udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15125 találat lapozás: 1-30 ... 15001-15030 | 15031-15060 | 15061-15090 ... 15121-15125

Névmutató: Dan, Vasile

2017. december 5.

Interjú dr. Sztáncsuj Sándor Józseffel, a Székely Nemzeti Múzeum régészével
A régészet kaland, de nem romantikus kalandfilm
Dr. Sztáncsuj Sándor Józsefnek, a Székely Nemzeti Múzeum régészének merész álmai voltak, de az álmok lassan valósulnak meg. Az egyik az volt, hogy egyetem után hazatér, hogy itthon dolgozhasson. Nevét az erősdi festett kerámiákat az utókorra hagyó ősi kultúra kutatása kapcsán ismeri a közvélemény. Az utóbbi hónapokban többször találkozhattunk nevével a sajtóban a Málnásfürdőn, majd a feldobolyi református templomban végzett ásatások kapcsán.
– Elsőként az utóbbi időben végzett ásatásairól kérdezném.
– Tudni kell azt, hogy a különféle ásatások helyét és jellegét – legalábbis nekünk, vidéki múzeumokban dolgozó régészeknek – gyakran a szükségszerűség diktálja. Nem csak ott és akkor ásunk, ahol és amikor akarunk. A mi feladatunk többek között a régészeti lelőhelyek környezetében zajló, földmunkával járó beruházások (például építkezések), rekonstrukciós munkálatok esetében a régészeti felügyelet, leletmentés vagy úgynevezett megelőző feltárás. Az utóbbi időben a legtöbb ásatásom ilyen volt: megelőző feltárásokat végeztünk Uzonban a Béldi–Mikes-kastélynál, Feldobolyban a restaurálás alatt álló református templomban. Mindkettő igen jó eredménnyel zárult: Uzonban értékes adatokat nyertünk a 17-18. századi kastély építéstörténetére nézve, nem beszélve az itt előkerült, rendkívül gazdag leletanyagról; Feldoboly esetében pedig sikerült feltárni egy középkori (valószínűleg 13–14. századi) templom maradványait. A középkor és kora újkor régészete nem kimondottan a szakterületem, de kötelességem volt elvégezni ezeket az ásatásokat is. Ráadásul két izgalmas, igen szép eredménnyel végződött munka volt. Az eredményeket, a leletek közlését persze átengedem az ezekkel a korszakokkal foglalkozó régész és művészettörténész kollégáknak.
– Mikor, hogyan jött az ötlet, hogy régész szeretne lenni? Mi ihlette? Mi irányította e pálya felé? Volt gyermekkorában valamilyen különleges élménye, kapcsolata a régészettel?
– Nem valamilyen hirtelen jött ihlet, inkább egy folyamat volt az egész. Mindig is szerettem a történelmet, diákkoromban sokat olvastam, mindenféle történelmi, régészeti tárgyú könyveket. Középiskolás koromban gyakran bejártam a múzeumba, és ekkor, ha jól emlékszem, 1994-ben jutottam el életem első igazi régészeti ásatására, a Balaton-felvidékre. Hát az nekem nagyon bejött (egy őskori kovabányában, majd egy újkőkori településen ástunk egyébként), és később évente visszajártam azzal a csapattal. Amikor pedig 1996-ban, még érettségi előtt tudomásomra jutott, hogy az ELTE bölcsészkarán ösztöndíjas helyeket hirdetnek erdélyi magyar régészhallgatók részére, úgy döntöttem, szerencsét próbálok. Nem mondhatnám, hogy pontosan tudtam, mire vállalkozom, hiszen nekem is, mint valószínűleg a legtöbb pályakezdőnek, akkor még inkább a szakma romantikus oldala lebegett a szemem előtt. Holott a régészet is egy komplex tudomány, vannak szabályai, módszertana, rengeteg szakiránya, hatalmas szakirodalma, számos rokon- vagy segédtudománya, amit mind ismerni kell, legalábbis bizonyos mértékig. De szerencsére remek tanáraink voltak, akik segítettek eligazodni ebben a labirintusban. Így aztán szépen, lassan kialakult a saját szakmai érdeklődési köröm, letisztultak az elképzeléseim arról, hogy – képletesen szólva – milyen irányba mennék tovább a jövőben.
– A régészettel való kapcsolata elején voltak merész álmai? Ezek meg is valósultak?
– Az egyik álmom az volt, hogy az egyetem után hazatérek, és itthon dolgozom. És ma már tudom azt is, hogy ez nagyon merész álom volt. Amikor hazajöttem Sepsiszentgyörgyre, még el sem ismerték a külföldi egyetemi diplomámat – hosszú évekbe telt, míg sikerült honosítani. Közben dolgozhattam a Székely Nemzeti Múzeumban, de nem okleveles régészként, nagyon gyenge fizetéssel. Családdal, gyerekkel a hátam mögött nem volt könnyű a pályán maradni. Szerencsére éppen a családom támogatásának köszönhetem, hogy végül nem kellett más szakma után nézni. Örökké hálás maradok ezért a családtagjaimnak.
– Miért áll közel önhöz a régészet?
– A régészet, mint már említettem, egy tudomány, amelynek hétköznapi valóságában nem sok köze van a kalandfilmekből ismert, csajozós-kincskeresős vircsafthoz. Ugyanakkor – és számomra talán ez a legvonzóbb oldala – hihetetlenül sokoldalú szakma: a múlt tárgyi emlékeinek a felderítésével, feltárásával kezdődik, majd ezeken a tárgyakon, régészeti jelenségeken keresztül kell eljutni az egykori ember világához. Ennek a folyamatnak számos mozzanata van, hosszasan lehetne sorolni: ásatások, terepbejárások, topográfiai és geofizikai felmérések, a tárgyak tipológiai és kronológiai rendszerezése, készítésük és használatuk módjának felderítése, nem beszélve a különféle tárgyak mögött álló, gyakran sokrétű jelentéstartalomról. És persze, túl a tárgyakon, a régészet feladata az egykori ember hétköznapi és szellemi világának a rekonstrukciója, annak minden részletével együtt. Egy ilyen sokoldalú tudományágon belül napjainkra már számos ágazat vagy segédtudomány működik (geofizika, antropológia, régészeti állattan, epigráfia, numizmatika, kísérleti régészet, csakhogy néhányat említsek), és mindegyiknek megvan a maga szakmai apparátusa, de végül minden részeredmény a vezető régész kezében egyesül. Az ő dolga, hogy a kirakós játék apró részleteiből összerakja a nagy képet, és végül mindezeket az eredményeket – könyvek, cikkek, szakmai beszámolók útján – megismertesse a szűkebb szakmával és a szélessebb nyilvánossággal egyaránt. Szóval mindezekkel együtt a régészet egy kemény munka és egy fantasztikus szellemi kaland is egyszerre.
– Akadnak megható pillanatok a régész életében? Milyen érzés az, amikor előkerül a föld mélyéről egy régen élt ember eszköze, esetleg a csontjai?
– Igen, régi tárgyakat (de még emberi maradványokat is) megtalálni különleges érzés. Az ember érzi a felfedezés, a múlttal való találkozás izgalmát, és ez nagyon jó. Én legalábbis érzem ezt, elég gyakran. De ami a legjobb érzés, az a jól elvégzett munka: egy eredményes ásatás, egy jól sikerült kiállítás, egy megbecsült könyv megjelenése, a nagyon ritka, de azért időnként felvillanó elismerés az emberek szemében.
– Miként emlékszik, mikor kezdődött a rajongása a gyönyörű mintázatú kerámiákat és más leleteket hátrahagyó rézkori, erősdi kultúra iránt?
– Nos, hogy pontosan mikor, azt már nem tudnám megmondani, de biztosan az első pillanatban, amikor megláttam az erősdi festett edényeket, az ember és állat alakú szobrocskákat. Az erősdi kultúra, rokonaival, a kelet-európai Cucuteni- és Tripolje-kultúrákkal együtt egy számunkra ismeretlen nyelvű és eredetű rézkori (a Kr. e. 5. évezred második felére és a 4. elejére keltezhető) népcsoport régészeti hagyatéka. Ennek a nagy kiterjedésű kultúrkörnek az egyik legkorábban felfedezett és múzeumunk hajdani őre, dr. László Ferenc által kutatott települése található az Erősd melletti Tyiszk-hegyen, róla nevezték el az egész erdélyi csoportot. De tágabb lakóhelyünkön, Erdély keleti részében számos – összesen mintegy kilencven – ilyen lelőhely található. Az erősdi leletekkel egyébként az egyetemi évek alatt kerültem „szorosabb kapcsolatba”. Nekünk, régészhallgatóknak kötelező múzeumi gyakorlatot kellett teljesíteni, és én T. Biró Katalin pártfogásával a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültem. A múzeum egykori igazgatója, Kovács Tibor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a budapesti gyűjteményben egy igen szép, közöletlen/feldolgozatlan leletegyüttest őriznek, amelyet László Ferenc ásott ki 1913-ban. Éppen harmadéves voltam, és lassan szakdolgozati témát kellett választanom: így hát egymásra találtunk. Kézenfekvő volt, hogy erdélyi és székelyföldi létemre valamilyen hazai kutatási témát válasszak. Így kezdődött a kapcsolatom az erősdi kultúrával, és így lett az én igazi szakterületem az erdélyi rézkor. Később erről a kultúráról írtam a doktori értekezésemet is. A sors úgy rendezte, hogy éppen a neves László Ferenc unokája, a szintén kiváló régész és egyetemi tanár, dr. László Attila lett a doktori témavezetőm.
– 1994-ben egy sepsiszentgyörgyi líceumi diák miként juthatott el magyarországi ásatásokig, vehetett részt régészeti munkában?
– A régészettel való találkozásomat Kónya Ádámnak köszönhetem – őt, gondolom, remélem, nem kell senkinek külön bemutatni. Szóval középiskolás koromban a Székely Mikó Kollégiumban művészettörténetet tanított nekünk. Voltunk néhányan, akik az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutattunk az efféle dolgok iránt. Ádi bácsi akkoriban a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt. A múzeum magyarországi testvérintézménye, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, partnerségben a Magyar Nemzeti Múzeummal éppen ásatásokat szervezett Szentgálon, ahová önkénteseket toboroztak. Ádi bácsi szólt, hogy elmehetnénk, így vetődtem, életemben először a Tűzköves-hegyre. Végső soron az ásatás vezetői, Regenye Judit és a már említett T. Biró Katalin régészek a „felelősök”, hogy leragadtam a régészet mellett.
– Az eddigi ásatásai közül melyiket emelné ki?
– Amint már említettem, elég nagy számban, sokféle ásatáson vettem részt, és általában korszaktól függetlenül mindegyiket szívesen csináltam. Végeztem már feltárást neolitikus és rézkori telepen, bronzkori halomsíros temetőben, középkori templomban, kora-újkori kastélyban stb. De szakterületemből és érdeklődési körömből kifolyólag a legkedvesebb ásatásom (ha szabad így fogalmaznom) a málnásfürdői, ahol legutóbb idén nyáron ástunk. Itt, az egykori fürdőtelep feletti Füvenyestetőn egy, az erősdivel egykorú, ahhoz hasonlóan gazdag rézkori település nyomait tárjuk fel immár negyedik éve az említett László tanár úr és marosvásárhelyi kollégám, Berecki Sándor segítségével. Ez egy kis felületen zajló, de számunkra, szakemberek számára igencsak izgalmas és eredményes ásatás, amelyen az elmúlt évek során több erdélyi, moldvai, de magyarországi (budapesti, szolnoki stb.) kolléga és régészhallgató is részt vett, románok és magyarok egyaránt. Az ásatás tudományos hozadékán túl az említett csapattal folytatott közös munka számomra mindig nagy élmény.
– A régésznek bizony keményen kell fogni a lapát nyelét. Érezte valaha tehernek ezt a munkát?
– Nem tagadom, vannak rossz napok is. De nem ezek a jellemzők, és az ásatás egyébként se kubikmunka. Nem a kitermelt föld mennyisége számít, hanem a föld alatt lévő régészeti jelenségek minél pontosabb feltárása, megfigyelése és megértése.
– Mesélne a napi munkájáról a Székely Nemzeti Múzeum falai között? Miért szerethető ez a munka?
– Talán épp azért is, mert nincsenek átlagos napok, az ember nem a futószalag mellett áll, képletesen fogalmazva. Én sokat mozgok, szakmámból eredően tavasztól őszig sok időt töltök terepen. Amikor éppen bent vagyok a múzeumban, akkor a legfontosabb feladataim közé tartozik a régészeti gyűjtemény gondozása, rendezése, valamint minden más, a szakmával kapcsolatos tevékenység. Gyakran járok tudományos konferenciákra, néha külföldre is, igyekszem napirenden maradni a „világ állásával”. Tegyük hozzá azt is, hogy mi egy viszonylag kis munkaközösség vagyunk, így aztán ha nagyobb feladatok akadnak – mondjuk például egy kiállítás rendezése –, akkor segítenünk kell egymásnak.
– Vannak még nagy álmai, foglalkozásához fűződően, most, felnőttként, háromgyerekes családapaként?
– Nincsenek amolyan „régészes-felfedezős” álmaim, nem szeretném megtalálni Attila sírját, vagy átírni a történelmet. Arról viszont tényleg ábrándozom, hogy egyszer majd eljuthatok a családommal az Óvilág néhány, eddig csak szakmai olvasmányokból vagy képekről ismert helyszínére, ahová mostanáig nem volt pénzem, lehetőségem elmenni. Fontosabb azonban, hogy azt érezzem, a helyemen vagyok. Nemrég beszélgettem egy régi ismerősömmel, és valahogy szóba került, mivel foglalkozom. Amikor elmeséltem a munkámat, úgy dióhéjban, csak annyit mondott, „hűha, te aztán nem unatkozol!” És valóban így van, igyekszem átélni, élvezni a munkámat. Néha úgy érzem, ez is nagy dolog már önmagában is, hiszen ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy sokak számára ez is csak egy álom marad.
Dr. Sztáncsuj Sándor József Sepsiszentgyörgyön született 1977. szeptember 30-án. Iskoláit a háromszéki Kökösben, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte – itt érettségizett 1996-ban. 1996–2002 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének volt ösztöndíjas hallgatója. Szakmai gyakorlatát, melynek során az intézmény erdélyi származású régészeti anyagát tanulmányozta, 2000–2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban teljesítette. E tárgykörből készült szakdolgozata is: Az erősdi kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Okleveles régész képesítését 2002-ben szerezte ősrégészet-szakágon. Kutatási területe a Kárpát-medence, ezen belül Erdély ősrégészete. 2002 augusztusától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. Bede Erika / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. december 6.

Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

2017. december 6.

Orgona- és zászlószentelés Szent Miklós ünnepén Gyergyószentmiklóson
„Boldog a nép, amelyik tud ünnepelni” – idézte a zsoltáros gondolatát Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Felsorolta azokat a helyszíneket, ahol a városnapok alatt alkalom adódott az együttlétre, hogy végül, Szent Miklós napján a templomba gyűljenek össze az ünneplők, részt venni a búcsús szentmisén és körmeneten.
Száztíz éve annak, hogy várossá vált Gyergyószentmiklós. Ezt juttatja a lakók eszébe az a zászló, amelyik a polgármesteri hivatal előtt vontak fel szerdán. A lobogót Potyó Ferenc érseki helynök szentelte meg a körmenet során.
A búcsús szentmise ünnepi szónoka szintén szerdán szentelhette meg a felújított Kolonics-orgonát.
A Szent Miklós templom orgonájának igényes felújítási munkálatai támogatók révén valósulhattak meg – közölte a főesperes, hozzátéve: a gyergyói nép szeret énekelni, és örvend, ha szép orgonajáték kíséri az énekét. A szentmise kezdetén csak a kórus énekelt, az orgona a megszentelés után szólalt meg újra. Az első hangokat Pap Attila keze idézte elő a hangszerek királynőjeként is emlegetett orgonából. A negyedéves, zeneszakos egyetemi hallgató azt mondja, szereti ezt a „családi vállalkozást”: édesapja, Zoltán az orgonarestaurátor, és amikor ő végez a munkával, fia játékával igazolja a sikert. „Nagy élmény első lenni, megszólaltatni egy felújított orgonát, főleg nekem, aki művész szeretnék lenni. Valószínű, a közönségnek is tetszhetett, mert tapsoltak, ami bizony ritka hasonló esetekben. A hangszer értékét jó, ha tudomásul vesszük” – fejtette ki. Pap Attila úgy fogalmazott, hogy Gyergyószentmiklóson Kolonicsnak egy olyan orgonája maradt fenn, amelyet teljesen visszaállítottak eredeti állapotára. Királynő a hangszerek között, ékszere a templomnak: bármilyen művet meg lehet rajta szólaltatni.
Az ember boldogságának forrása
Az örömünnepen a boldogságról beszélt prédikációjában Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök. Elmondta: a Krisztus-követés nem egy elvont, természetfeletti elvárás, hanem a mindennapi életben az igazságok megélését jelenti. A feladat az, hogy saját életünkben próbáljuk megvalósítani azt, amit Szent Miklós élt, mert ez több, mint másfél ezer év után is aktuális.
Ökrös szekéren a püspök szobra. Minden esztendőben jelen van a körmeneten
A dal is azt mondja, minden ember boldog akar lenni. De ezt a boldogságot hiába hajhássza, próbálja megszerezni az ember, mert nem lehet. Ez Isten ajándéka. Mindaz, aki Istennel szeretetben, tiszta lelkiismerettel együttműködik, az megkapja ezt az ajándékot, és valóban boldog lesz. A püspök erényei közül a jóságot emelte ki másodikként a szónok: „sok mindent szeretnénk, sok mindent nem tehetünk meg. Amit viszont megtehetünk a legkisebbtől a legnagyobbig, a gazdagtól a szegényig az, hogy jók legyünk. Ha nem tudunk jót tenni, rosszat ne tegyünk. Ha ezt az életeszmét tartanánk szem előtt, lényegesen megváltozna a mindennapi életünk. De mindig van lehetőség jót tenni, akár meghallgatni embertársunkat, jó szóval segíteni. Nem mondhatjuk, hogy szegények vagyunk, nincs mit adjunk, mert mindannyiunknak sokkal több van, mint amennyi szükséges. Tudunk ajándékozni, ajándékká válni mások számára.”
A vikárius szerint ennél több nem is kell, hiszen van program, van, amit eltanulni Szent Miklóstól, és megvalósítani, és ez nem csak másokat tesz gazdaggá, hanem ez által mi is megtaláljuk a boldogságot – ezen gondolatokkal indulhattak a körmenetre a szentmiklósi hívek, a környező falvakról érkező búcsús zarándokok és a városnapok vendégei. A sorban jelen voltak az örmény közösség vörös köpönyegesei, a Szent György Lovagrend tagjai és ökrös fogat szállította idén is körbe a központon Szent Miklós szobrát. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

2017. december 6.

Feljelentés magyarellenes uszításért
A fogarasi székhelyű Neuer Weg Egyesület és annak alelnöke, Hans Hedrich természetes személyként is feljelentette hétfőn a székelyudvarhelyi Kaufland Áruház grillezőjénél történt eset provokátorát, a téma kapcsán magyarellenes uszítást elkövető tévés műsorvezetőt és az adót, valamint más gyűlöletkeltő közösségi csatornák ismert és ismeretlen működtetőit, köztük a „magyarverő olimpiát” indító ismeretlent – jelezte az aktivista hétfő este.
Mint ismert, augusztus 31-én osztotta meg a Milicista fedőnevű kolozsvári vlogger egy videómegosztón azt a székelyudvarhelyi Kaufland Áruház grillezőjénél készített videót, amelynek az Idegen a saját hazájában címet adta, és azt állította benne, hogy azért nem szolgálták ki, mert román. Később kiderült, háromszor próbált meg miccset vásárolni, s azért nem szolgálták ki, mert még nem nyitottak. A videó rendkívül heves magyarellenes hullámokat kavart a román médiában és a közösségi oldalakon. A Neuer Weg Egyesület és Hans Hedrich a székelyudvarhelyi ügyészségre tett bűnügyi feljelentésben gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció bűncselekményének elkövetéséért a Milicista fedőnevű kolozsvári vlogger, Marian Eugen Ion, egy közösségi oldalon levő Valami románok csoport működtetője, Bogdan Iancu, a Cancan internetes lap és egy újságírója, Răzvan Scarlat ellen tett panaszt. A Milicista szándékosan ferdítő, összeszerkesztett videót töltött fel a videómegosztóra, a magyar közösséggel szembeni gyűlöletre uszítva. Bogdan Iancu egy másik videóban kifejti, hogy magyartalanítani kell az országot, s ez kétféleképpen oldható meg. Egyrészt a magyarok önként hagynák el Romániát, másrészt ki kellene őket lakoltatni – ütlegelések közepette. Azt állítja, hogy a székelyek a román nép könyörületéből élnek az országban, amely csakis a románoké, s szedjék a sátorfájukat, és menjenek Törökországba vagy Magyarországra. Răzvan Scarlat, a Cancan munkatársa a Romániában élő magyaroknak küldött határozott üzenetet: „tiszteljetek, másképp ki lesztek rugdosva az országból”. A bukaresti I. kerületi ügyészségre tett bűnügyi feljelentésben gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció bűncselekményének elkövetéséért Radu Banciu televíziós műsorvezető és a B1 tévécsatorna működtetője ellen lépett fel az egyesület és Hans Hedrich. Banciu a Banciu világa című, augusztus 31-én késő este közvetített műsorban hamis és magyarellenes információkat terjesztett. A romániai magyar közösség tagjait erőszakos, kiszámíthatatlan, embertelen egyénekként mutatta be, kollektív bűnösséggel vádolta a teljes magyar közösséget, felelőssé téve a román–magyar konfliktusokért, amelyek a román társadalom gondját jelentik, azt sugallva, hogy a magyarok már kisgyermekkorukban magukba szívják a románok elleni gyűlöletet, olyanok, mint az állatkertben levő állatok, ezért úgy is kell bánni velük, mint valami állatokkal, a hatóságoknak kitelepítéssel vagy kivégzéssel kellene megoldaniuk a székelyudvarhelyi magyar kérdést. A harmadik, a brassói ügyészségre tett bűnügyi feljelentés gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció bűncselekményének elkövetését hozza fel. Egy közösségi oldal Nea Nicu néven szereplő ismeretlen működtetője Magyarverő olimpia című eseményt indított az oldalon. Azt írta: „nemes cél érdekében gyertek, segítsünk minél több magyarnak, hogy hagyja el az országot. A részvételhez legalább 14 éves kor, egy bot vagy izom szükséges. Aki magyarokat hagy az országban, vagy nem veri meg eléggé őket, annak anyja k...va”. Az eseményhez rengeteg magyarellenes hozzászólás érkezett.
Hans Hedrich közölte, nem bosszúból tett feljelentést, célja a nemzetiségek közötti együttélés fenntartható megoldása. Úgy véli, a bemutatott eseteket mesterségesen gerjesztik és tartják fenn a „párhuzamos állam” képviselői. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 6.

500 éves a reformáció
„Egymás terhét hordozzátok!”
Amikor 1934-ben világgá kiáltotta fájdalmát a szétszórt mezőségi települések sorvadó, a többségbe beolvadó szórványmagyarságáról, Földes Károly mezőújlaki lévita tanító nem tudta, hogy mennyire érzékeny, nyolcvan év távlatából is egyre időszerűbb és fájdalmasabb témával „lármázza fel” az erdélyi köztudatot. Manapság ugyanis már nemcsak a mezőségi, peremvidéki települések elszórványosodásának vagyunk tanúi, a folyamat egész tájegységeket, életerősnek hitt faluközösségeket, korábban népes nagyvárosi gyülekezeteket is egyre nagyobb mértékben érint.
Földes Károly 16 oldalas írásában, amelyet Nagyenyeden adtak ki Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból címen, egy összeomlott mezőségi gyülekezetben végzett tizenhárom évnyi emberpróbáló küzdelméről számolt be. A Kolozsváron tanítói, Budapesten magyar- és történelemtanári oklevelet szerzett fiatalemberben a szibériai fogságban töltött hét nehéz év alatt érik meg az elhatározás, hogy Erdélyben legyen lévita tanító, akinek életcélja „pusztulásra ítélt lelkek megmentése”, „összedőlt templomok felépítése”, „elnémult harangok megszólaltatása”. A megdöbbentő valóság, az elhagyott, nyomorúságos paplak, az úttalan utak, amelyeken a fogságban megfagyott lábával nyolc szórványgyülekezetét kellett megközelítenie, és a fájó közöny sem tudta eltántorítani céljától. Az előadásaiból, valamint füzetének újrakiadásából származó pénzből Újlakon, Septéren és Nagycégen templomot építtetett, az újlaki templomba bútort faragott, a konfirmáló fiatalokat otthonában gyűjtötte össze, hogy nemcsak a kátéra, írni, olvasni magyarul, történelemre, irodalomra is tanítsa őket. Elkeseredésében megfogalmazott írása nemcsak panasz, a tennivalók felsorolása is: a szórványgondozás az egész közösség terhe kellene legyen, és lelkes, önfeláldozó emberekkel meg kellene alakítani a szórvány missziót. Jajkiáltásával és tanácsaival teológushallgatókat nyert meg, akik lelkesen kapcsolódtak be a szórványgyülekezeti munkába. Őrhelyét a nélkülözések ellenére sem jószántából adta fel, Dél-Erdélyhez sorolt falvaiból a hatalom csendőrei kergették el. Bár a mozgalom hamar kifulladt, hatása tovább munkált azokban a teológusokban, akik a szórványmisszióban szerzett tapasztalatok birtokában élethivatásuknak tekintették a szórványközösségek szolgálatát.
Hit és nemzetiségi öntudat
Lázas gyűjtőmunka indult a Mezőségen, és az adatokat felhasználva a szórványmunkára kész Nagy Ödön (1914–1995) átfogó tanulmányt írt a szórványkérdésről, ami a Hitel 1938-as különlenyomatában jelent meg. A szórványosodás foka és mértéke szerint a 81 közösség közül 21-et talált életképesnek, a többit a beolvadás útját járó és a teljes beolvadás állapotába került csoportként írta le. Nem a lélekszám, hanem a hit és a nemzetiségi öntudat képes megtartani egy közösséget, de „nem lehet nemzetiségi öntudata olyan népnek, amely nem alkot szervezett közösséget, és nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a nemzeti műveltség fenntartásához szükségesek” – összegzett tanulmányában. A marosszéki gazdatiszt és bécsi származású nevelőnő házasságából született Nagy Ödön a mezőpaniti gyermekkor után a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult. Érettségi után gyalog járta be Erdélyt, majd magyar irodalom, latin és szociográfia szakon kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulásának hatására mélyült el érdeklődése a népélet iránt, aminek eredményét későbbi néprajzi tanulmányai tükrözték. Vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) összejövetelein erősödött meg, ennek hatására iratkozott át a református teológiára. Szórványtitkárként irányította a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, szervezte a teológushallgatók szórványmisszióját, s közben rendszeresen közölte írásait. Fiatal lelkészként, bár látta a szórványmozgalom lanyhulását, népes parókiák helyett a mezőségi szórványgyülekezetek vonzották. A lelkészi szolgálat mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, néprajzi múzeumot rendezett be, korszerű gazdasági ismereteket terjesztett, és mély hittel, lelkesedéssel szolgálta a mezőségi magyarságot, próbálta késleltetni a beolvadást. Szórványlelkészi munkáját a kissármási gyülekezetben kezdte, majd Nagyölyvesen, Mezőújlakon, Mezőkölbölkúton, Mezőméhesen, Hariban, Istvánházán, Mezőfelében, később Szolokmán és Havadon hirdette az igét. Nyugdíjba vonulása után árván maradt egykori kissármási gyülekezetében és a Felső-Tóvidék falvaiban vállalt szórványmissziót nyugalmazott paptársaival – Várbeli Istvánnal és Nagy Gyula, valamint Török Ernő nyugalmazott esperesekkel.
„Újra kellett mindent éleszteni”
Nagy Ödön mellett a Földes Károly szervezésében zajló nyári mezőségi missziók olyan legendás lelkészeket formáltak, mint Szegedi László magyarigeni, Bányai Ferenc kérői, Dávid Ödön plojesti lelkipásztor. Köztük volt Hermán János (1919-1999) nagysármási református lelkész is, aki édesapja halála után anyai nagyapjánál, a Tusonban szolgáló lévita papnál és tanítónál nevelkedett. Nagyenyeden érettségizett kitűnő eredménnyel, 1938-tól a Kolozsvári Protestáns Teológián és a Bolyai Tudományegyetemen tanult. A szórványmisszió diákkorában őt is megérintette, és Nagysármás lelkészeként a Mezőség kellős közepén hirdette élete végéig az igét, próbálta „az őrködés hitét, a másság értelmét fenntartani”. „Jaj, jaj, nagy dolog volt ez az egész mezőségi munka – sóhajtott fel egy interjúban. – Mert valahogy ez olyan volt, mint mikor egy vadonban ott valahol elhagyva újra kellett mindent éleszteni…” Sárban, térdig érő hóban is gyalogolt akár negyedszáz kilométert is, ha hívták gazdátlan gyülekezetekbe: Báldra, Nagycégre, Mezőszentmihályra, Mezőszentmiklósra, Ürmösre, Mezőszentmártonba, Királyfalvára, Keszübe, Oláhfenesre, Szentpéterre, Mezőzáhra, Pusztakamarásra. Járta a „háztól házig, lélektől lélekig vezető” gyalogutakat, hogy eskessen, temessen, kereszteljen. Az ő idejében megrongálódott templomokat, egyházi épületeket javítottak, írni tanította az írástudatlanokat, magyar szóra az anyanyelvüket elfelejtő gyermekeket és felnőtteket. Megszűnt óvodai, iskolai tagozatokat szervezett újra, nyomorgó hívei számára segélyakciókat szervezett – olvasható a három papi önéletrajzot magába foglaló Palástban (Mentor Kiadó, 2001) című kötetben. A diktatúra legkeményebb éveiben is kimondta a nagy bajt, hosszan, szinte órákon át tudta mesélni a Mezőség történetét, a török-tatár dúlásokat, Basta és Mihály vajda kegyetlenségeit, a kuruc-labanc mozgalmak következményeit, amelyek a mezőségi magyarság apadásához vezettek.
A szórványosodás jegyzőkönyve
Megszállottan járta, kutatta a Mezőséget, segített a rászorulókon, gyűjtötte az adatokat Kövesdi Kiss Ferenc (1913–2004) néptanító, magyartanár, író, költő, akit kilencvenes éveiben a Kárpát-medence legidősebb aktív presbitereként ismertünk. A 11 gyermekes mezőkövesdi családból származó fiú kiváló szellemi képességei miatt került a nagyenyedi kollégiumba. Hosszú pályája során az 1940-es években indult el a Mezőségre, amelynek minden gondját-baját szívében és gondolataiban hordozta. Óriási feladatot vállalt azzal, hogy a mezőségi falvak magyar közösségeinek szórványosodása, nyelvünk kifakulása, múltunk fokozatos elvesztése láttán 147 mezőségi település adatait jegyezte fel. Ezeken a településeken legalább háromszor megfordult, s így gyűlt össze a 700 oldalas, saját kezűleg bekötött monográfia több száz fényképpel és rendkívül gazdag adattárral, ami hosszú évekig kiadásra várt, a nyárádmenti kórusmozgalmat feltérképező dokumentumanyaggal együtt. A sorvadás, szórványosodás, a beolvadás jegyzőkönyvét készítette el, amelynek 117 oldalas kivonata Még szólnak a harangok címmel jelent meg mezőségi barangolásainak hűséges társa, dr. Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész támogatásával. A teljes kötet kiadását eredeti formában, amelyhez szívósan ragaszkodott, a Kráter Műhely Egyesület gondozásában már nem érhette meg, pedig ez volt élete nagy vágya. A Riadóra szól a harang – A mezőségi településeink helyzetképe (1891–1991) annak az embernek a keserűségét tükrözi, aki a Mezőséggel szinte eggyé válva, fél évszázadon át követte e tájegység magyar lakosságának fogyását az Erdély központi részét jelentő területen, ahol Kiss Ferenc véleménye szerint népünk szíve dobog. A mű végső kicsengése, hogy az üresen maradó templomtorony, harangláb felkiáltójelek a fokozatosan apadó, majd bezáró iskolák ellenére; nem sóhajtások idejét éljük. Ha valamit akarunk, csak lépni kellene, amíg még nem késő, és jól megjegyezni, hogy „akié a gyermek, azé a jövendő”. A fuldoklónak pedig a nagyobb, az erősebb kell kezet nyújtson, ahogy a göci templom esetében történt, amely néhai Szabó István kertjében nyomasztó gazdagságként várta a feltámadást. Ami csodák csodájára az isteni gondviselés és Kiss Ferenc lelkes erőfeszítései révén megvalósult. A mezőpanitiak nyújtottak segítő kezet, a somosdiak és néhai Lapohos András ördöngösfüzesi nyugalmazott tanár járult hozzá, hogy megmentsék a pusztulástól, azt példázva, hogy mekkorára nőhet meg bennünk az erő, ha minden nagyobb gyülekezet felkarol egy szórványt.
A 25 éves Diaszpóra Alapítvány
1991. november 14-én a mezőújlaki templomban jött létre Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javaslatára Földes Károly emlékének ápolására és a mai szórványszolgák munkájának segítésére a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő egyetlen országos kitekintésű erdélyi szórványgondozó intézmény, amely az idén ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Vezetői református lelkészek: Vetési László elnök, szórványmissziói szakelőadó és a nyugalomba vonult Jenei Tamás alelnök, belmiszsziói előadó. Az elmúlt negyedszázad alatt az erdélyi reformátusság szinte minden töredékgyülekezetében megfordultak, felmérték a gondokat a Mezőségen, a Bánságban, a Regátban, Erdély nagyobb városainak lakótelepein, lelkes teológusok segítségével. Száznál több szakmai tanácskozáson, munkamegbeszélésen vettek részt, rendszeres kapcsolatot ápolnak minden olyan szervezettel, intézménnyel, hazai és magyarországi vezető szervvel, amelyek a hazai szórványok ügyét valamiben előbbre vihetik. Szolgálatuk egyik legfontosabb területe a lelkészek és világi szórványmunkások munkájának az elismerésére alapított, Czelder Mártonról és Földes Károlyról elvezett szórványdíj, amit évente adnak át. A szórványmunka szinte minden területére terveket, stratégiákat készítettek. 2000-ben, a magyar nyelvterületen elsőként készült egy erdélyi szórványstratégia. Kidolgozták a körlelkészségek, hazai tömb-szórvány testvérkapcsolatok kialakításának és működtetésének, a felszámolódott gyülekezetek értékeinek hasznosítási, megőrzési tervét.
A munkát csak hittel lehet végezni
Bár hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt évek alatt mi történt és mi nem történt még szórványügyben, az országos kitekintésen túl, visszatérve megyénkbe, Jakab István lelkipásztort, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük az elért eredményekről. Mint elmondta, a szórványgyülekezetek építészeti örökségének a mentését szolgálta, hogy egyházmegyei adakozásból sikerült felújítani 2014 őszén a báldi református templomot, amit egy raktárból alakítottak át, néhány héttel később szentelték fel a megújult mezőpagocsai haranglábat, és egyházmegyei közmunkával újították fel a mezőszengyeli templomot. Mindhárom felszentelésén ft. Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke hirdette az igét. – Négy éven át Galambodon, az idén Várhegyen tartottuk a gyermekbibliahetet, a kis- és szórványgyülekezetekben élő gyermekek nyári táborát. A reformáció 500. évfordulójára májusban szórványreformációs napot szerveztünk Nagysármáson, ahova valamennyi mezőségi gyülekezetünkből jöttek hívek, utaztatásukat igyekeztünk kisbusszal megoldani, s a találkozás mindnyájunkra az élmény erejével hatott. Nagyon lehet szeretni a Mezőséget, az ott élő meleglelkű emberekért, akik hitükkel, kitartásukkal igazi kincset jelentenek. Az utóbbi években a magyar kormány is jelentős támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a szórványgyülekezetek lelkipásztorai a javadalmazásukat felvehessék, ami az egyházkerületi missziós program keretében történik, és ami- ért köszönettel tartozunk. Legtöbb gyülekezetnek van szórványautója, útiköltség címen támogatást kap a Communitas Alapítványtól. Ennek ellenére ezt a munkát csak hittel lehet végezni.
„Ha nem ezt tenném, nem is én lennék”
– Úgy érzem, az Úristen bízott meg ezzel engem – vallja Lakó Jenő marosszentgyörgyi származású mezőzáhi református lelkész, aki a legnagyobb mezőségi szórványban látja el a missziós szolgálatot. A mezőzáhi anyaegyházhoz tartozó Szengyelen, Sályiban, valamint Tóháton és Cekeden, ahol az utolsó hívek is kiköltöztek a temetőbe. Beszolgáló lelkészként teljesít szolgálatot Uzdiszentpéteren és a hozzá tartozó Tusonban, Ölyvesen, Pagocsán és Pagocsavölgyben, ez utóbbi két településen négy-négy reformátust tart még számon. Bevallása szerint nemcsak igét hirdet, betegeket látogat, segít híveinek, ha bajban vannak, szervez, tanít, teszi, amit kell és lehet. Bár volt lehetősége tovább menni, megszerette a mezőségi embereket, akiknek jó szíve, ragaszkodása nap mint nap megérinti. Munkájában felesége, presbitere és gondnoka is támogatja, és jól érzik magukat a mezőzáhi paplakban, amelyet reményeik szerint sikerül befejezni. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

2017. december 6.

