udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1480
találat
lapozás: 1-30 ... 1411-1440 | 1441-1470 | 1471-1480
Névmutató:
2016. március 11.
Közelednek a Csoma-napok
„Nemzeti kötelességünk részt venni az emléknapokon”
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület szervezésében április 7–9. között tartják a nagy keletkutató emlékére rendezendő 27. Csoma-napokat. Az alábbiakban Gazda Józsefet, az egyesület elnökét az idei rendezvény programjáról, valamint a kezdetekről kérdeztük.
– Az ön által vezetett egyesület huszonhét éve szervezte az első Csoma-napokat. Tekintsünk vissza kicsit a múltba.
– Az egyesületet 1990 márciusában jegyeztük be. Akkor még bennünk élt az 1984-es megemlékezés kavarodása, amikor Kőrösi Csoma Sándor születésének 200. évfordulóján rendőrök jelentek meg a rendezvényen, majd minden résztvevőt leigazoltak, valamint megbízott személyek azon munkálkodtak, hogy utólag eltüntessék az emlékezés koszorúit. Tették ezt abbéli törekvésükben, hogy ne tudjunk és ne merjünk emlékezni nagyjainkra. Tehát ilyen emlékekkel a szívünkben jegyeztettük be az egyesületet, mert úgy éreztük, a hely szelleme megköveteli a Kőrösi emléke előtti tisztelgést. És nem az a lényeg, hogy ki vezeti az egyesületet, hanem maga az elkötelezettség számít. Mi, szervezők nem vagyunk hivatalos Csoma-kutatók, mindössze a nagy keletkutató emlékét ápoljuk.
– Milyen programmal várják az érdeklődőket?
– Az évek során kialakult egy programszerkezet, amelyben helyet kap a tudományos konferencia, a képzőművészeti kiállítás, a hagyományos fáklyás megnyitó, a különböző kulturális előadások, valamint a csomakőrösi megemlékezés. Idén Csoma szülőfalujában Gyerő Dániel unitárius püspökhelyettes hirdet igét, míg a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet Bartha Júlia szolnoki turkológus kapja. A rendezvény fővédnöke Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, de meghívtuk Szász Jenőt, a Nemzetstratégia Kutatóintézet vezetőjét is.
– Milyen tapasztalatai vannak a rendezvény látogatottságával kapcsolatban?
– Ha valaki bármilyen műsort szervez, elvárja, hogy a lehető legnagyobb érdeklődés övezze azt. A Csoma-napoknak évről évre 200–300 résztvevője van, sajnos, sok előadás félház előtt zajlik. A tudományos konferencia előadói nemegyszer kifogásolták, hogy rendszerint kevesen, mintegy tizenöten követik figyelemmel az üléseket. Ez a szomorú valóság, pedig nemzeti kötelességünk lenne minél többen részt venni és fejet hajtani Csoma emléke előtt, helyiek és környékbeliek egyaránt. Elszomorító ugyanis, hogy míg az anyaországiak szép számban tiszteletüket teszik az emléknapokon, addig vidékünkről kevés az érdeklődő. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. március 11.
Fontos bejelentést tett Szász Jenő
Egyesek sajnálkozhatnak, mások fellélegezhetnek, Szász Jenő ugyanis bejelentette, hogy nem indul a június 5-i önkormányzati választásokon.
A korábbi székelyudvarhelyi polgármester csütörtökön mondta egy sajtótájékoztatón, hogy nem igazak azok a híresztelések, miszerint ő újabb polgármesteri mandátumra pályázna.
Nem kíván részt venni az udvarhelyi közéletben, marad Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élén – mondta Szász Jenő. https://foter.ro2016. március 14.
Hírsaláta
AZ ÚJ JOBBOLDAL KOLOZSVÁRON. Hagyományosnak nevezhető, minden évben március idusa körüli felvonulását tartotta meg az Új Jobboldal Kolozsváron szombat este. Az Avram Iancu-emlékmenetnek nevezett rendezvényen a tavalyinál kevesebben vonultak, néhány magyarellenes felirat is megjelent, illetve a tömeg többek között azt is skandálta, hogy Hargita és Kovászna román föld. (Transindex)
FUNAR AGYAMENT TEÓRIÁI. Az Adevărul Polgármestereink sorozatában Gheorghe Funar, Kolozsvár 1992 és 2004 közötti polgármestere nyilatkozott számos teóriájáról. Városvezetési filozófiáját illetően azt emeli ki: azon dolgozott, hogy a románok az uralkodó nemzetnek érezzék magukat „Erdély szívében”, a kisebbségeket pedig elfogadta, megadta a jogaikat, de nem engedte meg nekik, hogy az állam ellenségei legyenek, ahogyan a magyarok többsége az. Funar igen büszke a román trikolórra, amelyet a világ legrégebbi zászlajának tart, még a geto-dákoktól ered, jelenti ki. A városban tízezer zászló lobogott a mandátuma alatt, és a padokat is a büszkeség miatt festette piros-sárga-kékre. Legszebb elmélete Eminescuhoz köthető, aki Funar szerint az Isten fia után rögtön a legzseniálisabb ember volt, aki a Földön járt. A költő volt a világ legjobb fizikusa: a relativitáselméletet maga alkotta meg, de a fény sebességét is kiszámolta, foglalkozott a kvantumfizika rejtélyeivel, a fekete lyukakkal és az ősrobbanással. A zsidók azonban ellopták a nagy román fizikus Eminescu iratait, és átadták egy „fogyatékos” diáknak, aki négyéves koráig nem beszélt, alig járta ki az iskolát, a líceumot be sem fejezte, nem érettségizett le, nem járt egyetemre, és nem dolgozott laboratóriumban soha életében: Einsteinnek. (Maszol)
MARAD BUDAPESTEN. Nem felelnek meg a valóságnak azok a híresztelések, miszerint indulna az udvarhelyi választásokon polgármesterjelöltként – közölte Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke egy székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón. Hozzátette, nem kíván részt venni a helyi közéletben. Magyarország miniszterelnökével folytatott beszélgetése értelmében egyelőre Budapesten van megbízatása – fogalmazott Szász Jenő, hangsúlyozva, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet talpon marad, továbbra is biztosított az önállósága. (Székelyhon) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 5.
Kizárták a pártból, távozik a tanácsból (Bálint József és az MPP)
Kizárta a pártból az MPP országos elnöksége Bálint Józsefet – az érintett sepsiszentgyörgyi politikus erről maga számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján. Közölte továbbá: minthogy a politikai bizalmat megvonták tőle, önkormányzati képviselői mandátuma is megszűnik. A városházán tartott sajtótájékoztatóján beszámolt eddigi tevékenységéről is.
2008. március 14-én jegyezték be a Magyar Polgári Pártot azzal a céllal, hogy biztosítsa a választás szabadságát az erdélyi magyarok számára – idézte fel Bálint József. Kezdetektől az alakulat tagja volt, a sepsiszentgyörgyi szervezet helyi elnökévé, majd országos alelnökké is választották, ez utóbbi tisztséget 2012-ig, a Biró-éráig – Biró Zsolt pártelnökké való megválasztásáig – töltötte be. 2013. március 14-én írásbeli megrovásban részesítette az országos elnökség, mert a 2012-es parlamenti választások során nem az RMDSZ jelöltjét támogatta, hanem Sánta Imrét. 2016. március 14-én pedig arról értesítette az országos vezetés, hogy kizárták a pártból a szabályok ismételt megszegése miatt, tehát azért, mert az RMDSZ-en kívüli erők együttműködését szorgalmazta – idézte fel tegnapi visszatekintője során Bálint József. Leszögezte: nem kívánja megfellebbezni a döntést annak ellenére, hogy igazi MPP-snek tartja magát, és szerinte nem ő változott. Ritkán, igaz, de eddig is voltak főnökei, például Szász Jenő, a korábbi pártelnök vagy Sepsiszentgyörgy alpolgármestereként Antal Árpád polgármester, de ők voltak valakik, most is valakik, s nem hiányzik, hogy Biró Zsolt nyomja a vállát – magyarázta. Nem szeretne sokat beszélni Biró Zsoltról, megmérettetett ő március 10-én Marosvásárhelyen – jegyezte meg arra utalva, hogy a polgáriak elnökét kifütyülték a székely szabadság napján. Arra a felvetésre pedig, miszerint Biró Zsolt szerint azok a Néppárt által felbérelt bérfütyülők voltak, Bálint megjegyezte: a Néppártnak nincs annyi tagja, ahányan ott fütyültek. Ismertette továbbá: a pártból való kizárása azt is jelenti, hogy nem lehet az MPP és a Néppárt közös sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje, miként azt eredetileg eltervezték. Ez volt az A-terv, a B-terv az, hogy függetlenként indul az EMNP támogatásával – a néppártiak részéről nem érkezett olyan jelzés, hogy nem támogatnák, de C-terv is elképzelhető, tehát az, hogy valamilyen más formát találnak. Az aláírásgyűjtést amúgy elkezdték, az íveken csak a név szerepel, sem templomban sem iskolában nem gyűjtenek – jegyezte meg.
