udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
723
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 721-723
Névmutató:
Ráduly Róbert Kálmán
2003. október 7.
Az Udvarhely Széki RMDSZ elnöksége ülésezett. Az elnökség állást foglalt az alkotmánymódosító népszavazáson az igenszavazattal történő támogatás mellett. Az elnökség nevében Verestóy Attila szenátor közleményt adott ki, ebben elítélte a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete által nyilvánosságra hozott dokumentumokat. A "Felhívás a székelységhez" című dokumentum a székelyföldi választókat megtévesztő, félrevezető, súlyos ferdítéseket és csúsztatásokat tartalmaz. Az elnökség Farkas Csaba keresztúri RMDSZ-elnök, udvarhelyszéki alelnök távollétében hozott döntést, elfogadhatatlannak ítélték Farkas Csaba széki alelnöki és SZNT KT ügyvivői kettős minőségét. Ezért Farkas Csaba széki alelnöki minőségének felfüggesztéséről döntöttek. Ugyanakkor javasolják a székelykeresztúri városi RMDSZ- szervezetnek, hogy döntsenek Farkas Csaba RMDSZ tagságát illetően. Ráduly Róbert Kálmán csíki területi elnök körlevelével az RMDSZ választott tisztségviselőihez, helyi RMDSZ elnökökhöz, polgármesterekhez, alpolgármesterekhez és tanácsosokhoz fordult a Székely Nemzeti Tanács nevű szervezkedés támogatása ügyében. Az elnökség szerint ezen szervezkedés választott RMDSZ tisztségviselők bevonásával történő legitimálása erkölcstelen és alapjaiban veszélyezteti a különböző autonómiaformák megvalósításában ez idáig elért eredményeket. /Az Udvarhely Széki RMDSZ elnöksége nevében Verestóy Attila szenátor: Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./2003. október 10.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete Területi Küldöttek Tanácsának Állandó Bizottsága a csíki RMDSZ-elnökök és RMDSZ-listán megválasztott polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok figyelmébe ajánlja okt. 9-i ülésén elfogadott állásfoglalását. Ebben felkérik a "címzetteket", hogy ne jelöljenek helyi SZNT-küldötteket mindaddig, amíg érvényes SZKT-, illetve TKT-döntésekre nem kerül sor ez ügyben. "Ezen álláspontunkkal megerősítjük a Ráduly Róbert Kálmán területi RMDSZ-elnök 2003. október 6-án megfogalmazott levelét, miszerint RMDSZ helyi vagy területi, esetleg országos álláspontjának kialakulásáig tartsák magukat távol a Székely Nemzeti Tanács alakulási folyamatától" - olvasható az állásfoglalásban. /Állásfoglalás a Székely Nemzeti Tanács ügyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2003. október 22.
Csíkszeredában okt. 24-én tartják a helyi székely tanács alakuló ülését. A megyeszékhelyen a területi RMDSZ a politikamentesség feltételéhez szabta támogatását. Sántha Pál Vilmos, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének Csíkszékért felelős tagja elmondta, eredeti elképzelések szerint Csíkszéken a helyi székely tanácsok szervezésébe az RMDSZ-t is be kívánták vonni, és erre Ráduly Róbert területi RMDSZ-elnök részéről volt is akarat. Időközben megszületett az SZKT döntése arról, hogy nem támogatják a székely tanácsokat; Ráduly Róbert ennek ellenére fenntartja az SZKT ülése előtt tett ígéretét, miszerint támogatja a csíki székely tanácsot, ha az nem politizál. /Balázs Ildikó: Politikamentes SZNT-t? = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./2003. november 12.
