udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1913 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 1891-1913

Névmutató: Ponta, Victor

2012. május 7.

MOGYE-ügy: az RMDSZ ragaszkodik a tanügyi törvény alkalmazásához
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a MOGYE magyar-angol karát létrehozó kormányhatározat felfüggesztéséről szóló bírósági döntés után szükségtelenné vált, hogy a várhatóan hétfőn beiktatandó Ponta-kormány határozatot hozzon a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében; Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a még hivatalában levő kormánynak meg kell fellebbeznie a bírósági döntést.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem kívánta kommentálni a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteki döntését, amelyben a bíróság felfüggesztette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar-angol karát létrehozó kormányhatározatot. Hozzátette azonban, „ha a bíróság felfüggeszti a kisebbség szerzett jogait, ez azt jelenti, hogy mindent le lehet rombolni pár óra alatt, ami 22 év alatt felépült”. Mint mondta: a marosvásárhelyi táblabírósági döntés után immár szükségtelenné vált, hogy a felálló kormány újabb kormányhatározatot bocsásson ki a MOGYE ügyében.
Az RMDSZ elnöke arra utalt, hogy Victor Ponta, a várhatóan hétfő este beiktatandó kormány kijelölt miniszterelnöke korábban azt mondta, kormánya első határozata a MOGYE magyar-angol karát létrehozó, az Ungureanu-kormány által hozott kormányhatározatot hatálytalanítja majd. Kelemen Hunor hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy alkalmazzák a tanügyi törvényt, és a hétfőn beiktatandó kormányt is megpróbálja meggyőzni erről.
Markó Béla, a még hivatalában levő Ungureanu-kormány oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettese visszaélésnek minősítette a Marosvásárhelyi Táblabíróság döntését. „Nem értem, hogyan történhet meg egy kormányhatározat felfüggesztése, amikor még nincsen ítélet a kormányhatározat törvényességéről” - jelentette ki Markó. „Talán a bíróság már tudja, hogy milyen döntést fog hozni decemberben, amikor érdemben tárgyalja az ügyet?” - tette fel a retorikus kérdést. A bíróság döntését úgy értelmezte, hogy „könnyedén elhatározták” hogy egy tanévvel elhalasztják a tanügyi törvény végrehajtását.
Markó Béla hangsúlyozta, az Ungureanu-kormány a Ponta-kormány beiktatásáig (várhatóan hétfő estig) még hivatalban van, és ebben az időszakban fellebbeznie kell a határozatát felfüggesztő bírósági döntés ellen. Markó a per áthelyezésének a kérését is szükségesnek látta. A miniszterelnök-helyettes úgy értékelte, az elmúlt évtizedek a kisebbségi jogok kiterjesztéséről szóltak, most viszont megpróbálják szűkíteni a kisebbségi jogokat.
Korábban Frunda György szenátor jelentette be, hogy az Európa Tanács elé viszi a MOGYE ügyét, és Románia elmarasztalását fogja kezdeményezni a nemzetközi szervezetben.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 7.

Victor Ponta vállalta a kisebbségi törvénytervezet elfogadását
Az USL vállalja, hogy a kisebbségi kerettörvényt a kormányzása alatt elfogadja - jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök tegnap este. A politikus szerint ezt abba az együttműködési protokollumba is belefoglalta, amelyet ma ír alá a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjával. "A parlamenti kisebbségek csoportjával kötendő egyezményben szerepel a kisebbségi törvény, amely évek óta a parlamentben vesztegel. Noha jó a törvénytervezet, tartalmaz olyan előírásokat, amelyeknek nincs mit keresniük a végső verzióban" - jelentette ki a miniszterelnök. Székely István politológus, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) ideiglenes elnöke Facebook-oldalán kommentálta Ponta bejelentését. "Victor Ponta az este bejelentette, hogy a "nemzeti kisebbségek kérésére" el fogják fogadni a kisebbségi törvényt, az egyes "oda nem illő rendelkezések", magyarán a kulturális autonómiát szabályozó rész nélkül. Ha ez megtörténik, nehezebb lesz autonómia-törekvéseink sikerre vitele" - vélekedik Székely. Felidézi, a kisebbségi törvény elfogadását az RMDSZ blokkolta azt követően, hogy a Ciorbea-kormány 1997-ben elfogadta a helyi közigazgatási törvényt módosító 22-es számú, valamit a tanügyi törvényt módosító 36-os kormányrendelet. "Nem volt érdekünk egy olyan kódex-jellegű törvény elfogadása, amely csupán összegyűjti, és egységes keretbe rendezi a különböző területeken meglévő kisebbségi jogosítványokat, hanem olyat akartunk, amely továbblépést jelent a különböző autonómia-formák irányába. Már ekkor érdekellentét alakult ki az RMDSZ és a kisebbségi szervezetek között: az ő törekvéseik nem mutattak túl a már kivívott jogokon, a kisebbségi törvény elfogadására úgy tekintettek, mint önbecsülésük fontos összetevőjére, emancipációs törekvéseik koronájára. Az RMDSZ pedig arra játszott, hogy a kisebbségi törvény hiánya napirenden tartja a kérdés megoldatlan voltát, elfogadása pedig lezárja, vagy legalább is megnehezíti az ezzel kapcsolatos törvénykezést - akkor kell elfogadni a kisebbségi törvényt, amikor lehetőség van valamely autonómia-forma kodifikálására" - írja a közösségi oldalon. Emlékeztet: 2005 márciusában az RMDSZ véglegesítette kisebbségi törvénytervezetét, amelynek egy fejezete a kulturális autonómia létrehozásáról szól, és nyilvánvalóvá tette, hogy e nélkül nem szavazza meg a jogszabályt. A tervezet a parlamentben elakadt: a demokraták 2007 tavaszán történő kiválását követően elméletben sem volt meg az elfogadásához szükséges többség, 2009 után pedig a demokraták bizottsági szinten blokkolták azt. (hírszerk.) Transindex.ro

2012. május 7.

Kulturális autonómia nélkül szavazná meg a kisebbségi törvényt az új román kormánytöbbség
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Az évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet megszavazását ígérte hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök-jelölt a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek, ám a tervezetből törölnék a kulturális autonómiára vonatkozó részt.
A szociálliberális szövetség (USL) kormányfőjelöltje hétfőn egyezményt írt alá a nem magyar kisebbségi frakcióval arról, hogy támogatják kormánya beiktatását a hétfő délutáni bizalmi szavazáson. Romániában minden hivatalosan elismert nemzeti kisebbségnek hivatalból jár egy parlamenti képviselői hely: a 17 tagú kisebbségi frakciónak döntő szerepe volt az Ungureanu-kormány megbuktatásában. A magyarság érdekképviseletét ellátó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a parlament mindkét házában önálló frakciót alkot.
A kisebbségi frakcióval folytatott megbeszélése után Victor Ponta kifejtette, hogy az USL a parlamenti választási törvény módosítását tervezi, de a kisebbségek pozitív megkülönböztetését nem szüntetné meg: ők továbbra is hivatalból kapnának egy-egy helyet a képviselőházban.
Varujan Pambuccian frakcióvezető azt mondta: az alkotmány által előírt sarkalatos törvények közül már csak a nemzeti kisebbségek kerettörvényével maradt adós a bukaresti törvényhozás.
Victor Ponta az RMDSZ vezetőivel is konzultált. A találkozó után a beígért kisebbségi kerettörvény tartalmát firtató újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a kulturális autonómia nélkül fogadnák el a jogszabályt.
Hozzátette: az USL azt RMDSZ-t tekinti a romániai magyarság legitim képviselőjének. "Nem fogunk tenni semmi olyat, ami bátorítaná azokat a szélsőséges erőket, amelyek megjelentek a romániai magyarok soraiban. Folytatjuk a párbeszédet akkor is, ha hatalmon leszünk, az RMDSZ pedig az ellenzéki padsorokban foglal helyet" - mondta a Victor Ponta.
Kelemen Hunor, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az USL miniszterelnök-jelöltjével folytatott hétfői megbeszélés után bejelentette, hogy a magyar törvényhozók nem szavazzák meg a Ponta-kormányt, a kisebbségi törvényt pedig nem tudják elfogadni a kulturális autonómia nélkül.
"Olyan kisebbségi törvényt nem tudunk támogatni, megszavazni, amelyet kiürítenek a valós tartalmától, amely nem tartalmazza a kulturális autonómiát, mint intézményt és nem ad ennek valós jogköröket a kultúra, az oktatás területén" - mondta az MTI-nek Kelemen Hunor. Kifejtette: az RMDSZ nem támogathat egy olyan kormányt, amelynek a programjában egyetlen mondat sem szerepel a kisebbségekről. A szövetség ellenzékben lesz, és a következő időszakot a választásokra való felkészülésnek szenteli, mondta az RMDSZ elnöke.
A nemzeti kisebbségek kerettörvényének tervezetét 2005-ben terjesztette a parlament elé a Tariceanu-kormány, ám a tervezet nem jutott túl a törvényhozás szakbizottságain. A jogszabály kulturális autonómiát adna a kisebbségeknek: anyanyelvű intézményeiket a közösség által megválasztott autonómiatanácsok igazgatnák. Ezt az önállóságot azonban a román pártok egyike sem volt hajlandó támogatni. MTI.