Miután a pártból kizárták, az MPP színeiben elnyert tanácstagi megbízatása is véget ér – erről a prefektúra már értesítette, előreláthatólag a helyi tanács következő ülésén megszűnik mandátuma. Ezért röviden beszámolt munkájáról: az elmúlt évben minden tanácsülésen és szakbizottsági ülésen részt vett, véleményét mindig elmondta, a város fejlesztésére irányuló programokat támogatta, még ha esetenként nagynak is látta az azokra szánt költségvetést. Nem támogatta, hogy a belváros egészében fizetésessé váljék a parkolás, kifogásolta a szemételszállítási díj növekedését, és újabb kölcsön felvételét sem szavazta meg, amíg a régit nem törlesztik. Kisebb mértékű adóemelést javasolt magánszemélyek számára a nem lakás rendeltetésű ingatlanok esetében, de a cégek által birtokolt, használaton kívüli ingatlanokra is – javaslatait azonban az RMDSZ-frakció nem fogadta el. Sepsiszentgyörgyön látszik a fejlődés, viszont a beruházások során a munkálatokat nem hangolták össze, a minőségen van, amit javítani, és sok még a tennivaló ahhoz, hogy a nagy többség számára élhetővé váljék a város. Nem az élhetőség és a rend csúcsa, ami most Sepsiszentgyörgyön tapasztalható – vélekedett.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 11.
Emlékezés „a nyugati tanítványra” (Kőrösi Csoma Sándor napok)
Ha nem lettek volna az idegenből érkezett vendégek, igencsak szűk keretben zajlott volna szombaton Csomakőrösön a Csoma-napok emlékünnepélye. A hivatalosságokon, szervezőkön kívül nagyon kevés helybéli, kovásznai tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Annyira kevesen, hogy a Csoma-napok záróbeszédében Gazda Józsefnek meg kellett említenie: amellett, hogy lelkükben ápolják Kőrösi Csoma Sándor emlékét, jó lenne, ha a rendezvényeken fizikai jelenlétükkel is éreztetnék a nagy előd iránti tiszteletet.
A szombati ceremónia a csomakőrösi református templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött. Ezt követően a Csoma-szobor köré gyűltek a résztvevők, a helybéli iskolások „Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem” címmel honvágy-verses előadást (tanította Kosztándi Annamária tanítónő) mutattak be. A szokástól eltérően a szobor mellett nem hangzottak el szónoklatok, a jelenlévők különösebb felvezetés nélkül helyezték el a tisztelet koszorúit a nagy előd szobránál. A koszorúzást a székely himnusz zárta a kovásznai ifjúsági fúvószenekar (karnagy Kertész Barna) előadásában.
Az események a Csoma-emlékháznál folytatódtak. Elsőként Thiesz János polgármester szólt a jelenlévőkhöz. „Emlékezni és ünnepelni gyűltünk össze, megemlékezni Csomakőrös nagy szülöttjéről” – fogalmazott a városvezető, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az esemény megszervezésében, név szerint említve Gazda Józsefet. Magyarország bukaresti nagykövetsége képviseletében Kissné Hlatki Katalin tanácsos fogalmazta meg: külföldön Kőrösi Csoma Sándor nevét a tibetológiával azonosítják, a magyarság számára azonban az utazás, a tanulás, a kitartás megtestesítője. Életszemléletét ismerni és ismertetni kell – hangoztatta. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet vezetője „a nyugati tanítványként” említette Kőrösi Csoma Sándort (tibeti környezetben így emlegették halála után Kőrösit – szerk. megj.). A céltudatosság, az akaraterő, a kitartás, a becsületes emberség mintaképe – erre van szüksége a nemzetnek, hogy legyőzhesse problémáit. Kőrösi Csoma Sándor öröksége jelenünk biztosítéka, jövőnk záloga – mondta beszédében.
A Kőrösi-emlékháznál adták át a Csoma-emlékérmet. Idén Bartha Júlia turkológus kapta a jeles elismerést, laudációt mondott Kalmár István, a debreceni Kőrösi Csoma Sándor Társaság elnöke, egyetemi tanár. Gazda József az érem átadásakor kiemelte: Bartha Júlia sorban 18. alkalommal vett részt előadással a Csoma-napok tudományos konferenciáján, ezért is tartották érdemesnek a kitüntetésre. Gazda a Csoma-napok záróbeszédében kiemelte mindazok érdemét, akik hozzájárultak az esemény sikeréhez. Munka és akarat nélkül semmi nem lesz – méltatta munkásságukat. Az emlékünnepség a magyar himnusz éneklésével zárult. Az eseményen fellépett a Magnificat gyermekkórus is Gyerő Katalin karnagy vezetésével.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 22.
Díjazza az „egykés” kisfilmeket az Áldás Népesség Egyesület
A hétvégén adják át az Áldás Népesség Egyesület Negyvenegyetlen-nem című filmpályázatának díjait, az ünnepséget szombaton tartják a Sapientia EMTE kolozsvári főépületében.
Az Áldás Népesség Egyesület januárban hirdette meg a filmpályázatot, az akcióval a gyermekvállalási kedv lanyhulására kívánták felhívni a figyelmet.
Simon Csaba, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: a pályázatra meglehetősen sokan, mintegy harmincan jelentkeznek, ám közülük végül 11-en nyújtottak be a zsűri által is elfogadott munkát. Az ítészek úgy döntöttek, a három fődíjon kívül három különdíjat is kiosztanak, mivel elégedettek voltak a pályamunkák színvonalával. A pályázatra nagyváradi és kolozsvári diákok neveztek be, elsősorban filmszakos egyetemisták jelentkeztek, de egy újságíró szakos diák is akad köztük. „Voltak olyan munkák a három díjnyertes filmen kívül, amelyek megérdemlik, hogy elismerést kapjanak” – magyarázta az egyesületi elnök.
Kérdésünkre elmondta: Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke nem tud jelen lenni a díjátadó ünnepségen, viszont Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke eljön a rendezvényre. A díjátadón az első három helyezett filmet is levetítik, az alkotásokat pedig Xantus Gábor, a zsűri elnöke értékeli ki. A filmvetítésen kívül meglepetésprogrammal is készültek a szervezők – Simon Csaba annyit elárult, hogy a résztvevők kalotaszegi népzenét hallhatnak majd.
A pályázaton egyébként azok a 18 és 30 év közötti fiatalok vehettek részt, akik valamely erdélyi felsőoktatási intézmény hallgatói. A jelentkezőknek 5–30 perces magyar nyelvű – igény szerint angol felirattal ellátott – produkciót kellett készíteniük; a pályázatokat egyénileg vagy legfeljebb négyfős csapatban adhatták le. A legjobb alkotás jutalma 1000 euró, a második helyezett 600 eurót kap, míg a harmadik legkiválóbb filmért 400 euró jár.
„A pályázat lényege, hogy megtudjuk: mi történt ez alatt a negyven év alatt – az Egyetlenem című film 1975-ös megjelenése óta – Kalotaszegen. Fogy a magyarság, de ez nemcsak számunkra, Erdélyben okoz gondot, a népesség csökkenése ugyanis a teljes Kárpát-medencében problémát jelent” – magyarázta korábban az egyesület elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2016. április 22.
Látlelet Székelyföldről
Gazdaságfejlesztési munkakonferenciát szervezett csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, az Orbán Balázs Intézettel, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társasággal partnerségben.
Az eseményen mutatták be először a Székelyföld fejlesztésének és fenntarthatósági tényezőinek vizsgálata című tanulmányt, megelőzve a budapesti ismertetőt, ahol egyébként a megrendelő NSKI székhelye is van. „Átfogó és a turizmusra is kiható kutatás terméke a kötet” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy Székelyföld tekintetében hiánypótló munkáról van szó.
A tanulmány alapjául szolgáló kutatást egyébként kizárólag székelyföldi szakemberek végezték, az elkövetkezőkben pedig fontos lenne az önkormányzatok képviselőit, gazdasági szereplőket is bevonni a stratégia megvalósításába – mondta még el Tamás Sándor, kiemelve, szükséges meghatározni azt az öt-hat kiemelt fontosságú kérdéskört a stratégia szempontjából, amelyekhez az elkövetkezendőkben megkereshetik az anyagi forrásokat.
Lázár Ede, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettese kifejtette, az intézmény – a kutatások és oktatási tevékenység mellett – igyekszik itthon tartani a régió fiataljait, hogy a tanulmányok után itthon építsék fel életüket. Ennek megfelelően az elkövetkező időszakban sem zárkóznak el az együttműködéstől.
Az elmúlt huszonöt évben nem készült ilyen szintű látlelet Székelyföldről – mondta Szász Jenő, az NSKI vezetője. Kiemelte, a maga nemében egyedi kezdeményezésnek az a legnagyobb erénye, hogy nulladik kilométerkövét képezheti a közös székelyföldi fejlesztési stratégiának. A megyék egyrészt külön-külön vannak bemutatva a kiadványban, ugyanakkor megtalálható benne a történelmi Székelyföld átfogó elemzése is. „Minden erőforrás fontos egy régió stratégiájában, a humánerőforrás pedig kiemelten, hiszen jövőt építeni csak a fiatalokra lehet” – jelentette ki Szász Jenő.
Nagy Benedek, a kutatás projektvezetője elmondta, a kiadvány jóval több mint Székelyföld gazdaságának belső állapotfelmérése: statisztikákra, mozgósítható erőforrásokra alapozva a mezőgazdaság, a turizmus, az ipar és egyéb fontos gazdasági szegmensek fejlesztési lehetőségeiről végeztek elemzést. Ennek köszönhetően olyan fontos következtetéseket vontak le a kutatók, miszerint a székelyföldi megyék nem számítanak eltartottnak, a régióból külföldre emigrált személyek száma pedig megközelítőleg 80 ezer fő, ami Kovászna és Hargita megye összlakosságának több mint tíz százaléka.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2016. április 23.
Felmérés Székelyföld állapotáról
Vaskos dokumentumot, Székelyföld jelenlegi állapotáról szóló tanulmánykötetet mutattak be csütörtökön délután Sepsiszentgyörgyön. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megrendelésére különböző szakterületek fiatal kutatói, elsősorban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai vállalták a munkát, féléves kutatás, majd még féléves „összerázás” után látott napvilágot a térségünk jelenlegi helyzetét bemutató munka, mely alapul szolgálhat egy fejlesztési stratégia kidolgozásához.
Megtisztelőnek nevezte Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hogy elsőként Háromszéken ismertetik a hiánypótló anyagot. Felhívta a figyelmet, hogy ez csak az első állomás, amelyet Kovászna és Hargita megye által egyaránt elfogadható fejlesztési stratégiának kell követnie, majd ütemtervnek konkrét napirendekkel, melyeket belső jogrendjévé tehet a két önkormányzat. Háromszék stratégiája elkészült, Potsa-terv a neve, az is felhasználható, hogy e jelenlegi dokumentum kivitelezési tervvé csúcsosodjék – mondotta.
A kutatók nevében Lázár Ede, a Sapientia dékánhelyettese kiemelte, a fiatalok számára kell jó megélhetést biztosító Székelyföldet teremteni, hogy ne kényszerüljenek máshol kamatoztatni itthon megszerzett tudásukat. A 18 fős csapat munkájának értékét az adja majd, ha felhasználják a döntésekben is – fogalmazott.
A tanulmányt kezdeményező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő elmondta, azért időzítették mostanra és ide a dokumentum bemutatását, „mert Szent György Napokon Sepsiszentgyörgyre figyel a világ”. Kiemelte, a rendszerváltás után nem készült ilyen látlelete Székelyföldnek, nem volt egyszerű munka, hisz nem alapozhattak csak a hivatalos statisztikai adatokra, ugyanakkor dilemmát okozott Maros megye kezelése is, nehéz volt leválasztani székelyföldi részét, az ottani jobb gazdasági adatok pedig torzították volna a teljes képet. A tanulmány végül összeállt, abban a három megye külön-külön is értékelhető, és székelyföldi egységes áttekintést is nyújt. „Született egy nagyszerű dokumentum, egy kilométerkő, amely megmutatja, hogyan állunk, honnan indulunk” – hangsúlyozta. Nyomatékosította, a közös munkát folytatni akarják, ennek akkor van értelme, ha bekapcsolódnak az önkormányzatok, a vállalkozói szféra, a különböző társadalmi szervezetek. Közös gondolkodásra, cselekvésre hívnak mindenkit, hogy felépítsék Székelyföld mozdonyszerepét – mondotta. Szászt követően munkatársa, Molnár György a Nemzetegyesítési Fejlesztési Program megvalósításának Székelyföldi vonatkozásairól beszélt. Nagy Benedek, a Sapientia tanára, a kutatás koordinátora munkájukat mutatta be, eredményeiket összegezte röviden. A székelyföldi megyék gazdasági állapotának felmérését tűzték ki célul, stratégiai irányokat, javaslatokat nem tartalmaz a kötet. Nagy hangsúlyt kapott a gazdasági rész – ez képezi a kötet gerincét –, és tanulmányozták a gazdaságra ható tényezőket is: a minőségi és mennyiségi szempontból is elégtelen humán erőforrásokat, a természeti nyersanyag erőforrásokat, a gazdaság szerkezetét, teljesítményét, a külső erőforrásokat. Sikerült néhány tévhitet megcáfolniuk, többek között azt, hogy Kovászna és Hargita megye eltartott lenne – mondotta. Bemutatta a tanulmány szerkezetét: az első két fejezetben a természeti erőforrásokat és az infrastruktúra állapotát elemzik, a középső rész a közpénzügyekről szól ipari és vállalkozási szinten, a közszolgáltatások területén, eddig nem ismert módon sikerült feltérképezniük a mezőgazdaságot, a turizmusról sokan sok mindent megírtak már, így igyekeztek kicsit továbbgondolni a statisztikai számokat, és újabb adatokat felsorakoztatni, mély elemzés készült a pénzintézetek és a külföldi befektetések helyzetéről, és felmérték az EU-s támogatások lehívásának állapotát is. Elmondta, végig törekedtek arra, hogy ne csak a székelyföldi megyék állapotát ismertessék, viszonyítási alapként a romániai átlagadatokat is feltüntették. Számba vették a regionális önállóság és fenntarthatóság szempontjából stratégiai kérdéseket, az oktatást, illetve a migrációt és kivándorlást is. A már említett okokból, hasonló szerkezetben, de külön jelenítik meg Maros megyét. Nagy Benedek beszélt munkamódszerükről, forrásaikról, adatigénylési nehézségeikről. Céljuk volt előkészíteni a terepet egy későbbi stratégia, egy gazdasági autonóm modell megalapozásához, legyen egy anyag, mely alapul szolgál, hogy egyáltalán létrehozható-e, életképes-e az autonóm Székelyföld.
Az általános bemutatást követően a jelen levő kutatók külön-külön ismertették az általuk felmért területek érdekesebb következtetéseit, majd egy kávészünet után a jelen levő háromszéki szakemberekkel vizsgálták a továbblépési lehetőségeket.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 28.
Több pénz jut 2017-ben a külhoni magyaroknak
Bővülhetnek a külhoni magyarság különböző programjaira jutó költségvetési források a jövő évben: a Bethlen Gábor Alap az idei 11,8 milliárddal szemben 20,93 milliárd forinttal gazdálkodhat.
A magyar kormány 2017. évi központi költségvetési törvényjavaslata szerint a budapesti Miniszterelnökségen belül a nemzetpolitikai államtitkárság rendelkezésére álló keret az idei 5 milliárdról 6,7 milliárdra növekszik.
Az MTI által ismertetett költségvetés-tervezet értelmében a Magyarság Háza programjaira 216 millió forint áll rendelkezésre. A Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra az idei 1,2 milliárddal szemben csaknem kétmilliárd forintot különítenének el.
Határon túli felsőoktatási feladatokra 800 millió jutna, ami közel duplája az idei összegnek. A köznevelés területén a támogatási előirányzat több mint 231 millió forint, határon túli kulturális programokra közel 100 milliót különítenének el. A Rákóczi Szövetség támogatása 50 millió forinttal szerepel a büdzsé tervezetében. A Szász Jenő korábbi székelyudvarhelyi polgármester vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet költségvetési kerete az ideihez hasonlóan 1,2 milliárd forint.
A gazdaságfejlesztés területén a vajdasági programokra 7,6 milliárd, a kárpátaljai elképzelésekre 5,2 milliárd, az erdélyiekre és a felvidékiekre 1-1 milliárd, a horvátországiakra és muravidékiekre fél-félmilliárd forint áll majd rendelkezésre.
Krónika (Kolozsvár)2016. május 18.
Bunta kétszer „épített” háza
Noha már rég beköltözött új székelyudvarhelyi házába, Bunta Levente mégis „újra felépíttette” az épületet – ez derül ki a rendelkezésünkre álló dokumentumokból. Az okok összetettek, de a lényeg, hogy Bunta el akart titkolni valamit – írja szerdai címlaptörténetében az Udvarhelyi Híradó.
A történet még 2002 körül kezdődött, a Szász Jenő-érában, amikor Bodó Attila és társai ún. „erőszakos” ingatlanbizniszbe kezdtek: nyakra-főre vásároltak, szereztek meg olyan külterületeket, melyekről tudni lehetett, hogy hamarosan belterületekké válnak és megsokszorozzák értéküket.
A lap birtokunkába került hivatalos dokumentumok szerint az akkor még helyrajzi szám nélküli területre Bodó Attila kapott építkezési engedélyt Szász Jenő akkori polgármestertől. 2007-et írunk. 2008. november 10-én a 70/2007.04.24-es számmal iktatott építkezési engedély alapján megszületik az elkészült épület átadás-átvételét igazoló közokirat, azaz a polgármesteri hivatal részéről Farkas Domokos főépítész jegyzőkönyvben állapítja meg, hogy az ingatlan felépült.
Az ingatlan telekkönyvi bejegyzéseihez időről időre szükséges a polgármesteri hivatal igazolása például arról, hogy az épület létezik. Ilyen igazolást az akkor már hivatalban lévő Bunta Levente polgármester kettőt is kiállít. Egyet 2009-ben, egyet meg 2010-ben. Az épület tehát bizonyíthatóan létezik 2008-ban, amikor a főépítész megállapítja, hogy felépült, de nem omlott le 2009-ben és 2010-ben sem, amikor a polgármesteri hivatal igazolásokkal bizonyítja létezését, sőt ezeket Bunta Levente saját kézjegyével is ellátja.