A zselé uralma
„Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva” – mondta állítólag a Dzsugasvilinek indult Sztálin, Lenin temetésén. És milyen igaza volt. A káder ugyanis nem vész el, csak átalakul, és földhözragadt világszemléletével fojtogató zselészerű anyagként beterít korokat, rendszereket, államformákat, a maga képére és hasonlatosságára igyekezve alakítani mindent.
Az adventi időszakban az ember gyomra a szokásosnál is kevésbé veszi be a politika mocskát, talán azért is, mert éppen elég sok ilyen jellegű szenny felgyűlik az emberben az év során, és erre az időszakra már megtelik a lelkünk a sok hazugsággal, trükkel, ármánnyal, aljaskodással. Ha viszont arra kényszerülünk, hogy napi szinten figyeljük a sajtóban az „eseményeket”, az évnek erre az időszakára is jut bőven olyan anyag, amitől elundorodhatunk.
Itt van mindjárt december elseje, amely nap körül mindig nagy a felhajtás, és amely nap természetszerűleg jobban érinti az erre érzékeny, „határon túlra szakadt” erdélyi, partiumi magyart, főleg azért, mert a román politika szélsőségei (úgy 95%) ezen a napon többnyire az ő rovására szoktak hazafit, nemzetmentőt, országegyesítőt és egyebet játszani. Ezt valahogy meg is szoktuk már, lepereg rólunk, a Noua Dreapta nevű gittegylet székelyföldi bohóckodásai sem érdekelik már a kutyát sem ezen a napon. Van viszont valami, ami még megüti az ingerküszöböt, az az eset, amikor a sajátjaink, hivatott vezetőink akarnak katolikusabbak lenni a pápánál, vagyis december elsején románabbak a románoknál.
Mert van ilyen, több mint hinnénk. Elég megnézni, hol és hogyan ünnepelte Erdély elszakítását Magyarországtól a Bihar megyei Margitta (a lakosok 45%-a magyar) polgármestere, az RMDSZ-es Pocsaly Zoltán. Az ember felteszi magának a kérdést, vajon mikor volt őszinte, akkor, amikor egy magyaroknak gyászos emlékű napon mondott „ünnepi” beszédet, vagy akkor, amikor a magyar állampolgárságot felvéve hűséget esküdött a magyar hazának, és azt nyilatkozta, hogy bár sohase történt volna meg a trianoni diktátum? Vagy pártbéli társa, Nyakó József, Mihályfalva (a lakosok 85%-a magyar) polgármestere mikor volt őszinte, akkor, amikor az általa vezetett hivatal megszervezte az Érmellék fővárosában megszállásunk „megünneplését”, és ott beszédet mondott a békés egymás mellett élésről, (mintha a tolvaj és a meglopott, az erőszaktevő és áldozata békésen élhetne egymás mellett)a kölcsönös tiszteletről? Vagy akkor, amikor a magyarsághoz való hűséget, a helytállást emlegette különféle magyar ünnepségeken? Vagy esetleg akkor volt a legőszintébb, mikor még 2012-ben levelet írt Orbán Viktornak, amiben kifejtette, hogy miért káros, és magyarok közé éket verő a Demokrácia Központok intézményi hálózata? Vagy akkor lesz igazán őszinte, mikor esetleg megköszöni a pénzt, amit a mindenkori magyar államtól nyer majd el a város, mondjuk egy pályázaton?
A politika mocskos dolog, szokták mondani. Tájainkon ez különösen igaz, mert érdekképviseletünk, közéleti „nagyágyúink” gerince valami különös, zselészerű anyagból van, ami lehetővé teszi, hogy ha szükséges kommunistábbak legyenek Marxnál, magyarabbak Horthy Miklósnál, románabbak a legsovinisztább betelepített románnál, vagy éppen olyan „legek” amire megélhetésük, hatalmon maradásuk és földhözragadt világnézetük továbbadása szempontjából éppen szükség van.
A zselé uralma ez, és mivel fejétől bűzlik a hal, a társadalom erre fogékony rétege az ő példájukat követve akar feljebb vergődni, érvényesülni, „valaki” lenni. De csupán annyit érnek el, hogy ők is hozzáteszik a magukét az általános elértéktelenedéshez, a szavak, eskük és ígéretek inflációjához, ezzel emberségünk és magyarságunk válságához. A rossz példa is követhető példa ugyanis, és lassan már csak rossz példa kap teret. Ha hagyjuk. Barta Béla / itthon.ma/szerintunk

2017. december 7.

Sürgősségi eljárásban kérik a katolikus iskola újraalapítását
A közoktatási törvény módosítását követően
December 4-én, hétfőn a szenátus elfogadta az RMDSZ által a közoktatási kerettörvény módosítására benyújtott tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi közösségek új oktatási intézményeinek létrehozásáról törvény útján a parlament is rendelkezhessen – erősítette meg a hírt Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora.
– A 2011. évi 1-es közoktatási törvény a központosítás lebontásának jegyében az önkormányzatok és a megyei tanfelügyelőségek közös hatáskörébe utalta az oktatási intézmények megalapítását. Ezzel elvi szinten nem lenne semmi gond, de vannak olyan önkormányzatok, amelyekben nem rendelkezik többséggel az RMDSZ, és a többségi pártok képviselőiben nincs meg az akarat, hogy a helyi közösség jogos iskolaalapítási igényeire választ adjanak. Ez volt a helyzet Marosvásárhelyen is, ahol a polgármesteri hivatal 2014-ben beindított egy iskolaalapítási folyamatot, de ezt kifogásolható, támadható módon tette, amivel a megszűnés határára sodorta a római katolikus líceumot. Hasonló negatív példát említhetnék más Maros megyei településekről is, ahol a helyi közösség évek óta próbálkozik iskolaalapítással, de erre a helyi önkormányzatokban a többséget nem sikerült megnyernie.
Az új törvénymódosításnak az célja, hogy amennyiben létezik parlamenti többség és akarat, akkor ezen a szinten is lehessen nemzetiségi oktatási intézményeket alapítani.
A törvénymódosítással nem csorbultak az önkormányzatok iskolaalapítási szándékai, csupán egy pluszlehetőséget iktattunk be, amellyel bővül a nemzetiségi tanintézmények létrehozásának a lehetősége helyhatósági ellenállás esetén is.
– Véleménye szerint a római katolikus iskola újraalapítására vonatkozó törvénytervezetet is elfogadja a törvényhozás mindkét háza?
– Kereken egy éve zajlik az iskola körüli nyilvános vita, a politikai és civil küzdelem, amelybe különböző szinteken kapcsolódtak be állami és helyhatósági intézmények, és köztudott, hogy immár a két ország részéről a miniszterelnök, valamint a képviselőház elnöke is folytatott tárgyalásokat. Ezt követően kaptunk ígéretet a többségi kormánypárttól arra, hogy amennyiben nem sikerül helyileg megoldani az ügyet, akkor segítenek abban, hogy parlamenti szinten oldjuk meg a kérdést. Mivel helyileg az összes lehetőséget kimerítettük, így került sor a felsőbb döntéshozatalra, melynek első lépéseként mindkét ház elfogadta a törvénymódosító javaslatunkat. Az elkövetkező hetekben derül ki, hogy marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot az új törvény alapján sikerül-e újraalapítani. Az első sikeres lépés után bizakodom abban, hogy minden józanul gondolkodó érintett félben megvan a jó szándék, a politikai akarat, hogy a marosvásárhelyi közösség jogos igényére kedvező választ adjon – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán szenátor.
– Érdeklődésünkre hozzátette, hogy az államelnöknek harminc nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja, kihirdesse a módosítást, ami a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően törvényerőre lép.
– Párhuzamosan sürgősségi eljárást kértünk a konkrét iskolaalapítási törvénytervezetre, és bízunk abban, hogy még ebben az évben sikerül megszavazni. A tervezet azt is tartalmazza, hogy ha kicsit később lép törvényerőre, mint ahogy a határidőket a módszertan előírja, akkor is bele kell foglalni az iskolahálózatba. A törvénytervezet kitér az osztályok átvételére, a cikluskezdő osztályok indítására, valamint a tanügyi és kisegítő személyzet helyzetére. Elvileg a helyi hivataloknak nem lesz beleszólása a törvény előírásaiba, és reméljük, hogy ez nem fog megváltozni – nyilatkozta a szenátor. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

2017. december 7.

Márton Árpád a randalírozó bányászokhoz hasonlította a bukaresti tüntetőket
Az 1990-es bukaresti egyetemista tüntetést vérbe fojtó bányászokhoz hasonlította az igazságügyi törvények ellen tiltakozó tüntetőket Márton Árpád RMDSZ-es képviselő.
A háromszéki honatya az igazságszolgáltatásról szóló jogszabályok módosítását végrehajtó különleges parlamenti bizottság csütörtöki ülésén kijelentette: a szerdai események a huszonhét évvel ezelőtti történésekre emlékeztetik. Márton Árpád elmondta, előző este gyalogosan hagyta el a törvényhozás épületét, és felismerte a tüntetők között a Mentsétek meg Romániát (USR) egyik parlamenti képviselőjét, majd a televízióban látta, amint az ellenzéki alakulat többi honatyája megköszöni a demonstrálóknak, hogy „megvédték a jogállamot”.
„Engem mindez 1990 júniusára emlékeztet, amikor bár nem hívta őket, Iliescu (Ion Iliescu volt államfő – szerk. megj.) megköszönte a bányászoknak, hogy megvédték a jogállamot” – idézte Márton Árpád szavait a News.ro hírügynökség. Stelian Ion, az USR honatyája RMDSZ-es képviselőtársa szavaira úgy reagált: nem az ellenzéki párt hívta utcára a tüntetőket, hanem maguktól jöttek demonstrálni.
„Ezek a megmozdulások polgári hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot, a demokrácia utolsó bástyáit jelképezik. Alapvető joga mindenkinek tiltakozni. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy Ön bennünket Iliescuhoz, a békés tüntetőket pedig azokhoz a bányászokhoz hasonlítja, akik botokkal kisöpörték Bukarestet” – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Márton Árpád erre úgy válaszolt, hogy szerda este elhaladt a tüntetők mellett, akiknél valóban nem voltak husángok, viszont szerinte nem voltak békések, hanem agresszíven és civilizálatlanul viselkedtek. „Ebben az országban léteznek jogszabályok az utcai tüntetésekre vonatkozóan, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Számomra felfoghatatlan, hogy miközben Marosvásárhelyen megbüntetnek egyeseket, amiért az úttest egyik oldalán haladnak, mások estéről estére eltorlaszolhatják a közlekedést anélkül, hogy felelősségre vonnák őket” – állapította meg az RMDSZ-es politikus.
Mint ismeretes, több százan tüntettek szerda este a bukaresti parlament előtt az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása ellen. Többen közülük „Tolvajok”, „El a kezekkel az igazságszolgáltatásról” feliratú táblákat tartottak a magasba, néhányan pedig megpróbálták lezárni az úttestet, de a csendőrök megakadályozták őket ebben. Az USR képviselői késő este kijöttek a tüntetők közé, akik tapssal fogadták őket. Dan Barna pártelnök bejelentette, sikerült megakadályozniuk, hogy a bírák és ügyészek jogállását módosító tervezetet végszavazás alá bocsássák, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy folytassák a tiltakozást. Krónika (Kolozsvár)

2017. december 7.

Eredetünk kutatásának szócsöve
Kelet Kapuja
A baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kun Kocsárd Egyesület egy új, negyedévenként megjelenő őstörténeti folyóiratot indított Kelet Kapuja címmel. Első száma júliusban került a standokra, a második pedig októberben. A tetszetős megjelenésű, képekkel gazdagon illusztrált lapnak dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, keletkutató a főszerkesztője.
Amint azt a szóban forgó kiadó igazgatójától és egyesület elnökétől megtudhattuk, a Baróton immár negyedik alkalommal megtartott Magyar Örökség-táborban érlelődött meg a folyóirat indításának gondolata. Az itt évente összeverődő előadók megítélése szerint ugyanis szükség volt és van egy olyan tudományos kiadványra, mely közlési lehetőséget biztosít az akadémiaitól eltérő álláspontot képviselő magyar őstörténet-kutatóknak, amely a magyarság eredetkérdésével foglalkozik hazai és külföldi szakértők tanulmányain keresztül, és amely bemutatja a saját és rokon népeink nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől, napjainkig. Mindehhez pedig figyelembe veszi a témával foglalkozó tudományágak, többek között a régészet, történelem, nyelvészet, néprajz, embertan, népzene és genetika művelőinek véleményét és eddig elért eredményeit.
A folyóiratban azonban nem csak a tudós társadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődők szélesebb táborához is, ezért a megjelenésre szánt dolgozatok és tanulmányok közérthető, illetve olvasmányos nyelvezeten vannak megírva. Céljaik eléréséhez az alapítóknak a maguk területén nemzetközi hírnévnek örvendő tudósokat sikerült megnyerni. Így a már említett főszerkesztőn kívül dr. Ceglédi Katalin nyelvész, szlavista, keletkutató, Benkő Mihály történész, dr. Darkó Jenő történész, Harangozó Imre néprajzos és Sántha Attila irodalomtudós is tagja a szerkesztőbizottságnak.
Nem véletlen a címadás sem, hiszen a szerteágazó és több tudományágat magába ölelő témakörre való tekintettel olyat kerestek, amely mindezt magába foglalja és tükrözi. E meggondolás után pedig a választás azért esett a Kelet Kapuja elnevezésre, mert mindkét tagja a messzi múltban gyökerező magyar szó, és a ma élő rokon népek nyelvében is megtalálható.
A júliusban megjelent első lapszámban a baktriai királyi szkítákról olvashatunk Aradi Éva tollából, Csutak Bodroghy Attila a magyar-székely hunhagyomány kérdésköréről értekezik, Obrusánszky Borbála a hun főhatalomról, Czeglédi Katalin a Turán névről, míg Sántha Attila a székely nyelvjárások „déli-nyugati szláv jövevényszavairól. Dimádzsav Erdenebátor A hunok anyagi kultúrája Mongóliában, Guldana Sarbassova A ló, mint a kazakok kulturális öröksége, Harangozó Imre Vadászok útján, égi csapáson, Obrusánszky Borbála A Kaukázus ismeretlen keresztényei címmel közöl tanulmányt. Rövid írások találhatók továbbá benne a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Napokról, a rómaiak és hunok együttéléséről, a mongol lókultúra eredetéről, valamint a szanszkrit nyelv és a szkíták őshazájáról.
A folyóiratra előfizetést a kiadónál fogadnak el, ugyanakkor újságárudákban meg is vásárolható. Érdeklődni a [email protected] e-mail-címen lehet. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. december 7.

