udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 271 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 271-271

Névmutató: János Zsigmond

2013. november 11.

Könyvbemutató és ismeretterjesztő előadás a Szent Koronáról a Jelen Házban
Nincs még egy nép, amely olyannyira tisztelné nemzeti jelképeit, mint a magyar a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések össztüzébe került. Volt, amikor titkon őrizték, vagy csak egyszerűen ellopták.
Egy alkalommal hazaszállítása közben vesztették el, de megkerült. Többször hurcolták ki az országból, elásva rejtegették, és megtörtént, hogy zálog tárgyát képezte, visszavásárolták, sőt egyszer szinte el is árverezték. A Magyar Szent Korona a Belső-Ázsiában használatos, beavató koronák egyetlen európai képviselője. Ezt az uralkodó csak egyszer, koronázásakor viselheti. Koronázások között koronaőrök vigyáznak rá, rajtuk kívül csak a nádorispán és a koronázó érsek érintheti.
A Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, és a legrégebben használt épségben megmaradt királyi fejék Európában. Csaknem ezer esztendeje elszakíthatatlan, szerves része az egész Kárpát-medence történelmének.
Ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg vele. A koronázás eredeti, csak tisztán egyházi jellegű szertartása 1205-től fontos alkotmányjogi intézménnyé válik, amikor III. András koronázásakor esküt tesz, hogy „országa jogait és a korona méltóságát" sértetlenül fenn fogja tartani.
Csak két magyar király fejére nem került a Szent Korona: II. János Zsigmondéra, az „ellenkirályéra”, aki csak névleg uralkodott, valamint II. József fejére, a „kalapos királyéra”, aki elutasította a megkoronázást, mivel jogilag nem akarta alávetni magát a Szent Korona szellemiségének.
Egyesek a korona származási idejét a IX–XIII. század közé, helyét pedig Bizánctól, Észak Európáig és más egyéb helyre tették. Akadtak, akik nem ismerve a Szent Korona analógiáit, külön kezelték a felső és alsó részét, mintha azt úgy külön készítgették volna, és majd valamikor, a késő-középkorban összebarkácsolták volna. Miután 1978 januárjában a korona végre hazakerült az USA-ból, egy mérnökökből és aranyművesekből álló kutatócsoport bebizonyította, hogy egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű, kaukázusi technikák felhasználásával, feltehetően egy kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett.
Két szerkezeti egység alkotja a koronát: az abroncs és a pántok. A Szent Korona két részének összetartozó eszmei tartalma van: a felső rész Isten mennyei birodalmának a szimbóluma, az alsó rész pedig földi országát jelképezi. A pántok csúcsán az Ég és a makrokozmosz uraként trónol a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen, az abroncson, Isten földi birodalmának ura, Krisztus székel Mihály és Gábriel arkangyalok társaságában.
A Szent Korona élete maga a magyar történelem. A tárgy és a hozzáfűződő eszme nem azonos, de nem is válik el sorsuk, s mi több: nem érthető egyik, a másik nélkül. A Szent Korona nemcsak királyi ékszer, hanem a magyar államhatalom jelképe is.
Szent István Intelmei szerint a Magyar Szent Korona jelképezi az országot, mint területet, az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet, a közigazgatási intézményrendszert, az apostoli keresztény hitet, az uralkodó személyét, az igazságos ítélkezést és a jogi intézményrendszert, a társadalmi türelmet. Az ország és az országban lakó, és a vendégként befogadott idegen népek igaz védelmezője. Magyarország királyai méltóságuk teljét, dicsőségüket a Szent Koronától kérték, és kapták, neki tulajdonították az “üdvös és hasznos törvények” kibocsátását. A Koronát a “törvények, törvényének” tekintették, neki fizettek adót és váltságdíjat, neki tettek ünnepélyes esküt, neki hagytak és ígértek egyházi és világi örökségeket, neki adták vissza minden vagyonukat, mint valami forrásnak, melyből minden ered.
A Szent Koronának misztériuma van. 1526. dec. 16-án, I. Ferdinánd koronázásakor, a németek feljegyzik, hogy: „A magyarok azt hiszik (a Szent Koronáról), hogy az égből szállt alá Szent Istvánra”.
Csete István jezsuita prédikátor írja 1701-ben: „A Magyar Korona elsőben Apostoli, másodszor Angyali ajándék, harmadszor Szűz Mária kezében és szabados hatalmában áll annak adni, akinek tetszik…Szent István is, mikor fia meghal, Máriának ajánlja fel az országot és koronát, megakarván mutatni, hogy ahhoz a mennyei ajándékhoz nem volna testnek és vérnek állandó jussa, sem erőszakkal ahhoz nem juthatni, hanem aki mennyei hivatalnak erejével választtatik és akinek adatik Boldogságos Szűz kezéből”.
A korona tisztelete nemcsak ésszerű megfontolásokat tükröz. Tisztelete egyfelől vallási, másfelől világi, a magas műveltségbe is beépülő népmesék, népi vallásosság körébe tartozó elemekből tevődik össze, és akkora ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem az istenség ellen is vétkezik.
A Szent Korona misztériumának legalább két vetülete van. Az egyik maga a Szent Korona, mint tárgy, a másik pedig a Regnum Marianum eszme és jogrendszer. A XVII. századra tehető Regnum Marianum eszmerendszer szerint a magyar királyok és az ország az Istenanya (Patrona Hungariae) különös védelmét élvezik. Tehát a magyarok koronája az államiság jelképe, ebből alakult ki a világon egyedülálló szemlélet, a Szentkorona Tan
A határokon kívüli magyarság tudatában az anyaországiakénál sokkal erősebben él az a tudat, mely szerint a Kárpát-medence egész területe hozzátartozik a Szent Koronához. A Kárpát-medence a Szent Korona tulajdona, tehát a Kárpát-medence minden polgára, aki a Szent Korona uralma alatt került be a Kárpát-medencébe, egyúttal a Szent Korona polgára is. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038. Nagyboldogasszony napján Szent István az országot a Szent Korona képében Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette. István király ezzel a koronát önmaga és az ország fölé helyezte, jogi biztosítékot adva ezzel a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára.
A Regnum Marianum jogi alapelvei szerint a magyar király csak katolikus lehet, a főurak tanácsa segítségével uralkodik, köteles az ország szabadságát megőrizni, hosszú időre nem hagyhatja el az országot, és esküt kell tennie az alkotmányra.
Magyarország új alkotmánya, az Alaptörvény preambulumában – a Nemzeti Hitvallásban – kimondja:
„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”
***
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete 2013. november 19-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében mutatja be Kocsis István: Magyarország Szent Koronája című könyvét, amelyet a Szent Korona misztériuma és tana című videovetítéses előadás követ. Meghívott előadó: Kocsis István író, történész, az est moderátora Szekernyés János műkritikus, temesvári helytörténész.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Összeállította Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)

2013. december 5.

Brutális megszorítások várnak a tanügyre
Osztály- és iskolaösszevonásokat, létszámcsökkentést és bérlefaragást kénytelenek végrehajtani a romániai iskolaigazgatók amiatt, hogy az oktatási tárca nem hajlandó többletfinanszírozást biztosítani azon tanintézeteknek, ahol a fejkvóta nem fedezi a béralapot. A megszorítások jellemezte tanügyi átszervezés tömbvidéken is hátrányosan sújthatja a magyar oktatást.
„Az iskolaigazgatók abszolút szabadságot kapnak: azt rúgnak ki, akit akarnak” – értékelte a Krónikának Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója a hazai oktatásban jövő tanévtől várható drasztikus átszervezést. A 2014/2015-ös tanévtől ugyanis osztály- és iskolaösszevonások, tömeges elbocsátások várhatók, miután az oktatási minisztérium bejelentette: nem hajlandó többet finanszírozni azon iskolák költségeit, ahol a fejkvóta nem elegendő a béralap biztosításához.
A tanfelügyelőségeknek az iskolaigazgatókkal közösen stratégiát kell kidolgozniuk a bérek biztosítására. Bár az iskolák kezelőiként ebbe az önkormányzatok is bepótolhatnának, a törvény nem kötelezi őket erre. A magyar szakemberek abban bíznak: a kisebbségi oktatás nem szenved kárt az átszervezés során, a szórványban a szaktárca továbbra is biztosítja majd a magyar iskolák működéséhez szükséges pénzalapot.
A minisztérium harmadik éve kísérletezik a diáklétszámot alapul vevő normatív finanszírozási rendszerrel. Bár az elmúlt években igazgattak rajta, soha nem annyit, hogy elegendő legyen, magyarázta a Krónikának Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a fejkvóta eddig sem volt elég a béralapra, ám a szaktárca minden pénzügyi év végén pótolta a hiányzó összeget.
„Rájöttek, hogy a rendszer helyenként túlméretezett, sok pénz elfolyik, hiszen a kis létszámú osztályok mellé is óvónő, tanító kell, ott is szükség van takarítónőre, kisegítő személyzetre” – magyarázta Keresztély Irma. Mint mesélte, az elmúlt hónapban 21 megye főtanfelügyelőjét hívatta Remus Pricopie tanügyminiszter, melyek rosszul állnak a béralap biztosításával. Mindeniknek be kell mutatni egy stratégiát, hogy milyen intézkedéseket foganatosít a béralap csökkentése érdekében. „Ezt egyik napról a másikra nem lehet megoldani, az ésszerűsítésre a következő tanévtől kerül sor” – mondta főtanfelügyelő.
Nagyobb osztályok, egységesített bérezés
Kovászna megyében 20 százalék hiányzik a béralapból. „A tanügyi törvény szerint minden közigazgatási területen legalább egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának kell működnie. Gond ott van, ahol több működik. Például Sepsiszentgyörgyön minden iskolában van román tagozat, ám egy osztályban 10–12 gyerek van. A román közösségnek el kell döntenie, hogy milyen iskolahálózatot akar, ám azt mindenkép gazdaságosabbá kell tenni” – magyarázta a főtanfelügyelő hozzátéve, hogy a csupán egyetlen iskolával rendelkező településeken alanyi jogon jár az anyanyelvi oktatás.
Keresztély szerint Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolai hálózat, ezért át kell gondolni a beiskolázási tervet. Jövő tanévtől például legkevesebb 25 fős létszámmal működhet egy napközis csoport, holott jelenleg tíz gyerekre jut egy óvónő. Ezzel az összevonással a megye öt városában 30 óvónői állás szűnik meg, mondta. Hozzátette, a középiskolák igazgatóival is tárgyaltak, és a kisebb létszámú iskolákból nagyobbakba irányítanak át tanárokat.
Hargita megyében az igazgatók bérének egységesítésével, osztályok összevonásával és az opcionális tantárgyak óraszámának csökkentésével próbálnak eleget tenni az új kihívásoknak – döntöttek a tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő szerint arról is határoztak, hogy az iskolák nem hosszabbíthatják meg a kisegítő személyzet alkalmazására kötött ideiglenes szerződéseket anélkül, hogy azokat a tanfelügyelőség ellenőrizné. Több iskola esetében megvizsgálták az alacsony létszámú osztályok összevonásának lehetőségét, de végül csak egy csíkszeredai szakközépiskolában vonnak össze osztályokat. Bartolf Hedvig elmondta, az oktatási minisztérium is költségcsökkentő rendeletet kiadására készül, ezeket is alkalmazniuk kell.
Nem elég a fejkvóta
„A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem megfelelő a normatíva értéke, illetve a korrekciós szorzó sem a kisebbségi, sem a többségi oktatás esetében” – szögezte le Keresztély Irma, aki ezt memorandumban jelezte az oktatási miniszternek. Amikor az angol modellt átvették, kiszámolták, hogy egy gyerek után mennyi pénz jár, ami fedezi a bér- és egyéb költségeket. A tanügyi törvény szerint minimum 300 gyerekkel lehet működtetni egy tanintézetet. A Kovászna megyei tanfelügyelőség kétezer feletti létszámmal működő iskolákban modellezte le, hogy esetükben sem elég a fejkvóta a béralapra.
„A Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban az iskolák és a tanfelügyelőség párhuzamosan végezték el a számításokat és azonos eredményre jutottunk: a fejkvóta nem elég. Számításaink szerint, ha Kovászna megyében 200 személyt leépítünk a tanügyi rendszerből, akkor is csak 2 százalékot spórolunk a béralapon. A 20 százalékos hiány így 18-ra csökken” – magyarázta Keresztélt Irma.
Szabad kezet kaptak az igazgatók
Kolozs megyében csütörtökön hívatták a tanfelügyelőségre az átszervezés kapcsán az iskolaigazgatókat. Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgató a Krónikának elmondta, úgy tudja, a magyar iskolák közül egyedüliként őket nem rendelték be, a kollégium ugyanis nem küzd létszámgondokkal.
Lakatos András, a szórványkollégiummal is rendelkező kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója, aki maga is részt vett a megbeszélésen elmondta: eddig a tanárok és a kisegítő személyzet bérezését szabályozó normarendszer úgy működött, hogy a nagy létszámú iskoláknál a fejkvóta alapján felhalmozódott többletforrásokat átcsoportosították a kisebb tanintézetekhez, hogy fedezni tudják a bérköltségeket. „Most közölték velünk, hogy 2014-től ennek vége, az állam megtartja a pénzt magának és inkább megint a tanügyön rúg egyet” – fogalmazott az igazgató.
Mint magyarázta, a szaktárca a tanintézetekre bízza, hogyan gazdálkodnak a nekik járó forrásokkal, eldönthetik, hogy osztályokat vonnak össze vagy a személyzetet építik le. Az önkormányzatok elvileg megkímélhetnék az iskolákat a radikális intézkedésektől, feltéve, ha a költségvetésük ezt lehetővé teszi. De Lakatos András szerint ez még abban az esetben is kérdéses, ha az önkormányzat kellőképpen tehetős, ugyanis a törvény ezt nem szabályozza. „Senki nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok segíthetnek-e a bérek kifizetésében” – mutatott rá az igazgató. Kifejtette, tárgyalt már az önkormányzattal, amely meg szeretné menteni az iskolát, azonban nem tudni, hogy lesz-e erre lehetőség.
Kalotaszentkirályon a fejkvóta alapján járó forrásokból a bérköltségek egyötödét nem tudják finanszírozni, szórványkollégiumként ugyanis bentlakást is működtetnek, így a kisegítő személyzet is nagyobb. Ez az egyedüli állami finanszírozású szórványkollégium, a többit alapítványi forrásokból tartják fent, részletezte Lakatos. Ráadásul az egy bentlakó után járó állami támogatás mindössze napi öt lej, ami nevetségesen kevés ahhoz képest, hogy mennyibe kerül az étkeztetése. Ugyanakkor a törvény előírja, hogy a szállás ingyenes, vázolta a helyzetet. Kérdésünkre elmondta: attól függ, hogy hány embertől kénytelen megválni, hogy csak a kisegítő személyzetnek mond fel, vagy tanerőknek is. „Az a kormány papol, miközben nem tartja tiszteletben a tanügyi törvényt, amely előírná, hogy a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát kellene az oktatásra fordítani” – bírálta az intézkedést Lakatos András.
Király András: ki kell állni!
Az államnak jelenleg ennyi pénze van a közoktatás fenntartására, ám megteremtette a lehetőséget, hogy az iskolák több helyről vonjanak be forrásokat, a fenntartó önkormányzat például a pedagógusok fizetésébe is bepótolhat – mutatott rá lapunknak Király András oktatási államtitkár. Bár a kis létszámú osztályok miatt a kisebbségi oktatás van a legjobban kitéve az átszervezés veszélyének, az államtitkár szerint ez nem szenved kárt. Mint mondta, ezt Remus Pricopie tanügyminiszter is megígérte a héten, amikor az RMDSZ parlamenti frakcióinak oktatási szakembereivel találkozott.
Az államtitkár kifejtette, a miniszériumnak az a kérése, hogy a nagyvárosokban, ahol több tanintézet működik, igyekezzenek ezeket úgy racionalizálni, hogy a közeli iskolákban ne legyen mindössze 14 gyerek osztályonként. „Remélem az oktatási hálózatunk a következőkben is fenntartható lesz, a szórványtelepüléseken annyi gyerekkel kell működnie az iskolának, ahány van. A közösség képviselőinek, az iskolák vezetőinek, az érdekvédelmi szervezet tagjainak nyugodt érvekkel ki kell állniuk és kérniük a törvényes jogok biztosítását” – jelentette ki Király András, rámutatva: azzal kell érvelni, hogy a létszám alatti osztályok, iskolák a módszertan alapján a minisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2014. január 13.

A vallásszabadság ünnepe (Sepsiszentgyörgyi unitárius templom)
Magasan meghaladta a mai erdélyi és hazai lelkiismeretiszabadság-gyakorlatot az a vallásszabadsági törvény, amelyet az 1568-as erdélyi országgyűlésen meghirdettek a rendek törvényhozói – hangsúlyozta tegnap ünnepi szószéki beszédében tiszteletes Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész –, mert napjainkban is olyan események zajlanak, amelyek során üldözik azt a felfogást, amely toleranciával és türelemmel viseltetik a faji, a nemzeti, nyelvi másság irányában. Kovács István szerint „Dávid Ferenc vallásalapító üzenete a mai ember számára az, hogy a hit Isten ajándéka, minden létezési forma, beleértve akár az ateizmust is, hiteles és egyformán kedves Isten előtt. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává. Az unitárius egyház ezt a napot tekinti születésnapjának”. A lepergett 23 esztendő alatt sokszor esett szó a vallásszabadságról, annak örök érvényű üzenete soha nem tudott elhalványulni, esztendőről esztendőre újraszületik, aktuális tartalommal telítődik, azzal tölti fel a kortárs társadalmi élet.
Mátéfi Tünde segédlelkész Kőrösfői Kriesch Aladár Tordán őrzött nagy képét, annak szereplőit mutatta be a hallgatóságnak: a toleráns János Zsigmond fejedelem, a vallásalapító Dávid Ferenc és az erdélyi rendek képi „szereplőit”, akiknek köszönhető volt, hogy a tordai erdélyi országgyűlés határozata megelőzött minden utána született vallásszabadságról szóló törvényt, még a túl sokat emlegetett augsburgit is! E sorok írója az említett képhez kapcsolódó hat évtizeddel ezelőtti emlékét elevenítette fel. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes dalárda, és elhangzott a Dávid Ferenc emléke című énekszám. Vezényelt Karácsony Gabriella.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. február 11.

Történelemóra másként
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében a magyar honfoglalásról tart interaktív történelemórát és korhű fegyverbemutatót több erdélyi városban a héten Hidán Csaba László régész, történész, egyetemi tanár.
Kedd délelőtt a csíkszeredai Kis Herceg Napközi vendégeként a József Attila Általános Iskola tornatermében, majd a Márton Áron Gimnázium dísztermében ismertette a honfoglalás eseményeit, mutatta be a korabeli viseleteket, harci eszközöket Hidán Csaba, akit főként a Duna televízió Rendhagyó történelemóra sorozatából ismerhettek a nagyobb gyerekek. Az előadó munkáját az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola tagjai segítették a bemutatókon.
A József Attila Általános Iskola tornatermében megtartott előadáson főként kisgyerekek vettek részt. Hidán Csaba egy legendával vezette vissza őket a honfoglalás korába. Mesélt nekik a Tündérkertnek nevezett helyről, óriásokról, tündérlányokról, fenyőfákról, nagy csatáról, a kakukkfűillatú pusztákról érkezett hét legényről. „A gyerekek életkoruknak megfelelően meg kell ismerjék a saját múltunkat, és ez nyilvánvalóan először mesékkel, legendákkal kezdődik. Később, aki ismeri ezeket, lehet, hogy történelemkönyveket is olvasni fog. Annak idején én sem a számítógép mellett nőttem föl, nem voltam »kulcsosgyerek« sem, hanem a szüleim meséltek nekem. Később aztán olvastam, és így megszerettem, megismertem a történelmünket” – mondta el portálunknak az előadó.
A történelemóra során bemutatta, milyen is volt a honfoglalás kori harcosok viselete, a vaddisznóbőrből és farkasbőrből készült süveg, sisak, fokos bárd, nyíl stb. Hidán Csaba hangsúlyozta, fontos, hogy minden, amit az előadásokon bemutatnak, hiteles legyen. „A nagyobbak ismernek a Rendhagyó történelemóra sorozatból, a kicsiknek pedig elsősorban a mese a fontos, vagy a harci bemutató érdekes számukra. Ez természetes, mert ők még kicsik ahhoz, hogy tudják, ki volt Álmos, Árpád stb. De így kell bevezetni őket, hogy élményszerű legyen, és nagyon ragaszkodom a hitelességhez. Amit mi viselünk magunkon, az nem jelmez, hanem viselet. Ami ezüst kell legyen, az ezüst, a bronz bronz, a vastag nemez, nemes acél, az acélpikkelyek, bőrpikkelyek mind igaziak, hogy a valóságot lássák. Nem szabad a kicsiket sem lebutítani azzal, hogy fölveszek egy könnyített ruhát. Vannak persze megélhetési hagyományőrzők, akik magukra vesznek ilyen lebutított ruhákat és összevissza beszélnek mindent. Nem szabad, hitelesen kell. Bartók Béla után: csak tiszta forrásból. Nyilvánvaló, a gyerekeknek meseszerűen, élményszerűen, de viseletben, fegyverzetben hiba nem eshet, annak nagyon pontosan úgy kell kinéznie, mint amilyen volt vagy lehetett” – mutatott rá.
Az előadássorozat hétfőn Sepsiszentgyörgyön kezdődött, kedden Csíkszeredában folytatódott, szerdán Székelyudvarhelyen délelőtt 10 órától a Villanytelepi Napközi Otthonban (Villanytelep u. 17.), majd délután 1 órától a Tamási Áron Gimnázium (Baróti Szabó Dávid u. 32.) dísztermében, csütörtökön 10 órától a marosvásárhelyi Stefánia Óvoda szervezésében a Református Egyház Épületében (Aurel Filimon u.32.) 10 órától, majd délután 1 órától a Bolyai Farkas Középiskola (Bolyai u. 3.) dísztermében, pénteken pedig Kolozsváron délelőtt 10 órától a János Zsigmond Unitárius Kollégium Óvodájában (December 1 sugárút 9. sz.), majd 14 órától a Báthori István Elméleti Líceum dísztermében (Farkas utca 2.) tudhatnak meg többet a gyerekek a magyar honfoglalásról.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

2014. február 15.

Interaktív történelemóra harci bemutatóval
Úgy szeretnék lovag lenni – hangzott el a hátam mögött ülő elemista fiú szájából a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében szervezett interaktív történelemórát és honfoglaláskori viseletben tartott harci bemutatót megelőzően. De hamar kiderült, hogy nem a lovagkor eseményeiről, hanem honfoglaláskori vezéreinkről lesz szó. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében Hidán Csaba László régész-történész elevenítette fel őseink nomád kultúráját, a kisiskolások a korhű, elsősorban gyakorlatias viselettel és a fegyverforgatás szabályaival ismerkedhettek, néhányan ki is próbálhatták. A honfoglaláskori magyar mondavilág történeteinek ismertetése, a szablyával, fokosbárddal, íjjal és korbácsbuzogánnyal tartott bemutató célja a hagyományápolás, ismeretbővítés volt, hiteles források alapján. Hidán Csaba és társa reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium óvodásaihoz, délután pedig a Báthory elemistáihoz vitte honfoglaló őseink fegyvereit.
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 22.

Vidám népség ünnepelte a Bábszínház Világnapját
A munkába igyekvők arcára is mosolyt csaltak tegnap délelőtt a BBTE Színház és Televízió Karán működő Magyar Színházi Intézet harmadéves diákjai, akik színes ruhákban, bohócnak és farsangi maskurának öltözve, bábokkal és hangszerekkel a kezükben járták be a várost.
A lelkes fiatalok a Bábszínház Világnapja tiszteletére indultak útnak, és tanáruk, Palocsay Kisó Kata vezetésével a Báthory István Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Waldorf iskola előkészítő osztályait keresték fel. Hatalmas volt az öröm, amikor Szabó Éva, Vargha Ildikó, Molnár Zoltán és Bolla Emese tanítók osztályába betoppantak: a színes népség azonnal összebarátkozott a gyerekekkel, együtt báboztak, énekeltek, mindenki azt kiáltotta: „Boldog, boldog, boldog születésnapot…”, Bábszínház!
(F. Zs..)
Szabadság (Kolozsvár),

2014. május 14.

Tanácskozás az erdélyi magyar sajtó jövőjéről
A múlt héten Tatrangon tartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, illetve tanácskozott a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója és köszöntötték a szervező 165 éves Brassói Lapokat. Ugyanakkor a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének küldöttsége bemutatta a tavaly a Bánságban szervezett riporttábor nyomán született írásokat tartalmazó Szigetlét című kötetet.
A tanácskozáson az erdélyi magyar sajtó jövőjéről folyt a vita. A közszolgálati rádiózásról Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió főszerkesztő- helyettese, a nyomtatott sajtóról Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője tartott előadást.
A nyomtatott sajtó nem fog eltűnni, hanem az online felületeken megjelenő tartalmak fognak változni, ahogyan a fényképek változtak át művészetté
Ambrus Attila szerint, amikor megjelentek az első fényképezőgépek, egyre inkább elfogadottá és elterjedtté vált az a vélekedés, hogy a festészet halott. – Nem ez történt, ma már elmondhatjuk, hogy a fotózás vált művészetté, és a képzőművészet továbbra is az emberi szellemnek a fényűzése maradt, és sokan vannak, akik pont ilyen szellemi fényűzésben akarnak élni. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan analógia, amely a sajtóra is vonatkoztatható. Azt remélem, és úgy gondolom, hogy a nyomtatott sajtó nem fog eltűnni, hanem az online felületeken megjelenő tartalmak fognak úgy változni, ahogyan a fényképek változtak át valóságos művészetté – mondta. Véleménye szerint egyre többen fogják felismerni, hogy a kommunikációnak vannak szakmai és technikai alapelvei, amelyeket éppen azért kell betartani, hogy valóban hatásosak, elfogadottak legyenek, és bizonyos társadalomformáló jellegük is megmaradjon, hiszen e nélkül a sajtónak nem lenne semmilyen szerepe, és nem lenne fontos a sajtó.
Kijelentette: a sajtó emóciókat közöl, miközben lehetőséget teremt arra is, hogy bizonyos jelenségeket, folyamatokat újragondoljunk, és tulajdonképpen tudatalatti szerepe van az egyén esetében is és a társadalom esetében is. A közösségi portálok is hasonlóan emóciókat közvetítenek, de jelen pillanatban Kelet-Európában – eltérően a világ többi részétől – ez inkább a gyűlölet propagálásában, terjesztésében nyilvánul meg, és sajnálatos módon nem a kulturált vitának és az eredményes véleményütköztetésnek a felülete, hanem a szélsőségek megerősödésének a színtere. Úgy gondolja azonban, hogy ez le fog tisztulni, a nyomtatott sajtó pedig megmarad, de ahhoz, hogy megmaradjon, természetesen erősödnie kell.
A nyomtatott sajtó bizonyos szempontból hasonlatos a művészfilmekhez
A továbbiakban Ambrus Attila arról beszélt, hogy jelenleg a kelet-európai országokban politikai cenzúráról aligha beszélhetünk, de a gazdasági cenzúra annál erősebben érvényesül. Ezért hangzott itt el, hogy azt a nyomtatott sajtót, amely bizonyos szempontból hasonlatos a művészfilmekhez, valamiféle gazdasági támogatásban kellene részesíteni. Ez a támogatás nem példa nélküli, hiszen az Egyesült Államoktól Pápua Új-Guineáig mindenhol gyakorolják. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy azok a vállalkozások, amelyek megjelentetik a nyomtatott lapokat, kevesebb adót fizetnek, vagy egyáltalán nem fizetnek adót, és így a megmaradt összeget arra fordíthatják, hogy egyre színvonalasabb lapot tudjanak megjelentetni, és ezek a lapok állandóan alkalmazkodni tudnak az újabb és újabb olvasói elvárásokhoz. Hangsúlyozta, hogy a jogi biztonságra is szükség van a terjesztők fegyelmezetlensége miatt, amelyek nagyon sokszor több tízezer lejt lopnak el tulajdonképpen a lapkiadó vállalatoktól, és semmilyen jogi úton ezt nem lehet megtéríteni.
Fiatal olvasók nevelésére van szükség
Ugyanakkor szükség van arra, hogy fiatal olvasókat neveljünk, ezért fontos az, hogy XII. osztálytól elindítsunk egy olyan programot, hogy minden tizenkettedikes diák az általa kedvelt napi- vagy hetilapot ingyenesen megkapja. Ezt sem mi találtuk ki, Franciaország gyakorolja, hiszen rájöttek, hogy az értő médiafogyasztó élhető társadalmat épít magának, egy olyan társadalomban, ahol elzárt az információ, elbutítjuk és szavazógépekké alakítjuk őket. Mint mondta, szükség van arra, hogy a közkönyvtárakba eljussanak az irodalmi-művészeti folyóiratok, az iskolák könyvtáraiban is ott legyenek, hogy az olvasás ismét visszanyerje azt a szerepét, amellyel rendelkezett a ’90-es fordulat tájékán. – Ez sem lenne különleges jelenség, hiszen arról beszéltünk itt, hogy az amerikai 20-25 éves fiatalok lassan visszatérnek az olvasáshoz, megváltoznak a médiafogyasztási szokásaik. Úgy gondolom, nem kellene elveszíteni azt, ami jelen pillanatban megvan, azaz a nyomtatott sajtót, ha tudjuk, hogy néhány év múlva megváltoznak a médiafogyasztási preferenciák, és egyre többen térnek vissza a nyomtatott újsághoz. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a nyomtatott sajtót, amely reményeink szerint európai színvonalú és magyar szellemiségű, megőrizzük, fejlesszük, azért, hogy amikor erre újra társadalmi igény jelentkezik, tudjunk erre az igényre válaszolni – hangsúlyozta Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője.
Borkóstoló a Pilvaxban
A kétnapos tanácskozás programjába egy borkóstolót is beiktattak a szervezők a brassói Pilvax vendéglőben. A Pilvax a belváros szívében található, brassói magyar üzletember tulajdonában. Tulajdonképpen nemcsak vendéglátó hely, hanem kulturális események színhelye is, számos kulturális rendezvényt támogat a tulajdonos, Gábor Imre. Mivel a Barcaság nem bortermő vidék, magyar borokat kóstoltunk, elsősorban Villányi és szekszárdi borokat, de a borkóstoló végén megízlelhettük a tokaji aszút is.
Protokoll-látogatások és a rozsnyói vár
Szombaton hivatalában fogadta a magyar újságírókat George Scripcaru, Brassó polgármestere, Ambrus Römmer Sándor, Brassó megye prefektusa, illetve Adrian Vestea, Rozsnyó polgármestere.
Ellátogattunk a rozsnyói várba, amelyet jelenleg gyors ütemben tataroznak, így rövidesen a Barcaság egyik kiemelkedő látványossága lehet.
A várat egyes vitatott vélemények szerint a 13. század elején a II. Endre király által betelepített, de 12 év múlva kiűzött német lovagrend építette. Történészek úgy vélik, sokkal valószínűbb, hogy a 14. század végén vagy a 15. század elején emelték, amikor a török gyakran veszélyeztette e vidéket. Feljegyzések szerint 1562-ben János Zsigmond is megfordult a várban. 1612-ben Báthori Gábor fejedelem haddal támadt a városra, mire a lakosság a várba menekült. Báthori kétnapi ostrom után a várat elfoglalta, mivel kút hiányában a védők vize elfogyott, és így kénytelenek voltak megadni magukat. A vár az 1658. évi tatár betöréskor sikeresen állt ellen az ostromnak, majd két év múlva, 1660-ban II. Rákóczi György kancellárja, Mikes Mihály is eredménytelenül ostromolta. 1688-ban a szászok nagy örömmel fogadták Bádeni Lajos őrgróf csapatait, akik viszont kifosztották a várost. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a kurucok, majd Rabutin serege vonult be, és ez utóbbiak 1718-ban fel is gyújtották Rozsnyót. A tűz átterjedt a várra, épületei a lángok martalékává lettek. Alig állították helyre, 1802-ben hatalmas földrengés rázta meg az erődítményt: leomlott az öregtorony, a kápolna, a raktárak nagy része, a falak pedig megrepedtek. Miután a vár hadi jelentősége megszűnt, állagával senki sem törődött, Rozsnyó vára pusztulásnak indul.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 16.

Temetők találkoznak Kolozsváron: Firenzétől Kaliforniáig
A Házsongárdi temető szakmai bemutatásával kezdődött ma délután a 8 ország (Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország) húsznál több szakemberének részvételével zajló háromnapos temető-szeminárium Kolozsváron. A nemzetközi és helyi figyelemfelkeltés, a Házsongárd turisztikai hasznosításának előmozdításán túl a szervezők (a budapesti székhelyű Teleki László Alapítvány és a kolozsvári Házsongárd Alapítvány) abban bíznak, a szeminárium áttörést fog jelenteni a Házsongárdi temetőben található több száz kiemelkedő örökségi értéket képviselő sír, síremlék és kripta megőrzésében.
Firenzéből, Lisszabonból, Barcelonából, Budapestről, Bécsből, Bolognából, Londonból és Kaliforniából is érkeznek többek között azok a szakemberek, akik A mulandóság emlékkövei – A történeti temetők örökségi értékeinek megőrzése témakörben szervezett nemzetközi szemináriumon tartanak ínyencségnek számító előadásokat. Köztük olyan témákat is találunk, mint például a londoni Highgate temető jövőjét fürkésző előadás, a firenzei svájci tulajdonú „Angol temető” bemutatása, de elbarangolhatunk a barcelonai, new orleansi vagy a híres bécsi központi temetőbe. A találkozó méltó befejezéseként Egyed Emese szerkesztett és Diószegi László rendezett műsort Gyertyaláng címmel a Házsongárdi temetőről szóló versekből és írásokból, a THÉ-Trupp Egyetemi Irodalmi Színpad, a Concordia vonósnégyes és a Tokos Népzenei Együttes közreműködésével. A konferencia díjtalan, programjaira minden érdeklődőt szívesen várnak a János Zsigmond Unitárius Kollégium épületébe. Szabadság (Kolozsvár)

2014. május 17.

Brassai sírjától felfelé legyen védett a Házsongárd!
Spanyolok, portugálok, amerikaiak, osztrákok a temetőszemináriumon
A János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont annak a háromnapos nagyszabású nemzetközi tanácskozásnak, amelyet a budapesti Teleki László Alapítvány és a Házsongárd Alapítvány szervezett.
A mulandóság emlékkövei – A történeti temetők örökségi értékeinek megőrzése. A Házsongárdi temető 429 éve címmel. A rendezvényen, a hazaiakon kívül Magyarországról, Ausztriából, Olaszországból, Portugáliából, Spanyolországból, Angliából és az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek szakemberek, felelős tisztségviselők, hogy megosszák a történeti temetők irányításában, megőrzésében, népszerűsítésében, gondozásában szerzett tapasztalataikat egymással, a politikummal, a civil szervezetekkel és – közvetve – a lakossággal. A pénteki megnyitón, többek között, jelen volt Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, művelődésügyi miniszter, Emil Boc polgármester, Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. június 2.

Jó tanácsok közepette ballagtak Kolozsváron a maturandusok
Két iskola végzősei búcsúztak a Kétágú református templomban
Öt színmagyar (az Apáczai-, a Báthory-, a Brassai-, a János Zsigmond Kollégium, a Református Kollégium) és egy tagozatos iskola (S. Toduţă Zenelíceum magyar) maturandusai ballagtak el Kolozsváron, szombaton. Először történt meg, hogy a Kolozsvári Alsóvárosi Egyházközség műemlék-templomából, közismertebb nevén a Kétágú református templomból két iskola végzősei búcsúztak el. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum három osztálya az esős idő miatt, míg a Református Kollégium két osztálya, a Farkas utcai református templom javítása miatt, ballagott a Kétágúból. Mindkét tanintézet igazgatója, Vörös Alpár és Székely Árpád azzal kezdte beszédét, hogy köszönetet mondott Adorjáni László református lelkésznek és az alsóvárosi egyházközségnek, hogy helyt adtak a ballagási ünnepélynek. A több száz megilletődött maturandust számtalan jó tanáccsal látták el a ballagás szónokai, akik álmaik megvalósítására ösztönözték a végzősöket. Szabadság (Kolozsvár)

2014. június 4.

Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál
Kolozsvár a Magyar Unitárius Egyház bölcsője. Itt született egyházalapító és vértanú püspökünk, Dávid Ferenc. A 16. században az unitáriusokat kolozsvári vallás néven emlegették. A magyar unitarizmus és a Kincses Város elválaszthatatlanok egymástól. A Magyar Unitárius Egyház tagjai az egyház 445 éves történelme folyamán megannyi szellemi és közösségi értéket alkottak, melyekre büszkék lehetnek mind a mai unitáriusok, mind a más felekezetű kolozsvári polgártársaink.
Az unitárius értékek felmutatása céljából tavaly szeptemberben nagyszabású rendezvénysorozatot szerveztek a kolozsvári unitáriusok, amelynek a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevet adták. Programjaik kedvező fogadtatása arra buzdította a szervezőket, hogy idén is megszervezzék e rendezvénysorozatot. A június 11–15. közötti napokra időzítve, a tavalyihoz hasonló lelkesedéssel állították össze programjaikat, amelyek között – remélik – mindenki talál a maga számára érdekeset.
Az idei rendezvény központi témája a zene. Minden nap, kicsik és nagyok egyaránt, a zenével, annak szépségével, fontosságával és értékével ismerkedhetnek meg. A zenés lehetőségek, koncertek, előadások mellett, a szervezők más jellegű programokat is előkészítettek, annak érdekében, hogy valóban válogatni lehessen közöttük. Idén is várják mindazokat, akik a Dávid Ferenc utcában sétálnak, hogy kapcsolódjanak be az unitárius utca tevékenységeibe, vagy térjenek be a templomba, kicsit elcsendesedni napközben.
A programok mindenki számára nyitottak – felekezeti és nemzeti hovatartozástól függetlenül!
Program Nulladik nap, kedd, június 10.:
18.00: Vadrózsák népdaléneklő vetélkedő. Helyszín: a János Zsigmond Unitárius Kollégium Orpheusz terme.
Vadrózsák népdaléneklő vetélkedő
Sorozatindítás szándékával engedjük útjára a Vadrózsák népdaléneklő vetélkedőt, amelynek célja a népi énekhagyományunk ápolása mellett a tehetségkutatás és -támogatás. Idén a vetélkedni szándékozó gyerekek három korcsoportban léphetnek fel (I-IV., V-VIII., IX-XII. osztályosok), egy-egy szabadon választott népdallal. A fellépők számára a népviselet ajánlott, de nem kötelező.
Szerda június 11.:
18.00: Nyitóünnepély: A köszöntőbeszédek után kórustalálkozóra kerül sor. Helyszín: a belvárosi unitárius templom.
18.30: Kórustalálkozó: Fellépnek: a Houston-i (Amerikai Egyesült Államok) unitárius-univerzalista gyülekezet kórusa, a Guttmann Mihály Pedagógus kórus, az Alsófelsőszentmihályi Vegyeskar, valamint a János Zsigmond Unitárius Kollégium két kórusa.
20.00: Szeretetvendégség a templom udvarán (rossz idő esetén a JZSUK tornatermében). 20.00: The Score Band együttes koncertje a Culina nostra bisztró teraszán.
Csütörtök, június 12.:
12.00: Unitárius utca programjai: Utcafoglaló: Bolhapiac könyvekkel, before I die, fotókiállítás, arcfestés, játékok, élő zene, nyeremények és még sok más érdekesség 17.00: Gyermekfoglalkozások az Unitárius Óvodában: hangszerkészítés, különböző zenés illetve zene témájú játékok. Helyszín: Unitárius Óvoda (Kossuth Lajos / 1989. Dec. 21. sugárút, 9. szám).
17.00: Az InstruMentor Egyesület tanévzáró hangversenye. Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
18.00: Zenelét. Vannak olyan emberek, akik egész életüket a zene bűvöletében élik meg. Gyermekkoruktól kezdve hangolják magukat arra, hogy egyre tisztábban, egyre szebben szólaltassák meg a Hangot. Rendezvényünk keretében a Zenész jelképes életét szeretnénk végigjárni, kezdve a még bizonytalan első próbálkozásoktól, a beérett, letisztázott hangokig. Különböző korú mestereket hívtunk meg, akik korról-korra, életszakaszról életszakaszra lépve vezetnek minket végig, saját példájuk által mutatva fel a zenész életét. Rendezvényünk a legkisebb, elemista diákzenészek előadásával kezdődik, majd lassan haladunk idősebb mesterek felé. Helyszín: a Magyar Unitárius Egyház Dávid Ferenc imaterme (Kossuth Lajos / 1989. December 21. sugárút 9. szám). 20.00-: Borkóstoló a Culina nostra bisztróban.
Péntek, június 13.:
12.00: Unitárius utca programjai: Gyere ki az utcára!: Gyere ki, akárcsak gyerekkorodban, és játssz velünk! Lesz foci, lábtenisz, ping-pong, kézilabda, tollas, ugrálás, szaladás, jókedv, móka. Ha elfáradnál, kikerül a szelet zsíroskenyér is, mint annak idején.
17.00: Erdély unitárius pantheonja. Séta a Házsongárdi temetőben. Vezető: Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára. Találkozás a temető bejáratánál. 17.00: Zsíroskenyeres találkozó a templom udvarán: családos áhítat, gyermekjátékok, beszélgetési, ismerkedési lehetőség kicsiknek és nagyoknak. Helyszín: a belvárosi unitárius templom udvara. 18.00: Idős és ifjú Fekete Zsolt festmény- és fényképkiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja Miklósi Dénes az Andrei Mureanu Képzőművészeti Egyetem tanára. A megnyitón közreműködik: Koros-Fekete Fanni (hegedű). Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
19.00: Voices of silence búcsúkoncert a JZSUK udvarán.
Szombat, június 14.:
12.00: Unitárius utca programjai: Street art, avagy művészet az utcában!: Az unitárius utca ezen a napon a szó legszorosabb értelmében lesz a művészetek találkozó helye. Kolozsvár egyik legkisebb utcájában találkozik ezen a napok a zene, ének, tánc, színház, grafika, karikatúra, tetoválás, kézművesség, kézügyesség, alkotás és fantázia.
12.00: Előadás: Solymosi Zsolt: Pete Seeger és az unitárius folk. Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
13.00: Szabad Szeminárium a Szentírásról. Előadó: Rácz Norbert Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
15.00: Nyári vásár a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarán. 17.00: Kolozsvár unitárius szemmel, városséta: a találkozás helyszíne: Óvár, Barátok temploma előtt. A séta során érintjük városunk unitárius érdekeltségű épületeit, azokat a portákat, ahol elöljáróink alkottak, tevékenykedtek egyházunk és magyar közösségünk javára.
18.00: Előadás: dr. Kovács Sándor: A régi unitárius graduálok. Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.) 19.00: Néptánctalálkozó, majd táncház a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarán.
Nyári VásárNap címmel kirakodóvásárra kerül sor. A rendezvényen a gyerekek saját készítésű tárgyaikat mutatják be és árusítják. Változatos kézműves foglalkozások mellett hagyományos vásári hangulattal, néptánc-tanítással és sok más meglepetéssel várjuk azokat a gyerekeket és szüleiket, akik néhány vidám órát szeretnének ebben a közösségben eltölteni.
Vasárnap, június 15.:
11.00: Istentisztelet a belvárosi unitárius templomban. Utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 18.00: Daltutajok előadás a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében, záróünnepség. unitarius.org. Erdély.ma

2014. június 22.

Kétszáz év, nulla fő növekedés
Az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora, DR. GEBEI SÁNDOR A török hódoltság demográfiai következményei címmel tartotta meg előadását a nagyváradi Szacsvay Akadémián. A népesedési, elnéptelenedési folyamatok mellett Szilágyi Aladár a fejedelmi Erdély státusára, helyzetére vonatkozó véleményéről is faggatta a jeles történészt.
A törökök még jóval Mohács előtt, a 14. század vége felé be-bekaptak a történelmi Magyarország területére. Később Mátyás alatt Váradot is feldúlták. Nem beszélve arról, hogy Mohács után a déli végvárakat mind elfoglalták…
A 14. századtól fokozódik a nyomás a déli határokra. Az oszmán-törökök megjelenése évről évre ismétlődik. Nem véletlen, hogy Luxemburgi Zsigmond idején komoly építkezések indulnak a déli határvidék biztosítása érdekében. Végvárak, mégpedig kővárak épülnek, a déli határok biztonságát kell garantálniuk. De Mátyás Szerbia, Bosznia és Horvátország irányába még egy külső végvárrendszert is létrehozott. Ez jól működött addig, míg a legfontosabb elemét meg nem hódítja a török. Ez pedig Nándorfehérvár. A 15. században többször próbálkoztak vele, 1521. augusztus 29-én Szulejmán szultánnak sikerült elfoglalnia ezt a fontos végvárat. Attól kezdve nincs megállás 1521 és 26 között. A mohácsi csatáig a déli vármegyéket, a Szerémséget is elfoglalják. 1526-ban Mohács egy olyan vesztes csata, amely még nem jelentett helyrehozhatatlan vereséget. Hiszen Mohács után is maradt katonai, gazdasági ereje, sőt, európai támogatottsága Magyarországnak, csakhogy a megbomlott egység miatt nem lehetett kihasználni e támogatásokat. A régebbi magyar történetírás, az újabb is kronológiai határként mégis 1526. augusztus 29-et, Mohácsot jelöli meg a közép- és koraújkor elválasztó dátumaként. Talán helyesebb lenne Nándorfehérvár elestét tekinteni ilyen korszakelválasztó dátumnak.
Mohács után az előbb két, majd három részre szakadt Magyarország szinte állandó hadszíntérré vált…
Az én felfogásom talán meghökkentő: ugyanis kétségbe vonom, hogy valóban „három részre szakadt” ez az ország. Arra gondolok, hogy 1526 után Szulejmán szultán bevonult Budára, hadai kirabolták a várost. Amit lehetett, fölpakoltak a gályákra, és elhagyták az országot. 1529-ben, egész más szituációban, de újra Magyarországon van, Bécs ellen vonul, iszlám fölfogás szerint az úgynevezett kizil elmát, az aranyalmát le kell szakítani, vagyis Bécset el kell foglalni. Hiábavaló próbálkozásnak bizonyult. 1532-ben ismét behatol Magyarországra, majd kivonul. Ez az állandó ki- és bevonulás belpolitikai egyenetlenségekkel magyarázható, a Ferdinánd és János hívei közötti küzdelemmel. Nem nevezném testvérharcnak, inkább polgárháború. Ennek a következménye az is, hogy Szapolyait senki nem fogadja el Magyarország királyának, függetlenül attól, hogy őt megválasztották és megkoronázták Székesfehérváron. Az ő legitimitása a töröktől függött, ma úgy mondanánk: a fegyverek erején nyugodott, ami kitaszítottságot jelentett Európában. Szapolyainak hiába voltak komoly kapcsolatai a Jagello dinasztiával, mégsem sikerült Lengyelországot bevonnia a maga oldalán szövetségesnek Ferdinánd ellen. Ennek egyszerű az oka: 1515-ben a Jagello dinasztia és a Habsburg dinasztia családi és államszerződést kötött. Ily módon valamelyik dinasztia kihalása után egymásnak ígérték országaikat, területeiket. Ezt egy keresztházassággal is megpecsételték, tehát a két dinasztia szoros rokonságba került egymással. Szapolyai Borbálán keresztül a Jagello dinasztia Szapolyaival szintén rokonságban van. Tehát a „sógorok háborújába” nem hajlandó beavatkozni a Jagello ház. Éppen ezért Jagello Zsigmond, akit „Öreg Zsigmondnak” neveznek a lengyel történészek, nem avatkozik be egyik oldalon sem. Ez a semlegesség Ferdinánd javára billenti a mérleg nyelvét. A törökök magyarországi ki-bevonulása gyakori maradt 1541-ig, amikor Szulejmán meggondolja magát, hiszen ez a jövés-menés nincs ínyére a töröknek sem. A küzdő feleket el lehet választani, a küzdő felektől el kell venni Budát, sem egyik, sem másik kezére nem adni. Ilyen értelemben egy elválasztó korridort hoz létre a felek között, ami nem jelentette azt, hogy lecsendesedtek volna az indulatok.
Ettől a „korridortól” keletre később mégis létrejött egy harmadik, önállónak tekinthető államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség.
Tudjuk, hogy a testamentumos urak, elsősorban Martinuzzi Fráter György az, aki esküt tesz arra, hogy Szapolyai János és Jagello Izabella csecsemő fiának, János Zsigmondnak fogja biztosítani a trónt. Magától értetődő az is, hogy a törökkel való kapcsolat, előbb Szapolyai, majd halála után János Zsigmond és Szulejmán között él és hat, a szultán a fiává nyilvánította. És ettől a pillanattól a gyámfia hatalmát, uralmát törekszik elismertetni. Ez egy furcsa szituáció, mert a királyság nem szűnt meg: keleti és nyugati félre osztódott. 1541-ben nincs még hódoltság, Buda elfoglalása még nem jelentette az első közigazgatási egység megszervezését Magyarországon. Az csak 1547-ben következik be. A budai vilajet megszületése jelenti a részekre történő bomlást. A kérdésben emlegette, hány részre is szakadt az ország. Hogy is állunk ezzel? A keleti térség mindig a Magyar Királyság részének tartotta magát, függetlenül attól, hogy Szulejmán hogyan rendelkezett, tízezer arannyal hogyan kötelezte el a maga számára e térség fölötti uralmat. Ez egy formális uralom a keleti térség fölött, mégpedig szerződésben, athnáméban rögzített formulában írták le. Hogy ez katonai megszállást jelentett volna, vagy durva beavatkozást a térség belügyeibe, erről nem beszélhetünk. Hogy a keleti térség különleges jogállását, ezt a bizonyos királysághoz való tartozást, de közben Ferdinándtól, majd Miksától való különállását megtartotta, az igenis a töröknek magyarországi jelenlétéhez kötődött. Az 1551-52-es nagy várháborúk kiváltó oka éppenséggel Fráter Györgynek a meggyilkolásával hozható összefüggésbe, aki mindvégig lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy Budát a török az ő hibája miatt foglalta el. Hisz ő mozgósította annak idején Szulejmánt Buda védelmére, és a szultán a bevonulás-kivonulás helyett az állandó ott-tartózkodást választotta. Az 1551-52-es várháború azért fontos, mert a budai vilajet mellett Szulejmán a temesvári vilajet megszervezésére is parancsot adott. Ezzel visszafordíthatatlanná váltak a folyamatok. Amit 1547-ben még lehetett esetlegesnek, egyedinek tartani, az is bizonytalan volt, hogy lesz-e folytatása, vagy nem. De 1552-ben bebizonyosodott: szó nincs arról, hogy a török ideiglenesen rendezkedett volna be. Ez már a tudatos kiépítés, a Balkánhoz való szorosabb kapcsolat, mely a Duna vonalának az ellenőrzését jelentette. A temesvári vilajetet a Maroshoz, a Tiszához, a Dunához kötődően fontos stratégiai régiónak fogja átalakítani. Ám a keleti térség jogi státuszának a keresztény világban való rendezése még nem történik meg. Nem lehet azt mondani, hogy a térségnek a királysághoz való kötődése már rendezett lett volna. Ellenkezőleg, 1556-ban, amikor János Zsigmond Izabellával Lengyelországból visszatér a török parancsára, és a 16 éves ifjút uralkodásra szólítja föl, ő a rex electus címet viseli. Ez a bizonyos „választott király”, nem koronázott, de igényt, jogosultságot fog feltételezni. Az igényjogosultság veszélyt jelent az uralkodóra. 1564-ig Ferdinánd uralkodott, őt Miksa követte. Egyelőre János Zsigmond igénye Ferdinándra jelenti a veszélyt. 1556-ról kijelenteni, hogy az Erdélyi Fejedelemség ekkor született, helytelen. Nem született meg. Miért? Mert a fejedelem címet a király nem adományozta, hanem kompromisszumként ennek a koronázatlan államfőnek átadja a jogokat, amelyek őt illették meg korábbról, az egész királyi Magyarország területén. Ez az 1570-es speyeri egyezményt jelenti. Ez János Zsigmondnak biztosítja a princeps titulust, amit mi fejedelemnek fordítunk. Erre a hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy rámutassak: hogyan is állunk ezzel a két vagy három részre szakadással.
A fő hadszíntér a két nagyhatalom között szinte mindig Magyarország területe volt. Ráadásul az úgynevezett békeidőkben sem volt „béke”. Akár a határok menti, végvári csatározásokra gondolunk, akár a zsákmányszerző portyákra, a kétoldali adóbehajtásokra, számos olyan dolog történt, ami pusztította, vagy menekülésre késztette a lakosságot…
A tizenöt éves háború (1591-1606), amit nagy háborúnak szokott nevezni a nyugati történetírás, komoly pusztításokat eredményezett Magyarországon, az azt megelőző török portyák mellett. Mint említettem, az első vilajet megalakulása egy rohamtempóban kialakított végvárvonal felállítását hozta magával. Léteztek komolyabb várak, ezeket meg kellett erősíteni, Kanizsa, Veszprém, Komárom, később Érsekújvár, Kassa, majd Szatmár zárta a sort. A huszárvárakkal vagy palánkvárakkal együtt a számuk meghaladta a százötvenet. Volt, amelyikben csak néhány fős őrség volt, volt, ahol néhány tucatos, és voltak néhány száz fős állandó katonasággal rendelkező erősségek is. Ez a végvárvonal jelentette a török hódoltsággal való közvetlen érintkezést. Ez a mindennapos összetűzések időszaka és színtere. Kisháborúnak is nevezhetjük: ebbe a kisháborúba beletartoztak a néhány száz fővel indított portyázások, beletartoztak az erőszakos adóbehajtások is, mindkét oldalról, mindkét fél részéről.
Egyébként a török szandzsákbég vagy beglerbég gyakran jó viszonyt ápolt a szomszédos vármegyék főembereivel, egyikük Isztambulból virágmagvakat, tulipánhagymákat hozatott Kanizsai Orsolyának. Ez az egyik véglet. A másik a pusztulást, a falvak eltűnését eredményezi. Az Alföld több ezer falujából alig marad valamennyi.
És az egész településszerkezet szinte teljesen összeomlott…
Abszolút összeomlott. De azért tegyünk hozzá valamit. Mint említettem, sokan bemenekültek a török fennhatóság alá. Ekkor keletkeztek az igazi nagy mezővárosok. Egy Ceglédnek, egy Nagykőrösnek, egy Kecskemétnek, egy Szolnoknak a lakossága ekkor duzzad föl. Gyöngyöst, Hatvant, Szegedet vagy Gyulát is említhetem.
E korszakra visszatekintve alkothatunk megbízható demográfiai képet a magyarság helyzetéről?
A demográfiai kép gyökeresen átalakult, de nem mondhatjuk azt, hogy elnéptelenedett az ország. Egész más volt a törökök stratégiája a vilajetek megszületése után, azok adózó központokat is jelentenek. Az élükön álló bégek felelősek azért, hogy a defterbe, adólajstromba fölvett keresztények évről évre befizessék az állami adót. Ezt az adónemet öt évre határozták meg, és ami az adófizetőket illeti: akár elköltöztek, akár nem, akár elszöktek vagy elhaltak, az előre megállapított összeg akkor is érvényes maradt, a visszamaradottakra jutott nagyobb adóteher. De a török adózásnak volt egy könnyebben teljesíthető feltétele: a török általában a naturáliákhoz ragaszkodott. A török földesúrnak, aki lehetett tímár-birtokos vagy ziamet-birtokos (közigazgatási alkalmazott vagy katona), az volt az érdeke például, hogy a mustból részesedjen – nem a borból, természetesen –, részesedjen a gyümölcsből, a juhállományból, a marhából, az erdőnek, mezőnek minden begyűjtött terményéből és termékéből részesedjen. Ha ezeket külön adótételnek fogjuk föl, több mint harmincféle járulékkal, illetékkel tartozott egy magyar jobbágy a töröknek. Ebben benne volt a tűzifa is, amit a rituális fürdőnek kellett biztosítani.
Az, hogy viszonylag nem csökkent Magyarország lakossága a pusztító háborúk következtében – mialatt nyugaton népességrobbanás következett be –, nem a természetes szaporulatnak volt köszönhető, hanem a már akkor elkezdődött bevándorlásoknak, betelepítéseknek. A törökvilág alatt, után a magyarság legnagyobb vesztesége az áldozatok mellett a nemzetiségi arányok visszafordíthatatlan eltorzulása volt.
A természetes szaporodás megakadt, mert a háborúk, az éhínség és az azok következtében föllépő járványok elvitték. És addig, míg a szerencsésebb helyen fekvő országok, háborúk által kevésbé sújtott területek negyven-hatvan ezrelékes természetes szaporulattal gazdagították a népességüket, ez Magyarországon nem következett be. Az első tizenötéves háború, a „második tizenötéves háború” (1683-99-es felszabadító háború) is óriási veszteségeket okoztak, de a gyakori járványok is legalább annyi áldozattal jártak. A Rákóczi-féle szabadságharc időszakában 80-85 ezer emberre tehető az áldozatok száma. Ebben benne van az Erdélyi Fejedelemség területe is. Ugyanakkor az 1709-10-es pestisjárvány 3-500 ezer emberi életet követelt. Bercsényi egyik levelében azt írta: „nem a császár győzött le bennünket, hanem a pestis kényszerített térdre”. Kubinyi András az 1490-es évek konskripciójának alapján – Mátyás uralkodásának utolsó időszakában – 3,5-4 millióra becsülte Magyarország lakosságát. Ugyanezt a számot tudjuk kimutatni egy évszázad múltán. És még egy évszázaddal később is. Tegyünk kétszer száz évet a négymillióhoz – mintha semmi sem történt volna demográfiailag Magyarországon…
A háborúk befejezése, a Rákóczi szabadságharc lezárása után Bécsnek nagy fejtörést okozott a lakatlan területek revitalizálása. Döntés született arról, hogy magánföldesurak is hozhatnak telepeseket, biztosíthatnak kedvezményeket a betelepülőknek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a magyar jobbágyokat nem illette meg ez a kedvezmény. A váradi püspök vagy Károlyi Sándor telepítései mind ilyen nem magyar, Biharban román, Szatmárban főleg sváb kedvezményezetteknek az érkezését fogja jelenteni. A mindenkori váradi püspök – korábban is – főleg Havasalföldről szerzett magának munkaerőt. Az 1720-as, 40-es, 60-as években folyamatos a bevándorlás. Nyárádi R. Károly erdélyi demográfus tanulmányt írt a bevándorlás dinamikájáról. A nemzetiségi, illetve a felekezeti összetétel következetes tanulmányozásával földolgozta az Erdélyi Fejedelemség demográfiai arculatát. A 18. század végére már kétmillió Erdély lakossága, a Partiumot is beleértve, ez komoly betelepítési akciókat, a folyamatos bevándorlások sokaságát jelentette. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2014. július 8.

Van okunk örömre
Nem tartozom a vészmadarak közé, ezért őszinte örömmel töltött el a hír az idei érettségi eredményekről. Országos szinten a maturandusok 59 százalékának sikerült az érettségije, míg Kolozs megye a második legjobb eredményt produkálta 73,91 százalékos sikeraránnyal.
Még eggyel több ok az örömre: a János Zsigmond Kollégium (amely évek óta a megyében az élbolyban áll tanulmányi eredményeit tekintve) 100 százalékos sikerarányt ért el, mégpedig úgy, hogy idén minden maturandusuk érettségizett. (Tehát nem ismétlődött meg a tavalyi procedúra, amikor a végzősök közel felét elvágták, hogy azok ne jelentkezhessenek a nyári érettségin, és teljesítményükkel rontsák az iskola átlagát.) Tavalyi eredményéhez képest idén kimagasló teljesítményt ért el a Brassai-líceum is: míg 2013-ban a sikerarány 76,6 százalék volt, most 97,37 százalékot értek el: a 40 maturandusból 38 érettségizett, és közülük csak 1 tanulónak nem sikerült az érettségije. A tordai Jósika-líceum a tavalyi 23,81 százalékról 68,18 százalékra „tornázta fel magát”, ez is nagyon szép eredmény. Igaz, hogy a tanfelügyelőség nem szokta kiszámítani, hogy az iskolák átlageredménye mennyi, ami különben szintén nem mellékes szempont, ennek ellenére úgy gondolom: van okunk az örömre.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. július 8.

Érettségi: Erdély jobban teljesít, de mi van Biharban?
A székelyföldi diákokhoz hasonlóan a többi magyarok lakta megye érettségizői is a tavalyinál jobb eredményeket értek el az idei vizsgákon. Az országos átlag 59,25 százalék, 3 százalékponttal jobb a tavalyi teljesítménynél.
Maros megyében 58,44 százalékos az átmenési arány az óvások elbírálása előtt, ez négy százalékponttal jobb a múlt évi adatnál. Idén két színtiszta tízes vizsgázó is akadt, mindkettő a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium végzőse. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban a diákok 95,15 százaléka jogosult diplomára.
Kolozs megyében 73,96 százalékos az átmenési arány, 3 százalékponttal nagyobb a tavalyinál. Három iskolában értek el 100 százalékos sikerarányt az érettségizők, az egyik a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassai Sámuel Líceumban a diákok 98 százalékának sikerült az érettségije. Tíz diáknak sikerült színtiszta tízesre vizsgáznia.
Szatmár megyében a diákok 63,8 százaléka szerzett érettségi diplomát, közel 6 százalékponttal többen, mint tavaly. A megyében két érettségiző vizsgázott tízesre. A legjobban a német tannyelvű Johann Ettinger Elméleti Líceum végzősei teljesítettek, 97,5 százalékos arányban sikerült a vizsgájuk.
A román nyelv valóban problémát okoz a diákoknak, de néhány éven belül jó eséllyel változik a rendszer – nyilatkozta a maszol.ro-nak Király András. Az oktatási államtitkárt azzal szembesítettük, hogy az idei érettségin is a román nyelv és irodalom vizsga osztályzata húzta le a székelyföldi magyar diákok átlagát.
Bihar megye meglepetést hozott Erdély többi régiójához képest: az átmenési arány 57,85 százalék az óvások elbírálása előtt, ez pedig 11 százalékponttal kisebb a tavalyi eredménynél. Idén a megyében 39 diákot zártak ki a vizsgákról csalási kísérlet miatt, és senkinek sem sikerült tiszta tízesre vizsgáznia.
Így alakultak az országos adatok
Országosan az átmenési arány 59,25 százalék az óvások elbírálása előtt. Tavaly a végleges átmenési arány 56,44 százalék volt. Brăila megyében teljesítettek a legjobban a diákok, 77,82 százalékuknak sikerült idén az érettségije. A másik pólus Ilfov megye, ahol a vizsgázóknak mindössze 27 százaléka szerzett diplomát.
maszol.ro

2014. augusztus 25.

KMN: az egyházak gazdasági helyzetéről értekeztek
Lassan és körülményesen halad az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, ugyanakkor a visszakapott épületek felújítási, karbantartási költségei is sokba kerülnek, az uniós források lehívása pedig rendkívül bürokratikus – hangzott el A történelmi magyar egyházak gazdasági szerepe című, a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett fórumon.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett, a Bocskai-ház Óváry Termében tartott rendezvényen a történelmi egyházak képviselői nemcsak gazdasági kérdésekről értekeztek, szociális, jótékonysági tevékenységeikről is beszámoltak. Hangsúlyozták, az egyháznak nem feladata a profitszerzés, az egyházakhoz tartozó vállalkozások bevételeit iskolafenntartásra, ingatlankarbantartásra, szociális programok finanszírozására fordítják.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta: egy-egy visszaszolgáltatási per néha évekig elhúzódik, az állam pedig a döntést követően nem költ az épületek karbantartására, így azok állapota tovább romlik. Szemléltetésként rámutatott, hiába kapták vissza Kolozsváron a Metropol épületét, az ingatlannak csupán 40 százalékát tudták ténylegesen birtokba venni.
Kifejtette, az Erdélyi Református Egyházkerületnek több mint 1500 ingatlan van a birtokában, közöttük sok a műemlék épület, így rengeteg pénz kell a felújításukhoz.
Kovács Sándor kolozsvári római katolikus főesperes arról számolt be, hogy előkészítették a Szent Mihály-templom felújításának tervét, ennek költsége 12 millió euróra rúg. Arra a kérdésre, hogy az egyház milyen vállalkozásokat üzemeltet, elmondta: Kolozsváron a plébánia, valamint a katolikus egyház tulajdonába tartozó Agapé étterem és szálloda, illetve a Caritas szociális iroda öszszesen 110 személyt foglalkoztat.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök arról beszélt, hogy gondot jelent a forrásszerzésnél a bürokrácia, ugyanis gyakran cserélődnek a hivatalnokok, és ilyenkor egy-egy előkészített templomfelújítási terv könnyen elsüllyedhet az akták között. Ráadásul az is problémát okoz az egyházaknak, hogy sok régi épületet már nem lehet használni, azért új ingatlanok építésére is szükség van.
Dácz Tibor, a magyar unitárius egyház gazdasági előadó-tanácsosa arról számolt be, hogy a jövőben tervezik a nagyobb műemlék templomok felújítását, azonban korábban előfordult, hogy hiába pályáztak európai uniós forrásokra, a nagyajtai erődtemplom felújítása például kedvezőtlen elbírálást kapott. Az unitárius egyház egyedüli saját vállalkozása a János Zsigmond Unitárius Kollégium étkezdéje, azt is kényszerből indították, mert nem találtak jobb megoldást a kollégisták étkeztetésére, mesélte.
A beszélgetésen elhangzott: az egyházak az egykori legelők és erdők egy részét is visszakapták, azonban jellemző volt, hogy a visszaszolgáltatás előtt tarvágásokat hajtottak végre. Így öt-hat évbe is belekerült, amíg az egyházközségeknek valós jövedelmük származott a visszakapott birtokokból.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 25.

R. T.
KMN 2014
Meg kell menteni a külvárosi magyar oktatást Kolozsváron
A kolozsvári iskolaigazgatók szerint a tanügyi törvény és a tanárképzés hiányosságai tesznek leginkább keresztbe az oktatásnak.
A kolozsvári magyar oktatás jövőjéről beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napokon az öt magyar iskola vezetője: Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Irsai Mónika, az Onisifor Ghibul Elméleti Líceum aligazgatója, Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Tímár Ágnes, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója, Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója, és Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Az iskolavezetők tulajdonképpen egyetértettek abban, hogy a magyar oktatás, de akár általában az oktatás legnagyobb kerékkötője maga az oktatási törvény, amely egyfelől folyton változik, másfelől nem biztosít elég mozgásteret az iskolaigazgatóknak. A régóta ígért decentralizáció helyett még inkább központosítottá vált az oktatás, és többen is kiemelték, hogy a magyar főtanfelügyelő-helyettes is tudna arról mesélni, milyen törvény, illetve önkényes döntések adta nehézségekbe ütköznek a főtanfelügyelőségek a munkájuk során.
Az iskolaigazgatók iskoláik kínálatának bemutatásával kezdték. Vörös Alpár az általános iskolai képzőművészeti oktatást és a líceumi közgazdasági oktatást emelte ki, amellyel kapcsolatban cáfolta, hogy ez gyenge lenne, és fontosnak tartotta az egyes iskolák sokféle szakának megtartását (volt ugyanis korábban olyan javaslat, hogy egy-egy iskola csak egy profilt képviseljen, de ezt nem tartja célravezetőnek), mivel különböző érdeklődésű, beállítottságú diákok közös projektjei nagyon fontosak. Irsai Mónika elmondta, az Onisifor Ghibuban alapítása óta létezik magyar tagozat, amely az iskola hagyományos profiljához kapcsolódva természettudományi osztályt jelent.
Tímár Ágnes az intenzív angol és német nyelvosztályokat, valamint a kiadványszerkesztői szakosztályt emelte ki; utóbbiról elmondta, hogy az IDEÁ-val együttműködve szinte önkéntes rendszerben oktatják a szakmára a diákokat. Kósa Mária a magyar és angol színjátszó kört említette, mint a Brassai sajátossága, míg Popa Márta, az unitárius kollégium sokszínűségét emelte ki. Székely Árpád a református kollégium óvodai csoportjait és a posztliceális képzést említette sajátosságként, valamint azt, hogy ősztől hároméves szakoktatást is indítanak, amellyel kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy engedélyeznek-e három osztályt, vagy csak kettőt.
Ami a problémákat, és az esetlegesen bizonytalan jövőképet illeti, Vörös Alpár kiemelte, a román döntéshozók is érezhetik, milyen az, amikor román osztályok szűnnek meg azért, mert van magyar iskola, és a diákok nem kényszerülnek román osztályt választani. Emiatt következő lépésekre kell felkészülni, hogy ne szűküljön az oktatási paletta – mondta. Kiemelte még, hogy magyar osztályok terén falusi összevont osztályok, iskolák megszűnésére lehet számítani, és a kolozsvári iskoláknak fel kell készülni arra, hogy ha ezek a diákok a megyeszékhelyre jönnek tanulni, nekik is megadják a lehetőséget, hogy tehetségük, érdeklődésük függvényében tanulhassanak.
Irsai Mónika a külvárosi iskolák problémáiról beszélt:
hátrányosnak tartja, hogy csak három külvárosi iskola van Kolozsváron, ahol magyarul is tanítanak, és ez a magyar diákok lemorzsolódásához vezet. Elmondta, ezekbe az iskolákba sok vegyes házasságból származó diák jár, akik, amennyiben megszűnik a magyar tanítás, a román tagozatra kerülnek át, mert a szülők nem tudják bevállalni a belvárosba járatást. A külvárosi iskolák további előnyei mellett említette, hogy főleg az elemi osztályokban plusz megterheléstől szabadítja meg a kisdiákokat, akiknek így nem kell naponta több órát utazniuk iskolába, illetve nem válnak szülőfüggővé, hanem magukra tudnak iskolába járni, és ez a baráti társaságok kialakulásához is hozzájárul.
Irsai szerint a külvárosi iskolák működtetéséhez az infrastruktúra megvan, a probléma inkább a tanárokkal van. Ez egyfelől szintén a tanügyi törvényből adódik, hogy az iskolák nem tudják megválogatni a tanárokat, és egy-egy címzetes helyet nyugdíjazásig megtarthat az illető tanár, másfelől abból származik, hogy az itt tanító tanároknak gyakran nem ez az egyetlen posztjuk, így nem tudnak annyira résztvenni az iskola életében. Ha meg szeretnénk tartani ezeket az iskolákat, a tanárok elosztására kell odafigyelni – emelte ki.
Popa Márta szintén a tanárképzés fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte nem a túlélésre, hanem a minőségre kell koncentrálni, és nem az a „túlélő”, aki a legerősebb, hanem az, aki képes a változásokra reagálni. Az oktatásban is ilyen szemléletet tart fontosnak, a lexikális tudás alapú oktatásról az alkalmazott tudás alapúra való áttérésre.
A minőséget abban látja, amikor a tanár és a diák is a maximumot képes nyújtani, és meggyőződése, hogy a tanárképzést és a tanár társadalomban kialakult képét egyaránt meg kell erősíteni. Kósa Mária szintén azt emelte ki, hogy az oktatásban a legfontosabb a humán erőforrás, további negatívumként a pénzosztási rendszer problémáit emelte ki, valamint azt, hogy egy teljesen centralizált rendszerben nehéz jövőképet kialakítani. Székely Árpád az opcionális tantárgyak visszaszorítását is problémaként nevezte meg, mivel azok még valamelyest lehetőséget adtak a tantervek merevségének feloldására, és attól tartott, hogy a művészeti órákat is tovább csökkentik, amelyek szintén fontos képzési-nevelési pontot jelentenek az oktatásban.
Transindex.ro

2014. augusztus 29.

KISEBBSÉGBEN: Itt helyben – Tordán!
Én magyar városként ismertem meg Tordát - bár akkor már nem volt az. Diákkoromban többször is jártam ott - a Tordai-hasadék felé menet - biciklistaként, és ha bármikor is bajban jutottam, Tordán találtam magyar embert, aki segítsen. Sőt, még a Mihai Viteazul Líceumban is (az 1911-ben létesült hajdani állami főgimnáziumban) magyar diákokkal találkoztunk.
Aztán eltelt jó pár évtized, és a minap, amikor turistaként – a sóbányát megcsodálni – jártam újra Tordán, már csak a házak voltak magyarok, a XIX. század végi és a XX. század eleji magyar polgári építkezés emlékei, egyébként sem egy utcanév, sem egy köztéri szobor, semmi sem utalt arra, hogy ezt a várost magyarok lakták, magyarok alpították, magyarok tették országszerte fontos településsé – sőt, még európai viszonylatban is fontossá.
Tordán ma már csak Mihai Viteazult, Avram Iancut, Horia—Cloşca—Crişant, Dr. Ioan Raţiut vagy Ioan Oprişt tisztelik nyilvánosan. De arról például hallgatnak, hogy itt tartott országgyűlést az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond; vagy arról, hogy 1568-ban, a tordai országgyűlésen hirdették meg a vallásszabadságot – elsőként Európában! – és ebben nagy szerepe volt nemcsak János Zsigmondnak, hanem Dávid Ferencnek is, az unitárius egyházalapítónak. Az ő szobraik hol vannak? És egyáltalán hol van a vallásszabadság meghirdetésének az emlékműve? – amelyre, ugye, a mai hatóságok is büszkék lehetmének, és amivel ország-világ előtt dicsekedhetnének...
De fontos szerepet játszott itt Bethlen Gábor is, aki Tordára hívta a sóvágókat, és újra elindította a sóbányászatot, amely a város felvirágzásának alapjául szolgált. De az ő szobrát hiába keressük... Pedig ugyancsak tisztelhetnék őt a román hatóságok, hiszan a sóvágók, akiket Bethlen Gábor a városba hozott, románok voltak – erről tanúskodik az az érdekes, különlegs stílusban épített görög-katolikus templom, amelyet a sóvágók templomának hívnak. Bethlen Gábornak nem volt baja a románokkal, miként elődje, János Zsigmond is többek között arról volt híres, hogy nyolc nyelven beszélt, közöttük románul is. El tudná ezt mondani magáról ma valamelyik román államfő, köztársasági elnök vagy vezető politikus – hogy ő bizony magyarul is tud? És ha így is lenne, ezzel nem szoktak eldicsekedni...
De a város szülöttei között is vannak még olyan személyek, akik utcát vagy szobrot érdemelnének. Gondoljunk csak Köteles Sámuelre – akit például Marosvásárhelyen utcával tiszteltek meg -, vagy Jósika Miklósra, de itt említhetnénk Nagy Albert festőművészt is vagy Étienne Hajdu szobrászt, akik ugyancsak Torda szülöttei. Még jó, hogy az egyik középiskola továbbra is Jósika Miklós nevét viseli... eddig legalább is nem restaurálták ... az elnevezését.
Az lenne természetes, ha a Torda város anyagi vagy szellemi létét meghatározó személyiségek – legyenek azok magyarok vagy románok – továbbra is együtt lennének, együtt alkotnák a városról szóló képet. Úgy, ahogy azt életükben, a múltban vagy a közelmúltban tették – és talán a jelenben is tehetnék. Meggyőződésem, hogy ők nem tagadnák le egymást.
Zsehránszky István, maszol.ro

2014. október 13.

Jagamas-népdalverseny negyedszerre
Negyedik alkalommal szervezett a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) Mérában népdaléneklési versenyt Jagamas János (1913–1997) erdélyi népzenekutató emlékére. Az idei megmérettetésre valamivel kevesebb, mint húsz, 10–18 év közötti versenyző érkezett. A viszonylag kis létszám ellenére a zsűri (Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke, Bedő Ágnes, a RMD egyik alelnöke és Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár) szebbnél szebb népdalokat hallgathatott, jó vagy akár kiváló előadásban. A verseny nagydíját tavaly és idén is Gorzó Boglárka, a János Zsigmond Kollégium VII. osztályos tanulójának ítélték, rendkívül szép hangjáért és minden igényt kielégítő előadásáért (felkészítő tanár: Bálint Annamária és Nagy Noémi Kriszta).
A Mérai Református Egyházközség termében október 11-én, szombat délelőtt megtartott népdaléneklési versenyen Mezei Csaba helybeli református lelkipásztor arra hívta fel a versenyzők figyelmét, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik”; Tóth-Guttman Emese örömét fejezte ki, hogy a térségben zajló számos esemény ellenére a gyerekek és felkészítőik időt áldoztak a népdalok megtanulására, a szülők pedig ara, hogy elkísérhessék gyermekeiket a versenyre.
NAGY-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

2014. október 24.

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

2014. november 12.

Többnyire vígjátékot játszanak
Hideg novemberi estén érkezünk meg az újtusnádi kultúrotthonhoz, hogy a helybeli színjátszó csoport tagjaival találkozzunk. A fogadtatás meleg, hamar megtelik jókedvvel, kacagással a terem.
A csoport huszonhét taggal 1997-ben alakult. Azóta „morzsolódtak” le tagok, jöttek újak, jelenleg tizenketten vannak. „Erzsébetet szoktuk felkérni, hogy válassza ki a színdarabot, s is szokta a szerepeket kiosztani. Arnold az egyik főszereplőnk, akire sok szöveget lehet bízni, mert biztos megtanulja. Anna a hárpia, Zsuzsanna a súgónk, Robira, vagyis Robicire a vicces szerepeket szoktuk ráosztani, de a villanyszerelőnk és fővilágosítónk is. István a székely bácsis szerepeket kapja, Csaba szokott lenni az úr a háznál. Sándor a hivatalos szervek szerepét alakítja. Igaz, legutóbb plébános volt, de olyat mondott, hogy sírni kellett volna, aztán szerencsére mindenki kacagott. Itt van még Magda, aki a háziasszony szokott lenni és Mónika, övé a lányos szerep, én pedig a legkevesebb szerepet vállalom. János Zsigmond a szervezésben segít” – mutatta be Datki Attila a csoport tagjait, illetve hogy kit milyen szerepben lát leggyakrabban a nagyérdemű.
Vígjáték a hálás közönségnek
A színjátszó csoportnak számos vendégszereplése volt már a környez falvakban, illetve távolabbi településeken, és tartottak már jótékonysági eladást is. Újtusnádi szokás szerint általában húsvétra tanulnak be újabb színdarabot. „Többnyire vígjátékot játszunk. Az itteniek leginkább a népies vonalat kedvelik, és próbálunk ahhoz igazodni. Az a lényeg, hogy kizökkentsük a mindennapokból az ittenieket, hogy a sok munka mellett kicsit nevessenek is” – mondta Csákány Anna.
Buborékok, A csácsi puszta, Harminchárom névtelen levél, Gyopár a Hargitán – néhány eladás címe, melyet az elmúlt években láthattak az újtusnádiak. A tagok elmondás szerint mind a közönség, mind a polgármesteri hivatal és a közbirtokosság felpártolja őket, szívesen segítenek, ha szükséges. k pedig az eladások bevételéből szintén segítenek, ahol lehet, legutóbb a színpadi függönyöket vásárolták meg.
Ha Erzsébet kiborul...
Egy eladásra két-három hónapig készülnek. „Eldöntjük, hogy belevágunk, keresünk olyan darabot, hogy ne legyen sokszereplős, nehéz a nyelvezete, nehéz a díszlet, de legyen sok humor benne. Amikor úgy gondolom, hogy megtaláltam a megfelel színdarabot, összeülünk és elolvassuk. Ha mindenkinek elnyeri a tetszését, akkor megmondom, hogy kinek melyik szerepet szántam. Ezután elkezdődnek az olvasópróbák, majd a színpadon kezdünk próbálni – ritka, amikor teljes létszámmal. És ritka az a színdarab, amikor én nem borulok ki az eladás előtt” – mesélte Urkon Erzsébet. Datki Attila szerint rendszerint az eladás előtti héten Erzsébet cigányokról álmodik, és akkor megnyugszanak, mert sikeres lesz az eladás.
Sikerélmény
Az újtusnádi színjátszók elmondták, jólesik, ha sikeres a darab, semmivel nem cserélnék fel azt az érzést, amikor meglátják a telt házat. Úgy érzik, azért is sikeres a csapat, mert mindenkit hagynak érvényesülni, és mindenki azt teheti, amit a legjobban tud. „Azért csináljuk, hogy jól érezzük magunkat. Nincs nagy szigorúság. A próbák alatt is jó a hangulat” – mutatott rá Urkon Erzsébet.
A csapat minden eladás után énekel még a nézőknek, majd hajnalig tartó bálban mulatnak a szereplők és nézők egyaránt.
A csoport tagjai: Urkon Erzsébet, Datki Arnold, Csákány Anna, Korodi Zsuzsanna, Korodi Sándor, Aczél Róbert, Benedek István, Castel Csaba, Castel Magda, Datki Mónika, Datki Attila, János Zsigmond.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 271-271




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék