határozottan állást a Ion Iliescut ért alaptalan támadások ellen. Néhány nappal korábban ugyanis Christopher Smith és Frank Wolf, az amerikai kongresszus képviselői aggodalmukat fejezték ki Iliescu esetleges újraválasztásával kapcsolatban. Az RTDP vezetősége elutasította a Ion Iliescu ellen irányuló "felelőtlen" rágalmakat. Ion Iliescu a BBC-nek adott nyilatkozatában hevesen támadta a két amerikai politikus által tett kijelentéseket. Szó szerint idézték a lapok kijelentését: ha megismétlődnek az ehhez hasonló nyilatkozatok (a Nyugat részéről), "orrba kell vágni őket!" /"Orrba kell vágni a Nyugatot" Az RTDP-t felháborítja az amerikai képviselők figyelmeztetése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./2000. április 5.
Gyengülhet Románia tárgyalási pozíciója a NATO-csatlakozással kapcsolatos egyeztetéseken, ha újra Ion Iliescu és pártja kerül hatalomra - nyilatkozta ápr. 3-án a BBC-nek Jonathan Eyal. A londoni székhelyű Stratégiai Tudományok Királyi Kutatóintézetének igazgatója ugyanúgy óvott a román exállamfő visszatérésétől, mint néhány nappal ezelőtt két amerikai kongresszusi tag. A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja reagált erre: Radu Timofte szenátor azt állította, hogy Eyal Emil Constantinescu államfő választási ügynöke. /Újabb figyelmeztetések Nyugatról. Iliescuval a NATO-ból is kimaradunk. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 5./2000. április 6.
Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő ismét kifogásolta, hogy a Hargita megyében létrehozott főiskolák kétnyelvűek és így nagyon sok magyar nem az anyanyelvén tanul. 1999 szeptemberében a megyei RMDSZ választmány leszögezte, hogy nem ért egyet a kétnyelvű főiskola létesítésével. Ezt a döntést két RMDSZ tisztségviselő és Csíkszereda független polgármestere megszegte. Ezért akkor a választmány megvontuk tőlük a támogatást. Ezt követően a három említett személy igyekezett lépését igazolni. Szerintük helyes és hasznos volt, hogy nem magyar, hanem magyar-román vegyes főiskolát indítottak be. Valójában köztudott, hogy Csíkszeredában minden főiskolán tanuló fiatal vagy magyar nemzetiségű, vagy - s ez egyetlen személy, aki vegyes házasságból született - tud anyanyelvi szinten magyarul. Ráduly hangsúlyozta: azért nem jó a vegyes főiskola, "mert tapasztalataink vannak arról, hogy ezt egyik napról a másikra többségi nyelvűvé változtathatják." Felhozta a városban működő mai Márton Áron Gimnázium példáját. Először annak idején megjelent két fél román osztály, aztán létrehoztak egy másik román fél osztályt, aztán lassanként az osztályok többségében a magyar diákok javarésze nem anyanyelvén tanult. "Akkor tisztán érződött, hogy beakarják olvasztani - s ez ma sincs másképp, legfeljebb az eszközök másak - a magyarságot a többségi nemzetbe." Példák sorát lehetne felhozni arra, hogy el akarták sorvasztani a magyar tannyelvű oktatást és román iskolák létét akarták ráerőszakolni a többségében magyar ajkú közösségre is. - A létező tanügyi törvény, bár visszalépés a Ciorbea kormány hozta rendelethez képest, lehetővé teszi a csak magyar nyelvű főiskolák létesítését. Egy jogszabály azonban annyit ér, amennyit érvényesítenek belőle. - Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Hargita megye mai prefektusa, Dézsi Zoltán közbenjárt azért, hogy Gyergyószentmiklóson a vegyes főiskolát gyorsan létrehozzák, és ezzel precedenst teremtettek. Kézdivásárhelyen beindult a magyar nyelvű tanítóképző, úgyszintén Székelyudvarhelyen. "A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az önálló magyar főiskolák létrehozását illetően nem voltunk eléggé kitartóak, eléggé következetesek" - állapította meg Ráduly. Emlékeztetett arra, hogy Iliescu pártja, az SZDRP 1996-os Székelyföldre vonatkozó programjában szerepelt, hogy a vidék jelentős városaiban kétnyelvű főiskolákat kell létrehozni. "A jelenlegi kormány nem tett mást, mint e programot a mi segítségünkkel megvalósította." /Magyar Balázs: Elveszett lehetőség. Beszélgetés Ráduly Róbert Hargita megyei képviselővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./2000. április 8.