Az, hogy az ingatlan Bunta Levente és neje tulajdonába mikor került, egy 2012-es telekkönyvi kivonatból derül ki. Az alig egy hónapja hivatalba lépett Buntának 2008 nyarán kerül nevére az ingatlan, adás-vétellel, tehát nem mint saját telken felhúzott, saját építésű ház (utóbbinak még lesz jelentősége a későbbiekben). Ekkor még tartalmazza a kivonat, hogy az előző tulajdonos Bodó Attila volt. De jött 2012, egy újabb választási év, ekkor vált ismét a kampány témájává, hogy Bunta ajándékba kapta házát az ingatlanguru Bodótól. Ennek kellett eltűnnie a papírokból.
Bunta „második” háza
Hiába kapott időközben nevet is az addig névtelen utca, a Kamilla nem tudta elnyomni a bűzt, amit ez az ügy árasztott. Ezért valahogyan sikerült elérnie Bunta Leventének, hogy a telekkönyvi hivatalnál leradírozzák a házát a kivonatról. A rendelkezésünkre álló, 2002. február 2-ai telekkönyvi kivonatban még szerepel a telken Bunta háza (és az egykori tulajdonos, Bodó Attila neve), de a szintén birtokunkba került 2012. február 28-ai telekkönyvi kivonaton már eltűnt az épület és Bodó neve is. Csak a Kamilla utca akkori látogatói meg a Google Earth 2012-ben készült felvételei tanúskodnak arról, hogy az a ház igencsak létezik. De a bohózat folytatódik…
Hogy tökéletes legyen a manőver, 2012. október 1-jén saját névre kivált Bunta Levente egy építkezési engedélyt, amelyet természetesen meg is kap a polgármester. Rá két évre, 2014. november 20-án ismét kiállítanak egy átadási-átvételi jegyzőkönyvet, amelyben a polgármesteri hivatal elismeri, hogy az – egyébként már évek óta álló – épület elkészült. S hogy még szebb legyen, 2014. november 10-én születik meg a Bunta által kibocsátott igazolás a ház létezéséről, azzal a céllal, hogy a „felépült” ingatlant telekkönyvezni tudják.
A fenti színjáték pedig annak ellenére lezajlik Székelyudvarhelyen Bunta Levente közbenjárásával, hogy a Bodó Attila által épített és állítólag alig 20 ezer lejért vásárolt házban már 2008 óta benne is lakik a polgármester, mégpedig a Kamilla utca 19. szám alatt.
Mit mond Bunta?
Az uh.ro-hoz eljuttatott levelében Bunta azt állítja, hogy háza csak 70–80 százalékban készült el 2008-as beköltözésekor, illetve hogy a felépítmény nem is Bodó Attila tulajdona, hanem valamiféle cég nevén volt, amelytől – állítólag – Bunta megvásárolta. Állítását igazolandó a polgármester egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem tudott szolgálni. Nagyon nem is tudhat, mert a 2008-as átadási-átvételi jegyzőkönyvben Bodó Attila szerepel a ház tulajdonosaként, semmilyen cég nem jelenik meg a hivatalos dokumentumokban (építkezési engedélyek, telekkönyvi kivonatok, átadási-átvételi jegyzőkönyvek stb.).
A dokumentumok tehát azt igazolják, hogy Székelyudvarhelyen ugyanazt az épületet többször is fel lehet építeni és adni-venni. Csak akadjon ismerős a városházán…
Szőke László
Székelyhon.ro2016. május 30.
Vigyázat, harapós kutyák Erdélyben!
Komoly működési hibák keletkeztek a legnagyobb erdélyi politikai alakulat rendszerében azután, hogy az eddigi, nagyjából egyértelmű közéleti viszonyok újrarendeződtek.
A legutóbbi választásokig még világos volt, hogy kik képviselik a jobboldalt és kik a baloldalt, de mivel a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) eredményei az elvárásokhoz képest túl gyengének bizonyultak, egy új „nemzetstratégiának" kellett létrejönnie. A román hatalom kitette az RMDSZ szűrét, és így felértékelődött az anyaországi kapcsolatok szerepe. A mindkét fél számára előnyös, „főzzünk levest abból, amink van" elv alapján megszületett a Fidesz–RMDSZ-kiegyezés, és így lassan, de biztosan megváltoztak a politikai kötődések.
Előbb Szász Jenő kapott egy „fontos" megbízatást Budapesten, majd Tőkés László a Fidesz színeiben vált európai parlamenti képviselővé, és végül Biró Zsolt egyezett ki az RMDSZ-szel. Az imént felsorolt fontosabb mozzanatokon kívül sor került még néhány látványos „összefogásra" és „visszatérésre", amely valójában az erdélyi politikai mezőny egybeolvasztását igazolja. Az RMDSZ keretein belül. Gyakorlatilag metamorfózison esik át a képviseletünk, amelynek sikeres véghezvitelére nagyjából akkora az esély, mint fából vaskarikát faragni. Főleg azért, mert mindezt úgy akarják megvalósítani, hogy a szervezet vezetőségének és szolgalelkű plebejusainak a névsora gyakorlatilag semmit sem változott az utóbbi esztendőkben. Vagyis az új nótát is a régi zenészekkel akarják elhúzatni. Erre pedig nem vevő mindenki.
Van egy erős balliberális mag, amely szorosabban kötődik az anyaországi érdekcsoportosulásokhoz, mint az erdélyi trendekhez. Ők a hatalmi- vagy erőpozíciójukat a jelenlegi ellenségüknek, a részben jobboldalivá vedlett RMDSZ-nek köszönhetik, és most éppen az eddigi „kenyéradójukat" szidják, ócsárolják, becsmérlik. Egy olyan helyzet állt elő, amelynek során az új hatalmi felállás még nem jött létre, de az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció erdélyi „leszármazottjai" a haláltusájuk közeledtét érzik, ezek a tényezők pedig látványos megnyilvánulásokhoz vezettek.
A hatalom kegyeitől megválni kényszerülő bennfentesek előbb ugatni próbáltak, majd látván azt, hogy ez nem jár sikerrel, harapni is kezdtek. Így állhatott elő ez az új helyzet, hogy a korábban egy hajóban evező bajtársaikkal szembefordultak a kegyvesztettek. A nemrég még politikai szempontok alapján hatalomhoz juttatott erdélyi közéleti szereplőknek, intézményvezetőknek, újságíróknak és más döntéshozó személyeknek egy meghatározó része teljes odaadással támadni kezdte az RMDSZ-t, illetve annak a jobboldaliság tüneteit magán hordozó politikai megnyilvánulásait. Akárhogyan is rendezik az erőviszonyokat, a végső cél az, hogy az erdélyi közélet ne távolodjon el a választói akarattól, ne hódoljon be az aktuálpolitikának, hű legyen önmagához.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)2016. május 31.
Gergely Balázs: csak azt tudom megígérni, az a személy maradok, aki eddig is voltam
„Mindent megteszek, hogy Kolozsvár még élhetőbb város legyen számunkra”
Mindenekelőtt a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjeként és a civil szféra szintjén folytatott tevékenysége által szerzett ismertséget Gergely Balázs, aki a június 5-én, azaz vasárnap tartandó önkormányzati választásokon második helyen szerepel az RMDSZ kolozsvári tanácsos jelöltjeinek listáján. A Kincses Kolozsvár Egyesület elnökét az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői kérték fel, hogy vállalja el a jelöltséget, ami egyfajta premiert jelent a kincses városban, hiszen az elmúlt két évtizedben erre nemigen akadt példa. Gergely Balázs Kolozsváron született 1977. január 12-én. A Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, majd régészi és történészi oklevelet szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Életében fontos szerepet tölt be a család: nős, két fiúgyermek édesapja.
– Milyen okból kifolyólag döntöttél úgy, hogy elvállalod az RMDSZ listáján a kolozsvári tanácsosi jelöltséget?
– Bár néhány évvel ezelőtt felhagytam az aktív politizálással, ez nem jelentette azt, hogy kivonultam Kolozsvár közéletéből. Ettől függetlenül, nem terveztem indulni a helyhatósági választásokon, és komoly lelkiismereti kihívást jelentett a döntés meghozása. Az első és egyben a legfontosabb oka a jelöltség elvállalásának, hogy az egyházfők megtisztelő felkérését nem lehetett visszautasítani. Második okként Horváth Anna személyét emelném ki, akivel a Kolozsvári Magyar Napok szervezése kapcsán volt már alkalmam együtt dolgozni. Őt olyan személynek tartom, aki mellett érdemes kiállni. Annát egy rendkívüli képességekkel rendelkező közösségi képviselőnek tekintem, aki más „sebességben” mozog, mint társai, a tenni akarása nem ismer lehetetlent. Ha nem indultam volna tanácsos jelöltnek, akkor is ez lenne a véleményem. A mérlegelésnek fontos pillanata volt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tagjaként és egykori alelnökeként a szervezet országos és megyei vezetése döntésének függvényévé tettem az indulást. Ha ők nem adnak zöld utat a majdani tanácsosi szék felé haladó úton, egészen biztosan nem vállalom a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistájának második helyét. Végül, de nem utolsósorban úgy gondolom, szükség van az önkormányzatban annak a politikai csatározásokon túlmutató civil szellemiségnek a képviseletére, amely egész munkásságomat meghatározza. És ha már komoly elhivatottságot érzek a kolozsvári magyar emberek szolgálatára, akkor kutyakötelességem képességeimet a lehető legmagasabb szinten, akár az önkormányzatban is kamatoztatni.
– Előbb a Magyar Polgári Párt (MPP), majd az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben tevékenykedtél, a vasárnapi választáson pedig az RMDSZ listáján méretkezel meg. Hogyan próbáltad meg kezelni magadban ezt a mondhatni tudathasadásos állapotot?
– Nincs semmilyen tudathasadásos állapot, hiszen pártoktól függetlenül mindig is a jobbító szándék vezérelt. Aki ismer, az jól tudja, hogy hiszek az értelmes politikai pluralizmusban, a konstruktív ellenzékiségben, ugyanakkor mindig igyekeztem integratív szerepet betölteni a politikában. Pályafutásomat valóban az MPP-ben kezdtem, a néhai Csép Sándorral közösen úgy gondoltuk: szükség van egy alternatívára az RMDSZ mellett. Közös hitvallásunk volt, hogy nem ellenségként, sőt még csak nem is ellenfélként, hanem legfőbb stratégiai partnerként kell hogy tekintsünk a magyar testvérszervezetre. Addig voltam tagja a pártnak, míg annak hajdani elnöke, Szász Jenő többedmagammal együtt kizárt, csak azért, mert másképpen gondolkodtunk bizonyos kérdésekről. Később az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP tagjaként fejtettem ki tevékenységemet, ami már csak azért is fontos időszak, mert hét évvel ezelőtt ezzel a csapattal kezdtük el megszervezni a Kolozsvári Magyar Napokat. Addig volt elfogadható számomra egy politikai szerepvállalás, ameddig konstruktív módon tudtam működni benne. Valószínűleg ezt a konszenzust keresték az egyházfők is, amikor úgy döntöttek, hogy javasolnak az RMDSZ listájára.
- Amennyiben sikerül bejutnod a tanácsba, hogyan képzeled el a munkát az RMDSZ-frakció keretében, adott esetben vagy helyzetben milyen álláspontot fogsz majd képviselni?
A jelölés vállalását megelőző beszélgetéseken már leszögeztem, amennyiben bekerülök a tanácsba, egyedül a felhatalmazóimnak, azaz az egyházfőknek tartozom elszámolással. Nem vagyok egy pórázon vezethető típus, ezért megígérhetem, hogy csak azokat a kezdeményezéseket fogom támogatni, amit ténylegesen hasznosnak vélek. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy fontos a magyar képviselők együttműködése, hiszen egyénileg nem ugyanazokkal a jogosítványokkal rendelkezik egy városatya, mint frakcióban, de a pártfegyelem helyett én inkább a lelkiismeretem hangjára hallgatok. Ahhoz, hogy minél hatékonyabban működjünk, jól előkészített, szakmailag megalapozott, teljesíthető javaslatokkal kell előállni. Tágabb körű egyeztetésekre van szükség frakción belül és kívül egyaránt. Kulcsfontosságúnak tartom a civilekkel és az egyházakkal való folyamatos konzultációt, amelynek megalapozására egy új együttműködési rendszerre van szükség. Ennek kiépítését saját küldetésemnek tekintem.
– Milyen terveid vannak, amit önkormányzati képviselőként el szeretnél érni?
– Történészként hajlamos vagyok elmerülni a múlt egy-egy epizódjánál, különösen, ami Kolozsvár históriáját illeti, utólag pedig újra és újra megállapítom, hogy nem kell a szomszédba menni a jó példákért, ha valamit tenni akarok a városomért, sokszor elég megnézni, mit tettek eleink. Ez nem azt jelenti, hogy több mint 130 éves pókhálós ötleteket kellene „leporolni”, csupán azt, hogy van mit tanulni Kolozsvár egykori városvezetőitől, amennyiben munka- és társadalomszervezésről van szó. Kolozsváron szerencsére sok olyan polgár van, aki szívesen tenne a város építészeti, történelmi és természeti értékeinek védelméért. Éppen ezért a város sorsa iránt felelős civilként – majdani önkormányzati munkám előkészítéseként – kezdeményeztem a Kolozsvári Városszépítő Egylet újraalakítását, mely ismételten keretet adhatna a célkitűzések összehangolására. Az egylet Haller Károly jogtudós, egyetemi tanár, polgármester idején hatékonyan működött. Reméljük, most is eredményes lesz.
– Legszívesebben milyen téren szeretnél tevékenykedni, milyen szakbizottságban dolgoznál a leginkább?
– Habitusom, múltam, képzettségem alapján egyértelmű, hogy a kulturális bizottságban van a helyem, mely az egyházakért, a civil közösségért, az oktatásért, a kisebbségekért is felel. Úgy érzem, itt tudnám hasznosítani a tapasztalataimat. A Kolozsvárral kapcsolatos elképzeléseimről, jövőképemről, a magyar ügyek iránti érzékenységemről remélem, eddigi tevékenységem során is sikerült tanúbizonysággal szolgálnom, ezért külön politikai programmal nem készültem a kampányra. Nem hiszek a kampányígéretekben, a cilinderből elővarázsolt ötletekben. Főleg azért, mert eddig sem az ötletek hiánya szabott gátat Kolozsvár fejlődésének, hanem ezek megvalósításának nehézsége. Csak azt tudom megígérni, az a személy maradok, aki eddig is voltam, és mindent megteszek, hogy Kolozsvár még élhetőbb város legyen számunkra.
– Mi az a minimum, amit szerinted el kellene érnie a magyarságnak Kolozsváron a június 5-i helyhatósági választáson?
– A minimum az, hogy megállítsuk a két évtizede drasztikusan csökkenő tendenciát a helyi képviseletben, de ideális lenne, ha sikerülne megfordítanunk a folyamatot. Csalódás lenne minden más eredmény. A számok akkor nőnek, ha a választópolgárok bizalma nő. Az emberek bizalma pedig akkor nő, ha azok, akik bizalmukat kérik, okot adnak a bizalomra. Meggyőződésem, hogy új fejezetet kell indítani, félre kell tenni a régi sérelmeket, meg kell teremteni az új esély lehetőségét önmagunknak, közösségi sikert kovácsolni a választáson, és az azt követő időszakban.
A Kolozsvári Magyar Napok minden előzetes elvárást túlteljesítő sikere is mutatja, az összefogás útja a járható út. Bármikor újra lehet kezdeni a bizalom kiépítését. Legyen ez most egy ilyen pillanat.
„Hitvallásom: Istentől életet kaptam, Erdélytől öntudatot, Kolozsvártól otthont, nagyszüleimtől hitet, szüleimtől szeretetet, tanáraimtól tartást, barátaimtól megbecsülést és kritikát. Mindezekből csak az marad érték, amit sikerül továbbadnom.” –
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)2016. június 9.
Magamról – magammal
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)2016. június 9.
Az MPP mint kapocs?
Ha meghatároznánk egy új fogalmat, a politikai reménybeváltási indexet, vagyis azt az arányt, ami egy adott politikai erő létrejöttekor fennálló társadalmi elvárások, igények valamint a ténylegesen beteljesített várakozások között állítható fel, s ennek alapján rangsorolnánk a politikai erőket, akkor a Magyar Polgári Párt nem előzné meg az RMDSZ-t.
Hangsúlyozom, a várakozásokat nem az eredményesség, a választási siker, hanem az elvhűség, a következetesség, a politikai célok állandósága vonatkozásában értelmezem.
Az RMDSZ úgy alakult meg, mint az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szervezete, melyet minden magyar magáénak érzett. Mind e funkció tényleges ellátása, mind a szervezet legitimitása erősödött, midőn Brassóban úgy határozott 1993-ban a szervezet kongresszusa, hogy az „állam az államban” modellt fogja követni felépítésében és működésében, hogy életre hívja az erdélyi magyar parlamentet, társadalmasítja a politikát. Ám 1995-ben Markó Bélát úgy választották újra az elnöki tisztségbe, hogy a rábízott határidős feladatok (autonómia-statútumok, nemzeti kataszter, belső választás) közül vezetése mellett a szervezet egyet sem végzett el, sőt, nem is lépett érdemit e téren. Az üzenet egyértelmű volt: úgy is megőrizhető az elnöki pozíció, ha közben az elnök nem végzi el rábízott munkát.
A pozícióban maradáshoz elég az elvhűek, a programot teljesíteni igyekvők semlegesítése és a középgárda többségének megnyerése. A továbbiakban Markó 2011-ig (amikoris átadta pozícióját az általa kiszemelt utódnak) erre törekedett. Részben ezt szolgálta a 1996-os kormányra lépés is. Olyan politikai kontextust sikerült teremteni, melyben az autonomisták programja szembement az RMDSZ aktuálpolitikájával. Amit viszont a többség - ki gyávaságból, ki karrierizmusból, ki őszinte meggyőződésből - támogatott. 1996-ban a Markó-Neptun egységfront két legyet ütött egy csapásra: egyik oldalról államhatalmi pozíciókat szereztek, feladva az önálló külpolitikát, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiaharcot, másik oldalról bebiztosították magukat a nemzeti autonomistákkal szemben.
S fel lehetett tenni a kérdés az SZKT-kon, a kongresszuson vagy választási gyűlésen, hol halkan, de határozottan, hol kiabálva, hogy „attól lesz autonómiánk, ha kilépünk a kormányból?”. Amire egyszerű, egyszavas választ nem lehet adni, csak több bővített mondatból állót, aminek lényege, hogy a kilépés szükséges, de nem elégséges feltétele az autonómiának, hogy az autonómia megteremtéséhez külpolitikai nyomás alá kell helyezni a román hatalmat, s hogy az EU csatlakozás előtt van erre igazán lehetőség. De ezeket az érveket az RMDSZ-es középgárda már nem hallgatta meg vagy nem akarta meghallgatni. Így aztán a szervezet elevickélt máig, politikáján érdemben nem változtatva. Mérsékelt célok, mérsékelt eredmény, amit egyébként a román államhatalom szépen lassan roncsol, visszavon, átír, lásd nyelvhasználat, lásd Mikó-ügy, lásd zászlóprobléma és még sorolhatnánk.
A Magyar Polgári Párt úgy indult, mint az autonomista erők zászlóshajója. A korábbi elnök, Szász Jenő viszont úgy kezelte a szervezetet, mint a saját politikai feudumát, s annak érdekében, hogy megmaradjon az elnöki poszton, a törvénytelenségektől sem riadt vissza. Pozíció-megőrzési igyekezetében olyan állapotokat teremtett a pártban, melyek még az RMDSZ nem épp kifogásolhatatlan belső (ál)demokráciájánál is sokkal rosszabbak voltak. Az első gyergyószentmiklósi küldöttgyűlés zöldcédulázási manőverét még a bíróság is elítélte implicit módon, válaszul az elnök azokat záratta ki a pártból, akiknek a bíróság igazat adott. Nem sokkal később, mind Szász Jenő, aki budapesti kinevezése után átadta strómanjának, Bíró Zsoltnak az elnöki stafétabotot, mind az új elnök arra biztatta a választókat a 2012-es parlamenti választásokon, hogy adják voksukat az RMDSZ-re. Ami elég abszurd volt, miután éveken át azzal indokolta az elnök az EMNT-vel való szakítást, hogy az EMNT közösen indult az RMDSZ-szel a 2009-es európai parlamenti választásokon. A 2012-ben formálódó MPP – RMDSZ szövetséget formális stratégiai partnerséggé emelték később. Aki tehát az MPP-re adta voksát 2008-ban, 2016-ban csak nehéz szívvel tehette ezt, nem is maradtak sokan. A pártnak 2008-ban volt 489 helyi tanácsosa, mára ez a szám 158-ra apadt. Más kérdés, hogy az MPP a megmaradt kb. 20.000 szavazatát ügyesen tudta kamatoztatni, hatékony helyezkedéssel és elsősorban az RMDSZ-el való paktumkötés útján e kevés vokssal is 15 polgármesteri tisztséget szerzett. Mint ahogy az is más kérdés, hogy az elvhű autonomistákat tömörítő EMNP, bár a megyei tanácsosi listák vonatkozásában több mint kétszer annyi szavazatot nyert, mint az MPP, saját logo alatt, önállóan egyetlen polgármesteri tisztséget sem szerzett.
Most az MPP elnöke azt nyilatkozza, hogy pártja kapocs az erdélyi magyar politikai életben, mivel egyes településeken az EMNP-vel, más településeken az RMDSZ-el kötött egyezséget. Formálisan így is van, de érdemes ennek a kapocsfunkciónak mögé nézni.
Valójában arról van szó, hogy az MPP vezetése, Bíró Zsolt a maga „spágás” politikai gondolkodásával az RMDSZ irányában rendelkezik kapcsolódással, míg a bázis, az alapvetően nemzetben és autonómiában gondolkodó középgárda az EMNP irányában. Ha „fentről” Bíró Zsolték nem tiltják le több helyszínen is az EMNP - MPP együttműködést, az udvarhelyi sikert meg lehetett volna többszörözni.
Udvarhely üzenete egyértelmű: a nemzeti oldalnak egységben van esélye sikert elérni. Az egységet viszont akadályozza az MPP elnökének RMDSZ-orientáltsága. Amennyiben tehát az MPP elvhű magja nem lesz képes egy hiteles vezetőt választani, akkor az RMDSZ továbbra is sikerrel osztja majd meg az autonomista tábort. Mert hogy Bíró Zsoltnak és követőinek politikája az RMDSZ-nek kedvez, annak az önmagából kifordult politikai erőnek, melynek ellenében a Polgári Párt megalakult, ahhoz kétség nem fér.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintünk2016. július 8.
Boldogasszony-kiállítás Szovátan
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériájának Boldogasszony-kiállítása nyílik meg Szovátan, a Teleki Oktatási Központban július 10-én, vasárnap 18 órakor. A kiállítás fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei: nm. ft. Tamás József római katolikus püspök, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A kiállítást Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének örökös tiszteletbeli tagja nyitja meg, szakmailag Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója méltatja, zongorán közreműködik Bakó Tihamér. A kiállítás kurátora Tóth Norbert. A tárlat augusztus 8-ig tekinthető meg.
Népújság (Marosvásárhely)2016. július 22.
Tusványos – Segíti is, hátráltatja is az autonómiatörekvéseket a világpolitika alakulása
Eltérő véleményeket fogalmaztak meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) péntek délutáni pódiumbeszélgetésének előadói arról, hogy segítik-e az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket az elmúlt időszak világpolitikai fejleményei.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az Európai Unióban ugyan a migránsválság háttérbe szorítja az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését, de felértékelődik a kelet-közép-európai térség, és a térség országainak az együttműködése lehetővé teszi a nemzeti közösségek autonómiájáról szóló párbeszéd elindítását.
A térség felértékelődésének gondolatát Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke is osztotta, de úgy látta, hogy a visegrádi országoknak a migránsválság kezelésében kialakult együttműködése éppen az autonómia kérdésének a “zárójelbe tételét” feltételezi. “Ha az autonómia a megoldás, akkor ott a helye a magyar külpolitikában. Kérjük, hogy nézzék el, ha időnként kellemetlenek vagyunk a magyar külpolitika számára ennek a nyomatékosításával” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Répássy Róbert a Fidesz országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek támogatása. Az új alaptörvény alapvetései között ugyanis nemcsak az szerepel, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, hanem az is hogy “elősegíti közösségeik fennmAradását és fejlődését, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat”.
Marc Gafarot I Monjó katalán politológus szerint az Egyesült Királyság kilépése tisztább helyzetet teremt az EU-ban, és serkenti az autonomista, önállósodási folyamatokat. Toró T. Tibor viszont veszélynek látta, hogy egyes nyugat-európai népek az autonómiát az önállósággal helyettesítik. Úgy vélte, ezzel szemben az erdélyi magyarok által kért autonómiaformák a térség stabilitását eredményeznék.
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa úgy látta viszont, hogy az elkövetkező időszak nem lesz kedvező az autonómiatörekvések számára. Szerinte ugyanis “a félelem politikája” kezd dominálni, amikor a terrorizmus és a migráció nyomása alatt fel lehet függeszteni bizonyos demokratikus jogokat.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint arra kell ráébreszteni az EU-t, hogy népessége tíz százalékát teszik ki a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek. A bevándorlók a lakosság öt százalékát teszik ki, mégis velük foglalkozik az EU, az őshonos közösségekkel pedig nem.
Az MTI kérdésére Szili Katalin elmondta: az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői egy általa kezdeményezett megbeszélésen azért fogadtak el közös nyilatkozatot – amelyben kinyilvánították az autonómia iránti igényüket és azt, hogy a 2016-os romániai választási kampányban nem kívánnak egymással vitát folytatni az autonómia részleteiről -, mert amíg a magyarok egymással vitatkoznak, addig a román politikai elit úgy érzi, nem kell foglalkoznia az autonómia kérdésével.
erdon.ro2016. július 23.
Tusványos – Autonómiaigény a világpolitika szorításában
Eltérő véleményeket fogalmaztak meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) péntek délutáni pódiumbeszélgetésének előadói arról, hogy segítik-e az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket az elmúlt időszak világpolitikai fejleményei.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az Európai Unióban ugyan a migránsválság háttérbe szorítja az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését, de felértékelődik a kelet-közép-európai térség, és a térség országainak az együttműködése lehetővé teszi a nemzeti közösségek autonómiájáról szóló párbeszéd elindítását.
A térség felértékelődésének gondolatát Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke is osztotta, de úgy látta, hogy a visegrádi országoknak a migránsválság kezelésében kialakult együttműködése éppen az autonómia kérdésének a „zárójelbe tételét” feltételezi. „Ha az autonómia a megoldás, akkor ott a helye a magyar külpolitikában. Kérjük, hogy nézzék el, ha időnként kellemetlenek vagyunk a magyar külpolitika számára ennek a nyomatékosításával” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek támogatása. Az új alaptörvény alapvetései között ugyanis nemcsak az szerepel, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, hanem az is hogy „elősegíti közösségeik fennmAradását és fejlődését, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat".
Marc Gafarot i Monjó katalán politológus szerint az Egyesült Királyság kilépése tisztább helyzetet teremt az EU-ban, és serkenti az autonomista, önállósodási folyamatokat. Toró T. Tibor viszont veszélynek látta, hogy egyes nyugat-európai népek az autonómiát az önállósággal helyettesítik. Úgy vélte, ezzel szemben az erdélyi magyarok által kért autonómiaformák a térség stabilitását eredményeznék. Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa úgy látta viszont, hogy az elkövetkező időszak nem lesz kedvező az autonómiatörekvések számára. Szerinte ugyanis „a félelem politikája” kezd dominálni, amikor a terrorizmus és a migráció nyomása alatt fel lehet függeszteni bizonyos demokratikus jogokat. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint arra kell ráébreszteni az EU-t, hogy népessége tíz százalékát teszik ki a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek. A bevándorlók a lakosság öt százalékát teszik ki, mégis velük foglalkozik az EU, az őshonos közösségekkel pedig nem. Az MTI kérdésére Szili Katalin elmondta: az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői egy általa kezdeményezett megbeszélésen azért fogadtak el közös nyilatkozatot – amelyben kinyilvánították az autonómia iránti igényüket és azt, hogy a 2016-os romániai választási kampányban nem kívánnak egymással vitát folytatni az autonómia részleteiről –, mert amíg a magyarok egymással vitatkoznak, addig a román politikai elit úgy érzi, nem kell foglalkoznia az autonómia kérdésével. MTI
Erdély.ma2016. július 23.
Július 23-án megtörtént Székelyzsomborban a Nyirő József-emlékház felavatása. Medvigy Endre, a Nyirő József életmű kiadásának gondolója, Németh Szilárd képviselő, a Fidesz alelnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mondott beszédet, Nagy János felvidéki szobrászművész készítette az írót ábrázoló reliefet. Nem kerítettek nagy nyilvánosságot az avatásnak. /Medvigy Endre szóbeli közlése/
2016. júl. 23.2016. július 26.
Párbeszédek időszaka következik? (Autonómiáink és a világpolitikai fejlemények)
Az elmúlt huszonöt esztendőt meghatározta az autonómiáért folyó küzdelem, és mára egyértelmű, ennél többet követelni esélytelen, kevesebbet pedig nem érdemes, bizonyossá vált, hogy autonómia nélkül drasztikus iramban fogyunk – ezekkel a szavakkal vezette fel Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke azt a tusványosi beszélgetést, amely autonómiáink helyzetét vizsgálta a világpolitikai fejlemények tükrében. A meghívottak többsége valamilyen formában kapcsolódik az erdélyi autonómiamozgalomhoz, és bár igazán újat egyikük sem mondott, a vélemények megoszlottak arról, hogy kedvez vagy sem a jelenlegi időszak követeléseinknek.
Szász Jenő, a Nemzetstratégai Intézet igazgatója szerint Európa mély belső válságokkal küszködik, emiatt nincs energiája jó válaszokat adni a külső válságokra. Ilyen helyzetben nagy kérdés, hogy jut-e ideje, figyelme, s egyáltalán listáján hányadik helyen áll a Kárpát-medenceében élő nemzeti közösségek ügye. Szász Jenő véleménye szerint felértékelődőben vannak az őshonos közösségek, hisz az elmúlt egy-másfél esztendő megmutatta Nyugat-Európának, hogy míg a belső migráció többletforrást biztosított – munkaerőt, demográfiai növekedést –, a kívülről érkezők elsősorban kihívást jelentenek. Úgy látja, a párbeszéd időszaka következik, intézményesíteni kell azt az országok között és az országokon belül is. Európa komoly makrokihívások előtt áll, a nemzetek ügye egyre inkább háttérbe szorul, beszűkülnek a mozgásterek, de itt, a közép-európai térségben új párbeszédeljárások indulhatnak – vélekedett Szász Jenő.
Andrea Carteny Kelet-Európa-kutató szerint az EU egyik nagy hibája, hogy a kezdetektől belügynek tekintette a kisebbségi kérdést, pedig véleménye szerint az őshonos kisebbségeket meg kell védeni, pragmatikusnak kell lenni, folyamatosan nyomást gyakorolni, és a legfontosabb talán a tabuk nélküli nyitott viták folytatása.
Visszatérő vendége Tusványosnak Marc Gafarot I Monjó katalán politológus, publicista is, aki szerint nem kellene a kisebbség kifejezést használnunk, hisz ezzel önmagunkat kisebbítjük, a nemzeti közösség szóösszetétel sokkal kifejezőbb, helyesebb. Európában 50 millióan nem élnek többségben, sokan másodrangúnak tekintenek bennünket, pedig nemzetiségtől függetlenül mindenkit megillet az első osztályú állampolgárság. Meglátása szerint az itteni magyarok sokat vártak Ceauşescu bukása után, és nem igazságos, ami történt. Az autonómia a megoldás része, eszköz egy jobb társadalom megteremtésére, segít helyreállítani a párbeszédet különböző közösségek között, és eszköz a gazdaságfejlesztésre is, meglátása szerint ezért nem akarja Bukarest. Ha Európa egy polgáraihoz közel álló szövetség kíván lenni, akkor pozitívan kellene tekintenie „az olyanokra, mint mi”, és hűnek mAradnia a jelmondathoz: Egység a sokszínűségbe – vélekedett.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a közképviselet nemzetközi „ügyeiről” beszélt: július 28-ig beterjesztik fellebbezésüket a luxembourgi európai bíróság polgári kezdeményezésüket elutasító döntésével kapcsolatosan, véleménye szerint az alapfokú indoklás „elfogadhatatlan megállapításokat tartalmaz”. Kitért a Marosvásárhelyi bíróság székely szabadság napjához kapcsolódó ítéletére is, a csendőrség által kiszabott tízezer lejes büntetést részben törölték. Izsák szerint a közösség szempontjából ez nem rossz, azt a hatezer lejes bírságot helyezték hatályon kívül, amelyet a csendőrség azért szabott ki, mert úgy ítélte meg, hogy a székely vértanúk emlékművétől engedély nélkül vonultak a főtérre. Ez a döntés összhangban áll a másik ítélettel, lezárulni látszik a polgármesteri hivatallal, csendőrséggel, rendőrséggel folytatott jogvita, a jog győzött, nincs akadálya, hogy 2017. március 10-én több tízezer ember vonuljon fel Marosvásárhelyen. Izsák kiemelte, jövő év elején az új kormány ismét napirendre tűzi a regionális átszervezés kérdését, ezért szükség lesz arra, hogy nagy számban, közösen fellépve követeljük Székelyföld régió kialakítását.
Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke elmondta, az elmúlt 25 évben túl sok sikerrel nem dicsekedhetnek, talán arra lehetnek büszkék, hogy sikerült a politika napirendjén tartani az autonómia kérdését. Meglátása szerint úgy kell cselekednünk, hogy magunk javára fordítsuk az ellenük mutató politikai törekvéseket, ehhez stratégiai partnereket keresnek, többek között a transzilvanista románok soraiban is. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott „békemissziós” szerepéről beszélt, azt a feladatot kapta Orbán Viktortól, hogy próbálja egybefogni az erdélyi autonómiatörekvéseket, igyekezzen rávenni az együttműködésre, párbeszédre az itteni szervezeteket. Mint fogalmazott, ha két indián egymás skalpját követeli, annak a sápadtarcú örül, ezért fontosnak tartja feladatát. Ő is kiemelte a drasztikus népességfogyást, de beszélt arról is, hogy Európa „homokba dugja a fejét”, lakóinak 85 százaléka többségi társadalomhoz tartozik, tíz százalék nemzetiség, öt százalék pedig migráns, az öt százalék gondjaival hajlandó foglalkozni, de a tíz százalékról tudomást sem akar venni. Véleménye szerint a béke, a biztonság csak akkor teremthető meg Európában, ha új, szabályozott szolidaritást alakít ki, ha újradefiniálja önmagát, és nekünk készen kell állnunk, hogy „egyes nemzetrészeink egészséges versengésben megfogalmazott közös koncepcióval tudjanak előállni, vagy a sápadtarcúak győznek”. Répássy Róbert Fideszes képviselő leszögezte: Magyarországnak alkotmányos kötelessége támogatni a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit.
Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos nincs meggyőződve arról, hogy a párbeszéd ideje következne Európában, elhatalmasodóban a félelem, és ez egyáltalán nem kedvez. A migrációs válság kapcsán sokszor összemossák az őshonos kisebbségek és migránsok ügyét, és sok állam kockázati tényezőként tekint a kisebbségekre, mára felfüggesztették azt a tézist, hogy a sokszínűség Európa gazdagsági forrása lehet. Az autonómia elérésének egyik előfeltétele, „hogy egyet akarjunk, akkor talán meghallgatnának”. Ugyanakkor úgy vélte „mi is ludasok vagyunk, hogy ilyen keveset tudnak rólunk”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 27.
Kiürül Kelet-Európa?
Az ellenőrizetlen migráció csupán az egyik nehéz kérdés a mai Európában: az egykori vasfüggönytől keletre fekvő országokban nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás az égető, egyelőre orvosság nélküli gond – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 27. kiadásán. A Bánffy Miklós sátorban július 22-én Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Veresné Novák Katalin, a magyar kormány család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára és Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa osztotta meg adatait és gondolatait a népes hallgatósággal. Kiss Tamás Kolozsvári szociológus betegség miatt hiányzott, így az erdélyi helyzetről csak kevés szó esett, de van okunk aggodalomra.
A „kitántorgás” nem most kezdődött, de az utóbbi időben felgyorsult, Erdélyből 1990 óta nagyjából félmillió magyar tűnt el, és visszafelé elenyésző számban jönnek – ezzel indított a moderátor Csinta Samu, aki családjával 1999-ben telepedett haza Sepsiszentgyörgyre Magyarországról, és bevallása szerint kicsit úgy érezte magát, mint azok, akik az autópályán szembemennek a forgalommal. A fórumon váltakozva, egymásnak felelgetve szólaltak meg a meghívottak, az alábbiakban sűrítve közöljük az elhangzottakat.
Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, 34 év alatt 850 ezerrel apadt az ott élők száma, noha 1990 után a környező országokból több százezren költöztek oda – közölte Veresné Novák Katalin, aki szerint a magyarság termékenységi rátája alacsonyabb a szomszédos, az utódállamokban többségben élő népek szaporulatánál. Ez azért is elszomorító, mert a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik, ezért az Orbán-kormány különféle – otthonteremtési, adózási, családtámogatási – kedvezményekkel próbálja segíteni őket. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy élesen meg kell különböztetni a kétféle migrációt: a szabályos, törvényes, Európán belüli mozgás jó, mert általában tanulás, munkaviszony, tapasztalatszerzés céljából történik, szemben az illegális, tömeges bevándorlással, amelyre sajnos álmegoldásokat keres az EU. A fiataloknak világot kell látniuk, ez hasznos, de aki kint tanul vagy dolgozik néhány évet, még nem feltétlenül migráns. Az államnak az a feladata, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a hazatéréshez, a felsoroltakon kívül olyan üzleti légkört, amely versenyképes béreket biztosít. És tájékoztatást arról, hogy itthon is lehet élni. A magyar állam a határon túli magyarságot is partnerének tekinti, támogatja szülőföldön való megmAradását, és azt is, hogy – miután felnőtt egy nemzedék, a mai harmincas-negyvenes korosztály, amely semmit nem tud az elszakított közösségekről – a mai iskolásoknak legyen fogalmuk, kötődésük a Kárpát-medenceében élő sorstársaikról, hogy a jövőben is legyen kapcsolat és segítség az anyaországban – jelentette ki. Azt a felvetést elutasította, hogy Magyarország az utódállamok magyarságára demográfiai helyzetének megoldásaként tekint.
A jólét szívó hatása
A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint közel húszmillió kelet-közép-európai személy költözött Nyugatra az utóbbi években, általában a fiatalabb és tanultabb korosztályból, és mivel Európa elöregedőben, a nemzedékek közötti különbség mindenütt gond lesz, erre a brexit-népszavazás a legfrissebb példa: az idősebbek többen vannak, és ők nyertek. Egy demokráciában minél nagyobb egy csoport, annál jobban tudja érvényesíteni érdekeit, és ez nem feltétlenül jó – vélekedett Lajtai Mátyás. A vasfüggöny idején nehéz volt emigrálni, most a mobilitást nem annyira külső korlátok csökkentik, mint a tudás hiánya. A jólét szívó hatást gyakorol a tanultakra, akik ráadásul már nem a vakvilágba indulnak, hiszen az interneten alaposan tudnak tájékozódni, mielőtt döntenek. Magyarországon a határon túli magyarok iránt a legnagyobb a befogadási hajlandóság, a munkaerőpiaci szükségleti szempontok csak második helyen szerepelnek ebben a felmérésben. A migráció azonban a világtrendek folyománya, nem lehet összefüggéseiből kiszakítva nézni. A legális migráció a következő években, évtizedekben is téma lesz, nem árt azon gondolkodni, hogy Magyarországon ma 19 százalék a bevándorlók vagy utódaik aránya, és ha nem akarja a határon túli magyarokat elszívni, akkor milyen alternatívája lesz.
Az erdélyi magyarság létszáma 1980-ban 1,7–1,8 millió között volt, ma 1,2 millióról beszélünk, és a fogyás több mint felét a kivándorlás okozta, a természetes szaporulat csökkenése csak a második ok, az asszimiláció pedig viszonylag kis mértékű – jelentette ki Kapitány Balázs. Az erdélyi magyarok tömeges kivándorlása 1990 után kezdődött, a románoké később, az uniós csatlakozás éveiben. Magyarországnak 1987 és 2011 között bevándorlási többlete volt, és miután az első hullám lejárt, anyagi szívó hatása is csökkent, mert a romániai bérek növekedésnek indultak. Székelyföldön még alacsonyak, de Temes megyeben már magasabb az átlagkereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Szlovákiának pedig 30 százalékos bérelőnye van Magyarországgal szemben. A Dunántúlon 500 eurót, Ausztriában viszont 2000-et kap egy dolgozó ember, ami oda vezetett, hogy munkaerőhiány miatt zárnak be gyárak – egy kis bérkülönbség miatt ugyanis nem költöznek családok, de a nagyobbért már igen. Minden közösségben van újító, próbálkozó ember, aki nekifog ennek-annak, s amikor elege lesz a bürokráciából, elindul. Aztán kezdi húzni kifelé a többit: családtagokat, barátokat, ismerősöket – és aki elindult, azt már nehéz megállítani – vélekedett Kapitány Balázs, hangsúlyozva, hogy nem csupán pénzről van szó, és nem csupán az államok, hanem az önkormányzatok is tehetnek valamit azért, hogy ezek a emberek itthon valósítsák meg az ötleteiket, például az egyablakos ügyintézés bevezetésével. Vissza már kevesen jönnek, a döntő pillanat általában az, hogy a kint született gyermek hol, milyen nyelven kezdi az iskolát: aki külföldön, annak csak a töredéke telepedik haza. Magyarországon később indult be a kivándorlás, Lengyelországban évekkel korábban, tanulhattunk volna belőle, mert ott több kormányprogramot is elindítottak a visszavándorlás ösztönzésére, érdemes megnézni, hogy mi hatott és mi nem. Korlátozásokkal keveset lehet elérni, ösztönző intézkedésekkel többet. Könnyű mondani, hogy majd visszatér az a fiatal, de tenni is kell érte, és ha van akarat, megszólítható a kivándorló. A szándék felmérése nem mérvadó: habár a kivándorlási potenciálra vonatkozó kérdésekre rendszerint az a válasz, hogy a fiatalok nagyobbik fele külföldön képzeli el a boldogulását, ez nagyon gyenge összefüggést mutat a tényleges kivándorlással. A migrációs folyamat elég jól tanulmányozható, de sokkal kevésbé befolyásolható és irányítható, ehhez jelenleg túlságosan erőtlenek az európai államok. Lehet Székelyföldet egy Budapesti irodából demográfiai tartaléknak nézni, de sok más körülménytől függ, hogy az-e: ha a román gazdasági növekedés így folytatódik, nem Magyarországot fogják választani...
Romániából inkább mennek
Ma a migráns a mumus Magyarországon, de 2010-ig a bevándorlók 86–92 százaléka határon túli magyar volt; a diplomásokat 2006 óta nem tudja megfogni a magyar állam – szögezte le Bárdi Nándor, aki szerint az erdélyi magyarság másfajta, transznacionális identitástudattal rendelkezik, és bár az utóbbi 25 évben sokat elért az érdekérvényesítés terén, az utódállamok asszimilációs stratégiája nem változott, a párhuzamos kisebbségi társadalmak kiépítéséhez pedig sem a helyi közösség, sem Magyarország nem rendelkezik elegendő forrással. A magyarországi tömegek tanácstalanok, határozatlanok az elszakított magyarokat illetően, akikre a kormány egyre több pénzt fordít, de jobban is bele akar szólni a dolgukba, mint a baloldali kormány tette, és elképzelései nem mindig helytállóak. Az összetartozás napja a határokon túl március 15-e, nem június 4-e, mert az a szétdaraboltatásé; a magyar házak, iskolák, rendezvények, nemzeti emléknapok, utaztatások nem érik el céljukat, aminek egyik oka az, hogy Budapesten is három centrumból próbálnak vezényelni (Kövér László, Németh Zsolt, Matolcsy György más-más állásponton van), és negyediknek ott a Tőkés László–Szász Jenő vonal. A kettős állampolgárság 25 évi magyarságpolitika betetőzése, azért hozták létre, hogy az elvándorlás ne induljon be, és a magyar kormány a szülőföldön való mAradást támogatja, de sok folyamattal nem tud mihez kezdeni. Például azzal, hogy olcsóbb Budapesten egyetemre járni, mint Kolozsváron, és az is elszívó hatású, hogy sok fiatal a magyar médián szocializálódott, nem tud jól románul, nehéz neki felsőoktatási szinten teljesíteni. A vajdasági fiatalok 85–92 százaléka Magyarországon tanul tovább, számukra nem nagyon van visszaút, nem vállalják a nyelvi alávetettséget. A kormányokban való részvétel és az autonómiatörekvés nem hozta meg a várt eredményeket, a kisebbségi elitek pedig eltávolodtak a közösségtől, egyre nehezebben tudják megszólítani, de a kisebbségi társadalmakat az elit tudja felhúzni, ezért nem mindegy, kik a helyi vezetők – polgármesterek, tanácstagok – , ám önkormányzati képzés 25 éve nincs Erdélyben. Nem vitatható értékű programokat kell támogatni, hanem az elit nevelését kell jól végezni. Óriási intézményes tartalékok vannak, ezeket kell értékesíteni. Jelenleg a Sapientia egyetem agrármérnöki kara mellett gyomos a terület, a kommunikáció szak honlapját külső emberek szerkesztik, ez nincs rendben. Magyarországon a határon túli magyar már nem bevándorló, de a mindennapokban nem az iraki és az erdélyi között kell választani, hanem a cigány és a német vagy zsidó szomszéd között... A magyar állam most agyonnyomja a kintieket a migrációs kérdéssel, noha Romániába nem jönnek – itt az a gond, hogy mennek...
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)