udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
193
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-193
Névmutató:
Horváth Andor
2008. december 10.
Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2008. december 15.
A múlt héten Kolozsvárra látogatott Jean Luc Moreau francia költő, műfordító, egyetemi professzor, Bánffy Miklós Megszámláltattál… (1935), És híjával találtattál… (1937), Darabokra szaggattatol (1940) című trilógiájának francia fordítója, eleget téve az Interkulturali-THÉ Műhely, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívásának. Moreau a bonchidai Bánffy-kastélyt, Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájának helyszínét látogatta meg, majd a Bulgakov Kávéház Irodalmi Szalonjának vendége volt. Jean Luc Moreau az est folyamán többek között Petőfi, Arany, József Attila és Weöres Sándor verseinek általa készített francia, illetve saját műveinek Lator László, Végh György és Czigány György fordította magyar változatát olvasta fel. December 11-én Moreau francia történészkollégájának, Henri de Montetynek a Bánffy-trilógiáról tartott előadását hallgatta meg a BBTE Irodalomtudományi Tanszékén. Délután irodalomtudományi kerekasztalra került sor, amelyen Jean Luc Moreau, Horváth Andor, Dávid Gyula és Egyed Emese Bánffy Miklós prózájáról beszélgetett. /Ferencz Zsolt: Jean Luc Moreau Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2009. május 22.
A Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy Attila tulajdonrészét az Új Magyar Szót kiadó Scripta Kiadó Rt. -ben. A 99,89%-os tulajdonrész szimbolikus áron cserélt gazdát, Verestóy Attila kezdeményezésére A további tulajdonosok: Horváth Andor, Kántor Lajos és Ágoston Hugó, akik megtartják jelképes értékű részvénycsomagjukat, és a továbbiakban is a lap támogatói maradnak. Az Új Magyar Szó létrejötte után, 2005 óta Verestóy Attila tulajdonosként inkább a lap mecénása volt, ezekben az években több mint egymillió euróval támogatta a Scripta Kiadót. „A központi magyar napilap megmaradása, a bukaresti magyar sajtóintézmény folytonossága közügy, amelyet anyagilag szinte egyedül finanszíroztam. Sokan bíráltak amiatt, hogy ezt politikusként tettem. Úgy vélem, az új jogi helyzetben sokan mások is az Új Magyar Szó, a közszolgálati írott sajtó támogatóivá lépnek elő, hiszen amíg kizárólag magáncég volt, érthető, hogy nem tették. Én a továbbiakban is minden tőlem telhetőt megteszek, immár a tulajdonosi kereten kívül, ennek a közösségi ügynek a támogatásáért, különösen azért, mert úgy vélem, hogy így példát mutathatunk más tehetős embereknek ennek a nemes ügynek a támogatásában” – mondta. A nagyváradi újságírók által létrehozott Free Press Románia Alapítvány az elnyert támogatások révén eddig is támogatta a Scripta Kiadó lapjait, az Új Magyar Szót és az Erdélyi Riport hetilapot. Ezentúl többségi tulajdonosa lesz a Scripta Kiadónak, egyben támogatója az Új Magyar Szó és a közben új magáncéggé alakult Erdélyi Riport megjelenésének. A Free Press Románia Alapítvány kuratóriumának elnöke Varga Gábor, civilben író és közíró. Szándéka szerint tulajdonosként az alapítvány nem kíván beleszólni az Új Magyar Szó szerkesztésébe, meggyőződése, hogy a szerkesztőség lehetőségeihez képest korrekt módon látja el a munkáját, viszont segíteni kíván egy finanszírozási keret kidolgozásában. A Free Press Románia Alapítvány kuratóriuma többségi tulajdonosként nem kíván személyi változásokat a Scripta Kiadóban, elfogadta a korábbi évekhez képest jelentősen csökkentett költségvetési tervet. /Többségi tulajdonost váltott az Új Magyar Szó. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./2009. június 16.
Készül a 2010-es Erdélyi Magyar Ki Kicsoda, a nagyváradi BMC Kiadó és az RMDSZ közös kiadványa. A kötet szerkesztői az 1997-es és a 2000-es kiadáshoz képest még bővebb tartalmat terveznek, fontosnak tartják olyan életpályák bemutatását is, amelyek ezidáig nem váltak ismertté, mondta Stanik Bence, a BMC Kiadó munkatársa. A romániai magyar intézmények listája is szerepel majd. A kötet szerkesztőbizottságához tartozik Kántor Lajos, Horváth Andor és Ágoston Hugó. /Ferencz Zsolt: Harmadik kiadás előtt az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./2009. június 25.
A hetvenes évek végétől kezdődött az a folyamat, hogy a magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók száma az egyetemen egyre csökkent. Volt olyan év, hogy 11-en jelentkeztek egy helyre. A minőségi színvonal egyre magasabb lett. A kis létszámú szemináriumi csoportoknak volt egy nagy előnye is: kinek-kinek a képességei szerint lehetett kitűzni azt a szakmai mércét, amit teljesíteni képes. Riasztó volt a minisztérium gyakorlata, hogy a kitűnő eredménnyel államvizsgázott magyar tanárokat ne a fő-, hanem a mellékszakjukkal helyezzék ki, de nem Erdélybe, hanem a Regátba. A Botosani, Suceava, Konstanca és más megyék iskolaigazgatói sok esetben felháborodva fogadták a „bozgort”, hiszen az említett tárgyak tanítását feleségek, érettségizett unokahúgok stb. alkalmazásával már rendszerint „megoldották”. 1982-től a tanszék rendszeresen a minisztériumhoz fordult a változtatás érdekében, igénybe vették a némi befolyással bíró bukaresti magyar értelmiség segítségét ezekben az ügyekben, de sohasem sikerült elérniük változtatást a kihelyezések tekintetében. Kitűnő évfolyam került 1985-ben a választás elé: távolmaradásukkal tiltakozni fognak e gyakorlat ellen, nem asszisztálnak, nem veszik át saját kezűleg a kényszerlakhelyt kijelölő papírt. Elébe állnak a következményeknek. Gyimesi Éva most jutott hozzá a Szekuritáté ezzel az aktussal kapcsolatos irataihoz, saját dossziéja megkapott harmadik kötetében. A magyar szekció 22 hallgatója közül senki nem jelent meg a kihelyezés időpontjában, mivel elégedetlenek voltak a számukra kijelölt helyekkel. A minisztériumban úgy döntöttek, hogy hivatalból oda helyezik ki őket, ahova szólnak a helyek, jegyeik csökkenő sorrendjében. A Szekuritáté tudomás szerzett arról, hogy Cseke Éva bölcsészkari adjunktus kezdeményezésére a hallgatók kihelyezés előtt érdeklődni kezdtek Kovászna, Maros, Kolozs és Hargita megye tanfelügyelőségeinél, hogy vannak-e a felsorolt megyékben üres posztok. Megtudták, hogy vannak üres magyar szakos tanári állások, amelyekről értesítették a Nevelés és Oktatásügyi Minisztériumot, az viszont nem bocsátotta e posztokat az 1985-ös végzettek rendelkezésére. A diákok memorandumait olyan személyiségek támogatták, mint Kányádi Sándor, Domokos Géza, Huszár Sándor, Horváth Andor, Kántor Lajos és Szilágyi Júlia, és a tiltakozás a kezdetektől fogva bekerült a Szabad Európa Rádió híranyagába. /Gyimesi Éva: Csoportos tiltakozás 1985-ben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2009. november 19.
November 17-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén bemutatták Gáll Ernő: Levelek 1949–2000 /Korunk–Komp Press, Napvilág, Kolozsvár, Budapest, 2009/ című levelezéskötetét. Gáll Ernő özvegye, Gáll Éva Dávid Gyula irodalomtörténész segítségével rendezte sajtó alá a leveleket. A válogatást Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese végezte. A bevezető tanulmányt Salat Levente egyetemi docens írta. /Köllő Katalin: Levelek tükrében: Gáll Ernő, egy különleges szellemi képességű ember. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./2009. december 17.
December 15-én a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk – Komp-Press Kiadó két új könyvét mutatták be. Kiss János Négyoldalú igazság (Naplójegyzetek 1978–1980) című kötetét Kántor Lajos ismertette. A szerző az akkori megyei pártállami napilap, az Igazság főszerkesztő-helyettese volt, majd áthelyezték a Dolgozó Nő, onnan pedig a Korunk folyóirathoz. A szerző 1977-ben kezdett naplót írni. Akkoriban mindent papírra rögzített, ami fájdalommal töltötte el. A jelenleg Magyarországon élő Erdélyi Lajost gyökerei Marosvásárhelyhez és Kolozsvárhoz kötik. Erdélyi Lajos A túlélés műhelyei című portréalbumát Horváth Andor mutatta be. /Ö. I. B. : Múltidéző, Korunk módra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./2009. december 21.
Gálfalvi Zsolt irodalomkritikusnak, szerkesztőnek adományozta a Csíkszeredában a Kriterion Alapítvány kuratóriuma az idei Kriterion Koszorút. Gálfalvi Zsolt egész élete az irodalomhoz kötődik, emelte ki laudációjában a díjazottról Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese. Gálfalvi a díjjal járó pénzösszeget egy fiatal kritikus kötetének a megjelenésére ajánlotta fel. /Horváth István: Gálfalvi Zsolté a Kriterion Koszorú. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./2010. január 11.
Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
FOLYTATÁS LAPUNK JANUÁR 9-I SZÁMÁBÓL
1991.
Szeptember 7.
– A KOT kolozsvári ülésén tiltakozik az igazságügyi szervek „etnikai elfogultsága és nemzetiségi diszkriminációja”ellen. Közleményük hangsúlyozza, autonóm helyi önkormányzatokra van szükség, biztosítani kell a nemzetiségek számarányának megfelelő képviseletet. Szükség van egy Nemzetiségi Minisztériumra is.
Szeptember 10.
– A Parlament megkezdi az alkotmánytervezet vitáját és jóváhagyja az első szakaszt, amely szerint Románia nemzetállam. Az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) ellene szavaznak.
Október 3.
–Az RMDSZ-küldöttség Theodor Stolojannal tárgyal a kormányalakításról. Az RMDSZ igényli a nemzetiségi minisztériumot és jogot formál a miniszteri tisztségre, ezenkívül a tanügyi, művelődési és igazságügyi tárcákban kér egy-egy államtitkárt.
Október 5.
– Aradon ülést tart a KOT. Nagy vita folyik a kormányban való részvétel esetén igénylendő tisztségek betöltése körül. Elhatározzák a rendkívüli kongresszus összehívását decemberig. Állásfoglalás születik az önrendelkezési jogról és a területi autonómia igényéről.
Október 9.
– A (Roman-kormány bukását követő) kormányalakítási tárgyalások során a nemzetiségi minisztérium létrehozását Stolojan és az ellenzéki pártok képviselői egyaránt elutasítják. A tárgyalások megszakadnak.
Október 17.
– Élő tv- és rádióadás közvetíti a Kovászna és Hargita megyéből „elűzött” románok meghallgatásával megbízott parlamenti bizottság jelentését. A jelentés elüldözöttnek tünteti fel azokat a tanárokat, akik kényszerkihelyezésük után hazatértek szülőföldjükre. Az RMDSZ képviselői és szenátorai kivonulnak a parlament együttes üléséről, mert a jelentés az egész magyar nemzeti kisebbség kollektív bűnösségét fogalmazza meg. (Később a Har-Kov-jelentés néven emlegetik.)
Október 28.
– A parlament két háza folytatja a Har-Kov-jelentés vitáját. Az RMDSZ továbbra is adatokkal cáfolja a jelentés állításait, a román szenátorok és képviselők, csakúgy, mint a korábbi vitanapokon, indulattal és gyűlölettel válaszolnak.
November 8.
– Budapesten Antall József miniszterelnök fogadja az RMDSZ küldöttségét; megtörténik a hivatalos kapcsolatfelvétel az RMDSZ és a magyar politikai élet vezető erői között.
November 12.
– A parlament leszavazza, hogy az ország alkotmányában rögzítsék a kisebbségek arra vonatkozó jogát, hogy anyanyelvüket a helyi közigazgatásban is használhassák. Az RMDSZ képviselőit megakadályozzák beszédük elmondásában.
November 21.
– Theodor Stolojan kormánya nyilatkozatot fogad el a kisebbségekről, amelyben kifejti, hogy elítéli és visszaveri a nemzeti gyűlöletet és az antiszemitizmust. A kormány őrködni fog a kisebbségek jogai fölött, elősegíti önazonosságuk megőrzését, biztosítja az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, az anyanyelv szabad használatát. Ugyanakkor kijelenti, hogy figyelemmel követi, hogy az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek elidegeníthetetlenül elismert és szavatolt jogaik gyakorlása ne vezessen a kisebbségeknek a lakosság többi részétől való elszigetelődéséhez.
November 23.
– Az Alkotmányozó Gyűlés megszavazza az Alkotmányt. Az RMDSZ szenátorai és képviselői az Alkotmány ellen szavaznak, mert – többek között – nem értenek egyet azzal, hogy Románia egységes nemzetállam.
December 4.
– Az RMDSZ felhívja tagjait: „polgári kötelezettségeinek eleget téve, tanulmányozza Románia alaptörvényét, vegyen részt a népszavazáson és saját belátása és lelkiismerete szerint szavazzon”.
December 12.
– Király Károlyt megfosztják szenátori mandátumától, mert nem vett részt az Alkotmány parlamenti megszavazásán és megírta az Európa Tanácsnak a román alkotmányozási vita eseményeit.
December 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége nyílt levélben fordul a Központi Népszámlálási Bizottsághoz. Felhívja a figyelmet, hogy nem létezik sem székely nyelv, sem székely nemzetiség, ezért kéri ezeknek a jegyzékből való törlését.
1992
Január 7–14.
Népszámlálás. Az adatfelvétel és -feldolgozás hitelességét az RMDSZ kétségbe vonja. Külön népszámlálást szorgalmaz az egyházakkal együttműködve, a romániai magyarok összeírására.
Február 9.
A helyhatósági választások első fordulójának eredményeként az RM DSZ-nek 117 polgármestere, 2616 helyi és 121 megyei tanácsosa lesz.
Február 23.
A helyhatósági választások második fordulója. Az RMDSZ polgármestereinek száma 131-re nő.
Kolozsváron a PUNR polgármesterjelöltje, Gheorghe Funar kapja a legtöbb szavazatot.
Február 24.
Romulus Vulpescu szenátor a parlamentben internáló táborok létrehozását sürgeti magyarok számára.
Március 19.
Névtelen feljelentés alapján a rendőrség házkutatást tart több Kolozs megyei helységben a helyi RMDSZ-elnök, valamint a református lelkészek lakásain és a templomokban.
Március 26.
Funar polgármester felszólítja a kolozsvári magyar líceumokat és a református lelkészi hivatalt, 48 órán belül távolítsák el a magyar névtáblákat.
Április 11.
A Nemzeti Liberális Párt kilép a Demokratikus Konvencióból, mert elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ törekvéseit. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége tiltakozik az újabb polgármesteri határozat ellen, amely szerint bármilyen közlemény, hirdetmény, beleértve a színház- és operaplakátokat is, kizárólag román nyelvű lehet.
Május 5.
Domokos Géza – bukaresti sajtóértekezletén – bejelenti, hogy nem jelöli magát a szövetségi elnöki tisztségbe és parlamenti mandátumért sem indul, hanem korábbi döntésének megfelelően befejezi politikai tevékenységét. Visszavonulásának egészségügyi és politikai okai vannak.
Mivel 1984-ig az RKP KB póttagja volt, visszavonulásával hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az RMDSZ ettől a tehertől megszabaduljon.
Június 10.
Minden magyar eredetű emlékművet meg kell semmisíteni – jelenti ki Gheorghe Funar kolozsvári polgármester.
Június 22.
Ion Iliescu elnök fogadja az RMDSZ kolozsvári küldöttségét. Tagjai közlik: Kolozsváron a polgármester sorozatos magyarellenes intézkedései miatt pattanásig feszült a helyzet. Az elnök kifejti, hogy nincs hatalma a helyhatóság fölött.
Július 4–5.
Az RMDSZ úgy dönt: támogatja a DK elnökjelöltjét, Emil Constantinescut.
Szeptember 4.
Leváltják Horváth Andort, az egyetlen magyar nemzetiségű államtitkárt, azzal, hogy a művelődési minisztériumban megszüntetik tisztségét.
Szeptember 27.
Parlamenti és elnökválasztás. Az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerül bejuttatni a román Parlamentbe. Az elnökválasztáson Ion Iliescu vezet.
Október 9.
A román külügyminisztérium körlevele megtiltja az Erdély szó használatát hivatalos iratokban, az ilyen tartalmú levelek fogadását és azt is, hogy a kormány helyi szervei a külügyminisztérium előzetes engedélye nélkül külföldieket fogadjanak.
Október 11.
Az elnökválasztás második fordulójában Iliescu és Constantinescu mérkőzik meg; 73,2%-os részvétel mellett Iliescu nyer, 61,43-38,57% arányban.
November 30.
Kolozsvárott újabb feszültséget provokál Gheorghe Funar, azzal, hogy a Mátyás-szobor talapzatára fölszereltet egy Iorga-idézettel ellátott bronztáblát, amely a király román eredetét hivatott igazolni. Domokos Géza az RMDSZ Elnöksége nevében levélben fordul az ország elnökéhez, kéri, állítsa le Kolozsváron a Mátyás-szobor körül történő törvénytelenségeket.
December 1.
Románia nemzeti ünnepén, nagy rendőri felügyelet mellett, hivatalosan fölavatják a Mátyás szoborra tett táblát. Az RMDSZ tiltakozásként távol marad minden aznapi megnyilvánulástól. Román értelmiségiek is magyarellenes provokációnak tartják, hogy hozzányúltak Fadrusz János művéhez. Másnap a város mintegy 300 magyar lakosa körmenettel és gyászszertartási énekekkel tiltakozik.
December 6.
Kolozsváron a Szent Mihály-templomban a város magyar lakossága ökumenikus istentiszteleten tiltakozik a Mátyás-szobor meggyalázása ellen. Az istentisztelet után a több ezres tömeg néma csendben megkerüli a templomot. A menethez több ellenzéki román értelmiségi is csatlakozik.
December 22.
Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. április 20.
Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás - Az RMDSZ, a romániai magyarság szervezetének kibontakozása
Húsz éve, 1990. április 21-22-én tartotta Nagyváradon első kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely napjainkig a romániai magyarság és Románia meghatározó politikai ereje.
1989 decemberében Romániában megbukott a diktatúra, elérhető közelségbe került a jogállamiság, a demokrácia, a piacgazdaság, a többpártrendszer, a vallásszabadság, a nemzetiségi egyenjogúság. Király Károly, Tőkés László és Domokos Géza, a romániai magyar értelmiség képviselőiként bekerültek az új román vezetésbe, amely eltörölte a Ceausescu-éra nemzetiségellenes törvényeit, Kisebbségi Bizottságot hozott létre és nyilatkozatban mondta ki a nemzetiségi jogok szabad gyakorlását.
A romániai magyarok szervezete a forradalom napjaiban, december 22-én jött létre Magyar Demokrata Tanács néven, Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatójának elnökletével. Az alakuló ülést 1989. december 25-én tartották Bukarestben, már Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnevezéssel. Az Ideiglenes Intéző Bizottságban szerepet vállalt a romániai magyar értelmiség színe-java: a Végrehajtó Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára Verestóy Attila lett, a testületben helyet kapott Cs. Gyimesi Éva, Kántor Lajos, Balogh Edgár, Sylvester Lajos, Király Károly, Demény Lajos, Horváth Andor, Lányi Szabolcs, Sütő András, Kányádi Sándor és Toró Tibor.
Az RMDSZ nem pártként, hanem társadalmi mozgalomként indult, a romániai magyarság nemzetiség közképviseleti és érdekvédelmi szerveként. Az alapítók megszövegezték a szövetség Kiáltványát és Munkaprogramját, helyi szervek létesítésére hívtak fel, s leszögezték, hogy tiszteletben kívánják tartani Románia területi integritását. A deklarált jogokhoz tartozónak tekintették az anyanyelvi oktatási rendszer kiépítését, saját művelődési és tudományos intézmények működtetését, a magyar nyelvű sajtó megteremtését, a magyar nyelv szabad használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a nemzetiségi ügyek minisztériumának felállítását, valamint a nemzetiségi jogok alkotmányos szavatolását.
Az elkövetkező napokban-hetekben egymás után alakultak a mozgalom helyi és megyei szervezetei. 1990. január 13-án az RMDSZ első országos küldöttértekezlete Marosvásárhelyen elfogadta a szövetség részletes programját és elvi nyilatkozatát. Az ún. szándéknyilatkozat hangsúlyozta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ideológiai alapon tevékenykedik, hanem az a törekvés vezérli, hogy tömörítse mindazokat a mozgalmakat, szervezeteket vagy csoportosulásokat, amelyek elfogadják alapelveit, támogatják programját és a közös célok érdekében együttműködést tanúsítanak. A dokumentum leszögezte, hogy a romániai magyarság nemzeti kisebbségként tényleges jogegyenlőségben kíván élni a román néppel. Jelezte, hogy a szövetség jelölteket kíván állítani az országgyűlési választásokra, javaslatokat tesz majd a kormányban a nemzeti kisebbségek számára fenntartott tisztségek betöltésére, képviselőket akar küldeni az államigazgatás területi és helyi szerveibe, sürgősségi programot dolgoz ki a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátására, életkörülményeinek javítására. Az egyik legfontosabb kérdésben, az oktatásügyben a szervezet kifejezte azt az igényét, hogy a romániai magyarság hozza létre önálló anyanyelvi oktatási hálózatát az óvodától az egyetemig. Javasolta, hogy a Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Egyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvi intézménye, a magyar iskolákban minden szinten oktassák a magyar nemzet történelmét is, a román iskolákban használatos történelem tankönyveket pedig dolgozzák át, hogy azok hitelesen tükrözzék az ország területén élő népek közös történelmét.
Az Ideiglenes Intéző Bizottság 1990. január 24-én benyújtotta a szövetség működésének engedélyezésére vonatkozó kérelmet, amelyet bukaresti törvényszék 1990. január 30-án iktatott. A RMDSZ ekkor már 17 megyében rendelkezett tagszervezetekkel és közel 300 ezer tagot számlált, a létszám február végéig mintegy 600 ezerre emelkedett. A romániai magyarság nagy többsége belépett a szervezetbe, amelyen belül megalakultak a magyar szakembereket aktivizáló jogi, pénzügyi, művelődési, mezőgazdasági stb. szakbizottságok, megkezdődött az önálló magyar iskolarendszer újjászervezése.
Az RMDSZ 1990. február 24-25-i sepsiszentgyörgyi második országos küldöttgyűlésén a résztvevők újraválasztották az Országos Ideiglenes Bizottságot 11 tagú elnökséggel, az elnök ismét Domokos Géza, a tiszteletbeli elnök újfent Tőkés László lett. A szövetség háromtagú titkárságának élére Bitay Ödön került, az újonnan létrehozott tanácsadó testület vezetője Király Károly lett, tagjai pedig Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Kányádi Sándor, Sütő András és Toró Tibor.
A román-magyar megbékélés történelmi lehetősége 1990 tavaszától egyre csekélyebbé vált az élesedő nacionalista közhangulat, a Ceausescut kiszolgáló középrétegek feléledése és visszaszivárgása az államhatalomba, a szélsőséges nacionalista szervezetek színre lépése nyomán. A májusra kiírt választások előtt megindult az izgatás és a sajtókampány az RMDSZ ellen, felmelegítve a vádakat az állítólagos magyar revizionista, irredenta törekvésekről. A magyarellenes hisztéria, amelynek szításában a Nemzeti Megmentési Front szerepe mindvégig tisztázatlan maradt, az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres eseményekbe torkollott. Az atrocitások kiemelt célpontja volt a romániai magyarság szervezete: az RMDSZ marosvásárhelyi székházát 19-én valóságos ostrom alá vették a fejszékkel, husángokkal felszerelkezett, busszal ideszállított, felheccelt román tüntetők, a rendőrség pedig tétlenül nézte, ahogy a tömeg rátámad a székházból távozó magyarokra. A zavargásoknak több halálos áldozata, több száz sebesültje volt, Sütő András, az RMDSZ egyik irányítója életre szóló sérülést szenvedett. Az RMDSZ tiltakozott a kormánynál, a történtek kivizsgálását, a folytatás megakadályozását követelte, miközben a román vezetés Magyarországot és az erdélyi magyar nacionalizmust okolta a történtekért: sokak szerint a "magyar kártya" nem véletlenül került elő a választások előtt a romániai belpolitikában.
A marosvásárhelyi pogrom miatt halasztást szenvedett az RMDSZ első kongresszusa, amelyre április 21-22-én került sor Nagyváradon 17 megyéből érkezett 322 küldött részvételével. Domokos Géza elnöki beszámolójában megfogalmazta, hogy a Marosvásárhelyen történtek következtében az RMDSZ tevékenysége, a romániai magyarság jogainak kivívásáért folytatott küzdelme új szakaszba lépett. Szertefoszlottak bizonyos illúziók, lejárt a töretlen optimizmus időszaka, ezek helyét a józan tisztánlátás, a felelősségteljes vizsgálódás igénye vette át - mondta, s hozzátette azt is, hogy a Nemzeti Megmentés Frontja csak akkor számíthat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására, ha teljesíti a kisebbségi jogok biztosítására tett ígéretét. A vitában felszólalók elsősorban arra tértek ki, milyen utat keressen a szövetség a szervezeti élet fejlesztésében, a megújulást és a tisztulást milyen mértékben hajtsa végre, s hogyan folytassa tevékenységét az RMDSZ a kialakult belpolitikai helyzetben.
A tanácskozáson konszenzus jött létre, miszerint az adott politikai környezetben az a legfontosabb, hogy a magyarságnak egységes, önálló politikai szervezete legyen. A résztvevők megvitatták és elfogadták a szövetség politikai programját (amely felölelte a kisebbségi önszerveződésre vonatkozó feladatokat is), kidolgozták az RMDSZ alapszabályát, majd megválasztották a vezető testületeket: a 101 tagú választmányt, az pedig a 19 tagú elnökséget. A szövetség elnökét és főtitkárát nyílt szavazással választották meg: az elnök ismét Domokos Géza, a főtitkár a Budapestről Erdélybe visszatért Szőcs Géza lett, Tőkés László tiszteletbeli elnök maradt. A résztvevők jóváhagyták azt az elképzelést, hogy Bukarestben legyen a szövetség politikai központja, Kolozsváron pedig a főtitkárság.
A kongresszus határozatot hozott arról is, hogy az RMDSZ részt vesz az 1990. május 20-ai választásokon. A megmérettetés komoly sikert hozott: az RMDSZ a szavazatok több mint 7 százalékával a Nemzeti Megmentési Front mögött a második legerősebb politikai-társadalmi tömörülés lett Romániában, a Szenátusban 12 mandátumhoz, a Képviselőházban pedig 29 képviselői helyhez jutott. A szervezet 1990 óta is folyamatosan parlamenti tényező, a későbbiekben több alkalommal kormányzati szerepet is játszott: először az 1996-2000, majd a 2004-2008 közötti periódusban, legutóbb pedig 2009 decemberében.
MTI2010. december 20.
Könyvbemutatókkal ünnepelt a Koinónia
Öt új karácsonyi kiadvánnyal fogadta közönségét a Koinónia könyvkiadó a kolozsvári székházában tartott hétvégi Karácsonyi Könyvvásáron. „Az immár harmadik alkalommal megrendezett karácsonyi könyvbemutatónk nemcsak a legfrissebb könyveinkről, hanem egyben a családokról is szól, míg a felnőttek és a nagyobb gyerekek a könyveket nézegethetik, olvashatják, beszélhetnek róluk, addig a legkisebbek diafilmes meséket nézhetnek” – mondta el lapunknak Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója.
A Koinónia meglepetést kívánt szerezni A legszebb karácsonyi ajándék a nátha című kötettel, amely tíz erdélyi író, költő: Demény Péter, Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna és Zágoni Balázs meséit tartalmazza. Kiss-Bitay Éva Fantasztkikus földgolyó című képeskönyve is a kisgyerekeknek és a kamaszoknak szól, amelyben az állat- és növényvilág legegzotikusabb egyedeit sorakoztatja fel.
Magyarul először jelent meg Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája című könyve. A Svédországban igen népszerű munkát Keszeg Ágnes illusztrációi színesítik – az igen elragadó történetről Ferenczi Noémi színpadi változatot is készített. „A család valamennyi tagját meg kívánta célozni a kiadó, amikor úgy döntött, Kányádi Sándor erdélyi jiddis népköltészetből készült fordítását megjelenteti” – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől.
A Volt egyszer egy kis zsidó című kötetben Jánosi Andrea rajzai illusztrálják a múlt század viharaiban eltűnt erdélyi jiddis népköltészet olykor csipkelődő, ravasz, játékos, máskor viszont szerelmes vagy szívszorongató világát. A könyvhöz egy CD-melléklet is tartozik, amelyről a Gryllus testvérek és Szalóki Ági előadásában meg is hallgathatjuk a jiddis népköltészet remekeit. Jánosi Andrea illusztrációiról Kányádi Sándor úgy nyilatkozott korábban: hogy azok némelykor rálicitáltak a versekre.
A gyerekkönyvek mellett több, felnőtteknek szóló munkát is bemutattak a rendezvényen: köztük Neagu Djuvarának A románok rövid története című könyvét, amelyet Horváth Andor fordított magyarra. A bojár családból származó történész, a román történetírás 93 éves „fenegyereke”, könyve eddig tizenegyszer jelent meg románul, és szakértők szerint fordulatot hozott az 1989 utáni román történetírásban.
Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)2011. június 3.
?nnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel
Mátyás szülõháza elõtt megnyílt a Kolozsvári ?nnepi Könyvhét
Számos sátor, sok-sok könyv, beszédek és egyelõre gyér érdeklõdés: így foglalható össze röviden a Kolozsvári ?nnepi Könyvhét tegnap délutáni megnyitója. A Mátyás király szülõháza elõtti téren június 2. és 5. között zajló kulturális rendezvény a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülése és az RMDSZ Fõtitkárság Program és Ifjúsági Fõosztályának szervezésében jött létre, azzal a szándékkal, hogy 82 évvel az elsõ, 1929 májusában megrendezett ?nnepi Könyvhét, illetve 70 évvel az elsõ kolozsvári ?nnepi Könyvhét után idén Erdély fõvárosa ismét bekapcsolódhasson a magyar könyv ünnepébe. A szervezõk remélik, hogy ezeken a napokon benépesül a Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülõháza közötti tér, a kolozsvári magyarság jól érzi majd magát a magyar könyvek között, és érdeklõdéssel követi a könyvbemutatókat, dedikálásokat, valamint a kísérõprogramokat egyaránt.
Könyvek A-tól Z-ig a Kolozsvár Társaságnál
A Kolozsvári ?nnepi Könyvhét hivatalos megnyitója elõtt két órával mutatták be a Szentimrei Alapítvány gyûjteményébõl összeállított Agyagfalvától Zsombolyáig. Magyar nyelvû könyvek Romániában 1918-1945 között címû tárlatot. Az esemény helyszíneként a Kolozsvár Társaság fõtéri székháza szolgált, ahol Kántor Lajos irodalomtörténész örömét fejezte ki a kiállítás kapcsán, és két, újonnan megjelent kiadványt ajánlott a nem túl népes közönség figyelmébe: Horváth Andor és Salat Csilla szerkesztésében, a Stúdium Kiadónál mostanra látott napvilágot az Erdélyi magyar írók - Paulovics László íróportréi címû kötet, a Kolozsvári köszöntõben pedig Possler György Kolozsvárról elszármazott irodalomtörténészt öregdiákok (Benkõ Samu, Balázs Sándor, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi ?va, Egyed Emese, Demény Péter) köszöntik 80. születésnapján.
Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke reménykedik abban, hogy a mostani tárlatnak a következõ években is lesz folytatása, véleménye szerint egy-egy ilyen alkalom szervesen kiegészíti a Kolozsvári ?nnepi Könyvhét rendezvényeit. A teljesség igénye nélkül kívántak ezúttal ízelítõt nyújtani az érdeklõdõknek az 1918-1945 közötti idõszak könyvtermésébõl, kitérve természetesen a 70 évvel ezelõtt megtartott elsõ kolozsvári ?nnepi Könyvhétre is. A több mint hétezer kötetbõl 150-et sikerült kiállítani, apró hozzájárulásként egyetlen jól körülhatárolható terület irodalmi dokumentumaiból. Fiatalok és idõsebbek ismerkedhetnek ennek révén az erdélyi magyar irodalom XX. századi vonatkozásaival, szépirodalmi, mûvészeti, gazdasági stb. témakörben egyaránt. Többek mellett Berde Mária: Télutó (1928, Kolozsvár), Madách Imre: Az ember tragédiája (1923, Kolozsvár), Szabédi László: Délia (1936, Kolozsvár) címû kötetét, valamint A népkisebbségi törvény tervezetét (Paál Árpád, 1928, Kolozsvár), A Minerva könyvárjegyzékét (1927, Kolozsvár) és az EME 1943-as évkönyvét (1944, Kolozsvár) vehetjük szemügyre az öt tárlóban. - Talán érdemes lesz a következõ ?nnepi Könyvheteken, esetleg ugyanitt, bemutatni egy-egy mûhely - Erdélyi Szépmíves Céh, Minerva - vagy város - Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti stb. - könyveit vagy sajtóját - hangsúlyozta továbbá Szabó Zsolt. (ferencz)
Hivatalos megnyitó a Mátyás szülõháza elõtti téren
A délután négy órakor kezdõdõ hivatalos megnyitón elsõként László Attila alpolgármester szólalt fel a téren felállított színpadon, aki Kolozsvár brandjének nevezte a könyvet. ?t Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke követte. A megjelent kiadók száma bizonyítja, hogy Erdélyben a magyar könyvkiadás talpon maradt, és továbbra is értéknek tartják a könyvet, nem pedig luxusterméknek. Az erdélyi magyar könyvkiadás utóbbi 21 éve a fejlõdésrõl szólt mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a könyvnek szellemi, nem pedig anyagi értéket kell képviselnie. A miniszter hangsúlyozta: reményei szerint az ?nnepi Könyvhét helyet teremt magának Kolozsvár kulturális életében, és nemcsak szimbolikus helyfoglalás történt Mátyás király szülõháza elõtt.
A megnyitón felolvasták Csoóri Sándor író, költõ üzenetét, aki betegség miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. Hetven esztendõvel ezelõtt Móricz Zsigmond volt a Kolozsvári Könyvnapok díszvendége. 2011-ben a nagy író után, szemérmesen mondom, én lehettem volna az. Mentségem csupán annyi, hogy õ akkor 62 esztendõs volt, én pedig ma-holnap hússzal több! Ezért kérem, bocsássák meg és értsék is meg, hogy nem lehetek jelen személyesen váratlan betegségem miatt, csupán néhány gondolatommal állt a díszmeghívott levelében.
Dávid Gyula irodalomtörténész a szerzõ és az olvasó közvetlen találkozásának lehetõségét határozta meg a rendezvény lényegeként, és hangsúlyozta a könyvvásár fennkölt jellegét: ?nnep, tartós találkozás a könyvbe foglalt szellemmel.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári fõkonzulja hagyományteremtõnek nevezte a rendezvényt, Fekete Emõke, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke pedig a könyvhét közösségteremtõ és közösségépítõ szerepére hívta fel a figyelmet, továbbá megvalósíthatónak tartja, hogy Kolozs megye több városában is megrendezzék a jövõben az ünnepi könyvhetet.
A megnyitó végén Szilágyi Szabolcs mûsorvezetõ Kántor Lajost, a Kolozsvár Társaság vezetõjét szólította színpadra, aki elmondta: a Társaság, hagyományteremtõ szándékkal, Kolozsvár büszkesége elnevezéssel oklevelet adományoz olyan embereknek, akik a város szellemi életének kiemelkedõ vezetõi, munkásai. Elsõ alkalommal Dávid Gyula érdemelte ki ezt a címet, akinek Kántor Lajos nyújtotta át az oklevelet, illetve egy Kolozsvár címerét ábrázoló bõrmetszetet. (kovács)
Írottmuzsika a Bulgakovban
A Bulgakov Kávéház adott helyet a délután öt órakor kezdõdõ eseménynek, amelyre sajnos csupán néhány ember volt kíváncsi: a Kriterion Kiadó által frissen megjelentetett kötet Palocsay Zsigmond válogatott költeményeit tartalmazza, Írottmuzsika címmel. A Romániai Magyar írók sorozat jelen kötetéhez Egyed Péter írt bevezetõt, a válogatás is az õ nevéhez fûzõdik.
A könyvbemutatón H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója adósságtörlesztésnek nevezte a könyv megjelentetését, mint mondta, Palocsay Zsigmond költészete számos titkot rejt, újabb és újabb részleteit fedezhetjük fel.
Egyed Péter a kötet bevezetõjébõl idézett fel néhány gondolatot, felidézve a költõi indulását, illetve a Palocsay-líra fõ jellemzõit. Az esemény zárásaképpen Hatházi András, Köllõ Csongor és Kelemen Csongor olvasott fel néhány verset. A Kolozsvári ?nnepi Könyvhétrõl bõvebb információ és a rendezvény részletes programja a www.unnepikonyvhet.ro honlapon olvasható. (köllõ)
Szabadság (Kolozsvár)2011. augusztus 29.
Tisztelgő emlékkötet és gyászmunka
A Szabadság augusztus 24-i, illetve az És augusztus 26-i számában sajátos beszámoló jelent meg a Cs. Gyimesi Éva emlékének tisztelgő kötet bemutatásáról Törzsök Erika aláírásával. Szeretnék mondani valamit arról, ami kimaradt belőle, és arról is, aminek ki kellett volna maradnia.
Cs. Gyimesi Éva néhány tanítványa 2010 júniusában tisztelgő kötet összeállítását indítványozta a mester 65. születésnapja alkalmából. A többi tanítványon kívül Éva barátaihoz, pályatársaihoz is eljutott a felkérés, hogy tanulmányt, esszét vagy szépirodalmat ajánljanak fel a tervezett kötet számára. Minthogy nagyon sokan pozitívan válaszoltak, és egyetlen kötetbe alig férő mennyiségű kézirat gyűlt össze, a szerkesztés a tervezettnél lassabban haladt. Menet közben felmerült az igény, hogy a mester írásainak és idézettségüknek lehető legteljesebb bibliográfiája is bekerüljön. Ezért a szerkesztők – Balogh F. András, Berszán István, Gábor Csilla – úgy döntöttünk, hogy a már megszerkesztett kéziratokból külön példányt nyújtunk át az ünnepeltnek a 65. születésnap évének Karácsonyán, a teljes kötet pedig tavasszal fog megjelenni a budapesti Argumentum Kiadónál. Nem sok volt már a kiadvány elkészüléséig, mikor a tragikus halál a tisztelgő kötetet egyszersmind emlékkötetté változtatta. A szükséges módosítások, illetve kiadói és nyomdai munkálatok után a Kolozsváron tartott 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előtt egy nappal készült el az Újrateremtett világok. Írások Cs. Gyimesi Éva emlékére című kötet (Argumentum, Budapest, 2011.), amely 60 szerző munkája. Róluk mondja Törzsök Erika, hogy „az emlékét máris önfényezésre kihasználó figurák”. Ennek a kitüntetésnek a leírásakor az adományozó valószínűleg még nem látta a kötetet, ezért pótolom a beszámolójából kimaradt névsor egy részét: Balla Zsófia, Bernáth Árpád, Csúri Károly, Dávid Gyula, Fried István, Hankiss Elemér, Horváth Andor, Kovács András Ferenc, Láng Gusztáv, Láng Zsolt, Margócsy István, Szilágyi Júlia, Szőcs Géza, Visky András… és Törzsök Erika.
A Hungarológiai Kongresszus érdeklődő résztvevőinek tartott bemutatón a mester borítón megörökített nézéséről beszéltünk, amely a tanítványokat és a teremtett világot egyaránt visszanézésre késztette, s azokról a rezonanciákról, amelyek a Cs. Gyimesi Éva előtt tisztelgő és egyben tőle búcsúzó írásokat összekapcsolják. A kötet végén egy temetésen elhangzott nekrológ is olvasható, amelyben ezt mondtam: „Csak az búcsúzhat, aki nem marad tanítvány. Nekünk még újra kell gondolnunk és újrateremtenünk, amit örökségül kaptunk. Ezt a feladatot rótta ránk a mester távozása. És a kudarcunk, hogy nem tudtunk és talán nem is tudhattunk segíteni neki.” (464.) Akkor a tanítványok nevében beszéltem. Most hozzáteszem, hogy rajtunk kívül többen és többször megpróbáltak segíteni, Törzsök Erikát is beleértve. Sajnos, rájuk is érvényes, ami ránk, tanítványokra: nem tudták és talán nem is tudhatták megfordítani a végzetes úton. Ennek a kudarcnak, tehetetlenségnek és keserűségnek a feldolgozása hozzátartozik a gyászmunkához, mely öltheti egy sokszerzős emlékkötet formáját, vagy „az édesanyjától kezdve, a kisebbségi magyar társadalmon, az ’anyaországon’ keresztül, a kolozsváriakig, az egyetemig” mindenkit leteremtő kifakadás tünetét.
Az utóbbiról értesülve valaki, aki szintén megpróbált Évának segíteni, ezt mondta: Nem jó, ha egymás ellen gyászolunk.
Igyekszem ehhez tartani magam.
Berszán István. Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 2.
Paulovics László íróportréi
A Kolozsvári Társaság Stúdium Könyvkiadója ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK címmel Paulovics László íróportréival, irodalmi válogatással, Balázs Imre József bevezető esszéjével, 2011-ben megjelentetett egy 218 oldalas könyvet, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával mutattak be hivatalosan. Kolozsváron.
Kántor Lajos a társaság felkent elnöke az esemény alkalmával elmondta: Az alapötlet elindítója tulajdonképpen Paulovics László festőművész- grafikus volt, aki hosszú évek szorgalmas munkájával 45, hazánkban élő író- költő portréját rajzolta meg. A Paulovics által megörökített alkotók mindenike munkásságával bizonyította azt a hivatás tudatot, amely valamennyire jellemző volt. A munkák egy része képek alapján fogalmazódott meg. Például Apáczai Csere Jánosról (Apáca 1625- 1659) fénykép nem készülhetett, sőt, amint az alkotást nézzük, még rajz sem. De ez az alkotó művészt nem zavarta. Ő bizonyos esetekben azt a szellemi hatást próbálta grafika erejével a néző elő tárni, ami az alanya szellemi hagyatékéból az utókor számára maradandó. Ez még többször ismétlődik más- más hangsúllyal és művészi erővel. Paulovics művészi erejére jellemző az a mély meggyőződés, amivel a megörökítendő egyén belső művészi hitvallását igyekszik minél egyénibb módon megközelíteni. Ennek érdekében mindenik alanyát lelkiismeretesen tanulmányozta, bizonyítják azok az idézetek, melyeket a képbe komponál. A kép és szöveg összecsengése eredményezi az egyéni Paulovicsi mondanivalót.
Eredményezvén egy egyedi művészi élményt, ahol a szellem és a külső tulajdonképpen egy célt szolgál, azt a gondolkodást, amit az egyén vallott. Ez a belső, egyesek számára láthatatlan, erény válik grafikai megfogalmazásban olyan szuggesztív mondanivalóvá, amely látogatók sokasságát vonzza a Kolozsvári Társaság állandó kiállítási termébe. Ennek is köszönhető az a sok középiskolás, aki a falakról letekintő alkotásokat nézi, ismerkedve a tankönyvekből már ismert személyek Paulovics által megalkotott, művészi értéket képviselő munkáival.
Akiknek a sors megadta azok, ismervén az ihletadó modelleket, meggyőződhet arról, hogy mennyire érzékeny művész Paulovics László. Munkáiban érzékeltetni tudja a zseni egyéniségének olyan jellemzőit, amit csak nagyon nagy művészek tudnak a nagyközönség számára megfogalmazni.
A kötetet szerkesztette Horváth Andor és Salat Csilla. A szövegek válogatásában és szerkesztésében közreműködött Kántor Lajos.
A kötete befejező esszéjéből Salat Csilla egyik gondolat sorát idézném: „Az antológiát azoknak szánjuk, akik megszeretik az irodalmat, és akiket érdekel az író személye is. A kötetben látható íróportrék közelebb hozzák az olvasóhoz, a tanulóhoz a már ismerős vagy még ismeretlen (netán elfeledett) arcokat: a képeket kísérő szöveg- válogatás pedig, irodalmi körkép a városról (többnyire Kolozsvárról) és a szülőföldről.”
Befejezésül egy vallomás. Szívem szerint mind a 45 portrét közölném. De ha csak egy vagy két képet közlünk, akkor az igazságtalanság, lenne, a többivel szembe. Mivel mindenik alkotás a maga nemében unikum.
Ajánlanám a zsebre méretezett könyvet, melynek grafikai arculatát és műszaki szerkesztését Matei László végezte, a képeket László Miklós reprózta a Kolozsvári Társaságnál meg lehet találni.
Egyébként Paulovics Lászlónak mintegy 70 egyéni tárlata volt, és számos csoportos tárlaton szerepelt.
1937. augusztus 15. Szatmárnémetiben született. 1955 -ben nagybányai Művészeti Középiskolát végzi el. Marosvásárhelyre kerül, innét a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára kerül és 1961-ben államvizsgázik. 1961-1964 – Nagybányán Városi Múzeum munkatársa, majd Nagybányai Színházház tervezője. 1964- 1985. között a Szatmári Északi Színház díszlet és jelmeztervezője. 1985 – nyarán elhagyta Romániát.
1985 – Németországban él, kezdetben Münchenben, majd Iserlohn-ban lelt otthonra. Majd Magyarországon Szentendrén telepszik le. Ahol műterme is van.
2005 – a Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság tiszteletbeli tagja.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro2011. október 14.
A románok rövid története – másképpen?
Neagu Djuvara történelemkönyvéről beszélgetnek szombaton
Lényeges előszó, a szerző tollából mindjárt kettő is fogadja az olvasót a könyv első lapjain: az egyik – enyhe mentegetőzés íze dacára mégis eléggé nem helyeselhetően – a magyar kiadás számára készült. Sajnálatos, hogy a román nyelvű kiadásból kimarad, hiszen egyébként lényeges nézőpontokat tisztáz. Biztató bevezetők, amelyek világosan leszögezik, hogy a történelem nem egzakt tudomány, hanem túlnyomó részében bizonyos tárgyi emlékeknek emberi szubjektivitástól nem mentesíthető geológiai, antropológiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti stb. vizsgálata alapján született, valószínűsíthető feltételezések láncolatából áll össze.
Diákoknak, elsősorban román anyanyelvű diákoknak íródott, célja az 1989 előtti időszakban szándékosan elferdített történelmet – sikerrel – terjesztő tankönyvek téziseinek helyesbítése. Nyelvezete, megfogalmazása mentes a szigorúan akadémiai jellegű szakmaiságtól, ebben a könyvben nem találunk – a tudományos kiadványokra egyébként jellemző – lábjegyzeteket, szövege olvasmányos, gördülékeny, hat fejezete világos szerkezeti felosztásban biztosít áttekinthetőséget, követhetőséget a fiatal olvasók számára is. A románok történelmét tárja elénk Neagu Djuvara saját állítása szerint úgy, ahogyan ő látja, úgy, ahogyan azt ő megfejtette.
A többség által vallott, a XX. században általánosan elterjedt értelmezésekkel ellenkező elméletei miatt e könyv szerzője igencsak vitatott alakja a román történésztársadalomnak, sok bírálatot szerzett magának kollégái körében, akik még amatőrséggel is megvádolták, bár Franciaországban tanult történelmet és jogot. Ki kell ábrándítanom viszont azokat, akik netán olyan elvárásokkal veszik kézbe ezt a kétségtelenül érdekes könyvet, hogy benne az általános román történelemértelmezés legtöbb tézisét „leszerelő”, friss és újszerű elméleteket találnak. Neagu Djuvara a kontinuitás híve, bár kollégáival ellentétben hangsúlyozza például a román nép kialakulásában jelentős szláv hatást, esetenként elmarasztalja a hazai történelmi döntéseket, ugyanakkor a magyar–román közös történelem konfliktusos-kényes eseményeit is, bár túlfűtött nacionalizmustól mentesen, de természetesen románként értékeli, nem is teheti másként.
A román nép eredetét részletező fejezet egyik alcíme „Tíz igaz állítás a kontinuitásról”, s e kijelentés tényszerűségként való olvasói percepciójának valószínűségét aligha csökkenti az idézőjel, ami talán azt kívánhatta jelezni, amit a szerző az előszóban hangsúlyoz: ez az alcím (és fejezet) is a saját véleménye. Meggyőződése, hogy a középkor folyamán „megszakítás nélkül latin nyelvet beszélő számos közösség élt a Duna és a Kárpátok medencéjében”. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy a kiemelten fejlettebb civilizációjú rómaiak hatására alig 160 év alatt teljesen romanizált dákok helyén, az aurelianusi kivonulás után feltehetően, tehát nagy számban itt maradt, latin nyelvet beszélő lakosság a rómaiak példájára miért nem indult önálló fejlődésnek – legalább a területet birtokló és belakó kisközösségek szintjén. Másokkal ellentétben Djuvara elismeri ugyanakkor az egymást követő különböző vándornépek (avarok, bolgárok), de főleg a szlávok és kunok jelentős hatását és szerepét a román nép kialakulásában, de szól a kétszáz évig Erdélyben letelepedő besenyőkről is. Román történészkollégái bírálatát váltja ki azzal is, hogy a román nagybojárok eredetét szlávként, turániként értékeli.
Elméletei helyenként ellentmondásosak, másutt ingatagok, vitathatóak. Például, bár hangsúlyozza, hogy a Dunától északra mindig sok román élt, Havasalföld megszületését mégis honfoglalásként magyarázza. Továbbá úgy véli, a havasalföldi román államot alapító Basarab nem román, hanem kun, ám Hunyadi Jánost és Mátyás királyt románoknak tekinti – miközben tudnia kell, hogy a Hunyadiak románságát bizonyítani próbáló elméletek fontos érve éppen az, hogy a „román” Basarab leszármazottai lennének (e vajda képe is felbukkan a hunyadi vár Szilágyi Erzsébet rendeletére készült falfestményein, a család ősei között).
A négy keresztény vallásra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) kiterjedő erdélyi vallási türelemmel kapcsolatosan a szerző úgy véli: „érdekes helyzet, hogy egy külföldi megfigyelő szemében Erdély a vallási türelem valóságos oázisának tetszhet” – nem tesz említést a szabad vallásgyakorlást Európában először kimondó 1568-as tordai országgyűlésről.
Elítéli Ion Antonescut amiatt, hogy elrendelte mintegy 150 ezer besszarábiai és észak-bukovinai zsidó deportálását, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez a „kemény, elszánt, becsületes férfiú” később nem engedett a nácik követelésének az észak-erdélyi zsidók deportálását illetően, bár olvasatában Antonescu ez utóbbi tette nem változtat korábbi rendelkezéseinek súlyosságán. Klisékkel is találkozunk: a második világháborús magyar kormányt ugyanúgy nácibarátként határozza meg, óvakodik e jelző használatától az 1944 augusztusáig szintén a németek oldalán harcoló Románia esetében, amely bár később fél évig a szövetségesekkel vonult, mindamellett nem kapta meg a későbbi béketárgyalásokon előnyös helyzetet jelentő közös hadviselő státust – itt érezni lehet, hogy a szerző ezt igazságtalannak tartja. Fontos ugyanakkor a románok magyarellenességét tápláló, ma is létező Erdély-féltés indokolatlanságát hangsúlyozó megállapítása: „Ha a magyar történészek (…) be is tudnák bizonyítani, hogy a magyarok foglalták el elsőként Erdélyt, a történelmi elsőbbség semminemű jogi vagy politikai következménnyel nem járna, miután a magyar nyelvet beszélők számaránya a teljes lakosságnak mindössze hét százalékát teszi ki. A nemzetközi jog nem veszi figyelembe az állítólagos történelmi jogcímet, csak azt, (…) mit mutat a jelenlegi demográfiai helyzet (…). Ismétlem: a „kontinuitás” kérdésének nincs többé gyakorlati jelentősége, ezt meg kell érteni.”
A románok történetének Neagu Djuvara-féle, jelentősen nyitottabb értelmezése is megerősíthet abban, hogy többféle igazság van: ugyanaz a tárgy/történés különböző szemszögekből nézve másképpen látszik, és így van ez azzal a tudománnyal is, amit történelemnek hívunk. Az olvasmány további kutakodás, olvasás és elmélkedés kitűnő kiindulópontja lehet (nemcsak) az iskolai tankönyvet éppen letevők kezében, amennyiben nem tényeknek tekintik a kötetben leírtakat, komolyan véve a szerző ajánlását, miszerint ez az elmélet a saját interpretációját, véleményét tükrözi.
O scurtă istorie a românilor povestită celor tineri – megjelent a Humanitas kiadónál 1999-ben, majd magyar nyelven a Koinónia kiadónál 2010-ben /Neagu Djuvara: A románok rövid története/. A fordítást Horváth Andor végezte, a kötetben szereplő információk szerint történész nem lektorálta a magyar változatot. A kötet kapcsán kerekasztal-beszélgetést szervez nyílt napján a Koinónia kiadó október 15-én, szombaton 12 órától Horváth Andor fordító, Hunyadi Attila történész, Lupescu Radu történész, Rostás-Péter István újságíró és Salat Levente politológus részvételével.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 5.
Kép/tár
Tévé-néző. Három életkép
Borboly és Árus. Két székely politikus. Mondja a magáét egyik is, másik is. Okosan, határozottan, tapasztalt tisztségviselőhöz illően. Egyikük a Hargita megyei tanács elnöke, másikuk e tanács tagja. Az elnök az RMDSZ színeiben politizál, a tanácstag az MPP híve. Gyakorlottan, civilizáltan mondanak egymásnak ellent a tévékamerák előtt (Heti Hírmondó, Duna TV, 2011. október 30.).
A tényállásról annyit: Borboly kivitette az ülésteremből Árust azon a címen, hogy közbeszólásaival akadályozza az ülés normális menetét. Árus szerint elvi ellentétről van szó köztük, az elnök ugyanis olyan javaslatot terjesztett elő elfogadásra, amelyhez hasonlót nem volt hajlandó napirendre tűzni, amikor azt az ő pártja nyújtotta be.
Demokrácia. Lehet, hogy egyiküknek igaza van, másikuknak nincs. Az sem zárható ki, hogy egyformán mellébeszélnek.
Demokrácia. Vagy arra használják, hogy az ellenféllel kibabráljanak – csakis a szabályok betartásával, csakis kénytelenségből, csakis a legnagyobb sajnálattal –, vagy arra, amit bevett kifejezéssel úgy nevezünk: a köz haszna, a közjó.
Fontos dolog a demokrácia. Nála már csak egy dolog fontosabb: megtanulni, hogy mire való, és mire nem.
Évtizedeken át úgy tudtuk: minden bajunk oka, összes sérelmünk forrása az, hogy velünk szemben nem alkalmazza a többség a demokrácia szabályait. Ennek már vége – legalábbis ott, a magyar többségű megyékben.
Siralmas látvány az a Székelyföld (vagy egyik megyéje, egyik testülete), amely ezt a sportot űzi demokrácia címén.
*
Az esti tévé-beszélgetések gyakran forognak Traian Băsescu köztársasági elnök személye körül. Ezúttal (Antena3, október 31.) a téma a szokásosnál is „zaftosabb”. Valójában két „botrányról” esik szó. Az egyik: Piteşti városában kiállítottak egy festményt, amely őt és E. U. asszonyt, a turisztikai minisztert ábrázolja Ádám és Éva képében, vagyis meztelenül, középen a kígyóval, a férfi szemmel láthatóan áldott állapotban van. Szatíra vagy hecc? Ilyen időket élünk.
A másik téma a szombati, nagyszebeni esemény, a 19. századi erdélyi román főpap, Andrei Şaguna szentté avatása, amelyen jelen volt, szólt is az egybegyűltekhez a köztársasági elnök. Egy videofelvétel a főpapok társaságában mutatja, amint éppen hahotára fakad az ünnepélyes arcok gyűrűjében. A tévé-beszélgetés részvevői sorra megütközésüknek adnak hangot a tiszteletlen viselkedés kapcsán.
Az esti műsor főszereplője Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, euro-parlamenti képviselő. Ő teszi szóvá, hogy az alkalomra készült festmény reprodukcióján Şaguna palástja nem aranysárga, ahogyan kellene, hanem narancs-színű (a kormányzó párt színe!), és ő keveredik ennek kapcsán heves vitába az egyházi főhivatal szóvivőjével, aki váltig erősíti, hogy a palást igenis aranysárga. Ugyancsak CVT emel kifogást az ellen, hogy a nagyszebeni katedrálisban elnöki testőrök és titkosrendőrök tucatjait lehetett látni. A szerinte eltúlzott elnöki részvételről azt a magyarázatot terjeszti elő, hogy nemrégiben megegyezés született az ortodox egyház vezetői és az elnöki hivatal között: az egyház a kormányzó párt mellé áll a jövő évi választásokon, ennek fejében számíthat a hatalmas kiadásokkal járó építkezés, „a nemzet katedrálisa” állami támogatására.
Kellemetlen érzés látni, hogy bő húsz évvel a rendszerváltás után még mindig a szélsőjobboldal karnagya vezényli az „igazmondó hazafiak” kórusát Romániában. Lázít és szórakoztat – gyakran útszéli hangon. Ordibál vagy humorizál, ahogy a helyzet kívánja. „A túlvilágon majd kettőnket ellentétes irányba terelnek” – mondja annak kapcsán, hogy nem ebédelt együtt az elnökkel.
Estéről-estére nagy hírcsatornák beszélgető-műsorai botrányba hempergetve tálalják fel az országot nézőiknek.
*
A közszolgálati televízió esti műsorának vendége Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (TVR1, október 31.). Sorra zongorázzák a fontos aktuális témákat: költségvetés, korrupció-ellenes politika, közös kormányzás, stb.
Tömör, egyenes válaszok. Beszédének pergő ritmusa is azt jelzi, hogy tudja: a kamerák előtt sietni kell, előnyös a fesztelen, határozott megszólalás. Jó románsággal formált mondatok.
A bennünket érintő kérdésekre nem ad ugyan kitérő válaszokat, de nem feszít, nem élez. Elfogadja-e a parlament a régóta vajúdó kisebbségi törvényt? Igen, ha az egyeztetések sikerrel járnak. A sietségnél fontosabb a végső eredmény. Veszélybe kerülhet-e az RMDSZ az új párt-alakulással? Nem lehet előre megmondani. Méltányolom a bölcs higgadtságot, de hiányolom, hogy említést sem tesz arról: együttműködésben is lehet gondolkodni. Talán később?
Horváth Andor
Szabadság (Kolozsvár)2011. december 16.
Románok történelme, szemellenzők nélkül
Nagyrészt emigrációban eltöltött 95 esztendejével Neagu Djuvarát aligha nevezhetjük kimondottan fiatalnak. Legfeljebb a szó szellemi értelmében fiatal (noha a sportos öregúr fizikailag is irigylésre méltó kondícióban tartja magát).
Európai látókörű gondolkodásának frissességével, saját meggyőződésének önkritikát sem kizáró harcos propagálásával viszont ma is a média egyik kedvencének számít. A bukaresti könyvvásáron pedig mostanában az is kiderült, hogy nemcsak a média, de az olvasók kegyeibe is sikerült beférkőznie. Pedig az eladásokban taroló könyve, a Havaselvét alapító dinasztia kun származásáról, a Basarab apjával azonosított Negru Vodáról sokak szemében lehetett szálka, történészviták kereszttüzében is állott.
Persze nem Djuvara az első, és nem is az egyetlen, aki a pártállami időkben becsontosodott tabukat, sztereotípiákat döntögeti. Lucian Boia kijózanító könyvét – Történelem és mítosz a román köztudatban – szintén ehhez a vonulathoz sorolhatjuk. Néhány évvel még meg is előzi Djuvara ifjúságnak szóló történelmi olvasatát, A románok rövid történelme 1996-os első kiadását, amelyet azóta még tízszer utánnyomtak, s a kolozsvári Koinónia jóvoltából és Horváth Andor gördülékeny fordításában most a magyar változatot is olvashatjuk. Havasalföld és Moldva másfél százados kun megszállását, a kunok, a besenyők, más turáni népek szerepét a mai románság etnogenézisében már ebben a könyvében is bátran hangoztatja. Amivel már olyan történészek is tisztában voltak, mint például Nicoae Iorga.
De egy dolog volt az, amit már Iorgáék is tudtak, magukban elismertek, és egészen más, ami mellett írásban is letették a garast. Hogy miért? Djuvara szerint megállnak ott, ahol már nem tetszenének a népnek, ugyanis „...mélyen meggyökerezett nálunk az a szemlélet, hogy vannak a nemzet történetében dolgok, amelyeket kimondani szabad, másokat viszont nem”. (A románok rövid története, 72. l.) Egy interjújában még élesebben fogalmaz: „De hogy van az, hogy hazudsz, és még magad is elhiszed a végén?”
Djuvara, a macedo-román származású emigráns arisztokrata, a Sorbonne egyetemen történelemfilozófiából Raymond Aron doktorandusa, nem hajhássza az olcsó népszerűséget. Pár nappal a bukaresti könyvsiker után azzal terelte ismét magára a közfigyelmet, hogy alapjaiban kérdőjelezte meg az Iliescuék által az országra erőltetett, magyarellenes felhangoktól sem mentes ünnepet, és helyette ismét a régi május 10-ét javasolta. Nem a monarchia, ez későbbi „árukapcsolás”, hanem az állami függetlenség kikiáltásának a napját december elseje helyett. Mert utóbbi „nem az ország ünnepe, legfeljebb Erdélyé és a Bánságé”.
És ha már itt tartunk, idézzük fel az egyesüléshez kapcsolódó néhány gondolatát. Djuvara elmondja, hogy a párizsi béketárgyalásokon Romániának a központi hatalmakkal 1918-ban megkötött különbékéjét a győztesek a szövetségesi szerződés megszegéseként értelmezték. Emiatt történt, hogy a központi hatalmak előtti 1918-as kapitulációban ártatlan, mert az erdélyi Alexandru Vaida-Voevodot kellett a párizsi béketárgyalásokon előtérbe tolni. De csak addig, amíg kormányfőként a habozó győzteseknek többek között a kisebbségekkel kapcsolatos aggodalmait leszereli. De ahogy a mór megtette a kötelességét, mehetett is azon nyomban. Djuvara pedig a párizsi epizód következményeit így foglalja össze: „Ez a kétszeresére növekedett ország a maga korábban csak nagyon rövid időre (1601–1602-ben) együvé tartozó tartományaival – ÓKirályság, Bánság, Erdély, Máramaros, Bukovina, Besszarábia –, ahol a kisebbségek a lakosság 28 százalékát tették ki, rendkívüli nehézségekkel nézett szembe. A kisebbségek ügye, vagyis az, hogy milyen garanciákat kell nyújtanunk az újonnan létrehozott vagy visszaállított államoknak – ilyen volt Csehszlovákia és Lengyelország –, illetőleg azoknak, amelyeknek a területe számottevően gyarapodott, mint Romániáé vagy Jugoszláviáé – az egyik leghosszabban egyeztetett kérdés volt Versailles-ban. Következett a vállalt kötelezettségek gyakorlatba ültetése – ez a kérdés még ma, nyolcvan év után is időszerű” (280. l.)
Történelem, szemellenző nélkül. Írásunk címe az objektivitásra utal, amin a tények tiszteletét, a történelmi források el nem hallgatását, félre nem magyarázását értjük. De nem volt, és talán nem is lesz olyan történetíró, akinek sikerülne a saját és az olvasói helyzetét, nézőpontját, beidegződéseit, mentalitását százszázalékosan figyelmen kívül hagyni. Miközben román nemzeti történelmét magyar szemmel is élvezetesen és legtöbbször egyetértéssel olvassuk, azokon a pontokon, ahol mi másképp látunk, netalán vitára is támadna kedvünk Djuvara úrral, a szerző őszintesége és arisztokratikus eleganciája valósággal lefegyverez. Szerinte a történetíró „pártatlansága nem eredhet másból, mint részrehajlások lehető legtisztességesebben felvonultatott sorozatából.
Ha így járunk el, akkor múltunk leírása és magyarázata során nem lebeghet szemünk előtt egy állítólagos „nemzeti cél”, nem hallgathatunk el, és nem ferdíthetünk el e hamis hazafiság nevében bizonyos tényeket....” (i. m. 7.l.) Példának hozhatnánk fel könyvéből a Dunától délre élő román nyelvjárások és népcsoportok részletes bemutatását, a középkori Magyarország szerepét Havasalföld és Moldva kialakulásában, vajdáik hűbérességét előbb a magyar, később a lengyel király irányában és így tovább.
Ismertetésünket nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne méltatnánk a fordító, Horváth Andor teljesítményét. A stilárisan is gördülékeny, szakszerű tolmácsoláson számos ponton túllépve, vállalkozása a román–magyar történelmi párbeszéd fontos premisszájának és állomásának tekinthető.
Krajnik-Nagy Károly
Neagu Djuvara: A románok rövid története, Koinónia Kiadó, 2010
Krónika (Kolozsvár)2012. március 9.
Nyolcvanéves lenne idén Dankanits Ádám
Harmincöt évvel azután, hogy a bukaresti földrengésben életét vesztette, Dankanits Ádám művelődéstörténészre, A Hét című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kincses városban élők szerdán délután, a Kolozsvár Társaság székházában. Az 1932. január 2-án született személyiség pályájáról Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke és Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese tartott előadást.
Dankanits Ádám Kolozsváron végezte tanulmányait, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát. Ezután a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárában és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán dolgozott, 1970-től A Hét szerkesztője volt, magyarázta Sipos Gábor, hozzátéve: a művelődéstörténet iránti érdeklődése a könyvtárban, a XVI. századi könyvek vizsgálata során bontakozott ki. A Kriterion gondozásában 1974-ben jelent meg összegző munkája, a XVI. századi olvasmányok című kötet, amelynek előszavában így fogalmaz a szerző: „Az erdélyi könyvtárakban becslésünk szerint több mint húszezer tizenhatodik századi külföldi nyomtatványt őriznek. Ebből a hatalmas hagyatékból Kelemen Lajos és Jakó Zsigmond munkája nyomán a kolozsvári akadémia gyűjteményében, Gustav Gündisch kutatásai alapján pedig a szebeni Brukenthal Könyvtárban sikerült kiszűrni mintegy másfélezer kötetet, amelyről névbejegyzés vagy pedig a kötéstáblán feltüntetett szignó (iniciálé) alapján bizonyítható, hogy már a tizenhatodik században Erdélybe került.”
Marosvásárhelyi, zilahi, csíkszeredai, brassói és székelyudvarhelyi gyűjteményeket vizsgált továbbá Dankanits, s eredményként a XV–XVI. századi európai irodalom recepcióját adta Erdélyben, hangsúlyozta az EME elnöke. Mint mondta, Dankanits Ádám új pászmán folytatta ezután kutatásait, a XVII–XIX. századi erdélyi életformaváltásra fókuszálva: egészségügyi, közigazgatási, termelési és művelődési vonatkozásban végezte a gyűjtést.
A földrengés okozta pusztulástól megmenekített írásai A Hétben jelentek meg 1979-ben, majd 1983-ban A hagyományos világ alkonya Erdélyben című kötetben, a Magvető Kiadónál. – Annak ellenére, hogy tanulmányai mellett mindösszesen két vékony kötete jelent meg, Dankanits Ádámot sokan idézik, és számos kutatásnak volt a serkentője – összegezte Sipos Gábor.
A Hétnél dolgozott együtt a művelődéstörténésszel Horváth Andor, aki egykori kollégájával kapcsolatban a nagyvilágban való korszerű tájékozódást, a jó értelemben vett megszállottságot és a korszerű történetírást említette. – Születésének évét tekintve szomorú, hogy nem lehet már közöttünk, ami azonban az életművét illeti, bőven van, mire emlékeznünk. Szomorú, hogy nem tudta folytatni mindazt, amit elkezdett – vélekedett a Korunk főszerkesztő-helyettese.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)2012. április 17.
Kiosztották az EMKE-díjakat
Szombaton osztották ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE újraválasztott elnöke elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. A Poór Lili-díjat Alber Júlia kolozsvári színésznő kapta.
Az erdélyi magyar közművelődés napja apropóján szombaton osztották ki az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) idei díjait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dáné Tibor Kálmán, akit a díjátadót megelőző közgyűlésen ismét az EMKE országos elnökévé választottak, elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség.
Az életműdíjat Marosi Ildikó irodalomtörténész kapta idén, akinek munkásságát Horváth Andor méltatta. Mint elmondta, Marosi Ildikó évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának termékeit, majd az utóbbi 22 évben szinte folyamatosan jelentek meg az irodalomtörténeti munkák az ő gondozásában.
Lapunk vezető szerkesztője, Cseke Péter Tamás Spectator díjban részesült az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért. Kántor Lajos laudációját Kós Katalin, az EMKE szakreferense tolmácsolta. „Cseke Péter Tamás publicisztikáját a kiegyensúlyozottság, körültekintés, higgadtság jellemzi. Elemzései mértéktartóak, meghatározó szempontjai összehangzóak a romániai magyarság érdekeivel, egy reális jövő megépítésével” – írta méltatásában a Korunk szerkesztője.
Kolozsvár talán legismertebb néptáncos házaspárja, Both Zsuzsa és Both József Kacsó András-díjat vett át az erdélyi magyar néptáncművészet minőségi műveléséért és a népművészet értékeinek széles körű megismertetéséért. „Amikor ők ketten táncra összekapaszkodnak, abban nemcsak szépség van, hanem a tánc iránti mélységes tisztelet és alázat is” – mondta a néptáncoktatással, néptánctalálkozók szervezésével foglalkozó Both házaspárról Dáné Tibor Kálmán.
A Bányai János-díjjal kitüntetett Vajda András Sáromberkén élő néprajzkutató rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltáró és múzeumi intézményszervező munkásságáért kapta az elismerést. Winkler Gyula videoüzenetet küldött Brüsszelből, hogy a Kun Kocsárd-díjjal kitüntetett Fülöp Júlia közösségszervezői tevékenységét méltassa. A szászvárosi RMDSZ-elnök a Hunyad megyei szórványmagyar közösség felemeléséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az EP-képviselő elismerő szavait. Három évtizedes kitartó szervező, irányító, hagyományápoló és kulturális értékmentő munkásságáért vehetett át Nagy István-díjat a sepsiszentgyörgyi Dulányi B. Aladár. Dukász Péter színész-rendező, aki a méltatás szerint „mindig megújulásra törekvő színészetével több mint három évtizede szolgálja a temesvári magyar színjátszást”, Bánffy Miklós-díjban részesült.
Vastapsot kapott a Poór Lili-díjjal kitüntetett Albert Júlia. A kolozsvári színművészt Köllő Katalin, a Szabadság napilap szerkesztője méltatta. „Ő ugyanis tudja, hogy ha játszótársai felé nem fordul teljes lelkével, ha a színpad iránt nem érez lelki alázatot (is), akkor az általa megformált figura sem tud úgy megszületni, hogy aztán a közönség azt érezze: hiteles volt, amit látott” – mondta Köllő Katalin Albert Júliáról, aki gazdag színészi, előadóművészi és tanári munkásságáért kapta a díjat.
Kovács György-díjat vett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ígéretes fiatal tehetsége, Bányai Kelemen Barna színművész, Uray Péter rendezőt pedig a mozgásszínház erdélyi meghonosításáért, az M Studio társulatának megalapításáért Tompa Miklós-díjjal tüntették ki. A hagyományt a legkorszerűbb törekvésekkel ötvöző művészi tevékenységéért, egyedi művészi világának megteremtéséért Szolnay Sándor-díjban részesült a marosvásárhelyi képzőművésznő, Köllő Margit. A Hargita Megyei Könyvtár munkatársa, Kosz Orsolya több évtizedes szakmai tevékenységét Monoki István-díjjal jutalmazta az EMKE. A Kolozsváros. Milyen város? műemlék-pedagógiai sorozat szerkesztőbizottsága, élén Zsigmond Ilkával, Kőváry László-díjat érdemelt ki, a kincses város történelmi értékeinek újszerű ismertetéséért, a kolozsvári Bartha Bálint pedig Gróf Mikó Imre-díjban részesült, egyházi és kulturális értékmentő, valamint szociális intézményeket támogató tevékenységéért. Az EMKE tiszteletbeli tagjai közé emelte Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és Kelemen Péter koncerttechnikust.
Az EMKE-díjként átadott szobrocskák Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, a díszes okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész készítette.
Tofán Koós Imola. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. április 18.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a közeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)