Ápr. 8-án tartotta Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja harmadik, rendkívüli kongresszusát Székelyudvarhelyen. Az RT szükségesnek tartja az RMDSZ stratégiájának felülvizsgálását a parlamenti választások előtt. Az RT szerint a júniusi romániai helyhatósági választások után, a novemberre tervezett parlamenti választások előtt össze kell hívni az RMDSZ rendkívüli kongresszusát. Az RT élesen bírálta az RMDSZ vezetését. Toró T. Tibor elnök úgy fogalmazott: az alapvető ellentét az RT és az RMDSZ jelenlegi vezetése között a jövőképek megfogalmazásában van. A platform képviselői úgy látják: feltétlenül stratégiaváltásra van szükség, ami akár tisztújítást jelenthet, az RMDSZ jelenlegi vezetése ugyanis képtelen változtatni a stratégián. Hangsúlyozták azt is, hogy a parlamenti választások előtt feltétlenül meg kell őrizni az RMDSZ egységét ahhoz, hogy a romániai magyar közösség képviselethez juthasson a román törvényhozásban. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke bátrabb politizálásra ösztönözte az RT-t. Hangsúlyozta: az RMDSZ-en belül a Reform Tömörülés jelenti az egyetlen komoly alternatívát a hivatalos RMDSZ-vezetés egypárturalmi magatartásával, elhibázott politikájával szemben. Tőkés szerint az RT határozottabb fellépésének az őszre tervezett törvényhozási választásokon kell megtörténnie. Markó Béla szövetségi elnök üzenetében hangsúlyozta, hogy az RMDSZ ereje éppen sokszínűségében rejlik. Várhegyi Attila, aki a Fidesz-MPP-t képviselte, kifejtette: a magyar kormány a határon túli magyarok belső önszerveződésének, saját intézményi struktúrájának, döntéshozatali mechanizmusainak megerősödését támogatja. "A magyar kormány nem Önök helyett akar döntéseket hozni, hanem az Önök által megfogalmazott célok eléréséhez kíván segítséget nyújtani" - mondta. Várhegyi Attila szerint ezt az elvet sértette meg az általa Horn-Iliescu paktumnak nevezett magyar-román alapszerződés. Mára bebizonyosodott, hogy a határozott, de kiegyensúlyozott magyar külpolitika megértésre talált a szomszédos országokban is, és komoly eredményekre vezet - szögezte le Várhegyi. /Rendkívüli RMDSZ-kongresszust sürget az RT. A nemzeti liberális platform szerint stratégiaváltásra van szükség. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./2000. április 10.
A romániai magyarság akarata ellenére aláírt, őszinte szándék nélküli papírnak, Horn-Iliescu paktumnak nevezte a román-magyar alapszerződést a Reform Tömörülés ápr. 8-án Székelyudvarhelyen tartott rendkívüli kongresszusán Várhegyi Attila Fidesz-MPP politikus. A Várhegyi nyilatkozatra azonnal reagált Kovács László volt külügyminiszter, az MSZP jelenlegi elnöke: szerinte annak idején az RMDSZ egyetértett az alapszerződéssel. A Szabadság Markó Béla szövetségi elnöktől érdeklődött az RMDSZ álláspontjáról. Az 1996 őszén, hosszas vajúdás után véglegesített román-magyar alapszerződést az Iliescu kormányzat írta alá Temesváron. Az aláírásnál jelen voltak a román parlamenti pártok képviselői, így az RMDSZ is. Ennek ellenére az alapszerződés szövege sok vitát és nézeteltérést szült a romániai politikai életben aláírása után is. Az RMDSZ politikusok a végrehajtás garanciáinak hiányát kifogásolták, illetve azt, hogy néhány lényegi kérdés, mint például az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése, csupán lábjegyzetben szerepel. Markó Béla elmondta, hogy az akkori ellenzék, a jelenleg kormányzó demokratikus pártok nem ellenezték a dokumentum aláírását, talán megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy nem nekik kell aláírniuk a románság előtt egyáltalán nem népszerű dokumentumot. "Parlamenti pártként az RMDSZ valóban jelen volt az alapszerződés aláírásánál, de a szavazásnál tartózkodott" - hangsúlyozta a szövetségi elnök. "Az RMDSZ azért nem támogatta a román-magyar alapszerződés aláírását, mert bizonyos értelemben valóban akaratunk ellen volt. Nem az alapszerződést tartalmát kifogásoltuk, hanem azt, ami nem volt benne. Véleményünk szerint az alapszerződés túlságosan elvi kitételekre épült. Mi konkrétumokat és a végrehajtást biztosító garanciákat szerettük volna beiktatni a szövegbe. Utólag bebizonyosodott, hogy egy alapszerződés végrehajtásának tulajdonképpen nincsenek garanciái. Ma már kimutatható, hogy számos cikkelye nem működik a gyakorlatban. Néhány tétele megvalósult, de ez nagymértékben az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhető" - hangsúlyozta Markó. /Kovács László rosszul emlékezik. Az RMDSZ nem szavazta meg a román-magyar alapszerződést. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./2000. április 18.
Nagyon naiv az, aki elhitte, hogy a Kárpátok lejtőin egy-két év alatt megszűnik a szélsőnacionalizmus, hogy a többség végre hajlandó lesz lehajolni a kisebbség felé, állapította meg Ujj János. Amikor szükséges, azonnal elő lehetett húzni a még most is biztos győztes (vörösre vagy zöldre festett) adu ászt, rá lehet mutatni a kisebbségre, hogy ő az oka az ország leromlásának. "Következnek a választások, s most egyre többször hallhatjuk azt a visszautasítást, hogy most éppen azért nem esedékes jogos követelésünk teljesítése, mert az veszélyeztetné a különben demokratikus koalíció választási győzelmét. Csakhogy négy év alatt sohasem volt aktuális a magyar nyelvű állami egyetem létrehozása, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, az önálló iskolahálózatunk ügye." Az újságíró feltette a kérdést: négy év alatt mit tettek a szélsőnacionalizmus ellen? Adrian Nastase, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja alelnöke halódó, szomorú pártnak nevezte az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az a közvélemény-kutatás alapján még most is a magyar szavazópolgárok 96 százalékának a bizalmát élvezi. Ion Iliescu volt államelnök pedig nem a fasisztoid ideológiát valló pártokat nevezte szélsőségesnek, hanem az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt egyes köreit. Éppen most vonulnak fel a sepsiszentgyörgyi románok egyházi zászlók alatt, papjaik kíséretében, azt követelve, hogy a betelepítések, az erőszakos romanizálás ellenére is még mindig 75 százalékban magyar többségű megyében csak egyetlen hivatalos nyelvet ismerjenek el a helyi közigazgatásban, a románt. /Ujj János: Megkezdődött! = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./2000. április 26.
A Krónika napilap mellékleteként megjelent a tizenkét oldalas Provinicia melléklet 1. száma. A beköszöntő /Mit akarunk/ szerint: "Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába." "Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal." Az új melléklet Molnár Gusztáv "Premodern" provincia című tanulmányával kezdődik. Molnár Gusztáv leszögezte, hogy a Nyugat egyre inkább egy egységessé váló civilizáció jól szabályozott pluralizmusaként jelenik meg, a nem nyugati civilizációk talaján viszont a modernitások különbözősége élesebben kirajzolódik. Erdély ma, sajátos és egyedülálló "premodern" identitását újrafelfedezve, keresi a közös nyelvet. Érdekesek Molnár Gusztáv adatsorai is /Romániai választási geográfia. Adatok/: 1990-től napjainkig húzódó ívben vizsgálta Romániában a nyugatbarát erők és a posztkommunista erők közti viszonyt a választások, illetve az utóbbi években a felmérések alapján. Kirajzolódik az eltérés: a Regátban lényegesen nagyobb volt a posztkommunista erők súlya, mint Erdélyben. Erdélyben a románok is inkább nyugatbaráti beállítottságúak, mint a regátiak, a politikai különbözőség tehát nem etnikai eredetű. A mellékletben több értékes tanulmány sorakozik, így Gabriel Andreescu írása /Nemzeti kisebbségek - lehetséges taktika/, aki nehezen tudja elképzelni, hogy az RMDSZ ismét kormányzati szerepet vállal Iliescu pártjában. A Provincia felelős szerkesztői: Al. Cistelecan és Molnár Gusztáv, a szerkesztőség tagjainak többsége román, magyar szerkesztő Bakk Miklós, Szokoly Elek románul írt cikke magyar fordításban jelent meg. A Provincia a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával jelent meg. /Krónika (Kolozsvár), ápr. 26. melléklet: Provincia 1. sz./2000. május 11.
Adrian Nastase, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának első alelnöke elismerte, hogy a csalással és pénzmosással vádolt román-francia üzletember, Adrian Costea meghívására és vendégeként járt 1998. decemberében Párizsban. A francia hatóságok azzal a gyanúval nyomoznak Costea után, hogy az üzletember jelentős összegeket tüntetett el Franciaországban alapított cégeinek számláiról. A pénz az állami tulajdonban lévő Bancorextől érkezett azoknak az üzleteknek a lebonyolítására, amelyeket 1992 és 1996 között Costea román kormánytagok, magas rangú kormányhivatalnokok és Ion Iliescu volt államfő közeli politikai tanácsadóinak közvetítésével kötött román társaságokkal. A francia vizsgálat szerint Costea cégei közel 1 millió francia frankot költött befolyásos román vendégek franciaországi szállodai számlájára. Adrian Nastase és felesége két éjszakát töltött egy Párizs környéki luxusszállodában Costea vendégeként. A 4625 frankos számlát az a cég fizette, amelyet Costea azért hozott létre, hogy a román kormány megbízásából egy Romániát népszerűsítő fotóalbumot adjon ki. Az album elkészítésére átutalt 5,7 millió dollár mintegy egyharmada eltűnt a cég számlájáról. - Costea 1973-ban elhagyta Romániát. Előbb Izraelben telepedett le, ahol megkapta az izraeli állampolgárságot. Később Franciaországba költözött és 1996-ban, Ion Iliescu elnökségének utolsó hónapjaiban kapott ismét román állampolgárságot. Ebben az időben Románia külügyminisztere Teodor Melescanu volt. Teodor Melescanu, aki jelenleg az ellenzéki Szövetség Romániáért Párt vezetője és államfőjelöltje, többször is járt úgy Franciaországban, hogy szállodai számláit Costea cégei fizették. Melescanu a pénzmosási botrány kirobbanásakor azt közölte, hogy nem ismerte Adrian Costeát. /Kivizsgálják Costea viselt dolgait. Napról napra dagad a pénzmosási botrány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./2000. május 12.
A román és az orosz külügyminiszter megállapodott arról, hogy szakértői szinten felújítják a tárgyalásokat a két ország közötti alapszerződésről - jelentette be ápr. 11-én Petre Roman, aki Igor Ivanovval az előző napon Strasbourgban, az Európai Tanács miniszteri bizottsága ülésének keretében egyezett meg erről. Az alapszerződés ügye negyedik éve holtponton van, miután 1996-ban Románia az utolsó pillanatban visszalépett attól, hogy parafálja a szerződéstervezetet. Románia 1991-ben alapszerződést kötött a Szovjetunióval - néhány hónappal annak felbomlása előtt. 1996-ban a közelgő választásokra való tekintettel a Vacaroiu-kormány akkor közölte Moszkvával, hogy nem parafálja a szerződés tervezetét, amikor az akkori orosz külügyminiszter, Jevgenyij Primakov már a Bukarestbe tartó repülőgép fedélzetén ült. Ion Iliescu akkori államfő azért visszakozott, mert a tervezett szöveget Romániában kemény bírálatok érték. A diplomáciai vita egyik következménye az lett, hogy miközben Románia gyakorlatilag teljes mértékben kiszorult az orosz piacról, az energiahordozók importfüggősége fennmaradt, s így évi 1 milliárd dollárt meghaladó román hiány alakult ki a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Román részről elsősorban azt szeretnék elérni, hogy az alapszerződés ítélje el a Ribbentrop-Molotov paktumot. Bukarest álláspontja az, hogy a paktum elítélésével megteremtődik annak feltétele, hogy visszakövetelje Besszarábiát és Észak-Bukovinát. A Románia által vitatott hovatartozású két terület jelenleg a Moldovai Köztársaság, illetve Ukrajna része. /Román-orosz alapszerződés. Felújítják a tárgyalásokat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./2000. május 13.
Costea, a francia igazságszolgáltatás által pénzmosással vádolt román üzletember az Evenimentul Zilei napilapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy 1996-ban törvénytelenül pénzelte Ion Iliescu volt elnök választási hadjáratát: 1996 májusában több postai csomagban egymillió Franciaországban nyomtatott választási plakátot küldött Romániába, összesen kétmillió frank értékben. Costea elmondása szerint senki nem fizetett a plakátokért, ezért végül vállalata egyenlítette ki a számlákat, nehogy feltűnjön a francia adóhatóságnak. "Ilyen műveleteket nem lehetett volna végrehajtani Iliescu tudomása nélkül" - tette hozzá a nyilatkozó. A Bancorex több százezer dollárt juttatott a "francia kapcsolatnak", s a pénz választási plakátok és képeslapok formájában tért vissza az országba, és egyelőre nem világos az sem, hogy a vámszabályoknak megfelelő módon. Costea ugyanakkor azt is nyilvánosságra hozta, hogy Emil Constantinescu elnök kétszer is megerősítette tisztségében, mint Románia "utazó nagykövetét". A botrány által érintett Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának a vezetősége úgy határozott, hogy ezután nem válaszol egyetlen "támadásra" sem az ügy kapcsán, amíg az igazságszolgáltatás nem mond véleményt. Az RTDP különben továbbra is úgy véli, hogy a jelenlegi hatalom kampányérdekből gyakorol nyomást a hazai jogi szervekre, hogy csökkentse Iliescu pártjának választási esélyeit. Teodor Melescanu volt külügyminiszter szintén tagadta, hogy Adrian Costeának meghatározó szerepe lett volna pártja, a Szövetség Romániáért nevű alakulat megalapításában. Melescanu ugyanakkor elismerte, hogy Costea pénzelte egy franciaországi látogatását. /Costea még mélyebbre nyomja Iliescut. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 13./2000. május 23.
Ion Iliescu elnökjelöltsége alkotmányellenes, mert harmadik mandátumáról van szó - jelentette ki Ion Diaconescu parasztpárti elnök és hozzátette, hogy pártja alighanem az alkotmánybírósághoz fordul, ha az 1996-ban benyújtott hasonló óvásukhoz képest új elemek jelentkeznek. Az akkori bírósági döntés, amely Iliescu jelöltségét törvényesnek ítélte meg, helytelen volt. Remus Opris főtitkár arra mutatott rá, hogy Iliescu és az RTDP részéről kétértelmű nyilatkozatok hangzottak el a Costea-botránnyal kapcsolatban, ami a volt államelnököt kizárja a következő mandátumért való versenyfutásból. Valeriu Stoica szerint nem időszerű a Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja közötti szövetségről beszélni. - Iliescu is cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy pártján belül az ő eltávolításáról folynának tárgyalások. /Politikusok Iliescu jelöléséről. Tiltakoznak a parasztpártiak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2000. május 25.
Máj. 24-én Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke kijelentette: semmilyen ellenvetése sincs Ion Iliescu jelölésével kapcsolatban. Roman hozzátette: fenntartja 1996-ban tett kijelentését, amely szerint csupán a választási verseny döntheti el, ki veszít. - Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) alelnöke viszont azt nyilatkozta, hogy Iliescu újabb jelöléséről az alkotmánybíróságnak kell döntenie. Az NLP alelnöke ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Iliescu nem jelölteti magát az államelnöki tisztségre, így nem lesz szükség az alkotmánybíróság döntésére. Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) elnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja óvást emel az alkotmánybíróságon a volt államfő újabb jelölése ellen. /Kifogásolják Iliescu újabb jelölését. Roman támogatja a volt államelnököt. Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./2000. május 27.
Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke bejelentette: érvényteleníteni fogja a multikulturális egyetem létrehozásáról szóló törvényt, ha hatalomra jut. Adrian Nastase, az RTDP első alelnöke nyilatkozatában azzal fenyegetőzött, hogy "óriási politikai válság robban ki", ha megpróbálják megakadályozni Iliescu indulását. /Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 27./2000. május 29.
Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke reagált Szent-Iványi Istvánnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének azon kolozsvári kijelentésére, miszerint Romániában egy esetleges posztkommunista, szélsőséges politikai erőkből álló kormány negatívan befolyásolja az integrációt, ilyen esetben pedig Magyarország támogatása is kérdésessé válik: Iliescu elutasította Szent-Iványi kijelentéseit, és felszólította a román kormányt, kérjen magyarázatot a magyar hatóságoktól. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./ Szent-Iványi István sajnálatát fejezte ki, amiért Romániában egyesek félreértették kijelentését, s belpolitikai célokra kívánják felhasználni: "Kolozsvári sajtótájékoztatómon arról beszéltem, hogy amennyiben Romániában posztkommunista és szélsőséges erők együtt kerülnek hatalomra, s hasonlatos politikát folytatnak, mint 1996 előtt, akkor mind Magyarország, mind a többi NATO-tagállam számára kétségkívül nehezebb lesz Románia támogatása, mint a jelenlegi kormány alatt" - hangsúlyozta. Magyarországnak az ott élő magyarok, illetve a szomszédság miatt alapvető érdeke, hogy Románia a NATO-nak és az EU-nak egyaránt tagja legyen. /Szent-Iványi: Szándékosan félreértelmezték a nyilatkozatot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./2000. május 31.
Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke hosszas huzavona után elismerte, hogy valóban együttműködött a csalással gyanúsított Adrian Costea román származású francia üzletemberrel. Ion Iliescu bejelentette, hogy a vállalkozó valóban készített neki számos plakátot. Iliescu eddig cáfolta, hogy választási kampányukat pénzelte volna Costea. A Costea-üggyel foglalkozó szakbizottság előtt máj. 30-án megjelent Viorel Hrebenciuc volt kormányfőtitkár és Iosif Boda, Iliescu volt kampányfőnöke. Eddig mindketten halogatni próbálták a vallomástételt. Hrebenciuc neve a másik ügyletben is felmerült, amelynek során Costea egyik cégével illegális olajüzletet bonyolított az akkori román vezeté. Egyes elemzők szerint Iliescuék szándékosan robbantották ki a FNI-ügyet és próbálják most csődbe vinni a teljes bankrendszert, így próbálják elterelni a figyelmet a Costea-ügyről. /Costea-ügy. Iliescu beismerte bűnösségét! = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 31./ Viorel Hrebenciuc aláírása szerepel a Costeával megkötött szerződésen, amely 600 ezer tonna gázolja Romániába szállításáról szólt. /Ágoston Hugó: Többet tudnak, mint amit elmondtak. = Krónika (Kolozsvár), máj. 31./