2012. május 8.

Elfogadják a kisebbségi törvényt, ígéri Ponta
Egy hétfő esti nyilatkozatában Victor Ponta, frissen hivatalba lépett miniszterelnök azt mondta, hogy a parlamentben képviselt nemzeti kisebbségek csoportjával kötendő egyezményben szerepel a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadása, amely évek óta a parlamentben vesztegel. „Bár a törvénytervezet jó, tartalmaz oda nem illő előírásokat" – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Székely István politológus szerint ez arra utal, hogy a kulturális autonómiát szabályozó teljes rész kikerülne a törvénytervezetből, ebben a formában pedig az RMDSZ nem fogja támogatni annak elfogadását. Ugyanis a többször is napirendre tűzött és módosított kisebbségi törvénytervezet egy fejezete a kulturális autonómia létrehozásáról szól. A szövetségnek nem érdeke „egy olyan kódex-jellegű törvény elfogadása, amely csupán összegyűjti" a különböző területeken meglévő kisebbségi jogosítványokat, anélkül, hogy bármiféle továbblépési lehetőséget biztosítana a különböző autonómiaformák irányába. „Az RMDSZ pedig arra játszott, hogy a kisebbségi törvény hiánya napirenden tartja a kérdés megoldatlan voltát, elfogadása pedig lezárja, vagy legalább is megnehezíti az ezzel kapcsolatos törvénykezést – akkor kell elfogadni a kisebbségi törvényt, amikor lehetőség van valamely autonómia-forma kodifikálására" – írja a Facebookon Székely. Erdély.ma

2012. május 8.

Bizalmat szavazott a parlament a Ponta-kormánynak
A bukaresti parlament hétfő este bizalmat szavazott Victor Ponta miniszterelnöknek és kabinetjének. A törvényhozás két házának együttes ülésén 284 képviselő és szenátor támogatta a kormányt, ez 53-mal több, mint a beiktatáshoz szükséges minimális számú voks. Az új kormány beiktatása ellen 92-en szavaztak. A hivatali eskü hétfő esti letétele után a kabinet tagjai kedden reggel átveszik hivatalukat, majd sor kerül az első kormányülésre – közölte hétfő este Victor Ponta miniszterelnök. A parlament szakbizottságai a délután kezdődő plenáris ülés előtt meghallgatták a miniszterjelölteket és mindegyik jelöltséget elfogadták.
Victor Ponta a parlamenti ülésen kifejtette: a kormány legfőbb célkitűzése a törvényesség helyreállítása, az ország hitelezőinek pedig a vállalt kötelezettségek betartását ígérte. A miniszterelnök szerint 2013-ra olyan költségvetés-tervezetet készítenek elő, amely több lépcsős áfával, és a társadalombiztosítási járulékok csökkentesével számol.
A parlamenti frakciók előzetes bejelentése szerint a Ponta-kormány a függetlenek és a nem magyar kisebbségek támogatását is élvezi. A több mint ötvenfős parlamenti többség azt jelzi, hogy a titkos voksoláson az eddigi kormánypártok törvényhozói közül is többen bizalmat szavaztak az új kabinetnek.
Victor Ponta kormányának az első lépései között szerepel majd – a korábbi nyilatkozatok szerint – a közalkalmazotti bérek növelése és a nyugdíjasokkal törvénytelenül befizettetett egészségbiztosítási járulék visszafizetése. Az új miniszterelnök egyébként hétfőn azt mondta: megoldást próbálnak találni arra, hogy az Ungureanu-kabinet által a PDL-vezetésű helyi önkormányzatoknak áprilisban „törvénytelenül és jogtalanul” kiutalt 148 millió eurót visszaszerezzék, az összeget pedig a bérek és nyugdíjak emelésére fordítsák.
Egy másik sürgősnek nevezett intézkedés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karát létrehozó kormányhatározat érvénytelenítése, amelyet Ponta egy korábbi nyilatkozata szerint az első kabinetülésen meghoz az új kormány.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a parlamenti szavazás előtt elmondott beszédében egyébként közölte: a szövetség nem támogatja a Ponta-kabinetet, és ellenzékben marad. Kelemen bírálta az új kabinetet, mivel – mint mondta – a kormányprogramban egyetlen, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó hivatkozás sem található, ami példa nélküli az 1989 utáni időszakban.
Mint beszédében fogalmazott, a beiktatásra váró kormány üzenete egyértelmű: „ti, nemzeti kisebbségek nem léteztek. Magyarok, németek, zsidók, romák, szerbek, szlovákok, oroszok, törökök, tatárok, albánok, olaszok, rutének, makedónok, bolgárok, ukránok, örmények… nem számítotok, nem léteztek! A szavazatotokra szükség van, de a szociálliberális kormány nem méltat figyelemre. Nem érdemeltek egyetlen szót, egyetlen mondatot sem a kormány programjában. Ez egy olyan tiszta, egyenes üzenet, amelyet nem lehet félremagyarázni, rosszul értelmezni. Ezzel a kormányprogrammal gyakorlatilag visszatérünk a XX. század legsötétebb évtizedeibe, amikor a nemzeti kisebbségek létét egyszerűen letagadták”.
Válaszában Victor Ponta kifejtette: hétfő délelőtt külön megállapodást kötött a nem magyar nemzeti kisebbek parlamenti frakciójával és ezt az egyezményt a kormányprogram részének tekinti. A dokumentum értelmében az új román kormánytöbbség az őszi parlamenti választásokig megszavazza az évek óta elfektetett kisebbségi törvényt, amelyből azonban törölnék a kulturális autonómiát. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 8.

Kisebbségi törvény: az új kormány törölné a kulturális autonómiára vonatkozó részt
Az évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet megszavazását ígérte hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök-jelölt a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek, ám a tervezetből törölnék a kulturális autonómiára vonatkozó részt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte: nem támogatják azt a kormányt, amely programjából a kisebbségekről szóló fejezet teljes mértékben hiányzik.
A szociálliberális szövetség (USL) kormányfőjelöltje hétfőn egyezményt írt alá a nem magyar kisebbségi frakcióval arról, hogy támogatják kormánya beiktatását a hétfő délutáni bizalmi szavazáson.
A kisebbségi frakcióval folytatott megbeszélése után Victor Ponta kifejtette, hogy az USL a parlamenti választási törvény módosítását tervezi, de a kisebbségek pozitív megkülönböztetését nem szüntetné meg: ők továbbra is hivatalból kapnának egy-egy helyet a képviselőházban.
Varujan Pambuccian frakcióvezető azt mondta: az alkotmány által előírt sarkalatos törvények közül már csak a nemzeti kisebbségek kerettörvényével maradt adós a bukaresti törvényhozás.
Victor Ponta az RMDSZ vezetőivel is konzultált. A találkozó után a beígért kisebbségi kerettörvény tartalmát firtató újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a kulturális autonómia nélkül fogadnák el a jogszabályt. Hozzátette: az USL azt RMDSZ-t tekinti a romániai magyarság legitim képviselőjének. „Nem fogunk tenni semmi olyat, ami bátorítaná azokat a szélsőséges erőket, amelyek megjelentek a romániai magyarok soraiban. Folytatjuk a párbeszédet akkor is, ha hatalmon leszünk, az RMDSZ pedig az ellenzéki padsorokban foglal helyet” - mondta a Victor Ponta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az USL miniszterelnök-jelöltjével folytatott hétfői megbeszélés után bejelentette, hogy a magyar törvényhozók nem szavazzák meg a Ponta-kormányt, a kisebbségi törvényt pedig nem tudják elfogadni a kulturális autonómia nélkül.
„Egy kiüresített kisebbségi törvényt az RMDSZ nem fogad el. Egy olyan törvényt, amely nem tartalmazza a kulturális autonómiát, mint intézményt, és nem ad ennek valós jogköröket a kultúra, az oktatás terén, nem támogatunk.” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Kifejtette: az RMDSZ nem támogathat egy olyan kormányt, amelynek a programjában egyetlen mondat sem szerepel a kisebbségekről. A szövetség ellenzékben lesz, és a következő időszakot a választásokra való felkészülésnek szenteli.
A nemzeti kisebbségek kerettörvényének tervezetét 2005-ben terjesztette a parlament elé a Tăriceanu-kormány, ám a tervezet nem jutott túl a törvényhozás szakbizottságain. A jogszabály kulturális autonómiát adna a kisebbségeknek: anyanyelvű intézményeiket a közösség által megválasztott autonómiatanácsok igazgatnák. Ezt az önállóságot azonban a román pártok egyike sem volt hajlandó támogatni. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 8.

Magyartagadó” kormány
Bizalmat szavazott tegnap a parlament a szociálliberális Ponta-kabinetnek
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a szociálliberális kormánynak. A Victor Ponta vezette kabinet tartózkodás nélkül 284 igen, 92 nem szavazatot kapott. Parlamenti beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi 22 évben nem volt még olyan kormány, amely még utalás szintjén sem tér ki programjában a kisebbségek helyzetére.
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a szociálliberális kormánynak. A Victor Ponta vezette kabinet 284 igen, 92 nem szavazatot kapott. A délután folyamán a parlament szakbizottságai alkalmasnak tartották mandátumuk teljesítésére a miniszterjelölteket, köztük Ioan Mang szociáldemokrata szenátort, az oktatási tárca vezetői tisztségének várományosát is, akit az utolsó pillanatban – vasárnap este – javasolt a megbízott kormányfő a sajtóban sokat bírált Corina Dumitrescu helyére.
„Ti nem léteztek”
Az RMDSZ nem szavazott bizalmat a Ponta-kabinetnek. A parlamentben mondott beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi 22 évben nem volt még olyan kormány, amely 53 oldalas programjában egy mondatot se áldozott volna az ország 18 nemzeti kisebbségére. „Az új kormány üzenete, számunkra, romániai magyarok számára egyértelmű: ti, nemzeti kisebbségek, nem léteztek. Ez a kormány a múlt évszázad legsötétebb időszakát idézi: egyszerűen tagadja a kisebbségek létét” – jelentette ki a politikus. Kelemen közölte, hogy az RMDSZ ellenzékben marad. „Nem tudjuk elfogadni, hogy visszatérjünk abba a korszakba, amikor a kisebbségeknek nem volt más választásuk: hallgattak, vagy elmentek. Mi nem fogunk hallgatni, hanem a párbeszéd útját választjuk” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Kelemen ugyanakkor leszögezte: az RMDSZ támogatja a közalkalmazotti bérek növelését, az arányos képviseletet biztosító választási rendszer bevezetését és az előrehozott választásokat.
Az RMDSZ elnökének kemény beszéde nem maradt válasz nélkül: Victor Ponta, Călin-Popescu Tăriceanu volt liberális kormányfő és Crin Antonescu liberális pártelnök is elutasította a beiktatásra váró kormányt érintő vádakat.
Mérgezett ajándék a kisebbségeknek
A megbízott kormányfő a délelőtt folyamán találkozott a nemzeti kisebbségek képviselőivel és az RMDSZ vezetőivel is. Victor Ponta az előbbieknek az évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet megszavazását ígérte, azzal a kitétellel, hogy a tervezetből töröljék a kulturális autonómiára vonatkozó részt. Cserében a nemzeti kisebbségek képviselői együttműködési megállapodást kötöttek a Szociál-Liberális Szövetséggel, és megígérték, hogy támogatják kormánya beiktatását a bizalmi szavazáson.
Az RMDSZ vezetőivel folytatott konzultáció után Victor Ponta elmondta, az USL az RMDSZ-t tekinti a romániai magyarság legitim képviselőjének. „Nem fogunk semmi olyat tenni, ami bátorítaná azokat a szélsőséges erőket, amelyek megjelentek a romániai magyarok soraiban. Folytatjuk a párbeszédet akkor is, ha hatalmon leszünk, az RMDSZ pedig az ellenzéki padsorokban foglal helyet” – mondta a Victor Ponta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az USL miniszterelnök-jelöltjével folytatott megbeszélés után bejelentette, nem szavazzák meg a Ponta-kormányt, a kisebbségi törvényt pedig nem tudják elfogadni a kulturális autonómia nélkül. „Olyan kisebbségi törvényt nem tudunk támogatni, megszavazni, amelyet kiürítenek a valós tartalmától, amely nem tartalmazza a kulturális autonómiát mint intézményt, és nem ad ennek valós jogköröket a kultúra, az oktatás területén” – mondta Kelemen Hunor.
Mint ismeretes, a nemzeti kisebbségek kerettörvényének tervezetét 2005-ben terjesztette a parlament elé a Tăriceanu-kormány, ám a tervezet nem jutott túl a törvényhozás szakbizottságain. A jogszabály kulturális autonómiát adna a kisebbségeknek: anyanyelvű intézményeiket a közösség által megválasztott autonómiatanácsok igazgatnák. Ezt az önállóságot azonban a román pártok egyike sem volt hajlandó támogatni.
Restitúcióbarátabb lesz a Victor Ponta vezette kormány?
Victor Ponta nem ért egyet a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok után fizetendő kárpótlások korlátozásával. Szerinte folytatni kell az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását is. Mint mondta, „alkotmányos és méltányos” megoldást kell találni ennek a kérdésnek a rendezésére. Ponta szerint méltányos megoldást jelent például a természetbeni visszaszolgáltatás folytatása azokban az esetekben, ahol ez még lehetséges. Hangsúlyozta: hátrányos megkülönböztetésben részesítenék a kárpótlásokra még váró személyeket azokkal szemben, akik „szerencsés módon” már megkaphatták az egykori ingatlanjuk értékének teljes egészét. Ponta ugyanakkor nem részletezte, konkrétan milyen megoldást javasol a kárpótlásokra. A korlátozás azért merült fel, mert Romániának nincs elég pénze arra, hogy belátható időn belül teljesítsen valamennyi kárpótlási igényt. A strasbourgi bíróság lényegében azt állapította meg, hogy a román kárpótlási rendszer működésképtelen. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. május 8.

Visszavonta a Ponta-kormány a MOGYE-határozat felfüggesztése ellen benyújtott fellebbezést
Visszavonta a Victor Ponta vezette román kormány azt a fellebbezést, amelyet az előző kabinet nyújtott be egy bírósági döntés ellen, amely felfüggesztette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló kormányhatározatot.
A visszavonásról szóló döntést Victor Ponta miniszterelnök jelentette be kedden azt követően, hogy véget ért az új román kormány első ülése.
Előző nap az ügyvivő kabinet nevében Dézsi Attila kormányfőtitkár nyújtott be fellebbezést a marosvásárhelyi táblabíróságon, amely korábban felfüggesztette a magyar kar létrehozásáról szóló kormányrendeletet.
Ezt a rendeletet a Mihai Razvan Ungureanu vezette volt kormány fogadta el március végén, miután a marosvásárhelyi egyetem szenátusa nem volt hajlandó önálló struktúrába szervezni a magyar nyelvű oktatást, ahogyan azt előírja az oktatási törvény.
A kormányfő kifejtette, hogy nem kívánnak politikai döntést hozni az ügyben, amíg folyamatban van a bírósági tárgyalás. Ponta és a kormányát támogató Szociálliberális Szövetség (USL) ugyanis már korábban bejelentette, hogy hatalomra kerülésük után első dolguk lesz a magyar kar létesítéséről szóló kormányhatározat érvénytelenítése. Az USL a MOGYE magyar karát kifogásoló bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg az Ungureanu-kabinetet.
A miniszterelnök hangsúlyozta: nem akarnak negatív üzenetet küldeni a romániai magyarság felé, mindössze arról van szó, hogy tiszteletben kell tartani az egyetemi autonómiát. Ponta szerint ugyanis csakis az egyetem dönthet új kar alapításáról.
Bejelentette azt is, hogy Andrei Marga külügyminiszter és Ioan Mang oktatási miniszter a héten Marosvásárhelyre utaznak, ahol tárgyalni fognak az egyetem vezetőivel egy közös, mindenki által elfogadható megoldás kialakítása érdekében.
A román kormány arról is határozott első ülésén, hogy leváltanak valamennyi prefektust és alprefektust, akiket az előző kormány részéről a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javasolt tisztségbe.
MTI. Erdély.ma

2012. május 8.

Túl sok a magyarok előjoga
Pergőtüzet zúdított parlamenti felszólalásakor az új román kormányzat egyik vezető politikusa, Crin Antonescu az előző bukaresti kabinetben részt vevő RMDSZ-re.
Victor Ponta újkormányfő, a Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint szövetségese, Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke is azt állította, hogy a helyi magyarok túl sok előjogot kaptak.
Crin Antonescu a parlamentben az ellenzékivé lett magyar képviselőkhöz fordulva éles hangon bírálta az előző román koalíciós kormányt, amelynek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is tagja volt. A kritikák egy része arról szólt, hogy a politikus szerint a megbukott kabinet jogtalanul juttatott saját oldalának állami összegeket kampánycélokra. Antonescu felhozta a román törvényhozásban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározatot is.
„Amikor Victor Ponta úr a törvénysértéseket említette, akkor azokról az intézkedésekről, túlkapásokról beszélt, amelyeket, önök, RMDSZ-esek követtek el, együtt azzal a hatalommal, amelyet két cikluson át támogattak, és amely törvénysértéseket most Románia összes lakosainak az érdekeit figyelembe véve meg kell szüntetnünk. Igen, az önök által kampánycélokra elsíbolt, kiutalt pénzeket most vissza kell vennünk és oda kell adnunk a nyugdíjak és bérek emelésére, és Victor Ponta minden román állampolgár érdekei szerint cselekszik, beleértve a magyarokat is. Még akkor is, amikor az önök által törvénysértő módon meghozott kormányhatározat megszüntetéséről beszél. Jogtalan és sértő az önök bírálata, hiszen azok a jogok, amelyeket mi biztosítani szándékozunk a romániai kisebbségeknek, a legmagasabb európai normáknak is megfelelnek” – mondta hétfőn a bukaresti parlamentben Crin Antonescu.
Az új kormány kedden már ülésezik, és jelentős sikerként könyvelheti el, hogy hétfőig sikerült megállapodnia arról a szándéknyilatkozatról az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank delegációjával, amelynek lényege, hogy a Nemzetközi Valutaalap engedélyezi a tervezettnél magasabb idei költségvetési hiánycélt Romániának. Ezzel az idén lesz miből fokozatosan emelni a nyugdíjakat és a béreket, ami létfontosságú lehet a hétfőn beiktatott új hatalomnak a közelgő, novemberi választások előtt.
hirado.hu. Erdély.ma

2012. május 9.

Jön a tiszta egyéni kerületes választási rendszer
Elfogadta a szenátus a frissen kormányra került Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség választásitörvény-módosítását, amely egyfordulós, tiszta egyéni választókerületes választási rendszer bevezetését irányozza elő.
A tervezet értelmében az első forduló után az a jelölt nyer mandátumot az egyéni választókerületben, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül a voksok arányától. Második fordulóra csak akkor kerülne sor, ha szavazategyenlőség alakul ki az élen.
A módosítást mind az RMDSZ, mind a vele együtt ellenzékbe került Demokrata-Liberális Párt (PDL) ellenezte, mivel az nem biztosítja az arányos képviseletet, azonban a felsőház mégis megszavazta 77-9 arányban, mivel az USL már két héttel ezelőtt többségbe került ott. Tizenhét szenátor tartózkodott.
USL: több felelősség, nagyobb legitimitás
A vitán Victor Ponta frissen kinevezett kormányfő is részt vett, mint az indítvány társszerzője. A másik kezdeményező az USL másik tagpártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu. Ponta indoklása szerint a négy évvel ezelőtt alkalmazott választási rendszert számos kritika érte, és az új rendszert szerint egyrészt letisztulna a politikai élet, másrészt megerősödne a kötelék a mandátum nyertese és a választók között. Crin Antonescu is úgy vélte, hogy a kettejük által javasolt rendszer több hatalmat és felelősséget ruház a választókra, a politikai szférának pedig nagyobb legitimitást biztosít. Ponta azt is elmondta, hogy később a képviselők számának csökkentéséről és a politikai migráció visszaszorításáról is indítványt nyújtanak be.
Mint arról beszámoltunk, a négy évvel ezelőtti választások előtt sajátos hibriddé alakították át az addig listás választási rendszert. Kialakították ugyan az egyéni választókerületeket, de csupán az a jelölt nyert automatikusan, aki 50 százaléknyi plusz egy szavazatot kapott. A többi mandátumról a listás választásokon alkalmazott módszer alapján, sorsolásszerűen döntöttek, így előfordult, hogy egy jelölt több mint tízezer szavazattal sem kapott mandátumot, míg egy másik már néhány tucatnyi vokssal is képviselő lett.
RMDSZ, PDL: arányos képviselet kell
A tervezetet a PDL nevében Cristian Rădulescu szenátor elvetette, bár korábban a demokrata-liberálisok is a tiszta egyéni választókerületes rendszer hívei voltak, már csak azért is, mert annak bevezetését a párt mentora, Traian Băsescu államfő volt. Most azonban Rădulescu arról beszélt: az USL tervezete megvalósíthatatlan, és súlyos alkotmányossági problémákat is fölvet. „A tervezet kiiktatja azon kitételt, amelynek értelmében a pártok jelöltjei által kapott töredékszavazatokat is mandátummá lehet alakítani. Más szóval az arányosság minden elemét kiiktatják, ami minden demokratikus választási rendszer alapja. Alkotmányossági problémák merülnek föl, mivel így megtörténhet, hogy egy olyan párt, amely a választásokon 30-35 százalékot szerez, a parlamentben a mandátumok akár 90 százalékát is megkapja, ami teljesen antidemokratikus. Megvalósíthatatlan és jelentős alkotmányossági problémákat felvető kezdeményezésről van szó” – szögezte le a PDL-s szenátor.
Az RMDSZ nevében Markó Béla szögezte le: bár elismeri, hogy a jelenlegi rendszer nem jó, a tiszta egyéni választókerületes voksolással sem ért egyet, mivel az arányos képviselet mellett tör lándzsát.
Elismerte a rendszer azon előnyét, hogy így a legnagyobb párt vagy pártkoalíció stabil többségre tehet szert, azonban ez az ellenőrzés lehetőségét is kiiktatja. „Emellett egy olyan, relatíve nagy területű országban, mint Románia, amelynek számos hagyományos régiója van, számos helyi közösséggel, arányos rendszer szükséges, olyan szűrővel, mint az 5 százalékos küszöb. Ez biztosítaná a különböző vidékek, érdekek, doktrínák képviseletét, még ha azok kisebbségiek is” – indokolta Markó, miért tartja az RMDSZ hibának az arányos képviselet kiiktatását.
Markó szerint az lenne a legjobb, ha visszatérnének a korábbi megyei listás rendszerhez, de ha ez nem lehet, akkor is olyan – akár vegyes – rendszert kéne kialakítani, amely biztosítja az arányosságot.
Mint arról beszámoltunk, három héttel ezelőtt a választási törvény módosításával megbízott parlamenti bizottság olyan tervezetet dolgozott ki, amely német mintára vegyes rendszert vezetne be, oly módon, hogy a szenátorok és a képviselők mintegy felét egyéni választókerületben, a másik felét pedig listáról választanák meg. E tervezet – mint ahogy azt Márton Árpád, a bizottság RMDSZ-es tagja korábban a Krónikának elmondta – az RMDSZ támogatását is élvezte, mivel képes lett volna biztosítani az arányosságot.
A szenátus által tegnap elfogadott tervezet még nem léphet hatályba, mivel arról döntő kamaraként még az alsóháznak is szavaznia kell, ott pedig még kérdéses, megszavaznák-e, bár a nemzeti kisebbségek és az UNPR támogatásáról biztosította az új kormányt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 9.

Kedvezőtlenül módosították a választási törvényt
Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg kedden a szenátus, amely a hatályban lévő arányos voksolási rendszert helyettesítené. Az RMDSZ a módosítás elutasítását kérte, ez a rendszer ugyanis jelentősen csökkentheti a romániai magyarság politikai súlyát.
A választási törvény módosítását Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a hatalomra került Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei kezdeményezték. Az indítványt 77 szenátor támogatta, kilencen ellene szavaztak, és 17-en tartózkodtak. A most megszavazott új rendszert már a novemberi parlamenti választásokon alkalmazhatják, így az a jelölt juthat mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot gyűjti össze, és megszűnik a töredékszavazatok visszaosztása. A jelölteknek nem kell már megszerezniük a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, így a törvényhozókat is ugyanúgy választanák meg, mint a polgármestereket és a megyei tanácselnököket, vagyis egy fordulóban.
Az RMDSZ a törvénymódosítás elutasítását kérte, hiszen az arányos rendszer megszüntetésével csökkenhet a romániai magyarság parlamenti képviselete. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell még. Markó Béla RMDSZ-szenátor a szenátusi vitában kifejtette: egy olyan sokszínű és kiterjedt országnak, mint Románia arányos választási rendszerre van szüksége, hogy valamennyi helyi közösség képviselve legyen a parlamentben.
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője a voksolást megelőzően bejelentette, hogy pártja törvényhozói tartózkodni fognak, hiszen a kormánypártok által javasolt törvénytervezet komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Szerinte a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ez alaptörvénybe ütközik.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint is alkotmányellenes a jogszabály, egyrészt a Rădulescu által említett ok miatt, másrészt azért, mert az Alkotmánybíróság korábban hozott egy olyan döntést, miszerint tizenkét hónappal a választások előtt nem lehet lényegesen módosítani a választási rendszert. Rámutatott: az új rendszer még akkor sem szavatol arányos képviseletet a magyarságnak, ha a magyar pártok között létrejön őszig az összefogás. Hozzátette: abban reménykedik, hogy sikerül meggyőzni a PDL törvényhozóit, hogy együtt forduljanak keresettel az alkotmánybírósághoz abban az esetben, ha az alsóház is megszavazza majd a törvényt.
A képviselő szerint olyan abszurd helyzet is előállhat az USL által javasolt választási rendszer nyomán, hogy egy párt megszerzi országosan a szavaztok 25 százalékát, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így ez a párt nem kerülhet be a parlamentbe. A törvénytervezet ugyanis nem módosította a korábbi választási törvény parlamenti küszöbre vonatkozó részét, így továbbra is hatályban van az 5 százalékos normális küszöb, valamint az alternatív küszöb, amely lehetővé teszi egy pártnak a parlamentbe jutását akkor is, ha nem érte el országosan az 5 százalékot, de megszerzett hat képviselői és három szenátori mandátumot.
Victor Ponta a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami - mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. május 9.

„Jól jönne most Magyarország támogatása”
Interjú - Markó Béla szerint a szlovákiaihoz hasonló visszarendeződés indulhat el Romániában
Hosszú időre végzetesen elronthatja a román–magyar viszonyt, ha az új kormány beváltja fenyegetését, és érvényteleníti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karát létrehozó kormányhatározatot – mondja Markó Béla leköszönő miniszterelnök-helyettes. A kérdésben jól jönne Magyarország támogatása, viszont Markó úgy látja, ebben a pillanatban Budapest nem elég befolyásos, hogy segíteni tudjon.
Megbukott a kormány, amelynek az RMDSZ is tagja volt és ön is személyesen miniszterelnök-helyettesként. Meglepte az, ami történt?
Olyan értelemben lepett meg, hogy bár mindannyian láttuk, hogy elkezdődött a kormánytöbbségből az átvándorlás az ellenzékbe, arra számítottam, a többség csak az önkormányzati választások után fogy el.
Eddig a kisebbségi jogok terén csakis előre lehetett lépni, ha tehát Victor Ponta kormánya visszavonja a MOGYE-határozatot, az határkő lehet. Tart attól, hogy további kisebbségi jogokat érvénytelenítenek?
Valóban először történne meg az, hogy visszavonnak egy kivívott jogot, ami nagyon könnyen arra a pályára helyezhetné a magyar–román viszonyt, mint ami az utóbbi években Szlovákiára volt jellemző.
Mit tehet az RMDSZ?
Tárgyalnunk kell a kormányra kerülő vezetőkkel, és meggyőzni őket, hogy nagyon könnyen beindulhat az elmúlt több mint egy évtized eredményeinek a felszámolása, és az hoszszú időre elronthatja a román–magyar viszonyt. Nem is önmagában a MOGYE-ról van szó, hanem egy egész etnikumközi viszonyrendszerről.
Számítanak Magyarország segítségére?
Magyarország segítségére mi mindig számítottunk, viszont úgy látom, hogy ebben a pillanatban Magyarország befelé fordult, saját gondjaival van elfoglalva. És minden bizonnyal a befolyása sem elegendő ahhoz, hogy egy ilyen kérdés megoldásában hathatósan segíthetne.
Az RMDSZ hosszú ideig megkerülhetetlen volt, amikor a kormányzásról volt szó. Hogy látja, lehet-e a szövetség ismét a mérleg nyelve?
Ebben a pillanatban nem látom annak a feltételeit, hogy az RMDSZ az új hatalommal valamiféle koalíciót alkosson. A választási törvényt ráadásul úgy akarják módosítani, hogy a legerősebb alakulat abszolút többséget élvezhessen. Ezt nagyon rossznak tartanám, mert egyrészt nem érvényesülne az arányos képviseleti elv, másrészt nem lenne szükség arra, hogy a győztes párt az RMDSZ-szel vagy másokkal koalícióról tárgyaljon. De a magyarokra az elmúlt évtizedekben nem csak a matematika okán volt szükség: fontos volt, hogy a románok és a magyarok között ne állandó konfliktus legyen, hanem együttműködés. Az RMDSZ tulajdonképpen ezt az együttműködési készségét kínálta föl, amikor kormányra lépett különböző román pártokkal.
Lesz-e elég erő a közösségben, vagy jön a megosztottság?
Az RMDSZ nyitott lesz. Nyitott volt most is, az önkormányzati választások előtt, de vajmi kevés eredménnyel, mert a két további kis párt (Erdélyi Magyar Néppárt, Magyar Polgári Párt – A szerk.) meg akarja bontani a politikai egységet. Egyelőre nem látok különösebb megosztottságot, úgy gondolom, az RMDSZ a következő választásokon is fel tudja mutatni ugyanazt az eredményt, amit négy évvel ezelőtt. De azért távlatilag a román politikusok is érzik, hogy a romániai magyar közösségen belül bizonyos csoportosulások elég nagy munkát fejtenek annak érdekében, hogy ez a megosztottság ténnyé váljék.
A tavalyi kongresszus előtt, amikor bejelentette, hogy nem indul újabb RMDSZ-elnöki mandátumért, azt is előrevetítette, nem áll szándékában kivonulni a közéletből. Melyek lesznek ön szerint a romániai magyar közélet színterei a következő években?
Az RMDSZ-ben váltásra volt szükség, és azt hiszem, utólag is bebizonyosodott, hogy helyesen döntöttem.
Most, hogy megszűnik a kormánytisztségem, számomra ez a korszak is lezárult. Kormánytisztséget nem vállalok már akkor sem, ha – remélhetőleg minél hamarabb – az RMDSZ ismét kormányzati pozícióba kerül.
Amit az elkövetkezőkben szorgalmazni szeretnék, és ami szerintem hiányzik, azok az értelmiségi közéleti fórumok Erdélyben. Nem vagyok naiv, tudom, hogy az értelmiségi megszólalás a napi politikára nem hat abban a pillanatban, de azt szeretném, ha ezeknek a fórumoknak a működéséhez hozzájárulhatnék. Továbbra sem akarok elhallgatni, amikor közéleti-politikai kérdésekben véleményem van – ennek írásban, szóban ezután is hangot fogok adni.
Nem lesz magyar orvosi kar
A hétfő este beiktatott új román kormány miniszterelnöke, Victor Ponta közölte, hogy a politikai döntés megszületett, érvénytelenítik azt a határozatot, amellyel az előző kabinet önálló magyar kart hozott létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). A marosvásárhelyi táblabíróság időközben felfüggesztette a szóban forgó jogszabályt. Ám mihelyt a bírósági procedúra véget ér, a kormány érvényteleníti a MOGYE-határozatot.
Markó Béla, a hétfőn leköszönt kormány miniszterelnök-helyettese szerint az önálló magyar tannyelvű orvosképzés továbbra is jogszabályi követelmény, s az új kormány dolga kitalálni, miként tesz eleget ennek az elvárásnak. (Bukaresti tudósítónktól)
Szőcs Levente, BUKAREST. Népszabadság

2012. május 10.

RMDSZ-es népvándorlás a hatalomból
RMDSZ-es tisztviselők „népvándorlása” vette kezdetét Bukarestből Erdélybe annak nyomán, hogy a parlamentben megbukott Ungureanu-kormányt váltó balliberális hatalom nekilátott a kádercserének az állami és a kormányapparátusban. A kisebb megszakítással 1996 óta folyamatosan hatalmon lévő magyar alakulat számára jelentős érvágást jelent, hogy ellenzékbe került, hiszen miniszterelnök-helyettesi, három miniszteri és több mint tíz államtitkári poszttal rendelkezett a menesztett kormányban, ezenkívül politikusai több mint 40 kormányzati intézményben és számos prefektúrán töltöttek be vezető tisztségeket, és tanácsosok, irodavezetők, szakértők százainak adtak munkát.
Mennek. Ungureanuval együtt az RMDSZ is távozik a Victoria palotából (fotó: www.gov.ro)A jelenlegihez hasonló leváltási hullámban legutóbb 2009-ben, a Tăriceanu-kormány bukásakor volt része az RMDSZ-nek, amikor szintén ellenzékbe került a demokrata-liberálisok és a szociáldemokraták alkotta nagykoalíció nyomán. Akkoriban tüntetésekre is sor került az állami intézmények területi kirendeltségei élén álló magyar tisztviselők eltávolítása miatt.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap lapunknak elmondta, mintegy 200 magyar tisztségviselőt érint közvetlenül a mostani kormányváltás, ennyien dolgoztak többek között tárcavezetőként, államtitkárként, helyettes államtitkárként vagy más beosztásban a leköszönő Ungureanu-kormány hivatalaiban. Kovács kérdésünkre hozzátette, erdélyi viszonylatban ugyanakkor több ezer közalkalmazottról van szó, az érintettek többsége esetében a leváltás kérdése a hatályos törvények miatt nem egyszerű.
„A miniszterek, államtitkárok és azok helyetteseinek, illetve a különböző kabinetek szakértőinek kinevezése miniszterelnöki aláírástól függ, vagyis politikai vonalon tisztségbe kerülő vezetőkről van szó. Léteznek viszont – Erdély mellett a fővárosban is – hivatalukat versenyvizsgával elnyert tisztségviselők, akiknek a helyzete törvényileg nem egyszerű.
A Victor Ponta kormányfő által nemrég kifejtett, véleményem szerint meglehetősen populista kijelentés szerint a decentralizált megyei intézmények vezetőinek leváltása szakmai alapon történik majd. Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy reményeink szerint nem fog végbemenni etnikai tisztogatás az állami hivatalokban” – fogalmazott a szövetség főtitkára, aki a három évvel ezelőtti személyzeti cserének maga is „szenvedő alanya” volt, hiszen elvesztette az Országos Ifjúsági Hatóság elnöki posztját.
Az alprefektusokat is leváltják
Kovács Péter főtitkár közölte, a prefektusokon kívül a magyar alprefektusokat is leváltják, az érintetteket a kormány várhatóan kormányfelügyelői tisztségekbe nevezi ki. „A prefektusok és helyetteseik nem lehetnek tagjai egyetlen pártnak sem, ők úgynevezett főköztisztviselők, ebből a testületből pedig nem lehet őket letávolítani. Az új kormány minden bizonynyal kinevezi majd a leváltott magyar prefektusokat és alprefektusokat valamilyen tisztségbe, ez azonban semmilyen valós hatáskörrel nem jár majd, nem lesz semmiféle súlya a magyarság érdekeinek képviselete terén” – magyarázta a főtitkár.
A prefektusok leváltásáról szóló elvi döntés egyébként a Victor Ponta vezette kormány első, keddi ülésén megszületett. Az ország 41 megyéje közül Arad, Brassó, Hargita, Hunyad, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy, Temes és Vaslui megyék élén áll az RMDSZ által javasolt prefektus vagy alprefektus. Ladányi László-Zsolt Hargita megyei prefektus az MTI-nek tegnap szintén úgy nyilatkozott, a leváltott hivatalnokokat minden bizonnyal kormányellenőri tisztségbe nevezik ki. „Azt, hogy ki milyen megyébe kerül majd, nem lehet tudni, a kormányellenőrök ugyanis már nem a belügyminisztériumhoz, hanem a kormányfőtitkársághoz tartoznak, ott döntik el, hogy ki milyen feladatkört kap majd” – magyarázta Ladányi.
Több száz leváltott közalkalmazott
A kormányváltás miatt a tárcavezetők, államtitkárok és államtitkár-helyettesek mellett minden bizonnyal a különböző államtanácsosokat, kabinetvezetőket is meneszti majd az új balliberális kormány. A kulturális minisztériumban például Kelemen Hunor volt tárcavezető, az RMDSZ elnöke mellett négy magyar tanácsos, két sajtótanácsos és egy kabinetigazgató dolgozott, míg a környezetvédelmi tárcánál Korodi Attila exminiszter mellett hét magyar tanácsos, egy jogtanácsos, egy kabinetigazgató és egy főtitkár-helyettes tevékenykedett.
Az egészségügyi minisztériumban négy tanácsos és egy főtitkár segítette Ritli László volt tárcavezető munkáját, Markó Béla leköszönő miniszterelnök-helyettest pedig öt tanácsos, három államtanácsos, illetve egy államtitkár. Markó munkatársai közül egyébként tegnap Nagy Zoltánt, Tudor Veronkát, Pásztor Gabriellát és Péter Zsuzsannát menesztették, ugyanakkor leváltották Dézsi Attila kormányfőtitkárt is, akit egyúttal a Hunyad megyei közigazgatásért felelős kormányellenőrnek neveztek ki.
Mindemellett meneszthetik a több tucat kormányzati intézménynél vezető beosztást betöltő RMDSZ-es tisztségviselőt is, például az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság alelnökét, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnökét, illetve kabinetigazgatóját, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnökét és további három alkalmazottját, vagy az Országos Építkezési Felügyelőség főfelügyelőjét. Ugyanakkor leválthatják az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság alelnökét, az Országos Statisztikai Intézet alelnökét, a Közbeszerzéseket Szabályozó és Felügyelő Országos Hatóság alelnökét, illetve a Kórházak Akkreditációjáért Felelős Országos Tanács elnökét, az említettek személyek ugyanis kivétel nélkül az RMDSZ javaslatára tölthetik be funkciójukat.
Különben a Bukarestben dolgozó magyar kormányzati tisztségviselők várható menesztése kapcsán Kelemen Hunor a napokban úgy nyilatkozott: ez a politikában így szokott történni, egyik nap kormányon vagy, másik nap nem, erre föl kell készülni minden politikai szervezetnek. „A kormányon kívül is van élet, politikai munkánk ezzel nem ért véget. Rengeteg kormányzati tisztségviselőt fog ez érinteni, rengeteg szakpolitikusunk dolgozott a minisztériumokban, a különböző kormányzati intézményekben, és gondolom, egy új kormány, amennyiben az RMDSZ nincs kormányon, ezeket az embereket váltani fogja” – mondta az MTI-nek a szövetségi elnök.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 10.

Bárczi Győző: A magas rangú köztisztviselőket nem meneszthetik
A hétfőn mandátumot nyert szociálliberális kormány egyik prioritása a demokrata és RMDSZ-es prefektusok, illetve alprefektusok menesztése – jelentette be a keddi kormányülést követően Victor Ponta miniszterelnök.
Bárczi Győző, Maros megye alprefektusa a Népújság kérdésére kijelentette: – Várható volt, hiszen hasonló tisztogatás történt 2008-ban is. Hivatalosan nem értesített senki, én is a sajtóból értesültem a hírről. Vannak prefektusok és alprefektusok, akiket nem véglegesítettek a tisztségükben. Azokat tényleg leválthatják egy tollvonással. Engem azonban a törvény értelmében csak áthelyezni tudnak, mert magas rangú köztisztviselő vagyok. Egyszer már keresztülmentem ezen, a kormány főtitkárságán dolgoztam. Gondolom, kapok majd feladatot. A magas rangú köztisztviselőket törvényellenes lenne egyszerűen kirúgni politikai alapon… Voltam én már kormánybiztos, úgy hogy ez van – nyilatkozta Bárczi Győző.
Az RMDSZ-nek az ország 11 megyéjében öt prefektusa és hat alprefektusa van: Arad: Horváth Levente (alprefektus), Brassó: Ambrus Károly (alprefektus), Hargita: Ladányi László (prefektus), Hunyad: Dezméri István (prefektus), Kovászna: György Ervin (prefektus), Máramaros: Böndi Gyöngyike (alprefektus), Maros: Bárczi Győző (alprefektus), Szatmár: Pataki Csaba (alprefektus), Szilágy: Végh Sándor (prefektus), Temes: Marossy Zoltán (alprefektus), Vaslui: Székely Levente (prefektus).
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

2012. május 10.

Régiósítás Ponta-módra
Megyék fölötti közigazgatási régiók kialakítását tervezi az új kormány, Victor Ponta miniszterelnök közölte: nem támogatja Traian Băsescu államfő tavalyi kezdeményezését, mely szerint nyolc óriásmegyébe olvasztanák be a jelenlegi 41 megyét.
„Mi közzétettük saját tervünket, és azt fogjuk életbe ültetni. A megyék megmaradnak, mert megvan a maguk szerepe a helyi közigazgatásban. 2014-ben létrehozzuk a régiókat, és az európai parlamenti választások alkalmával megválasztjuk a régiótanácsokat és régióelnököket is" – magyarázta Victor Ponta.
Hírügynökségi értesülések szerint egyébként a kormánypártok elosztották már egymás közt a prefektusi tisztségeket is, huszonhárom erdélyi és bánsági megye élére a Szociáldemokrata Párt, a többi tizennyolc megyében pedig a Nemzeti Liberális Párt, illetve a Konzervatív Párt jelöl kormánybiztosokat.
3szek.ro. Erdély.ma

2012. május 10.