Csíkszereda városi tanácsa határozatot fogadott el, mely szerint megkereséssel fordul a román kormányhoz, a belügyminiszterhez, a prefektusi hivatalhoz, segítséget kérve a városban a nyugalom és a rend helyreállításához. Gyarmath János puhatolózó kérdései a hallgatás falába ütköztek, senki nem merte néven nevezni sem írásban, sem szóban a várost félelemben tartók kilétét. A tanácsi határozat kiváltója lényegében egy, a Hargita Népében megjelent cikk, amelyekre aztán jött is a kioktató válasz a Jurnalul de Transilvania helyi, kétnyelvű kiadásának hasábjairól. Ez a lap dühödten és durván kirohant a város vezetői ellen a határozat miatt, inkvizíciót emlegetett. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai képviselő a Romániai Magyar Szónak kifejtette, hogy a lakosságot nyugtalansággal tölti el az, ami zajlik. Mindenki tudta a városban, hogy embereket vertek meg, székházakat, gépkocsikat gyújtottak fel - ismeretlen tettesek. Valakik megfélemlítik a lakosságot, mert sokan fordultak hozzá is, de már névvel nem vállalták fel előadott történetüket. A történtek oka az érdekek összeszövődése, a korrupció. A privatizációs folyamatok nyomán meggazdagodott vállalkozói réteg a jelek szerint Csíkszeredában is együtt "dolgozik" a belügyi szervekkel, a hírszerző szolgálattal, a köztisztviselőkkel, akik bizonyos juttatások, jutalékok fejében behunyják szemüket. A tanács egyes tagjai sem ma született bárányok. A rendőrök éppen az ő mandátumuk idején építették ki villanegyedüket építkezési meg minden egyéb engedély nélkül. Szondy Zoltán tanácsost és újságírót fényes nappal három ismeretlen megverte saját lépcsőháza előtt. Előzőleg Szondy elég "finom" fogalmazású cikket tett közzé, személyében lényegében nem támadott senkit. A Jurnal de Transilvania azoknak a bizonyos üzleti köröknek a szócsöve, amelyek most éppen ellentétbe kerültek az önkormányzattal. Az a vállakozó, aki ezt a lapot finanszírozza, magyar. Etnikai konfliktusról tehát szó sem lehet, hatalmi egymásnak feszülésről viszont mindenképpen. /Gyarmath János: Megoldatlan rejtvény. Chicago lenne Csíkszereda? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./2003. november 29.
Nov. 28-án Csíkszeredában tartották a Székelyföldi Önkormányzati Konferenciát. - Székelyföld a székelyeké. Ez a föld azonban csak a székelység, mindannyiunk: a politikum, a civil társadalom, az egyházak, egyszóval a szövetség összefogásával emelhető fel - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A Szövetség a Székelyföldért elnevezésű tanácskozáson több mint 300 székelyföldi önkormányzati képviselő, polgármester, megyei és helyi tanácsos vitatta meg a régió sajátos gondjait, fejlesztési stratégiáit. Az eseményen jelen voltak Hargita, Kovászna és Maros Megyei Tanács elöljárói is. Székelyföld felemelkedéséhez egy olyan közösségre van szükség, amely részt vesz minden olyan döntés meghozatalában, amelyben ő maga is érintett, és kizárólag ő maga dönt mindazokban a kérdésekben, amelyek csak a közösségre vonatkoznak. Ez az autonómia elve, amelyet az RMDSZ is követ - mutatott rá Markó Béla. Markó Béla szerint a magyarságnak döntenie kell arról, hogy továbbra is ott lesz, ahol az ország jelentős politikai, szociális, gazdasági problémáiban döntenek, vagy pedig önmagába zárkózva, ilyen-olyan politikai nyilatkozatokat fogalmazva nézi, hogy miként halad el mellette a változás szele. A 90-es évek elején az RMDSZ csupán dűlőutak kikövezésére, falusi hidak építésére vállalkozhatott, ma már erdélyi autópályában gondolkodhat. Az önkormányzati és a parlamenti képviselet két szorosan összefüggő eszköz - jelentette ki. Ráduly Róbert, a csíki területi szervezet elnöke úgy vélte, hogy a székelység sajátos gondjainak megoldásában továbbra is az egységes, közös szövetség jelenti a járható utat. /(cs. a.): Székelyföldi önkormányzati konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./2003. december 11.
A csíkszeredai önkormányzat után Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő is Ioan Rus belügyminiszterhez fordult a városban az utóbbi időben történt rendbontások ügyében. A parlamenti képviselő arra vár választ Ioan Rustól, indult-e rendőrségi kivizsgálás Szondy Zoltán bántalmazása ügyében, illetve az Adevarul című napilapban megjelent, Csíkszeredával kapcsolatos tényfeltáró írások kapcsán. Ráduly szerint Csíkszeredában félnek az emberek, s habár sok mindent tudnak, nem mernek lépni. Ráduly úgy érzi, vannak összefonódások az üzleti körök és a közbiztonságot szavatoló körök között. /Balázs D. Ildikó: Ráduly Róbert a belügy segítségét kéri. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./2003. december 29.