Megszüntették Horváth Anna bírósági felügyeletét
A DNA helyben fellebbezett. Véget ért a tanúk meghallgatása, januárban már a hangfelvételek következnek.
14 hónap után megszüntették a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester bírósági felügyeletét. Csütörtökön, december 7-én a Kolozs megyei Táblabíróságon befejeződött a tanúk meghallgatása a perben, amelyben Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel, Fodor Zsolt üzletembert pedig befolyásvásárlással és pénzmosással vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A tárgyaláson az ügyész kérte a bírósági felügyelet meghosszabbítását, a védelem pedig annak feloldását, arra hivatkozva, hogy a tanúk meghallgatása befejeződött, illetve a felügyelet nem indokolt. Horváth Anna jelezte: a munkához való joga is sérül a bírósági felügyelet miatt, ugyanis RMDSZ-alelnöki minőségében gyakran kellene magyarországi megbeszéléseken részt vennie.
A bíró döntését már szinte senki nem várta meg, ugyanis a tolmács hiánya miatt az egyik tanú meghallgatását 14.30-ra ütemezték át a 10 órakor kezdődő tárgyaláson. A DNA helyben fellebbezett a bírósági felügyelet megszüntetése ellen, ennek a tárgyalására körülbelül két hét múlva kerülhet sor Bukarestben, addig érvényben marad a felügyelet.
Január 19-én a hangfelvételek meghallgatásával folytatódik Horváth Anna és Fodor Zsolt pere Kolozsváron. A december 7-i tárgyaláson 14 tanút hallgattak meg Kolozsvár volt alpolgármesterének ügyében, 10 a vád, 4 a védelem tanúja volt – bár a külső szemlélő nem igazán állapíthatta meg a különbséget.
A tanúk között több olyan cégvezető is volt, aki támogatta Horváth Anna kampányát. Székely Zsuzsanna 5000 lejt adományozott, és elmondta, soha nem kérte az alpolgármester segítségét, viszont RMDSZ-szimpatizáns, ezért amikor a kampány elején megkereste Horváth, önszántából döntött az összeg felajánlásáról.
Egy másik tanú arról számolt be, hogy a lakása mellett építkezési engedély nélkül felépített ház ügyében kérte az alpolgármester segítségét. A ház 2007-ben épült, de azóta sem történt semmi, ezért a tanú többször megkereste már az előző alpolgármestert is, mivel aktívabb hozzáállást várt el a hivataltól, amely szintén peres fél az illegálisan épített ház perében, de jogi képviselője soha nem jelent meg a tárgyalásokon. A tanú elmondta: Horváth Anna nyitott volt, meghallgatta kérését, tanulmányozta az esetet, és ígéretet tett rá, hogy beszél a jogi osztállyal, de a helyzet ezt követően sem változott. Évekkel később, a választási kampányban adományozott egy összeget, mert pozitív véleménye van Horváth Annáról mind alpolgármesterként, mind közéleti szereplőként.
Egy további tanú arról számolt be, hogy 25 ezer lejt adományozott a kampányra. „Értékeltem, hogy mindig nyitva volt az ajtaja a város polgárai előtt, bár én soha nem éltem ezzel a lehetőséggel, nem fordultam hozzá semmilyen ügyben” – vallotta.
Emil Boc tanácsadója, Mihaela Boc azt nyilatkozta, a vádlott soha nem lépett közbe nála azért, hogy egy építkezési engedély kibocsátását megsürgesse, és nem érdeklődött arról sem, hogy hogy áll egyes engedélyek kibocsátása.
Fodor Zsolt alkalmazottja, aki a Mikes-palota dokumentációját összeállította, arról számolt be, hogy milyen problémák adódtak az átépítés kapcsán, és hogy a lejárt engedélyek miatt keresték fel a polgármesteri hivatalt. Az audiencián azt közölték velük, milyen lépéseket kell követniük az engedélyeztetés érdekében.
Az Automotiv Kft. igazgatója azt mesélte el, hogy 2016-ban kölcsönadott egy autót Horváth Anna férjének, miután az általuk a cégétől vásárolt használt Volkswagen Passat nem érkezett meg időben, majd másnap el is romlott.
Egy másik tanú Nagy Zoltán Levente volt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki elmondta: körülbelül tíz éve ismeri Horváth Annát, baráti viszonyba Bukarestben kerültek 2007-ben, amikor mindketten államtitkárok voltak (Nagy a környezetvédelmi, Horváth a fejlesztési minisztériumban). 2016-ban a Kolozsvár főterén lévő vendéglátó hely (az l'Alchimiste) teraszára kért engedélyt, de júniusban visszautasító választ kapott a hivataltól. Ezt követően kereste fel az alpolgármestert, mivel a hivatalos választ nem tartotta kielégítőnek. Az alpolgármester behívatta irodájába az illetékes osztály képviselőjét, aki elmagyarázta: az engedély megtagadásának valós oka az, hogy a polgármesteri hivatalnak nincs lehetősége felbontani egy másik vállalkozóval a teraszhasználatra kötött szerződését. Nagy Zoltán azt vallotta, megértette a valós okokat, amelyeket megalapozottabbnak gondolt, mint a hivatalos választ, és kielégítőnek is találta a választ annak fényében, hogy ők időközben az étterem nyitását átütemezték novemberre, amikor már amúgy sem tartottak volna igényt teraszra. Nagy elmondta: tisztában volt vele, hogy Horváth Anna nem tud közbenjárni az ügyében, és azért fordult hozzá, hogy segítsen megérteni, miért utasította vissza a hivatal az engedély kiállítását.
Hasonló ügyről számolt be vallomásában a Koffer kávézó menedzsere is, ők is teraszra kértek engedélyt a hivatalból, de három hónap után sem kaptak engedélyt, ekkor fordult Horváth Annához, akit nem ismert személyesen. Az alpolgármester elkérte a dosszié számát, érdeklődött az ügyben. És azt közölte, még pár aláírást meg kell várni az engedélyhez. A Koffer végül októberben kapta meg az engedélyt terasz létesítésére.
Egy cégvezető, aki magánszemélyként 8000 lejt adományozott a kampányra, amelyet cége is támogatott 9000 lejjel, arról számolt be, hogy egy 2014-ben kért engedély ügyében fordult Horváth Annához, miután másfél év alatt sem kapta meg azt. Kétségbeesésében minden, a polgármesteri hivatalnál dolgozó ismerősét megkereste, de a mai napig nem sikerült megértenie, miért csúszott ennyit az engedély kiadása, amelyet végül csak három év után, 2017 novemberében állítottak ki. „Horváth Anna volt az egyetlen, aki megpróbált segíteni, és értékelem, amit a közösségért tett” – mondta az üzletember annak indoklásaként, hogy miért támogatta az akkori alpolgármester választási kampányát.
A védelem első tanúja egy szociális lakás lakója volt, akit kilakoltattak visszaszolgáltatott Egyetem utcai lakásából. Horváth Annától azért kért audienciát, mert a lakás, amelyet a hivatal kiutalt neki, nem volt rácsatlakoztatva az áramhálózatra, az alpolgármester pedig azt javasolta neki, forduljon a hivatal műszaki osztályához. Végül a tanú maga oldotta meg a helyzetet az Electricával. Ezt követően még 4-5 alkalommal volt audiencián, mert lakása nem volt szigetelve, és remélte, hogy a műszaki osztály megoldja problémáját, de ez azóta sem történt meg (közben már másik lakást utaltak ki számára). Horváth Anna hozzáállása pozitív volt, próbált segíteni, de korlátozott a hatásköre – mondta a tanú. A következő tanú a Kolozsvári Román Opera énekese volt, aki egy kulturális szervezet vezetőjeként igényelt székhelyet a polgármesteri hivataltól. Bár a listán 3. lett a szervezete, mégsem utaltak ki neki székhelyet, bár a listán utána következők már kaptak. A három éve húzódó ügy miatt fordult Horváth Annához. Azért őt kereste meg, és nem a polgármestertől kért audienciát, mert az meglehetősen nehézkes és időigényes lett volna. Kellemesen meglepte, hogy az alpolgármester fogadta, megkereste az illetékes igazgatóságot, ahonnan eljöttek az irodájába az audienciára. Az igazgatóság azt állította, hogy tettek egy javaslatot a székhelyre, amit a szervezet visszautasított, de ez nem igaz a tanú szerint. A beszélgetést követően problémája megoldódott, és kapott egy székhelyet, bár utólag megbánta ezt, ugyanis az ingatlan nem volt közművesítve, és rengeteg pénzbe került a felújítása, most, három év után pedig vissza kell szolgáltatnia azt.
Emanuel Ungureanu jelenlegi USR-s parlamenti képviselő is a védelem tanúi közt volt. Ő civil aktivistaként kereste meg az alpolgármestert egy nyárádszeredai 16 éves magyar fiú ügyében, akinek 48 óránként dialízis-kezelésre volt szüksége Kolozsváron, ezért egy kolozsvári családi központban próbálták elhelyezni. A marosvásárhelyi alpolgármester javaslatára kereste meg Horváth Annát, arra kérve, hogy segítsen az ügyben, amit az alpolgármester meg is próbált, de a Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság nem adott engedélyt (a tanú szerint azért, mert az igazgatóság havi 4500 lej támogatást kap a veseelégtelenséggel küzdő gyerek után). Végül a gyerek ügyét jogi úton sikerült megoldani, jelenleg egy kolozsvári családnál van. Horváth Anna ezt követően is segítette a beilleszkedésben, kolozsvári magyar iskolába íratta be a gyereket – számolt be a képviselő, aki azt is elmondta: az alpolgármestert többször meghívta, hogy beszélgessen a gyerekekkel, családokkal. A tanú úgy fogalmazott: többször fordult más köztisztviselőkhöz is, de a legemberségesebb Horváth Anna viszonyulása volt. Az utolsó tanú, akinek a meghallgatásán jelen voltunk (a magyar tolmácsot kérő tanú vallomását már nem vártuk meg) egy györgyfalvi negyedbeli apuka, aki a Facebookon tett közzé képeket arról, hogy a tervektől eltérően a Iulius Mall megépítése után a tó partján nem hozták létre a tervezett járdát, illetve a jelzőlámpa sem működik, ezért az ott iskolába járó kisdiákoknak az autók között kell közlekedniük. Miután a közösségi hálón felhívta az alpolgármester figyelmét a problémára, Horváth Anna audienciára hívta, amelyen jelen volt a közlekedési osztály képviselője is. „Azért mentem, hogy felhívjam a figyelmét a problémára. Semmit nem ígértek, de a probléma utólag megoldódott, gyalogút épült, és működik a jelzőlámpa” – mondta a tanú. Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

2017. december 8.

Fel kellene nőnünk Arany Jánoshoz – Szilágyi Márton irodalomtörténész az életműről és annak kutatásáról
A kolozsvári bölcsészkaron mutatták be elsőként Szilágyi Mártonnak, az ELTE tanárának, elismert irodalomtörténésznek, Arany-kutatónak a Kalligram Kiadónál megjelent, „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját. Szilágyi Márton a csütörtöki bemutatót megelőzően a Krónikának többek között elmondta: másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk.
– „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját elsőként a kolozsvári bölcsészkaron ismerhette meg a közönség. Milyen tekintetben hoz újat a kötet, amely a költő születésének bicentenáriuma apropóján szervezett emlékévben látott napvilágot?
– Az volt a célom, hogy olyan műelemző könyvet próbáljak írni, amely elsősorban Arany epikus és lírai műveire koncentrál, műelemzések sorozatából épül föl, és nemcsak a szakma, de a nagyközönség számára is érdekes lehet. A szerkezet is ezt tükrözi:
az elején egy fejezet Arany társadalmi státusváltozásait próbálja áttekinteni: nem az életrajzot újramondani, hanem azt, hogy miképpen jutott el a nemzeti költői státuszig. Utána műelemzések következnek, az első felében az epikus művekről, a másodikban az úgynevezett kisebb költeményekről. A kötet újdonságát az adja, hogy olyan szövegekről is igyekeztem beszélni, amikről nem szokás az Arany-életmű kapcsán. Külön fejezetben foglalkoztam A dévaványai juhbehajtás című művel, amit sokáig nem tekintettek Aranyénak. A szöveg, ami voltaképpen egy falucsúfoló, feltehetően Kisújszálláson keletkezett, ahol az 1830-as években Arany tanítóként működött.
„Azért jelentős ez a szöveg, mert ha figyelembe vesszük, akkor másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk, vagyis nem az első Arany-szövegnek tekintett Az elveszett alkotmánnyal, hanem jóval korábban és más műfajjal.
– „Mi vagyok én? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál” – ez a rövidke Arany-szöveg ihlette a kötet címét?
– Ez is. Arany maga ezt az élete végén írott kis szöveget nem tekintette önállóan publikálható versnek. Azért fontos, hogy ez a kötet címadója, mert egy másik Arany-szöveghez vezet el: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék”. Számomra az volt érdekes, hogy miként lehet ezt a két sort egymásra vetíteni. Amikor Arany élete végén megírja fájdalmas kis szövegét, voltaképpen visszautal arra a korábbi sorra, amely költői indulásában fontos szerepet játszott, a Petőfi episztoláját megválaszoló saját versére. A Mi vagyok én? kérdésre adott két válasz pedig gyökeresen eltérő: először az, hogy „egy népi sarjadék”, élete végén pedig, hogy „Senki Pál”.
– Petőfiről szóló tanulmánykötetet is szerkesztett nemrég, amelynek címe a költő „Ki vagyok én? Nem mondom meg” verssora. Tekinthető a két cím a Petőfiről és Aranyról szóló kötetek egyfajta felelgetős játékának?
– Nyilván. Amikor Arany fölteszi ezt a kérdést, hogy „Mi vagyok én?”, ott van a fülében Petőfinek ez a verse, hiszen nagyon alaposan ismerte életművét és magát a költőt is, így a kérdés egyfajta Petőfi-allúzió is. Engem az eltérés izgatott: az Arany által megfogalmazott mindkét önképnek megvan a maga hitele és poétikai következménye, de ifjúkorában ez morális, származásbeli kérdés, élete vége felé pedig egzisztenciális számvetés.
A Petőfi-tanulmánykötetet egyébként 2014-ben szerkesztettem, apropója az volt, hogy megnyílt egy újrarendezett Petőfi-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol felkértek, hogy legyek a szakmai forgatókönyv összeállítója, aztán a múzeum szeretett volna egy tanulmánykötetet. Szép és érdekes feladat volt, hogy több évtized után újabb, Petőfiről szóló tanulmánykötetet kellett összeállítani, mert ez utoljára az 1970–80-as években volt divat.
– Arany esetében ez hogyan alakult, főként az emlékévnek köszönhetően lendült fel szóló kiadványok megjelentetése, munkásságának kutatása?
– Nem önmagában az emlékévnek, hanem annak, hogy volt néhány szakember, aki idejekorán számot vetett azzal, hogy közeleg a bicentenárium, amit megfelelően elő kell készíteni. Az Arany-életmű kritikai kiadását Korompay H. János indította újra, aki az Akadémia irodalomtudományi intézetében dolgozik. Egy kötet már megjelent: Hász-Fehér Katalin rendezte sajtó alá Arany lapszéli jegyzeteit a Nagyszalontán található hagyatékból. Az évfordulóra két tanulmánykötet is kitalált, az egyik Arany és a világirodalom kapcsolatáról szól, a Cieger András szerkesztette másik kötet Arany életművének művelődéstörténeti olvasatait tekinti át, és mindkettő fontos kiadvány.
Komoly eredmény, hogy rengeteg szerzőt sikerült meggyőzni, hogy Arannyal foglalkozzon, így a kutatás nem áll rosszul. Jelentősek az évforduló alkalmával napvilágot látott tematikus folyóiratszámok, sok anyag gyűlik föl.
Ez azért is lényeges, mert azt hihetjük, hogy mindent tudunk már róla, de most derül ki, hogy mennyi mindent nem, és mennyi mindent kell még elvégezni.
– Visszatérve a kritikai kiadásra, miért is van szükség rá?
– Ideje rendet teremteni Arany életművében, merthogy nincsen rend, a kritikai kiadásban pedig minden művel el kellene számolni. Az 1950-es években, a kritikai kiadás indulásakor épp a legfontosabb rész, az első 5-6 kötet előkészítése nem történt kellően átgondolt formában. Az is fontos, hogy Vojnovich Gézának, aki akkor sajtó alá rendezte a műveket, nem volt lehetősége, hogy például Nagyszalontán kutatásokat folytasson, most viszont mód van erre. Lehetőség nyílik arra is, hogy a Magyarországon őrzött kézirathagyatékhoz hozzávegyük azt, amit Erdélyben őriznek. Például a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, amelyet hosszú évtizedek óta nem háborgatott senki, holott kiemelt jelentőségű. Kéziratos kötet, amelybe a költő bemásolta az 1856-os Kisebb költemények anyagát. Olyan szöveg, ami homlokegyenest más lehetőségeket ad a kritikai kiadásnak.
– És mikorra készülhet el az új kritikai kiadás?
– A távlatokat azzal jelezném, hogy az 1950-es években indult el a kritikai kiadás, és hivatalosan 1-2 éve fejeződött be. A helyzet azóta kicsit romlott, mert a számítógépes és nyomdai feltételek ugyan javultak, de a bevonható szakemberek száma csökkent. Ebből a szempontból nem biztos, hogy kevesebb idővel kell számolni, de most már remélni lehet, hogy néhány éven belül kézbe vehető, asztalra tehető kötetek születnek. A feladatok ki vannak osztva, az én reszortom Arany költői életművének 1850-ig terjedő legelső időszaka. Olyan kötetek is várhatók, mint például Arany kéziratos dalgyűjteményének kiadása: egyrészt a költő is szerzett dallamokat, másrészt le is jegyzett meglévőket. Az elképzelés az, hogy hangzóvá teszik, Csörsz Rumen István előadóművész a teljes dallamokat eljátssza, így majd felvételről meg is lehet ezeket hallgatni a kiadás kiegészítéseként.
– Kutatják az Arany család mesegyűjteményét is, készül a kritikai kiadás. Mesélne erről?
– Tulajdonképpen két fiatal néprajzos, Gulyás Judit és Domokos Mariann dolgozik azon, hogy megjelenjen kritikai kiadásban az Arany László-féle népmesegyűjtemény. Bizonyítani lehet, hogy Arany László a meséket édesanyjától és nővérétől, Juliskától gyűjtötte. Ilyenformán a családi meseanyag válik megragadhatóvá, ami annál is érdekesebb, mert van egy olyan Arany-mese, ami ebből a hagyományból nő ki, a Rózsa és Ibolya, a költő ezt feltételezések szerint a felesége révén ismerte.
Arany és a folklór kapcsolata egyébként rendkívül sokrétű.
Ha az ember belemélyed az életművébe, szinte beleszédül, hogy milyen hihetetlen világirodalmi, populáris irodalmi, népköltészeti és magyar irodalmi kapcsolatrendszer sejlik föl, ezeknek a bontogatása is a kritikai kiadás feladata.
– Az Arany-emlékév keretében rengeteg kezdeményezést indítottak, sokszor elhangzik, hogy a rendkívül gazdag életművel rendelkező költő voltaképpen a kortársunk. Ön, aki kortárs irodalommal is behatóan foglalkozik, miként látja ezt?
– Nem Aranyt tiszteljük meg azzal, ha azt mondjuk, hogy kortársunk, inkább nekünk kellene felnőnünk hozzá. Életműve mérhetetlenül gazdag hagyományt jelent, amit meg kéne érteni, be kéne építeni a mindennapjainkba, mi lennénk ezáltal gazdagabbak. Szintén fontos, hogy a magyar irodalomban ő az, akinek a legdúsabb a hatása és legszerteágazóbb a kapcsolatrendszere.
Az évforduló alkalmával az Országos Széchenyi Könyvtár rendezett egy kiállítást, amely az Aranyra később reflektáló magyar irodalmi alkotásokból áll. Megható, hogy Aranytól alkatilag gyökeresen különböző költők nyilatkozataiból arra következtetni, hogy úgy érezték: számukra Aranytól indul el valamiképpen az irodalmi időszámítás. Ilyen például Petri György is, vagy Orbán Ottó, aki azt írta, hogy „ha emberi alakban akarom magam elé képzelni az istent, az csak olyan lehet, mint az öreg Arany János” – és mondja ezt egy vallástalan költő.
Aranyban minden nemzedék és minden alkotó újra és újra fölfedez valamit, ami máshol nem található meg az irodalomban, és ez a folyamat jelenleg se állt meg. Tehát az évfordulónak a szépirodalmi hozadéka azt mutatja, hogy rendkívül erős ösztönzést jelent Arany, roppant gazdag az életmű, rengeteg réteget meg lehet benne találni. Például egyre erősebben látszik a játékos rögtönzéseiből, alkalmi verseiből kibomló költészetének hatása, amely rendkívül dinamikus.
Arany persze kortársunk, mint ahogy minden klasszikus a kortársunk voltaképpen, és mi vagyunk megtisztelve, hogyha ez az életmű kortársként fogad el bennünket.
Az emlékév hozadékairól szólva: egy ilyen kezdeményezés mindig emlékezetpolitikai esemény is, és az minősíti, ami utána fennmarad. Ha sikerül egy emlékévet arra fordítanunk, hogy szövegkiadások, értelmezések, tanulmányok, monográfiák szülessenek, amelyek kijelölik a majdani kutatás irányait, és a későbbiekben is felhasználhatók, akkor azt mondhatjuk, hogy elérte célját. Úgy látom, hogy az Arany-év sok ilyen anyagot fölhalmoz, és ilyenformán nem lesz vége a naptári év elmúltával.
– Vendégtanárként oktat idén a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán 18–19. századi irodalmat. Mi a benyomása, a hallgatók miként viszonyulnak az Arany-életműhöz?
– Nem állunk rosszul, az életmű képes érdeklődést kelteni, de meg kell találni a módját, hogy elevenné, megszólíthatóvá tegyük az anyagot. Az nem működik, ha közhelyeket mond az ember, illetve megpróbál olyan frázisokkal élni, amikkel az elmúlt évtizedekben Aranyt illették. Meg kell találni a kérdésirányt, ami az egészet izgalmassá teszi, és Aranynál még inkább meg lehet találni, mint más 19. századi alkotók, mondjuk Vörösmarty esetében.
Egyébként a korszak szakirodalma szempontjából sok minden még szövegszinten sincsen elrendezve, nincs befejezve a Vörösmarty-életmű kritikai kiadása, a Petőfi-életmű legújabb kritikai kiadása, Jókaié sincs. Sok a teendőnk még, és ez közös felelőssége a magyarországi és erdélyi szakmának egyaránt. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

2017. december 8.

„Együtt sokkal többet tudunk elérni…”
„Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt” – nyilatkozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az erdon.ro-nak adott exkluzív interjújában.
– A Fidesz legutóbbi kongresszusán Önt választották meg a párt egyik alelnökének. Miért döntött úgy, hogy elvállalja ezt a tisztséget?
– Megtisztelő volt ez a felkérés, hiszen Európa legerősebb pártjáról beszélünk. Ma sorra veszítik el támogatásukat azok a hagyományos, fontos politikai erők, amelyek korábban egymást felváltva alakítottak kormányokat, vagy éppen nagyon erős ellenzékként működtek Nyugat-Európában. A Fidesz rekordidő óta vezeti a közvélemény-kutatásokat és hét év kormányzás után is az első számú politikai erő tudott maradni, ami Európában példa nélküli. Megtisztelő lehetőség egy olyan párt vezetésébe bekerülni, amely kiáll a nemzeti és keresztény értékek mellett.
– Mi a munkájának a lényege Fidesz alelnökeként?
– Elsősorban családpolitikával foglalkozom, ami arra is lehetőséget teremt, hogy a párton belül hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok annak érdekében, hogy még többet tudjunk tenni a magyar családokért. Azt szeretném, hogy a Fidesz még inkább családbarát közösség legyen.
– Mi ennek a lényege?
– Nagy fába vágtuk a fejszénket. Itt vagyunk Nagyváradon, beszéljünk a demográfiai adatokról is, hiszen nem csupán a Magyarország közigazgatási területein belül zajló kihívásról van szó, hanem az összmagyarságot érintő problémáról, arról, hogy fogyunk évről-évre. Nehéz egzakt adatokat mondani arról, hogy mekkora ennek a fogyásnak a pontos mértéke, ha a teljes magyarságot, a Kárpát-medencei magyarságot vagy akár a diaszpórában élő magyarokat nézzük. A Magyarországon belüli számokat ismerjük, a népességfogyás a 30 ezer főt is meghaladja. Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt. Ez az a kihívás, amivel szembenézünk. Elhatároztuk, hogy megoldjuk a népességfogyás problémáját, ezen dolgozunk már évek óta.
Támogatni
– Mégis, konkrétan hogyan tudnak segíteni?
– Úgy, hogy a lehető legtöbb eszközzel támogatjuk a családokat, a gyermekvállalást, a családalapítást, a fiatalok boldogulását. A családi adókedvezményektől kezdve, az otthonteremtéshez nyújtott támogatásokon keresztül, a nőknek a munkaerőpiacra való visszatérését célzó intézkedésen át, egészen a bölcsőde- és óvodafejlesztésekig nagyon sokfajta segítséget nyújtunk. Az, aki gyermeket nevel, az első kilenc évfolyamon ingyenesen kapja a tankönyvet, a gyermekek döntő többsége pedig ingyenesen étkezik a bölcsődékben és az óvodákban Úgy érzem, igen széles az a kör, amellyel a gyermeket váró és vállaló családokat tudjuk támogatni. Most már nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint 2010-ben vagy 2011-ben, amikor mélyponton voltunk. Húsz százalékos volt az emelkedés az elmúlt öt évben, és bízunk abban, hogy ez a jövőben is így folytatódik.
– Melyek azok az újdonságok, melyek a külhoni magyarokat érintik?
– A támogatási rendszerünk két új elemmel bővült, amit Köldökzsinór programnak neveztünk el. Számunkra az, hogy Erdélyben vagy bárhol a nagyvilágban születik egy magyar gyermek, az ugyanolyan kincset, értéket jelent, mintha Magyarország közigazgatási határain belül születne. Éppen ezért vezetjük be azt, hogy 2018. január 1-je után mintegy 64 ezer forintos anyasági támogatást juttatunk a Magyarország területén kívül született, magyar állampolgárságú, a magyar jogszabályok szerint anyakönyveztetett gyermekek után. Kárpátalján és a Felvidéken a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz. Technikai részletnek tűnik, de nagyon fontos dolog, hogy a baba megszületése után fél éven belül kell igényelni a támogatást, vagyis a 2017. július 1-jét követően született gyermekek után már igényelhető lesz. A másik fontos családtámogatási formánk pedig a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény), amely hosszú távon segítheti a gyermek jövőjét, hiszen arról szól, hogy a fenti feltételekkel egyező módon minden magyar gyermeknek nyit az állam egy letéti számlát, melyen 42.500 forint értékű kezdő összeget helyez el. Ehhez a szülők is gyűjthetnek megtakarításokat, de az így összegyűlt megtakarításról majd csak a nagykorúságát elérő gyermek rendelkezhet.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ Nőszervezet által szervezett fórumon?
– Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnökének meghívására találkoztunk egymással, amit remek kezdeményezésnek tartok, hiszen az erőnk az összefogásban rejlik, pláne akkor, amikor az elszakított nemzetrészekről beszélünk. Együtt sokkal többet tudunk elérni, mintha egyedül küzdenénk. Ehhez természetesen mi az anyaország részéről megadunk minden támogatást. Az ilyen találkozók ugyanakkor arra is jók, hogy beszéljünk azokról a kihívásokról, melyekkel nőként mindannyian szembesülhetünk. Van egy családi életünk, vannak az ezzel kapcsolatos kihívások, és emellett egy szakmai, akár politikai életünk is lehet, melyből szintén más jellegű feladatok következnek. Ez egy folyamatos zsonglőrködés, ami jelen van a férfiaknál is, csak ők kevesebbet beszélnek róla. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

2017. december 8.

Biológusnak tanult, mégis költő, író lett Ferenczes István
Ifjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van.
Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István.
Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte.
Pályát váltott, majd pofázott
Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el.
„Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt.
A cenzúra szorításában
A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett.
Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel.
Vers egy Trabanton
Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt.
A Székelyföld alapítója
Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette.
Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja.
Az Ergéziek nyomában
Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro

2017. december 8.

SZKT: 2018 az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz
A centntenáriumra való készülés volt az RMDSZ pénteki, marosvásárhelyi SZKT-jának egyik központi témája. Kelemen Hunor politikai beszámolójában elmondta: megtapasztaltuk, hogy a múlton nem tudunk változtatni, száz év sem volt elég, hogy túllépjünk azon, ami elválaszt bennünket, de talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. A szövetségi elnök szerint 2018-ban be akarják mutatni, mit várnak el a román társadalomtól, de ugyanakkor a közösségépítés is rendkívül fontos lesz a következő esztendőben. Ez Kelemen szerint legalább annyira fontos feladat kell legyen mindig, mint a politikai képviselet.
2018 kapcsán elmondta: többek közt ebben az évben van az 1848-as szabadságharc 170. évfordulója, illetve az igazságos Mátyás király 570. születésnapja, legyen hát 2018 az igazságosság éve minden tekintetben! – kívánta.
Porcsalmi Bálint szerint 2018 sok veszélyt, de nagy lehetőséget is hordoz magában. „Nehéz és kemény év lesz, az, amit most mutatunk, hosszú távra meghatározza megítélésünket, és a román-magyar viszonyt is. A tét legalább akkora, mint választásokkor” – mondta az ügyvezető elnök.
2018 nemcsak a centenárium, hanem az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz: el kell mondanunk, kik vagyunk, mit akarunk, és melyek az erősségeink – mondta Porcsalmi, aki szerint ebben az évben saját közösségéhez, a román közvéleményhez, és a nemzetközi döntéshozókhoz is kell szólnia az RMDSZ-nek.
Az RMDSZ centenáriumi bizottsága által összeállított elképzeléseket is bemutatta, eszerint készül erdélyi magyar arcképcsarnok, bemutatják az elmúlt 100 év fontos képzőművészeti alkotásait, kronológia készül a száz évből, dokumentumfilmeket készítenek és mutatnak be, hat városos előadássorozatot szerveznek, három tudományos konferenciára kerül sor nemzetközi meghívottakkal, és összeállítják az erdélyi magyar intézmények online elérhető kataszterét is. A román közvélemény számára magyarság-kampányt terveznek, amelynek lesz egy informatív, tájékoztató jellegű része, másfelől egy provokatívabb, vicces, sztereotípiákat kiforgató kampánya is. Az ügyvezető elnök szerint ebben az évben a nemzetközi kommunikáció is felértékelődik, hiszen fel kell hívni a figyelmet, és ellensúlyozni kell a magyar közösséget és az RMDSZ-t lejárató kampányt. Ennek érdekében a céljuk egy olyan állandó angol és német nyelvű szolgáltatás elindítása, amellyel közvetlenül el tudják érni a külföldi médiát és döntéshozókat. Transindex.ro

2017. december 8.

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt Nagyváradon
A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”.
Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait.
A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban.
Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.”
Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét.
A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.”
A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk

2017. december 9.

Aki morális okokból fordult szembe a népakarattal (Beszélgetés Lászlófy Pállal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt elnökével)
Azt állítja, véletlenek fűzére kísérte útját az egyetemi KISZ-titkárságtól a pedagógusszövetségi elnöki tisztségig. Beszélgetés az RMPSZ tiszteletbeli elnökével, Lászlófy Pállal, aki a németek visszavonulását is képes volt megakasztani.
– Kisgyermekként élte meg a „kis magyar világot”. Emlékszik valamire azokból az időkből? – Hogyne! Nekem Alsórákos a szülőhelyem, de mivel nem sokkal a megszületésem után az alig néhány kilométerre fekvő Barót Magyarországhoz került, Alsórákos pedig maradt Romániában, átköltöztünk. Ott teltek a szép gyermekéveim, pedig háború volt, emlékszem, ahogy a bicikli csomagtartóján ülve, az anyám derekát fogva mentünk fürdeni Bibarcfalvára, a fejünk felett pedig zúgtak a repülők. Rettenetesen féltem, de megnyugtattak, hogy itt nem dobnak le bombákat. Apám csináltatott nekem honvédtiszti egyenruhát, csillagot is kaptam rá, ha jól viselkedtem. Ha meg nem, lefokoztak. Tíz perc erejéig még a németek visszavonulását is megakasztottam. Tiszti egyenruhámban szalutáltam az elvonuló katonáknak, egy német tiszt pedig megállította az autót, ölbe vett, csokoládéval halmozott el, s míg anyám észre nem vette, hogy a gyermek megint elkódorgott valamerre, állt a konvoj.
– Másik történelmi pillanatban, ötvenhat őszén került a Bolyai Egyetemre. Igyekezett ellenállni az akkori ideológiai viharoknak, vagy a többséggel együtt hagyta magát sodortatni a lelkes idők által?
– Első látásra úgy tűnhet, hogy még vezető szerepet is vállaltam. Ezért aztán nehéz elmagyarázni, még nehezebb el is hitetni, mennyi véletlen volt az életemben. Úgy lettem például KISZ-titkár, hogy egy csángó gyerek, Horváth György javaslatára gólyaként beválasztottak a diákszövetség vezetőségébe. A kutya sem ismert, egyébként sem jelentkeztem soha sehová. Amikor 1959-ben elkezdődtek a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő gyűlések, néhai Balázs Márton tanár úr, a Bolyai matek-fizika szakának KISZ-titkára épp akkor ment el Bukarestbe hathavi továbbképzésre, és engem, a harmadéves diákot bízott meg a helyettesítéssel. Így lettem közeli tanúja mindannak a förtelemnek, amit végigcsináltak velünk. Az a félév tönkretett, lefogytam, amikor apám meglátott, haza akart vinni. Harmadév végén aztán bejelentettem, hogy a továbbiakban semmilyen funkciót nem vállalok.
– Gyakorló középiskolai tanár akart lenni – tanfelügyelő lett. Ugyancsak véletlenül?
– Mondhatni. Jól elvoltam a szentkeresztbányai szaklíceum fizika-matematika tanáraként, majd igazgatójaként, időközben viszont nyolcadikos lett a nagyobbik lányom, a feleségem pedig döntéshelyzet elé állított: vagy most megyünk nagyobb városba, vagy végleg itt maradunk. Megyünk, határoztuk el, sikeresen versenyvizsgáztam a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceumba, és vártam, hogy felmentsenek az igazgatói tisztség alól. Csakhogy az akkori tanfelügyelő azt mondta: csak akkor mozdulhatok Szentkeresztbányáról, ha elvállalom a matematika-tanfelügyelői tisztséget. Így kerültem végül Csíkszeredába. Főtanfelügyelőként szereztem magamnak hívet is, ellenséget is bőven, de bizonyos szempontból még a diktatúra körülményei között is jobb volt az anyanyelvi oktatás helyzete Hargita megyében, mint ma… Statisztikák is igazolnak: nyolcezer középiskolai diákkal vettem át a tanfelügyelőséget, tizenkétezerrel hagytam ott. Ez a négyezer gyermek pedig a román nyelvű oktatásból érkezett.
– Az 1989. decemberi változásokat követően a „népakarat” helyezte volna vissza a főtanfelügyelői székbe. Miért nem vállalta?
– Mert azt vallottam: nem kezdődhet az új világ azzal, hogy olyan ember áll egy intézmény élére, aki Ceaușescu idején is ott volt. Ez etikai szempontból egyszerűen nem működött. Semmilyen közéleti szerepet nem vállalok, mondtam mindenkinek, tudtom és beleegyezésem nélkül mégis beválasztottak a forradalmi tanácsba. Annak alelnökeként mindenekelőtt azt kezdeményeztem, hogy valamennyi Hargita megyei iskola küldjön képviselőt az 1990. január végére meghirdetett megyei oktatási parlamentbe. Ekkor készültünk meghatározni a megyei oktatás jövőjének irányait, megválasztani a megyei főtanfelügyelőt, elejét akartuk venni annak, hogy Bukarestből próbáljanak valakit a nyakunkba ültetni. Kétszáznegyven ember ült be a szakszervezetek művelődési házának nagytermébe, az udvarhelyszékiek voltak a legfelkészültebbek. Ennek a parlamentnek köszönhető az is, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot leszámítva valamennyi Hargita megyei magyar, illetve román iskolát sikerült szétválasztani.
– Milyen alapelvek szerint akarta akkoriban új alapokra helyezni az oktatást?
– Abból a tapasztalatból indultam ki, hogy ha nekünk, kisebbségben élőknek nem esik jól valami, akkor azt bizonyára a Székelyföldön kisebbségben élő románság is hasonlóan élné meg. Embertelen dolog lett volna, ha valamennyi román osztálynak azt mondjuk, hogy mars ki az épületből, ha pedagógusként nem érdekel egy végzős román osztály sorsa. Akadtak kollégáim, akik az azonnali szétválasztás mellett voltak, én akadályoztam meg, hogy így történjen.
– A közélettől való távolságtartása ellenére közel húsz éven át volt az RMPSZ elnöke. Milyen „balsorsnak” tulajdoníthatóan?
– Azt Beder Tibornak „köszönhetem”. Mert miközben vannak és kellenek is a „lángoló” emberek, valakinek a mindennapi munkát is el kell végeznie. Törökországi útjai között 1991 tavaszán főtanfelügyelői minőségében Beder egyszer elment egy marosvásárhelyi ülésre, ahol már többedszer elhatározták, hogy megalakítják a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Miután hazajött Szeredába, azt mondta nekem: elhatároztuk a megalapítást, de ha te nem veszed kézbe a dolgot, nem lesz belőle semmi. Próbáltam „védeni” magam, hagyjon békén, végre taníthatok, osztályfőnök vagyok, épp elég az nekem. De nem hagyott, egy szovátai ülésen megválasztottak intézőbizottsági elnöknek. Októberre a szövetséget már be is jegyeztettük, az első közgyűlést pedig a Székely Mikó Kollégiumban tartottuk, hogy nem minden Csíkszeredára összpontosuljon. Ennek emlékére tartottuk a huszonöt éves jubileumot is Szentgyörgyön. Mi tagadás, nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztem azt a munkát, nyugdíjas lévén megengedhettem magamnak, hogy sokat „terepezzek” elnöki minőségemben.
– Beváltotta az RMPSZ mindazokat az elvárásokat, amelyekkel útnak indították?
– Mindenekelőtt azért adok hálát a Fennvalónak, hogy megmaradtunk és ma is tevékenykedünk. Biztosan lehettünk volna eredményesebbek, de ne feledjük, hogy előzmény nélküli szervezetként alakultunk. A szakmai érdekvédelemben is eredményesebbek lehettünk volna, ha az RMDSZ igazi és nem csatlós partnerként tekint ránk. Mert az oktatási stratégiák érvényesítéséhez bizony szükségünk lett volna politikai eszközökre. Ami viszont csak rajtunk múlott, és messze nem sikerült megvalósítanunk: emberközelibbé tenni a szövetséget. Valamennyi iskolában legalább egy olyan embert találni, aki felkészülten képviseli az RMPSZ-t. Nem gyűléseket tartani, papírokat gyártani, hanem segíteni az információáramlást, ami ma is igencsak döcög. A tanügybe 1990 után kerülők derékhadának valóban nem volt érzéke, érdeklődése a hasonló „mozgalmi” feladatok iránt, ám a legfiatalabb nemzedék fogékonyabbnak tűnik. A továbbképzések, a tehetséggondozás, a kulturális tevékenységek iránti érdeklődés, azok fontosságának felismerésében jóval előbbre tartanak, mint az egy generációval idősebbek.
– Leköszönő elnökként mit hagyott örökségül utódjának?
– Azt, hogy az oktatásban szükséges változtatások megvalósítása érdekében az erdélyi magyar politikum valamennyi szereplője felé nyitottnak kell lenni, de nem szolgai módon. Meg hogy ne befolyásolja, ki milyen duzzogással kezeli ezt a nyitottságot. Arra is igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy jogosak a kritikák, miszerint az RMPSZ nem figyel eléggé a pedagógusi állomány felhígulására, a tanár ember társadalmi rangjának csökkenésére. Csak részben magyarázat erre, hogy a pedagógusszövetség tevékenysége bizonyos mértékben a szolgáltatások irányába tolódott el, egy sor hazai és anyaországi program lebonyolítója, ami rengeteg energiát visz el. De ezekre hivatkozva sem szabad elhanyagolni a tagságot. Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal kolléga ráébred: ha meg akarunk maradni, az csak abba a közösségbe kapaszkodva, azt segítve lehetséges, amelybe beleszülettünk. És az egyetemi képzésben is tapasztalok pozitív változásokat, örvendetesen hangsúlyosabb például a gyermekekkel való bánásmód.
LÁSZLÓFY PÁL ISTVÁN
Matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke. Alsórákoson született 1939. december 6-án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg. Díjak, kitüntetések: Pro Cultura Hungarica díj (1996), Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010), A Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), Ezüstgyopár életműdíj (2011), Kós Károly-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 9.

Csiky-nap
Szép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra
December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról.
A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta.
Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak.
Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.
Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese.
Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval.
Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt.
„Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak.
Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával.
„Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini.
Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő.
A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek.
„Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat:
„Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.”
Mészár Zsófia
„Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.”
Zsámbók Emese
„A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.”
A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások).
A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt.
„A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető.
Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek.
A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton.
Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt.
Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója.
A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 9.

Átfogó programot szervez a centenáriumi évben az RMDSZ
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

2017. december 11.

Potyára utazott Csíkszeredába a Borbolyék perében beidézett tanú
Előre nem látott bonyodalmak késleltetik a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper tárgyalásának előrehaladását. A Hargita Megyei Törvényszék újabb halasztást rendelt el hétfőn, mivel csak az érintettek egy része volt jelen.
A korábban megszokott létszámhoz viszonyítva a hétfőre kitűzött tárgyalási időpontban jóval kevesebben voltak jelen a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalótermében. Noha előzetesen az volt kérdéses, hogy a korábban elnöklő bíró vezeti-e tovább a tárgyalást, ő megjelent, viszont az ügyvédek, vádlottak és tanúk egy része nem. Mint elhangzott, több védőügyvéd is halasztási kérelmet nyújtott be, egy részüknek más tárgyalásokon kellett képviselnie védenceit, volt, aki egészségügyi, családi problémák miatt nem tudott eljönni, és helyettesítőt sem talált maga helyett.
A vádat képviselő ügyész kifejtette, az ügyvédek távolmaradásait magyarázó indokok megalapozottak, de álláspontja szerint ez az utolsó alkalom, hogy ilyen okokból halasztásra kerülhet sor. Hozzátette, ha a megbízott védőügyvédek nem tudják megoldani helyettesítésüket, akkor hivatalból kirendelt kollégáiknak kell ellátniuk a vádlottak védelmét. Mivel januárban több időpontban sem tud jelen lenni az egyik ügyvéd, a következő időpontot 2018. február 19-re tűzték ki. Borboly Csaba jelezte, hogy ő akkor Brüsszelben tartózkodik.
Hétfőn egyébként beidézett három tanú közül csak egy volt a teremben, aki – akárcsak a korábbi alkalommal – most feleslegesen utazott ide Brassó megyéből, mivel a halasztási kérelmeket elfogadták, és a tárgyalás, illetve az ő meghallgatása is elmaradt.
Ott volt viszont a jelenleg a szabadságvesztését töltő egyik vádlott, K. Cs., akinek múltkori távolmaradása miatt azt a tárgyalást is elnapolták. Őt most börtönőrök kísérték el. A tárgyalást vezető Vlad Mihai Neagoe bíró még nem kapta meg a Brassói Ítélőtáblához történő áthelyezésére vonatkozó döntést, amelynek érdekében a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) bírói részlegéhez, majd óvása elutasítása után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez fordult, amely végül neki adott igazat.
Vitatott útfelújítások
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára.
A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es, és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Kovács Attila / Székelyhon.ro

2017. december 11.

Székely zászló, melynek ügye túlnőtte Romániát
El kell távolítani a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatáról a székely zászlót és a város zászlaját – ez a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős döntése. A polgármester és más tisztségviselők az Emberi Jogok Európai Bíróságán diszkriminációra hivatkozva pert indítanak Románia ellen. A város polgárai aláírásukkal jelezhetik, hogy számukra is fontosak a zászlók.
Már korábban meghozta a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletét abban a perben, amit Gyergyószentmiklós polgármestere ellen indított Dan Tanasă egyesülete, és melynek tárgya az volt, hogy távolítsák el a városháza homlokzatáról és az épületből Székelyföld és a város zászlaját. Korábban, alapfokon a törvényszék úgy döntött, hogy a város zászlaja jogszerűen van kifüggesztve, tehát maradhat, ellenben Székelyföld zászlaját el kell távolítani. A táblabíróság úgy módosította az alapfokú ítéletet, hogy a város zászlaja sem loboghat az épületen. Az erről szóló indoklást hónapokkal később közölték ki a feleknek. Az ügy Strasbourgban folytatódik, Nagy Zoltán polgármester és a városi képviselő-testület több tagja is keresetet indít Strasbourgban, diszkriminációval vádolva a román államot. Ugyanakkor a perbe már korábban gyergyószentmiklósi polgárként, azaz érintett magánszemélyként beszállt Árus Zsolt is az emberjogi bírósághoz fordul.
Közakaratot képviselnének
Közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy diszkrimináció miatt panaszt tesz az Emberi Jogok Európai Bíróságán a város több polgára, egészen pontosan a polgármester, több helyi képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács gyergyószentmiklósi szervezetének tagjai. Amint elmondták, a koncepció az, hogy nem egyszerű állampolgárokként perelnek, hanem mind választott személyek, akiket aláírásgyűjtéssel is támogatnak a város lakói, hogy súlyt adjanak a keresetnek, jelezve, a gyergyószentmiklósiak számára igencsak lényeges és fontos kérdés a zászlóügy.
Nagy Zoltán polgármester hangsúlyozta, Gyergyószentmiklós ragaszkodik ahhoz, hogy az EU és az ország zászlaja mellett a régió és a város zászlaját is használhassa, összhangban az ország törvényeivel. A per ugyanis formálisan Románia ellen indul, de a cél mindössze az, a bíróság kötelezze az országot arra, hogy tartsa tiszteletben a saját alkotmányát és törvényeit. Elmondták, a keresetet egy tapasztalt budapesti ügyvéd készíti, aki korábban gyakornokoskodott a strasbourgi bíróságon, tehát jól ismeri az eljárást. Ez növeli a per megnyerésének esélyét. Az ügyvédi költségeket a budapesti székhelyű Székelyföldért Társaság vállalta fel. Két zászló lobogása zavarta Dan Tanasăt egyesületét.
Árus egy másik pert is indít
Árus Zsolt közölte, az önkormányzati tisztségviselők által indított per mellett ő egy másik pert is indít Strasbourgban a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése, illetve diszkrimináció miatt: erre azért is lehetősége van, mert gyergyószentmiklósi magánszemélyként ő is a zászlóper részese volt. A perben azt akarja bizonyítani, hogy nem volt tisztességes, hogy az eljárás során a bírók a polgári eljárási törvénykönyv több előírását megsértették. Példaként egyebek mellett megemlíti, hogy Dan Tanasănak mint felperesnek nem volt személyes érintettsége ebben az ügyben, annak hiányában pedig a bíróságnak érvénytelenítenie kellett volna a keresetet.
Árus kifejti, a Marosvásárhelyi Táblabíróság ítélete törvénytelen, ugyanakkor jogsértő és diszkriminatív is, mert egy olyan jogtól fosztja meg a város lakóit (nevezetesen attól, hogy a városháza épületére ki legyen tűzve a város, illetve azon régió zászlaja, amiben a város található), amivel az ország többi településének a lakói rendelkeznek. Ez indokolja a továbblépést az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy a bírósági indoklásból kiderült: a zászlótörvény előírásait visszamenőlegesen alkalmazták, a város zászlajáról szóló önkormányzati döntést egy olyan törvény alapján tartják jogszerűtlennek, amely évekkel később született meg.
Aláírásgyűjtés indul
Az önkormányzati tisztségviselők peres iratcsomóját várhatóan január végén fogják elküldeni az emberjogi bírósághoz, addig pedig minél több aláírást szeretnének összegyűjteni Gyergyószentmiklóson, hogy ezt is csatolva az ügyirathoz bizonyítsák: közösségi akarat, hogy a város közintézményein a székely zászló és a város zászlaja is lobogjon. Ugyanakkor azt is jelezze: a zászló betiltását jelentő diszkrimináció a közösség ellen irányul. A támogató íveket alá lehet majd írni a volt mozi emeletén, az MPP helyi szervezetének irodájában, de várhatóan más helyszíneken is. Gergely Imre / Székelyhon.ro

lapozás: 1-30 ... 15001-15030 | 15031-15060 | 15061-15090 ... 15121-15125




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék