udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
320
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 301-320
Névmutató:
Németh László
2006. október 21.
Találkozót szervezett október 13-15-e között a nagybányai Németh László Líceum Diáktanácsa a magyar iskolák diáktanácsai számára. A nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, besztercei, nagyenyedi, marosvásárhelyi és kolozsvári diáktanácsok képviselői vettek részt a találkozón. A megjelentek bemutatták saját diáktanácsaikat. Gyárfás Zsuzsa tartott előadást a pályázatírásról, Szilágyi László pedig az Európai Unió által felkínált lehetőségekről. /Albert Emese: Diáktanácsok találkozója Nagybányán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./2006. november 15.
Rüsz Karcsi bácsi falusi versmondó, műkedvelő szavaló. Az ő pódiuma a mindenkori erdélyi falu virtuális tornáca. Október 7–14. között tartották a Kaleidoszkóp Versfesztivált Budapesten, a Merlin Színházban. Ennek keretében 12-én mutatta be Rüsz Károly harmincöt perces műsorát Van olyan föld – Vannak vidékek címmel, a színház kamaratermében. Magyari Lajos, Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Székely János és Gellért Sándor tizenhat versét adta elő. A Vigyél hírt a csodáról című vers- és prózamondó verseny döntőjét október 21-én tartották a budapesti Magyar Művelődési Intézetben. Rüsz Károly díja néhány szép könyv volt (1956 emlékére – fotóalbum, Csoóri Sándor: Futás a ködben; Kortársaink – válogatás kortárs költők verseiből). Debrecenben megrendezték a dr. Kardos Albert (1861-1945) nevével fémjelzett nemzetközi vers- és prózamondó versenyt október 27-29. között. Ezen a felnőtt kategória első helyezését érte el Rüsz Károly. November 4-6. között Karcsi bácsi részt vett az Illyés Gyula III. nemzetközi vers- és prózamondó versenyen is, mégpedig Ozorán, a nagy költő szülőhelyén. Rüsz Károly két különdíjat kapott, Illyés Gyula lányának, Máriának a különdíja a költő Táviratok című kötetének számozott példánya, a Nap Kiadó különdíját pedig az igazgatója, Sebestyén Ilona nyújtotta át. A csomagban Illyés Gyula Nem menekülhetsz című kötete és a nemrég távozott Domokos Mátyás irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő három könyve: A porlepte énekes (Weöres Sándorról), Írósors (Németh Lászlóról), Szembesülés írókkal, művekkel. /b.d.: „Valakinek állni kell a tornác küszöbére”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./ 2007. január 27.
Beke György író, újságíró január 20-án hunyt el Budapesten. Munkássága meghatározónak bizonyult az erdélyi magyar irodalom és tényirodalom terén, újságíró-generációk számára szolgált példaként. Rá emlékezik a lap egy interjú-részlettel, amelyet barátja és pályatársa, Cseke Péter készített. A szöveg teljes terjedelmében Cseke Péter Legyen eszünk, ha már volt (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc – Szolnok, 2006.) című kötetében jelent meg. Beke György 12 kötetesre tervezett erdélyi barangoló könyveinek sorozata attól fogva kezdett testet ölteni, hogy 22 évi bukaresti tartózkodás után átköltözött Kolozsvárra. Beke György hangsúlyozta, hogy a nemzeti elnyomatást alaposan megérezte, eszmélésétől fogva. Beke György a népi írók, Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Zoltán, Kovács Imre híve lett. Közvetlen „okítói” az írás mesterségének az elsajátításában Szemlér Ferenc, Asztalos István és Szabédi László voltak. – Koppándi Sándor, aki a központi pártbizottságnál a romániai magyar sajtóért felelt, kiparancsolta Beke írását a már kinyomtatott 1985-ös Utunk Évkönyvből. Beke hangsúlyozta: „A történelem azért van hangsúlyozottabban jelen szociográfiai munkáimban, mert pótolni kellett a kisebbségi tudatból kifakult nemzeti történelemismeretet. ” Csetri Elek akadémikus 1981-ben írta: „Bármely író becsületére válik az a mód, ahogyan Beke a történelem kérdéseihez viszonyul. Különösen mióta a nagy erdélyi tájegységek felmérésére, megközelítésére, írói bemutatására vállalkozott. ” Rengeteg találkozóra hívták Beke Györgyöt, amelyeken súlyos, életbevágóan fontos kérdéseket vetettek fel. Ezeknek a találkozóknak köszönheti, hogy barangoló könyvei rendre megszülettek, s ha csonkán is, megjelentek. /Cseke Péter Enciklopédikus erdélyi hungarológia. Beke György szellemi földrajza. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./2007. március 3.
Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./2007. március 7.
Bayer Zsolt /Budapest/ nyílt levelet írt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. Markó Béla jelet akart hagyni, írta Bayer, igen élesen elítélve Markó Béla tevékenységét. Vannak emberek, akik az árulás fennmaradásában érdekeltek. „Ilyen például a te Verestóy barátod”. Magyarázat mindig van. Vajon lenne még magyarság, „ha Hunyadi, Dugonics Titusz, Dózsa, Tomori, Dobó, Zrínyi, Szondi, Rákóczi, Petőfi, Kossuth, Bem, Nagy Imre, Tóth Ilona, Mansfeld Péter – és bizony Tőkés is megmagyarázta volna? Akkor már nem lenne, Bélám. Akkor Verestóy és Markó lenne minden odaát, és Gyurcsány meg Kóka lenne minden ideát. Rémes lenne. ” „Mit hagytok hátra a kilátástalanságban” – kérdezte Bayer. „Semmit, Béla. Úgy mentek el nemsokára, hogy nem marad utánatok semmi sem. ” Ti „elhitettétek a mindenre készekkel, mindenre képesekkel, hogy nincs szükség ellenállásra, csatára, önfeláldozásra, kitartásra, állhatatosságra, meg nem alkuvásra – nincsen szükség semmire, csak kussolásra, kompromisszumokra”, olvasható a cikkben, melyet szerzője így fejezett be: „Megvetlek, Béla. ” /Bayer Zsolt: Jelet hagyni. Ismét egy nyílt levél Markó Bélának. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7. - először megjelent: Magyar Nemzet, márc. 3./ Előzmény, az előző levél: Bayer Zsolt nyílt levele Markó Bélának, Magyar Nemzet, 2004. január 20. 8/ Egyre több utalás történik az erdélyi sajtóban a Budapesten megjelenő Népszabadságban kipattant vitára, amelyet Bodor Pálnak a Gyurcsány-kormány határon túli politikáját bíráló cikke váltott ki. (A baloldal nemzeti balfogásai, Népszabadság, február 15.) Az erdélyi származású publicista értetlenségének adott hangot, amiért a magyar kormány a Szülőföld Alapba olvasztva felszámolta a közalapítványokat, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) állományát töredékére csökkentette, a magyarságkutatás intézményes helyét, a Teleki László Intézetet pedig megszüntette. „Fogalmam sincs, milyen diktatúra merészelte volna a rendszerváltás előtt hosszú évekkel végre megszületett intézményes állapotot megszüntetni. Ha nem lenne ósdi és nevetséges az ilyen gyanú, azt hinném, valakik a kormányzaton belül munkálkodnak a kormányzat lejáratásán a legfortélyosabban. Hihetetlen, hogy a baloldal milyen sebeket szerez mintegy önként, s ugyanazokon a lágy részein, melyeket ellenfelei annyiszor célba vettek a nemzetietlenség vádjának nyilaival” – vélekedett Bodor Pál. Bodornak a Párizsban élő magyar író, Fejtő Ferenc válaszolt (Válasz Bodor Pál barátomnak, Népszabadság, február 20.). Fejtő szerint Bodor a jobboldali Magyar Nemzet hasábjaira illő cikket írt. Fejtő Erdélyben információkat kapott „a magyar közalapítványok financiális visszaéléséről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítványt illetően”. Fejtőnek az Illyés Közalapítvánnyal kapcsolatos megjegyzéseit Pomogáts Béla, az alapítvány leköszönő elnöke a Szabadságban is visszautasította (Tiszta lappal zárul az Illyés Közalapítvány története, Szabadság, február 26.). Fejtő azt sem érti, miért helyteleníti Bodor a HTMH állományának csökkentését és a Teleki Intézet feloszlatását. „Beismerem, nem olvastam a Teleki Intézet újabb kiadványait, de a magyarságkutatás helyett inkább a zsidókutatás egyik intézményes helyét szimatoltam bennük” – állította. Pomogáts Béla (Fejtő Ferenc bátyámnak, Népszabadság, február 24.) utalt arra a független ellenőrző intézmény által végzett vizsgálatra, semmi szóvá tenni valót nem talált az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását illetően. A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai is visszautasították Fejtő vádjait. (A tények védelmében, Népszabadság, február 24.) „Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket. ” – fogalmaztak. A vitához hozzászól Tamás Gáspár Miklós is (Fejtő Ferenc és Bodor Pál vitájához, Népszabadság, február 27.) „Bodor Pál írása igen egyszerű: a jeles középbal cikkíró – tapintatosan és szeretettel – fölrója a sajgó szívéhez oly közel álló kormánynak, hogy a határokon túli magyar (nemzeti) kisebbségek javára mindeddig működtetett állami intézmények zömét rövid úton fölszámolta. Ezek az intézmények köztudomásúlag nem működtek tökéletesen, ám hiányosan betöltött funkcióik nélkülözhetetlenek. A mindenkori kormányzatot a Magyar Köztársaság alkotmánya kötelezi a határon túl rekedt magyarság művelődésének istápolására, s ha a magyar kisebbségek – csekély s fogyó lélekszámukból, az utódállamok szegénységéből, s olykor a velük szembeni hátrányos megkülönböztetésből fakadó – hátrányait ki óhajtjuk egyenlíteni, ehhez pénzre s a pénzt méltányosan és szakszerűen használó meg elosztó intézményrendszerre van szükségünk” – összegezett Tamás Gáspár Miklós. „A kormány olyan, mint – s ez a fordulat ismerős lesz Fejtő Ferencnek Babits nevezetes Németh László-kritikájából – „az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. ” – írta. Tamás Gáspár Miklós igazat adott Bodornak, aki a miniszterelnökség honlapján megjelent nemzetiségpolitikai koncepcióról írta: „Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme. ” T. G. M. szerint Bodor Pál nemcsak azért aggódik, mert a kisebbségi magyarok elesnek néhány elengedhetetlen támogatástól, és tovább gyérül az a szakmai munka, amelynek eredményeire szükségük van, hanem azért is, mert ez rossz fényt vet az elkövetőkre. „Mit kívánhat még a kormánytábor a bírálóitól? Úgy látszik, a fönntartás nélküli dicséreten – vagy ha ez nem lehetséges, a némaságon – kívül semmit. ” T: G. M. szerint Fejtőt nyilvánvalóan fölültették, vagy valakik kihasználták „az ő nagy-nagy politikai elfogultságát, és hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolták. ” /Vita a magyarországi baloldal „nemzeti balfogásairól”. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./2007. április 27.
Németh Judit elméleti fizikus, a Fizikai Szemle főszerkesztője a vele készült beszélgetésem elmondta, az 50-es években nem jelentett előnyt Németh László lányának lenni. Kitűnő tanuló volt, ennek dacára nem vették föl fizikusnak, csak tanárnak. A felvételiztető azt kérdezte tőle, hogy mi a véleménye apja Sztálin elvtársról írt cikkéről. Németh Judit erre megkérdezte, most apját elemzik, vagy ő felvételizik. Németh László nem osztotta két részre a műveltséget, számára a természettudományos és humán műveltség egyaránt hozzátartozott a megismerendő, érdekes világhoz. Ilyen szellemben nevelte a lányait. A természettudományt és az idegen nyelveket például együtt tanította gyermekeinek. Mindenik lánya természettudományos pályára lépett, de ez nem is volt meglepő az ötvenes évek elején. Németh László körülbelül tíz nyelvből fordított, olvasni mindenik nyelven megtanult, beszélni pedig németül tudott a legjobban. Egyik lánya magyar-angol szakos tanárként kezdte, de egy év után otthagyta: kellemetlen volt magyar szakra járnia, megjegyzéseket tettek apjára, ezért inkább vegyész lett. Németh László nagyszabású tankönyvet is tervezett, Négy könyv címmel, amely nemcsak érettségizők segédkönyve kívánt volna lenni (végül csak részletek készültek el belőle), hanem egyfajta „Noé bárkája”, amely a nyugati civilizáció ragyogását és változatait, a minőséget szerette volna átmenteni. Azt akarta a Négy könyvbe foglalni, amit az emberi műveltségről tudni kell, a humán műveltségről szóló rész meg is jelent cikkek formájában a tanulmányköteteiben. Halála után Németh Judit szedte össze apja kéziratait, és kötetekké alakította. Van néhány kötete, amiket apja már nem látott: a Sorskérdéseket például lánya állította össze fennmaradt cikkekből. Németh László nagyon szerette a fizikát, 1934-ben terjedelmes cikke jelent meg Einstein világáról, ebben felismerte az általános relativitáselmélet jelentőségét. 1935-ben pedig napvilágot látott egy írása a táguló világegyetemről, amelyben kifejtette, hogy ez a 20. század legnagyobb tudományos felfedezése. Németh Judit 1965-ben kandidált, 1972-ben lett a fizikai tudományok doktora, 1998-tól az MTA levelező tagja, 2004-től rendes tagja. Közel 30 évig volt egyetemi tanár, az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékén. Több évet töltött rangos franciaországi, németországi és amerikai egyetemeken. /Kiss Judit: A kérdezés elsajátítása. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./2007. június 12.
Czol Ernő tizenkettedikes diák volt Nagybányán, amikor az Új Magyar Szó egyetemi ösztöndíjat hirdetett középiskolát végző diákok számára. Az ösztöndíj lassan lejár, az elsőéves kolozsvári hallgató 12 hónapra lebontva 1000 eurót kapott az Új Magyar Szótól. Ifj. Czol Ernő édesapjától tanult zenélni, ő írta a második Médiabefutó legjobb dalát, a Piros és zöld nyerte a különdíjat. A nagybányai Németh László Líceum diákjaként a magyar tantárgyversenyen országos második és harmadik helyeken végzett. Jelenleg elsőéves, angol nyelven végzi a műszaki egyetem számítástechnika szakát. Ezen kívül a szatmári kántorképzőben fejleszti zongora- és orgonatudását. /Stanik Bence: Az Új Magyar Szó ösztöndíjasa megveszi álmai hangszerét. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./2007. június 27.
Csoóri Sándor esszéjét (Sütő Andrásról a harmadik napon) a Hitel Sütő András emléke előtt tisztelgő számából átvette a Transsylvania című negyedévi szemle, amely egy ideje már csak a világhálón érhető el. Az utolsó részt idézte a lap. Sütő András életpályájából a legkevesebben Magyarországon és Erdélyben az 1990 márciusától a legutolsó időkig tartó korszakát ismerik. A szeme elvesztése után Sütő alig írt szépirodalmi műveket. Azért, mert a magyarság megmaradását tartotta a legfontosabbnak. Az erdélyi magyarság kivándorlása folyamatos, fenyegető a romániai magyarság teljes megsemmisülése. Sütő András temetése után Csoóri tizenöt erdélyi és tizenöt magyarországi értelmiségitől kérdezte meg, hogy ismeri-e a Szemet szóért című kötetét, a Heródes napjait és az Erdélyi változatlanságokat? Egyikük sem ismerte. Sütő András ismeretlen könyveiben olyan súlyos kérdések halmozódtak föl, mint Illyés Gyula Magyarok című művében s Németh László néhány robbanékony tanulmányában. /(bölöni): Belső anyaország. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./2007. június 28.
A tanév végét zárják a diákok. Dávid Erzsébet, Máramaros megye főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a megye két magyar líceumából /Németh László Gimnázium – Nagybánya és Leöwey Klára Líceum – Máramarossziget/ majdnem minden végzős egyetemre készül. Az előző években 80-90 %-os volt a bejutási arány. A Németh László Gimnázium bővítésre készül, díszterem, dokumentáció terem, tanterem és irodahelyiség építését tervezik. A Leöwey Klára Líceumban a belső felújításokon kívül a picét is felújították. /Hitter Ferenc: Év végi izgalmak az iskolában. = Gutinmelléki Friss Újság (Nagybánya), jún. 28./2007. július 16.
Nagyváradon tartotta vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ), a rendezvényen a régió kiemelkedő személyiségeiről hangzottak el előadások. A szövetség elnöke a Budapesten élő Medvigy Endre, aki főként a kommunizmus idején mellőzött írók – Sinka István, Nyirő József, Wass Albert – munkásságát kutatja. Az irodalomtörténész nemcsak a munkája révén kötődik a Partiumhoz: szülei Nagyváradon születtek. Medvigy Endre a vele készült interjúban kifejtette, a szövetség elnevezése egy ernyőszervezetet takar, amely közel negyven tagszervezetet számlál a Kárpát-medence minden régiójában. Egyetemes magyarságban gondolkodó, határokat, politikai megosztottságot figyelmen kívül hagyó szervezetről van szó, amely a Kárpát-medence egy-egy szeletének értékeit igyekszik felmutatni a vándorgyűléseken. Korábban többek között Kassán, Gyulán, Gyergyószentmiklóson tartottak rendezvényeket. Sok előadás hangzott el a mostani vándorgyűlés három napja alatt, Partium neves személyiségeiről olyan szaktekintélyek értekeztek, mint Jankovics Marcell vagy Andor Csaba. Dsida-évforduló van, ezért hívták meg Lisztóczky László irodalomtörténészt, az egri Dsida Jenő Baráti Kör elnökét. Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet Nagyvádon hunyt el, Andor Csaba tartott előadást róla. Hlatky Endre főispánnak rendkívül fontos szerepe volt nemcsak a nagyváradi, de az egyetemes magyarság életében is. A magyar rádió igazgatójaként József Attilát szerepeltette, és 1944-ben ő olvastatta be Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációját. Hlatky nevéhez főződik továbbá az Ady-emlékmúzeum létrehozása is, hiszen ő vásárolta fel 1940 után a múzeum törzsanyagának számító gyűjteményeket. Medvigy Endre Sinka Istvánról tartott előadást, akinek a munkásságával régóta foglalkozik. Sinka István költészete sokkal nagyobb értéket képvisel a magyar irodalomban, mint amennyire ma elismerik, hangsúlyozta. /Gergely Gizella: Repülőgépről a Partium. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./ Július 15-én ért véget Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének XVI. Vándorgyűlése. Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész Hollósy Simon festőművész és a nagybányai művésztelep címen beszélt Hollósy életéről, művészi hitvallásáról, Urbán László irodalomtörténész Nagyvárad egykori szerelmes trubadúrjáról, Nadányi Zoltánról. Bertha Zoltán irodalomtörténész Németh László partiumi gyökerei és nagyváradi beszéde című előadásában felidézte azokat gondolatokat, melyeket az író figyelmeztetésként szánt a magyar nemzetnek. Németh László nagyváradi beszédében fogalmazta meg: „Magyar az, aki az érdekei ellen is magyar akar maradni”. A Bihar megyei poéták közül Gellért Sándor költészetébe kalauzolta a jelenlévőket Gellért Gyula református esperes, a költő fia. Lipcsey Ildikó történész Páskándi Géza munkásságáról tartott előadást. Az előadásokat Bálint István János szerkesztő zárta Boldog Várad címmel. /Szőke Mária: Kis ízelítő szellemi kincseinkből. = Reggeli Újság (Nagyvárad), 2006. júl. 16./2007. augusztus 3.
Könyvbemutató lesz Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, a Szent István napok keretében, augusztus 14-én. Dávid Lajos tartja majd a megnyitót, Asztalos Gábor és Kiss Kornél szavalnak, majd Kádár Miklós lelkész ismerteti Vánk Sándor A nagybányai Híd utcai Református Iskola című könyvét. Erről az iskoláról 1547 óta vannak emlékek, adatok. Ezekből mentett meg a szerző egy kötetre valót. Vánk Sándor a helytörténet búvárlója. Emlékezetes monográfiája: Nagybányai magyar nyelvű közoktatás a XX. század forgatagában /2002/, emellett napvilágot látott még a szerzőtől: Máramarossziget római katolikus egyházi iskolák, de ő szerkesztette a Németh László Líceum évkönyveit /1999-2001/ is. /Hitter Ferenc: Évek és iskolák – mai szemmel. = Gutinmelléki Friss Újság (Nagybánya), aug. 3./2007. augusztus 24.
Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./2007. augusztus 25.
Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Magyarországon az ezredfordulóra lényegében szétestek a nagyvárosi közösségek, és belátható idő kérdése, hogy a kisvárosi és a falusi társadalmak mikorra atomizálódnak. Domokos Mátyás idézte Honeggert, aki szerint a modern korban a komolyzene, sőt, maga az úgynevezett elit művészet is megszűnik. Amíg az alsóbb osztályoknak volt autentikus kultúrájuk, mindig tudtak utánpótlást küldeni a centrumba, ha az elit meggyöngült. Az ezredvégre ez a potenciális hátország lehanyatlott, és az történik, amit Kodály prognosztizált, hogy a népkultúra helyét a tömeges analfabetizmus veszi át. Az elit nem akar tovább váteszkedni, népben-nemzetben gondolkodni. Az ezredvégre – globálisan is – fölénybe kerültek a paradigmaváltók. Az új paradigma megtagad bizonyos hagyományokat, megszakít századokon át érvényes folytonosságokat, elbizonytalanít olyan axiómákat, amelyekre a régi Európa támaszkodott (nemzet, család, erkölcs stb.). (…) Fátumszerű-e vagy törvényszerű, hogy jelentős hagyományok folytonossága szakadt meg a magyar irodalomban is az utóbbi évtizedekben? Fátum- vagy törvényszerű-e, hogy aki a létező szocializmusról végre cenzúra és öncenzúra nélkül, az elmúlt másfél évtized súlyos gondjairól, a mai magyar hárommillió koldusról szeretne olvasni, az vajmi keveset talál erről a kortárs magyar irodalomban? – kérdezte Pécsi Gyöngyi, Domokos Mátyás munkásságára emlékezve. Domokos Mátyás gondolatait összefoglalta Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája című köteteiben. Az esszéválogatás azt reprezentálja, mi az a hatalmas szellemi-intellektuális-morális örökség, amit folytatnia kellene a mai magyar irodalomnak, de aminek hátat fordít. Domokos Mátyás mindkét könyvnek a ,,sorskérdések” a hangsúlyozott kulcsfogalma. Azt látta, hogy sorskérdéseink európai horizontú, kritikai végiggondolása mintegy két évtizede elakadt. Domokos Mátyás a 20. század második felének irodalomtörténeti folyamatában több nagy törést regisztrált. Az első törés a hosszú ötvenes években történt, a rákosista totális diktatúra és a kádári megtorlás esztendeiben. Az ötvenes éveket követő kádári-aczéli korszak is – bizonyos engedékenysége ellenére is – az ötvenes évek gyakorlatát folytatta, roppant alattomossággal. Domokos Mátyás nem csak a Leltárhiány című könyvében, de többkötetnyire rúgó tanulmányban vette számba azt a szellemi csonkítást, amit a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években követett el a magyar irodalommal szemben a hatalom. (…) Elképesztő mennyiségben és megdöbbentő részletezettséggel sorolta a példákat, melyek együttesen azt jelezték és igazolták, hogy (…) a magyar irodalomra szisztematikusan rátelepedett finomabb-durvább agykontroll egy idő után eredményes lett: a magyar irodalmat sikerült eltérítenie több száz éves, progresszív hagyományaitól. Domokos Mátyás újra és újra azt állapította meg, hogy az utóbbi kétszáz év magyar irodalmának alapvető folytonosságát az képezte, hogy legjobbjai – Kölcseytől Adyn, Babitson, a Nyugat nemzedékén át a népi írókig, Németh Lászlóig, Illyésékig – következetesen, minden körülmények között fölvállalták a nemzet sorskérdéseit. A tartós korlátozás, a ,,zsákbanhelybenfutás” (Nagy Gáspár), a durvább vagy finomabb tilalmak és kényszerítések azonban egy idő után visszafordíthatatlan folyamatokat generáltak. Domokos Mátyás a ‘45 utáni harmadik töréspontnak a nyolcvanas éveket és a rendszerváltozás körüli, utáni esztendőket látta: a nemzeti sorskérdéseket életben tartó fővonal – összhangban a nagy nemzedékek távozásával – a léleknyomorító, folyamatos ostrom, prés alatt meggyöngült, a nyolcvanas évekre utóvédfrontvonalakra zsugorodott, az ezredvégen pedig már nem kezdeményezője szellemi folyamatoknak – azaz perifériára sodródott, lényegében fölszámolódott. Egy nagy hagyomány elgyöngültével megszakadt egy több száz éves folytonosság, helyét expanzívan átvette egy másik. Domokos Mátyás keserűen állapította meg, hogy a marxista-leninista-lukácsista és a heideggeri-gadameri-derridai teoretikus irány között folytonosság áll fönn, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekre az élő magyar irodalomban, a modernizmus, a progresszió fogalmát kisajátítva, denunciálva évszázados hagyományokat, újjászülte magát a régi rend ,,más eszközökkel”. A hazai, posztmodernnek nevezett irodalomnak lényegét illetően ugyanaz az elváráshorizontja, mint volt a létező szocializmus hatalomé. Nem az irodalom belső logikája szerinti modernizációs folyamat zajlott le pusztán, hanem egy másik, a megelőző évtizedekben egyetemlegesen elutasított trend került ismét uralkodó pozícióba. Bemutatta, miként áll fönn folytonosság a régi és az új trend között. Például: a szocialista irodalompolitika a valóság meghamisítását követelte, az új irányzat nehezményezi az irodalom valóságreferencialitását; az előbbi betegesen irtózott a nemzet sorskérdéseitől, ez közönnyel viszonyul hozzá; az előbbi a párthatalom érdekei alá rendelte az erkölcsi axiómákat, az utóbbi tagadja, hogy léteznének morális axiómák a társadalomban. Radikálisan átértékelték a hagyományt, az átértékelés pedig mindenekelőtt a teljes hagyomány radikális szűkítését célozta meg, diszkvalifikált mindenkit, akinek művei nem simíthatók bele az új elváráshorizontba. Furcsa módon ugyanazon írókat tartotta és tartja korszerűtlennek a régi és az új kánonképző elit: elsősorban azokat, akik a nemzet sorskérdésein gyötrődtek, és a társadalom valóságos életének a lenyomatát adták – Tömörkény Istvántól Illyés Gyuláig. A magyar irodalom egyre inkább magyar nyelvű irodalomként próbál meg funkcionálni. Domokos Mátyás szerint megroppant a magyar irodalomnak a nemzeti sorskérdéseket európai szinten és távlatokban fölvállaló irányzata, az ezredfordulóra pedig a magyarországi posztmodern is kimerítette lehetőségeit. Domokos Mátyás A rontás ellen című összegző könyvét a 2004-es népszavazásról írott vallomásával zárja. Ezzel a harmadik Trianonnal a magyarországi nemzetrész nemcsak újabb öncsonkítást hajtott végre, de a ,,tömeges emberárulás” a társadalom oly mértékű gyógyíthatatlan bajáról tanúskodott értelmezése szerint, hogy beteljesültnek látta Ady jövendöléseit.,,2004. december 5-én (pedig) nemcsak a testvéreinket s nemcsak a halottainkat, de halhatatlanjainkat is elárultuk” – írta. Domokos Mátyás kétségbeejtőnek látta az ezredvégi Magyarországot: az elit elárulta a társadalmat, elfordult jelentős hagyományaitól, a szétesett, média vezérelte társadalom megtagadta az alapvető erkölcsi értékeket. Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája – utolsó széttekintések: nagy nemzedék utolsó koronatanújaként, ,,régi értékek utóvédje”-ként, mielőtt a rezervátum karámjai összezárnak, még egyszer számba veszi, hol tévesztettünk utat ismét. Az egy évvel ezelőtt elhunyt szerkesztő, Domokos Mátyás emlékére a budapesti Illyés Gyula Archívum és Műhely Az olvasó fényűzése címmel konferenciát szervezett 2007. május 31-én. Itt hangzott el Pécsi Györgyi kritikus és irodalomtörténésznek, a Kányádi Sándor- és Tőzsér Árpád-monográfiák szerzőjének előadása. /Pécsi Gyöngyi: Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./2007. szeptember 3.
Irodalmi emléktúrákat szorgalmaztak a radnaborbereki Reményik-megemlékezésen. Emlékszobát alapítottak a tiszteletére, mesélte Gegő Sándor nyugalmazott bányatisztviselő, aki saját otthonában létesített Reményik-kiállítást. A Gegő család a kétszáz lelkes Beszterce-Naszód megyei bányászfaluban néhány éve megvásárolta azt a kis ingatlant, amelyről Reményik Sándor 1921-ben Az utolsó ház című versét írta. Radnaborbereken Gegőék panzióvá fejlesztették a nagyobbik épületet, továbbá a Reményik által megörökített havasi faházban saját költségen és a magyarországi Kráter Műhely Egyesület támogatásával vendégfogadásra is alkalmas emlékházikót hoztak létre. Ezt avatták fel szeptember 1-jén az óradnai Reményik Sándor Római Katolikus Művelődési és Kultúrotthon, valamint a Kráter Műhely Egyesület szervezésében. Tölgyfatábla hirdeti a kis ház falán, hogy Reményik Sándor Radnaborbereken alkotta a Vadvizek zúgása versciklusát, a szobában Reményik-relikviák, ezek között kézirat- és levélmásolatok, valamint fényképek láthatók. A költő ritkaságszámba menő, 1924-ben megjelent, A műhelyből című verseskötetét Németh László lánya, Németh Ágnes adta át az emlékszoba alapítóinak. E kötet értékét növeli, hogy a Reményik költészetéről tanulmányt író Németh László ceruzával írt bejegyzéseit tartalmazza. Reményik Sándor felfedezéséről beszélt előadásában Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész is. Dávid Gyula kiemelte: a Trianon utáni nagy erdélyi költőtriász – Áprily Lajos, Reményik Sándor és Tompa László – tagjai közül egyedül Reményik költészetéből hiányzik a tájleírás, ugyanis az ő figyelmét nem a festői látvány, hanem a hely lelke kötötte le. Szabó Csaba televíziós szerkesztő, a Világhírnév című portál tulajdonosa azt szorgalmazta: irodalmi turizmust kell indítani, Reményik-, Áprily- és Kós-túrákat kell szervezni ahhoz, hogy az érdeklődők, főleg a fiatalok a korabeli alkotások születésének helyszínein ismerkedjenek az erdélyi magyar irodalommal. /Benkő Levente: Emlékszoba az „utolsó házban”. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./2007. október 20.
Hagyománya van Erdélyben az önéletrajzi fogantatású memoárirodalomnak. A Mikes Kelemen Törökországi leveleivel mindjárt európai színvonalon jelentkező magyar próza kiemelkedő előzményei a fejedelem kori emlékírók vallomásos művei. Bethlen Miklós, Kemény János fejedelem, Cserei Mihály, Bethlen Kata, Apor Péter, Misztótfalusi Kis Miklós dokumentumértékű írásai azonban csak a kezdetét jelzik az önéletrajzi visszaemlékezéseknek. Rettegi György, Deák Farkas, Jósika Miklós, Barabás Miklós, Teleki Sándor, Koós Ferenc, Tolnai Lajos – meg mások – emlékezései után a közelmúlt nem egy ilyen prózaváltozata született, például Kuncz Aladár, Szántó György, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kemény János báró, Méliusz József, Kacsó Sándor, Szemlér Ferenc, Nagy István könyvei. Nyírő József önéletrajzi regényei külön fejezetet jelentenek. Az Isten igájában című könyve 1930-ban jelent meg először Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, legutóbb pedig Budapesten, a Kairosz Kiadónál látott napvilágot, az Arénába űzve cím alatti önéletrajzi vallomások kötetében. (Szerkesztette és a kitűnően tájékoztató előszót Medvigy Endre írta.) Németh László nagy elismeréssel fogadta a regényt, Benedek Marcell szintén, de szót ejtett a kompozíció gyöngeségéről. Cs. Nagy Ibolya 1999-ben írt tanulmányában a legsikerültebb Nyírő-regénynek nevezte az Isten igájábant. Nyírő ekkor még nem gondolta, hogy majd elkövetkeznek a hontalanság évei, mikor is hazátlanná vált magyar íróként, kényszerű kivetettségben kell tengetnie mindennapjait, majd emigránsként halt meg Spanyolországban, 1953-ban. Életének ebben a szakaszában írta meg önéletrajzi könyveit, az Íme, az emberek!-et és a Zöld csillagot: „az otthontalanság szomorú dokumentumait” – ahogyan Cs. Nagy Ibolya mondta. Két önéletrajzi regény az emigrációról. Magyarországon is, Erdélyben is hosszú évtizedeken hozzáférhetetlen volt Nyírő József munkái. Nyírőnek a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát Amerikában, Clevelandben adta ki annak idején (1952-ben) a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a közelmúltig hírét sem hallhattuk ennek a röpiratnak, írta Nagy Pál, melyet szerzője a nyugati világ közvéleményének tájékoztatására készített. Nyírő József a távolban is minden idegszálával, gondolatával az otthoni világhoz kötődött. Pomogáts Béla írta az Isten igájában 1990-es kiadásának előszavában: „Nem egyszerűen író, hanem erdélyi író, aki népének, közelebbről a székely népnek a történelmi sorsát kívánta megörökíteni. Ez a szándék jelölte ki azt az utat, amelyet bejárt, s ha irodalmunkat a nemzeti élet krónikásának is tekintjük, méghozzá olyan krónikásnak, amely a magyar világ változatairól ad képet, elkészíti ennek a világnak a kulturális térképét, akkor kétségtelen, hogy – Tamási Áron mellett – Nyírő József volt az, aki maradandó képekben mutatta be a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. ” Szülőfalujában, Székelyzsomborban 2004. július 18-án felavatták Nyírő mellszobrát. Megtörtént az ő „szellemi” hazatérése”. A budapesti Kairosz Kiadó 1997-ben éppen A zöld csillaggal indított sorozatot, s emellett Erdélyben, Csíkszeredában a Pallas- Akadémiánál látnak napvilágot Nyírő írásai. A Kairosznál előkészületben van Nyírő József kiadatlan elbeszéléseinek kötete és Medvigy Endre Nyírő-monográfiája. /Nagy Pál: Az emlékező Nyírő József. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./2007. november 14.
Hódmezővásárhelyen az 1956. évi magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezés kiemelkedő sikerére tekintettel közgyűlési határozat szintjére emelték a Nemzeti Emlékezés Hetének gondolatát. A közgyűlési határozat értelmében ezután minden év október 23. napját követő hét városi programját ennek a gondolatnak a jegyében alakítják, s az ebben az időszakban szervezett rendezvényekbe bevonják a diákokat. Az élő ‘56-osok, a Gulagot, a II. világháborút megjártak és a Fehér Gárda mozgalomban részt vett túlélők – az utóbbinak halálbüntetéssel sújtott áldozatai is voltak – személyes emlékeikről tartanak beszámolókat. Dr. Grezsa István Németh László szavait idézte: ,,Az ifjúságnak joga, hogy az élet igényeit és eszméit újrafogalmazza. A halál ott kezdődik, ahol erről a jogáról tudatlanságból vagy a könnyebbet keresve lemond. ” A hódmezővásárhelyiek kezdeményezik, hogy minden Kárpát-medencei magyar település szervezze meg a magyar nemzeti emlékezet hetét október 23. nemzeti ünnepéhez kötődően. „Át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját – idézik ismételten Németh Lászlót –, hogy a gerinc megint a test középpontjába kerüljön, s olyan vezérlőréteget kell uralomra juttatnunk, amelynek tudomása van a testről és helyzetéről. ”Hódmezővásárhelyen a közgyűlésen az anyaország határain kívül élő magyarok hagyományőrző és kulturális programjainak támogatására 28 ügyben döntöttek. Erre a célra 18 millió forintot különítettek el. /Sylvester Lajos: A Nemzeti Emlékezés Hete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./2007. november 23.
Fennállásának harmadik évében november 23-26-a között Medáliák-napokat rendez a nagybányai Medáliák Társasága: november 23-án irodalmi est a Németh László Gimnáziumban, november 24-én Ki mit tud? – gála. Fakultatív magyar oktatásban résztvevő diákok találkozója a Teleki Magyar Házban, In memoriam Márai Sándor. Filmes irodalmi összeállítás, november 25-én zenés irodalmi összeállítás a Teleki Magyar Házban, november – 28-án a szamosardói Kós Károly Általános Iskola és a Medáliák Társaságának közös előadása. /Medáliák-napok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 15./2008. január 29.
Szakvizsgán – nacionalizmusból – ez a címe Illyés Gyula esszéjének. Ebből szokták idézni a jeles mondatot: „Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért. ” Egy kicsit bővebben pedig így: „A nacionalista jogot sért (más népekét, önző előnyért); a patrióta jogot véd (voltaképp nem is a maga népéét, hanem az Emberét, az Emberiségét). ” A napokban Budapesten két helyszínen is a nacionalizmusokról és európaiságról értekeztek, számolt be Kántor Lajos. A Korunk szerzőit hívták a Fasori Evangélikus Gimnáziumba, majd a Bem mozi kávézójában működtetett Korunk – Budai Porta kerekasztal-beszélgetésére. Történelmileg Németh László 1935-ös s a fiatalon, szovjet hadifogságban elhunyt kolozsvári tudós-tanár, Mikecs László 1939-es romániai utazása jelentette a kiinduló pontot, és az ív 2008-ig ért. Borsi-Kálmán Béla teljes joggal állíthatta, hogy Németh László talán legjobb esszéje-tanulmánya, a Magyarok Romániában mindmáig izgalmas olvasmány. A kerekasztalnak talán a legizgalmasabb percei azok voltak, amikor a regionalizmusok kerültek előtérbe. Pomogáts Béla Korunkban közölt tanulmánya a magyar kultúra térképére a régiókat rajzolta fel. Az Amerikából hazatelepedett író, András Sándor és a régi-új biharinak számító Molnár Gusztáv, a kolozsvári, ma Budapesten élő Heltai Péter is jelen volt a tanácskozáson. /Kántor Lajos: Szakvizsgán – nacionalizmusból. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./2008. március 1.
A 80 éves Benkő Samu egy életen át végezte nemzeti kultúránk történéseinek feltárását. Műveiben közölt adatok a jövőbeli kutatók részére nélkülözhetetlen forrásanyagok lesznek. Benkő Samu /sz. Lőrincfalva, 1928. febr. 25./ 1953 óta volt a Román Akadémia kolozsvári Történettudományi Intézetének kutatója. Könyveiben és tanulmányaiban művelődéstörténeti kutatásainak eredményeit közölte. Ilyen könyvei: Bolyai János vallomásai (1968), Sorsformáló értelem (1971), a nyárádmenti szülőföldi barangolásai révén megírt Murokország (1972), A helyzettudat változásai (1977), Apa és fiú (1978), Haladás és megmaradás (1979), Őrszavak (1984). Németh László, aki 1960-ban a két Bolyairól drámát írt, később azt nyilatkozta, hogyha annak idején már ismerhette volna Benkő Samu 1968-ban megjelent Bolyai János vallomásai című munkáját is, akkor színművét másképpen írja meg. Benkő Samu szerkesztésében több kiemelkedő személyiség írása látott napvilágot. Ezek között van: Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában (1966), Kemény Zsigmond naplója (1966), Bolyai-levelek (1975), II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból (1976), Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai I. (2003). Mindemellett éveken át volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. /Weszely Tibor: Benkő Samu 80 éves. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./2008. április 2.
Újabb részletet közölt a lap Katona Szabó István A nagy hazugságok kora című önéletírásból. Romániában az 1940-es évek végén a leszámolások folytatódtak, több írót elhallgattattak, illetve üldöztek. A magyar irodalomban hasonló volt a helyzet, ismertek voltak főleg Méliusz József kirohanásai, aki szerint még Sinka Istvánt is ki kell ebrudalni Erdélyi Józseffel együtt az irodalomból. Méliusz Kodolányi János, Németh László, Szabó Lőrinc művei indexre helyezését is helyeselte Szabó Dezsővel és Nyírő Józseffel együtt. Bözödi György meghurcolásának Katona Szabó István is tanúja volt Kolozsváron. A „szelektálók” között jeleskedett Földes László is, aki féltette Nyírőtől, de általában a népi íróktól a magyar olvasókat, Földes ekkor az Állami és Irodalmi Kiadó kolozsvári szerkesztőségét vezette. Mint marxista esztéta, az Andreeseu Intézetre nevesített egykori Magyar Művészeti Intézetben tartott előadásokat. Ebben az időben a nagy román költő, Tudor Arghezi cipőfűzőt árult Bukarestben. Sadoveanut kiáltották ki a román irodalom legjelentősebb alakjának. Sadoveanu halála után, a Sztálin halála utáni „olvadás” idején vették elő Arghezit, beültették egy írószövetségi kongresszuson ünnepélyesen az elnökségbe azok, akik, addig gyalázták. Arghezi anyja magyar volt, de görcsösen igyekeztek, nehogy a közismert Eminovics-Eminescu után kiderüljön, hogy a XX. század legnagyobb román költője nem tiszta román. József Attila pedig maga írta: „apám félig székely, félig román vagy talán egészen az”, de ez benne van minden magyar iskoláskönyvben, és senkiben nem okozott kisebbrendűségi érzést a magyar kultúra vagy a költő értékével kapcsolatban. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./