Újabb újságírót bántalmaztak ismeretlenek Romániában. Szondy Zoltánt, a Hargita Népe című magyar nyelvű lap tényfeltáró újságíróját csíkszeredai lakhelye közelében vasrudakkal bántalmazták, fején és karján súlyos sérüléseket okozva. Az újságírót, aki egy csíkszeredai üzletember alvilági kapcsolatait kutatta, szeptemberben már megtámadták. Akkori támadóinak kilétére azóta sem derült fény. A mostani, különösen súlyos incidens, amely alig két héttel azután történt, hogy brutálisan bántalmaztak egy temesvári újságírót is, a hatóságok tétlenségének, vagyis annak a következménye, hogy nem lépnek fel azok ellen a támadások ellen, amelyek az elmúlt egy évben sorozatosan érték a sajtó munkatársait. A mostani a tizenhatodik eset, hogy ilyen vagy olyan érdekcsoportot bíráló újságírót súlyosan bántalmaztak Romániában. Elítélte a romániai újságírókat ért egyre szaporodó támadásokat december elején az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet is. A bukaresti Adevarul szerint a Román Sajtóklub az utóbbi három évben 46 olyan esetet regisztrált, amely alkalmával újságírókat bántalmaztak tettlegesen vagy szóban. Cristian Tudor Popescu, a sajtóklub elnöke szerint a riporterek, operatőrök bántalmazásában a politikusok "járnak az élen", akik a trágár szitkozódástól kezdve a halállal való fenyegetésig semmitől sem riadnak vissza. A felsoroltak közt van Ion Iliescu államfő is, aki tavaly júniusban kijelentette: nem ismer nagyobb szennylapot, mint a Romania Libera. A megyei önkényurak, az úgynevezett SZDP-bárók közül a hírhedt Marian Oprisan (Vrancea) és Nicolae Mischie (Gorj) hurcolják meg rendszeresen a helyi lapok szerkesztőit. /Újabb támadás újságíró ellen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Karácsony másnapján 13.15-kor, fényes nappal újabb fenyítő akció áldozata volt Szondy Zoltán csíkszeredai tényfeltáró újságíró - jelentette a bukaresti Adevarul napilap, az MTI és az AFP francia hírügynökség. A helyi alvilággal hadakozó riportert tömbház-lakása előtt várták, vasdoronggal ütlegelték arcukat eltakaró egyének. "A bejáratnál három vagy négy egyén várt rám" - mesélte a történteket az Adevarul tudósítójának Szondy Zoltán, akinek a cikkei mindenek előtt a város egyik leggazdagabb emberét, Csibi Istvánt "idegesítették fel". "Átmentem közöttük. Az egyik utánam eredt, és egy fémrúddal fejbe vágott. Próbáltam, amennyire csak tudtam, védekezni. Ennek ellenére többször is fejen ütöttek és a védekezésre felemelt bal karomat is eltalálták. Amikor a zaj hallatára szomszédaim ajtót nyitottak, és kijöttek a lépcsőházba, támadóm kísérőivel együtt elmenekült. Valaki kihívta a mentőket, beszállítottak a sürgősségire. Mindenki megijedt, hiszen bevéreztem az egész lépcsőházat. Szerencsére állapotom nem túl súlyos, bár bal kezemet egyáltalán nem tudom használni, úgy néz ki izomszakadás miatt." Mindez két héttel azután történt, hogy Szondy Zoltánt, az Adevarul napilapot, és - azzal az ürüggyel, hogy az előbbi egyik cikkének nagy részét átvette - a Romániai Magyar Szót perbe fogta Csibi István, akiről azt gyanítják, hogy számos bűncselekmény - emberek megveretése, erőszakos fogva tartása, gépkocsik felgyújtása stb. - van a háta mögött. Tettei és a hatóságok cinkos magatartása egyébként dec. 9-én parlamenti interpelláció témája is volt. Ráduly Róbert Kálmán csíki képviselő, aki egyébként maga is szemtanúja volt a Csibi irányította társaság egyik törvénysértő akciójának, számon kérte Ioan Rus belügyminisztertől azt a gyanús viszonyulást, amelyet beosztottjai, és nemcsak azok tanúsítanak az ügyben. /Csíkszeredában tovább tart a terror. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./2004. január 8.
Csíkszeredában a bűncselekmények mögött egyre többen Csibi István csíkszeredai vállalkozót, a Neptun Kft. tulajdonosát sejtik, azonban ellene nincsenek terhelő bizonyítékaik a nyomozóhatóságoknak. Boross Károly csíktaplocai római katolikus főesperes elmondta: egyre több adat, vallomás, nyilatkozat utal arra, hogy a székely város közbiztonságának első számú ellenségét Csibi Istvánnak hívják. A városban csupán 2003-ban öt autót, több céglerakatot és szórakozóhelyet gyújtottak fel, brutálisan megvertek üzletembereket és Szondy Zoltán újságírót, aki városi tanácsos is egyben. A rendőrségnek egyetlen tettest sem sikerült eddig azonosítania. László Lászlót és Dankó Sándort 1999-ben verték agyon. A csíkszeredai rendőrség előbb arról számolt be, hogy a két gyanúsított Csibi István alkalmazásában állt, majd néhány héttel később megváltoztatta álláspontját, mondván: a tettesek mégsem neptunosok. Néhány évvel ezelőtt a közigazgatásilag Csíkszeredához tartozó Csíktaploca polgárai lakossági fórumot hívtak össze, elpanaszolták, hogy nincs nyugtuk a Taplocán megtelepedett Neptun Kft.-től. A fórum után – amelyen élesen kirohant a cég ellen Boross Károly főesperes is – a templom zárral ellátott ajtaját találta tágra nyitva a plébános, majd motorkerékpáros ismeretlenek randalíroztak a településen. A lakossági gyűlést követően hatoltak be verőlegények éjjel két családi házba, és leütötték a fórumon a Neptunt bíráló családfőket, Balázs Dénest és Holló Gyulát. Szondy Zoltánt szept. 17-én három ismeretlen tettes fényes nappal megverte, újabb támadás pedig tavaly karácsony körül érte az önkormányzati képviselőt. Ráduly Róbert Hargita megyei parlamenti képviselő maga látott egy autós üldözést, ezért beadvánnyal fordult a belügyminisztériumhoz, ahonnan nemrég kapott választ. Eszerint a rendőrség egy személy ellen bírósági eljárási javaslatot nyújtott be a Csíkszeredai Bírósághoz rongálás alapos vádjával. Ioan Negrusa Hargita megyei rendőrparancsnok cáfolta, hogy a városban terror uralkodna. Csedő Csaba István csíkszeredai polgármester szerint sincs terror veszélye a városban. Csibi István az évek során azonban valóságos cégbirodalmat épített ki. /Rostás Szabolcs: Ki fia a csíkszeredai maffia? = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./2004. február 2.
Január 30-án ülésezett a Csíki Területi RMDSZ Területi Képviselőinek Tanácsa (TKT). Megállapodtak abban, hogy Csíkban az előválasztásokat március 28-án szervezik meg és a választások eredményét április 5-én teszik közzé. A kampány március 7-26 közötti időszakban fog zajlani. Csíkban állóurnás szavazást fognak tartani. A TKT tagjai meghallgatták Ráduly Róbert területi RMDSZ elnök politikai tájékoztatóját és elfogadták az ügyvezető elnökség tevékenységi beszámolóját. /(Daczó Dénes): Ülésezett a csíki TKT. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./2004. március 9.
A csíkszeredaiak zöme nem látja szükségesnek a politikai változást, Csedő Csaba és Ráduly Róbert körülbelül egyforma eséllyel száll majd versenybe a polgármesteri székért – derült ki a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa által bemutatott közvélemény-kutatás eredményeiből. /D. Balázs Ildikó: Csedő és Ráduly az esélyes. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./2004. március 11.
A Csíkszeredában megjelenő Jurnalul de Transilvania hetilap márc. 8-15-i száma súlyos vádat fogalmazott meg a magyarországi politika, az erdélyi magyar média egy része és néhány „elvakult" székely címére: Székelyföld etnikai megtisztítását készítik elő évek óta és minden áron! A lap szerint ez helyet kapott a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 2001. novemberi, parlamentnek benyújtott jelentésében is, de a kormánypárt és az RMDSZ közötti „vadházasság" miatt úgymond keresztülnéztek rajta. Mára a helyzet tűrhetetlenné vált – állítja a Jurnalul szerzője, Adrian Cinpoieru, aki szerint a cél tulajdonképpen a székelység Budapest általi gyarmatosítása. „Gazdaságilag mindez sikerült is. A magyarországi befektetők magukhoz ragadták a vidék gazdaságának nagy részét. Dollármilliók százait mozgatták meg, főként közvetítők révén. E közvetítők pedig most politikai játékba fogtak. Hargita, Maros és Kovászna három gazdag megye. Statisztikai adatok szerint, az életszínvonalat tekintve mindhárom Románia első tíz megyéje között helyezkedik el. Nyersanyagkincsekben ugyancsak bővelkednek. Van itt fa, ásványvíz, kő és mindenek fölött, sok-sok szorgalmas ember. Akiket Budapest rabszolgastátusba emelne..." – indította „leleplezését" a lap. Megnevezte azokat a médiacsatornákat, melyek a székelyföldi románság elűzésén fáradoznak: a Fidesz-hű budapesti Magyar Nemzet, a csíkszeredai Hargita Népe és a kolozsvári Krónika. A magyar „radikálisok" szövetségeseket is találtak, mint a bukaresti Adevarul helyi tudósítóját. A Jurnalul szerint az a lap, amely pár éve még nyíltan leleplezte, milyen manőverekkel hozta létre a magyar kormány a Sapientia Egyetemet, illetve milyen törvényellenesen történt Szovátafürdő privatizálása, most „köpönyeget cserélt” és támogatja annak a csíki újságírónak románellenes terveit, aki „a Székely Nemzeti Tanács egyik vezetője, mely tanács a Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikai megtisztítását tűzte ki célul” . Két eseményre hivatkozott a Jurnalul de Transilvania: (1.) a Bayer Zsolt kitiltásával kapcsolatos állásfoglalásokra, melyekben úgymond a Krónika járt elől, elhallgatva a magyarországi újságíró románellenes kirohanásait, illetve (2.) a csíki hokicsapat szurkolótáborának „kedvelt" és nem véletlenül gyakran hangoztatott harci jelszavára, mely a románok kiűzését szorgalmazza. A csíki hetilap megnevezte azt a néhány személyt, akiket a fenti manőverek mozgatóinak tart: Szondy Zoltán újságíró mellett György Attila író, Szász Jenő udvarhelyi polgármester, Gergely István és Boros Károly papok, Ráduly Róbert képviselő, Szabó Soós Klára és Benkő Sándor helyi tanácsosok. /A Jurnalul de Transilvania szerint: Budapest a székelyföldi románok elűzésén fáradozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./2004. március 13.
Tizenkilenc "mellette" és két "ellene" szavazattal fogadták el az RMDSZ területi szervezeteinek elnökei a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) való együttműködés folytatását a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) márc. 6-i marosvásárhelyi ülésén. Az RMDSZ–SZDP protokollum aláírása ellen voksoltak Kónya-Hamar Sándor és Ráduly Róbert képviselők, az RMDSZ Kolozs, illetve Hargita megyei szervezetének elnökei. A Szabadság kérdésére Kónya-Hamar Sándor elmondta: nem ért egyet azzal, hogy újabb központilag elfogadott egyezménnyel olyasmire kényszerítsék a megyei szervezeteket, amelyeknek nem szívesen tesznek eleget. Szerinte az új protokollum aláírása előtt legalább annak a kettős feltételnek kellett volna érvényt szerezni, amellyel a kormánypárt még tartozott a szövetségnek, ezek pedig a Szabadság-szobor felállítása és a két önálló magyar kar létrehozása a BBTE-n. Kónya-Hamar továbbá azt kifogásolta: a megállapodás szövegét senki nem látta végleges formában, hiszen az még közvetlenül az aláírás előtt is módosult, bizonyos protokollmegkötések pedig olyan általános szinten mozognak, amelyek nem jelentenek konkrét fogódzót. Ráduly Róbert szerint mielőtt az új protokollum aláírásáról tárgyaltak volna, előbb az előző megállapodást kellett volna elemezni. /P. A. M.: A protokollum aláírása ellen szavaztak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./2004. március 16.
Ráduly Róbert képviselő a vele készült beszélgetésben elmondta, a legutóbbi közvélemény-felmérés szerint, mind Csíkban, mind Csíkszeredában a politikusok között a legnagyobb népszerűségi indexet érte el. Csak ezért azonban nem pályázta volna meg a polgármesteri széket. Döntésébe a törvényhozás jelenlegi helyzete is belejátszott. A magyar képviselők szerepe mind súlytalanabb, főleg amióta az RMDSZ elveszítette önálló arculatát, és szinte teljesen összemosódott a jelenlegi kormánypárttal. Ezért a következő években nem kíván a román törvényhozásban tevékenykedni. Mindaddig, amíg nem lesznek Romániában is egyéni választókerületek, mert Ráduly ebben látja a garanciáját annak, hogy a politikai elit magatartása megváltozik, és a képviselők, szenátorok ne a három-négy emberből álló pártvezetés ukázait teljesítsék, hanem a közösségi akaratot képviselhessék. A következő évek nagy kihívása az Európai Unióhoz való csatlakozás. Fel kell készíteni Csíkszeredát, hogy az itt élőknek ez ne újabb terheket, hanem jólétet hozzon. Ráduly a régi értékeket – a rendtartó székely falut, benne az erős székely közösséggel – újra elővéve szeretne segíteni a településeken. Ráduly Csík területi RMDSZ szervezetének elnöke, az RMDSZ színeiben akar indulni. Sok terve van, ipari park létrehozása stb. Rámutatott: anélkül, hogy Székelyföld szintű népszavazás lenne az autonómiáról, a román hatalom sohasem fog foglalkozni az autonómiával. /Román Győző: Kihívás a gödörben. Beszélgetés Ráduly Róbert képviselővel, a Csík területi RMDSZ elnökével, Csíkszereda polgármesterjelöltjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16./ 2004. március 23.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a romániai magyarságnak egységesnek kell maradnia, nem egymással kell konfrontálódnia. A lap néhány megyei szervezet vezetőjét kérdezte az újkeletű magyar-magyar viszonyról. Ráduly Róbert, Hargita megye: Ez váltakozó. Jó néhány éve Székelyudvarhelyen kemény törésvonalak alakultak ki. Gyergyóban már 2000-ben az elöljárók egy része liberális színekben szerzett mandátumot, Csíkban pedig a vita most van kibontakozóban. Lakatos Péter, Bihar megye: Bihar megyében az RMDSZ-nek jó eredményei voltak az elmúlt négy évben. Töretlen az igény, az egységes képviseletre. Azért van ez, mert elérték, arányosan történik a költségvetési leosztás Bihar megyére. Márton Árpád, Kovászna megye: a megyében elsősorban Alsó-Háromszéken, hangsúlyozottan Sepsiszentgyörgyön van egy csoport, amely nem akar az RMDSZ-szel szót érteni. Kabai István, Szatmár megye: az egyházak egyes képviselőivel van baj, akik úgy gondolják, hogy híveik táborát politikailag is képviselhetik. Seres Dénes szenátor, Szilágy megye: Szilágy megye szórvány is. A magyar-magyar viszonyt jónak minősíti. Kónya-Hamar Sándor, Kolozs megye: Az RMDSZ-szervezet mellett nem merülnek fel azok a megosztottsági gondok, mint más megyékben. /Mózes Edith: Hogyan értékeli a magyar-magyar viszonyt? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./2004. március 24.
Tanúkihallgatásokkal folytatódott márc. 23-án Kolozsváron az a per, amelyet Csibi István csíkszeredai vállalkozó a Krónika napilap ellen indított. Csibi azt követően perelte be a Krónikát, Csinta Samu főszerkesztőt és Rostás Szabolcs újságírót, hogy a lap az utóbbi időben Csíkszeredában elkövetett erőszakos cselekmények hátteréről szóló A félelem pszichózisa – ki fia a csíkszeredai maffia című cikket közölte. A tanúként beidézett Ráduly Róbert parlamenti képviselő a bírósági meghallgatáson elmondta, hogy a csíkszeredai erőszakos cselekmények mögött Csibi István áll. Szerinte a Krónika objektíven írt a székely városban történt erőszakos cselekményekről. A képviselő már tavaly interpellált a parlamentben, és felrótta a hatóságoknak, hogy nem tettek semmit azért, hogy tisztázzák a közrendet veszélyeztető súlyos cselekedeteket. Hasonló tartalmú politikai nyilatkozatban ítélte el a történteket Eckstein-Kovács Péter szenátor is, az alperes jogi képviselője, aki szemrehányást tett a hatóságoknak amiatt, hogy közel fél éve nem sikerült fényt deríteni az erőszakos cselekmények elkövetőinek kilétére. A csíkszeredai vállalkozó a Hargita Népe, a Romániai Magyar Szó, a Krónika és az Udvarhelyi Híradó főszerkesztője mellett az Adevarul című központi román lapot is beperelte. Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke elítélte az újságírókra kifejtetett nyomást. /B. T.: Egyre gyakoribb az újságírók megfélemlítése. Kolozsvári szerkesztők a bíróság előtt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./2004. május 8.
Máj. 7-én tartották Nagyváradon, a Szigligeti Ede Állami Színházban az RMDSZ országos kampánynyitóját. Markó Béla elmondta: alapjában véve a romániai magyarság továbbra is egységes, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy hat százalékos a szövetség támogatottsága. Szerinte az alternatív szervezeteknek is az RMDSZ-ben van a helyük. – Az RMDSZ a legutóbbi választások eredményei alapján 145 polgármesterrel és kétezer négyszáz önkormányzati képviselővel rendelkezik. A június 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon az RMDSZ növelni szeretné városvezetőinek a számát. A romániai önkormányzatokban a legutóbbi törvénymódosítások szerint csökkenni fog ugyan a képviselők száma, a szervezet viszont arányaiban véve mindenképpen növelni szeretné. Markó Béla felsorolta az RMDSZ megvalósításait: az egyházi ingatlanok valamint, a föld- és erdőtulajdon visszaszerzése, a kétnyelvű táblák, valamint a Szabadság-szobor visszaállítása. A továbbiakban Kelemen Attila (Marosvásárhely), Ilyés Gyula (Szatmárnémeti), Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy), Ráduly Róbert (Csíkszereda), Ladányi László (Székelyudvarhely), Kovács Attila (Brassó) valamint Bíró Rozália (Nagyvárad) polgármester-jelöltjeinek rövid bemutatkozó beszédét hallgathatták meg a jelenlevők. Az ünnepségen Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök is felszólalt. /Borbély Tamás: Országos RMDSZ kampánynyitó Nagyváradon. Minél nyitottabb és befogadóbb szövetségre van szükség – véli Markó Béla. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./2004. május 13.
Erdély fontosabb városaiban az RMDSZ a polgármesteri tisztség elnyeréséért a következő személyeket indítja: Marosvásárhely – dr. Kelemen Atilla, Brassó – Kovács Attila, Nagyvárad – Biró Rozália, Szatmárnémeti – Ilyés Gyula, Zilah – Veres Ernő, Nagykároly – Bekő Tamás, Tasnád – Bendel József, Nagyszalonta – Török László, Székelyudvarhely – Ladányi László, Csíkszerda – Ráduly Róbert, Sepsiszentgyörgy – Albert Álmos, Gyergyószentmiklós – Pap József, Székelykeresztúr – Benyovszki Lajos, Szentegyháza – Burus Ella. /Együtt szabadon! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./2004. június 8.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere függetlenként 52 százalékos szavazataránnyal győzte le a Ladányi Lászlót, az RMDSZ jelöltjét, aki 40,7 százalékot könyvelhetett el. A választások talán legfeszültebb légköre ebben a városban alakult ki Erdélyben világos volt, hogy az RMDSZ mindent elkövet Szász megbuktatásáért. Szász Jenő emlékeztetett, hogy nyolc évvel ezelőtt, mindössze huszonhét éves korában választották meg először. Sepsiszentgyörgyön 42,2 százalékos volt a választási részvételi arány. Albert Álmos, az RMDSZ polgármesterjelöltje a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, őt követi Rétyi Ödön (SZDP) 23,1 százalékkal. Kovásznán a több mint 5000 szavazó közül 1800-an Gazda Istvánra (RMDSZ), mintegy 1600-an pedig a független Zsuffa Leventére adták voksukat. Baróton a polgármester-választás második fordulójában Albert Dénes és Nagy István független jelöltek mérkőznek meg. Csíkszeredában Ráduly Róbert már az első fordulóban nyert, a szavazók 73,6 százaléka voksolt rá. Őt követi a függetlenként induló Tamás Sándor János 9 százalékkal. Csíkszeredán a tanácsban az RMDSZ 13 mandátumhoz, a liberálisok és a kormánypárt 2-2 mandátumhoz jutott, és bekerült további két magyar független is, akik nem indulhattak a Magyar Polgári Szövetség színeiben. A Gyergyóban induló független jelöltek, akik nem indulhattak az MPSZ színeiben, jó eredményeket tudhatnak magukénak. Csomafalván Barabás József polgármesterjelölt a szavazatok több mint 77,4 %-ával megnyerte a választást. Gyergyóditróban Bardócz Ferenc polgármesterjelölt a szavazatok 53,5%-ával újabb mandátumot szerzett. /Orosz Antal: Funar bukása. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 8./2004. június 10.
A Magyar Polgári Szövetség Csíki Területi Szervezete fenyegetőzéssel és zsarolással vádolja Ráduly Róbert RMDSZ-képviselőt, a csíkszeredai polgármester-választás győztesét. Szondy Zoltán, a Csíki MPSZ elnöke jún. 9-i sajtótájékoztatóján azt állította: Ráduly Róbert azzal fenyegette meg őt és több, MPSZ-tag városi tanácsost, hogy “ha rosszat tesznek, az RMDSZ sajtótájékoztatón leplezi le mindazt, amit az utóbbi négy évben tettek a városban”. /Magyar civakodás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./2004. június 19.
„Folytatódik a Hargita–Kovászna megyei románok drámája; bármely pillanatban etnikai konfliktus robbanhat ki; Ráduly Róbert románellenes nyilatkozataitól már csak egy lépés van az etnikai tisztogatásig" – írta a Flacara lui Adrian Paunescu című bukaresti hetilap 23-as és 24-es száma. A Flacara két, egymást követő számában Claudiu Sere, a csíkszeredai ex-Jurnalul de Transilvania exfőszerkesztője, volt belügyes tiszt írásában a Hargita Népe napilap románellenes veszélyforrásként szerepel. Sere azzal vádolta a lapot, hogy a megyéből Fidesz-sugallatra el akarja űzni a románokat. Az éber szerző szerint a román titkosszolgálatoknak drasztikusan intézkedniük kellene ezen agitátorok ellen.. „Nagyon veszélyes, amit a Hargita Népe és a Krónika művel, mert etnikai konfliktust robbanthat ki.” Hargita és Kovászna megyében a magyar radikálisok az autonómia ürügyén államot akarnak teremteni az államban, ahol a románoknak nincs mit keresniük. E törekvésben Claudiu Sere szerint élen jár Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, Albert Álmos, Kurkó János, Salamon Attila, miközben azokat a becsületes embereket, akik védelmezik az itteni románság érdekeit, bezárják, vizsgálatot indítanak ellenük. Ezek közé tartozik Csibi István, aki rendszeresen támogatta a székelyföldi román közösséget, ezért van most őrizetben. A Flacara 24-es számában Sere fájlalta, hogy Ráduly Csíkszereda polgármestere lett, hiszen „úgy egy évvel ezelőtt" robbanásveszélyes nyilatkozatot tett: ha a Székelyföld nem vívhatja ki az autonómiát, nem lesz baj, ha itt is az történik majd, ami Koszovóban történt. Szondy Zoltán pedig „egy alkalommal" azt nyilatkozta, hogy az ortodox egyháznak és a titkosszolgálatnak /SRI-nek/ nincs mit keresnie Csíkszeredában. Claudiu Sere tehát légből kapott „nyilatkozatok" alapján állítja, hogy Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, valamint a Hargita Népe államellenes tevékenységet folytat. /Barabás István: Dilettáns riadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./