Demetert nem bántják?
A kormányváltás után is maradhatnak a helyükön a közszolgálati televízió és rádió jelenlegi vezetői – ígérte kedden este a miniszterelnök. Victor Ponta kifejtette, nem tartja megoldásnak, ha az előző koalíció befolyása alatt lévő intézményvezetőket saját embereire cserélné az új parlamenti többség.
A kormányváltás után is maradhatnak a helyükön a közszolgálati televízió és rádió jelenlegi vezetői – ígérte kedden este a miniszterelnök. Victor Ponta kifejtette, nem tartja megoldásnak, ha az előző koalíció befolyása alatt lévő intézményvezetőket saját embereire cserélné az új parlamenti többség. Szerinte szakmai kritériumokat figyelembe véve, inkább a menedzsment szintjén lenne szükség változtatásra. Victor Ponta elsősorban a közszolgálati televízió vezetőivel elégedetlen. „Traian Băsescu államfő befolyása alatt állnak, és félretájékoztatják a lakosságot. A TVR menedzsmentje ráadásul nagyon rosszul végzi a dolgát, az intézmény adóssága már rég meghaladja a korábban emlegetett 40 millió eurót” – fejtegette a kormányfő.
Sebesi Karen Attila, a közszolgálati televízió vezetőtanácsi tagja szerint a helyhatósági és parlamenti választások előtt semmiképp nem szerencsés a váltás az intézmény élén. „Általában kormányváltáskor a közszolgálati médiumokat átpasszírozzák, de ez most nem lenne annyira jó. Már csak azért sem, mert ugyan könnyű elbocsátani embereket, de másokat állítani a helyükre, már nehezebb feladat” – magyarázta lapunknak.
A közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsának és elnök-vezérigazgatójának sorsáról a parlament dönt az intézmények elmúlt évi tevékenységi jelentése alapján. Ha a jelentést elfogadják a honatyák, minden marad a régiben, ha elutasítja, a vezetőségnek mennie kell.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, a kulturális és média szakbizottság tagja szerint nem valószínű, hogy a két intézmény tevékenységi jelentése május folyamán a parlament napirendjére kerül. „Bár én már holnap meneszteném az egész bandát a tévétől. Egyértelműen magyarellenes, agresszív politikát folytatnak, és megszegik az újságírói etika minimumait is” – jelentette ki lapunknak. Hozzáfűzte, hogy Pontáék igazán nem elégedetlenkedhetnek, kezükben van a média elég nagy része. „A rádióban tisztességes munka zajlik, nem érezhetik, hogy elnyomják őket. Meg tudtak egyezni a tévével is, rádióval is kampányügyben” – magyarázta a politikus.
Márton Árpád szerint Demeter Andrásnak, a rádió elnök-vezérigazgatójának kevésbé kell leváltástól tartania. Ezt támasztja alá, hogy kedden este a miniszterelnök nem a rádió, hanem televízió vezetőségét vádolta inkább politikai elfogultsággal.
Zsigmond Júlia. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. május 11.

RMDSZ: etnikai tisztogatás jöhet
Etnikai tisztogatástól tart Kovács Péter a minisztériumoknak alárendelt székelyföldi intézményekben. „Nem a tisztogatás véres változatára gondolok, hanem arra, hogy a magyar embereket le fogják váltani” – jelentette ki az ÚMSZ-nek az RMDSZ főtitkára a kormányfőnek azt a kijelentését kommentálva, miszerint a szakmai teljesítmény lesz az egyetlen kritérium az intézmények vezetőinek kinevezésekor.
Etnikai tisztogatástól tart Kovács Péter a minisztériumoknak alárendelt székelyföldi intézményekben. „Nem a tisztogatás véres változatára gondolok, hanem arra, hogy a magyar embereket le fogják váltani” – jelentette ki az ÚMSZ-nek az RMDSZ főtitkára a kormányfőnek azt a kijelentését kommentálva, miszerint a szakmai teljesítmény lesz az egyetlen kritérium az intézmények vezetőinek kinevezésekor.
Ponta a Gorj megyei dekoncentrált intézmények vezetőivel tartott szerdai tanácskozáson beszélt erről. Hangsúlyozta, nem várja el az intézményvezetőktől, hogy a hatalmon lévő pártok politikáját folytassák, az egyetlen elvárás, hogy betartsák a törvényeket és tisztességes módon szervezzék meg a választásokat.
Az RMDSZ főtitkára populista nyilatkozatnak tartja a kormányfő kijelentését. „Sokan bedőlnek Victor Ponta nyilatkozatának, és azt mondják magukban: végre egy olyan kormány került hatalomra, amely a szakmai felkészültséget, nem a politikai hovatartozást tartja elsődlegesnek. Ezeknek a szavaknak nem szabad bedőlni. Szép lassan az előző kormány mandátuma alatt kinevezett intézményvezetők mindegyikéről kiderül, hogy szakmailag nem felel meg a poszt betöltésére, ezért eltávolítják őket” – magyarázta Kovács Péter. Hozzátette: szerinte a Ponta-kormány „mindenkit elsöpör majd útjából”, akiket az előző kabinet helyezett tisztségbe. „El tudom például képzelni azt, hogy a székelyföldi megyékben etnikai tisztogatás lesz a minisztériumoknak alárendelt intézményekben. Nyilván, nem a tisztogatás véres változatára gondolok, hanem arra, hogy a magyar embereket le fogják váltani” – mondta a politikus.
Kovács szerint az utóbbi években sikerült elérni, hogy a székelyföldi megyék minisztériumoknak alárendelt intézményeiben a magyarság „majdnem” a számarányának megfelelően legyen képviselve, az etnikai arányok azonban hamarosan meg fognak fordulni. „Egy csöppnyi kétségem sincs afelől, hogy ez meg fog történni” – jelentette ki. Az RMDSZ főtitkára megjegyezte: a tisztségviselők leváltása jogi szempontból nem lesz problémamentes az új kormány számára. „Ne feledjük, hogy ezek az emberek versenyvizsgával jutottak posztjukhoz” – jegyezte meg.
Román prefektusok a székely megyékben
Victor Ponta Gorj megyében hét prefektus megtartásáról beszélt. Ladányi Zsolt Hargita megyei prefektus nincs közöttük, és utódját is homály fedi. Ladányi a jelenlegi alprefektusra, Andrei Jean-Adrian volt alprefektusra tippel. „Az elmúlt huszonkét év alatt soha nem történt még meg, hogy a prefektusi intézmény vezetőségi tagjai között ne lettek volna magyarok, de úgy néz ki, hogy most egy ilyen időszak következik, és most ezzel kell szembenézni” – kommentálta a fejleményeket Ladányi, hozzátéve: a magyar többségű megyékben, mint Hargita megye is – ahol a lakosság 85 százaléka magyar ajkú – a hivatalt magyarra kellene bízni, hiszen a prefektusi munka technikai, nem politikai jellegű. Mint korábban írtuk, Kovászna megyében a magyarellenességéről hírhedt Codrin Munteanu váltja György Ervint a prefektusi székben.
„Nem sok jót ígérnek”
Az RMDSZ aggódva figyeli azt, ami az országban történik, hiszen a Ponta-kormány döntései nem sok jót ígérnek az erdélyi magyarságnak, de az országnak se – jelentette ki tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta: azt tapasztalták, hogy az ellenzéki retorika megváltozik, ha egy párt megkezdi a kormányzati munkát, de a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormánya nem így indult. A szövetségi elnök ugyanakkor azt reméli , hogy Crin Antonescu liberális pártelnök nacionalista nyilatkozatait nem követik kormányzati döntések.
Az RMDSZ nem tűri a választási törvény módosítását
Kelemen Hunor elmondta: a szenátus által elfogadott új választási törvényt a képviselőházban megpróbálják módosítani. Az új jogszabály révén ugyanis előfordulhat, hogy egy 20-22 százalékkal rendelkező párt nem jut be a parlamentbe. A Szociáldemokrata Párt rájött, a 40-45 százalékos támogatottságával akár 75 százalékos parlamenti képviseletet szerezhet, ezért az egész belpolitikai rendszert át akarja írni. Hozzátette, ha a képviselőházban nem tudják érdemben módosítani a választási törvényt, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. május 15.

Valamennyi magyar prefektust és alprefektust leváltották tisztségéből
Egyetlen magyar prefektus és alprefektus sem maradt tisztségében a napokban lefolytatott leváltások-beiktatások nyomán.
A Victor Ponta vezette baloldal kormány a hét végén hozott több kormányhatározatot a prefektusok és alprefektusok leváltásáról, és az elmúlt két napban már több megyében be is iktatták az új prefektusokat. A változások nyomán az erdélyi megyékben egyetlen magyar prefektus vagy alprefektus sincs hivatalban.
A jobboldali Boc-, majd Ungureanu-kormányok idején Erdélyben Hargita, Kovászna, Szilágy és Hunyad megyének, a Kárpátokon kívül pedig a moldvai Vaslui megyének volt magyar prefekutsa. Alprefektusi tisztséget viseltek ugyanakkor a magyarság képviselői Arad, Brassó, Maros, Máramaros, Szatmár és Temes megyében. A baloldali kormány határozatai következtében valamennyiüket felmentették tisztségükből.
Hargita megyében Ladányi László Zsoltot Augusta-Cristina Urzica, a megye egyik román többségű községének a jegyzője, Kovászna megyében György Ervint Codrin Munteanu váltja. Munteanu már korábban is betöltötte a tisztséget, és magyarellenes intézkedéseivel irányította magára a figyelmet. Távozása előtt György Ervin elmondta, hogy azt tartaná normálisnak, ha a magyar többségű megyében a kormányváltás után is magyar anyanyelvű köztisztviselő töltené be a tisztséget. Codrin Munteanu vasárnap délutáni beiktatási ceremóniájáról tüntetőlegesen távol maradtak a megye és a megyeszékhely magyar vezetői.
A közigazgatásban a prefektusok közhivatalnokoknak számítanak, nem szabad párttagsággal rendelkezniük. Kettős szerep hárul azonban rájuk a megyék vezetésében: egyfelől a megyei önkormányzat és a helyi önkormányzatok határozatainak a törvényességét kell ellenőrizniük, másrészt pedig a kormány helyi képviselői, a kormány politikájának a helyi végrehajtói. A romániai kormánycseréket általában a prefektusok lecserélése követi. A kormányok úgy ítélik meg, nem bízhatják politikájuk megyei szintű végrehajtását olyan közhivatalnokokra, akik egy másik kormányhoz is hűek voltak.
MTI. Erdély.ma

2012. május 15.

A Székelyföldet feldaraboló átszervezés ellen tiltakozik a Székely Nemzeti Tanács
A Székelyföldet feldaraboló közigazgatási átszervezési terv ellen tiltakozik Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levélben, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
A közlemény szerint az új román kormány régiós felosztási terve Székelyföldet három különböző régióba tagolná. Az SZNT szerint ez sérti Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a kisebbségi keretegyezményt, és a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját.
Az SZNT elnöke felhívja a miniszterelnök figyelmét, hogy nem lehet régióhatárokat kijelölni az érintett közösségekkel való konzultáció nélkül, márpedig szerinte a székelyek nem fognak megszavazni olyan tervezetet, amely Székelyföldet szétdarabolná, vagy egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolná.
MTI. Erdély.ma

2012. május 15.

Perelnek az önkormányzatok a kormánypénzek visszavonása miatt
Több erdélyi és partiumi önkormányzat is megtámadja a bíróságon azt a kormányrendeletet, amellyel a balliberális kormány visszaköveteli az önkormányzatoktól az év elején kiutalt kormánytámogatást. A Ponta-kabinet 250–300 millió lejt vonna vissza a polgármesteri hivataloktól és a megyei tanácsoktól, ezt az összeget az Ungureanu-kabinet a tartalékalapból utalta át az intézményeknek. A sürgősségi kormányrendelet már kedden este megjelent a Hivatalos Közlönyben, így – a szabályozás értelmében – múlt pénteken járt le a háromnapos határidő a pénzek visszafizetésére.
Megvonás. A Ponta-kabinet intézkedése miatt Erdély-szerte számos intézményfelújítás fog szünetelni Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette, az RMDSZ is bírósághoz fordul a kormányrendelet miatt, mivel az Ungureanu-kabinet által kiutalt támogatásokat nem politikai alapon, hanem az önkormányzatok szükségletei alapján osztották ki.
„A forráskiegészítéshez joguk volt az önkormányzatoknak, de a rendeletet formai okokra hivatkozva kell megtámadni, hiszen kibocsátása nem felel meg az előírásoknak, például közvita sem előzte meg” – szögezte le Kelemen Hunor.
Az RMDSZ kezdeményezését a Demokrata-Liberális Párt (PDL) is támogatja. Vasile Blaga, a PDL főtitkára szerint ha az önkormányzatok beperelik a kormányt, akkor egészen biztos, hogy vissza fogják nyerni a Ponta-kormány áltat visszaigényelt pénzeket. A PDL első embere, Emil Boc volt miniszterelnök úgy véli, alkotmánysértő a szociálliberális kabinet határozattervezete, mivel sérti az önkormányzati autonómiát.
„A kormány nem politikai alapon osztotta szét ezeket az összegeket, hanem az önkormányzatoknak alárendelt intézmények fele irányuló tartozások kiegyenlítésére, valamint hozzájárulásként fontos európai uniós projektek elkezdéséhez” – mutatott rá az ellenzékbe vonult párt elnöke. Victor Ponta miniszterelnök azonban megfenyegette a PDL és az RMDSZ azon polgármestereit, akik perre mennének a kormánnyal az előző, PDL-kabinet által kiutalt, de az új kormány által visszakért pénzek ügyében.
Ponta szerint nem nyerhetik meg a pereket, viszont gondoskodik arról, hogy a perköltséget is nekik kelljen kifizetniük. A miniszterelnök szerint a kiutalások politikai alapon történtek, és a pénzeket az önkormányzatok egy része választási kampányra költötte volna. Az összegek odaítéléséről szóló kormányrendelet értelmében azonban ezeket az aktuális kiadások fedezésére, valamint EU-s pályázati beruházásokra költhették volna az önkormányzatok.
A kormányfő szerint a visszakövetelt pénzeket bér- és nyugdíj-kiegészítésre kellene fordítani. Az Ungureanu-kormány országos szinten összesen mintegy 648 millió lejt utalt ki az önkormányzatoknak április elején.
A háromszékiek már léptek
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Krónikának elmondta, már megtámadták a sürgősségi kormányrendeletet. „Minden érintett háromszéki önkormányzat így tett, és tudomásom szerint az országban minden olyan településen az igazságszolgáltatáshoz fordulnak, ahol az elöljáró az RMDSZ vagy a Demokrata-Liberális Párt tagja” – szögezte le a polgármester.
Rámutatott: ha a bíróság egyetlen esetben is a felperes önkormányzatnak ad igazat, a sürgősségi kormányrendeletet felfüggesztik vagy eltörlik, és akkor már mindenki elköltheti a pénzt, addig viszont nem lehet hozzányúlni, mondta Antal.
Korábban Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök is azt mondták, nem adják vissza a pénzeket, perre mennek. Hargita Megye Tanácsa 6 millió lejt kapott az Ungureanu-kabinettől, Kovászna megye 4,8 millió lejt, Sepsiszentgyörgy pedig 10 millió lejt. A székely önkormányzatok még nem költötték el a pénzt, mert az európai uniós beruházások önrészeként akarták felhasználni. Tamás Sándor kifejtette, pimaszság visszavenni a kormánytámogatást, amit lehet, hogy más megyékben „rendezvényekre már elkótyavetyéltek”, viszont ők megspórolták, hogy azt rendeltetésszerűen, európai uniós beruházásokra fordíthassák.
Udvarhelyen nincs mit visszaküldeni
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal 400 ezer lejt kapott a tartalékalapból, de semmit nem utal vissza az államnak, ugyanis a pénzt már elköltötte az önkormányzat – tudtuk meg Bunta Levente polgármestertől. A városvezető elmondta, gondoskodtak róla, hogy hamar elköltsék a pénzt, az összeg megérkezése után azonnal kiutalták azt a Borvizek Útja projekt munkálataira, ugyanis az elvégzett munka értékének egy részével még tartoztak a kivitelezőnek. Nem volt egy nagyon jelentős pénzösszeg a kiutalt keret, de ez a kis öszszeg is fontos lett volna az önkormányzatnak.
„Láthatatlan” támogatások
A Maros megyei polgármesterek sem utalják vissza a kormány számlájára azt a pénzt, amit önkormányzataik költségvetés-kiegészítésként kaptak. Lapunk érdeklődésére, miszerint követi-e Hargita és Kovászna megyei RMDSZ-es kollégái példáját, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy ő is arra biztatta a térség polgármestereit, hogy, amennyiben lehet, ne utalják vissza a kormány által kért összegeket. Mint hozzátette, a megyei önkormányzat jogi osztályának munkatársai már megóvták az új kabinet döntését. „Az ügy azonban nem egyértelmű: egyrészt több közigazgatási egység már hozzányúlt ahhoz a pénzhez, és különböző uniós pályázatok önrészét fedezte.
Másrészt ezt a kormánypénzt nem úgy kell elképzelni, hogy az önkormányzatok kasszájában áll. Az összegek nagy része az önkormányzatok kincstári számláján van, s az új kabinet akár azt is elrendelheti, hogy ne adják ki nekünk” – vélekedett a jogász-politikus. Lokodi Edit Emőke szerint az önkormányzatoknak nagy szükségük van az Ungureanu-kormány által megszavazott összegekre, hisz azokat nem kampánycélokra, hanem uniós pályázatok önrészeként használnák.
Félbemaradt munkálatok Szatmárnémetiben
Iskolai felújítási munkálatok és járdajavítás marad el Szatmárnémetiben az új kormány által eszközölt pénzvisszavonás miatt. Ilyés Gyula polgármester szerint ez a városnak 560 ezer lejes kiesést jelent. Mint elmondta, négy iskola udvarán terveztek munkálatokat, elsősorban aszfaltozást, továbbá a Carpaţi I és Carpaţi II lakótelepeken szerették volna a járdákat rendbehozni, azonban ez egyelőre minden valószínűség szerint elmarad.
„Belefoglaltuk ezeket az összegeket a városi költségvetésbe, azonban kénytelenek leszünk kivenni a büdzséből, ha a pénzügyminisztérium visszavonja a támogatást” – magyarázta az elöljáró. Hozzátette ugyanakkor, erkölcsileg elfogadhatatlannak találja az USL hozzáállását ehhez a kérdéshez, mivel máris azzal kampányolnak, hogy csakis akkor jönnek majd központi pénzek Szatmárnémetibe, illetve Szatmár megyébe, ha rájuk szavaznak, mivel ők vannak kormányon.
Az elöljáró szerint ezzel a húzással a kormány nem az ellenzéki pártokat rövidítette meg, hanem a helyi közösségeket, hiszen például egy járdafelújításnak pártállástól függetlenül minden szatmári örülne. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 1891-1913




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék