udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
343
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 331-343
Névmutató:
2008. november 22.
Hetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a magyar tudomány napja Erdélyben elnevezésű szokásos évi konferencia első felét november 21-én, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az idei rendezvénysorozat témája az erdélyi magyar tudományos közgyűjtemények mai állapotának és jövőjének lehetséges alakulása. Az EME egykori természetrajzi, történeti, néprajzi, földrajzi gyűjteményeit annak idején jogtalanul államosították, és az intézmény sok éve folytatja harcát azok tulajdonjogának visszaszerzéséért. „Hatalmas értékekről van szó, ez az átmeneti állapot nem tartható sokáig” – jelentette ki Egyed Ákos EME-elnök a konferencián, a tulajdonjogi viszonyok rendezését sürgetve. Az EME jövőre ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, erre az alkalomra kötetet fognak megjelentetni a kommunista rendszer által elkobzott gyűjteményekről. Ugyanakkor tudni kell, hogy más erdélyi magyar tudományos intézményeket is jogos tulajdonuk visszaszerzése vezérel. A tudományos kutatásokat szolgáló anyagokat német, román és zsidó kiegészítő források összefüggésében kell hasznosítani. Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának elnöke előadásában nemzeti önismeretünk felújításának fontosságát hangoztatta. A történelem során a magyarság – önként vagy idegen hatalmak nyomására – sokszor került öntudati válságba. Most a nyolc államba szakadt népet kell saját szellemisége megőrzésére sarkallni, miközben a szomszédok mindnyájan megteremtették saját országukat, és megerősödtek. – Mi nem akarunk senki ellen harcolni, csak saját magunkat akarjuk átmenteni a jövőnek, és ebben az EU lehetőségeket ajánl fel. A globalizációban erkölcsi-szellemi tartalékainkat felhasználva kell haladnunk tovább, nem a beolvadás gondolatával, hanem méltóságunk megőrzésével, mert nem vagyunk más nemzeteknél alábbvalók – hangsúlyozta Görömbei. Üdvözlő beszédet mondott még Bitskey István, a KAB-bal szoros kapcsolatokat fenntartó Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke, és Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. Ezután plenáris előadások következtek. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a csíkszeredai Mikó-vár épületében található intézmény gyűjteményeit mutatta be. A múzeum alintézményei: a zsögödi Nagy Imre Emlékház és Galéria, a tusnádfalui Borvízmúzeum, a néprajzi, a szabadtéri, a régészeti-történelmi, a természettudományi és a régikönyv-gyűjtemény. . A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közgyűjteményeit Vargha Mihály igazgató ismertette. Az intézmény most csak államosított gyűjteményekkel rendelkezik. Elkezdték az öt belső (természetrajz, régészet, történelem, néprajz, könyvtár) és öt külső részleg (Gyárfás Jenő Képtár, csernátoni Haszmann Pál Múzeum, kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, baróti Erdővidéki Múzeum) anyagának digitális feldolgozását. Zepeczáner Jenő, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója az 1950-ben államosított intézmény gyűjteményeit (történelem, néprajz, természetrajz, helytörténet, tudományos könyvtár, dokumentumtár) mutatta be. Az EME gyűjteményeiről több előadás hangzott el. Nagy-Tóth Ferenc a természettudományi szakosztály gyűjteményeinek múltjáról szolgáltatott adatokat, Sipos Gábor előadásában pedig az intézmény könyvtárának múltját vette számba. Murádin Jenő az EME képtáráról, Vincze Zoltán az érem- és régiségtárról, Tötszegi Tekla a néprajzi gyűjteményeiről, Mihály Melinda a középkori és kora újkori kőtárról, Bogdándi Zsolt pedig a jelenkori gyűjteményekről számolt be. A konferencián első ízben adták át a KAB-díjat, amit, Ferencz István főszerkesztő képviseletében, a csíkszeredai Székelyföld kulturális (de egyben szépirodalmi és tudományos) folyóirat kapott meg. Szintén először ismertették azok névsorát, akik az MTA köztestületi tagságát nyerték el: Asztalos Lajos, Marton Melinda, Magyari Tivadar, Ágoston Klára-Zsuzsa, Pálffy Károly, Fekete Pali-Pista Szilveszter, Kolumbán Vilmos József, Péter A. Sándor, Chirila Emil, Domandi János, Mintas Ioan, Simon Zsolt és Székely Csaba István. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkásságáért a Gróf Mikó Imre emlékplakettet Gaal Györgynek adományozták. A fiatal kutatóknak szánt Nagy György Emlékdíjat Gergely Orsolya csíkszeredai szociológusnak és Nagy Mihály Zoltán történésznek (EME) nyújtották át. /Ördög I. Béla: Visszaigényli tudományos közgyűjteményeit az EME. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – VII. Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2008. december 9.
December 7-én, vasárnap délelőtt ünnepi megemlékező istentiszteletre gyülekeztek a mihályfalviak a helyi református templomba, hogy emlékezzenek az 1956-os forradalom forgatagában mártírhalált halt érmelléki lelkészre, Sass Kálmánra. Az 1904-ben Gálospetriben született lelkipásztort már 1956 előtt többször letartóztatták, meghurcolták, lázítással, nacionalizmussal, sovinizmussal vádolva. Még a háború előtt több lelkésztársával együtt kiutasították az országból. Egy ideig ekkor a Budapest-fasori Egyházközségben szolgált. 1936-ban került Mihályfalvára, de innen is többször elhurcolták. Egyik alkalommal Maléter Pál, a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere is írt érdekében Bukarestbe, szabadulását elősegítve. A második világháború idején ugyanis a mihályfalvi lelkészlak pincéjében hónapokig rejtegették Malétert mint egy partizánakció túlélőjét. Tőkés László püspök 1991-ben tette le ennek az emlékezésnek az alapkövét arról a szószékről, ahonnan hajdan nagy elődje, Sass Kálmán is szolgálta gyülekezetét. Ekkor hangzott el először a mártír lelkész neve az 1989-es változás utáni időkben. Tőkés László emlékezett a mai napig nem rehabilitált lelkésztársára. A püspök elmondta, hogy Románia az egyetlen kelet-európai ország, ahol még nem született erre vonatkozó törvény, és ’56 mártírjait még mindig hazaárulóként tartják nyilván. Ezután Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész méltatta a „mihályfalvi csoport” jelentőségét, valamint Erdély ’56-os véráldozatát a magyar nemzet szellemiségének történelmi oltárán. Az emlékezés az emléktáblánál folytatódott. A templom falán elhelyezett emléktáblát politikai és civil szervezetek, intézmények, barátok, rokonok koszorúzták meg. A kegyelet virágait a templomkertben elhelyezett „56-os emlékmű talapzatára is letették, valamint Veronika diakonissza emléktábláját is megkoszorúzták a diakóniai központ falán, aki egyedüli nő volt a meghurcolt, elítélt csoportban, és akit öt év börtönbüntetésre ítéltek. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvosnak köszönhetően Gálospetriben Sass Kálmán-emlékszoba van. /Sütő Éva: Ötven éve végezték ki Sass Kálmán lelkipásztort. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 9./ 1958. dec. 2-án végezték ki Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt. Az érmihályfalvi perben 31 életfogytiglani ítéletet mondtak ki. /Hitének, magyarságának mártírja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. okt. 29./2008. december 10.
Könyvtárrá alakítják Csíkszentmártonban a hajdani járásbírósági fogda épületét. Az új intézményben helyezik el a községben működő három könyvtárat: a Baka János Községi Könyvtárat, a Tivai Nagy Imre Szakközépiskola könyvtárát, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) alcsíki módszertani központjának könyvtárát. Buzás Zsuzsa könyvtárosa sorolta, hatezernél több beiratkozott olvasója van, köztük sok a diák és a pedagógus. Rendszeresen tartanak könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, emellett évente hagyományőrző rendezvényeket is szerveznek. Jelentős könyvadományt kaptak a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem könyvtárától, de több kötetet adományoztak kiadók, kulturális intézmények is. Az új könyvtárban számítógépes termet rendeznek be, hozzáférést biztosítva a helyieknek a nagy könyvtárak digitális anyagához. /Sarány István: Könyvek fogságában. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./2009. január 6.
Megjelent az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat 31. száma, mely negyedévenként jelenik meg, a székelyudvarhelyi Litera Veres kiadásában. A folyóiratban zömmel erdélyi vonatkozású képzőművészeti eseményekről, kiállításokról van szó, de tanulmányok, művészportrék is helyet kapnak benne. Az Egy az igazak közül című írásában a 90 éves Abodi Nagy Bélát méltatta Német Júlia műkritikus. Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállításáról Sümegi György írt. Tóth Ferencre Szabó András emlékezett. A kiadványban immár tizenharmadik alkalommal jelentkezik az Erdélyi kastélyok rovat. A most megjelent 31. számban többek közt Bölöni Domokos, Bálint Ágnes, Barabás Hajnalka és Deák Ferenc Lóránd is jelen van szerzőként. Ez a folyóirat az egyetlen romániai magyar nyelvű képzőművészeti témájú kiadvány. /Bágyi Bencze Jakab: Erdélyi Művészet – újratöltve. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./2009. január 21.
A Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok támogatásának minőségi megújítását, a határon túli magyarság számára megpályázható Szülőföld Alap működésének modernizációját, illetve megpályázható összegének emelését, a külhoni magyarok fesztiváljának bővítését, valamint az Európai Területi Együttműködési Csoportosulások létrejöttének elősegítését jelölte meg a nemzetpolitika idei célkitűzéseinek Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára január 20-án Budapesten. A szakállamtitkárság további tervei között a szórványban élő magyarság alapvető problémáinak régiónkénti meghatározása is szerepel. Gémesi Ferenc külön kiemelte a Kárpát-medencén kívüli, azaz a nyugati magyarság ügyét, velük a magyar kormány a rendszerváltás óta nem foglalkozott, pedig – mint mondta – komoly igény van arra, hogy a már nem Magyarországon születettek is megismerjék a magyar kultúrát. Az egész világot sújtó gazdasági válság nincs hatással az idei évben adandó támogatások összegére, az oktatás-nevelési támogatás összege és támogatottsági köre várhatóan a 2007/2008-as tanév szerint alakul. Így Románia 123 ezer tanulója és majdnem hatezer hallgatója több mint 2 milliárd 700 millió forintos támogatáshoz juthat. Nem változik a Nemzeti Jelentőségi Intézmények és Programok keretében támogatottak köre sem, Románia, csakúgy, mint az előző három évben, idén is összesen 386 millió forintot kap, amelyből 200 millió a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet illeti. Nagy Imre, a Szülőföld Alap Iroda igazgatója a pályázati úton elnyerhető támogatások helyzetét ismertette, s mint kiderült, a tervek szerint az alap forrása idén 100 millió forinttal nőhet. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója a fejlesztéspolitika kapcsán az Európai Területi Együttműködési Csoportosulások létrejöttének elősegítését hangsúlyozta, mely az Európai Unió új területi együttműködési rendszerébe illeszkedő, a határok két oldalán fekvő önkormányzatok részvételével létrehozott sajátos intézmény. 2009-ben a magyar–román határon: Szatmárnémeti–Csenger–Nagyecsed, Nagykároly–Nyírbátor, valamint Nagyvárad–Debrecen térség között szeretnének kialakítani ilyen csoportosulásokat, mely főként a közút- és a vasúti hálózat fejlesztésével, és a határ két oldalán álló intézmények együttműködésével jár, így hozva létre a „Varratmentes Európát”. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Válságban sem csökken a támogatás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./2009. március 28.
A kommunista rendszerben a párt mindenható „szakembere” még a megnyitás előtt kötelezően megnézte minden kiállítás anyagát, kiparancsolta a műtárgyak közül mindazokat, amelyek ellen ideológiai kifogása támadt. Vagy a premier előtt egyszerűen letiltotta a színházi előadást, emlékeztetett Ujj János. Mostanság az egykori szigorú cenzorok egyike a modern tárlatoknak egyik leglelkesebb támogatója! Folyik a szerecsenmosdatás. Az itteninél nagyobb mértékben történik ez az anyaországban. A régi rendszer kiváltságosait, haszonélvezőit jól megfizetett tollnokok, az egykori elvtársaik igyekeznek tisztára mosni. Kezdődött 1990-ben, amikor Farkas Mihálynak, az ötvenes évek magyar kommunista „négyesfogata” egyik tagjának fia, az ÁVH-s alezredes Vlagyimir megírta a Nincs mentség c. könyvét. A cím ellenére ő talált mentséget a törvényszegésekre, apja és önmaga tetteire. Néhány hónapja a magyar közszolgálati televízió levetítette azt a dokumentumfilmet, amelyet az 1956-os miniszterelnök, Hegedűs András Ausztráliába kivándorolt unokája készített az akkor még élő nagyapjáról Budapesten. Az 56-os forradalom értékelésénél az 1956-ban a diktatúra ellen lázadókat, a Nagy Imre kormány tagjait felelőtlen személyeknek nevezte. A legocsmányabb szerecsenmosdatást Moldova György követte el Kádár Jánosról írt könyvével. A magyar történelem vérengző hóhérát (ő több embert ítéltetett el, mint ahány náci vezért a második világháború után Németországban!) a 20. század legnagyobb magyar politikusának nevezni, ez több mint alávalóság. És a Moldova György nevével fémjelzett könyv hány, a kádári gulyáskommunizmus után nosztalgiázó személyt téveszt meg. Minap este Aczél Györgyről, az MSZMP egykori mindenható ideológusáról vetített portréfilmet a Duna Televízió. (Ő volt Révai József politikájának a folytatója, a magyar Zsdanov.) Családtagjai, ismerősei, barátai szólaltak meg. Szinte valamennyien dicsérően! A megszólított írók, művészek, filmrendezők valamennyien Aczél György lekötelezettjei voltak. Mindnyájan az ő jóvoltából jutottak közlési, fellépési, rendezési lehetőséghez, kaptak útlevelet külföldre. Az elutasítottakat, hallgatásra ítélteket, az országhatárok mögé zártakat, az állásukból elbocsátottakat, a visszaminősítetteket szándékosan (?) nem kérdezte a film alkotója. Romániában a szerecsenmosdatás nem ilyen mértékű. A központi párt- és államvezetésben, sőt minden megyei pártbizottságban akadtak, akik felelősek voltak a gazdasági romlásért. /Ujj János: Szerecsenmosdatás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./2009. június 3.
Újabb tüntetést szervez az RMDSZ, június 3-án, Marosvásárhelyen tiltakoznak a magyar területi intézményvezetők leváltása ellen. Május 22-én Csíkszeredában tartottak hasonló megmozdulást, több mint 15 ezren követelték a megyei hivatalok, ügynökségek magyar nemzetiségű vezetőinek tisztségükbe való visszahelyezését. A leváltási hullám elleni tiltakozásul az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen bizalmatlansági indítványt nyújtott be. Kolozs megyében hat magyar területi intézményvezető volt, közülük csupán Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes tarthatta meg vezető tisztségét. Nagy Imre, az állategészségügyi igazgatóság volt aligazgatójának menesztését követően az élelmiszerbiztonsági részleg vezetését ajánlották fel neki. A környezetvédelmi minisztérium helyi intézménye jelenleg vezető nélkül működik, vezetőjét Darabos József Attilát ugyanis menesztették. Lőrinczi Zoltán szaktanácsadóként dolgozik tovább a Kolozs Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vidékfejlesztési részlegén. Lőrinczi korábban az intézmény aligazgatója volt. Vákár István a Mezőgazdasági és Halászati Kifizetési Ügynökség volt aligazgatója elmondta: leváltása után szaktanácsadóként az ügynökségnél maradt. Különös helyzetben van Csoma Botond, az Állami Birtokok Ügynöksége (ADS) Kolozs megyei kirendeltségének igazgatója. Azért nem váltották le, mert az általa vezetett intézmény felszámolás, illetve átalakítás előtt áll. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes megőrizte tisztségét, továbbra is a befektetésekkel foglalkozik. /N. H. -D. : Intézményvezetők leváltása ellen tüntetnek ma Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 6.
2008. június 9. és 15. között játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. A Szabadság sorozatban közölte a per nyilvánosságra került anyagát, továbbá az üggyel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat. Vida Ferenc, a Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélő népbírósági tanács elnöke a rendszerváltás után, halála előtt közvetlenül sem bánta meg döntését. Vida Ferenc /sz. Csongrád, 1911/ részt vett a cionista mozgalomban 1932–1933-ban, közben elvégezte a jogi akadémiát, majd 1934-ben Tel-Avivba ment, ahol részt vett az ottani munkáspárt megalapításában. Magyarországon 1936-tól ügyvédjelölt volt, emellett az illegális kommunista mozgalomban is dolgozott. 1942-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték illegális kommunista szervezkedésért. Vida Ferenc nevéhez fűződik többek között Déry Tibor és társai, Erdős Péter, Haraszti Sándor és társai, Kardos László és társai, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc és társai, Zsámboki Zoltán és társai, a Corvin közi felkelők fegyveres parancsnoka, Iván Kovács László és társai, a csepeli felkelők, Szente Károly és társai ellen lefolytatott per. Összesen húsz embert végeztetett ki 1956-os tevékenység miatt. Vida Ferenc 1990. november 7-én halt meg. 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak. A börtönben fűtetlen magánzárkákban laktak, betegségükre nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./2009. június 9.
A Nagy Imre-per 1958. február 5-én megkezdődött, akkor Radó Zoltán volt a népbírósági tanács elnöke; majd a pert – pótnyomozásra (ami soha nem történt meg) hivatkozva – szovjet nyomásra félbeszakították. Hruscsov átmeneti enyhülési politikáját ugyanis megkérdőjelezte volna egy halálos ítéletekkel terhelt koncepciós per. Az 1958. június 9. és 15. között lezajlott zárt és gyorsított bírósági eljárás során Nagy Imrét és társait a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel, illetve szervezkedés vezetésével vádolták. Figyeltek arra, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről ne essék szó, mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt. 1958. június 16-án hajnali öt órakor a Kozma utcai börtönben a vesztőhelyre vezették őket és felolvasták halálos ítéletüket. A Kossuth Rádió 1958. június 16-án, pontban éjfélkor ismertette a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott perről szóló hivatalos közleményt, amely tudatta, hogy az ítéleteket már végre is hajtották. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2009. június 16.
Június 16-án húsz éve temették újra Nagy Imrét. Nagy Imre és társai exhumálását és újratemetését hatalmas viták előzték meg a már szétesőben lévő MSZMP felső vezetésében, az elvtársak féltek, mi fog történni a temetésen. Az ‘56-os Intézet néhány napja közzétette annak a 185 ismert besúgónak a névsorát, akiket mozgósítottak 1989. június l6-án, megbízták őket, hogy figyeljenek, ki mit beszél, hogyan viselkedik. Felesleges volt Grósz Károly akkori miniszterelnöknek és a hozzá közel állóknak vízágyúkról vizionálniuk, a több százezres tömeg méltóságteljesen emlékezett. Igaz, hogy néhány beszéd felháborította az elvtársakat, de leginkább az akkor még fiatal, kezdő politikus Orbán Viktor szónoklata, aki akkor vált Magyarország egyik ismert politikusává. Elmondotta ugyanis, hogy Nagy Imre kormányának követelései – a többpártrendszer, a magyar függetlenség és a szovjet csapatok kivonása Magyarországról – mit sem vesztettek aktualitásukból. Ezzel megkezdődött a vértelen magyar forradalom, és megbukott egy hazugságokon alapuló rendszer. Kádár János halála azt is jelentette, hogy a vérrel megpecsételt titok – Nagy Imre és mártírtársai nevét kimondani sem lehetett – nem titok többé. Hogy a 185 besúgó miket jelentett, talán nem is fontos. Megkezdődött valami, amit már nem lehetett vízágyúkkal és besúgókkal megállítani. /Bogdán László: A magyar bársonyos forradalom kezdete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./2009. június 16.
A rendszerváltás nemcsak politikai-gazdasági fordulat, hanem a nyilvánosság forradalma is volt. Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére az 1989-es közvetítések ismétlésével és ritkán látható dokumentumfilmekkel emlékezik június 16-án a Magyar Televízió. Történelemformáló műsorfolyamnak számított az MTV 1989. június 16-i adása, mikor a köztévé négyórás élő közvetítése számolt be Nagy Imre és mártírtársai ravatalozásáról a Hősök terén. A történelmi felvételeket a miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 51., illetve újratemetésének 20. évfordulója alkalmából június 16-án, teljes terjedelmében ismét levetíti a Magyar Televízió. Az Ötvenhatos vértanúk emléknapján értékes dokumentumfilmeket is vetít a köztévé, amelyek Nagy Imre forradalmi szerepvállalását, elítélésének és kivégzésének történetét, valamint a mártír miniszterelnök kultuszának kialakulását mutatják be. Rainer M. János és Bohó Róbert Nagy Imre élete és halhatatlansága című kétrészes dokumentumfilmje a forradalmi eseményekre, a koncepciós perre és az újratemetésére koncentrál. /Emléknap Nagy Imre és társai tiszteletére. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 16./2009. június 17.
Újabb ünnepet kellett kordonok között tölteniük a megemlékezőknek Budapesten: június 16-án emlékeztek meg a fővárosban Nagy Imre mártír miniszterelnök újratemetésének 20. évfordulóján a kivégzett kormányfőről és az 1956-os forradalom és szabadságharc többi mártírjáról. Az ünnepség Nagy Imre Vértanúk terén lévő szobrának megkoszorúzásával kezdődött. A megemlékezés idejére a Vértanúk terét minden irányból kordonokkal és kötelekkel zárták le. A koszorúzás helyszínére a meghívottakon és az előzetesen regisztrált újságírókon kívül mást nem engedtek be. /Ünnep kordonok között – Nagy Imrére emlékeztek Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./ A megemlékezés a Hősök terén folytatódott. Az előzetesen regisztrált újságírókon és a meghívottakon kívül senki nem mehetett a térre, amit ezúttal kordon helyett „csak” kötéllel, valamint rendőrsorfallal vettek körül. Kommandósokat voltak a Szépművészeti Múzeum tetején. /Kánya Gyöngyvér: Ötvenhat mártírjaira emlékeztek Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./2009. június 18.
Június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulóján az m1 egész napos műsorfolyamot szentelt a húsz évvel ezelőtti, mondhatni a nemzet egészét megmozgató történelmi igazságszolgáltatás megidézésének, közte Orbán Viktornak akkor, 1989-ben elmondott megrendítő beszédével. Orbánnak volt bátorsága több százezres tömeg előtt kimondani, hogy a szovjet hadsereg hagyja el Magyarországot.,,Ha hiszünk a magunk erejében – mondta a szónok –, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ‘56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának azonnali megkezdéséről. ” Az Orbán-beszéd indító passzusa is kimosódott a közemlékezetből: ,,Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. ” A húsz évvel ezelőtti tisztességadás teljes terjedelmében való megismétlése arra is alkalmat teremtett, hogy azt egybevessük a húsz év utáni kordonos koszorúzásokkal, melyek éppen a legilletékesebbet, a népet rekesztik el a megemlékezés lehetőségétől. Ez viszont azt is jelzi, hogy a hatodik koporsóban valóban eltemették az azóta eltelt húsz évet. Viszont a kordonbontó tévés közvetítés is jelzi, hogy lehet – lesz – feltámadás, hangsúlyozta a cikkíró. /Sylvester Lajos: Kordonbontó feltámadás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./2009. június 18.
Mind Magyarországon, mind Romániában húsz éve zajlik a kommunista rendszer besúgóinak meghurcolása. Politikai meg bosszúállási célokból időnként előkerülnek listák, ilyen-olyan kartonok, titkos ügyiratok, írta Krebsz János. Lehet ennél mélyebbre süllyedni? Alázhatók-e még jobban egy elvont erkölcs nevében a bűnbakok, az egykor beszervezettek? – kérdezte. A cikkíró szerint a bizonyítékok egy része megsemmisült, másik részét meghamisították, a harmadik mennyiség bármikor elővehetően zsarolási célokat szolgál. Néha úgy látszik, mintha mozgatná valami titkos erő a szálakat. Közben miniszterelnöknek megválasztják az egykori ügynököt. Magyarországon egy elszánt kutatócsapat azt állítja, hogy a pártállam óta alig változtak a szolgálatok, tovább élnek egykori struktúrák, titkosak az iratok – az egyetlen megoldás a teljes nyilvánosság lenne. Most hirtelen előkerült a rendszerváltás szimbolikus fordulatának tekinthető Nagy Imre-temetés beszervezett ügynökeinek száznyolcvan fős listája. Van köztük sztárügyvéd, újságíró, az akkoriban alakuló pártok aktivistái, meg a történelmi pártok olyan személyisége, akiből például az új, demokratikus parlament korelnöke lett. Mi a mostani akció magyarázata? Krebsz nem érti. /Krebsz János: Erkölcsi relativizmus. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./2009. július 9.
Elhunyt Király Béla /Kaposvár, 1912. ápr. 14. – Budapest, 2009. júl. 4./, az 1956-os forradalom egyik vezetője, örökségének képviselője. 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén ő mondta az egyik beszédet. 1935-ben a Ludovika Akadémián avatták fel hivatásos tisztnek. Élete legszebb napjai közé sorolta az észak-erdélyi bevonulást. A vezérkari akadémia 1942-ben kitüntettet végzettje volt. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka lett 1950-ben. Egy évre rá letartóztatták, a tábornokok perében halálra ítélték, majd ítéletét életfogytiglanra változtatták, 1956-ban a forradalom idején szabadították ki. Király Béla lett a Nemzetőrség parancsnoka, majd a Forradalmi Karhatalmi Bizottság vezetője. 1956. november 4-én megindultak a szovjet csapatok, Király Béla a fegyveres ellenállást választotta, majd az emigrációt. Az emigrációban elsőrendű feladatának tekintette, hogy a megtorlás és elnyomatás körülményeit tolmácsolja a világnak. Király Béla Brüsszeltől Tokióig járta a világot. Egyetemi katedrához jutva nemcsak a hadtörténetet tanította az amerikai diákoknak a Columbia Egyetemen, hanem a magyarság sorsát is. Szorgalmazta, hogy a nemzeti ereklyét, a Szent Koronát visszaadják Magyarországnak. A hetvenes években Erdélybe látogatott. Barátság fűzte a kolozsvári Péterffy István egyetemi professzorhoz. Gondoskodott arról is, hogy kiadója, az Atlantic Research and Publications termékei eljussanak Erdélybe. A kiadó legimpozánsabb darabja volt Erdély története három kötetének angol fordítása. Bekapcsolódott a hazai közéletbe, az Orbán-kormány idején katonai tanácsadói feladatkör ellátását is felvállalta – idős kora ellenére. /Csucsuja István: Király Béla (1912–2009). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./2009. szeptember 12.
Vetró Artúr (1919–1992) kolozsvári szobrászművész augusztus 30-án töltötte volna be 90. életévét. Szobrász, egyetemi tanár, művészeti író volt, Zsögödi Nagy Imre barátja. Temesváron, majd Budapesten végezte iskoláit, aztán hazajött, Kolozsváron egyetemi tanár, majd az intézet dékánja. 1954-ben részt vett a Velencei Biennálén. Étienne Hajduval találkozott Párizsban. Barcsay Jenővel levelezett. Nem tartozott a kor kegyeltjei közé. Nagyváradon Ady-, a kincses városban Eftimie Murgu-mellszoba áll, Sepsiszentgyörgyön a Bodok Szálló előtti Integető lány című szobra. /Vargha Mihály: Vetró Artúr emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./2009. szeptember 26.
Az 1940-es évek végén, a politikai-kulturális káoszban Ditrói Ervin művészettörténész, egyetemi tanár egyedül létrehozta a kolozsvári Művészeti Múzeumot. Úgy érezte, minél többet meg kell menteni azokból az értékekből, amelyek a patinás kulturális intézmény-feloszlatásokat követő, műkincs-átcsoportosító-romboló-rabló időkben gazdátlanokká váltak. A kor kolozsvári magyar művészeinek reprezentatív alkotásai mellett Ditrói Munkácsy Mihály Ecce homojáról is említést tett. Állítólag hengerre felcsavarva vár a jobb időkre, várja feltámadását-feltámasztását. Országos szintű tanácskozást szervezett a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója, Calin Stegerean. Felmerült, hogy az állandó kiállítás helyett időről időre felszínre lehetne hozni az értékes raktárkészlet egy részét, megismertetni a közönséggel. Itt jöhetne be a képbe a Munkácsy-festmény, azután ott van a gazdag nagybányai anyag, és ott a Szolnay-, Szervátiusz-, Nagy Imre-, Mohy-, Nagy Albert-, Miklóssy-, Incze János-, Fülöp Antal Andor-, Gy. Szabó-, Lövith-, Benczédi-munkák sokasága. /Németh Júlia: Hengerre felcsavart Jézus Krisztus-kép. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./2009. október 10.
Az idei Csíkszeredai Városnapok kiemelkedő eseménye volt a Márton Ferenc képzőművész születésének 125. évfordulója alkalmából július 31-én megnyílt, emlékkiállítás. Az 1884. december 15-én Csíkszentgyörgyön született és 1940. június 8-án Budapesten elhunyt Márton Ferenc képviselte Magyarországon a szecessziós-szimbolista és népies jellegű – székely – plasztikai kifejezésmódot. A tárlat több mint 120 alkotása: főiskolai tanulmányrajzok, vászonra készült olajképek, portrék (politikusok, országgyűlési képviselők, katonai és tiszti portrék), faliképek, bélyegek, plakáttervek, rajzok, pasztellek. A kiállítást Szabó András művészettörténész és Turcza László festőművész rendezték és válogatták, a Csíki Székely Múzeum és magánszemélyek tulajdonában lévő alkotásokból. A látogatók a képzőművészt bemutató dokumentumfilmet is megtekinthették (rendező: Becze Zoltán). Az emléknapon vittek közönség elé két olyan munkát is, amelyek szerzői a Márton Ferenc- életmű feltárásán fáradoznak: Murádin Jenő–Sümegi György–Zombori István: Márton Ferenc című könyvét, és Szabó Andrásnak A maszk. Márton Ferenc grafikus, festő és szobrászművész /Tipographia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009/ című kismonográfiáját. Utóbbi dolgozat lektora, Banner Zoltán művészettörténész számára külön öröm, hogy az első jelentős lépést a Hargita megyei, pontosabban a csíki művészeti múlt emlékeinek, gyűjteményének a kurátora, Szabó András teszi meg. Szabó András Zsögödi Nagy Imre életművének az őrzésében, leltározásában és kutatásában máris nagy érdemeket szerzett. /Damján B. Sándor: Csíki könyv egy csíki művészről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./2009. október 23.
Az 1989-es romániai változásoknak is a magyarországi 1956 volt a forrása és ihletője – fejtették ki október 22-én Snagovban a romániai forradalmárok képviselői, akik részt vettek a magyar nemzeti ünnep alkalmából Nagy Imre emlékoszlopának koszorúzási ünnepségén. Az 1956-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Ezen a helyen 1997-ben állították fel emlékoszlopot. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzta az emlékhelyet, október 23. alkalmából. /Megkoszorúzták Nagy Imre snagovi emlékoszlopát. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./2009. október 23.
„1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” – méltatta 1960. október 23-án J. F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar ‘56-os forradalmat. 1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt. Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül. 1956-ban a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabad kezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Október 22-én Budapesten a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a lengyelek melletti tüntetést másnap, 1956. október 23-án. Október 23-án a hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést. 15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól, ahonnan a Bem-szoborhoz vonultak. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Megszülettek az első lyukas zászlók, kivágták a Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre. Estére mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze. A tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!” A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz. Jelszavakat skandáltak: „Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!” Nagy Imre a Parlament erkélyén szerencsétlen beszédét „Elvtársak!” megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki. „Nem vagyunk elvtársak!” Nagy Imre kénytelen volt „Magyarok! Barátaim!”-ra változtatni a megszólítást. A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyasszonyának temploma, melyet 1951-ben leromboltak. Október 23-án a hatalmas Sztálin-szobrot ledöntötték. Elterjedt a hír, hogy a Rádiónál az ávósók lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek elindultak a Rádióhoz. A Rádióhoz kirendelt katonák átálltak a tüntetők oldalára. A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen. A tüntetők elfoglalták a központi pártlap, a Szabad Nép székházát. Debrecenben október 23-án szintén nagy tömeg tüntetett, az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet, mielőtt még Budapesten az első puskalövések eldördültek a Rádió ostroma előtt. Ilyen egységes talán még soha nem volt a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. Október 23-án éjszaka Gerő Ernő pártvezető kérésére az országban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. Megkezdődtek az összecsapások a felkelők és a szovjet csapatok között. /Emlékezzünk 1956. október 23-ára! = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./