udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
253
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 241-253
Névmutató:
Nagy Benedek
2005. november 29.
Az egyházak a hívek arányában jutnak állami támogatásokhoz. Nagy Benedek, a vallásügyi államtitkárság tanácsosa azt állítja: a magyar történelmi egyházak több pénzhez jutottak, mint amennyi híveik száma alapján megilletné őket. Nagy Benedek viszont nem tudja, mennyi többlettámogatást kap az ortodox egyház. A kormányalapból négy egymást követő kormányhatározattal a kabinet 11,97 milliárd régi lejt különített el Markó Béla közbenjárására a magyar egyházaknak. Ezen kívül a nyolc magyar egyház még hozzájutott 12 milliárdhoz, tehát az idén összesen 24 milliárdot kaptak eddig. /Simon Judit Méltányos pénzkiutalás a magyar egyházaknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./2006. január 10.
Nyilvánosságot kapott az RMDSZ-közeli körök egy újabb botrányos hamisítása. Wass Albert egyik novellájából a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó, melynek Markó Béla is részvényese, egyszerűen kihagyta Tőkés László nevét. Az eset napvilágra kerülése után a kiadó magyarázkodott: a cenzúra oka állítólag „a műfaji tisztaságra való törekvés”. Ez az eset beilleszthető egy évtizedes folyamatba: az RMDSZ és holdudvara ismételten megkísérli a történelem átírását, állapította meg Borbély Zsolt Attila, aki korábbi múltátírási kísérletekről írt. Az 1995-ös atlantai tárgyalások idején megpróbálták visszamenőleg legitimálni az RMDSZ történetének mindmáig legnagyobb botrányát, a Neptun-gate-et. 1996-ban, az RMDSZ addig nagyjából egyenes pályáján törést hozó esztendőben, a választások előtt több olyan nyilatkozat is elhangzott az RMDSZ vezetői részéről, mely valószínűsítette, hogy a szervezet akár az Iliescu-féle posztkommunista erőkkel is közösen fog kormányozni, ha erre lehetőséget kap. Markó Béla a Népújság 1999. május 14-i számában megjelent interjúban ezt letagadta. (Majd 2000-ben kormányzati együttműködést kötött Nastaséékkal.) 1999 végén, amikor Tőkés László a legmagasabb magyar állami kitüntetést kapta meg, akkor még az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként, az RMDSZ Tájékoztatója hallgatott az eseményről. Ugyancsak 1999-ben jelent meg az RMDSZ gondozásában egy CD-ROM, melynek kronológiája tendenciózusan hiányos, az RMDSZ vezetőire nézve kellemetlen ügyek nem vagy alig szerepelnek benne. A Neptun-ügyből kimaradt maga a tárgyalás, Tőkés László nyilvánossághoz fordulása, valamint az SZKT elítélő nyilatkozata. Nagy Benedek Tőkés László elleni 1994. december 20-i puccskísérletéről teljes a hallgatás, mint ahogy nem esik szó a háromállomásos (Alsócsernáton – Érmihályfalva – Nyárádszereda) Fórum-mozgalomról sem. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója most kijelentette: Markónak „semmi köze az egészhez, különben Markó Béla életében két sort sem olvasott Wass Alberttől, nem tartja jó írónak.” Valaki nem tart jó írónak valakit, miközben nem olvasott tőle két sort? Akkor minek alapján mond véleményt? – kérdezte Borbély Zsolt Attila. /Borbély Zsolt Attila: Mit hozhat még a múlt? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 10./2006. augusztus 15.
Idén decemberben lesz 17 esztendeje a temesvári népfelkelésnek és az érdekérvényesítési lehetőségek megnyílásának az erdélyi magyarság előtt. Közel két évtized: történelmi távlat. Borbély Zsolt Attila felvillant az elmúlt 17 esztendőből pillanatképeket. Ezzel akarja bebizonyítani, hogy a bolsevik, az bolsevik, aki párttitkár-lelkületű, az is marad, a neptunista, az neptunista. A Neptun-ügy 13 esztendős. A Markóék által dominált sajtótól nem várható, hogy megírja a Neptun-ügyet. Szólni kell a román nemzeti liberálisokkal a marosvásárhelyi pogrom után aláírt paktumról, melyben az RMDSZ elhatárolódott az autonómiaköveteléstől, szólni kell Agyagfalváról, Szőcs Géza 1991-es törvénytervezetéről, a Hargita megyei választási listahamisításról, az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatról, a bal-liberálisok sajtóoffenzívájáról, Borbély Ernő SZKT-elnökségének megtorpedózásáról, Tőkés László 1993-as hátbatámadásáról, a Nagy Benedek-ügyről, a Szőcs Géza elleni ismételt támadásokról, az 1996-os puccsszerű kormányalakításról, a Bolyai Egyetem elleni 1997-es libertinus támadásról, a Petőfi–Schiller egyetem torz ötletéről és politikai hátteréről, Alsócsernátonról, Érmihályfalváról és Nyárádszeredáról, a Kincses–Markó párharcról s annak passzív fideszes szemléléséről is. A tanügyi törvényről, a protokollumpolitikáról, a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ lecseréléséről, az SZKT fokozatos elsatnyulásáról, egy magyar nemzeti önkormányzat román versenypárttá válásáról. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 2. Pillanatképek az erdélyi magyarság rendszerváltás utáni történetéből. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 15./ Előző rész: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2006. aug. 8./2006. szeptember 20.
A Nagy Benedek-ügyre érdemes visszatérni, az RMDSZ-nek olyan botránya, mely jelentősebb a Neptun-gate-nél. Bemutatja meg, hogy a román hatalom zsoldjába szegődött RMDSZ-szárnyat semmiféle morális, etikai gátlás nem köti, ha le kell számolni a közös ellenféllel, a magyar ügy elhivatott és megvásárolhatatlan képviselőivel, írta Borbély Zsolt Attila. A Horn–Kuncze kormány által uralt magyar hírcsatornák a temesvári események ötödik évfordulójának ünnepléséről szóló beszámolójukban 1994 decemberében arról tájékoztattak, hogy Tőkés László elismerte: együttműködött a Securitatéval. Nagy Benedek képviselő frakciótársai között kiosztott egy röplapot, mely készpénznek véve a Tőkés Lászlóról szóló hamis híresztelést, többször is (ellenpéldaként) Márton Áronra hivatkozva, mintegy kiátkozta Tőkés Lászlót, „hűtlen kezelőnek”, „gátlástalan puhánynak”, „igazságot elhallgatónak”, az „Ördög szolgájának” nevezve őt, aki „fülelő lelkiismerettel” kívánja szolgálni embertársait. A szöveg többes szám első személyben való megfogalmazása és az eredeti példányon az aláírás hiánya arra utal, hogy a szerző egyfajta kollektív nyilatkozatnak szánta a röplapot, esetleg aláírásokat kívánt gyűjteni: „ezért vagyunk kénytelenek a legkevesebb másfél milliónyi nem kollaboráns erdélyi magyar nevében a leghatározottabban tiltakoznunk (a nyelvi helytelenség az eredeti szövegben) a volt Securitatéval való undok és becstelen együttműködés elbagatellizálása és egész hazai magyarságunkra való kiterjesztése ellen”. Borbély Imre képviselő javasolta az akció azonnali megtárgyalását és a testületi elhatárolódást. Tokay György frakcióvezető ezt pozíciójával visszaélve megakadályozta. Tőkés László 1994. december 29-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen átadja a sajtó képviselőinek Nagy Benedek irományát. Az RMDSZ szövetségi elnökét, Markó Bélát 29 RMDSZ tisztségviselő levélben szólította fel még december végén az azonnali állásfoglalásra, de ő az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet. 1994. január 4-én a Romániai Magyar Szóban megjelent A Securitate markában című írás, melyben a megrágalmazott püspök résztelesen leírja, hogyan próbálnak az áldozatból hóhért csinálni. Az RMDSZ parlamenti frakció vezetői továbbra is szabotálták az ügy megtárgyalását, mígnem a Nagy Benedektől önmagukat elhatárolni kívánók kiadtak egy saját nyilatkozatot. Végül az SZKT, elfogadva az Etikai Bizottság döntését, kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. Megindul a sajtókampány a döntés ellen, Tőkés Lászlót ismételten megrágalmazták, hogy inkvizítor módjára kizáratta Nagy Benedeket. Valójában ennek az ellenkezője történt: Tőkés László azt kérte, hogy az SZKT mérsékelje az Etikai Bizottság által javasolt szankciót, azaz ne zárja ki Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. /Borbély Zsolt Attila: A Nagy Benedek-ügy – 1. rész, eseménytörténet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 20./2006. szeptember 26.
A Nagy Benedek-ügy esetében nem lehet semmilyen észérvvel igazolni azt, hogy 1994 decemberében az erdélyi magyarságnak érdeke lett volna, hogy megsemmisítsék legismertebb és legelismertebb képviselőjének, Tőkés Lászlónak politikai tőkéjét és félreállítsák őt a közéletből. Márpedig Nagy Benedek röpirata ezt célozta. Ezt célozta az is, hogy Tokay György frakcióvezetői tisztségével visszaélve megakadályozta az ügy azonnali megtárgyalását. Ezt célozta az is, hogy Markó Béla hosszan hallgatott, s hogy annak ellenére sem volt hajlandó elítélni Nagy Benedeket, hogy a nyilvános állásfoglalásra 29 RMDSZ tisztségviselő nyílt levélben szólította fel, írta Borbély Zsolt Attila. A román hatalom zsoldosai egyértelműen arra játszottak, hogy január közepére sikerül erkölcsileg kikészíteni a szervezet tiszteletbeli elnökét. Ezután két évvel, az RMDSZ kormánykoalíciós szerepvállalásának idején a magányos elkövető státuszához mindvégig ragaszkodó Nagy Benedek képviselő a Vallásügyi Minisztériumban kapott elhelyezést. Borbély Zsolt Attila arra is emlékeztetett, hogy a parlamenti frakció által végül megfogalmazott elhatárolódó nyilatkozatot a frakciónak közel fele nem volt hajlandó aláírni. Többek között a ma is igen aktív Márton Árpád vagy Borbély László sem. /Borbély Zsolt Attila: A Nagy Benedek-ügy jelentősége és politikai értékelése. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 26./2006. október 19.
Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./2006. október 21.
1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./2006. október 23.
A Pallas–Akadémia Könyvkiadó ajánlata az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Nagy Benedek: Egy sors volt ez is. Börtönéveim 1956–1961. Nagy Benedeket 1956-ban ötévi börtönre ítélték, mert harmadéves történészhallgatóként részt vett a Bolyai Egyetem reformprogramjainak kidolgozásában. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./2006. október 24.
A kerek évfordulós 1956-os megemlékezések megyeszerte nagyobb méreteket öltöttek. Csíkszereda több helyszínen idézte ötvenhatot. A Csíki Kamarazenekar ünnepi koncertet adott, előadták a Székely Golgota rockoperát. A Millenniumi-templomban a börtönviselt ötvenhatosok tiszteletére Kelemen Kálmánt ezüst érdemkereszttel, Nagy Benedeket és Szilágyi Árpádot ezüst emlékéremmel tüntették ki. Ünnepi beszédek hangzottak el október 23-án az 1998-ban felállított ’56-os emlékmű előtt. Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének titkára nyitotta meg a beszédek sorát. Az ötvenhatos börtönviselt Szilágyi Árpád szavalatát az egyházi képviselők beszéde és imája követte. Este a tusnádi fúvószenekar kísérte fáklyás felvonulás előzte meg az emlékműavatást. Az új 56-os emlékmű a magyar főkonzulátus épülete előtti újonnan kialakított téren áll. Ercsei Ferenc művéről, a hírnökangyalról lekerült a lepel. Az emlékmű az elesettek és kivégzettek emlékét őrzi. Gyergyószentmiklóson is többnapos megemlékezést tartottak. Az unitárius imaházban rendezett Őri Tóth István fénykép-, László Péter Sándor illusztráció-kiállítást, közreműködött a Szent Miklós Kamaraegyüttes. Portik Hegyi Kelemen főesperes plébános megszentelte Burján Gál Emil ez alkalomra készült – és egyelőre a temetőben helyet kapó – emlékművét. Október 22-én a Tarisznyás Márton Múzeumban magyarországi és erdélyi történészek emlékeztek 1956-ra. Székelyudvarhelyen a városházán dokumentumfilm-vetítéssel egybekötött tudományos ülésszakot tartottak, Tófalvi Zoltán és Durcza Attila történészek beszéltek. Október 23-án Székelykeresztúron az ökumenikus istentiszteletet és ünnepi műsort követően gyertyás felvonulással tisztelegtek a Millenniumi-emlékműnél. /Antal Ildikó, Bajna György, Szász Emese: Ötvenhat dalban, szóban, imában. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./ P. Ferenc Ervin Ferenc-rendi szerzetest is kitüntették a Magyar Köztársaság nevében az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján. Október 23-án a magyar főkonzul által adott csíkszeredai fogadáson a páter az arany érdemkeresztet vette át. A szerzetes elmondta, a mai román államnak kellene elismerésben részesíteni őket. A mostani kitüntetésben tíz kivégzett társának tett ígérete beváltását látja. 2007. január 11.
Nagy Benedek, a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa szerint a jelenlegi körülmények között az új felekezeti törvény a legtöbb, amit ezen a területen ki lehetett hozni, és megfelel a történelmi magyar egyházaknak. Közben a washingtoni Vallási és Politikai Intézet az EU-hoz fordult a törvény miatt, több civil szervezet pedig alkotmányellenesnek tartja. Nagy Benedek kifejtette, azok közé tartozik, akik keresztény Európát akarnak, mert az európai civilizáció elválaszthatatlan a kereszténységtől. Ez az ország az ortodoxia, a katolicizmus és az iszlám határán áll. Nagyon nehéz volt kivívni, hogy lemondjanak a „nemzeti egyház” megfogalmazásról. Óriási áttörés, hogy az állam finanszírozni fogja az egyházi oktatást a készülő új közoktatási törvény által szabályozott feltételek között. A román állam, ortodox nyomásra, sohasem akarta elismerni azt, hogy olyan egyházak kapjanak szabadságot, amelyeket nem innen irányítanak. Az új törvény kimondja, hogy az egyházak saját szabályzatuk szerint működhetnek, ezzel szentesíti a pápa fennhatóságát. /Gujdár Gabriella: A kultusztörvényről nyilatkozik Nagy Benedek, a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./2007. február 6.
A romániai kommunista rendszert mint „bűnös és törvénytelen” rezsimet elítélő Tismaneanu-bizottság 660 oldalas jelentésének kötetben való megjelenése furcsa módon még várat magára. A bizottság alapos munkát végzett. Vladimir Tismaneanu egyik legújabb elemzésében (A huszadik század ideológiai viharai), egy napilapban a szerző súlyos figyelmeztetéseket fogalmazott meg. Azt írta: „Ma, amikor a fasizmus és a kommunizmus mint ideológiai és globális mozgalom kolosszális vereséget szenvedett, olyan illúzió nyer teret, amely szerint a két totalitárius rendszer csak egyszerű kisiklása volt az emberiség történetének. A valóságban a totalitarizmus (mindkét megjelenési formájában) a modernitás válságának a része. A liberális demokráciának a kommunizmussal való versenyében elért és most hangosan ünnepelt győzelme egyáltalán nem jelenti a totalitarizmus veszélyének eltűnését. A huszadik század ideológiai viharai még nem fejeződtek be. ” A Szörny valóban nem halt meg. Lehet, hogy csak éppen lemerült és hallgat, tette hozzá Nagy Benedek. /Nagy Benedek: És mi van, ha csak lemerült és hallgat? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./2007. március 23.
A Vallásügyi Államtitkárság kollégiuma március 21-én megtartotta idei második pályázat-elbíráló ülését. A magyar történelmi egyházak részéről ötvenöt pályázat nyert kedvező elbírálást, közel 650 ezer lej értékben, a támogatás templomjavításra, illetve építésre fordítható. Idén a magyar egyházak nyolcvanegy pályázata kapott támogatást, összesen 15,3 millió lej értékben, ami meghaladja a tavalyi támogatás teljes összegét – jelentette ki Nagy Benedek, a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa. /Közel 6,5 milliárd régi lej támogatás magyar egyházaknak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./2007. augusztus 7.
Gergely István csíksomlyói plébános áthelyezési ügye kisebb-nagyobb intenzitással hetek óta téma főleg a csíki közéletben. Az önmagukat keresztény-demokratának címkézők megpróbálták az elvi síkon mozgó vitát sárdobálásra váltani s az érveket ocsmánykodással helyettesíteni. Eddig csak azt lehetett tudni, hogy kik akarják Gergely István maradását, most már az is kiderült, kik akarják eltakarítani őt a Székelyföldről. A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom gyakorlatilag nem létezik – az RMDSZ ernyője alatt megbúvó csoportocska tagjai ismerős arcok. A Tisztit durván letegező levelükről elegáns véleményt mondott maga Potyó Ferenc pápai káplán, a Gyulafehérvári Érseki Hivatal irodaigazgatója: – „Sem keresztényinek, sem demokratának nem nevezhető ez a hangvétel, elhatárolódunk tőle, még akkor is, ha úgy tűnik, minket véd”. A két aláíróból az egyikről köztudott, hogy a Ceausescu-rendszerben beszervezési nyilatkozatot írt alá a Szekuritáténak. Ugyanezen körből pattant ki az a hírhedt s szintén botrányt kiváltó levél, mely Tőkés Lászlót vádolta besúgással, s a püspököt igazi keresztény-demokrata hévvel a következő címkékkel látta el: „ördög szolgája”, „gátlástalan puhány” és „hűtlen kezelő”. A platformocska csíki tagjai szerényen elbújtak az állásfoglalás távoli aláírói mögé. /Szondy Zoltán: Ismerős árnyak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 7./; Előzmény: Kovács Csaba: Apasággal vádolják Tisztit. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./; Borbély Imre elmondta, hogy képviselőtársa, Nagy Benedek Tőkés László-ellenes írását terjeszti. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. dec. 30./2007. október 23.
1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./2007. október 24.
Székelyföldtől a Partiumig szinte valamennyi nagyobb erdélyi településen emlékeztek 1956-ra. Háromszéken Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, valamint Baróton tisztelegtek a forradalom hősei előtt. A megyeszékhelyen a városháza falán levő „Gloria Victis” feliratú emléktábla előtt rótta le kegyeletét a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság. „1956-ot követően Sepsiszentgyörgy 23 polgárát, összesen 265 év börtönbüntetésre ítélte a volt kommunista diktatúra” – dokumentálják a múltat a kőtáblába rótt betűk. Délután a tavaly felszentelt emlékoszlopnál az ‘56 Emlékparkban, illetve a központi park kopjafájánál koszorúztak. Csíkszeredában a Kalász negyedi temetőnél felállított kopjafánál elsőként Nagy Benedek, az ‘56-os Baráti Társaság nevében mondott beszédet. A megemlékezés a koraesti órákban, fáklyásmenettel folytatódott a Szabadság-tértől, a magyar főkonzulátus előtti téren felállított ‘56-os emlékműhöz. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Ifjak kétnapos rendezvénysorozattal emlékezett meg az ‘56-os forradalomról és szabadságharcról. Varga László nyugalmazott református lelkész, ötvenhatos elítélt tartott előadást. Ezt követően a Szabadság, Szerelem című filmet vetítették le. Október 23-án Hajdú Zoltán történelemtanár a forradalom leverése utáni megtorlásról beszélt. Nagyváradra október 23-án érkezett az a vándorkiállítás, amely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó erdélyi és román vonatkozású dokumentumokból áll. Mind a három szatmári magyar középiskolában (Kölcsey Ferenc, Hám János, Református Gimnázium) megemlékeztek október 23-án az ‘56-os magyar forradalomról. Délután az RMDSZ székházában a Szent-Györgyi Albert Társaság szervezésében Sárándi Tamás muzeológus 1956 romániai vonatkozásáról tartott előadást. Snagovban friss, piros-fehér-zöld szalagos koszorúk emlékeztetnek arra, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt itt tartották fogva Nagy Imrét, az 1956-os magyar forradalom vezetőjét és sorstársait. Az október 23-i megemlékezésen a Markó Béla szövetségi elnök vezette RMDSZ-küldöttség helyezte el az emlékezés koszorúit az ‘56-os hősök emlékművénél. Markó Béla beszédében rámutatott arra, hogy ötvenegy év után „még mindig adósságunk van azokkal az emberekkel szemben, akik 1956-ban a szabadságért harcoltak”, egyesek közülük az életükkel fizettek. /Adósságot törlesztettek Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./2007. december 3.
Kérem a felelősök megbüntetését, tételesen a felelős kiadó és a megbízott főszerkesztő tisztségéből való felmentését – követelte Sófalvi László udvarhelyszéki megyei tanácsos a testület november 30-i ülésén. Néhány tanácsos azért marasztalta el a Hargita Népe napilap vezetőit, mert az újság november 23-i számában fizetett választási hirdetésként megjelent Bayer Zsolt Moralisták és farizeusok című írása. Az elmarasztaló hozzászólások sorát Nagy Benedek tanácsos kezdte. Az újság szerinte teret ad a mocsoknak az anyaországból való begyűrűzésére, a Bayer Zsolt által jegyzett, fizetett hirdetésként megjelent írás közlését kifogásolta. Úgy fogalmazott, hogy „ehhez hasonló mocskolódást Hargita megyei sajtókiadványban még nem olvasott”, kérte, állapítsák meg, kik a felelősök ezért, és hozzák meg a megfelelő intézkedéseket. Ezt erősítette meg Bondor István önkormányzati képviselő is, aki úgy fogalmazott, hogy bár nem kívánják cenzúrázni a Hargita Népét, de ami itt megjelent, az minden becsületes embert sért. Mint RMDSZ-es megyei tanácsos arra is kitért, hogy az RMDSZ nagyon sok szavazatot veszített az európai parlamenti választásokon a Hargita Népe által közölt Bayer-cikk miatt. Bunta Levente tanácselnök visszafogottabban nyúlt a témához: sem az elnök, sem a tanács nem mondhatja meg, hogy mi jelenjen meg az újságban, és mi ne. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a lapnak kell legyen tartása, és kilátásba helyezte, hogy a frissen kinevezett felelős kiadót megkérdezi e cikk megjelenésének körülményeiről. Sófalvi László kérte a felelős kiadó és a főszerkesztő tisztségéből való felmentését. Az elhangzott bírálatokon túl döntés nem született. Még volt egy kérdés, amely vitát váltott ki: a Székelyudvarhelyi Kézilabda Klubban a határozattervezet szerint tag kívánt lenni a megyei önkormányzat. Papp Kincses Emese tanácsos kifejtette, jogi és morális összeférhetetlenség van ebben, ugyanis ennek a klubnak az elnöke Verestóy Attila szenátor, alapító tagjai között van Sófalvi László megyei tanácsos, és szintén a klub tisztségviselője Benedek Árpád Csaba, akinek megyei tanácsosi mandátumát a most igazolta a testület. – Ez a dolog úgy néz ki, hogy én mint megyei tanácsos alapítok egy klubot, majd a megyei tanácshoz fordulok, és megszavaztatom a támogatást – fogalmazott Papp Kincses Emese. A testület ennek ellenére megszavazta a határozattervezetet. /Forró-Erős Gyöngyi: Megyei tanács. Felelősségre vonnák lapunk vezetőit. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3 . /2007. december 4.
Arculcsapás érte az erdélyi magyar választópolgárok azon részét, akik az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeiben bízva, rájuk ütötték a sokat érő pecsétet: Frunda György, „a legeurópaibb, legmegfelelőbb, legfelkészültebb, legtapasztaltabb, aki a legméltóbban fog bennünket képviselni” (idézet Markó Bélától), visszalépett. Tőkés Lászlónak semmi esélye, és nem is akar az Európai Parlamentbe menni, csak az RMDSZ-t akarja gyengíteni – nyilatkozta Frunda György arrogánsan, több ízben. És közben végig tudta, hogy ő nem akarja az erdélyi magyarokat képviselni. Ez a jól bevált „gyurcsányi” hazugság-technika sikeres alkalmazása itt, minálunk, Erdélyben, írta Papp Kincses Emese. Gyenge érv, hogy az Európai Tanács jogi szakbizottságának lesz az elnöke, hiszen eddig alelnök volt, tizenvalahány évig, és ennek a ténynek semmi hasznát nem látták. Ő javasolta 2006-ban, hogy az EU szüntesse meg Románia monitorizálását, mert a kisebbségi kérdés példaértékűen megoldódott. Pofonokat osztogatna a Tőkés-ellenességéről elhíresült Nagy Benedek és néhány megyei tanácsos a Hargita Népének is, a lapot téve felelőssé az RMDSZ-kudarcért. Büntetéseket és cenzúrázást követelnek. Azonban 1989-ben megbukott a diktatúra. /Papp Kincses Emese: Pofonok. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 4 . /2007. december 8.
Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Becsületbírósága állásfoglalást adott ki a Hargita Megye Tanácsában elhangzottakkal kapcsolatban. A Hargita Népe Kiadóhoz beérkezett reklámhirdetésként – reklámként, (X) jelzéssel ellátva jelentette meg Bayer Zsolt magyarországi publicista írását, ugyanabban a lapszámban pedig Kelemen Hunor RMDSZ ügyvezető elnök írását. Ilyen módon a kereskedelmi jellegű reklámszolgáltatásnak nem volt köze a Hargita Népe szerkesztőségéhez. A lap mb. felelős szerkesztője, Sarány István nem követett el szakmai mulasztást és etikai vétséget Bayer Zsolt magyarországi publicista írásának fizetett hirdetésként való megjelentetésével. A MÚRE nehezményezi, hogy Hargita Megye Tanácsa az ügy kapcsán a mb. felelős szerkesztő felelősségre vonását tervezi. Az állásfoglalás aláírói: Ambrus Attila MÚRE-elnök, Vincze Lóránt Becsületbíróság elnöke, Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnök, Maksay Magdolna alelnök, Makkay József írott sajtó alelnök, Wagner István alelnök, László Edit audiovizuális alelnök és Bögözi Attila titkár /MÚRE Becsületbíróság. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8 . / Előzmény: Sófalvi László udvarhelyszéki megyei tanácsos a testület november 30-i ülésén kérte a felelős kiadó és a megbízott főszerkesztő tisztségéből való felmentését Bayer Zsolt Moralisták és farizeusok című írásának közlése miatt. Hasonlóan nyilatkozott az ülésen Nagy Benedek tanácsos és Bondor István önkormányzati képviselő. /Forró-Erős Gyöngyi: Megyei tanács. Felelősségre vonnák lapunk vezetőit. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3 . /2008. május 5.
Május 4-én Kolozsváron felavatták a Donát negyedi református templomot, amely az egyházközséget vezető Bibza István és Bibza Gábor lelkészek, illetve a gyülekezet tagjai több mint tíz éves megfeszített munkájának eredménye. Jelen volt Makovecz Imre világhírű építész, a templom tervezője. Képviseltette magát a római katolikus és az ortodox egyház, valamint a templom építését anyagilag támogató hollandiai és németországi gyülekezetek. Nagy Benedek, a Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium képviselője jelezte, a tárca is támogatta a templom építését. /Templomavatása Donát negyedben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./2008. május 24.
Oláh Sándor társadalomkutató jegyzi a Kivizsgálás című tanulmánykötetet. Alcíme: Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön, 1940–1989. A tanulmányok két történeti korszakot vizsgálnak. Az egyik a „kicsi magyar világ”-ként emlegetett 1940–1944 közötti időszak, a másik a népi demokráciának nevezett korszak fél évszázada. Tivai Nagy Imre hagyatékában lévő közgazdasági írásokból készült válogatás jelent meg a Hargita Kiadóhivatalnál. A törzsanyagot a Csíkmegye közgazdasági leírása című monografikus munka képezi, ezt egészítette ki a szerkesztő, Nagy Benedek egy, a székely kivándorlás okait vizsgáló röpirattal, kisebb írásokkal. Kánya József adjunktus előszavában ma is időszerűnek tartja a száz évvel ezelőtt megfogalmazott következtetéseket. Az Alutus Könyvkiadó a bécsi dr. Száva Tibor-Sándor családtörténeti kutatásaiban gyökerező, a csíkszépvízi és a gyergyói örménységre kiterjedő kötetét adta közre. Szekértábor a Szármány hegyén címet viseli a Zöld Lajos és Dávid Gyula által szerkesztett kötet. A Zöld Lajos által létrehozott szárhegyi művésztelepen összegyűlt írók tanácskozásainak jegyzőkönyveit, sajtóvisszhangját tartalmazza. Ez a szekértábor a magyar kultúra önvédelmét jelentette. /Sarány István: Zöld olvasónapló zöld könyvekről. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 24./